Korábban több cikkben foglalkoztam a magyar népnév eredetével, a szkíták, szarmaták, kimmerek és a médek kapcsolatával.[1] Megemlítettem, hogy a szkíták i. e. 653-625 között huszonnyolc évig uralkodtak a médeken. Ebben az időben Médiából telepeseket vittek a Tanaisz (Don folyó) keleti oldalára. Később, I. Dareiosz perzsa uralkodó idején,  i. e. 520-ban Médiában lázadás tört ki a perzsa uralom ellen. A perzsák leverték a Médiabeliek lázadását, a menekülő méd nemesség a szkíták által korábban a Tanaisz (Don folyó) mellé telepített szarmatákhoz csatlakozott. Ezáltal a szarmaták mind létszámban, mind katonai erőben jelentősen megerősödtek, és - ahogy Diodorosz Szikeliotész (Kr. e. 90 körül – Kr. e. 27 körül) írja -  „…végigdúlták Szkítia nagy részét, mindenkit elpusztítottak akit legyőztek és a földet sivataggá változtatták."

A szarmata hódítás – és/vagy a szarmaták által maguk előtt tolt közép-ázsiai andronovoi, kimmer, szaka népesség - túljutott az Altaj hegységen. Ebben az időben jelent meg az Irtis-Isim-Tobol vidéken a sokak által a magyarok őshazájának tekintett, szkíto-szarmata jellegű Szargatkai kultúra. Dr. Tóth Tibor antropológus is a szarmata korra datálja a magyarok antropológiai arculatának kialakulását: „Mind a koravaskori, mind a Szarmata-Kushan időszaki leletekkel való összehasonlításból egyöntetűen megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság elődeinek, vagyis az ősmagyaroknak antropológiai arculata (aspektusa) eltér a Káma-Bjelája mentén élt népvándorláskori etnikai csoportokétól és a morfogenezis areálja az Észak-Káspi mellékére körvonalazódik. Ezenkívül az összehasonlításokból megállapítható az is, hogy az ősmagyarok antropológiai arculata kialakulásának folyamata az Alsó-Volga és a Mugodzsár közötti térségben már az időszámításunk előtti I. évezredben elkezdődött, feltehetően a Szrubno-andronovói csoportoktól eredő morfológiai szubsztrátumon. Lehetséges, hogy ez összefüggésben volt proto-ugor csoportok déli, dél-nyugati irányú infiltrációjával, amely a nevezett régió, egyébként indo-iráni, etnikai miliőjét érintette. A kialakulás folyamata véleményünk szerint a Szarmata-Kushana korszak egészében tartott a lényegében már a prekushan időszakban elkezdődött.”[2]. Harmatta János akadémikus is foglalkozik az iráni népek hatásával:  „…az utóbbi évek japán (Enoki Kazuo) és a kínai (Ma Yong) kutatásainak egyidejű jelentős felfedezése szerint a Hsiung-nu Birodalom létrejöttét (i. e. 174, Mao Tun egyesíti az íjfeszítő népeket – a szerk.) körülbelül három évszázaddal megelőzte a hasonló nagyságú és hatalmú Yüech-chih Birodalom, amely nyugati irányban is messzire, az Irtis vidékéig terjedt ki. A yüech-chih-k iráni lovasnomádok voltak, s így a lótartást az ősmagyarok, ősvogulok és ősosztjákok elsősorban általuk ismerhették meg, s tőlük vehették át.”[3] Itt nem foglalkozom azzal, hogy ki volt az átadó és ki az átvevő. A ló háziasításával, a harci szekér elterjedésével kapcsolatos tanulmányaimban már kifejtettem erre vonatkozó nézeteimet.[4] Csak azt a tényt rögzítem, hogy a Yüech-chih birodalom kialakulásának ideje egybe esik a szarmaták keleti irányú terjeszkedésének idejével (i. e. 5-3. század) és helyével (Közép- és Belső Ázsia).

Kép: A szkíto-szarmata világ i. e. VI. - i. e. II. század. A körrel jelzett Szargatkai kultúra az i. e. V. században jött létre, jellegét tekintve szkíto-szarmata, de feltételezett nyelve ugor.

