A címben szereplő mondat Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Hivatal leváltott elnökétől hangzott el, egy olyan konferencián, ahol közönség jórésze akadémikusokból állt. És senki sem háborodott fel, az előadás, ahogy lennie kell, békésen véget ért. Higgyünk Pálinkás Józsefnek, hiszen ő már csak tudja. Húsz éve úgy uralja a magyar kutatói szférát, hogy kutatási eredményei utoljára a 90-es években jelentek meg. Egyébként az ominózus mondatot meghallgathatja bárki itt:
Az alábbiakban szeretném ismertetni a magyarságkutatás 20. századi legnagyobb eredménye ellen az MTA és holdudvara által 2006-2010 között szervezett összeesküvés eszközeit és módszereit. A cikk szövegét már egyszer publikáltam "A keleti magyarok felfedezésének hazai fogadtatása" címen, de a témának most különös jelentőséget ad az MTA finanszírozásáról jelenleg folyó vita.
Kép: A keleti magyarokat 1965-ben felfedező Tóth Tibor sírja az Óbudai Temetőben. Fotó: Dr. Varga József
"Ünnepnapja ez a magyar tudománynak" mondta Harmatta János akadémikus (+2004) Benkő Mihály 2001-ben megjelentett „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, színes fényképekkel gazdagon illusztrált könyvének bemutatóján, melyben a Nyugat-Mongóliában, Bajan Ölgij megyében, a mongóliai kazakok központi szálláshelyén felfedezett magyar/mazsar néptöredékről adott hírt. A tudományos szenzáció hivatalos, állami elismerése elmaradt, a nyomtatott és elektronikus média sem adta közre széles körben a hírt. Néhány cikk megjelenése után a témát „felkapó” újságírók a későbbiekben mintha elvesztették volna érdeklődésüket. Mi volt, mi lehetett ennek az oka?
A könyv előszavát az említett nemzetközi hírű tudós, ELTE Indoiráni Tanszékcsoportjának vezető professzora, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Francia és az Osztrák Tudományos Akadémia levelező tagja, az Akadémiai Aranyérem kitüntetettje, és még sok más akadémiai cím és kitüntetés viselője írta.
A könyvről ismertetés jelent meg Zsilinszky Éva nyelvész tollából a Magyar Nyelv tudományos folyóirat 2003/1. számában: „Szokatlan jelenségnek tekinthető, ha a Magyar Nyelv képes úti album megjelenéséről ad hírt. A kiadvány, amelyről most szólunk, Benkő Mihály Mongóliában tett utazásainak megragadó fényképfelvételekkel illusztrált leírása. ... Igényesen elkészített munka, amely nemzetközi összehasonlításban sem vall szégyent. Benkő Mihály arra a következtetésre jutott, hogy a mazsarok azoknak a keleti magyaroknak a kései utódai lehetnek, akikről Julianus barát híradásai is szólnak.
A magyar őstörténettel kapcsolatos sok jószándékú, de olykor megdöbbentően szakszerűtlen, sőt, hamis amatőr megnyilatkozás után, melyek különösen bőven keletkeztek a közelmúlt nevezetes évfordulói kapcsán, az ember bizonyos gyanakvással fogadja az ilyen híreket, még akkor is, ha a szerző érvelése jelen esetben világos és meggyőző. Kétségeit azonban eloszlathatja a kiadvány HARMATTA JÁNOS írta előszava, amely az albumnak a tovább élő múltat, vagy éppen a múlt és jelen kontrasztját idéző felvételei előtt a történeti filológia eszközeivel alapítja meg a mai utazó-kutató feltevéseit…"
A mongol-altaji kereit-kazakok között élő mazsarok felfedezéséről Harmatta János az MTV2 "Tud-óra" című adásában 2000. január 27-én a következőket nyilatkozta:
"Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan töredékét sikerült feltárnia, amely ugyan asszimilálódott az ott élő török népekhez – ez általános jelenség – de nevét és ha halványan is, identitástudatát is megőrizte."
Mindehhez hozzátette:
„Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye”
Megjegyezném, hogy Harmatta János 2004-ben hunyt el. Tehát 2001-ben még „élő oroszlán” volt,, így senkinek sem jutott eszébe belerúgni, amit 2006-9-ben aztán többen is megtettek, a nagy tudóst többek között „Benkő Mihály hathatós, akadémikushoz nem méltó támogatásával” vádolva.
