Góg és Magóg fia vagyok én

Hiába döngetek kaput, falat

/Ady/

A Kaukázus a termékeny félhold vonatkozásában ugyanazt a szerepet játszotta, mint a Nagy Fal a Kínai Császárság védelmében. Mindkettő a Kárpát-medencétől a Belső-Ázsiáig húzódó Nagy Sztyeppén élő népek elleni védekezést szolgálta. Ezek az un. íjfeszítő lovasnépek több hadjáratot vezettek a Kaukázuson keresztül Mezopotámia, Kis-Ázsia, a Közel-Kelet és Egyiptom  területére. Ezekről a hadjáratokról az ókori és középkori szerzők tudósítanak. A tudósítások visszatérő eleme, hogy a hadjáratok során áttörtek a Nagy Sándor által a Kaukázusban épített érckapun. A történeti munkák utalnak a szkíták és az alánok, a szkíták és a hunok, valamint az utóbbiak és a magyarok kapcsolatára.

Kép: A Kaukázus és a Kaukázus északi előtere Mazsar (Madzsar) város helyével Forrás: Google map.

1. A szír Nagy Sándor legenda és Nagy Sándor kapuja

A szír Nagy Sándor legenda az isz. 3. században keletkezett korábbi források feldolgozásával. A késői hellenisztikus szerző egyesítette a kleitarchosi hagyományozási vonallal összefüggő, eredetileg is mesés elemeket is tartalmazó történeti elbeszéléseket (Kleitarchos antik görög történetíró volt, az ie. 4. század végén és az ie. 3. század elején élt.), valamint a Nagy Sándornak és kortársainak tulajdonított leveleket (az ún. ,,levél-regény"-t).  

A regényben Nagy Sándor eléri a világ térbeli végeit, ahol nagy zajt hall. Amikor megkérdezi kísérőt, hogy mi ez, azt a választ kapja, hogy a hegycsúcsokon túl él a hunok rettenetes népe, akik át fognak kelni a hegyszoroson és elpusztítják az ezen az oldalon lévő területeket. Nagy Sándor erre „Háromezer vasmunkás kovácsot és háromezer rézműves embert hozatott; ezek rezet és vasat öntöttek össze s összegyúrták, ahogy az ember agyagot szokott csinálni; elhozták és kaput csináltak (belőle). Egyik hegytől a másik hegyig küszöböt csináltatott; tizenkét könyök volt a hossza; a hegy szikláiba verette bele, rézbe és vasba foglalta… azután a sziklákba vasszegeket csináltatott és tizenkét fokkal bíró vaskulcsot kovácsoltatott és rézlakatot forgattatott rá.” (Kmoskó Mihály: Szír írók a steppe népeiről. Szerk. Felföldi Szabolcs. Bp. 2004. 72–81.).

Nagy Sándor kapujának a helye nincs megjelölve, de a rá hivatkozó források többnyire a Kaukázussal kötik össze. A Kaukázus két legismertebb átjárója a Derbenti-kapu és az Alán-kapu (Dariel-hágó). A Derbenti-kapu keleten, a Kaukázus és a Kaszpi tenger között húzódó mintegy 3-3,5 km széles földsáv. Az Alán-kapu a Kaukázus közepén található hegyszoros."Derbent városa Dagesztánban a Kászpi-tenger nyugati partján, a Kakukázus hegység nyúlványai és a tenger közötti keskeny átjáró bejáratánál fekszik. Az átjáró nevét különböző nyelvekben és számos változatban vonatkoztatták a közelében fekvő városra. A város mostani neve az újperzsa darband (dar ‘kapu’ + band ‘fémrúd; akadály, gát, torlasz’ szószerint ‘rácsos / eltorlaszolt (?) kapu’) kifejezésből származik. A Darband név először a 7. században bukkant fel a város neveként. A város arab neve is egy konkrét vagy metaforikus kapuval való kapcsolatra utal: Bāb wa’l-Abwāb ‘a Kapu és a Kapuk’, Bāb al-Abwāb ‘a Kapuk Kapuja’, vagy egyszerűen csak al-Bāb ‘a Kapu’. Ezek a bizonyos „kapuk” tulajdonképpen a keleti Kaukázus völgyeinek a bejáratait jelentették valamelyik helyi nyelvjárásban.A régi örmény források adatai közül figyelmet érdemel a ‘hunok kapuja’ jelentésű megnevezés." (Baski Imre: Vaskapuk, in: Csagircsa, Karcag 2007, 32-33. o.)

