A cikk megjelenésének dátuma: 10/05/2011

http://www.hirmondo.ro/web/index.php/ajanlo/24195-magyarok-hziastottk-lovat.html, 2016-08-26

Veres Péter néprajztudós Kovásznán a lovas nomádizmus kialakulásáról beszélt

A felhalmozott ismeretanyag és bizonyítékok ellenére a Magyar Tudományos Akadémia hivatalos álláspontja az elmúlt több mint két évtizedben jottányit sem változott származásunkat és Kárpát-medencei jelenlétünket illetően.

Őstörténetünk évszázadok óta tartó hamisítása, a tények bűnös elhallgatása a rendszerváltás után is zavartalanul tovább folytatódik. Ezért fokozottan oda kell figyelni minden olyan kutatásra és felfedezésre, amely az igazság helyreállítását elősegítheti, annál is inkább, hogy ezekről (a már említett okokból), a magyar média túlnyomó része mélyen hallgat még ma is. A Kőrösi Csoma Sándor Napok alkalmából Kovásznán lezajlott tudományos ülésszakon ismertettek néhány, e téren elért eredményt, a legfontosabbakat a nyilvánosság elé tárjuk.

Ezek egyikét Veres Péter néprajztudós foglalta össze röviden. Az előadóról tudni kell, hogy több mint három évtizede a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének kutatója (főmunkatársa), nemzetközileg elismert néprajzkutató, a hazai történeti néprajz társadalomtörténeti és etnogenezis- kutatásának egyik legismertebb vezéregyénisége. Előadásában a szerző rámutatott, hogy az Ural déli részén fekvő őshazában földművelést és állattartást folytató magyarokat a Krisztus előtti 2-1. évezred fordulóján több természeti csapás is érte. Ezek egyike az általuk lakott terület fokozatos elmocsarasodása, aminek következtében végül kénytelenek voltak a sztyeppére vándorolni.

Mivel a már itt található népek elfoglalták a jó életfeltételeket biztosító területeket, őseink az Észak-Kaszpi térségben, az Aral-tó, valamint Mugodzsár- hegység és az Alsó-Volga közötti rendkívül száraz területre telepedtek le, mely később a sztyeppe egyik legkietlenebb, zord vidékévé, sőt részben félsivatagos régióvá alakult át a fokozódó kiszáradás hatására. Mivel képtelenek voltak eddigi, magas szintű gazdálkodásukat folytatni, a fokozódó klímaromlás következtében puszta létük is veszélybe került. Mindez addigi hagyományaik teljes feladásához és egy főleg állattartáson alapuló, a táplálék biztosítása érdekében mozgékony életmódhoz vezetett. A ló háziasítása révén nyert fokozott mozgásszabadság és gyors helyváltoztatás lehetősége pedig végül is egy teljesen új életforma, a lovas nomádizmus kialakulását vonta maga után.

Hogy valóban őseink voltak a ló megszelídítői és a lovas nomád életforma bevezetői, azt az ugor nyelvközösség felbomlásának és a lovas nomádizmus kialakulásának kronológiai egybeesése, valamint két tudós egymástól független, más-más területen végzett kutatásai igazolják. Veres Péter felfedezői mivolta abban rejlik, hogy ezeket az eredményeket egybevetve rájött erre.

Markov 1967-ben írt doktori diszszertációjában, orosz és ukrán kutatók tudományos megállapításaira támaszkodva, egyértelműen leírja, hogy a lovas nomádizmus hol és mikor alakult ki: a Káspi-tenger északi, vagyis az Aral-tó és Alsó-Volga között elterülő félsivatagos területén, a Kr.e. 12- 10. század között. Tóth Tibor pedig antropológusként állapítja meg, hogy a honfoglaló magyarok antropológiai típusának a kialakulási helye is ugyanitt volt.