A szakirodalom alapján az eredetmondánkban szereplő Magor neve megfelel a 6. században a Meotisz vidékén felbukkant Muagerisz hun király nevének. Magor tehát valóságos történelmi személy volt. Megvizsgáljuk, milyen összefüggés lehet Muagerisz/Magor neve és önelnevezésünk között.
Kép: A csodaszarvas a Képes Krónikában (A képes krónika (latinul: Chronicon Pictum) egy latin nyelven írt krónika, illetve az azt tartalmazó kódex, amely 1360 körül készült Nagy Lajos budai udvarában, szerzője feltehetően Kálti Márk.)
A sztyeppei népek nevének kialakulásáról az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport hivatalos kiadványaként 2015-ben megjelent könyv a következőket tartalmazza: „A sztyeppei népek nagyon sokszor – okkal vagy ok nélkül – korábbi jeles vezetőktől származtatják a nevüket: az özbegek Özbeg kántól, a nogájok Nogáj emírtől, az edigék Edigétől. E példák mongol koriak, de ismerünk jóval korábbi elképzeléseket is: a karlukok birodalmát egy Karluk nevű vezér hozta létre – legalábbis a legendák szintjén. A bolgárok esetében egy Bulgár nevű vezérről szól a történet, s a baskírokat is visszavezetik egy Baskurd nevű főemberre. A magyar hagyományok szintén ismerik ezt a logikát: első krónikáink szerint a magyarokat Magyarról, a hunokat Hunorról nevezték el. Elméletileg tehát semmi akadálya, hogy népnevünk egy hajdanvolt uralkodóról nyerje eredetét. A történeti forrásokban fel is bukkan egy ilyen nevű személy: Muegerisz király, aki az Azovi-tenger (antik forrásokban: Meotisz – B. I.) környékén élt a 6. században. A bizánci történetírók hun királyként említik...” [SUDÁR 2015: 122.]
Muagerisz hun királlyal (528-530) neves tudósunk, Moravcsik Gyula - Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - foglalkozott. A király nevét Joannes Malalas (491-578) és Teophanes (758-817), bizánci történetírók említik krónikáikban [MORAVCSIK 1927: 259]. Moravcsik Gyula részletes nyelvészeti és történeti elemzése alapján megállapította hogy a Muagerisz név megfelel a krónikáinkban megtalálható Magor személy-, illetőleg megyer törzs-, illetőleg hetumoger nép névnek. majd a következő végkövetkeztetésre jutott: „Kutatásaink végeredményeként tehát megállapíthatjuk, hogy a bizánci krónikás feljegyezte Muageris a kutrigur nép királya volt. Minthogy pedig a név a névadó ős, illetőleg a Megyer törzs nevével megegyezik, ez az egyezés a kutrigurok és az ősmagyarság közti esetleges kapcsolatokra irányítja a figyelmünket.” [MORAVCSIK 1927: 271].
Tudományos óvatossággal megfogalmazva tehát Moravcsik megállapítja, hogy a meótiszi hunoknak volt egy Magor nevű királyuk. Ehhez hozzátennénk: tehát a Hunor–Magor legenda Magor neve biztosan nem felnémet legendákból, hanem ősi magyar hagyományok alapján került Kézai mester krónikájába.
Kép: A Kimmériai Boszporos, ma Kercsi szoros domborzati képe, a mai Ukrajna körvonalaival és az antik forrásokban használt földrajzi nevekkel. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kercsi-szoros, letöltve: 2018-03-17
Az utrigur és kutrigur nép nevét is bizánci krónikák őrizték meg. A magyar eredetmonda egy változatának tekinthető Kaiszareai Prokopiosz (500 körül – 562 körül) leírása, melyben szerepel a szarvas, a két testvér és a Meotisz vidéke is. [ERDÉLYI 2012: 45] A monda szerint a hun király két fia, Utrigur és Kutrigur, egy szarvast követve keltek át a Kimmériai Boszporoszon (ma Kercsi szoros, mely a Fekete-tenger és az Azovi tenger között található, előbbi neve az antik forrásokban Pontosz Euxeinosz, az utóbbié Meotisz). Tőlük származik az utrigur és kutrigur nép. A tengerszoros a legkeskenyebb részén 4,5 km széles, a rajta való átkelés nem lehetetlen, a hunok ennél szélesebb folyókon is átkeltek. A télen befagyott tengerszoros jegén csatákat is vívtak. A két hun-utód nép, az utrigur és kutrigur a 6. század végén játszott szerepet, a bizánciak egymás ellen uszították őket a régi „divide et impera” elv alapján, aminek következtében felmorzsolták egymást.
