Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

A CSODASZARVAS NYOMÁBAN - Bíró András Zsolt interjúja

Markovics Péter riportja, Magyar Hirlap 2009. május 1.

2016. december 23. - Benkő István

dscn0707.JPG

Kép: Sírfelirat a qumsiki magyar temetőben, RUÜ MADIJAR (magyar nemzetség)  felirattal Foto: Bíró András Zsolt.

A magyarság eredetével, a legújabb kutatások kavarta viták kapcsán egy értékes riportra szeretném felhívni az érdeklődők figyelmét, amelyben Bíró András Zsolt antropológus fejti ki nézeteit a Magyar Hírlap munkatársának. Az eredeti riport  Hagyományőrzés, tudomány és nemzettudat címet viselte, és a Magyar Hirlap 2009. május 1-jei számában jelent meg.

Forrás: http://www.dpek.hu/cikkek/antropologia/csodaszarvas-nyomaban-biro-andras-zsolt, letöltve: 2016-12-23

Bíró András Zsolt antropológiai és genetikai kutatásait különös módon a magyar nyelvészek köréből éri a legtöbb támadás. A legutóbbi nyelvész lufit Ajbolat Kushkumbajev, Madjar (ez a keleti magyarok ciril betűs elnevezésének helytelen átirata, helyesen: madijar, madyar vagy madiar - mindhárom változat előfordul, olvasatuk a ciril betűs írás szabályai szerint minden esetben: magyar - a szerk) törzsbeli kazakisztáni történész magyarul megjelent könyve (Benkő Mihály fordításának köszönhetően) pukkasztja ki. A könyvének a címe: A. K. Kushkumbajev, Magyarok Keleten és Nyugaton. Napkút Kiadó, (Budapest ) A könyvben részletesen olvashatunk arról, mennyire képtelen állítás a magyar (madjar) népnevet a mohamed barátjaként értelmezni és abból eredeztetni.

És most jöjjön Bíró András riportjának eredeti szövege:

Markovics Péter riportja Bíró András Zsolt humánbiológus- antropológus kutatóval (MTM- Embertani Tár), a Kurultáj (Magyar törzsi gyűlés) főszervezőjével.

Riporter: - Fiatal antropológusként a Magyar Őstörténettel is összefüggő kutatásaid, cikkeid és nagysikerű előadásaid révén ismert meg a szélesebb közönség. Tavaly nyár óta pedig a Kurultáj főszervezőjeként ismert meg szinte az egész ország. A napokban bejegyzésre került a több szervezet által létrehozott Magyar- Turán Szövetség, amelynek az elnöke vagy. Mi a szervezet célja, feladata?

Bíró András Zsolt: - Egy alapítványt hoztunk létre, amelynek a neve Magyar- Turán. Az alapítvány két tagozatból áll, az egyik a tudományos, a másik pedig a hagyományőrző tagozat. A tudományos tagozat célja a magyar őstörténet (több tudományág együttműködésén alapuló) kutatása és a valódi (tudományos módszerekkel végzett) kutatások újabb eredményeinek publikálása nemcsak a szaklapokban, hanem ismeretterjesztő változatban is a „nagyközönség” felé. Ugyanakkor ügyelve arra, hogy a tanulmányok információtartalma ne torzuljon, de közérthető legyen a nem „szakmabeli” olvasók számára. Ez gyakran igen nehéz feladat, mert a tudománynak mások a szempontjai valamint a különböző kérdésekre adott válaszai, értelmezései, mint a hétköznapi gondolkodásmódnak. A tudomány szóhasználata gyakran mást ért, szinte ugyanazon a megfogalmazáson, mint a hétköznapi beszéd. Mindemellett fontos feladat a társadalom színvonalas tájékoztatása, különösen olyan kérdésekben, amely a közgondolkodást, bizonyos esetekben a nemzettudatot is érintheti.

Riporter: - A mai hivatalos tudományos szervezetek, intézmények kutatatási eredményei illetve tájékoztató fórumai nem látják el ezt a feladatot?

Bíró András Zsolt: - Magyarországon sok kiváló és nagy múltú tudományos intézet és kutatócsoport is létezik. Ugyanakkor a legtöbb nagy állami tudományos intézménynél (több tudományágban is) de különösen a Magyar Őstörténet kutatásban jól érzékelhető a „helyben topogás”. Sajnos az egész tudományos intézményrendszerünkre jellemző az alulfinanszírozottság. Az állami intézmények zöme inkább csak a fennmaradásért küzd. Nemhogy nagy kutatási terveket nem szövögetnek (néhány szerencsés kivételtől és alkalomtól eltekintve) hanem a napi túlélésért küzdenek. Ugyanakkor egy jól kivehető súlyos társadalompolitikai teher is nyomja a vállunkat. A magyar őstörténet kutatás az utóbbi évtizedekben a (nemkívánatos) mostohagyermek szerepét töltötte be. Több politikai szereplő is a nemzettudat esetleges (általuk nem kívánt) megerősödésétől félve inkább száműzné a (valós) őstörténeti kutatásokat az intézményekből és esetleg idővel a közoktatásból is. Napjainkban is jellemző a szervezési és finanszírozási közöny bizonyos témák hallatán.

Riporter: - Nem változott a helyzet a rendszerváltózás óta?

Bíró András Zsolt: - Néhány dolog változott, de sok minden nem változott. Ezt több szempontból is értem. Ma már nincsenek „megmondó” emberek, de sokszor még ma is azok az emberek vannak döntéshozó (és pénzosztó) helyzetben, több intézményben is, akik egykor a cenzúrát gyakorolták illetve karrierjüket és tudományos címeiket nem annyira a tudományos pályafutásuknak köszönhetik, mint inkább a pártállami kapcsolataiknak. Szerencsére azért a valódi szakemberek vannak többen és a tudományban ma már (pártállástól függetlenül) inkább az érvek és a kutatási eredmények számítanak. Az azonban igaz, hogy nehéz úgy eredményeket elérni, ha valakinek a karrierjét nem segítik bizonyos intézetekben. Sajnos az utóbbi évtizedekben kinevelődött a legtöbb intézetben egy olyan (motivációt vesztett) technokrata réteg, amely talán felettesei irányvonalával (ideológiájával) nem ért egyet, de vélt vagy valós kényszerűségből a végsőkig kiszolgálja feletteseit és azok (sokszor elavult) ideológiáját. Ugyanakkor egy nagyon zavaró jelenség (bár közel sem új keletű), hogy az utóbbi időben se szeri se száma a magyar őstörténetet érintő, általában „légből kapott” szenzációknak, „tanulmányoknak”, könyveknek, amelyet általában minden tényszerűséget és tudományosságot nélkülözve ontanak a legtöbbször önjelölt, ”polihisztor - kutatók”. A magyarság eredetével hozzák kapcsolatba a baszkokat, keltákat, etruszkokat, ó-egyiptomiakat és újabban már a dél-amerikai indiánokat is...

Riporter: - Mennyire kell konzervatívnak lenni a tudománynak?

Bíró András Zsolt: - A tudománynak tényszerűnek és következetesnek kell lennie. Leginkább abban, hogy mindig ragaszkodni kell a tudomány alapjait jelentő ismérvekhez, valamint a logikához, a bizonyíthatósághoz, a kutatási módszerek érvényességének, folyamatos vizsgálatához. Általában így is van a fejlett kutatással és tudományossággal rendelkező országok mindegyikében, több, kevesebb eltéréssel. Ez így van többé, kevésbé Magyarországon is. Sajnos azonban kialakult egy nagyon kedvezőtlen (és sajnálatos) helyzet a tudományos élet néhány területén, miszerint bizonyos (gyakran, tudományosan, nagyon gyengén alátámasztott) sokszor egészen korszerűtlen módszerekkel felállított hipotézisek megkérdőjelezhetetlenek. Ma már a tudomány sok kérdésben sokkal precízebb, árnyaltabb modelleket tud felvázolni, mint akár egy-két évtizede.

Riporter:  - A finnugor rokonság elméletére gondolsz?

Bíró András Zsolt: - Direkt kerültem ezt a terminológiát, mert a kérdés tudományosan ma már nem így vetődik fel. Az ugor-török szembeállítás amúgy is nagyon leegyszerűsítő. Nemcsak azon közhelynek számító megállapítás révén, hogy egy népességnek más lehet a genetikai és nyelvi eredete vagy rokonsága. Minden népnek összetett az eredete (pl. a mai francia vagy angol nemzet legalább tíz-tizenkét nép folyamatos keveredéséből, egymásba olvadásából alakult ki a történelem során, ha csak a legnagyobb komponenseket számítjuk). A magyarság kialakulása és vándorlása nagyon összetett és bonyolult folyamat, térben és időben is nagyon messzire vezet. 

Riporter: - Megemlítenél ebből néhány elemet?

Bíró András Zsolt: - Ez most elég messzire vezetne és inkább egy tanulmányban lehetne csak felsorolni a főbb elemeket is. Általánosságban itt csak annyit mondanék, hogy ma már a természettudományos kutatók nagy része (különösen a régészek, antropológusok és genetikusok) egyetért abban, hogy a honfoglaló magyarság embertani jellege valamint kultúrája is, inkább az iráni (részben szkíta) hagyományokat is őrző, közép ázsiai „törökös” népességekkel mutat hasonlóságot, valamint számos kaukázusi elemmel is érintett. Ugyanakkor, mint a legtöbb az eurázsiai sztyepp övezetben nagyobb területeket bejáró népességnek számos kapcsolata lehetett különböző paleoszibériai és uráli népességgel.

Riporter: - Nagyon szövevényesnek tűnik! Egyáltalán milyen módszerekkel lehet valamit kideríteni mindezekből?

Bíró András Zsolt: - Minden tudományág a saját módszereivel dolgozik. Az antropológia és a genetika a különböző népességek biológiai jellemzőit vizsgálja és hasonlítja össze. Az antropológusok főleg a történeti korokból származó csontmaradványok, leginkább a koponyák morfológiai jellegeit valamint a fej és az arc különböző méreteit, arányait vizsgálják, mérik és hoznak létre mindezekből statisztikailag kezelhető adatbázisokat. A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára hatalmas, értékes gyűjteményt mondhat a magáénak. Több ezer, különböző történelmi korokból származó csontvázlelettel rendelkezik. A honfoglalás kori csontvázak döntő többsége is ide van beraktározva. Én magam főként a honfoglalás kori népesség rekonstrukciójával foglalkozom. Az antropológus kollégákkal együtt dolgozunk évek óta egy Kárpát-medencei adatbázis létrehozásán. Az utóbbi években pedig adatokat gyűjtünk mindazokból a régiókból, amelyek kapcsolatba hozhatók a magyarság etnogenezisével és vándorlásával.(Balkán, Kelet Európai síkság, Kaukázus vidék, Urál vidék, Dél Szibéria, Közép és Belső Ázsia néhány régiója). Bizonyos jellegzetességek, típusok megléte (vagy hiánya), bizonyos jelleg együttesek kialakulása, kombinálódása és legfőképpen mindezek statisztikai elemzése rengeteg információt adhat. Támpontokat nyújthat arra nézve, hogy egy adott régióban vagy földrajzi helyen milyen jellegű népességek éltek a különböző történeti korokban illetve a különböző népességeknek milyen kölcsönhatásai lehettek egymással. A genetikai kutatások pedig konkrét összefüggéseket tárhatnak fel a különböző népességek között, vagy utalhatnak egy népesség (vagy annak egy részének) származási helyére (földrajzi régió) néha még akkor is ha ennek nincsenek is nyomai a külső megjelenésben! 

Riporter: - Egy kutatási projektetek illetve szakcikketek igen érdekes eredményt hozott, illetve nagy visszhangja volt (van) a tudományos és nem tudományos körökben is.

Bíró András Zsolt: - Igen. A Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára és a Kazak Központi Állami Múzeum együttműködésével egy genetikai-antropológiai expedíciót szerveztem a nyugat –kazakisztáni Torgaj vidékre. Az ott élő Madjar törzs antropológiai és genetikai jellegére voltunk kíváncsiak. A Madjar törzs tagjaitól(több mint száz egyén) vett DNS-minták elemzését (Y-kromoszóma vizsgálat) és nemzetközi adatbázissal való összehasonlítását végeztük el. A vizsgálatok a Budapesti Orvosszakértői Intézet DNS-laborjában zajlottak Dr. Pamjav Horolma igazgatóasszony vezetésével. A vizsgálatok során néhány igen érdekes összefüggést figyelhettünk meg néhány népesség között. Az egyik legérdekesebb azonban a magyarországi magyar minta (több mint 400 egyéntől, Magyarország 19 megyéjéből) és a torgaji Madjar minták között, a hatalmas földrajzi távolság ellenére, felfedezhető kapcsolat. A vizsgálatok eredményeiből egy genetikai szakcikkünk jelent meg az Amerikai Egyesült Államokban, a világ egyik legnívósabb tudományos lapjában ( American Journal of Physical Anthropology)

Riporter - Milyen volt a szakmai visszhangja ?

Bíró András Zsolt: - A szakmai visszhangja igen kedvező volt. Londontól Moszkván át Ankaráig, igen sok kutatócsoport irt nekünk, illetve szólt hozzá a témához. A szakmai körök (antropológusok, biológusok, genetikusok) általában nagyon figyelemreméltó eredménynek tartják az általunk megfogalmazott összefüggéseket. Sok kutatócsoportnak voltak már hasonló elméletei a magyarság genetikai rokonságának regionális összefüggéseit vizsgálva (igaz, eddig csak közvetett összefüggések alapján) Az antropológiai kutatások több eredményével is összhangban van a genetikai cikkünk néhány megállapítása.

Riporter: - Az Interneten és különböző fórumokon jó néhány kritizálótok van.

Bíró András Zsolt: - Ez természetes. Bármit is írtunk volna (bármelyik fórumra, bármilyen következtetéssel) mindig lennének heves bírálók. Az Internet ilyen. Bárki bármit írhat, (általában név nélkül) akár különösebb összefüggés nélkül is, vagy csak úgy általában keverve a szezont a fazonnal. Az eddigi „internetes” kritikák nagy részének semmilyen szakmai alapja nincsen és tudományos szempontból nem is érdemes foglalkozni velük. Nagy részük (szándékos vagy valós) félreértéseken, fél információkon alapszik.   

Kritizálni, vitatkozni véleményt mondani lehet (ez viszi előre a tudományt is) de csak konkrét szakmai kérdések mentén és tudományos színvonalon (pl, nem érdemes összekeverni a hagyományőrzést és a genetikai kutatásokat, vagy egy keletkutató képes úti beszámolóját egy nemzetkőzi tudományos kutatás eredményeivel).

Riporter: - Nyelvészek támadják leginkább a kutatásaitokat.

Bíró András Zsolt: - Meglehet, talán a nyelvészek bizonyos hipotéziseit „zavarják” leginkább az általunk megfogalmazott összefüggések. Ugyanakkor vannak olyan nyelvészek, akik megértették a kutatási eredményeinket.  Az a legfurcsább az egészben, hogy ebben a témában nincs is nyelvészeti kérdés. Például soha senki nem állította, hogy a mai torgáji Madjarok tudnának magyarul vagy csak bármiben is eltérne a nyelvezetük a többi, a környezetükben élő kazak csoportokétól! Bár lehet kreálni valami megoldandó nyelvi kérdést. . .. Mondjuk „roppant erőfeszítésekkel” kiokoskodni egy szó, vagy egy név amúgy teljesen hipotetikus etimológiáját.

Riporter:- Van egy kitartó, rádióban, Interneten és több fórumon is megjelenő, egész esszéket is író bírálótok. Dr. Baski Imre turkológus. Mi táplálhatja az Ő ilyen fokú aktivitását ebben a témában, Talán valami személyes ügy?

Bíró András Zsolt: - Nem hiszem. Hacsak nem az a kényelmetlen érzés miszerint, Dr. Baskinak illene bocsánatot kérnie nyelvészként egy antropológustól, egy nyelvészeti kérdésben.(amelynek ugyan égvilágon semmi köze a Madjar törzs körüli vitákhoz!). 2008 januárjában, egyébként egy ismeretterjesztő előadást követően Dr.Baski megkért, hogy kérjek bocsánatot a „laikus közönségtől” amiért „félrevezettem őket”(?) és azt állítottam, hogy a kazak nyelvben nincsenek dialektusok (példával is illusztrálva: olyan kifejezett formában, mint az olasz vagy a német nyelvekben). Dr, Baski közölte, hogy jelentős dialektusok vannak, amennyiben mégsem, akkor Ő kér bocsánatot. Én közöltem vele, hogy fenntartom a véleményemet…

Aki ismeri (esetleg el is tudja olvasni kazakul) az idevonatkozó kazak (illetve újabb orosz) szakirodalmat, azok közül mindenki tudja (legfeljebb nem köteles ezt elfogadni), hogy a kazak nyelvben nincsenek dialektusok! Legalábbis a kazak nyelvészek szerint! Ebben a kérdésben a legtöbb kazak nyelvész egyetért és ezt több helyen ki is nyilatkoztatták. (Remélem Őket, nem kéri fel bocsánatkérésre dr.Baski a saját anyanyelvükkel kapcsolatban!) Ez a Kazak Kulturális Minisztérium Nyelvi Kutatócsoportjának (kazakul: Til komiteti) a hivatalos álláspontja is. Ugyanakkor minden modernebb kazak nyelvel foglalkozó lexikon, értelmező szótár megállapítja a dialektusok hiányát, és csak enyhén észrevehető, néhány területi tájszólást említ meg a kazak nyelvben.(Qaliev G,, Sarybayev S, :Qazaq dialektologiasy 2002. Almaty-Gylym Kiadó) A kazak nyelvben lévő, alig észrevehető tájszólási különbségek vannak (orosz szakszóval- govor, amely tájszólást jelent és klasszikusan 4 tájszólási zónát szoktak megemlíteni) ezek döntően néhány hang (3-4) eltérő kiejtésén alapulnak. A leggyakrabban idézett példa: a déli tájszólásban a szókezdő ”zs”- hangot ”j”- nek ejtik. Természetesen, aki esetleg régi, főleg oroszok által írt ( a Szovjetunió idejéből való) gyakran igen elavult (amelyekben sokszor a különböző nemzetiségek nyelvének a megosztására való törekvés is jól tetten érhető) könyvekből, lexikonokból tájékozódik, annak lehet az a (téves) benyomása, hogy a kazak nyelvben erős dialektusok létezhetnek.

Riporter: - Tudom, hogy nem erről akartál beszélni, de talán sokakat érdekel, mit válaszolsz a kritikai felvetéseire!

Bíró András Zsolt: - Dr.Baski Imre kritikai megjegyzései nem is annyira a mi kutatásainkat érinti (hozzászólásaiból kiderül, hogy egyetlen idevonatkozó szakcikkünket sem olvasta), mint inkább Benkő Mihály munkásságával nincs kibékülve. Ugyanakkor a bírálatai tele vannak alapvető tévedésekkel (fél információkkal) a Madjar törzzsel kapcsolatban. Valóban nem ezekről akartam beszélni, mert a téma lényegi részeit nem érinti, de ha már így szóba hoztad néhány mondatban reagálok némelyik megállapítására, illetve felhívom a figyelmét néhány tényre (nem hipotézisre), amelyet esetleg nem tud vagy nem akar számításba venni.

Kezdjük rögtön a szóban forgó terület lokalizálásával (csak a tényszerűség kedvéért). Még Magyarország kapcsán sem szerencsés összekeverni az Észak-keletet mondjuk az Észak-nyugattal, de Kazakisztán esetében ez több ezer kilométert jelent (kicsire nem adunk!) Dr.Baski következetesen (rádióban, Interneten) Észak-kelet kazakisztáni Madjar nemzetségről beszél. De gondoljuk, hogy a doktor úr az Észak-nyugat kazakisztáni (esetleg :közép kazakisztáni) Torgaj régióról akart beszélni.

A Madjar eredetileg törzs volt (kazakul –taypa), illetve sokan ma is úgy említik, vagy mint az argün szövetségesét, csatlakozott argünt (lásd alább). Minél régebbi sírköveket vagy forrásokat vizsgálunk annál gyakoribb, hogy törzsnek van írva a Madjar. A kazak (és más nomád) törzsek történetében gyakran előfordul, hogy egy törzs (vagy nemzetség) valamilyen oknál fogva (háború, elvándorlás) megritkul, széttagolódik és utána csatlakozik (betagozódik) egy másik törzs rendszerébe. Ezenkívül a Madjarokon belül megkülönböztetnek hat nemzetséget : Aytkül, Abüz, Akbay, Boz, Kalmanbet, Serü (ha Dr.Baski feltevése igaz volna, akkor mindez felettébb furcsa lenne egy ”új keletű, alnemzetség” esetében). Az argün törzsben, amelyben most a Madjarokat jegyzik, úgy említik Zhetim Argün –azaz ”árva argün”, ”csatlakozott argün” (zhetim-árva, kazakul) Ez a Madjar törzs csatlakozásának egyik legbiztosabb, máig jegyzett bizonyítéka. A Madjar törzs másik említése a Kipcsak törzsnél fordul elő, ahol szintén csatlakozott nemzetségnek tartják.

Alapvető tévedés azt állítani, vagy sugalmazni, hogy csak az újabb keletű nemzetségek és alnemzetség nevek viselik egy felmenőjük személynevét. A kazak törzsek nagy részének a neve, valami régi ősükre (ősapjukra) vezet vissza, sokszor több századdal (de akár ezredévvel) ez előtti múltba. Például az argün családfák is Argünig vezetnek vissza! Ugyanakkor kétségtelenül vannak egészen új keletűek is.

A Madjar törzsnév (nemzetségnév) etimológiáját ugyan meg lehet kísérelni, (ettől például még semmit nem fog változni a Madjar törzs genetikai kapcsolatrendszere) de ehhez nincsen semmi támpont. Alim Gafurov, Muhamad-i-yar- ból való(„Mohamed barátja, követője”), régi (70-es években kreált) kicsit erőltetett levezetését már régen elvetették, nem az antropológusok, hanem a kazak, baskír, orosz és más nyelvész kutatók, turkológusok.

Dr.Baski felsorolja a magyar népnév (valószínűsíthető) különböző régi formáit, közép-ázsiai nyelvekbe bekerült változatait a különböző korokban (ezeket bármily furcsa, mi antropológusok is ismertük) valamint a Madjar nemzetségnévvel való kapcsolhatóságát vizsgálja. Bizonyos nyelvészeti logika mentén ez rendben van, lehetett így is. Azonban itt néhány alapvető kérdésre felhívnám a figyelmét. Tudomásom szerint a mi saját magyar-népelnevezésünk pontos, etimológiai eredeztetése sincs megnyugtatóan lezárva. Több elmélet is van (az egyik éppen egy törzsnevet a Megyert hozza gyanúba, vagy esetleg egy személynév is lehetett?) Nem tudjuk. Egyáltalán mióta létezik ez az önelnevezés (mondjuk a mai hangalakjában, hogy ne bonyolítsuk tovább a kérdést). 800 éve, 1100 éve vagy 2000 éve?

Az esetleges régebbi hangalakoknak milyen változatai lehettek, meddig volt használatban egy- egy változat?  

Ha mindezeket nem tudjuk saját, igen intenzíven kutatott, népnevünkről, vajon milyen eséllyel tudjuk kikövetkeztetni egy kis töredéknépesség nevének az eredetét, amelyekről két XVI századi közép-ázsiai krónika ( P. Jugin) kivételével (feltételezhetően őket említik perzsa nyelvű szövegben  madzsarnéven, mivel más magyar csoportokról nem tudunk abban az időben, közép-ázsiában) semmilyen forrás nem szól. A mi kutatásaink természetesen nem foglalkoztak a Madjar törzsnév eredetével és ezzel kapcsolatban semmilyen állítást sem fogalmaztunk meg. Érdekesnek tartottuk a hasonlóságot és több egyéb ( földrajzi, történeti, és antropológiai körülményt). A Madjar törzs antropológiai jellemzőire és legfőképpen genetikai kapcsolataira voltunk kíváncsiak. Mindemellett geneológiailag is feltérképeztük a törzs nagy részét, szinte az egészét.

