A török és mongol népek sok komponensből álló hierarchikus etno-nomenklatúrája rendkívül összetett. (Kuskumbajev, 2011: 44). Ember legyen a talpán, aki a különböző nemzetségek, törzsek és törzsszövetségek bonyolult hálójában kiigazodik. A 2010-ik évi mongóliai kutatásom a mongol-altaji sivar aigar[1] etnocsoport tagjai között azzal a céllal zajlott, hogy felfedjük e bonyolult rendszer szimbólumait. Más szóval, a kutatás célja az volt, hogy hogyan igazodnak ki ebben az összetett rendszerben maguk a résztvevők.
A téma ilyen jellegű felvetése az etnológia módszerébe tartozik, amelyet angol nyelvterületen kulturális antropológia néven neveznek. Interdiszciplináris tudományág, amely az európai-amerikai, továbbá az ázsiai magaskultúrák körén kívül élő társadalmak összehasonlító vizsgálatával foglalkozik. Egyik fő témája az előbb említett társadalmak népeinek, népcsoportjainak etnogenézise, vallása, kultúrája és annak változásai. Ehhez elengedhetetlen az ún. etnikai folyamatok leírása és azok értelmezése. Napjaink kutatásának központjában olyan fogalmak állnak, mint az etnicitás vagy az etnikai identitás (Botik 2007: 9-11). A módszertani kérdések központi helyet foglalnak el az etnológiában. Elengedhetetlennek tartja a terepmunkát, és kidolgozta az etnográfiai adatok gyűjtésének módszertanát.
A témát számtalan kutató érintette, ezért a kutatástörténet részletes bemutatásától eltekintek, és csak azokat említem meg, akik személyesen dolgoztak a helyszínen, vagy érintettek a témában.
A turkológia Vámbéry óta – aki a magyar etnológia megalapítójának számítható – élénken érdeklődik a téma iránt Mándoky Kongur István trkológus – aki személyesen járt a Mongol-Altaj vidékén – is érintette munkáiban ezt a kérdést (Mándoky 2002, 1976)[2]. A turkológusok közül napjainkban is sokan foglalkoznak a témával, pl. Baski Imre, Dobrovits Mihály, stb. (Baski 2009, Dobrovits 2010).
Benkő Mihály történész, aki szintén személyesen is járt a Mongol-Altajban tulajdonképpen kultúr antropológusként, terepen szerzett adatokkal dolgozik. Érdeklődésének középpontjában a mongol altaji, majd Tóth Tibor nyomán a kazakisztáni madjarok etnogenézise és kultúrája áll (Benkő 2009). Munkája leginkább az etnológia adatgyűjtésének módszeréhez közelít, nem véletlen tehát tehát együttműködése a kazak etnológus Kuskumbajevvel (Kuskumbajev 2011.).
Csáji László Koppány saját meghatározása szerint szocioantropológusként dolgozik, és a terepen kutatja a hagyományos sztyeppei civilizáció nyomait. Munkája és módszere az etnológia módszerével azonos (Csáji 2007).
Mivel én ebben a cikkben etnológusként próbálom meg összefoglalni tapasztalataimat, fontosnak tartom tisztázni néhány kulcsfogalom értelmét. Napjainkban – és ebben a munkában is – e fogalmakat leginkább Fredrik Barth és Thomas Holland Eriksen munkája alapján értelmezzük (Botlik 2007: 9-11).
Az etnicitás emberek csoportba szerveződésének olyan elve, mely szerint a csoport a feltételezett közös származás alapján jött létre. Továbbá az etnicitást a nyelv, vallás, szokások és hasonló jegyek komplexitásának tekintik. A résztvevők önazonosítása a csoport határának megvonására (mi/ők), és a közös származásba vetett meggyőződésre épülő identitás-szimbólumokra épül. Az etnikai identitás ezek szerint az adott etnikai csoporthoz való tartozás erős tudatossága, amely az etnikumra jellemző jegyek – identitás-szimbólumok – felismerésének és hangsúlyozásának hosszú folyamata során alakul ki.
Valójában ezeken az elveken alapul az etnológia által kidolgozott etnikum elmélete, amelyet az ún. komplex etnogenetikai módszer segítségével vizsgálnak (Veres 1997: 109).
