Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

A HONFOGLALÁS KORI VERETES TARSOLYOK MEGDÖBBENTŐ KELETI PÁRHUZAMA

2021. március 24. - Benkő István

A közelmúltban egy magyar kutató a Budapest Farkasrétről származó honfoglalás kori tarsoly pontos párhuzamára bukkant Nyugat-Mongóliában, az ott élő „mazsar” (magyar) törzs szállásterületén.

Benkő Mihály 1989-2001 között folytatott terepkutatást Mongólia legnyugatibb tartományában, Bajan Ölgijben. A megye lakosságának 90%-a a kazak kisebbséghez, azon belül a különböző eredetű törzsekből álló kereit törzsszövetséghez tartozik. Bajan Ölgij tartomány átlagos tengerszint feletti magassága 1710 méter, többezer méteres hegycsúcsokkal. Itt található Mongólia legmagasabb pontja, a Hujtun-csúcs (vagy Hüjten-csúcs, mongol nyelven: Хүйтэн оргил, 4374 m), a Tavan Bogd (Таван Богд) masszívum öt legmagasabb csúcsának egyike. További legmagasabb hegyek a tartomány területén: Caszt (Цаст уул, 4208 m), Cambagarav (Цамбагарав уул, 4163 m), Turgen (Тургэн уул, 4029 m), Cengelhajrhan (3943 m).Ezen a távoli, nehezen megközelíthető területen a lakosság ma is a hajdan az Eurázsiai sztyeppeövezet egészére jellemző lovas-nomád életmódot folytatja. A terepkutatás célja kezdetben a honfoglalás kori temetkezési szokások keleti párhuzamainak megismerése volt. A helyiek azt mondják: „Aki először jön, az ellenség, aki másodszor, az vendég, aki harmadszor, az barát.” A kutatás első szakaszában Benkő Mihály megismerkedett a nomád pásztorkodó életformával. Megírta fotókkal gazdagon illusztrált könyvét Nomád világ Belső-Ázsiában címmel. A mű ajánlását László Gyula régész professzor írta. [Benkő 1998] Ölgijben több alkalommal is fotózott a helyi antropológiai átlagtól kifejezetten eltérő, világos hajú, kék szemű, europid arculatú személyeket. Ötödik útja során, 1998-ban kísérője, Edge Toletaj meglepő kijelentést tett rábökve az egyik fényképre: „Ezek itt mazsarok.” A magyarul kiválóan tudó, korábban Budapesten egyetemi tanulmányokat folytató Edge a kérdésre, hogy ezt eddig miért nem mondta, szűkszavúan azt válaszolta: „Nem kérdezted.” Ezt követően fordult Benkő Mihály figyelme a kazakok között élő mazsar törzs felé. Először a Turán című újság 2000. évi október-novemberi számában adott hírt felfedezéséről. [Benkő 2000] Benkő Mihály ezt követően készítette el Julianus barát nyomdokain Ázsiában című, fotókkal gazdagon illusztrált könyvét, melynek előszavát Harmatta János írta. A könyvben egy fejezet foglalkozik a Bajan Ölgijben élő mazsarokkal. Láthatók a róluk készült fotók, hagyományos öltözetük, a körükben gyűjtött eredetmondák és a pusztulóban lévő magyar temető sajátos, kopjafás-kopjás sírokkal. A könyv bemutatóján Harmatta János így nyilatkozott: „Ünnepnapja ez a magyar tudománynak”. Benkő Mihály ezt követően több helyszínen is felkereste a hajdani hatalmas Mongol Birodalom különböző pontjaira szétszóródott magyar törzsek, nemzetségek szállásterületeit. 2002-ben az észak-kazakisztáni Torgaj vidéken, 2003-ban 2005-ben és 2007-ben a nyugat-szibériai Kara Tal aulban járt. Kutatóútjainak újabb szakaszairól is fotókkal illusztrált könyveket jelentetett meg, majd 2020-ban publikálta a 18 évig tartó terepkutatás eredményeinek összefoglalását „Őseink nyomában Ázsiában” címmel.

