Baski Imre, az MTA-ELTE Belső-Ázsiai Kutatócsoportjának főmunkatársa, az interneten és a „Csodaszarvas” évkönyvben  kifejtette a kazak-magyarokkal kapcsolatos nézeteit. (1) Nyelvészeti alapon kísérli meg annak bizonyítását, hogy a magyar népnek és a – 2007 július 7-10 között, a torgaj-medencei Szagában kurultájt, illetve etnofesztivált rendező, majd 2008 augusztus 8-10-én a Kunszentmiklós-Bösztörpusztai kurultájon vendégként képviselt – „madijar” (kazak-magyar) etnikai csoportnak sem genetikailag, sem történetileg nincs köze egymáshoz. Baski állítása szerint a „madijar” nemzetségnevet „madjarnak” ejtik ki, és ez a név végső soron a nemzetségalapító moszlim vallási elkötelezettségét jelzi, mert jelentése: „Mohamed barátja”. A kérdés ilyen módon történő lezárása azzal az eredménnyel járhat, hogy eltemetésre kerül az információ Julianus magyarjai utódainak és etnikai nevének fennmaradásáról Közép-Ázsiában.

Az alábbiakban kizárólag a Baski Imre által szinte teljesen elkerült történeti bizonyítékokra kívánok kitérni. Nyelvészeti kérdésekre, valamint azokra a tudományos cikkekhez nem méltó személyes támadásokra, amik engem, és az övétől eltérő véleményen lévő, magyar és kazak; élő és elhunyt tudósokat értek írásában, nem kívánok reagálni. Írásom nem vitacikk, hanem hozzászólás a vitatott problémához. A hozzászólásra úgy érzem, feljogosít négy expedícióm a kazak-magyarokhoz, terepmunkám olyan korábban idegenektől elzárt, illetőleg nehezen megközelíthető területeken, ahol kutatók előttem kevesen, vagy egyáltalán nem jártak, almati könyvtári kutatásaim, konzultációim neves kazak tudósokkal, valamint a témáról szóló könyveim, tudományos cikkeim.

Egyezik a véleményem Mándoky Kongur Istvánéval arra vonatkozólag, hogy a kazak-magyar probléma esetében „bonyolult etnikai-történeti kérdésről” van szó. A kazak viszonyokat és nyelvet a legjobban ismerő, sajnálatosan korán elhunyt, kiváló magyar turkológusnak, orientalista nyelvésznek eszébe sem jutott ezt a kérdést nyelvészeti problémaként kezelni. (3). Jómagam történész vagyok. Immár több mint húsz éve foglalkozom, elsősorban Belső-és Közép-Ázsiában végzett terepmunkán Eurázsia nomádjai és a magyarság a történeti, néprajzi kapcsolataival. Az alábbiakban elsősorban egy lényeges történeti kérdésre keresek választ. Ez a következő: Van-e hiteles adat arra nézve, hogy a mongol hódítás, illetve Magna Hungaria bukása után a volgai magyarok egy része - ha nem is önként - Dél felé húzódhatott, és megjelenhetett a később a kazak államot megalapító törzsek között, a közép-ázsiai pusztákon is? Ugyanis amennyiben igen, akkor Julianus magyarjainak etnikai neve bizonyíthatóan tovább élhetett törzsnevek, nemzetségnevek formájában a mongol hódítás utáni évszázadoktól napjainkig a Keleti Dest-i Kipsak egykori területén, így a mai Kazakföldön is. Baski szerint Róna Tas András ezzel kapcsolatos felvetése (4) indokolt lehet, de egyedül a közép-ázsiai és orosz történeti források, tudományos munkák, adhatnak választ erre a bonyolult kérdésre.

Ismert tény, hogy a keleti magyarok Volga-vidéki hazája: Magna Hungaria a XIII. század közepén, a mongol hódítás eredményeképpen, állami szinten megszűnt létezni. A behódolt keleti magyarokat a közép-ázsiai krónikák szerint a XIV. század elején, Toktaj és Bajan kánok uralkodása idején a mongolok által létrehozott soknemzetiségű politikai egység, a Dzsucsi ulusz (Aranyhorda) keleti szárnyába, a Sejbanidák hadiszervezetébe osztották be. A „madzsar omak” (magyar terület) törzsei és azok vezérei is részt vettek 1462-ben Abulhair kán, és 1500-ban Muhammad Sejbani kán Közép-Ázsia délebbi részeinek meghódítására irányuló hadjárataiban (5.). A „madzsar” etnikai név szerepel a Kazakisztánt, Üzbegisztánt és Kirgiziát megalapító, 92 honfoglaló törzs listáján. Ezek az adatok önmagukban is jelzik, hogy a keleti magyarok egy része, az orosz előrenyomulás elől visszahúzódni kívánó Sejbanidák, a Keleti Dest-i Kipcsak urainak vezetése alatt Dél, Délkelet felé vonult, vagyis velük együtt „visszatért Ázsiába”.

A Középső-Volga-vidéki területen, a Volga jobb- és balpartján, Rettegett Iván 1551-es kazanyi hódítása után is fennmaradt vagy kéttucatnyi, a magyar népnevet tükröző helynév. (Pl.: Mozsary, Mozsarovo, Mozsarovka, Mozsarovszkaja, Mozsarki, a rjazanyi, tambovi kormányzóságokban (6.); a Madjar helynév és nemzetségnév votjákok között, a vjatkai kormányzóság területén (7.), stb.). Azonban a XVI. század közepétől kezdve az orosz feljegyzések magukról a középső Volga-vidéki magyarokról nem szólnak többé. Úgy tűnik, hogy azon a területen önállóságuk maradványai is megszűntek. Beolvadtak a környező (csuvas, tatár, orosz, votják) etnikumokba. Ám mindez nem szól ellene sem a keleti magyar törzsek egy része mongol hódítás utáni délre költözésének, sem a XIV–XVII. századi továbbélésüknek az orosz cároknak be nem hódolt Dél-Volga vidéken: a Káspi-tó északi részén vagy attól akár keletre, akár nyugatra. Az utóbbi években publikált történeti adatokból értesülhetünk a keleti magyarok XVI–XVII. századi törzsi szintű fennmaradásáról a Középső Volga-vidéktől délre elterülő, a Volga-Urál-vidék déli részét is magába foglaló Nogaj Horda területén.

A Nogaj Horda az Aranyhorda egyik legnagyobb utódállama volt.Magába foglalta az Alsó Volga-vidék bal partját, a Dél-Urált, a Volga-Don vidéket a Kaszimovi Kánságig, a Kaukázus előhegyeit. Legnagyobb kiterjedése idején  (XVI. sz.) .nyugati határai a Fekete-tenger északi partvidékén, keleti határai az Irtis-vidéken húzódtak, vagyis magába foglalta a mai Kazahsztán északabbi területeinek jó részét is. [I. I. Trepavlov, Istorija Nogajskoj Ordy. Moszkva, 2001, 3; az internetről levett térkép]. Létének a XVII. Században a kalmük hódítás vetett véget. (Ld.: térkép). Etnikai összetevői között alapvetően jelen volt valamennyi nomád törzs és nemzetség, amely a mongol hódítás bonyolult etnikai folyamatai után részt vett a kirgiz, kazak, üzbég, baskír, tatár,karakalpak, stb. népek kialakulásában. [R. Kh. Kereitov, Nogajskaja Orda i voprosy ego etnicheskogo sostava. In.: Istoriko-geograficheskogo aspektí razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statjej. Mahachkala, 1993.] [9]

A XVI. században a Nogaj Horda együttesébe tartoztak a következő törzsek:asz, bak, kipcsak, kongürat, najman, kereit, kitaj, mazsar, mangyt, szildzsigut, ujszun, borlak, kanglü, kongur, szaraj, kenegesz, stb. [Trepavlov 502, táblázat]. A szintén a Nogaj Horda keretein belül a XVII. Században létesült,hét törzsből álló ediszan törzsszövetség tagjai, régi nogaj okiratok alapján: mangyt, madzsar, kelecsi, kenegesz, togaj, kislik, kilbein. [10]Tehát a Nogaj Horda területéről, a Volga-Don-Kaukázus vidékéről a XVI–XVII. Században adatolt a keleti magyar törzsek fennmaradása. Vö.: R. Kh. Kereitov 1993, uo; V. V. Trepavlov, id. m. 437 (szöveg és a 7. jegyzet); 489.]

