Origo.hu 2018.02.23. 18:00

Legutóbb az Országos Onkológiai Intézet, Kásler Miklós professzor vezette nemzetközi kutatócsoportja erősítette meg kétséget kizáró genetikai bizonyítékokkal azt a tényt, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai, nem pedig finnugor vérvonalból származnak. A legfrissebb genetikai vizsgálatok kivétel nélkül arra mutatnak, hogy a 18. század végétől teret nyert, és a magyarság finnugor eredetét egyfajta tudományos dogmává emelt elmélettel szemben, a kora középkori krónikáknak a magyarok hun rokonságáról szóló hagyománya nem csak az a színes mese, mint aminek nyilvánították. Mindez természetesen a nyelvrokonság tényét nem érinti. 

A genetika fénycsóvája bevilágítja a múlt homályát

A magyarság őstörténete, a honfoglaló magyarok eredetének kérdése már hosszú ideje parázs viták tárgya. Noha az őstörténet szorosabb értelemben vett fogalma a történelemtudományban kizárólag az írásbeliség előtti korokra vonatkozik, és a népvándorlás illetve a honfoglalás korszaka már a nagy ókori, illetve késő antik civilizációk korával esik egybe, a hazai szakirodalomban, illetve köznyelvben is a honfoglalás előtti időket magyar őstörténetként szokás említeni.

A honfoglalás Munkácsy Mihály festményén FORRÁS: X-DEFAULT/

A magyar őstörténet újkori és legújabb kori kutatása erőteljesen átideologizált, ingoványos terep,

amelyet különösen a 18. század végétől a mindenkori korszak uralkodó elitjének ideológiai igénye és orientáltsága befolyásolt döntő módon. Az őstörténeti kutatások egészen a 20. század utolsó harmadáig legfőképp a meglehetősen hiányos írásos forrásokon, a régészeti leleteken, valamint az összehasonlító filológia, nyelvészet megállapításain alapultak.

A magyar őstörténet eredete a távoli múlt homályába vész FORRÁS: MTI/MOHAI BALÁZS

A magyarság eredettörténetében a 19. századtól a nyelvészet vette át a primátust,

amelynek a finnugor eredetet hangsúlyozó tanai egyfajta megfellebbezhetetlen akadémia dogmává merevedtek, amit most a biológia egyik legdinamikusabban fejlődő tudományága, az archeológiai kutatásokba is bevonult genetika látszik megtörni.

Nem tetszik a Habsburgoknak a magyar őstörténet

A régi magyar történelmi hagyomány III. Béla jegyzőjétől kezdve Káldi Márkig őstörténetünket a hunokkal, az európai historikusok, mint például az ókori illetve késő antik szerzők közül Josephus Flavius és Jordanes, a középkori krónikások közül pedig többek között Freisingi Ottó, Spalatói Tamás, valamint Regino prümi apát a szkítákkal kapcsolja össze.

III. Béla megalapítja a szentgothárdi apátságot (Dorfmeister István festménye) FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Ezeknél a szerzőknél a „szkíta” kifejezésnek azonban még nincs semmiféle antropológiai tartalma,

hanem a „nagy, keletről jött ismeretlen népet" jelenti. A magyar őstörténet legrégebbi hagyománya szkíta-, illetve hun-magyar rokonságról ír. Anonymus és Kézai Simon korában a magyarokat még a szkítáktól, illetve a hunoktól származtatták.

Anonymus szobra a Városligetben FORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

Az eurázsiai-hun rokonság hagyománya egészen a 18. század végéig  tekinthető töretlennek.

A 17. század végén és a 18. században a forrásokat már szorgalmasan összegyűjtő és rendszerező historikusaink, Hevesi Gábor, Bél Mátyás, és Timon Sámuel kivétel nélkül a hun - ázsiai rokonság hívei voltak. Ebben a közel hét évszázados töretlen hagyományban a 18. század végén következik be a  nagy változás.

Bél Mátyás, magyar-szlovák származású történész és geográfus, a 18. század egyik legkiemelkedőbb polihisztoraFORRÁS: WIKIMEDIA COMMONS

A Habsburg-hatalom betiltja az oknyomozó őstörténet-kutatást, a Bécs által patronált történészek pedig elkezdik a szilaj sztyeppei lovas-nomád nép helyébe felépíteni a békésen kapálgató, halászgató, az észak-európai nyírfaligetekben halat szárító finnugor ősmagyarok képét.