A szarmaták (andronovoiak, kimmerek, szakák) szervezhették meg az i. e. 3. század végén, i. e. 2. század elején Hsziongnu-hun Birodalmat. Ezt a megállapítást támasztja alá Szergej Gennájevics Botalov, az Orosz Tudományos Akadémia egyik vezető régészének Hunok Ázsiában és Európában című, 2013-ban magyar nyelven megjelent könyve, mely a szkíták, szarmaták és hunok népessége közötti összefüggésekkel foglalkozik. A tudományos életben szükséges óvatossággal azt írja, hogy a népvándorlás korában, Európában megjelenő hunok a korábban keletre távozott szarmaták leszármazottai. A könyv szerkesztőjének megfogalmazásában: „Annak a paradoxonnak a vizsgálatakor, hogy hol vannak a népes alánokat és gótokat legyőző hunok régészeti emlékei, ha a kortársaikban (késő szarmatáknak, alánoknak, illetve gótoknak) tulajdonított leletek száma az övék sokszorosa, arra a következtetésre jut, hogy az eddig un. késő szarmata típusnak meghatározott leletek tekintélyes része valójában a közép-ázsiai és európai hunok késő szarmata lakossággal összeolvadt népességének hagyatéka.” [Botalov 2013: 5-6.]

Szergej Botalov a hunok magját iráni nyelvű és kultúrájú népnek tartja. A következőket írja:

„…a kutatók döntő többségének egybehangzó [a véleménye] azzal kapcsolatban, hogy a nomád hun birodalom sokféle népű és soknyelvű társadalom volt. Moravcsik Gyula és Gerhard Doerfer véleménye szerint a hun népi-nyelvi sajátosságok kifejtésének nem arról kellene szólni, hogy a soknemzetiségű államban résztvevők által használt legtöbb nyelvet rekonstruáljuk, hanem arról, hogy fel kell kutatni az eredeti hun uralkodó összetevőt, s ez az egészen kisszámú uralkodói réteg nyelve lehet [Doerfer, 1986, 82-83. old.]. … meglátásunk szerint önmagáért beszél … annak a ténynek a felismerése, hogy nem török nyelvűek a hioniták-heftaliták, akik Ázsiában „fehér hunok” néven szerepelnek (bizánci és perzsa forrásokban), húnákként (indiai forrásokban), azaz ők a hunok egyik része (és valószínű nem is kicsiny része). Ugyancsak különös jelentőséget hordoz az a körülmény, hogy a kutatók-keletkutatók nagy része (R. Ghirshman, V. Henning, Szt. Konov, A. Wesendonk) annak a véleménynek ad hangot, hogy a heftaliták iráni nyelvűek és etnikailag közel állnak a tokhárokhoz. Ezt hozza fel munkájában A. M. Mandelstam [1954, 61. old.] is. A kínai forrásokból is meg lehet ismerni azt a tényt, hogy tekintet nélkül a sajátos ejtésre és az átírásra, feltétlenül léteznek komoly eltérések hsziungnu (ázsiai hun) és a türk-asina tulajdonnevek között. Határozott hasonlóság van azonban a rangok elnevezéseiben, amelyeket a türkök a hsziungnuktól és a heftalitáktól vehettek át, erre L. N. Gumiljov mutatott rá [1959, 132. old.]. … Számunkra úgy tűnik, hogy a dogmatikus és sztereotípiákat képző álláspont okolható azért, hogy máig a legtöbben elvetik a hunok – vagy bizonyos meghatározó részük – iráni nyelvűségét és iráni népekkel rokonítható kultúráját. Pedig ezen feltételezésre több mint elégséges indok állna rendelkezésre. Feltételezésünk szerint, amit fent említettük, a hsziungnu-hun kultur- és etnogenezis Észak-Kína területén ment végbe, azon a vidéken, ahol az északi barbárok – az „ordoszi bronz” kultúrközösség hordozói – paleo-iráni lakossága  lakott. Enek a kultúrának a tárgyi díszítésében az állati stílusformáknak a jelentése és ikonográfiája kizárja, hogy kételkedjünk egységes paleo-iráni kultúrájukban, amely Eurázsia szaka és szkíta-szarmata ábrázoló hagyományaival rokonítható. … Egyébként, Mandzsúriának és a Kínai Alföldnek a keleti ősmongol lakossággal való szomszédsága valószínűleg szintén bevitte a saját vonásait e nomád szövetség lakosságának kulturális arculatába, ami a hunok lehetséges mongol és törökségi kulturális rétegét alapozta meg." [Szergej Botalov: Hunok Ázsiában és Európában, Budapest, 2013. 22-49.] 