Benkő Mihály a magyarországi honfoglalás kori veretes tarsolyok pontos párhuzamát a Bajan Ölgijben élő mazsarok között folytatott terepkutatása során találta meg, és első alkalommal a fentebb említett „Julianus barát nyomdokain Ázsiában” című könyvében publikálta. Saját bevallása szerint kezdetben nem ismerte fel a felfedezés jelentőségét (kutatási témája más volt: a honfoglalás kori magyar temetkezési szokások keleti párhuzamai), arra csak régészekkel történt konzultáció után döbben rá. Veretes övek használata Bajan Ölgij tartományban általános, azonban veretes tarsolyt csak a Cengelhajrhan járás térségében élő mazsar törzs szállásterületén látott. Ez a viselet tehát nomád magyar etnikai jellemzőként értékelhető.

A Budapesti-- Farkasréti tarsolyról Soós Rita, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa a következőket írja: „A honfoglalás korából ránk maradt tárgyak közül talán a tarsolyok a legközismertebbek. Ezek a bőrből készült, korabeli „táskák” az övről lógtak le, és tulajdonosaik a tűzgyújtáshoz szükséges szerszámokat (csiholóvas, kovakő, tapló) tartották bennük. Az évszázadok alatt a szerves anyagból készült, fémdíszek nélküli tarsolyok csak ritkán őrződnek meg a talajban, de a lényegesen tartósabb anyagból készült nemesfém veretekkel vagy lemezekkel ékesített példányok is ritkaságszámba mennek. Utóbbiért azonban nem a Kárpát-medence talajtani viszonyait okolhatjuk: ezek a tárgyak ugyanis méltóságjelvények voltak, vagyis viselésükre nem mindenki volt jogosult.

A veretes tarsolyok a honfoglaló magyarság legritkább rangjelző tárgyai közé tartoznak, két kivétellel mindegyik a Felső-Tisza-vidéken került elő. A kivételek egyike a képen látható budapesti-farkasréti darab, melynek széleire és közepére egykor aranyozott ezüst, növényi mintával (ún. palmettával) és ékkővel vagy üveggel díszített vereteket helyeztek.

A tárgy a Farkasréti temető területén, minden bizonnyal egy modern sír megásásakor látott napvilágot, ám előkerülési körülményeiről pontosabbat nem tudunk. A leletet egyéb, szintén a temetőben talált avar és honfoglalás kori tárgyakkal – lószerszám veretek, veretes öv – együtt a Magyar Nemzeti Múzeum 30 koronáért vásárolta meg. Bár a múzeumi leltárkönyvbe már 1909. szeptemberében bekerült, igazi jelentőségét csak jóval később ismerték fel. Rekonstrukcióját 1973-ban Dienes István készítette el, aki megállapította, hogy mivel a díszítmények szinte az egész tárgy fedőlapját beborították, a farkasréti lelet egyfajta átmenetet képez a néhány verettel és az összefüggő fémlemezzel díszített tarsolyok között. Tarsolylemezeink egy részén megfigyelhetőek olyan minták, melyek a veretes tarsolyok szerkezetére (pl. a szíjra) utalnak, így az utóbbi tárgytípus archaikus volta nem kérdés. Az újabb feltárások eredményei azonban arra világítottak rá, hogy a lemezes tarsolyok nem szorították ki a honfoglaló magyarok között a végérvényesen a veretes „elődjeiket”, hiszen a két típust a honfoglaló magyar férfiak azonos időbszakban is használták.” [Soós 2020]

Dienes István régész történeti-régészeti kutatómunkája során néhány honfoglalás kori tárgytípust rekonstruált, köztük az előkelő harcosok által használt veretes fegyverövet és az arra függesztett veretes tarsolyt is. Benkő Mihály belső-ázsiai terepkutatásai során rábukkant ezeknek a – nálunk már a honfoglalás kor óta használatban nem lévő, és másutt is múzeumok féltett kincseként őrzött – tárgyaknak a napi használatban lévő pontos párhuzamaira.

A következőket írja: „Itt meg kell jegyeznem, hogy az arany-ezüst veretes öveknek, tarsolyoknak és ezüstveretes nyergeknek a néprajzi párhuzamait régészeink, így Dienes István is keresték, azonban ők ezt a finnugor eredet elmélete alapján, az Ob-vidéken és az Urál-vidék középső és északi területein tették (például a mordvinoknál; Dienes: a krjukovói öv rekonstrukciója), így nem is találtak semmit. Egyedül Mándoky Kongur Istvánnak – és az ő útmutatásai alapján nekem jutott eszembe, hogy ilyen párhuzamokat ott keressek, ahol valóban megtalálhatók, ahol a veretes öv, tarsoly és nyereg szinte napjainkig használatban volt: a belső- és közép-ázsiai török világban. Szerencsémre minderről fényképeket is készíthettem.”

