SZKÍTÁK, MÉDEK, SZARMATÁK

2020. május 21. - Benkő István

A magyar népnév eredetének egyik változatával korábban többször foglalkoztam. E szerint a magyar népnév vagy a médek önelnevezéséből,[1] vagy a 6. században élt hun király, Muagerisz nevéből ered.[2] [3]

A Kézai Simon által lejegyzett magyar eredetmonda pontosan rögzíti az eredet helyét: a Meotisz ingoványait, ahova a két ősapa, Hunor és Magor, mindketten Ménrót fiai Perzsia vidékéről jöttek.[4] Vizsgáljuk meg, van-e történeti alapja az eredetmondában szereplő népmozgásnak.

Az ókori Méd Birodalom (Hebrew: ידמ, Mâday; Greek: Μηδος, Me'dos) az i. e. 8. század végén jött létre, amikor a Méd Tartomány lerázta az Asszír igát. A méd felkelést kezdetben a szkíták is támogatták.[5] Később Asszíria a szkítákkal szövetkezett, hogy elhárítsa a méd veszélyt, így Madüész, szkíta király megtámadta Médiát.[6] Ezután Egyiptomot akarta elfoglalni, de I. Pszammetik fáraó ajándékokkal halmozta el őt, így megmenekült a Nílus országa.[7]

Kép: Madüesz szkíta király i. e. 653-ban megtámadta Médiát és Egyiptomot.

A szkíta uralkodó 28 évig (i. e. 653- i. e. 625) magas adókkal sarcolta a médeket mindaddig, míg Uvakhsatra népével együtt sikeresen fellázadt ellenük.[8] Hérodotosz művéből az derül ki, hogy ezután a méd uralkodó Madüészt meghívta egy fogadásra, ahol megölette a szkíta királyt.[9]

Kép: Méd Birodalom i. e. 600 körül. In English: Median Empire about 600 B. C., Date: 1923, Source: From The Historical Atlas, from the map collection of the Perry Castaneda Library (PCL) of the University os Texas at Austin, Author: William Robert Shepherd (1871-1934). (Public domain.) Kiemelések: Media, Aria, a médek két elnevezése, Araxes folyó, a szkíták ősi szállásterülete.

I. e. 612-ben a Babiloniakkal szövetséges médek elfoglalták Ninivét, Asszíria fővárosát. Ezt követően – a Bibliában is szereplő - Hárán határváros miatt háború tört ki Média és korábbi szövetséges Babilon között. Babilont a méd-perzsa csapatok 539-ben foglalták el, de már korábban, i. e. 550-ben az Akhaimenida nemzetséghez tartozó perzsa uralkodóház került hatalomra. Kürosz Kr. e. 550-ben fellázadt Asztüagész méd király hatalma ellen, és egy ütközetben legyőzte; ezzel ölébe hullott a Méd Birodalom. A történeti tényekhez hozzátartozik, hogy saját nagyapját győzte le, miután anyja - Mandáné - Asztüagész lánya volt, míg apja Kambüszész - Xenophonnál a perszeuszok királya. Kürosz halála után a trónutódlási harcokból oldalági rokona, Dárius (i. e. 522 – i. e. 487) került ki győztesen. Uralkodásának kezdetén több lázadást is le kellett vernie, így i. e. 520-ban a médek is fellázadtak ellene. A lázadás leverése után[10] a méd nemesség északi, míg a papság keleti irányban elhagyta a birodalmat.

A SZKÍTÁK ÉS SZARMATÁK EREDETE

A szkíták és szarmaták eredetéről Diodorosz Szikeliotesz (Kr. e. 90 körül – Kr. e. 27 körül) ókori görög történetíró a következőket írja:[11]

„…Kezdetben az Arares (Arax) folyó mentén laktak, ekkor számuk még csekély volt: akkor egy lenézett, hírnév nélküli nép voltak. Régi királyaik közül az egyik uralma alatt, aki egy harcos fejedelem és kiváló hadvezér volt, a szkíták meghódították a hegyvidéket egészen a Kaukázusig, a síkságot az óceánig és a Maiótis tóig (Azovi tengerig), és a további területet egészen a Tanaiszig (Don). … Nem sokkal később … kiterjesztették országukat egészen Egyiptomig és a Nílusig. … A szkíták királyai egy kolóniát hoztak létére, melynek népét „MÉDIÁBÓL” szállították el a Tanaiszhoz (Don), mely nép a Szauromata (A Szauromaták másik neve: Szarmata – B. I.) nevet kapta. Sok évvel később ez a nép megerősödött, vélgigpusztította Szkítia nagy részét, mindenkit elpusztítottak akit legyőztek és a földet sivataggá változtatták..." [DIODORUS 1967: 28-29. Diodorus Siculus/Diodórosz Szikeliotész: Bibliothéké cím művének II. könyve 43. fejezetéből, angol kiadás: Diodorus of Sicily in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, 1967 (The Loeb Classical Library). 28-29. o.]