Muagerisz király történetét - a bizánci krónikák alapján - Moravcsik Gyula a következőképpen ismertette:
„Ugyanabban az évben – mondja szövegünk, tehát Justinianos uralkodásának első évében (527/28.) – a Bosporos (itt a Kimmériai Boszporoszról, vagyis a Meotisznál található tengerszorosról, a Kercsi szorosról van szó – B. I.) közelében lakó húnok királya, Gordas szövetkezett a császárral, Konstantinápolyba jött s megkeresztelkedett. A császár maga tartotta keresztvíz alá a barbár fejedelmet, gazdagon megajándékozva bocsátotta vissza hazájába, s rábízta a római birtokok és Bosporos városának őrizetét, mely utóbbit – mondja a naív krónikás – Herakles alapította, s amelynek – minhogy a város pénz helyett tulkokkal adózott a rómaiaknak - Βόσπορος (=Boszporos) volt a neve. Ugyanakkor a császár római helyőrséget és egy tribunust küldött oda, hogy azok a várost a húnok ellen megoltalmazzák és az adót behajtsák. A városban ugyanis élénk kereskedelem folyt a rómaiak és húnok közt. Gordas király hazatérvén a Bosporos közelében lévő földekre, elmesélte testvérének a történteket, a bizánci császár jóindulatát és ott hagyván őt hún segítséggel [Bosporosban] eltávozott. A kereszténnyé lett király aztán összetörette és beolvasztatta azokat az arany és ezüst bálványokat, melyeket a húnok tiszteltek. Ezeket aztán Bosporos városában becserélték bizánci pénzre. A papok azonban felbőszültek ezen, összeesküdtek a király testvérével, felkeresték Gordast és megölték, s helyette tesvérét, Mugerist tették meg fejedelmükké. Mithogy pedig az összeesküvők féltek, hogy a bosporosi bizánciak Gordasért bosszút fognak állni, titkon belopóztak a városba, s Dalmatios triunust és az őrséget lemészárolták. Amikor a császár tudomást szerzett a dologról, büntető expedíciót küldött a húnok ellen. Vezetését az úgynevezett feketetengeri szorosok comes-ére, Ruphinos patricius fiára, Hohannesre bízta, aki a feketetengeri bejáró ázsiai parján (abban az időben a Meotisz-ba folyó Tanaist, a mai Don folyót tekinteték Európa és Ázsiai határának – B. I.) levő Hieronban székelt. A haderő egy részét, melyben gót segédcsapatok is voltak, a Fekkete-tengeren át hajók szállították, egy másik része pedig Godilas és Baduarios strategosok vezetésével Odyssopolisból szárazföldi úton indult el. A húnok pedig meghallván ezt,, eltűntek, Bosporos városában nyugalom lett, s a bizánciak tovább uralkodtak rajta.” [MORAVCSIK 1927: 266-267].
Gordas és Muagerisz az óbolgár kánlista [LIST] második helyén szereplő Irnik (Ernák) fiai. A kánlista szerint Irnik apja Avitochol, akit Attila hun uralkodóval azonosítanak. Ernák Attila legkisebb fia volt. A kánlista első két tagja azonban legendás jellegű, több uralkodó korszakát foglalhatja össze, mivel a lista szerinti uralkodási idejük 300 illetőleg 150 év. Figyelemre méltó a kánlistán szereplő kínai évmegjelölés: „ökör éve, kígyó éve”, ami a hunok belső-ázsiai eredetére utal. Gordas a kánlistán Gostun-ként szerepel, aki két évig uralkodott. Ez megfelel Malalas előzőekben ismertetett közlésének, mely szerint uralma hamar véget ért. Muagerisz-ről a kánlista nem tesz említést. Negyedik helyen a Bizáncban nevelkedett Kuvrat (605-665) szerepel, aki bizánci segítséggel lerázta az avar uralmat, és 635-ben megalapította a Bizánccal szövetséges Nagy Bolgár birodalmat. Kuvrat halála után öt fia egy-egy néprésszel különböző helyekre költöztek új hazát keresve.