Szergej Botalov felhívja a figyelmet arra, hogy amikor a hunok benyomultak Európába, Tanaisz várost – szemben a többi várossal – nem pusztították el. Mint írja: „… valószínű, az alsó-doni főváros és az adott kor nomád egyesülései összefüggő kulturális térség kereteiben léteztek. Ez választ adhat arra a kérdésre, hogy miért hiányoznak a hun pusztítás nyomai Tanaisz rétegében, eltérően más, a Fekete-tengertől északra lévő pontuszi városoktól…” [Szergej Botalov: Hunok Ázsiában és Európában, Budapest, 2013. 27-28. o.] Mint említettük, a szarmatákat a szkíták a Tanaisz (Don) folyóhoz telepítették és itt volt az említett azonos nevű város is.

Botalov megállapításait kiegészítik az ugor nyelvűnek tartott szargatkai kultúrára vonatkozó régészeti megállapítások. Ez a régészeti kultúra Nyugat-Szibériában található, szkíto-szarmata jellegű, létrejöttének időpontja egybeesik a szarmaták nyugati expanziójával, területe részben átfedi a hajdani Andronovoi kultúra területét. Amikor a Hsziongnu Birodalom létrejött, a Szargatkai kultúra hun befolyás alá került és a hunok nyugatra vonulásával (i. sz. III. század) megszűnt. A témát feldolgozó Mogilnyikov szerint népessége a hunokkal vonult nyugatra és a magyar etnogenezis részévé vált.

A HUNOK ÁZSIÁBAN (I. E. II – I. SZ. III.).

Mao-tun a Hsziungnu Birodalom sanjüje (i. e. 209 – i. e. 174), Tou-man sanjü fia volt. Alatta élte a birodalom első fénykorát. Leigázta az ellenséges tunguz, a jüe-csi (tohár) az o-sun, majd sok más népet. Ekkor levelet küldött a kínai császárnak írván: "mindezen népeket hunná tettem és az összes nyilas népek egyetlen családban egyesültek". Ez a hun expanzió – most már kelet-nyugati irányban - mozgásba hozta Belső-Ázsia népeit és indította el a későbbi nagy népvándorlás első hullámát. A hun népesség nyelve egyes feltételezések szerint türk (mások szerin iráni) lehetett, életmódjuk pedig pusztai nomád. Ekkoriban a Kaszpi-tenger és a Sárga-folyó közti hatalmas területeken türk, távol-keleti, indoeurópai, nomád népek színes és kevert sokasága élt jellemzően pásztorkodó életmódot folytatva.

Kép: A Hun Birodalom. Forrás: https://slideplayer.hu/slide/11247538/41/images/28/Az+%C3%A1zsiai+hun+birodalom.jpg

A Hsziongnu-hun birodalom megalapítása, az „íjfeszítő népek egyesítése” kettévágta a szkíto-szarmata világot. A szkíto-szarmaták ázsiai részét a hatalmas Hun Birodalomban egyesítették. Ez a szokásos következményekkel járt. A meghódított népek egy része elpusztult, másik részét a birodalom integrálta, harmadik részük elmenekült.

A hun törzsek folyamatosan zaklatták Kína gazdagabb vidékeit, így két évszázadon keresztül tartó háborúság zajlott a Sárga folyó menti vidékeken. Végül a kínaiak megunva a háborút egy hatalmas fal építésébe kezdtek a hunok távol tartására. Ez volt a ma ismert "kínai nagy fal" elődje. Csang K'ien kínai vezér Kr.e. 128-ban a hunok fogságába került, onnan visszatérve megbízható - számunkra is igen hasznos - adatokat közölt a kínaiaknak a hunokról. A hunok történelmében az első nagy fordulópontot a Krisztus előtti 100 körüli időszak hozta, amikor Han Wu, kínai császár (Kr.e. 141-87) megrendítő vereséget mért rájuk. Kr.e. 122 után Ho K'i-ping kínai vezér nagy támadást intézett a hunok ellen, aminek következtében a Hsziungnu Birodalom egysége megbomlott, területe a Kr. előtti I. század közepére fokozatosan csökkent és a hunok központja az Orhon, a Szelenga és a Tola folyók forrásvidékére korlátozódott.

A kínai győzelem után a hun nép kettészakadt (egyes történészek szerint előtte egymással is háborúztak): egyik részük egy lassú, folyamatos vándorlásba kezdett nyugati irányba (ők voltak az északi hunok), a másik részük pedig (a déli hunok) helyben maradtak, Kína határvidékén. A helyben maradók Krisztus után 407-ben alapították meg a Nagy Xia nevű hun államot, Vu-lie Ti (Ho-lian Po-po, vagy Hélián Bobó) vezetésével. Ő adott parancsot egy hun főváros építésére is, melyen 413 és 427 között tízezrek dolgoztak. Ez lett Tongwancheng. A megépítés után azonban, alig 20 évnyi virágzás után az északi Wei-dinasztia nomád, türk csapatai megtámadták és lerombolták a települést. Az ezt követő évszázadokban Tongwancheng hanyatlásnak indult, majd a Jüan-dinasztia korának végére (1368) tökéletesen elnéptelenedett.