Kazak etnológusok megállapítása szerint a XVI–XVII. század nagyjelentőségű Volga-Urál-vidéki és közép-ázsiai történelmi eseményei következtében a népek etnikai kölcsönhatásának erőteljesebbé válása volt megfigyelhető. Olyan eseményekre gondolunk itt, mint például a kazak honfoglalás; az orosz hódítás a Középső Volga–Don vidéken; a Nogaj Horda hódításai a kazak kánságok déli és középső területein. Számos kazak, nogaj, baskír törzs etnikai együttesébe „nemzetségi, vagy még ennél is gyakrabban, nemzetségági szinten” nogaj, kazak, baskír, karakalpak, szárt, türkmén, tatár stb. csoportok olvadtak be. [11] Mindez módot adhatott arra is, hogy a Nogaj Hordában élő keleti magyarok is megjelenjenek kazak földön, és hogy XVI. századi nogaj népi eposzok a kazah népi költészet részeiként éljenek tovább. [ N. E. Bekmakhanova, K voprosu ob etnicheskom sostave i politicheskoj istorii nogajskoj Ordy i Kazakhstana v XVI–XVII. vv. In:Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statej. Makhachkala, 1993.] A kazahok szerint „kazah, nogaj egy kazánból valók”.

1. Kép: A Nogaj-horda térképe. XV-XVIII. század.

2. Kép: A Nogaj-horda törzseinek, nemzetségeinek tamgái.
Tamga (Nyomat, pecsét) = nemzetségjelzés, birtokjel, családjel, mely az uralkodó egyéni jelvényeként szolgált, valamint a nemzetséghez, családhoz való tartozást jelezte

A XVIII. század elején a kipcsak törzsekhez csatlakozott keleti magyarok, a köztük fennmaradt szájhagyomány alapján, déli irányból telepedtek át a mai észak-kazakisztáni sztyeppékre, a Középső Zsüsz területére. Egy részük az argünökhöz csatlakozott a Torgaj-medencei Szarükopán. A XIX. századi cári összeírásokban és tudományos munkákban egyaránt találkozunk adatokkal a Torgaj-vidéki argün-magyarokról és az Irtis-Isim vidéki, illetve Torgaj-vidéki magyar-kipcsakokról. Például a Kazak SZSZR Történetében (1979) a következő adatokat olvashatjuk:

„Azok a kazakisztáni törzsek, amelyek Nyugat-Szibéria törzseinek szomszédságában éltek, és jelentős hatást is tettek rájuk, a kipcsakok voltak. A Irtis-Isim-vidék és a Torgaj-vidék sztyeppék kipcsakjainak a következő törzságai voltak: kulan-kipcsakok, khitaj-kipcsakok, szagal-kipcsakok és madzsar (magyar) kipcsakok” (12.).

A törzsi-nemzetségi genealógiai táblázatok (sezserék) és az argün-magyarok és kipcsak-magyarok szájhagyománya is megőrzött fontos adatokat a keleti magyarok betagozódásáról a kazak törzsszövetségekbe, illetve azok elődeibe. Ezekből az adatokból kiderül, hogy – Baski állításával ellentétben – a kazak-magyarok esetében nagy múlttal rendelkező etnikai csoportokról van szó, és egyáltalán nem egyes kazak törzsek „fiatal”, vagy „legfiatalabb” nemzetségeinek alágairól. (13)

Bolat Ahmetuli Nurpeisz kara-tali mollah, az 1930-as évekből származó arab betűs, ún. „omszki” kara-kipcsak sezsere gondozója. Ennek az írott forrásnak alapján állítja össze a magyar-kipcsakok genealógiai táblázatát. A mollah 2003-ban, első nyugat-szibériai expedíciónkon úgy informált minket, hogy a magyar-kipcsak törzs, nemzetség eredetét a rendelkezésére álló genealógiai adatok alapján Dzsingisz kán koráig, vagyis a XIII. század első feléig tudja visszavezetni. Bolat Kumekov turkológus a Kazak Tudományos Akadémia tagja, a kipcsakokról szóló arab nyelvű források világhírű kutatója, a kipcsak sezserék elismert szakértője. Ő a napjainkban „Madijarként” leírt etnikai név, és vele együtt a keleti magyarok megjelenési idejét a kipcsak közegben a mongolkornál is korábbra helyezi. A következőket írja:

„A mongol támadás előtti időszak végére a Volga-Urál folyóközben a magyar törzsek egyik csoportja betagozódott a kipcsak törzsszövetségbe. Ez a tény világosan kifejeződésre jut a kazak sezserékben. A kazak nép Középső Hordájának nemzetiségi-törzsi szerkezetén belül, a kipcsak törzsek leszármazási táblázatain, nemzetségági szinten megtaláljuk a „magyar” etnonymet” (14.).

.Az argün sezserékben Aldijar (Taz), Madijar és Kudijar neve Tokal Argün (Szarvatlan Argün) ágán, vagyis fattyúágon jelent meg. A kazak sezserék szimbolikája szerint a fattyúágon megjelenés befogadott nemzetségre, vagy nemzetségágra utal. Bolat Kumekov így ír a keleti magyarok csatlakozásáról az argünökhöz: „1965-ben Tóth Tibor magyar kutató antropológiai méréseket végzett a kazak nemzet argün-magyar etnikai csoportjának tagjain. Az antropológiai kutatás során nagy morfológiai azonosságot tapasztalt a Torgaj-medencei argün-magyarok, és az ugyanazon területen élő kipcsakok között. A magyarok argün közegben a legkorábban a XVI. században jelenhettek meg. A XIV–XV. századok fordulóján az argünök egy része délről északra költözött, majd a XVI. században megtelepedtek az Isim folyónál és a Torgaj-vidéken. Nyilvánvaló, hogy ebben az időszakban, amikor sokoldalú együttműködés és kölcsönös egymásra hatás volt megfigyelhető a kipcsakok és argünök között, jelenhetett meg argün közegben a magyar etnikai csoport” (15.).

A 2002-ben, Babakumar Khinayyat kíséretében megtett első torgaji utunkon gyűjtött, a helyiek szájhagyományán alapuló adatok egyedül az időpontokra vonatkozólag térnek el Bolat Kumekov megállapításaitól. A kipcsak közegben élő, és velük együtt északra vonult magyarok csatlakozása az argünökhoz, a Torgaj-vidéken valószínűleg az általa jelzett időnél későbbre, a XVIII. század elejére tehető. Orumbaszar Turasov argün származású asztanai történész a következőket jegyezte fel Aldijar (Taz) és Madijar és utódainak átköltözéséről a Torgaj-vidékre: „Az 1720-as években a kazak sztyeppékről elkergették a kalmüköket. Ekkor történt, talán Madijar vezír korában, hogy a környékbeli befolyásos férfiak tanácskozásra jöttek össze, hogy megbeszéljék a terület elosztását. Aldijar és Madijar utódainak és állatainak száma nagyra növekedett. Mindkét nemzetség átköltözött a Torgaj-medencébe, ahol ma is élnek”.

