Kálti Márk Képes Krónikája (1358) és Turóczy János Krónikája (1488) a következő szöveget tartalmazza:
„…Attila, rex hunorum, medorum, gotorum et danorum…”, azaz „… Attila, a hunok, médek, gótok és dánok királya …”
Kép: A Thuróczy Krónika egy lapja, kiemelve: Atila rex hunor:medor:gotor:danor...
Attila birodalma soknemzetiségű volt, melyben a krónikák szerint a hunok után közvetlenül a médek szerepelnek. Ez feltehetőleg azt is jelenti, hogy a birodalomban a második legerősebb szövetséges nép a méd volt. Ismert, hogy a keleti gótok a hunok szövetségesei voltak. A dánok talán a rusz varégokkal azonosíthatók. A médek szerepeltetése azonban első látásra meglepőnek tűnik.
A szibériai, közép- és kelet-ázsiai újabb régészeti felfedezések kapcsolatot mutatnak az ott élő lovas népek, a hunok, valamint Mezopotámia között, ezért alátámaszthatják a magyar krónikák hun-méd kapcsolatra utaló részeit.
Ennek számunkra azért van különleges jelentősége, mert a magyar eredetmondában, melyet Kézai Simon Magyar Krónikájában (1283) jegyzett le, Hunur mellett Mogur szerepel (akiknek leszármazottai a magyarok), ugyanakkor Média eredeti neve a különböző - későbbiekben ismertetett - források szerint Mad, vagy Madha, illetőleg Madai, melyek hangzása közel áll népünk nevéhez. Az eltérés a különböző írásmódokból is adódhat. További érdekesség, hogy a madjar (ejtsd: magyar) szó óperzsa nyelven méd szövetségként fordítható (mad=méd, jar=barát).
Média felemelkedése az i.e. VIII. században kezdődött, amikor a méd és perzsa tartományok lerázták az asszír igát és - méd vezetéssel - királyságot hoztak létre.
Alig száz évvel Média létérejötte után a méd csapatok rohama következtében esett el Ninive, Asszíria fővárosa i. e. 612-ben. Ekkor Média még a Babiloniak szövetségese volt. Babilon fénykora azonban nem tartott hosszú ideig. A médek és perzsák rövid időn belül Babilon ellen fordultak.
A Biblia elsősorban a médek Babilon i.e. 539-ben történt elfoglalásában játszott szerepéről közöl információkat. Ezekkel részletesebben foglalkozunk, mivel fontos ismereteket tartalmaznak a médekről, különösen harcmodorukról és a perzsákkal való kapcsolatukról.
A Biblia történeti hitelességét megerősítette az 1948-ban feltárt qumráni lelet, mely bizonyította, hogy a Biblia kétezer év óta semmit sem változott (hála a másolók elkötelezettségének). Így valószínűsíthető, hogy a qumráni lelet elrejtését megelőzően alig ötszáz évvel történt eseményekről is híven tudósít.
A Madai név már Mózes I. könyvében szerepel, mint Noé Jáfettől született unokája.
Ézsaiás próféciája szerint „mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről … és ímé, lovas csapat jött, páros lovagok … szálld meg Madai … elesett, elesett Babilon, s isteneinek minden faragott képeit a földre zúzták le.”
Babilon megszállását Jeremiás is megjövendöli a következők szerint: „Bevétetett Babilon,…Mert északról nép jön fel ellene …Élesítsétek a nyilakat, töltsétek meg a tegzeket, felindította az Úr a Médiabeli királyok lelkét, mert Babilon ellen van az ő gondolatja, hogy elveszesse azt.”
Belsazár lakomájának végét, Babilon elfoglalását Dániel könyve így írja le: „ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya. És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.”
A médek és a perzsák viszonyát, illetőleg kapcsolatuk változását a Biblia a következőkkel érzékelteti. Dárius mondja: „Áll a szó! A médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.” Itt tehát még előbb szerepelnek a médek és csak utána a perzsák.
Ugyanez a fordulat Eszter könyvében, a persa Ashavérus idejében is előfordul, de már megfordítva: „Irattassék a persa-méd törvények közé, visszavonhatatlanul, …”
Ashavérus „uralkodásának harmadik évében lakomát szerze minden fejedelmének és szolgáinak: Persia és Média hatalmasai, főemberei és a tartományok fejedelmei előtte valának.” Itt is előbb van Persia, ezt követően Média.