Kuvrat egyik fia, a Kárpát-medencébe költöző Kuber népében ugyanúgy lehetett magyarul (hunul?) beszélő néprész, ahogy Muagerisz király népében. Árpád népe tehát bejövetelekor találhatott a Kárpát-medencében magyarul beszélő néprészeket. Ugyanakkor „A magyarok máig legelterjedtebb külső elnevezése az ugri, ungri, hongrois, Hungarian, ungarisch…” [SUDÁR 2015: 123] Kuber népének elnevezéséből (onogur-bolgár) származhat.
Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a Meotisz vidékére visszahúzódott hunok politikai egysége – a Bizánccal ápolt kapcsolatok törésvonala mentén – kettévált. A a térséget elhagyó, keresztény hitre térni nem szándékozó Muagerisz király népe a továbbiakban magyarként, míg a Meotisz vidékén maradt hunok (on)ogurként majd bolgárként szerepeltek.
Felmerül a kérdés hogy hova tünt Muagerisz király népe a Meotisz vidékéről és hol volt egészen a 9. századig?
A Kaukázus északi és déli előterében a 6. században elkeseredett vetélkedés folyt két nagyhatalom, Bizánc és a Szasszanida Perzsa Birodalom között. Figyelemre méltó, hogy Muagerisz király népének a Meotisz vidékéről történt eltűnését közvetlenül követően Anúsírván perzsa utalkodó (531-579) két „Madzsar” nevű erődítményt épített a Kaukázus északi előterében. Az erődítmények neve a helyőrség etnikai származására utalhat. „Valamikor, talán a 12. században született egy krónika, amely a Kaukázus és a Kaszpi-tenger között vezető, keskeny – ám annál fontosabb – átjáró történetét tárgyalja. A terület nevéről a munka a Derbend-náme címet kapta. A számos különböző kéziratban, törökül és perzsául is fennmaradt mű … elemzése eddig nem készült el (!? – B. I.) … A munka egyik fejezete szerint Hoszrau Anúsírván szászánida király a turániak ellen számos erődített várost építtetett, köztük Ulu (’Nagy’) Madzsart és Kicsi (’Kis”) Madzsart. A leírás ugyan földrajzi fogódzókat nem nyújt, de a felsorolás ismert települései Derbent városától északra, a Kaukázus keleti oldalán helyezkednek el, a mai Dagesztánban.” (SUDÁR 2015: 157. o.).
Kép: A Kaukázus északi előtere a Kimmémiai Boszporosszal, Madzsar és Derbent városokkal.
A szászánida uralmat Perzsiában az Omajjád arab-iszlám kalifátus döntötte meg 651-ben. Az Omajjád kalifátus egészen megszűnéséig, 750-ig hatalmas nyomást fejtett ki a kaukázusi átjárókon történő áttörés érdekében. Ekkor már a Kaukázus északi előterét a Kazárok uralták. A derbenti átjáró védelmében fontos szerepet játszhattak a magyarok is. Derbent városában ma is látható a 40 hős emlékműve, akik a 728-as arab támadás idején áldozták életüket. Hősiességük a thermophülei szorost védő 300 spártai harcos dicsőségével vetekszik, évente megemlékeznek róluk. A magyarok és kazárok fegyverbarátságáról Bíborbanszületett Konstantin megemlékezik De administrando imperio (A birodalom kormányzása) című, 950 körül született művének 38. fejezetében.
Magyar király népének másik része északra húzódhatott a Don és az Ural közötti térségbe. Földrajzi nevek formájában a mai napig kimutatható ebben a térségben is a hajdani magyar jelenlét. [VÁSÁRY 2008: 37-72]
Kép: A možar és mišer/meščer néptöredékek megtelepedése a mongol kor után, a földrajzi nevek alapján. Forrás: Vásáry 2008: 72.