Kép: A Meotisz vidéke.

A médek Don folyóhoz telepítésére akkor kerülhetett sor, amikor a szkíták uralkodtak Média felett, tehát i. e. 653-i. e. 625 között. A szarmaták sok évvel későbbi megerősödése a méd-perzsa hatalomváltás utáni időpontra, a perzsa Dáriusz uralkodásának idejére (i. e. 522-i.e. 487) datálható, amikor uralkodása kezdetén Dárius leverte a médek lázadását és a méd nemesség elmenekült, csatlakozott a Don mellé telepített szarmatákhoz.

Kép: A magukat a médek utódainak tartó kurdok zászlaja. A Napnak 21 sugara van, azaz a szimbólikus hetes szám háromszorosa.

SZKÍTA-MÉD KRONOLÓGIA

Kr.e. 700 Szkíta törzsszövetség létrejötte.
Kr.e. 680 körül Szkíták feltűnése Elő-Ázsiában, központjuk a mai Azerbajdzsán területe, az Araksz folyó mentén, Mingečaur környékén, Iránban az Urmia-tó déli részén (Atropaténé területe).
Kr.e. 674 körül A szkíták egyrésze méd és manneus szövetségeseikkel harcolnak Asszíria ellen. Uralkodójuk az asszír források szerint Partatua (görögül Prótothyés) Az asszír uralkodó a szkíták megnyerésére törekszik (Urartu ellen), így Partatua megkapja az asszír Assarhadon leányának (egy hercegnő) kezét.
Kr.e. 653-625 Az egységes méd birodalmat létrehozó uralkodó, Khsathrita-Phraortés (Uvakhsatra) Ninive ellen fordul, de az asszírok pártját fogó Madyés (a szkíta Partatua fia) szkíta uralkodó kimmer szövetségeseikkel hátba támadják a médek seregét, és megölik Khsathritát. Közösen feldúlják Kis-Ázsiát, Észak-Szíriát, Föníciát, Damaszkuszt, Palesztinát. Egyiptomban Psammetich fáraó (Kr.e. 663-609) csak pénzzel és ajándékokkal tudja visszafordítani őket. Média és Mannaj országában Hérodotosz szerint 28 évig uralkodnak.
Kr.e. 625 A médek Kyaxarés (Khsathrita fia) vezetésével újjászervezik a hadsereget, hogy lerázzák a szkíta uralmat. Döntő győzelmet aratnak Madyés szkítái felett, bekebelezik az Urmia-tó vidékét, a szkíták pedig elhagyják Mannaj területét.
Kr.e. 615 A méd Kyaxarés Ninive ellen indul (ahogyan apja is), de az asszírok újra segítséget kapnak a szkítáktól.
Kr.e. 612 A méd Kyaxarés és új szövetségese, a babilóni Nabu-Kudurri-Usur elfoglalja Ninivét, és Asszíria végleg elveszíti nagyhatalmát. A szkíták egyik fele ezután visszatér Dél-Oroszországba, másik fele méd uralom alá kerül.
Kr.e. 610 A Méd Birodalom a szkíták segítségével végleg elfoglalja az urartui területeket.
Kr.e. 600 körül Ez az időszak a kimmer-szkíta törzsszövetség küzdelme Dél-Oroszországban. Ekkor bomlik fel a kimmer törzsszövetség, egyesek elmenekülnek, mások csatlakoznak a szkítákhoz. Ezzel egy időben keleti elemek jelennek meg a Kárpát-medencében, amely a Fekete-tengertől északra eső területekről kiinduló bevándorlást feltételez. (Szkíta szarvas a Kárpát-medencében: Mezőkeresztes-Zöldhalompuszta, Borsod megye – halomsír (Magyar Nemzeti Múzeum) 1923. évi ásatás - Márton Lajos, Fettich Nándor
Kr. e. 550 előtt Háború a korábbi szövetséges, Babilon ellen Hárán határváros miatt.
Kr. e. 550 az Akhaimenida nemzetséghez tartozó perzsa uralkodóház került hatalomra.

Média királyai: Daiakku/Deiokes 728-675, Khsathrita-Phaortes 675-653, Kyaxares 653-585, Astyages 585-550.

