Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

JULIANUS BARÁT NYOMÁBAN ÁZSIÁBAN – Fotókiállítás

2024. június 30. - Benkő István

Julianus nyomában Ázsiában – látogatóban őseinknél címmel nyílik kiállítás 2024. július 8-án a Pasaréti Közösségi Házban. A tárlaton Benkő Mihály történész, keletkutató, író ázsiai terepkutatásain készült fényképeket láthatnak az érdeklődők. Az egyedülálló fotókiállítást a Barsz Magyar–Kazah Alapítvány közreműködésével rendezik meg.

Benkő Mihály indult el 1989-ben, hogy a korábbi kutatásai folytatásaként a nomád életformát követő kazakok között keresse az ősmagyarok temetkezési szokásainak párhuzamait. Kutatásának iránya rövidesen megváltozott, amikor önmagukat magyarnak és „a szarvas népének” nevező néptöredék tagjaival találkozott Nyugat-Mongóliában, a Mongol-Altajban. Ez után szerzett tudomást Tóth Tibor antropológus kazakisztáni és üzbegisztáni kutatási eredményeiről Erdélyi István régész, történészprofesszor jóvoltából.

A nyugat-mongóliai kazakok között élő magyarok felfedezése után ő is felkereste a kazahsztáni, majd az útmutatásuk alapján a Nyugat-Szibériában élő magyarokat is.

bm844_retus-kicsi.jpg

Így nézhettünk ki Vereckénél – a vörös lovas (Fotó: Benkő Mihály)

Szóbeli forrásokat, mondákat gyűjtött, fotókat készített köztük, írásos emlékeket (genealógiai táblázatokat, sírfeliratokat) kutatott. Utolsó könyve a teljes kutatást összegző, 80. születésnapjára 2020-ban az erdélyi Tortoma Kiadó által megjelentetett Őseink nyomában, Ázsiában című könyv.

A jelenlegi kiállítás 18 évig tartó terepkutatás fotódokumentációját mutatja be.

László Gyula a következőket írta Benkő Mihály fotóiról:

„Benkő Mihály fényképei elsőrendű gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben/sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről. Látjuk a jurtát a benne folyó élettel, látjuk a téli-nyári legeltetési szokásokat, a családok mindennapját, a lószerszámokat, a nyergelést, a szórakozást, jókedvet, a temetőket, tájakat, havasi legelőket és a nyári szállást, egyszóval mindazt, ami felidézheti őseink életét. Nagy érték ez a fényképsorozat, köszönet érte Benkő Mihálynak.”

Amikor Benkő Mihály fotóit elkészítette, még ahhoz hasonló veretes fegyverövet, tarsolyt, nyerget használtak, amelyekkel a honfoglaló magyarok ezer évvel ezelőtt a Kárpát-medencébe érkeztek.

magyar05_1.jpg

Vadászsas a jurta mellett (Fotó: Benkő Mihály)

Ez a világ azonban megváltozott az elmúlt évtizedekben. Amíg ezek a népek a világtól távol, elzárva éltek, könnyebben megőrizték hagyományaikat. A globalizáció következményeként a nomád törzsekhez is elér a civilizáció, fokozatosan beleolvadnak a nagyobb kultúrákba, elveszítve ősi viseletüket, szokásaikat, ezzel együtt az identitásukat is.

A kiállítás a Pasaréti Közösségi Házban érhető el.

meghi_vo_-kicsi.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr6318437997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása