Kép: Balról jobbra: Tóth Tibor, Szeitbek Nurhanov és egy helyi tisztviselő

Tóth Tibor atropológus (TTM Emberani Tár, Budapest) 1965 áprilisában magát magyarnak nevező népcsoportot talált Kazahsztánban. Embertani vizsgálatokat folytatott közöttük, melyek eredményéről 1966. április 12-én a Magyar Tudományos Akadémián, az Antropológiai Témabizottság kibővített ülésén tartott előadást. A kutatás folytatására csak a rendszerváltást követően került sor, akkor sem a magyar tudományos intézményrendszer keretei között, hanem egyéni terepkutatás formájában. Megállapítást nyert, hogy a Tóth Tibor által felfedezett magyarokon/madiarokon kívül - mind Kazahsztánban, mind a környező országokban - a kazahok között - jelentős számú magyar él. A kazakság törzsrendserében található – Mándoky Kongur István szerint mintegy 100000 fő létszámúra becsült - mazsar, illetőleg madijar (ejtsd: magyar) nevű törzs eredetének bonyolult történeti, etnikai kérdését tovább kell kutatni, mert jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok/magyarok  egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Az alábbiakban Tóth Tibor előzőekben említett beszámolóját ismertetjük. A beszámolót Benkő Mihály fotóival illusztráljuk. A kazak-magyarok között a rendszerváltást követően gyűjtött mondákat, legendákat külön ismertetjük

1964 őszén és 1965 tavaszán, féléves tanulmányutam idején embertani vizsgálatokat folytattam a Szovjetunió köztársaságaiban: Baskíriában, Tatáriában, Grúziában és Kazahsztánban. Az adatokat 3100 mindkét nembeli felnőtt egyénnél gyűjtöttem. A választott témával összefüggésben jelenleg az ÉNY-Kazahsztáni vizsgálatokról lesz szó. Ugyanis Alma-Atában a Kazáh Tudományos Akadémián, a kipcsákok vizsgálatának előkészítése közben Szeitbek Nurhánov, a Nyelvtudományi Intézet munkatársa tájékoztatott arról, hogy a Kazáh Köztársaság Kusztanáji Területén egy magyar népcsoport él. Kérésemet a KTA Elnöksége valamint Történet-, és Nyelvtudományi Intézeteinek igazgatói elfogadták, miáltal 1965 áprilisában három hetet töltöttem a Kusztanáji Terület magyar-argün és kipcsák csoportjai között, Szeitbek Nurhánov kíséretében. A természeti-időjárási viszonyokból adódó nehézségeket jelentős mértékben ellensúlyozta az a tény, hogy kísérőm (Sz. Nurhánov) maga is kipcsák származású a Kusztanáji Területről, és korábban (1950-51) hosszú ideig tanítóként dolgozott az argün-magyarok között.[1]

Kép: MADIAR (ejtsd: MAGYAR) URUÜ (=NEMZETSÉG) feliratos sírkő a Turgaj-vidéki Szaga település temetőjében Fotó: Benkő Mihály

Földrajzi vonatkozások

A Kazáh Köztársaság Kusztanáji Területe magában foglalja a turgáji geomorphológiai rendszert, amely 200,000 km² kiterjedésű. Ez a Magyarországnál kétszer nagyobb terület meridionálisan, vagyis a Nyugat-Szibériai Alföldtől az Aral-melléki sivatagi zónáig 700 km hosszú, továbbá 250-400 km-nyi szélességű, kelet – nyugati irányban. Északról délre haladva nyugat-szibériai erdősztyeppe, kusztanáji mérsékelten száraz sztyeppe, a Turgáj  övezetében lévő száraz sztyepp és félsivatag, valamint agyag-, és homokdűnék - váltogatják egymást. A Turgáj-fennsík legmagasabb része mindössze 300 m. Az egész terület éghajlata kontinentális: a téli hónapokban – 30,  40 a nyári időszakban pedig + 35, + 40^o a hőmérséklet. A csapadék meridionális irányban szintén csökkenő tendenciájú: a sztyeppe övezetben az évi átlag 300-350 mm, viszont a turgáji félsivatagos-sivatagos tájékon csak 150-200 mm (SZAUSKIN 1963). A geomorphológiai és klimatológiai sajátosságokkal összefüggésben a terület vízhálózata viszonylag gyengén fejlett: csupán a Tobol és a Turgáj folyók hossza több 500 km-nél. Ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a Kusztanáji Területen több, mint ötezer tó található, bár ezeknek 80%-a nem nagyobb 1 km²-nél, mélységük pedig átlagban 2 m (SZAUSKIN 1963).