Őseink egyik legfontosabb rangjelzője, nemzetségjele volt a veretes öv. [László 1988. 67.] A veretek formája, mérete nemzetségenként eltérhetett egymástól.

a Mongol Altaj kazakjai a múlt század 90-es éveiben még viseltek olyan típusú veretes fegyveröveket (és használtak olyan ezüstveretes lószerszámokat), mint amilyeneket a népvándorlás korában a török kultúrájú népek, többek között a honfoglaló magyarok is. Valószínű, hogy ezek készítési módja sem változhatott sokat a kora középkor óta eltelt évszázadok során. A Mongol Altaj kazakjai között olyan dísztárgyakkal lehetett találkozni még használatban, amilyenek napjainkban a múzeumok féltett kincsei közé tartoznak vagy tartoznának. [Vö.: Benkő 1998, 100 skk.]

Minden nomád ezermester. Szerviz nincs a pusztán, ami ott elromlik, azt csak használója maga javíthatja meg. A hagyományok szerint a türk birodalom i. sz. 6. századi megalakulása előtt az altaji türkök az avarok kovácsmesterei voltak. A kovácsmesterségben, ötvösmesterségben ma is minden altaji kazak pásztorember járatos, szívesen is űzik ezeket az iparokat. A különösen tehetséges mesterekből lesznek a nemzetségek, törzsek kovácsai, ötvösei.

A „műhelyt” a jurtában tartják, a szerszámok, a bőrből és fából készült fújtató és az anyag nagyon kis helyen elfér. A kazak ötvös egész felszerelését fel tudja málházni egyetlen ló hátára. [Révész 1999, 107.] A jurtában a mesterek a vaskályha közelében dolgoznak, itt olvasztják a munkához szükséges vasat, rezet, ólmot, ezüstöt. A tűz, de annak parazsa, hamuja is szent, a jurta védőszellemének lakóhelye. Ha valaki rálép vagy átlépi, súlyos károkat okozhat a jurtában élőknek az ottaniak hite szerint.

Az öv-, lószerszámdíszek készítési módja alig változott ezer év alatt. [Révész 1999, uo.] Folyékony ezüstöt öntenek a verőtő mintáiba, beleverik, és a kialakuló vékony ezüstréteget ólommal töltik ki. Ebbe még lehűlése előtt acélszeget helyeznek, majd az így elkészült veretet átdöfik a vastag marhabőr övön, lószerszámon. A szeget kis rézlemezzel rögzítik és lelapítják. Nagyon fontos a veretek mintázata, amely mutatja, hogy a nomád pásztor melyik törzshöz, nemzetséghez tartozik.

15_3.jpg

Kép: Veretes fegyveröv tarsollyal. (Mongólia, Bajan Ölgij provincia, Cengelhajrhan járás).

16_2.jpg 

Kép: Veretes övkészítő műhely (Mongólia, Bajan Ölgij provincia).

17_2.jpg 

Kép: Verőtő és övveret (Mongólia, Bajan Ölgij provincia).

 18_2.jpg

Kép: Veretes fegyverövkészítő szerszámok (Mongólia, Bajan Ölgij provincia).

Benkő Mihály a helyszínen az övről lecsüngő bújtatót rejtő gyönyörű, arany- és ezüstveretekkel díszített szíjat külön is lefényképezte. Amint néhány évvel később megtudta, ezt a palmettás veretekkel díszített övet az altaji kazakok között élő mazsar (magyar) nemzetség egyik tagja viselte. A honfoglalás kori veretes tarsolyok párhuzamaival is találkozott.

 20_2.jpg

Kép: Kazak-magyar övveretek a Mongol Altajból (Bajan Ölgij provincia).

Az ölgiji kazak és mazsar veretes öveket – ellentétben őseink, a honfoglaló magyarok fegyveröveinek hajdani felkötési módjával – nem vékony belső szíjjal és csattal, hanem kampóval erősítik a derékra. Ezt a kampót egy lyukas veretbe kapcsolják be. Feltételezhető azonban, hogy hasonlóan az ölgiji kazakok, mazsarok öveihez, honfoglaló őseink díszes fegyverövén sem a bal, hanem a jobb oldalon volt a leeresztett bújtatót rejtő szíj. Erre a szíjra erősíthették fel a veretes bőrtarsolyt vagy a díszes ezüstlemezzel fedett tarsolyt. A veretes fegyveröv egy része az ezüst szíjvéggel a lecsüngő szíjba rejtett bújtatón keresztülhúzva ferdén ívelhetett lefelé a deréktól a jobb combig, kifordulás nélkül. Az öv jobb oldalán kellett lennie a nyílvesszőket rejtő tegeznek is. Bal oldalt kapott helyet az övön a szablya, a tőr és a díszes íjtegez. [Vö.: Révész 1999,121.]

