Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

EGY TANULMÁNYKÖTET ELŐSZAVÁNAK MARGÓJÁRA

Így működik a tudományos maffia

2018. március 05. - Benkő István

5a79c4c7-f9f7-41de-9123-fce24bc6aa04_w974_n_s.jpg

Kép: Mándoky Kungur István

MEGGYALÁZTA a szerző emlékét a Mándoky Kongur István írásainak gyűjteményes kötetéhez írt előszavában Molnár Ádám.

A Molnár Kiadó 2012-ben jelentette meg Mándoky Kongur István: Kunok és magyarok című tanulmánykötetét. A könyvhöz a kiadó tulajdonosa, Molnár Ádám írt előszót, melyben a tanulmánykötetben közreadott írásoktól függetlenül felmelegítette a Benkő Mihály történész, keletkutató, író elleni koncentrált támadás (2006-2010) azóta többszörösen is megcáfolt érveit.

A koncentrált támadás egyes lépéseit és módszereit Benkő István részletesen ismerteti [Keleti magyarok (Ellenszélben). Eleink, IX/2 (18), 2010,67-74.], így erre itt nem térünk ki. A tanulmány interneten hozzáférhető: A KELETI MAGYAROK - ELLENSZÉLBEN - Julianus barátai (blog.hu).

Ugyanakkor az a körülmény, hogy a most megjelent, Mándoky írásait tartalmazó kötet elé a szerző nézeteivel homlokegyenest ellenkező, tanítványát, barátját és munkatársát támadó, csúsztatásokat és megalapozatlan megállapításokat tartalmazó előszót ír a kiadó, nem minősíthető másként, mint a szerző emléke meggyalázásának.

Molnár Ádám szerint az észak-kelet-kazahsztáni madjar etnikai név és a magyar népnév közötti összefüggés állítása, melyet Benkő Mihály könyvtáros és ifjúsági könyvek írója terjeszt, nyelvészetileg nyilvánvalóan hibás.

Most itt arra sem térünk ki, hogy Benkő Mihály szakmai tevékenységének könyvtáros és ifjúsági könyvek szerzőségére történő leszűkítése enyhén szólva csúsztatás, hiszen hazai és külföldi akadémiai és szakfolyóiratokban megjelentetett tudományos cikkeinek, terepkutatásairól készített - fotókkal dokumentált - könyveinek, fotókiállításainak hivatkozási listája bárki számára interneten hozzáférhető: Benkő Mihály (történész) – Wikipédia (wikipedia.org)

Azzal sem érdemes most itt részletesen foglalkozni, hogy nem mindegy, hogy az észak-kelet nem azonos az észak-nyugattal (a helyi dialektusokra is figyelemmel), továbbá azzal sem, hogy Benkő Mihály és korábban Tóth Tibor nem csak Kazahsztánban, hanem Üzbegisztánban (Tóth Tibor), a nyugat-szibériai és a nyugat-mongóliai kazakok között (Benkő Mihály) is talált madiar, mazsar, elnevezésű etnikai csoportot.

Azonban a torgaj-vidéki madjarok, pontosabban a ciril betűs etnikai elnevezés betű szerinti átírásával: madiarok, madijarok vagy madyarok ejtsd mindhárom változat esetén: magyarok nevének összefüggésbe hozása népnevünkkel nyelvészetileg nem lehet nyilvánvalóan hibás, hiszen az 1965-ben közöttük járt Tóth Tibor antropológus figyelmét a két elnevezés feltételezhető közös eredetére éppen egy nyelvész, Szeitbek Nurhanov hívta fel [DR. BENKŐ ISTVÁN: Dr. Tóth Tibor, a keleti magyarok felfedezője kazak szemmel, In: Eleink IX. évf, 3. szám (19), 2010, 41-50. o.].

Mándoky Kongur István is nyelvész volt, mégsem tartotta nyilvánvalónak a két elnevezés közös eredetének kizárását. Sőt, szükségesnek tartotta Tóth Tibor antropológus kutatásainak továbbfolytatását, történész, etnológus bevonásával történő kiterjesztését. Ezt bizonyítja a Mándoky özvegye és Vad László etnológus által Benkő Mihály rendelkezésére bocsátott kézirat, melyet a magyar őstörténet kutatásáért és a magyar kazak kapcsolatok fejlesztéséért 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével kitüntetett tudós publikált [Benkő M., Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 78-83. o.].