A kipcsak-magyarok szájhagyománya szerint ők maguk a XVIII. század elején költöztek Délről, a Kara Tau hegységből az északi kazak sztyeppékre. Valószínűnek látszik, hogy egy részük  a Torgaj-medencében egy, a koraközépkortól kezdve ismert kipcsak etnikai csoporttal: a Tazokkal együtt, csatlakozott az argün törzshöz. (A torgaji mondák tanúbizonysága szerint Madiar testvérének, Aldijarnak a másik neve Taz volt. A legenda szerint tőle származnak a szarükopai Tazok. Azonban a Taz ősi kipcsak nemzetség. (16.) Voltak Tazok a magyarországi kunok között is, emléküket a kiskunsági Tazlar őrzi.)

A XIX. század és a XX. század első felének viharos kazakföldi eseményei: a kolonizáció, lázadások véres leverése, a kolhozosítás, a represszió, népek száműzetése Kazahföldre, a szűzföldek feltörése, stb. az észak-kazakisztáni sztyeppék lakosságának etnikai összetételét jelentősen megváltoztatták. Csak egyes távoli vidékeken, mint például a torgaji sztyeppék, vagy az 1936-ban, a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság megalakításakor Oroszországhoz csatolt Omszki-terület, maradhatott meg mindmáig a kazak lakosság eredeti törzsi-nemzetségi szerkezete. Azonban az írásos források adatai és a terepen gyűjtött szájhagyomány alapján még így is valószínűsíthető Róna Tas András felvetésének indokoltsága a „magyar” etnikai név folyamatos továbbélésének lehetőségéről a XIII. századtól napjainkig az egykori Keleti Dest-i-Kipsak területén, így a mai Kazakisztánban is.

A keleti magyarok és a honfoglaló magyarok egykori egymástól történt elszakadásáról emlékeznek meg az expedícióm által 2002–2006 között a Torgaj-vidéken és az Omszki területen gyűjtött legendák, mondák. Ezek közé tartozik a Qumsiqban 2002 szeptemberében Babakumar Khinayattal együtt gyűjtött szarvasmonda is. Később, 2006-os torgaji expedícióján, Bíró András antropológus gyűjtötte össze számos további változatát ennek a mondának, és hozta el Magyarországra.

A monda szerint Madijar egykor Kudijar nevű testvérével együtt az Atil folyó partjáról Nyugat felé indult szarvasvadászatra, Testvére feladta a vadászatot, és visszatért régi szállásterületére. Madijar útközben eltévedt, egy távoli nyugati területen letelepedett, családot alapított, és tőle származott a magyar nép.

Véleményem szerint ez a monda túlságosan konkrét utalásokat tartalmaz ahhoz, hogy egyszerűen félresöpörjük azzal, hogy az eurázsiai pusztán a két szarvasvadász testvérről szóló legendák széles körben elterjedtek. (Egyébként a kazakoknak nincsenek szarvaslegendáik.) Az olyan szarvaslegendák, amelyekben az egyik vadászó testvért Madijarnak, (Torgaj, Szarükopa) vagy Magornak (Kézai) hívják, és explicit a magyar nép alapítójáról esik bennük szó, mégiscsak ritkák lehetnek.

Nézzünk azonban egy az Irtis-vidéki kara-kipcsakok magyar törzsének tagjai között gyűjtött mondát, amelyben szarvasról nem esik szó. Keleti és nyugati magyarokról azonban annál inkább. Az egykor a kipcsakokhoz csatlakozott magyarok utódainak élénkebbek és közvetlenebbek a hagyományban megőrzött emlékeik arról, hogy kik is voltak ők hajdanán.

A mondát Szagündük Nurmaganbetov celinjei tanítónak és mullahnak, sezsere-őrzőnek és a magyar-kipcsak legendák gyűjtőjének özvegye mesélte el nekünk 2006 augusztusában, második nyugat-szibériai expedíciónk utolsó napján, omszki külvárosi házában. Pontos szövegét expedíciónk résztvevője, Ajbolat Kushkumbajev történész, koksetaui egyetemi docens, az Aranyhorda korának kutatója jegyezte fel, majd publikálta, az Omszk-vidéki és az észak-kazakisztáni kazakság történeti, néprajzi kapcsolatait vizsgáló 2007-es omszki tudományos konferencia előadásainak gyűjteményes kötetében:

„A régi időkben a magyarság egységes nép volt. 17 törzsük volt. Egy nagy háború után, a Kék Ökör völgyében élő hét törzs nyugatra vándorolt, és most egy ismeretlen hegy mögött élnek. A nevük megváltozott. A keleten maradt 10 törzs, a mi elődeink, megőrizték a „magyar” nevet. A nyugati magyarok tőlünk származnak”. (17.)

A továbbiakban Ajbolat Kuskumbajev a következőket írja: a fentebb említett torgaji szarvaslegendáról, és az általa idézett Omszk-vidéki magyar-kipcsak legendáról: „Tehát a kazak törzsszövetségekben élő magyarok között elterjedt az a legenda, miszerint a valamikor egységes magyar nép egykoron kétfelé vált szét. Véleményünk szerint az expedícióink által gyűjtött, itt kiemelt két legenda megérdemli a történészek és etnológusok figyelmét, mivelhogy a népek emlékezete a saját múltjukkal kapcsolatban igen konzervatív, és érdekes, sokszor egyedülálló információkat őriz meg. A tudomány a nomádok meséit a múltjukról már régen komoly (alternatív, vagy kiegészítő) forrásnak tekinti, és „oral history”nak nevezi”. (18)

Jóval korábban, egy 1975-ös, nemrégiben publikált kazahsztáni úti jelentésében Mándoky Kongur István hasonlóképpen vélekedett a kazak-magyarok legendáiról: „A Kazah Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetében található jó néhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is, a kazak madzsarok ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványainak tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányú kiterjesztését feltétlenül indokolja” (19).

Idehaza is sok évszázadon keresztül fennmaradt a hagyomány Keleten maradt magyar testvéreinkről, az után is, hogy 1235-ben Julianus barát találkozott velük az Atil (Volga) folyó bal partján. A XIX. század során és a XX. század elején a legendás magyar keletkutatók ennek a hagyománynak alapján vágtak neki Ázsia ismeretlen és távoli térségeinek.

Baski Imre szerint a kazak nyelvben „magyar” jelentése kizárólag az Arany Horda idejéből fennmaradt „mazsar” szónak van. Állítása a következő: Fiatal nemzetségágakról van szó, a hasonlóan fiatal nemzetségágak neve általában személynévből alakult ki. Szerinte a „Madjar” egy személynév, a Muhammad-i-jar név rövidített változata, és „magyarként”értelmezése azért terjedhetett el a mai kazak köznyelvben, mert a kazak átlagemberek alig ismerik a saját nyelvüket és múltjukat. A „Madijar” nevet, ezt a közelmúltban, vallási eredetű személynévből keletkezett nemzetségnevet az orosz nyelvű «мадьяр» etnikai névvel a kazak átlagemberek Baski szerint egybemossák, összekeverik. Ehhez a hipotézishez, még hozzáteszi a következőket: A „Madijar” személynév eredeti jelentése, Mohamed prófétához kapcsolódásának emléke, a nemzetség tagjainak, és általában a kazakoknak a körében „napjainkra már elhomályosult.” (20)

Az elképzelés, hogy bármely kazak férfi elfelejtené, ha nemzetségének őse Mohamed próféta nevét viselné, eleve képtelenség. A történelmi hagyományok, ezeken belül a családi hagyományok is, Kazakföldön máig nagyon elevenek. Ráadásul, a különböző kazak törzsek madijar (magyar) nevei nem „fiatal” nemzetségágak elnevezései. A kazak kutatók és sezsere-szakértők fentebb idézett megállapításai szerint a „magyar” etnikum még a mongol hódítás előtt, illetve közvetlenül az után jelenhetett meg a Volga-vidékének déli sztyeppéin, kipcsak közegben. Abban az időben a kipcsakok még túlnyomó többségükben pogányok voltak, és nemhogy törzsnévként, nemzetségnévként, de még személynévként sem használtak arab-perzsa eredetű muszlim neveket. A kazak törzsszövetségi szerkezetben a Próféta neve magasabb taxonómiai szinten (törzsnevek, nemzetségnevek, nemzetségágak nevei), egyébként még napjainkban sem fordul elő.

