Nagyméretű, mongol és angol nyelven kiadott, gyönyörű képekkel illusztrált könyv jelent meg tavaly Ulan Batorban az első, önálló mongol régészeti expedíció által feltárt mongóliai hsziungnu temető, a Gol Mod-2. sírmező feltárásának eddigi eredményeiről. (D.Erdenebaatar: The cultural heritage of the Xiongnu Empire, Ulanbaatar, 2016.). A kutatások a temetőben tizenegy éve folynak. Az 1. számú, rablók által feldúlt, kísérő temetkezésekkel körülvett, 80 méter hosszú és 40 méter széles, 21 méter mély sírból, művészi arany és ezüst ötvösmunkák és számos használati tárgy, hintók, áldozati álélatok maradványai kerültek a felszínre. Az ásató régészek szerint a sír feltehetőleg az egyik hsziungnu shanjü, vagyis Égtől rendeltetett uralkodó sírja. A belőle feltárt leletek teljesen új képet adhatnak a Belső-Ázsiában, a Kinai Birodalom határvidékein élő hsziungnuk anyagi kultúrájáról, és új alapokra helyezhetik a mongóliai régészeti kutatásokat, és a Belső-Ázsiából Kelet-Európa felé vonult hunok kutatását is.
I.
„A huszadik század eleji ásatások a Noyon Uul-i hegyekben bebizonyították, hogy a Hsziungnu Birodalom nem mítosz volt, hanem valóban létezett. A mi ásatásaink és kutatásaink pedig bizonyítják, hogy a Hsziungnu Birodalom hatalmas eurázsiai állam volt, amely gazdasági és kulturális hídként szolgált a Kelet és a Nyugat között.”–í rja D. Erdenebaatar, az Ulanbatori Egyetem Régészeti Tanszékének professzora, a Gol Mod-2 előkelő hsziungnu temető ásatásait bemutató, művészi kiállítású, nagyszabású könyvében [ERDENEBAATAR 2016, 5, 21.].
Mielőtt ismertetném a magyar olvasóval a Gol Mod-2 hsziungnu temetőben folyó, az eurázsiai hun régészet szempontjából véleményem szerint is valóban korszakalkotó jelentőségű ásatásnak eddigi eredményeit, fel kell vázolnom az olvasó számára a mongóliai ázsiai hunok (a továbbiakban: hsziungnuk) régészeti kutatásának történetét, P. K. Kozlov Noyon-Uul-i 1924-es ásatásaitól kezdve, a XXI. század elejéig, vagyis napjainkig. Ezt teszem már csak azért is, mert ebben az évszázados, fontos és tudományos szempontból igen érdekfeszítő munkából magam is kivettem a részem, évtizedeken keresztül.
A xiongnuk mongóliai sírjainak feltárásai 1924–ben kezdődtek meg, amikor P. K. Kozlov ezredes, Tibet és Mongólia kutatója egy az észak-mongóliai Noyon Uul hegyekben rejtőző nagy temetőben régészeti szempontból nézve nem szakszerűen, „aranyásó módszerrel” feltárt 6 előkelő hsziungnu sírt. Az ásatásokat a Kozlov által felfedezett lelőhelyen a következő években képzett orosz régészek: G. I. Borovka és A. D. Simukov folytatták. A feltárt nagy és mély, lépcsőzetes elit sírokból és a kisebb kísérő sírokból számos, az ázsiai hunok életét bemutató tárgy került az Ermitázsba: többek között nemezszőnyegek figurális ábrázolásokkal, ruhák, bronz- és ezüst és arany veretek, selyemdarabok és kínai feliratú lakozott serleg is. [RUGYENKO 1962/a, I–LXIII. táblák], A Noyon Uul-i kutatásokat újította fel a második világháború után az egyik első, Moszkvában tanult mongol régész, Ts. Dorjsuren. Ő újabb előkelő sírt és 15 köznépi sírt tárt fel Noyon Uulban 1954-1957 között. [DORJSUREN, 1961]. Ezekhez a kutatásokhoz csatlakoztam 1961-ben jómagam is, amikor Ts. Dorjsurennel együtt két kisebb sírt tártunk fel Noyon Uul-ban. Ez után három évtizedig én voltam az 1960-as évek elején megszervezett közös magyar-mongol akadémiai, régészeti expedíciók vezetője.
Nem véletlenül vállaltam magamra ezt a feladatot. 1955-59-ben, egyetemi tanulmányaim befejezése után, Szentpéterváron (akkor: Leningrád) voltam aspirantúrán. Ottani munkám során, többek között kapcsolatba kerültem, és együtt dolgoztam terepen is két nagynevű és nagy tudású orosz kutatóval: L. N. Gumiljovval, a Történettudományok Doktorával, az „eurázsiai gondolat” elméletének kidolgozásával, valamint A. N. Bernstam régész professzorral, a közép-ázsiai hun temetők feltárójával. Ők nagyon komolyan foglalkoztak a népvándorlás kezdeteivel, illetve a hunok Nyugatra, Közép-Ázsiába, majd Kelet-Európába vonulásának kérdésével. Nézeteik hatottak rám. Így a már addig is meglévő érdeklődésem egyre inkább a hunok története, régészete felé irányult. Természetesen nem volt számomra közömbös az sem, hogy a hunok Attila királyuk uralkodása idején komoly szerepet játszottak Pannónia történetében, és a dunai limes lebontásával közvetlen szerepük volt a Római Birodalom bukásában is. Középkori krónikáink pedig összekapcsolták a magyarok történetét a hunok történetével. A kutatók egy része az európai hunokat az ázsiai hunoktól, vagyis a hsziungnuktól származtatta, mások azonban kételkedtek ebben az eredetben. A régészet tudománya sem tudott a hunokkal kapcsolatos történeti és régészeti kérdésekre egyértelmű választ adni. L. N. Gumiljov és A. N. Bernstam úgy vélték, hogy az ázsiai hunok Európa felé vonulásuk során Szibériából más népek mellett magukkal sodortak nagyszámú ugort is, akik aztán az Urál-vidéken részt vehettek a magyar etnogenezisben. Jómagam hajlottam a két nagy orosz tudós nézeteinek elfogadására. (Később, az 1990-es évek elején, az övékéhez hasonló álláspontra jutott V. A. Mogilnyikov, a neves szibériai régész is. Vö.: [MOGILNYIKOV 1992, 292–311.]). Mások viszont erősen vitatták Bernstam és Gumiljov nézeteit a hunokról. A hivatalos szovjet tudománypolitikai álláspont akkoriban és a következő évtizedekben is, erősen hun-ellenes volt.
Régészi, történészi pályám egyik fő céljának tekintettem a hsziungnuk kapcsolódásának Attila hunjaihoz, vagy esetleg ennek ellenkezőjének a régészeti bizonyítását. Mindez arra vezetett engem, hogy a gyökerénél próbáljam a kérdést megragadni, és az ázsiai hunok ősi lakóhelyén, Mongóliában vegyek részt hsziungnu temetők felkutatásában, ásatásában. Szerencsére módom és alkalmam is nyílt erre.
1961–1990 között Ts. Dorjsuren, majd D. Navan és D. Tsevendorj mongol régészekkel együtt számos hsziungnu köznépi sírt tártunk fel a többek között a Gol Mod-1-es temetőben, ahol később, 2000-től a francia-mongol közös expedíció végzett feltárásokat; valamint a Noyon Uul-i, Naimaa Tolgoi-i, Dulga-Uul-i, Morun Tolgoj-i és Khudagyn Tolgoi-i hsziungnu kurgántemetőkben. A mongóliai kutatásokban különböző időkben több magyar kutató is részt vett: így Ferenczy László, a Kelet-Ázsiai Múzeum akkori igazgatója; Makkay János régész, Fresch Miklós archeo-botanikus; Benkő Mihály történész; Sugár Lajos fényképész; rajzolóként Egyed Endre, az MTA Régészeti Intézete Műszaki Osztályának vezetője, és Erdélyi Péter. Ásatásaink eredményeinek egy része megjelent tanulmány formában [ERDÉLYI 1962; 1963; 1974; 1994; ERDÉLYI–FERENCZY 1963; ERDÉLYI–NAVAAN 1965; ERDÉLYI– NAVAAN 1966; ERDÉLYI–NAVAAN–DORJSUREN 1967; ERDÉLYI–FEJES 1987]; majd könyv formájában is [ERDÉLYI 2000]. Teljes leírásuk megtalálható kiadatlan ásatási naplóimban.
Megemlíteném, hogy az 1988-as Dulga Uul-i ásatásunkon Hentij Ajmagban, majd közvetlenül utána terepfelmérésünkön Szuhbaatar Ajmagban, a mongol fél részéről Ts. Tsevendorjjal együtt kezdő régészként részt vett D. Erdenebaatar is, aki jelenleg a Mongol Állami Egyetem Régészeti Tanszékének tanszékvezető professzora, és a Gol Mod-2 előkelő hsziungnu temető cikkünk második részében ismertetendő ásatásainak vezetője. Magyar részről ugyanennek az 1988-as expedíciónak tagjai voltak még Benkő Mihály, Erdélyi Péter, és Sugár Lajos. Dulga Uulban az alkalommal velünk egy időben, de tőlünk függetlenül végzett ásatásokat a hsziungnu köznépi temetőben V. V. Volkov orosz régész.
Hogy az olvasó könnyebben képes legyen elképzelni a terepmunka szépségeit és nehézségeit Mongólia pásztorok, nyájak, ménesek lakta széles pusztáin, először is le kell szögeznem, hogy a mongol pusztán, hegyekben a régészeti lelőhelyek, vagyis a nagy temetők nincsenek beépítve. Tehát építmények sehol nem akadályozták a kutatást. Mongóliában a fővároson, Ulan Batoron és a megyeszékhelyeken kívül az 1960-90 közötti években nem voltak sehol sem állandó épületek. A nehézségeket más problémák okozták. Aszfaltozott utak, autószervizek, benzinkutak kint a terepen akkoriban még szinte egyáltalán nem voltak. Benzint sem volt mindig egyszerű beszerezni. A földutakon egy olyan távolság megtétele, amelyet aszfalton néhány óra lett volna, napokig tarthatott. Ráadásul, Mongólia területe óriási: több mint 1 millió négyzetkilométer. A földrésznyi országban másfél millió ember lakott, ebből egy millióan a fővárosban. Fél millió ember, vagyis két négyzetkilométerenként egy ember élt kint a hatalmas füves térségeken. A kiépítetlen utakon gyakori volt a mély sár, amelybe a Mongol Akadémia Régészeti Intézetének gyengén szervizelt öreg teherautói esetenként beleragadtak. Az „expedíciós hónap” július volt. A téli, tavaszi időszakban nem eshetett szó sem ásatásról, csak esetleg terepfelmérésről. A nagy esőzések, a folyók áradása augusztusban kezdődött, ilyenkor könnyen kint lehetett ragadni a terepen. Segítség nélkül várhatták a kutatók az apadást. A talajra nyáron is az örök fagy volt a jellemző, ez megnehezítette a legalább 4-5 méter mélységben lévő sírok feltárását. Így a több tucatnyi sírt magukba foglaló temetőkből többnyire csak két-három sírt voltunk képesek feltárni egy-egy expedíció során. Nagyobb sírok, vagyis előkelő hun sírok feltárására azok mérete, és a Mongol Tudományos Akadémia részéről az adott célra szánt igen csekély anyagi támogatás következtében, az egyes expedíciókon rendelkezésünkre álló idő alatt, nem is gondolhattunk. Ehhez nagyszámú munkásra lett volna szükség, akiknek megfizetésére nem volt pénz a expedícióink költségvetésében. Élelmiszerellátásunkról a napidíjból kellett gondoskodnunk.