Benkő Mihály írja: „Az ölgiji kazak és mazsar övek segítségével, Dienes István tanácsai alapján hozzájárulhattam az ő nagy jelentőségű munkájához: a honfoglaló magyarok veretes fegyverövének és az arra függesztett veretes tarsoly rekonstrukciójához. A rekonstruálási problémának az ölgiji fegyverövek segítségével történő megoldását ő már nem publikálta, azonban felhívta a kérdésre a figyelmemet, és megállapítását fel is jegyezte számomra. Tervei között szerepelt a kérdésre vonatkozó tanulmányainak kiegészítése, és engem is biztatott, hogy írjak erről a kérdésről. A nagy tudósra emlékezve ezt most megtettem.”

24.jpg 

Kép: Budapest-farkasréti veretes tarsoly rekonstrukciója (Forrás: Dienes, 1973.)

23.jpg 

Kép: Karos-Eperjesszög II. 41. sír, veretes tarsoly rekonstrukciós rajza (Forrás: Révész László: Honfoglalás kori veretes tarsolyok Karosról, 8. kép, 295.)

25.jpg 

Kép: Honfoglalás kori veretes tarsolyok néprajzi párhuzama Bajan-Ölgijből (Nyugat-Mongólia, Altaj hegység)

 

Összegezve:

A tarsolylemezek a honfoglalás kori ötvösművészet kiemelkedő alkotásai, melyek elsősorban a 10. századi előkelők sírjainak mellékleteiként kerültek elő a Kárpát-medencében. Ezeknek sem korábbi helyi, sem nagyobb számú keleti előzményei nincsenek. Ezért fordult a figyelem a veretes tarsolyok mint a tarsolylemezek előzményei felé. Veretes tarsolyok ugyanis nagyobb számban fordulnak elő a magyarok korábbi szállásterületein. Benkő Mihály belső-ázsiai terepkutatása során a Kárpát-medencei honfoglalás kori régészeti leletek (nyereg, veretes fegyveröv, veretes tarsoly) néprajzi párhuzamait találta meg és fotózta le a Mongol Altajban élő, és ma is nomád pásztorkodást folytató kazakok és keleti magyarok (helyi kazak nevükön: mazsarok) között. A terepkutatás eredményeként megismert közös népnév, a környezetüktől eltérő, europid antropológiai arculat, a kopjafás-kopjás magyar temető, a veretes fegyveröv és a gyűjtött mondák mellett a veretes tarsoly egyaránt a két néprész közös eredetére utal.

Forrás:

Benkő 2000: Benkő M., Julianus nyomdokain Belső-Ázsiában. Turán (XXX.) Új 3. évfolyam, 5. szám (2000 október-november), 57–63Benkő 2001: Benkő M., Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával. Budapest, 2001;

Benkő 2003: Benkő M., A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával. Budapest, 2003.

Benkő-Khinayat 2007: Benkő M.- Khinayat B.: A keleti magyarság írott emlékeiből. Budapest, 2007.

Benkő 2008: Benkő M., Magyar-kipcsakok. Budapest, 2008.

Benkő 2020: Benkő M., Őseink nyomában Ázsiában, Barót, 2020.

Dienes 1972: Dienes, I., A honfoglaló magyarok. Budapest 1972.

Dienes 1973: Dienes, I., Honfoglalás kori veretes tarsoly Budapest-Farkasrétről. – Beschlagverzierte landnahmezeitliche Tasche von Budapest-Farkasrét. Folia Archaeologica 24, 1973, 177–217.

László 1988: László Gyula, Árpád népe, Budapest, Helikon Kiadó, 1988.

Mesterházy 1996: Mesterházy, K., Budapest-Farkasrét. In: Fodor, I.-Révész, L.-Wolf, M.-M.Nepper, I. (szerk.): “Őseinket felhozád…” A honfoglaló magyarság. Kiállítási katalógus. Budapest 1996, 367–368.

