Az augsburgi vereség (955) után a magyarok leállították a nyugat felé indított kalandozásaikat, viszont Bizánc felé még újabbakat indítottak. Ez az időszak azonban 970-ben az Arkadiopolisi csatával véget ért. Ezt követően Géza herceg, hamarosan fejedelem részére világossá vált, hogy a görög ritusú kereszténység felvétele a magyarság számára nem járható út.
A 9. század közepétől a Kijevi Fejedelemség hadjáratokat indított a Kaszpi-tó felé vezető kereskedelmi utak ellenőrzésére. Ezek valószínűleg a Szamarai-kanyar alatt érték el a Volgát, s onnan haladtak a folyó mentén. Ilyen hadjáratról 860-ban, 880-ban, 909–910-ben és 911–912-ben tudunk. A hadjáratok egy része valószínűleg a kazárokkal szövetségben történt, végül azonban megromlott a kazárok és a Kijevi Fejedelemség kapcsolata. 895-ben a kazárok az úzokkal szövetkeztek a besenyők ellen. Az oroszok ellen a kazárok hvárezmi zsoldosokat is bevetettek, de 965-ben I. Szvjatoszláv kijevi fejedelem az úzokkal szövetségben döntő csapást mért a kazárokra, amikor a fővárost, Etilt is feldúlta. Ezután a birodalom a század végére felőrlődött.
Az augsburgi vereség (955) után a magyarok leállították a nyugat felé indított kalandozásaikat, viszont Bizánc felé még újabbakat indítottak, habár egyre csökkenő eredményességgel (leginkább a 940-es évek németek elleni hadjárataira emlékeztetően). Miután Bíborbanszületett Konstantin (945-959) megtagadta a további adófizetést, újabb magyar hadjárat indult 959-ben Konstantinápoly ellen. Ezúttal azonban nem sikerült újabb aranyakat kicsikarni, sőt a sereg vereséget szenvedett. A következő, 961-es hadjárat ismét vereséggel végződött; azonban úgy tűnik, hogy ez és a következő portyák már nem újabb állami adó kierőszakolását szolgálták, hanem csak zsákmány- és fogolyszerzést. A 960-as években, mint Liudprand beszámolójából kitűnik, már csak kisebb, pár száz fős portyákat indítottak. Nem tudni, meddig tartott volna még ez a helyzet, de amikor a kijevi fejedelem, Szvjatoszláv (+ 972) a bolgárok és besenyők közreműködésével széles koalíciót szervezett Bizánc ellen, a magyarok számára újabb lehetőség nyílt a nagyarányú zsákmányszerzésre.
967-ben II. Niképhorosz bizánci császár levelet írt I. Péter bolgár cárnak, hogy ne engedje átkelni a magyarokat a Dunán. Ő azonban vonakodott ezt teljesíteni, mivel a Bizánc elleni magyar kalandozó hadjáratok elősegítették a bolgár függetlenség fenntartását is. Ezért a császár szövetséget kötött a kijevi nagyfejedelemmel. Szvjatoszláv a szövetség értelmében hadjáratot indított a dunai bolgárok ellen 970-ben, azonban váratlanul megegyezett velük, valamint a magyarokkal és a besenyőkkel, s egy nagy egyesített sereg élén átkelt a Balkán-hegységen. A sereg felégette Trákiát és Arkadiopoliszig hatolt, ahol megütközött a bizánci sereggel.
A csata leírását Ióannész Szkülitzész krónikája őrizte meg. A bizánci sereg főparancsnoka, Bardasz Szklerosz a sztyeppei népek módszerét alkalmazta a szövetség elővédjét alkotó besenyők ellen. A bizánciak egy része hadrendjét megtartva menekülést színlelt, mire a besenyők üldözni kezdték őket, de közben hadrendjük felbomlott. Ekkor a bizánciak megfordultak, oldalról pedig az elrejtőzött bizánci csapatok támadtak a besenyőkre, akiket teljesen szétvertek. Az orosz–bolgár–magyar sereg ezután megtámadta a bizánciakat, de végül vereséget szenvedett. A krónika valószínűleg eltúlozza a szövetségi, s lekicsinyíti a bizánci veszteségeket, de a részben gyalogos bolgárok, valamint az oroszok vesztesége valószínűleg nagy lehetett, míg a könnyűlovas magyarok valószínűleg kisebb veszteséggel, de zsákmányuk elvesztésével tudtak elmenekülni. A hazatérő Szvjatoszlávot Kurja besenyő vezér vitézeivel levágatta, és koponyájából ivókupát készíttetett magának.
Ez a vereség végleg lezárta a magyar kalandozó hadjáratok sorát. 971-ben Tzimiszkész János bizánci császár elfoglalta Bulgáriát, II. Borisz bolgár cárt foglyul ejtette, az önálló bolgár patriarkátust pedig megszüntette, beolvasztva azt a konstantinápolyiba. Géza herceg – hamarosan magyar fejedelem – számára ekkor már világos volt, hogy a bizánci orientáció, a görög rítusú kereszténység felvétele Magyarország számára nem járható út.
Források
Csorba Csaba. Árpád népe, Tudomány – Egyetem, Kulturtrade Kiadó. Budapest, 1997. ISBN 963 9069 20 5
Györffy György. Kalandozás és életforma-változás., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2
Györffy György. A nyugati térítés kezdetei., István király és műve. Gondolat Budapest 1983. ISBN 963-281-221-2
Tösér Márton. Az Arkadiopolisi csata – az utolsó kalandozó hadjárat, 970