Mielőtt rátérnénk a kutatómunka eredményeinek itthoni fogadtatására néhány tudománytörténeti előzményt ismertetünk.
Benkő Mihály kutatásait a mongóliai majd kazakisztáni és nyugat-szibériai keleti magyarok között több, mint egy évtizedes terepmunkája előzte meg a Mongol Altajban. A kutató akkoriban történeti-régészeti-néprajzi kérdésekkel, pontosabban a honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak máig fennmaradt, keleti párhuzamaival foglalkozott. 1986 óta kutatta a finnugornak tekintett ősmagyar halotti maszktípus (selyemre, bőrre varrott szem- és szájlemezek) belső-ázsiai (hun-türk) eredetét. [Vö.: Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának eredetéről. Antik Tanulmányok 33:2(1987-1988) pp. 169-200; Mihály Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples…Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XVI. (1992-93, 113-133]. Kutatásait elsősorban Harmatta János, Mándoky Kongur István, László Gyula és Erdélyi István támogatták. 1990-ben Benkő Mihály Belső-Ázsiába utazott, azért, hogy ennek a temetkezési szokásnak a ma is élő formáit megismerje az északnyugat-mongóliai kazakok között. Ezt követően évente legalább egy hónapot töltött a Mongol Altajban. Kutatásainak eredményeiről „Nomád élet Közép-Ázsiában” című, a korán elhunyt nagy turkológusnak, Mándoky Kongur Istvánnak szentelt könyvében (Budapest, 1998) számolt be. A könyv ajánlását László Gyula régészprofesszor írta, az író tudományos konzultánsai László Gyula, Ecsedy Ildikó és Dmitrij D. Vasziljev voltak. Benkő Mihály a nyugat-mongóliai kazakok között élő mazsarokkal ennek a kutatásnak a kapcsán találkozott, és ezután írta meg róluk szóló, a bevezetőnkben említett, „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, 2001-ben megjelent könyvét.
Benkő Mihály munkája neves alapítványok - például a British Academy Stein Arnold Exploration Fund-ja, - valamint a Kazak Akadémia Keletkutató Intézete és a Kazahsztáni Magyar Nagykövetség támogatásával 2001. után sikeresen folytatódott Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában is. Újabb eredményei is voltak: további keleti magyar néptöredékek felkutatása, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékok feltárása. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest, 2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban. Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett [American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009): A Y-Chromosomal Comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary)].
A tudományos szenzáció hivatalos, állami elismerése elmaradt, a nyomtatott és elektronikus média sem adta közre széles körben a hírt. Néhány cikk megjelenése után a témát „felkapó” újságírók a későbbiekben mintha elvesztették volna érdeklődésüket. Mindez hasonló volt dr. Tóth Tibor antropológus (+1991) 1965-ös bejelentésének fogadtatásához, miután ő az Észak- Nyugat-Kazahsztáni Torgaj-vidéken és Üzbegisztánban a Kaska-Darja mentén fedezett fel keleti magyar néptöredéket [Tóth Tibor: Az ősmagyarok mai relictumáról. Előzetes beszámoló. In: A TTM Embertani Tár közleményei, 1966, 283–299.]. Ugyancsak nagyobb visszhang nélkül maradtak korábban Mándoky Kongur István turkológus kutatásai, aki a baskíriai magyar törzsekről publikált cikket [Mándoky Kongur István: Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: Amu Darja széles vize, Karcag 2002.].
A kazak-magyarokkal kapcsolatos felfedezések nem arattak sikert a hivatalos tudományos körökben. Rövidesen megindultak a szervezettnek tűnő ellenakciók „korifeusi” nyilatkozatok, „tudományos” cáfolatok, valamint aknamunka formájában. A médiatámogatás elhalványulása és a hivatalos tudományos körök tevékenysége között korrelációt vélünk felfedezni.
Az akciót jelző első fecske a Tudósfórum (Kossuth Rádió) 2006. II. 27-i adásában egy betelefonáló kérdésére adott „tudományos” válasz volt.