SZARMATÁK EURÓPÁBAN A HUNOK ELŐTT

A Közép-Ázsiát elfoglaló hunok a szkíto-szarmaták – uralmukat el nem fogadó - részét nyugat felé szorították. A dominó hatás következtében a szarmaták jelentős európai területeket foglaltak el a Római Birodalmon kívül. Egy részük később behódolt a rómaiaknak.

Kép: A szarmata törzsek legkorábbi elterjedése (i. e. 653-625)

Kép: Szarmata törzsek a hunok előtt Európában

Kép: A szarmaták a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza közén és az Alföldön.

Kép: Germano-Sarmatia, Sarmatia Europaea a Donig és a Dontól keletre Sarmatia Asiatica a hunok Európába történő benyomulása előtt. (I. e. II. század – i. sz. III. század)

HUNOK EURÓPÁBAN (I. SZ. 4-5.)

A vándorlásba kezdő hun törzsek, vagyis az északi hunok először a mai Kazakisztánt és Nyugat-Szibéria déli területét foglalták el. Krisztus után 350 körül indultak meg Európába és 375 körül lépték át a Volgát.

Kép: Hun vándorlás Belső-Ázsiától a Kárpát-medencéig. Forrás: Harmat Árpád Péter: A hunok rejtélyes fővárosa Kínában, https://tortenelmi.blog.hu/2019/10/17/a_hunok_rejtelyes_fovarosa_kinaban_637,

 Megjelenésük teljesen felforgatta a Kaukázus északi előterében és a dél-orosz sztyeppén élő népeket (szarmatákat, gótokat, és más etnikumokat) és megindították a népvándorlást. A dominó elv szerint zajló folyamat során a hun előretörés lavinaszerűen zúdította a Római Birodalomra a Kelet-Európában és a Fekete-tenger északi részein nomadizáló népeket. Az eredmény a Nyugat-Római Birodalom meggyengülése lett. A hunok végül a 390 és 420 között években a Kárpát-medencében rendezték be birodalmuk középpontját. Ez a hatalmas és sokáig legyőzhetetlennek bizonyuló államalakulat lett a korabeli Európa legerősebb entitása 400 és 450 között.

Kép: Attila Birodalma. Forrás: Harmat Árpád Péter: A hunok rejtélyes fővárosa Kínában, https://tortenelmi.blog.hu/2019/10/17/a_hunok_rejtelyes_fovarosa_kinaban_637,

Attila hun király 451-ben Catalaunum mezején fontos csatát vívott a római Flavius Aetius seregével, mely összecsapás fordulópontot hozott a hun történelemben. Innentől szerencsétlenségek sora övezte krónikájukat és 453-ban maga Attila is elhunyt. Fiai egymással viaskodtak a hatalomért. A győztesnek tekinthető Ellák nem tudta tartósan bebiztosítani befolyását és 455-ben a Nedao melletti csatában legyőzték az ellene fellázadó gepidák és más germán harcosok. Az Attila fiak: (Kremhild-tól született) Aladár és Csaba (Irnik) összecsapása. A nemzet színe Csabához ragaszkodott, az idegen nemzetségek pedig Aladárhoz. 15 napig tartott a "budai téren" a harc, rengeteg vér folyt. Végül Csaba győzött. A megmaradt hunok Csaba vezetésével átkeltek a Dunán és a birodalmuk bitorlóinak tekintett gótokat megtámadták. A gót király Valamir megverte a támadókat. Csak kevesen menekülhettek el. Irnák visszavonult Szkítiába. 460 k. Etele két fia, Emez és Ulczi, kb. 3000 főnyi hunjaikkal az Olt vize mellett Erdélyben telepedtek le. Később őket a határszélek őrzéséről székelyeknek neveztek el és a mai napig élnek. 469-ben Dengezik (Atilla fia) sokadszorra is megtámadta a gótokat, de Bácsnál visszaverték őt. Ezután Rác országra támadt, de ekkor Anagaszt, a Duna melléki római őrsereg parancsnoka győzte le. Dengezik (Gyengezics) fejét levágták amit Konstantinápolyban karóra húzva közszemlére tettek ki.

