Kép: 2011-ben Benkő Mihályt a keleti magyarok, a magyar őstörténet kutatása, a magyar-kazak kulturális kapcsolatok fejlesztése területén végzett több évtizedes tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének polgári tagozatával tüntették ki.
A Kazahsztánban, illetve a környező országokban élő kazakok között felfedezett magyar törzsről a magyar tudományos életben eltérő vélemények alakultak ki. Egyesek az ősmagyarok mai maradékának tekintik őket, mások viszont az állítják, hogy semmi közünk hozzájuk. Az alábbiakban röviden, kommentár nélkül ismertetjük az egyes véleményeket.
TÓTH TIBOR
A Kazahsztánban élő magyarokat, vagy ahogy ő nevezte, „az ősmagyarok mai relictumát” Tóth Tibor antropológus fedezte Szeitbek Nurhanov kazak nyelvész útmutatása alapján. Nurhanov 1950-1951-ben magyar gyermekeket tanított orosz nyelvre. Így amikor Tóth Tibor 1964. őszén előadást tartott Almatyban, rákérdezett, hogy mi hogyan nevezzük magunkat és van-e közünk a Turgaj-vidéken élő magyar törzshöz. Tóth Tibor a következő évben felkereste őket, három hetet töltött közöttük, embertani vizsgálatokat végzett. Felfedezéséről 1966. április 12-én előadást tartott az MTA Antropológiai Témabizottságának kibővített ülésén. Előadásának szövege írásban is megjelent [Az ősmagyarok mai relictumáról, MTA Biol Oszt Közl. 9. (1966) számának 283-298.] Tóth Tibor kutatásának folytatását nem támogatták. Soha többé nem jutott el felfedezésének színhelyére. 1968-ban Üzbegisztánban, a Kaska-Darja folyó partján is találkozott magyarokkal, azonban ott csak átutazóban volt. Vizsgálatokat nem végzett. Erről a találkozásról tudományos publikációja nem jelent meg, csak egy újságcikk, amely nem hagyott mély nyomot a magyar tudományos életben. [V.ö.: Aczél Kovácsh Tamás: ÚJ MEGLEPŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MAGYAROK EREDETÉRŐL A rejtélyes Kusán Birodalom, Magyar Nemzet 1968. november 7.] Tóth Tibor felfedezését közöny fogadta. Megkeseredett emberként halt meg 1991-ben, közvetlenül a rendszerváltás után. Az MTA titkárának előszobájában kapott szívinfraktust, amikor éppen a kutatás folytatását szerette volna kieszközölni. Sírjára családja a következő szöveget íratta: „EGY SZEGÉNY ÁRVA MAGYAR, PÉNZ ÉS TAPS NÉLKÜL, DE KITARTÓ KUTATÓI LELKESEDÉSTŐL VEZETVE BÖLCSŐJÉT KERESTE S TALÁLTA A MAGYARNAK…” Tóth Tibor tehát a Kazahsztánban talált magyarokat az ősmagyarok mai relictumának (=maradékának) tekintette. Tanulmányában megjegyzi, hogy antropológiai arculatuk eltér a Bjelaja vidéki és a Hanti-Manysi népességtől, és „… feltételezhető, hogy a szárükopai magyarok az i. u. első évezredben élt Észak-Káspi-Jaik melléki szarmata-alán-prehun kori elődök mai relictumát képezik, akik a Nyugati-Türk Khaganátus idején vagy későbben mai szálláshelyükre telepedtek át.”
MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN
Mándoky Kongur István turkológusnak a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) részére készült az úti jelentése szinte prófétai jóslatot tartalmaz a kazak-magyarok kutatásának szükségességérõl és lehetõségeirõl. A jelentés piszkozata kézirat formájában maradt fenn, azt özvegye, Mándoky Ongajsa bocsátotta rendelkezésre:
„...Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágánál, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkméniában, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek, azonban egy egyáltalán nem lebecsülendõ oka, illetõleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem százezer lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetõleg madjar nevû törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyûjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetõleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkezõ történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövõbeni erõsödésével talán e probléma megfelelõen komoly és alapos kutatására is mód nyílik.” (Kiemelés tőlem – B. I.)
Mándoky tehát a megemlített, de nem ismertetett mondák, legendák alapján szükségesnek tartotta a kazak-magyarok eredetének kutatását, a kutatás kiterjesztését a történeti, néprajzi kérdésekre. Reményét fejezte ki, hogy a megfelelően komoly, és alapos kutatásra a körülmények változása, a kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödése módot fog nyújtani. A Tóth Tibor által megkezdett, de önhibáján kívül be nem fejejezett kutatás folytatásában Mándoky már nem vehetett részt a rendszerváltást közvetlenül követő, 1992-ben bekövetkezett korai halála miatt. [Benkő M., Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 78-83. o.].
