A magyar őstörténet szétválások és újraegyesülések története. A legrégebbi rendelkezésre álló történeti iratok ezt a megállapítást támasztják alá.[1], [2] Az i. sz. 9. század végi honfoglalás során három - korábban a hun birodalomhoz tartozó, majd szétvált - néprész újraegyesült.

Az egyik, a „hetumoger” (hétmagyar) néprész a mai Baskíria térségéből indult el Álmos vezetésével, majd Kijev ostromához kezdtek. A másik néprész először Kijev segítségére sietett, majd részt vett a béketárgyalásokban, végül csatlakozott hozzájuk. A harmadik néprésszel, a székelyekkel a Kárpát-medencében egyesültek.

Mind Baskíria és Kijev között, mind a hajdani Kazár Birodalom területén földrajzi nevek, néprajzi, régészeti és történeti adatok bizonyítják a hajdani magyar jelenlétet.[3]

A kelet-európai kazár birodalom történetének kutatása hosszú ideig súlyos nehézségekbe ütközött az egykori Szovjetunióban és Kelet-Európában, az után, hogy 1951-ben a Pravda egyik cikkében éles támadás indult a kazár kérdést reális módon tanulmányozó M. Artamonov leningrádi régész és történész ellen. Az ezt követő „kötelező” támadások nyomán (Ribakov, Szmornov, Merpert) a kazárok szinte eltűntek Kelet-Európa történeti térképéről. Mindez óriási zűrzavart okozott az ősmagyarok kutatásában is, hiszen a magyarokkal szoros kapcsolatban álló kazárokat gyakorlatilag nem létezőnek nyilvánították. [ERDÉLYI-BENKŐ 2003: 85 sk.]

Később a szovjet kutatók bátrabban kezdtek írni a kazárokról. Napjainkra talán eljött az idő, hogy tárgyilagos írások jelenjenek meg - tőlünk Keletre és nálunk is - a hozzájuk kapcsolódó kérdésekről. A 9–10. századi nomád történelem és az ősmagyarkutatás egyik legkiválóbb ukrán szakértője, Olekszij Komar a következőket írja:

„Az i. sz. I. évezredben és a II. évezred elején Keleten végbemenő viharos események rendszerint új nomád néphullámok érkezésével adtak magukról hírt Kelet-Európában. Ezek megváltoztatták az addigi helyzetet. Az i. sz. 8. században, a nyugati türk kaganátus 630–658 közötti pusztulása után aktivizálódtak a kazárok, akik szétzúzták a bolgár-törököket, és arra kényszerítették Asparust és népét, hogy a Duna mentén keressenek maguknak menedéket. A kutatók ezzel az eseménnyel kapcsolják össze a kazár uralom kezdetét Kelet-Európában, Ez az uralom addig tartott, amíg a Rusz állama meg nem jelent a történeti arénában.” [KOMAR 2024].

Rusz fejedelemség megjelenésével kapcsolatban szeretnénk néhány szót szólni az ősmagyarok sztyeppei történetének egy kevéssé ismert, de fontos eseményéről. Az ősmagyarok egy része a kazár birodalom népei közé tartozott, és feltehető, hogy az i. sz. 9. század közepe táján az úgynevezett Etelközben, vagyis a Dnyeper vidéktől a Kárpátok hegyeiig kiterjedő síkságon volt a szállásterületük. A híres orosz történész, Vernadszkij kronológiája a 840-es évnél említi, hogy „Kijevet elfoglalták a kazárok és a magyarok.”

Anonymus arról ír, hogy Álmos megtámadta Kijevet. Hasonlóan írja le Anonymushoz Álmos szerepét Kijevvel kapcsolatban a kijevi Nesztor krónika, az 1144-ben készült „kijevi őskrónika”, amely szerint Álmos vezér a magyarokat 882-ben a Kijevi Rusz későbbi fővárosához vezette, megsarcolta a környék szláv településeit, majd később a Kárpát-medence felé vonult el [Nesztor 1986, 125 sk.].

Kijevi és magyar krónikás adatok alapján úgy tűnik, hogy Álmos, honfoglaló fejedelmünk, Árpád vezér apja, elfoglalta Rusz későbbi központját, Kijevet. Erre emlékeztetnek Kijev mellett a Dnyeper parti „ugor hegyek”, és „Álmos udvarának” helye, ami ma is a magyar vezér nevét viseli.

Anonymus szerint Álmos vezér „Atyla” király (itt a krónikák szerinti eredeti – latin helyesírás szerinti - írásmódot használjuk) nemzetségéből származik, a székelyek „Atyla” király népe voltak. Ed és Edemen neve mind Anonymus, mind Kézai krónikájában szerepel. Anonymusnál a hét kun vezér között az első kettőként, míg Kézainál Csaba királyfi, „Atyla” legkisebb gyermeke utódaiként.[4] Így a magyar krónikáink szerint mindhárom (újra)egyesült nép – a magyarok, a kunok és a székelyek - korábban „Atyla” népei voltak.