Cikkünk értelmezése miatt továbbá tisztázni kell olyan fogalmakat, mint nemzetség, vagy törzs. E fogalmak vizsgálatának óriási nemzetközi és magyar hagyományai vannak, és mind a magyar történelemtudomány, mind a jogtörténet, mind a néprajz megpróbálta megfogalmazni. Napjainkban a nemzetség meghatározására leginkább Hóman Bálint definícióját fogadják el: „közös őstől fiúágon leszármazott családok vérségi köteléken nyugvó, tehát természetes úton létrejött gazdasági és jogvédelmi célzatú közössége.” (Paládi-Kovács 2009:44). A törzs fogalmán napjainkban több nemzetség politikai-katonai szerveződését értjük, amelynek esetenként területi jelleget is feltételeznek (Paládi-Kovács 2009:46). A törzsek területi jellege azért vitatott, mert a nemzetségek politikai kapcsolatai rendkívül változékonyak, és időről időre területtől függetlenül alakulhatnak (Katona 1977:208).
A kutatás
A kazakok bonyolult többrétegű etnikai identitástudata esetenként igen réi időkbe nyúlik vissza. Alapjait egészen a türk és kipcsak (Dest-i-Kipcsak) birodalmakban kell keresnünk, de mai formája az Aranyhorda etnikai kohójában jött létre a 13-15. században. (Kuskumbaev 2011:55-64). Mivel ezzel kapcsolatos ismereteink írott források hiányában igen csak áttételesek, ezért kutatásunkhoz szükségünk van maguknak az érintetteknek az ismeretére is, ami az etnológiában terepmunkát jelent.
Következésképpen saját kutatásomat megpróbálom azokra a vizsgálódásaimra alapozni, amelyeket 2010 júliusában végeztem a mongol-altaji kazakok között. Kutatásom Bajanölgij megyére, azon belül pedig Ölgij városának környékére, valamint a Cengel és Szakszai járásokra összpontosult. Ezen a területen élnek a kazak nyelvű sivar aigar etnikai csoport tagjai. E csoport tagjai, más kazak etno-csoportokkal egyetemben Kazakisztán orosz megszállása elől menekülve érkeztek a Mongol-Altaj kietlen vidékére, ahol azóta is nomád életet élnek. A mongóliai kazakok legfontosabb etnikai identitástudata a nemzetségi és törzsi identitástudatuk (ruwtajpa), míg szélesebb jellegű identitástudatuk a modern „kazak” identitáshoz köti őket.
Kutatási módszerem egy kérdőív kitöltése volt, ahol elsősorban az adatközlők saját etnikai tudatára voltam kiváncsi. Leginkább az a kérdés érdekelt, hogy vajon milyen identitás szimbólumokkal különböztetik meg magukat a többi csoport tagjaitól. A kutatás folyamán nyolc adatközlőt kérdeztem ki részletesen, elsősorban Tolbó és Bugat településeken. E települések valójában téli szállások, ahova télre települnek a nomádok. Ilyenkor sokan közülük fából összerakott, sárral tapasztott, belülről szőnyegekkel bőven kirakott épületekben élnek. Ezzel szemben nyáron ún. nyári szállásokon találhatók és jurtáikkal folyamatosan helyüket változtatva nomadizálnak a Mongol-Altaj csaknem 3000 méteres hegyei között.
A sivar aigar etnonim olyan etnikai egységet takar, amelyet maguk ruw néven neveznek. A kazak „ruw” (-orosz rod, magyar: nemzetség) és a kazak: „tajpa” (-orosz: plemja, magyar: törzs) nyelvészeti értelmezése egyértelmű (Baski 2009).
Egy adatközlő szerint az ismeretlen eredetű sivar aigarok a kerey tajpa tagjaiként 1750 körül jöttek Ujguria és Altaj területére. (A tajpa a nyelvészek szerint ez esetben törzset, szocioantropológiai értelemben törzsszövetséget jelent.) a kereyeken kívül ismerik még a najman, waga, argün, üzbeg, ujgur és a kipcsak tajpát is.
Az adatközlők szerint a sivar aigar etnikai csoport a kerey szöveség (tajpa) abach-kerey alcsopoortjához tartozik (a másik kerey alcsoport az asamay-kerey). A sivar aigarok a tbeli, dzdadag, dzsantiki, sirus, charadas, molki, merkit, kunszodak, simoni, sarvas, holbaj buleth és törö ruwok társaságában képezik az abach kerey szövetséget.