Kép: Kazakisztán téképe, ÉNY-on a Turgaj-völgy.

A meridionális irányú Turgáj-mélyedés déli részén van a Szárükopa-tó, mely a mélyedés irányát követve hosszanti formájú; partjai erősen tagoltak. Északkeleti irányból ömlik a tóba a Szárüuzeny, amelyet azonban a helyi ethnikai csoportok Khonraulö-nek neveznek. E folyó torkolatánál és a Szárükopa-tó keleti partja mentén laknak az argün-magyarok. Jelenleg ez a terület a Turgáji (Zsángeldii) Járáshoz tartozik, történetileg pedig a Szárükopa-Khonraulö partmenti övezet a magyar csoport fő szállásterületének tartható. Néhány évtizeddel ezelőtt társadalmi-gazdasági okok következtében a csoport egy része innen telepedett át a Kuszanáji Terület más járásaiba.

Kép: Pelikánok a Szarükopa tavon Fotó: Benkő Mihály

A Szárükopa-tó egyébként a környező vidékkel együtt a mérsékelten száraz, és száraz sztyeppe átmeneti régiójában helyezkedik el. Szélsőséges kontinentális éghajlata miatt a lakosság elsősorban állattenyésztéssel foglalkozik. Gazdaságföldrajzi szempontból a környezeti lehetőségek az előző évszázadokban is hasonlóak voltak és a legeltető-nomadizáló állattartás kialakulását illetve fennmaradását eredményezték (AGAFONOV 1961). Külön figyelmet érdemel, hogy a környezet kontinentalitása folytán az előző évszázadokban a nomadizálás rádiusza elérte a 400 usque 700 km-t. ezek a nagytávú helyváltoztatások fontos ethnikai-történeti adalékot képeznek további kutatásainkhoz.

Néprajzi vonatkozások

Az embertani adatok gyűjtése mellett minden lehetséges időt a magyar(madiar)csoport törzsi-nemzetségi helyzetének megállapítására használtam fel. A Szárükopa északi övezetében levő állattenyésztő szovhoz („Küzbel”) többi magyar telephelyén ismételt beszélgetésekben alakult ki a törzsi-nemzetségi összetétel képe. Ennek megfelelően a magyar(madiar)csoport az előző évszázadokban a kazáh nép Középső Zsuzához (Középső Hordájához – B. I.) tartozó Argün törzsszövetségen belül foglalt helyet, mint egyetlen törzs. Biktászov Dair Szárükopa-sümöktői akszakál szerint e törzs hat nemzetségfője Akbáj, Aitkul, Boz, Kalmambe, Abüz és Seru volt, akik közül utóbbi azonban korán, utód nélkül halt meg (7. ábra). Az embertani vizsgálatokhoz szükséges adatgyűjtés igazolta Biktászov Dair közléseit, mivel 21 férfi és 6 nő az Akbáj nemzetséghez, 26 férfi és 6 nő az Aitkulhoz, 9 férfi és 6 nő a Bozhoz, 3 férfi és 2 nő a Kalmambe, 15 férfi és 11 nő pedig az Abüz nemzetséghez tartozónak vallotta magát. Mindössze egy nő nem közölte a nemzeségfő nevét! A Küzbel szovhoz adminisztrációjának vezetői rendelkezésemre bocsátották a Turgáji (Zsángeldii) Járásban és a Kusztnáji Terület más járásaiban élő magyar-törzsbeli családfők névjegyzékét. Ennek alapján megállapítható, hogy jelenleg ÉNy-Kazahsztánban vagyis a Kusztnáji területen 171 argün-magyar család(=udvar) található. Ebből, a történetileg központi szállásterületének tartható Szárükopa-Khonraulö partmenti övezetében a családok (= udvarok)száma: 84. Itt vagyis a Közbel szovhoz egyes telephelyein sikerült pontosan megállapítani, hogy a 84 családban 216 a 20-60 életév közötti egyének száma, a 20 év alatti gyermekeké pedig – 243. Tehát a központi szállásterületen 84 családban 459 magyar él. Fentiekből megállapítható továbbá, hogy az egyes családokban a 20 év alatti gyermekek száma átlagban: 3. Ezt a számot használva szorzóként a Kusztanáji Terület más járásaiban tartózkodó további 87 magyar családnál, a 20 év alatti gyermekek számaként 261-et kapunk. Ugyanezen,  központi szállásterületről széttelepült, viszonylag nagyobb csoportnál a 20 év fölötti kategóriát családonként kettőnek (apa és fia vagy leánya) véve, 174 főt kapunk. Tehát a pontosan regisztrált 87 családban kb. 435 magyar él. Az összesítésnél figyelembe veendő továbbá, hogy a Küzbel szovhozon belül 55 nő a korábbi évtizedekben más törzsbelivel házasodott, tehát külön kontingenst képezve 949-re növeli a magyarok összlétszámát. Mivel a Küzbel szovhozon kívül élő 87 pontosan regisztrált családnál a lélekszám becsléses jellegű, a Kusztanáji Területen élő argün-magyarok összlétszáma 900-950 főre körvonalazható.