Az általunk kutatott hsziungnu köznépi temetők valamennyi sírját alaposan kirabolták, kevés leletet adtak. Mégis, feltárt leleteink között akadtak olyanok is, amelyek jelentősen előrevitték az ázsiai hunok kutatását. Naimaa Tolgoi-ban áldozati bronzüstöt tártunk fel az egyik sírból. Hasonló bronzüstök a szibériai, közép-ázsiai és kelet-európai hun sírokból is felszínre kerültek. A népvándorlás korai időszakát kutató régészek nemzetközi szinten más, bizonyosan jellemző hun-hsziungnu régészeti leletek híján, ezeknek a bronzüstöknek a segítségével tudták valószínűsíteni az európai hunoknak az ázsiai hunoktól származását. 1971-ben Dulga Uulban a közös magyar–mongol akadémiai régészeti expedíció fedezte fel 1971-ben egy öt és fél méter mélységű hsziungnu sír feltárásakor a világ eddig ismert legrégibb vaskengyelét. Később, 1981-ben, V. V. Szvinyin orosz régész tárt fel egy kengyelpárt a Tola folyó partján fekvő Mozin Tolgoi nevű hsziungnu temető egyik sírjából. Így teljesen bizonyítottá vált, hogy az ázsiai hunok már ismerték és használták a kengyelt. A kengyel felfedezése annakidején forradalmat jelentett a nomád lovas hadviselés történetében. Nagymértékben elősegíthette a hunok katonai sikereit, Ázsiában és Európában egyaránt. 1989-ben a közös magyar-mongol akadémiai expedíció, azaz mi is ástunk az imént említett Mozin Tolgoj-i ázsiai hun temetőben, és az 1. sz. sírból egy zeneszerszámot: dorombot tártunk fel. Az acél lemeznek annak idején a keskenyebb részét vették a szájba, a vastagabb rész kiállt belőle, úgy zenéltek vele. Ezt a zeneszerszámot sámánok is használták. Emberi csontokat alig találtunk a sírokban, ami előkerült, azt Magyarországon vizsgálták meg az antropológusok. Megtaláltuk Dulga Uulban a többek között az ősmagyarokra is jellemző részleges lovas temetkezés nyomait is. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyér leletanyag ellenére is, munkánk nem volt eredménytelen. Ásatásaink hozzájárultak az ázsiai hunok kultúrájának, hitvilágának, hadművészete alapjainak jobb megismeréséhez.
Meg kell jegyeznem, hogy ugyanebben az időszakban, vagyis 1961–1990 között szovjet régészek is folytattak ásatásokat mongóliai hsziungnu temetőkben: többek között P. K. Konovalov, V. V. Volkov. Jelentős kutatások folytak már 1949-től a Bajkálontúlon is (a Szovetunió Burját-Mongol Autonóm Köztársaságában) A. P. Okladnyikov, P. B. Konovalov, A. V. Davidova, S. S. Minajev vezetésével. Érintetlen köznépi xiongnu sírokat is feltártak [Vö.: DAVIDOVA 1985.]. Felszínre kerültek hsziungnu sírok, temetők Kínában: Belső- Mongóliában, és Shanszi tartományban is. [XIONGNU ENCYCLOPAEDIA 2013, 10. skk.].
1990–2006 között mongol-francia, mongol-amerikai, mongol-dél-koreai és mongol-orosz közös expedíciók végeztek terepszemlét és folytattak ásatásokat Mongólia területén, többek között olyan hsziungnu temetőkben is, amelyeket korábban mi is kutattunk: így Gol Modnál, Dulga Uulnál, és Noyon Uulban. A franciák voltak az elsők, akik feltártak egy teljes, 98 sírból álló ázsiai hun temetőt Burkhan Tolgoinál (Bulgan Provincia). Fontos eredményei voltak az Arkhangai Ajmagban, a Gol Mod-1 temetőben folytatott ásatásaiknak is. Jelentős monográfiák is megjelentek ebben az időszakban: például a közös francia-mongol expedíció vezetőjének, P. H. Giscardnak a könyve a hsziungnu temetkezési szokásokról 58 sír leletanyaga alapján, [GISCARD 2000.]; vagy Z. Batsaikhan mongol régész műve: The Xiongnu (archaeology, ethnography, history). [BATSAIKHAN 2003]. A francia régészek színes filmet is készítettek ásatásaikról.
1961-ben, amikor Mongóliában elkezdtem dolgozni, még mindössze 850 előkelő és köznépi ázsiai hun sír helyét ismerték a földrésznyi ország területén a régészek. Ezek közül addigra 173-at tártak fel. A terepfelméréseken felfedezett mongóliai hsziungnu sírok száma 2013-ben már mintegy 5 ezer volt, ebből az előkelő sírok száma mintegy 2000. A régészetileg kutatott temetkezések száma jelenleg 500 körül lehet, ezek között vannak köznép és előkelő sírok egyaránt. Természetesen a feltárt sírok bizonyára csak a töredékét adják a teljes hsziungnu sírállománynak, és a felmért sírmezők is csak egy kis részét adhatják Mongólia hsziungnu temetőinek.
Mongóliában valamennyi feltárt hsziungnu sír rabolt volt, a köznépi, és előkelő sírok egyaránt. A „Han Shu” kínai forrás szerint Zhao császár idején a wuhuanok megerősödtek, és bosszúból kirabolták a hsziungnu sanjü halomsírját. A hsziungnuk haragra gerjedtek, Keletre vonultak, és megsemmisítették a wuhuanokat. A történetben lehet némi igazság, mert mindeddig nem került a felszínre Mongóliában rabolatlan hsziungnu sír. [ERDENEBAATAR 2015, 220.]. (A hsziungnu kor után a népvándorláskori nomád népek vezéreit a sírrablás elleni védekezésként Mongóliában, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában egyaránt rejtett sírokba temették, ezek nagyon ritkán, és csak véletlenül kerülnek a felszínre. [Vö.: ERDENEBBAATAR 2015, uo.]). A feltárt 500 rabolt mongóliai hsziungnu sír leletanyaga így is igen jelentős, de csak nagyon kevés művészi aranytárgy akad közöttük. A kutatók egy része emiatt úgy vélte: a hsziungnu sírokban kirablásuk előtt is kevés arany lehetett. Ennek az elméletnek az alapján, ha a mai Mongólia határain, vagyis az északi hsziungnu birodalom központján kívül eső területeken – például Belső-Mongóliában – arany ötvösműveket bőségesen tartalmazó hunkori sírokat tártak fel, a sírok nemesfém leleteit a kor régészeti szakirodalmában nem tekintették hsziungnu emlékeknek, hanem inkább szkíta, jüe-csi ötvösműveknek. Vonatkozott ez például az Ar Tsaidami „hunkori” – nyilván hsziungnu – temetőre is (Kína, Belső-Mongólia), ahonnan 1972-ben három sírból 218 ékszer, köztük egy teljes aranyöv és egy arany korona, a tetején türkiz szemű madárral került a felszínre. [Vö.: ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 96].
Véleményem szerint a mongóliai előkelő hsziungnu sírokban – ruházat, nemezszőnyegek, nyílhegyek, a koporsókat díszítő selyem, vékony aranylemezek, bronz-, vas- és agyagedények, kínai és más eredetű tárgyak, stb. mellett – bőségesen lehettek aranyból, ezüstből készült ötvösmunkák is, hiszen a sírrablók nem véletlenül túrták fel és fosztották ki aranyásó „kút” módszerrel ezeket az igen mély sírokat. [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 141.]. Viszont nemesfém ékszerek tömeges sírba tételére, valóban kevés bizonyítékhoz juthattunk mi, a Mongóliában kutató régészek, szinte napjainkig. A sírokat fosztogató rablók alaposan végezték munkájukat. [Vö: ENCYCLOPAEDIA XIONGNU, 2013, 25.]. A régész a feltárt tárgyakkal dolgozik, csakis azok alapján ítélhet egyértelműen. Ezért adta a következő címet egyik cikkének Ursula Brosseder német régésznő: „A hsziungnu lépcsőzetes temetkezések és azoknak előkelő temetkezésként történő értelmezése [BROSSEDER 2009]. Ez a cím jelzi, hogy a lépcsőzetes hsziungnu sírokat gazdag nemesfém leletek híján eddig régészetileg tulajdonképpen csak értelmezni lehetett előkelő sírokként.