Álljon itt ennek a cikknek a teljes szövege:
" Mádoky Kongur István a kazak-magyarokról

/Egy levél margójára/

Mándoky Kongur Istvánnal, az 1945. utáni Kazaksztánt és Közép-Ázsiát személyes tapasztalatai alapján a legjobban ismerő magyar turkológus-nyelvésszel, és feleségével, a kazak származású Ongajsával 1986-ban ismerkedtem meg. Az idő tájt terveztem, hogy végigjárom Vámbéry Árminnak a Káspi-tenger partvidékéről a Kara-Kum sivatagon át Bokharába, Szamarkandba vezető, manapság sem veszélytelen útját. Erre vonatkozólag kértem Mándoky tanár úrtól tanácsot. Keleti magyarok leszármazottainak keresésére azonban akkoriban még csak nem is gondoltam. Első beszélgetésünk során kiderült, hogy Mándoky olvasta a Históriában, 1985-ben megjelent cikkemet Dzsingisz kán közép-ázsiai hadjáratának előzményeiről, és ez a cikk felkeltette irántam, illetve munkásságom iránt az érdeklődését. A nagy tudós már első találkozásunkon erőteljesen bíztatott arra, hogy foglalkozzam a honfoglaló magyarság keleti kapcsolatainak feltárásával. Később, amikor az ősmagyarok temetkezései szokásainak közép- és belső-ázsiai párhuzamait nemcsak könyvtárakban, hanem belső- és közép-ázsiai terepen is kutattam, Mándoky a legjobb mongol-altaji hegyi vezetőt, fogadott testvérét, a magyar főiskolát végzett mongóliai kazak Töletajin Edigét adta mellém kísérőként a Mongol-Altaj nomád kazak auljaihoz vezető útjaimra. A következő években ismerkedtem meg Mándoky Kongur Istvánnak egy másik, magyarul szintén kitűnően beszélő kazak tanítványával, Babakumar Khinayattal is. 2002–2006 között, az almati Történeti Múzeum és a Kazak Akadémia Keletkutató Intézetének főmunkatársaként, ő lett kazakföldi terepmunkáimon az egyik kísérőm és munkatársam.
Mándoky Kongur István a közép-ázsiai törökség Európa-szerte egyik legjobb ismerője tehát nemhogy lebeszélt volna engem keleti kutatásaimról, hanem éppen ő ösztönzött munkám megkezdésére, napjainkig tartó folytatására, és azt 1993-ban bekövetkezett korai és váratlan haláláig támogatta is. Nem véletlen, hogy első, „Nomád világ Belső-Ázsiában” című, színes képekkel illusztrált könyvemet éppen az ő emlékének szenteltem.

A kazak-magyarokról, tíz évvel az után hallottam először, hogy Mándoky Kongur Istvánnal megismerkedtem, és három évvel tudós barátom halála után. 1996-ban, honfoglalásunk 1100. évfordulójának évében a független Kazak Köztársaságból hazánkba látogató küldöttségek tagjai nem győzték hangsúlyozni, hogy országuk területén él egy törzs, amelynek tagjai magukat magyarnak nevezik, és feltehetőleg a Keleten maradt magyarság leszármazottai. Bíztattak minden magyarországi kutatót, hogy utazzanak el a Kazak Köztársaságba, keressék fel ezeket a törzseket, tisztázzák az adott kérdést. „Mi szabad utat engedünk kutatásaiknak, és támogatjuk önöket! – mondták. Korábban, a Szovjetunióban ez messzemenően nem volt így. Mándoky a rendszerváltás előtti évenkénti kazakföldi útjai során odakint több alkalommal is kérvényezte, hogy elutazhasson a kosztanaji kormányzóságba, a Torgaj-vidékre, az argün-magyarok közé. Nem kapott rá engedélyt. Tóth Tibor antropológus 1965-ös útja után Moszkva letiltotta ezt a kutatást. További magyarok a Szovjetunió széthullása és a független Kazak Köztársaság kikiáltása előtt nem juthattak el a kazak-magyarok lakta távoli vidékekre. Még a széles körű kazakföldi tudományos kapcsolatokkal rendelkező Mándoky Kongur István sem. Ő azonban – ahogy Halasy-Nagy Endre ezt joggal feltételezte (csak nem olyan értelemben, ahogy ő mondja) – „akkor már tudott valamit”. Nagyon is foglalkoztatta a kazak-magyarok tudományos vizsgálata lehetőségeinek kérdése. Ez derül ki egy, az 1970-80-as években a Magyar Tudományos Akadémia számára készült úti jelentésének kéziratából. A kéziratra nemrégiben bukkantak rá Mándoky Kongur István fennmaradt jegyzeteinek tanulmányozása közben, a tudós özvegye, Mándoky Ongajsa, második férjével, a kun néprajzot és történelmet kutató Bajandur Vad Lasinnal. A szöveget a feltárói rendelkezésemre bocsátották.