A Turgáji (Zsángeldii – B. I.) Járásban törzsszövetségi szinten az argünök (2/3-ad rész) és a kipcsákok (1/3-ad rész) élnek. Viszont a Szárükopa övezetében kizárólag az argünök törzsei illetve nemzetségei tartózkodnak, nevezetesen: magyarok, simbolátok, zsilkajdárok és utejek (7. ábra). A magyarok az itt felsoroltakkal, valamint a különböző kipcsák törzsek tagjaival házasodtak mind a közel-, mind a távoli múltban. Ami az egyes magyar nemzetségek családfáját illeti, Biktászov Dair sümöktői akszakál és más öregek elmondása alapján 10-12 nemzedék volt visszavezethető. Sajnos sezserét vagyis a családfa írásos változatát egyetlen telephelyen sem sikerült találni.

Kép: Benkő Mihály által 2006-ban gyűjtött, 1932-ben készült, arab írásos un. „Omszki sezsere”. 30-as számmal jelölve a „madijar” (ejtsd: magyar) nemzetségág.

Az embertani adatokról

Bár a morphológiai jellegeket a Kusztanáji Terület Zsángeldii (Turgáji) és Toboli járásaiban összesen 400 felnőtt egyénnél elemeztem, ebből a kontingensből a magyarok részaránya 112, vagyis 80 férfi és 32 nő. Túlnyomó többségüket a Küzbel szovhoz telephelyein (Szaga, Özönküzdük, Zsörök, Khömsök, Sopán és Zsüzbáj-jurtacsoport) vizsgáltam.

Az adatgyűjtést 47 metrikus és metrológiai jellegre vonatkozóan végeztem. A haj, szem és bőr pigmentációját FISCHER, MARTIN (1928) és LUSCHAN mintái szerint elemeztem. A merológiai tulajdonságokat a moszkvai anthropológiai iskola vizsgálati programját képező leíró kategóriák (hármas, négyes és ötös ball-rendszer) szerint értékeltem. Ezáltal, az egységes metodika következtében s különösen a metrikus jellegek vonatkozásában fokozódott a reális összehasonlítás lehetősége (ROGINSZKIJ – LEVIN 1955).

 Kép: 1. tábl.: Férfi-szériák metrikus összehasonlítása

Kép: 1. tábl.: Férfi-szériák metrikus összehasonlítása (folyt.)