1. Kép: „Ugor hegy” Kijevben a Dnyeper jobb parti platója peremén, mellette „Olma udvara” [ERDÉLYI 2012, 145. o.]

Anonymus krónikájában a következőket írja az adott kérdésről:

„Miután pedig az oroszok vidékét elérték, minden ellenszegülés nélkül egész Kijev városáig hatoltak. Midőn Kijev városán keresztülmentek, a Dnyeper folyón áthajózva meg akarták hódítani az oroszok országát. Akkor az oroszok vezérei ezt észrevéve nagyon megijedtek, mivel hallották, hogy Álmos vezér, Ügyek fia, Attila király nemzetségéből származik, akinek az ő elődeik évi adót fizettek. De mégis a kijevi vezér összehívta minden főemberét, és tanácsot tartva azt választották, hogy hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a harcban, mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére Álmos vezér uralma alá kerüljenek. A kijevi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kijevi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött. A kijevi vezér a maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos ellen nyomult. Álmos vezér pedig, akinek segítsége a Szentlélek volt, fegyvert öltve csatarendbe szedte seregét, s ide-oda lovagolva buzdította katonáit; majd hirtelen eléjük rúgtatva megállott mindnyájukkal szemben, és ezt mondta nekik: "Szittyák, bajtársaim, nagyvitéz férfiak! Emlékezzetek utatok kezdetére, amikor azt mondtátok, hogy fegyverrel, haddal olyan földet kerestek, amelyen lakhattok. Tehát ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Hiszen a kutyák, amint uruk szavát hallják, nemde rögtön félelembe esnek? Mivel a derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg. Vagy nem tudjátok, hogy egy oroszlán sok szarvast megszalaszt, mint ahogy egy bölcs mondja. De félre ezekkel! Csak azt mondom nektek: Ugyan ki tudott ellene állni Scythia katonáinak? Nemde Dáriust, a perzsák királyát, a scytiaiak megkergették, úgy, hogy rémületében nagy szégyenszemre Perzsiába szaladt és elveszített nyolcvanezer embert? Vagy Cyrust, ugyancsak a perzsáknak királyát, nemde szintén a scytiaiak ölték meg háromszázharminc ezred magával? Vagy magát Nagy Sándort is, Fülöp királynak és Olimpiadis királynénak a fiát, aki harcban sok országot leigázott, ugye szintén rútul megszalasztották a scythiaiak? Ezért hát derekasan és vitézül küzdjünk azok ellen, akik a mi kutyáinkhoz hasonlatosak, s úgy féljünk az ő sokaságuktól, mint a legyek felhőjétől." Ezt hallván Álmos vezér katonái, nagy bátorságra gyúltak. Azonnal megfújták a harci kürtöket mindenfelé, a két ellenséges sereg összecsapott és heves küzdelembe bocsátkozott egymással. S igen sokan elestek az oroszok és kunok közül. Az oroszok és kunok vezérei pedig látván, hogy övéik a harcban alul maradnak, futásnak eredtek, és hogy életüket megmentsék, sietve Kijev városába húzódtak. Álmos vezér meg katonái az oroszokat és kunokat egészen Kijev városáig üldözték, és úgy aprították a kunok tar fejét, mint a nyers tököt. Az oroszok és kunok vezérei pedig, mikor a scytiaiak vakmerőségét látták, a városban meglapultak, mint a némák.

2. Kép: Európa és Ázsia határvidéke a 9. század közepén. A képet Aibolat Kushkumbajev bocsátotta rendelkezésemre, amit ezúton köszönök.

Álmos vezér és vitézei pedig a győzelem után elfoglalták az oroszok földjeit, és javaikat elszedve a második héten Kijev városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a scytiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kijevi vezér és az oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy kössenek velük békét. Mikor pedig a követek Álmos vezérhez jöttek, és kérték őt, hogy uraikat ne űzzék el székeikből, akkor Álmos vezér övéivel tanácsot tartván, úgy küldötte vissza az oroszok követeit, hogy vezéreik és előkelőik fiaikat túszul adják, évi adóul tízezer márkát fizessenek, ezen felül pedig élelmiszert, ruhát és más szükségeset. Az orosz vezérek, ugyan nem önkéntesen, de mégis mindezt megadták Álmos vezérnek. Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt.

3. Kép: A magyarok feltételezett vándorlása a 9. században. [SUDÁR 2015. 193. o.]

Álmos vezér meg főemberei tanácsot tartván, az oroszok vezéreinek kérelmét teljesítették, s békét kötöttek velük. Akkor az orosz vezérek, tudniillik a kijevi és szuzdali, hogy székeikből el ne űzzék őket, fiaikat túszul adták Álmos vezérnek, és velük együtt tízezer márkát küldöttek, meg ezer lovat orosz módra díszített nyereggel és fékkel, továbbá száz kun fiút, valamint negyven teherhordó tevét, töméntelen hölgymenyét- és mókusprémet, végül sok más ajándékot, csak úgy számlálatlanul. Akkor a fent nevezett kun vezérek, tudniillik Ed, Edömén, Et, Bors apja Böngér, Örsur apja Ócsád, Vajta, kitől a Baracska-nemzetség származik, Alaptolma apja Ketel, midőn látták Álmos vezér kegyességét, amelyet az oroszok irányában tanúsított, lába elé borulva, önként meghódoltak Álmos vezérnek ezekkel a szavakkal:

"A mai naptól fogva legvégső nemzedékünkig urunkká és parancsolónkká választunk, és ahová a szerencséd visz, mindenüvé veled megyünk." És amit szóval mondottak Álmos vezérnek, azt pogány módra hitet téve, esküvel is megerősítették. Nekik Álmos vezér és főemberei ugyanily módon hittel meg esküvel kötelezték le magukat. Akkor ez a hét kun vezér feleségestül, gyermekestül meg ezenkívül is nagy sokasággal kész volt Pannóniába jönni. Hasonlóképpen az oroszok közül szintén sokan Álmos vezérhez csatlakoztak, vele együtt Pannóniába jöttek, és maradékuk különböző helyeken egészen a mai napig Magyarországon lakik.

Akkor Álmos vezér és a többi fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kijevből, s a kijevi oroszok kalauzolása mellett Ladomér városához értek. A ladoméri vezér és főemberei pedig különféle drága ajándékokkal az ország határáig elébe mentek Álmos vezérnek, és Ladomér városát önként megnyitották neki. S Álmos vezér minden hozzátartozójával három hétig maradt ott. A harmadik héten pedig a ladoméri vezér a maga két fiát főjobbágyai valamennyi fiával együtt kezesül adta Álmos vezérnek. Azon felül kétezer márka ezüstöt és száz márka színaranyat számtalan prémmel és köntössel, továbbá háromszáz paripát felnyergelve és fékkel felszerelve, huszonöt tevét és ezer ökröt, hogy a málhájukat vigye, végül számtalan más ajándékot adott a vezérnek és főembereinek egyaránt. A negyedik héten Álmos vezér övéivel együtt Halicsba jött, s ott pihenőhelyet választott magának és övéinek. Midőn ezt Halics vezére meghallotta, minden hozzátartozójával mezítláb elébe ment Álmos vezérnek, és különféle ajándékokat nyújtott át Álmos vezér használatára. Majd Halics városának a kapuját megnyitván, mint a saját urát, úgy látta vendégül, egyetlen fiát az ország főembereinek a fiaival együtt túszul adta, azon felül tíz kitűnő arab paripát meg háromszáz más lovat nyergestül, fékestül, továbbá háromezer márka ezüstöt meg kétszáz márka aranyat és gyönyörűséges ruhákat ajándékozott a vezérnek, sőt minden katonájának is. Mikor aztán Álmos vezér egy hónapja tartott pihenőt Halicsban, akkor Halics vezére és többi társai, akiknek a fiai kezességben voltak, azzal a kérelemmel folyamodtak Álmos vezérhez és nemeseihez, hogy a Havason túl nyugat felé, Pannónia földjére szálljanak le. Ugyanis azt mondták nekik, hogy az a föld szerfölött jó, és rajta igen nevezetes források ömlenek egybe, melyeknek - amint fentebb említettük - a neve: Duna, Tisza, Vág, Maros, Körös, Temes és több más; hozzá még - mondták - ez a föld előbb Attila király földje volt. Az ő halála után a római fejedelmek foglalták el Pannónia földjét egészen a Dunáig, és ott telepítették le a pásztoraikat. Azt a földet pedig, amely a Duna-Tisza közén terült el, Nagy Kán, Bulgária vezére, Salán vezér őse foglalta el az oroszok és lengyelek határáig, s lakosokul szlovéneket meg bolgárokat tett oda. Azt a földet továbbá, amely a Tisza és az Erdély felé elterülő Igyfon-erdő közé esik, a Maros folyótól a Szamos folyóig Marót vezér foglalta el, kinek az unokáját a magyarok Mén-Marótnak mondták, mégpedig azért, mert több asszonya volt; ezt a földet az a népség lakta, amelyet kozárnak mondanak. Azt a földet végül, amely a Maros folyótól egészen Orsova váráig terül el, egy bizonyos Galad nevű vezér, aki Bodony várából jött, foglalta el a kunok segítségével. Az ő ivadékából született Ajtony, akit aztán jóval később, Szent István király idejében, Doboka fia Csanád, a király unoka-fitestvére Maros melletti várában megölt, mivelhogy az említett királynak minden dologban ellenszegült. Csanádnak az említett király a jó szolgálatért feleséget adott, és neki adományozta Ajtony várát összes tartozékaival egyetemben, amint hát szokásuk a jó uraknak híveiket megajándékozni. Ennek a várnak most is Csanád a neve. De elég ebből!"

[ANONYMUS www.mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2024-02-14; ANONYMUS 1986, 140–142.]

Tehát a kijevi Nesztor krónika és Anonymus lényegében azonos módon írják le a 882-ben Kijev körül lezajlott viharos eseményeket.

Mind Anonymus, mind Kézai ír a székelyek eredetéről és csatlakozásáról a honfoglaló magyarokhoz:

Anonymus: „… Árpád vezér és nemesei közös elhatározással sereget küldtek Mén-Marót bihari vezér ellen. Ennek a hadseregnek Ösbő meg Velek lettek a kapitányai és vezetői. Ezek a szigetről nekiindulva a homokon keresztüllovagoltak, majd a Bőd-révnél áthajóztak a Tisza folyón. Innen továbblovagolva a Kórógy vize mellett ütöttek tábort. Ott a székelyek, akik előbb Attila király népe voltak, Ösbőnek hírét hallva, békés szándékkal elébe jöttek, s önként kezesül adták fiaikat különféle ajándékokkal. Sőt Ösbő serege előtt első hadrendként indultak Mén-Marót ellen harcba. A székelyek fiait azonnal elküldték Árpád vezérnek, s ők maguk elöljáróban a székelyekkel Mén-Marót ellen lovagoltak. A Körös folyón a Szarvas-halomnál átúsztattak s onnan továbblovagolva a Tekerő vize mellett ütöttek tábort.”

[ANONYMUS, www.mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2024-02-14]

A hét kun vezér egyikének a fiát Anonymus később is megemlíti a honfoglalás eseményeinél: „… az ott lakók intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fiát Borsot a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig, s alkalmas helyen emeljen várat az ország őrizetére. Bors pedig, miután elbocsátották, jó szerencsével nekivágott a dolognak, és a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett; ezt az a nép Borsodnak hívta …”

[ANONYMUS, www.mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2024-02-14]

Kézai: „Maradt volt még a húnokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekűltek, kik is félvén a nyugati nemzetektől Árpád idejéig a Sziklamezőn maradtak s ott magokat nem húnoknak hanem székelyeknek nevezték. Ezen székelyek ugyanis a húnok maradványai, kik midőn megtudták, hogy a magyarok Pannoniába másodszor visszajöttek, a visszatérőknek Ruthenia határszélein eléjök menének s Pannoniát együtt meghódítván abba részt nyertek … Tehát ez a Csaba Ethelének Honorius görög császár leányától született törvényes fia, kinek fiait Edeménnek és Ednek hívták. Edemén osztán, mikor a magyarok másodszor visszatértek Pannoniába, atyja és anyja igen nagy atyafiaságával bejöve, anyja ugyanis a korozmin nemzetből való vala; Ed pedig Scythiában marada atyjánál. Ezen Csabától származott az Aba nemzetsége…”