A szarvas legenda megléte természetesen önmagában nem bizonyíték, de mégis inkább a kapcsolatot valószínűsíti, mint hogy gyengítené.

A genetikai példákat meg nem is kommentálom (tisztességtelen lenne) mert azok teljes tájékozatlanságot sugallnak. Annyit fűznék csak hozzá, messze nem igaz (általánosságban) az a sztereotípia, hogy a magyarság a legkevertebb nép Európában. A kérdés az hogy mit vizsgálunk és milyen szempontból. Olyat nem lehet kijelenteni, és nincs is értelme, hogy a magyar férfiak 93%-a 4 ősapától származik. Először is nem a magyar férfiak, hanem csak akiket vizsgáltak (bár ezt fel lehet arányítani, csak úgy nem lesz igaz). Olyan „szenzációs” megállapításokat is lehet tenni, hogy ez egész emberiség (mit a magyarok) visszavezethető akár egy emberre, ha elég messzire megyünk vissza az időben, mondjuk Ádámra. Vagy amit a szenzációvadász laikusok imádnak: a csimpánzok DNS-e 98% százalékban megegyezik az emberi DNS-el. A genetikai kutatások  különböző adataiból ki lehet akár azt is mutatni, hogy mindenki hasonlít mindenkire (valamilyen szinten). Ahhoz sem kell elmélyült tudományosság, hogy bármekkora adathalmazból, és mintagyűjteményből se tudjunk semmit kimutatni! Főleg ha eleve téves hipotézist állítunk fel vagy nem mértékadó a minta arra nézve, amit vizsgálni akarunk. Ezt a produkciót Czeizel professzor többször is bemutatta a „nagyközönségnek” több fórumon is.

Azt meg csak mint logikai (ha tetszik tudományos) alapelvet említem meg, hogyha egy adathalmazból (vagy egy mintából) nem tudunk valamit kimutatni az még nem biztos hogy nincs is jelen a mintában. Viszont ha kimutatható egy konkrét összefüggés két adatcsoport között akkor ezt nehezebb figyelmen kívül hagyni.

Összességében nem azt kell megmagyarázni ami nincs, hanem azt ami van !

Riporter: - Zárszóként mit mondanál el az olvasóknak ?

Bíró András Zsolt: - A Magyarság nagyon bonyolult etnogenezisét, vándorlását egy tanulmány önmagában nem tudja (és nem is akarja) megoldani, megmagyarázni. Erre önmagában még egy egész tudományág sem képes. A különböző tudományágak (történelem, régészet, antropológia, genetika, nyelvészet, néprajz . .. stb.) szisztematikus, egymás eredményeit elemző, hosszú távú együttműködése hozhat újabb, komoly eredményeket a Magyar Őstörténet kutatásában.

Egy érdekes szálat mutatunk meg a szerteágazó és összetett magyar etnogenezisből, amely összefüggést mutat ki a mai magyar lakosság egy részének apai felmenői és egy Urálon túli régió, mai lakosságának apai felmenői között.

Mi folytatjuk a munkát (a valódi kutatásokat) minél több képzett és tenni akaró szakember beemelésével. Többek között ennek a kutatói fórumnak a kialakítására, segítésére jött létre a Magyar- Turán Alapítvány. Az alapítvány két tagozatból áll. Az egyik a tudományos tagozat amely főleg Magyar őstörténeti kutatásokkal, valamint egyéb magyar vonatkozású történeti események, folyamatok kutatásával foglalkozik. A másik tagozat Magyar hagyományőrzéssel foglalkozik és fő feladata a különböző hagyományőrző csoportok együttműködésének segítése valamint a magyar és a kulturálisan rokon népek hagyományőrző programjait bemutatni, összekapcsolni.

HUN-MAGYAR KAPCSOLAT – ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT II.

arpad-cimer.JPG

  1. ÁLLÍTÁS:

„…A hun-mondakör alapját vitathatatlanul Kézai alkotta meg krónikájában (1282-83)…”

Sándor Klára: A csodaszarvas nyomában, 2010. november 28., http://www.galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=40274:a-csodaszarvas-nyomaban&catid=68:cssandorklara&Itemid=105, letöltve 2016-12-23

  1. CÁFOLAT:

2.1. Isidorus (630 körül):

„…Magyarok, akiket azelőtt hunoknak neveztek…”

/A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk., Migne Patrologia latina Tomus 82. page 334. S. Isidori: Originum sive Etymologiarum liber. IX. caput II. § 66./

Isidorus, Zosimus Comes, Paulus Orosius, Blondus, Carolus Sidonius és mások szerint az a nép, amelyet régebben hunoknak és újabban magyaroknak neveznek, kezdetben ismeretlen nép volt, nevük sem volt, ismeretlenek voltak, akiket egykor (Nagy Sándor) – úgymond – a hegyek mögé zárt, utolérhetetlen vidéken tanyáztak, hirtelen felbőszülve dühödten törtek elő, (…) a gótokat és az alánokat saját lakóhelyükről elűzték, mígnem a lakóitól megfosztott Pannóniát elfoglalták.

/Fejér, Georgius, Aborigines et incunabula magyarorum. Budae, 1840. 22./

2.2. Vincent de Beauvais (1190 -1264)

„Európa egyik országa Magyarország, amelyet — mivel hajdan a hunok foglalták el, e népről — Hungariának neveznek és Orosius szerint két része van: Hungaria Maior és Hungaria Minor. A nagyobb Hungaria a távolabbi Szíria táján, túl a Meotisz mocsarain feküdt. Innen jöttek valaha azok a hunok, akik mocsarak meg földek végtelen területein vadászva, és szarvasok és vadállatok nyomait követve végül is ráleltek Pannónia földjére. Ezek azután saját népes seregükhöz megtérve Pannóniába visszajöttek, és kiűzve az itt lakókat saját ősi nemzetségük nevét adták a népnek és a hazának."

/Speculum naturale, XXXIII. könyv, 12. pont., Idézi: Mészáros István: Ars, litteratura, philosophia. Tudomány- és tananyagrendszerek Alkuintól Erasmusig. In: Filológiai Közlöny, 1982. 1. szám, 15-19. old. Akadémiai Kiadó./

2.3. Riccardus (1236):

„…A keresztény Magyarok Történetében* azt találták, hogy van egy másik, Nagyobb Magyarország*, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött…”

Jegyzet: Gesta Ungarorum. – E Magyarok Története  nem lehet Anonymus Gesta Hungarorum-a,  mert ez nem beszél „Nagy Magyarország”-ról, és egyéb kifejezései sem egyeznek az itt megadottakkal. Az említett forrás a régi, elveszett Gesta Ungarorum, melyből Viterbói Gottfried 1185-ben merített, és melyet a XIII. század második felében az V. István-kori krónikás, Ákos mester is forrásul használt.”

/A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy./

2.4. Anonymus (1200 körül):

„…Az embereket meg, akik rajta laknak, közönségesen dentü-mogyeroknak nevezik a mai napig, és soha semmiféle uralkodó hatalmának az igáját nem viselték. A szcítiaiak ugyanis jó régi népek, s van hatalma Szcítiának keleten, mint fentebb mondottuk. Szcítiának első királya Mágóg volt, a Jáfet fia, és az a nemzet Mágóg királytól nyerte a magyar nevet. Ennek a királynak az ivadékából sarjadt az igen nevezetes és roppant hatalmú Attila király. Ő az Úr megtestesülésének négyszázötvenegyedik esztendejében a szittya földről kiszállva hatalmas sereggel Pannónia földjére jött, és a rómaiakat elkergetve az országot birtokába vette…”

„…a hét fejedelmi személy, akit mind a mai napig hétmagyarnak hívnak, a helyszűkét tovább nem tűrhetvén, tanácsot tartott, és késedelem nélkül fegyverrel, haddal igyekezett módját ejteni, hogy szülőföldjét elhagyja, s olyan földet foglaljon el magának, amelyen laknia lehet. Akkor a választásuk arra esett, hogy majd Pannónia földjét keresik fel. Erről ugyanis a szállongó hírből azt hallották, hogy az Attila király földje, akinek az ivadékából Álmos vezér, Árpád apja származott…”

„…Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak,…”

/Anonymus: Gesta Hungarorum, ford.: Pais Dezső. http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2016-12-23/

2.5. Rubruk (1255):

„…Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól* tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda…” Itt Julianus 1235-36-os útjára utal..

„…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….”

/A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy./

2.6. Csaba monda

A Csaba-monda "egy-két lényegtelen részlet leszámításával egészen magyar".

/ Pallas Nagylexikon/

"A Csaba-monda a székelyek között évszázadokig fennmaradt. Csaba királyfit a Hadak útján (Tejút) várták vissza seregével. Máig is gyógyító hatást tulajdonítanak a csabaírének vagy füvének, amellyel a monda szerint a királyfi beteg katonáit gyógyította.

/Irod.: Grexa Gyula: A Csaba-monda és a székely hun-hagyomány (Bp., 1922); Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet (Bp., 1948)./

"Miként Kézainál (20. c.) olvassuk: „Csaba tehát tizenötezer hunnal Görögországba menekült Honoriushoz, és noha az tartóztatni akarta és Görögország lakójává akarta tenni, nem maradt ott, hanem visszatért Szkítiába apja népéhez és rokonaihoz.” Megjegyzi azonfelül (21. c.): „Maradtak továbbá a hunokból háromezren, akiket a futás oltalma mentett ki Krimhild csatájából, s akik a nyugat népeitől való félelmükben egészen Árpád idejéig, Csigle mezején maradtak, s magukat ott nem hunoknak, hanem székelyeknek hívták. Ezek a székelyek ugyanis a hunok maradékai …”

/A Magyar néprajzi lexikon Csaba monda szócikke/

  1. KÖVETKEZTETÉS

Alaptalan az állítás, hogy a hun mondakör alapját Kézai „alkotta meg”.

Bakay Kornél megalapozottan állapítja meg: „Már a X. században (300 évvel Kézai előtt!) (tegyük hozzá, már a VII. században, lásd a fentiekben Isidorus- a szerk.) közismert volt, hogy a magyarok Atilla hunjainak utódai. Ezt igazolja a Waltharius eposz, ezt igazolja a magyar hun hagyományok egésze, ezt igazolják az írott forrásadatok.”

/Bakay Kornél: A magyar múlt kacatokból áll? 2015, március 30 , http://www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/magyar-m%C3%BAlt-kacatokb%C3%B3l-%C3%A1ll, letöltve: 2016-12-23/

Benkő Mihály: MÉG EGYSZER A KAZAK-MAGYAROKRÓL

Hozzászólás Baski Imre cikkéhez (Eleink 2009, VIII. évfolyam, 2. szám, 31-32, kiegészítve azóta szerzett adatokkal)

Baski Imre, az MTA-ELTE Belső-Ázsiai Kutatócsoportjának főmunkatársa, az interneten és a „Csodaszarvas” évkönyvben  kifejtette a kazak-magyarokkal kapcsolatos nézeteit. (1) Nyelvészeti alapon kísérli meg annak bizonyítását, hogy a magyar népnek és a – 2007 július 7-10 között, a torgaj-medencei Szagában kurultájt, illetve etnofesztivált rendező, majd 2008 augusztus 8-10-én a Kunszentmiklós-Bösztörpusztai kurultájon vendégként képviselt – „madijar” (kazak-magyar) etnikai csoportnak sem genetikailag, sem történetileg nincs köze egymáshoz. Baski állítása szerint a „madijar” nemzetségnevet „madjarnak” ejtik ki, és ez a név végső soron a nemzetségalapító moszlim vallási elkötelezettségét jelzi, mert jelentése: „Mohamed barátja”. A kérdés ilyen módon történő lezárása azzal az eredménnyel járhat, hogy eltemetésre kerül az információ Julianus magyarjai utódainak és etnikai nevének fennmaradásáról Közép-Ázsiában.

Az alábbiakban kizárólag a Baski Imre által szinte teljesen elkerült történeti bizonyítékokra kívánok kitérni. Nyelvészeti kérdésekre, valamint azokra a tudományos cikkekhez nem méltó személyes támadásokra, amik engem, és az övétől eltérő véleményen lévő, magyar és kazak; élő és elhunyt tudósokat értek írásában, nem kívánok reagálni. Írásom nem vitacikk, hanem hozzászólás a vitatott problémához. A hozzászólásra úgy érzem, feljogosít négy expedícióm a kazak-magyarokhoz, terepmunkám olyan korábban idegenektől elzárt, illetőleg nehezen megközelíthető területeken, ahol kutatók előttem kevesen, vagy egyáltalán nem jártak, almati könyvtári kutatásaim, konzultációim neves kazak tudósokkal, valamint a témáról szóló könyveim, tudományos cikkeim.

Egyezik a véleményem Mándoky Kongur Istvánéval arra vonatkozólag, hogy a kazak-magyar probléma esetében „bonyolult etnikai-történeti kérdésről” van szó. A kazak viszonyokat és nyelvet a legjobban ismerő, sajnálatosan korán elhunyt, kiváló magyar turkológusnak, orientalista nyelvésznek eszébe sem jutott ezt a kérdést nyelvészeti problémaként kezelni. (3). Jómagam történész vagyok. Immár több mint húsz éve foglalkozom, elsősorban Belső-és Közép-Ázsiában végzett terepmunkán Eurázsia nomádjai és a magyarság a történeti, néprajzi kapcsolataival. Az alábbiakban elsősorban egy lényeges történeti kérdésre keresek választ. Ez a következő: Van-e hiteles adat arra nézve, hogy a mongol hódítás, illetve Magna Hungaria bukása után a volgai magyarok egy része - ha nem is önként - Dél felé húzódhatott, és megjelenhetett a később a kazak államot megalapító törzsek között, a közép-ázsiai pusztákon is? Ugyanis amennyiben igen, akkor Julianus magyarjainak etnikai neve bizonyíthatóan tovább élhetett törzsnevek, nemzetségnevek formájában a mongol hódítás utáni évszázadoktól napjainkig a Keleti Dest-i Kipsak egykori területén, így a mai Kazakföldön is. Baski szerint Róna Tas András ezzel kapcsolatos felvetése (4) indokolt lehet, de egyedül a közép-ázsiai és orosz történeti források, tudományos munkák, adhatnak választ erre a bonyolult kérdésre.

Ismert tény, hogy a keleti magyarok Volga-vidéki hazája: Magna Hungaria a XIII. század közepén, a mongol hódítás eredményeképpen, állami szinten megszűnt létezni. A behódolt keleti magyarokat a közép-ázsiai krónikák szerint a XIV. század elején, Toktaj és Bajan kánok uralkodása idején a mongolok által létrehozott soknemzetiségű politikai egység, a Dzsucsi ulusz (Aranyhorda) keleti szárnyába, a Sejbanidák hadiszervezetébe osztották be. A „madzsar omak” (magyar terület) törzsei és azok vezérei is részt vettek 1462-ben Abulhair kán, és 1500-ban Muhammad Sejbani kán Közép-Ázsia délebbi részeinek meghódítására irányuló hadjárataiban (5.). A „madzsar” etnikai név szerepel a Kazakisztánt, Üzbegisztánt és Kirgiziát megalapító, 92 honfoglaló törzs listáján. Ezek az adatok önmagukban is jelzik, hogy a keleti magyarok egy része, az orosz előrenyomulás elől visszahúzódni kívánó Sejbanidák, a Keleti Dest-i Kipcsak urainak vezetése alatt Dél, Délkelet felé vonult, vagyis velük együtt „visszatért Ázsiába”.

A Középső-Volga-vidéki területen, a Volga jobb- és balpartján, Rettegett Iván 1551-es kazanyi hódítása után is fennmaradt vagy kéttucatnyi, a magyar népnevet tükröző helynév. (Pl.: Mozsary, Mozsarovo, Mozsarovka, Mozsarovszkaja, Mozsarki, a rjazanyi, tambovi kormányzóságokban (6.); a Madjar helynév és nemzetségnév votjákok között, a vjatkai kormányzóság területén (7.), stb.). Azonban a XVI. század közepétől kezdve az orosz feljegyzések magukról a középső Volga-vidéki magyarokról nem szólnak többé. Úgy tűnik, hogy azon a területen önállóságuk maradványai is megszűntek. Beolvadtak a környező (csuvas, tatár, orosz, votják) etnikumokba. Ám mindez nem szól ellene sem a keleti magyar törzsek egy része mongol hódítás utáni délre költözésének, sem a XIV–XVII. századi továbbélésüknek az orosz cároknak be nem hódolt Dél-Volga vidéken: a Káspi-tó északi részén vagy attól akár keletre, akár nyugatra. Az utóbbi években publikált történeti adatokból értesülhetünk a keleti magyarok XVI–XVII. századi törzsi szintű fennmaradásáról a Középső Volga-vidéktől délre elterülő, a Volga-Urál-vidék déli részét is magába foglaló Nogaj Horda területén.

A Nogaj Horda az Aranyhorda egyik legnagyobb utódállama volt.Magába foglalta az Alsó Volga-vidék bal partját, a Dél-Urált, a Volga-Don vidéket a Kaszimovi Kánságig, a Kaukázus előhegyeit. Legnagyobb kiterjedése idején  (XVI. sz.) .nyugati határai a Fekete-tenger északi partvidékén, keleti határai az Irtis-vidéken húzódtak, vagyis magába foglalta a mai Kazahsztán északabbi területeinek jó részét is. [I. I. Trepavlov, Istorija Nogajskoj Ordy. Moszkva, 2001, 3; az internetről levett térkép]. Létének a XVII. Században a kalmük hódítás vetett véget. (Ld.: térkép). Etnikai összetevői között alapvetően jelen volt valamennyi nomád törzs és nemzetség, amely a mongol hódítás bonyolult etnikai folyamatai után részt vett a kirgiz, kazak, üzbég, baskír, tatár,karakalpak, stb. népek kialakulásában. [R. Kh. Kereitov, Nogajskaja Orda i voprosy ego etnicheskogo sostava. In.: Istoriko-geograficheskogo aspektí razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statjej. Mahachkala, 1993.] [9]

A XVI. században a Nogaj Horda együttesébe tartoztak a következő törzsek:asz, bak, kipcsak, kongürat, najman, kereit, kitaj, mazsar, mangyt, szildzsigut, ujszun, borlak, kanglü, kongur, szaraj, kenegesz, stb. [Trepavlov 502, táblázat]. A szintén a Nogaj Horda keretein belül a XVII. Században létesült,hét törzsből álló ediszan törzsszövetség tagjai, régi nogaj okiratok alapján: mangyt, madzsar, kelecsi, kenegesz, togaj, kislik, kilbein. [10]Tehát a Nogaj Horda területéről, a Volga-Don-Kaukázus vidékéről a XVI–XVII. Században adatolt a keleti magyar törzsek fennmaradása. Vö.: R. Kh. Kereitov 1993, uo; V. V. Trepavlov, id. m. 437 (szöveg és a 7. jegyzet); 489.]

Kazak etnológusok megállapítása szerint a XVI–XVII. század nagyjelentőségű Volga-Urál-vidéki és közép-ázsiai történelmi eseményei következtében a népek etnikai kölcsönhatásának erőteljesebbé válása volt megfigyelhető. Olyan eseményekre gondolunk itt, mint például a kazak honfoglalás; az orosz hódítás a Középső Volga–Don vidéken; a Nogaj Horda hódításai a kazak kánságok déli és középső területein. Számos kazak, nogaj, baskír törzs etnikai együttesébe „nemzetségi, vagy még ennél is gyakrabban, nemzetségági szinten” nogaj, kazak, baskír, karakalpak, szárt, türkmén, tatár stb. csoportok olvadtak be. [11] Mindez módot adhatott arra is, hogy a Nogaj Hordában élő keleti magyarok is megjelenjenek kazak földön, és hogy XVI. századi nogaj népi eposzok a kazah népi költészet részeiként éljenek tovább. [ N. E. Bekmakhanova, K voprosu ob etnicheskom sostave i politicheskoj istorii nogajskoj Ordy i Kazakhstana v XVI–XVII. vv. In:Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statej. Makhachkala, 1993.] A kazahok szerint „kazah, nogaj egy kazánból valók”.

05-nogajterkep.JPG

1. Kép: A Nogaj-horda térképe. XV-XVIII. század.

04-nogajjelek.JPG

2. Kép: A Nogaj-horda törzseinek, nemzetségeinek tamgái.
Tamga (Nyomat, pecsét) = nemzetségjelzés, birtokjel, családjel, mely az uralkodó egyéni jelvényeként szolgált, valamint a nemzetséghez, családhoz való tartozást jelezte

A XVIII. század elején a kipcsak törzsekhez csatlakozott keleti magyarok, a köztük fennmaradt szájhagyomány alapján, déli irányból telepedtek át a mai észak-kazakisztáni sztyeppékre, a Középső Zsüsz területére. Egy részük az argünökhöz csatlakozott a Torgaj-medencei Szarükopán. A XIX. századi cári összeírásokban és tudományos munkákban egyaránt találkozunk adatokkal a Torgaj-vidéki argün-magyarokról és az Irtis-Isim vidéki, illetve Torgaj-vidéki magyar-kipcsakokról. Például a Kazak SZSZR Történetében (1979) a következő adatokat olvashatjuk:

„Azok a kazakisztáni törzsek, amelyek Nyugat-Szibéria törzseinek szomszédságában éltek, és jelentős hatást is tettek rájuk, a kipcsakok voltak. A Irtis-Isim-vidék és a Torgaj-vidék sztyeppék kipcsakjainak a következő törzságai voltak: kulan-kipcsakok, khitaj-kipcsakok, szagal-kipcsakok és madzsar (magyar) kipcsakok” (12.).

A törzsi-nemzetségi genealógiai táblázatok (sezserék) és az argün-magyarok és kipcsak-magyarok szájhagyománya is megőrzött fontos adatokat a keleti magyarok betagozódásáról a kazak törzsszövetségekbe, illetve azok elődeibe. Ezekből az adatokból kiderül, hogy – Baski állításával ellentétben – a kazak-magyarok esetében nagy múlttal rendelkező etnikai csoportokról van szó, és egyáltalán nem egyes kazak törzsek „fiatal”, vagy „legfiatalabb” nemzetségeinek alágairól. (13)

Bolat Ahmetuli Nurpeisz kara-tali mollah, az 1930-as évekből származó arab betűs, ún. „omszki” kara-kipcsak sezsere gondozója. Ennek az írott forrásnak alapján állítja össze a magyar-kipcsakok genealógiai táblázatát. A mollah 2003-ban, első nyugat-szibériai expedíciónkon úgy informált minket, hogy a magyar-kipcsak törzs, nemzetség eredetét a rendelkezésére álló genealógiai adatok alapján Dzsingisz kán koráig, vagyis a XIII. század első feléig tudja visszavezetni. Bolat Kumekov turkológus a Kazak Tudományos Akadémia tagja, a kipcsakokról szóló arab nyelvű források világhírű kutatója, a kipcsak sezserék elismert szakértője. Ő a napjainkban „Madijarként” leírt etnikai név, és vele együtt a keleti magyarok megjelenési idejét a kipcsak közegben a mongolkornál is korábbra helyezi. A következőket írja:

„A mongol támadás előtti időszak végére a Volga-Urál folyóközben a magyar törzsek egyik csoportja betagozódott a kipcsak törzsszövetségbe. Ez a tény világosan kifejeződésre jut a kazak sezserékben. A kazak nép Középső Hordájának nemzetiségi-törzsi szerkezetén belül, a kipcsak törzsek leszármazási táblázatain, nemzetségági szinten megtaláljuk a „magyar” etnonymet” (14.).