A Római Birodalom és Európa történelmét meghatározó módon befolyásoló hunok pontos eredete ma sem tisztázott. Egyelőre ma még nehezen megválaszolható a velük kapcsolatban felmerülő két legfőbb kérdés: nyelvük eredete (türk vagy iráni jellegének bizonytalansága) illetve a hun népesség hszingnu eredetének kérdése. Bár a történész társadalom mindkét esetben ad bizonyos válaszokat - mely egyik oldalon a hunok türk nyelvét feltételezi és a hszingnu - hun kontinuitást támogatja - valójában nincs konszenzus ezekben a fontos dilemmákban. (A magam részéről az szarmata/iráni-hun kapcsolat és a hszingnu eredet mellett állok. A türkök saját írásaik szerint is megkülönböztetik magukat a hunoktól. Ezek szerint a türkök a hunok szolgálatában álltak, mint kovácsok. Eredetmondájuk is eltér a hunok eredetmondáitól, farkashoz és nem szarvashoz kapcsolódik – a szerk.) A hun kutatás a jövő történész-generációinak kiemelt célterülete lesz. [Vö.: Harmat https://tortenelmi.blog.hu/2019/10/17/a_hunok_rejtelyes_fovarosa_kinaban_637, hozzáférés: 2019-12-20]

KRONOLÓGIA

5. e. 5. század – i. e. 3. század A szarmaták kelet felé terjeszkednek. Létrejön a Szargatka-kultúra. Egyes részeik túljutnak az Altajon.
6. e. 205-174 Mao Tun egyesíti az íjfeszítő népeket, megalapítja a Hsziongnu-hun birodalmat.
7. e. 3-1 század A hun törzsek folyamatosan zaklatják a Kínai Császárságot.
8. e. 100 körül Han Wu, kínai császár (Kr.e. 141-87) megrendítő vereséget mért a hunokra. A hunok kettészakadnak, az egyik részük, az északi hunok fokozatos vándorlásba kezdenek nyugati irányban.
9. e. 100-i. sz. IV. század A hunok Közép-Ázsiában telepednek le, majd tovább húzódnak nyugat felé, ezzel dominó hatást váltanak ki. Elindul a hunoknak behódolni nem akaró sztyeppei népek vándorlása a hunok előtt nyugat felé. A hunok nekiszorítják őket a Római Birodalom határának. A Római Birodalom egy részüket befogadja.
10. sz. 318-373. A hunok 56 esztendeig a Volga vize mellett éltek, majd amikor fogytán volt a termőföldek adta táplálék Európa felé indultak. Száznyolc hadat azaz nemzettséget állítottak össze a szanaszét élő töredékekből maguk közül.
    Vezetőket, azaz had-nagyokat választottak Csele fiát, Bélát (Belét) és testvéreit Kevét és Kadücsát (Kadocsa) a Szemény nemzetségből. Hadbírónak a Torda nemzetségbeli Kadart választották, aki a peres ügyeket intézte.

BALAMBER (373-387)