Szkítiából, vagy ahogy a Julianus barát 1236-os útjáról készült jelentés írja, Ungaria maiorból (Nagyobb Magyarország) jött ki a hét magyar vezér[1] - akiket Anonymus hetumoger-nek nevez -, hogy visszafoglalja Attila örökségét. Kézai szerint Szkítia három tartományból áll, melyek neve: Barsac, Dent és Mogoria. Ezek a tartományok Don vidékével, Baskíriával és a Kaukázus északi előterével azonosíthatóak.
A „Nagyobb Magyarországban”, keleten maradt magyarok a 13. században betagozódtak a Mongol Birodalomba. A Kárpátoktól Nyugat-Szibériáig terjedő területet uraló Aranyhorda fennhatósága alá kerültek.
1329-ben XXII. János pápa Avignonból a Kaukázus térségébe küldött levelet Jeret-amir (emír?) [BENDEFY 1977, ERDÉLYI 2012: 122] részére, melyben őt a magyar utalkodó ház véréből valónak nevezi. A levél ugyan nem tartalmazza a címzett szállásterületének földrajzi meghatározását, de említést tesz a magyarok mellett a szomszédos Malkaitákról is. Ez azt jelenti, hogy a címzett szállásterülete a Malka folyóhoz közel volt. A Malka folyó ma Kabard-Balkár földön található. Ettől nem messze északra, a mai Buggyonovszk mellett, a Kuma folyó partján feszik Al-Madzsar romvárosa. Al-Madzsart 1332-ben vagy 1333-ban Ibn Battuta arab utazó kereste fel, és az Aranyhorda egyik legszebb városának nevezte. A várost 1396-ban Timur-Lenk pusztította el az Aranyhorda ellen vezetett háborúja során. A térségben ma is több kisebb néptöredék a hajdani városból származónak vallja magát. [HASZAROV 2017]
Az Aranyhorda felbomlása után a térség a Nogaj Kánság uralma alá került. A Nogaj Kánság törzsi-nemzetségi nomenklaturájában a XVI–XVIII. században adatoltak magyar törzset, és feljegyezték annak felségjelét (tamgáját) is [TREPAVLOV 2001. 437, 489, 502, SZEMENOV 1895]. Egy nogaj regős hőskölteménye is ismert, melyben „a hős magyar nemzetségből származó Koján”-ról ír [KAZAK 1999: 47]. A XV-XVI században az Aranyhorda is új hazát keresett. A kazak és üzbég kánságok megalapításában a keleti krónikák tanúsága szerint magyarok is résztvettek. [BENKŐ 2005]
Kép: A nogaj törzsek felségjelei Forrás: SZEMENOV 1895.
„Az Észak–Kaukázusban széles körben ismertek „madzsar” települések és kurgánok, szablyák, kocsik, öltözet, stb. Ezeknek az elnevezéseknek a szokatlan szilárdsága természetesen nem véletlenszerű. Nyilvánvaló, hogy bizonyos magyar csoportok valóban éltek az adott területen, és jelentős nyomot hagytak a régió etnokultúrális történetében. A Terek-Szulak folyóközben élő nogajoknak van madzsar nemzetsége is.” [Идрисов 2009]
A Nogaj Kánság egy időben keleti irányban kiterjedt a mai Kazahsztán Torgaj-vidékére is. Itt talált dr. Tóth Tibor 1965-ben magát ma is magyarnak nevező népcsoportot [TÓTH 1966a, 1966b], melynek temetőiben a sírokra felírják, hogy a halott a „magyar” nemzetséghez tartozik. A sírfeliratokat annakidején Tóth Tibor nem fotózhatta le, mert ezt a szovjet hatóságok nem engedélyezték. Benkő Mihály 2003-ban ismételten felkereste a torgaji argün- magyarokat és útjáról temetőikben a „madiar taipaszü” (magyar tőrzs) feliratú sírkövek fotóit is leközlő - róluk szóló könyvet jelentetett meg magyarul, oroszul és kazak nyelven. [BENKŐ 2003.].
A mongol kori és azt követő népmozgások hatalmas területen szórták szét a magyar néptöredékeket. Tóth Tibor az említett Torgaji magyarok után Üzbegisztánban [ACZÉL 1968], majd Benkő Mihály Nyugat-Mongóliában Ölgij megyében és Nyugat-Szibériában az Omszki területen találkozott kazah törzsszövetségekhez csatlakozott magyar néptöredékeket [BENKŐ 2001, BENKŐ 2004, BENKŐ 2008].
