Egy homokbánya 1952-ben történt megnyitása kapcsán előkerült sírok leletmentése során egy rovásfeliratos csontlemezt találtak, melyet restaurálásra beküldtek a Magyar Nemzeti Múzeumba. Később feledésbe merült a lelet származási helye. Ez csak 37 évvel később, 1990-ben - csodálatos véletlennek köszönhetően - derült ki. Ezzel egyidőben sikerült nemzetközi szakértők bevonásával a csontlemezen található rovás jelentését is megfejteni. Mindezek arra utalnak, hogy Árpád fejedelem sírját sikerült megtalálni.

A rendkívüli jelentőségű leletről a Magyar Őstörténeti Minilexikon a következőket írja:

„A honfoglaló magyarok rovásírásának eddigi legjelentősebb emléke Homokmégy község Halom nevű határrészében került napvilágra, 1952-ben, Komáromy J. leleteként, az ottani honfoglaló magyar temető 6. sírjából. Tegezzáró csontlemez töredékén. Olvasatai: D. Vasziljev moszkvai turkológus szerint (1984) kaganim, azaz magyarul: kagánomnak, … E. Tryjarsky lengyel turkológus (2003.): kaganim. (Erdélyi I.– Ráduly J. 2010.) Más honfoglaláskori magyar leleten nincs valójában rovásfelirat, sem a benepusztai szíjvégen, sem pedig a bezdédi tarsolylemezen. A nagyszentmiklósi aranykincs edényein, vagy az avar korszak egyes emlékein található rovásemlékek gyökerükben ugyan rokonok, de más rovásírás emlékcsoporthoz tartoznak. Külön, sajátos csoportot alkot a székely rovásírás.” [Erdélyi I.: Magyar Őstörténeti Minilexikon, Budapest, 2012: 233-234.]

Kép: Honfoglalás kori sírlelet: Homokmégy-Halom 6. sír (Dienes I., 1992.)

A kagán szakrális (isteni, szent, természetfeletti eredetű) királyi hatalommal bíró egyeduralkodó volt a közép-ázsiai pásztorkodó népeknél. A cím eredete bizonytalan, első kínai említései a 3. századból valók: a zsuanzsuanok, illetve a hszienpejek uralkodói megszólításaként bukkan fel. Vámbéry Ármin szerint a törököknél és mongoloknál még a 19. században is használt fejedelmi cím volt. [Vámbéry Ármin (1882): A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány, Budapest.]

Egyes feltételezések szerint talán a kán cím megduplázásáról van szó és így a kánok kánjáról lenne szó, ám e magyarázat nincs bizonyítva.

A „kagánomnak” rovásírásos feliratot tartalmazó csontos tegezszáj feltárásának körülményeiről Dienes István a következőket írja [Dienes István: Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon, in: Életünk, 1992. (30. évf.) 5. szám 538-539]:

„1. A rovásfeliratot egy hosszúkás, faragott csontlemezen találtuk. Az említett csont egy olyan nyíltartó tegez tartozéka, amelyen mind a tegez szájrészének fedelét, mind ennek oldalsó, külső felületét csontlapokkal burkolták. A tegez fedéllemezének levélcsokros mintája, valamint az épebb oldallemez töredékes végén látható - pontbeütéssel hangsúlyozott - bekunkorodó végű palmetta árulkodik a lelet koráról: ezek a magyar honfoglalás idejére keltezhető darabok, ilyen díszítésű emlékek a Kárpát-medencében csakis a korai magyar csontművesek műhelyéből kerülhettek ki. Ez a tény a felirat korát is egyértelműen meghatározza: nem kerülhetett földbe korábban a 895. esztendőnél.

2. E faragott csontdarabokat - mint ismeretlen eredetű tárgyakat - a Magyar Nemzeti Múzeum Restaurátor Osztályától vettem át még az 1964. évben. Tettem ezt azért, mert a műhelyben kallódtak, noha elképzelhető volt, hogy törzsanyagunkhoz tartoznak. A rovásfeliratot magam fedeztem fel - még a 60-as években - az öt darabra roppant (vagy utóbb széttört?) épebb oldallapon, amikor annak töredékeit igyekeztem összeilleszteni...."