I. sz. 373. A hunok Balambert királyuknak választották (uralkodik 14 éven át, 387-ig), s ő alatta Európába tértek.
I. sz. 374. A hunok átkelnek a Volgán (Etel).
I. sz. 374-376. Csatlakoznak hozzájuk többek között az alánok# és a gepidák. Csatlakoztak: "Alipzurok, Alzidzurok, Itamarok, Tunkassiták, Alánusok, Osztrogothusok" (Szekér 59.)
A besenyők és fehér kunok (kozárok) földein keresztül Susdalba (Sudzsa), Ruthén v. Oroszországba, majd a fekete kunok hazájába a későbbi Moldvába vándoroltak.
I. sz. 376 táján a hunok, szövetségben az alánokkal a gótok ellen indultak. A gótok hajdan egy nép volt, majd ost (keleti) ill. wese (nyugati) gótokra szakadtak. A hunok érkezésére a keleti gótok királya Hermanrich# hirtelen meghalt#, így a támadók lerohanták őket velük együtt a rokon gepidák nemzetségét is.
I. sz. 376. nov. 17. I. Valentinianus császár (sz. 321-ben Pannóniában) meghal Brigetio (Ó-Szőny) városában.
I. sz. 377. Balamberék átlépnek a Kárpátokon és Erdélyen át a Tisza partjáig nyomultak előre.
A Rácföldön (Trákországban) megtelepedett gótok a római császárral Valens-sal kerültek összeütközésbe. A gótok segítségül hívták a hunokat akik kétszer ütköznek meg a császárral és komoly sikert aratnak. Erre Valens# rémületében perzsa és római szövetségeseket gyűjtött.
378. aug. 9. Hadrianapolisi vagy Drinápolyi csata#. Fridigern, a nyugati gótok királya szövetségben a hunokkal és az alánokkal megtámadta Valens császárt, aki a csatában elesett. A császár nyíllövést kapott, egy falusi kunyhóba menekült, melyet a rátörő ellenség rágyújtott. Valens bennégett.
I. sz. 379. jan. 19. Theodosiust# Sirmiumban# császárrá emelik. Ennek előzménye volt, hogy Gratián# segítségül hívta Theodosiust a spanyol hadvezért, hogy védje meg a birodalma határát a Valenst legyőző hun-gót-alán seregektől. Theodosius ezt megtette, a támadókat békeszerződésre kényszerítette, ezért Gratián a keleti birodalom császárává nevezte ki.
I. sz. 380. Egy hun csapat Pannóniába költözik a római területre - láthatóan megállapodás nyomán.
I. sz. 381. Tárnokvölgyi ütközet (Százhalom alatt).
I. sz. 381. Tulnni ütközet (Ausztria)
I. sz. 381. Az aquileiai zsinat felszámolja a pannóniai arianizmust#.
---
#  Az erős és hatalmas alánok a későbbi lengyel könnyű lovasok az uhlánok ősei. A hunok gyakori akciók által kifárasztották őket, egy részüket Litvániába kergették, más részüket szövetségesükké tették 376 táján.
#  A keleti gót Hermanrich utódjának Winithárt (Withimér) választották fejedelemül, de őt a hunok hűtlenség és pártütés miatt néhány év múlva megölték.
#  Azt mondják ijedtében, vagy a kapott sebeibe. Jászay 1855. 44.
#  Flavius Iulius Valens (328-378) római császár 364. március 28. és 378. augusztus 9. között.
#  Drinápoly (a mai Edirne Törökország európai részén)
#  Flavius Theodosius (*347. január 11. Cauca (Sevilla közelében) Spanyolo. – +395. január 17.) a Római Birodalom császára volt 379-től haláláig. Újraegyesítette a birodalom nyugati és keleti felét, így ő volt az egységes birodalom utolsó császára. Halála után az állam véglegesen kettészakadt Kelet-római Birodalomra és Nyugat-római Birodalomra. Theodosius arról is ismert, hogy ő tette államvallássá a birodalomban a niceai hitvallásra épült kereszténységet.
#  Sirmium: Szávaszentdemeter (szerbül Sremska Mitrovica) város a mai Vajdaságban (Szerbia).
#  Gratianus: római császár, I. Valentinianus római császár idősebb fia (*359 Sirmium, +383). 367-től atyjának társcsászára volt, 375-től pedig a birodalom nyugati részének ura. Valens az öccse volt.
#  A niceai zsinat 325-ben elítélte Arius alexandriai püspököt és követőit, emiatt I. Constantinus Ariust a Duna-vidékére száműzte. Ennek révén terjedt el az arianizmus Pannóniában 326-tól. A kiátkozás egyik oka Ariusnak azon tana, mely szerint Krisztus nem egy az Atyával, hanem az Atya teremtette a világra, saját képmására de "mint az isteni tanács végrehajtója." Maga Arius 335-ben halt meg 80 évesen, barátai szerint mérgezés miatt. (Farkas 1865. 105)

KARATON (387-399)

I. sz. 387. Balamber meghal. Utóda Karaton (aki 12 évig uralkodik).
I. sz. 388. Magnus Maximus ellencsászár elfoglalja Pannóniát, Theodosius több csatában legyőzi.
I. sz. 388. Megszűnik a sisciai (sziszek) római pénzverde, mely 262 óta állt fenn.
I. sz. 391 előtt Karaton követet küldött Theodosius császárhoz, Donátot, akit a császár minden törvény ellenében megöletett. Karaton kegyetlenül bosszút állt volna, ha a császár nem halmozza el drága ajándékokkal. Később jó szövetségesekké lettek, olyannyira, hogy Theodosius kedvéért Maximus majd Eugenius császárok# ellen is fegyvert fogott Karaton.
I. sz. 394/95 tele. Uldin megjelenik az Al-Duna végén. Hun betörés.
I. sz. 395. febr. 17. I. Theodosius császár meghal. Követője Honorius (395-423).
I. sz. 395. Megszűnik a pénzforgalom. A római birodalom kettészakad.
I. sz. 397. A hunok kapcsolatba kerülnek a Krisztus hittel. Sz. Hieronymus (Jeromos, *340k., +419/420) írja levelében: "A Hunnusok tanullyák a Zsoltárt, Scythiának hidegei a Hitnek melegségitől hevülnek." Jeles igehirdetők ekkor Nicetás# és Teotimus püspök.
I. sz. 399. Karaton halála.
---
#  Flavius Eugenius (+394. szeptember 6.) 392. augusztusában trónbitorlóként lépett fel a Római Birodalomban. A császári udvaron belül titkári feladatokat látott el (magister scrinorum). Sok híve volt a szenátusban.
#  Nicetas Remesianus (*350 k. – +415 k.) latinul alkotó korai keresztény író. Szent Nicetas, Remesiana (Romatiana, ma: Bela Palanka, Horvátország) püspöke volt, a gótok apostolának, Paulinus Nolanusnak (Nolai Szent Pál) barátja.
ULDIN (399-409)
I. sz. 401. A vandálok végigpusztítják Észak-Pannóniát, Norciumot és Raetiát.
I. sz. 401. A gótok betörnek Itáliába. Vezetőjük Alarich.
I. sz. 402. Alarich megkapja Pannonia egy részét és letelepíti népét.
I. sz. 402. Stilicho Itáliából visszaszorítja a gótokat s letelepíti őket Pannóniában. - Athaulf vezette gótok is Pannóniába költöznek.
I. sz. 405. A pannóniai romanizált lakosság megindul Itália illetve nyugat felé. Radagaisus vezetésével egyes gót csapatok Itáliába vonulnak.
I. sz. 406. A hunokhoz kerül a Ny-Római kormányzattól Valeria tartomány

