Kép: Szkíta szarvas, Zöldhalompuszta
Iustinus Világkrónikája:
„... a szkítákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a szkíták és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől."
Trogus Pompeius (a Iustinusnál fönnmaradt töredékben):
„A szkíták ezerötszáz éven át minden más nép előtt birtokolták Káldeát (Mezopotámiát) s ők a világ legősibb nemzete, régiségben még az egyiptomiakat is felülmúlják."
Kép: Szkíta Világ
Anonymus megfogalmazása szerint a magyarok "Szkítiából költöztek ki". Mint írja: a "szittya nemzet pedig kemény volt a harcban és gyors a lovon; a fején sisakot hordott, az íjjal, nyíllal különbül bánt, mint a világ összes nemzetei közül akármelyik, s hogy csakugyan ilyen volt, azt az utódairól is megítélhetitek." A magyarság őstörténete a "szkíta világ", illetőleg a szkíta utódnépek, a hunok és türkök történetéhez kötődik.
A Kr.e. 7-3 század közötti időszakban a Kárpát-medencétől Észak-Kína területéig terjedő régészeti kultúra láncolatát szokás „szkíta világ”-nak nevezni. A fogalom bizonyos kulturális összetevőkön, a „szkíta triászon” alapszik, azaz a fegyvertípusok, lófelszerelés és az „állatstílus” hasonlóságán.
A szkíta kor jellemzője a lovas-nomád nagyállattartó életmód, mely - az ismert néprajztudós, Veres Péter szavai szerint "forradalmasította a közlekedést és a harcászatot". Ez vezetett a későbbi sztyeppei világbirodalmak /hun, türk, mongol/ kialakulásához.
A szkíta világ kialakulásának időszakaként a sztyeppei civilizáció egyik kutatója a bronzkor és a vaskor határát jelöli meg, amely az i.e. 12-7. századot jelenti. Más kutatók szerint az előzmények az i.e. 4-2. évezredben lezajlott lassú fejlődés eredményei. Magam az utóbbi nézeten vagyok. Nézetem szerint az óriási területen elterjedt viszonylag egységes kultúra kialakulásának magyarázatát több technikai és történelmi körülmény együtthatásában kell keresni.
Ilyen technikai feltétel volt az íj, majd az összetett íj elterjedése, a ló domesztikálása, majd a lovaglás kialakulása, a harci szekér alkalmazása, végül pedig a lovas-íjász hadviselés, melynek központi figurája a lovas-íjász harcos.
Szerepet játszott ebben a fejlődésben a térség és a kapcsolódó óriástérségek, Kína, India, Mezopotámia népeinek etno-kulturális kölcsönhatása is.
Az íj szinte az emberiség kezdeti időszakaitól ismert. Az összetett íj első példányait A.P. Okladnyikov bajkálvidéki leletei között figyelték meg. Az itt feltárt íjmaradványok (30-60 cm hosszú csontlemezek) az i.e. 3. évezredre keltehetők. A nagy hatótávolságú összetett íjat nagyvad, elsősorban szarvas vadászaton és harcban is használták.
Kép: Andronovoi harci szekér
A kerék és a - harci célokra is használt - szekér felfedezése a mezopotámiai sumerokhoz köthető, és legkésőbb az i.e. 3. évezred elején már alkalmazták. A sumerek harci szekere hajítódárdával volt felszerelve. A legrégibb ismert kerekek korong vagy más néven tömör kerekek voltak. Az első küllős kerekek az Ural keleti lejtőjén tüntek fel az i.e. 3. évezred végén. Ezt követően rövid idő múlva - az i.e. 18. században - Egyiptomot egy "valahonnan ázsiából" érkező nép támadta meg. Az egyiptomiak által hykszosznak nevezett támadók katonai fölényét a kétkerekű, küllős, hajtóval és íjásszal felszerelt harci szekerek biztosították. A hykszoszokat később kiszorították Egyiptomból, de attól északra, a termékeny félhold területén még sokáig történelmi szerepet játszottak a hykszosz utódoknak tekinthető hurri, mittani, hatti népek. A mezopotámiai háborúk következtében ezeknek a népeknek egyes részei vélhetően visszamentek Ázsiába, az eurázsiai sztyeppeövezet területére, és szerepet játszottak a szkíta világ kialakításában.
Kép: Hun Birodalom
A szkíta világnak a hunok közép-ázsiai terjeszkedése vetett véget. A keleti (ázsiai) szkíták, (a perzsa elnevezés szerint szakák), szarmaták, szauromaták a Kaspi-tenger térségéig az i.e. 3. század végén hun uralom alá kerültek, az i.u. 4. században részt vettek a hunok európai hadjárataiban.