.Az argün sezserékben Aldijar (Taz), Madijar és Kudijar neve Tokal Argün (Szarvatlan Argün) ágán, vagyis fattyúágon jelent meg. A kazak sezserék szimbolikája szerint a fattyúágon megjelenés befogadott nemzetségre, vagy nemzetségágra utal. Bolat Kumekov így ír a keleti magyarok csatlakozásáról az argünökhöz: „1965-ben Tóth Tibor magyar kutató antropológiai méréseket végzett a kazak nemzet argün-magyar etnikai csoportjának tagjain. Az antropológiai kutatás során nagy morfológiai azonosságot tapasztalt a Torgaj-medencei argün-magyarok, és az ugyanazon területen élő kipcsakok között. A magyarok argün közegben a legkorábban a XVI. században jelenhettek meg. A XIV–XV. századok fordulóján az argünök egy része délről északra költözött, majd a XVI. században megtelepedtek az Isim folyónál és a Torgaj-vidéken. Nyilvánvaló, hogy ebben az időszakban, amikor sokoldalú együttműködés és kölcsönös egymásra hatás volt megfigyelhető a kipcsakok és argünök között, jelenhetett meg argün közegben a magyar etnikai csoport” (15.).

A 2002-ben, Babakumar Khinayyat kíséretében megtett első torgaji utunkon gyűjtött, a helyiek szájhagyományán alapuló adatok egyedül az időpontokra vonatkozólag térnek el Bolat Kumekov megállapításaitól. A kipcsak közegben élő, és velük együtt északra vonult magyarok csatlakozása az argünökhoz, a Torgaj-vidéken valószínűleg az általa jelzett időnél későbbre, a XVIII. század elejére tehető. Orumbaszar Turasov argün származású asztanai történész a következőket jegyezte fel Aldijar (Taz) és Madijar és utódainak átköltözéséről a Torgaj-vidékre: „Az 1720-as években a kazak sztyeppékről elkergették a kalmüköket. Ekkor történt, talán Madijar vezír korában, hogy a környékbeli befolyásos férfiak tanácskozásra jöttek össze, hogy megbeszéljék a terület elosztását. Aldijar és Madijar utódainak és állatainak száma nagyra növekedett. Mindkét nemzetség átköltözött a Torgaj-medencébe, ahol ma is élnek”.

A kipcsak-magyarok szájhagyománya szerint ők maguk a XVIII. század elején költöztek Délről, a Kara Tau hegységből az északi kazak sztyeppékre. Valószínűnek látszik, hogy egy részük  a Torgaj-medencében egy, a koraközépkortól kezdve ismert kipcsak etnikai csoporttal: a Tazokkal együtt, csatlakozott az argün törzshöz. (A torgaji mondák tanúbizonysága szerint Madiar testvérének, Aldijarnak a másik neve Taz volt. A legenda szerint tőle származnak a szarükopai Tazok. Azonban a Taz ősi kipcsak nemzetség. (16.) Voltak Tazok a magyarországi kunok között is, emléküket a kiskunsági Tazlar őrzi.)

A XIX. század és a XX. század első felének viharos kazakföldi eseményei: a kolonizáció, lázadások véres leverése, a kolhozosítás, a represszió, népek száműzetése Kazahföldre, a szűzföldek feltörése, stb. az észak-kazakisztáni sztyeppék lakosságának etnikai összetételét jelentősen megváltoztatták. Csak egyes távoli vidékeken, mint például a torgaji sztyeppék, vagy az 1936-ban, a Kazah Szovjet Szocialista Köztársaság megalakításakor Oroszországhoz csatolt Omszki-terület, maradhatott meg mindmáig a kazak lakosság eredeti törzsi-nemzetségi szerkezete. Azonban az írásos források adatai és a terepen gyűjtött szájhagyomány alapján még így is valószínűsíthető Róna Tas András felvetésének indokoltsága a „magyar” etnikai név folyamatos továbbélésének lehetőségéről a XIII. századtól napjainkig az egykori Keleti Dest-i-Kipsak területén, így a mai Kazakisztánban is.

A keleti magyarok és a honfoglaló magyarok egykori egymástól történt elszakadásáról emlékeznek meg az expedícióm által 2002–2006 között a Torgaj-vidéken és az Omszki területen gyűjtött legendák, mondák. Ezek közé tartozik a Qumsiqban 2002 szeptemberében Babakumar Khinayattal együtt gyűjtött szarvasmonda is. Később, 2006-os torgaji expedícióján, Bíró András antropológus gyűjtötte össze számos további változatát ennek a mondának, és hozta el Magyarországra.

A monda szerint Madijar egykor Kudijar nevű testvérével együtt az Atil folyó partjáról Nyugat felé indult szarvasvadászatra, Testvére feladta a vadászatot, és visszatért régi szállásterületére. Madijar útközben eltévedt, egy távoli nyugati területen letelepedett, családot alapított, és tőle származott a magyar nép.

Véleményem szerint ez a monda túlságosan konkrét utalásokat tartalmaz ahhoz, hogy egyszerűen félresöpörjük azzal, hogy az eurázsiai pusztán a két szarvasvadász testvérről szóló legendák széles körben elterjedtek. (Egyébként a kazakoknak nincsenek szarvaslegendáik.) Az olyan szarvaslegendák, amelyekben az egyik vadászó testvért Madijarnak, (Torgaj, Szarükopa) vagy Magornak (Kézai) hívják, és explicit a magyar nép alapítójáról esik bennük szó, mégiscsak ritkák lehetnek.

Nézzünk azonban egy az Irtis-vidéki kara-kipcsakok magyar törzsének tagjai között gyűjtött mondát, amelyben szarvasról nem esik szó. Keleti és nyugati magyarokról azonban annál inkább. Az egykor a kipcsakokhoz csatlakozott magyarok utódainak élénkebbek és közvetlenebbek a hagyományban megőrzött emlékeik arról, hogy kik is voltak ők hajdanán.

A mondát Szagündük Nurmaganbetov celinjei tanítónak és mullahnak, sezsere-őrzőnek és a magyar-kipcsak legendák gyűjtőjének özvegye mesélte el nekünk 2006 augusztusában, második nyugat-szibériai expedíciónk utolsó napján, omszki külvárosi házában. Pontos szövegét expedíciónk résztvevője, Ajbolat Kushkumbajev történész, koksetaui egyetemi docens, az Aranyhorda korának kutatója jegyezte fel, majd publikálta, az Omszk-vidéki és az észak-kazakisztáni kazakság történeti, néprajzi kapcsolatait vizsgáló 2007-es omszki tudományos konferencia előadásainak gyűjteményes kötetében:

„A régi időkben a magyarság egységes nép volt. 17 törzsük volt. Egy nagy háború után, a Kék Ökör völgyében élő hét törzs nyugatra vándorolt, és most egy ismeretlen hegy mögött élnek. A nevük megváltozott. A keleten maradt 10 törzs, a mi elődeink, megőrizték a „magyar” nevet. A nyugati magyarok tőlünk származnak”. (17.)

A továbbiakban Ajbolat Kuskumbajev a következőket írja: a fentebb említett torgaji szarvaslegendáról, és az általa idézett Omszk-vidéki magyar-kipcsak legendáról: „Tehát a kazak törzsszövetségekben élő magyarok között elterjedt az a legenda, miszerint a valamikor egységes magyar nép egykoron kétfelé vált szét. Véleményünk szerint az expedícióink által gyűjtött, itt kiemelt két legenda megérdemli a történészek és etnológusok figyelmét, mivelhogy a népek emlékezete a saját múltjukkal kapcsolatban igen konzervatív, és érdekes, sokszor egyedülálló információkat őriz meg. A tudomány a nomádok meséit a múltjukról már régen komoly (alternatív, vagy kiegészítő) forrásnak tekinti, és „oral history”nak nevezi”. (18)

Jóval korábban, egy 1975-ös, nemrégiben publikált kazahsztáni úti jelentésében Mándoky Kongur István hasonlóképpen vélekedett a kazak-magyarok legendáiról: „A Kazah Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetében található jó néhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is, a kazak madzsarok ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványainak tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányú kiterjesztését feltétlenül indokolja” (19).

Idehaza is sok évszázadon keresztül fennmaradt a hagyomány Keleten maradt magyar testvéreinkről, az után is, hogy 1235-ben Julianus barát találkozott velük az Atil (Volga) folyó bal partján. A XIX. század során és a XX. század elején a legendás magyar keletkutatók ennek a hagyománynak alapján vágtak neki Ázsia ismeretlen és távoli térségeinek.

Baski Imre szerint a kazak nyelvben „magyar” jelentése kizárólag az Arany Horda idejéből fennmaradt „mazsar” szónak van. Állítása a következő: Fiatal nemzetségágakról van szó, a hasonlóan fiatal nemzetségágak neve általában személynévből alakult ki. Szerinte a „Madjar” egy személynév, a Muhammad-i-jar név rövidített változata, és „magyarként”értelmezése azért terjedhetett el a mai kazak köznyelvben, mert a kazak átlagemberek alig ismerik a saját nyelvüket és múltjukat. A „Madijar” nevet, ezt a közelmúltban, vallási eredetű személynévből keletkezett nemzetségnevet az orosz nyelvű «мадьяр» etnikai névvel a kazak átlagemberek Baski szerint egybemossák, összekeverik. Ehhez a hipotézishez, még hozzáteszi a következőket: A „Madijar” személynév eredeti jelentése, Mohamed prófétához kapcsolódásának emléke, a nemzetség tagjainak, és általában a kazakoknak a körében „napjainkra már elhomályosult.” (20)

Az elképzelés, hogy bármely kazak férfi elfelejtené, ha nemzetségének őse Mohamed próféta nevét viselné, eleve képtelenség. A történelmi hagyományok, ezeken belül a családi hagyományok is, Kazakföldön máig nagyon elevenek. Ráadásul, a különböző kazak törzsek madijar (magyar) nevei nem „fiatal” nemzetségágak elnevezései. A kazak kutatók és sezsere-szakértők fentebb idézett megállapításai szerint a „magyar” etnikum még a mongol hódítás előtt, illetve közvetlenül az után jelenhetett meg a Volga-vidékének déli sztyeppéin, kipcsak közegben. Abban az időben a kipcsakok még túlnyomó többségükben pogányok voltak, és nemhogy törzsnévként, nemzetségnévként, de még személynévként sem használtak arab-perzsa eredetű muszlim neveket. A kazak törzsszövetségi szerkezetben a Próféta neve magasabb taxonómiai szinten (törzsnevek, nemzetségnevek, nemzetségágak nevei), egyébként még napjainkban sem fordul elő.

Ligeti Lajos a kazak nyelvben tovább élő mongolkori „majar” (mazsar) etnikai nevet, amely szerinte, ebben a formában egyaránt vonatkozhatott a Kárpát-medence magyarjaira és az Arany Hordában a keleti magyarokra is (21.), végső soron egy magyar nyelvi „magyar” alakra vezeti vissza. Ligeti feltételezi, hogy ez a szó kun közvetítéssel került a mongolkori forrásokba. Ahogy írja, „a majar szó – ha idegen köntösben is – a magyar szókészlet nevezetes eleme, mivelhogy azt a megnevezést jelenti, amelyet a magyar nép önmaga megjelölésére használt, legalább a IX. század óta. Nemzetség- és törzsnévként ennél sokkal régibb, hiszen a magyarság ősi örökségként magával hozta az ugor egységből való kiváláskor” (22.).

Kazakföldön nemcsak a köznyelvi használatban, hanem tudományos akadémiai szinten is a madijarként” leírt és „magyarként” kiejtett etnikai néven nevezik meg a Kárpát-medencei magyarokat is. Tehát ez a szó a mai kazak nyelvben hivatalosan is „magyart” jelent. A Kazak Tudományos Akadémia 1999-ben megjelent Kazak Értelmező Szótárában a következőket olvashatjuk:

01-ertelmezo.JPG

3. Kép: „MAZSAR” Madijar (vengr): „Így nevezték a magyarokat az Arany Horda idején” (23.).

Hasonlóan a Kazak Értelmező Szótár leírásához, Mándoky Kongur István is azonos jelentésű etnikai névként, egymás mellett említi a keleti magyarokra vonatkoztatható, „madzsar, mazsar, illetve madjar” kazak etnikai neveket kazakisztáni úti jelentésében. Ahogy írja: „A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kis létszámú, 100000 lelket számláló madzsar, mazsar, vagy madjar törzs.” Ráadásul Mándoky gyűjtése alapján nemcsak a kazakoknál élnek egymás mellett a magyarokra vonatkozólag ezek az etnikai nevek. „Magyar eredetű törzsek a baskíroknál” című cikkében Mándoky a következőket írja a baskírokról: „Egyes törzseik a valamikor régen nyugatra költözött „majarok”, „madjarok”, vagy „madijarok” népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat” (24.).

Néhány szót egy alapvető kérdésről: a vitatott etnikai név kiejtéséről. Baski - mint ezt már említettem - azt állítja, anélkül, hogy állításának igazságát megfelelően ellenőrizte volna, hogy ez minden esetben”madjar”. Ennek így is kellene lennie, ha egy „Muhammad-jarból” lerövidült személynévről lenne szó. Tehát Baski feltevése logikus, csak téves. Az adott törzsnév, nemzetségnév kiejtése sohasem „madjar”, hanem csakis „magyar”. Jártunk náluk, rákérdeztünk. Állításomat Baski a törzs tagjaival folytatott beszélgetések során könnyen ellenőrizheti, illetőleg ellenőrizhette volna.

2006-os Omszk-vidéki terepkutatásaink alkalmával, kazak munkatársaim egyike, Babakumar Khinayat nem egy alkalommal megkérdezte a magyar-kipcsakokat, hogy miképpen ejtik a nevüket. A válasz minden esetben „magyar” volt, két mély „a”-val és „gy”-vel. A „madjar” szót a kérdezettek meg sem értették volna. Hittem a fülemnek, és attól kezdve magam is, a Tóth Tibor cikkeiben leírtakhoz hasonlóan, „magyarnak” írom le etnikai nevüket.(25).

 Baski Imrének egyébként módja lett volna nemcsak egy kazakföldi utazás során, hanem itt, Magyarországon, Budapesttől alig több, mint 80 kilométernyire délre, a 2008-as bösztörpusztai kurultájon is ellenőrizni a szó kiejtését. Az argün-magyar vendégek pontosan úgy nevezték meg magukat, ahogyan én itt a nevüket magyarul leírom. A „gy” betűt is nagyszerűen ki tudták ejteni. Az orosz gyarmatosítással mindig élesen szembeszálló Torgaj-medencei kazak törzsek, nemzetségek szülőföldjükön élő tagjai szinte kizárólag kazakul beszélnek, oroszul alig értenek. Az év nagy részében megközelíthetetlen, kemény éghajlatú Torgaj-vidék pusztáin, a félnomád-nomád kazak aulokban nem dolgoztak oroszok, nem is nagyon jártak ott. Ellentétben Baski feltételezésével, az argün-magyarok etnikai nevükben a „gy” betű kiejtését egészen biztosan nem tanulhatták oroszoktól.

Baski a bösztörpusztai kurultájon konzultálhatott volna az ott jelenlévő neves kazak tudósokkal is, a kazakisztáni magyar etnikum létéről, vagy nemlétéről, és a kazak-magyarok nevének helyes kiejtési módjáról. Részt vett a kurultájon például a Baski által is tisztelt Orazak Iszmagulov antropológus professzor, a Kazak Tudományos Akadémia tagja, Tóth Tibor hajdani barátja, a kazak törzsszövetségi szerkezet kiváló ismerője, valamint Babakumar Khinayat, a Kazak Központi Állami Múzeum tudományos főmunkatársa. Mindketten a kazak-magyarokhoz szervezett tudományos expedíciók munkatársai, illetve a kutatások segítői.

Baski szerint tehát a „madijar” szó „gy”-vel történő kiejtése „csakis orosz hatásra terjedhetett el” a kazakok között. Vagyis Baski a szó „gy” betűs változatát tulajdonképpen orosz kölcsönszónak véli a kazak nyelvben. Azonban a „magyar, мадияр,” etnikai név, jó néhány évszázaddal régebben él a közép-ázsiai sztyeppéken annál az időszaknál, mint amikor ott az „erőteljes orosz nyelvi hatás” megjelent. Ligeti Lajos és Róna Tas András szerint nemcsak a Kárpát-medencei, hanem a volgai magyarok önelnevezése is „magyar”, és nem „madzsar”, vagy „mazsar” volt (26.). Így ez a szó nemcsak orosz kölcsönszó lehet a kazak nyelvben, hanem az egykor a kazak törzsszövetségekbe olvadt magyar néptöredékektől átvett kölcsönszó is, amely mellett az Aranyhorda-kori „mazsar” névváltozat is fennmaradhatott. Az Aranyhorda korabeli és későbbi közép-ázsiai írott források a keleti magyarokat „mazsarként, madzsarként” írták le. Gyakori, hogy a külső környezet egy etnikumot másképpen nevez meg, mint azok önmagukat. Mégis, a „mazsar, madzsar”  szóváltozatokban is jól felismerhető a „magyar” szó (27.).

A „magyar-madzsar” névhasználat kettősségének lehetőségére a keleti magyarok nevével kapcsolatban, napjainkban is találunk adatolt párhuzamot Közép-Ázsiából. Az IFEAC (Közép-Ázsiai Francia Kutatóintézet, Taskent) Értelmező Szótára az üzbegisztáni Kaska-darja-i, és a szarükopai (Kazakisztán), etnikai csoportok nevéhez – nyilván terepmunkán szerzett értesülések alapján, – a következő magyarázatot fűzi:

MADYAR „Etnikai csoport, amelynek az önelnevezése Magyar …(Groupe ethnique qui se denomme lui-méme Magyar…)” …1968-ban 150 családjuk élt a Kaska-Darjánál, és 150 családjuk Kazahsztánban, Kosztanajnál…Üzbégül és kazakul beszélnek, de az öregek még tisztában vannak eredetükkel. (28.).

Üzbegisztán Etnikai Atlasza [2002] a mai üzbegisztáni nemzetiségeket mutatja be. A magyar diaszpóra leírásának a végén a következőket olvashatjuk:

„Megjegyzés. A kaskadarjai területen a 60-as évek végén 150 madzsar (маджар) család élt, akiket a kutatók szintén magyarnak (мадьяр) tartanak… A madzsarok az üzbégekhez tartozónak tekintik önmagukat, üzbég nyelven beszélnek, szokásaik azonosak a helyi szokásokkal… …Ugyanilyen nem nagy létszámú madzsar csoport él Kazakisztánban, és kazaknak tekinti önmagát”. (29.)

Tehát a taskenti francia kutatók a szóban forgó üzbekisztáni, kaska-darjai és a kazahsztáni, torgaj-medencei etnikai csoportok leírási formájaként a „Madyart” használják, és „magyar” önelnevezésüket emelik ki. Ugyanakkor az üzbég etnológusok azzal a „madzsar” a névvel illetik a szóbanforgó kaska-darjai és kazakföldi etnikai csoportot, amelyet a külső környezetükhöz tartozó: arab, perzsa, török nyelvű krónikaírók, földrajzi leírók mindig is a magyarokra vonatkoztattak. A keleti magyarok etnikai nevét az üzbég írástudók arab betűkkel is madzsarként írták le még a XIX. században is. Pontosan úgy, ahogy ez az etnikai név és személynév a XIV-XVII századi közép-ázsiai krónikákban, vagy a nevezetes XIV. századi csisztopoli sírkövön megjelent (30.)

A szó leírási formájától függetlenül, Mohamed próféta barátairól a két, alig néhány éve megjelent üzbegisztáni, illetve üzbég vonatkozású francia tudományos munkában nem esik szó, mint ahogy a fentebb idézett kazak értelmező szótárban sem. Az adott két etnikai csoport nevének „Muhammad yarból” származtatásának ötlete a helyszínen élő és dolgozó, és a közép-ázsiai személyneveket és etnikai neveket nyilván kiválóan ismerő szerzők gondolataiban nyilván fel sem merült.

A Volgántúltól és a Káspi-tenger vidékétől az Irtis folyóig elterülő sztyeppéken igen bonyolult etnikai mozgások mentek végbe a mongolkor utáni évszázadokban. Gyakran kerültek át más népekből a kazak nép törzseibe is nemzetségi, nemzetségági szinten idegen etnikumok. Valamennyi kazak törzs számos etnikai csoport konglomerátuma. Így az „argün-magyarhoz” és „magyar-kipcsakhoz” hasonló, idegen etnikumra is utaló törzsnevek, nemzetségnevek típusa, több helyen is előfordul a hajdani Keleti Dest-i Kipcsak egykori nomádjainál, többek között a kazakoknál is. Csak egy a számos példa közül: a kazak törzsek közül a Középső Zsüsz kongrat törzsnek van mangütaj és nogaj nemzetségága. (31). Ez a két név egyébként éppen annak a Nogaj Hordának az emlékét őrzi, amelynek törzsi rendszerében a keleti magyarok Délre került törzsei bizonyíthatóan szerepeltek a XVI–XVII. századok során.

Továbbra is az a meggyőződésem, hogy a kazak-magyarok etnikai neve Julianus magyarjainak emlékét őrzi. Jómagam ezt a meggyőződésemet a kazakföldi és nyugat-szibériai terepmunkán, és almati könyvtári kutatások, konzultációk során alakítottam ki, prekoncepció nélkül. Feltevésemet azonban erősítik a Közép-Ázsia mongolkori utáni etnikai mozgásokról szóló történeti adatok, valamint neves kazak és magyar tudósok Baski Imréétől eltérő véleményei is. (32.) A kazak-magyarok közül a még vidéken lakók éppen úgy, mint a közülük elszármazott értelmiség, közöttük tudósok: etnológusok, történészek, a hagyományaik és a rendelkezésükre álló források alapján a keleti magyarok utódainak tekintik magukat.

A kazahsztáni magyar néptöredékek kérdése kétségtelenül további kutatást érdemel. Jómagam egyenlőre beérem a Baski Imre által is idézett Orazak Iszmagulov antropológus, a Kazak Tudományos Akadémia tagjának megállapításával. A neves tudós a kazak törzsi-nemzetségi szerkezetet évtizedeken keresztül tartó terepmunkái során ismerte meg. Szerinte a madijar és magyar etnikai nevek között „mindenképpen többről lehet szó, mint egyszerű hasonlóságról.” (32)

A Kazak Köztársaságban az un. kazak-magyarok történeti és etnikai kérdését nemcsak tudományos szinten, hanem állami-politikai szinten is komolyan veszik. Nurszultan A. Nazarbajev, a Kazak Köztársaság Elnöke, 2007-es magyarországi látogatása alkalmával így nyilatkozott a Magyar Köztársasági Elnöke által számára adott díszvacsorán: „Európában nincs a kazakokhoz közelebb álló nép a kultúrát és a hagyományokat tekintve, mint a magyar. Mint ismeretes, még a XIII. században a kipcsak törzsek egy része az Önök országában telepedett le, és jelentősen hozzájárult annak fejlődéséhez. Ma Magyarország mintegy 100 ezer lakosa kunnak vallja magát, vagyis a kipcsakok leszármazottjának. A magyar kutatók pedig felállítottak egy hipotézist, amely szerint a magyar nemzetségből származó kazakok a magyar nép rokonainak bizonyulhatnak. Ez fontos alapja kulturális-humanitárius kapcsolataink további fejlődésének.”

A "JEGYZETEK" UTÁN KIEGÉSZÍTÉS TALÁLHATÓ!

JEGYZETEK

*A „kazak-magyar” a kazakisztáni magyar nemzetségek hivatalos kazak meghatározása.

(1) Baski Imre, Madijar: magyar eredetű néptöredék a kazakoknál? In: Csodaszarvas. Őstörténet, vallás és néphagyomány. Budapest, 2009, 189–208.

(2) Benkő Mihály: Beszámoló 2006 nyári nyugat-szibériai kutatóutamról Eleink VI. évfolyam 1. szám (11.) (2007) 27-37.

