Kép: 2011-ben Benkő Mihályt a keleti magyarok, a magyar őstörténet kutatása, a magyar-kazak kulturális kapcsolatok fejlesztése területén végzett több évtizedes tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatával tüntették ki.

A Kazahsztánban, illetve a környező országokban élő kazakok között felfedezett magyar törzsről a magyar tudományos életben eltérő vélemények alakultak ki. Egyesek az ősmagyarok mai maradékának tekintik őket, mások viszont az állítják, hogy semmi közünk hozzájuk. Az alábbiakban röviden, kommentár nélkül ismertetjük az egyes véleményeket.

TÓTH TIBOR

A Kazahsztánban élő magyarokat, vagy ahogy ő nevezte, „az ősmagyarok mai relictumát” Tóth Tibor antropológus fedezte Szeitbek Nurhanov kazak nyelvész útmutatása alapján. Nurhanov 1950-1951-ben magyar gyermekeket tanított orosz nyelvre. Így amikor Tóth Tibor 1964. őszén előadást tartott Almatyban, rákérdezett, hogy mi hogyan nevezzük magunkat és van-e közünk a Turgaj-vidéken élő magyar törzshöz. Tóth Tibor a következő évben felkereste őket, három hetet töltött közöttük, embertani vizsgálatokat végzett. Felfedezéséről 1966. április 12-én előadást tartott az MTA Antropológiai Témabizottságának kibővített ülésén. Előadásának szövege írásban is megjelent [Az ősmagyarok mai relictumáról, MTA Biol Oszt Közl. 9. (1966) számának 283-298.] Tóth Tibor kutatásának folytatását nem támogatták. Soha többé nem jutott el felfedezésének színhelyére. 1968-ban Üzbegisztánban, a Kaska-Darja folyó partján is találkozott magyarokkal, azonban ott csak átutazóban volt. Vizsgálatokat nem végzett. Erről a találkozásról tudományos publikációja nem jelent meg, csak egy újságcikk, amely nem hagyott mély nyomot a magyar tudományos életben. [V.ö.: Aczél Kovácsh Tamás: ÚJ MEGLEPŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MAGYAROK EREDETÉRŐL A rejtélyes Kusán Birodalom, Magyar Nemzet 1968. november 7.] Tóth Tibor felfedezését közöny fogadta. Megkeseredett emberként halt meg 1991-ben, közvetlenül a rendszerváltás után. Az MTA titkárának előszobájában kapott szívinfraktust, amikor éppen a kutatás folytatását szerette volna kieszközölni. Sírjára családja a következő szöveget íratta: „EGY SZEGÉNY ÁRVA MAGYAR, PÉNZ ÉS TAPS NÉLKÜL, DE KITARTÓ KUTATÓI LELKESEDÉSTŐL VEZETVE BÖLCSŐJÉT KERESTE S TALÁLTA A MAGYARNAK…” Tóth Tibor tehát a Kazahsztánban talált magyarokat az ősmagyarok mai relictumának (=maradékának) tekintette. Tanulmányában megjegyzi, hogy antropológiai arculatuk eltér a Bjelaja vidéki és a Hanti-Manysi népességtől, és „… feltételezhető, hogy a szárükopai magyarok az i. u. első évezredben élt Észak-Káspi-Jaik melléki szarmata-alán-prehun kori elődök mai relictumát képezik, akik a Nyugati-Türk Khaganátus idején vagy későbben mai szálláshelyükre telepedtek át.”

MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN

Mándoky Kongur István turkológusnak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) részére készült az úti jelentése szinte prófétai jóslatot tartalmaz a kazak-magyarok kutatásának szükségességérõl és lehetõségeirõl. A jelentés piszkozata kézirat formájában maradt fenn, azt özvegye, Mándoky Ongajsa bocsátotta rendelkezésre:
„...Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágánál, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkméniában, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek, azonban egy egyáltalán nem lebecsülendõ oka, illetõleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem százezer lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetõleg madjar nevû törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyûjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetõleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkezõ történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövõbeni erõsödésével talán e probléma megfelelõen komoly és alapos kutatására is mód nyílik.” (Kiemelés tőlem – B. I.)

Mándoky tehát a megemlített, de nem ismertetett mondák, legendák alapján szükségesnek tartotta a kazak-magyarok eredetének kutatását, a kutatás kiterjesztését a történeti, néprajzi kérdésekre. Reményét fejezte ki, hogy a megfelelően komoly, és alapos kutatásra a körülmények változása, a kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödése módot fog nyújtani. A Tóth Tibor által megkezdett, de önhibáján kívül be nem fejejezett kutatás folytatásában Mándoky már nem vehetett részt a rendszerváltást közvetlenül követő, 1992-ben bekövetkezett korai halála miatt. [Benkő M., Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 78-83. o.].

BENKŐ MIHÁLY

A Mongol-Altajban élő kazakok közötti mazsarok (magyarok) felfedezéséről Benkő Mihály 2000-ben adott hírt [Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában. Turán 3. (2000:5) 59-60.], majd eről ugyanezzel a címmel képekkel gazdagon illusztrált könyvet is megjelentetett. [Benkő Mihály: Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában, Timp Kiadó, Budapest 2001.] Ezt követően szerzett tudomást Tóth Tibor 1965. évi felfedezéséről.

Benkő Mihály munkája 2001. után is sikeresen folytatódott Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában is. Újabb eredményei is voltak: további keleti magyar néptöredékek felkutatása, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékok feltárása. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest, 2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban. Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett [American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009)] Benkő Mihály kutatásai, az általa a keleti magyarok között gyűjtött mondák, legendák alátámasztják Mándoky Kongur István fentiekben idézett megállapításait. Ezek mely szerint a kazak törzsrendszerben található magyar törzs létszáma jelentős, hiszen csak Benkő Mihály három magyar törzsi szállásterületet keresett fel (még hány lehet?), továbbá szórványban is találkozott több magát magyarnak valló személlyel. A közöttük gyűjtött, Benkő Mihály publikációiban idézett mondák, legendák közül több is van, amelyik szerint ők egy nyugatra távozott nagy nép maradékának utódai.

HARMATTA JÁNOS

Harmatta János akadémikus (+2004) Mándokyéval hasonló véleményt képviselt. Benkő Mihály felfedezéséről az MTV2 "Tud-óra" című adásában 2000. január 27-én a következőket nyilatkozta:

"Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan töredékét sikerült feltárnia, amely ugyan asszimilálódott az ott élő török népekhez – ez általános jelenség – de nevét és ha halványan is, identitástudatát is megőrizte."

Mindehhez hozzátette:

„Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye” [Harmatta János: Folytatni kell a mazsarok kutatását Turán, (új) III. évfolyam, 2. szám, 2000 április-május, 101–103.]

MEGNYILATKOZÁSOK A KAZAK MAGYAROKKAL KAPCSOLATOS, 2006-2010 KÖZÖTTI LEJÁRATÓ KAMPÁNY SORÁN

SOMFAI KARA DÁVID

Somfai Kara Dávid néprajzkutató véleményét saját írásaiból nem lehet megismerni, mert azt nem írta le, de véleményére hárman is utalnak. Ezekből az utalásokból ismerhető meg hogyan nyilatkozik a keleti magyarok, illetve azok nevének eredetéről, a köztük folytatott kutatás eredményeiről.

VERES PÉTER

Veres Péter több, publikált előadásában is nyilatkozott a keleti magyarok kérdéséről [Pl.: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.]:

"... Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt feltételezést régebben én is elfogadtam.

Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar népnevünkre…Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni, pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése: „mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy 'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."

Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel indokolatlan volt.

HALASY-NAGY ENDRE

Halasy Nagy Endre e-mailt küldött a Benkő Mihályt támogató Erdélyi István régész-történész professzornak, melyet kommentár nélkül közlök:

„Az Eleinkben olvasgatom én ennek a Benkő Mihály úrnak kazahsztáni magyarokat teremtő igyekezetét. E nagyszerű, magát tudósnak tartó úr ilyen vonzatú ingerenciája jó két évtized óta ismert előttem. Még Mándoky Kongur István barátomnál találkoztam vele – ötletével és személyével – először, amikor is holmi újságcikkre ugorva (Aczél Kovách Tamás: Ismeretlen magyar törzs a Turgay mentén című írására, MagyarHírlap, 1967 október) kereste fel az akkor már kazak szakértőnek számító Mándoky-t a „nyóckerben” (Diószegi Sámuel utcai borzasztó komfortú – fürdő és mellékhelyiség nélküli – lakhelyén), hogy a néhai Wamberger Hermann útját követendő, indokot, és támogatást szerezhessen. Enyhén szólva is lebeszéltetett az ilyen irányú vizsgálódásokról, mint alapot nélkülözőről. Mándoky már tudhatott valamit, hiszen addig tucatnál többször járt Kazahsztánban, feleséget is onnan szerzett, a helyi tudományos intézményekkel állandó kapcsolata volt, a hazánkban tanuló kazak diákok mind ott gyűltek nála össze, teázásra, otthoni hangra, tájékozódásra, hazai ízekre.

Nem tudhatom, hogy ennek a kazahsztáni magyar törzs ötletét némiképpen kétségbevonó irodalom mennyire ismert tanár úr előtt, de szíves figyelmébe ajánlom Somfai Kara Dávid – szintén terepen járó és kazak feleséges – turkológusnak ide vonatkozó értekezését. Röviden a lényege: a szóban forgó mád-i-jár (és nem magyar!) összetett kifejezés a kazah nyelvben nem a magyar etnonimnek felel meg, ez a kazah nyelvi forma ugyanis kifogástalan török etimológiával rendelkezik, és jelentése a közismert és gyakran alkalmazott forma szerint Mohamed barátja (pontosabban Mohamed kedvelője).

Sajnos, ennek a mád-i-jár szóösszetételnek Harmatta János is bedőlt. Meglehet, a perzsa eredetű(nek mondott) „jar” tévesztette meg, amely szó ugyan a mai arab és török nyelvekben is megvan „segítő” és „barát” értelemben. A mad pedig a Mohamed próféta nevének a jól ismert Muhammad<Mahmad<Mamad<Mad rövidített formája. A mád-i-jár az elhunytnak a vallási világnézetére és nem magyar származására utal.

Vélelmezem, hogy erre, mint magas labdára, még rálandolnak néhányan, ha a lap a kezeikhez eljut.

EGY EGYETEMI HALLGATÓ SOMFAI KARA DÁVID VÉLEMÉNYÉRŐL

"Itt kell röviden szólnom arról, hogy Somfai Kara Dávid, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa kétel     kedésének adott hangot a gyűjtés hitelességét illetően. … úgy vélem, hogy amíg a húsz éve orientalisztikával foglalkozó Benkő Mihály, valamint a kazak történész, Babakumar Khinajat tevékenysége ellen semmilyen számottevő gyanú nem merül föl, addig neki sincs joga azok becsületességét kétségbevonni. Miért kockáztatná a belső-ázsiai temetkezési szokások még Veres Péter akadémikus által is (A honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak problematikája.in: Ősök, táltosok, szentek, Bp.1996.53-66) fontosnak tartott eredményeket elérő kutatója a szakmai becsületét egy ilyen kérdésben, amelyben oly nehéz kétségbevonhatatlan leszármazási útvonalat meghatározni. Benkő Mihály ráadásul a genetikai vizsgálatok eredményei előtt közölte adatait, bár nem néprajzoshoz illő körültekintéssel. Somfai akkor    járna el etikusan, ha nem keltené a tisztességtelenség látszatát bizonyítékok nélkül, ezzel szemben a helyszínre sietne és alaposan utánajárna a valós tényeknek." [A magyarság eredete, őshazái a legújabb kutatások tükrében, Tudományos diákköri konferencia, Készítette: Mátéffy Atilla, Szegedi Tudományegyetem, Néprajz-Altajisztika II. évfolyam, 2009. 03. 23.]

BASKI IMRE

2008-ban "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a fentiekben említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósokra, még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű, (=Apatóczky Ákos Bertalan) és a Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW), baráti kapcsolatrendszerükön belül kerestek hozzászólókat.

MOLNÁR ÁDÁM

Molnár Ádám, a Molnár Kiadó tulajdonosa az általa kiadott könyv [Mándoky Kongur István: Kunok és magyarok, Molnár Kiadó, Budapest, 2013] előszavában arról ír, hogy a kazakisztáni madijar népcsoport neve nem azonos eredetű a magyar népnévvel, s cáfolja, hogy ezt az azonosítást Mándoky Kongur István elfogadta volna (20–21.). Szerencsére azóta megtalálták Mándoky írásbeli véleményét, amely Molnár Ádám „cáfolatával” nincs összhangban, mondhatnám cáfolja a cáfolatot. Mándoky véleményét a fentiekben közöltem.

SUDÁR BALÁZS

Az MTA jelenlegi – hivatalosnak mondható - álláspontja az MTA BTK MÖT által kiadott Magyarok a honfoglalás korában c. könyv alapján a kazakok között élő magyarokról:

"Tóth Tibor antropológus fedezte fel a magyar közönség számára a kazakisztáni torgaji madjarokat (valójában "madijarok", amit a ciril betűs írás olvasási szabályai szerint "magyar"-nak kell kiejteni - B. I.) Ők a közelmúltban mint a magyarok rokonai híresültek el (sic, egy szó sincs Benkő Mihály fényképekkel dokumentált könyveiről, az általa adatolt mondákról, nemzetségtáblákról stb. - B. I.) hazánkban. A felvetés éppen lehetséges, keleten maradt, magyar nevet viselő néprészek léte a sztyeppei nép alakulások ismeretében teljesen logikus volna, és valóban tudunk is ilyenekről. Mindemellett a madjarok történetének feldolgozása eddig (2015 - B. I.) nem történt meg. A kapcsolatot jelenleg kizárólag a népnév biztosítja (nem igaz, lásd Tóth Tibor antropológus, Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András Zsolt humánantropoógus publikációit - B. I.), amely azonban nem biztos, hogy a miénkkel egy tőről fakad." Ezután a szerző elképesztő - kazak szerző által régen megcáfolt fordulattal - beemeli Mohamed Alit (Madali) a magyar őstörténetbe: "... ilyen például a "Muhammad jár" szókapcsolat...(az elterjedt Muhammad Ali például rövidített formában Madaliként használják...". [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 120. o.]