A magyarázat a sorrend változására, hogy eredetileg a perzsák voltak a médek vazallusai, de a perzsa Czirus uralma alá vetette a médeket. A hatalomváltás még Czirus idején viszonylag vér nélkül zajlott. Czirus anyja méd volt, az utolsó méd király lánya. Czirus legyőzött apósát nem ölette meg, mélyreható belső reformokat sem hajtot végre, a méd papság és hadsereg még tovább szolgálta az új uralkodó házat. Utóda, Dárius, aki Czirus rokona volt, de nem leszármazottja, mély közigazgatási reformokat hajtott végre, ami etnikai konfliktussal is járt. A méd nemesség északi, a papság keleti irányban hagyta el a birodalmat.
De térjünk vissza a Méd Királyságra. A Pallas Nagylexikon szerint:
„Média (ó-persa mada, a. m. középső ország), fontos ókori tartomány Belső-Ázsiában, melynek határai voltak északon a Kaspi-tó, keletre Pártusország és Hirkánia, délen Szuziána és Persis, nyugaton Assziria és Örményország. … Legnagyobb része termékeny volt, hiresek voltak lovai és déli gyümölcsei. Az árja eredetü lakosok a hagyomány szerint csak később kapták a médek nevét (amivel ellenkezik az országnak ótestamentomi neve, mely következetesen: Madai). …”
A médek korábban említett i.e. VIII. századi megerősödésében szerepet játszhatott, hogy közvetlenül a függetlenség elnyerése előtt az asszírok a méd és perzsa tartományokba telepítették át a Salamon halála után kettészakadt ókori zsidó állam északi királyságának lakóit, Izrael 10 törzsét. A függetlenségi háború sikeréből következtethető, hogy az újonnan betelepítettek összefogtak a méd és perzsa tartományok lakosaival, és együttesen léptek fel az asszír elnyomók ellen. Izrael 10 törzse a továbbiakban nem játszott önálló szerepet a történelemben. Az i.e. VIII-VI. század közötti időszakban feltehetőleg asszimilálódtak, és osztoztak a médek és perzsák sorsával. Babilon i.e. 539-ben történt. bukása után, Czrius rendeletére már csak az i.e. VII. század végén babiloni fogságba esett déli királyság, Juda lakói (Juda és Benjámin törzse) tértek vissza hazájukba a Biblia szerint.
A Pallas Nagylexikon i.e. 36-ig követi a médek történetét, majd azt írja, hogy „azóta nevét a történelem nem ismeri, s mint földrajzi fogalom is csak új-persa nyelvben (Maď) maradt fönn.”
A fentiek alapján megállapítható, hogy a médek fontos szerpet játszottak Mezopotámia történetében. Félelmetes lovas, íjász csapataik voltak, akik az ókori nagy birodalmak, Asszíria és Babilon elpusztításában részt vettek. Szerepük a perzsák i.e. V. századi hatalomátvétele után csökkent, majd kikerültek az európai történelemírók látóköréből. Eredeti nevük nem méd, hanem „mad”, illetőleg „madai” volt.
A következőkben ismertetett régészeti leletek alátámasztják a fenti megállapítást, mely szerint a méd nemesség - nem kívánva perzsa uralom alatt élni - az i.e. V. században északi irányban elhagyta Mezopotámiát, és Közép Ázsia végtelen pusztáin keresett menedéket.
A közép-ázsiai lovas népek, Mezopotámia valamint a hunok kapcsolata kimutatható a szidorovkai és ivolgiai (Szibéria), paziriki (Altaj), és ordoszi (Kina, Belső Mongólia) ásatások alapján.
Szidorovka az un. szargatkai kultúra területén található, mely a Turáni Alföld északi csücskében, az Irtis, Isim, Tobol és Om folyók vidékén, mintegy 180.000 km2-es területen helyezkedett el. Az első leletek az i.e. V. században, míg az utolsók az i.sz. III.-IV. században keletkeztek. A feltételezések szerint innen származnak az I. Péter cár kincse néven ismert arany tárgyak egyes darabjai.