Kép: Magyar-Küpsak (Kipcsák) feliratú sírkő a Kara Tal-i (Nyugat-Szibéria) magyar temetőből. Fotó: Benkő Mihály
Kép: A MAGYAR és MAZSAR címszó a kazak értelmező szótárban. [KAZAK 1999: 47.]
A kazak-nogaj kapcsolatok kutatója, a kazahsztáni magyar származású tudós, Aibolat Kuskumbajev, aki 2012-ben jelentette meg a Magyarok keleten és nyugaton című könyvét. Ebben ismerteti a keleten maradt magyarok sorsát a Mongol-korban és azután. Tudomásunk van róla, hogy Dagesztánból, az Észak-Kaukázusi térség Orosz Föderációhoz tartozó tagállamából megüzenték neki, hogy ha magyarokat nogaj-magyarokat akar keresni, régészeti, történeti, néprajzi, antropológiai adatokat gyűjteni róluk, szívesen látják, látogasson el hozzájuk.
Rubruk francia szerzetes 1255 ben keltezett útleírásában a következőképpen foglalja össze a magyarok mintegy 1500 éves történelmét, kitérve a nevük változására is: „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus (kiemelések tőlem – B. I.) szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” [KATONA 1981: 95-100.]
A Rubruk által hivatkozott Szevillai Szent Izidor (556-636) pedig már a 6. század végén vagy a 7. század elején megemlíti a hunok nevének megváltozását:
„…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui (a Derbend szorosnál található erődítményrendszer – B. I.) visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...” [A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk, Migne Patrologia latina Tomus 82. page 334. S. Isidori: Originum sive Etymologiarum liber. IX. caput II. § 66, Ford: Némäti Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.]
A fentiek megerősítik a magyar krónikák megállapításait, melyek szerint a magyarok a hunok utódai. A magyarok önelnevezése egy 6. századi hun uralkodó, Muagerisz nevéből, míg a magyarok külső elnevezése a bolgár kán fiával, Kuberrel a 7. században a Kárpát-medencébe érkező részben vagy egészben magyar nyelvű néptől származhat. A két magyar nyelvű nép a Kárpát-medencében egyesült a honfoglalás korában. Ugyanakkor Muagerisz király népének nagyobb része keleten maradt. Tehát Muagerisz/Magyar király népétől származtak a honfoglaló magyarok és a keleten maradt magyarok egyaránt.
Irodalom
ACZÉL Kovách Tamás:
1967 Ismeretlen magyar törzsre bukkant egy budapesti tudós, in: Magyar Nemzet, 1967. nov. 6.
ACZÉL Kovách Tamás:
1968 Új meglepő kutatási eredmények a magyarok eredetéről, in: Magyar Nemzet 1968. nov. 7.
AHMETOV, B. A.:
1965 Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.
BURY, J. B.:
1923 The Huns, in: History of the Later Roman Empire by J. B. Bury Published by Macmillan & Co., Ltd.
DIODORUS of Sicily:
1967 Bibliotheke in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, (The Loeb Classical Library).
BENDEFY László:
1936 Az ismeretlen Julianus.Budapest,
BENDEFY László:
1937 Fontes authentici itinera (1235-1238) fr. Juliani illustrantes. Budapest
BENDEFY László:
1977 Sources concernant les hongries orientaux aux archives du Vatican, in: Erdélyi István (szerk.): Les anciens hongrois et les ertnies voisines a l’ Est, Studia Archaeologica VI., 253-270.
BENKŐ Mihály:
2001 Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,
BENKŐ Mihály:
A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,
BENKŐ Mihály – BABAKUMAR Khinajat:
2004 Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben, in: Eleink III. (2004)/2, 5-20.
BENKŐ Mihály:
2007a Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. - In: Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink, ISSN 1842-9645, Kovászna, 2007. 139-151. (2007.a.)
BENKŐ Mihály - BABAKUMAR Khinayat:
2007b A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007. (2007.b.)
BENKŐ Mihály:
2008a Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest,
BENKŐ Mihály:
2008b Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.)
BÍRÓ A. Z.- Zalán A.- Völgyi A.-Pamjav H.:
2009 A chromosomal comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). in: American Journal of Physical Anthropology, 2009.