Ezt követően Dienes István cikkének 2-5. pontjában leírja, hogy milyen lépéseket tett az ismeretlen eredetű rovásfelirat megfejtésére. Ezután így folytatja:

„6. 1989 decemberében megtörtént a csoda! Épp negyedszázad telt el azóta, hogy a töredékes, de roppant értékű különös csontok hozzám kerültek, amikor megvilágosodott, hol is van a tegezszáj csontburkolatainak a lelőhelye. Ez volt életemnek az a szakasza, amikor többször bekukkantott hozzám ifj. Horváth Attila végzős régészhallgató, aki a Kecskemét környéki honfoglalás kori temetők feldolgozását választotta szakdolgozata témájául.3 Általában apró tanácsokat kért, olykor ritka tárgyak párhuzamai felöl érdeklődött, magam meg kelletlenül válaszolgattam. Utolsó látogatása alkalmával újra azzal nyúzott, hogy a Homokmégy-Halomról való temető 6. sírjából előkerült csont szíjvégnek nem ismerem-e a párját. Nemleges válaszomat már jól ismerhette, ám ezúttal - mit ad Isten! - megmutatta a szíjvég miatt a sír lemásolt dokumentációját, és én elhűlve láttam, hogy e sírhoz tartoznak az általam őrzött csontszerelékek. Épp ezek alakját, méretét nagy pontossággal rögzítette az ásató, holott különben elég pongyola a sír leírása. Menten jóízű beszélgetés kerekedett, amelynek során kiderült, hogy ezek a tárgyak valóban nem lelhetők fel sem a kalocsai, sem a kecskeméti gyűjteményben; következésképp éppen azok a darabok, amelyek - valami rejtélynél fogva! - az 1956-os magyar forradalmat megelőzően a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorműhelyébe kerültek, majd onnan hozzám vándoroltak, és az én szekrényemben lapulnak, nálam 25, illetve a múzeumban 37 éve leplezve származásukat!  

7. A rovásfeliratos csontos tegezszáj a közigazgatásilag Homokmégyhez tartozó Halom nevű szálláson került elő. Ez a nagy domb — közszói jelentésének megfelelően - kiemelkedik a tájból, innen ered a helynév. A magaslat nyugati lejtőjén a VII—VIII. századra, sőt a IX. század elejére keltezhető avar temetőt ásott ki Fettich Nándor és László Gyula az 1930-as években.4 László Gyula megállapítása szerint a temetőnek mintegy kétharmadát tárták fel, tehát maradtak ott még bőven feltáratlan avar sírok. Az 1950-es évek elején a domb ellenkező, vagyis délkeleti végén — Cs. Sós Ágnes megfigyelése szerint az avar kori temető átkutatott részétől állítólag 300-350 méterre - homokbányát nyitottak. Laszczik Ernő, kalocsai megbízott múzeumvezető még 1951- ben tudomást szerzett arról, hogy egy honfoglalás kori sírt a munkások feldúltak. 1952 januárjától 1952 októberéig - kiszállásuk sorrendjében említve - Laszczik Ernő, Cs. Sós Agnes, Komáromy József, Mérey Kádár Ervin fordult meg a helyszínen, de mindannyian csak néhány napig tartózkodtak ott, rövid időtartamú mentőásatásokat végeztek.5 Elképzelhető, hogy nagyobb sír számú X. századi magyar temető volt a dombnak ezen a részén, de mivel nem folyt módszeres kutatás, és régészeink csak vészhelyzetekben, bejelentésekre mentek ki, mindössze 8 sírról szereztek tudomást, illetve 8 sír emlékanyagát sikerült nekik részben vagy egészében begyűjteniök. A temetőről ezért nincs megbízható képünk, de a megmentett anyagból és az apró megfigyelésekből azért így is kitűnik, hogy rangos magyar közösség temetője feküdt a halom gerince táján. A lovastemetkezések, az ékszerek, veretes övék, jobb műhelyekből származó íjak, tegezek erről árulkodnak. A munkások számtalan elpusztított sírt emlegettek, de az nem bizonyos, hogy ezek mind a honfoglalás korából származó temetkezések lehettek, mivel nem lehetetlen, hogy az avar temető feltáratlan része és a magyar temető egy szélesebb sávban - a halom gerincén — érintkezett. Az ásatásokról eddig — Cs. Sós Agnes tollából - csak rövid beszámoló jelent meg,6 de azóta a temető feldolgozását M. Horváth Attila elvégezte.