BENDEGÚZ (MUNDZUK) (411-428)

"általad nyert szép hazát Bendegúznak vére"
I. sz. 411. Az Érd nemzetség fiát, Bendegúzt fejedelemmé választják
I. sz. 424. Aetius későbbi római hadvezér a hunoknál vendégeskedik. Itt tanulja ki a hadi tudományokat.
I. sz. 426. A hunok beütnek Trákiába, majd Konstantinápolyt ostromolják. Csak különös természeti erők védték meg a várost. Villámok és nagy égi háború volt. A hunok megrémülve elvonultak.
I. sz. 427. Pannónia Secunda (Szerémség) területe a Kelet-Római Birodalomhoz kerül.
I. sz. 428. Bendegúz meghal.

OKTÁR (OGGDÁR) ÉS RUA TÁRSURALKODÁS (428-434)

I. sz. 430. Hun támadás a burgundok ellen a Rajna mellett. Útjuk során mindent felégettek.
I. sz. 430/31. Oktár egy lakoma után meghalt "megpukkadt", majd a 20 ezres hun sereget a három ezer fős burgundok megtámadták és 10 ezer hunt leöltek.
I. sz. 432. Aetius elmenekül Rómából és Ruához fut.
I. sz. 433. Rua csapatai segítségével Aetiust Valentinián császár fényes pozícióba helyezte. - Hun-római békeszerződés is köttetik, mely során Carpiliót, a császár fiát adták át zálogul. Nyugat-Pannónia a hunokhoz került.
I. sz. 434. Rua Konstantinápolyba küldi követét Osult
I. sz. 434. Rua (Roás), Bendegúz testvére meghal.

ATILLA (434-453)

I. sz. 434. Atilla kormányozni kezd.
I. sz. 435. Hatalmas sereggel a burgund nemzetséget az öt évvel korábbi öldöklésükért kiirtotta.
I. sz. 437. Aetius tanácsára nyolc ezer gótot öletett meg, ezzel mentesítette a nyugat római birodalmat azok háborgatásától.
I. sz. 438. Nézetkülönbségek miatt a hunok a Dunán átkelve betörnek a római területre és Viminácz várost elfoglalják. Kifejezetten a margusi püspök fejét követelik aki korább többször áttört a hunokhoz és ott kincseket rabolt.
I. sz. 439. Ravenna városa a "magister militum" címet adományozza Atillának. A "római főhadvezér" címet Valntiniánus császár Atilla neheztelése miatt adta, engesztelésül, amihez jelentős pénz is járult.
I. sz. 440. Atilla megtámadta a Fekete-tenger melléki fellázadt kozárokat, akiket engedelmességre szorított.
I. sz. 441. Atilla és Bleda együttesen Moesiába, Thraciába és Illyriába rontott. Több várost, u.m. Nisszát, Singidunumot és Szerémet elfoglalta. A hunok már Theodosius császárt szorongatták, aki bármi áron de megegyezett velük. Az alku pontjait Atilla szabta meg.
I. sz. 444 k. Előkerül a Hadisten kardja.
I. sz. 444 (445?). Bleda, Atilla öccse megöletett. "Mások alattomos üldözéseinek áldozatául ejtette." (Jászay 1855. 80.)
I. sz. 446. Atilla a Kelet-Római Birodalomban pusztít. 60 várost dúlt fel. II. Theodosius békét ajánl fel.
I. sz. 447. jan. 27. Földrengés Konstantinápolyban.
I. sz. 449. II. Theodosius császár követséget küld Atillához. Itt jár Priscus a krónikás.
I. sz. 450. Meghalt II. Theodosius bizánci császár, akit Marcianus követett.
I. sz. 451. tavasz. Hunok, gepidák, keleti gótok fél milliós hada a Római birodalom ellen indul nyugatra (Gallia felé).
I. sz. 451. ápr. 7. Atilla serege elfoglalta Metz-et.
I. sz. 451. júl. Catalaunumi v. mauriacum-mezei csata.
I. sz. 452. Atilla Észak-Itáliában pusztít. Rómáig jut.
I. sz. 453 tavasz (454?). Atilla a nászéjszakáján meghalt. A menyasszonya a baktriai király elképesztően szép leánya Mikolt. Több baljóslatú jel előzte meg a nászt: 1) Etele legkedvesebb lova, melyet minden harcban használt a lakodalom előtti nap elpusztult. 2) Mikolt az ágyba lépés előtt úgy beütötte a lábát a küszöbbe, hogy sokáig nem tért magához. Atillán a gyakran eluralkodó vérhányás oly nagy mértékben fogta el hogy az a torkába folyva őt megfojtotta.