Ezzel kapcsolatban idézet egy kazak tudós véleményéből: "…kizárt a kazak-magyarok elnevezésének a Muhammadjar személynévből származtatása lehetősége. A török törzsi-nemzetségi nomenklatúrákban rövidített nevekből (becenevekből) kialakult törzsnevekre, nemzetségnevekre nincs adatolt példa. A hagyományőrző kazak-magyar öregek (akszakalok) a Muhammadjar nevet soha nem hallották. Önmagukra és nemzetségeikre kizárólag a „Magyar” nevet vonatkoztatják." [Benkő M., A. K. Kuskumbajev a keleti magyarokról és Dast-i-Küpcsakról, Eleink IX/4. (2010.) 103-107.]

NEVES TUDÓSOK VÉLEMÉNYE BENKŐ MIHÁLY KUTATÁSAIRÓL

„...Benkő Mihályt magát rendkívül alapos kutatónak ismertem meg, az Antik Tanulmányokban sajtó alatt lévő cikke (voltaképp hatalmas, szélesen hömpölygő tanulmánya) gondolatokban és ötletekben igen gazdag, számos újdonságot és meglepetést tartalmaz a honfoglalók arcleplével, maszkjával kapcsolatban, e téren kitágította tudásunkat. ... külön ki kell emelnem, hogy a fiatalabb nemzedéknek olyan nem éppen mindennapi tagja aki nem csupán könyvekből tájékozódik, hanem a szakirodalom alapos ismeretében - mint egy új Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin - hajlandó hónapokat tölteni Keleten, nem éppen kedvező életfeltételek között, azért, mert az érdeklődés fűti és ezt az áldozatot a téma megköveteli, hiszen a szovjet publikációk javarésze meglehetősen gyarló a minket érdeklő részletek szempontjából. ... Budapest, 1989. április 27.” [Részlet Dr. Dienes István, régész, szponzori ajánlásából, közzétéve az Eleink 2003. évi 2. számában.]

"Benkő Mihály mongóliai fényképei - valamint jegyzetei - elsőrendű gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben/sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről. Látjuk a jurtot, a benne folyó élettel, látjuk a téli-nyári legeltetési szokásokat, a családok mindennapját, a lószerszámokat, a nyergelést, a szórakozást, jókedvet, a temetőket, tájakat, havasi legelőket és a nyári szállást, egyszóval mindazt, ami felidézheti őseink életét. Nagy érték ez a fényképsorozat, köszönet érte Benkő Mihálynak." [László Gyula, régész, ajánlása a Nomád világ Belső-Ázsiában (Budapest, 1998.) c. könyvben]

„... rendkívül nehéz, szinte csak véletlenül lehet a keleti magyarság nyomára bukkanni. Julianus korában a magyar anyanyelv megőrzése még megkönnyítette azonosításukat, ma már ez is eltűnt. Benkő Mihály úgy fényképezte le egy korábbi útján a mazsarokat, hogy nem tudta, hogy azok. Csak akkor derült fény kilétükre, amikor már őszinte, baráti bizalom fejlődött ki közte és közöttük. Éppen ezért nem lehet elég nagyra becsülnünk, hogy egykori múltjuk tudatát, régi kultúrájuk emlékeit, azonosságtudatukat mindmáig megőrizték. S azt sem lehet elég nagyra értékelnünk, hogy Benkő Mihálynak sikerült megtalálnia őket, lejegyeznie régi eredetmondájukat, fényképein megörökítenie ősi kultúrájuk emlékeit, amelyek mintegy honfoglaló őseinket keltik életre....”
[Harmatta János, orientalista, nyelvész, akadémikus, részlet a Julianus nyomdokain Ázsiában (Budapest, 2001.) c. könyv előszavából.]

„Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan keleten maradt töredékét sikerült feltárni, amely asszimiládódott az ott élő török népekhez - ez általános jelenség -, de nevét és identitástudatát megőrizte.” [Harmatta János, orientalista, nyelvész, akadémikus MTV2 Tud-óra című adásában 2000. I. 27-én elhangzott szavai, megjelent az Eleink 2006. évi 1. számában.]

„Szokatlan jelenségnek tekinthető , ha a Magyar Nyelv képes útialbum megjelenéséről ad hírt. A kiadvány, amelyről most szólunk, Benkő Mihály Mongóliában tett utazásainak megragadó fényképfelvételekkel illusztrált leírása. ... Igényesen elkészített munka, amely nemzetközi összehasonlításban sem vall szégyent. ...Sajátos adottság kell ahhoz, hogy egy tudós megalkuvások nélkül tudjon szólni a tudományában járatlan közönséghez — márpedig ezt az albumot bizonyára nagyon különböző előzetes ismeretekkel és előítéletekkel rendelkező olvasók forgatják majd. Ebben az esetben a meggyőző tudományosság olyan előadásban kerül elénk, amely valóban széles olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot, és emlékezetes maradhat mindenkinek, aki időt szán az elolvasására...” [Zsilinszky Éva, nyelvész, könyvismertetés a Julianus nyomdokain Ázsiában (Budapest, 2001.) c. könyvről (részlet), megjelent a Magyar Nyelv 2003/1. számában]

Életút

Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Munkahelye 1979 óta nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtára volt. Írt népszerű és más újságcikkeket, ifjúsági történelmi regényeket. 1988–2005 között tizenhat alkalommal járt Közép- és Belső-Ázsiában, elsősorban a mongol Altaj kazaklakta területein és a Kazak Köztársaságban. A magyar őstörténet néprajzi-történeti-régészeti párhuzamait, a keleti magyar néptöredékek emlékeit kutatja. Tudományos cikkeit magyar és külföldi akadémiai és más tudományos folyóiratokban tette közzé. (Antik Tanulmányok; Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae; Information Bulletin of the Russian Academy of Sciences, the Institute of Oriental Studies).

2011-ben a keleti magyarok, a magyar őstörténet kutatása, a magyar-kazak kulturális kapcsolatok fejlesztése területén végzett több évtizedes tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatával tüntették ki.[1]

A keleti magyarok közötti kutatása

Benkő Mihály kutatásait a mongóliai majd kazakisztáni és nyugat-szibériai keleti magyarok között több, mint egy évtizedes terepmunkája előzte meg a Mongol Altajban. A kutató akkoriban történeti-régészeti-néprajzi kérdésekkel, pontosabban a honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak máig fennmaradt, keleti párhuzamaival foglalkozott. 1986 óta kutatta a finnugornak tekintett ősmagyar halotti maszktípus (selyemre, bőrre varrott szem- és szájlemezek) belső-ázsiai (hun-türk) eredetét.[2] Kutatásait elsősorban Harmatta János, Mándoky Kongur István, László Gyula és Erdélyi István támogatták. 1990-ben Benkő Mihály Belső-Ázsiába utazott, azért, hogy ennek a temetkezési szokásnak a ma is élő formáit megismerje az északnyugat-mongóliai kazakok között. Ezt követően évente legalább egy hónapot töltött a Mongol Altajban. Kutatásainak eredményeiről „Nomád Világ Belső-Ázsiában” című, a korán elhunyt nagy turkológusnak, Mándoky Kongur Istvánnak szentelt könyvében számolt be.[3] A könyv ajánlását László Gyula régészprofesszor írta, az író tudományos konzultánsai László Gyula, Ecsedy Ildikó és Dmitrij D. Vasziljev voltak. Benkő Mihály a nyugat-mongóliai kazakok között élő mazsarokkal ennek a kutatásnak a kapcsán találkozott, és ezután írta meg róluk szóló, „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, 2001-ben megjelent könyvét.[4]

Benkő Mihály munkája neves alapítványok - például a British Academy Stein Arnold Exploration Fund-ja, - valamint a Kazak Akadémia Keletkutató Intézete és a Kazahsztáni Magyar Nagykövetség támogatásával 2001. után sikeresen folytatódott Újfalvy Károly és Tóth Tibor[5] nyomdokain Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában is. Újabb eredményei is voltak: további keleti magyar néptöredékek felkutatása, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékok feltárása. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest, 2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban. Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett [American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009)]

[1] A köztársasági elnök 58/2011. (III. 16.) KE határozata kitüntetés adományozásáról

[2] (Vö.: Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának eredetéről. Antik Tanulmányok 33:2(1987-1988) pp. 169-200; Mihály Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples…Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XVI. (1992-93, 113-133.)

[3] Nomád Világ Belső Ázsiában – László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998

[4] Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;

[5] Tóth Tibor: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában) Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4), 139.; Az ősmagyarok mai relictumáról (Előzetes beszámoló) MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966, 283–299.;

Nézetem szerint az emberiség legnagyobb civilizációs ugrását nem a ló, hanem a szarvas háziasítása jelentette. Az állattenyésztés kiemelte az emberiséget a gyüjtögető, vadász-, halász életmódhoz kapcsolódó létbizonytalanságból. A nomád állattartás le nem települt, csordás állattartást folytató életmód. Ennek egyik legelső, ma is gyakorolt formája a rénszarvas, azaz háziasított tarándszarvas tartás. Ez szolgálhatott mintaként a ló háziasítására (Botai kultúra, i. e. 4000 körül).

Skandináviában, Oroszország északi területein, illetve Kanadában és Alaszkában honos, Grönlandra és Izlandra is betelepítették. Legdélibb alfajuk a mongol Ujgurföldön él. Elterjedési területe tehát hatalmas, s nemrégiben még hatalmasabb volt. A történelmi időkben Lengyelországban és Németország egyes vidékein is, a jégkorszakok idején pedig a mai Magyarország területén is előfordult.

Pszeudo-Arisztotelész szerint a tarandosz (ταρανδος) nevezetű jószág a budinok, illetve gelónok országában él. A szóban forgó állat nevét Alexandriai Hészükhiosz is szkítaként jegyzi. A sarkvidéki népek a tarándszarvast már ősidők óta vadásszák. Eurázsiában a wikipédia szerint legkésőbb háromezer esztendeje, nézetem szerint sokkal korábban, még a ló háziasítása (i. e. 4000 körül) előtt háziasították. A tundrán és a tajgában, ahol más háziállatok használhatatlanok lennének, a rénszarvas a legjobb igásállat (szánkót húz), húst és tejet ad, prémjét felhasználják ruhák és sátrak készítésére, csontja és ina különféle szerszámokhoz nyersanyag. Igazi univerzális háziállat. Hozzáteszem, fel is ülnek rá, tehát „hátasszarvasként” is hasznosítják, ami a hátassló előképe.

A budinok (βουδίνοι) népéről elsőként Hérodotosz tudósít az i. e. 5. században. Nevezettek – történetírónk állítja – vörös hajúak és kék szeműek voltak. Földjüket, leírása szerint, „benövi egészen mindenfajta fákból álló erdő”. A budinok pásztorkodással, vadászattal és halászattal stb. tartották fenn magukat.

„Országuk Kelet-Európában, észak felé, a szauromaták lakóhelyén túl keresendő. Nevezett nép birtokai a Tanaisz (Don) bal partján, az Azovi-tenger (Maiotisz) öblétől észak felé tizenöt napi járóföldnek (400–450 km) megfelelő területet foglaltak el.”

Figyelemre méltó az ókori szerzők leírása, mely összeköti a rénszarvast a Maiotisz öblével, a magyar szarvas-legenda színhelyével.

A „szarv” szavunk ősi finnugor szó, azonos a magyar és a legközelebbi nyelvrokon ugor nyelvekben, akárcsak a nyíl, vagy a ló szavunk.

A nomád szarvastenyésztés magyarázat arra, hogy miért követték a szarvasokat, keresve a jó legelőket.

Kép: A pazyriki szarvas-ló, mely jelzi, hogy a szarvas hasznosítása a ló hasznosításának előképe és párhuzama

A szarvastenyésztés tapasztalatait a később délre, a Nagy Sztyeppére húzódó népek a ló háziasításánál hasznosították. Kialakult a fogatolás, a hátasló alkalmazása, ami forradalmasította a közlekedést és a harcászatot. Mindez magyarázat arra, miért tartották magukat a szkíták a szarvas népének.

Szkíta szarvasok és hun-magyar szarvaslegendák

Kép: Szkíta szarvasábrázolások a Nagy Sztyeppén: A tápiószentmártoni, koszromszkajai és altaji leletek egységes kultúráról tanuskodnak.

JORDANES (? - 553 után)

Forrás: Jordanes: Gótok eredete és tettei, 551. körül.

„Ez a kegyetlen törzs [a hunok], ahogy Priszkosz történész elmondta, a Maeotic mocsár túlsó partján települt… Egyszer, amikor törzsük vadászai a szokásos nyomkövetésen voltak Maeotis legtávolabbi szélén, egy nőstény dámszarvas meglepően feltűnő nyomait a mocsárba vezetve, útmutatóként szolgálva, előre és egyre távolabb. A vadászok követték és gyalog átvágtak a Maeotic mocsáron, amely olyan járhatatlannak tűnt, mint a tenger. Hirtelen Szkíthia ismeretlen vidéke tűnt elő, és a dámszarvas ünő eltűnt…

És a hunok, akik nem tudták, hogy volt egy másik világ is a Maeotis-on túl, most csodálattal teltek el a szkíta föld iránt. Minthogy gyors észjárásúak voltak, abban bíztak, hogy az út azelőtt ismeretlen volt, istenség által nyittatott meg előttük. Visszatértek törzsükhöz, elmondták nekik mi történt velük, dicsérték Szkíthiát, rábeszélték az embereket, hogy sürgősen kövessék azt az utat, amerre a dámszarvas ünő nyoma vezet. Ahogy elfoglalták, amikor ekképpen először léptek be Szkíthiába, áldoztak a győzelemért. Az ottaniakat leigázták, maguk alá rendelték.”