Jelenleg, a magyar csoportéval együtt, kilenc férfiszéria 842 egyénének kilenc metrikus és 14 merológiai-leíró jellegére vonatkozó adataink rövid étékeléséről szólunk. Az értékelésnél a primér taxonómiai jellegek történeti korrelációjának tényéből (elvéből) indultunk ki, mely eurázsia etnikai-anthropológiai kontaktzónáiban több, mint kétezer év folyamán gyakori jelenségként funkcionált a paleometallikumtól a népvándorláskor végéig. Ezért az eurázsiai kontinens fő taxonómiai csoportjainak jellemző adatait bevontuk az összehasonlításba (DEBEC 1951, 1965; LEVIN 1947; ABDUSELISVILI 1963; Lásd 1. és 4. tábl.). Ugyancsak felhasználtuk az eurázsiai kontaktzóna kevert eredetű csoportjainak adatait (DEBEC 1947, 1952; LEVIN 1952) is.

A Kusztanáji területen élő argün-mgyar férfiszériára jellemző a rövid, igen széles fej, az igen széles, magas arc, a kisközepes termet (163,7 cm). Jellemző továbbá a lissotrichia, amelynek azonban első kategóriája, vagyis az egyenes-merev haj csupán 38,1%-ban fordul elő (2. tábl.). Az epicanthus közel 80%-ban hiányzik, az arcszőrzet sűrűsége az átlagosnál gyengébb, a mellszőrzet pedig dominánsan nagyon ritka (94,6%). Az arcprofilra és a járomtájra a közepes fejlettség a jellemző, mint az orrgyökmagasságra is. Többséget képez az egyenes orr (61,2%). A sellion-ciliármediális táv (= D), amely elsődleges rasszdiagnosztikai jelentőségű, viszonylag kicsiny (5,4 mm). A haj-, és szemszín vonatkozásában jellemző a dominánsan sötét pigmentácó (3. tábl.). A bőrszín elemzése szinte teljes mértékben a világos változatot adta (98,7%).

A fenti észrevételek alapján kétségtelen, hogy az argün-magyar férfiaknál a dél-szibériai rassz morphológiai sajátosságai tükröződnek az egyes metrikus és merológiai adatokban illetve azok komplexumában (LEVIN 1954; GINZBURG 1963A, B). De az egyes jellegek abszolút étékeinek elemzésén túlmenően fontosnak tartjuk néhány jellegpár kombinációjának sztereo-korrelációs analízisét.

2. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A sellion-ciliármediális távot kifejező két orrmagasság adatai (= D) a korrelációs mezőben lehetővé teszik annak megállapítását, hogy a turgáji csoport vagyis a magyar, egyéb argün (=saksak, simolát, zsilkajdár) és kipcsák férfiak e fontos rasszdiagnosztikai sajátosság tekintetében igen közel vannak egymáshoz és az osszétekhez, a kombinációs mező átmeneti zónájának europid felében. Megállapítható továbbá, hogy a nevezett turgáji csoport jelentősen távol van a hantiktól (1. ábra). A hanti anyag a fenti jellegkombináció szerint a bjelájai csoporhoz van közel, az uszergán anyag pedig a kazáh IV-es (Kis-Orda) szériához. Igen fontos momentum,, hogy a turgáji csoport közelebb van a többi kazáh szériához, mint a bjelájaiakhoz (1. ábra).

Kép: 3. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A második korrelációs mezőben a morphológiai arcmagasság és a járomívszélesség kombinációja elemezhető (2. ábra). A magyar széria a mongoloid csoport közvetlen közelében található, int a többi turgáji és egyéb kazáh leletek. A bjelájai csoport többsége az átmeneti zóna eropoid felében van, csak az uszeránok közelítenek a kazáhokhoz. A turgáji magyarok és a bjelájaiak (pl. délbaskíriai jurmaták és tatáriai jenők) morphológiai távolsága e kombinációban szintén jól kifejeződik.

A harmadik korrelációs mezőben a morphológiai arcmagasság és az első orrmagasság (subnasale-ciliármediális táv) kombinációja analizálható (3. ábra). Ez esetben a turgáji csoport (magyar-argün-kipcsák) szintén az átmeneti zóna mongoloid térfelén van. Az uszergánok nem a bjelájaiakhoz (jurmata, min, jenej), hanem a turgáji csoporthoz vannak közelebb.