BENKŐ MIHÁLY
A Mongol-Altajban élő kazakok közötti mazsarok (magyarok) felfedezéséről Benkő Mihály 2000-ben adott hírt [Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában. Turán 3. (2000:5) 59-60.], majd eről ugyanezzel a címmel képekkel gazdagon illusztrált könyvet is megjelentetett. [Benkő Mihály: Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában, Timp Kiadó, Budapest 2001.] Ezt követően szerzett tudomást Tóth Tibor 1965. évi felfedezéséről.
Benkő Mihály munkája 2001. után is sikeresen folytatódott Kazahsztánban és Nyugat-Szibériában is. Újabb eredményei is voltak: további keleti magyar néptöredékek felkutatása, létüket és múltjukat igazoló írásos bizonyítékok feltárása. Egymás után jelentek meg az eredményeket ismertető könyvei: A Torgaji Madiarok (Budapest, 2003) Erdélyi István régészprofesszor előszavával; Benkő Mihály-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből (Budapest, 2007); Magyar-kipcsakok (Budapest, 2008), és tudományos publikációi az „Eleink” őstörténeti folyóiratban. Eredményeit kiegészítette a Kárpát-medencei magyarsággal fennálló genetikai kapcsolatok bizonyítása, amit dr. Bíró András Zsolt végzett [American Yournal of Physical Anthropology 189:805-810 (2009)] Benkő Mihály kutatásai, az általa a keleti magyarok között gyűjtött mondák, legendák alátámasztják Mándoky Kongur István fentiekben idézett megállapításait. Ezek mely szerint a kazak törzsrendszerben található magyar törzs létszáma jelentős, hiszen csak Benkő Mihály három magyar törzsi szállásterületet keresett fel (még hány lehet?), továbbá szórványban is találkozott több magát magyarnak valló személlyel. A közöttük gyűjtött, Benkő Mihály publikációiban idézett mondák, legendák közül több is van, amelyik szerint ők egy nyugatra távozott nagy nép maradékának utódai.
HARMATTA JÁNOS
Harmatta János akadémikus (+2004) Mándokyéval hasonló véleményt képviselt. Benkő Mihály felfedezéséről az MTV2 "Tud-óra" című adásában 2000. január 27-én a következőket nyilatkozta:
"Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan töredékét sikerült feltárnia, amely ugyan asszimilálódott az ott élő török népekhez – ez általános jelenség – de nevét és ha halványan is, identitástudatát is megőrizte."
Mindehhez hozzátette:
„Ezt a kutatási munkát feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténet kutató társaságnak, intézetnek kellene végeznie, vagy legalábbis állami támogatást igényelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies erőfeszítés eredménye” [Harmatta János: Folytatni kell a mazsarok kutatását Turán, (új) III. évfolyam, 2. szám, 2000 április-május, 101–103.]
MEGNYILATKOZÁSOK A KAZAK MAGYAROKKAL KAPCSOLATOS, 2006-2010 KÖZÖTTI LEJÁRATÓ KAMPÁNY SORÁN
SOMFAI KARA DÁVID
Somfai Kara Dávid néprajzkutató véleményét saját írásaiból nem lehet megismerni, mert azt nem írta le, de véleményére hárman is utalnak. Ezekből az utalásokból ismerhető meg hogyan nyilatkozik a keleti magyarok, illetve azok nevének eredetéről, a köztük folytatott kutatás eredményeiről.
VERES PÉTER
Veres Péter több, publikált előadásában is nyilatkozott a keleti magyarok kérdéséről [Pl.: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. in: Magyarország-Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése, Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai Budapest. 2006 p. 84.]:
"... Benkő Közép-Ázsiában élő kazakoknál külföldi kutatók által megtalált mad-i-jár elnevezést mindenáron a magyar népelnevezéssel próbálja összekombinálni. Ez nem más, mint egyes orosz tudósok régebbi hipotézisének felelevenítése. Ezt a külföldi tudósok által javasolt feltételezést régebben én is elfogadtam.