PROKOPIOSZ (500 körül – 562 körül)

Forrás: Cezáreai Prokopiosz De bellis, 560. körül.

„Régi időkben bizonyos hunok, akiket kimmereknek neveztek, lakták azt a földet… Akkortájt az egyik királynak két fia volt: egyik neve Utigur, másiké Kutrigur. Apjuk halála után megosztották hatalmát, és alávetett népeiket magukról nevezték el. Ahogy, még ma is nevezik egyikeket utiguroknak, a másikakat kutriguroknak. Egyszer, mikor szokásos vadászaton voltak, megláttak egy őzsutát, és követték Meotida szorosán keresztül.”

KÉZAI (13. század)

Forrás: Kézai Simon: Gesta Hungarorum, 1283. körül.

Kézai Simon művét IV. (Kun) László királyunknak ajánlotta. Kun László édesanyja kun hercegnő volt, a király mindent megtett a pusztai hun-magyar hagyományok feltámasztásáért a Magyar Királyságban és az udvarban is.

„Minthogy Hunor és Mogor elsőszülöttek valának, atyjoktól megválva külön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, amint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkantak, melyet, amint előttük futott, a Meotis ingoványaiba kergettek. S midőn az ott szemük elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresték, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingo­ványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szemlélték.

Visszatérvén onnan atyjukhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé költöztek. Meotis tartománya pedig Perzsia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kívül mindenfelől tenger övezi körül; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővelkedik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingoványokba be­menvén, ott öt esztendeig mozdulatlanul maradtak.

Hatodik évre tehát kimenvén véletlenül, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkül sátrakban tanyáztak, s gyermekeikre bukkantak, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba hurcoltak. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vette nejül. S ezen nőktől vették eredetüket minden hunok és magyarok. S miután azon ingoványok közt hosszasabban időztek, lőn, hogy igen erős nemzetté kezdtek növekedni és a tartomány őket befogadni és táp­lál­ni nem bírta. Kémeket küldvén tehát onnan Scythiába, s miután Scythia országát kikémlelték, gyermekeikkel és barmaikkal azon hazába vonultak, hogy ott lakozzanak.”

ÖLGIJI MAGYAROK (MAZSAROK) SZARVASLEGENDÁJA:

Az adatgyűjtés körülményei:

Helyszín: Nyugat Mongólia, Bajan-Ölgij megye, a Cengel Khairkhan Uul (Áldott Szent Hegy) 3000 méter magas fennsíkján elterülő alpesi legelő, nyári szállás

Idő: 2000. július 30.

Adatközlő: Szultanbaj akszakal

Adatgyűjtők: Benkő Mihály, Töletajin Edge, Töletajin Prejudie

Forrás: Benkő Mihály: Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában, Budapest 2001, 38.

„Egy szarvas után vándoroltunk. Nem vadásztunk rá, hanem követtük. A szarvas nagyon jól tudja, hogy hol vannak jó élőhelyek, gazdag legelők, sűrű, sok vadat rejtő erdők, így érdemes őt követni kóborlásában. Az út során a mi őseink megunták a szarvas követését, és visszafordultak. Kitartóbb testvéreink tovább követték az állatot Nyugat felé. Azt mesélik, volt olyan idő, amikor annyira szegények voltunk, hogy nyersbőrből készítettünk magunknak derékszíjat, azt főztük meg és ettük meg ínség idején. Talán ezért is hagytuk abba a vándorlást, és tértünk vissza ide.”

Kép: Szarvasos kő (Mongólia. Dzsungáriai Altaj) Fotó: Benkő Mihály

ÁLLÍTÁS

„Tábori László író a párthus-magyar Jézus nézetrendszer jelenkori legfőbb magyarországi képviselője. Ő a Kőrösi Csoma Buddhológiai Intézetben, az ELTÉ-n és Jénában végezte tanulmányait, ám tudomásunk szerint ebbe iráni nyelvi és filológiai képzések nem tartoztak bele. Több művében (melyeket olykor feleségével, Kiss Irén irodalomtörténésszel együtt jegyez) is utal Jézus párthus eredetére (Egy alig ismert ókori birodalom – Párthia, Gilgamestől Jézusig, Zarathustrától Jézusig stb.). Emellett Tábori több alkalommal bizonygatta nyilvános előadásokban, hogy a torinói lepelen szereplő alak párthus hercegi frizurát visel, mely szerinte újabb bizonyíték Jézus párthus eredetére. Tábori kevésbé radikálisan fogalmaz, mint Zajti vagy Badiny-Jós, de konklúziói hasonlóak a korábban említett két szerzőhöz. A szinkretizmussal kevert dejúdaizáló nézetei egyértelműek Jézussal kapcsolatban. Tábori tézisei a korábbi áltudományos eredményekre építenek, Jézus párthus származása mellett számos tárgyi tévedést tartalmazó, iráni nyelvek ismeretét teljesen nélkülöző munkáiban rendszeresen utal a párthus-magyar rokonság tévtanára is.”

SÁRKÖZY Miklós: A Párthus Jézus megalkotói, https://pcblog.atlatszo.hu/2014/10/01/a-parthus-jezus-megalkotoi/, feltöltve: 2014-10-1, letöltve: 2018-09-04

SÁRKÖZY MIKLÓS, ókortörténész, iranista,

Jelenlegi munkaadó: Károli Gáspár Református Egyetem
Kar: Bölcsészettudományi Kar
Intézet: Történettudományi Intézet
Tanszék: Ókortörténeti és Történeti Segédtudományok Tanszék
Beosztás: tanszékvezető, egyetemi docens

A blogot a Political Capital, 2001-ben alapított közéleti kutató intézet működteti

CÁFOLAT

Tábori László főműve a több kiadásban is megjelent Egy ókori világbirodalom: Párthia. Ez a mű a belső címlap szerint: Antológia, Szöveggyűjtemény, térképek, írás- és uralkodási táblázatok. Hun párhuzamok. A munka II/25. fejezete: A párthus birodalom és az ókori zsidóság, II/26. fejezete: Bölcsek napkeletről. Egyik fejezetben sincs szó párthus Jézusról. Ugyanakkor Tábori László ír a párthusok és a zsidók érdekazonosságáról a szeleukida uralom idején és arról, hogy a zsidók a Kr. e. 40-ben Jeruzsálembe bevonuló párthus seregeket felszabadítóként üdvözölték.

Emellett részletesen foglalkozik a Jézus születését megelőző eseményekkel Klausner: Jézus (1993.) című művének alapján. Az idézett részlet így zárul: „Aligha képzelhetünk el kedvezőbb feltételeket egy messiási mozgalom számára.”

Mindezek figyelembevételével a Sárközy cikkben foglalt megállapítás, mely szerint:

- „Tábori László író a párthus-magyar Jézus nézetrendszer jelenkori legfőbb magyarországi képviselője.”, továbbá,

- „dejúdaizáló nézetei egyértelműek Jézussal kapcsolatban”

megalapozatlanok, nem felelnek meg a valóságnak. Tábori László munkásságának összemosása két vitatott szerző műveivel rosszindlatú rágalom.

Most már csak az a kérdés marad, mi célja lehet egy egyházi intézmény oktatójának, hogy Jézussal kapcsolatosan másokat rágalmazzon, hazugságokat állítson.

Erre a cikk megjelenési helye lehet a magyarázat. A Political Capital, amely a blogot működteti – saját állításával szemben – politikailag nem semleges, eszközei pedig nem tisztességesek. Tudományos vita helyett az eszköztárában a velük nem azonos nézetet vallók hiteltelenítése, befeketítése a céljuk. A Hunfalvy-Budenz vonal mai utódai ferdítések és hazugságok árán is le akarják járatni azokat, akik ezt a vonalat nem követik. Erre bizonyíték az a lejárató kampány is, melyet 2006-2010 között folytattak Tóth Tibor és Benkő Mihály keleti magyarokkal kapcsolatos felfedezése tárgyában. Erről bővebben itt lehet olvasni: Keleti magyarok – ellenszélben -  http://www.eco-invest.hu/Keleti.pdf . Egyik képviselőjük, Vásáry István történelemhamisító nézeteit 2015-ben fejtette ki az akkor Simicska Lajos tulajdonában lévő Magyar Nemzet február 28-i számának Magazinjában Múltunk kacatjai címmel. Lásd: https://julianusbaratai.blog.hu/2018/07/15/kecskere_a_kaposztat_az_mta_iranyado_szemelyisegenek_tortenelemhamisito_cikkerol .

Kép: Párthus lovasíjász

Kép: Balról jobbra: Tóth Tibor, Szeitbek Nurhanov és egy helyi tisztviselő

Tóth Tibor atropológus (TTM Emberani Tár, Budapest) 1965 áprilisában magát magyarnak nevező népcsoportot talált Kazahsztánban. Embertani vizsgálatokat folytatott közöttük, melyek eredményéről 1966. április 12-én a Magyar Tudományos Akadémián, az Antropológiai Témabizottság kibővített ülésén tartott előadást. A kutatás folytatására csak a rendszerváltást követően került sor, akkor sem a magyar tudományos intézményrendszer keretei között, hanem egyéni terepkutatás formájában. Megállapítást nyert, hogy a Tóth Tibor által felfedezett magyarokon/madiarokon kívül - mind Kazahsztánban, mind a környező országokban - a kazahok között - jelentős számú magyar él. A kazakság törzsrendserében található – Mándoky Kongur István szerint mintegy 100000 fő létszámúra becsült - mazsar, illetőleg madijar (ejtsd: magyar) nevű törzs eredetének bonyolult történeti, etnikai kérdését tovább kell kutatni, mert jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok/magyarok  egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Az alábbiakban Tóth Tibor előzőekben említett beszámolóját ismertetjük. A beszámolót Benkő Mihály fotóival illusztráljuk. A kazak-magyarok között a rendszerváltást követően gyűjtött mondákat, legendákat külön ismertetjük

1964 őszén és 1965 tavaszán, féléves tanulmányutam idején embertani vizsgálatokat folytattam a Szovjetunió köztársaságaiban: Baskíriában, Tatáriában, Grúziában és Kazahsztánban. Az adatokat 3100 mindkét nembeli felnőtt egyénnél gyűjtöttem. A választott témával összefüggésben jelenleg az ÉNY-Kazahsztáni vizsgálatokról lesz szó. Ugyanis Alma-Atában a Kazáh Tudományos Akadémián, a kipcsákok vizsgálatának előkészítése közben Szeitbek Nurhánov, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa tájékoztatott arról, hogy a Kazáh Köztársaság Kusztanáji Területén egy magyar népcsoport él. Kérésemet a KTA Elnöksége valamint Történet-, és Nyelvtudományi Intézeteinek igazgatói elfogadták, miáltal 1965 áprilisában három hetet töltöttem a Kusztanáji Terület magyar-argün és kipcsák csoportjai között, Szeitbek Nurhánov kíséretében. A természeti-időjárási viszonyokból adódó nehézségeket jelentős mértékben ellensúlyozta az a tény, hogy kísérőm (Sz. Nurhánov) maga is kipcsák származású a Kusztanáji Területről, és korábban (1950-51) hosszú ideig tanítóként dolgozott az argün-magyarok között.[1]

Kép: MADIAR (ejtsd: MAGYAR) URUÜ (=NEMZETSÉG) feliratos sírkő a Turgaj-vidéki Szaga település temetőjében Fotó: Benkő Mihály

Földrajzi vonatkozások

A Kazáh Köztársaság Kusztanáji Területe magában foglalja a turgáji geomorphológiai rendszert, amely 200,000 km² kiterjedésű. Ez a Magyarországnál kétszer nagyobb terület meridionálisan, vagyis a Nyugat-Szibériai Alföldtől az Aral-melléki sivatagi zónáig 700 km hosszú, továbbá 250-400 km-nyi szélességű, kelet – nyugati irányban. Északról délre haladva nyugat-szibériai erdősztyeppe, kusztanáji mérsékelten száraz sztyeppe, a Turgáj  övezetében lévő száraz sztyepp és félsivatag, valamint agyag-, és homokdűnék - váltogatják egymást. A Turgáj-fennsík legmagasabb része mindössze 300 m. Az egész terület éghajlata kontinentális: a téli hónapokban – 30,  40 a nyári időszakban pedig + 35, + 40^o a hőmérséklet. A csapadék meridionális irányban szintén csökkenő tendenciájú: a sztyeppe övezetben az évi átlag 300-350 mm, viszont a turgáji félsivatagos-sivatagos tájékon csak 150-200 mm (SZAUSKIN 1963). A geomorphológiai és klimatológiai sajátosságokkal összefüggésben a terület vízhálózata viszonylag gyengén fejlett: csupán a Tobol és a Turgáj folyók hossza több 500 km-nél. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a Kusztanáji Területen több, mint ötezer tó található, bár ezeknek 80%-a nem nagyobb 1 km²-nél, mélységük pedig átlagban 2 m (SZAUSKIN 1963).

Kép: Kazakisztán téképe, ÉNY-on a Turgaj-völgy.

A meridionális irányú Turgáj-mélyedés déli részén van a Szárükopa-tó, mely a mélyedés irányát követve hosszanti formájú; partjai erősen tagoltak. Északkeleti irányból ömlik a tóba a Szárüuzeny, amelyet azonban a helyi ethnikai csoportok Khonraulö-nek neveznek. E folyó torkolatánál és a Szárükopa-tó keleti partja mentén laknak az argün-magyarok. Jelenleg ez a terület a Turgáji (Zsángeldii) Járáshoz tartozik, történetileg pedig a Szárükopa-Khonraulö partmenti övezet a magyar csoport fő szállásterületének tartható. Néhány évtizeddel ezelőtt társadalmi-gazdasági okok következtében a csoport egy része innen telepedett át a Kuszanáji Terület más járásaiba.

