Vámbéry Ármin (1832-1913) emlékének
Bevezetésként néhány társadalomtudományi, illetve tudományfilozófiai gondolattal szabadjon kezdenem. „A tudományos tudás sosem lehet tökéletes… a tudás elválaszthatatlan a társadalmi környezettől.” mondta az egyik angol filozófus, az 1942-ben született David Bloor, akit 2013 szeptemberében Budapestre is meghívtak és meginterjúvoltak. Ezek a szavak fokozottan igazak a magyar őstörténet tanulmányozása vonatkozásában. Az interjúban elhangzott az is, hogy a tudományt övező vitákat nemcsak ellentétes ideológiák, hanem ellentétes személyes érdekek (kiemelés tőlem. E. I.) is tüzelik. Ezt szinte állandóan tapasztaljuk és tapasztaltuk tárgyunk kutatása során.
Magyar szakemberek már jóval korábban is foglalkoztak ezekkel az elméleti kérdésekkel, így például Halász László pszichológus az 1987-ben megjelent könyvében: „… ne felejtsük el, hogy a tudás letéteményesei, felfedezői és átadói … maguk is szüntelenül rászorulnak a tanulásra.”
A magyar őshazakérdés egyik feltételezett sarkpontja a Jugria, amit összehoztak az ugor népnévvel. Erről újabban, többek között Alekszejev J. P. L. írt tanulmányt, aki egy igen korai adat nyomán, J. P. Laetus, XV. századi (sz. 1425-ben) utazó-kutató 1487-ben leírt szavaira utal: (ugri) „habent origines ab Ugris, qui habitant ad oceanum glacialem et (Ugri qui) sunt potentissimi.” Az, hogy a Jegestengernél laknak, összecseng S. Herberstein egyik térképi adatával. Sigismund Herberstein osztrák diplomata*, aki kétszer is volt császári nagykövet Oroszországban a XVI. század első felében, és sokat utazott is ebben az óriási országban, azt jelezte könyve egyik térképének északkeleti sarkában, Permtől északkeletre, az Urálon túl, a Szoszna (ott Sossa-nak írva) folyó torkolatával szemben, hogy „Juhra inde ungarorum origo”, ami szabad fordításban annyit tesz, hogy Juhra, ahonnan a magyarok erednek. Erre alább még visszatérünk. Tőle kissé délkeletre már Kína (oroszosan Kitaj) egyik része van jelezve.
Van egy majdnem S. Herberstein korabeli, némileg talán valamivel korábbi, de kéziratos orosz feljegyzés is, amelyre Gyóni Gábor hívta fel a figyelmünket, ami Novgorodból származik. (Egyébként S. Herberstein a Novgorodi Fejedelemségben is járt, egyik térképén Novogardia néven szerepel.). Álljon itt a szöveg az eredeti orosz nyelven: „На восточной стране за Югорскую землею, над морем, живут люди Самоеды, зовомыи Малгонзеи.” Szabad fordításban: A keleti tájon, a Jugor földön túl, a tenger felett, laknak a malgonzeieknek nevezett szamojédek. (itt jegyezzük meg azt, mivel a szamojéd orosz jelentése „önevő”, 1938-tól, G. N. Prokofjev orosz nyelvész javaslata alapján szamodijeknek kezdték őket nevezni. ) A déli szamojédek már elvesztették eredeti, azaz az ugor nyelvcsalád keleti ágába sorolható nyelvüket és eltörökösödtek, vagy eloroszosodtak. Nyelvileg a Szajánokban is eltűntek. Foglalkozásukat tekintve eredetileg rémszarvas-nomádok voltak.