A szargatkai kultúra kutatása rendkívül nehéz, mivel minden ezer sír közül csak egyen nem látszik, hogy kirabolták, de az utóbbiak közül is csak minden ezredik valóban érintetlen. Ezért van különös jelentősége a Szidorovkában az 1970-es években feltárt érintetlen sírleletnek.
Témánk szempontjából különös figyelmet érdemel a szargatkai kultúra mivel:
- Keletkezési ideje egybe esik a méd perzsa uralom-váltással.
- A vezető réteg egyes tudósok szerint iráni eredetű volt.
- A kultúra népe - a szidorovkai lelet tanúsága szerint - kapcsolatba került a hunokkal.
- Megszünésének ideje egybe esik a hunok nyugatra vonulásával.
A szargatkai kultúra már korábban felkeltette a magyar kutatók - Zichy István, később Ligeti Lajos, Molnár Erik - érdeklődését. Fodor István a kultúra hordozóiként a magyarokat jelölte meg. Ugyanakkor Matvejeva N.P. és V.A. Mogilnyikov iráni vezető réteg meglétére kövekeztetett.
Erdélyi István régész és Benkő Mihály történész a szargatkai kultúra és a hunok kapcsolatát elemezte. Megállapításuk szerint a szidorovkai leletek párhuzamot mutatnak az ivolgiai (Bajkálon túli), valamint az ordoszi (Belső-Mongólia) temetők hun leletanyagával. Ennek bizonyítékai például a pontos párhuzamot mutató övcsatok, melyek közül a szidorovkai és ordoszi aranyból, míg a bajkáli és észak-mongóliai övcsatok (pl.: Noin-Ula) bronzból készültek.
V.A. Mogilnyikov a következőképpen foglalja össze a Szibériában és Közép-Ázsiában a hsziungnu (hun) birodalom bukása utáni eseményeket:
Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után is, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket. Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századokban, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté. A jelentős népszaporulat a fent említett területek népeinek Nyugat felé vándorlásához vezetett. [6, 254 sk.] Kapcsolódóan a fentiekhez, a szargatkai kultúra létének megszűntével kapcsolatban a következőket írja V. A. Mogilnyikov: A szargatkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált. [6, 310-311 o.].
A témánk szempontjából fontos bizonyítékokkal szolgáló másik lelőhely a Kelet-Altáj-i Pazirik. Az itt talált leletek népe és a déli, mezopotámiai - előázsiai kultúrák közötti szoros kapcsolat vitathatatlan.
A keleti Altáj itt 1600-2000 m magas, a jég és örök hó határa 2000 m. Ezért csodálatos épségben maradtak meg a nemesfém tárgyak mellett a jeges földből kiásott textil, fa és bőr leletek is. A paziriki 5. kurgánban talált textil faliszőnyeg ábrázolása pontos párhuzamot mutat a babiloni Istar kapu oroszlánjaival. Az itt talált lovak nem apró tarpánok, tehát mongol lovacskák, hanem magas (150 cm marmagasságú) un. arab mének.
Az ásatók által végzett C 14-es rádiókarbon korhatározás szerint a paziriki sírok kora i. e. V-IV. évszázad. A temetkezés kezdete tehát egybeesik a méd-perzsa hatalomváltással ugyanúgy, mint a szargatkai kultúra keletkezési ideje. Ebben az esetben is valószínűsíthető a hun kapcsolat, mivel igen erős a hasonlóság a biztosan hun Noin-Ula-i sírokkal, azonban eltérések is vannak.
Az ismertetett ásatások tudományos feldolgozása még nem fejeződött be. Az etnikai, történeti kérdések vizsgálata még hátra van. A már eddig elért eremények is mutatják azonban, hogy ezek az ásatások nagy figyelmet érdemelnek a hunok, a médek és - ehhez kapcsolódva - a magyarok őstörténetének kutatása szempontjából.
