Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

PÁRTUS LÖVÉS

2023. április 13. - Benkő István
Sztrabón a Geógraphika című műve XI. könyv 9-ik fejezetében így ír a pártusokról: „I. Arsaces, scytha férfiú, a parnoknak nevezett s Ochus mellékén lakó nomád dáák-kal Parthia ellen indult és hatalmába kerítette. Eleinte ugyan gyönge volt a folytonos háborúskodásban azok ellen, akiket országuktól megfosztott, mind maga, mind az ő utódai, de azután annyira erősödtek, elvevén egymásután jeles haditettek által a szomszéd vidékeket, hogy vége urai lettek az Euphrathon inneni egész tartománynak. Bactriának egy részét is elvették erőszakkal scítháktól s még előbb Eucratidastól. Most pedig annyi földeken s annyi népeken uralkodnak, hogy birodamuk nagysága miatt némileg a rómaiakat is ellensúlyozzák. Ennek oka életmódjuk és erkölcseik, melyekben sok barbár és scytha van, több mégis olyan, a mi hasznos az uralkodásra és a háborúban való kitüntetésre.”
Itt és ekkor vált híressé az úgynevezett „Pártus lövés”, amikor a vágtázó lóról adták le a harcosok a lövéseket, sokszor hátrafele nyilazva. A párthus hadseregnek egy különleges harci alakulata volt a csatadöntő tényező azokban az időkben, amikor amúgy a párthus hadseregnek nehéz, páncélpikkelyes lovassága is számottevő volt. Mellesleg ezen harci egységek összehangolásával voltak képesek megállítani több évszázadon keresztül a rómaiak keleti hódításait. Ha jól belegondolunk, ez a harcművészeti fogás, egyedi taktika állandó gyakorlást és nagy összehangolást igényelt, amit csakis egyetlen népesség lovas harcosai voltak képesek hatékonyan alkalmazni, éspedig a hun-szabír elődeink. Ezért a Pártus Birodalom felbomlása (Kr. u. 226) után, az egyedi taktikát tovább éltető hunokra, de még inkáb az Árpád-i magyarokra jellemző. 
A pártus lövés azt jelentette, amikor a lovas, menekülést színlelve, hátrafelé nyilaz a ló hátáról. Justinus ezt írta: "Saepe etiam fugan simulant, ut incantiores adversum vulnera insequentes habeant." ("Gyakran színlelnek menekülést, hogy üldözőik közömbössé váljanak a sebekkel szemben." - ford.: Hahn István) [In: Iustinus: A világkrónika. Budapest, 1992. XLI. könyv: A parthusok]
(Lásd még: M. Rostovtzeff: The Parthian Shot, in: American Journal of Archeology April-June 1943 (47.2), pp. 174-187.)
19_1.jpg
x10-kimmervadaszok.jpg
hun_harcos.jpg
parthus_lovasijasz.jpg
00-aquileia.jpg02-i-sapur-szaszanidakiraly.jpg1226524350_09.jpgnap_es_hold-03.jpg109996622_3934198896653924_6694638694624727587_n_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr418101880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2023.04.17. 11:09:07

A lovasíjász ábrázolásoknál véletlenül sem szabad egy kalap alá venni a:
- harci jeleneteket
- vadászatokat
- művészettörténeti értelemben vett állatjeleneteket, ahol egy jelképes íjjal egy tulajdonságra helyezi.

Minden ábárzolás szép és fontos, de csak a maga helyén, mert könnyen félreviheti az embert.

Esküdt 2023.04.23. 21:18:37

Kik voltak a „soknevű” parthusok, avagy parnok, dahák? Aligha mondok újdonságot: a közép-ázsiai szkíta avarok (aparnoi, pasianoi), avagy avar szakák (apasiakai), később pedig, amikor betagozódtak a honok szövetségébe kidariták (kidaritai ounnoi), heftaliták (Yeti ala at: Hét tarka ló), avagy fehér hunok (leukoi ounnoi). Az irániak által rájuk aggatott daha név jelentése pedig ellenség, idegen stb. Örmény hírmondóknál nevük legtöbbször „kusán”.

Kínai források is megemlékeznek róluk (Ta Jüecse, Jentajjilito, Jeta, Hua stb.)

„A férfiak mind kitűnnek lóhátról való nyilazásban, és rövid ujjú, hosszú köntöst viselnek, és övüket arannyal és jádével díszítik.” (Liangsu, 54. szakasz)
süti beállítások módosítása