Életút
Egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte. Munkahelye 1979 óta nyugdíjazásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Könyvtára volt. Írt népszerű és más újságcikkeket, ifjúsági történelmi regényeket. 1988–2005 között tizenhat alkalommal járt Közép- és Belső-Ázsiában, elsősorban a mongol Altaj kazaklakta területein és a Kazak Köztársaságban. A magyar őstörténet néprajzi-történeti-régészeti párhuzamait, a keleti magyar néptöredékek emlékeit kutatja. Tudományos cikkeit magyar és külföldi akadémiai és más tudományos folyóiratokban tette közzé. (Antik Tanulmányok; Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae; Information Bulletin of the Russian Academy of Sciences, the Institute of Oriental Studies).
2011-ben a keleti magyarok, a magyar őstörténet kutatása, a magyar-kazak kulturális kapcsolatok fejlesztése területén végzett több évtizedes tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatával tüntették ki.[1]
A keleti magyarok közötti kutatása
Benkő Mihály kutatásait a mongóliai majd kazakisztáni és nyugat-szibériai keleti magyarok között több, mint egy évtizedes terepmunkája előzte meg a Mongol Altajban. A kutató akkoriban történeti-régészeti-néprajzi kérdésekkel, pontosabban a honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak máig fennmaradt, keleti párhuzamaival foglalkozott. 1986 óta kutatta a finnugornak tekintett ősmagyar halotti maszktípus (selyemre, bőrre varrott szem- és szájlemezek) belső-ázsiai (hun-türk) eredetét.[2] Kutatásait elsősorban Harmatta János, Mándoky Kongur István, László Gyula és Erdélyi István támogatták. 1990-ben Benkő Mihály Belső-Ázsiába utazott, azért, hogy ennek a temetkezési szokásnak a ma is élő formáit megismerje az északnyugat-mongóliai kazakok között. Ezt követően évente legalább egy hónapot töltött a Mongol Altajban. Kutatásainak eredményeiről „Nomád Világ Belső-Ázsiában” című, a korán elhunyt nagy turkológusnak, Mándoky Kongur Istvánnak szentelt könyvében számolt be.[3] A könyv ajánlását László Gyula régészprofesszor írta, az író tudományos konzultánsai László Gyula, Ecsedy Ildikó és Dmitrij D. Vasziljev voltak. Benkő Mihály a nyugat-mongóliai kazakok között élő mazsarokkal ennek a kutatásnak a kapcsán találkozott, és ezután írta meg róluk szóló, „Julianus nyomdokain Ázsiában” című, 2001-ben megjelent könyvét.[4]
Benkő Mihály munkája neves alapítványok - például a British Academy Stein Arnold Exploration Fund-ja, - valamint a Kazak Akadémia Keletkutató Intézete és a Kazahsztáni Magyar Nagykövetség támogatásával 2001. után sikeresen folytatódott Újfalvy Károly és Tóth Tibor[5] nyomdokain Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában is. Újabb eredményei is voltak: további keleti magyar néptöredékek felkutatása, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékok feltárása. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest, 2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban. Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett [American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009)]
[1] A köztársasági elnök 58/2011. (III. 16.) KE határozata kitüntetés adományozásáról
[2] (Vö.: Benkő Mihály, Halotti maszk és sírobulus. A honfoglaló magyarok halotti álarcának eredetéről. Antik Tanulmányok 33:2(1987-1988) pp. 169-200; Mihály Benkő, Burial masks of mounted Nomadic peoples…Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XVI. (1992-93, 113-133.)
[3] Nomád Világ Belső Ázsiában – László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998
[4] Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
[5] Tóth Tibor: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában) Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4), 139.; Az ősmagyarok mai relictumáról (Előzetes beszámoló) MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966, 283–299.;