[KÉZAI, www.mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2024-02-14]

A királyi vármegyerendszer létrejöttekor általában a király tulajdonába kerültek a lakatlan erdőterületek és a nyári legelőterületek, ez alól azonban két kivételt ismerünk. A Csák nemzetség Fejérben megtarthatta az egész Vértest, Edemen leszármazottjai, az Aba-nemzetség pedig a mátrai és Hernád-menti erdők egy részét. Ez arra utal, hogy a két nemzetség a király közeli rokona volt, ezért kapott meg olyan jogot, amelyet István egyébként magának tartott fenn.

[WIKIPEDIA, www.hu.wikipedia.org/wiki/Aba_nemzetség, letöltve: 2024-02-14]

Különféle régészeti leletek támasztják alá a krónikás adatokat: így kijevi  leletegyüttesek „magyaros” (valójában magyar) tárgyakkal, valamint a Dnyeper-vidéken magyar vezérek magányos sírjai.

[A képek forrása: MAGYAR ŐSTÖRTÉNET 2014/2015: www.slideplayer.hu/slide/3018301/, letöltve 2024-03-20]

4. Kép: Az aranykapu melletti sír (108.) kardja.

5. Kép: Leletek a kijevi Aranykapu mellett talált sírból

6-7.Kép: Öntőminták a Podolból (Váralja)

8. Kép: Az öntőminták felhasználásával készült veretek.

9. Kép: A „Vlagyimir városában” talált sír veretes tarsolya

10. Kép: A csernyigovi „Fekete sír” kisebb ivókürtje

11.Kép: Veretes tarsoly a csernyigovi 15. kurgánból. Fodor István rekonstrukciója. Forrás: Altungarn, Bulgarotürken und Ostlaaven in Südrussland (Archäologische Beiträge.) Acta Ant. Et Arch. XX. Szeged, 1977.

A szabír/magyar kardgyártásról Padányi Viktor így ír:

„A kijevi kovácsipar honfoglalás-előtti történetünknek egy fontos, komoly, de eddig még kellően fel nem dolgozott fejezete. Európa gazdaságtörténetének “Nagyipar” című fejezete nem Nyugat-Európában a 14. században kezdődik, hanem itt. A kijevi kard a 9. század második felére már világkereskedelmi exportcikk lesz. A Kárpátok ölén az új hazát a magyarok majd itt készült kardokkal fogják elfoglalni. Kievet a szabir (magyar) kardok teszik híressé.

790 körül Edemen (Árpád dédapja) a kagán, s a fiatal uralkodóval Dentu-Magyaria terjeszkedése is megindul… Mire az évszázad elbúcsúzik, birtokukba kerül az egész Felső-Donyec-vidék is. Az északi irányba való előrehatolás közvetlen oka a Felső-Donyec-régió vasérctelepei, ahol az orosz archeológiai ásatások szabir telepeket tártak fel, amelyek egyikét pl. még az első világháború előtti időben is Suwar-nak hívtak. Ezek viszonylagos közelsége miatt helyeződik a szabir kovácsipar központja Kievbe. Ezzel új szakaszba lép Dentu-Magyaria története és ez a szakasz a gyors iparosodás szakasza. Európa keleti felének híres középkori ipara, a kardgyártás ezzel megindul.

A kijevi kardok egy ideig az ősi szabir, vagy ha úgy tetszik, magyar formára készülnek. Ez egy 78 cm hosszúságú, enyhén hajlott penge, amelynek felső végén, a rövid keresztvas fölött a kard vonalához képest egy kissé tompaszögben hátrafelé hajolva van a markolat, nem egyenesen, mint napjainkban. A penge alsó harmada elvékonyodik, kiszélesedik s kétélű, hogy a csapás után az emeléssel fogáscsere nélkül vágni lehessen vele (az ellenfél lovának a hasát). Mikor aztán az exportra gyártás fokozatosan kialakul, erre a célra egyenes markolatú, kétélű kardokat is kezdenek gyártani. Ezek a dél-kaukázusi kovácsolási rendszer szerint készült kétélű kardok a korban igen ismeretesek és honfoglaláskori magyar sírokban is előfordulnak.

A kardkovácsolás ősi szabir ipar. Ez a nép talán a nevét is a szablyától kapta). Ez az ipar a Kaukázusban a szumir idők óta folyik, hisz a vaskor Előázsiában évszázadokkal előzi meg az “európai” vaskort. Nagy Sándor bámulva nézi a kaukázusiak vaskészítményeit. A derbenti és Terek-völgyi zárok roppant falainak köveit vaskapcsok tartják össze.

A vasipar olyan fontos eleme a Káspi-népek törzsszövetségeinek, hogy annak irányítója és főnöke, a tarchán, vagy magyarban tarján, a kovácskirály rangban mindjárt a kagán és a horka után következik és a kagán törzse mellett, rangban és fontosságban a kovácsok (bányászok, kohászok) törzse, a tarján törzs a második.

Dentu-Magyaria kovácsiparának kiépülése Edemen korában indul meg. A nyersvasat eleinte a Kaukázusból szerzik be, amíg rá nem jönnek, hogy a Felső-Donyec vidékén vasérc lerakatok vannak, ahonnan a nyersvas a Deszna folyón Kijevbe szállítható. A kijevi műhelyek a nyolcszázas évek elején keletkeznek s a század első harmadára már teljes üzemben vannak. Ennek védelmére és biztosítására építteti Ügek (Árpád nagyapja) a várat, amelynek eredeti neve talán Keve lehetett. (Kijev nevét Vernadsky is a kő szóból származtatja. Árpádkori alakja “keő” esetleg éppen “keőv”, amint az elkopott “v” a ragozásban meg is jelenik. Ősi, Árpád-kori nemzetségnevünk a “Keve” is a kő-ből származik).