Ligeti Lajos a kazak nyelvben tovább élő mongolkori „majar” (mazsar) etnikai nevet, amely szerinte, ebben a formában egyaránt vonatkozhatott a Kárpát-medence magyarjaira és az Arany Hordában a keleti magyarokra is (21.), végső soron egy magyar nyelvi „magyar” alakra vezeti vissza. Ligeti feltételezi, hogy ez a szó kun közvetítéssel került a mongolkori forrásokba. Ahogy írja, „a majar szó – ha idegen köntösben is – a magyar szókészlet nevezetes eleme, mivelhogy azt a megnevezést jelenti, amelyet a magyar nép önmaga megjelölésére használt, legalább a IX. század óta. Nemzetség- és törzsnévként ennél sokkal régibb, hiszen a magyarság ősi örökségként magával hozta az ugor egységből való kiváláskor” (22.).

Kazakföldön nemcsak a köznyelvi használatban, hanem tudományos akadémiai szinten is a madijarként” leírt és „magyarként” kiejtett etnikai néven nevezik meg a Kárpát-medencei magyarokat is. Tehát ez a szó a mai kazak nyelvben hivatalosan is „magyart” jelent. A Kazak Tudományos Akadémia 1999-ben megjelent Kazak Értelmező Szótárában a következőket olvashatjuk:

3. Kép: „MAZSAR” Madijar (vengr): „Így nevezték a magyarokat az Arany Horda idején” (23.).

Hasonlóan a Kazak Értelmező Szótár leírásához, Mándoky Kongur István is azonos jelentésű etnikai névként, egymás mellett említi a keleti magyarokra vonatkoztatható, „madzsar, mazsar, illetve madjar” kazak etnikai neveket kazakisztáni úti jelentésében. Ahogy írja: „A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kis létszámú, 100000 lelket számláló madzsar, mazsar, vagy madjar törzs.” Ráadásul Mándoky gyűjtése alapján nemcsak a kazakoknál élnek egymás mellett a magyarokra vonatkozólag ezek az etnikai nevek. „Magyar eredetű törzsek a baskíroknál” című cikkében Mándoky a következőket írja a baskírokról: „Egyes törzseik a valamikor régen nyugatra költözött „majarok”, „madjarok”, vagy „madijarok” népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat” (24.).

Néhány szót egy alapvető kérdésről: a vitatott etnikai név kiejtéséről. Baski - mint ezt már említettem - azt állítja, anélkül, hogy állításának igazságát megfelelően ellenőrizte volna, hogy ez minden esetben”madjar”. Ennek így is kellene lennie, ha egy „Muhammad-jarból” lerövidült személynévről lenne szó. Tehát Baski feltevése logikus, csak téves. Az adott törzsnév, nemzetségnév kiejtése sohasem „madjar”, hanem csakis „magyar”. Jártunk náluk, rákérdeztünk. Állításomat Baski a törzs tagjaival folytatott beszélgetések során könnyen ellenőrizheti, illetőleg ellenőrizhette volna.

2006-os Omszk-vidéki terepkutatásaink alkalmával, kazak munkatársaim egyike, Babakumar Khinayat nem egy alkalommal megkérdezte a magyar-kipcsakokat, hogy miképpen ejtik a nevüket. A válasz minden esetben „magyar” volt, két mély „a”-val és „gy”-vel. A „madjar” szót a kérdezettek meg sem értették volna. Hittem a fülemnek, és attól kezdve magam is, a Tóth Tibor cikkeiben leírtakhoz hasonlóan, „magyarnak” írom le etnikai nevüket.(25).

 Baski Imrének egyébként módja lett volna nemcsak egy kazakföldi utazás során, hanem itt, Magyarországon, Budapesttől alig több, mint 80 kilométernyire délre, a 2008-as bösztörpusztai kurultájon is ellenőrizni a szó kiejtését. Az argün-magyar vendégek pontosan úgy nevezték meg magukat, ahogyan én itt a nevüket magyarul leírom. A „gy” betűt is nagyszerűen ki tudták ejteni. Az orosz gyarmatosítással mindig élesen szembeszálló Torgaj-medencei kazak törzsek, nemzetségek szülőföldjükön élő tagjai szinte kizárólag kazakul beszélnek, oroszul alig értenek. Az év nagy részében megközelíthetetlen, kemény éghajlatú Torgaj-vidék pusztáin, a félnomád-nomád kazak aulokban nem dolgoztak oroszok, nem is nagyon jártak ott. Ellentétben Baski feltételezésével, az argün-magyarok etnikai nevükben a „gy” betű kiejtését egészen biztosan nem tanulhatták oroszoktól.

Baski a bösztörpusztai kurultájon konzultálhatott volna az ott jelenlévő neves kazak tudósokkal is, a kazakisztáni magyar etnikum létéről, vagy nemlétéről, és a kazak-magyarok nevének helyes kiejtési módjáról. Részt vett a kurultájon például a Baski által is tisztelt Orazak Iszmagulov antropológus professzor, a Kazak Tudományos Akadémia tagja, Tóth Tibor hajdani barátja, a kazak törzsszövetségi szerkezet kiváló ismerője, valamint Babakumar Khinayat, a Kazak Központi Állami Múzeum tudományos főmunkatársa. Mindketten a kazak-magyarokhoz szervezett tudományos expedíciók munkatársai, illetve a kutatások segítői.

Baski szerint tehát a „madijar” szó „gy”-vel történő kiejtése „csakis orosz hatásra terjedhetett el” a kazakok között. Vagyis Baski a szó „gy” betűs változatát tulajdonképpen orosz kölcsönszónak véli a kazak nyelvben. Azonban a „magyar, мадияр,” etnikai név, jó néhány évszázaddal régebben él a közép-ázsiai sztyeppéken annál az időszaknál, mint amikor ott az „erőteljes orosz nyelvi hatás” megjelent. Ligeti Lajos és Róna Tas András szerint nemcsak a Kárpát-medencei, hanem a volgai magyarok önelnevezése is „magyar”, és nem „madzsar”, vagy „mazsar” volt (26.). Így ez a szó nemcsak orosz kölcsönszó lehet a kazak nyelvben, hanem az egykor a kazak törzsszövetségekbe olvadt magyar néptöredékektől átvett kölcsönszó is, amely mellett az Aranyhorda-kori „mazsar” névváltozat is fennmaradhatott. Az Aranyhorda korabeli és későbbi közép-ázsiai írott források a keleti magyarokat „mazsarként, madzsarként” írták le. Gyakori, hogy a külső környezet egy etnikumot másképpen nevez meg, mint azok önmagukat. Mégis, a „mazsar, madzsar”  szóváltozatokban is jól felismerhető a „magyar” szó (27.).

A „magyar-madzsar” névhasználat kettősségének lehetőségére a keleti magyarok nevével kapcsolatban, napjainkban is találunk adatolt párhuzamot Közép-Ázsiából. Az IFEAC (Közép-Ázsiai Francia Kutatóintézet, Taskent) Értelmező Szótára az üzbegisztáni Kaska-darja-i, és a szarükopai (Kazakisztán), etnikai csoportok nevéhez – nyilván terepmunkán szerzett értesülések alapján, – a következő magyarázatot fűzi:

MADYAR „Etnikai csoport, amelynek az önelnevezése Magyar …(Groupe ethnique qui se denomme lui-méme Magyar…)” …1968-ban 150 családjuk élt a Kaska-Darjánál, és 150 családjuk Kazahsztánban, Kosztanajnál…Üzbégül és kazakul beszélnek, de az öregek még tisztában vannak eredetükkel. (28.).