Ezen a helyzeten változtatott alapvetően a közép-mongóliai Gol Mod-2. temető több mint egy évtizede folyó feltárása, amelyet D. Erdenebaatar, az Ulan Batori Egyetem régészeti Tanszékének vezető professzora irányít. Az előkelő hsziungnu temető 1. számú sírjából, bár ez is alaposan rabolt volt, komoly mennyiségben kerültek a felszínre gyönyörű arany és ezüst lószerszámveretek, jáde tükör valamint más, tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű tárgyak. Ez, a kincs, amely a feltárás helyszíne és a leletek kora alapján kétségtelenül hsziungnu nagyúri sírból került a napvilágra, többek között bizonyítja a nemesfém tárgyak bőséges használatát a hsziungnu előkelők között. Belső-Ázsia legnagyobb hsziungnu sírjának frissen publikált leletanyaga alapján végre egyértelműen megkülönböztethető, külön választható lehet a Han-kori hsziungnu ötvösművészeti állatstílus az eurázsiai szkíta-szarmata állatstílustól. Úgy tűnik, hogy a mai Kína, Mongólia területén és a Bajkálontúlon észlehető, M. Rosztovcev által meghatározott „neo-állatstílus” a kínai Han császárok korában Eurázsia nomád népei közül elsősorban a hsziungnukra, vagyis az ázsiai hunokra volt jellemző. M. Rosztovcev szerint ez a stílus elterjedt Szibéria nagy részén, megjelent Dél-Oroszországban, valamint Oroszország keleti, központi részein, a skandináv országokban sőt, feltehetőleg még Nyugat-Európában is, [ROSZTOVCEV 1929, 83, 92],
Az alábbiakban ismertetjük a Gol Mod-2 hsziungnu temető feltárásának eddigi eredményeit. Beszámolónk alapja, a kollegái szerint is „aranykezűnek” bizonyult D. Erdenebaatar professzor 2015-ban Ulan Batorban megjelent mongol nyelvű szakmai monográfiája [ERDENEBAATAR 2015]; valamint az idén megjelent, a nevezetes ásatást és leleteit művészi fotókon és mesteri illusztrációkon keresztül bemutató nagyméretű, angol-mongol nyelvű könyve, a „The Cultural Heritage of the Xiongnu Empire” [ERDENEBAATAR 2016].
II.
A Gol Mod-2 néven ismertté vált mongóliai hsziungnu arisztokrata temetőt a Hangai hegységben, Arkhangáj provincia Undur Ulaan szamónjában egy közös mongol-amerikai terepfelmérő expedíció fedezte fel 2001-ben. A terület neve Balgasyn Gal. A temetőt a helyi pásztorok Gol Modnak nevezik, ugyanúgy, mint a tőle 100 kilométernyire, Khairkhan szamónban fekvő Gol Mod-1 temetőt, amelyet Ts. Dorjsuren fedezett fel 1961-ben. 1963-ban a Gol Mod-1 temetőben Ts. Dorjsurennel együtt feltártunk néhány kisebb sírt. [Vö.: ERDÉLYI-NAVAAN-DORJSUREN 1967.]. Később, 2000–2008 között a francia-mongol közös régészeti expedíció folytatta ott az általunk megkezdett munkát. A Mongólia méreteihez képest viszonylag kicsiny, 100 kilométernyi távolság két, olyan, a egyaránt a Hangai hegységben rejtőző hsziungnu arisztokrata temető között, amelyeket a helyiek egyaránt Gol Mod néven ismernek, arra mutat, hogy annakidején a Hangai hegység lehetett az északi hsziungnu birodalom központja. [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 99.].
A 2001-ben felfedezett Gol Mod-2 hsziungnu temető 452 sírja közül 107 nagy előkelő sír. Ebből 98 négyszögletes alakú, a sírhoz vezető kő folyosóval, 9 pedig kerek, ugyancsak felvezető kő folyosóval. 81 kerek mélyedés is van a temetőben, kőtakaró nélkül. Ezekeket szintén sírnak vélték. A kő folyosóval rendelkező síroknak kísérő sírjaik vannak, amelyekbe valószínűleg a központi sírokban eltemetett előkelőségeket a másvilágra kísérő embereket temették. Ezeknek a kísérő síroknak a száma a nagy sírok körül változó, 1-től 30-ig terjed. Összesen 264 kísérő sír van a Gol Mod-2 temetőben. [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 98 sk.]
A Gol Mod-2 hsziungnu temetőben 2002 óta folynak Az ásatások, az Ulanbatori Egyetem Régészeti Tanszéke munkatársainak részvételével, akiket a tanszékvezető professzor, D. Erdenebaatar irányít. Ez az első olyan mongóliai ásatás, amelyet csak mongol kutatók végeznek, önállóan. külföldi résztvevő nélkül. Az eddigi feltáró munkát két mongol cég: a Dzsenko Kft és a Tünen Khisigten Kft támogatta, jelentős összegekkel, mintegy 150 ezer dollárral. Így nem volt gond a nagy sírok feltárásához szükséges nagyszámú fizikai munkás bérének kifizetése. A munkálatokon egyébként részt vettek katonai egységek, nyári szakmai gyakorlaton lévő régészhallgatók is.
A jó szervezés módot adott arra, hogy az 1. számú előkelő sír és 30 kísérő sírjának feltárását egyszerre végezzék, a híres orosz régész, S. S. Minajevnek, a bajkálontúli hsziungnu sírok egyik feltárójának módszerével. [ERDENEBAATAR 2015, 220.].
2002–2010 között folyt az 1. számú előkelő sír kísérő sírjainak feltárása. A sírok valamennyije rabolt volt. Ennek ellenére jelentős leletek is kerültek elő belőlük. Ilyenek voltak a 3. számú, egy gyermeket magában rejtő sírból felszínre került birka lábközépcsontok, A hasonló csontocskák mindmáig a jurtákban élő mongóliai gyermekek kedvenc játékai, ezt jómagam is többször láttam. Önmagában is érdekes lett volna, hogy a 2000 évvel ezelőtt élt hsziungnu gyermekeknek ugyanaz volt a kedvelt játéka, mint a mai pusztai mongol kicsiknek. Azonban a 3. számú kísérő sírból felszínre került lábközépcsontokra olyan tamgák voltak felvésve, amelyek 1200 évvel később a dzsingiszi birodalmat alapító nemzetségek tamgái voltak, Napot ábrázoló, villa alakú és rács alakú mintákkal. Ez a tény D. Erdenebaatar szerint bizonyítja Dzsingisz kán mongoljainak közvetlen leszármazását a hsziungnuktól. [ERDENEBAATAR 2015, 228]. Ahogy maga Dzsingisz kán írta nyolcszáz évvel ezelőtt, Csang Sun taoista bölcsnek: „Úgy tűnik nekem, hogy a shanjük távoli kora óta nem volt még egy ilyen hatalmas birodalom (mint a miénk)…” Tehát már maga Dzsingisz kán is állama elődjének tekintette a hsziungnu shanjük birodalmát. [ERDENEBAATAR 2016, 13.].
Ugyancsak értékes lelet a 30. számú kísérő sírból feltárt kék üvegedény, amely a Római Birodalomban, feltehetőleg Germániában készült. A lelet, az első ilyen jellegű Mongóliában, bizonyítja a belső-ázsiai hsziungnu birodalom széleskörű, a Római Birodalomig terjedő kereskedelmi kapcsolatait. [ERDENEBAATAR 2015, 228.]. A Selyem úton a Kínai Császárság, Kelet-Turkesztán, Szogdia, Baktria, Perzsia, Róma és Görögország kereskedtek egymással. A Hsziungnu Birodalomnak egyik fő célkitűzése volt a a Nagy Selyem Út belső-ázsiai szakaszának uralása [TSEVENDORJ–SARUULBUYAN 2011, 27].
A Gol Mod-2 hsziungnu temető legterjedelmesebb, igen rangos sírjának, az 1. számú sírnak a felvezető folyosóját 2006–2010 között, magát a sírt pedig 2011 májusától 2011 november 8-ig tárták fel. A 40 méter széles, felvezető kőfolyosóval együtt mintegy 80 méter hosszú, és 25 méter mély sír Belső-Ázsia legnagyobb ázsiai hun sírja. [ERDENEBAATAR 2015, 228.].
A hatalmas sírt alaposan kirabolták, ami nehezebbé tette a sírban használt temetkezési szokások megállapítását. 21 méter mélyen feküdt a 25–30 cm vastag fákból készült temetkezési fülke. Mellette nagy áldozati tűz nyomai, amelynek nyomait egy méter vastagságú faszénréteg őrzi. Ezen a szénrétegen az itt eltemetett hsziungnu nagyúr által használt, elégetett, 16–17 hintó feküdt. Ezt a hintók fennmaradt bronz- és vas maradványai bizonyítják. Egy lakkozott fából készült hintó – feltehetőleg a kínai Han császárok temetkezési ajándéka – ép állapotban lett eltemetve. [ERDENEBAATAR 2016, 31.].
16 méter mélyen a föld felszíne alatt a sírhalom északi részén 30 ló és 5–6 bárány, vagy kecske koponyáját és lábszárcsontjait fedezték fel a régészek. Ez a részleges lovas- és báránytemetkezés egészen biztosan a tor áldozati étkezésének maradványa volt. ERDENEBAATAR 2016, 32.] Újabb régészeti bizonyíték került hát elő arra nézve, hogy a részleges lovas temetkezést, a honfoglaló magyarok egyik legjellegzetesebb temetkezési szokását a hsziungnuk, illetve az ázsiai hunok is gyakorolták.
A rablók annakidején a délkeleti oldalon hatoltak be a temetkezési fülkébe, amely aztán a rá nehezedő föld súlya alatt teljesen összeomlott. Azonban fontos, hogy meg lehetett állapítani a koporsót rejtő fa fülkének a helyét. Az expedíció megtalálta a teljesen elpusztított koporsó maradványait, az áldozati tárgyakat, beleértve ebbe díszítő tárgyakat és mázas kerámiát is. Az elhunyt tájolása észak-déli volt, hasonlóan más hsziungnu temetők sírjaihoz. A rablók a koporsó arany díszítését is leszedték, a koporsóból pedig szinte mindent elvittek. Az elhunyt használati tárgyai: agyag- és bronz edények üstök, bronz tálak, bronz áldozati teás kancsó azonban a gerenda-fülkében a helyükön maradtak. A fülke északi oldalán kerültek elő nagy agyagedények, üveg- és jáde kupák. A keleti falnál lószerszámok kerültek arany, ezüst és bronz veretekkel, valamint itt fedeztek fel a régészek unikális leletként egy páratlan szépségű faragott jáde tükröt is. Könnyen lehet, hogy a rablók mindezt a kincset a homokos talajba épült, a fejükre omló mély sírból való menekülés pánikjában hagyták ott.
A sírból jóval több, mint száz arany és ezüst veret került a felszínre. A féldrágakövekkel ékesített, arany lószerszám veretek kiemelkedően szép darabjaiként publikálása után világszerte ismertté vált a szakemberek körében egy 13 centiméter átmérőjű arany falár-pár, amelyeken egyszarvú, szárnyas sárkányokat öntött ki az ötvösművész. A sárkányok füleit, tollait, ízületeit kvarckristály és zafír betétek ékesítik. Ennek az egyszarvú, különleges hatalommal rendelkező mitikus lénynek a mongol neve „Bersz”. A Bersz egyesíti magában a sárkány és a hópárduc erejét. Ugyanez az állat látható a falárokkal együtt feltárt torzított ovaloid arany lószerszám vereteken is. Az aranyozott ezüst lószerszám veretek közül az ugyancsak 13,3 centiméter átmérőjű két falár-pár közül az egyik párt egyszarvú kőszáli kecske, a másikat pedig és egy Mongóliában élő antilop-fajta egyszarvú ábrázolása díszíti. Ugyanezek a mitikus állatok láthatók a tucatnyi torzított ovaloid ezüstlemezen is. Egyes, 3 cm átmérőjű arany lószerszám vereteken és a kisebb ezüst csatokon, valamint a jáde tükrön macskaszerű ragadozók alakja vehető ki.