Csakhogy ezzel kapcsolatban jelenleg már komoly új tudományos fejleményeknek vagyunk szemtanúi. Somfai Kara Dávid altaista kollégám MTA Néprajzi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, aki a török nyelvek ismert szakértőjeként nemrég felhívta a hazai kutatás figyelmét arra, hogy a szóban forgó mad-i-jar török-perzsa kettős szóösszetétel a kazah nyelvben sehogy sem utalhat a magyar népnevünkre…Mad- ~ Mat valójában Mohamed próféta nevének rövidített formája, a -jar szó rendkívül elterjedt iráni, pontosabban perzsa-tadzsik eredetű elterjedt kifejezés a török nyelvekben, jelentése: „segítő, barát, kedvelő". Magyarán tehát kazah nyelvben a madijar név etimológiájának szó szerinti jelentése: „mohamedán, muszlim", pontosabban 'Mohamed segítője', vagy 'Mohamed barátja', illetve 'Mohamed kedvelője'...."
Veres Péter munkatársának, Somfai Kara Dávidnak a sehol le nem írt ötletét komoly „új tudományos fejleményként” feltüntetni teljességgel indokolatlan volt.
HALASY-NAGY ENDRE
Halasy Nagy Endre e-mailt küldött a Benkő Mihályt támogató Erdélyi István régész-történész professzornak, melyet kommentár nélkül közlök:
„Az Eleinkben olvasgatom én ennek a Benkő Mihály úrnak kazahsztáni magyarokat teremtő igyekezetét. E nagyszerű, magát tudósnak tartó úr ilyen vonzatú ingerenciája jó két évtized óta ismert előttem. Még Mándoky Kongur István barátomnál találkoztam vele – ötletével és személyével – először, amikor is holmi újságcikkre ugorva (Aczél Kovách Tamás: Ismeretlen magyar törzs a Turgay mentén című írására, MagyarHírlap, 1967 október) kereste fel az akkor már kazak szakértőnek számító Mándoky-t a „nyóckerben” (Diószegi Sámuel utcai borzasztó komfortú – fürdő és mellékhelyiség nélküli – lakhelyén), hogy a néhai Wamberger Hermann útját követendő, indokot, és támogatást szerezhessen. Enyhén szólva is lebeszéltetett az ilyen irányú vizsgálódásokról, mint alapot nélkülözőről. Mándoky már tudhatott valamit, hiszen addig tucatnál többször járt Kazahsztánban, feleséget is onnan szerzett, a helyi tudományos intézményekkel állandó kapcsolata volt, a hazánkban tanuló kazak diákok mind ott gyűltek nála össze, teázásra, otthoni hangra, tájékozódásra, hazai ízekre.
Nem tudhatom, hogy ennek a kazahsztáni magyar törzs ötletét némiképpen kétségbevonó irodalom mennyire ismert tanár úr előtt, de szíves figyelmébe ajánlom Somfai Kara Dávid – szintén terepen járó és kazak feleséges – turkológusnak ide vonatkozó értekezését. Röviden a lényege: a szóban forgó mád-i-jár (és nem magyar!) összetett kifejezés a kazah nyelvben nem a magyar etnonimnek felel meg, ez a kazah nyelvi forma ugyanis kifogástalan török etimológiával rendelkezik, és jelentése a közismert és gyakran alkalmazott forma szerint Mohamed barátja (pontosabban Mohamed kedvelője).
Sajnos, ennek a mád-i-jár szóösszetételnek Harmatta János is bedőlt. Meglehet, a perzsa eredetű(nek mondott) „jar” tévesztette meg, amely szó ugyan a mai arab és török nyelvekben is megvan „segítő” és „barát” értelemben. A mad pedig a Mohamed próféta nevének a jól ismert Muhammad<Mahmad<Mamad<Mad rövidített formája. A mád-i-jár az elhunytnak a vallási világnézetére és nem magyar származására utal.
Vélelmezem, hogy erre, mint magas labdára, még rálandolnak néhányan, ha a lap a kezeikhez eljut.
EGY EGYETEMI HALLGATÓ SOMFAI KARA DÁVID VÉLEMÉNYÉRŐL
"Itt kell röviden szólnom arról, hogy Somfai Kara Dávid, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa kétel kedésének adott hangot a gyűjtés hitelességét illetően. … úgy vélem, hogy amíg a húsz éve orientalisztikával foglalkozó Benkő Mihály, valamint a kazak történész, Babakumar Khinajat tevékenysége ellen semmilyen számottevő gyanú nem merül föl, addig neki sincs joga azok becsületességét kétségbevonni. Miért kockáztatná a belső-ázsiai temetkezési szokások még Veres Péter akadémikus által is (A honfoglaló magyarok temetkezési szokásainak problematikája.in: Ősök, táltosok, szentek, Bp.1996.53-66) fontosnak tartott eredményeket elérő kutatója a szakmai becsületét egy ilyen kérdésben, amelyben oly nehéz kétségbevonhatatlan leszármazási útvonalat meghatározni. Benkő Mihály ráadásul a genetikai vizsgálatok eredményei előtt közölte adatait, bár nem néprajzoshoz illő körültekintéssel. Somfai akkor járna el etikusan, ha nem keltené a tisztességtelenség látszatát bizonyítékok nélkül, ezzel szemben a helyszínre sietne és alaposan utánajárna a valós tényeknek." [A magyarság eredete, őshazái a legújabb kutatások tükrében, Tudományos diákköri konferencia, Készítette: Mátéffy Atilla, Szegedi Tudományegyetem, Néprajz-Altajisztika II. évfolyam, 2009. 03. 23.]