A sivar aigarok további nemzetségekre (ruw) oszlanak: a balta, kalpe, togizak, szarkoz, kozel kort, bölek, kabel, murat, kanimbike, baibise, baibura és a zsüzi.
A felsoroltak alapján leírható tehát, hogy például a balta etnocsoport milyen etno-hierarchia alá tartozik:
orta zsüsz > kerey tajpa > abach kerey ruw > sivar aigar ruw > balta ruw.
Szigorúan nyelvi megközelítésben ez magyarul a következőképpen értelmezhető:
Középső horda > kerey törzs > abach kerey nemzetség(csopot) > sivar aigar nemzetség(csoport) > balta nemzetség.
A kutatás célja szerint kiváncsiak voltunk, hogy miféle identitásszimbólumokkal tudják körülírni – ha tudják – ezeket a tudatukban létező csoportokat. Nos, a középső horda és a kerey tajpa olyannyira ismert elkülönülési forma, hogy ezek területhez is köthetők. Itt és itt élnek a középső horda kerey szövetségébe tartozók, mondják. A kerey tajpa legismertebb szimbóluma a billoguk (az állatok oldalára sütött jegy). Az abach kerey alcsoporhoz szintén találunk szimbólumot, mégpedig az ún. abach-kerey birkát. E juhfajta az általánosan elterjedt fehér vagy fekete színűekkel szemben vörös színű.
A sivar aigar csoport identitásszimbólumai közül a legfontosabb helyet a nemzetségcsoport (ruw) zászlaja tölti be. E tárgy tisztelete szinte kultikus méreteket öltöz. Ez abban is megnyilvánul, hogy nem tekinthető meg bármikor, csak katonai akció esetén, vagyis „hadiállapot beálltakor. A szimbólumaik között vanak eredetmondák is, amelyek esetükben csak néhány száz évre nyúlnak vissza. Szerintük a sivar aigarok egy Hodzsa Birgin nevezetű nomád vezetésével érkeztek mai szállásterületükre és nevük onnan származik, hogy lovaik tartka színűek voltak. Még megemlíthető egy – kevese által ismert – szimbólum is, amely szerint a sivar aigarok tüdőevők.
Külön figyelmet érdemel a vezető réteg, más szóval a nemzetségcsoport elitje. A kutatás során egyértelmű volt, hogy nincs egyszemélyű vezetőjük, hanem helyi vezetők választódtak ki. Ismert vezetők nevei: Dzsampesz, Hahtnapir, és Bachat. Legfontosabb irányító szervük a nemzetségfők gyűlése, amelyet a regionális vezetők hoznak létre tízévente. A gyűlések legfontosabb témája napjainkban – háborúk híján – a nomádok exogám házassági szokásainak betartása. Általában az a szokás, hogy a nemzetségek és nemzetségcsoportok férfi tagjai az adott „zsüz”-on (hordán, vagy századon) belül házasodnak. Mivel a sivar aigarok a kazakok középső hordájába (orta zsüz) tartoznak, így leginkább az argün, az ujgur, a najman, a kipcsak és a waga tajpából.
A magyar őstörténet kutatása miatt fontos szempont a nemzetségcsoport területi elhelyezkedése.[3] E szempont alapján a sivar aigarok nem élnek elkülönülten, hanem a többi csoporttal összekeveredve. Szállásterületük leginkább a Cengelhajrhan hegy északi és észak-keleti lejtőin és völgyeiben található, de itt más kazak etnocsoportokhoz tartozó nomádok is szállásolnak. Ezzel egyidejűleg kimutatható néhány kisebb központ, amely környékén nagyobb számban élnek. A Mongol-Altajban négy járás területén nomadizálnak (Tolbo, Bugat, Szagszai és Altai), de ismerünk sivar aigarokat Tzagannur környékén is. Ezenkívül vannak Ujgúria és Kazahsztán területén is. Bugat központi szerepe nem véletlen, hiszen itt őrzik a legfontosabb identitásszimbólumukat, a zászlót.
