Az Isten szavunk eredetére vonatkozó újabb kutatások alátámasztják Mészáros Gyula turkológus, etnográfus 1938-ban kifejtett álláspontját, mely szerint az anatóliai hattik a szkíták elődei. A kutatások szerint a Hettita Birodalom bukása, majd a Méd Birodalom bukása – és az anatóliai, mezopotámiai, iráni térséget érintő más háborús konfliktusok - miatt bekövetkezett dél-északi irányú népmozgások és a honfoglaló magyarság antropológiai arculata kialakulásának szkíto-szarmatakori időszaka – térben és időben - egybeesik, amit néprajzi, nyelvtörténeti és vallástörténeti adatok is alátámasztanak. A honfoglaló magyarság antropológiai arculatának, nyelvének és anyagi kultúrájának kialakulásában a szarmatakori szakaszban (i. e. 12-2. század) ugor, türk és iráni népelemek vettek részt.

RÓNA-TAS ANDRÁS „A honfoglaló magyar nép” (Bp., 1996.) című könyvében (129, 159) arról olvashatunk, hogy az anatóliai hettiták a hattiktól vették át a napisten tiszteletét és nevét: hatti Eštan hettita Ištanu/Aštanu. Felveti, hogy ez a szó kaukázusi és kazár közvetítéssel kerülhetett át a magyar nyelvbe. A hatti-hettita szóra vonatkozóan l. még T. V. G AMKRELIDZE —V. V. IVANOV, Indoevropeiskij jazyk i indoevropejcy. Tbiliszi, 1984. 1—2. 684, 897. [Rédei Károly: Isten szavunk eredete Magyar Nyelv XCV (1999) 1, 42.]. Budapest, 2003., 22. o.]

Veres Péter szerint „A szóban forgó Isten szó, ami a ’Nap isten’ neve: Ešten, Ata Ešten, azaz ’Atya-isten’, a hatti mellett még megtalálható mint jövevényszó a hattival közeli genetikai nyelvrokonságban álló hurritában, valamint az oszét mellett éppen azokban az észak-kaukázusi nyelvekben, amelyek genetikai rokonságban állnak a kaukázusi eredetű hattival. Például Cserkeszül, azaz adige nyelven az Elbrusz, a Kaukázus legmagasabb csúcsa, más népekhez hasonlóan, az istenek tanyájának nevét viseli Ošten formában. Ez a fontos vallási terminus a hattiból átvételként átkerült a szomszédos hurritába, az afroázsiai csoportba tartozó akkádba, továbbá az indoeurópai eredetű hettitába is (Ištenu), ahol azonban később és másodlagosan feltehetően női istenséggé vált (Ivanov, 1985).” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti korai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12]

Voigt Vilmos arra mutat rá, hogy ha Isten szavunknak az ismertetett etimológiája igaz, akkor szükséges ennek etnológiai és vallástörténeti értelmezése: „Amikor tehát, mondjuk V. V. Ivanov (e témakör világszere ismert szaktudósa!) a hatti (!) nyelvből említi az eš-tan ‘napisten’ szót, és ezt a hettita Ištanu szóból származtatja, ezen kívül az oszét és kelet-kaukázusi *3ǎmV. ‘isten; ég, felhő’, a ket eş „Isten”, kot êş ‘isten, ég’ t’aŋ-ćaŋ ‘derült nap’ (ahol is az összetett szó még utalhat a hatti szó összetett voltára) szavakkal veti össze, annak bizonytékaként, hogy a legkorábbi anatóliai indoeurópai nyelvek szavainak megvan a folytatása a közelmúltig egyes kaukázusi és nyugat-szibériai nyelvekben – nos, ehhez ugyan szótörténetileg és történeti nyelvészetileg is társíthatnánk a magyar szót: ám éppen, ha igaz lenne az etimológia, akkor okozna nehézséget ennek etnolóniai és vallástörténeti értelmezése.” [Voigt Vilmos: A MAGYAR ŐSVALLÁSKUTATÁS KÉRDÉSEI, in: Vallástudományi Tanulmányok 4]