Kép: 4. táblázat: Férfi-szériák leíró jellegei

A negyedik kombinációs változatban a fejhosszúság és fejszélesség adatainak összefüggését elemezhetjük (4. ábra). Az előző három korrelációval szemben itt nem az eurázsiai fő taxonómiai csoportok sajátosságai fejeződnek ki, hanem csupán a morphológiailag másodlagos taxonómiai értékű vonások, amelyek függetlenek a kontinentális (vagyis europoid illetve mongoloid) szisztematikai csoportoktól. Az itteni kombinációból világos, hogy a brachy-, és dolichocrán sajátosság mindkét kontinentális szisztematikai csoportnál megvan. A turgájiaknál a brachy-, mesobrachycránia tendenciája figelhető meg.

A következőkben nem morphometrikus, hanem morphoscopikus jellegek kombinációját adjuk. Az epicanthus és arcszőrzet esetében a magyarok az argünökkel és kipcsákokkal együtt a többi kazáh szériához vannak közelebb az átmeneti zónában, nem pedig a bjelájaiakhoz (5. ábra). Végül az arcprofil és az orrgyökmagasság morphoscopikus kombinációját alkalmazzuk (6. ábra). A turgáji magyarok, argünök és kipcsákok e vonatkozásban is közel vannak egymáshoz, de az átmeneti zóna europoid térfelén. Az uszergán széria közel van a magyarokhoz. A többi bjelájai leletek (jurmata, min, jenej) vizont az europoid zónán belül helyezkednek el. Ebben a második morphoscopikus kombinációban bizonyos eltérés mutatkozik az általunk nyert értékek valamint DEBEC és LEVIN adatai között, (6. ábra: 3. és 4. tábl.). Ez kétségtelen, hogy magyarázható részleges metodikai eltéréssel, amelynek lehetőség merológiai sajátosságok elemzésénél nem mindig kerülhető el, ugyanakkor figyelmet érdemel, hogy a sztyeppe övezetben keletről nyugatra haladva a morphológiai összetételen az europoid sajátosságok egyre gyakrabban fordulnak elő. Márpedig a turgájiak az eurázsiai kontaktzóna nyugati felében élnek.

Az alkalmazott összehasonlításokból ismétlődően megállapítható a turgáji magyarok, egyéb argünök (=saksak, simbolát, zsilkajdár) és kipcsákok nagyfokú közelsége, amely csak hosszan tartó együttélés folyamatában alakulhatott ki. Az a tény, hogy a turgáji csoport az egyes kombinációk tekintetében nem a bjelájaiak (jurmata, min, jenej)-hoz, hanem a kazáh nép középső és kis zsuzainak szériáihoz van közelebb, jól kifejeződik az argün-magyarok korai, igen régen elkezdődött asszimilációs folyamata. Mindenesetre kétségtelen, hogy a szárükopai magyarok embertani összetételében tükröződő morphogenezis iránya más, mint a Bjelája-medencei jurmatáknál, mineknél és jenejeknél!

Kép: 1. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 2. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 3. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 4. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphometrikus jellegek szerint

Kép: 5. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphoscopiai jellegek szerint