Üzbegisztán Etnikai Atlasza [2002] a mai üzbegisztáni nemzetiségeket mutatja be. A magyar diaszpóra leírásának a végén a következőket olvashatjuk:

„Megjegyzés. A kaskadarjai területen a 60-as évek végén 150 madzsar (маджар) család élt, akiket a kutatók szintén magyarnak (мадьяр) tartanak… A madzsarok az üzbégekhez tartozónak tekintik önmagukat, üzbég nyelven beszélnek, szokásaik azonosak a helyi szokásokkal… …Ugyanilyen nem nagy létszámú madzsar csoport él Kazakisztánban, és kazaknak tekinti önmagát”. (29.)

Tehát a taskenti francia kutatók a szóban forgó üzbekisztáni, kaska-darjai és a kazahsztáni, torgaj-medencei etnikai csoportok leírási formájaként a „Madyart” használják, és „magyar” önelnevezésüket emelik ki. Ugyanakkor az üzbég etnológusok azzal a „madzsar” a névvel illetik a szóbanforgó kaska-darjai és kazakföldi etnikai csoportot, amelyet a külső környezetükhöz tartozó: arab, perzsa, török nyelvű krónikaírók, földrajzi leírók mindig is a magyarokra vonatkoztattak. A keleti magyarok etnikai nevét az üzbég írástudók arab betűkkel is madzsarként írták le még a XIX. században is. Pontosan úgy, ahogy ez az etnikai név és személynév a XIV-XVII századi közép-ázsiai krónikákban, vagy a nevezetes XIV. századi csisztopoli sírkövön megjelent (30.)

A szó leírási formájától függetlenül, Mohamed próféta barátairól a két, alig néhány éve megjelent üzbegisztáni, illetve üzbég vonatkozású francia tudományos munkában nem esik szó, mint ahogy a fentebb idézett kazak értelmező szótárban sem. Az adott két etnikai csoport nevének „Muhammad yarból” származtatásának ötlete a helyszínen élő és dolgozó, és a közép-ázsiai személyneveket és etnikai neveket nyilván kiválóan ismerő szerzők gondolataiban nyilván fel sem merült.

A Volgántúltól és a Káspi-tenger vidékétől az Irtis folyóig elterülő sztyeppéken igen bonyolult etnikai mozgások mentek végbe a mongolkor utáni évszázadokban. Gyakran kerültek át más népekből a kazak nép törzseibe is nemzetségi, nemzetségági szinten idegen etnikumok. Valamennyi kazak törzs számos etnikai csoport konglomerátuma. Így az „argün-magyarhoz” és „magyar-kipcsakhoz” hasonló, idegen etnikumra is utaló törzsnevek, nemzetségnevek típusa, több helyen is előfordul a hajdani Keleti Dest-i Kipcsak egykori nomádjainál, többek között a kazakoknál is. Csak egy a számos példa közül: a kazak törzsek közül a Középső Zsüsz kongrat törzsnek van mangütaj és nogaj nemzetségága. (31). Ez a két név egyébként éppen annak a Nogaj Hordának az emlékét őrzi, amelynek törzsi rendszerében a keleti magyarok Délre került törzsei bizonyíthatóan szerepeltek a XVI–XVII. századok során.

Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a kazak-magyarok etnikai neve Julianus magyarjainak emlékét őrzi. Jómagam ezt a meggyőződésemet a kazakföldi és nyugat-szibériai terepmunkán, és almati könyvtári kutatások, konzultációk során alakítottam ki, prekoncepció nélkül. Feltevésemet azonban erősítik a Közép-Ázsia mongolkori utáni etnikai mozgásokról szóló történeti adatok, valamint neves kazak és magyar tudósok Baski Imréétől eltérő véleményei is. (32.) A kazak-magyarok közül a még vidéken lakók éppen úgy, mint a közülük elszármazott értelmiség, közöttük tudósok: etnológusok, történészek, a hagyományaik és a rendelkezésükre álló források alapján a keleti magyarok utódainak tekintik magukat.

A kazahsztáni magyar néptöredékek kérdése kétségtelenül további kutatást érdemel. Jómagam egyenlőre beérem a Baski Imre által is idézett Orazak Iszmagulov antropológus, a Kazak Tudományos Akadémia tagjának megállapításával. A neves tudós a kazak törzsi-nemzetségi szerkezetet évtizedeken keresztül tartó terepmunkái során ismerte meg. Szerinte a madijar és magyar etnikai nevek között „mindenképpen többről lehet szó, mint egyszerű hasonlóságról.” (32)

A Kazak Köztársaságban az un. kazak-magyarok történeti és etnikai kérdését nemcsak tudományos szinten, hanem állami-politikai szinten is komolyan veszik. Nurszultan A. Nazarbajev, a Kazak Köztársaság Elnöke, 2007-es magyarországi látogatása alkalmával így nyilatkozott a Magyar Köztársasági Elnöke által számára adott díszvacsorán: „Európában nincs a kazakokhoz közelebb álló nép a kultúrát és a hagyományokat tekintve, mint a magyar. Mint ismeretes, még a XIII. században a kipcsak törzsek egy része az Önök országában telepedett le, és jelentősen hozzájárult annak fejlődéséhez. Ma Magyarország mintegy 100 ezer lakosa kunnak vallja magát, vagyis a kipcsakok leszármazottjának. A magyar kutatók pedig felállítottak egy hipotézist, amely szerint a magyar nemzetségből származó kazakok a magyar nép rokonainak bizonyulhatnak. Ez fontos alapja kulturális-humanitárius kapcsolataink további fejlődésének.”

A "JEGYZETEK" UTÁN KIEGÉSZÍTÉS TALÁLHATÓ!

JEGYZETEK

*A „kazak-magyar” a kazakisztáni magyar nemzetségek hivatalos kazak meghatározása.

(1) Baski Imre, Madijar: magyar eredetű néptöredék a kazakoknál? In: Csodaszarvas. Őstörténet, vallás és néphagyomány. Budapest, 2009, 189–208.

(2) Benkő Mihály: Beszámoló 2006 nyári nyugat-szibériai kutatóutamról Eleink VI. évfolyam 1. szám (11.) (2007) 27-37.

(3)  Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak magyarokról. Eleink, (14), 2007/2; 69 sk.

(4.) Róna Tas András, Kis magyar őstörténet. Budapest, 2007, 36.

(5) S. G. Klastornyj-T. I. Sultanov, Letopis trech tisiachletnij. Alma Ata, 1992. Materialy po istorii kazakhskikh khanstv, 21-22; 362.

(6) Vásáry István, A Volga-vidéki magyar töredékek a mongolkor után. In: Magyar őstörténeti tanulmányok, Budapest, 1977, 286.

(7) Munkácsi Bernát, Jelentés az esztergomi fogolytáborba végzett votják nyelvi és néprajzi tanulmányaimról. Akadémiai Értesítő, XVII/2, 1916 február 15, 75 sk.

(8.) V. V. Trepavlov, Istorija nogajskoj ordy. Moskva, 2001, 3.

(9). R. Kh. Kereitov, Nogajskaja orda i voprosy ee etnicheskogo sostava. In: Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Mahachkala 1993, 21.

(10.) R. Kh. Kereitov, uo; V. V Trepavlov, id. m. 437 (szöveg és a 7. jegyzet); 489; 502 (táblázat).

(11). N. E. Bekmakhanova, K voprosu ob etnicheskom sostave i politicheskoj istorii nogajskoj Ordy i Kazakhstana v XVI–XVII. vv. In:Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statej. Makhachkala, 1993.