A kijevi kovácsipar a 10. és 11. századokban éri el fejlődésének csúcspontját és a magyarok távozásakor visszamaradt szabir mesterek és leszármazottjaik folytatják. A magyarság kardszükségletét még a honfoglalás után is jó ideig (Géza /972-997/ koráig) Kijevből elégíti ki, ahol magyar kardgyártási üzemek és magyar családok maradnak.”

[PADÁNYI, 1963, 317, 338-339 oldalak, https://arpad.magyarmuzeum.org/osmagyar-kardgyartas, letöltve: 2024-02-14]

Válogatás a 10. századi magyar kardok régészeti leleteiből
[MNM 1996]

12. Kép: 10. századi magyar kardok 1.

13. Kép: 10. századi magyar kardok 2.

14. Kép: 10. századi magyar kardok 3.

Ősmagyar vezéri sírok a Dnyeper vidéken

A Dnyeper jobboldali partvidékén, Kijevtől délre, Dnyepropetrovsz közelében került a felszínre két, előkelő ősmagyar sír: a manvelovkai és a korobcsinói temetkezések. Az ősmagyar vezéreket magányos jeltelen sírokba temették, azért, hogy a sírrablók ne találják meg és ne fosszák ki örök nyugvóhelyüket. A magányos sírok csak véletlenül kerülhetnek a felszínre, többnyire mezei munkák, építkezések idején. (Ezért nem tudjuk még ma sem, hogy hol nyugszik Árpád vezér, és a honfoglalás utáni magyar fejedelmek.).

Véletlen következtében került a felszínre a manvelovkai sír is, 1976-ban,Dnyepropetrovszk közelében, Manvelovka falu rétjein, földművelő munkálatok közben. [CSURILOVA 1986 1986; BENKŐ 1993.]. Tájolása kelet-nyugati volt, mint általában az ősmagyar és honfoglaló magyar síroké. A dnyepropetrovszki múzeumba beszállított és napjainkig ott őrzött leltek között a következő tárgyak voltak találhatók: vaspáncél, ezüst kancsó, egyenes, egyélű kard, és egy vékony ezüst lemezből készült halotti maszk, amely egykor az elhunyt arcát takarta. A maszk négy sarkán lyukak voltak, amelyek jelezték, hogy a maszkot annak idején textilre varrták. A helyi múzeum régészei, akik a helyszínre siette, páncéllemezeket, nyílhegyeket, emberi csontokat és lócsontokat találtak.

A manvelovkai leletet L. N. Csurilova publikálta 1986-ban. Feltételezte, hogy a lelet – abban az időben egyedülálló a dnyepropetrovszki körzetben – az i. sz. IX. században az ukrán sztyeppén Nyugat felé haladó magyarokkal hozható kapcsolatba. Ahogy Csurilova írta, „a nemesfém maszkok használata arctakarókkal és a részleges lovas temetkezés együtt kizárólag az Urál-vidék ősmagyar sírjaira volt jellemző” [Csurilova 1986, 265.] Azonban a magyar régészek az 1980-as évek második felében kételkedtek abban, hogy valóban ősmagyar vitéz nyugodott volna a manvelovkai sírban. Az abban az időben ismert adatok szerint az ősmagyarok nem helyeztek teljes nemesfém maszkokat halott vitézeik arcára, csak szem-és szájlemezeket. Sisakot honfoglaláskori sírban csak egyet találtak, páncélt egyben sem. A honfoglaló magyarok inkább használtak szablyákat, mint akár egyélű, akár kétélű egyenes kardokat.

A sisak, vaspáncél és az egyélű egyenes kard két nagy lovas nomád népcsoportra volt jellemző a népvándorláskorban: az i. sz. 7–8 századi avarokra és a 9–10 századi kipcsakokra. Az ezerkilencszáznyolcvanas években Dienes István úgy vélte, hogy a manvelovkai sírban avar vitéz nyugodott, míg Fodor István elképzelése szerint kipcsak, vagyis kun, vagy besenyő vitéz  volt oda temetve.. [Dienes István és Fodor István szóbeli közlése].

Azonban 1989-ben ugyancsak Dnyepropetrovszk közelében, a Korobcsinó település melletti réteken (Krinicki járás, Ukrajna) egyértelműen ősmagyar vezéri sír került a felszínre, arany maszkkal, arany szem-és szájlemezekkel, és más tárgyakkal, amelyeket az alábbiakban írunk le. [BENKŐ 2003]. .Így bizonyossá vált, hogy ősmagyar vitézeket is temettek el teljes nemesfém maszkkal, Ezért most már magam is Csurilova feltételezésének elfogadására hajlok, és felteszem, hogy ősmagyar vitéz nyugodott egykor a manvelovkai sírban – a teljes nemesfém maszk  nem szól ez ellen.. Különösen fontos, hogy ugyanabban a körzetben, Dnyepropetrovszk közelében két magas rangú magyar harcos talált örök nyugalmat magányos sírban. A korobcsinói leletről az alábbiakban részletesen szólunk.