Kép: 6. ábra: Ethnikai csoportok összehasonlítása morphoscopiai jellegek szerint

Már a taxonómiailag fontos somatometrikus és somatoscopiai jellegek értékelésénél utaltunk arra, hogy a szárüopai magyarokra a délszibériai rassz sajátosságai jellemzők. Ismeretes, hogy a dél-szibériai rassz genezisében két morphologiai faktornak volt meghatározó szerepe: a közép-ázsiai-kazahsztáni területen élt bronzkori-andronovói népesség europoid jellegkomplexumának és belső-ázsiai mongoloid elemeknek (GINZBURG 1963a, 1964; DEBEC 1952, 1956, 1958; LEVIN 1952, 1954). Az a tény, hogy a szárükopai magyarok embertani habitusában a dél-szibériai rassz tulajdonságai fejeződnek ki, felveti a hosszantartó asszimiláció időtartamának problémáját. Ezzel kapcsolatban utalunk arra, hogy a dél-szibériai rassz genezisében végbement keveredési folyamat időtartamát DEBEC (1956) a népvándorlás korára jelöli. GINZBURG pedig a dél-sibériai rassz genezisének időtartamát az i. u. első évezred egész intervallumára körvonalazza (1963a, 1964). A közelmúltban végzett kiegészítő vizsgálatok (TÓTH 1965) megerősítik a korábbi észrevételeket, melyek szerint a keveredés folyamatában kialakuló morphológiai tulajdonságok legalább egy évezrednyi együttélés következményei. Mivel viszont a paleoanthropológiai leletekből az i. u. első évezred egész intervalluma állapítható meg a délszibériai rassz kialakulásának időtartamaként, s mivel a turgáji magyarok nem a bjelájaiakhoz, hanem a nyugatkazhsztáni etnikai csoportokhoz vannak közelebb, feltételezhető, hogy a szárükopai magyarok az i. u. első évezredben élt Észak-Káspi-Jaik melléki szarmata-alán-prehun kori elődök mai relicumát képezik, akik a Nyugati-Türk Khaganátus idején vagy későbben mai szálláshelyükre telepedtek át (kiemelés tőlem – B. I.) [V. ö.: Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, in: MTA, II. Oszt. Közl. 19. 1969., 85-95.].

Kép: 7. ábra: A turgáji magyarok törzsi – nemzetségi helyzete

Néhány auxiliáris problémáról

A turgáji magyar csoport törzsi-nemzetségi helyzetével kapcsolatban elkerülhetetlen egy elméleti aspectus: a törzs és nemzetség fogalmának gyakori összefonódása. Nincs egységes vélemény arra vonatkozólag, hogy az ajmak (középkori ojmak, omak) terminus hármas fogalma: nemzetség, nagy-nemzetség, törzs, milyen társadalmi-gazdasági körülmények között váltakozott (TOKARJEV 1958, AMANSZOLOV 1959, VOSZTROV 1962). Bár az utóbbi évtizedekben intenzíven foglalkoztak a kazáh nép törzsi-nemzetségi összetételének vizsgálatával (AMANSZOLOV 1959; VOSZTROV 1961, 1962), az egyes törzseket alkotó nemzetségek rendszeres kutatása a nyugat-kazahsztáni Kis-Zsuz vonatkozásában ismeretes egyelőre (VOSZTROV 1962). Fenti észrevételek azonban nem változtatnak a szárükopai magyarok törzsi-nemzetségi helyzetének képén. Az argünök törzsszövetsége viszonylag későn alakult ki és területileg a XI. században Mahmud-al Kasgari szerint a mai DK. Kazahsztán területén tartózkodtak. Csak a XIV.-XV. Századokban telepedtek északra, különböző népmozgalmakkal összefüggésben (AMANZSOLOV 1959).

Ami a szárükopai magyarokat illeti, különösen fontos az etnonim kérdése. Vizsgálatunk idején mind a Kusztanáji Területen, mind Alma-Atában megerősítették, hogy nem madzsarokról, hanem magyarokról van szó. A Szárükopa-Khonraulö partmenti övezetének magyar telephelyein a helyiek szintén magyar (madiar)-nak nevezték magukat. Mint ismeretes a X. századi arab utazók: Ibn Ruszta és al-Maszudi madzsagárokról illetve badzsardokról írnak (GYŐRFFY-CZEGLÉDY 1958). Rendkívül fontos azonban a XI. századi al-Marwazi mervi orvos tudósítása a türkökről, melynek kapcsán a mai Kazahsztán és Közép-Ázsia terültén élő valamint velük határos IX-XII. századi népcsoportokról ad rövid leírást. Taba, i al-haiawan c. munkájában a 9. § 13. pontjában nem madzsarokról, hanem a magyarokról ír (HRAKOVSZKIJ 1959). Az Arany Horda, majd a Fehér Horda szétesése után Nyugat-Kazahsztán területén megalakult az Üzbég fejedelemség, amelynek részét képezte a Turgáj-vidék is (AHMEDOV 195). Figyelmet érdemel továbbá a Tavarih-i Guzida-ji Nuszrat Náme című türk nyelvű anonim kézirat adata amely Judin szerint[2]  valószínűen magától Muhammad Sejbani khántól, Abu-l-Hair unokájától származik s amelynek megfelelően a Buunduk fejedelem elleni kűzdelemben a madzsar-omakbeliek is részt vettek (JUDIN 1965). Megemlíthető továbbá, hogy Hankovnak a múlt század első felében a buharai fejedelemségről írott munkájában a madzsar törzsről is szó van, mint preüzbég finn-ugor (TOKARJEV 1958) csoportól. Végül igen fontos Kazancev közlése a múlt század közepéről, amelyben az orenburgi tartomány keleti részén élő argün „nemzetségek” között a magyarok és simbolátok is szerepelnek, akik egyébként ma a Szárükopa-Khonraulö mentén egymás szomszédságában élnek (ARISZTOV 1896).