A meghívott vendég, Fodor István régész többek között kifejtette, hogy szerinte Benkő Mihály „valamiféle magor” törzsnév, vagyis „a magyar népnévhez hasonlító törzs-, vagy nemzetségnevek” valamint egy általa elképzelt kipcsak–magyar nyelvrokonság alapján „véli felfedezni” a Kazak Köztársaságban a keleti magyar rokonokat.
Benkő Mihály a rádióműsorban elhangzottakra az Eleink - Magyar Őstörténet folyóiratban reagált (Hozzászólás írásban c. cikk, in: ELEINK – Magyar Őstörténet V. évfolyam, I. szám (9), 2006, 92–96. old.). Meghökkentő kijelentésnek nevezte, hogy a kazakföldi keleti magyarok eredetét bármiféle nyelvi adatokkal próbálná igazolni. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha valakit érdekel, hogy valójában mit is állít a napjainkig fennmaradt ázsiai magyar néptöredékekről, azt megismerheti tudományos-ismeretterjesztő és tudományos írásaiból, amelyeket szerzőként, vagy kazak kutatótársával, Babakumar Kinayattal együtt társszerzőként publikált. [Ezeknek a műveknek a bibliográfiájában, jegyzeteiben megtalálható a téma magyar és nemzetközi irodalomjegyzéke is.].
Ahogy említettük, a lejárató akció aknamunkaként is folytatódott. Veres Péter, majd Halasy-Nagy Endre elektronikus leveleket írtak többek között a Benkő Mihály tudományos cikkeit közlő folyóirat, az "Eleink" főszerkesztőjének. A személyeskedő megjegyzéseket is tartalmazó „bizalmas”, mószeroló levelek többek között Benkő Mihály és Mándoky Kongur István tudományos kapcsolatáról közöltek légből kapott állításokat. Például Halasy Nagy arról ír e-mailjében, hogy Mándoky „enyhén szólva – lebeszélte Benkőt a keleti magyarok kazakisztáni kutatásáról, mint alaptalanról”. A valóság ennek homlokegyenest az ellenkezője volt. 1985-ben éppen Mándoky Kongur István beszélte rá Benkő Mihályt arra, hogy ázsiai nomádok között folytasson kutatásokat. Átadta neki ehhez helyi kapcsolatait is, akikkel Benkő Mihály mindmáig dolgozik Ázsiában. Veres Péter és Halasy, Somfai Kara Dávidra, kiváló török tudásáról ismert néprajztudósra (nem nyelvészre) hivatkozva megírták az „Eleink” szerkesztőjének, hogy az általuk „mad-i-járra” eltorzított etnikai név a viselőinek vallási elkötelezettségét jelzi, jelentése Mohamed barátja, és csak véletlenül hasonlít népnevünkhöz. Ahhoz, hogy leveleiket az „Eleink” folyóirat olvasói levélként leközölje, és így válaszképesek legyenek, sem Halasy-Nagy, sem Veres nem járultak hozzá. Veres Péter levelének tartalmát azonban több, publikált előadásába is beleszőtte [A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.].
Veres Péter írásainak hangvétele, zavaros és hanyag stílusa önmagáért beszél, ezért néhány részletet az alábbiakban szó szerint közlök:
"...A félreértés elkerülése végett ismételten megjegyezzük Benkő Mihály úgynevezett „felfedezése" ez nem más, mint Sz. P. Tolsztov és Sz. A. Tokarjev (1899-1985) stb. nézete, elég régóta a néprajzi szakirodalomban jól ismert hipotézis, amelyre Tóth Tibor antropológus is óvatosan hivatkozott, sőt jómagam is. Még pedig jóval Benkő ún. „felfedezése" előtt, még a hetvenes évek elején. Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt feltételezést régebben én is elfogadtam.
Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar népnevünkre. Főleg azért nem, mert az említett kazah összetett szó kifogástalan török-perzsa etimológiával rendelkezik. Bármennyire is nem tetszik ez Benkőnek, aki köztudottan nem nyelvész és ezért nem lehet döntőbírája az adott vitatott kérésnek, amelyet nem ő talált meg és mindenestre etimológiáját nem képes értelmezni. Somfai Kara Dávid véleménye szerint madijar kazah szóösszetétel voltaképpen Mohamed próféta, az iszlám vallás alapítójának nevével áll közvetlen etimológiai kapcsolatban. Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni, pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése: „mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy 'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."
Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel indokolatlan volt.
A genetikai kapcsolatra vonatkozó vizsgálat eredményét pedig a következő - a józan észnek ellentmondó - érveléssel igyekszik lesöpörni:
"Továbbmenően nemcsak félrevezető, hanem óriási téves módszertani félreértés az is, ha valaki az etnogenezis kutatásban egy konkrét szó etimológiáját genetikai elemzéssel, azaz génmarkereket vizsgálva próbálja cáfolni vagy éppen alátámasztani. Ez voltaképpen nem más, mint az interdiszpilínáris módszer lelkiismeretlen félremagyarázása szenzációt hajszoló dilettánsak részéről. "(Ui. a dilettánsok: Benkő és Bíró)
A néprajzos tudományos főmunkatárs szemrehányásai semmiképpen nem jogosak. Először is: Benkő Mihály és Bíró András egymástól teljesen függetlenül tevékenykednek. Továbbá: Benkő Mihály senkinek az elméletét nem melegítette fel. Tóth Tibor eredményeit igazolni, vagy cáfolni kívánó megállapításait terepkutatásaira és forrásdokumentumokra építette. Azt, hogy Tóth Tibor 1965-ös torgaji útját ismételte könyvének előszava, szövege, és képei is részletesen tartalmazzák, hiszen ezért találkozott Tóth Tibor egykori kísérőjével, Szejitbek Nurhánovval is.
2008-ban került sor Benkő Mihály Magyar-kipcsákok című új könyvének bemutatására. A könyvbemutatón megjelent Molnár Ádám turkológus közölte, hogy a Mahdi-yar etnikai névnek mindenhez lehet köze, csak a Kárpát-medencei magyarokhoz nem, és erről a kérdés szakértője, Baski Imre a Csodaszarvas könyvsorozatban fog tudományos cikket megjelentetni.
Időközben a „Magyar kipcsakokról” „szakértőinek” álcázott kritika jelent meg Gere Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa tollából, melyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Revizor c. weblapján publikált. Ennek a „kritikának” nyilvánvaló célja az volt, hogy Benkő Mihály többé ne kapjon NKA támogatást.
A kritika címe - Szaván fogott őstörténet - gunyoros, már rögtön jelzi célját, Benkő Mihály felfedezésének megkérdőjelezését, nevetségessé tételét. Tartalmában olyan szófordulatok találhatók, hogy "érvekkel alig bizonyított", "romantikus történelemszemlélet foglya". Végső konklúziója a következő: "a könyv szakmai színvonalát tekintve – nagy jóindulattal is legfeljebb az alternatív kulturális törekvések közé sorolható".
Benkő Mihály válasza – Gere Zsolt cikkével együtt – megjelent a Turánban [2009 január-március, 116-124]
Ezt követően egy "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a bevezetőben említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósokra, még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű (a nicknév feloldása: Apatóczky Ákos Bertalan), és a Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW) és más módon kerestek hozzászólókat. Mint ismert, a hasonló közösségi oldalak egymás barátainak kapcsolatrendszerét teszik hozzáférhetővé. Ennek megfelelő volt a hozzászólások többsége is. Az esetleges ellenvéleményt kórusban hurrogták le a mozgósított hozzászólók.
Baski Imre Benkő Mihály kutatásaival kapcsolatos véleményét tudományos cikk formájában is megjelentette a „Csodaszarvas” könyvsorozat III. (2009) kötetében. [Baski Imre, Madijar: magyar eredetű néptöredék a kazakoknál? Csodaszarvas III, 189–209.] Cikkével kapcsolatban Benkő Mihály az Eleink folyóiratban fejtette ki álláspontját: Benkő Mihály: Még egyszer a kazak-magyarokról. (Hozzászólás Baski Imre cikkéhez) Eleink: VIII. évfolyam 2. szám (16.) 30-42. o..