Kép: Pelikánok a Szarükopa tavon Fotó: Benkő Mihály

A Szárükopa-tó egyébként a környező vidékkel együtt a mérsékelten száraz, és száraz sztyeppe átmeneti régiójában helyezkedik el. Szélsőséges kontinentális éghajlata miatt a lakosság elsősorban állattenyésztéssel foglalkozik. Gazdaságföldrajzi szempontból a környezeti lehetőségek az előző évszázadokban is hasonlóak voltak és a legeltető-nomadizáló állattartás kialakulását illetve fennmaradását eredményezték (AGAFONOV 1961). Külön figyelmet érdemel, hogy a környezet kontinentalitása folytán az előző évszázadokban a nomadizálás rádiusza elérte a 400 usque 700 km-t. ezek a nagytávú helyváltoztatások fontos ethnikai-történeti adalékot képeznek további kutatásainkhoz.

Néprajzi vonatkozások

Az embertani adatok gyűjtése mellett minden lehetséges időt a magyar(madiar)csoport törzsi-nemzetségi helyzetének megállapítására használtam fel. A Szárükopa északi övezetében levő állattenyésztő szovhoz („Küzbel”) többi magyar telephelyén ismételt beszélgetésekben alakult ki a törzsi-nemzetségi összetétel képe. Ennek megfelelően a magyar(madiar)csoport az előző évszázadokban a kazáh nép Középső Zsuzához (Középső Hordájához – B. I.) tartozó Argün törzsszövetségen belül foglalt helyet, mint egyetlen törzs. Biktászov Dair Szárükopa-sümöktői akszakál szerint e törzs hat nemzetségfője Akbáj, Aitkul, Boz, Kalmambe, Abüz és Seru volt, akik közül utóbbi azonban korán, utód nélkül halt meg (7. ábra). Az embertani vizsgálatokhoz szükséges adatgyűjtés igazolta Biktászov Dair közléseit, mivel 21 férfi és 6 nő az Akbáj nemzetséghez, 26 férfi és 6 nő az Aitkulhoz, 9 férfi és 6 nő a Bozhoz, 3 férfi és 2 nő a Kalmambe, 15 férfi és 11 nő pedig az Abüz nemzetséghez tartozónak vallotta magát. Mindössze egy nő nem közölte a nemzeségfő nevét! A Küzbel szovhoz adminisztrációjának vezetői rendelkezésemre bocsátották a Turgáji (Zsángeldii) Járásban és a Kusztnáji Terület más járásaiban élő magyar-törzsbeli családfők névjegyzékét. Ennek alapján megállapítható, hogy jelenleg ÉNy-Kazahsztánban vagyis a Kusztnáji területen 171 argün-magyar család(=udvar) található. Ebből, a történetileg központi szállásterületének tartható Szárükopa-Khonraulö partmenti övezetében a családok (= udvarok)száma: 84. Itt vagyis a Közbel szovhoz egyes telephelyein sikerült pontosan megállapítani, hogy a 84 családban 216 a 20-60 életév közötti egyének száma, a 20 év alatti gyermekeké pedig – 243. Tehát a központi szállásterületen 84 családban 459 magyar él. Fentiekből megállapítható továbbá, hogy az egyes családokban a 20 év alatti gyermekek száma átlagban: 3. Ezt a számot használva szorzóként a Kusztanáji Terület más járásaiban tartózkodó további 87 magyar családnál, a 20 év alatti gyermekek számaként 261-et kapunk. Ugyanezen,  központi szállásterületről széttelepült, viszonylag nagyobb csoportnál a 20 év fölötti kategóriát családonként kettőnek (apa és fia vagy leánya) véve, 174 főt kapunk. Tehát a pontosan regisztrált 87 családban kb. 435 magyar él. Az összesítésnél figyelembe veendő továbbá, hogy a Küzbel szovhozon belül 55 nő a korábbi évtizedekben más törzsbelivel házasodott, tehát külön kontingenst képezve 949-re növeli a magyarok összlétszámát. Mivel a Küzbel szovhozon kívül élő 87 pontosan regisztrált családnál a lélekszám becsléses jellegű, a Kusztanáji Területen élő argün-magyarok összlétszáma 900-950 főre körvonalazható.

A Turgáji (Zsángeldii – B. I.) Járásban törzsszövetségi szinten az argünök (2/3-ad rész) és a kipcsákok (1/3-ad rész) élnek. Viszont a Szárükopa övezetében kizárólag az argünök törzsei illetve nemzetségei tartózkodnak, nevezetesen: magyarok, simbolátok, zsilkajdárok és utejek (7. ábra). A magyarok az itt felsoroltakkal, valamint a különböző kipcsák törzsek tagjaival házasodtak mind a közel-, mind a távoli múltban. Ami az egyes magyar nemzetségek családfáját illeti, Biktászov Dair sümöktői akszakál és más öregek elmondása alapján 10-12 nemzedék volt visszavezethető. Sajnos sezserét vagyis a családfa írásos változatát egyetlen telephelyen sem sikerült találni.

Kép: Benkő Mihály által 2006-ban gyűjtött, 1932-ben készült, arab írásos un. „Omszki sezsere”. 30-as számmal jelölve a „madijar” (ejtsd: magyar) nemzetségág.

Az embertani adatokról

Bár a morphológiai jellegeket a Kusztanáji Terület Zsángeldii (Turgáji) és Toboli járásaiban összesen 400 felnőtt egyénnél elemeztem, ebből a kontingensből a magyarok részaránya 112, vagyis 80 férfi és 32 nő. Túlnyomó többségüket a Küzbel szovhoz telephelyein (Szaga, Özönküzdük, Zsörök, Khömsök, Sopán és Zsüzbáj-jurtacsoport) vizsgáltam.

Az adatgyűjtést 47 metrikus és metrológiai jellegre vonatkozóan végeztem. A haj, szem és bőr pigmentációját FISCHER, MARTIN (1928) és LUSCHAN mintái szerint elemeztem. A merológiai tulajdonságokat a moszkvai anthropológiai iskola vizsgálati programját képező leíró kategóriák (hármas, négyes és ötös ball-rendszer) szerint értékeltem. Ezáltal, az egységes metodika következtében s különösen a metrikus jellegek vonatkozásában fokozódott a reális összehasonlítás lehetősége (ROGINSZKIJ – LEVIN 1955).

 Kép: 1. tábl.: Férfi-szériák metrikus összehasonlítása

Kép: 1. tábl.: Férfi-szériák metrikus összehasonlítása (folyt.)

Jelenleg, a magyar csoportéval együtt, kilenc férfiszéria 842 egyénének kilenc metrikus és 14 merológiai-leíró jellegére vonatkozó adataink rövid étékeléséről szólunk. Az értékelésnél a primér taxonómiai jellegek történeti korrelációjának tényéből (elvéből) indultunk ki, mely eurázsia etnikai-anthropológiai kontaktzónáiban több, mint kétezer év folyamán gyakori jelenségként funkcionált a paleometallikumtól a népvándorláskor végéig. Ezért az eurázsiai kontinens fő taxonómiai csoportjainak jellemző adatait bevontuk az összehasonlításba (DEBEC 1951, 1965; LEVIN 1947; ABDUSELISVILI 1963; Lásd 1. és 4. tábl.). Ugyancsak felhasználtuk az eurázsiai kontaktzóna kevert eredetű csoportjainak adatait (DEBEC 1947, 1952; LEVIN 1952) is.

A Kusztanáji területen élő argün-mgyar férfiszériára jellemző a rövid, igen széles fej, az igen széles, magas arc, a kisközepes termet (163,7 cm). Jellemző továbbá a lissotrichia, amelynek azonban első kategóriája, vagyis az egyenes-merev haj csupán 38,1%-ban fordul elő (2. tábl.). Az epicanthus közel 80%-ban hiányzik, az arcszőrzet sűrűsége az átlagosnál gyengébb, a mellszőrzet pedig dominánsan nagyon ritka (94,6%). Az arcprofilra és a járomtájra a közepes fejlettség a jellemző, mint az orrgyökmagasságra is. Többséget képez az egyenes orr (61,2%). A sellion-ciliármediális táv (= D), amely elsődleges rasszdiagnosztikai jelentőségű, viszonylag kicsiny (5,4 mm). A haj-, és szemszín vonatkozásában jellemző a dominánsan sötét pigmentácó (3. tábl.). A bőrszín elemzése szinte teljes mértékben a világos változatot adta (98,7%).

A fenti észrevételek alapján kétségtelen, hogy az argün-magyar férfiaknál a dél-szibériai rassz morphológiai sajátosságai tükröződnek az egyes metrikus és merológiai adatokban illetve azok komplexumában (LEVIN 1954; GINZBURG 1963A, B). De az egyes jellegek abszolút étékeinek elemzésén túlmenően fontosnak tartjuk néhány jellegpár kombinációjának sztereo-korrelációs analízisét.

2. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A sellion-ciliármediális távot kifejező két orrmagasság adatai (= D) a korrelációs mezőben lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a turgáji csoport vagyis a magyar, egyéb argün (=saksak, simolát, zsilkajdár) és kipcsák férfiak e fontos rasszdiagnosztikai sajátosság tekintetében igen közel vannak egymáshoz és az osszétekhez, a kombinációs mező átmeneti zónájának europid felében. Megállapítható továbbá, hogy a nevezett turgáji csoport jelentősen távol van a hantiktól (1. ábra). A hanti anyag a fenti jellegkombináció szerint a bjelájai csoporhoz van közel, az uszergán anyag pedig a kazáh IV-es (Kis-Orda) szériához. Igen fontos momentum,, hogy a turgáji csoport közelebb van a többi kazáh szériához, mint a bjelájaiakhoz (1. ábra).

Kép: 3. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A második korrelációs mezőben a morphológiai arcmagasság és a járomívszélesség kombinációja elemezhető (2. ábra). A magyar széria a mongoloid csoport közvetlen közelében található, int a többi turgáji és egyéb kazáh leletek. A bjelájai csoport többsége az átmeneti zóna eropoid felében van, csak az uszeránok közelítenek a kazáhokhoz. A turgáji magyarok és a bjelájaiak (pl. délbaskíriai jurmaták és tatáriai jenők) morphológiai távolsága e kombinációban szintén jól kifejeződik.

A harmadik korrelációs mezőben a morphológiai arcmagasság és az első orrmagasság (subnasale-ciliármediális táv) kombinációja analizálható (3. ábra). Ez esetben a turgáji csoport (magyar-argün-kipcsák) szintén az átmeneti zóna mongoloid térfelén van. Az uszergánok nem a bjelájaiakhoz (jurmata, min, jenej), hanem a turgáji csoporthoz vannak közelebb.

Kép: 4. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A negyedik kombinációs változatban a fejhosszúság és fejszélesség adatainak összefüggését elemezhetjük (4. ábra). Az előző három korrelációval szemben itt nem az eurázsiai fő taxonómiai csoportok sajátosságai fejeződnek ki, hanem csupán a morphológiailag másodlagos taxonómiai értékű vonások, amelyek függetlenek a kontinentális (vagyis europoid illetve mongoloid) szisztematikai csoportoktól. Az itteni kombinációból világos, hogy a brachy-, és dolichocrán sajátosság mindkét kontinentális szisztematikai csoportnál megvan. A turgájiaknál a brachy-, mesobrachycránia tendenciája figelhető meg.

A következőkben nem morphometrikus, hanem morphoscopikus jellegek kombinációját adjuk. Az epicanthus és arcszőrzet esetében a magyarok az argünökkel és kipcsákokkal együtt a többi kazáh szériához vannak közelebb az átmeneti zónában, nem pedig a bjelájaiakhoz (5. ábra). Végül az arcprofil és az orrgyökmagasság morphoscopikus kombinációját alkalmazzuk (6. ábra). A turgáji magyarok, argünök és kipcsákok e vonatkozásban is közel vannak egymáshoz, de az átmeneti zóna europoid térfelén. Az uszergán széria közel van a magyarokhoz. A többi bjelájai leletek (jurmata, min, jenej) vizont az europoid zónán belül helyezkednek el. Ebben a második morphoscopikus kombinációban bizonyos eltérés mutatkozik az általunk nyert értékek valamint DEBEC és LEVIN adatai között, (6. ábra: 3. és 4. tábl.). Ez kétségtelen, hogy magyarázható részleges metodikai eltéréssel, amelynek lehetőség merológiai sajátosságok elemzésénél nem mindig kerülhető el, ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a sztyeppe övezetben keletről nyugatra haladva a morphológiai összetételen az europoid sajátosságok egyre gyakrabban fordulnak elő. Márpedig a turgájiak az eurázsiai kontaktzóna nyugati felében élnek.

Az alkalmazott összehasonlításokból ismétlődően megállapítható a turgáji magyarok, egyéb argünök (=saksak, simbolát, zsilkajdár) és kipcsákok nagyfokú közelsége, amely csak hosszan tartó együttélés folyamatában alakulhatott ki. Az a tény, hogy a turgáji csoport az egyes kombinációk tekintetében nem a bjelájaiak (jurmata, min, jenej)-hoz, hanem a kazáh nép középső és kis zsuzainak szériáihoz van közelebb, jól kifejeződik az argün-magyarok korai, igen régen elkezdődött asszimilációs folyamata. Mindenesetre kétségtelen, hogy a szárükopai magyarok embertani összetételében tükröződő morphogenezis iránya más, mint a Bjelája-medencei jurmatáknál, mineknél és jenejeknél!