(3)  Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak magyarokról. Eleink, (14), 2007/2; 69 sk.

(4.) Róna Tas András, Kis magyar őstörténet. Budapest, 2007, 36.

(5) S. G. Klastornyj-T. I. Sultanov, Letopis trech tisiachletnij. Alma Ata, 1992. Materialy po istorii kazakhskikh khanstv, 21-22; 362.

(6) Vásáry István, A Volga-vidéki magyar töredékek a mongolkor után. In: Magyar őstörténeti tanulmányok, Budapest, 1977, 286.

(7) Munkácsi Bernát, Jelentés az esztergomi fogolytáborba végzett votják nyelvi és néprajzi tanulmányaimról. Akadémiai Értesítő, XVII/2, 1916 február 15, 75 sk.

(8.) V. V. Trepavlov, Istorija nogajskoj ordy. Moskva, 2001, 3.

(9). R. Kh. Kereitov, Nogajskaja orda i voprosy ee etnicheskogo sostava. In: Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Mahachkala 1993, 21.

(10.) R. Kh. Kereitov, uo; V. V Trepavlov, id. m. 437 (szöveg és a 7. jegyzet); 489; 502 (táblázat).

(11). N. E. Bekmakhanova, K voprosu ob etnicheskom sostave i politicheskoj istorii nogajskoj Ordy i Kazakhstana v XVI–XVII. vv. In:Istoriko-geograficheskie aspekty razvitija Nogajskoj Ordy. Sbornik statej. Makhachkala, 1993.

(12). A „nemzetségág” (родовая подразделения) szót kifejezőbbnek tartom a Baski által használt „alnemzetségnél” (подрод), már csak azért is, mert a sajátos kazak nemzetségi-törzsi szerkezet kategóriái  kívülállók számára meglehetősen bonyolultak. Például a Középső Zsüsz kongrat, argün és kipcsak etnikai tömörüléseit „törzsekként” határozzák meg a kazak kutatók, pedig a három törzs létszáma egyenként is igen nagy, törzsszövetségi szintű volt még a közelmúltban is. Argünök 500 ezren, kongratok 90 ezren éltek egyedül a mai Kazakisztán területén a XIX. század végén. Kipcsakok egyedül a Torgaj-vidéken 100 ezren voltak ugyanabban az időben. [Vö.: O. Ismagulov, Etnicheskaja genogeografija Kazakhstana, Alma Ata 1977, 17 skk.]. A besorolások szerint a törzseknek, és a nemzetségeknek is vannak elágazásaik. Egy kazakföldi etnikai név nemzetségágként említése a betagozódási rangsort jelzi. Azonban az alacsonyabb besorolási fokozat nem feltétlenül jelenti azt, hogy kis létszámú, vagy akár nemrégen keletkezett etnikai csoportról lenne szó. Az argün közegben az 1720-as években megjelent Madijar nemzetségágnak a cári összeírások szerint a torgaj-medencei Szarükopán 1822-ben 375 jurtája volt, 1862 férfival, az Aldijar (Taz) nemzetségágnak pediig 340 jurtája, 1654 férfival. Az összesen tízezer főnél is nagyobb létszámot kitehető két nemzetségág abban az időben a harmadik és negyedik legnagyobb etnikai csoport volt a szarükopai argünök között. (Kazak sezhiresi khakynda, Almaty 2000, 307.) Más országban, más törzsi-nemzetségi rendszerben az ilyen nagyságú, azonos nemzetségnevet, viselő embercsoportokat törzsnek is nevezhetnék. Sokkal valószínűbb, az, hogy más etnikai közegből csatlakozott nemzetségekről van szó, mint az, hogy két testvértől származó, a közelmúltban létesült új nemzetségágakról. Aldijar (Taz) és Madijar nemzetségágai az 1720-as években jelentek meg a Torgaj medencei argünök között. Két ember utódai négy emberöltő folyamán nem szaporodhattak el ennyire.

(13. ) Istorija Kazakhskoj SSR. T. 2. Alma Ata, 1979, 184. (Baski állításával ellentétben, a forrást itt szó szerint idézem! A „magyar” szót zárójelben nem én tettem a „madzsar” mögé, hanem a szerző. «маджар (мадьяр) кипчаки»).

(14.) Bolat E. Kumekov Kazakhi i vengri: obschie istoricheskie korn’i. In: A magyarság és a Kelet. Az MVSZ őstörténeti konferenciája, Budapest, 2008. 144. (Kumekov oroszul „аргын-мадьяр”-t, ír! Pontosan idézem, vagyis a fordítás során nem követek el semmiféle olyan „csúsztatást”, mint amilyennel Baski számtalan alkalommal megvádol cikkében.

(15) Bolat E. Kumekov, u. o.

(16)  Ju. A. Zuev, Early Turks essays of history and Ideology. Almaty, 2002, 71.

(17.) A. K. Kushkumbajev, Kazakhi i mad’jarü: etnicheskie vzaimootnosheniii. In: Kazakhi Omskogo Priirtishja. Istorija i sovremennost’. Omsk, 2007, 131–137.

(18.) A. Kushkumbajev, uo.

(19) Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról. Eleink 2008, VII. évfolyam 2. szám (14), 79 sk..

(20) Lásd: Baski internetes blogja, „Madjar vagyok, turista” 2. rész.

(21.) Ligeti Lajos, A magyar nép mongolkori nevei. Magyar Nyelv, LX (1964 december), 4, 389.

(22.) Ligeti Lajos, uo., 393.

(23.) Kazak Tilinin Sözdigi. Almati, 1999, 447.

(24.) Benkő Mihály, Mándoky Kongur István a kazak magyarokról. Eleink, (14), 2007/2; 69 sk. Vö.: Mándoky Kongur István, Magyar eredetű törzsek a baskíroknál. Amu Darja széles vize. Karcag, 2002.

(25) Benkő Mihály, Magyar-kipcsakok. Budapest, 2008. Vö.: Tóth Tibor, Az ősmagyarok mai relictumáról. (előzetes beszámoló). MTA Biológiai Osztály közleményei 9. (1966), 285 skk.

(26.) Ligeti Lajos, id. m. 389; Őseink nyomában. Beszélgetés Róna Tas András akadémikussal. Élet és Tudomány, a Mindentudás Egyeteme.

(27.) A. K. Kushkumbajev, id. m.

(28.) Catherine Poujol, Dictionnaire de l’Asie Centrale. Paris, 2001, 193.

(29.) Etnicheskij Atlas Uzbekistana, 2002, Taskent, 69. A műben a mai üzbegisztáni nemzetiségeket írják le. Mégis, a XX. századi magyar diaszpóra leírása után külön megjegyzés szól a kaska-darjai „madzsar” etnikai csoportról, mint idegen származású üzbég nemzetségről.

(30.) Materialy po istorii kirgizov i Kirgizii. Vyp. I., Moskva 1973, 213 sk. Vö.: Istorija Kazakhstana v arabskikh istochnikakh I., Almaty 2005, 499, 519, 552, 564, 574; Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV–XVII. vekov, Alma Ata, 1969, 21–22, 362 skk; Róna-Tas András, A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton, Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

 (31) O. Ismagulov, Etnicheskaja genogeografija Kazakhstana. Almaty, 1977, 17. Vö.: R. G. Kuzeev, Bashkirskie sezhere. Ufa, 1960, 14, 179,187, 216.

(32.) Vö., pl: Róna Tas András, Kis magyar őstörténet, uo.

 

KIEGÉSZÍTÉS

MADIJAR: KAZAK-MAGYAR, VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA?
(Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához)

Lezajlott a nevezetes Csőrösi Koma blogon folytatott nagyszabású és hangos kazak-magyar-ellenes és Kurultáj-ellenes kampány, amelynek közepette került kiadásra 2009-ben Baski Imre cikke a „madijar” témáról a Csodaszarvasban.

Mintegy két évvel mindezek után, szép csendben megjelent Baski Imre tudományos cikke is a kazakisztáni „Madijar” nemzetségnév Mohamed prófétához kapcsolódó eredetének elméletéről, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtörténeti Intézetének folyóiratában, a Nyelvtudományi Közleményekben.[1] A tanulmány a folyóirat jellegének megfelelően szigorúan nyelvészeti jellegű, számos etimológiai elemzéssel. Így, történész létemre, az alábbiakban mindössze a szerző két etimologizálással közvetlenül össze nem kapcsolódó, konkrét tárgyi tévedésére szeretném felhívni a figyelmet.

1) Mindjárt a cikk első soraiban olvashatjuk a következőket: „A ma tapasztalt jelenség (ui. a kazak-magyarok iránti országos érdeklődés) csak közvetve kapcsolható az 1960-as években, Moszkvában antropológiai tanulmányokat folytató Tóth Tiborhoz, aki – többek között tanárától, Sz. A. Tokarjev etnográfustól – tudomást szerzett az orosz tudományosságban már régen meglévő hipotézisről, amely szerint Közép-Ázsiában a magyar etnonimára hangzásban meglepően hasonló elnevezések feltehetőleg magyar eredetűek. Úgy tűnik, hogy ezt a nézetet Tóth Tibor elfogadta, még mielőtt kutatásai során személyes kapcsolatba került volna a kazakisztáni madijarokkal – szerinte madiarokkal –, majd ebben a szellemben tájékoztatta felfedezéséről a hazai közvéleményt.”[2] Baski Imre tanulmánya 1. jegyzetében mond köszönetet Veres Péternek a fenti adat közléséért.

A tanulmány szerzője téves információt kapott Veres Pétertől. Tóth Tibor antropológus az 1960-as évek első felében Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Biológiai Intézetének keretein belül készítette el nagydoktori disszertációját. Ennek a munkának folyamán indult el 1964-ben Urálvidéki, kaukázusi, majd közép-ázsiai kutatóútjára, amelynek során 4000 antropológiai felmérést végzett a magyar nép származásával kapcsolatos összehasonlító adatok gyűjtése céljából. Amikor gyűjtőútjára indult, sejtelme sem volt még  a torgaji madijarok létezéséről. (Sz. A. Tokarjev etnográfus nem volt Tóth Tibor tanára, valószínűleg nem is ismerték egymást, hiszen Tóth Tibor az egyetemet nem Moszkvában, hanem Bukarestben végezte.) 1964-decemberében, Almatiban Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől hallott először Tóth Tibor a torgaji madijar törzsről, illetve nemzetségről. Erről a nevezetes eseményről korábban két helyen is írtam.[3] Hogy ne ismételjem magam, az alábbiakban Tóth Tibor publikálatlan naplóját idézem.

Előzmények: Tóth Tibor antropológiai gyűjtőútja során, 1964. december 6-án érkezett Szverdlovszkból Almatiba Orazak Iszmagulov kazak antropológus meghívására, azért, hogy Dél-Kazakisztánban, a Szemirecsjén (Hétfolyóköz) élő kipcsakok között végezzenek közösen antropológiai felméréseket. Arra, hogy más kazakföldi vidékekre is ellátogasson, Tóth Tibor még csak nem is gondolt, hiszen a Kazak Szocialista Szovjet Köztársaságnak szinte a teljes területe tiltott volt külföldi kutatók számára különféle politikai, katonapolitikai okokból. 1964. december 12-én Tóth Tibor a Kazak Tudományos Akadémián előadást tartott a magyarok eredetének problémájáról.

„Az ülés után a táblánál még félórányit beszélgettem Zujevvel, majd Abdzsahmánovval és Nurhánovval. Ez utóbbi (kipcsák származású) váratlan adatokat közölt: A Kazáh Köztársaság kusztanáji területe dzsangeldi (turgáji) kerületében Konraulü-patak jobb partján a Küzbel Szovhoz területén él a Magyar törzs, (!!!) mely két nemzetségből – Horezek (kb. 500 fő), Aitkul (kb. 800 fő) áll és a kazáh nép Középső Zsusza Argün törzsszövetséget képező 6 törzs egyike. Figyelmet érdemel ezen kívül, hogy a Magyar törzs közelében él a Taz törzs, valamint kipcsák csoportok.” (Az idézet szó szerinti, Tóth Tibor helyesírását is követem.) [4]

Így értesült tehát Tóth Tibor a torgaji „magyar törzs” létéről, nem Sz. A. Tokarjevtől, hanem Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől. A kapott információ alapján Tóth Tibor üzbegisztáni, tadzsikisztáni méréseinek befejeztével, 1965. március 31-én visszatért Almatiba, majd ugyanazon év áprilisában Szejitbek Nurhánov kíséretében elutazott Torgajba, ahol a Szarükopán az argün-magyarok között két hétig folyatott antropológiai méréseket. Az utazás különféle akadályairól – amelyek a későbbiek során az egész kutatás kudarcba fulladását és feledésbe merülését is okozták – korábbi, a jegyzetekben hivatkozott munkáimban részletesen szóltam.[5]

Azt, hogy torgaji kutatásainak eredményéről magának Tóth Tibornak mi volt a személyes véleménye, jelzi 1966-ban megjelent előzetes beszámolójának címe: Az ősmagyarok mai relictumáról,[6] valamint a tudós antropológus 1991-ben bekövetkezett halála után a családja által az óbudai temetőben felállított sírjának felirata: „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de kutatói lelkesedéstől vezetve bölcsőjét kereste és találta a magyar népnek” 2) Baski, azon állításának bizonyítási kísérlete során, amely szerint egyetlen szótári adat sincs arra nézve, hogy a Madijar szó „magyart” jelentene a mai kazak nyelvben, pontatlanul idézi az 1999-ben megjelent Kazak Értelmező Szótárból a MAZSAR szó magyarázatát. A következőket írja: „Benkő egy 1999. évi kiadású kazak értelmező szótárból idézi a madiar, madijar szó jelentését. Eszerint az a magyar szó régies változata, a mazsar pedig a népnév Arany Horda korabeli alakja” [BASKI 2010–11, 110., 37. jegyzet].

A szóban forgó értelmező szótár szómagyarázata nem állítja, hogy a „madijar szó a „magyar” népnév régies változata lenne. Modern kori változatként említi:

MAZSAR Madijar (vengr). Így nevezték őket az Aranyhorda idején.

A szómagyarázathoz a szöveg példát is hoz fel, egy középkori kazak népi költemény egyik verssorát a „merész mazsar nemből való” Kojan Batürről. Így tehát a független Kazak Köztársaság megalakulása után nyolc évvel megjelent kazak akadémiai értelmező szótár szerint a „Madijar” kazak szó egyértelműen „magyart” (vengr-t) jelent.[7]

A madijar” etnikai névnek a magyarokra vonatkoztatása jól ismert a korábbi és újabb tudományos szakirodalomból is. Baski Imre ezzel kapcsolatban például a kirgiz Olzsobaj Karatajevet idézi. Mindössze egy-két további példát hozok fel. A. K. Kuskumbajev kazak történész az adott kérdésről a következőket írja:

„A »magyar« szót kazakul »madijarként«, törökül »madzsarként« írják le. Tehát a két névváltozat egyazon népre, a magyar népre vonatkozik.”[8]

Mándoky Kongur István így ír egy 1975-ben készült akadémiai úti jelentése piszkozatában: „A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100 000 lelket számláló madzsar, vagy magyar, illetve madjar nevű törzs.”[9] A korán elhunyt nagy turkológusnak a magyar eredetű baskír törzsekről írott cikkében pedig a következőket olvashatjuk: „Ez utóbbiak emlékét a baskírok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, egyes törzseik és nemzetségeik ugyanis a valamikor régen nyugatra költözött »majarok«, »madjarok«, vagy »madijarok« népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat.”

Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett kazak nyelvű levelében Magyarországra vonatkozólag az „Алыс мадияр отанында” (távoli magyar hazámból) kifejezést használja.[10]

Térjünk vissza az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótárra. Ami valóban nem szerepel benne (Baski Imre kifejezésével élve: „amiről szó sincs” benne), az a „Madijar” szónak a „Mohamed barátjaként” történő értelmezése. Érdeklődéssel várok bármely ezzel kapcsolatos kazak szótári adatot, de a fentiek alapján, még ha esetleg létezne is ilyen adat, a „Madijar” szó a kazak nyelvben akkor is jelentené a „magyar” etnikai nevet is. Így tehát a lényeges történeti (nem nyelvészeti!) probléma inkább az, hogy a kazak kánságok fennállásának idején élhettek-e azok területén olyan (keleti) magyar eredetű etnikai csoportok, amelyekre ez az etnikai név a későbbiekben vonatkozhatott? Amennyiben igen, akkor az1999-es kazak akadémiai értelmező szótárból adatolt, valamint az argün-magyarok és a magyar-kipcsakok sírjaira is felvésett „МАДИЯР népnévnek, nemzetségnévnek és törzsnévnek a Muhammadjar személynévből történő magyarázatára törekvés okafogyott.

Ajbolat Kuskumbajev a „мадияр” etnikai név megjelenését kazak közegben – a „маджар” etnikai név helyére lépve – a XVIII–XIX. század fordulójára, Baski Imre pedig a „мадьяр”, „мадияр” etnikai nevek megjelenését ugyanott – orosz hatásra – legkorábban a XVII. századra, de inkább a XVIII. századra feltételezi. A Madžar–Magyar népnév, törzsnév és személynév azonban már korábban is megjelenhetett Dast-i Kipchak sztyeppéin, török (kipcsak) nyelvi környezetben nagy valószínűséggel a szokásos hanghelyettesítéssel, vagyis madjar, illetve kiejtéskönnyítő inorganikus protézissel, madijar alakban.[11] Erre a feltevésre elegendő alapot nyújtanak a legutóbbi időben orosz és kazak kutatók által feltárt és közzétett történeti adatok. Az Aranyhorda felbomlása után megalakult, a Dél-Uráltól a Kaukázus előhegyeiig terjedő sztyeppéket is uraló Nogaj Horda keleti területeinek a népessége legkésőbb a XVII. század során beolvadt a kazak kánságokba.[12] Azt, hogy a Nogaj Horda törzsszövetségében volt madžar törzs, XVI–XVII századi orosz és nogaj dokumentumok bizonyítják. [13] A kazaksággal egyesült nogaj törzsekkel együtt érkezhettek a mai kazak sztyeppékre azok a keleti magyarok is, akiknek utódai „kazak-magyar” néven váltak ismertté.

A Nogaj Horda keleti területei madžarjainak XVI–XVII. századi megjelenési lehetőségét a kazak sztyeppéken népköltészeti adat is megerősíti. Az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótár is idézi – példaként a „mazsar” népnév használatára – a középkori (XVI. századi) kazak regös verset, az Er-Szobant. E műalkotás szövege szerint a kazak Salkiiz-zirau (1465–1560) hírt kapott Er-Szobannak egy kaukázusi (kabardföldi) zsákmányoló hadjáratáról, amelyben a „merész mazsar nemből való” Kojan batür is részt vett. Ez a hadjárat nyilvánvalóan a Nogaj Horda azon keleti területeiről indult, amelyeknek törzsei a további évszázadok során a Kaukázus előteréből és a Dél-Uráli-síkságról az Urálon túli  sztyeppékre költöztek, majd beolvadtak a kazak népbe. A madžar törzs egykori jelenlétét az adott területeken az idézett verssoron kívül más, a közelmúltban feltárt történeti-etnológiai adatok is igazolják.[14] Az argün és kara-kipcsak genealógiai táblázatok is a XVI–XVIII. századra jelzik Madijar, illetve a kazak-magyar etnikai csoportok megjelenését a mai Kazakföldön. Az argün-magyarok és magyar-kipcsakok máig megőrzött szájhagyománya egyértelműen arra utal, hogy ők a honfoglalás korban az egykor kettészakadt magyarság keleten maradt része utódainak tekintik magukat. A Muhammadjar nevet a közülük való öregek sohasem hallották, a kérdezettek önmagukra kizárólag a madijar (madiar, magyar) népnevet vonatkoztatják.[15] Legendáikban máig él nyugatra távozott, „egy ismeretlen hegy mögött élő” testvéreik emléke.[16]

 

JEGYZETEK:

1 BASKI IMRE, A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, Nyelvtörténeti Közlemények 2010–11, 95–130.

2 BASKI I., i. m. 95–96.

3 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, Bp., 2003, 29–35; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 2010/2., 62.

4 Tóth Tibor naplója. Tóth Tibor hagyatéka, Természettudományi Múzeum, Embertani Tár

5 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, 19. sk; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 1910/2, 63. sk.

6 TÓTH TIBOR, Az ősmagyarok mai relictumáról (előzetes beszámoló), A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának Közleményei, 1966, 283–299.

7 Vö.: BENKŐ MIHÁLY, Még egyszer kazak-magyarokról (Hozzászólás Baski Imre cikkéhez), Eleink 2009/2., 37. Baski Imre Nyelvtudományi Közleményekben megjelent cikkének bibliográfi ájából úgy tűnik, hogy a szerző tanulmánya írásakor nem ismerte ezt a cikkemet, amelyben – A Torgaji Madiarok szövegével ellentétben – az 1999-ben kiadott Kazak Akadémiai Értelmező Szótárt pontos fordítás alapján idéztem. Jól ismerte viszont Baski Imre A Torgaji Madiarok című könyvemet, ahol Szejitbek Nurhánov beszámolója alapján közlöm, hogyan és milyen körülmények között értesült Tóth Tibor a torgaji „magyar” törzs létezéséről. Ehelyett mégis Veres Péter feltételezését közli.

8 A. K. KUSKUMBAJEV, Magyarok keleten és nyugaton, Bp., 2012, 47.

9 Ulü dalanün birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati 2008, 246.

10 MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Kunok és magyarok, Török–magyar könyvtár I. (szerk.: VÁSÁRY ISTVÁN és FODOR PÁL), Bp., 2012, 227. Bulat Kumekov kazak akadémikus a Mándoky Kongur István emlékére írott, a kazak–magyar történelmi kapcsolatokról írott cikkében a magyarokra vonatkozólag a „венгр” szó mellett következetesen használja a „мaдияр’ szót is. Vö.: БУЛАТ КУМЕКОВ, Казахи и венгри: общие исторические корни, in: Ulü dalanin birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati, 2008, 32. skk. Ha az 1999-es akadémiai Kazak Értelmező Szótár mellett ilyen nagy nevű kazak és magyar keletkutatók kapcsolják össze a „madijar” személynevet és nemzetségnevet nevet a „magyar” népnévvel, az már gyanút kellene hogy keltsen. Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett levelének idézett szövegét és fényképét már korábban leközöltem: BENKŐ MIHÁLY, Mándoky Kongur István a kazakmagyarokról, Eleink 2008/2., 83. A vonatkozó 5. sz. jegyzetben leírtakat most is fenntartom: az adott „алыс мадияр отаннында” szóösszetételben a”мадияр” szónak Mohamed prófétához még csak véletlenül sem lehet köze. A levelet Szejitbek Nurhánovnak, Tóth Tibor egykori kísérőjének szívességéből fényképezhettem le a kazak nyelvész asztanai lakásán, amiért most itt mondok köszönetet. A fénykép a birtokomban van.

11 Erre vall az is, hogy az üzbegisztáni Kaska-Darja mentén élő, Vámbéry és Németh Gyula által is „madzar”-ként említett, Tóth Tibor által is kutatott magyar nemzetség tagjait az üzbég etnikai szótár madžarként említi, „которым исследователей также считают мадьярами”. Az önelnevezésük viszont magyar. Vö.: Этнический атлас Узбекистана, Ташкент 2002, 59.; CATHERINE POUJOL, Dictionnaire de l’Asie Centrale, Paris 2001, 192.

12 О происхождении казахских жузов и их названии, in: Научное творчество Н. Л. Гумилева, Астана, 2012, 192.

13 В. В. ТРЕПАВЛОВ, История Ногайской Орды, Москва, 2001, 437., 489., 502. táblázat. A Nogaj Horda törzsei közé tartoztak: kangly, katagan, kereit, kipcsak, kongur, kongyrat, kitaj, madzsar, mangyt, najman, tama, szildzsigut, ujszun. Ezek közül négy törzs: a kipcsak, a kongyrat, a najman és a kereit napjainkban is közismert tagjai a kazak Középső Horda törzsszövetségének, amelyben a kazak-magyar etnikai csoportok is vannak. Vö.: Р. Х. Кереитов, Ногайская орда и ее зтнический состав, In: Историко- географические аспекти развития Ногайской Орды, Сборник статьей, Махачкала, 1993, 21.