BASKI IMRE
2008-ban "Csőrösi Koma" című blog jelent meg az interneten Baski Imre: Madjar vagyok, turista című nyitó cikkel. A cím Benkő Mihályra utal, akit a szerző "önjelölt kutató"-nak nevez, mely ugyan önmagában is sértőnek hangzik, de tekintettel a fentiekben említett, a kutatást kezdeményező, illetőleg támogató neves tudósokra, még csak nem is igaz. A blog elnevezése és a cikk címe alapján megállapítható, hogy a blogot sajátjának valló "aáb" nicknevű, (=Apatóczky Ákos Bertalan) és a Csőrösi Koma tagként megjelölt szerző nem tartja tiszteletben a magyarok számára igen fontos tabukat, hanem szándékosan heccelődik velük, és aki ezt szóvá teszi, azt hipokritának nevezi. A blogra az internetes közösségi oldalakon (pl. IWIW), baráti kapcsolatrendszerükön belül kerestek hozzászólókat.
MOLNÁR ÁDÁM
Molnár Ádám, a Molnár Kiadó tulajdonosa az általa kiadott könyv [Mándoky Kongur István: Kunok és magyarok, Molnár Kiadó, Budapest, 2013] előszavában arról ír, hogy a kazakisztáni madijar népcsoport neve nem azonos eredetű a magyar népnévvel, s cáfolja, hogy ezt az azonosítást Mándoky Kongur István elfogadta volna (20–21.). Szerencsére azóta megtalálták Mándoky írásbeli véleményét, amely Molnár Ádám „cáfolatával” nincs összhangban, mondhatnám cáfolja a cáfolatot. Mándoky véleményét a fentiekben közöltem.
SUDÁR BALÁZS
Az MTA jelenlegi – hivatalosnak mondható - álláspontja az MTA BTK MÖT által kiadott Magyarok a honfoglalás korában c. könyv alapján a kazakok között élő magyarokról:
"Tóth Tibor antropológus fedezte fel a magyar közönség számára a kazakisztáni torgaji madjarokat (valójában "madijarok", amit a ciril betűs írás olvasási szabályai szerint "magyar"-nak kell kiejteni - B. I.) Ők a közelmúltban mint a magyarok rokonai híresültek el (sic, egy szó sincs Benkő Mihály fényképekkel dokumentált könyveiről, az általa adatolt mondákról, nemzetségtáblákról stb. - B. I.) hazánkban. A felvetés éppen lehetséges, keleten maradt, magyar nevet viselő néprészek léte a sztyeppei nép alakulások ismeretében teljesen logikus volna, és valóban tudunk is ilyenekről. Mindemellett a madjarok történetének feldolgozása eddig (2015 - B. I.) nem történt meg. A kapcsolatot jelenleg kizárólag a népnév biztosítja (nem igaz, lásd Tóth Tibor antropológus, Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András Zsolt humánantropoógus publikációit - B. I.), amely azonban nem biztos, hogy a miénkkel egy tőről fakad." Ezután a szerző elképesztő - kazak szerző által régen megcáfolt fordulattal - beemeli Mohamed Alit (Madali) a magyar őstörténetbe: "... ilyen például a "Muhammad jár" szókapcsolat...(az elterjedt Muhammad Ali például rövidített formában Madaliként használják...". [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Helikon Kiadó, Budapest, 2015. 120. o.]
Ezzel kapcsolatban idézet egy kazak tudós véleményéből: "…kizárt a kazak-magyarok elnevezésének a Muhammadjar személynévből származtatása lehetősége. A török törzsi-nemzetségi nomenklatúrákban rövidített nevekből (becenevekből) kialakult törzsnevekre, nemzetségnevekre nincs adatolt példa. A hagyományőrző kazak-magyar öregek (akszakalok) a Muhammadjar nevet soha nem hallották. Önmagukra és nemzetségeikre kizárólag a „Magyar” nevet vonatkoztatják." [Benkő M., A. K. Kuskumbajev a keleti magyarokról és Dast-i-Küpcsakról, Eleink IX/4. (2010.) 103-107.]