Az említett nyelvek közül különös figyelmet érdemel az oszét nyelv, mert a magyarban „az oszét nyelvvel több, mint száz közös etimológia mutatható ki, egyebek között az Isten szó is megtalálható ysten formában (Abajev, 1973, 134.). Az oszétek anyagi és szellemi kultúrájuk tekintetében, sőt fizikai antropológiájukban, genetikájukban is igencsak közel állnak a szomszédos, kaukázusi nyelven beszélő népekhez, a legfontosabbnak tartott etnikus jellemzőben, amit etnikus specifikumnak is hívunk, azonban nem, mivel nyelvük mind a mai napig megmarad iráninak. Megtartották legfontosabb etnikai jellemzőiket, azaz kelet-iráni eredetű nyelvűket, amely a szkítával és a szarmatával közvetlenül rokon.” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti ko rai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12] Az oszétek valamilyen módon a szarmaták utódai. Országukat az oroszok által használt Oszétia helyett újabban ismét Alániának nevezik, az alán pedig a szarmaták későbbi neve.

Ilyen mennyiségű szóegyezés csak akkor képzelhető el, ha a két etnikum tartós, több száz évig fennálló kapcsolatban állt egymással. Az újabb kutatások alátámasztják ennek a kapcsolatnak a fennállását. Különösen fontosak ebből a szempontból Tóth Tibor antropológus és Veres Péter néprajzkutató, történész, nyelvész különböző tudományágak szempontjaiból alátámasztott, egybehangzó megállapításai.

Tóth Tibor Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.) című tanulmányában kifejti, hogy „Mind a koravaskori, min d a Szarmata-Kushan időszaki leletekkel való összehasonlításból egyöntetűen megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság elődeinek, vagyis az ősmagyaroknak antropológiai arculata (aspektusa) eltér a Káma-Bjelája mentén élt népvándorláskori etnikai csoortokétól és a morfogenezis areálja az Észak-Káspi mellékére körvonalazódik (4. ábra). Enekívül az összehasonlításokból megállapítható az is, hogy az ősmagyarok antropológiai arculata kialakulásának folyamata az Alsó-Volga és a Mugodzsár közötti térségben már az időszámításunk előtti I. évezredben elkezdődött, feltehetően Szrubno-andronovói csoportoktól eredő morfoglógiai szubsztátumon. Lehetséges, hogy ez összefüggésben volt proto-ugor csoportok déli, dél-nyugati irányú infiltrációjával (4. ábra), amely a nevezett régió, egyébként indo-iráni, etnikai miliőjét érintette. A kialakulás folyamata véleményünk szerint a Szarmata-Kushana korszak egészében tartott s lényegében már a prekushan időszakban elkezdődött.”

Veres Péter - összhangban Tóth Tibor nézeteivel - személyes hangú önvallomásában a következőket fejti ki: „Tévedés ne essék, nem azt állítom, hogy okosabb lennék elődeimnél, úgy gondolom, talán inkább szerencsésebb voltam. Mint ahogy nemrég történt, amikor rájöttem, hogy G. E. Markov professzorom a moszkvai Lomonoszov Egyetemről, ugyanoda lokalizálta a lovas nomadizmus bölcsőjét, a Kr. e. II. évezred fordulóján az észak-kaszpi arid sztyeppés és félsivatagos régiójába, ahová – tőle függetlenül – neves fizikai antropológusunk, Tóth Tibor a honfoglaló magyarság embertani típusának a kialakulását helyezte. Személy szerint igencsak hálás vagyok mindkettőjüknek, hogy mostanáig nem jöttek rá arra, hogy tudományos nézeteiket teljes mértékben össze lehet egyeztetni. Ugyanis ezzel elütöttek volna egy jelentős tudományos felfedezés, kutatási prioritás örömétől. Lényegében hasonló tudománytörténeti helyzet jött létre, amikor finnugor nyelvészeink az intediszciplinaritás mellőzése miatt nem vették észre, hogy az ugor nyelvközösség egységének felbomlása kronológiailag teljes mértékben egybeesik a Kr. e. II–I. évezred fordulóján a lovas nomadizmus kialakulásának idejével.” [Veres Péter, http://www.napkut.hu/naput_2010/2010_10/055.htm, 2016-07-15, Lásd még: Veres Péter: A magyar nép etnogenezise A török népekkel való etnokulturális kapcsolatok, História 2007/04.,]