14 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 63. sk. A Madžar törzsről a Nogaj Horda keleti területein, vö.: Р. Х. Кереитов, i. m., i. h. Mindez erősíti Róna-Tas András feltételezését is, amely szerint a volgai magyarság egy része nem menekült nyugatra, hanem dél-délkeletre is húzódhatott, és egy részük később beolvadhatott a kazak népbe. Vö.: RÓNA-TAS ANDRÁS, Kis magyar őstörténet, Bp., 2007, 36.

15 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 65. sk. A Muhammadyar névnek az általunk gyűjtött több ezer nevet tartalmazó kazak-magyar sezserékben sincs nyoma. Vö.: BENKŐ MIHÁLY – BABAKUMAR KHINAYAT, A keleti magyarság írott emlékeiből, Bp., 2007, 25–62., 100–147.

16 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 68 skk.

 

 

A HUN-MAGYAR SZÁRMAZÁS KUTATÁSA - Állítás és cáfolat

Állítás

"A modern magyar tudományosság a dualizmus évtizedei alatt bomlik ki, így a magyar őstörténetre vonatkozó nézetek is gyökeres átalakuláson mennek keresztül. Megerősödik és tudományos bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete, és a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg." [Vásáry István: Múltunk kacatjai. Magyar Nemzet – Magazin 2015. febr. 28.]

Magyarul: Amióta bizonyítást nyert a magyar nyelv finnugor eredete minden olyan kutatás, mely a hun-magyar származást vizsgálja tudománytalan.

Cáfolat

Az MTA BTK MÖT állásfoglalása: A magyar nyelv és a honfoglalók eredete két külön dolog. Nem létezik "finnugor", amiképpen "indogermán" népi eredet se: ezek nyelvtörténeti kategóriák. A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.[Ablonczy Bálint: Fordulat a magyar eredetkutatásban. Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1.]

A finnugor eredet bizonyításából a hun eredet lehetetlenségére következtetni tehát nemcsak azért óriási logikai hiba, mert a hunok nyelvét nem ismerjük, hanem azért is, mert egy közösség (nép, többnemzetiségű politikai egység) eredetének kérdése nem mosható össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.

Tegyük ehhez hozzá egy szakember internetes fórumon nicknév alatt kifejtett véleményét:

A hunok szerepéről a magyar etnogenezisben lehet beszélni. Azok mellett, hogy tele vannak velük a mondáink, krónikáink és a tárgykultúrában is sok analógiát találhatunk (szarvíjak, üstök, stb...) ott vannak Fóthi közelmúltbeli antropológiai kutatásai amik - igen nagy adatbázisra építve - azt állapítják meg, hogy a honfoglaló elit és a Tien San-i hunok egymás 99%+-os analógiái, se a közelben se távolabb nem találni ilyen egyezést (kivéve a tuvai mintákat persze de nem akarom részleteiben ismertetni az egészet...). Azért magyar-hun azonosság ügyben azt megjegyezném, hogy ez az elit, a honfoglaló köznép az a pontiuszi steppe és a Volga/Dél-Urál környékének szkíto-szarmata kori lakosságában találja meg a közel ilyen arányú analógiáit. Szóval lenne mit kutatni. Első körben érdemes lenne félretenni az mtDNS-eket kicsit és újra elővenni az YDNS ügyet és amellé a pár N1c mellé megpróbálni Q hg-t is találni (vagy nem találni...). Bármit is találnának mondjuk (Q, R1a, C, I2a vagy csak még több N1c vagy akármi) sokat segítene a török/szkíta/őslakos/marslakó stb. viták tisztázásában. Persze azt sem ártana felmérni mi volt az első évezred közepe felé Délnyugat Szibériában a pálya YDNS ügyben a tévedések elkerülése végett.
A magyar és a jenyiszeji nyelvek kapcsolatát kutatni is érdemes lenne, és amennyire én tudom ezt nem igazán tette meg még senki. Én annyiról tudok, hogy a Tartu-i egyetemen voltak érintőlegesen ilyen kutatások a hun nyelvvel kapcsolatban. 
[Dash hozzászólása a hun-magyar kérdésről az index.hu hírportál Magyar őstörténet, magyar honfoglalás főrumán)].

arpad-cimer.JPG

Kép: Árpád fejedelem címere hun eredetre utal:

Kézai Simon Magyar Krónikája szerint: „ETHELE király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak.”

Kálti Márk Képes Krónikája ennél többet ír. E szerint: „Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták, Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.” Ezzel összhangban vannak a Képes Krónika képei, melyek Attilát, Álmost és fiát, Árpádot turul madárral díszített pajzzsal ábrázolják.

]

A MAGYARSÁG ÉS A TURÁNI ALFÖLD KAPCSOLATA - ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT

ÁLLÍTÁS
„…Feléledt a már az 1920-as években tudományon kívülre szorult, elaggott ideológia, a turanizmus is, melynek tumultuózus, színes rendezvénye, a magyar őstörténettel is kóklerkedő úgynevezett kurultáj már egy ideje állami támogatást is kap…” (Múltunk kacatjai. Magyar Nemzet – Magazin 2015. febr. 28.)

Magyarul: Aki a magyarság eredetét a Turáni Alföld térségében keresi, az a tudományon kívülre szorult, elaggott ideológiát elevenít fel, tehát tudománytalan, dilettáns, kókler.

CÁFOLAT
„…sikerült a legújabb vonatkozó orosz palynológiai, erdőtörténeti és egyéb adatok segítségével tudománytörténeti adalékká süllyeszteni P. F. Köppennek nyelvcsaládunkkal kapcsolatos több mint százéves, megalapozatlan volga–kámai finnugor őshaza koncepcióját.
Tévedés ne essék, nem azt állítom, hogy okosabb lennék elődeimnél, úgy gondolom, talán inkább szerencsésebb voltam. Mint ahogy nemrég történt, amikor rájöttem, hogy G. E. Markov professzorom a moszkvai Lomonoszov Egyetemről, ugyanoda lokalizálta a lovas nomadizmus bölcsőjét, a Kr. e. II. évezred fordulóján az észak-kaszpi arid sztyeppés és félsivatagos régiójába, ahová – tőle függetlenül – neves fizikai antropológusunk, TÓTH TIBOR a honfoglaló magyarság embertani típusának a kialakulását helyezte. Személy szerint igencsak hálás vagyok mindkettőjüknek, hogy mostanáig nem jöttek rá arra, hogy tudományos nézeteiket teljes mértékben össze lehet egyeztetni. Ugyanis ezzel elütöttek volna egy jelentős tudományos felfedezés, kutatási prioritás örömétől. Lényegében hasonló tudománytörténeti helyzet jött létre, amikor finnugor nyelvészeink az intediszciplinaritás mellőzése miatt nem vették észre, hogy az ugor nyelvközösség egységének felbomlása kronológiailag teljes mértékben egybeesik a Kr. e. II–I. évezred fordulóján a lovas nomadizmus kialakulásának idejével....”
(Veres Péter, in: Napkút-évkönyv 2011, NAPÚT (XII. évf) 2010/10., Nyolcvankilenc jeles hetvenes, 54–56. oldal)

„…Kutatásaink szerint a magyar nép etnogenezisében a lovas nomadizmus meghatározó szerepet játszott, sőt eddig nem eléggé értékelt, legfontosabb történelmi eseménynek számít. A fokozódó klímaromlás végső soron Urál-hegység közelében fekvő száraz sztyeppés és félsivatagos vidéken a lovas nomadizmus kialakulását determinálta őseinknél. Ezt a tudományos hipotézisünket más adatok is megerősítik. Többek között az a körülmény is, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai morfológiai arculatának kialakulása a Kr. e. 12-2. évszázad közötti ezer év alatt éppen az említett ARAL-TÓ ÉS MUGODZSÁR HEGYSÉG (ez a Turáni Alföld – B.I.), VALAMINT AZ ALSÓ-VOLGA között fekvő arid mezőségi területen ment végbe. A magyar honfoglalók embertani típusának andronovói eredetét, mely őstörténetkutatásunk egyik legnagyobb fegyverténye, TÓTH TIBOR bizonyította be….”
(Veres Péter. „A magyar nép etnogenezise”. História XXIX. (2007/4.). HU ISSN 01392409. Index 25384.)

IRODALOM
Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.)

KÉP

madzsar_varos3.JPG

Madzsar (Magyar) város romjai

Ablonczy Bálint: FORDULAT A MAGYAR EREDETKUTATÁSBAN

Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1. 14-17. o.

Címlapon: Sumér vagy finnugor? Az Akadémia is felfedezte magának a magyar őstörténet kutatást.

Ősök tere. A jobbik a Magyar Tudományos Akadémiától elvont forrásokból hozna létre őstörténeti intézetet, miközben ilyen kutatócsoport már létezik. Az ott dolgozó szakemberek a társadalmi érdeklődést érzékelve szóba álltak a hagyományőrzőkkel, az új kutatások nyomán pedig akár a tankönyveket is át kell majd írni.

Az őstörténet három legfontosabb kérdése és a tudományos válaszok

1. Vége a finnugor rokonságnak?

A magyar nyelv és a honfoglalók eredete két külön dolog. Nem létezik "finnugor", amiképpen "indogermán" népi eredet se: ezek nyelvtörténeti kategóriák. A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.

2. Mennyire ősi a székely rovásírás?

Ez még bizonytalan. Volt olyan feltevés, amely XV. századi konstrukciónak tartotta, ám ez tarthatatlan álláspontnak tűnik. Nem kellően igazolt az a vélekedés sem, amely szerint az írás az egyház üldözése ellenére maradt fenn: templomokból is ismerünk feliratokat, ez papi jóváhagyás nélkül elképzelhetetlen lett volna.

3. Az avarok magyarok?

Az érdeklődőket László Gyula kettős honfoglalás elmélete óta (amely szerint a magyarság a 670-es években, majd 895-ben érkezett a Kárpát-medencébe) foglalkoztatja a kontinuitás kérdése. Noha ezt a tudomány nem tekinti bizonyítottnak, elmozdulás tapasztalható: a kutatások fényében valószínű, hogy az avar kori népesség nagy része megérte a honfoglalás, és felmerült a székelység avar eredete is.

***

A hagyományőrzők nem nyilaztak le senkit, és a tudósok sem átkozták ki a nem szakmabelieket. A Magyar Tudományos Akadémián (MTA) áprilisban Magyar őstörténet - Tudomány és hagyományőrzés címmel megtartott konferencia volt az első alkalom, hogy a honfoglalás idejét újraélők és a korszakkal foglalkozó tudósok egy rendezvényen együtt szerepeltek. Az "alternatívok" bevették volna a finnugrizmus" bástyájának tartott Akadémiát? A legkevésbé sem. Azt jelezte a tanácskozás, hogy a tudományos világ és a hagyományőrzőknek nevezett sokrétű szubkultúra legkomolyabb része párbeszédet kezdett. Erre jó példa a konferencián előadó Bíró Ádám és Bencsik Péter együttműködése: a régész és az íjkészítő közösen alkották meg a honfoglaló magyarok fegyverének eddigi leghitelesebb rekonstrukcióját.

Sarlatánok kíméljenek!

Mindez nem azt jelenti, hogy a sumér délibábokat kergetők polgárjogot nyertek: a magyar őstörténet továbbra is az egyik legösszetettebb tudományos kérdés, amelyet az internetről vagy dilettáns "kutatók" könyveiből felcsipegetett sületlenségekkel nem lehet átírni. De a társadalmi igényt jól mutatja, hogy várhatóan idén augusztusban is tízezrek látgatnak majd ki a hagyományőrző szubkultúra legnagyobb rendezvényeire, a Kurultájra és a Magyarok Szövetsége Kunszentmiklós melletti gyűlésére. Sőt a politika is napirenden tartja a kérdést, Lezsák Sándor fideszes országgyűlési alelnök például a Kurultáj elkötelezett támogatója. A Jobbik pedig július közepén jelentette be, hogy az őszi költségvetési vitában őstörténeti kutatóintézet felállítását javasolja majd. Mondván, az Akadémia nem ad helyet a vitáknak és nem szervez kutatásokat, ezért a párt pénzt is elvonna a tudóstestülettől. A radikálisok árnyékra vetődtek: 2012 februárjában alapították meg az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézetén (BTK) belül a Magyar Őstörténeti Témacsoportot; a régészeket, történészeket, nyelvészeket összefogó tudóscsapat hozta tető alá az említett konferenciát.

"A magyar társadalom hihetetlen érdeklődéssel fordul az őstörténet felé, amit jó- és rosszindulatú sarlatánok egyaránt kihasználnak. Másrészt az 1996-os millecentenáriumi rendezvények óta nem született jelentősebb összefoglalás a korszakkal és s problémákkal kapcsolatos új redményekről" - idézi a kutatócsoport létrehozásának indokait Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója. A történész szerint az új tudományos eredmények következtében változik a honfoglalás koráról, a magyar nép etnogeneziséről való tudásunk.

Az új intézet jó alkalom lehet a tudomány mulasztásainak pótlására. Több mint ötven éve született például utoljára átfogó kataszter a honfoglalás kori sírokról. Márpedig ennek hiányában alapvető összefüggések felismerése is nehéz. Ezért a témacsoport szakemberei nekiláttak a VI. század közepétől a XIV. század elejéig tartó korszakot feldolgozó adattár elkészítésének, amely az összes leletet ábrázolná térinformatikai eszközökkel. Egy dél-oroszországi magyar ásatásban való részvételt is támogat a témacsoportnak szervezeti keretet adó MTA BTK.

Emellett elkészülhet a hiteles rovásírásemlékek összefoglalója is. Bármennyire hihetetlen a manapság már helységnévtáblákig érő divat láttán, utoljára Sebestyén Gyula rendszerezte a székely írás emlékeit - 1915-ben. "Azóta nemcsak a felfedezett emlékek száma duplázódott meg, de rengeteg hamisítvány is kering. Az érdeklődők nem feltétlenül tudnak különbséget tenni köztük" - magyarázza Vásáry István. A turkológus irányítja a székely írás emlékeinek összegyűjtését célzó programot, egyben vezeti a témacsoportot. Ami pedig az általános őstörténet-kutatást illeti, "a legkomolyabb újdonságokat a régészettől és a genetikától várhatjuk" - teszi hozzá a professzor. Vásáry István szerint nem kell ködös emlékekbe menekülni, a valódi történelem is kellően izgalmas.

Oroszország kincsei

Nem véletlen, hogy a hozzáértők a régészetet emlegetik, mint ahonnan új információk érkezhetnek; sőt előbb-utóbb még a középiskolai atlaszokat is át kell rajzolni. A VI-VIII. századból ugyanis a kutatók nem rendelkeznek olyan leletanyaggal a Volgától nyugatra eső területekről, amelyet összefüggésbe lehetne hozni a magyarok, de egyáltalán bármely népesség Dél-Uráltól kiinduló vándorlásával. Az utóbbi térségből feltehetőleg a IX. század elején meginduló vonulás következő állomása Etelköz (a középső Dnyeper-vidék) lehetett, s innen eleink már a Kárpát-medencébe kerültek. Azaz a tankönyvekben is szereplő Levédia ebben a formában nem létezett önálló szállásterületként, vagy nem az ott megjelölt Kazár Kaganátus területén volt; ezt ugyanis tételes régészeti elemzés nem támasztja alá. Ma úgy tűnik, nem néhány száz év, hanem fél évszázad alatt jutottak el a honfoglalók a Kárpát-medencébe. E témában kutat Türk Attila, aki augusztus elején indul egy csapat élén Dél-Oroszországba, Cseljabinszk közelébe egy magyar vonatkozású régészeti feltárásra. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Magyar Őstörténeti Témacsoport, valamint az MTA BTK Régészeti Intézetének közös expedíciója mintegy 30 év szünet után újítja fel a korai magyar történelem keleti régészeti kutatását. "Az ujelgi lelőhelyről került elő a Kárpát-medencei honfoglalókkal párhuzamba állítható legkomolyabb anyag. E kapcsolat mibenléte érdekel minket" - mondja a Heti Válasznak Türk Attila. A többek között az MTA BTK, illetve civilek támogatásával szervezett expedíció célállomásán harmadik éve folynak a munkálatok. "Ha az előkerülő leletekről bebizonyosodna, hogy 895 utánra keltezhetők, akkor talán a keleten maradt magyarokhoz van szerencsénk. De a IX. századi réteg inkább a honfoglalás kori anyagi műveltség keleti gyökereire mutat" - magyarázza a régész.

De nem kell ahhoz Oroszországig utazni, hogy a magyar őstörténettel kapcsolatos új fejleményeket találjunk. Idehaza a kutatókat régóta foglalkoztató avarkérdés is változások előtt áll. A szintén ázsiai eredetű népcsoportról sokáig úgy gondolták, hogy a VI-VIII. században még erős kaganátus a frankok általi legyőzése után kipusztult. Szentpéteri József régész, a témacsoport egyik titkára szerint ezt az álláspontot alighanem felül kell vizsgálni. "A temetők leletanyaga alapján ma már valószínűbb, hogy az avar kori népesség tekintélyes része megérte a honfoglalást" - mondja. Az első látásra csak a világ avarszakértőinek nem túl népes táborát izgalomba hozó információ más megvilágításba kerül egy új könyv révén. Benkő Elek régész a középkori Székelyföldről szóló monográfiájában arra jutott, hogy a korai székelység embertani szempontból a Kárpát-medence honfoglalás előtti népességéhez állt közel. Az avaroktól való származás bizonyítása régi problémát oldana meg: a székelyek különállástudata megmaradt, bár kulturális értelemben nem lehet elválasztani őket a magyaroktól. De a honfoglalás után a meghódított népekre jellemző módon katonai segéderőként alkalmazták őket.

Szentpéteri József évek óta vezeti a Solt-Tételhegyen folyó ásatásokat. A Bács-Kiskun megyei település határában fekvő lelőhelyen egykor az Avar Kaganátus központja lehetett. Később - a kutatásvezető véleménye szerint - a magyar nagyfejedelemség székhelye ugyanide került. Majd csak Taksony nagyfejedelem fia, Géza idején költözött Esztergomba a legfőbb hatalmi központ. E feltevés bizonyítása nagy előrelépés lenne.

Ukrán testvérek?

Az őstörténeti honlapok alapján a legtöbbeket izgató kérdés az, hogy a genetika eszközeivel fellehet-e deríteni a honfoglaló magyarok eredetét, rokonságát. "Fontos kérdés, mi alapján lehet a sírokból kinyert genetikai mintákat összevetni a jelenlegi adatokkal. Sok múlik a mintavételen: Ornella Semino az ukránokat, a horvátokat és a lengyeleket vélelmezte legközelebbi fiági rokonainknak. De ez nem a magyar férfiak többségének szláv eredetét bizonyítja: a vizsgálatot mátrai falvakban végezték, ahol a szlovák népesség több évszázadon át szoros kapcsolatban volt a magyar népelemekkel" magyarázza Mende Balázs Gusztáv, az MTA BZK Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumának vezetője. Hozzátesz: óvakodni kell a genetika csodafegyverként való kezelésétől, hiszen például egy honfoglalás kori lelet genetikai vizsgálata nem fog választ adni arra a kérdésre, hogy milyen nyelven beszélt az illető. Mende Balázs Gusztáv szerint a kutatók meglepve tapasztalták, hogy a vizsgált honfoglalás kori kiscsaládi temetőkben a közvetlen vérségi összefüggést ritkán találták meg; sokkal több volt a sírkertek közti rokoni kapcsolat. Ez azt jelenti, hogy a honfoglalók a korábban gondoltakkal ellentétben jóval mobilabbak lehettek. A másik lehetőség, hogy nagy létszámú népesség temetkezett rövid idő alatt a kis létszámú temetőkbe, ezért nem voltak egymásnak rokonai az elhunytak.

Kiegészítés a cikkhez:

Irodalom:

Pallag Zoltán: Egy új magyar őstörténet felé – Interjú Türk Attila régésszel, https://szikmblog.wordpress.com/2015/03/30/egy-uj-magyar-ostortenet-fele-interju-turk-attila-regesszel/, letöltve: 2016-12-03

Magyar Péter: Lehet, hogy teljesen félreértettük eddig a magyarok őstörténetét, http://444.hu/2015/02/27/lehet-hogy-teljesen-felreertettuk-eddig-a-magyarok-ostortenetet/, letöltve: 2016-12-03

Kép:

 

honfoglalas_1.JPG

Új utakon: Türk Attila régész által rajzolt új térkép. (Forrás: A honfoglalók viselete, Helikon, 2014)

AZ ARANYHORDA TITKA

Kik, mikor és miért térítették el a magyar történelmi tudatot

tohtamis-timur2.JPG

Kép: Tohtamis Állama (Aranyhorda, Dzsudzsi ulusz) és Timur Állama (Csagataj ulusz). Bekeretezve Madzsar (Magyar) város, amely a két állam közötti konfliktusban pusztult el.

A magyar identitástudat – másképpen annak a kérdése, hogy ki tekinti magát magyarnak, illetőleg kit tekintenek mások magyarnak – történelmileg változó helyzetének egyik meghatározó tényezője a magyarok eredete.

 

A honfoglalás korából saját készítésű írásos feljegyzések nem maradtak. A magyar törzsek nevei is csak Bíborbanszületett Konstantin császár irásaiban, és egyes helységek nevében maradtak meg. A XI-XVI. században keletkezett magyar krónikák – Anonymustól Heltai Gáspárig – a magyarok eredetét a hunokra vezették vissza, illetőleg az Árpád-házat Attila hun fejedelemtől származtatták. A Habsburg Birodalomnak komoly fejtörést okoztak a magyar függetlenségi mozgalmak. E törekvések elleni ideológiai hadviselésében is az „oszd meg és uralkodj” elvét alkalmazta, így ha nem is közvetlenül emiatt, de tény hogy éppen ebben az időszakban született meg a finnugor elmélet. 1771-ben a csillagász Sajnovics János jezsuita pap Demonstratio című munkájában először tett kísérletet a magyar és a finnugor nyelv hasonlítására, ezzel egyidőben Engel János támadta a hun-magyar kapcsolatot. A reformkor és az ezt lezáró forradalom és szabadságharc időszaka a hun-magyar eredet, a honfoglalás dicsőséges eseményei témájának reneszánszát jelentette. Ezt jelzi Arany János Buda halála, illetőleg Vörösmarty Mihály Zalán futása című hőskölteménye, a különböző versekben felbukkanó régi dicsőségre utaló gondolatok.

A kiegyezés után fejtette ki tevékenységét a Magyarországon letelepedett, német származású Budenz József, aki a történeti nyelvészet elismert tudósa lett. Budenz – Sajnovicshoz hasonlóan – a magyar nyelv finnugor eredetét vallotta. Párhuzamosan jelentkezett a hun hagyomány támadása is, melyet a szász Éder József és Schlözer Károly, majd a szlovák Szklenár György, Dümmler, Büdinger és Palaczky, Röessler Róbert és mások mesének nyilvánítottak. Ezt a vonalat követte a felvidéki szász családban született Hunfalvy (Hunsdorfer) Pál, aki szerint a „hun hagyomány nem lehet a magyar nép ősi, keletről hozott hagyománya ... a hun hagyomány a XIII. századi krónikások meséje ...” Ezek az elméletek kizárták a hunok és magyarok kapcsolatát és a nyelv nyomain a szibériai parányi népekhez, a vogulokhoz és osztyákokhoz jutottak el, mint legközelebbi rokonokhoz.