Az alábbiakban a a szkíták Cyaxares idejében (ie. 625–585) a Kaukázuson keresztül a közel-kelet ellen indított hadjáratával, az alánok isz. 35. évben Média és Arménia ellen indított háborújával és a hunok isz. 395. évi, a Római Birodalom keleti tartományai ellen indított háborújával kapcsolatos történeti munkák Nagy Sándor kapujával kapcsolatos részleteit közöljük.

Kép: Carl Wuttke: Hegyvidéki táj - Kazbek hegy. (Fotó: Forrás: Néprajzi Múzeum, Rajz-, festmény- és nyomat gyűjtemény)

2. Válogatott ókori és középkori források:

2.1. Herodotosz (ie. 484 – 425.körül) a szkíták - Cyaxares idejében (ie. 625–585) - a Kaukázuson keresztül, a  közel-kelet ellen indított hadjáratáról. A hadjáratra a 2.3. pont szerint Szent Jeromos is hivatkozik.

Herodotosz I. Könyvéből:

104. Maotis tavától Phasis folyójáig és a Colchokig harmincz napi útja van egy jól menőnek. Colchisbol pedig nincs messze átkelni Médiaba, hanem csak egy nép van közöttök, a Saspirok. Az ezeken keresztülmenők Médiában lehetnek. A scythak azonban nem törtek be ezen a részen, hanem egy föllebbi, sokkal hosszabb, úton kanyarodva, jobbukon lévén Kaukáz hegye. Itt a Medok megütközven a scythákkal és meggyőzetvén a csatában, megfosztattak uralmuktól. A scythák pedig egész Ázsiát foglalták el.

[...]

106. A scythák mintegy huszonnyolcz évig uralkodtak Ázsiában s erőszakuk és hanyagságuk által minden föl volt forgatva; mert a rendes adón kivül beszedtek minden egyestől azt mit mindegyikre önkényt kivetettek s ezen adón kívül körülnyargaltak és elrablók azt, a mi mindegyiknek sajátja volt. Ezek többségét Cyaxares és a Medok meghiván vendégekül és leitatván, megölték. És igy visszaszerezték országukat a Medok s uralkodtak azokon, kiken az előtt is..."

/TÉLFY JÁNOS: GÖRÖG FORRÁSOK A SCYTHÁK TÖRTÉNETÉHEZ, Pest, 1863/

2.2. Iosephus Flavius (isz. 37 – 100 körül) az alánok 35. évi hadjáratáról

Arról a szorosról, amelyet Nagy Sándor rekesztett el vaskapukkal először Iosephus Flavius tesz említést az I. században (Bell. lud. VII, 7, 4):

 „Talán már fentebb említettem, hogy az alán nép a Tanais-folyó és a Maiótis-tó közt lakó skytha törzs. Ez a nép ebben az időben elhatározta, hogy rablóhadjáratot indít Médiába és még azon túl is; ebben az ügy­ben tárgyaltak a hyrkaniaiak királyával, mert ez az ura annak a szorosnak, melyen Nagy Sándor király vaskaput csináltatott, hogy el lehessen zárni. Miután a hyrkaniaiak királya megengedte nekik az átvonulást, nagyszámú csapattal megrohanták a gyanútlan médeket, és teljesen kifosztották a népes országot, amelyben rengeteg a hasznos háziállat; és senki sem mert szembeszállni velük. Pakoros, az ország királya, rémülten menekült a pusztaságba, mindent otthagyott nekik, és csak nagy üggyel-bajjal sikerült 100 talentum lefizetése árán kiváltania feleségét és ágyasait, akiket az alánok elfogtak. Miután így kényelmesen és kardcsapás nélkül rabolhattak, folytonos dúlás és pusztítás közben eljutottak egészen Armeniáig, amelynek Tiridates volt a királya. Ez szembeszállt velük, ütközetbe is bo­csátkoztak, azonban majdnem élve elfogták. Ugyanis egy alán messziről hurkot vetett rá, és el is hurcolta volna magával, ha a királynak nem sikerül a hurkot még idejében elvágnia kardjával és így megmenekülnie. A harc még jobban megvadította a barbárokat, az egész országot elpusztí­tották, aztán visszatértek hazájukba rengeteg fogollyal és egyéb zsákmánnyal, amit ebben a két királyságban raboltak."