(12). A „nemzetségág” (родовая подразделения) szót kifejezőbbnek tartom a Baski által használt „alnemzetségnél” (подрод), már csak azért is, mert a sajátos kazak nemzetségi-törzsi szerkezet kategóriái  kívülállók számára meglehetősen bonyolultak. Például a Középső Zsüsz kongrat, argün és kipcsak etnikai tömörüléseit „törzsekként” határozzák meg a kazak kutatók, pedig a három törzs létszáma egyenként is igen nagy, törzsszövetségi szintű volt még a közelmúltban is. Argünök 500 ezren, kongratok 90 ezren éltek egyedül a mai Kazakisztán területén a XIX. század végén. Kipcsakok egyedül a Torgaj-vidéken 100 ezren voltak ugyanabban az időben. [Vö.: O. Ismagulov, Etnicheskaja genogeografija Kazakhstana, Alma Ata 1977, 17 skk.]. A besorolások szerint a törzseknek, és a nemzetségeknek is vannak elágazásaik. Egy kazakföldi etnikai név nemzetségágként említése a betagozódási rangsort jelzi. Azonban az alacsonyabb besorolási fokozat nem feltétlenül jelenti azt, hogy kis létszámú, vagy akár nemrégen keletkezett etnikai csoportról lenne szó. Az argün közegben az 1720-as években megjelent Madijar nemzetségágnak a cári összeírások szerint a torgaj-medencei Szarükopán 1822-ben 375 jurtája volt, 1862 férfival, az Aldijar (Taz) nemzetségágnak pediig 340 jurtája, 1654 férfival. Az összesen tízezer főnél is nagyobb létszámot kitehető két nemzetségág abban az időben a harmadik és negyedik legnagyobb etnikai csoport volt a szarükopai argünök között. (Kazak sezhiresi khakynda, Almaty 2000, 307.) Más országban, más törzsi-nemzetségi rendszerben az ilyen nagyságú, azonos nemzetségnevet, viselő embercsoportokat törzsnek is nevezhetnék. Sokkal valószínűbb, az, hogy más etnikai közegből csatlakozott nemzetségekről van szó, mint az, hogy két testvértől származó, a közelmúltban létesült új nemzetségágakról. Aldijar (Taz) és Madijar nemzetségágai az 1720-as években jelentek meg a Torgaj medencei argünök között. Két ember utódai négy emberöltő folyamán nem szaporodhattak el ennyire.

(13. ) Istorija Kazakhskoj SSR. T. 2. Alma Ata, 1979, 184. (Baski állításával ellentétben, a forrást itt szó szerint idézem! A „magyar” szót zárójelben nem én tettem a „madzsar” mögé, hanem a szerző. «маджар (мадьяр) кипчаки»).

(14.) Bolat E. Kumekov Kazakhi i vengri: obschie istoricheskie korn’i. In: A magyarság és a Kelet. Az MVSZ őstörténeti konferenciája, Budapest, 2008. 144. (Kumekov oroszul „аргын-мадьяр”-t, ír! Pontosan idézem, vagyis a fordítás során nem követek el semmiféle olyan „csúsztatást”, mint amilyennel Baski számtalan alkalommal megvádol cikkében.

(15) Bolat E. Kumekov, u. o.

(16)  Ju. A. Zuev, Early Turks essays of history and Ideology. Almaty, 2002, 71.

(17.) A. K. Kushkumbajev, Kazakhi i mad’jarü: etnicheskie vzaimootnosheniii. In: Kazakhi Omskogo Priirtishja. Istorija i sovremennost’. Omsk, 2007, 131–137.

(18.) A. Kushkumbajev, uo.

(19) Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról. Eleink 2008, VII. évfolyam 2. szám (14), 79 sk..

(20) Lásd: Baski internetes blogja, „Madjar vagyok, turista” 2. rész.

(21.) Ligeti Lajos, A magyar nép mongolkori nevei. Magyar Nyelv, LX (1964 december), 4, 389.

(22.) Ligeti Lajos, uo., 393.

(23.) Kazak Tilinin Sözdigi. Almati, 1999, 447.

(24.) Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak magyarokról. Eleink, (14), 2007/2; 69 sk. Vö.: Mándoky Kongur István, Magyar eredetű törzsek a baskíroknál. Amu Darja széles vize. Karcag, 2002.

(25) Benkő Mihály, Magyar-kipcsakok. Budapest, 2008. Vö.: Tóth Tibor, Az ősmagyarok mai relictumáról. (előzetes beszámoló). MTA Biológiai Osztály közleményei 9. (1966), 285 skk.

(26.) Ligeti Lajos, id. m. 389; Őseink nyomában. Beszélgetés Róna Tas András akadémikussal. Élet és Tudomány, a Mindentudás Egyeteme.

(27.) A. K. Kushkumbajev, id. m.

(28.) Catherine Poujol, Dictionnaire de l’Asie Centrale. Paris, 2001, 193.

(29.) Etnicheskij Atlas Uzbekistana, 2002, Taskent, 69. A műben a mai üzbegisztáni nemzetiségeket írják le. Mégis, a XX. századi magyar diaszpóra leírása után külön megjegyzés szól a kaska-darjai „madzsar” etnikai csoportról, mint idegen származású üzbég nemzetségről.

(30.) Materialy po istorii kirgizov i Kirgizii. Vyp. I., Moskva 1973, 213 sk. Vö.: Istorija Kazakhstana v arabskikh istochnikakh I., Almaty 2005, 499, 519, 552, 564, 574; Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV–XVII. vekov, Alma Ata, 1969, 21–22, 362 skk; Róna-Tas András, A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton, Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

 (31) O. Ismagulov, Etnicheskaja genogeografija Kazakhstana. Almaty, 1977, 17. Vö.: R. G. Kuzeev, Bashkirskie sezhere. Ufa, 1960, 14, 179,187, 216.

(32.) Vö., pl: Róna Tas András, Kis magyar őstörténet, uo.

KIEGÉSZÍTÉS

MADIJAR: KAZAK-MAGYAR, VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA?
(Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához)

Lezajlott a nevezetes Csőrösi Koma blogon folytatott nagyszabású és hangos kazak-magyar-ellenes és Kurultáj-ellenes kampány, amelynek közepette került kiadásra 2009-ben Baski Imre cikke a „madijar” témáról a Csodaszarvasban.

Mintegy két évvel mindezek után, szép csendben megjelent Baski Imre tudományos cikke is a kazakisztáni „Madijar” nemzetségnév Mohamed prófétához kapcsolódó eredetének elméletéről, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtörténeti Intézetének folyóiratában, a Nyelvtudományi Közleményekben.[1] A tanulmány a folyóirat jellegének megfelelően szigorúan nyelvészeti jellegű, számos etimológiai elemzéssel. Így, történész létemre, az alábbiakban mindössze a szerző két etimologizálással közvetlenül össze nem kapcsolódó, konkrét tárgyi tévedésére szeretném felhívni a figyelmet.

1) Mindjárt a cikk első soraiban olvashatjuk a következőket: „A ma tapasztalt jelenség (ui. a kazak-magyarok iránti országos érdeklődés) csak közvetve kapcsolható az 1960-as években, Moszkvában antropológiai tanulmányokat folytató Tóth Tiborhoz, aki – többek között tanárától, Sz. A. Tokarjev etnográfustól – tudomást szerzett az orosz tudományosságban már régen meglévő hipotézisről, amely szerint Közép-Ázsiában a magyar etnonimára hangzásban meglepően hasonló elnevezések feltehetőleg magyar eredetűek. Úgy tűnik, hogy ezt a nézetet Tóth Tibor elfogadta, még mielőtt kutatásai során személyes kapcsolatba került volna a kazakisztáni madijarokkal – szerinte madiarokkal –, majd ebben a szellemben tájékoztatta felfedezéséről a hazai közvéleményt.”[2] Baski Imre tanulmánya 1. jegyzetében mond köszönetet Veres Péternek a fenti adat közléséért.