Mészáros Gyula Chattiak és skythák című, 62. oldalas, rendkívül alapos tanulmányának végén a nyelvészeti-, régészeti- és történeti adatok felsorakoztatása után levonja a következtetést, mely szerint „Mindezek a fenttárgyalt kulturaelemek ugyanis egyönetűen ugyanarra a kis-ázsiai őshazaterületre mutatnak, ahol eme skytha törzseknek is tulajdonképpeni őshazája volt. Mert ezek a Dél-Oroszországba importált új műveltségi elemek, néptörténeti törvényszerűségek alapján, nem is jöhettek volna más földről, mint ahonnan eme jellegzetes kutúra hordozója, a skytha népelem maga is kiindult.” [Mészáros Gyula: Chattiak és skythák, Kelet-Európa Néptörténete sorozat, Szeged 1938, http://eco-invest.hu/chattiak_es_skythak.pdf, 2016-07-15]

A régi magyarok hitvilága és a hatti Napisten között vallástörténeti összefüggés is van.

A Xiongnu Enciklopédia szerint: „ A kőkorszaktól kezdve a bronzkorig és a korai vaskorig a régi népek hittek a Napban és a Holdban, és imádták is ezt a két égitestet. Számos kép van a mongóliai sziklarajzokon, amelyek embereket ábrázolnak a Nappal és a Holddal. Szintén elterjedt ábrázolás a napé, a holdé és a csillagoké, sőt, ami több, szarvasé, ököré lóé és jávorszarvasé Nap fejjel vagy Nap szarvakkal (kör sok sugárral) különböző mongóliai lelőhelyeken. A mongóliai szarvasos kövek tetejére rendszerint felvésték a Napot és a Holdat. Egy Gobi-Altaji lelőhelyen különös szikarajz figura került elő: egy ember, összekapcsolva a Nappal, a Holddal és egy csillaggal. A Nap és Hold imádatának hagyományáról egyaránt szólnak régészeti és írott források. Például a Si Ji szerint „A Xiongnu Sanju reggel a Naphoz, este a Holdhoz imádkozik”. „Csatában, támadáskor megvizsgálták a Nap és a Hold elhelyezkedését, támadtak, amikor a Hold megjelent, és visszavonultak, amikor a Hold eltűnt”. „A koporsók tetején arany Napot és Holdat fedeztek fel a Noin Ulai és Gol Mod temető sírjaiban, vas Nap és Hold ábrázolásokat a Burkhan Tolgoi és Shombuuzin Belxhir köznépi temetkezéseken. A jelképek a koporsók tetején voltak, és igazolják a Xiongnuk Nap és Hold imádatát.”[ Xiongnu Encyclopaedia, Ulan Bator  2015: 169-170.]

A nap tisztelete tükröződik a magyar jelképrendszerben. Jelképként kör, sugaras nap vagy hatágú csillag formájában megtalálható a Szentkoronán, a jogaron, a székelyek, Szlavónia, Horvátország, több magyar megye, település, és nemes címerében.

A Napisten jelképe a szarvas, mely eredetmondánkban is szerepel. "…A SZARVAS … az évenként elhullajtott agancsa miatt az újjászületést, az örök körforgást jelképezi. Az ősidőkben a NAP, majd később Krisztus szimbóluma. A fényes égitest minden kultúrában a világosságot, a világosság pedig a jót jelenti. …" – [Jankovics Marcell: A szarvas könyve, http://www.dip.hu/index.php?action=cikk&id=4430, letöltve: 2016-06-03].

