Pál 228 körül született az egyiptomi Thébában. Kiváló képzésben részesült, jól ismerte a görög és egyiptomi irodalmat. A hagyomány szerint 16 évesen elvesztette szüleit, és nagy vagyon birtokosa lett. 249-ben kitört a Decius-féle keresztényüldözés. Az ifjú Pál a vértanúk mellett olyan keresztényekkel is találkozott, akik – megtörve a kínzásoktól – megtagadták hitüket. Talán ő sem érezte magát elég erősnek a vértanúsághoz. Mivel félt sógorától, hogy feljelenti őt, vidéki házába húzódott. Nővére férje valóban feljelentette Pált a római hatóságoknál, ezért menekülnie kellett. Alsó-Théba pusztaságában egy barlangra talált, melynek bejárata rejtve volt. A barlang közelében datolyapálmák és egy tisztavizű forrás volt.

Isten megérintette a fiatal Pált menekülésében, ezért úgy döntött, hogy teljesen Istennek szenteli életét, és nem tér többé vissza a világba. A pálmafák leveleiből ruhát készített magának (innen ered ábrázolása: levelekből szőtt, zöldes ruhában). A Szent Jeromos által írt legendában Remete Szent Pálnak egy holló visz mindennap fél cipót. Egy barokk-kori festményen a hollót egy angyal vezeti selyemszalagon – az Isten gondviselő jóságára utalva ezzel. Az üldözések alábbhagytak, majd 313-ban Nagy Konstantin császár rendelete nyomán meg is szűntek, életéből hat évtizedet imába és munkába merülve mégis visszavonulva töltött Pál.

Élete vége felé egy másik egyiptomi remete, Szent Antal – miután látomásában tudomást szerzett Pálról – látogatta meg őt. Szent Jeromos, aki maga is tapasztalatból ismerte a pusztai remeték életét, így írja le: „Megnézték egymást a szent vének nagy csodálkozással, s aztán összeölelkezve nevükön szólították egymást, mintha már régi ismerősök lennének és nagy hálát adtak Istennek.

Szent Pál 341-ben halt meg. Később Antal tanítványai, az első szerzetesek, kegyelettel zarándokoltak el a barlanghoz, s egyben sírjához, hogy ott tegyenek engedelmességi fogadalmat. Ezzel megőrizték annak helyét. A sivatagi körülmények miatt Szent Pál teste gyorsan mumifikálódott. Remete Szent Pál életszentségének híre gyorsan terjedt. 494-ben Gelasius pápa szentté avatta. Romlatlan állapotban talált teteme 1169-ben Konstantinápolyba, 1240-ben pedig Velencébe került, a Szent Julián-templomba.

A pálosok nagyon vágytak rá, hogy ősatyjuk teste náluk pihenjen. Nagy Lajos, aki szerfölött kedvelte a pálosokat, fogadalmat tett: ha nyer a Velence elleni háborúban, megszerzi kedvelt Rendje számára az óhajtott ereklyét. A király 1381-ben hadisarcként megszerezte Remete Szent Pál mumifikálódott holttestét és a magyar földre hozatta. Ezzel Szent Pál oltalmába ajánlotta hazánkat, s ettől kezdve a thébai sivatag remetéje Magyarország társvédőszentjeként szerepelt. Először Budára, a királyi vár kápolnájába szállították az ereklyét és ünnepélyes, nyilvános tiszteletre kihelyezték. Pálos szerzetesek őrködtek mellette. Innen ünnepi körmenetben a Rend főmonostorába, a mai Budaszentlőrincre szállították, ahol kápolnát építettek a remete szent tiszteletére. Hamarosan az ország minden részéből érkeztek ide zarándokok. Így keletkezett a középkorvég egyik legnépszerűbb búcsújáróhelye, s így lett végleg magyarrá az egyiptomi szent.

A pálosok, féltve az oly nagy becsben tartott kincset, Szent Pál atyánk ereklyéjét, a török elől elmenekítették előbb az elefánti kolostorba (Nyitra megye), majd onnan Trencsén várába, remélve, hogy ott nagyobb biztonságban lesz. De a török Budaszentlőrinc feldúlása és elpusztítása után 1527-ben eljutott Trencsénbe is, ahol a drága ereklye az ostrom alkalmával elégett.

Magyar Kurír

Forrás: Katolikus Lexikon, palosrend.hu

Csatolva: Pantokrator a thébai Királyok Völgye északi záróhegyén, a Thot-hegyen és a Szentkorona tetején

Boldog Özséb, a pálosok alapítója

Szerző: Kibelbeck Mara / 2015. január 20. kedd /

Boldog Özséb, a pálosok alapítója - Cultura - A kulturális magazin

Esztergomi Boldog Özséb katolikus pap, a magyar eredetű pálos szerzetesrend megalapítója 745 éve, 1270. január 20-án halt meg. Nevéhez fűződik a magyar eredetű szerzetesrend. a pálosok alapítása és megszervezése, amely mind vallási, mind művelődésügyi téren igen jelentős szerepet játszott nemcsak hazánk, hanem a szomszédos népek kultúrájának történetében is.