Kép: A hun Attila birodalma és hadjáratai
A hunok nyugatra vonulása utat nyitott a korábban hun fennhatóság alatt álló türk népek felemelkedésének. A hun utód népek egy része a sztyeppeövezet nyugati végében, a Kárpát-medencében keresett menedéket (avarok, székelyek, majd később a magyarok, besenyők, kunok, jászok, a későbbi magyarság alkotóelemei). Az első és második Türk Birodalom az i.sz. 6-8. században állt fenn. A 11-12. században hatalmas terület Kárpát-medencétől keletre eső részére terjedt ki a kipcsák-türk törzsszövetség fennhatósága, majd a 13. században létrejött a hatalmas mongol birodalom, melynek köznépi rétegét a sztyeppeövezetben a mongolokéhoz hasonló kultúrájú türkök alkották. Ezeket a mongolok tatároknak nevezték. A tatárok egy része - melyeket a magyarok kunoknak neveznek - a mongolok elől az időközben a nyugati, keresztény kultúrkörhöz csatlakozott Magyar Királyságba menekült, keleten maradt részük az Aranyhorda alkotóelemévé vált, hasonlóan a honfoglalás idején keleten maradt un. Keleti magyarokhoz.
Kép: Türk Birodalom
Következtetések:
A ló domesztikálásának helye és őseink szállásterülete egybeesik.
Ez világosan megállapítható a ló domesztikálásának helyéről, ami elődeinknek tulajdonítható Veres Péter néprajzkutató és Tóth Tibor antropológus kutatásai szerint. Ez a hadviselés és közlekedés forradalmával járt együtt az eurázsiai sztyeppeövezetben és óriásbirodalmak létrejöttét alapozta meg. Az elmúlt 6000 évben az eurázsiai sztyeppeövezet óriásbirodalmainak népei meglehetősen pontosan azonosíthatók (az alábbiak kronológiai sorrendet is jelentenek, de etnikai folyamatosságot is, mivel a népek nem tünnek el, csak a szövetségi rendszerek illetőleg azok irányító népei változnak):
- szarvas népe (hegyes sipkás szkíták),
- griff népe (szarmaták)
- turul népe (hunok),
- farkas népe (türkök)
- kutya népe (mongolok)
- medve népe (szlávok).
Magam a magyarságot a szarvas népe utódainak és a hunok szövetségeseinek, egyben rokonainak tartom (Hunor, Magor eredetmonda).
VÁLOGATOTT FORRÁSOK:
Diodóros Sikeliotés: A szkíták és szarmaták eredetéről
Bibliothéké Lib. II. c. 43.
"Előadásunkban most érkeztünk el egy szomszédos [ti. Indiához szomszédos – B. I.] néphez, ezek a szkíták. Eredetileg csak egy kis földterületet birtokoltak. Testi erejüknek és vitézségüknek köszönhetően sikerült nekik fokozatosan gyarapodni, nem csak, ami a terület kiterjesztését illeti, hanem sikerült nekik saját népüket is a hatalom és a tekintély egy magasabb fokára emelni. Kezdetben az Arares (Aras) folyó mentén laktak, ekkor számuk még csekély volt: akkor egy lenézett, hírnév nélküli nép voltak. Régi királyaik közül az egyik uralma alatt, aki egy harcos fejedelem és kiváló hadvezér volt, a szkíták meghódították a hegyvidéket egészen a Kaukázusig, a síkságot az óceánig és a Maiótis tóig (Azovi tengerig), és a további területet egészen a Donig. „Később (a lakosok között keringő mese szerint) volt egy a földből született hajadon, akinek a felső teste asszonyforma volt, azon alul viszont kígyó formájú volt. Zeusnak tőle született fia a Skythés névre hallgatott. Ez nagy tekintélyre tett szert, mint még soha senki előtte, és az egész nép róla nevezte el magát szkítának. Ennek a királynak a leszármazottai között volt két pompás tulajdonságokkal rendelkező testvér: Palus és Napés, akik nagyszerű dolgokat vittek véghez. A birodalmat egymás között felosztották, a nép egyik részét paluszoknak, a másikat napészeknek hívták. Nem sokkal később ezeknek az uralkodóknak a leszármazottai, akik bátor harcosok és ügyes hadvezérek voltak, és meghódítottak egy jelentékeny földsávot a Donon túl, egészen Thráciáig, majd hadjáratot vezettek a Don innenső oldalán, és kiterjesztették országukat egészen Egyiptomig és a Nílusig. Út közben sok jelentős népet meghódoltattak, úgy hogy a szkták birodalmát az egyik oldalon egészen a keleti óceánig, a mások oldalon a Kaspi-tengerig és a Maiótis-tóig kiterjesztették.” A nép ereje ugyanazon mértékben növekedett, és kiváló királyaik voltak. „Ezektől kapták a nevüket a szakák, a masszagéták, az arimaszposzok, és még más népek. Ezek királyai az általuk legyőztött népek közül sokaknak új lakóhelyet jelöltek ki. Nevezetesen azonban alapítottak két gyarmatot: az egyikhez Asszíriánból telepítettek át (ti. embereket – B. I.) Paphlagonia és Pontus vidékére, a másikhoz Médiábó jöttek, és a Donnál telepedtek le, ahol később a telepeseket szauromatáknak hívták. Sok idő múlva történt, hogy a szauromaták hatalmasokká lettek, és egy nagyobb vidéket Szkítiában elpusztítottak, a meghódított terület lakóit kiirtották, és a vidék nagyrészét pusztává változtatták.”