Kép: 1. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 2. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 3. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 4. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 5. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphoscopiai jellegek szerint

Kép: 6. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphoscopiai jellegek szerint

Már a taxonómiailag fontos somatometrikus és somatoscopiai jellegek értékelésénél utaltunk arra, hogy a szárüopai magyarokra a délszibériai rassz sajátosságai jellemzők. Ismeretes, hogy a dél-szibériai rassz genezisében két morphologiai faktornak volt meghatározó szerepe: a közép-ázsiai-kazahsztáni területen élt bronzkori-andronovói népesség europoid jellegkomplexumának és belső-ázsiai mongoloid elemeknek (GINZBURG 1963a, 1964; DEBEC 1952, 1956, 1958; LEVIN 1952, 1954). Az a tény, hogy a szárükopai magyarok embertani habitusában a dél-szibériai rassz tulajdonságai fejeződnek ki, felveti a hosszantartó asszimiláció időtartamának problémáját. Ezzel kapcsolatban utalunk arra, hogy a dél-szibériai rassz genezisében végbement keveredési folyamat időtartamát DEBEC (1956) a népvándorlás korára jelöli. GINZBURG pedig a dél-sibériai rassz genezisének időtartamát az i. u. első évezred egész intervallumára körvonalazza (1963a, 1964). A közelmúltban végzett kiegészítő vizsgálatok (TÓTH 1965) megerősítik a korábbi észrevételeket, melyek szerint a keveredés folyamatában kialakuló morphológiai tulajdonságok legalább egy évezrednyi együttélés következményei. Mivel viszont a paleoanthropológiai leletekből az i. u. első évezred egész intervalluma állapítható meg a délszibériai rassz kialakulásának időtartamaként, s mivel a turgáji magyarok nem a bjelájaiakhoz, hanem a nyugatkazhsztáni etnikai csoportokhoz vannak közelebb, feltételezhető, hogy a szárükopai magyarok az i. u. első évezredben élt Észak-Káspi-Jaik melléki szarmata-alán-prehun kori elődök mai relicumát képezik, akik a Nyugati-Türk Khaganátus idején vagy későbben mai szálláshelyükre telepedtek át (kiemelés tőlem – B. I.) [V. ö.: Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, in: MTA, II. Oszt. Közl. 19. 1969., 85-95.].

Kép: 7. ábra: A turgáji magyarok törzsi – nemzetségi helyzete

Néhány auxiliáris problémáról

A turgáji magyar csoport törzsi-nemzetségi helyzetével kapcsolatban elkerülhetetlen egy elméleti aspectus: a törzs és nemzetség fogalmának gyakori összefonódása. Nincs egységes vélemény arra vonatkozólag, hogy az ajmak (középkori ojmak, omak) terminus hármas fogalma: nemzetség, nagy-nemzetség, törzs, milyen társadalmi-gazdasági körülmények között váltakozott (TOKARJEV 1958, AMANSZOLOV 1959, VOSZTROV 1962). Bár az utóbbi évtizedekben intenzíven foglalkoztak a kazáh nép törzsi-nemzetségi összetételének vizsgálatával (AMANSZOLOV 1959; VOSZTROV 1961, 1962), az egyes törzseket alkotó nemzetségek rendszeres kutatása a nyugat-kazahsztáni Kis-Zsuz vonatkozásában ismeretes egyelőre (VOSZTROV 1962). Fenti észrevételek azonban nem változtatnak a szárükopai magyarok törzsi-nemzetségi helyzetének képén. Az argünök törzsszövetsége viszonylag későn alakult ki és területileg a XI. században Mahmud-al Kasgari szerint a mai DK. Kazahsztán területén tartózkodtak. Csak a XIV.-XV. Századokban telepedtek északra, különböző népmozgalmakkal összefüggésben (AMANZSOLOV 1959).

Ami a szárükopai magyarokat illeti, különösen fontos az etnonim kérdése. Vizsgálatunk idején mind a Kusztanáji Területen, mind Alma-Atában megerősítették, hogy nem madzsarokról, hanem magyarokról van szó. A Szárükopa-Khonraulö partmenti övezetének magyar telephelyein a helyiek szintén magyar (madiar)-nak nevezték magukat. Mint ismeretes a X. századi arab utazók: Ibn Ruszta és al-Maszudi madzsagárokról illetve badzsardokról írnak (GYŐRFFY-CZEGLÉDY 1958). Rendkívül fontos azonban a XI. századi al-Marwazi mervi orvos tudósítása a türkökről, melynek kapcsán a mai Kazahsztán és Közép-Ázsia terültén élő valamint velük határos IX-XII. századi népcsoportokról ad rövid leírást. Taba, i al-haiawan c. munkájában a 9. § 13. pontjában nem madzsarokról, hanem a magyarokról ír (HRAKOVSZKIJ 1959). Az Arany Horda, majd a Fehér Horda szétesése után Nyugat-Kazahsztán területén megalakult az Üzbég fejedelemség, amelynek részét képezte a Turgáj-vidék is (AHMEDOV 195). Figyelmet érdemel továbbá a Tavarih-i Guzida-ji Nuszrat Náme című türk nyelvű anonim kézirat adata amely Judin szerint[2]  valószínűen magától Muhammad Sejbani khántól, Abu-l-Hair unokájától származik s amelynek megfelelően a Buunduk fejedelem elleni kűzdelemben a madzsar-omakbeliek is részt vettek (JUDIN 1965). Megemlíthető továbbá, hogy Hankovnak a múlt század első felében a buharai fejedelemségről írott munkájában a madzsar törzsről is szó van, mint preüzbég finn-ugor (TOKARJEV 1958) csoportól. Végül igen fontos Kazancev közlése a múlt század közepéről, amelyben az orenburgi tartomány keleti részén élő argün „nemzetségek” között a magyarok és simbolátok is szerepelnek, akik egyébként ma a Szárükopa-Khonraulö mentén egymás szomszédságában élnek (ARISZTOV 1896).

A fentiekkel kapcsolatban mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a történelmi körülmények figyelembevételével, amelyek évszázadokon keresztül a Káspi – Aral – Turgáj vidékére egyaránt jellemzőek voltak, a madzsar és magyar etnonimek valószínűen egy ugyanazon etnikai csoportra vonatkoztak. Tehát nincs kizárva annak lehetősége, hogy a felsorolt történeti forrásokban a turgáji magyarok elődeiről van szó. Igaz, hogy az etnonim „magyar” változata csupán két esetben szerepel: al-Marwazinál és Kazancevnél. A két forrás közötti hét évszázadban csupán a XV. Századi forrásanyagban szerepel az etnonim „madzsar” változata. Lehetséges azonban tehát, hogy ez az üzbég fejedelemség fennhatósága alatt élő turgáji magyarok pontatlan átírása.

Mivel a rendelkezésre álló embertani adatok értékelése évezredes asszimilációra enged következtetni s mivel al-Marwazi már 100 évvel a mongol hódítás előtt tudósít a magyar csoportról, véleményünk szerint kizártnak tartható, hogy a Kusztanáji területen élő magyar relictumot olyan általánosan ismert történeti eseménnyel hozzuk kapcsolatba, mint a „tatárjárás”. (Vagyis nem a tatárjárás során keletre hurcolt népcsoportról van szó. – B. I.)

Fentiekkel kapcsolatban egyébként megemlíthető az a vallástörténeti vonatkozású feltételezés, mely szerint a mai turgáji magyar relictum távoli elődeit, mint a honfoglalással összefüggő széttelepedés keleten, a Káspi-Jaik zónájában maradt csoportját, találja az Iszlám terjeszkedése.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a rendelkezésre álló embertani és auxiliáris leletek tanúsága szerint a turgáji magyar csoportban sikerült egy, az Eurázsii határövezetben kb. másfélezer évvel ezelőtt élt nagyobb etnikai egység relictumát vizsgálni.

(Előadva, 1966. április 12-én a Magyar Tudományos Akadémián, az antropológiai Témabizottság kibővített ülésén).

IRODALOM

1. ABDUSELISVILI, M. G.: Ob antropologicseszkom szosztave szovremennogo naszelenija Armenii. Antropol. Szbornik, 4, Moszkva (1963)
2. AGAFONOV, N. T.: In isztorii ekonomicseszkogo razvityija Turgaja. In: Sztranü i narodü Vosztoka. 2, Moszkva (1961).
3. AHMEDOV, B. A.: Goszudarsztvo kocsevüh uzbekov, Moszkva (1965).
4. AMANZSOLOV, Sz.: Voprosz dialektologii i isztorii kazahszkogo jazüka, Alma Ata (1959).
5. ARISZTOV, N. A.: Zametki ob etnicseszkom szosztave turkszkih plemjon i narodnosztej i szvedenija obi h csiszlennoszti, in: Zsivaja Sztárina, 3 4, St Peterburg, (1896)
6. DEBEC, G. F.: Szelkupü, Trudü IE AN SZSZSZR, 2, (1947).
7. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije iszledovanija v. Kamcsatszkoj Oblasztyi, Trudü IE AN SZSZSZR, 17, (1951).
8. DEBEC, G. F.: O polozsenii kazahov v antopologicseszkoj klasszifikacii narodov SZSZSZR. In: Ginzburg – Debec – Levin – csebokszárov, Ocserki po antropologii Kazahsztána Kratkie Szoobsc. IE AN, 16, (1952).
9. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije tyipü naszelenija SZSZSZR i nekotorüe problemü etnogeneza, Etnograficseszkoje Szovescsanije, Moszkva – Leningrád (1956).
10. DEBEC, G. F.: Opüt graficseszkogo izobrazsenija genealogicseszkoj klasszifikacii cselovecseszkih rasz, Szov. Etnogr., 4. (1958).
11. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije isszledovanija v. Afganisztáne. Moszkva (1965).
12. GINZBURG, v. v.: Antropologija szovremennogo i drevnogo naszelenija Szrednej Azii. Anthropos, 15, Brno (1963a).
13. GINZBURG, V. V.: Elementü antropologii dlja medikov (1963b).
14. GINZBURG, V. V.: Raszvüe typü Szrednej Azii i ih formirovanije v processze etnogeneza jejo narodov. Trudü SzAGU, 235, Taskent (1964).
15. GYŐRFFY, Gy., CZEGLÉDY, K., HARMATTA, J., ifj. HORVÁTH, J., KAKUKK, Zs., KINIEZSA, J., MORAVCSIK, Gy., és PAIZS, D.: A magyarok eredetéről és a honfoglalásról, Budapest (1958).
16. HRAKOVSZKIJ, V.:Sara fal-Zámán Tahir Marwazi, Trudü Szektora Vostokovedenija AN Kaz. SZSZR, 1, Alma-Ata. (1959).
17. JUDIN, V. P.: Tavarih-i Guzida-ji Nuszrat Náme, kézirat, A-Ata (1965).
18. LEVIN, M. G.: Antropologicseszkij tyip jakutov, Kratk. Szoobscs. IE AN, SZSZSZR 3 (1947).
19. LEVIN, M. G.: Matyeralü po antropologii Kazahsztána, in: Ginzburg-Debec-Levin-Csebokszárov, Ocserki po antropologii Kazahsztána, Kratkie Szoobscs. IE AN, 16 (1952).
20. LEVIN, M. G.: K voproszu o juzsnoszibirszkom antropologicseszkom tyipe. Kratkie Szoobscs. IE AN, 21, (1954).
21. MARTIN, R.: Lehrbuch der Anthropologie. 1, Jena (1928).
22. ROGINSZKIJ, JA. JA, LEVIN, M. G.: Osznovü antropologii (1955).
23. SZAUSKIN, JU. g., VORONOV, A. G., és Mások: Atlasz Kusztanájszkoj Oblasztyi. Moszkva (1963).
24. TOKARJEV, Sz. A.: Etnografija narodov SZSZSZR. Moszkva. (1958).
25. TÓTH, T.: The Period of the Transformation int he Process of Metisation, nyomdában (1965).
26. VOSZTROV, V. V.: - Rodoplemennoj szosztáv i rasszelenyije kazáhov na territorii Szemirecsenszkoj Oblasztyi. Trudü IIAE AN Kaz. SZSZR, 12, Alma-Ata (1961).
27. VOSZTROV, V. V.: - Rodoplemennoj szosztáv i rasszelenyije kazáhov na territorii Turgájszkoj Oblasztyi. Trudü IIAE AN Kaz. SZSZR, 16. Alma-Ata (1962). 

[1] Benkő Mihály 2002-ben megismételte Tóth Tibor turgaji útját, a fotókat ennek során készítette.

[2] Nevezett szerző személyes közlése 1965. májusában Alma-Atában. – TT.

Mándoky Kongur István elõdei nagykunsági kunok voltak a Zsalair nemzetségbõl. Vad László Bajandur szerint Kongur és Szokur a Zsalair nemzetségbeli Kulán leszármazottai voltak. A Mándokyak mindig a Nagykunság vezetõ rétegébe tartoztak. A nagy magyar tudós nagyapja karcagi „városgazda” (polgármester) volt. Testvérei (János és András) elestek az elsõ világháborúban, nevük olvasható a Karcag központjában álló emlékoszlopon. István apja mindent megtett, hogy fia megfelelõ képzést kapjon, értékelte a gyerek népe története iránti érdeklõdését. Figyelemreméltó tény, hogy megvette tizenkét éves fiának a „Codex Cumanicust”,amely ötezer forintba került. Ez hatalmas összeg volt az ezerkilencszázötvenes években. Pedig akkoriban a kuláknak nyilvánított család nagy szegénységben, üldöztetésben élt. Már felnõtt turkológusként, Mándoky a keresztneve, az István keresztnév helyett szerette a Kongur nevet használni. Ahogy Torma Józsefnek mesélte, elõdei egykor egy idõre el kellett, hogy hagyják Karcagot, és fel kellett adniuk õsi nevüket. Mindössze két-három nemzedékkel késõbb kezdték a Kongur nevet ismét használni. Kazakisztánban Mándoky felismerte a Kongur szó többféle kazak jelentését. Kongurnak nevezhetik a kazakok kedvenc gyermeküket (kongur balam), a szép szteppét (kongur dalam), a szelíd jellemet (kongur minesz), és a szép hangot (kongur daiüsz).