Az ásatást vezető D. Erdenebaatar szerint az arany falárok a Nap, az ezüst falárok a Hold jelképei. [ERDENEBAATAR 2016, 56–65; 124–131.] A hun előkelő sírjaiban a koporsó északi, fej felőli részéről gyakran kerültek elő arany, vagy vas Nap és Hold jelképek. A Hsziungnuk Nap és Hold imádatát jelzi a Shiji nevű kínai forrás: „A Hsziungnu shanjü reggel a Naphoz, este a Holdhoz imádkozik…” [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU, 2013, 169 sk.].
Az összetört koporsó feltárása során került elő az eltemetett koponyájának egy része, valamint arany lemezekkel díszített páncélzata [ERDENEBAATAR 2015, 221.].
A sírból a felszínre került egy olyan típusú, füles bronzüst is, amelyhez hasonlóakat nemcsak belső-ázsiai hsziungnu sírokból, hanem hun sírokból is feltártak, Szibériától Kelet-Európáig, és amelyeket a kutatók már jó ideje a hsziungnu-hun azonosság bizonyítékának tekintettek. [ERDENEBAATAR 2016, 190 sk; ÉRDY 1993; ZASZECKAJA 1994, 134 sk.].
A Gol Mod-2 temető 1. számú sírját és kísérő sírjait az elvégzett rádió-karbon vizsgálat az i. e. II – i. sz. I. századra keltezi.
A Gol Mod-2 temető (Balgasyn Tal, Khanui Bag, Undur Ulaan szamón, Arkhangai Provincia) 1. számú előkelő sírjából felszínre került régészeti anyag bőséges bizonyítékot ad arra, hogy az itt eltemetett személy a hsziungnu társadalmon belül igen magas rangú személy lehetett. Bár a sír alaposan kirabolt volt, és lehetetlen megállapítani, mi mindent vittek el belőle, az ásatás vezetője szerint a bronz és agyag edények, ékszerek és a művészi arany- ezüst- és bronz lószerszámok mennyiségben és minőségben, megjelenésükkel és ábrázolásaikkal egyaránt bizonyítják, hogy a sírba az egyik shanjüt, vagyis egy Égtől rendeltetett hsziungnu uralkodót temettek el. [ERDENEBAATAR 2016, 37.].
III.
A Gol Mod-2 temető eddigi kutatásai nem csak Mongólia számára, hanem a nemzetközi régészettudomány számára is jelentősek. A temető 1. számú sírja ásatásának során a mongóliai hsziungnu régészet történetében első alkalommal kerültek a felszínre egy keltezése és földrajzi helye alapján kétségtelenül hsziungnu, vagyis ázsiai hun vezéri sírból, jelentős mennyiségben, arany ékszerek, ezüst- és bronztárgyak. A nagyszabású temetkezés és kísérő sírjai leleteinek megismerése a szakemberek számára könnyebbé tehetik az Ázsiából Európa felé vonuló hunok régészeti hagyatékának pontosabb meghatározását is.
Időszámításunk második századának elején az északi hsziungnuk eltűntek a mongol sztyeppéről. Az i. sz. II–IV. században megjelentek Nyugat-Szibériában, Közép–Ázsiában, majd az i. sz. IV. század második felében, 370 körül Kelet-Európában, a Fekete-tenger partvidékén is, ahol viharos érkezésük után rövidesen véget vetettek az indoeurópai-szarmata népek uralmának, és hatalmas birodalmat hoztak létre. Attila hun király uralkodása idején ennek a birodalomnak a központja a mi hazánk területére, Pannóniába tevődött át. Attila halála után a hunok pannóniai uralma összeomlott, ők maguk a Fekete-tenger partvidékére húzódtak vissza. [ZASZECKAJA 1994, 5.]
Mindezeknek a mozgalmas történeti eseményeknek kevés régészeti nyoma maradt. Szemben a Mongólia területén eddig felmért 5000 és feltárt 500 hsziungnu sírral, a dél-orosz sztyeppéken az 1990-es években összesen 54 hun temetkezési komplexumot és 10 szórványleletet tartottak számon. [ZASZECKAJA 1994, 6. Ráadásul a kutatás a kevés felszínre került tárgyat is többnyire szarmata leletként írta le. A hunok az i. sz. IV. századtól kezdték rejtve eltemetni előkelő halottaikat, így ezután keletkezett temetkezéseiket csak véletlenül lehet megtalálni. Magyarországon, Attila birodalmának központjában eddig egyetlen hunnak meghatározott sír sem került a felszínre, csak szórványleletek, temetési áldozatok maradványai, áldozati célból elrejtett kincsek.
Közép-Ázsiában, a Tien-Shanban és a kazah pusztákon is a felszínre kerültek ásatások révén hunkori sírleletek, azonban ezeknek az etnikai hová tartozásáról is szinte vérre menő viták folytak az orosz régészeti irodalomban. Ez a vita odáig fajult, hogy a Közép-Ázsiában ásatásokat végző A. N. Bernstam 1951-ben megjelent munkáját a hunok történetéről [BERNSHTAM 1951.] bezúzták, (csak néhány példánya maradt fenn), miután Sztálin elvtárs egy beszédében azt mondta, hogy „úgy törtek ránk a fasiszták, mint a hunok”. A. N. Bernstam könyvének bezúzása után a „hun” szót sokáig le sem merték írni a Szovjetunióban, és ennek a tartózkodásnak napjainkig van – még nálunk is – érzékelhető, kedvezőtlen hatása. A hunok régészeti-történeti emlékei jó időre teljesen „eltűntek” Nyugat-Szibériából, Közép-Ázsiából, az Urál-vidékről, de még a dél-orosz sztyeppékről is. Minden kora-népvándorláskori sírleletet és szórványleletet szarmatának, szakának határoztak meg a szovjet régészeti irodalomban, vagy esetleg – néhány évszázaddal visszakeltezve – szkítának.
Szibériában a Bajkál tótól nyugatra, az orosz és szovjet régészek egyetlen sírt sem határoztak meg hunnak. A nyugat-szibériai népek az i. sz. III–IV. században is kurgánokat emeltettek halottaik sírjai fölé, azonban előkelő sírjaiknak szinte valamennyijét alaposan kirabolták, hasonlóan a mongóliai északi hsziungnu sírokhoz. Éppen a nyugat-szibériai régészeti leletek pontosabb etnikai meghatározására tehetnek jelentős hatást a mongóliai Gol Mod-2 hsziungnu temető feltárásának eddigi eredményei.
A XVIII. század elején összeállított szentpétervári Nagy Péter cár-féle Szibériai Gyűjteményben számos Nyugat-Szibériából származó drágakövekkel ékesített arany övveretet őriznek. A Szibériai Gyűjtemény arany tárgyai mind szórványleletek, lelőhelyük Nyugat-Szibérián belül ismeretlen. Viszont a XX. század utolsó évtizedeiben, több mint háromszáz éve először, végre két előkelő harcos rabolatlan sírját is felfedezték és feltárták a nyugat-szibériai régészek az Omszki Területen, az Irtis folyó partvidékén Szidorovkán és Iszakovkán, az un. Szargatkai Kultúra területén (i. e. VI. sz – i. u. III–IV. sz.),. [ERDÉLYI-BENKŐ M. 2016, 225 skk.]. Ezekből a sírokból számos más a halottal eltemetett tárgy mellett a Szibériai Gyűjtemény arany emlékeihez hasonló türkiz betétes arany övveretek, csatok is kerültek a felszínre. A szidorovkai harcos fegyveröve két féldrágakő betétes aranycsatjának sárkány-tigrisharcot bemutató állatjelenete ordoszi és bajkálontúli hsziungnu sírokból és szórványleletekből származó bronzveretekről már régóta ismert a régészeti szakirodalomban,. [Vö, például.: SALMONY 1933, Pl. XXII; DAVIDOVA 1971; ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 38, 1, 2. ábrák.]. (Ugyanez az állatharc jelenet jáde fegyveröv csaton is előkerült Belső-Mongóliából. [Vö.: ERDÉLYI-BENKŐ 2016, 228.]). Ezek ordító azonosságok ázsiai hun leleteken. Mégis, a népvándorláskorral foglalkozó orosz és magyar régészek a Nagy Péter féle Szibériai Gyűjtemény aranytárgyait, és érintetlen nyugat-szibériai sírokból felszínre került párhuzamaikat: a nyugat-szibériai Szidorovkán és Iszakovkán feltárt arany fegyveröv vereteket, csatokat, elsősorban a nagy orosz régész, Sz. I. Rugyenko nyomán ma is szkíta, szarmata leletként tartják számon, vagy esetleg ugor-magyarként, mint Fodor István. [RUGYENKO 1962/b, Vö.: MATJUSENKO TATAUROVA 1997, 97; FODOR 2009; ERDÉLYI-BENKŐ M. 2016]. Feltételezik, hogy a „barbár” hsziungnuk előkelői ékkövekkel díszített szkíta aranytárgyak mintakincsét másoltatták sematikusan, gyengébb minőségben bronzba a maguk számára. [MATJUSENKO-TATAUROVA 1997, 99.]