Révész 1996: Révész, L., A karosi honfoglalás kori temetők. Régészeti adatok a Felső-Tisza vidék X. századi történetéhez – Die Gräberfelder von Karos aus der Landnahmezeit. Archäologische Angaben zur Geschichte des oberen Theißgebietesim 10. Jahrhundert. [MHKÁS 1.] Miskolc 1996.”

Révész 1999: Révész László, Emlékezzetek utatok kezdetére. Régészeti kalandozás a magyar honfoglalás és államalapítás korában, Timp Kiadó, Budapest, 1999.

Soós 2020: Soós R., Hiányzó láncszem budapesti farkasréti tarsoly, 2020/06/15, https://mnm.hu/hu/cikk/hianyzo-lancszem-budapesti-farkasreti-tarsoly, hozzáférés: 2021-03-22

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr4616476008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Benkő István 2021.03.25. 07:53:12

@MAXVAL birсaman közíró: Nekem az a dolgom, hogy a tényeket feltárjam. A következtetések levonása mindenkinek a saját dolga, ha tisztelik a tényeket. Javasolom Benkő Mihály 2020. évi összegző könyvének elolvasását, amely tudományos alapossággal tárja fel a tágabb összefüggéseket.

gralla pokobra 2021.03.25. 09:43:19

A kazak veretek a magyar hieroglif írás segítségével el is olvashatók. Egy felülnézeti világmodellt ábrázol, amelynek a közepén szabály szerint az Isten, a sarkain pedig a magyarba vezető út jelének kell szerepelnie. Nos, a sarkokon és az oldalfelezőkön az égig érő fát ábrázoló, Isten olvasató szójel látható, ami valóban a magasba vezető út jele. Középen pedig a Lyuk/Lyukó jel olvasható, ami a hunok és avarok napistenének egyik neve. Olvasható a Bodrog-alsóbűi fúvókán is és szerepel a földrajzi neveinkben is. Ehhez csatlakozik négy további Isten, vagy Úristen olvasatú ligatúra. Azaz kétségtelen, hogy ezek a kazah jelképek magyarul vannak írva s úgy el is olvashatók. Aki még nem ismerné, annak ajánlom a Magyar hieroglif írás c. kötetemet, amelynek van kazak nyelvű összefoglalója is.

gralla pokobra 2021.03.25. 09:45:14

Түйін

Жинақ бұған дейін жазу ғылымының назарына аз іліккен мажар иероглиф жазуын таныстырады. Бұл иероглифтік жазу жүйесін танып-білу үшін Секей жазуын жазу тарихы, тарихи, археологиялық, архитектуралық, генетикалық, математикалық, мифологиялық деректерге сүйеніп қырық жыл зерттеу керек болды

Секей жазуы бүгінде әліпбилік жазу және фонетикалық әліпби ретінде қарастыралады, алайда бірнеше дыбысты белгілейтін таңбаларының бар екендігі бірнеше ғасыр бұрын мәлім болған. Сөз бен сөйлемді белгілейтін таңбалар – иероглифтік жазуымыздың қалдықтары. Иероглифтер мен олардың баламаларын қарапайым халық, билеуші және діни топтар бірдей қолданған болса, археологиялық қазбалар оларды классикалық көне дәуірдегі жазба белгілерінің арасынан да тапқан.

Мажар иероглифінің белгі жүйесі шамамен 50 000 жыл бұрын Таяу Шығыста пайда болған. Барлығы 20-50 белгіні сол жерлерден тараған Homo sapiens sapiens топтары өздерімен Еуразия мен Американың алыс аймақтарына алып кеткен. Көне наным-сенімдердің талаптарын қанағаттандыруға қызмет еткен белгі жүйесі діни сипаттағы қолданысының арқасында сақталып, кейін пайда болған жазулардың негізін қалаған. Жинақ 41 мажар иероглифін таныстырады, олардың ең маңызды жазу белгілерімен байланысын және иероглифтік жазудың ерекшеліктерін сөз етеді. Белгілердің суреттік мазмұны мен акрофониялық үдерісі де кең баяндалады.

Жаңа деректердің көмегі арқылы бірнеше тас дәуіріндегі мәтіндер түсіндірілді және оқылды. Иероглифтік жазу мажар тілімен туыс бір көне тіл үшін жасағалған, ол Інжілде әңгімеленетін тілдердің шатасу оқиғасынан бұрын қолданылған тіл болуы мүмкін. Ласло Гөтц, Марио Алинеи, Отто фон Садовски, Шандор Чөке және басқалар бір-бірінен алыс мәдениеттердің туыстығын жазу тарихының заңдылықтары арқылы растаған.