/FLAVIUS Bel. Jud. =Josephus Flavius:Azsidó háború. Fordította:RévayJózsef.Bp.1964. /

2.3. Szent Jeromos 77. levele, 399., a hunok 395. évi hadjáratáról a Római Birodalom keleti tartományai ellen

„Az a hír érkezett, hogy a hunok hordái törtek előre a Maeotistól özönlöttek a jeges Tanais és a durva Massageták között, ahol Nagy Sándor kapuja zárta a vad népeket a Kaukázus mögé és gyorslábú lovaikon nyargalnak ide-oda, megtöltve a világot pánikkal és vérontással. A római hadsereg nem volt jelen akkor, mert a polgárháborúk Itáliában tartották. Ezekről a hunokról mondja Hérodotosz, hogy Dáriusz méd király idején 20 évig rabságban tartották és az egyiptomiaktól és etiópoktól éves adót szedtek. Jézus óvja meg a római világot ezen vadállatok további támadásaitól! Mindenhol váratlanul bukkantak fel, jövetelük megelőzte hírük érkezését, nem kíméltek sem vallást, sem rangot, sem kort, még a csecsemők sírása sem keltett bennük szánalmat. Gyerekek voltak kénytelenek meghalni azelőtt – mondhatni -, mielőtt elkezdtek volna élni, a kicsik nem észlelve nyomorult végzetüket még mosolyogtak is ellenfelük kezére és fegyvereire. Általánosan elfogadott, hogy a megszállók célja Jeruzsálem volt, az arany iránti mohóság hajtotta őket ebbe a városba. Városfalai elhanyagoltak voltak a békeidő miatt, ezért rendbe hozták, Antiochia ostromállapotban volt. Türosz sóvárgott rá, hogy újra sziget legyen, elvágva magát a szárazföldtől. Mi is előkészítettük hajóinkat, és az emberek a tengerparton feküdtek le elővigyázatosságból ellenségeink érkezése miatt. Nem számított, hogy kemény szél fújt, mert jobban rettegtünk az barbároktól, mint a hajótöréstől. MI azonban nem saját biztonságunk miatt voltunk idegesek, hanem a szüzek tisztasága miatt, akik velünk voltak. Abban az időben még nem voltak nézeteltérések közöttünk és a belküzdelmet árnyékba vetette a barbárokkal vívott csata. ”

/Horváth Gábor: Hun invázió a Közel-keleten 395-ben, http://hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12/

Kép: A hunok 395. évi támadása a Kaukázuson keresztül a Római Birodalom keleti tartományai ellen Forrás: Horváth Gábor

"Kettőben tévedt sz. Jeromos ; mert nem Dárius, hanem Cyaxares alatt történt a scythák (Szt. Jeromos szerint a hunok – a szerk) betörése s nem 20 hanem 28 évig tartották elfoglalva Ázsiát:” /TÉLFY JÁNOS: GÖRÖG FORRÁSOK A SCYTHÁK TÖRTÉNETÉHEZ, Pest, 1863/

Herodotosz skythák-ról beszél, akiket Szt. Jeromos a hunokkal azonosít.

2.4. Priszkosz Rhétor, 474 körül

 „Mikor megkérdeztük, milyen úton jutna el Attila Perzsiába, Romulus azt felelte, hogy a médek országa nincs nagy távolságra Szkítiától, és a hunok számára nem ismeretlen az út. Régen, mikor országukon éhínség söpört végig azon jöttek át és a rómaiak nem tudtak ellenállni nekik azokon a részeken. Basik and Kursik, a királyi család tagjai és nagy haderő parancsnokai (akik később Rómába jöttek szövetséget kötni) elérték a médek földjét. Ezek a hunok amint a rómaiaknak mondták, átkeltek egy sivatagos területen, majd egy folyón (Romulus úgy gondolta, hogy a Maeotison), 15 nap alatt átkeltek néhány hegységen és bevonultak Médiába. Miután végigdúlták és pusztították a vidéket, szembetalálkoztak a perzsa hadsereggel, megtöltötték fejük felett az eget nyilakkal, meghátráltak a hirtelen jött veszedelem elől és visszavonultak a hegyeken túlra. Ők kis zsákmányra tettek szert, mivel nagyrészt a médek elvették tőlük.”