A kazak nyelv külön identitástudatot alakított ki számukra, amely a modern kazak nemzettudat alapjává vált. E tudatot tudták a leginkább körülbástyázni identitás-szimbólumokkal. Ezek közül a legfontosabb tudatosult elkülönülő sajátosságuk az előbb említett kazak nyelv, de ide sorolták a kazak viseletet (veretes övek, a mongoltól különböző kaftánok, sajátos kazak fejfedők, stb.), a kazak jurta, amely pl. magasabb, mint a mongol ger, és felső rúdjai hajlítottak stb. A mongoloktól elkülönülő jegyekként értelmezik a kazakok moszlim vallását (a mongolok nagyrészt buddhisták). Ebből következően ünnepeik is mások. A vallási ünnepeken kívül a Nadamot is augusztus második felében ünneplik (a hagyományos mongol Nadam július 14-én van). A helyszíni kutatás szerint saját, a mongoltól különböző kűzdősportjaikat is számon tartották még.
A kutatás során az is nyilvánvalóvá vált, hogy a törzsi és törzsszövetségi rendszer hagyománya és számontartása mind a mai napig megmaradt, azonban a közemberek törzsi identitástudata egyre halványodik. A sivar aigarok etnikai/katonai identitását néhány idős agszakal és mollah (moszlim tanult réteg) őrzi. Általában ők írják, vagy gondozzák az ún. sezseréket, amelyek valójában írott családfák. A fiatalok – elsősorban a nők – már csak a modern kazak identitástudattal rendelkeznek.
A mongol-altaji kazakok között – így a sivar aigarok között is – állítólag előfordulhatnak olyan családok, amelyeknek az általános ruwtajpa identitáson túl valamiféle madjar – az altáji kazak dialektusban mazsar – identitásuk is van. Itt azokról a családokról van szó, amelyekről Benkő Mihály hozott hírt (Benkő 2001:30-41). Szám szerint nagyon kevés emberről van szó, Benkő Mihály is csak egyetlen emberrel találkozott, aki madjar identitásúnak vallotta magát. Magam is csak egy asszonnyal találkoztam, aki szerint apja ehhez az etnikai csoporthoz tartozott volna. Benkő szerint másokról is mondták, hogy madjarok, de ők ezt tagadták. A kutatás során én is hallottam, hogy élnek madjarok a Mongol-Altaj hegyei között, de az előbb említett asszonyon kívül nem akadtam a nyomukra. Azt határozottan állíthatjuk, hogy a sivar aigarok sezseréiben (írott családfáikban) nem szerepelnek ilyen nevű és eredetű nemzetségek. Talán korábbi szálláshelyeiken az exogámia miatt számon tartott rokon nemzetségek között szerepelhettek az argün és kipcsák madjarok és ennek a rokonságnak az emléke élhet tovább tudatukban.
Tanulságok
A sivar aigar etnonim (magyarul tarka csődör) valószínűleg nagyon régi időkbe nyúlik vissza. Akár még olyan időbe is, amikor a nemzetségek archaikus totemisztikus hiedelmek alapján valamiféle állatőstől származtatták magukat. Az ilyen típusú nemzetségek nemcsak vérségi alapon alakultak ki, hanem az adott állattal kialakított szimbiózis következtében is. Már akkor létrejöhetett egy olyan – vérségi alapon túlmutató – csoport-identitás, ahol elkülönülésük alapja maga a tarka lóállomány lehetett. „Mi” és „ti” úgy alakulhatott a tudatukban, hogy „nekünk” tarka lovaink vannak, „nektek” pedig nem. Kialakult hát a csoport etnicitása, amely a feltételezett közös eredettudatra, és a közös kultúrára (a tarka lóállományra) épülhetett (Paládi-Kovács 2009:44).
Későbbi időkbe mutat katonai jellegük, amelyet katonai szervezettségük, zászlajuk és etnohierarchián elfoglalt helyük alapján azonosíthatunk. Feltűnő, hogy olyan jelentős etno-csoportok közé számolták magukat, mint a merkit vagy a törö (töre). Ezen utóbbi csoport nemzetségei egyenesen az Arany Horda-kori mongol nyelvű dzsingiszidáktól származtatják magukat. Ezek alapján feltételezhető, hogy a sivar aigarok katonai szervezettsége legkésőbb az Arany Horda idején, a 13-15. században jöhetett létre. Valószínűleg a dzsingiszidák idején szerveztek katonai egységet a korábbi nemzetségből (ruw). Itt már többről volt szó, mint pusztán közös származásról: arról, hogy közös akcióik (katonai) összekötötték az akár nem is közös eredetű nemzetségeket. Számtalan példát találhatunk csatlakozott nemzetségekre, amelyek később kerültek a nemzetségcsoport (ruw) kötelékébe. A katonai jellegű csoporttudat az évszázadok során valószínűleg újabb közös eredettudat kialakulásához vezetett. A megszervezett – eredetileg is vérségi – csoport ismét egy etnicitást eredményezett, mégpedig a közös katonai jelleg mentén.