 Kép: Mándoky Kongur István, nyelvész, turkológus (1944-1992)

Mándoky Kongur István jelleme szelíd vonásait az ismert kipcsak nemzetségbõl származó anyjától, Karacs Kocskar Erzsébet tanítónõtõl örökölte. István anyja magasabb képesítést szerzett, nyelveket beszélt. A kemény kun jellemet, a nyíltságot, vadságot viszont az apjától örökölte Kongur. Mindenki, aki ismerte Istvánt, kiemelte jó tulajdonságai közül szép jellemét, finom, de határozott modorát, beszédstílusát, vad hajthatatlanságát, nyakasságát. Az ilyen jellem nem teszi könnyûvé az életet. Sokat szenvedett már gyerekkorában is. Apját kulák származása miatt üldözték. Anyja nem taníthatott. István kiskorában többnyire rokonoknál élt, más név alatt. A fiatal Istvánt az összes Kongur és Szokur rejtegette, túlélje a megpróbáltatásokat. Különösen sokat köszönhetett András nagybátyjának és a nagyon kedves Anna nagynéninek, akiknek otthonában lakott, amikor befejezte az általános iskolát. Budapesten szeretett volna középiskolába járni, de azokban az idõkben a kulák fiát egyetlen középiskola sem vette fel. Visszatért Karcagra, ahol a mezõgazdasági technikumba iratkozott be, és lovászként dolgozott a helyi szövetkezetben. A lovak iránti szenvedélyes szerelem bele volt oltva lelkébe kora gyermekkorától kezdve, éppen úgy, mint bármely nomád kazakba, mongolba. A Kazak Rádióban történt fellépésekor, azon viccelõdött, hogy nem tudja, melyik tudománya a nagyobb: a lovas tudománya, vagy jártassága a turkológiában. Elsõ keleti útjain, lovon járt a Mongol Altaj kazakjai között, lóversenyeken vett részt Kirgiziában. Felesége, Ajsa mesélte, hogy tudományos munka közben is szerette a lovaglást imitálni, és közben olvasni, gondolkodni. Mindezt tulajdoníthatjuk nomád vérének, annak, hogy a nagykunsági kunok a XIX. század közepéig pásztorok voltak, és hogy apja Karcag legnagyobb ménessel rendelkezõ lovas-gazdája volt, aki fiát már négy éves korában lóhátra dobta, és egy ostorcsapással vágtára bírta a vad lovat… A kazak nyelvet a kis István úgy tanulta meg, hogy egy kazak nemzetiségû katonát a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg kunmadarasi laktanyájáról kért meg arra, hogy oktassa õt anyanyelvére. Õseit – a kunok rokonait –, Mándoky a kazakok között kereste, már kora gyerekkorától kezdve. Tizennégy évesen levelet írt a magyar turkológia egyik legnagyobb alakjának, a szintén karcagi származású Németh Gyulának, aki küldött is neki turkológiai témájú könyveket. Történelemtanára – Kiss István –, adott neki török nyelvkönyvet. A technikum igazgatója, Hajdú István is igyekezett fenntartani a fiúban az érdeklõdést a turkológia iránt. Mándoky késõbb, viccelõdve emlékezett arra, hogy ebben az idõben komolyan gondolkodott azon, hogy a másik gyermekkori álmát valósítsa meg, lótenyésztõ legyen, lovakat neveljen, esetleg új fajtát tenyésszen ki, sõt, felélessze a sztyeppei lófajtákat a Nagykunságon. 1956 októberében István nem tudott a partvonalon maradni. Ezeknek az eseményeknek az egyik napján tanúja volt annak, hogy apját a háza küszöbén súlyosan bántalmazták szovjet katonák. Apja, aki keményen védekezett, haragosan kiabált valamit, a fia számára ismeretlen nyelven. Amikor arról kérdezte apját, hogy milyen nyelven beszélt, olyan választ kapott, amire egész életében emlékezett: „Fiam, ez az õseid nyelve. Ha valamikor eljutsz oda, ahol ezt a nyelvet beszélik, magam is, és valamennyi õsöd is elégedett lesz veled”.

Utolsó interjújában – 1992-ben –, a Kazak Rádióban a következõket mondta: 1974 óta minden évben járok Kazakföldön. Mindig sok olyan fiatal fiúval és lánnyal találkozom, akik nem beszélik a saját nyelvüket, vagy olyan halandzsanyelven beszélnek, amelyen minden tíz szóból nyolc ismeretlen a számomra. Egy nép, amely elvesztette a nyelvét, nem képes tisztán gondolkodni. Hallottam, hogy ezek a fiatalok a szüleiket hibáztatják azért, hogy õket orosz iskolába adták, és a szüleik maguk sem beszélnek anyanyelvükön. A következõket szeretném mondani minden kazaknak: Mûveljétek, és ne felejtsétek el anyanyelveteket!

Számunkra, magyarországi kipcsakok számára mindenkinél világosabb, hogy mit jelent, ha egy nép elveszti a nyelvét. Van egy olyan kifejezés: „Ha az Isten valakit büntetni akar, elveszi az eszét”. Én ezt másképp mondanám: „Ha az Isten egy népet büntetni akar, elveszi az anyanyelvét”.

Az 1960-as évek „megpuhult diktatúrája” idején sikerült Németh Gyula segítségével bejutnia az Eötvös Lóránd Tudományegyetem turkológia szakára. Minden nehézség ellenére, turkológus lett belõle. Torma József szerint minden orientalisztikai munkája klasszikus értékekkel bír. Szinte valamennyi török nyelvnek jó ismerõje volt. Húsz, a török nyelvcsaládba tartozó nyelven jelentek meg tudományos cikkei. A török nyelvek ismeretét fontosabbnak tartotta, mint az európai, un. „világnyelvek” megismerését, mégis, értett angolul, németül, franciául és oroszul is. Erden Kazybek, a Ciprusi Egyetem tanára úgy tudja, hogy Mándoky Kongur hatvanegy különbözõ nyelvet ismert. Kazak tudása megdöbbentõen magas színvonalú volt. Sok esetben a kazak értelmiségi körökben is elcsodálkoztak, hogy milyen tisztán és szépen beszéli a nyelvünket.
Egyetlen keletkutató sem ismerte jobban az európai törökök történelmét, néprajzát és nyelvét. 42 alkalommal végzett terepmunkát Magyarországon a kunok és hajdúk között, Romániában a székelyek és csángók között, a dobrudzsai tatároknál Az európai török etnikumok nyelvei kevéssé változtak, az arab-perzsa hatás nem érte õket annyira erõsen, mint az oszmán-törököt.

A kazak nyelvet a fiatal tudós Északnyugat-Mongólia kazakjai között, Bajan Ölgijben tökéletesítette. Késõbb oda, különbözõ okokból kifolyólag, nem mehetett vissza. Tizennyolc ázsiai expedíciója volt, Türkméniába és Üzbekisztánba, a Kaukázusba, Krímbe, Kirgiziába. 1974 óta haláláig minden évben ellátogatott Kazakföldre. Járt Kínai Turkesztánban is. Egyedülálló néprajzi, nyelvi anyagot gyûjtött össze a török világból. 1992-ben, útközben a Kazakok Világszövetségének ülésére érte a rejtélyes halál Mahacskalában. Utolsó üzenete, amit feleségének, Ajsának küldött, a kérése volt, hogy Almatiban temessék el, és hogy még meg nem született fiáét nevezzék Atlannak.

1985-ben, az expedíciók közötti pihenõidõben, Kongur számvetést végzett. Ebben megírta, hogy több mint hatvan turkológiai cikke jelent meg több mint harminc nyelven (kettõ közülük doktori disszertáció). Írt egy török dialektológiai szótárt, negyvenezer török szóval. A magyar nyelvben legalább ezer török kölcsönszóról tudott. Ez elfogadható, hiszen például a finnugor nyelvek közül a zürjénben 800, a mordvinban ezer török kölcsönszó van. (Pedig már az a háromszáz török szó is, amit a finnugrista magyar nyelvészek feltételeznek a magyar nyelvben, hatalmas török hatásra utalna.) Az, hogy hány cikke jelent meg 1985 óta, még nincs bibliográfiai szempontból feldolgozva. Ismeretlenek a tudomány számára még feldolgozatlan, feljegyzései is, ázsiai néprajzi-nyelvészeti gyûjtéseirõl.

Mándoky Kongur István sokban hasonlított nagy magyar elõdeire, akikrõl mindig tisztelettel emlékezett meg. 1990-ben egy ufai konferencián emlékezett Németh Gyulára, és a nagy tudós álláspontjára a baskír-magyar nyelvi kapcsolatokról. Felesége, Mándokyné Makszumküzi Ongajsa, kazak asszony. A tudós a kazak nyelv segítségével szerette volna rekonstruálni azt a nyelvet, amelyen õsei beszéltek.

A magyar tudósok hozzáállása kétértelmû, sokan nem értik õt. A nagy turkológus fogakkal született, ami a pusztai hagyomány szerint ez azt jelenti, hogy harcosok és sámánok nemzetségébõl származik. Életére budapesti lakóhelyén, a Bartók Béla úti háza kapuja felett és Karcagon, a Nagykun Múzeum falán is emléklap hívja fel a figyelmet. A kazak nyelv és identitástudat életben-tartója volt a szovjet idõk kulturális nyomása idején. Ha úgy vesszük, ez azt jelenti, hogy a kazak népért és nyelvéért életét is áldozta volna. Ahogy Nurszultan Nazarbajev írta: „A kazakok sohasem felejtik el Kongurt”.

A karcagi Hírmondó írta: „Már életében legendává vált, halála után mitológiai magasságokba emelkedett”. Ezt a tényt jelképezi síremléke is a kazak mûvészek, tudósok és katonák emlékhelyén, a tiensán elõhegyei között, az almatii Kensai temetõben.

A KUN MIATYÁNK
1981-ben „A kunok nyelvemlékei Magyarországon” témában védte meg kandidátusi disszertációját. Itt csak a Kun Miatyánk szövegét idézzük, amit az itt új hitet felvett kunok alkottak. Arról van szó, hogy a kereszténység felvételének elsõ idõszaka a kunoktól engedményeket követelt. Templomi szertartások és imák megalkotására volt szükség sajátnyelvükön, vagyis a kipcsakok régi nyelvén. A következõ sorokban idézzük a Miatyánk kun szövegét, úgy, ahogy az elõdeink száján hangzott.
„Bizding atamiz kim sin kökte
Sentiensing sening adding
Düssün sening könlüng
Necik jerde alay kökte
Bizin ekmegimizni ber bizge
Bütün künde
Lit bizin minimizmi
Nesim kim biz de jermiz
Bizge ürtü kelgende
Litme bizge ol Jamanga
Qutgar bizmi ol gammangan
Sem barsin bu küeli
Bu cin iygi Tenri
Amin.”

PRÓFÉCIÁK
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) részére készült az úti jelentése szinte prófétai jóslatot tartalmaz a kazak-magyarok kutatásának szükségességérõl és lehetõségeirõl. A jelentés piszkozata kézirat formájában maradt fenn, azt özvegye, Mándoky Ongajsa bocsátotta rendelkezésemre:
„...Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágánál, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkméniában, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek, azonban egy egyáltalán nem lebecsülendõ oka, illetõleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem százezer lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetõleg madjar nevû törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyûjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetõleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkezõ történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövõbeni erõsödésével talán e probléma megfelelõen komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”

Kép: Mándoky Kongur István barátjával és rokonával, Vad László Bajandurral

Dr. Benkő István
(Forrás: Ernar Maszalim, az almati Mándoky Kongur István középiskola igazgatója)

Költemény Mándoky Kongur István emlékére

Ernar Maszalim: MAGÁNYOS FA

Ernar Maszalim, az almati Mándoky Kongur István középiskola igazgatója. A verset Mándoky Kongur István emlékére írta. A verset Benkő Mihály fordította, Mándoky Ongajsa nyersfordítása alapján

Őseim Nyugatnak vették útjukat.
Hajnalban indultak. Halkan nevetve
Nyergelték fel tüzes lovaikat,
Sós húst téve az ezüstnyereg alá.
Telt tömlőkkel jártak, nehéz íjakkal,
Hosszú nyílvesszőkkel, díszes tegzekkel.

[...]

Nem veszhet nyomunk künn a száraz sztyeppén!
Vannak még juhaink, félvad paripáink,
Jól markolható damaszkuszi kardunk,
Felettünk a Tejút, ifjak asszonyaink.
Ám nem alszom a Kék Ég alatt békén,
Kivel oszthatnám meg a harc örömét,
S kivel az esti húsnak édes ízét?...

 A Kelet-Európa és Ázsia határán, valamint Ázsiában élő magyarok felfedezéséről először Tóth Tibor antropológus, majd Benkő Mihály keletkutató, történész publikációk sorában adott hírt.

Tóth Tibor magyar eredetkutatással és a keleti magyarokkal kapcsolatos főbb művei:

Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája (Anthr. Közlem. IX. évf., 1965. 4. sz. 139-149. o.)

Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.)

Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok mai relictumáról

Tóth T.: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Ujfalvy Károly nyomában). Anthrop. Közlem. 1966. 10 (4): 139-143

Benkő Mihály keleti magyarokkal kapcsolatos főbb művei:

Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998;

Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;

A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.

Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007.

Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest, 2008.

https://julianusbaratai.blog.hu/2017/10/20/keleti_magyarok_nyomaban_politika_es_tudomany

A kutatás folytatását két neves tudós is indokoltnak tartotta: Mándoky Kongur István (+1992), nyelvész, turkológus és Harmatta János (+2004) klasszika-filológus, nyelvész, az MTA rendes tagja. Meghatározták a kutatás folytatásának javasolt formáját és módszerét is.

A keleti magyarok kutatásának javasolt keretei

Mándoky Kongur Istvánt, a neves turkológust már a rendszerváltást megelőzően is foglalkoztatta a magyar-kazakok tudományos vizsgálata. Ez derül ki egy, az 1970-80-as években a Magyar Tudományos Akadémia számára készült úti jelentésének kéziratából. A kéziratra nemrégiben bukkantak rá Mándoky Kongur István fennmaradt jegyzeteinek tanulmányozása közben, a tudós özvegye, Mándoky Ongajsa, második férjével, a kun néprajzot és történelmet kutató Bajandur Vad Lasinnal. A szöveget a feltárói Benkő Mihály rendelkezésére bocsátották.

„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja.""

Majd Tóth Tibor antropológus (+1991) - 1965. évi - felfedezésére utalva hozzátette:

"Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”

Mándoky Kongur István idézett, kézirat formájában fennmaradt jelentése nagyon fontos dokumentum. A kéziratból megismerhetjük Mándoky elképzeléseit az általa szükségesnek vélt kutatás irányáról, módszereiről és várható eredményeiről is.