A zsidó származású Vámbéry (Bamberger) Ármin, a sánta dervis, aki a keleti magyarok nyomát keresve gyalog, álruhában Szamarkandig eljutott, ettől eltérő álláspontot képviselt. 1869-ben tanulmányt publikált a magyar-török szóegyezésekről. Nem zárta ugyan ki a finnugor nyelrokonságot, de rámutatott a – közép-ázsiai – török kapcsolatok fontosságára. Budenz József hosszú tanulmányban bírálta Vámbéry munkáját. Ezt követte Vámbéry Ármin 1882-ben megjelentetett A magyarok eredete  című műve, mely kirobbantotta az úgynevezett „ugor-török” háborút.

A vita finnugor oldal győzelmével történt lezárásában vélhetőleg szerepe lehetett a politikának is. A császár sohasem bocsátotta meg az Oszmán Török Birodalomnak a szabadságharc menekültjeinek befogadását. Emellett Európában a hun Attila emlékének megítélése nagyon kedvezőtlen volt. Talán ennek is köszönhető, hogy Trefort Ágost kultuszminiszter jegyzőkönyvileg kijelentette, hogy becsüli a török oldal képviselőit, de nekünk európai rokonokra van szükségünk. Aki nem a finnugor elméletet vallja, az ne számítson állami támogatásra, ösztöndíjra, kollégiumi ellátásra.

Az 1949 után uralomra jutott marxista tudomány a kérdést osztály alapon értékelte újra. Budenzet, Hunfalyt a feltörekvő polgárság képviselőjének, Vámbéryt és támogatóit pedig az ősi dicsőséget kereső retrográd feudalizmus képviselőinek nyilvánította. A hun-magyar származás elméletének kategórikus tagadása a mai napig jellemzi a magyar hivatásos tudomány álláspontját. Továbbra sem bizonyítható, hogy a hunok esetleg éppen finnugor nyelven beszéltek, ahogyan az sem, hogy az Árpád-ház Attilától származik. Mindenesetre tényként állapítható meg, hogy a Hun Birodalom széthullása után a Kárpátoktól keletre újabb hatalmas lovas-nomád birodalmak emelkedtek fel, majd hullottak széjjel. Ilyen volt az első és második Türk Birodalom, a Kazár Birodalom, a Kipcsák Törzsszövetség, melynek nyugati ágához tartoztak a hazánkban a mongolok elől menedéket kereső kunok (kumánok). Ha a magyarok átkelve a Kárpátokon hosszú évtizedekig rettegésben tartották egész Nyugat-Európát, akkor feltételezhető, hogy a Kárpátok túloldalán is jelentős szerepet játszottak a hatalmas keleti birodalmakban. Ahogy Györffy György feltételezte, könnyen lehet, hogy a magyarok vezetői a türk birodalmat megszervező Asina családból származtak.

A hun eredet tagadásának összekötése a magyar nyelv finnugor eredetének kérdésével a mai napig szívósan tartja magát. Neves akadémikusunk például ezt írja: "...A hun-magyar eredet azután a XIX. század közepéig olyan evidencia lett, mely először a nemzet gerincét alkotó nemesség, majd a teljes magyarság nemzeti hagyományának szerves részévé vált, annak ideológiai egységét biztosította. A XVIII. században, elsősorban jezsuita történetíróink révén, a magyar történetírás, így az őstörténet kutatása is forrásokkal megalapozott tudományos stúdiummá vált, de a hun-magyar történeti szemlélet keretei továbbra is fennálltak. Az 1867-es kiegyezés teremti meg a polgárosodás és modernizáció feltételeit, ha felemás módon is, ugyanis modern nemzetet építeni önálló állam nélkül csak felemás módon lehetett. Mindenesetre a modern magyar tudományosság a dualizmus évtizedei alatt bomlik ki, így a magyar őstörténetre vonatkozó nézetek is gyökeres átalakuláson mennek keresztül. Megerősödik és tudományos bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete, és a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg..." (Vásáry István: Múltunk kacatjai, in: Magyar Nemzet Magazin 2015. február 28.) Magyarul, aki még mindíg a hun eredetet vallja, az dilettáns. Ez a "tudományos" nézet annál is furcsább, mert óriási logikai hibából ered. A két dolog semmiképpen nem köthető össze, hiszen a hunok nyelvét nem ismerjük.

 Magyar és Mazsar

 Az elmúlt évtizedekben a magyar őstörténet kutatás területén több olyan új felfedezés született, mely indokolttá teszi a kialakult tudományos álláspontok újragondolását. A kazakisztáni Torgaj-vidéken, Üzbegisztánban a Kaska-Darja mentén, a Mongol Altajban és Nyugat-Szibériában magukat magyarnak nevező törzseket találtak. Ezt a körülményt önelnevezésük mellett az antropológiai kutatások, sírfeliratok, nemzetségtáblák, mondák, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló keleti krónikák és genetikai vizsgálatok igazolták. Az eredmények Tóth Tibor antropológus (1965), Benkő Mihály történész, keletkutató és dr. Bíró András Zsolt genetikus nevéhez fűződnek. Az újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy a Julianus barát által 1235 telén megtalált keleti magyarok nem semmisültek meg, hanem betagozódtak az Arany Hordába, majd a XV-XVI. században – Oroszország felemelkedése miatt – új hazát keresve Dél-Kelet felé indultak és Abul Hair majd Sejbani kán vezetésével részt vettek az Arany Horda utódaiból létrejött kazak és üzbég kánságok megalapításában. Mivel Kazakisztánban és Üzbegisztánban mindenki tudja, hogy melyik törzsből, nemzetségből származik, a keleti magyarokkal a kazak és üzbég népek államalkotó elemeiként ma is felvehető a kapcsolat.

Itt fontos megjegyezni, hogy a törzsek nevét tartalmazó ciril és arab betűs írásokban „gy” betű hiányában madijar, madiar, majar szavak szerepelnek, de az említett törzsek, nemzetségek tagjai nevüket tökéletesen úgy ejtik ki, ahogyan mi: „magyar”. Kivételt képeznek a Mongol-Altajban élő magyarok, mivel ők nem nevezik magukat sehogy, viszont a velük együtt lakó kereit törzsszövetségbe tartozó kazakok mazsaroknak nevezik őket.

A hivatásos, akadémiai intézetekben vagy egyetemeken dolgozó néprajz tudósok, turkológusok elutasítják a keleti magyar törzsekkel, néptöredékekkel való rokonságot. Fodor István nyelvész egy a Tudós klub című műsorban elhangzott rádió interjúban kijelentette, hogy itt csak véletlen névhasonlóságról lehet szó. Benkő Mihály Kipcsák magyarok című könyvének bemutatóján pedig Molnár Ádám turkológus mondta azt, hogy a turkológusok egységes álláspontja szerint a „mahdijar” törzsnek semmi köze a magyarokhoz. Veres Péter néprajzos több cikket írt, mely szerint a kazakisztáni magyar törzs neve a Mohamedjar szó rövidítése. Állításait Somfai Kara Dávid néprajzos – egyébként soha le nem írt – etimológiai fejtegetéseire alapozza. Ezt követően Baski Imre több, mint 30 oldalas tanulmányt szentelt a kazakisztáni „Madijar” nemzetségnév Mohamed prófétához kapcsolódó eredete elméletének, melyet a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtörténeti Intézetének folyóiratában jelentetett meg. ( BASKI IMRE, A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, Nyelvtörténeti Közlemények 2010–11, 95–130.)

Egységes, csak ellenkező előjellel a Közép-Ázsiai turkológusok, történészek, néprajzosok álláspontja is. E szerint vannak kazak-magyarok, üzbég-magyarok, akiknek a testvérei a Kárpát-medencében élnek. Maguk a törzsek tagjai hagyományaikból úgy tudják, hogy sokkal többen voltak, népük egy része nyugatra távozott, és most már azt is be tudják azonosítani, hogy „Vengrijában” (ez Magyarország orosz neve, melyet átvettek) élnek. Nagyon furcsa, hogy a magyar tudósok maguknak az érintetteknek és világhírű közép-ázsiai tudósok – így például Orazak Izmagulov antropológus, Bolat Kumekov turkológus, Szeipert Abuszeitova történész, Aibolat Kushkumbajev történész (maga is keleti magyar) – véleményét is figyelmen kívül hagyják a témában.

JULIANUS MAGYARJAI

 

031.jpg

Kép: Keleti magyar lovas. Fotó: Benkő Mihály

A magyarok kettéválásáról, egy részük kelet, másik részük nyugat felé vándorlásáról és egymással fenntartott rendszeres kapcsolataikról 950-ben Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár írt „A birodalom kormányzása” című művének 38. fejezetében [1]. A keleti magyarok emléke a 13. század elejére már elhalványodott Kárpát-medencében élő testvéreik között. Julianus barát és dominikánus rendtársai a „keresztény Magyarok történetében” olvashatták, hogy keleten van egy másik, „Nagyobb Magyarország ahonnan népével együtt a hét vezér kiköltözött”, de hogy hol van, „még csak nem is sejtették”. Végül Julianus barát 1236-ban – sok viszontagság után – megtalálta az (egyik?) tartományukat. A mongol kor vérzivataros idejében azonban nem volt lehetőség a rendszeres kapcsolatok felújítására. A 15. században Mátyás király udvarába még érkeztek hírek arról, hogy a Don forrásvidékén magyarul beszélő nép található, ezt követően azonban a keleti magyarokra vonatkozó információk hosszú évszázadokra csaknem teljesen megszűntek. Mindez azért érdemel különös figyelmet, mert az elmúlt évtizedekben ismételten hírek érkeztek magukat magyarnak nevező, bár magyarul már nem beszélő néptöredékekről Baskíriából, Kazahsztánból, Üzbegisztánból és Nyugat-Mongóliából.

Julianus barát útja

Julianus barát 1235-1236-os útjáról szerzetestársa, talán felettese által IX. Gergely pápa részére készített „Riccardus-jelentés” [3] szerint korábban Ottó barát – 1232-es útján – talált magyarul beszélő embereket, de a tartományukba nem jutott el. Az ő útmutatása alapján Julianus barát megtalálta [egyik] tartományukat „Nagy Bolgárország… egyik nagy városától … kétnapi járóföldre … a nagy Etil folyó mellett”….„Kik látván őt s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük; megértették őt, és ő is azokat.” … „Mikor tehát vissza akart térni, kitanították őt ezek a magyarok egy másik útra, amelyen gyorsabban utazhat.” A mordvinok földjén át vízen, majd Oroszországon és Lengyelországon keresztül lovon utazott, 1236. karácsonyának másnapján érte el „Magyarország kapuját”. Julianus barát hírt hozott mind a keleti magyarokról, mind a közelgő mongol (tatár) támadásról. A Németország ellen irányuló, de a Magyar Királyság területén elakadt tatár támadás után a Kárpátok keleti oldalától az Irtisig kiépülő aranyhordában a keleti magyarok önállósága végképp megszűnt. A Riccardus-jelentés a keleti magyarok megtelepedési helyét nem nevezi meg, de a leírásból a hajdani „Nagy Bolgárországgal”, határos Baskíriára lehet következtetni. Ezt erősíti meg az is, hogy „Baskíriát, azaz Nagy Magyarországot” 1255-ben útleírásában a francia szerzetes, Rubruk nevezi meg. Feltehetőleg Julianusra hivatkozva írja: „Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda.” [3] Rubruk a mongol uralom alatt lévő területen többször is találkozott magyarokkal, de tartományukat nem kereste fel. Meg kell említeni, hogy Kézai Simon krónikájában az található, hogy Skythia Barsatia (Baskar), Dentia (Dent) és Mogoria (Magyarország) részekre oszlik. [17] Ezek közül Barsatia neve is Baskíriát tükrözheti. Tény, hogy Baskíriában ma is találhatók magyar törzsnevek (pl. Gyarmat, Jenő). Ezzel a kérdéssel többek között Pauler Gyula, Ligeti Lajos, Német Gyula és Mándoky Kongur István is foglalkozott [21, 20, 19, 18]. Itt jegyzem meg, hogy a magyarok mongol kori – Volga-Káma vidéki – jelenlétére utal egy 1311-ben elhunyt személy sírja is, melyet a Káma melletti Csisztopolban 1983-ban fedeztek fel: „Az arabírásos sírfeliraton ugyanis minden kétséget kizáróan olvasható volt az elhunyt apjának neve: Madzsar.” [22]

tohtamis-timur2.JPG

Kép: Tohtamis Állama (az Aranyhorda) és Timur Lenk Állama (Csagataj Birodalma). A bekeretezett résznél található Madzsar (Magyar) város, melyet a két állam közötti konfliktus során pusztítottak el. Forrás: Ajbolat Kushkumbajev.

Julianus barát magyarjai a mongol kor után a Don-Volga vidéken

Azt a tényt, hogy a mongol kor után a Don forrásvidékén – orosz fennhatóság alatt – magyarul beszélő népet találtak, Thuróczy János krónikája rögzítette Aeneas Silvius Piccolomini, későbbi II. Pius pápa „Commentarii” című műve alapján. Erre hivatkozik Bonfini is, a „Rerum Hungarorum Decades”-ben, kiegészítve az információt „szarmata” kereskedők közvetlenül Mátyás királynak hozott híreivel. Leírja a királynak e hírek alapján kialakult tervét is, mely szerint szeretné a keleti magyarokat a háborúk miatt megfogyatkozott lakosságú Magyar Királyságba áttelepíteni. A királynak ez a szándéka azonban sikertelen maradt. [10] Az információk szűkössége, közvetett volta miatt ezek a hírek önmagukban nem lennének elegendő tudományos bizonyítéknak tekinthetők. Vásáry István azonban korabeli orosz okiratok és a Don-Volga vidék 20. századi helységnévtárai magyar népnevet tükröző településneveinek tanulmányozása alapján bebizonyította, hogy Julianus magyarjainak utódai, a mongol kor után valóban a Don forrásvidékén, valamint a Közép-Volga vidékén éltek. Vásáry a településnevek alapján megrajzolta a mozar és miser/mescer néptöredékek megtelepedésének térképét is, melyek Oroszország, Tatárföld és Baskíria területét érintik. [25] Megjegyzem, Vásáry csak a mozar néptöredéket tekinti magyar eredetűnek, de más tudományos álláspontok szerint a miser/misar név is a magyar névből ered.[19]

Hírek a keleti magyarokról

A 15. századot követően a keleti magyarokra vonatkozó információk csaknem teljesen megszűntek. Egy-egy meg nem erősített információn kívül – ilyen volt például Turgoly Sámuel, II. Rákóczi Ferenc orosz szolgálatba állt tisztjének a levele, mely szerint a Krim félszigeten hét magyarul beszélő falu létezett a 18. század elején [24] – egészen a közelmúltig, alig jutott el hír róluk Magyarországra.

Magukat magyarnak nevező törzsek napjainkban

Nemrégiben azonban újabb hírek érkeztek a keleti magyarokról, pontosabban magukat magyarnak nevező, de már magyarul nem beszélő néptöredékekről. A nyugat-kazahsztáni – magát magyarnak nevező – néptöredéket 1965-ben dr. Tóth Tibor antropológus fedezte fel egy kazah nyelvész, Szeitbek Nurhanov útmutatása alapján a nyugat–kazahsztáni Torgaj-vidék nevű területen.[23] Ugyancsak ő akadt mazsar/magyar néptöredékre Üzbegisztánban a Kaska-Darja folyó mentén. Dr. Tóth Tibor 1964-1965-ben az MTA (Magyar Tudományos Akadémia) engedélyével járt tanulmányúton a Szovjetúnióban. A tanulmányút elsődleges célja: „A magyar nép származásával kapcsolatos összehasonlító embertani adatok gyűjtése kb. 4000 felnőtt egyénről”. Végül 3100 egyénnél végzett mérést Baskíriában és Kazahsztánban. Mint írja: „váratlanul kiderült, hogy a [Kazah] köztársaság Kusztanaj területén egy magyar csoport él, a szervezést ez irányban szorgalmaztam. … 1965 április 7-29 között folytathattam az adatgyűjtést a kusztanáji terület (200 000 km2) Dzsangildi és Tobol-i járásaiban a magyarok, a kipcsakok és más törzsbeliek között, összesen 400 felnőtt egyénnél. … a gyűjtőmunka teljes befejezését az időjárási viszonyok lehetetlenné tették … Mégis, a természeti nehézségeket jelentős mértékben ellensúlyozta az a tény, hogy kísérőm a KTA Nyelvtudományi Intézetének munkatársa Seitbek Nurhánov maga is kipcsak származású, korábban hosszú ideig tanítóként dolgozott a szárükopa-i magyarok között, kitűnően ismerve a helyi adottságokat. A Kazahsztán területén megtett út kb. 8000 km volt.” Tanulmányútja során több tagköztársaságban előadást tartott az „ősmagyarok eredetének problémájáról”, tudományos vizsgálataival kapcsolatos „előzetes következtetéseiről”. A Kazak Tudományos Akadémián 1964. december 12-én tartott előadásában „… az embertani leletanyag ismeretében vázoltam azt a hipotézisemet, mely szerint az ősmagyarok elvándorlása az Urál-vidékről a széleskörűen elterjedt nézetekkel ellentétben a VIII. századnál jóval korábban megkezdődött. Vázoltam továbbá másik hipotézisemet, mely szerint a magyar nép etnogenezisének problémái – legalább is embertani vonatkozásban – túllépik a finnugor csoport etnikai történetének kereteit. Ezzel kapcsolatban érintettem az őshaza problémáját s harmadik hipotézisemet az Észak-Káspi mellékre vonatkozóan…” „Előadásom részletes ismertetése megjelent a KTA Közlönyének Társadalomtudományi sorozatában, annak 1965 évi 2. kötetében.” [23] Dr. Tóth Tibor felfedezését a korabeli magyar tudományos közélet közönnyel, esetenként gúnyos megjegyzésekkel fogadta. A felfedezés feledésbe merült. Ő maga soha nem térhetett vissza felfedezése helyszínére. A Szovjetunió összeomlása után, 1991-ben megkísérelte a Magyar Tudományos Akadémián tudományos kutatásának folytatását elérni, azonban mielőtt célját elérte volna – éppen ebben a kérdésben folytatott volna a Magyar Tudományos Akadémián tárgyalást – az Akadémia titkárának előszobájában szívinfraktusban meghalt. [Erdélyi István közlése] Sírjára családja a következőket iratta: „Egy szegény árva magyar, pénz és taps nélkül, de kitartó kutatói lelkesedéstől vezetve, bölcsőjét kereste és találta a magyaroknak.”

1989-2003 között Benkő Mihály történész folytatott kutatásokat a Nyugat-Mongóliában élő kazakok között. Kutatásainak eredetileg a honfoglalás kori temetkezési szokások keleti párhuzamainak feltárása volt a célja. Sokadik nyugat-mongóliai útja során helyi kísérője, a korábban Magyarországon tanult Toletejin Edge felhívta a figyelmét a Mongol Altaj antropológiailag a kazakoktól eltérő, europid kinézésű nomádjaira, akiket ő mazsaroknak nevezett. Elvitte Benkő Mihályt a „mazsar” temetőbe is, ahol jellegzetes kopjafás, kopjás fasírokat láttak és fényképeztek. Benkő Mihály ezt követően utazott dr. Tóth Tibor nyomán Kazahsztánba a Torgaj-vidéken élő magyar néptöredék felkeresése céljából.

A Benkő Mihály mongóliai útjának előkészítésében segítséget nyújtó neves turkológus nyelvész, Mándoky Kongur István sajnos a nyugat-mongóliai magyarokkal kapcsolatos felfedezést nem érhette meg, 1992-ben között fiatalon elhunyt. 2008-ben került elő Mándoky Kongur Istvánnak egy az 1970-es években az Akadémiának írt útijelentése, amelyben Mándoky szorgalmazta a kazak-magyarok között végzendő kutatást:

„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában… a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény így önmagában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között (itt dr. Tóth Tiborra utal), de antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebben kezdett hozzá a jóval bonyolultabbnak ígérkező történelmi és etnikai kérdés. Tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve azak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.” [Az utijelentés kéziratát Mándoky özvegye, Ongajsa bocsátotta Benkő Mihály rendelkezésére.]

Mándoky a Szovjetunió összeomlása következtében megnyíló lehetőségek kiaknázásában korai halála miatt már nem vehetett részt. Benkő Mihály Torgaj-vidéki kutatóutját a korábban Mongóliába, majd Kazahsztánba akkreditált nagykövet, Jaczkovits Miklós támogatta és szervezte meg. Benkő Mihály találkozott dr. Tóth Tibor egykori helyi segítőjével, Szeitbek Nurhanovval is. A magyar temetők Torgajban meglepő titkokat rejtegettek. Olyan helyen is voltak fából készült sírok, ahol sok száz kilométerre fa nem található. Ez nyilvánvalóan ősi hagyományok őrzését jelenti. A kősírokon pedig egyértelműen olvasható volt a cirill és arab betűs, etnikai hovatartozást tükröző felirat: „madijar” vagy „madiar”. Ezt a szót a cirill betűs írás szabályai szerint csak magyarnak lehet olvasni. Benkő Mihályt torgaji útjára a kazah Központi Állami Múzeum igazgatóhelyettese, a magyarul is jól beszélő Babakumar Khinayat történész, néprajzkutató kisérte el.