A sivar aigar etnikai/katonai csoport jelentőségét tovább növelte a csoport 18. századi szállásváltása. Ekkor a sivar aigarok Hodzsa Birgin vezetésével arra vállalkoztak, hogy az orosz megszállás elől a Mongol-Altaj kietlen hegyei közé vándorolnak. Az etnocsoportot alkotó nemzetségek tudatában fontos helye lett ennek az etnikai közösségnek, hiszen új szállásterületükön ez emlékezteti rá őket, hogy közösen vállalkoztak közös akciójukra. Közös akciójuk pedig – amely még ma is tart – erősíti összetartozás-érzésüket és közös eredettudatukat.
Látható tehát, hogy napjainkban a sivar aigar identitástudat az enohierarchia előkelő fokán helyezkedik el. Még arra is emlékeznek, hogy sokan lehettek, töréik (dzsingiszida vezetőik) is voltak, ami a nomád társadalmi szabályok alapján bizonyítja korábbi katonai szervezettségüket, komoly vezetőrétegük meglétét, állatállományuk jelentős voltát. Ráadásul mai helyzetük létrejötte (a Mongol-Altaj-i szállásváltás) is ezen etnocsoporthoz köthető.
A nomádokra jellemző szállásváltások következménye tehát az a jelenség, amire már Katona Imre is felhívta a figyelmet. Az egyes etnicitások jelentősége változhat az etnohierarchián. Kétségtelen tény, hogy a Kerey tajpa etnocsoporthoz való tartozásnak most is jelentőséget tulajdonítanak, mégis jelenlegi politikai helyzetüket jobban megjeleníti a sivar aigar (ruw) etnicitás. Így tehát ez az eredetileg sivar aigar ruw (nemzetség) valójában új helyzetében törzs értelemben működik, hiszen megfelel a kutatók által leírt „törzs” fogalmának. (A törzs fogalmán napjainkban több, kulturálisan közelálló nemzetség politikai-katonai szerveződését értjük).
„Több mint érthetetlen, hogy B. Khinayat miért fordítja a kazak ruw „nemzetség” szót következetesen a magyar „törzs” szóra (ld. Benkő – Khinayat 2007: 34-35).” - írja Baski Imre, kitűnő turkológusunk a madijarokról írt tanulmányában (Baski 2009:205). Baski azonban nem számol azzal a Katona Imre által is emlegetett ténnyel, hogy a kazak törzsek saját katonai-politikai egységeit illetőleg maguk is bizonytalanságban vannak.
Valami hasonlót tételezhetünk fel a mongol-altaji sivar aigarokról. Ebből a szempontból nézve nem tévedünk sokat, ha a Balta nemzetség – az előbb általunk leírt – etnohierarchiáját a következőképpen módosítjuk:
Középső horda > kerey törzsszövetség > abach kerey altörzsszövetség > sivar aigar törzs > balta nemzetség.
Lehetetlen nem észrevenni a párhuzamot a honfoglaló magyar „törzsekkel”, amelyeket csak a 19. század óta neveznek a kutatók törzsnek. Magukat valószínűleg „had”-nak nevezték, egyetlen írott forrásunkban pedig „geneának”, vagyis nemzetségnek említik őket (Hegedűs 1992, Kristó 1996:172).[4] Jól látható tehát, hogy a kutatók által leírt hipotetikus katonai-politikai csoportosulások megnevezései a valóságban nem mindig esnek egybe a sztyeppén talált csoportok nyelvészek által meghatározott elnevezéseivel. Más szóval az etnohierarchián máshol találjuk ezt a csoportot, mint ahol azt várnánk. Ez a jelenség e csoportok esetlegességéből vagy az aktuálpolitikai helyzethez való igazodásából következik. A nemzetségek és nemzetségcsoportok katonai-politikai szervezettsége, majd annak betagolódása az etnikai hierarchiába a sztyeppei civilizáció sajátosság volt és mélyen a sztyeppei hagyományokban gyökerezik. (Csáji 2007)
Zárszó
Véleményem szerint tovább vizsgálandó a Mongol-Altajban élő kazak törzsek etnikai identitása, etnogenezise, kultúrája, vallása. Ugyanígy a lehető legtöbb szempontból tovább kell vizsgálni a sztyeppei civilizáció minden jellegzetességét. A honfoglalás tudományos vizsgálatához további kutatásokra van szükség – a lehetséges párhuzamok felvázolására.