A sírt és leleteit az Acta Archaeologica Academiae Scientarium Hungaricae-ben publlikálta két ukrán szerző: L. N. Csurilova és O. M. Prihodnyuk. [CSURILOVA–PRIHODNYUK 2003]. A cikk szerint 1989-ben, gátépítés közben Korobcsinonál (Dnepropetrovski terület,  Krinicki kerület) gazdag lovas sírt hoztak a felszínre és dúltak fel a gátépítők. A következő tárgyakat szállították be a bejelentés napján a dnyepropetrovski múzeumba: aranyozott ezüst tál és csésze; szablya; a szablya hüvelyének szájrészéről egy ezüstveret; a kardhüvely arany borítása; egy-egy arany és ezüst karperec; öt kerek préselt aranylemez; egy négyszögletes aranylemez és egy téglalap alakú aranylemez kettős véggel. A sír hitelesítésekor a múzeum munkatársai a következő tárgyakat találták a helyszínen: arany maszk, arany szablyahüvely veret, vaskengyel, két vas nyílhegy és agyagkancsó töredéke. A falu lakói 5 további kerek préselt aranylemezt adtak át a múzeum munkatársainak. Elbeszélésük szerint a földmunka során több agyagedény elpusztult. Néhány embercsont és lócsont is előkerült a hitelesítés során.

Nem tudhatjuk, hány tárgy és milyen tárgyak tűnhettek el a sír felszínre kerülése és a hitelesítés között. A szablyát például eltörték és reszelővel vágták szét. [CSURILOVA–PRIHODNYUK 2003: 171.]. Ennek ellenére, az igen gazdagnak látszó sírnak a tudomány számára ismertté vált leletei nagy jelentőségűnek tűnnek a magyar őstörténet szempontjából. (A 24 fennmaradt lelet közül 19 készült nemesfémből, a legtöbbjük aranyból.).

A korobcsinoi leletek közül a legtöbbnek van honfoglaláskori magyar párhuzama. Az aranylemezből készült, nyílt végén két karneol betétes karperec arany-ezüst változatai ismertek például Egyekről, Kapitányhegyről. [RÉVÉSZ 1999: 72.]. Az övvereteknek feltételezhető kerekded préselt aranylemezek párhuzamai ismertek Kétpóról, Krylosból. [Révész László közlése]. A nyílhegy típusok, a vaskengyel, a szaltovói típusú korongozott edények gyakoriak a honfoglaláskori magyar sírokban, de általában jellemzőek az i. sz. IX század sztyeppei kultúrájára is. Vannak azonban olyan sírleletek is a korobcsinoi anyagban, amik fontos adatokkal egészíthetik ki magyarországi honfoglaláskori történetünk sztyeppei régészeti alapját.

Az egyik ilyen lelet a szablya hüvelyszájának ezüst verete, fonatos-palmettás díszítéssel. A dél-orosz-dél-ukrán sztyeppékről ez az első olyan (publikált) ötvösmunka, ami valóban a később a Kárpát-medencében virágzó honfoglaláskori ötvösművészet teljesen kifejlett formában történő, honfoglalás előtti megjelenésének tekinthető (15. Kép).

15. Kép: A korobcsinói leletegyüttes. A méretarányok eltérőek [KOMAR 2018: 326. o., 11. kép.]

16. Kép: A korobcsinói szablya szerelékének és a galgóci tarsolylemez díszítőmotívumainak összehasonlítása.

A galgóci és a banai tarsolylemezeken, valamint a karosi II. temető 11. sír szablyájának markolatán és hüvelyszájának veretén szinte pontosan ugyanez a fajta palmettás-fonatos minta látható, mint a korobcsinoi ezüst kardhüvelydíszítésen. Hozzá kell tennünk, hogy Kijev környékén számos lelet ismert hasonló díszítéssel: így a kijevi 108. sír „Kardmarkolat” (4.kép), vagy a csernyigovi kürt. (10. kép). [Vö.: Fodor, Vö.: Fodor I.: Leletek Magna Hungáriától a Kárpát-medencéig. In: Honfoglalás és régészet. (Szerk.: Kovács L.). Budapest, 1994.]. Ez a tény is jelzi, hogy a magyarországi honfoglaláskori tarsolylemezeket készítő ötvösművészet mintakincse már a korábbi, sztyeppei szálláshelyeken , pontosabban: a Dnyeper partján, a mai Kijev környékén csaknem teljes pompájában kifejlődhetett, vagyis valószínűleg mégsem Athénének Zeusz homlokából történő kiugrása módján szökkent hirtelen szárba a Kárpát-medencében. Révész László már korábban feltételezte, hogy az általa feltárt, méltán híressé vált karosi leletek, honfoglaláskori ötvösművészetünk remekei, még a honfoglalók első nemzedékével együtt, az előző hazából érkezhettek a Kárpát-medencébe.

A korobcsinoi sír másik fontos leletcsoportja az a három sima felületű aranylemez, amit a leletet leíró ukrán szerzők formájuk alapján halotti álarc részeinek vélnek. Ezek közül a legnagyobb aranylemez (17,3x13,7 cm), feltehetőleg teljes arcot fedő halotti maszk volt, szem- és szájnyílások nélkül. A két kisebb aranylemez közül pedig a négyzet alakú (4,4x4,4 cm) szemlemez, a 4,2x2,4 cm nagyságú, egyik oldalán kettős végződésű lemez pedig szájlemez töredéke. A nagy aranylemez egyik vége le volt törve, a szájlemezé is, az egyik szemlemez teljes egészében elveszett, valószínűleg még mielőtt a leletek a múzeumba kerültek volna. Ez okozhatott volna némi bizonytalanságot a meghatározásban, de a méretek és formák alapján kétségtelen, hogy itt halotti maszkról és szem- és szájlemezről van szó.