A fentiekkel kapcsolatban mindenekelőtt megjegyzendő, hogy a történelmi körülmények figyelembevételével, amelyek évszázadokon keresztül a Káspi – Aral – Turgáj vidékére egyaránt jellemzőek voltak, a madzsar és magyar etnonimek valószínűen egy ugyanazon etnikai csoportra vonatkoztak. Tehát nincs kizárva annak lehetősége, hogy a felsorolt történeti forrásokban a turgáji magyarok elődeiről van szó. Igaz, hogy az etnonim „magyar” változata csupán két esetben szerepel: al-Marwazinál és Kazancevnél. A két forrás közötti hét évszázadban csupán a XV. Századi forrásanyagban szerepel az etnonim „madzsar” változata. Lehetséges azonban tehát, hogy ez az üzbég fejedelemség fennhatósága alatt élő turgáji magyarok pontatlan átírása.

Mivel a rendelkezésre álló embertani adatok értékelése évezredes asszimilációra enged következtetni s mivel al-Marwazi már 100 évvel a mongol hódítás előtt tudósít a magyar csoportról, véleményünk szerint kizártnak tartható, hogy a Kusztanáji területen élő magyar relictumot olyan általánosan ismert történeti eseménnyel hozzuk kapcsolatba, mint a „tatárjárás”. (Vagyis nem a tatárjárás során keletre hurcolt népcsoportról van szó. – B. I.)

Fentiekkel kapcsolatban egyébként megemlíthető az a vallástörténeti vonatkozású feltételezés, mely szerint a mai turgáji magyar relictum távoli elődeit, mint a honfoglalással összefüggő széttelepedés keleten, a Káspi-Jaik zónájában maradt csoportját, találja az Iszlám terjeszkedése.

Összefoglalóan megállapítható, hogy a rendelkezésre álló embertani és auxiliáris leletek tanúsága szerint a turgáji magyar csoportban sikerült egy, az Eurázsii határövezetben kb. másfélezer évvel ezelőtt élt nagyobb etnikai egység relictumát vizsgálni.

(Előadva, 1966. április 12-én a Magyar Tudományos Akadémián, az antropológiai Témabizottság kibővített ülésén).