Csak középkori krónikások tudálékos meséje

Először a híres 18. századi csillagász, Sajnovics János tett kísérletet az 1770-ben megjelent Demonstratio című munkájában a magyar nyelv finnugor nyelvcsaládba illesztésére, ezzel egyidejűleg Engel János pedig nyilvános támadást intézett a hun-magyar őstörténeti felfogás ellen.

Sajnovics János Demonstratio című művének címlapja a könyv 1770-es kiadásából FORRÁS: ORIGO

Ezt az irányvonalat követve Hunfalvy Pál és Budenz József dolgozták ki később a magyarság gyűjtögető-földművelő, halászgató finnugor népekkel való rokonságának elméletét,

ami a későbbi időkben az egyetlen hivatalos eredettörténeti felfogássá merevedett.

Hunfalvy szerint a „hun hagyomány nem lehet a magyar nép ősi, keletről hozott hagyománya, a hun hagyomány a XIII. századi krónikások meséje."

A régi  eredettörténetet Hunfalvy nyomán Budenz, illetve Riedl Frigyes, Szinnyei József, Marczali Henrik, és Király György is tudálékos mesének minősítette. A finnugor származási teória dogmájával szemben az 1940-ben Németh Gyula szerkesztésében megjelent Attila és hunjai című gyűjteményes kötet, illetve Szász Béla 1943-ban kiadott Attila nagykirály c. munkája próbált meg reálisabb képet kialakítani, mint ahogy Szász írja:

„Nem lehetünk a Kelet ködlovagjai,de fel kell, hogy emeljük tiltó szavunkat a Dévényen át bejött új-magyarok germán-latin –keresztény címzésű történetírása ellen is." 1945 után a marxista történetírás –más előjellel, de ugyanolyan politikai okokból mint a Habsburgok- változtatás nélkül fenntartotta a magyarság finnugor származástörténeti elméletét.

A nyelvrokonság nem azonos az antropológiai rokonsággal

A filológiai iskola alapvető hibája, hogy csak és kizárólag a magyar nyelvben valóban előforduló finnugor eredetű szavakra és nyelvi fordulatokra alapozva következtetett a magyarság finnugor eredetére, márpedig kizárólag nyelvi alapon ez nem eldönthető kérdés.

A nyelvrokonság ugyanis nem feltétlenül jelent antropológiai-genetikai rokonságot,

főleg nem a népvándorlás korában felgyorsult migráció, és az ezzel összefüggő kulturális-nyelvi hatások, az úgynevezett közlekedő nyelvek megjelenése miatt. Az eredettörténetben és a leszármazási kapcsolatokban a genetikai kutatások eredményeit kell perdöntőnek tekinteni, ezt egészíthetik ki az archeológiai és a filológia kutatások megállapításai.

Az áttörést a genetika területén történt forradalom, az egyre pontosabb vizsgálati módszerek megjelenése hozta el,

amelyek lehetővé tették a honfoglaláskori csontmaradványok nagy pontosságú DNS-analízisével a leszármazási kapcsolatok precíz feltérképezését.

Ezek a vizsgálati eredmények szinte kivétel nélkül azt támasztják alá, hogy a honfoglaló magyarok eurázsiai leszármazási kapcsolata természettudományos alapokon nyugvó tény.

A genetikai kutatások megerősítik a kettős honfoglalás elméletét is

A honfoglaláskori leletanyag genetikai kutatásában különösen a Szegedi Tudományegyetem végzett úttörő jellegű munkát.

A kutatók a csontokból kinyert jó minőségű mtDNS szekvenciákkal filogenetikai vizsgálatokat végeztek

akként, hogy ezeket a szekvenciákat beillesztették az ismert filogenetikai törzsfákba, majd leolvasták a törzsfa azonos ágaira térképeződő földrajzi eredetet.

Mivel igen nagy, régészetileg bizonyítottan a honfoglalás korából származó csontmintát vizsgáltak meg, ezek az eredmények – legalább is természettudományos alapokon – megkérdőjelezhetetlennek számítanak, és alapvetően ellentmondanak a finnugor származási teóriának.

Az egyik friss, tavaly publikált vizsgálati eredmény szerint: „ ... megállapítottuk, hogy a honfoglalók lehetséges őseinek 41,5 %-a xiongnu (ázsiai hun), 42,7 %-a skandináv-germán, 6,7 %-a kaukázusi (Közel-Keleti) , 2,2 %-a szláv és 6,7 %-a egyéb európai származású lehetett... Eredményeink támogatják a középkori krónikáink hitelét, melyek azt állítják, hogy a „honfoglalás" a magyarok második bejövetele, és a honfoglalók itt már magyar nyelvű népességet találtak.