Jegyzetek:

[1] Kiss Bálint, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja a magyar népnév eredetét Médiára[1] vezeti vissza. „Ha Médiának két régi nevét mely is ez: Madaj és Ar összetesszük, és a középső ’a’ betűt alig hallható schémává tesszük, a napkeleti nyelvek szokása szerint, éppen a mi nemzeti nevünk lesz belőle, mely is ez: Madjar-Magyar, mert a ’dj’-t ’gy’-nek szoktuk mondani, mint ezekben a szókban is: mondja – mongya; térdje – térgye, rendje – rengye...” [Kiss Bálint: Magyar régiségek I-III., Pest 1839. I. köt. 10.]

[2] Muagerisz király, https://julianusbaratai.blog.hu/2018/03/19/muagerisz_kiraly, hozzáférés: 2020-05-20

[3] Az ázsiai Media neve a médok odatelepedése előtt Aria volt (Herod. VII, 62. Paus. II, 3.). De csak a görög és latin íróknál Media a neve; maguk a médek Magya –nak nevezték, mely szó „föld” -et jelent az ő nyelvükön. Ezért mondták a görögírók Madya népét gigászoknak is, ami azt jelenti, hogy a „föld-szülöttek”. A méd szó mása is magya volt az ő nyelvükön. Ellenben „magyar" azt jelenti médul, hogy „médiai” Madyahoz tartozó; az -r vagy, -ra ugyanis suffixum ethnicum volt a méd nyelvben. Ennek többeséül Madyap szolgált; ellenben médok a. m. Magyape. (J. Oppert, Le peuple et la langue des Médes. Paris, 1879. 56—59. 202. 204 sk. 207. 210. 213. 278. Hom. Od. VII, 59. 206 v. ö. X, 120).

[4] Kézai Simon a következőket írja: „Mellőzve már most a mellékes dolgokat, melyek csak a tárgy színezésére valók, térjünk vissza Ménróthoz. Ez az Óriás a nyelvzavar kezdete után Havilah (Eviláth) földjére költözött, amelyet ekkor Perszisz (Perzsia) vidékének nevezeztek, és ott két fiút nemzett a feleségével, Eneth-tel, nnevezetesen Hunort és Magort, akiktől a hunok vagyis a hungarusok (magyarok) eredtek. […] Mivel Hunor és Magor elsőszülöttei voltak Ménrótnak, apjuktól különváltan éltek sátraikban. Történt pedig, hogy egy nap vadászni igyekeztek Meotisz ingoványaiba, amikor is a pusztaságban egy gímszarvas jelent meg előttük; ők üldözőbe vették, az meg menekült előlük. Ott azután végérvényesen eltűnt a szemük elől, s noha sokáig keresték, képtelenek voltak bármiképp is rátalálni. Végül, miután bebarangolták az említett ingoványokat, úgy találták, hogy azok alkalmasak barmok táplálására. Ezt követően visszatértek apjukhoz, s beleegyezését elnyerve, minden ingóságukkal együtt a Meótisz ingoványai közé költöztek, hogy ott telepedjenek le. Meotisz vidéke pedig Perzsiával határos. Egyetlen kis gázlótól eltekeintve, körben mindenfelő tenger zárja körül; folyói egyáltalán nincsenek, de bőviben van fűnek, fának, szárnyasoknak, halaknak és vadaknak. Nehéz oda a ki- és bejárás. Mármost a Meótisz ingoványai közé költözve, öt éven át egyfolytában ott maradtak. A hatodik évben azután, amikor kimozdultak onnan, a pusztaságban véletelenül Belár fiainak feleségeire és gyermekeire akadtak, akik férjük nélkül maradtak sátraikban. Ezeket minden ingóságukkal együtt, gyors vágtában a Meótisz ingoványai közé hurcolták. Mármost véletlenül a gyerekek között fogták el az alánok fejedelmének, Dulának két lányát is; egyiküket Hunor, másikukat Magor vette feleségül. Az összes hun ezektől a nőktől veszi eredetét. S az történt, hogy hosszabb ideig maradtak ezek között az ingoványok között, kezdtek hatalmas néppé nőni, és az a föld sem befogadni, sem táplálni nem bírta őket.” [Kézai Simon Gesta Hungarorum 1282-1285 között.]

[5] Világtörténet, 583. old.

[6] Világtörténet, 583. old.

[7] Hérodotosz 1.105.1 (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2012. január 24.)

[8] Hérodotosz 1.103.1 (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2012. január 24.)