A leletek alapján a honfoglaló magyaroknál elterjedt, selyem alapú, ezüst-aranyszemes, „szemüveges” halotti álarcok eddig ismert formái egy harmadik formával egészíthetők ki: a valószínűleg szintén selyem arclepelre varrott Szem- és szájlemezek fölé helyezett maszkkal. Ezért a korobcsinoi aranymaszk és arany szem- és szájlemezek jelentősége egyaránt nagy a honfoglaló magyarok, valamint általában a népvándorláskori eurázsiai lovas nomádok halotti maszkjainak eredete és története szempontjából.

A türk birodalom megalakulása idején, az i. sz. VI. század közepén a hódító türkök által legyőzött közép-ázsiai ogur-törökök egyes népcsoportjai először a Volga-vidékre, majd egy ottani újabb vereség után a sztyeppei utaktól távolabb eső, nehezebben elérhető középső és északi Urál-vidékre menekülhettek, ahol a helyi lakossággal keveredve részt vehettek az ősmagyarok etnogenezisében. Az így kialakult „hetumoger” törzsszövetség átkelt a Volgán. Először a Volga-Oka közén foglaltak szállásterületet, majd a VII. század elején Dél felé haladva a kazár birodalomhoz csatlakoztak. A továbbiakban a kazárok birodalmának keretein belül változtattak szálláshelyeket a honfoglalásig, elérték a Kárpátok keleti lejtőit; a Duna déli, valamint a Fekete-tenger északi partvidékét. A IX. század elején a kabarok csatlakozása után az ősmagyar törzsszövetség a kazároktól függetlenné vált és az adott korban a Kelet-európai sztyeppe-övezet legnagyobb katonai erejével rendelkező nomád államalakulata lett. Az ősmagyarok Délkelet-Európában uralt területeinek egyik központja lehetett a Dnyeper-vidék, ezen belül Kijev és Dnyepropetrovszk környéke. Erre a tájra nagyon jól ráillik Ibn Rusztának és Gardizinek, az ősmagyarok országáról szóló leírása. A magyarok sztyeppei szállásterületeinek egyik, az arab szerzők által leírt egyik határfolyója lehetett akár a Dnyeper, is. A Dnyeper partvidékéről könnyű volt portyákat indítani a közelben élő keleti szlávok ellen, és a hadjáratokban ejtett foglyokat a Fekete tenger partján bizánci fennhatóságú területre, a Dnyeper középső vidékéhez közeli kercsi piacra vinni, ahol bizánci luxuscikkekért eladhatták őket. Nomád téli szállásnak is igen alkalmas volt a Dnyeper partvidéke, és mindig is használták erre a célra, amióta és amíg csak lovas nomádok éltek a mai Dél-ukrajnai sztyeppéken.

A korobcsinoi ősmagyar sírleletet publikáló ukrán szerzők véleménye szerint ebben a sírban az ősmagyar arisztokrácia legfelső rétegéből származó férfi feküdhetett. Feltételezéseik között szerepel a hét törzsvezér valamelyike, a fejedelem, valamint a magyar seregek jobb- és balszárnyának vezetői. A régészeti adatok alapján megalkotott feltételezést más sztyeppei nomád nagyurak, sőt, uralkodók temetéséről szóló hiteles korabeli leírások teszik még valószínűbbé. A Dzsingiszida mongol nagykánokat aranyövek, nemesfém csésze és tányér kíséretében temették el jeltelen sírba, amelynek helyét tízezer lóval tapostatták le. [Ma Twan Lin, 1894.] Aranyozott ezüst csésze és tányér, arany övveretek kerültek elő a korobcsinoi jeltelen sírból is. Ezek az imént idézett vezértemetkezési szokás leírása alapján a legmagasabb rangú személyek méltóságjelvényei közé tartoztak a sztyeppei lovas nomád világban, az ezüst-aranyveretes szablyával és az arany karpereccel együtt. Hozzájárul mindehhez még az arany halotti maszk és alatta az arany szem- és szájlemezek jelenléte is a korobcsinoi sírban. Ez a pompás gazdagság arra vall, hogy az ősmagyarok valóban vezető szerepet játszó katonai hatalom lehettek a Délkelet-európai sztyeppén, és hogy szálláshelyük központja a honfoglalásig Dnyeper–vidéken, Kijev és Dnyepropetrovszk között, sőt, bizonyos időben Kijevben  lehetett. Ennek a sztyeppei nagyhatalomnak egyik vezérét temethették el a korobcsinoi sírba.

Irodalom:

ANONYMUS: Anonymus: Gesta Hungarorum, ford.: Pais Dezső, mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2024-02-14; Béla király jegyzője: A magyarok cselekedeteiről. In: A magyarok elődeiről, a honfoglalásról. Kortársak és krónikások hiradásai. Szerk.: Györffy Miklós, Budapest, 1986, 133–182.

BENKŐ M. 1993: M. Benkő: Burial masks of mounted Nomadic peoples int he Migration Period (1st Millenium A. D. In Acta Orientalia XLVI (1993), 113–131.

CSURILOVA 1986: L. N. Churilova: Pogrebenije s serebrannoj maskoj s sela Manvelovki na Dnepropetrovishche. Sovetskaja Archeologija, 1986/4, 261-266.

CSURILOVA-PRIHODNYIK 2003: O. M. Prikhodnuk – L. N. Churilova. The Korobcsino find (Ukraine) and some problems of the Hungarian ethnogenesis. ActaArch LIII. (2002)1/3, 183-195.

ERDÉLYI 2012: Erdélyi István: Magyar őstörténeti minilexikon, Budapest, 2012.

ERDÉLYI-BENKŐ 2003: Erdélyi István-Benkő Mihály, néhány érdekes tudománytörténeti momentum a kazárok kutatása egykori lehetőségeiről. In:Eleink II/1 (2003), 83-90.

FODOR 1994: Fodor István, Magna Hungáriától a Kárpát-medencéig.  Budapest, 1994.