Adataink hihetővé teszik az elismerten eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát, és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében"-írja Nepráczki Endre, a Szegedi Tudományegyetem doktorandusza. (Forrás: Nepráczki Endre:-A honfoglalók genetikai származásának és rokonsági viszonyainak vizsgálata archeogenetikai módszerekkel, PhD. értekezés, Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszék, 2017.)

Ez a kutatás nem csak a magyar-hun rokoni kapcsolatokra vonatkozó régi nemzeti hagyományt,

hanem az úgynevezett kettős honfoglalás elméletét is megerősíti, méghozzá természettudományos, genetikai bizonyítékok alapján.

Kizárható a finnugor eredet, valószínűsíthető a hun rokonság

A genetikai kutatások más fontos kérdésre, így például a Kárpát-medencébe érkező magyarság lélekszámára is adnak támpontot: „A honfoglaló magyarokban 30-40% ázsiai eredetű összetevőt találtunk.

A legújabb genetikai vizsgálatok megerősítik a kettős honfoglalás lehetőségét.

Abból, hogy ma csupán 4% ez az arány, az a fontos következtetés adódik, hogy a vizsgált honfoglalók hozzávetőleg 10%-ban járultak hozzá a mai magyarság genetika arculatához.

Mivel a honfoglalást követően ismereteink szerint nem történt komoly méretű népességcsere a Kárpát-medencében, sőt további keleti eredetű csoportok – besenyők, kunok – is megjelentek, eredményeink azokat a korábbi régészeti, antropológiai adatokat erősítik, melyek szerint a honfoglalók kevesen lehettek"- írja Török Tibor, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszékének professzora.

A honfoglaláskori mintákat elemző genetikusok egybehangzó véleménye szerint lényegében kizárható a finnugor eredet,

és valószínűsíthető a hun rokonság, mint ahogy Török Tibor nyilatkozott kutatási eredményeiről a Hvg-nek: „A finnugor származást lényegében ki tudtuk zárni, a többi csoportból pedig a hunok illenek leginkább a képbe, de a másik két csoport hozzájárulása sem zárható ki teljességgel. Ez a komponens a ma élő tuvaiak, burjátok, mongolok, mandzsúriaiak, kazahok, kirgizek, üzbégek, türkmének, őseitől származik."

Tátongó lék az elmélet hajóján

A fenti sorba tartozik az a minap publikált legfrissebb eredmény is, amely szerint az Árpád-ház férfitagjainál kizárható a finnugor eredet, ám ezzel szemben bizonyítható az eurázsiai származás.

A közelmúltban az Országos Onkológiai Intézet, személy szerint Kásler Miklós professzor irányítása alatt nemzetközi hírű intézetek munkatársaiból álló kutatócsoport vizsgálta meg III. Béla és felesége, Châtillon Anna csontmaradványait. (Az 1848-ban feltárt királysírban talált leletek , különösen a halotti kereszt stílusjegyeinek elemzése alapján egyes kutatók, köztük Szabados György a maradványokat a 12. század elejére  datálják, és sokkal valószínűbbnek tartják, hogy a csontok Könyves Kálmán és felesége földi maradványaival azonosak.A férficsontvázra viszont sokkal jobban illenek III. Béla testi jegyei, mint a kortársak által púposként leírt Könyves Kálmánra.) Erdő Péter bíboros, budapesti-esztergomi érsek még 2013-ban adott engedélyt arra, hogy a kutatók mintát vehessenek a 12. század végén uralkodott királyi pár Mátyás-templomban lévő sírjából.

A vizsgálat elsődleges célja az Árpád-ház tagjaira jellemző DNS-szakasz meghatározása volt, de ugyanilyen fontosnak bizonyult a királynő maradványainak DNS-analízise is. Ennek segítségével más, a székesfehérvári királysírokból származó maradványról is megállapítható lesz, hogy az egykori koronás fők a felmenői, vagy pedig a leszármazottai lehettek-e III. Bélának.

„A munka nemzetközi összefogással folyt, és az archeogenetika világszerte elismert szakértői is részt vettek benne a göttingeni egyetemről, így az eredmények megkérdőjelezhetetlenek” – hangsúlyozta Kásler Miklós, a Magyar Időknek adott nyilatkozatában.

Kásler professzor megerősítette, hogy a két királyi maradvány az úgynevezett R1a haplocsoportba tartozik, ami azt jelenti, hogy az Árpád-ház tagjai bizonyosan eurázsiai, nem pedig finnugor eredetűek. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a közel két évszázados finnugor leszármazási elmélet hajója komoly léket kapott.