IRODALOM

1. ABDUSELISVILI, M. G.: Ob antropologicseszkom szosztave szovremennogo naszelenija Armenii. Antropol. Szbornik, 4, Moszkva (1963)
2. AGAFONOV, N. T.: In isztorii ekonomicseszkogo razvityija Turgaja. In: Sztranü i narodü Vosztoka. 2, Moszkva (1961).
3. AHMEDOV, B. A.: Goszudarsztvo kocsevüh uzbekov, Moszkva (1965).
4. AMANZSOLOV, Sz.: Voprosz dialektologii i isztorii kazahszkogo jazüka, Alma Ata (1959).
5. ARISZTOV, N. A.: Zametki ob etnicseszkom szosztave turkszkih plemjon i narodnosztej i szvedenija obi h csiszlennoszti, in: Zsivaja Sztárina, 3 4, St Peterburg, (1896)
6. DEBEC, G. F.: Szelkupü, Trudü IE AN SZSZSZR, 2, (1947).
7. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije iszledovanija v. Kamcsatszkoj Oblasztyi, Trudü IE AN SZSZSZR, 17, (1951).
8. DEBEC, G. F.: O polozsenii kazahov v antopologicseszkoj klasszifikacii narodov SZSZSZR. In: Ginzburg – Debec – Levin – csebokszárov, Ocserki po antropologii Kazahsztána Kratkie Szoobsc. IE AN, 16, (1952).
9. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije tyipü naszelenija SZSZSZR i nekotorüe problemü etnogeneza, Etnograficseszkoje Szovescsanije, Moszkva – Leningrád (1956).
10. DEBEC, G. F.: Opüt graficseszkogo izobrazsenija genealogicseszkoj klasszifikacii cselovecseszkih rasz, Szov. Etnogr., 4. (1958).
11. DEBEC, G. F.: Antropologicseszkije isszledovanija v. Afganisztáne. Moszkva (1965).
12. GINZBURG, v. v.: Antropologija szovremennogo i drevnogo naszelenija Szrednej Azii. Anthropos, 15, Brno (1963a).
13. GINZBURG, V. V.: Elementü antropologii dlja medikov (1963b).
14. GINZBURG, V. V.: Raszvüe typü Szrednej Azii i ih formirovanije v processze etnogeneza jejo narodov. Trudü SzAGU, 235, Taskent (1964).
15. GYŐRFFY, Gy., CZEGLÉDY, K., HARMATTA, J., ifj. HORVÁTH, J., KAKUKK, Zs., KINIEZSA, J., MORAVCSIK, Gy., és PAIZS, D.: A magyarok eredetéről és a honfoglalásról, Budapest (1958).
16. HRAKOVSZKIJ, V.:Sara fal-Zámán Tahir Marwazi, Trudü Szektora Vostokovedenija AN Kaz. SZSZR, 1, Alma-Ata. (1959).
17. JUDIN, V. P.: Tavarih-i Guzida-ji Nuszrat Náme, kézirat, A-Ata (1965).
18. LEVIN, M. G.: Antropologicseszkij tyip jakutov, Kratk. Szoobscs. IE AN, SZSZSZR 3 (1947).
19. LEVIN, M. G.: Matyeralü po antropologii Kazahsztána, in: Ginzburg-Debec-Levin-Csebokszárov, Ocserki po antropologii Kazahsztána, Kratkie Szoobscs. IE AN, 16 (1952).
20. LEVIN, M. G.: K voproszu o juzsnoszibirszkom antropologicseszkom tyipe. Kratkie Szoobscs. IE AN, 21, (1954).
21. MARTIN, R.: Lehrbuch der Anthropologie. 1, Jena (1928).
22. ROGINSZKIJ, JA. JA, LEVIN, M. G.: Osznovü antropologii (1955).
23. SZAUSKIN, JU. g., VORONOV, A. G., és Mások: Atlasz Kusztanájszkoj Oblasztyi. Moszkva (1963).
24. TOKARJEV, Sz. A.: Etnografija narodov SZSZSZR. Moszkva. (1958).
25. TÓTH, T.: The Period of the Transformation int he Process of Metisation, nyomdában (1965).
26. VOSZTROV, V. V.: - Rodoplemennoj szosztáv i rasszelenyije kazáhov na territorii Szemirecsenszkoj Oblasztyi. Trudü IIAE AN Kaz. SZSZR, 12, Alma-Ata (1961).
27. VOSZTROV, V. V.: - Rodoplemennoj szosztáv i rasszelenyije kazáhov na territorii Turgájszkoj Oblasztyi. Trudü IIAE AN Kaz. SZSZR, 16. Alma-Ata (1962). 

[1] Benkő Mihály 2002-ben megismételte Tóth Tibor turgaji útját, a fotókat ennek során készítette.

[2] Nevezett szerző személyes közlése 1965. májusában Alma-Atában. – TT.