Ennek a teóriának a tévességére már korábban is utaltak olyan régészeti adatok, vélemények, amelyeknek az elmélet jelenlegi orosz és magyar hívei nem szenteltek elég figyelmet. A szidorovkai leletről szóló monográfia szerzői maguk írják, hogy M. A. Devlet a bronzlemezek elterjedése központjának az Ordosz-vidéket tekinti, a lemezeken az ábrázolásokat pedig ázsiai hun eredetűnek tekintette. [DEVLET 1980,] V. A. Davidova pedig kifejti az ordoszi típusú bronzokról, hogy „az ilyen lemezek általánosan elfogadott keletkezési időpontja az i. e. II–I század, és elterjedésük színhelye vagy hsziungnuk által ellenőrzött terület, vagy az ősi lakóhelyük”. Ehhez még hozzáteszi: „Fel kell tételeznünk, hogy a lemezek témáit az általunk jelzett időben (i. e. II–I. sz), és nem előbb, maguk a hunok alkották.” [DAVIDOVA 1985.]. Ts. Tsevendorj szerint a hsziungnuk fegyveröveit viselőjük társadalmi rangja alapján díszítették arany, ezüst, bronz és vas veretekkel. A hsziungnu kor fegyveröv vereteinek ábrázolásain láthatók ökrök, lovak, tevék, bárányok, kecskék és jakok, valamint sárkányok, személyek. A hátteret a vereteken fák, növények, hegyek és folyók képezik. Eszerint a hsziungnuknál nem az előkelők viseltek bronz veretű fegyveröveket. Ők áttört, ékkő betétes arany, ezüst csatokkal díszítették öveiket. Az ezekkel azonos mintázatokat, jeleneteket ábrázoló, szintén áttört bronzcsatok, veretek pedig nem a nemesfémből készültek gyenge minőségű utánzatai voltak. Talán ugyanazok a hsziungnu ötvös mesterek készítették őket, mint a nemesfém vereteket, csak alacsonyabb rangú harcosok számára. [XIONGNU ENCYCLOPAEDIA 2013, 25.] Ts. Tsevendorjnak ez a leírása a hsziungnu fegyverövek vereteinek stílusáról jelzi, hogy azok és a Szibériai Gyűjtemény ékkövekkel díszített aranytárgyai azonos stílusban készültek. Adataiból tehát határozottan arra lehet következtetni, hogy Szibériai Gyűjtemény arany csatjai, veretei, és szidorovkai, iszakovkai párhuzamaik ábrázolt témái is a hsziungnukra jellemzőek, természetesen nem kizárva, sőt, feltételezve a szkíta-szibériai állatstílus hatását a hsziungnu kultúrára. [Vö.: DEVLET 1980].
A fentieknek egyébként már csaknem kilencven éve, 1929-ben publikálták egy feltehetőleg kevesek számára ismert bizonyítékát. A szidorovkai gazdag harcos arany fegyveröv csatjának és a Szibériai Gyűjtemény hozzá stílusra és ábrázolásmódra legközelebb álló aranytárgyainak nem szórványleletként, hanem sírban talált, és nem bronzból, hanem szintén ékkövekkel díszített aranyból készült, közvetlen párhuzama is van Belső-Ázsiából. A szóban forgó csat Észak-Mongóliában, a nevezetes Noyon Uulban, vagyis vitathatatlanul hsziungnu, illetve ázsiai hun előkelő sírból került a felszínre, ötven évvel a szidorovkai leletek felfedezése előtt. M. Rosztovcev publikált 1929-ben az egyébként alaposan kirabolt Noyon Uul-i hsziungnu temető egyik előkelő sírjából egy négyszögletes, áttört, számos türkiz betéttel díszített arany fegyveröv csatot, amelyen griff és egyszarvú oroszlán-sárkány verekszik egy oroszlánnal. [ROSZTOVCEV 1929, 87; XIV. Pl, 4.]. A csatot 1926-27-ben A. D. Simukov tárta fel [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 141.]. Az Ermitázsban őrzik, de nem a Szibériai Gyűjteménynek vele teljesen azonos stílusban készült aranytárgyai között, hanem a Noyon Uul-i ásatások leletanyagában. Így eshetett meg, hogy ez, a „neo-állatstílusnak” a hsziungnu eredetét bizonyító tárgy, elkerülhette a hunkorral és az állatstílus különböző formáival foglalkozó régészek, köztük szidorovkai 1. kurgán 2. sírjában nyugvó előkelő harcos arany fegyveröv csatjának párhuzamait kereső V. I. Matjusenko és L. V. Tataurova figyelmét is. M. Rosztovcev szerint egyébként a Kína északi részén és Belső Ázsiában, Mongóliában a Han korban elterjedt ötvösművészeti „neo-állatstílus” fő motívumai éppen az állatharc, vagy egy állat egymagában. [ROSZTOVCEV 1929, 96.] Itt jegyeznénk meg, hogy a közép-ázsiai érintetlen sírokból „in situ” feltárt leletek alapján, a szkíta-szaka előkelők más formájú aranyveretekkel ékesítették fegyveröveiket, mint a hsziungnuk. Erre tanúbizonyság az issziki Aranyember (Kazahsztán) és a tillatepei kincs (Afganisztán) aranyban bővelkedő sírlelet anyaga. [AKISEV 1978 100 sk; SARIADINI 1985, 155.] A Noyon Uul-i előkelő hsziungnu sírból feltárt négyszögletes, áttört, türkiz betétekkel díszített, állatharc jelenetes csat irányjelző arra nézve, hogy a Szibériai Gyűjtemény szórványleleteinek, valamint a szidorovkai és iszakovkai harcosok arany fegyverövei és lószerszáma arany csatjainak, vereteinek párhuzamait hol, milyen irányban kell keresnünk.
Ezt a sokat vitatott kérdést végképp eldönteni látszik a Gol Mod-2 előkelő hsziungu temetőnek a legutóbbi két év során publikált, mennyiségben és minőségben kiemelkedő leletanyaga. Az ott folyó ásatás valóban bebizonyította, hogy a „Hsziungnu Birodalom hatalmas eurázsiai állam volt, amely gazdasági és kulturális hídként szolgált a Kelet és a Nyugat között”. [ERDENEBAATAR 2016, 21.]. A temető 1. sírjából nagy számban előkerült „új állatstílusban” készült arany veretek, lemezek csaknem mindegyike türkiz betétekkel díszített. Az ásatást bemutató két könyv szerzői szerint ezek az ékszerek hsziungnu ötvösök alkotásai. [ERDENEBAATAR 2015; ERDENEBAATAR 2016, 21.] Többé tehát nem állíthatja senki, hogy a „neo-állatstílus” és különösen hozzá az arany és féldrágakövek felhasználása a Han-korban nem a hsziungnukra, hunokra elsősorban volt jellemző.
A Gol Mod-2 temető nemesfém lószerszám vereteinek közvetlen párhuzamai vannak a legutóbbi időben feltárt nyugat-szibériai arany, ezüst leletek és a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény aranytárgyai között.
A szidorovkai kurgántemető 1. kurgán 2. számú érintetlen sírjából a lószerszámok között a felszínre került két 24 cm. átmérőjű aranyozott ezüst falár, sárkányábrázolásokkal. Ezeket Fodor István „iráni importnak” tekinti. [FODOR 2009, uo.]. Azonban a szidorovkai falárok esetében egyáltalán nem biztos, hogy szükség volt importra. Hozhatták őket magukkal a Belső-Ázsiából Nyugat felé vonuló hunok is. Mongóliában már korábban is a felszínre kerültek előkelő hsziungnu sírokból – ha csekély számban is – mellhámokat ékesítő ezüst, aranyozott ezüst és arany falárok. Az ovális és kerek vereteken, falárokon rendszerint mitikus állat ábrázolások voltak: egyszarvú antilop (Gol Mod-1, 20. sír; Gol Mod-2, 1. sír; Noyon Uul, 20. sír); sárkány (Noyon Uul, 20. sír); jak (Noyon Uul, 6. sír); szarvas (Noyon Uul, 6. sír); kőszáli kecske (Tsaram).. A mitikus állatok falárokon ábrázolt képei a hsziungnu elit sírokban azt jelképezték, hogy a díszes lószerszámmal felszerelt lovak gazdái igen magas helyet foglaltak el a hsziungnu társadalmi ranglétrán. [ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013, 62; ERDÉLYI-BENKŐ M, 2016]
Ahogy fentebb már részletesen leírtuk, a Gol Mod-2 mongóliai hsziungnu temető 1. számú sírjából felszínre került egy aranyból készült, türkiz betétekkel ékesített sárkányokat ábrázoló falár-pár. A Mongóliában újonnan feltárt és publikált leleteket, a Szidorovkán ásató régészek eddig még nyilván nem ismerték, nem is ismerhették. Pedig ezek kétségtelenül hsziungnu (ázsiai hun) eredetű, közvetlen párhuzamai az 1985-ben feltárt szidorovkai sárkányos falároknak. Így a szidorovkai temető 1. kurgán 2. sírjában eltemetett előkelő harcosnak hun vezéri mivoltát leginkább éppen az elhunyt mellé helyezett sárkányos aranyozott ezüst falárok, valamint az ordoszi, bajkálontúli, mongóliai bronz övveretek ékkövekkel díszített, aranyból készült pontos párhuzamai bizonyíthatják.
Bár nem sárkányokat ábrázol, mégis, ötvösművészeti stílus és a felhasznált nemesfém anyag szempontjából közvetlen párhuzama a Gol Mod-2 temető 1. számú sírja sárkányos falár-párjának egy féldrágakő betétekkel gazdagon díszített, domború, 167–169 gramm súlyú arany falár-pár a Nagy Péter-féle Szibériai Gyűjteményből. [RUGYENKO 1962/b, 15, 42 sk; III. tábla; 5. tábla, 4.]. Ezt az ötvös remekmű falár-párt Sz. I.Rugyenko, a nagyhírű orosz régész, – akkoriban még összehasonlításra alapot nyújtható, sírból feltárt párhuzamok híján – tévesen, „szkíta ruhadíszként” határozta meg. [RUGYENKO, 1962/b, uo.] A Szidorovkán ásató V. I. Matjusenko és I. V. Tataurova ásatásuk eredményének publikálásakor már tudták, hogy a két szentpétervári, féldrágakövekkel díszített két korong falár-pár, bár azt, hogy lószerszámokat díszítettek volna, nem említik. Viszont megállapították, hogy a Szibériai Gyűjtemény falárjai „megdöbbentően közel állnak” a szidorovkai arany csatokhoz és övveretekhez. [Vö.: MATJUSENKO–TATAUROVA 1997, 73.]. Most, a Gol Mod-2 temető 1. számú sírja leleteinek publikálása után ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük, hogy a két szentpétervári falár készítési stílusra, az ábrázolásmódjára nézve igen közel áll a Gol Mod-2 hsziungnu temetőben feltárt sárkányos arany falárokhoz is. Valószínűnek látszik, hogy a szentpétervári falárok a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjához hasonló színvonalú előkelő hun temetkezésből, talán egy hun uralkodó sírjából kerülhettek a felszínre.