Mándoky, a kazak nyelvben közismert madjar (magyar) etnikai név etimológiai elemzésével egyáltalán nem foglalkozott a jelentésében. Már csak azért sem tette ezt, mert úgy vélte, hogy erre az adott esetben nincs szükség. Ugyanis Mándoky a „magyar (madjar) szóval kazahsztáni könyvtári és archívumi kutatásai során a „madzsar” és „mazsar” etnikai nevek szövegkörnyezetében találkozott. Köztudott, hogy a középkori arab, majd közép-ázsiai krónikák szerzői az ősmagyarokat, a honfoglaló magyarokat, majd a keleti magyarokat is, éppen a „madzsar”, „mazsar” elnevezések segítségével azonosították.

http://eco-invest.hu/mandoky.pdf

Harmatta János akadémikus (+2004) Mándokyéval hasonló véleményt képviselt. Benkő Mihály felfedezéséről az MTV2 "Tud-óra" című adásában 2000. január 27-én a következőket nyilatkozta:

"Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan töredékét sikerült feltárnia, amely ugyan asszimilálódott az ott élő török népekhez – ez általános jelenség – de nevét és ha halványan is, identitástudatát is megőrizte."

Mindehhez hozzátette:

„Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye”

[Harmatta János: Folytatni kell a mazsarok kutatását Turán, (új) III. évfolyam, 2. szám, 2000 április-május, 101–103.]

Benkő Mihály 2001-ben megjelentett „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, színes fényképekkel gazdagon illusztrált könyvének bemutatóján pedig ezt mondta:

„Ünnepnapja ez a magyar tudománynak.”

Az MTA és holdudvarának szervezett lejárató kampánya Benkő Mihály személye és kutatási eredményei  ellen 2006-2010 között, a Gyurcsány-Bajnai kormány idején

Harmatta János halálával új időszak következett az MTA és az ELTE életében. Ezt az időszakot Vásáry István neve fémjelzi. A kazakok között élő magyarok felfedezésének hazai fogadtatásával, az MTA és holdudvarának ebben az időszakban kibontakozó reakciójával többször foglalkoztam. Itt csak az akció egyes lépéseit ismertetem:

Az akciót jelző első fecske a Tudósfórum (Kossuth Rádió) 2006. II. 27-i adásában egy betelefonáló kérdésére adott „tudományos” válasz volt.

A meghívott vendég, Fodor István régész többek között kifejtette, hogy szerinte Benkő Mihály „valamiféle magor” törzsnév, vagyis „a magyar népnévhez hasonlító törzs-, vagy nemzetségnevek” valamint egy általa elképzelt kipcsak–magyar nyelvrokonság alapján „véli felfedezni” a Kazak Köztársaságban a keleti magyar rokonokat.

A lejárató akció aknamunkaként is folytatódott. Veres Péter, majd Halasy-Nagy Endre személyeskedő megjegyzéseket tartalmazó „bizalmas” mószeroló elektronikus leveleket írtak többek között a Benkő Mihály tudományos cikkeit közlő folyóirat, az "Eleink" főszerkesztőjének. Halasy-Nagy Benkő Mihályt „Magát tudósnak képzelő” személynek minősíti. Veres Péter több, publikált előadásában is nyilatkozott a keleti magyarok kérdéséről [Pl.: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.]:

"... Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt feltételezést régebben én is elfogadtam.

Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar népnevünkre…Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni, pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése: „mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy 'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."

Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel indokolatlan volt.

2008-ban került sor Benkő Mihály Magyar-kipcsákok című új könyvének bemutatására. A könyvbemutatón megjelent Molnár Ádám turkológus közölte, hogy a Mahdi-yar etnikai névnek mindenhez lehet köze, csak a Kárpát-medencei magyarokhoz nem, és erről a kérdés szakértője, Baski Imre a Csodaszarvas könyvsorozatban fog tudományos cikket megjelentetni.

Időközben a „Magyar kipcsakokról” „szakértőinek” álcázott kritika jelent meg Gere Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa tollából, melyet a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Revizor c. weblapján publikált. Ennek a „kritikának” nyilvánvaló célja az volt, hogy Benkő Mihály többé ne kapjon NKA támogatást.

Ezt követően egy "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a bevezetőben említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósokra, még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű, (=Apatóczky Ákos Bertalan) és a Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW), baráti kapcsolatrendszerükön belül kerestek hozzászólókat.

Az akció záróakkordjaként Bálint Csanád, az MTA Régészettudományi Inétzetének elnök-igazgatója írt cikket (Bálint Cs,  Magyar néptöredék Kazakisztánban? Századok 143. (2009) 6, 1484–1490. o.) majd a kör az akciót megindító Fodor István régész újabb állásfoglalásával zárult (Fodor István, Meghökkentő „őstörténet„ és művelői. In: Honti L. (szerk.) A nyelvrokonságról. Budapest, 2010, 98, 10. jegyzet.). Az előbbi szerző Benkő Mihályt „ismeretlen képzettségű”-nek, az utóbbi „történetileg teljesen képzetlen”-nek minősíti. Ezeknek a megállapításoknak a célja nyilvánvalóan Benkő Mihály szakmai hitelességének megkérdőjelezése, hiszen mindketten személyesen ismerik őt és tudniuk kell, hogy a legmagasabb szintű történettudományi képzettséggel rendelkezik (az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán szerzett diplomájának száma: 140/1970.).

Itt az érvelésre és az ellenérvekre nem térünk ki, mivel azok a vonatkozó (és hivatkozott) tudományos munkák alapos tanulmányozása alapján dönthetők el.

Alantas, és – enyhén szólva – messzemenően nem tudományos módszer az aknamunka, ami például a következőkből is állhat: A „vitapartnernek” a háta mögötti mószerolása, rágalmazása, szponzorai, támogatói számának ilyenformán történő csökkentése, az anyagi forrásai, publikálási lehetőségei megszüntetésére való törekvés, tudományos fórumokon a kérdéshez pozitív hozzászólást megkísérlők elhallgattatása, mikrofonjuk kikapcsolása, stb. Az adott esetben mindezeket tapasztalhattuk.

[https://julianusbaratai.blog.hu/2016/05/20/a_keleti_magyarok_felfedezesenek_hazai_fogadtatasa]

A magyar kazakok kutatásának jelenlegi helyzete

Amikor egy parlamenti képviselő javasolta az MTA-tól pénzek elvonását és egy független őstörténetkutató intézet megalapítását, az MTA 2013. évben lázas tevékenységbe kezdett. Kijelentette, hogy nincs szükség új intézetre, mert az MTA BTK MÖT (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatócsoport Magyar Őstörténeti Témacsoport) megalakításával a szervezeti keretek már 2012. évben létrejöttek, fordulatot hirdetett, reprezentatív konferenciát tartott, kiadványok sorát adta ki. Bebizonyosodott azonban, hogy „kecskére bízták a káposztát”. Elfogulatlanságot nem lehet várni a rendszerváltás előtt pozicionált személyektől. Márpedig az MTA önkormányzatisága, eljárásrendje ilyen személyek bebetonozását biztosítja. 2015. február 28-án kibújt a szög a zsákból. Vásáry István akadémikus a Magyar Nemzet Magazinjában megjelent, Múltunk kacatjai című cikkében meghirdette, hogy az őstörténetkutatás a rendszerváltás előtt is helyes úton járt, a hun-magyar kapcsolat, a turanizmus gondolata továbbra is a „tudománytalan” kategóriába tartozik. Maga a cikk címe pedig utal arra, hogy mi a véleménye a múlt kutatásának a hasznosságáról.

Csupán megjegyezzük, hogy a lap ebben az időben Simicska Lajos tulajdonában volt, Vásáry István pedig az MTA BTK MÖT meghatározó személyisége.

Az MTA jelenlegi – hivatalosnak mondható - álláspontja az MTA BTK MÖT által kiadott Magyarok a honfoglalás korában c. könyv alapján a kazakok között élő magyarokról:

"Tóth Tibor antropológus fedezte fel a magyar közönség számára a kazakisztáni torgaji madjarokat (valójában "madijarok", amit a ciril betűs írás olvasási szabályai szerint "magyar"-nak kell kiejteni - B. I.) Ők a közelmúltban mint a magyarok rokonai híresültek el (sic., egy szó sincs Benkő Mihály fényképekkel dokumentált könyveiről, az általa adatolt mondákról, nemzetségtáblákról stb. - B. I.) hazánkban. A felvetés éppen lehetséges, keleten maradt, magyar nevet viselő néprészek léte a sztyeppei nép alakulások ismeretében teljesen logikus volna, és valóban tudunk is ilyenekről. Mindemellett a madjarok történetének feldolgozása eddig (2015 - B. I.) nem történt meg. A kapcsolatot jelenleg kizárólag a népnév biztosítja (nem igaz, lásd Tóth Tibor antropológus, Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András Zsolt humánantropoógus publikációit - B. I.), amely azonban nem biztos, hogy a miénkkel egy tőről fakad." [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 120. o.]

Ezután a szerző elképesztő - kazak szerző által régen megcáfolt fordulattal - beemeli Mohamed Alit (Madali) a magyar őstörténetbe: "... ilyen például a "Muhammad jár" szókapcsolat...(az elterjedt Muhammad Ali például rövidített formában Madaliként használják...". Ezzel kapcsolatban idézet a Wiikipédiából: "A vitában kazak részről többek között Aybolat Kushkumbayev, egyetemi tanár, a történettudományok doktora, az Arany Horda korának neves kazak kutatója, (származására nézve maga is kipcsak-magyar) is állást foglalt. A kazak tudós szerint kizárt a kazak-magyarok elnevezésének a Muhammadjar személynévből származtatása lehetősége. A török törzsi-nemzetségi nomenklatúrákban rövidített nevekből (becenevekből) kialakult törzsnevekre, nemzetségnevekre nincs adatolt példa. A hagyományőrző kazak-magyar öregek (akszakalok) a Muhammadjar nevet soha nem hallották. Önmagukra és nemzetségeikre kizárólag a „Magyar” nevet vonatkoztatják." [Eleink IX/2. (2010) 8-20, Eleink IX/4. (2010.) 103-107]

A Mándoky Kongur István és Harmatta János által is kívánatosnak tartott intézményes illetőleg államilag támogatott kutatás a mai napig nem indult meg. Joggal tehetjük fel a kérdést: Mi lehet ennek az oka? Alkalmas-e egyáltalán az MTA által irányított tudományos intézményrendszer egy ilyen kutatás elvégzésére.

Nézzük néhány tudós MTA tevékenységével kapcsolatos véleményét:

Pálinkás József (az MTA korábbi elnöke):

„A kutatók nagy része már nem akar kutatni, vagy összeesküvésben vesz részt, vagy igazgatni akarja az intézményt, vagy pénzt akar osztani.”

Az előző bekezdés szerinti mondat Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési Hivatal leváltott elnökétől hangzott el, egy olyan konferencián, ahol közönség jórésze akadémikusokból állt. És senki sem háborodott fel, az előadás, ahogy lennie kell, békésen véget ért. Higgyünk Pálinkás Józsefnek, hiszen ő már csak tudja. Húsz éve úgy uralja a magyar kutatói szférát, hogy kutatási eredményei utoljára a 90-es években jelentek meg. Egyébként az ominózus mondatot meghallgathatja bárki itt: 

https://pestisracok.hu/palinkas-jozsef-a-kutatok-nagy-resze-mar-nem-akar-kutatni-vagy-osszeeskuvesben-vesz-reszt-vagy-igazgatni-akarja-az-intezmenyt-vagy-penzt-akar-osztani/?fb_comment_id=1928393277212351_1928782723840073&comment_id=1928782723840073#f25377483d81dee

Raffay Ernő történész:

"– Ebben a szakmában is történésziskolák léteznek, egyes professzorok körül fiatal kollégák dolgoznak. Napjainkban Magyarországon háromféle világlátás létezik: marxista, liberális és konzervatív. A baloldal két nagy irányzatához – liberalizmus, marxizmus – tartozó személyek ott vannak az állami egyetemeken, s mérgezik a leendő középiskolai történelemtanárokat, valamint csak belőlük lesz akadémikus.
Ez a tudománypolitika diktatúrája, miközben az autonómiájuk égisze alatt hadat viselnek a magyarság ellen. Ez csak részben szól a pénzről, hiszen nem közismert, de az akadémikusok havi nettó félmilliós tiszteletdíjban részesülnek. Ideológiai monopóliumról is szó van."

ttps://magyaridok.hu/belfold/raffay-erno-erdely-nincs-elveszve-3158857/

Bíró András Zsolt antropológus, humán-biológus

"...Bizonyos változások zajlanak, és elindultak pozitív folyamatok. Azonban a magyar tudományosság szervezeti struktúrája egyelőre pártapparátus-szerű, amelyben a régi kapcsolatok és érdekszövetségek jobban számítanak, mint a tudományos teljesítmények (bár ez utóbbi sem kizáró ok).

Ez a szerkezet részben még a „kádári rendszer” öröksége, ezért nem csoda, hogy a múlt „megmondóemberei” a modern kor kihívásai helyett inkább annak a kornak a néhány ember számára biztosított „vitán felül álló” státuszát sírják vissza. Mint ahogy teszi ezt érezhető nosztalgiával Vásáry István is. Az akadémikus a fent említett írásában az akadémiai tudományosságról a következőket állította: „az 1948-1990 közötti pártállami korszak meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, és kevés kivételtől eltekintve nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává”. Jól illeszkedik ebbe a fura „restaurációs” logikába, hogy Vásáry István nyelvész őstörténettel való „kóklerkedéssel” vádolja meg a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző ünnepét, a kurultajt és ezáltal az azt előkészítő szakembereket (régészeket, antropológusokat, történészeket, genetikusokat és néprajzosokat). Épp azt a rendezvényt, amely a nagyszabású hagyományőrző események körül szinte egyedülállóan, nemzetközi szinten is elismert szakmai színvonalon, tudományos intézetek bevonásával készíti elő kiállításait, tudományos ismeretterjesztő programjait, rekonstrukcióit. Vásáry ezen kijelentései nyomán egyébként nyílt tiltakozó levelet fogalmazott meg a Magyar Természettudományos Múzeum embertani tárának antropológus igazgatónője is.