Esztergomban született 1200 körül. Előkelő szülei gondos nevelésben részesítették, a Szent István által alapított káptalani iskolába járatták. A szerény, hallgatag, komoly fiúnak hosszú imák, sok böjt, elmélkedések érlelték hivatását. Pap lett, s a zsolozsmát, a szentmise bemutatását olyan áhítattal végezte, hogy mély benyomást tett mindenkire. Az olvasásnak, tanulásnak, írásnak szentelte magát, följegyezték róla, hogy „egyetlen percet sem hagyott kihasználatlanul”. Több könyvet is írt, de ezek nem maradtak fenn, csak sejthető, hogy egyházjogi munkák lehettek. In Cruce salus, „Keresztben az üdvösség” ?Élénk kapcsolatban állt a környék remetéivel, akik bejártak a városba vesszőből font kosaraikat élelemre cserélni, és maga is kedvet kapott a remete élethez, ekkor azonban az esztergomi érsek még nem adta beleegyezését ehhez. A tatárjárás idején (1241) megostromolták Esztergomot, de a fellegvárat nem tudták bevenni. A rengeteg sebesült miatt egy ideig még nagyobb szükség volt Özsébre, végül 1246-ban megkapta az érsek jóváhagyását. Ekkor lemondott kanonoki méltóságáról, javait szétosztotta a rászorulók között, és néhány társával a Pilisszántó közelében lévő sziklás rengetegbe vonult, a mai Kesztölc határában lévő Hármas-barlangba, ahol remeteként élt. Barlangja alatt, a forrás mellé letűzte a szent keresztet. In Cruce salus, „Keresztben az üdvösség”: ez volt a jelszava és meggyőződése. A monda szerint egy alkalommal a kereszt előtt imádkozva csodálatos látomásban részesült, amely meghatározta további életútját. Szélvihar támadt, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. A keresztről pedig hangot hallott: „Özséb, gyűjtsd össze a remetéket egy szeretetközösségbe!” A látomásnak engedelmeskedve 1250-ben a remeték a barlang mellett megépítették monostorukat és a hozzá tartozó templomot. A kolostoralapítás után a Pécs közelében élő Szent Jakab-hegyen élő remetékhez utazott, akik a nagy tudású szerzetest később elöljárójuknak választották, a két monostor pedig egy rendben egyesült, mely Remete Szent Pált – az első remetét – választotta patrónusának. Az 1256-os esztergomi zsinaton Özséb már Első Remete Szent Pál rendjének provinciálisaként írta alá nevét. E két kolostorhoz az idők folyamán egyre többen csatlakoztak, Özséb életében már 16 pálos kolostor állt. 1262-ben Rómába is elzarándokolt, hogy a rendalapításhoz elnyerje IV. Orbán pápa hozzájárulását, aki ezt megtette, de a szükséges anyagi feltételek hiánya miatt nem engedte Szent Ágoston regulájának átvételét, így a rend a veszprémi Pál püspök joghatósága alatt élt. A Szentszék 1308. december 13-án engedélyezte számukra az ágostonos regulát, és pápai jogú renddé nyilvánította az Első Remete Szent Pálról nevezett rendet. Özséb az általa alapított Szent Kereszt monostorban halt meg súlyos betegség után. A templom sírboltjában temették el. Az elmúlt évtizedekben fellelt sírját 2000-ben egy öt méter magas kereszttel jelölték meg. Halála napja, január 20. Boldog Özséb ünnepnapja. Hivatalosan nem avatták boldoggá, de a középkor óta boldogként tisztelik Magyarországon. Az Árpád-házi uralkodók bőkezűen támogatták a pálosok közösségét, a 14-15. században a rend egész Európában elterjedt, a 15. század végi Magyarországon csaknem 900 pálos szerzetes élt, és 130 pálos rendi kolostor működött. Virágzásuknak a török hódoltság vetett véget, majd II. József szerzetesrendeket feloszlató 1786. évi, később a kommunista államhatalom 1950. évi határozata vetette vissza a szerzetesi létet. A rend 1989-től szerveződött újjá, jelenleg négy kolostoruk van. A pálos spiritualitásnak fontos része a Boldogságos Szűz Mária tisztelete, ezért is viselnek a szerzetesek fehér öltözéket és rózsafüzér.

Címkék: Boldog Özséb, Pálos szerzetesrend, portré