„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja.
Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”*

Mándoky Kongur István idézett, kézirat formájában fennmaradt jelentése nagyon fontos dokumentum. A kéziratból megismerhetjük Mándoky elképzeléseit az általa szükségesnek vélt kutatás irányáról, módszereiről és várható eredményeiről is.

Mándoky, a kazak nyelvben közismert madjar (magyar) etnikai név etimológiai elemzésével egyáltalán nem foglalkozott a jelentésében. Már csak azért sem tette ezt, mert úgy vélte, hogy erre az adott esetben nincs szükség. Ugyanis Mándoky a „magyar (madjar) szóval kazahsztáni könyvtári és archívumi kutatásai során a „madzsar” és „mazsar” etnikai nevek szövegkörnyezetében találkozott. Köztudott, hogy a középkori arab, majd közép-ázsiai krónikák szerzői az ősmagyarokat, a honfoglaló magyarokat, majd a keleti magyarokat is, éppen a „madzsar”, „mazsar” elnevezések segítségével azonosították. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy - hasonlóan a Kárpát-medence magyarjaihoz - a Keleten maradt magyarok is másképp nevezték és nevezik meg önmagukat, mint a kívülállók őket. Kazak és üzbég tudományos munkákból kiderül, hogy, a Kaska-Darja mentén (Üzbegisztán) és a Torgaj-vidéken (Kazakisztán) élő két, „magyar” önelnevezésű etnikai csoportot napjainkban a kazakok „magyarnak” (a kazakisztáni törzset „kazak-magyarnak”), az üzbégek pedig „madzsarnak” nevezik

Mohamed barátaira, (Mad-i-jar, Muhammad-jar, stb.) mint a „madjar” (és nem mad-i-jar!) szó esetleges etimológiai eredőjére Mándoky természetesen nem is gondolt. Jelentéséből világosan kiderül, hogy a kazakisztáni „madzsar-mazsar-madjar” etnikai nevek ugyanazon törzsre vonatkoznak. Mándoky nyilván tisztában volt azzal, hogy kazak törzsnevekben Mohamed neve még csak véletlenül sem fordul (nem is fordulhat) elő. Egyébként arab törzsnevekben sem! Az argün-magyar és kipcsak-magyar törzsek temetőiben a sírkövekre felvésett „magyar” etnikai nevek előtt minden esetben ott van a „törzs, nemzetség” szó. A „magyar törzs” (nemzetség) „szóösszetétel” feltétlenül etnikumra utal, és nem vallási hová tartozásra, illetve, ahogy Halasy-Nagy Endre meglehetősen furcsa kifejezéssel írja, „vallási világnézetre”!

Mándoky jelentésében kiemelte azoknak az eredetlegendáknak, a fontosságát, amelyek szerint a kazak-magyar törzs tagjai egy Nyugatra távozott nagy nép leszármazottainak tekintik önmagukat. Úgy vélte, hogy ezek a legendák indokolttá teszik a kutatás kiterjesztését ebben az irányban. Mándoky a kazakságnak a magyarság iránti testvéri szeretete „figyelemreméltó okának” tekinti azt a tényt, hogy Kazakföld pusztáin évszázadok óta él egy magyar törzs, amely a XV–XVI. századok fordulóján – ahogy ez a közép-ázsiai krónikákból kiderül – 92 más, jórészt ma is létező törzzsel együtt, részt vett a kazak honfoglalásban, államalapításban.