Az akció záróakkordjaként Bálint Csanád, az MTA Régészettudományi Inétzetének elnök-igazgatója írt cikket (Bálint Cs, Magyar néptöredék Kazakisztánban? Századok 143. (2009) 6, 1484–1490. o.) majd a kör az akciót megindító Fodor István régész újabb állásfoglalásával zárult (Fodor István, Meghökkentő „őstörténet„ és művelői. In: Honti L. (szerk.) A nyelvrokonságról. Budapest, 2010, 98, 10. jegyzet.). Az előbbi szerző Benkő Mihályt „ismeretlen képzettségű”-nek, az utóbbi „történetileg teljesen képzetlen”-nek minősíti. Ezeknek a megállapításoknak a célja nyilvánvalóan Benkő Mihály szakmai hitelességének megkérdőjelezése, hiszen mindketten személyesen ismerik őt és tudniuk kell, hogy a legmagasabb szintű történettudományi képzettséggel rendelkezik (az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomájának száma: 140/1970.).
Erre a két cikkre Benkő Mihály: Magyar néptöredék Kazakisztánban? (Megjegyzések Bálint Csanád cikkéhez címmel az Eleink 2010/2. számában 58-67. oldalakon, illetőleg Benkő Mihály: A. K. Kuskumbajev A keleti magyarokról és a Dast-i-Küpcsakról címmel az Eleink 2010/4. számában, 106. o. 8. jegyzet) válaszolt.
Itt az érvelésre és az ellenérvekre nem térünk ki, mivel azok a vonatkozó (és hivatkozott) tudományos munkák alapos tanulmányozása alapján dönthetők el.
A tudományos vita ellen, az érvek, ellenérvek felsorolása ellen cikkek formájában, vagy akár egy internetes fórumon természetesen semmi kifogásunk. Bár nekünk személy szerint nem tetszik az adott vita során tapasztalt személyeskedés, még csak az ellen sem emelünk kifogást, mert tapasztalatunk szerint ez nálunk megszokott mellékzöngéje a tudományos élet időnként viharos eseményeinek. A kérdést nem a másik fél nyilvános becsmérlése, hanem a tudományos bizonyítékok fogják eldönteni. Azonban alantas, és – enyhén szólva – messzemenően nem tudományos módszer az aknamunka, ami például a következőkből is állhat: A „vitapartnernek” a háta mögötti mószerolása, rágalmazása, szponzorai, támogatói számának ilyenformán történő csökkentése, az anyagi forrásai, publikálási lehetőségei megszüntetésére való törekvés, tudományos fórumokon a kérdéshez pozitív hozzászólást megkísérlők elhallgattatása, mikrofonjuk kikapcsolása, stb. Az adott esetben mindezeket tapasztalhattuk. Egyesek nyilván úgy vélik, hogy ha valakinek nincs többé módja megszólalni, véleménye mellett tudományos fórumon érvelni, magyarul: ha sikerült végleg betömnünk a száját, akkor aztán nyugodtan mondhatjuk, hogy az illetőt „vitacikkünkkel megsemmisítettük”. A Benkő Mihály és Biró András - a kazak-magyarokkal kapcsolatos - kutatásai ellen folyó aknamunkában elsősorban az MTA kutatóhelyeinek munkatársaii, egyetemi oktatók és általuk beszervezett hallgatók, és Molnár Ádám, a „Csodaszarvas” című, őstörténeti kiadvány főszerkesztője vettek részt. Állításaim nem légből kapottak, vagyis bizonyíthatók.
A „tudományos vita” tovább folyik különböző szinteken. Csak reménykedhetünk, abban, hogy nem temetik el Julianus magyarjai közép- és belső-ázsiai fennmaradásának tényét ugyanúgy, ahogy Tóth Tibor idejében ez egyszer már sikerült.