Torgajból visszatérése után az Almati Keletkutató Intézetben az akkori igazgatóhelyettes, Szanat Kushkumbajev közölte Benkő Mihállyal, hogy ő kipcsak-magyar, és Nyugat-Szibériából, az Omszki Területről származik. Testvérének, Aibolat Kushkumbajev történész, egyetemi tanárnak, valamint a Babakumar Khinayatnak a kíséretében jutott el Benkő Mihály a nyugat-szibériai magyarok közé, ahol a Torgaj-vidékiekhez hasonló, magyar etnikai nevet tartalmazó sírfeliratokat, valamint fából készített sírokat fényképezett, sezseréket, köztük egy arab betűs, 1935-ben készült kipcsak-magyar nemzetségtáblázatot is gyűjtött. Célja volt mondák gyűjtése is, a Mongol-Altajban, Torgajban és az Omszki Területen egyaránt. Útleírásait, a gyűjtött mondákat, egy magyar hősről szóló elbeszélő költeményt és fotóit könyvekben tette közzé, amelyeket a Timp Kiadó és a Masszi Kiadó gondozott. [8, 9, 11, 13]

2007-ben a Torgaj-vidéki magyarok között végzett genetikai vizsgálatokat dr. Bíró András Zsolt genetikus, aki e vizsgálatok alapján arra az eredményre jutott, hogy az ott élő magyarok genetikailag közelebb állnak a Kárpát-medencei magyarokhoz, mint az őket befogadó kazakokhoz. [5]

A megtalált – előzőekben említett – magyar néptöredékek ugyan már nem beszélnek magyarul, azonban a „magyar” szót pontosan úgy ejtik ki, ahogyan mi, nem pedig úgy, ahogyan a befogadó török nyelvű népek. Utóbbiak ugyanis „madzsar”-t vagy „mazsar”-t mondanak. [8, 9, 11, 13]

Miért a kazakok és üzbégek között élnek a keleti magyar néptöredékek

Az a körülmény, hogy a magyar néptöredékek egy része a kazakok és üzbégek között található az Aranyhorda létrejöttének etnikai hátterével, valamint a 16. században a térségében lezajlott népmozgásokkal magyarázható. A Julianus barát által 1236-ban megtalált magyarok abban az időben már a mongol vezetésű, Aranyhordának nevezett Dzsucsi-ulusz szövetségesei voltak. Az Aranyhorda a Kárpátok keleti felétől egészen a Irtisig terjedő területen – elsősorban a korábbi kipcsak törzsszövetség, a Dentü Kipcsak szállásterületén – uralkodott. (Uralma alá tartozott a Kijevi Oroszország is.) Vezetése mongol volt, a katonáskodó köznép a meghódolt nomád – elsősorban kipcsak-török nyelvű – népekből állt. A kipcsakok meg nem hódolt része a Magyar Királyságba menekült. A meghódolt kipcsak-törököket egy Mongóliában korábban kiirtott török nép után a mongolok tatárnak nevezték. Innen ered a kipcsakok „tatár” elnevezése. Ezért hívják a Magyar Királyság elleni 1241-es mongol támadást tatárjárásnak. A 15-16. században az Aranyhorda térségében különös események történtek. Először az Aranyhordát meggyengítette a testvérállammal, Timur Lenk birodalmával kialakult konfrontáció, majd a Moszkvai Nagyfejedelemség megerősödésével az Aranyhorda keleti felének uralkodói új haza keresésére kényszerültek. A Sejbanida Abul Hair kán serege elfoglalta a Hétfolyóközt,, majd Sejbani kán megtámadta a a mai Üzbegisztánt, vagyis a Timuridákat is. Sejbani a Timuridákat kiirtotta, a család egyetlen élve maradt tagja Babur, Ő Afganisztánba menekült, majd megtámadta Indiát, és ott megalapította a hatalmas Nagymogul Birodalmat. Az Aranyhorda utódállamaiként jöttek létre a kazak és üzbég kánságok. A keleti krónikák szerint ezekben a hadjáratokban keleti magyar csapatok is részt vettek. Ezek utódai a Kazahsztánban és Üzbegisztánban található magukat magyarnak nevező néptöredékek.[6, 12]

A terepkutatás veszélyei

A keleten folytatott terepkutatás hajdan sem volt veszélytelen, de ma sem az. Ottó barát 1232-ben három társával indúlt útnak, de csak ő ért haza. Hazaérkezése után nyolc nappal meghalt. Julianus barát 1235-ben szintén három társával indúlt útnak. Ketten a megpróbáltatások miatt Alánföldről visszafordultak. Megmaradt társa, Gerhardus testvért egy ismeretlen városban halt meg, végül Julianus 1236-ban egyedül ért célt. Tóth Tibor is ír a rendkívüli időjárásai körülményekről, melyek feladatának teljesítésében akadályozták. [23] Benkő Mihály útjairól többször tért betegen haza, volt olyan eset, amikor az orvosok közölték vele, hogy ha később érkezik, már nem tudták volna megmenteni az életét. Volt, amikor pestis miatti vesztegzár hátráltatta az útját. Nem egyszer került az élete az időjárási körülmények miatt – pl. árvíz – veszélybe, de volt olyan is, hogy tolvajokkal került összeütközésbe és csak a lélekjelenléte mentette meg a tudományos kutatóútja dokumentációját tartalmazó fényképezőgépének elvesztésétől. A 13. században a dominikánus barátok álruhát öltöttek „szerzetesi ruhájukat világival váltották fel, szakállukat és hajukat pogány módra megnövesztették” [3], a 19. században a neves keletkutató, Vámbéry Ármin dervisnek álcázta magát.

Hogyan tovább?

Keleti testvéreink megtalálása egyéni kutatók érdeme. A kutatások folytatása, a kapcsolatok elmélyítése érdekében – civil kezdeményezésként – létrejött a Turán Alapítvány, amely rendszeresen szervez találkozókat, un. kurultájokat (törzsi gyűlés) mind Magyarországon, mind a testvérnépeknél. Szervezett állami, akadémiai illetőleg egyetemi szintű kutatások azonban mindez ideig nem kezdődtek meg. Harmatta János akadémikus az elért eredmények 2004. évi bejelentését, Benkő Mihály „Julianus barát nyomában Ázsiában” című könyvének bemutatóján a magyar tudomány ünnepnapjának nevezte. A könyvhöz előszót is írt. Egy cikkében a következőt írja: „Ezt a kutatást feltétlenül tovább kell folytatni, mert az adott esetben a nyelvészeti, történeti, etnográfiai összefüggés a honfoglalás előtti magyarsággal igazolható. Egy ilyen kutatást államilag támogatott őstörténeti kutató társaságnak, intézetnek kellene vezetnie, vagy legalább is állami támogatást érdemelne. E nélkül az elért siker nem lehet más, mint nagy szerencse, kitartás és hősies ötvözetének eredménye”. [16]

Harmatta János 2004-ben bekövetkezett halálával Benkő Mihály kutatása iránt az akadémiai szintű érdeklődés megszakadt. Egyes tudományos körök 2006-2010 között koncentrált támadást indítottak a keleti magyarok között folyt kutatás hitelességének megkérdőjelezése érdekében. [7] (A támadás módszere és hangvétele messze meghaladta a tudományos vita kereteit.) Remélhetőleg a jövőben a kutatás nyelvészeti, történeti és etnográfiai területeken, a szükséges szervezeti, személyi és anyagi feltételek biztosításával tovább folytatódik.

Irodalom:

  1. A birodalom kormányzásáról. Ford.: Moravcsik Gyula. Lectum Kiadó. Szeged, 2003.
  2. A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György. Bp. 1975.
  3. A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy György
  4. Ajbolat Kuskumbajev: Magyarok keleten és nyugaton, Budapest, 2012.
  5. Bíró, A. Z.; Zala, A.; Pamjav, H.: A Y-Chromosomal Comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary), http://lmv.hu/files/A-Y-chromosome-comparison.pdf, AMERICAN JOURNAL OF PHYSICAL ANTHROPOLOGY 000:000–000 (2009), 1-6
  6. Bromjlej Ju. V, Podolnij R.G.: Az emberiség népekből áll (Moszkva, 1990, 207-211. o.)
  7. Benkő István: Keleti magyarok – Ellenszélben, in: in: Kőrösi Csoma Sándor és az út, 2010., 166-171. o., Eleink, IX/2 (18), 2010,67-74.
  8. Benkő M.-Babakumar Khinayat: A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007.
  9. Benkő Mihály: A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.
  10. Benkő Mihály: Julianus magyarjainak utódai Európa és Ázsia határvidékén, Eleink XII (2013)/4, 3–13.
  11. Benkő Mihály: Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
  12. Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29., Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink (tanulmánykötet) Kovászna, 2007.
  13. Benkő Mihály: Magyar-kipcsakok, Budapest, 2008.
  14. Benkő Mihály: Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 78-83.
  15. Benkő Mihály: Nomád Világ Belső Ázsiában – László Gyula ajánlásával, Budapest 1998;
  16. Harmatta János: Folytatni kell a mazsarok kutatását. Turán, (új) III. évfolyam, 2. szám, 2000 április-május, 101–103.
  17. Kézai Simon mester Magyar krónikája. Fordította: Szabó Károly. http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm#3
  18. Ligeti Lajos: Gyarmat és Jenő. Tanulmányok a magyar nyelv életrajza köréből. NyTud.Ért. XL(1963), 230-239.
  19. Mándoky Kongur István: Amu-Darja széles vize. Karcag, 2002
  20. Németh Gyula: Magyar törzsnevek a baskíroknál. NyK LXVIII (1966) 35-50
  21. Pauler Gyula: A magyar nemzet története Szent Istvánig. Budapest, 1900
  22. Róna-Tas A.: A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton, Magyar Nyelv 82, Budapest, 1986.
  23. Tóth Tibor: Tanulmányúton a Szovjetunióban (Ujfalvy Károly nyomában). In: Anthr. Közlem. X. évf. (1966) 4X. évf. (1966) 4. sz. 139-143
  24. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkássága, http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/t/t28582.htm Turgoly Sámuel levele Asztrakánból 1725. ápr. 2.; a levél eredetije a m. tudom. Akadémia levéltárában; ezen levélben van a legrégibb tudósítás a Kuma folyó melletti Madzsar városról; közölve: Schediasma geographico-historica. Jaurini. 1745., Sándor István Sokféléje VII. 1802. 146. l., Hon 1879. 31. sz., Földrajzi Közlemények 1882. 359. l. (Turkolyi névvel), Ethnographia 1897. 459. l. (Turkai névvel).
  25. Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozarok és miserek (mescerek) a Közép-Volga vidékén. In: Magyar őshazák és magyar őstörténészek. Budapest: Balassi Kiadó, 2008. 37-72

JEGYZETEK

1. „Amikor a türkök [=magyarok] és az akkor kangarnak nevezett besenyők között háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett és két részre szakadt. Az egyik rész kelet felé, Perzsia vidékén telepedett le, s ezeket a türkök régi nevén mostanáig szávartü ászfalünak hívják, a másik rész pedig vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre.”

Bíborban született Konstantin: A birodalom kormányzása, 38. rész.

2. „A keresztény Magyarok Történetében* azt találták, hogy van egy másik, Nagyobb Magyarország*, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött…A domonkos barátok*, miután ezeket a Magyarok Történetében megtalálták, megszánták a magyarokat, akiktől származtak, hogy mind az ideig hitetlenségben tévelyegnek. Elküldtek hát négy barátot* keresésükre, hogy Isten segedelmével megtalálják őket, ahol csak tudják. Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették.”

Riccardus jelentés

3. „Scythia országa egy területbe van ugyan foglalva, de uralkodásra nézve három országra, Baskar-, Dent- és Magyarországra oszlik.”

Kézai Simon mester magyar krónikája. Ford.: Szabó Károly

4. Azután 1983-ban egy tatár kutató új sírfeliratokat fedezett fel a korábban zárt területnek minősülő, a Káma partján fekvő Csisztopol temetőjében. A felfedezés nagy port vert fel, a következő években tatár és magyar kutatók is megfordultak a temetőben, mert az egyik kövön egy váratlan felfedezést tettek. Tatár kollegáink a sírkő fényképét elküldték Magyarországra, ahol 1986-ban előbb magyarul, majd angolul is közzétettük a feliratot. Az arabírásos sírfeliraton ugyanis minden kétséget kizáróan olvasható volt az elhunyt apjának neve: Madzsar. Mikor a következő évben magam is Csisztopolba utaztam, a követ alig találtuk meg, a gaz benőtte, és ketté volt törve. De a kérdéses hely olvasata egyértelmű volt. A felirat egy 1311-ben elhunyt személynek állított emléket, az elhunytnak a nagyapja talán találkozhatott Juliánusszal. A csisztopoli temető a Káma partján van, de tudjuk, hogy a helyiek nyelvében a Kámát is Etilnek nevezik. S a temetőtől nem messze van az a bizonyos Bolsie Tigani nevű falu. Vagyis írott forrás, felirat és régészeti emlék együttesen bizonyítja, hogy a keleti magyarok egy csoportja élt a Volga-Káma vidékén.

Róna-Tas András: Magyarok a Káma vidékén.

5. „Nagy Bolgárország”…”egyik nagy városában, mely állítólag ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar nőt talált, aki a keresett földről erre a vidékre ment férjhez. Ez megmagyarázta a barátnak az utat, hogy merre menjen, s azt állította, hogy kétnapi járóföldre biztosan megtalálhatja azokat a magyarokat, akiket keresett. Így is történt. Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett*. Kik látván őt, s megértvén, hogy keresztény magyar, nagyon örvendeztek megérkezése felett. Körülvezették őt házaikban és falvaikban, és keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak. Bármit mondott nekik a hitről vagy egyebekről, a legfigyelmesebben hallgatták, mivel teljesen magyar a nyelvük*; megértették őt, és ő is azokat.”

Riccardus jelentés

6. „Hatvani Turkoly Sámuel (1724) szikszói rokonaihoz írt leveléből: „A Magyarok Királlya pedig lakott Kuma folyóvíz mellett, mellynek Palotái jóllehet rogosak (romosak – svaszon), de még ma is fennállnak és azon falu helyét itt valló (itt lakó, ide való – svaszon) Pogány nyelven hívják Magyarnak.”

Levele Asztrakánból 1725. ápr. 2.; a levél eredetije a m. tudom. Akadémia levéltárában; ezen levélben van a legrégibb tudósítás a Kuma folyó melletti Madzsar városról; közölve: Schediasma geographico-historica. Jaurini. 1745., Sándor István Sokféléje VII. 1802. 146. l., Hon 1879. 31. sz., Földrajzi Közlemények 1882. 359. l. (Turkolyi névvel), Ethnographia 1897. 459. l. (Turkai névvel).”

7. „Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja.

Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”

Benkő Mihály: Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról

Benkő Mihály MADIJAR: KAZAK-MAGYAR VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA?

Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához

sirko-szaga3.jpg

1. Kép: Szagai "madijar" (magyar) sírfelirat, Torgaj-kapu, Kazahsztán (Forrás: Bíró András)

Lezajlott a nevezetes Csőrösi Koma blogon folytatott nagyszabású és hangos kazak-magyar-ellenes és Kurultáj-ellenes kampány, amelynek közepette került kiadásra 2009-ben Baski Imre cikke a „madijar” témáról a Csodaszarvasban.

Mintegy két évvel mindezek után, szép csendben megjelent Baski Imre tudományos cikke is a kazakisztáni „Madijar” nemzetségnév Mohamed prófétához kapcsolódó eredetének elméletéről, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtörténeti Intézetének folyóiratában, a Nyelvtudományi Közleményekben.1 A tanulmány a folyóirat jellegének megfelelően szigorúan nyelvészeti jellegű, számos etimológiai elemzéssel. Így, történész létemre, az alábbiakban mindössze a szerző két etimologizálással közvetlenül össze nem kapcsolódó, konkrét tárgyi tévedésére szeretném felhívni a fi gyelmet.

1) Mindjárt a cikk első soraiban olvashatjuk a következőket: „A ma tapasztalt jelenség (ui. a kazak-magyarok iránti országos érdeklődés) csak közvetve kapcsolható az 1960-as években, Moszkvában antropológiai tanulmányokat folytató Tóth Tiborhoz, aki – többek között tanárától, Sz. A. Tokarjev etnográfustól – tudomást szerzett az orosz tudományosságban már régen meglévő hipotézisről, amely szerint Közép-Ázsiában a magyar etnonimára hangzásban meglepően hasonló elnevezések feltehetőleg magyar eredetűek. Úgy tűnik, hogy ezt a nézetet Tóth Tibor elfogadta, még mielőtt kutatásai során személyes kapcsolatba került volna a kazakisztáni madijarokkal – szerinte madiarokkal –, majd ebben a szellemben tájékoztatta felfedezéséről a hazai közvéleményt.”2 Baski Imre tanulmánya 1. jegyzetében mond köszönetet Veres Péternek a fenti adat közléséért.

A tanulmány szerzője téves információt kapott Veres Pétertől. Tóth Tibor antropológus az 1960-as évek első felében Moszkvában, a Szovjet Tudományos Akadémia Biológiai Intézetének keretein belül készítette el nagydoktori disszertációját. Ennek a munkának folyamán indult el 1964-ben Urálvidéki, kaukázusi, majd közép-ázsiai kutatóútjára, amelynek során 4000 antropológiai felmérést végzett a magyar nép származásával kapcsolatos összehasonlító adatok gyűjtése céljából. Amikor gyűjtőútjára indult, sejtelme sem volt még  a torgaji madijarok létezéséről. (Sz. A. Tokarjev etnográfus nem volt Tóth Tibor tanára, valószínűleg nem is ismerték egymást, hiszen Tóth Tibor az egyetemet nem Moszkvában, hanem Bukarestben végezte.) 1964-decemberében, Almatiban Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől hallott először Tóth Tibor a torgaji madijar törzsről, illetve nemzetségről. Erről a nevezetes eseményről korábban két helyen is írtam.3 Hogy ne ismételjem magam, az alábbiakban Tóth Tibor publikálatlan naplóját idézem.

Előzmények: Tóth Tibor antropológiai gyűjtőútja során, 1964. december 6-án érkezett Szverdlovszkból Almatiba Orazak Iszmagulov kazak antropológus meghívására, azért, hogy Dél-Kazakisztánban, a Szemirecsjén (Hétfolyóköz) élő kipcsakok között végezzenek közösen antropológiai felméréseket. Arra, hogy más kazakföldi vidékekre is ellátogasson, Tóth Tibor még csak nem is gondolt, hiszen a Kazak Szocialista Szovjet Köztársaságnak szinte a teljes területe tiltott volt külföldi kutatók számára különféle politikai, katonapolitikai okokból. 1964. december 12-én Tóth Tibor a Kazak Tudományos Akadémián előadást tartott a magyarok eredetének problémájáról.

„Az ülés után a táblánál még félórányit beszélgettem Zujevvel, majd Abdzsahmánovval és Nurhánovval. Ez utóbbi (kipcsák származású) váratlan adatokat közölt: A Kazáh Köztársaság kusztanáji területe dzsangeldi (turgáji) kerületében Konraulü-patak jobb partján a Küzbel Szovhoz területén él a Magyar törzs, (!!!) mely két nemzetségből – Horezek (kb. 500 fő), Aitkul (kb. 800 fő) áll és a kazáh nép Középső Zsusza Argün törzsszövetséget képező 6 törzs egyike. Figyelmet érdemel ezen kívül, hogy a Magyar törzs közelében él a Taz törzs, valamint kipcsák csoportok.” (Az idézet szó szerinti, Tóth Tibor helyesírását is követem.)4

Így értesült tehát Tóth Tibor a torgaji „magyar törzs” létéről, nem Sz. A. Tokarjevtől, hanem Szejitbek Nurhánov kazak nyelvésztől. A kapott információ alapján Tóth Tibor üzbegisztáni, tadzsikisztáni méréseinek befejeztével, 1965. március 31-én visszatért Almatiba, majd ugyanazon év áprilisában Szejitbek Nurhánov kíséretében elutazott Torgajba, ahol a Szarükopán az argün-magyarok között két hétig folyatott antropológiai méréseket. Az utazás különféle akadályairól – amelyek a későbbiek során az egész kutatás kudarcba fulladását és feledésbe merülését is okozták – korábbi, a jegyzetekben hivatkozott munkáimban részletesen szóltam.5

Azt, hogy torgaji kutatásainak eredményéről magának Tóth Tibornak mi volt a személyes véleménye, jelzi 1966-ban megjelent előzetes beszámolójának címe: Az ősmagyarok mai relictumáról,6 valamint a tudós antropológus 1991-ben bekövetkezett halála után a családja által az óbudai temetőben felállított sírjának felirata: „Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de kutatói lelkesedéstől vezetve bölcsőjét kereste és találta a magyar népnek”

2) Baski, azon állításának bizonyítási kísérlete során, amely szerint egyetlen szótári adat sincs arra nézve, hogy a Madijar szó „magyart” jelentene a mai kazak nyelvben, pontatlanul idézi az 1999-ben megjelent Kazak Értelmező Szótárból a MAZSAR szó magyarázatát. A következőket írja: „Benkő egy 1999. évi kiadású kazak értelmező szótárból idézi a madiar, madijar szó jelentését. Eszerint az a magyar szó régies változata, a mazsar pedig a népnév Arany Horda korabeli alakja” [BASKI 2010–11, 110., 37. jegyzet].

magyar-etimologia.jpg

2. Kép: Kazak értelmező szótár MAGYAR és MAZSAR szócikke

A szóban forgó értelmező szótár szómagyarázata nem állítja, hogy a „madijar szó a „magyar” népnév régies változata lenne. Modern kori változatként említi:

MAZSAR Madijar (vengr). Így nevezték őket az Aranyhorda idején.

A szómagyarázathoz a szöveg példát is hoz fel, egy középkori kazak népi költemény egyik verssorát a „merész mazsar nemből való” Kojan Batürről. Így tehát a független Kazak Köztársaság megalakulása után nyolc évvel megjelent kazak akadémiai értelmező szótár szerint a „Madijar” kazak szó egyértelműen „magyart” (vengr-t) jelent.7

A madijar” etnikai névnek a magyarokra vonatkoztatása jól ismert a korábbi és újabb tudományos szakirodalomból is. Baski Imre ezzel kapcsolatban például a kirgiz Olzsobaj Karatajevet idézi. Mindössze egy-két további példát hozok fel. A. K. Kuskumbajev kazak történész az adott kérdésről a következőket írja:

„A »magyar« szót kazakul »madijarként«, törökül »madzsarként« írják le. Tehát a két névváltozat egyazon népre, a magyar népre vonatkozik.”8

Mándoky Kongur István így ír egy 1975-ben készült akadémiai úti jelentése piszkozatában: „A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100 000 lelket számláló madzsar, vagy magyar, illetve madjar nevű törzs.”9 A korán elhunyt nagy turkológusnak a magyar eredetű baskír törzsekről írott cikkében pedig a következőket olvashatjuk: „Ez utóbbiak emlékét a baskírok eredethagyományai a mai napig szívósan őrzik, egyes törzseik és nemzetsé geik ugyanis a valamikor régen nyugatra költözött »majarok«, »madjarok«, vagy »madijarok« népének baskír földön maradt törzseitől származtatják magukat.”

Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett kazak nyelvű levelében Magyarországra vonatkozólag az „Алыс мадияр отанында” (távoli magyar hazámból) kifejezést használja.10

Térjünk vissza az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótárra. Ami valóban nem szerepel benne (Baski Imre kifejezésével élve: „amiről szó sincs” benne), az a „Madijar” szónak a „Mohamed barátjaként” történő értelmezése. Érdeklődéssel várok bármely ezzel kapcsolatos kazak szótári adatot, de a fentiek alapján, még ha esetleg létezne is ilyen adat, a „Madijar” szó a kazak nyelvben akkor is jelentené a „magyar” etnikai nevet is. Így tehát a lényeges történeti (nem nyelvészeti!) probléma inkább az, hogy a kazak kánságok fennállásának idején élhettek-e azok területén olyan (keleti) magyar eredetű etnikai csoportok, amelyekre ez az etnikai név a későbbiekben vonatkozhatott? Amennyiben igen, akkor az1999-es kazak akadémiai értelmező szótárból adatolt, valamint az argün-magyarok és a magyar-kipcsakok sírjaira is felvésett „МАДИЯР népnévnek, nemzetségnévnek és törzsnévnek a Muhammadjar személynévből történő magyarázatára törekvés okafogyott.

Ajbolat Kuskumbajev a „мадияр” etnikai név megjelenését kazak közegben – a „маджар” etnikai név helyére lépve – a XVIII–XIX. század fordulójára, Baski Imre pedig a „мадьяр”, „мадияр” etnikai nevek megjelenését ugyanott – orosz hatásra – legkorábban a XVII. századra, de inkább a XVIII. századra feltételezi. A Madžar–Magyar népnév, törzsnév és személynév azonban már korábban is megjelenhetett Dast-i Kipchak sztyeppéin, török (kipcsak) nyelvi környezetben nagy valószínűséggel a szokásos hanghelyettesítéssel, vagyis madjar, illetve kiejtéskönnyítő inorganikus protézissel, madijar alakban.11 Erre a feltevésre elegendő alapot nyújtanak a legutóbbi időben orosz és kazak kutatók által feltárt és közzétett történeti adatok. Az Aranyhorda felbomlása után megalakult, a Dél-Uráltól a Kaukázus előhegyeiig terjedő sztyeppéket is uraló Nogaj Horda keleti területeinek a népessége legkésőbb a XVII. század során beolvadt a kazak kánságokba.12. Azt, hogy a Nogaj Horda törzsszövetségében volt madžar törzs, XVI–XVII századi orosz és nogaj dokumentumok bizonyítják. 13 A kazaksággal egyesült nogaj törzsekkel együtt érkezhettek a mai kazak sztyeppékre azok a keleti magyarok is, akiknek utódai „kazak-magyar” néven váltak ismertté.