NEVES TUDÓSOK VÉLEMÉNYE BENKŐ MIHÁLY KUTATÁSAIRÓL
„...Benkő Mihályt magát rendkívül alapos kutatónak ismertem meg, az Antik Tanulmányokban sajtó alatt lévő cikke (voltaképp hatalmas, szélesen hömpölygő tanulmánya) gondolatokban és ötletekben igen gazdag, számos újdonságot és meglepetést tartalmaz a honfoglalók arcleplével, maszkjával kapcsolatban, e téren kitágította tudásunkat. ... külön ki kell emelnem, hogy a fiatalabb nemzedéknek olyan nem éppen mindennapi tagja aki nem csupán könyvekből tájékozódik, hanem a szakirodalom alapos ismeretében - mint egy új Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin - hajlandó hónapokat tölteni Keleten, nem éppen kedvező életfeltételek között, azért, mert az érdeklődés fűti és ezt az áldozatot a téma megköveteli, hiszen a szovjet publikációk javarésze meglehetősen gyarló a minket érdeklő részletek szempontjából. ... Budapest, 1989. április 27.” [Részlet Dr. Dienes István, régész, szponzori ajánlásából, közzétéve az Eleink 2003. évi 2. számában.]
"Benkő Mihály mongóliai fényképei - valamint jegyzetei - elsőrendű gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben/sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről. Látjuk a jurtot, a benne folyó élettel, látjuk a téli-nyári legeltetési szokásokat, a családok mindennapját, a lószerszámokat, a nyergelést, a szórakozást, jókedvet, a temetőket, tájakat, havasi legelőket és a nyári szállást, egyszóval mindazt, ami felidézheti őseink életét. Nagy érték ez a fényképsorozat, köszönet érte Benkő Mihálynak." [László Gyula, régész, ajánlása a Nomád világ Belső-Ázsiában (Budapest, 1998.) c. könyvben]
„... rendkívül nehéz, szinte csak véletlenül lehet a keleti magyarság nyomára bukkanni. Julianus korában a magyar anyanyelv megőrzése még megkönnyítette azonosításukat, ma már ez is eltűnt. Benkő Mihály úgy fényképezte le egy korábbi útján a mazsarokat, hogy nem tudta, hogy azok. Csak akkor derült fény kilétükre, amikor már őszinte, baráti bizalom fejlődött ki közte és közöttük. Éppen ezért nem lehet elég nagyra becsülnünk, hogy egykori múltjuk tudatát, régi kultúrájuk emlékeit, azonosságtudatukat mindmáig megőrizték. S azt sem lehet elég nagyra értékelnünk, hogy Benkő Mihálynak sikerült megtalálnia őket, lejegyeznie régi eredetmondájukat, fényképein megörökítenie ősi kultúrájuk emlékeit, amelyek mintegy honfoglaló őseinket keltik életre....”
[Harmatta János, orientalista, nyelvész, akadémikus, részlet a Julianus nyomdokain Ázsiában (Budapest, 2001.) c. könyv előszavából.]
„Benkő Mihály felfedezése azért jelentős, mert ez alkalommal valóban a magyarság egy olyan keleten maradt töredékét sikerült feltárni, amely asszimiládódott az ott élő török népekhez - ez általános jelenség -, de nevét és identitástudatát megőrizte.” [Harmatta János, orientalista, nyelvész, akadémikus MTV2 Tud-óra című adásában 2000. I. 27-én elhangzott szavai, megjelent az Eleink 2006. évi 1. számában.]
„Szokatlan jelenségnek tekinthető , ha a Magyar Nyelv képes útialbum megjelenéséről ad hírt. A kiadvány, amelyről most szólunk, Benkő Mihály Mongóliában tett utazásainak megragadó fényképfelvételekkel illusztrált leírása. ... Igényesen elkészített munka, amely nemzetközi összehasonlításban sem vall szégyent. ...Sajátos adottság kell ahhoz, hogy egy tudós megalkuvások nélkül tudjon szólni a tudományában járatlan közönséghez — márpedig ezt az albumot bizonyára nagyon különböző előzetes ismeretekkel és előítéletekkel rendelkező olvasók forgatják majd. Ebben az esetben a meggyőző tudományosság olyan előadásban kerül elénk, amely valóban széles olvasóközönség érdeklődésére tarthat számot, és emlékezetes maradhat mindenkinek, aki időt szán az elolvasására...” [Zsilinszky Éva, nyelvész, könyvismertetés a Julianus nyomdokain Ázsiában (Budapest, 2001.) c. könyvről (részlet), megjelent a Magyar Nyelv 2003/1. számában]