Herberstein könyvének harmadik orosznyelvű fordításában (A. I. Malein 1908. 135 – 136. old.) a következőket olvashatjuk: ugriát az oroszok hehezettel ejtik, azaz Juhrának és a népét Jugricsoknak. Ez az a Jugaria, ahonnan egykor a Vengerek (azaz magyarok E. I.) kijöttek és elfoglalták Pannóniát és Attila vezetésével Európa több területét elfoglalták. A moszkvaiak nagyon büszkék erre az elnevezésre (azaz Jugariára), mivel lakói egykoron feldúlták Európa nagy részét. A Kicsinek nevezett görög származású Georgij, az első követségem idején lefolytatott tárgyalások során szerette volna Urának a jogát kiterjeszteni a Litván nagy Hercegségre, a Lengyel Királyságra és másokra, kifejtve azt, hogy egykor a Jugarok a Moszkvai nagy Fejedelem alattvalói voltak és a Meotiszi mocsarak mellé települtek, majd a dunai Pannóniába települtek, ami emiatt a Vengria nevet kapta (Hungariae a latin szövegben), végül elfoglalták Moráviát, amely a nevét egy folyóról kapta és Lengyelországot, amely nevét a Polje szótól kapta, ami síkságot jelent, és Attila fivérének nevéről a Buda várost nevezték el. Magam csak azt fejtettem ki, amit nekem kifejtettek. Azt mondják, hogy a Jugarok a mai napig közös nyelvet bírnak a Vengerekkel, igaz-e ez, nem tudom. Mivel az alapos kutatás ellenére egyetlen embert sem találtam abból az országból, akivel a szolgám szót értett volna, aki a Venger nyelvet ismeri. Ők az adót prémekkel fizetik az Uruknak. Jóllehet ugyanonnan Moszkvába visznek igazgyöngyöket és drágaköveket, de azokat nem az ő Óceánjukból gyűjtik, hanem máshonnan hozzák, annak az Óceánnak a partjairól, ami szomszédos a Dvina torkolatával„.(oroszból ford. E.I., az eredeti latin szöveget A. I. Malein ültette át oroszra, amit 1908-ban adtak ki) (ld. Herberstein térképének mellékelt másolatát)
Tehát az ugor nyelvcsalád keleti tagjaként a szamojédek ugyan nyelvrokonaink, de egykori és mai lakóterületük nem lehetett őseink hazája, amint ezt már Vásáry István is helyesen megfogalmazta 2008-ban.
Csepregi Márta nyelvész véleménye szerint őseink Kr. e. 500 körül jöttek el az Urálon-túli Irtis és a Tobol folyók vidékéről, Dél, Délnyugat felé. Csak a nyelvtudomány alapján nem lehet azonban népek eredetét és történetét meghatározni. Ez a vélemény ma már közhelyként könyvelhető el.
A régészeti leletekkel is csínján kell bánni, pl. a Perm táján előkerült aranyozott ezüst tarsolylemez, amelyről Fodor István adott hírt a Csodaszarvas IV. számában, de közelebbit nem tudunk róla, vagy a krjukovo-kuzsnojeiek, amelyekről régebben mi írtunk, ősmordvin temetőből kerültek napvilágra, nem arról tanúskodnak, hogy azon a tájon a valahogyan odakerült ősmagyarok emlékei lennének. Inkább kereskedelmi tényezők okozhatták ezek megjelenését, olyanok, amelyeket ismerünk, de kutatóink igen kevesen foglalkoznak velük.
Vásáry István már egyik jóval korábbi cikkében foglalkozott még a Jugria kérdéssel is: A jezsuita Cseles Márton és a Julianus jelentés (A Magna Hungaria- és a Jugria - kérdés történetéhez) In: Középkori kútfőink kritikus kérdései. Szerk. Horváth János és Székely György. Bp. 1974. 261 – 375. Ezzel a tanulmányával ő lényegében pontot tett a maga részéről S. Herberstein féle Iuhra kérdésre.
1983-ban egy olasz nyelvésznő, Christina Wis cikke hívta fel magára a figyelmet, aki megtalálta és latinul is leközölte nyomtatásban Martin Fogel (1634-1675): De finnicae linguae indole observationum című, 1669-ben írt, Hannoverben őrzött kéziratának az első fejezetét: De Finnicae linguae indole observationum cum vicinarum Gentium Linguis comparatione. A közlemény az Annali del Seminario di Studi dell, Europa Orientale. Sezione Linguistico-Filologica-ban látott napvilágot 1983/84-ben, a 157 – 220. oldalakon. A közlemény nyomán két oldalt is mellékeltünk ( kép!). A cím magyar fordítása: A finn természetűként használt nyelvekről. A lappokról különben tudjuk, hogy volt az ugor nyelvcsaládba tartozó mai nyelvükön kívül egy számunkra lényegében alig ismert ősibb nyelvük is, amelyen még akkor beszéltek, amikor előző hazájukban éltek a mai Lengyelország északi területén. A Fogel féle kéziratot Sajnovics nem ismerhette.
