A magyar krónikák, régészeti leletek és mesék megőrizték az ősmagyar mitológia több alakját és az ezekhez kapcsolódó történeteket. Van azonban egy szimbólum, amelynek jelentéséről semmilyen ismeretünk nem maradt: a főleg hajkorongokon szereplő elnövényesedett lóábrázolás. Egy nyugat-szibériai körzet és település címerének vizsgálata közelebb vihet a szimbólum jelentésének megoldásához.
Katona Evelin a következőket írja a hajfonatkorongok szerepéről a honfoglalás kori öltözködésben: „A hajfonatkorongok a női viselet egyik legjellegzetesebb darabjai. A férfiak és nők varkocsokban hordhatták a hajukat, a nők ezekbe a varkocsokba bőrből vagy textilből készült szalagokat fontak. A szalagokat különbféle alakú veretekkel díszíthették majd a végükhöz erősítették a hajfonatkorongokat. A fiatal, még házasság előtt álló lányok egy hajfonatkorongot viseltek, a férjezett asszonyok kettőt. Olykor gyöngyfüzérrel, csigaházakkal, kagylókkal is változatosabbá tették ezeket a szalagokat. Sírban végzett megfigyelések alapján a szalagok a mellkasig is leérhettek. A mesterek öntött és kalapált lemezes korongokat készítettek. Leggyakrabban ezüstből készültek, aranyozhatták őket. Díszítésül figurális (gyakran lóalak) vagy ornamentális motívum szolgált. Ezeknek a motívumoknak a megjelenésében szerepet játszott a honfoglaló magyarság hiedelemvilága.” [Katona Evelin: Hajfonatkorongok Északkelet-Magyarországon, Miskolc, 2018. 5.]
Kép: Hajfonatkorong, Balatonújlak-Erdődűlő.
Forrás: Szinyéri Péterné: Az Ibrányi-Esbó-halmi honfoglalás kori, un. hajfonatkorong restaurálása, in: Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 1993/4., http://josamuzeum.hu/regeszet/wp-content/uploads/2013/05/ibranyikorong.pdf
Révész László írja: „A magyar régészetben vannak hagyományai a leletek művészettörténeti és folklorisztikai megközelítésének. Bálint Csanád a honfoglalás kori áttört, illetve lemezes korongok lóábrázolásait elemezve azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a ló hátából kisarjadó növényi ornamentika esetleg egy mitikus lovas szimbólumaként értelmezhető.” [Révész László: Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében, https://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/7309/12_revesz_laszlo.pdf?sequence=1&isAllowed=y, hozzáférés: 2021-03-09]
Révész László tanulmányának összefoglalójában megállapítja: „....nem kerülhetjük meg a kérdést: megfejthető-e számunkra az, hogy mit ábrázoltak valójában a mitikus állatalakot és palmettát megjelenítő hajfonatkorongok? E kérdésre már született határozott válasz. Fodor István szerint a bashalmi korongpár esetében „Nem kétséges, hogy az életfa és a táltos ló megjelenítése ez. A táltos e csodalény lovon fut fel a felső szellemek birodalmába az életfa levelei-ágai közt.” (FODOR 1996, 189) E lelet kapcsán azonban Dienes István jóval körültekintőbben fogalmazott. Az ugyan számára sem volt kétséges, hogy a fém varkocskorongon életfa előtt ábrázolt mesés állatfigura látható (DIENES 1975, 94–95), utóbbi mibenlétét illetően azonban óvatosan foglalt állást: „Sokkal inkább mesés-csodás lények ezek, mintsem fajtájukra nézve meghatározható állatok, semmiképpen sem olyan lovak (se nem táltos lovak vagy lovon ülő táltosok), mint amilyenek a szaltovói műveltség korongjain feltűnnek.” (DIENES 1978, 109) Véleményem szerint Dienes István figyelmeztetését mindenképpen tanácsos megszívlelnünk. Főképpen azért, mert a magyarság honfoglalás előtti, valamint 10. századi epikus hagyományainak csak elenyésző töredékei maradtak ránk. Ahhoz mindenképpen kevés, hogy konkrét tárgyakon megjelenő, eleve nehezen értelmezhető ábrázolásokat valamely mitikus elemhez kapcsolhassunk. Nem ismerjük az ábrázolt állatalak mibenlétét, nem tudjuk igazolni, hogy az állattal együtt megjelenő (mögötte álló?, hátából kinövő?) növényi motívum valóban az életfát ábrázolja-e. Ebből következik, hogy — mivel a szimbólum mindkét eleme ismeretlen — együttes jelentésüket, s főként azt, hogy készítőik, viselőik számára valójában mit jelentettek, nem tudjuk megnyugtatóan megfejteni. Nagy ívű hipotézisekkel kísérletezni lehet ugyan, ezek érvényessége és valóságtartalma azonban, legalábbis egyelőre, erősen megkérdőjelezhető.” [Révész László: Honfoglalás kori áttört állatalakos hajfonatkorongok a Kárpát-medencében, https://dtk.tankonyvtar.hu/xmlui/bitstream/handle/123456789/7309/12_revesz_laszlo.pdf?sequence=1&isAllowed=y, hozzáférés: 2021-03-09]
Klíma László a következőket állapítja meg: „A magyarság elődeinek vallási elképzeléseiben egymás mellett élhettek a saját és idegen eredetű hiedelmek. Feltételezhető, hogy az állatábrázolások és a növényi ornamentika egyes elemei is a mitológia körébe tartozó történetekre utaltak.” [Klíma László: Keleti vallási motívumok a korai magyarsággal kapcsolatba hozható régészeti kultúrákban, in: Archaeologiai Értesítő 144 (2019) 121–135, 131., http://real.mtak.hu/106562/7/0208.2019.144.5.pdf]
Mindebből látható, hogy az elnövényesedett lóábrázolások konkrét jelentése mindezideig a szakirodalomban nyitott kérdés. A kérdés megoldására nyújt reményt e nyugat-szibériai körzet, a Vengerovo rayon 2006-ban elfogadott címerének dokumentációja.
