Az adatgyűjtés körülményei és az eredetmondák:
Helyszín: Nyugat-Mongólia, Bajan-Ölgij megye, a Cengel Khairkhan Uul (Áldott Szent Hegy) 3000 méter magas fennsíkján elterülő alpesi legelő, nyári szállás
Idő: 2000. július 30.
Adatközlő: Szoltanbaj akszakal
Adatgyűjtők: Benkő Mihály, Töletajin Edge, Töletajin Prejudie
Lassan leszállt az este, már gyertyák égtek, amikor végre feltehettem a kérdést:
– Arra kérem házigazdánkat, mondja el, mit tud népe eredetéről?
A nagy csata
Ez csak egy legenda, úgy szájhagyományként él köztünk, nincs leírva, az egymás után következő nemzedékek adják tovább szájról szájra. Éppen ezért, nem bizonyos, hogy így történt, de azért elmondom. Ezer évvel ezelőtt elvándoroltunk nyugat felé. Messze innen, a Szir Darja folyón túl, egy hatalmas tó közelében népünk megütközött egy másik néppel. A csatát elvesztettük. Testvéreink bátran harcoltak, sokan elpusztultak közülük, akik élve maradtak, tovább vonultak nyugatra. Voltak azonban közöttünk olyan férfiak, akik nem vettek részt a harcban, hanem az asszonyokkal, gyerekekkel együtt hátra maradtak, távol a harctól. Ezek voltak a mi őseink, akik később visszatértek Ázsiába.
Vándorlás a szarvas után
Van egy másik legendánk is, amely szerint egy szarvas után vándoroltunk. Nem vadásztunk rá, hanem követtük. A szarvas nagyon jól tudja, hogy hol vannak jó élőhelyek, gazdag legelők, sűrű, sok vadat rejtő erdők, így érdemes őt követni kóborlásában. Az út során a mi őseink megunták a szarvas követését, és visszafordultak. Kitartóbb testvéreink tovább követték az állatot nyugat felé. Azt mesélik, volt olyan idő, amikor annyira szegények voltunk, hogy nyersbőrből készítettünk magunknak derékszíjat, azt főztük meg és ettük meg ínség idején. Talán ezért is hagytuk abba a vándorlást, és tértünk vissza ide.
Kép: Szarvasos kő ((Nyugat-Mongólia, Dzsungáriai Altaj).
– Mi lett a nyugatra vándorolt testvéreitekkel?
– Ahogy mondtam, ők tovább vándoroltak, és úgy tudjuk, hogy egy hegy mögött élnek a kis kontinensen. Ti vagytok azok?
– Igen, mi vagyunk.
– Ti ott a messzeségben bizonyára jobban megőriztétek régi szokásainkat, nyelvünket, mint mi.
– A nyelvet sikerült megőriznünk, de keresztények és földművelők lettünk.
– Akkor ti sem vagytok már azok, akik voltatok, és mi sem maradtunk a régiek. Nem vethetünk semmit egymás szemére.
Hölbling Tamás „A honfoglalás forráskritikája”című művében a következőket írja:
„… Van … egy vadonatúj felfedezés, ami bár nem kap kellő visszhangot egyelőre, de valójában a julianusi felfedezéshez mérhető: Benkő Mihály messze a Volgától keletre a mai Kazakisztán (valójában Nyugat-Mongólia – B. M.) területén úgy tűnik, megtalálta ezeknek a nagy keleti háborúban vesztes mažaroknak-mazsaroknak a hátramaradt töredékeit. … Úgy tűnik, a Szir-Darja vidéki, vagyis az Aral-tó melletti nagy vereségre a hátra maradt magyarok a mai napig emlékeznek. Nem úgy, ahogy azt Konstantin alapján gondolhatnánk, hanem pontosan úgy, ahogy azt Maszúdi, Anonymus, Ibn Hordádzbeh és al-Balhi alapján kijelenthetjük: a honfoglalás előestéjén a magyarok még a Volgától keletre éltek, ahonnan Anonymus szerint (ami végső soron igaz) helyszűke, Maszúdi szerint pedig az úzok és azok társainak támadása miatt kellett nyugat felé vándorolniuk, együtt.
Konstantin pedig nem az eredeti, Volgán túlról hódítva érkező »magyar« identitású nép történetét mesélte el (itt a szerző a Levedi vajdával kapcsolatos történetre gondol - a szerk.), hanem a Fekete-tengertől északra élő, oda a Kárpát-medencéből érkező, Anonymusnál kunnak nevezett nép történetét, a Dado-féle levél főszereplőjét, a magyar hagyományok Csabájának népét, a hungarus-hunokét. Az is erősen megfontolandó ugyanakkor, hogy a minden megfejtési kísérletnek makacsul ellenálló sabartoi asphaloi név valamilyen kapcsolatban áll a »Csaba« névvel, vagyis a Kárpát-medencéből elmenekült hun-avar herceg nevét rejti.” [Hölbling 2010, 99-100.]
Megjegyzés:
"A Honfoglalás forráskritikája első, a külföldi kútfőkkel foglalkozó kötete három stratégiai következtetéssel zárult.
-A Dzsajháni-hagyomány nem valamiféle őshazai magyarokról, hanem a 910 körül a Kárpát-medencében élő magyarokról szól.
-A magyarok bejöveteléhez semmi köze a 895-896-os balkáni hadjáratnak, sőt utóbbit már a megtelepedett, a Kárpát-medencei bolgár állásokat felszámolt magyarok hajtották végre. Ez a honfoglalás eseménytörténetét és időpontját is új megvilágításba kell helyezze.
-A DAI által emlegetett sabartoi asphaloi nevű nép nem a Volgán túlról érkező hétmagyarokkal, hanem az Anonymus és a krónikáink által említett Csaba-féle kunokkal azonosítható. (...)" (Részlet az Előszóból)
Irodalom
Anonymus, Gesta Hungarorum (ford.: Pais Dezső), mek.oszk
DAI, Bíborban született Konstantin: A birodalomkormányzásáról (latinul: De administrando imperio, népszerű rövidítése: DAI) 38. rész
Benkő Mihály, Őseink nyomában Ázsiában, Tortoma Kiadó, Barót, 2020, 57-59.
Németh András, A Dado Verduni püspökhöz írt levél, in: Források a magyar történelem ismeretéhez (szerk.: Róna Tas András), Balassi Kiadó, Budapest, 2001, 113-161. o.