A szöveg kifejezetten nem említi a Kaukázust vagy Nagy Sándor kapuját, de a leírás alapján megállapítható, hogy a Kaukázuson keresztül vezető útról és a hunok 396. évi, Perzsia elleni hadjáratáról van szó.

/The Chronicle of pseudo-Joshua the Stylite. Translated: Trombley-Watt. Liverpool, 2000. 9-10.o., in: Horváth Gábor: Hun invázió a közel-keleten 395-ben, http://hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12/

2.5. Szevillai Szent Izidor (556 – 636)

„…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...”

/A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk, Migne Patrologia latina Tomus 82. page 334. S. Isidori: Originum sive Etymologiarum liber. IX. caput II. § 66, Ford: Némäti Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001./

2.6. Rubruk (1255):

 „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….”

/A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy./

2.7. Fejér György (1840)

„…Isidorus, Zosimus Comes, Paulus Orosius, Blondus, Carolus Sidonius és mások szerint az a nép, amelyet régebben hunoknak és újabban magyaroknak neveznek, kezdetben ismeretlen nép volt, nevük sem volt, ismeretlenek voltak, akiket egykor (Nagy Sándor) – úgymond – a hegyek mögé zárt, utolérhetetlen vidéken tanyáztak, hirtelen felbőszülve dühödten törtek elő, (…) a gótokat és az alánokat saját lakóhelyükről elűzték, mígnem a lakóitól megfosztott Pannóniát elfoglalták…”

/ Aborigines et incunabula Magyarorum, ac gentium cognatarum populi Pontici, Pontus. Budae, 1840. 22. (Ism. Athenaeum 1842.)/

  3. Nyelvi összefüggések

A hunok nyelvét nem ismerjük. A mi szempontunkból lényeges körülmény, hogy a forrásokban említett másik szkíta nép, az alánok utódai, a ma is a Kaukázusban élő oszétek és a magyarok nyelve között nagyszámú szóegyezés van, ami a két nép tartós együttélését feltételezi. /Tamerlan Tajmurazovics Kambolov: Oszét nyelv történelmének vázlata (Очерк истории осетинского языка Владикавказ, 2006. 463 о.), Munkácsi Bernát: Alanische Sprachdenkmäler in ungarischen Wortschatze // Keleti Szemle. V. 1904. 304―329. o., Hannes Sköld: Die ossetischen Lehnwörter im ungarischen. Lunds Universitets Arsskrift, N. F.Avd. I. Bd, 20, No4; Idem. Woher stamen die ossetischen Lehnwörter im ungarischen? Bd. 3, Heft 2, 1925. /

4. Góg és Magóg fiai és a kaukázusi kapuk

A bibliai Góg és Magóg háromszor szerepel a Szentírásban. Mózes I. könyve szerint Jáfet fiai Gómer, Mágóg és Madai (Károli Gáspár fordításának 1908. évi revidiált változata szerint). Ezékiel könyvében az utolsó időkre vonatkozó próféciában Góg-ról beszél Mágóg földjén (Ez 38-39). A prófécia szerint Góg észak felől (Ez. 38:15) támadja meg a Szentföldet. A Jelenések könyvében pedig az utolsó nagy háborúban vesz részt Góg és Mágóg népe (Jel. 20:8-9). A Góg szó jelentése „csúcs, hegy, óriási, hatalmas”.

Josephus Flavius a bibliai Góg-Magógot azonosítja a scytha néppel: „Elfoglalván a földet, melyet találtak a melyet azelőtt senki sem lakott, saját neveik után nevezik vala a népeket. Ugyanis az úgynevezett gomarokat, kiket a görögök galatáknak neveznek, Gomer alapítá, Magog pedig a tőle elneveztetett magogokat alapítaná, kik magukat szkítáknak nevezik.”

/Antiquitatum Iudaicarum Liber. I. Cap. VII./

Flavius tehát az alánokat a szkíták egyik népének nevezi akik Nagy Sándor kapuján keresztül támadtak, máshol pedig Góg és Mágóg népét azonosítja a szkítákkal. A hunok 395. évi Nagy Sándor kapuján át vezetett döbbenetes erejű támadását a keresztény hagyomány érthetően összekötötte a bibliai végidőkkel, és következésképp Góg és Mágóg népét a Kaukázusi kapukkal.

      5. Arab és oszmán terjeszkedés dél-északi irányban, "Ungaria Maior" magyarjainak sorsa

Nagy Sándor kapujának, a kaukázusi átjáróknak a 7-9. században is fontos szerepe volt, de akkor már fordított irányban. Ezeken keresztül törtek előre a Kaukázus déli oldaláról északi irányban az arab hódítók. Ebben az időszakban a magyarok az arab támadás ellen kűzdöttek a kazárokkal együtt. A DAI szerint a magyarok 3 évig a kazárok minden háborújában résztvettek. A hét vezér „Ungaria Maiorból=Nagyobb Magyarországról” történt kijövetele után több magyar maradt ott, mint ahányan eljöttek. Őket azonban az arabok elleni kűzdelmek, a mongolok, majd a mongolok közötti belháborúk, végül az orosz hódítás felmorzsolták (Madzsar várost Timur Lenk pusztította el 1396-ban.) Jelenlétük nyomait csupán földrajzi nevek, egy speciális szekér neve, ruha, szablya, tánc neve és más (türk) törzsekhez csatlakozott – mai napig fennmaradt – néptöredékek őrizték meg.

Kép: A kaukázusi 'Magyar' várának képi ábrázolása Szerelmey Miklós 1847. évi művében.Galéria: Magyarok a Kaukázusban (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár)

A mongol korban és az azt követő tatár kánságok idején a Kaukázus északi előtere az Aranyhorda, majd a Nogaj kánság uralma alá került. A Nogaj Kánságot meggyengítette a kalmük támadás (16. század). A Nogaj Kánság egy része a Kazak Kánságba olvadt bele, más részére – így a Kaukázus északi előterére - Oroszország terjesztette ki a hatalmát.

1453. május 29-én foglalta el II. Mehmed oszmán szultán Konstantinápolyt, A Konstantinápolyt elfoglaló oszmán törökök Bizáncot Perzsia irányából közelítették meg. Kis-Ázsia elfoglalása után a Kaukázus ütközőövezet lett a két nagy birodalom, a magát Bizánc utódának tekintő ortodox keresztény Oroszország és a mohamedán Oszmán-török Birodalom között. Mindkét hatalom törekedett Kaukázus térségének az elfoglalására. A két birodalom közötti feszültség különösen a 18. század végén és a 19. század elején élesedett ki. Az átjárók fölötti uralmat végül az Oroszok szerezték meg, és a mai napig is fenntartják. A Derbenti-kapu az Oroszországhoz tartozó főként mohamedán Dagesztán, az Alán-kapu pedig a szintén Oroszországhoz tartozó főként keresztény Oszétia (ma ujból Alániának nevezik magukat) része.

Összegzés: Nagy Sándor kapuja és a rá vonatkozó történeti források források számunkra azért különösen érdekesek, mert ezek alapján megállapítható, hogy az ókori és középkori források mit tudtak az alánok és a hunok szkítákkal, illetőleg az utóbbiaknak a magyarokkal fennálló kapcsolatáról. Iosephus Flavius az alánokat szkíta törzsnek nevezi, Szent Jeromos a hunokról írva megjegyzi, hogy róluk írja Herodotosz, hogy 20 évig uralkodtak a Kaukázustól délre lévő térségen. Herodotosz azonban nem hunokfól, hanem szkítákról ír. Szent Jeromos tehát a szkítákat azonosítja a hunokkal. Szent Izidor és Rubruk pedig a hunokat azonosítja a magyarokkal.