A tanulmány szerzője téves információt kapott Veres Pétertől. Tóth Tibor antropológus az 1960-as évek első felében Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Biológiai Intézetének keretein belül készítette el nagydoktori disszertációját. Ennek a munkának folyamán indult el 1964-ben Urálvidéki, kaukázusi, majd közép-ázsiai kutatóútjára, amelynek során 4000 antropológiai felmérést végzett a magyar nép származásával kapcsolatos összehasonlító adatok gyűjtése céljából. Amikor gyűjtőútjára indult, sejtelme sem volt még  a torgaji madijarok létezéséről. (Sz. A. Tokarjev etnográfus nem volt Tóth Tibor tanára, valószínűleg nem is ismerték egymást, hiszen Tóth Tibor az egyetemet nem Moszkvában, hanem Bukarestben végezte.) 1964-decemberében, Almatiban Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől hallott először Tóth Tibor a torgaji madijar törzsről, illetve nemzetségről. Erről a nevezetes eseményről korábban két helyen is írtam.[3] Hogy ne ismételjem magam, az alábbiakban Tóth Tibor publikálatlan naplóját idézem.

Előzmények: Tóth Tibor antropológiai gyűjtőútja során, 1964. december 6-án érkezett Szverdlovszkból Almatiba Orazak Iszmagulov kazak antropológus meghívására, azért, hogy Dél-Kazakisztánban, a Szemirecsjén (Hétfolyóköz) élő kipcsakok között végezzenek közösen antropológiai felméréseket. Arra, hogy más kazakföldi vidékekre is ellátogasson, Tóth Tibor még csak nem is gondolt, hiszen a Kazak Szocialista Szovjet Köztársaságnak szinte a teljes területe tiltott volt külföldi kutatók számára különféle politikai, katonapolitikai okokból. 1964. december 12-én Tóth Tibor a Kazak Tudományos Akadémián előadást tartott a magyarok eredetének problémájáról.

„Az ülés után a táblánál még félórányit beszélgettem Zujevvel, majd Abdzsahmánovval és Nurhánovval. Ez utóbbi (kipcsák származású) váratlan adatokat közölt: A Kazáh Köztársaság kusztanáji területe dzsangeldi (turgáji) kerületében Konraulü-patak jobb partján a Küzbel Szovhoz területén él a Magyar törzs, (!!!) mely két nemzetségből – Horezek (kb. 500 fő), Aitkul (kb. 800 fő) áll és a kazáh nép Középső Zsusza Argün törzsszövetséget képező 6 törzs egyike. Figyelmet érdemel ezen kívül, hogy a Magyar törzs közelében él a Taz törzs, valamint kipcsák csoportok.” (Az idézet szó szerinti, Tóth Tibor helyesírását is követem.) [4]

Így értesült tehát Tóth Tibor a torgaji „magyar törzs” létéről, nem Sz. A. Tokarjevtől, hanem Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől. A kapott információ alapján Tóth Tibor üzbegisztáni, tadzsikisztáni méréseinek befejeztével, 1965. március 31-én visszatért Almatiba, majd ugyanazon év áprilisában Szejitbek Nurhánov kíséretében elutazott Torgajba, ahol a Szarükopán az argün-magyarok között két hétig folyatott antropológiai méréseket. Az utazás különféle akadályairól – amelyek a későbbiek során az egész kutatás kudarcba fulladását és feledésbe merülését is okozták – korábbi, a jegyzetekben hivatkozott munkáimban részletesen szóltam.[5]

Azt, hogy torgaji kutatásainak eredményéről magának Tóth Tibornak mi volt a személyes véleménye, jelzi 1966-ban megjelent előzetes beszámolójának címe: Az ősmagyarok mai relictumáról,[6] valamint a tudós antropológus 1991-ben bekövetkezett halála után a családja által az óbudai temetőben felállított sírjának felirata: „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de kutatói lelkesedéstől vezetve bölcsőjét kereste és találta a magyar népnek” 2) Baski, azon állításának bizonyítási kísérlete során, amely szerint egyetlen szótári adat sincs arra nézve, hogy a Madijar szó „magyart” jelentene a mai kazak nyelvben, pontatlanul idézi az 1999-ben megjelent Kazak Értelmező Szótárból a MAZSAR szó magyarázatát. A következőket írja: „Benkő egy 1999. évi kiadású kazak értelmező szótárból idézi a madiar, madijar szó jelentését. Eszerint az a magyar szó régies változata, a mazsar pedig a népnév Arany Horda korabeli alakja” [BASKI 2010–11, 110., 37. jegyzet].

A szóban forgó értelmező szótár szómagyarázata nem állítja, hogy a „madijar szó a „magyar” népnév régies változata lenne. Modern kori változatként említi:

MAZSAR Madijar (vengr). Így nevezték őket az Aranyhorda idején.

A szómagyarázathoz a szöveg példát is hoz fel, egy középkori kazak népi költemény egyik verssorát a „merész mazsar nemből való” Kojan Batürről. Így tehát a független Kazak Köztársaság megalakulása után nyolc évvel megjelent kazak akadémiai értelmező szótár szerint a „Madijar” kazak szó egyértelműen „magyart” (vengr-t) jelent.[7]

A madijar” etnikai névnek a magyarokra vonatkoztatása jól ismert a korábbi és újabb tudományos szakirodalomból is. Baski Imre ezzel kapcsolatban például a kirgiz Olzsobaj Karatajevet idézi. Mindössze egy-két további példát hozok fel. A. K. Kuskumbajev kazak történész az adott kérdésről a következőket írja:

„A »magyar« szót kazakul »madijarként«, törökül »madzsarként« írják le. Tehát a két névváltozat egyazon népre, a magyar népre vonatkozik.”[8]

Mándoky Kongur István így ír egy 1975-ben készült akadémiai úti jelentése piszkozatában: „A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100 000 lelket számláló madzsar, vagy magyar, illetve madjar nevű törzs.”[9] A korán elhunyt nagy turkológusnak a magyar eredetű baskír törzsekről írott cikkében pedig a következőket olvashatjuk: „Ez utóbbiak emlékét a baskírok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, egyes törzseik és nemzetségeik ugyanis a valamikor régen nyugatra költözött »majarok«, »madjarok«, vagy »madijarok« népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat.”

Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett kazak nyelvű levelében Magyarországra vonatkozólag az „Алыс мадияр отанында” (távoli magyar hazámból) kifejezést használja.[10]

Térjünk vissza az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótárra. Ami valóban nem szerepel benne (Baski Imre kifejezésével élve: „amiről szó sincs” benne), az a „Madijar” szónak a „Mohamed barátjaként” történő értelmezése. Érdeklődéssel várok bármely ezzel kapcsolatos kazak szótári adatot, de a fentiek alapján, még ha esetleg létezne is ilyen adat, a „Madijar” szó a kazak nyelvben akkor is jelentené a „magyar” etnikai nevet is. Így tehát a lényeges történeti (nem nyelvészeti!) probléma inkább az, hogy a kazak kánságok fennállásának idején élhettek-e azok területén olyan (keleti) magyar eredetű etnikai csoportok, amelyekre ez az etnikai név a későbbiekben vonatkozhatott? Amennyiben igen, akkor az1999-es kazak akadémiai értelmező szótárból adatolt, valamint az argün-magyarok és a magyar-kipcsakok sírjaira is felvésett „МАДИЯР népnévnek, nemzetségnévnek és törzsnévnek a Muhammadjar személynévből történő magyarázatára törekvés okafogyott.

Ajbolat Kuskumbajev a „мадияр” etnikai név megjelenését kazak közegben – a „маджар” etnikai név helyére lépve – a XVIII–XIX. század fordulójára, Baski Imre pedig a „мадьяр”, „мадияр” etnikai nevek megjelenését ugyanott – orosz hatásra – legkorábban a XVII. századra, de inkább a XVIII. századra feltételezi. A Madžar–Magyar népnév, törzsnév és személynév azonban már korábban is megjelenhetett Dast-i Kipchak sztyeppéin, török (kipcsak) nyelvi környezetben nagy valószínűséggel a szokásos hanghelyettesítéssel, vagyis madjar, illetve kiejtéskönnyítő inorganikus protézissel, madijar alakban.[11] Erre a feltevésre elegendő alapot nyújtanak a legutóbbi időben orosz és kazak kutatók által feltárt és közzétett történeti adatok. Az Aranyhorda felbomlása után megalakult, a Dél-Uráltól a Kaukázus előhegyeiig terjedő sztyeppéket is uraló Nogaj Horda keleti területeinek a népessége legkésőbb a XVII. század során beolvadt a kazak kánságokba.[12] Azt, hogy a Nogaj Horda törzsszövetségében volt madžar törzs, XVI–XVII századi orosz és nogaj dokumentumok bizonyítják. [13] A kazaksággal egyesült nogaj törzsekkel együtt érkezhettek a mai kazak sztyeppékre azok a keleti magyarok is, akiknek utódai „kazak-magyar” néven váltak ismertté.