Kép: Vengerovo rayon és város címere (Orosz Föderáció, Nyugat-Szibéria) és honfoglalás kori párhuzamai. Forrás: https://m.blog.hu/ju/julianusbaratai/postimage/vengerovo2-8_1473504552.JPG, hozzáférés: 2021.03.09.
„Mi motiválhatta az orosz címerkészítőt. A fő (hivatalos) vonal ismert: „A járás címerének indokaként hivatalosan az állattenyésztés és növénytermelés egységét jelölték meg.” De ennél több van benne! Itt a régészeti leletek segítenek. Az orosz 11-13. századi ékszereken, függőkön a Szenmurv és Szimarrgl (Сэнмурв, Симаргл) ábrázolások, valamint az életfa motívumok, a végtelen csomó és az ornamentika párhuzama megtalálhatók a magyar artefaktumokban is. A forrás közös: perzsa. Ebből fejlődött ki a szlávoknál a Pereplut isten (démon) kultusz, nálunk a Turul, az életfa a végtelen csomó és az ornamentikus motívumok.
A címer jelentésének leírása egyértelműen Pereplutra, a sors ősi szláv istenére utal: „A ló képe az ókori orosz isten, Pereplut képévé válik összefonódó gyökerek formájában, amely szimbolizálja a kapcsolatot a földdel, a családdal, a hagyományok megőrzését és az ősök emlékének tiszteletét.” [Nakika internetes hozzászólása, https://julianusbaratai.blog.hu/2016/09/08/vengerovo_ny-sziberia_cimere_es_a_honfoglalo_magyarok c. cikkhez, amit ezúton is köszönök.]
Mindezt ki kell egészíteni a Pereplut istennőre vonatkozó további ismeretekkel:
„Pereplut: szláv szerencse istennő. Rendelkezik a végzet és a jószerencse felett. Ő az, aki az emberiség számára kiosztja a jó és rossz sorsot, boráldozattal hívják elő, melyet lehetőleg üreges szarvból isznak.” [Priestess Brandi Auset: The Goddess Guide: Exploring the Attributes and Correspondences of the Divine Feminine, Llewellyn Worldwide, 2009., 64. o.]
A szláv Pereplut istennőt a perzsa Szimurg istennel azonosítják. E szerint a Pereplut kiméra (különböző állati- vagy állati- és növény elemeket ötvöző) vagy sárkányos ábrázolás, hasonlóan a Szimurghoz… Ő a szerencse, az italozás, bőség és növényzet, vagy gyakrabban matrózok segítő istensége. [Mathieu-Colas, Michel (2017). "Dieux slaves et baltes" (PDF). Dictionnaire des noms des divinités. France: Archive ouverte des Sciences de l'Homme et de la Société, Centre national de la recherche scientifique. Archived from the original (PDF) on 4 August 2017. Retrieved 24 May 2017.]
Kép: Pereplut ábrázolása, forrás: https://en.wikipedia.org/wiki/Deities_of_Slavic_religion, hozzáférés, 2021-03-09
A Pereplut istennőre vonatkozó ismeretek párhuzama alapján elképzelhető, hogy a hajkorongokon vagy karkötőkön látható elnövényesedő lóalak az ősmagyarok Szerencse istennőjének szimbóluma, melyet a hölgyek a 9-10. században talizmánként, védő, oltalmazó, szerencsehozó jelképként hordtak. Ugyanakkor a jelenlegi ismereteink önmagukban nem elegendők ennek az értelmezésnek az egyértelmű bizonyítására. Remélhetőleg a jövőben az értelmezést további adatok is megerősítik, vagy cáfolják.