A Nogaj Horda keleti területei madžarjainak XVI–XVII. századi megjelenési lehetőségét a kazak sztyeppéken népköltészeti adat is megerősíti. Az 1999-es kazak akadémiai értelmező szótár is idézi – példaként a „mazsar” népnév használatára – a középkori (XVI. századi) kazak regös verset, az Er-Szobant. E műalkotás szövege szerint a kazak Salkiiz-zirau (1465–1560) hírt kapott Er-Szobannak egy kaukázusi (kabardföldi) zsákmányoló hadjáratáról, amelyben a „merész mazsar nemből való” Kojan batür is részt vett. Ez a hadjárat nyilvánvalóan a Nogaj Horda azon keleti területeiről indult, amelyeknek törzsei a további évszázadok során a Kaukázus előteréből és a Dél-Uráli-síkságról az Urálon túli  sztyeppékre költöztek, majd beolvadtak a kazak népbe. A madžar törzs egykori jelenlétét az adott területeken az idézett verssoron kívül más, a közelmúltban feltárt történeti-etnológiai adatok is igazolják.14 Az argün és kara-kipcsak genealógiai táblázatok is a XVI–XVIII. századra jelzik Madijar, illetve a kazak-magyar etnikai csoportok megjelenését a mai Kazakföldön. Az argün-magyarok és magyar-kipcsakok máig megőrzött szájhagyománya egyértelműen arra utal, hogy ők a honfoglalás korban az egykor kettészakadt magyarság keleten maradt része utódainak tekintik magukat. A Muhammadjar nevet a közülük való öregek sohasem hallották, a kérdezettek önmagukra kizárólag a madijar (madiar, magyar) népnevet vonatkoztatják.15 Legendáikban máig él nyugatra távozott, „egy ismeretlen hegy mögött élő” testvéreik emléke.16

 

 

1 BASKI IMRE, A kazak madijar nemzetségnév és a magyar népnév állítólagos közös eredetéről, Nyelvtörténeti Közlemények 2010–11, 95–130.

2 BASKI I., i. m. 95–96.

3 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, Bp., 2003, 29–35; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 2010/2., 62.

4 Tóth Tibor naplója. Tóth Tibor hagyatéka, Természettudományi Múzeum, Embertani Tár

5 BENKŐ MIHÁLY, A torgaji madiarok, 19. sk; UŐ, Magyar néptöredék Kazaksztánban?, Eleink 1910/2, 63. sk.

6 TÓTH TIBOR, Az ősmagyarok mai relictumáról (előzetes beszámoló), A Magyar Tudományos Akadémia Biológiai Osztályának Közleményei, 1966, 283–299.

7 Vö.: BENKŐ MIHÁLY, Még egyszer kazak-magyarokról (Hozzászólás Baski Imre cikkéhez), Eleink 2009/2., 37. Baski Imre Nyelvtudományi Közleményekben megjelent cikkének bibliográfi ájából úgy tűnik, hogy a szerző tanulmánya írásakor nem ismerte ezt a cikkemet, amelyben – A Torgaji Madiarok szövegével ellentétben – az 1999-ben kiadott Kazak Akadémiai Értelmező Szótárt pontos fordítás alapján idéztem. Jól ismerte viszont Baski Imre A Torgaji Madiarok című könyvemet, ahol Szejitbek Nurhánov beszámolója alapján közlöm, hogyan és milyen körülmények között értesült Tóth Tibor a torgaji „magyar” törzs létezéséről. Ehelyett mégis Veres Péter feltételezését közli.

8 A. K. KUSKUMBAJEV, Magyarok keleten és nyugaton, Bp., 2012, 47.

9 Ulü dalanün birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati 2008, 246.

10 MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN, Kunok és magyarok, Török–magyar könyvtár I. (szerk.: VÁSÁRY ISTVÁN és FODOR PÁL), Bp., 2012, 227. Bulat Kumekov kazak akadémikus a Mándoky Kongur István emlékére írott, a kazak–magyar történelmi kapcsolatokról írott cikkében a magyarokra vonatkozólag a „венгр” szó mellett következetesen használja a „мaдияр’ szót is. Vö.: БУЛАТ КУМЕКОВ, Казахи и венгри: общие исторические корни, in: Ulü dalanin birtar ulanü (Mándoky Kongur István emlékkönyv), Almati, 2008, 32. skk. Ha az 1999-es akadémiai Kazak Értelmező Szótár mellett ilyen nagy nevű kazak és magyar keletkutatók kapcsolják össze a „madijar” személynevet és nemzetségnevet nevet a „magyar” népnévvel, az már gyanút kellene hogy keltsen. Mándoky Kongur István 1976-ban Szejitbek Nurhánovhoz intézett levelének idézett szövegét és fényképét már korábban leközöltem: BENKŐ MIHÁLY, Mándoky Kongur István a kazakmagyarokról, Eleink 2008/2., 83. A vonatkozó 5. sz. jegyzetben leírtakat most is fenntartom: az adott „алыс мадияр отаннында” szóösszetételben a”мадияр” szónak Mohamed prófétához még csak véletlenül sem lehet köze. A levelet Szejitbek Nurhánovnak, Tóth Tibor egykori kísérőjének szívességéből fényképezhettem le a kazak nyelvész asztanai lakásán, amiért most itt mondok köszönetet. A fénykép a birtokomban van.

11 Erre vall az is, hogy az üzbegisztáni Kaska-Darja mentén élő, Vámbéry és Németh Gyula által is „madzar”-ként említett, Tóth Tibor által is kutatott magyar nemzetség tagjait az üzbég etnikai szótár madžarként említi, „которым исследователей также считают мадьярами”. Az önelnevezésük viszont magyar. Vö.: Этнический атлас Узбекистана, Ташкент 2002, 59.; CATHERINE POUJOL, Dictionnaire de l’Asie Centrale, Paris 2001, 192.

12 О происхождении казахских жузов и их названии, in: Научное творчество Н. Л. Гумилева, Астана, 2012, 192.

13 В. В. ТРЕПАВЛОВ, История Ногайской Орды, Москва, 2001, 437., 489., 502. táblázat. A Nogaj Horda törzsei közé tartoztak: kangly, katagan, kereit, kipcsak, kongur, kongyrat, kitaj, madzsar, mangyt, najman, tama, szildzsigut, ujszun. Ezek közül négy törzs: a kipcsak, a kongyrat, a najman és a kereit napjainkban is közismert tagjai a kazak Középső Horda törzsszövetségének, amelyben a kazak-magyar etnikai csoportok is vannak. Vö.: Р. Х. Кереитов, Ногайская орда и ее зтнический состав, In: Историко- географические аспекти развития Ногайской Орды, Сборник статьей, Махачкала, 1993, 21.

14 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 63. sk. A Madžar törzsről a Nogaj Horda keleti területein, vö.: Р. Х. Кереитов, i. m., i. h. Mindez erősíti Róna-Tas András feltételezését is, amely szerint a volgai magyarság egy része nem menekült nyugatra, hanem dél-délkeletre is húzódhatott, és egy részük később beolvadhatott a kazak népbe. Vö.: RÓNA-TAS ANDRÁS, Kis magyar őstörténet, Bp., 2007, 36.

15 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 65. sk. A Muhammadyar névnek az általunk gyűjtött több ezer nevet tartalmazó kazak-magyar sezserékben sincs nyoma. Vö.: BENKŐ MIHÁLY – BABAKUMAR KHINAYAT, A keleti magyarság írott emlékeiből, Bp., 2007, 25–62., 100–147.

16 A. K. KUSKUMBAJEV, i. m., 68 skk.

 

Nagy Iván: ADALÉKOK A MADJAR-MAGYAR KÉRDÉSHEZ

magyar05.jpg

Kép: Sas és jurta (Foto: Benkő Mihály)

A 2008-ik évi VI. Nemzetközi Vámbéry Konferencián A Kurultáj margójára címmel Baski Imre előadása is elhangzott. Előadásában érintette a magyar-madjar (utóbbi a keleti magyarok ciril betűs elnevezésének helytelen átirata, helyesen: madijar, madyar vagy madiar - mindhárom változat előfordul, olvasatuk minden esetben: magyar - a szerk) kérdést is. Elmélkedésének lényege az volt, hogy a kazakisztáni madjarok (madijarok, mazsarok) legalább öt különböző kazak törzsben (kipsak, argin, kerey, bek-arisz, bay-uli) előforduló nemzetségek. E nemzetségek az említett törzsekben általában a 6-9. leszármazási fokon, alosztályi (al-alnemzetségi) szinten állnak, ami arra enged következtetni, hogy a legfiatalabb, vagy a törzs kötelékébe újonnan bekerült kazak nemzetségek közé tartoznak. Madi-yar személy- és nemzetségnevük szerkezeténél fogva az Allah-yar, Tengri-yar, Huda-yar nemzetségnevekkel áll rokonságban, így a Madi-yar név "Mähdi barátja, Allah követője" vagy (a Muhammad-i-yarból Mamad-i-yaron keresztül Madi-yar) "Mohamed barátja, követője"-ként értelmezhető. Következésképpen - nézete szerint - ezeknek a nemzetségeknek nincs közük a magyarokhoz (Ezt a magyarázatot eredetileg Veres Péter publikálta Somfai Kara Dávid ötlete alapján A magyar nép etnogenézise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra című cikkében.)

Előadását személyes megszólításnak éreztem, hiszen a konferencia előtt néhány héttel érkeztem haza a Mongol-Altájból, ahol a kazak Tarka csődör (Kazak nyelven Sivar Aigar) törzs tagjai közt éppen ezt a kérdést is tanulmányozhattam. Itt azokról a mazsar elnevezésű nemzetségekről van szó, amelyekről 2001. évben Benkő Mihály hozott hírt (Benkő Mihály: Julianus nyomdokain Ázsiában. Timp kiadó. 2001. 30-41.).

Magam etnológusként vizsgálom a kérdést. Az etnológia, amelyet angol nyelvterületen kulturális antropológia néven neveznek, interdiszciplináris tudomány, amely az európai–amerikai, továbbá az ázsiai magaskultúrák körén kívül élő társadalmak összehasonlító vizsgálatával foglalkozik. Egyik fő témája az előbb említett társadalmak népeinek, népcsoportjainak etnogenézise, konfessszionalitása, kultúrája és annak változása. Ehhez elengedhetetlen az ún. etnikai folyamatok leírása és azok értelmezése. Napjaink kutatásának központjában olyan fogalmak állnak, mint az etnicitás vagy az etnikai identitás (Fredrik Barth, Thomas Holland Eriksen). A módszertani kérdések központi helyet foglalnak el az etnológiában. Elengedhetetlennek tartja a terepmunkát és kidolgozta az etnográfiai adatok gyűjtésének módszertanát.

Amint látható, a sztyeppei madjarok kérdésének kutatása szinte ideális téma az etnológia számára. A sztyeppei nomádok csoportjainak (nemzetségeinek, törzseinek, törzsszövetségeinek) etnikai tudatának, egyszerű vagy többszörös identitástudatának vizsgálata a honfoglalás és az azt megelőző idők etnikai viszonyaira világit rá. Mindez persze értelmezhető úgy is, hogy – mint a régészek, vagy a nyelvészek kutatásai – az etnológus sztyeppei kutatásainak eredményei történelmi síkba vetítve a magyar őstörténet még tisztázatlan kérdéseinek megoldásához járulnak hozzá.

Benkő Mihály tulajdonképpen kulturális antropológusként, terepen szerzett adatokkal dolgozik, bár végzettségét tekintve történész. Érdeklődésének középpontjában a Mongol-Altáj-i, majd Tóth Tibor nyomán a kazakisztáni madjarok etnogenézise és kultúrája áll (Lásd: Torgaji madiarok, Budapest 2003.).

Mivel én ebben a cikkben etnológusként próbálom meg összefoglalni tapasztalataimat, fontosnak tartom tisztázni néhány kulcsfogalom értelmét. Ezek közül a legfontosabb az etnicitás és etnikai identitás. Napjainkban az említett fogalmakat leginkább Fredrik Barth és Thomas Holland Eriksen munkája alapján értelmezzük.

Az etnicitást a társadalmi szerveződés elveként határozták meg, mely a kategoriális vonások szerint szabályozza a csoportok szerveződését, ebben az esetben a feltételezett közös származás alapján. Továbbá az etnicitást a nyelv, vallás, szokások és hasonló jegyek komplexitásának tekintik.  Úgy gondolják, hogy a résztvevők önazonosítása a csoport határának megvonására (mi/ők), és a közös származásba vetett meggyőződésre épülő identitás-szimbólumokra épül.

Az etnikai identitás Barth és Eriksen szerint az adott etnikai csoporthoz való tartozás erős tudatossága, amely minden bizonnyal az etnikumra jellemző jegyek felismerésének és hangsúlyozásának hosszú folyamata során alakul ki.

Következtetéseimet megpróbálom azokra a vizsgálódásaimra alapozni, amelyeket 2008 szeptemberében végeztem a Mongol-Altájban, mégpedig Ölgij megye Cengel járásában. Ezen a területen (és a szomszédos Szakszai járásban) élnek a kazak nyelvű Tarka csődör törzs tagjai. A kazak törzsek Kazakisztán orosz megszállása elől menekülve érkeztek a Mongol-Altáj kietlen vidékére, ahol azóta is nomád életet élnek. A mongóliai kazakok legfontosabb etnikai identitástudata a törzsi identitástudat, míg szélesebb jellegű identitástudatuk a kazak.

Ezek közé illeszkednek be olyan nemzetségek, amelyeknek a kazak törzsi identitáson túl madjar identitásuk is van. Számuk rendkívül alacsony, és ha valaki érdeklődik, akkor mindig csak azt hallani, hogy csak egy-két ilyen család van. Általában nyilvánosan nagyon kevesen is vállalják madjar identitásukat. Az is előfordul, hogy nem magukról, hanem másokról mondják, hogy madjar – mégha azok tagadják is. Torgaji és a Kara Tal-i madjarokkal ellentétben nekik nincsenek sezseréjeik (írott törzsi családfáik) sem. A Cengelharjhannak nevezett hegy lejtőin nomadizálók között élnek, valószínűleg szétszórtan. A Cengelharjhan önmagában is egy óriási terület, elérésük ezért is szinte lehetetlen. Ebből következik, hogy számukról semminemű adattal nem rendelkezünk.

Etnológiailag legfontosabb jellemzőjük az, hogy önmaguk szerint, valamint a többségi Tarka csődör törzsbeliek szerint is külön csoportot képeznek a kazak törzsön belül. Létezik különálló etnikai identitásuk, mert etnicitásuk nyomai kimutathatóak. Ennek legfontosabb jellemzője a feltételezett közös eredettudatuk. Ez a tudatuk egy eredetmondában nyilvánul meg. Magam ennek egy olyan változatát hallottam, amely szerint az Uraltól származnak, és onnan kerültek mostani hazájukba. Nagyon fontos, hogy madjar megnevezésük nem személynévként szerepel, hanem etnonimként. Etnicitásuk része még asszonyaik sajátos viselete, amelyet nem is tőlük hallottam, hanem kazak vezetőinktől. Benkő Mihály szerint etnicitásuk része temetőjük is, amelyben síremlékeik fából készültek, ellentétben a kazakok síremlékeivel, amelyeket kőből építenek.

Mindezek ellenére etnikai identitásuk alacsony, nem törzsi szintű. Ez a helyzet megérthető, ha abból indulunk ki, hogy a Mongol-Altáj madjarjai egy nagyobb közösség kiszakadt részeként érkeztek mostani szálláshelyeikre. Véleményem szerint akár torgaji vagy Kara Tal-i madjarok nemzetségei is lehetnek, akik önállóan csatlakoztak az orosz megszállás elől menekülő Tarka csődör törzshöz. Ez megmagyarázná szétszórtságukat, rendkívül alacsony számukat és magasfokú asszimilációjukat is.

A másik megoldás az éppen a szemünk előtt lejátszódó – vagy inkább éppen lezáródó – sztyeppei névváltoztató mimikri folyamata. Ebben az esetben egy régebben létező nagyobb madjar csoport etnikai identitásváltása zajlott le a Tarka csődör törzsben. Ez a folyamat úgy írható le, hogy a madjar identitástudat feloldódott a szélesebb – kazak – identitástudatban. Ilyenformán a Mongol-Altáj-i madjarok identitástudata hasonló a palócok identitástudatához, amelyek identitásváltása már hosszú évszázadokkal ezelőtt lezajlott és etnicitásuk már csak néhány kulturális elemben érhető tetten.

Az etnicitás tárgyalásakor külön kell beszélni a feltételezett – vagy elutasított – magyar-madjar rokonság kérdéséről. A Benkő Mihály által gyűjtött eredetmondáik nagyon egybevágnak a magyarok eredetmondáival, mert a szarvas követését is megemlítik. A rokonságtudattal magam is találkoztam, amikor egy olyan énekkel fogadtak, amelyben külön üdvözlik a távolra szakadt hasonló nevű rokonokat.

Ennek a cikknek nem az a célja, hogy megoldja a magyar-madjar kérdést. Az azonban megállapítható, hogy a Mongol-Altájban élő madjarok rokonságtudatát a torgaji és Kara Tal-i madjarok rokonságtudatával együtt kell vizsgálni.

A nyelvi egység a legerősebb identitásformáló erők közé tartozik. A madjarok nyelvileg nem különülnek el a kazakoktól, vagy legalábbis ma nincsenek más információink. A kazak-magyar nyelvrokonságról pedig nem szoktak beszélni. Ugyanakkor léteznek példák arra, hogy nyelvi egység nélkül is vállalnak etnikai közösséget. Közismert, hogy a sztyeppei törzsszövetségek többnyelvű közösségek voltak. Ez a sztyeppén egy magasabbrendű identitást jelentett a törzsi (nagy valószínűséggel egynyelvű) identitással szemben. Annak ellenére, hogy a nyelv rendkívül erős identitás-szimbólum, történhet nyelvváltás is, úgy, hogy az etnikai identitástudat megmarad. Ezt más identitás-szimbólumok hangsúlyozása teszi lehetővé. A sztyeppei lovasnomád törzsek esetében például a közös eredettudat, az etnonim további használata. Azonos nyelvű, különböző eredettudatú törzsek esetében valamelyik törzs esetében nagy valószínűséggel fennáll egy korábbi nyelvváltás lehetősége.

A genetikai rokonság vizsgálata első pillantásra mindent eldöntőnek tűnik az etnicitás vizsgálatakor. Családi, tehát nemzetségi szinten eléggé egyértelmű az ilyen típusú kapcsolat kimutatása. Azonban az etnikai identitás állandóan váltózó, csak egy adott helyzethez köthető jelenség. Ezek a csoportok nem biológiai úton jönnek létre, hanem közös kulturális, nyelvi és vallási értékek mentén, biológiailag közös eredetük csupán feltételezett. A sztyeppén általánosan meglevő exogám házasság, valamint a sztyeppei népek ciklikus vándorlásokon alapuló nagy mozgás – és térigénye könnyen észrevehető faji és genetikai keveredést eredményezett. A faji keveredésen túl a Mongol-Altájban élő madjar identitásúak száma feltűnően alacsony, ezért genetikai rokonságuk kimutatása méginkább esetleges. Itt nem is készült genetikai vizsgálat, csak az egy tömbben élő torgaji madjarok között. A felsoroltak miatt Bíró András Zsolt genetikai kutatásainak eredményeit saját tudományágán belül kell értékelni. Amerikában megjelent tanulmánya alapján a magyarok és torgaji madjarok genetikai anyaga nagyon közel áll egymáshoz. Amennyiben a Mongol-Altáj madjarjai valóban a torgaji vagy Omszk környéki madjarok elvándorolt nemzetségei, akkor Bíró adatai alapján a magyarokkal való genetikai rokonságuk kérdése felvethető.

A harmadik fogalom a kulturális rokonság. Talán ez az a rokonságfogalom, amely leginkább a Cvetelin Sztyepanov által leírt sztyeppei népek közös identitástudata alapján definiálható. Ez az etnikai identitás a sztyeppei népek „mi” - nomádok és „ők” – letelepültek tudatából következik. Túlmutat az egyes törzsek között meglévő különbözőségeken (nyelvi eltérések, törzsi ételek, tamgák - billogok, harci kiáltások), és az azonos életmódból származó, szinte azonos, vagy nagyon hasonló kultúrán alapul. Amennyiben ezen a síkon vizsgálódunk, kimondható, hogy a honfoglaló magyarok kultúrája nagyon közeli a madjarokéhoz, különösen a Mongol-Altájban, ahol az odamenekült kazak törzsek szívósan őrzik hagyományaikat. Lovasnomád életmód, hasonló díszítőművészet (veretes övek, nyeregdíszek), pentaton dallamok, siratótípusú dallamok, samanizmus, közös eredettudat, hasonló temetkezési szokások, stb., mind a sztyeppei népek közös kultúrájából fakad. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy például a madjarok viselete alig különbözik a kazak Tarka csődör törzs tagjainak viseletétől. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a viseleti hasonlóságok és más kulturális hasonlóságok a szélesebb sztyeppei identitás alapján nevezhetők a honfoglaló magyarokéval rokonnak.

Összefoglalva tehát a Mongol-Altájban élő madjarok etnológiai vizsgálatát megállapitható, hogy madjar megnevezésük nem személynévként, hanem valamilyenfajta etnikai/csoportmegnevezésként szerepel. A csoporthoz tartozóknak van egy etnikai identitásuk, amely a feltételezett közös eredeten alapszik. Hogy ez az etnikai identitás milyen régi, azt csak egy szélesebb kontextusban vizsgálható, mégpedig a torgaji és Kara Tal-i madjarok etnikai identitásának kontextusában. Feltételezhető ugyanis, hogy a Mongol-Altáj madjarjai a torgaji és Kara Tal-i madjarok csoportjainak elvándorolt nemzetségei.

A rendelkezésre álló adatok szerint nyelvi rokonságról nem beszélhetünk, de a genetikai rokonság kérdése felvethető, míg a kulturális rokonság megállapítható.

Látható, hogy sok kérdés még nyitott és tovább kell vizsgálni. Ilyen kérdés például a fennebb felvázolt és megállapított madjar néven nevezett etnikai identitás eredete. További nyitott kérdés a magyarokkal kialakult rokonságtudat mibenléte. Mennyire újkeletű, vagy esetleg milyen régre nyúlik vissza, ugyanakkor a szélesebb körű sztyeppei „mi/ők” tudaton alapul-e, vagy esetleg máson. Felvethető az a Belső-Ázsiában mindennapos jelenség is, hogy valakik magukat magyarnak vallják vagy gyakran emlegetik a rokonságot a magyarokkal.

Továbbá vizsgálandó a Mongol-Altájban élő kazak törzsek etnogenézise, kultúrája, konfesszionalitása – különös tekintettel a Tarka csődör törzsre. Ilyen magas fokú kulturális rokonság esetén intenzív kutatásokra lenne szükség.

Felhasznált irodalom

Bálint Csanád: A történeti genetika és az eredetkérdés(ek) (A közös kutatás szükségessége és lehetőségei) Magyar Tudomány, 2008/10 1170. o.

Botík, Ján: Etnická história Slovenska. Lúč. Bratislava, 2007.

Benkő Mihály: Juliánus nyomában Ázsiában. Timp Kiadó. Budapest, 2001.

Benkő Mihály: Magyar-kipcsakok. Timp Kiadó. Budapest, 2009.

Csáji László Koppány: A sztyeppei civilizáció és a magyarság. Cédrus Művészeti Alapitvány – Napkút Kiadó. Budapest, 2007.

Eriksen, Thomas Ihlland: Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések. Gondolat kiadó. Budapest—Pécs, 2008.

Havlík, Lubomír E.: Kronika o Velké Morave. Nakladtelství JOTA. Brno, 1992.

Sztyepanov, Cvetelin: Lovasnomád birodalmak és városlakók. Cédrus Művészeti Alapitvány – Napkút Kiadó. Budapest, 2008.

Veres Péter: A magyar nép etnogenezise, különös tekintettel a török népekkel való etnokulturális kapcsolatokra. In: Magyarország -Azerbajdzsán: a kultúrák közeledése. Az első magyar-azerbajdzsáni tudományos szimpózium előadásai. Budapest. 2006 pp 68-92. (A madijar kérdés kifejtése a 84. oldalon).

Vékony Gábor: Magyar őstörténet – Magyar honfoglalás. Nap Kiadó. Budapest, 2002.

 

Csallóközi Múzeum. Dunajská Streda, Muzejná 2. 929 01.

süti beállítások módosítása
Mobil