Mándoky, tanítványait éppen úgy, mint a maga idején Vámbéry Ármin, rendszerint a lakásán fogadta. Diákjai körében híres volt nemcsak hatalmas tárgyi tudásáról, hanem pontos, tömör megfogalmazásairól, és esetleges kritikájának keresetlen szavakkal történő kifejezésre juttatásáról is. A „Muhammad-Jar – Matjar – Madjar” ötletre Mándoky, – ha az már az életében felmerült volna, – bizonyára ugyanúgy reagált volna, mint azok a kazak orientalisták, akikkel erről a problémáról Babakumar Khinayat és jómagam 2006-ban, Almatiban konzultáltunk. A nemzetközi hírű kazak tudósok, kérdésünkre, hogy mit szólnak ehhez a felvetéshez, egyetlen rövid szóval válaszoltak: „Baromság!” Hozzátették: „Etnikai nevek így nem keletkeznek. "

Mándoky Kongur István kéziratának fotója:

mandkez-kicsi.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr2713715810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zoltanh721 2018.03.05. 10:50:52

Furcsa, hogy egyetlen betű mekkora galibát tud okozni. Amikor valaki áttekinti a szétszakadt Majar kánság maradék népeit, talál Madzhart a kaukázusban, talál Madjart kazahoknál, Mohe-t kínában még a korai 10. százádig, és még sorolhatnám. Nagari-t indiában mégpedig devanagarival együtt, aztán a Hunza völgyben a kaukázusi albánia Nagy Sándornak esett katonai maradékai - Hunza, Jasin, és Nagar. De maradjunk inkább annál a betűnél. Az uyghurban van egy hang amely magyarázatot adhat, hogy miért találjuk meg mindegyik zöngés és zöngétlen formáját ez pedig a "dz" hang, amely előfordul kemény dzs, dj, lágy di, és kvázi "gy" formában is. Tehát, ha szétszakadt a korábbi otthonunk, akkor a környezettől függően alakulhatott az ethnoním név is. Magyar (1823-ig volt y két ponttal az írásunkban, ami egyben volt i, és j hang is, de van jóval korábbi nyom is).... Az már csak még furcsább, hogy a 9. századi nyomainkból a nyelvünkben a komi-zürjén személyes névmásaival egyezik a nyelvünkben... de mi van akkor ha ezeknek a népcsoportok dátumai több ponton összeérnek, mint egy családfát képezve?

Benkő István 2018.03.05. 11:20:12

@zoltanh721: Ha nem lenne fennmaradt néptöredék, amelyik a saját nevét pontosan úgy mondja ki, ahogy mi a sajátunkét, akkor lehetne vitatkozni, hogy a leírt szövegnek mi a helyes kiejtése. Szerintem az arabok által leírt majar (mjr) szó ugyan azt jelenti, mint az oroszok által leírt mazsar szó, és mindkettő a magyarból ered. Erről már írtam ebben a blogban.
Természetesen emellett szükséges a történelem segédtudományainak a bevonása is a kutatásba.
Itt azonban nem tisztességes kutatásról, hanem politikai-egzisztenciális indíttatású tudatos támadásról van szó. Ennek feltételezhető indítékairól itt most nem kívánok értekezni.

gralla pokobra 2023.08.26. 13:47:50

Gratulálok a cikkhez! Közzétettem a fészbuk "könyv" rovatában. Szégyen, hogy ezzel az ostobasággal (pardon, nem ez a megfelelő szakkifejezés, hanem a b-vel kezdődő szó) még mindig elő mert állni Molnár Ádám, különösen ebben a kötetben. Ám ez - természetesen - az ő és elvbarátai szégyene. Ami a dolog érdemi részét illeti: a szkíták és a médek (szarmaták) nem irániak. Sohasem voltak azok. Ez csupán a nemzetközi pénzhatalom által megvásárolt "szakma" egyik téveszméje. Ideje lenne végre megismerni a szarmaták hieroglifikus írásemlékeit is, amelyek ugyanúgy magyarul szólalnak meg, amint a hunok nyelvemlékei is. Aki úgy ír a szarmaták, vagy a hunok nyelvéről, hogy fogalma sincs a hieroglifikus szövegeikről, az nem a kellő tudományos alapossággal jár el. És persze semmivel sem különb azoknál, akik a magyar népnevet Mohamed nevéből magyarázzák. S a hieroglifikus nyelvemlékeink tanúságát a fennmaradt szkíta szavak is igazolják. Például Hérodotosz szerint a szkíta napisten neve Oitoszür. Ennek van megfelelője a szkíta emlékeken is, amelyet - természetesen el lehet olvasni a magyar hieroglifákkal is Üdő úr alakban. A sumér napistent Utu sar "Idő úr"-nak hívták. Azaz egy a rokonnépek által használt, máig érthető kifejezés volt. További sikeres munkát kívánok! Üdvözlettel: Varga Géza

vargagezairastortenesz.blogspot.com/p/szarmata-tartalom.html
Ajánlott olvasmány: Szarmata tartalom
süti beállítások módosítása