Jegyzetek

1. Hérodotosz (i. e. 484 körül –i. e. 425 körül) Hérodotosz az első ismert történész, aki rendszerszerűen gyűjtötte az anyagait, lehetőség szerint ellenőrizte forrásait és jól felépített, élénk szövegben fogalmazta meg kutatásának eredményeit. Cicero a „történelem atyjának” (pater historiae) nevezte el. Azt is feljegyezte róla, hogy számtalan történetet (innumerabiles fabulae) ismert és adott elő. Egyetlen fennmaradt, kilenc kötetes művének, amit magyarul Történelem címen ismerünk, eredeti címe Hisztoriai. Ez a korabeli ógörög nyelven „kutatások”-at jelentett, a görög-perzsa háborúk előzményeit és történetét tárta fel. E mű címéből keletkezett a historia latin szó, amit számtalan mai nyelv átvett. Munkássága hatalmas forrásanyagot jelentett a korabeli történelmet, néprajzot és földrajzot kutatók sok generációja számára. Adatai természetesen mai szemmel nézve nem mindig állják meg a helyüket, de ő a maga részéről mindig hangsúlyozta, hogy csak azt jegyezte fel, amit számára forrásai elmondtak.

Wikipédia

2. Iosephus Flavius (Jeruzsálem, 37/38-Róma, 100 után): zsidó történetíró. - Matatiás pap fia. Rabbinista nevelésben részesült, 16 éven át volt előbb a farizeusok, majd a szadduceusok, az esszénusok és 3 é. a pusztában Bannus remete tanítványa. 19 é. korában nyilvánosan a farizeusokhoz csatlakozott. 64: Rómába utazva elérte, hogy Nero (ur. 54-68) a zsidó papokat szabadon bocsássa. Amikor visszatért, az épp kitört →zsidó háborúban Galilea parancsnoka lett, 67: róm. fogságba került. Megjövendölte Vespasianusnak, hogy hamarosan cs. lesz, ezért jutalmul visszakapta szabadságát (ettől fogva Flavius). Jeruzsálem pusztulását Titus környezetében élte át, utána Rómába ment, és ettől kezdve a Flaviusok kegyéből polgárjogot és évjáradékot élvező író. - Művei: A Bellum Iudaicum (A zsidó háború) a zsidó-róm. háború tört-e →Maszada elestéig (73), IV. Antiokhosszal (ur. Kr. e. 175-164) kezdődő, részletes előtört-tel. Róm. párti, apologetikus irányzatú mű (minden bajnak a →zelóták az okai). Az előtört-hez főleg Damaszkuszi Nikolaosztól vett át sokat; egyébként saját élményei, gör-róm. följegyzések (egyebek közt Vespasianus és Titus idejéből) szolgáltak alapul. - Az Antiquitates Iudaicae (A zsidók története) 20 köt-ből álló mű, amely 93-94: jelent meg. Tartalmazza a zsidók tört-ét az ősidőktől Kr. u. 66-ig. Vezérelve: csak az Isten által szabott renden alapuló zsidó alkotmány tehet egy népet boldoggá. Forrásai: az ÓSz, akkori értelmezés szerint; apokrif iratok (pl. 3Ezd, Jub), más zsidó és gör-róm. művek és gyűjt-ek. Tört. forrásként nem mindenütt megbízható. A Jézusról szóló rész (Testimonium Flavianum) eredetiségét vitatják. - A Vita (Önéletrajz) vsz. 100 u. jelent meg az Antiquitates egyik új kiad-ának függelékeként. ~ védekezése Tibériási Justusszal szemben. - A kétkötetes Contra Apionem (Apion ellen) a zsidóság védekezése, a 2. köt-ben főleg az alexandriai Apion vádjai ellenében. - Egy 4 köt-es mű Isten lényéről és a parancsok értelmezéséről befejezetlen maradt. - Sokáig tévesen ~nak tulajdonították a 4Mak szerzőségét, valamint a Hippolütosz c. írást is. - M. m-ul: A zsidók tört. Ford. Révay József. Vál. Hahn István. Bp., 1980. - Apión ellen. Ford. Hahn István. Uo., 1984. - A zsidó háború-Önéletrajz. Ford. Révay József. Uo. 1990. **

Pallas IX:963. (*37; †94 k.) - LThK V:1141. - VIL V:765. - Kroll 1993:432, 548.