----------------------------------------------------
Elgondolkodtatóak egy ismert kutatónak a lejárató kampánnyal kapcsolatos 2009-ben publikált, ma is érvényes szavai: "egy fontos tényre szeretném felhívni a szobatudósok figyelmét. Egyrészt, a kutatás mindenki szabadsága, legalább is a demokratikus értékrendek szerint minden tudományos fokozatot szerző fiatalnak és idősnek egyaránt joga van a tudományos kutatáshoz. Úgy gondolom, hogy az MTA közpénzből fenntartott intézmény, ezért a magyar közvélemény részéről joggal elvárható lenne, hogy az intézmény támogassa a fiatal kutatók munkáját, és a külföldön is sikert aratott tudományos eredményeknek teret adjon berkein belül, nem pedig az adófizetői forintokból fizetett kutatók, mint Baski Imre is, állandóan azon mesterkedjenek, hogyan lehetne eltitkolni, majd nevetségessé tenni a magyarság eredetére vonatkozó új elméleteket"
2009. óta sem történt semmi a kutatások szervezett, erre létrehozott állami intézmények keretében történő folytatása ügyében. Történik ez annak ellenére, hogy az idő múlásával egyre kevesebb történeti, néprajzi adat összegyűjtésére van remény, Az idő vészesen fogy, a 24. óra utolsó másodpercében vagyunk. Rövidesen nem lesz rá remény, hogy olyan emberekkel lehessen beszélni, akik még közvetlen kapcsolatban voltak a drámai változásokat hozó szovjet rendszert megelőző időszakot ismerő személyekkel. A Magyar Tudományos Akadémia BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja hivatalos kiadványának a témával kapcsolatos - - megállapításából kiderül, hogy a kazakisztáni "madjarok történetének feldolgozása eddig nem történt meg". Ezt tehát éppen az a szervezet állítja, amelynek a feldolgozás lenne a feladata. Tehát a kompetens szervezet saját mulasztására mutat rá annak ellenére, hogy Tóth Tibor és Benkő Mihály felfedezése óta már igencsak hosszú idő telt el. Tóth Tibort a munkába már nem lehet bevonni - a rendszerváltáskor halt meg - Benkő Mihályt sem kereste meg senki az MTA részéről a gyászos emlékezetű 2006-2010. év között zajló lejárató kampány után sem.
Az MTA jelenlegi álláspontja az MTA BTK MÖT által kiadott Magyarok a honfoglalás korában c. könyv alapján:
"Tóth Tibor antropológus fedezte fel a magyar közönség számára a kazakisztáni torgaji madjarokat (valójában "madijarok", amit a ciril betűs írás olvasási szabályai szerint "magyar"-nak kell kiejteni - B. I.) Ők a közelmúltban mint a magyarok rokonai híresültek el (sic., egy szó sincs Benkő Mihály fényképekkel dokumentált könyveiről, az általa adatolt mondákról, nemzetségtáblákról stb. - B. I.) hazánkban. A felvetés éppen lehetséges, keleten maradt, magyar nevet viselő néprészek léte a sztyeppei nép alakulások ismeretében teljesen logikus volna, és valóban tudunk is ilyenekről. Mindemellett a madjarok történetének feldolgozása eddig (2015 - B. I.) nem történt meg. A kapcsolatot jelenleg kizárólag a népnév biztosítja (nem igaz, lásd Tóth Tibor antropológus, Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András Zsolt humánantropoógus publikációit - B. I.), amely azonban nem biztos, hogy a miénkkel egy tőről fakad." [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 120. o.]
Ezután a szerző elképesztő - kazak szerző által régen megcáfolt fordulattal - beemeli Mohamed Alit (Madali) a magyar őstörténetbe: "... ilyen például a "Muhammad jár" szókapcsolat...(az elterjedt Muhammad Ali például rövidített formában Madaliként használják...". Ezzel kapcsolatban idézet a Wiikipédiából: "A vitában kazak részről többek között Aybolat Kushkumbayev, egyetemi tanár, a történettudományok doktora, az Arany Horda korának neves kazak kutatója, (származására nézve maga is kipcsak-magyar) is állást foglalt. A kazak tudós szerint kizárt a kazak-magyarok elnevezésének a Muhammadjar személynévből származtatása lehetősége. A török törzsi-nemzetségi nomenklatúrákban rövidített nevekből (becenevekből) kialakult törzsnevekre, nemzetségnevekre nincs adatolt példa. A hagyományőrző kazak-magyar öregek (akszakalok) a Muhammadjar nevet soha nem hallották. Önmagukra és nemzetségeikre kizárólag a „Magyar” nevet vonatkoztatják." [Eleink IX/2. (2010) 8-20, Eleink IX/4. (2010.) 103-107]
Mit kellene tenni? Idézzük fel ismét Harmatta János 2000. jan. 27-én elhangzott szavait:
Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye”
Képek Belső-Ázsiából és Nyugat-Szibériából. Fotó: Daily Mail (az első) és Benkő Mihály
Kapcsolódó cikkek:
KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN – POLITIKA ÉS TUDOMÁNY
ISMERETLEN MAGYAR TÖRZSRE BUKKANT EGY BUDAPESTI TUDÓS
Aczél Kovách Tamás, Magyar Nemzet, Hétfő, 1967. november 6.