Felhasznált irodalom
Baski Imre (2009), Madijar: magyar eredetű néptöredék a kazakoknál? In: Szerk.: Molnár Ádám: Csodaszarvas III. Molnár Kiadó 191-210.
Benkő Mihly (2001), Julianus nyomában Ázsiában. Timp Kiadó. Budapest.
Benkő Mihály (2009), Magyar-kipcsakok. Timp Kiadó. Budapest.
Benkő Mihály – Khinayat, Babakumar (2004), Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben. Eleink III/2. 5-20.
Botik, Ján (2007), Etnická história Slovenska. Luc. Bratislava.
Dobrovits Mihály (2010), Vámbéryval a harmadik évezredben. Lilium Aurum. Dunaszerdahely.
Csáji László Koppány (2007), A sztyeppei civilizáció és a magyarság. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó. Budapest.
Eriksen, Thomas Ihlland (2008), Etnicitás és nacionalizmus. Antropológiai megközelítések. Gondolat Kiadó. Budapest-Pécs.
Győrffy György (1997), A magyar törzsnevek és törzsi helynekvek. In: Szerk.: Kovács László-Veszprémy László: Honfoglalás és nyelvészet. Balassi Kiadó Budapest. 221-34.
Hegedűs Attila (1992), Had. Emlékkönyv Rácz Endre hetvenedik születésnapjára. Bp. 112-115.
Katon Imre (1977), Őstörténetünk kérdései a szociálantropológia megvilágításában. In: Szerk.: Barha Antal-Czeglédi Károly-Róna-Tas András: Magyar őstörténeti tanulmányok. Budapest. 189-210.
Kristó Gyula (1996), Magyar honfoglalás. Honfoglaló magyrok. Kossuth Könyvkiadó.
Kuskumbajev, Ajbolat (2011), Magyarok keleten és nyugton. Cédrus Művészeti alapítvány – Napkút Kiadó. Budapest.
Mándoky Kongur István (1976), A kunok Ulas törzse és törökségi kapcsolatai. Jászkunság XXII. 1-2. Szolnok, 1976. 54-59.
Mándoky Kongur István (1976), Magyar eredetű törzsek a baskíroknál, in: Tiszatáj, XXX. 41-44.
Paládi Kovács Attila (2009), Nemzetség és törzs – szabadok és szolgák. In: Szerk.: Paládi-Kovács Attila: Magyar néprajz 1.2. Táj, nép, történelem. Akadémiai Kiadó, Budapest. 43-49.
Veres Péter (1997), A honfoglaló magyarok életmódjának vitatott kérdései. In: Györffy György-Kovács László-Paládi-Kovács Attila (szerk.): Honfoglalás és néprajz. Budapest. Balassi Kiadó. 109-134.
Jegyzetek:
[1] Magyar nyelven tarka csődör
[2] Adatközlóim között is volt olyan, aki személyesen segédkezett Mándokynak munkájában
[3] Ez a kérdés a magyar honfoglalás azon kérdéseihez tartozik, amelyet még nem tisztáztak megnyugttóan. A legtöbb kutató (Kristó Gyula, Győrffy György stb.) azon a nézeten volt, hogy a honfoglaló magyarok felosztották egymás között a Kárpát-medence területét, és így tulajdonképpen önálló törzsi területek jöttek létre. Később azonban Győrffy megváltoztatta véleményét (Győrffy 1997:230) és a régészet sem azonosult tovább ezzel az elmélettel. Szerintük törzsi területek nem alakultak ki, ezért kérdés máig nem jutott nyugvópontra.
[4] A magyar törzsek természetesen nem az Arany Horda idején szerveződtek katonai egységgé, hanem – oguz-török mintára – a 6-7. században jöttek létre (Győrffy 1977:222).
Képek