1. Kép: Ötezer éves hatti szarvas Alaça Hüyükből (Törökország) Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=51663822&p=1&t=9135556, 2016-07-15

2. Kép: A zöldhalompusztai szkíta aranyszarvas Forrás: Aranyszarvasok az Alföldön – A szkítakori elit emlékei magyarországon 1., http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1, 2016-07-15

3. Kép: Szíta aranyszarvas leletek Európában. Forrás: http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1, 2016-07-15

***********************************

MÉSZÁROS GYULA (Szakcs, 1883. márc. 28. – New York, 1957. jan.): etnográfus, turkológus, egyetemi tanár. 1904 – 06-ban török nyelvi tanulmányokat folytatott Konstantinápolyban. 1906-tól másfél évet töltött a Volga vidéki csuvasok és tatárok között folklórgyűjtéssel. 1909-ben Bp.-en doktorált töröktatár nyelvből. 1909 – 15 között az MNM néprajzi osztályán dolgozott; baskír (1909), valamint Konstantinápoly környéki és kisázsiai töröko.-i (1910) gyűjtőútjának tárgyi anyaga ide került. 1916-tól az I. világháború végéig egy.-i tanár, a m. tanszék vezetője Konstantinápolyban. 1920 – 21-ben részt vett a szokolhamisításban, Bécsben letartóztatták, majd kaució ellettében szabadon bocsátották. Tevékeny szerepet játszott a frankhamisítás előkészítésében. A 20-as évek közepétől az ankarai néprajzi múz. tudományos vezetője. 1930 – 31-ben a Kaukázusból ÉNy-Anatóliába települt pakhy népcsoport nyelvét tanulmányozta. 1932-ben hazatérve a Műemlékek Orsz. Bizottságának munkatársa. 1943 – 44 közt az újvidéki keleti kereskedelmi főisk. tanára. Később Töröko.-ban, 1951-től New Yorkban élt. Elméleti eredményeit a turkológiai kutatás nem fogadta el, csak anyaggyűjtése, elsősorban csuvas anyaga képvisel tudományos értéket. – R m. Csuvas népköltési gyűjtemény (I – II., Bp., 1909 – 1912); Tőrök költők (műfordítások, Bp., 1910); Magna Ungaria, a baskír – magyar kérdés (Bp., 1910); A Boszporusz partján (útirajzok, Bp., 1911); Die Pakhy- Sprache (Chicago, 1934).” [Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990, Javított, átdolgozott kiadás, 2016-07-12.]

 A Magyar Életrajzi Lexikon előzőekben ismertetett negatív értékelésének homlokegyenest ellentmond Veres Péter néprajzkutató, történész kandidátus, az MTA Néprajztudodományi Bizottság tagja: „…a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó híres elő-ázsiai ókori nyelv, a hatti rejtélyét, hovatartozását elsőként éppenséggel magyar keletkutató, Mészáros Gyula oldotta meg, akinek tudományos prioritását az adott probléma megoldásában, ha hazánkban nem is, de annak határain túl egyértelműen elismerik (Mészáros, 1935, vö. Ivanov–Gramkalidze, 1985, 153.; Kumahov–Kumahova, 1985; Sztarosztyin, 1986)…. A szakembereken kívül nem nagyon ismert …, hogy az észak-kaukázusi nyelvcsaládba beletartozik még a Kis-Ázsiában a Kr. e. 2. évezredben domináló hatti és hurrita is, amely etnikumok a világtörténelemben kiemelkedő szerepet játszottak (Gyjakonov, 1967). Az előbbiek találták fel a vasat, az utóbbiak pedig a harci szekeret. Ezek a nyelvek a mai észak-kaukázusi csoporttal genetikai kapcsolatban álló, közeli rokonnyelveknek számítanak. A kaukázusi eredetű hatti, azonban nem tévesztendő össze a később rájuk települt indoeurópai hettitával. Mészáros Gyula már a 20. század harmincas éveiben bebizonyította, hogy ez a nyelv a kaukázusi nyelvek északnyugati ágával, amelybe az adige (cserkesz), az abház és az abaza, továbbá a nemrég kihalt ubih tartozik, áll közelebbi kapcsolatban. A hurri (hurrita) pedig a csecsen–ingus–bac (vajnah) és dagesztáni nyelvekhez kapcsolható, ahogyan ezt nemrég Münchenben kiadott angol nyelvű monográfiájukban I. M. Gyjakonov és Sz. A. Sztarosztyin akadémikusok megbízható módon adatolták….” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti ko rai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12]