ÚJ MEGLEPŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MAGYAROK EREDETÉRŐL
A rejtélyes Kusán Birodalom, Magyar Nemzet 1968. november 7. Aczél Kovách Tamás
A KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSÉRŐL
Tóth Tibor publikációi és társainak visszaemlékezései
Benkő Mihály: MÉG EGYSZER A KAZAK-MAGYAROKRÓL
Hozzászólás Baski Imre cikkéhez (Eleink 2009, VIII. évfolyam, 2. szám, 31-32, kiegészítve azóta szerzett adatokkal)
Benkő Mihály MADIJAR: KAZAK-MAGYAR VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA?
Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához
Benkő Mihály: VÁLASZ EGY ELFOGULT KRITIKÁRA
Ajbolat Kushkumbajev: A MAGYAR (MADIJAR, MADŽAR) ETNONYM KÉRDÉSÉHEZ, KÖZÉP-ÁZSIAI FORRÁSOK ALAPJÁN
A CSODASZARVAS NYOMÁBAN - Bíró András Zsolt interjúja
Benkő István–Benkő Mihály: MIT ÜZEN AZ ŐSMAGYAROK MAI RELICTUMAINAK ÖNELNEVEZÉSE
Nagy Iván: ADALÉKOK A MADJAR-MAGYAR KÉRDÉSHEZ
Benkő Mihály: JULIANUS MAGYARJAINAK UTÓDAI EURÓPA ÉS ÁZSIA HATÁRVIDÉKÉN.
A KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSÉNEK HAZAI FOGADTATÁSA
KÉT HONFOGLALÁS
Magyarok a kazak és üzbég kánságok megalapításában
Válogatott irodalom:
Aczél Kovách Tamás: Ismeretlen magyar törzsre bukkant egy budapesti tudós, in: Magyar Nemzet, 1967. nov. 6
Aczél Kovách Tamás: Új meglepő kutatási eredmények a magyarok eredetéről, in: Magyar Nemzet 1968. nov. 7.
Ahmetov, B. A.: Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.
Bendeffy László: Az ismeretlen Julianus.Budapest, 1936,
Bendeffy László: Fontes authentici itinera( (1235-1238) fr. Juliani illustrantes. Budapest 1937.
Benkő M.: Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
Benkő M.: A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.
Benkő Mihály – Babakumar Khinajat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben, in: Eleink III. (2004)/2, 5-20.
Benkő M.: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. - In: Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink, ISSN 1842-9645, Kovászna, 2007. 139-151. (2007.a.)
Benkő M.: Benkő M. – Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007. (2007.b.)
Benkő M.: Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest, 2008. (2008.a.)
Benkő M.: Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 2008. (2008.b.)
Bíró A. Z.- Zalán A.- Völgyi A.-Pamjav H.: A chromosomal comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). in: American Journal of Physical Anthropology, 2009.
Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999
Kuskumbajev, A.: Magyarok keleten és nyugaton, Napkút Kiadó, SBN 978 963 263 223 0 Budapest 2012.
Ligeti Lajos: A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.
Magauin, Muhtar: A kazah történelem ábécéje, ISBN 978-963-087171-6, Budapest, 2013.
Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV–XVII vekov. Alma Ata, 1969.
Nagy Iván: Adalékok a madjar-magyar kérdéshez, http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/31/nagy_ivan_adalekok_a_madjar-magyar_kerdeshez, letöltve 2016-11-19
Róna Tas András. A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.
Róna-Tas András: Nép és nyelv: A magyarság kialakulása, elhangzott 2004. március 1-én a Mindentudás Egyetemén, http://real-eod.mtak.hu/1079/1/05%20R%C3%B3na-Tas%2073-92.pdf, letöltve 2016-11-14
Семенов, Н.: Туземцы Северо-Восточного Кавказа. Cпб., 1895
Tóth T.: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában). Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4) (1966.a.)
Tóth T.: Az ősmagyarok mai relictumáról. (Előzetes beszámoló). MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966. (1966.b.)
Tóth T.: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85–95.;
Trepavlov, V. V.: A Nogaj Horda története, Moszkva, 2002.
Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72