A hun-méd kapcsolat szempontjából szükséges még egy tényező vizsgálata. Isz. 60-375-ig állt fenn a Kushan Birodalom, melyenek uralkodó népét fehér hunoknak nevezik. A birodalom kiterjedt a mai India felére, Pakisztánra, Afganisztánra, Irán keleti felére, Kina déli részére. Ebben az időben négy nagy birodalom létezett Eurázsiában: Római Birodalom, Pártus Birodalom, Kushan Birodalom és Kínai Birodalom. A Kushan Birodalom az ismétlődő gupta támadások miatt szünt meg. Ahogy ezt Indiában mondják: „Elmentek a hunok”. A hun fejedelem és népe kelet, majd észak felé távozott. Hozzájuk is csatlakozhattak méd csapatok. Több kutató véleménye szerint a fehér hunok egyesültek a fekete (északi) hunokkal és annak az - üstökösként feltűnő - támadó hadseregnek a részévé váltak, mely - Attila vezetésével - legyőzte a germánokat, majd úgy megtörte a Római Birodalom erejét, hogy az már soha nem állt helyre.
A Közép-Ázsiában i.sz. II-III. századtól megtelepedett hunok - megfelelően Mogolnyikov előzőekben ismertetett megállapításával -valóban nagyon megszaporodtak - ami kiválthatta a hunok nyugatra távozását. Ennek, valamint a hunok félelmetes katonai erejének oka azonban valószínűleg nem a természetes szaporodás volt, hanem a fekete és fehér hunok, illetőleg az általuk vezetett szövetségek egyesülése.
Hasonlóan a méd perzsa viszony előzőekben ismertetett megváltozásához Attila i. sz. 453-ban bekövetkezett halála után a hun méd (madjar, magyar) szövetségben is történhetett vezető szerep váltás. Ezt egy közelmúltban Kazakisztánban lejegyzett legenda a következőképpen érzékelteti: volt két „testvér: Hudijar és Madijar. Hudijarnak kevés leszármazottja volt, beolvadtak a madijar ágba...”[8. 123-124.o.]. A legenda egy másik változata szerint Hudijart kettévágták, ami a kazak legendák szóhasználatában azt jelenti, részekre szakadt, majd beolvadt a magyar ágba. Ezt fejezi ki a magyar eredetmonda bevezetőben említett megállapítása is, mely szerint a hunok és magyarok utódai a magyarok.
Irodalom:
- Fodor I. Hol készültek az I. Péter-gyűjtemény szibériai aranylemezei? In: Az Idő Rostájában III. (szerk: Andrásfalvy B. és mtsai.) Bp. 24. 145-161.
- Erdélyi István - Benkő Mihály A szárgátkai kultúra és a hunok In: Eleink - Magyar Őstörténet 2005. IV. évf. 2. (8.) szám 5-15.
- Molnár E. A magyar nép őstörténete. Budapest. 1953.
- Bernsshtam A. N. Ocherk istorii gunnov. Leningrád 1951.
- Sz. I. Rugyenko, Drevnyejsije v mire hudozsesztvennyje kovry i tkanyi (iz olegyenelyh kurganov Gornovo Altaja). Moszkva 1968.
- Mogilnyikov V. A. Sargatszkaja kultura. In: Moskova M.G. (szerk.), Stepnaja polosa aziatskoj chasti SSSR v skifo-sarmatskoje vremja. Moskva 1992. 292-311. (Serija Arheologija SSSR).
- Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár (Budapest, 2001.) Ésa. 21, 1-10., Jer.51, 11., Dán. 5, 31., 6, 28.
- Benkő Mihály: A torgaji madiarok (Budapest, 2003.)
Képek:
1. Kép: Kígyót marcangoló állatábrázolás (ordoszi motívum), Ordoszi hun arany övveret, Kina, Belső Mongólia
2. Kép: Arany övveret a szidorovkai temető 1. kurgán 2. sírjából, sárkányt marcangoló tigrisek
3. Kép: Hun överet az Ordosz-vidékéről, sárkányt marcangoló tigrisek
5. Kép: Sztyeppei aranyszarvas I. Péter szibériai aranykincséből, Ermitázs Múzeum, Szentpétervár, feltételezett lelőhely a szargatkai kultúra területe
6. Kép: Szarvas (fa) Pazirik (Altaj) 5. kurgán
7. Kép: Irán térképe a Méd (Madha) dinasztia idején (728-550 Kr. e.), Iráni Őstörténeti Tanulmányok Egyesület (CAIS The Circle of Ancient Iranian Studies), A felirat szerint: A térkép a Méd és a második Babiloni (Káldeus) Birodalom viszonyát mutatja a nagy Nabukonodozor uralkodásának idején
8. Kép: A Méd Birodalom az i.e. VI. században.