3. Jeromos, Szent (Hieronymus Sophronius Eusebius), Eusebius fia, latin egyházatya, szül. Stridonban (Dalmáciában v. a Muraközben) 331 körül. Rómában nyerte tudományos kiképeztetését, hol megismerkedett a kereszténységgel. Tudományos ismereteinek gyarapítása céljából több utazást tett a nyugaton és a keleten. Előbb Galliát járta be s innen visszatérvén, fölvette a keresztséget s egy ideig Aquilejában tartózkodott. 373. beutazta a keletet s hosszabb ideig Antiochiában tartózkodott, hol paulinus püspök és patriárka pappá szentelte. Még ugyenezen évben Konstantinápolyba ment nazianzi szt. Gergely előadásainak hallgatására. Damasus pápa meghivására 381. Paulinus és Epiphanius kiséretében megjelent a római zsinaton. A pápa megbizta az Italának nevezett régi latin bibliafordítás átjavításával, e revideált szöveg később Vulgata (közkézen forgó) nevet nyert. Damasus halála után 385. elhagyta Rómát és ismét Palesztinába vonult. Itt Bethlehem közelében egy kolostorban lakott, hol tudományos foglalkozásokkal töltötte életét 320 szept. 30. bekövetkezett haláláig. Kolostora mellett temettetett el; szentté avatása után azonban teteme Rómába vitetett át. Emléknapját szept. 30. üli az egyház. Az egyház a nagy latin egyháztanítók sorába iktatta. Munkái biblikus, polemikus és történelmi tárgyuak. Összes művei többféle kiadásban lettek közrebocsátva. A maurini kiadásban öt kötetben foglalvák. Egyéb kiadások: az Erasmus-féle (1516-20); A Marianus Victorius-féle (Róma 1566-72); a Tribbechovius-féle (Frankfurt 1648); a Martianay-féle (Páris 1693-1704, 5 köt.); a Vallarsi-féle (Verona 1734, 11 köt.). V. ö. Dankó József, Divum Hieronymum oppido Stridonis etc. natum esse (Mainz 1874); Sychowski St., Hyeronimus als Kirchenschriftsteller (Münster 1894); H. als Litteraturhistoriker (Kirchengesch. Studien, Münster 1895).

Pallas Nagylexikon, http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/053/pc005327.html

4. Izidor, Sevillai, Szt, Isidorus Hispalensis (Sevilla közelében, Ny-gót birod., 556 k.-Hispala, 636. ápr. 4.): érsek. - Apja, a gót kir. tisztviselő korai halála után bátyja, Leander apát nevelte. Fiatalon szerz. 586 k. bátyja utóda, a ktori élet előírásait egyszerűsítette, rendezte. Gazdag kvtárat gyűjtött. 600 k. bátyja utódaként sevillai érs. Fontosnak tartotta a papság képzését, a sevillai isk. a tud. közp-ja lett. 633: a toledói ált. zsin-on a ker. élet megújításáért s az Egyh. jogainak megőrzéséért küzdött. - Legjelentősebb műve az egész kk-on át használt Etymologiarum libri XX enciklopédia, amelyben 20 fej-ben egységes rendszerbe ötvözte korának a szövegekre, tud-okra és a világra vonatkozó teljes ismeretanyagát, amelynek számottevő része antik örökség: 1. nyelvtan, stilisztika, irod. műfajok; 2. ékesszólástan, logika; 3. számtan, mértan, zeneelmélet, csillagászat; 4. orvoslástan; 5. jog, tört.; 6. kv-ek, írás; 7-8. vallás, egyh., egyh. szervezet; 9-10. a nyelvek; 11. az ember és testrészei; 12. állatok; 13. ég, föld, víz; 14. világrészek, orsz-ok; 15. városok, épületek, földbirtokok; 16. kőzetek, ásványok, mértékek és súlyok; 17. növények; 18. háború, katonai fölszerelés, sportok, látványosságok, játékok; 19. mesterségek; 20. étkezés, pihenés, ház körüli dolgok. - Ikgr. Ppi öltözetben v. mint a csaták védősztjét kereszttel, karddal, lovon ábrázolják (→lovasszentek). A kk-ban számos tankv. forgott közkézen ~ neve alatt: De rerum natura, De numeris, De viris illustribus, Historiae és Cronica majora, Libri differentiarum, Ars grammatica. - A RK-ba 1722: vették föl. Madrid, a pásztorok, földművesek, napszámosok, talyigások védőszentje. Ü: ápr. 4. M.I.