A Szibériai Gyűjtemény két arany falárjának közepén egy szarvas-ábrázolás van, a szélein pedig négyszer ismétlődik a következő jelenet: macskaszerű ragadozó támad vaddisznóra, és mélyeszti bele a karmait. A ragadozók szemeit fekete kövek, a lemez többi részét türkiz betétek díszítik. [RUGYENKO 1962/b, uo.] A szentpétervári falárok ragadozóinak szinte pontos párhuzamait látjuk a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából szintén domború, kisebb méretű, kerek, türkizzel díszített aranyveretein, és ezüst csatjain [ERDENEBAATAR 2016, 92 o, ábrák; 173 o, ábrák]. Szintén a szentpéterváriakhoz hasonló macskaszerű ragadozó ábrázolások vannak sárkányok társaságában a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából feltárt jáde tükör széleire faragva körben, és a tükör tetején [ERDENNEBAATAR 2016, 46–51.]. Ez a gyönyörű, művészi kidolgozású jáde tükör feltehetőleg olyan kínai műhelyben készült, amely az északi hsziungnu uralkodók megrendelésére, az ő ízlésük szerint dolgozott. A jádének az újkőkortól kezdve fontos szerepe volt a kínai kultúrában. A kínaiak úgy hitték, hogy a jáde kapcsolatot teremt Ég és Föld között. Ez a drágakő volt Kínában a vallás és a politikai hatalom egyik jelképe. [SCARPARI 2000, 176-179.]. A bronz tükrök elég gyakoriak voltak a hsziungnu elit sírokban [Vö.: TS. TSEVENDORJ–J. SARUULBUYAN 2011, 145–151.], azonban jáde tükör feltehetőleg csakis uralkodói sírba kerülhetett. Mindez ideig csak a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából került egy példány a felszínre. A jáde 6,5–6,75-ös keménységű, így csak kvarc-, vagy gyémánthegyű szerszámokkal lehetett megmunkálni. Erre csakis kínai műhelyben kerülhetett sor.
A Gol Mod-2 előkelő hsziungnu temető ékkövekkel díszített arany és aranyozott ezüst lószerszám veretei, falárjai kétségtelenül hsziungnu ötvös mestereknek az M. Rosztovcev által meghatározott, belső-ázsiai „új állatstílusban” készült alkotásai. [Vö.: ROSZTOVCEV 1929, 91.]. Ugyanezzel az „új állatstílussal” találkozhatunk a nyugat-szibériai szidorovkai sírból felszínre került falárokon, fegyveröv vereteken, valamint a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény falárjain, arany vereteinek jelentős részén. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Szibériai Gyűjteményben őrzött nyugat-szibériai arany szórványleleteknek nagy része, és a Szargatkai Kultúra területén az 1980-as évektől kezdve feltárt érintetlen elit sírokból felszínre kerülő arany, ezüst leletek a Népvándorláskor elején a Belső-Ázsiából Szibérián keresztül Nyugat felé vonuló hun előkelők ránk maradt emlékei.
Meg kell említenünk a Mongóliában az utóbbi időben feltárt, hsziungnu-kori apró aranygömbökkel, (szaknyelven granulációkkal) díszített aranytárgyakat is. Granulációkkal ékesített arany foglalatok, bennük ékkövekkel, gombok, függők és aranylemez is kerültek felszínre a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából. Adatolhatók ilyen tárgyak más Mongóliában feltárt hsziungnu elit sírokból is, például a Gol-Mod-1 temetőnek a francia-mongol expedíció által végzett ásatásairól. Így a „polikróm” ötvösművészeti stílus, amelyet I. P. Zaszeckaja egyértelműen a közép-ázsiai és kelet-európai hunoknak tulajdonít, eredetezhető akár Belső-Ázsiából, az északi hsziungnu birodalom területéről is. A stílus ma ismert formái a hunok Nyugat felé vonulásának idején, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában alakulhattak ki. A hunkor polikróm ékszerei, amelyeket általános díszítési metódus jellemez, – a színes betétek és a granulációkból álló geometrikus díszítések egysége – alaposabb megfigyelés esetén technikai és díszítési sajátosságaikkal élesen különválaszthatók más ékszercsoportoktól. [ZASZECKAJA 1994, 9, 50–68; Vö.: ERDENEBAATAR 2016, 109; XIONGNU ENCYCLOPAEDIA, 2013, 92, 94–96.].
IV.
Erdenebaatar megállapítása szerint az időnként feszültebb, de hosszú időszakokon keresztül békés kínai-hsziungnu kapcsolatok hatása kulturális téren érzékelhető volt többek között a hsziungnu arisztokraták temetkezési szokásaiban is. A hsziungnu előkelő temetkezések sokban hasonlónak tűnnek a Han dinasztia-korabeli Kína uralkodó osztálya felső rétegének temetkezéseihez. Ennek okai többek között az esetenkénti „vegyes” házasságok is lehettek. Az alábbiakban az ázsiai hunok bizonyos, részben a Gol Mod-2 temető ásatásain is észlelt, Kínából „importált” temetkezési szokásairól ejtünk néhány szót.
Az időszámításunk kezdete körüli időkben bizonyos belső- és külső tényezőknek köszönhetően a Hsziungnu elit temetkezések szertartásai és szerkezete változásokon mentek keresztül. [ERDENEBAATAR 2016, 35.] Mivel az északi hsziungnu állam és a Han Kína hasonló erejű államok voltak, a két ország politikai, kereskedelmi, mezőgazdasági és kulturális téren szoros kapcsolatban állt egymással, és kölcsönös gazdasági és kulturális befolyást is gyakoroltak egymásra. Hasonlóan a Han Kína uralkodó rétegéhez, a hsziungnu arisztokraták is kezdtek mély sírokba temetkezni, Kínából származó tárgyak: mázas poharak, tányérok, tükrök és hintók kíséretében.. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hsziungnuk utánozták vagy lemásolták volna a Han-dinasztia temetkezési szokásait. [ERDENEBAATAR 2016, uo]
Többek között átvették a hsziungnuk a kínai előkelőktől a koporsós temetkezés szokását is. A Han-kor kínai kriptáiban szobát alakítottak ki a koporsóba helyezett halott számára. A kínai példa nyomán, a hsziungnu előkelő sírokban a koporsók egy, vagy két fa kamrába kerültek a gödrök mélyén.
Ursula Brosseder német régésznő a következőket írja a mongóliai hsziungnu temetkezésekről: „Az elit sírokban külső és belső, fagerendákból készült kamrákban volt a koporsó. A köznépi sírokban csak egy koporsó volt. Azonban eddig mindössze két olyan sírt tártak fel Mongóliában, amelyben nem volt koporsó”. [BROSSEDER 2009, 263.]. A „Treasures of the Xiongnu” szerint: „A síron belül, a gödör mélyén volt két fülke, és ezekben a koporsó. A koporsó falai rendszerint fagerendákból készültek, amelyek különböző mintákkal díszített nemezzel voltak borítva. A koporsók jól felépítettek voltak, rendszerint pillangó-rögzítéssel a széleken. [TSEVENDORJ-SARUULBUYAN 2011, 45]. A legszebben díszített koporsók tetejére gyakran festettek lakkal felhőszerű díszítéseket és repülő madarakat. Készültek díszítések aranyból, ezüstből, bronzból, vasból és nyírfakéregből. Esetenként a fej mellett a koporsóra volt erősítve aranyból vagy vasból a Nap és a Hold jelképe. A legelőkelőbb sírok esetében az egész koporsót beborító, virág alakú arany díszítéseket féldrágakő betétek ékesítették. [TSEVENDORJ-SARUULBUYAN 2011, 62–70].
A Gol Mod-2 hsziungnu temető 1. számú sírjában a koporsót a rablók a sír kifosztásának során teljesen megsemmisítették, az arany díszítéseket is elvitték róla. Így D. Erdenebaatar könyvében illusztrációként egy másutt feltárt igen előkelő hsziungnu sír arany rátétekkel díszített koporsójának rekonstrukciója került közlésre. [ERDENEBAATAR 2016, 33, 116-117.].
A két fakamrába helyezett, arany díszítéssel borított ázsiai hun koporsók akaratlanul is eszünkbe juttatják a kelet-európai hunok hatalmas királyának, Attilának hármas – bronz, ezüst, arany – koporsóba történt temetkezése legendáját, és alátámasztják Jordanes gót származású krónikás és ravennai püspök tudósításának hitelességét Attila temetéséről.
Egyes magyar kutatók – így Móra Ferenc, vagy Rimócziné Hamar Mária – úgy vélték, hogy Attila temetésének koporsós változatát Jordanes találta ki, összekeverve Attila temetését egy keresztény koporsós temetkezéssel. A hármas koporsós temetkezést szerintük Ipolyi Arnold eszelte ki, majd Jókai Mór szép meséje után Gárdonyi Géza dolgozta fel, [BENKŐ I, 2017,]. Azért gondolták ezt így, mert a magyarországi kutatási tapasztalatok alapján úgy tudták, hogy sztyeppei és a Kárpát-medencébe a sztyeppéről érkező nomádok nem temetkeztek egyetlen koporsóba sem, hogy hármas koporsóról ne is beszéljünk. Azonban nem volt arról tudomásuk, hogy a hsziungnukra, vagyis az ázsiai hunokra, akiknek nomád mivoltát soha senki nem tagadta, ez a megállapítás nem vonatkozhat. Őket koporsóba, a vezetőiket hármas koporsóba temették. Kelet-Európába vándorolt utódaik szájról szájra, nemzedékről nemzedékre szálló emlékeikben megőrizhették egykori királyaik, a hsziungnu sanjük két fülkébe és arannyal borított koporsóba, illetve hármas koporsóba temetésének hagyományát. Jordanes leírása hiteles: Attila hun királyt a belső-ázsiai hun ősök temetkezési szokásainak alapján, arannyal borított, vagy arany koporsóba, és két külső koporsóba temethette el udvari kísérete a Kárpát-medence valamelyik nagy folyója egyik holtágának a medrében. [BENKŐ I, 2017.]
Ugyancsak kínai, de a Han-kornál jóval korábbi kulturális hatásra vall a hsziungnuknál és a Népvándorláskori eurázsiai nomád népek temetkezésein a selyem arctakarók, vagy a selyem alapú szem-és szájlemezek, maszkok használata.