ATILLA FIAK KÜZDELMEI (454-469)

I. sz. 454. Nadeo-folyó menti csata. 30 ezer hun és maga Ellák is elesett. - A gótok a római császár engedélyével a Balaton a Dráva és Száva közti részt elfoglalták. - A hunok a Pruth, Szeret és Neszter folyók mellett telepedtek le.
I. sz. 454. Az Atilla fiak: (Kremhild-tól született) Aladár és Csaba összecsapása. A nemzet színe Csabához ragaszkodott, az idegen nemzetségek pedig Aladárhoz. 15 napig tartott a "budai téren" a harc, rengeteg vér folyt. Végül Csaba győzött.
I. sz. 455. A megmaradt hunok Csaba vezetésével átkeltek a Dunán és a birodalmuk bitorlóinak tekintett gótokat megtámadták. A gót király Valamir megverte a támadókat. Csak kevesen menekülhettek el.
I. sz. 455. Avitus császár rövid időre visszafoglalja Pannonia egy részét. Savariát földrengés pusztítja.
I. sz. 455 k. Irnák visszavonult Szkítiába.
I. sz. 460 k. Etele két fia, Emez és Ulczi, kb. 3000 főnyi hunjaikkal az Olt vize mellett Erdélyben telepedtek le. Később őket a határszélek őrzéséről székelyeknek neveztek el és a mai napig élnek.
I. sz. 469. Dengezik (Atilla fia) sokadszorra is megtámadta a gótokat, de Bácsnál visszaverték őt. Ezután Rác országra támadt, de ekkor Anagaszt, a Duna melléki római őrsereg parancsnoka győzte le. Dengezik (Gyengezics) fejét levágták amit Konstantinápolyban karóra húzva közszemlére tettek ki.

I.sz. 5-6. század A Hun Birodalom törzsszövetségekre, nemzetségekre hullik szét.

Jegyzetek 

[1] A magyar népnév eredete, https://julianusbaratai.blog.hu/2018/12/23/a_magyar_nepnev_eredete_753

Szkíták, médek szarmaták, https://julianusbaratai.blog.hu/2020/05/21/szkitak_medek_szarmatak

A hiányzó láncszem – a kimmerek, https://julianusbaratai.blog.hu/2020/06/27/a_hianyzo_lancszem_a_kimmerek

[2] Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, in: MTA, II. Oszt. Közl. 19. 1969., 91. o.

[3] Harmatta János Iráni nyelvek hatása az ősmagyar nyelvre, in: Kovács László–Veszprémy László (szerk.): Honfoglalás és nyelvészet. Bp., Balassi Kiadó, 1997: 71. o.

[4] Az őstörténet harckocsija és a magyar etnogenezis, https://julianusbaratai.blog.hu/2017/08/07/az_ostortenet_harckocsija_es_a_magyar_etnogenezis, hozzáférés: 2020-05-22

Médek-magyarok, https://julianusbaratai.blog.hu/2016/06/02/medek_magyarok, hozzáférés: 2020-05-22

Kurdok és magyarok, https://julianusbaratai.blog.hu/2017/09/24/kurdok_es_magyarok, hozzáférés: 2020-05-22