HAZAROV: Haszarov Alán tanulmánya Madzsar városról. In: Benkő I.: Madzsar/Magyar város. Kaukázusi kapcsolatok, www.julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos

HÖLBLING 2010: Hölbling Tamás: A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők, Budapest, 2010

KÉZAI: Kézai Simon mester Magyar Krónikája, ford: Szabó Károly, www.vmek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2024-02-14

KOMAR 2018: Olekszij Komar: A korai magyarság vándorlásának történeti és régészeti emlékei, Napkút Kiadó, Budapest, 2018

KOMAR 2024: O. Komar, Nasledije zapadnotjurskogo kaganata v Vostochnom Evrope. 2024. 03. 04.

KOVÁCS: Kovács Róbert: Álmos vezér alapíthatta Kijevet, www.index.hu/tudomany/til/2022/03/01/almos-vezer-alapitotta-kijevet-/?utm_source=kulfold.hu&utm_medium=kulfold_ajanlowidget&fbclid=IwAR3gkzxRnZyXRXtpGeU4zlJXEx_jCWrGU8YQHiiv-36bZLbsZgM0tln4NMs, letöltve: 2024-02-17

MA TWAN LIN 1894: The religious system of China, Leyden, 1894, 1. Supplement.

MAGYAR ŐSTÖRTÉNET 2014/2015: Magyarok Etelközben/3 Magyarok az óorosz fejedelemségekben, A magyar őstörténet régészete 2014/2015, 2. félév www.slideplayer.hu/slide/3018301/, letöltve: 2024-02-14

MNM 1996: Magyar Nemzeti Múzeum, A honfoglaló magyarság, Kiállítási katalógus, Budapest, 1996.

NESZTOR 1986: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Kortársak és krónikások híradásai. Szerkesztő: Györffy Miklós, Budapest, 1986.

PADÁNYI 1963: Padányi Viktor, Dentumagyaria, Editorial Transsylvania Könyvkiadó Vállalat, Buenos Aires, 1963, https://arpad.magyarmuzeum.org/osmagyar-kardgyartas, letöltve: 2024-02-14

TOLSZTOV 1950: Tolsztov, Szergej Pavlovics: Az ősi Chorezm, ford.: Balázs János, Hungária, Bp., 1950

VÁSÁRY 2008: Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72

WIKIPÉDIA: www.hu.wikipedia.org/wiki/Aba_nemzetség, letöltve: 2024-02-14

Jegyzetek:

[1] A birodalom kormányzásáról (latinul: De administrando imperio, népszerű rövidítése: DAI, eredeti címe: Fiamnak, Rómanosznak, görögül: Πρὸς τὸν ἴδιον υἱὸν Ρωμανόν) Bíborbanszületett Kónsztantinosz bizánci császár államelméleti műve, melyet fiának, a későbbi II. Rómanosz császárnak címzett és a korabeli Kelet-Közép-Európa és így a magyar őstörténet egyik legfontosabb történeti forrása. , i. sz. 950 körül keletkezett  Ma is használatos címét az utókortól kapta a mű. A legrégebbi rendelkezésre álló magyar krónikák Anonymus Gesta Hungarorum (i. sz. 13. sz. eleje) és Kézai Simon Gesta Hungarorum (13. sz. vége) című munkái.

[2] Hölbling Tamás történész 2010-ben adta ki A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők című műveit. [HÖLBLING 2010]

A Hölbling-elmélet talán legfontosabb állítása a honfoglaló népesség kettős eredete, mely a teljes honfoglaló népet (1) egy hódító komponensre és (2) egy visszatérő komponensre osztja. (1) A hódító komponens a türk magyar (mazar) nép, mely a rokon besenyőkkel szövetségben más türk népektől szorongatva kel át a Volga nyugati oldalára, és indul meg délnyugatnak és halad át szlávok lakta területeken, élükön Álmossal. (2) A visszatérő komponens  a … dél-orosz sztyeppére (Szkítiába) költöző és a kazárok vazallusává vált … késő avar … nép, melynek élén Ed, a lebedi vajda (=Levedi törzsfő) áll. E két nép Kijevnél találkozik, mikor is a türk magyarok megtámadják az oroszokat, s az oroszok segítségére a „hungárusok” érkeznek. A magyarok legyőzik a hungárusokat (fekete kunokat), akik nem csak behódolnak Álmosnak, hanem azt tanácsolják neki, hogy hódítsa meg Hungáriát. Ezután együtt hódítják meg/vissza a Kárpát-medencét, ahol hozzájuk a bennszülött „hungárusok” is önként csatlakoznak. Ennek köszönhető, hogy a Kárpát-medencét gyorsan megszerzik és tartósan berendezkednek.

[3] Az Ural és Moszkva között található, magyar jelenlétet bizonyító földrajzi nevekről Vásáry István írt. [Vásáry István: Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72]
Haszarov Alán a kövekezőket írja a hajdani Kazár Birodalom területén a magyar jelenlétről: „Az Észak–Kaukázusban széles körben ismertek „madzsar” települések és kurgánok, szablyák, kocsik, öltözet, stb. Ezeknek az elnevezéseknek a szokatlan szilárdsága természetesen nem véletlenszerű. Nyilvánvaló, hogy bizonyos magyar csoportok valóban éltek az adott területen, és jelentős nyomot hagytak a régió etnokultúrális történetében. A Terek-Szulak folyóközben élő nogajoknak van madzsar nemzetsége is.” [Haszarov Alán tanulmánya Madzsar városról. In: Benkő I.: Madzsar/Magyar város. Kaukázusi kapcsolatok.  www.julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos]

[4] Csaba királyfi nevét a székely mondavilág és földrajzi nevek (Békéscsaba, Hejőcsaba, Csabaszüd, Piliscsaba) is megőrizték.