Az 1990-es sangcsunglingi (Henan tartomány) ásatások során selyemből és rávarrott jáde lemezekből álló halotti maszk került a felszínre a Nyugati Csou-korban élő (i. e. VIII. század), Guo herceg sírjából. [DEBAINE-FRANCFORT 1999; SCARPARI 2000, 96. kép.]. Az elhunyt herceg arcát borító selyem arctakaróra jade lapok voltak varrva. Ezek a halott szemöldökét, szemeit, az orrot, füleket és a két bajszot ábrázolják, a halott állát egy körcikkely (lunetta) jelképezi. [BENKŐ M. 2004, 21; BENKŐ M. 2005 95–99.]. A testet több rétegnyi vörös és sárga selyembe burkolták. A fentihez hasonló selyem alapú maszkokkal történő temetkezés szokása széles körben elterjedt volt Kína előkelőségei között a Nyugati Csou-korban (i. e. 1045–771) és a Keleti Csou Korban (i. e. 771–221). Például Luoyangban a Csongcsou utca nyugati végén feltárt gazdag Keleti Csou-kori temetőben 51 halott arcán volt selyemre varrott jáde lemezekből készült maszk. Ezek formája különbözött. Mégis, valamennyi selyemre varrott jáde lemezből készült maszkon volt szem-, orr-, száj- és áll-lemez. [RAWSON 1996, 154, 72. kép.]. A szokás Kínában a legfejlettebb formáit éppen a Han-korban érte el (i.e. 221– i. sz. 206) érte el. Ebben az időben a fent leírt selyem halotti arctakaró fölé egymáshoz erősített jáde lapokból készült teljes maszkot is helyezhettek [SCARPARI 2000, 179.].
A Kínával kapcsolatban álló nomád társadalmak jellegzetes nyitottsága a legkönnyebben az anyagi külsőségek eltanulásában nyilvánulhatott meg. A nomád vezető réteg átvette Kína fényűző temetkezési szokásait is [ECSEDY 1992]. Ezek közé tartozott a selyem alapú halotti maszkokkal temetkezés is, bár a nomádok az arctakarókra varrott szem- és szájlemezek elkészítéséhez a jádénél könnyebben megmunkálható anyagokat – nemes fémet, bronzot – használtak. Például Pekingtől északra, a Jundu Shan hegység lábánál fekvő VIII–V. századi (Keleti Csou-kor) nomád shanrong, elő-hunnak is mondott temetőben a halottak arcát kendervászon lepel fedte, az arctakarókra varrott bronz szem- és szájlemezekkel. A leggazdagabb ott eltemetettek állán arany lunetták, a kínai jáde maszkok lunettáinak párhuzamai feküdtek [ÉRDY 2001, 34–40]. Arany lunetta publikált az ázsiai hun korból a Mongol Állami Kincstár nemesfém gyűjteményéből is. időszámításunk kezdetéről [TSULTEM 1987, 3. tábla.]. Feltártak egy, a szemeket elfedő selyem halotti maszkot is Mongóliában, a noyon uul-i hsziungnu elit temetőből. [RUDENKO 1962/a, Plate XVI, fig. 1; BENKŐ M. 1992/93, 119.] Tehát ez a szokás bizonyíthatóan élt a mongóliai hsziungnu előkelőknél is a kínai Han császárok idejében. Több bizonyítéka ennek a ténynek egyelőre valószínűleg azért nem áll rendelkezésünkre, mert az alaposan kirabolt mongóliai hsziungnu elit sírokból még teljes koponya sem került eddig a felszínre – a Gol Mod-2 temetőből sem. Ha volt nemes anyagból és selyemből készül maszk a koponyán bármelyik sírban, azt a rablók bizonyára elvitték.
Szibériában a Han-korból megemlíthetjük még a Minuszinszki Medence selyem alapú maszkjait. Valószínűleg ezek is a hsziungnu birodalom népeihez kapcsolódnak [TALLGREN 1937, 28, 82.]
Kínai típusú selyem arctakaró i. sz. III–IV. századi szibériai hun előkelő temetkezésből is a felszínre került. A szidorovkai temető 1. kurgánja érintetlen 2. számú sírjában eltemetett rangos harcos koponyájától jobbra T alakú aranyhímzéses brokátselyem arctakarót fedeztek fel a régészek. Az arctakaró méretei: 0,65x43 cm. Hasonló brokátselyem arctakaróval temetkeztek kínaiak is, [WEN WU 1972, Vol. 1, 28; Vol. II, Pl. 70], és közép-ázsiai hunok is az i. e. II. századtól az i. sz. V. századig terjedő időszakban. [BERNSHTAM 1940, 9 sk.].
A selyem alapú arctakaróknak, halotti maszkoknak a különféle változatai megjelentek később az avaroknál, majd a különböző török eredetű népeknél, például a kimekeknél is. Ez a tény a bronzkori kínai temetkezési szokásnak a továbbélését jelzi a Népvándorláskorban az Ázsiából Kelet-Európa felé vonuló nomád népek körében. [BENKŐ M. 2004, 22 sk.]. A kínai selyem alapú maszkoknak közvetlen párhuzamai is vannak a népvándorláskori nomád maszkok között, Belső- és Közép-Ázsiában, Kelet-Európában, sőt, még a Kárpát-medencében is. A Stein Aurél által már 1913-ban kutatott kelet-turkesztáni, Jing Pan temetőnek (Kína Hszingcsiang tartománya) az 1990-es években feltárt 15 sz. sírjából selyembe burkolt, mumifikálódott férfi holttestet tártak fel. A halott koponyájáról a nemezből készült, festett, az arcvonásokat ábrázoló maszk alól arany homlokpánt és orr formájú aranylemez került a felszínre. [THE PEOPLES… 2002, 15 sk.]. Kirgizisztánban a Talasz folyó völgyében, az i. sz. II–V. századi Ketmen Töbe-i ázsiai hun temetőben kilenc selyem alapú halotti maszkot tártak fel. Ezeken – hasonlóan a Csou-kori kínai maszkok szemöldököt, orrot, szájat és arcot jelző jáde lemezeihez – arany lemezek jelölték a szemöldököt és orrot, valamint a szájat és az arcokat. [ISTORIJA KIRGIZSKOJ SSR. I, 88.] Egy Kárpát-medencei avar vezérsírból, a kunbábonyi kagán sírjából az ott eltemetett nagyúr halotti maszkjának ránk maradt részei pedig szinte az eredeti formában őrizték meg az ókori kínai selyem alapú maszkok ősi motívumait. [TÓTH-HORVÁTH 1992. 14. tábla, BENKŐ M. 2004, 25 sk; BENKŐ M. 2005, 97.], A sírból a felszínre került nemcsak az orrot és a szemeket jelképező aranylemez, hanem az elhunyt állát jelképező arany lunetta is. Ugyancsak H. Tóth Elvira arany szemlemezeket és arany lunettát tárt fel Hortobágy-Árkuson egy gazdag avar sírból. [TÓTH-HORVÁTH 1992, Abb. 40, 1–3.]. Annak, hogy ezeket az avar maszkokat selyemre varrták, megmaradtak a nyomai az arany lemezeken [H. Tóth Elvira szíves közlése].
A Nyugati Csou-kori kínai selyem alapú maszkokon a szemeket és orrot jelképező jáde lemezek, teljes mértékig összevethetők a Ketmen Töbe-i hun halotti maszkok és a kunbábonyi halotti maszk, hasonló arany lemezeivel. Az áll helyét jelző jáde lunetták pedig összevethetők a Mongólia Állami Kincstára Gyűjteményében őrzött arany lunettával, valamint a kunbábonyi és árkusi arany halotti maszkok lunettáival. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a kunbábonyi kagánt eltemető avar előkelők Belső-Ázsiából, Kína határvidékéről magukkal hozott ősi szokás szerint készítették el népük vezérének halotti maszkját, és így is temették őt el hosszú vándorútjuk végén, a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza közének pusztáin. [BENKŐ M. 2004, 26–28.].
A selyem alapú ezüst-aranyszemes temetkezési maszkok elterjedtek voltak a Kelet-Európa pusztáin élő ősmagyarok között és elég nagy számban kerültek a felszínre honfoglaló magyar sírokból is. A fentiek alapján az ősmagyarok, legalább is vezetőik és középrétegük, ennek a maszk-típusnak a formájában nem finnugor, hanem kínai, ázsiai hun és türk hitvilági elemeket őriztek meg temetkezési szokásaikban. [BENKŐ M. 2004, 25. Vö.: BENKŐ M. 1987-88; 1992; 1992/93; 2003.].
Immár csaknem száz év óta folyik Mongóliában és a közvetlenül hozzá kapcsolódó területeken a hsziungnu birodalom emlékeinek terepfelmérése és régészeti kutatása. Az eddig feltárt mintegy 500 mongóliai köznépi és előkelő sír egyike sem volt érintetlen, sőt, szinte mindegyikük teljesen kirabolt volt. Mégis, lassanként kialakult a kép a felgyülemlő mongóliai, vitathatatlanul hsziungnu leletanyag alapján az északi hsziungnu birodalom gazdagságáról, nemzetközi kapcsolatairól, kultúrájáról, előkelőik és a köznép temetkezési szokásairól. Ahogy cikkünkben és bibliográfiánkban is jeleztük, az utóbbi évtizedekben minderről nemcsak tanulmányok, hanem jelentős monográfiák is megjelentek mongol tudósok és más nemzetek kutatóinak tollából. Az első kizárólag mongolokból álló régészeti expedíció által végzett ásatás, a Gol Mod-2 hsziungnu temető 1. számú sírjának és kísérő sírjainak, Mongólia és Belső-Ázsia eddig ismert legnagyobb méretű hsziungnu temetkezésének feltárása, valamint az ásatások eredményeinek publikálása ezeknek az új monográfiáknak a megállapításait megerősítette, mennyiségben és minőségben is megtöltötte régészeti anyagi tartalommal. Végre valóban van alapunk annak elképzelésére, hogy mi minden lehetett a kirabolt mongóliai északi hsziungnu elit sírokban. A Gol Mod-2 temetőből felszínre került művészi ötvösmunkák és használati tárgyak, az itt és más előkelő hsziungnu sírokban észlelt temetkezési szokások új alapokra helyezhetik az egész eurázsiai hun kutatást. Bonyolult, sokáig megoldatlan, sőt megoldhatatlannak tűnő kérdésekre adhatnak választ. Ma már bizonyosan tudhatjuk, hogy a hsziungnukat és a szibériai, közép-ázsiai, kelet-európai hunokat sok párhuzamot nyújtó, bőséges régészeti leletanyag és egymáshoz hasonló, esetenként szinte azonos temetkezési szokások fűzik egymáshoz etnikai szempontból is.
Mindez nagy örömmel tölt el engem. Megvalósulni látszanak annak a nagy kutatómunkának a célkitűzései, amelyben évtizedeken át magam is részt vettem, és amely céloknak elérésében mi, a mongóliai hsziungnu kultúrának időben egymás után tevékenykedő, de eredményeinkkel egymáshoz kapcsolódó feltárói, reménykedtünk. Végre valóban átfogóbb képet alkothatunk a belső-ázsiai hsziungnuk kultúrájáról, hitvilágukról, szerepükről a világtörténelemben. Ugyanakkor egyértelmű régészeti bizonyítékokkal is szolgálhatunk arra nézve is, hogy a belső-ázsiai hunok ugyanaz a nép volt, mint amelyik időszámításunk elején a népvándorlás első hullámaként Belső-Ázsiából elindult Nyugat felé, majd „hun” néven jelent meg Kelet-Európában az i. sz. III-IV. évszázadok fordulóján.