Gyóni Gábor (ELTE BTK Ruszisztikai Intézet) révén egy XIV. századi novgorodi orosz kézirattal, pontosabban annak másolatával, ismerkedhettem meg, eredetijét Szentpétervárott őrzik a Közkönyvtárban (Публичная Бибилиотека), jele és száma: Pogod. No. 1572. 112 – 114. old.
Az uráli nyelvcsaládba – amely 19 nyelvet tartalmaz - tartozó szamojéd nyelvekről (négyet ismerünk) ld. Castrén M. A. Grammatik der samojedischen Schprachen. St. Petersburg 1864., Hajdú Péter. Chrestomathia Samoiedica. Bp. 1968. , Helimszkij E. A szamojéd népek vázlatos története. 1996. Csepregi Márta. (szerk.) Finnugor kalauz. Bp. 1998.
Irodalom
David Bloor. A tudományos kutatás szociológiai elemzése. Bp. 2002 (!). A vele készült interjút ld. Magyar Nemzet 2013. szeptember 14. 23. Készítette Molnár Csaba.
Halász László. Mi fér meg az emberben? Bp. 1987. (a kézirat 1984-ben készült el) 121., 123.
Maлeин A.И. Барон Сигизмунд Герберштейн. Записки о московских делах. Cанкт Петербург 1908. (jegyzetekkel)
Erdélyi István. Magyar őstörténeti minilexikon. Bp. 2012. Ld. a Vámbéry címszót.
Alekseev . J. P. Laetus (um 1480) und sein Ugria. Ural Altajische Jahrbücher N. F. 1993. 12. 95 – 112.
* Herberstein Sigismund báró, Wippach várában született, Ausztriában, 1486-ban, elhunyt Bécsben 1566-ban. A bécsi egyetemen tanult, ahol 1502-ben lett baccalaureatus. Könyve, De rerum moscovitarum commentarij. Wien 1549., amelyet még ezután többször is kiadtak, pl. 1556 és 1557-ben, hiszen Nyugat- és Közép-európában akkoriban alig tudtak valamit a Baltikumtól keletre és a Fekete-tengertől északra fekvő országról. Hozzá ld. E. Зфьысловскийю Географические известия о Россиии. Санкт Петербург 1884. Herberstein könyvében nincs viszont nyoma annak, hogy ismerhette az övénél korábbi, Mathias de Miechów. Tractatus de duabus Sarmatiis Asiana et Europiana et de contentis in eis. Krakkó 1517. könyvét, aki Juhri de Juhra terra szavakkal említi a magyarok keleti eredetét.
Vásáry István történész-filológus is utalt rá a Magyar őshazák és magyar őstörténészek című könyvében. Bp. 2008. 73 – 87. (Alcímben lett volna jó megemlíteni, hogy csak a XIX. sz. végéig tárgyalja ezt a kérdéskört.) Ebben a művében Vámbérynek mindössze hat oldalt szentelt a szerző. Honti László, a 2010-ben Budapesten megjelent könyvében azt írta: „A nyelvrokonságról”, egyetlen olyan szerző sincs aki Vámbéryvel speciálisan foglalkozott volna, de a kötetben például Csúcs Sándor, tanulmánya 70. oldalán, jelzi azt, hogy Vámbéry még 1869-ben, a Nyelvtudományi Közlemények 8. számában azt írta, hogy „ a török-tatár nyelvekkel a rokonság csak második fokú és hogy a magyar nyelv első fokon csak a finnugor nyelvekkel, még pedig a vogul nyelvvel áll, legközelebbi rokonságban.” Ugyanebben a Honti László által szerkesztett kötetben, a nemrég elhunyt Bereczki Gábor nyelvész pedig Sajnovics János munkásságát emelte ki, aki az először Koppenhágában 1770-ben, végre 1994-ben (!) Budapesten magyarul is megjelent könyvében: „Bizonyítás. A magyar és a lapp, nyelv azonos”, azt írta le, hogy két nyelv akkor is lehet rokon, ha beszélői nem értik meg egymást.
Vámbéry Ármin. A magyarság bölcsőjénél. Bp. 1914. (A nyelvészeti simításokat Németh Gyula végezte.)