[9] Hérodotosz 1.103.1 (angol nyelven). www.perseus.tufts.edu. (Hozzáférés: 2012. január 24.)

[10] Marcali Henrik a következőket írja az i. e. 520. évi méd lázadásról: "A fenyegető veszedelem arra birta Dareiost, hogy maga lépjen közbe; Artavardiját az ál Smerdis ellen küldötte, maga pedig távozva Babylonból, a Kerend szoroson át Médiába tört, egyesülve Vidarnával, 520 juniusában az ellenséget tönkreverte Kundurus falva mellett. Phraortes észak felé futott alkalmasint azért, hogy a hegyek közé vegye magát s ott folytassa a harczot; azonban Ragá mellett elfogták és Ekbatanába vitték. Kegyetlen büntetés várt rá: levágták orrát, fülét, nyelvét, kitolták a szemét, odalánczolták a palota kapujához, és mikor a nép már eleget gyönyörködött e látványban, karóba húzták; főbb emberei szintén karón vagy hóhér bárdja alatt végezték életöket. .." [Marcali Henrik: Nagy Képes Világtörténet, Budapest, 1898-1905] A lázadás leverése után a méd nemesség és papság elhagyta a birodalmat. [Lipcsei Ildikó: Az ókori Irán birodalomszervező dinasztiái - médek és perzsák www.matarka.hu/koz/ISSN_0866-6032/tomus_27_1_2009/ISSN_0866-6032_tomus_27_1_2009_217-236.pdf, hozzáférés: 2009. április 25.]

[11] „Előadásunkban most érkeztünk el egy szomszédos [ti. Indiához szomszédos – B. I.] néphez, ezek a szkíták. Eredetileg csak egy kis földterületet birtokoltak. Testi erejüknek és vitézségüknek köszönhetően sikerült nekik fokozatosan gyarapodni, nem csak, ami a terület kiterjesztését illeti, hanem sikerült nekik saját népüket is a hatalom és a tekintély egy magasabb fokára emelni. Kezdetben az Arares (Arax) folyó mentén laktak, ekkor számuk még csekély volt: akkor egy lenézett, hírnév nélküli nép voltak. Régi királyaik közül az egyik uralma alatt, aki egy harcos fejedelem és kiváló hadvezér volt, a szkíták meghódították a hegyvidéket egészen a Kaukázusig, a síkságot az óceánig és a Maiótis tóig (Azovi tengerig), és a további területet egészen a Tanaiszig (Don). „Később (a lakosok között keringő mese szerint) volt egy a földből született hajadon, akinek a felső teste asszonyforma volt, azon alul viszont kígyó formájú volt. Zeusnak tőle született fia a Skythés névre hallgatott. Ez nagy tekintélyre tett szert, mint még soha senki előtte, és az egész nép róla nevezte el magát szkítának. Ennek a királynak a leszármazottai között volt két pompás tulajdonságokkal rendelkező testvér: Palus és Napés, akik nagyszerű dolgokat vittek véghez. A birodalmat egymás között felosztották, a nép egyik részét paluszoknak, a másikat napészeknek hívták. Nem sokkal később ezeknek az uralkodóknak a leszármazottai, akik bátor harcosok és ügyes hadvezérek voltak, és meghódítottak egy jelentékeny földsávot a Donon túl, egészen Thráciáig, majd hadjáratot vezettek a Don innenső oldalán, és kiterjesztették országukat egészen Egyiptomig és a Nílusig. Út közben sok jelentős népet meghódoltattak, úgy hogy a szkták birodalmát az egyik oldalon egészen a keleti óceánig, a mások oldalon a Kaspi-tengerig és a Maiótis-tóig kiterjesztették.” A nép ereje ugyanazon mértékben növekedett, és kiváló királyaik voltak. „Ezektől kapták a nevüket a szakák, a masszagéták, az arimaszposzok, és még más népek. A szkíták királyai egy kolóniát hoztak létére, melynek népét „MÉDIÁBÓL” szállították el a Tanaiszhoz (Don), mely nép a Szauromata (A Szauromaták másik neve: Szarmata – B. I.) nevet kapta. Sok évvel később ez a nép megerősödött, vélgigpusztította Szkítia nagy részét, mindenkit elpusztítottak akit legyőztek és a földet sivataggá változtatták." [DIODORUS 1967: 28-29. Diodorus Siculus/Diodórosz Szikeliotész: Bibliothéké cím művének II. könyve 43. fejezetéből, angol kiadás: Diodorus of Sicily in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, 1967 (The Loeb Classical Library). 28-29. o.]