Sachs 1980:190. - SzÉ 1984:146.

 Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/I/Izebel.html

5. Priszkos rhetor, Görög történetíró. Születési helye Trákla, dátumot a forrás nem közöl. Halálának a feltételezett időpontja 473. 448 körül II. Theodosios császár követeként járt Attila hun királynál. E követségét meg is írta és ezzel rendkívül fontos adatokat szolgáltatott Attila jellemrajzához és hazánk régi földrajzához.

Kislexikon, http://www.kislexikon.hu/priszkosz_rhetor.html

6. Rubruk, Wilhelm, Ruisbroeck, Ruysbroek, de Rubruquis, OFM (Rubrouc, Dunkerque mellett, Flandria, 1215/1220-Párizs?, 1270 k.): misszionárius, pápai követ. - 1248: Szt IX. Lajos kir-lyal a keresztes hadakkal együtt Ciprusba, Egyiptomba s a Szentföldre ment. Amikor hírét vették, hogy a volgai mongol kán, Batu fia, Szartach ker. lett, 1252. IV. 12: a kir. ~ot követségbe küldte hozzá. Szartachtól IV. Ince p. követeként 1253: Batu kánhoz, majd egy ferences testvér, 2 nesztoriánus pap és egy vez. kíséretével Karakorumba, Möngge nagykánhoz ment. 1253. XII-1254. I: tartózkodott a nagykán városában, ahol m., orosz, alán, grúz és örm. foglyokból álló telepet talált. ~ célja a nagykán megtérítése volt, ez nem sikerült, s mindössze 60 embert keresztelhetett meg. VIII: indult vissza. 1255. V: érkezett Akkóba, ahol lektor volt, s mivel tartfőn-e nem engedte el Párizsba, IX. Lajos számára levélben írta meg a látottakat. A kir. visszahívta Párizsba, ahol Roger →Baconnal is kapcsolatba került. - J. →Carpini OFM után ~ volt az első, aki megbízható híreket hozott a mongol birod-ról. Művének 7 kz-a maradt meg, melyek csak egyes szavakban v. névírásban térnek el egymástól: Sinica Francisciana. Kiad. A. van den Wyngaert. I:164. Quaracchi-Firenze, 1929. - Nem teljes és hibás m. ford-a: Rubruquis: Utam Tatárországban. Ford. Brózik Károly. Bp., 1881. - Napkelet felfedezése. Közread. Györffy György. Bp., 1965:118. (~ útleírása 1255-ből. Ford. Gy. Ruitz Izabella) ** LThK IX:83. - NCE XIV:36.

Magyar Katolikus Lexikon, http://lexikon.katolikus.hu/R/Rubruk.html

7. Fejér György (1766-1851), teológus, történetíró. Keszthelyen és Székesfehérváron tanult. 1783-85-ben az egyetemen Katona István és Koppi Mihály keltette fel érdeklődését a történelem iránt. 1790-ben pappá szentelték. Kezdetben házi tanító lett. 1796-ban segédlelkész, majd plébános és kanonok. 1802-től dogmatikát tanított a székesfehérvári szemináriumban, 1808-tól teológiát a pesti egyetemen. 1824-43 között a pesti egyetemi könyvtár igazgatója. Írt verseket, drámákat, imádságoskönyveket, teológiai, egyháztörténeti, mezőgazdasági könyveket, filozófiai és esztétikai tanulmányokat. A Tudományos Gyűjtemény alapítója és első szerkesztője volt. Fő műve a Codex diplomaticus Hungariae (43 kötetben, Buda 1829-1844), melyhez később három indexkötet is készült.

Heraldikai Lexikon, https://hu.wikibooks.org/wiki/Heraldikai_lexikon/Fej%C3%A9r_Gy%C3%B6rgy