BENKŐ Mihály – ERDÉLYI István:
2003 Néhány érdekes tudománytörténeti momentum a kazárok kutatása egykori lehetőségeiről. Eleink II/1, (2003),
BENKŐ Mihály:
2005 Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).
ERDÉLYI István:
2008 Schytia Hungarica. A honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó.
ERDÉLYI István:
2012 Magyar őstörténeti minilexikon, Budapest.
FODOR István:
2006 Az ősmagyarság etnikai tudata és a Csodaszarvas-monda, Csodaszarvas II., Budapest, 2006, 9-37.
GABUJEV, T. A. = ГАБУЕВ, Т. А.:
Аланский всадник. Сокровища князей I—XII веков: Каталог выставки. Участники выставки: Государственный музей Востока (Москва), Государственный исторический музей (Москва), Азовский историко-археологический и палеонтологический узейзаповедник (Азов), Северо-осетинский государственный объединенный музей истории, архитектуры и литературы (Владикавказ). Мocквa: ГМИНВ.
HASZANOV, H.:
2008 A közös azerbajdzsáni-magyar etnikai gyökerekről, Európai Folklór Intézet Budapest,
HASZAROV Alan:
2017 Madzsar/Magyar város, ford.: Benkő Mihály, http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos, letöltve: 2018-03-16
HORVÁTH Gábor:
2013 Invázió a közel-keleten 395-ben, hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12
IDRISZOV = Идрисов Ю.:
Мю Ногайцы в Терско-Сулаком междуречье. «De Caucaso”. Карачаевск, 2009, 51, http://kumukia.ru/?id=726, letöltve: 2017-01-01
KATONA Tamás (szerk):
1981 A tatárjárás emlékezete, Bp., 95-100. Fordította: Györffy Gy
KAZAK:
1999 Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999
KÉZAI Simon:
Magyar Krónika, (ford.: Szabó Károly), http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2017-11-07
KIRÁLY Péter:
A honfoglalás vitás eseményei, Nyíregyháza
KISS Bálint:
1839 Magyar régiségek, Pest
KUSKUMBAJEV, A.:
2012 Magyarok keleten és nyugaton, Napkút Kiadó, SBN 978 963 263 223 0 Budapest 2012.
LIGETI Lajos:
1964 A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.
LIST:
The List of Names of Bulgarian Khans, http://old.omda.bg/engl/history/imennik.htm, letöltve: 2018-03-16
MAGAUIN, Muhtar:
2013 A kazah történelem ábécéje, (ford.: Benkő Mihály) ISBN 978-963-087171-6, Budapest, 2013.
MATERIALÜ = Материалы:
1969 Материалы по истории казахских ханств. XV–XVII веков., Алма Ата, 1969.
MORAVCSIK Gyula:
1927 Moravcsik Gy.: Muagerisz király. Magyar Nyelv 23 (1927) 258–271.
MÜBARIZ Helilov – NYITRAY Szabolcs:
2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Hun-idea Kiadó, Budapest
NAGY Iván:
2016 Adalékok a madjar-magyar kérdéshez, http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/31/nagy_ivan_adalekok_a_madjar-magyar_kerdeshez, letöltve 2016-11-19
NÉMÄTI Kálmán:
2001 Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.
RÓNA-TAS András:
1986 A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.
RÓNA-TAS András:
2004 Nép és nyelv: A magyarság kialakulása, elhangzott 2004. március 1-én a Mindentudás Egyetemén, http://real-eod.mtak.hu/1079/1/05%20R%C3%B3na-Tas%2073-92.pdf, letöltve 2016-11-14
SUDÁR Balázs (szerk.):
2015 Magyarok a honfoglalás korában, (Magyar őstörténet sorozat 2.) Budapest
SZABADOS György:
2013 Állam és ethos a IX-X. századi magyar történelemben, http://real.mtak.hu/9251/1/Szabados%20Gy%C3%B6rgy%202013%20Acta%20Historica.pdf,letöltve: 2018-03-18
SZABADOS György:
2016 Vázlat a magyar honfoglalás Kárpát-medencei hátteréről, in: Kovács Lászlő – Révész László (főszerk.): Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházi Károly tiszteletére. Budapest, 629-648, https://www.academia.edu/29685912/Szabados_Gy%C3%B6rgy_V%C3%A1zlat_a_magyar_honfoglal%C3%A1s_K%C3%A1rp%C3%A1t-medencei_h%C3%A1tter%C3%A9r%C5%91l._Kov%C3%A1cs_L%C3%A1szl%C3%B3_R%C3%A9v%C3%A9sz_L%C3%A1szl%C3%B3_f%C5%91szerk._N%C3%A9pek_%C3%A9s_kult%C3%BAr%C3%A1k_a_K%C3%A1rp%C3%A1t-medenc%C3%A9ben._Tanulm%C3%A1nyok_Mesterh%C3%A1zy_K%C3%A1roly_tisztelet%C3%A9re._Budapest_2016._629_648, letöltve: 2018-03-18
SZEMENOV = СЕМЕНОВ:
1895 Семенов, Н.: Туземцы Северо-Восточного Кавказа. Cпб., 1895
SZERELMEY Miklós:
1847 Magyarok a Kaukázusban, Pest
SZULOVSZKY János:
2015 Régi problémák, új adatok, újragondolt magyar őstörténet, ETHNOGRAPHIA 126/2015. 4. sz., http://real.mtak.hu/31151/1/Szulovszky_2015_Regi%20problemak-uj%20adatok_Ethn_126_nr4_652-669.pdf, letöltve: 2017-11-08
TÓTH Tibor:
1965 A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája, in: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz.
TÓTH Tibor:
1966a Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában). Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4)
TÓTH Tibor:
1966b Az ősmagyarok mai relictumáról. (Előzetes beszámoló). MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966.
TÓTH Tibor:
1969 Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85–95.;
TREPAVLOV = ТРЕПАВЛОВ:
2001 Трепавлов В. В. История Ногайской Орды. Москва 2001.
VÁSÁRY István:
2008 Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72
VERES Péter:
1985 Magyarok a Kaukázus előterében. Újabb régészeti, nyelvészeti és növényföldrajzi eredmények az előmagyarok vándorlásának rekonstruálásához. Ethnographia 1985. XCVI. 1. 114–126.
VINOGRADOV, V. B.:
1983 Altungarische Paralellen zu einigen Gräbern des alanischen Gräberfeldes bei Martan-Ču. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae Bd. 35. 211–220.
ZAKHAROV, Aleksei Alekseevich – ARENDT, V. V.:
1935 Studia Levedica. Régészeti adatok a magyarság IX. századi történetéhez. Budapest: Magyar Történeti Múzeum. /Archeologica Hungarica XVI.
ZIMONYI István:
2012 A magyarság korai történetének sarokpontjai, Szeged, 2012, http://real-d.mtak.hu/597/7/dc_500_12_doktori_mu.pdf
Kapcsolódó cikkek:
Benkő Mihály: A TURGAJI MADIAR TÖRZS
AZ ÓBOLGÁR FEJEDELMI NÉVSOR ÉS A MAGYAR ATTILA HAGYOMÁNY
MAGYAROK BELSŐ- ÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN
KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN – POLITIKA ÉS TUDOMÁNY
ATTILA HÁRMAS KOPORSÓJÁNAK BELSŐ-ÁZSIAI PÁRHUZAMAI
SZKÍTA-HUN-AVAR-MAGYAR FOLYAMATOSSÁG KORABELI FORRÁSOK ALAPJÁN, TÉRKÉPEKKEL
Ajbolat Kushkumbajev: A MAGYAR (MADIJAR, MADŽAR) ETNONYM KÉRDÉSÉHEZ, KÖZÉP-ÁZSIAI FORRÁSOK ALAPJÁN
Horváth Gábor: A HUNOK 395. ÉVI ÁZSIAI HADJÁRATA A RÓMAI BIRODALOM KELETI TARTOMÁNYAI ELLEN
HUN-MAGYAR KAPCSOLAT – ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT II.
A HUN-MAGYAR SZÁRMAZÁS KUTATÁSA - Állítás és cáfolat
[1] A Riccardus jelentésben: „Invetum fuit in gestis Ungarorum christianorum, quod esset alia Ungaria maior, de qua septem duces cum populis suis egressi fuerant,…” [Bendefy 1937: 21]