Sokan és sokat tettünk ezért: mongol, ázsiai, magyar, nyugat-európai, amerikai kutatók. Meg kellett küzdenünk a belső-ázsiai terep és időjárás okozta viszontagságaival, a fagyott talajjal, a hőskorban a kutatásaink iránt tanúsított, anyagiakban is megnyilvánuló hivatalos meg nem értés nehézségeivel ahhoz, hogy ezen a téren tisztábban láthassunk. Azonban – ahogy Keleten mondják – Isten a türelmesek oldalán áll. Számos kutató elme egy évszázadon át láncként összekapcsolódó erőfeszítései meghozni látszanak eredményüket.
A beautiful artistic book was published with wonderful photos and English-Mongolian text in Ulan Bator about the results having been achieved by the first self-supporting Mongolian archaeological expedition, in the Gol Mod-2 elite Xiongnu cemetery, Mongolia, Arkhangai aimag, Ulan-Undur soum, Balgasin Tal . (D.Erdenebaatar: The cultural heritage of the Xiongnu Empire, Ulanbaatar, 2016.). The excavations have been going on at this site for 11 years. Up to now the Grave No. 1, the largest Xiongnu grave in Central-Asia (length: 80 m, width: 40 m, depth: 25 m ), – most probably the grave of a Xiongnu Shanju, or king, – have been excavated and explored, together with its 30 satellite graves. Although that enormous grave had been excessively looted, such finds got to the surface from it, in form of fine goldsmith works and articles of consumption, chariots, sacrificed animals, which can give a clearer picture of the material culture of the Xiongnu Empire in Mongolia, and might also be the foundation of a coming significant change in the research of those Huns, who had proceeded from Central-Asia into Eastern Europe at the beginning of the Period of the Great Migration of Peoples (1st-5th Centuries A. D.).
IRODALOM
AKISEV 1978: А. К. Акишев, Курган Иссик. Алма Ата, 1978.
BATSAIKHAN 2003: Батсайхан З. Хунну. Археоогии, утсаатны зуй, туух. Уланбаатар, 2003.
BENKŐ I. 2017: Benkő I, Attila hármas koporsója és belső-ázsiai párhuzamai. n julianusbaratai.blog.hu/2017/05/23/attila_harmas_koporsojanak_belsoazsiai_parhuzamai Hozzáférés: 2017. 08. 02.
BENKŐ M. 1987–88: Benkő M, Halotti maszk és sírobolus. Antik Tanulmányok, XXXIII/2, (1987–88), 169–201.
BENKŐ M. 1992: Benkő M, a halotti arctakaró történetéhez. Antik Tanulmányok XXXVI.(1992)/1–2, 106–108.
BENKŐ M. 1992/93: Benkő M, Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D.). Acta Orientalia Scientarium Hungariae, XLVI/2/3, (1992/93, 118-131.
BENKŐ M. 2003: Benkő M, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. Antik Tanulmányok, XLVII/1, 2003, 111–127.
BENKŐ M. 2004: Benkő M, Egy ajándékba kapott könyv margójára. Eleink, 2004/2, 20-31.
BENKŐ M. 2005: Benkő M, Addenda. Eleink, IV/1. (2005), 94-95, 97–99.
BERNSHTAM 1940: А. Н Бернштам, Кенколский могильник, Ленинград, 1940.
BERNSHTAM 1951: А. Н. Бернштам, Очерк истории гуннов.Ленинград, 1951.
BROSSEDER 2009: Ursula Brosseder, Xiongnu terrace tombs and their interpretation as elit burials. In: Current Archaeological Research in Mongolia. First international conference on archaeological research in Mongolia. Bonn, 2009, 247-280.].
DEBAINE-FRANCFORT 1999: Debaine-Francfort Corinne: The search for Ancient China. New York, 1999.
DAVIDOVA 1971: Давидова А. В, К вопросу о хуннских художественных бронзах. СА 1971, 208–210.].
DAVIDOVA 1985: А. В. Давидова, Иволинский комплекс (городище и могильник). Ленинград, 1985.
DEVLET 1980: Дэвлет М. А. Сибирские поясные ажурные пластины II. в. до н. э. САИ, 1980. Вып. Д. 4–7.
ECSEDY 1992: Ecsedy Ildikó, Ősök, utódok és szomszédok a Selyem Úton .1992. Kézirat.
ERDENEBAATAR 2015: Д. Эрдэнэбаатар, Балгасын тал дахь Гол Мод-2-ын хуннугийн язгууртны будшны судалгаа. Уланбаатар, 2015.
ERDENEBAATAR 2016: D. Erdenebaatar, The Cultural Heritage of the Xiongnu Empire. (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar, 2016.
DORJSUREN 1961: Доржсурен Ч, Уманд хунну. Уланбаатар 1961.
ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013: Ts. Tsevendorj (Editor) Encyclopaedia Xiongnu, 2013.
ERDÉLYI 1962: Erdélyi I., Jelentés a mongol–magyar expedíció 1961. évi munkálatairól. In: Archeológiai Értesítő 1962, 93–100.
ERDÉLYI 1963: Erdélyi I., A Mongol–Magyar régészeti expedíció 1960–63 évi eredményei. In: Magyar Tudomány 1963, 8–9, 641–651.
ERDÉLYI 1974: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1971. évi mongóliai régészeti kutatásainkról. Archeológiai Értesítő, 1974, 139–145.
ERDÉLYI 1979: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1974. évi mongol-magyar régészeti expedíció munkálatairól. Archeológiai Értesítő, 1979/1, 112–126.
ERDÉLYI 1994; Erdélyi I., The settlement of the Xiongnu. In: The archaeology of the steppes. Methods and strategies. Ed. By B. Genito. Napoli, 1994, 553–563.
ERDÉLYI 2000: Erdélyi I., Archaeological Expeditions in Mongolia. Budapest, 2000.
ERDÉLYI–FERENCZY 1963: Erdélyi I.–Ferenczy L., Az 1962. évi mongóliai expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 120–126.
ERDÉLYI–FEJES 1987: Erdélyi I.–Fejes I.: Recently discovered ancient relics in Mongolia. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XLI (I), 1987, 75–82.
ERDÉLYI–NAVAAN 1965: Erdélyi I.–Navaan D., Az 1963. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 63–84.
ERDÉLYI– NAVAAN 1966; Erdélyi I., Navaan D., Az 1964. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának közleményei, 15. (1966), 123–128.
ERDÉLYI–DORJSUREN–NAVAAN 1967: Erdélyi I.–Dorjsuren Ts.–Navaan D., Results of the Mongolian–Hungarian archaeological expeditions 1961–64 (a comprehensive report). Acta Archaeologica Academiae Scientarium Hungariae 19 (1967), 335–370.
ERDÉLYI–ZEWEENDORCH 1977: Erdélyi I.– Zeweendorsch D., Mongolisch–ungarisce archäologische Forschungen in der Mongolei in Jahre 1974. Mitteilungen des Archäeologischen Instituts der Ungarische Akademie der Wissenschaften 6 (1977), 115–117.
ERDÉLYI 2009: Erdélyi I, Magyarország története I. Budapest, 2009. Fodor István: Őstörténet és honfoglalás. In: Keletkutastás 2009 tavasz, 155–162.
ERDÉLYI-BENKŐ M. 2016: Erdélyi István-Benkő Mihály, A szargatkai kultúra és a hunok. In: Etnológia 2016/1–4, 223–241.4
ÉRDY 2001: Érdy Miklós, A hun lovas temetkezések. Budapest, 2001.
FODOR 2009: Fodor I.: Őstörténet és honfoglalás. In: Magyarország története I, Budapest, 2009.
GISCARD 2000: Giscard P. H, Pratiques funeraires des Xiongnu. Travaux de la Mission Archeologiques Francaise en Mongolie realises durant les campagnes de 1998 et 1999 dans la necropole Xiongnu d’ Egyin Gol. Paris, 2000.
ISTORIJA KIRGIZSKOJ SSR: История Киргизской ССР I. Frunze 1963.
MATEJEVA 1993: Матеева Н. П, Саргатская культура на Среднем Тоболе. Новосибирск, 1993.
MATJUSENKO-TATAUROVA 1997: В. И. Матющенко–Л. В. Татаурова, Могильник Сидоровка в Омском Прииртише. Новосибирск, 1997.
MOGILNYIKOV 1992: Могилников В. А, Саргатская культура. In: Степная полоса Азиатской части СССР в сарматское-скифское время. Москва 1992, 292–312.
RAWSON 1996: Jessica Rawson, The mysteries of Ancient China. Discoveries from the Early Dynasties. London, 1996.
THE PEOPLES… 2002: The Peoples of Ancient Xinjiang and Their Culture. Beijing, 2002.
RUGYENKO 1962/a: С. И. Руденко, Культура хуннов ноинулинские курганы. Москва–Ленинград, 1962.
RUGYENKO 1962/b: С. И. Руденко, Сибирская коллекция Петра I. Археология СССР, свод источников. Выпуск Д3–9.
SALMONY 1933: Salmony A, Sino-Siberian art in the collection of C. T. Loo. Paris, 1933.
SARIADINI 1985: Victor Sariadini, Bactrian gold. Leningrad, 1985.
SCARPARI 2000: Maurizio Scarpari, Az ősi Kína. Budapest, 2000.
TALLGREN 1937: A. M. Tallgren, South-Siberian cemetery from the Han period. E.S.A XI,1928, Oxford. 1937.
TÓTH-HORVÁTH 1992: Elvira Tóth – Attila Horváth. Kunbábony. Das Grab Eines Awarenkhagans. Kecskemét 1992.
TSEVENDORJ–SARUULBUYAN 2011: D. Tsevendorj–J. Saruulbuyan, The Treasures of the Xiongnu (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar 2011.
TSULTEM 1987: N. Tsultem, Mongolian Arts and Crafts 1987.
ZASZECKAJA 1994: И. П. Засецкая, Культура кочевников южнорусских степей в гуннскую эпоху. (Конец IV–V. вв.
Kapcsolódó cikk:
CSODÁLATOS KINCSEKET REJTETT BELSŐ-ÁZSIA LEGNAGYOBB HUN SÍRJA