A Nogaj Horda keleti területei madžarjainak XVI–XVII. századi megjelenési lehetőségét a kazak sztyeppéken népköltészeti adat is megerősíti. Az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótár is idézi – példaként a „mazsar” népnév használatára – a középkori (XVI. századi) kazak regös verset, az Er-Szobant. E műalkotás szövege szerint a kazak Salkiiz-zirau (1465–1560) hírt kapott Er-Szobannak egy kaukázusi (kabardföldi) zsákmányoló hadjáratáról, amelyben a „merész mazsar nemből való” Kojan batür is részt vett. Ez a hadjárat nyilvánvalóan a Nogaj Horda azon keleti területeiről indult, amelyeknek törzsei a további évszázadok során a Kaukázus előteréből és a Dél-Uráli-síkságról az Urálon túli  sztyeppékre költöztek, majd beolvadtak a kazak népbe. A madžar törzs egykori jelenlétét az adott területeken az idézett verssoron kívül más, a közelmúltban feltárt történeti-etnológiai adatok is igazolják.[14] Az argün és kara-kipcsak genealógiai táblázatok is a XVI–XVIII. századra jelzik Madijar, illetve a kazak-magyar etnikai csoportok megjelenését a mai Kazakföldön. Az argün-magyarok és magyar-kipcsakok máig megőrzött szájhagyománya egyértelműen arra utal, hogy ők a honfoglalás korban az egykor kettészakadt magyarság keleten maradt része utódainak tekintik magukat. A Muhammadjar nevet a közülük való öregek sohasem hallották, a kérdezettek önmagukra kizárólag a madijar (madiar, magyar) népnevet vonatkoztatják.[15] Legendáikban máig él nyugatra távozott, „egy ismeretlen hegy mögött élő” testvéreik emléke.[16]

JEGYZETEK:

1 BASKI IMRE, A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, Nyelvtörténeti Közlemények 2010–11, 95–130.

2 BASKI I., i. m. 95–96.

3 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, Bp., 2003, 29–35; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 2010/2., 62.

4 Tóth Tibor naplója. Tóth Tibor hagyatéka, Természettudományi Múzeum, Embertani Tár

5 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, 19. sk; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 1910/2, 63. sk.

6 TÓTH TIBOR, Az ősmagyarok mai relictumáról (előzetes beszámoló), A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának Közleményei, 1966, 283–299.

7 Vö.: BENKŐ MIHÁLY, Még egyszer kazak-magyarokról (Hozzászólás Baski Imre cikkéhez), Eleink 2009/2., 37. Baski Imre Nyelvtudományi Közleményekben megjelent cikkének bibliográfi ájából úgy tűnik, hogy a szerző tanulmánya írásakor nem ismerte ezt a cikkemet, amelyben – A Torgaji Madiarok szövegével ellentétben – az 1999-ben kiadott Kazak Akadémiai Értelmező Szótárt pontos fordítás alapján idéztem. Jól ismerte viszont Baski Imre A Torgaji Madiarok című könyvemet, ahol Szejitbek Nurhánov beszámolója alapján közlöm, hogyan és milyen körülmények között értesült Tóth Tibor a torgaji „magyar” törzs létezéséről. Ehelyett mégis Veres Péter feltételezését közli.

8 A. K. KUSKUMBAJEV, Magyarok keleten és nyugaton, Bp., 2012, 47.

9 Ulü dalanün birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati 2008, 246.

10 MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Kunok és magyarok, Török–magyar könyvtár I. (szerk.: VÁSÁRY ISTVÁN és FODOR PÁL), Bp., 2012, 227. Bulat Kumekov kazak akadémikus a Mándoky Kongur István emlékére írott, a kazak–magyar történelmi kapcsolatokról írott cikkében a magyarokra vonatkozólag a „венгр” szó mellett következetesen használja a „мaдияр’ szót is. Vö.: БУЛАТ КУМЕКОВ, Казахи и венгри: общие исторические корни, in: Ulü dalanin birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati, 2008, 32. skk. Ha az 1999-es akadémiai Kazak Értelmező Szótár mellett ilyen nagy nevű kazak és magyar keletkutatók kapcsolják össze a „madijar” személynevet és nemzetségnevet nevet a „magyar” népnévvel, az már gyanút kellene hogy keltsen. Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett levelének idézett szövegét és fényképét már korábban leközöltem: BENKŐ MIHÁLY, Mándoky Kongur István a kazakmagyarokról, Eleink 2008/2., 83. A vonatkozó 5. sz. jegyzetben leírtakat most is fenntartom: az adott „алыс мадияр отаннында” szóösszetételben a”мадияр” szónak Mohamed prófétához még csak véletlenül sem lehet köze. A levelet Szejitbek Nurhánovnak, Tóth Tibor egykori kísérőjének szívességéből fényképezhettem le a kazak nyelvész asztanai lakásán, amiért most itt mondok köszönetet. A fénykép a birtokomban van.

11 Erre vall az is, hogy az üzbegisztáni Kaska-Darja mentén élő, Vámbéry és Németh Gyula által is „madzar”-ként említett, Tóth Tibor által is kutatott magyar nemzetség tagjait az üzbég etnikai szótár madžarként említi, „которым исследователей также считают мадьярами”. Az önelnevezésük viszont magyar. Vö.: Этнический атлас Узбекистана, Ташкент 2002, 59.; CATHERINE POUJOL, Dictionnaire de l’Asie Centrale, Paris 2001, 192.

12 О происхождении казахских жузов и их названии, in: Научное творчество Н. Л. Гумилева, Астана, 2012, 192.

13 В. В. ТРЕПАВЛОВ, История Ногайской Орды, Москва, 2001, 437., 489., 502. táblázat. A Nogaj Horda törzsei közé tartoztak: kangly, katagan, kereit, kipcsak, kongur, kongyrat, kitaj, madzsar, mangyt, najman, tama, szildzsigut, ujszun. Ezek közül négy törzs: a kipcsak, a kongyrat, a najman és a kereit napjainkban is közismert tagjai a kazak Középső Horda törzsszövetségének, amelyben a kazak-magyar etnikai csoportok is vannak. Vö.: Р. Х. Кереитов, Ногайская орда и ее зтнический состав, In: Историко- географические аспекти развития Ногайской Орды, Сборник статьей, Махачкала, 1993, 21.

14 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 63. sk. A Madžar törzsről a Nogaj Horda keleti területein, vö.: Р. Х. Кереитов, i. m., i. h. Mindez erősíti Róna-Tas András feltételezését is, amely szerint a volgai magyarság egy része nem menekült nyugatra, hanem dél-délkeletre is húzódhatott, és egy részük később beolvadhatott a kazak népbe. Vö.: RÓNA-TAS ANDRÁS, Kis magyar őstörténet, Bp., 2007, 36.

15 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 65. sk. A Muhammadyar névnek az általunk gyűjtött több ezer nevet tartalmazó kazak-magyar sezserékben sincs nyoma. Vö.: BENKŐ MIHÁLY – BABAKUMAR KHINAYAT, A keleti magyarság írott emlékeiből, Bp., 2007, 25–62., 100–147.

16 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 68 skk.