Жазу және тілдік ерекшеліктер пентатоникамен және пирамида пішінді ғимараттарды тудырған тауға табынушылықпен бірге тас дәуірінде-ақ бір орталықтан әлемнің алыс аймақтарына тараған. Осындай этно-мәдени үдерістің әр түрлі элементтері адамзат өркениетінің іргетастары болып табылады.

Мажар иероглифінің жазу белгілеріне қарағанда, мажарлар – ғұндардың ұрпақтары, ал бұл жазу басқа дала халықтарына да ортақ болған.

gralla pokobra 2021.03.25. 09:45:52

Helyesen: Magasba vezető út

gralla pokobra 2021.03.25. 10:11:02

A cikkben leírt eljárással készülhetett a budapesti késő középkori jelvény is. Ebben ugyanis a Magyar Nemzeti Múzeumban végrehajtott barbár reszelés elélenére is feltűnően szilárdan megmaradt az egykori vascsap maradéka a rézlemezbe forrva. Egy régész (Hadháziné Vaday Andrea) és egy fémszakértő (Vér Sándor) szerint ez a tűzi egyesítésnek köszönhető, ami hun-avar kori sajátosság. Ennek folyamatát írja le a cikk. A későbbi korokban fúrt lyukba illesztették a vascsapot, ami nem rögzült ilyen erősen, ezért többnyire ki is estek és csak egy lyuk maradt a helyükön.

görbén felfele néző 2021.03.25. 10:47:51

@Benkő István:
Tudományos igényű összefoglaló, köszönet érte a posztolónak és a hivatkozott tudósoknak.
Elfogultság nélküli tényismertetés egy nem közismert területről.
Mégegyszer köszönet.

gigabursch 2021.03.25. 16:11:26

Ismét nagyon jó írás.
Köszönöm!

gigabursch 2021.03.25. 16:15:10

@gralla pokobra:
Nekem meg megvan az a könyv, egyenesen a szerző dedikálásával.

Nagyon jó és nagyon nehéz könyv.
Sokszor csak a rajzokat nézegettem.

Benkő István 2021.03.25. 17:42:31

@görbén felfele néző: @gigabursch:
Köszönöm az elismerő szavakat. Jól esik.

gralla pokobra 2021.03.26. 08:21:08

Kedves István!

A veretek olvasatait egy cikkben kell kidolgoznom és közreadnom a blogomban, amihez engedelmeddel felhasználnám a fényképeidez is! Előre is hálásan köszönöm! Jó lenne lefordítani majd és elküldeni kazahsztáni testvéreinknek és megkérdezni tőlük a véleményüket. Hátha még ők is ismerik valamelyest e jelek jelentését. Nagyon izgalmas ellenőrzési lehetőség lenne. Persze a hazai népművészeti hieroglifák esetében az bizonyosodott be, hogy egy utólagos népi magyarázatot dolgoztak ki a jeleinkre, s csak kivételesen maradt meg az eredeti értelem törmeléke. Azonban az is segíthet.

Balog Géza 2021.04.23. 09:17:05

@gralla pokobra: vg nem ismeri a képírovás rajzait A lyukó a legnagyobb tévedése . Leg átfogóbb Baráth Tibor és Úz Kovács Gyula, továbbá 2020-as DNS eredmények világosak bövebben dr Török/Neparáczki az őshonos 52% 1100 éves feltárt sírokban. 2000 éve ez jóval több (38000 éve valszeg tisztán európaiyoutu.be/lypTQ2Chzzk

gralla pokobra 2021.04.23. 09:58:18

Kedves Balog Géza! A tudományos igényű kritika egy kicsivel többet kívánna meg a kritikustól, mint néhány jelző kiosztását. Például minden vonatkozásában meg kell ismerni a bírálni kívánt tézist és abban konkrétan fel kell tárni a hibát és persze bizonyítani is kell valamivel, hogy amit hibának vél, az miért is hiba. Ezek hiányában a véleményét nem lehet komolyan venni, hiszen nem is mondott semmit, aminek egy tudományos vitában súlya lenne. Baráth Tibor és Úz Kovács Gyula nevének emlegetése sem cáfolja a tanulmámyomban foglaltakat.
süti beállítások módosítása