Egyre inkább az a tendencia, hogy a nyelvészet bizonyos képviselői állnak – az uráli teória kitartó, dogmaszerű képviseletében – az egyik oldalon, míg velük szemben egyre több tudományág eredményei sorakoznak (összehasonlító zenekutatás, etnográfia, antropológia, genetika). Ezért a korszerű tudományosságot támogató nemzetközi szervezetek és az állami költségvetés forrásait inkább olyan kutatások irányába érdemes csoportosítani, amelyekben fejlődés mutatkozik, és módszertanilag egyáltalán bennük van a megoldás lehetősége, vagy legalább olyan szakemberek vezetik, akik a jövő felé tekintenek, nem pedig a letűnt múltat sírják vissza. Én hiszek a fejlődésben, a tudomány pedig halad a maga útján, és egyre több használható adatot fog szolgáltatni egy talán kevesebb ellentmondást tartalmazó, reálisabb őstörténeti modell megalkotásához."

https://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/25/biro_andras_zsolt_a_mult_visszaszolt

Bakay Kornél, régész, tanár, múzeumigazgató

„…elképesztő [Vásáry István akadémikusnak] az a kijelentése, hogy a „pártállami korszakban” a magyar őstörténettel fogalkozó egyetemi és akadémiai tudományosság „meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, s kevés kivételtől eltekintve, nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává.” Ha valamikor a magyarországi történettudomány átpolitizált volt, akkor ez az időszak éppen a Rákosi és Kádár-korszak volt, amikor a marxizmus és a dialektikus történelmi materializmus minden más irányzatot letarolt és elhallgattatott. Vezető történészeink (beleértve a szerzőt is) mindannyian marxistának vallották magukat. Legtöbbjük ma is őrzi a pozicióját. Vásáry István  néhány évtizeddel ezelőtt 1945-öt „a magyar történelem óriási mérföldkövének” nevezte (Magyar Tudomány 87 /1980/ 371.), amikor „valami visszavonhatatlanul lezárult s valami új kezdődött el.”

https://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/25/bakay_kornel_a_magyar_mult_kacatokbol_all

Obrusánszky Borbála, mongolista történész, néprajz-kulturális antropológia (Ph.D)

„…Még egy fontos tényre szeretném felhívni a szobatudósok figyelmét. Egyrészt, a kutatás mindenki szabadsága, legalább is a demokratikus értékrendek szerint minden tudományos fokozatot szerző fiatalnak és idősnek egyaránt joga van a tudományos kutatáshoz. Úgy gondolom, hogy az MTA közpénzből fenntartott intézmény, ezért a magyar közvélemény részéről joggal elvárható lenne, hogy az intézmény támogassa a fiatal kutatók munkáját, és a külföldön is sikert aratott tudományos eredményeknek teret adjon berkein belül, nem pedig az adófizetői forintokból fizetett kutatók, mint Baski Imre is, állandóan azon mesterkedjenek, hogyan lehetne eltitkolni, majd nevetségessé tenni a magyarság eredetére vonatkozó új elméleteket"

https://julianusbaratai.blog.hu/2017/10/22/obrusanszky_borbala_a_szobak_tudora

Zárszóként: Az elektronikus és nyomtatott sajtóban ezévben hírek jelentek meg az MTA intézményrendszerének és finanszírozási feltételeinek felülvizsgáltáról. Reményeim szerint 53 évvel Tóth Tibor és 18 évvel Benkő Mihály felfedezései után mód nyilik arra, hogy a magyar tudományos intézményrendszer megkezdje a keleti magyarok témájának Mándoky Kongur István és Harmatta János által javasolt keretek közötti, szervezett formában, állami támogatással történő kutatását.

Djuszenbek Nakipov, uzletember és költő (Almati), a torgaji magyar (Kazakisztánban fennmaradt keleti magyar néptöredék)  küldöttség tagjaként részt vett a 2008. augusztus 8-10-én a bösztörpusztai kurultájon. Fordította: Benkő Mihály Mándoky Ongajsa nyersfordítása alapján. A költemény az 1200 éve kettészakadt magyarság 20. századi újra egymásratalálása tiszteletére készült.

A magyarok kettéválásáról a Julianus 1236-os, első útjáról készült Riccardus jelentés a következőket írja: 

"Inventum fuit in gestis Ungarorum christianorum, quod esset alia Ungaria maior, de qua septem duces cum populis suis egressi fuerant,..." = "A keresztény Magyarok Történetében^* azt találták, hogy van egy másik, Nagyobb Magyarország^*, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött,...".

„Óh, de akkor, akkor nem veszünk el,
Akkor élet és dicsőség vár ránk”
(Petőfi Sándor: A Nemzethez)

Petőfi Sándor, a nagy költő,
Kitől ihletem kapom,
Hogy méltón szólhassak Terólad,
Ó, én Magyarhonom.

Kikben a nomád utódok
Ma is hisznek, vakon,
Közös őseink szelleme
Lebeg pusztáidon,

Lelkem a Múltba visszaszáll
S a véres csatákon
Hős Árpáddal ontom vérem
Földedért, Magyarhon.

Jó szellemekhez fordulok,
S hozzád szól a dalom,
Hisz sokan estek el közülünk
Érted, Magyarhonom

Lovas őseinknek vére
Pezsdül fel szabadon,
Ereimben, hogyha járok
Füves pusztáidon.

A Kék Ég Ura, Tengri az,
Kihez imádkozom,
Hogy örökre legyünk egyek,
Véled, óh, Magyarhon.

Duna partján Buda és Pest
Összeforrt egykoron,
Budapest, egységed jelképe,
Mint a miénk szép Asztanánk,
Óh, modern Magyarhon.

Ősi ösztöneim mégis
Azt suttogják titkon:
Ugyanazok vagyunk ma is,
Mint egykor lóháton.

Évszázadok után, végre
Élhetünk szabadon,
Jó lovasok, fej-fej mellett
Ügetünk az úton.

Mintha apám, s anyám szólna:
Ez végakaratom:
Szeretettel nézz ott végig
Házon, s templomokon.

Míg egyedül kóboroltam
Honi pusztáinkon,
Távoli nővérre leltem
Benned, óh, Magyarhon.

Szívünkben mi egyek vagyunk,
Ősi módon, s fiatalon,
Dunád világfolyammá lett,
Csodás Magyarhonom.

Új évszázad. A tiéd és miénk.
Élhetünk szabadon,
Közös nevünket kimondom:
Fenséges Magyarhon.

Testvérként vágtattunk valaha
Pusztai tájakon,
Hiszek Benned, Kazahsztánom,
S Benned. Magyarhonom.

Tengri isten, ki uralkodsz
Havas ormainkon,
Ne feledkezzél meg rólunk,
Tartsd mindent látó szemedet,
Kazakon, s magyaron.

Magyar, kazak. Fény és vad szél.
Uram, halld sóhajom:
Segítő kezedet kéri,
Kazahsztán s Magyarhon.

Kép: A Nyugat-Mongóliában, kereit kazakok között élő magyar relictum temetője. Foró: Benkő Mihály

Jegyzet:

1. Részlet a Mándoky Ongajsával készült interjúból:

"Miben látja az összefogás népeket mozgató erejét?

2008 augusztusában rendezték meg Magyarországon az immár jelentős eseményként emlegetett első Kurultájt, más szóval a torgaji kazah-magyarok és a Kárpát-medencei magyarok találkozóját. A nagyszabású rendezvényen a nomád török népek ősi harci játékait mutatták be a hagyományőrző csoportok. A Kurultájon a magyarokon és kazahokon kívül más török népek képviselői is részt vettek. Az érdeklődés óriási volt, hiszen közel negyvenezren élték meg a rendezvény eseményeit. Az első napon, amikor a pódiumon elhangzott a férjem, Mándoky Kongur István neve, egy nagy csillag jelent meg az égen mely lassan kettévált, majd szivárvánnyá alakulva ívével megvilágította az egész égboltot. Közöttünk volt, és marad mindörökre."

2. Mándoky Kongur István (1944-1992) a kazakok között élő magyarokról:

A tudós özvegye által rendelkezésre bocsátott kéziratban a következőket írta:

"„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a KAZKOKNÁL A MAGYARSÁG IRÁNTI TESTVÉRI SZERETETNEK AZONBAN EGY EGYÁLTALÁN NEM LEBECSÜLENDŐ OKA, ILLETŐLEG IGEN FIGYELEMREMÉLTŐ ALAPJA IS VAN. (Kiemelés tőlem - B. I.)  A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja…"

3. Ernar Marszalim: MAGÁNYOS FA

Mándoky Kongur István emlékére, Fordította: Benkő Mihály, Mándoky Ongajsa nyersfordítása alapján.

Testvéreim elindultak Nyugat felé.
Hajnalban keltek, hangosan nevetve,
S felszerszámozták tüzes lovaikat.
Sós húsdarabkákat tettek a nyereg alá,
Majd útnak eredtek. Telt tömlőkkel, és nehéz íjakkal,
Hosszú nyilakkal, díszes réztegzekkel.

[…]

Múltunk lángja nem huny ki a száraz, rőt sztyeppén!
Vannak még juhaink, félvad méneseink,
Megmarkolhatjuk jó damaszkuszi kardunk,
Felettünk a Tejút, ifjak asszonyaink.
Mégsem alszom nyugton künn a kék ég alatt,
Kivel osztanám meg a harc örömét,
És kivel az esti húsnak édes ízét…

Kapcsolódó cikk:

ISMERETLEN MAGYAR TÖRZSRE BUKKANT EGY BUDAPESTI TUDÓS

Aczél Kovách Tamás, Magyar Nemzet, Hétfő, 1967. november 6.

2006. július 22. szombat 12:00

Kép: Páncélos vitéz a Vajdahunyadi-vár tornyán. Fotó: Benkő Mihály

1453. május 29-én az oszmánok alig 21 éves uralkodója, II. Mehmed (1451-1481) elfoglalta Konstantinápolyt, a Bizánci Birodalom fővárosát, a „városok városát". Az ifjú uralkodó felvette a Hódító melléknevet, és a várost hamarosan birodalma fővárosává tette, szimbolikusan is kifejezve politikai ambícióit: ő a bizánci császárok örököse, aki igényt formál azok hajdani világuralmára.

Európa alig ébredt fel a döbbenetből, amikor Mehmed szultán félelmetes serege 1456-ban Magyarország ellen, a térség egyetlen számottevő hatalma, az oszmánok régi balkáni riválisa ellen indult.

III. Kallixtusz pápa (1455-1458) keresztes hadjáratot hirdetett, és június 29-én imabullájában elrendelte, hogy napi háromszori harangszó szólítson imára minden hívőt a kereszténység védelmében. Így buzdítsák mindazokat, akik a hódítók ellen küzdenek! A pápa felhívása szokatlanul nagy visszhangra talált. 1456 nyarán minden eddiginél nagyobb – főként csehekből és németekből álló – keresztes had gyülekezett Bécs környékén.

A keresztesek azonban soha nem találkoztak a Hódító seregével. Azokat Hunyadi János, Magyarország főkapitánya és a hetvenéves itáliai ferences szerzetes, Kapisztrán János (Giovanni da Capestrano), valamint az általuk toborzott zsoldosok és a környék felkelt keresztesei, „parasztok, kézművesek, szegény emberek" állították meg Nándorfehérvár falainál 1456 júliusában.

A Konstantinápolyt meghódító szultánra az utolsó összecsapás napján, július 22-én Hunyadiék súlyos vereséget mértek. Sokan az ima erejének tulajdonították, hogy a túlerőben lévő oszmán hódítók ellen a Hunyadi János és Kapisztrán János által vezetett sereg győzelmet aratott.

A pápai rendelkezésnek és Hunyadiék győzelmének híre közel egy időben érkezett meg Budára és Bécsbe. Így nem véletlen, hogy a déli harangszó mindennapossá váló gyakorlata rövidesen átértelmeződött, és a köztudatban ma már inkább a győzelem emlékeként él. Igaz, maga a pápa, amikor augusztus 6-án, az Úr színeváltozásának napján értesült a győzelemről, elrendelte, hogy e napot az egész kereszténység ünnepként tisztelje.

A pápa később számos más oklevélben is úgy említi a déli harangszót, mint a nándorfehérvári csodáért szóló hálaadást. A korábbi pápai bulla megújításával VI. Sándor pápa a jubileumi Szentév kellős közepén, 1500. augusztus 9-én már arról rendelkezett, hogy a harangszó az egész keresztény világban minden délben szólaljon meg jelezve, hogy a kereszténység védelme, az összetartás minden időben és minden helyen fontos kötelesség.

Szöveg forrása: www.kapocs.org (Vajdasági Könyvtári Hírlevél)

Kapcsolódó video:

Arany János: HUNYADI CSILLAGA

https://www.facebook.com/keletimagyarok/videos/1994460023961164/

Kapcsolódó cikkek:

A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADALRA EMLÉKEZIK A NEMZET ÉS A KERESZTÉNY VILÁG

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/12/04/a_nandorfehervari_diadalra_emlekezik_a_nemzet_es_a_kereszteny_vilag

A VAJDAHUNYADI VÁR - Hunyadi János dicsősége

https://julianusbaratai.blog.hu/2017/09/08/a_vajdahunyadi_var

EGÉSZ EURÓPA ZARÁNDOKHELYÉVÉ KELL FEJLESZTENI A VAJDAHUNYADI VÁRAT

https://julianusbaratai.blog.hu/2017/09/10/egesz_europa_zarandokhelyeve_kell_fejleszteni_a_vajdahunyadi_varat

A VAJDAHUNYADI VÁR - FOTÓK

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/10/02/a_vajdahunyadi_var_fotok

MIÉRT SZÓL A HARANG? - A DÉLI HARANGSZÓ TÖRTÉNETE

https://julianusbaratai.blog.hu/2018/07/23/miert_szol_a_harang_a_deli_harangszo_tortenete