8. A minket foglalkoztató csontborítású tegezszáj Komáromy József 1952 májusában végzett mentőásatásából való és nála a 6. sírszámot kapta, jóllehet ez már talán a 7. sír. E sír emlékanyagát nehéz jellemeznem, mivel leletei soha nem voltak a kezemben. Komáromy József jelentése azonban lehetővé teszi, hogy a sírra vonatkozó fontosabb tudnivalókat rögzítsem. Nem különösebben gazdagon temetett, de azért észlelhetően jómódú, nem túlzottan hivalkodó viseletű - valószínűleg inkább harcos erényeire büszke - vitéz temetkezése. A férfit a honfoglalókra jellemző módon kedvenc hátaslovának szokásos maradványaival (részleges lótemetés), és a lába végéhez helyezett nyergével (ld. kengyeleit) temették el. Viseletének maradványaiból megemlíthetők aranyozott veretei, a csonttól való - a honfoglaló anyagban egyedinek látszó — szíjvége. Tűzkészségétól ítélve mellé helyezték tarsolyát és természetesen vele adták vaskését is. Ami leginkább figyelemre méltó (és a temető többi férfisírjánál is feltűnő!) - fegyverzetének minden darabja az előkelőbbek igényeit szolgáló műhely terméke: ilyen a markolatán és karja végein csontokkal burkolt reflexíja, valamint a csontkeretes szájú és vaspántokkal erősített vázú tegeze. Hozzátartozói gondosak voltak, mert a másvilágra vezető útra különféle célra szolgáló nyilakkal látták el. - Itt említem meg, hogy nyilvánvalóan Komáromy József kecskeméti múzeumigazgató volt az a személy, aki a tegezcsontokat a Magyar Nemzeti Múzeum restaurátorainak rendbehozatalra átadta, és azért nem jelentkezett többé ezért az anyagért, mert hamarosan Miskolcra helyezték át szolgálattételre.

9. A lelet történeti szempontú értékelése megkívánja, hogy felhívjam a figyelmet arra: ez a terület az Árpád-korban Fejér megyéhez tartozott, és a korai magyar időktől kezdve, de az ország szakaszos birtokbavétele miatt feltehetően csak 900-tól magának az Árpád-dinasztiának a kezén volt. A Halomtól mintegy 5 km-re levő Kalocsa a fejedelmi, majd királyi család egyik fontos központja; nem véletlen, hogy az ország második érseksége itt létesült. De maga a Halom helynév is ismert a korai oklevelekből, mint olyan hely, ahol királyi udvarház (curtis) állott.7 Nyilvánvaló, hogy mind Kalocsa, mind Halom esetében számolnunk kell a fejedelemség korától, tehát a X. századtól való előzményekkel. Sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy a rovásfeliratos tegez hordozója akár magát Árpádot, illetve a nagyfejedelem utódát, vagy ezek hozzátartozóit, a fejedelmi dinasztia vezéreit szolgálta. A felirat értelmezésénél a fenti tényeknek esetleg lehet jelentősége…”(Kiemelés tőlem – B. I.) [Dienes István: Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon, in: Életünk, 1992. (30. évf.) 5. szám 538-539]

Dienes István a rovásfeliratról 1990. augusztus 28-án Debrecenben a CIFU-7 (Congressus Septimus Internationalis Fenno-Ugristarum — Debrecen, 1990.) kongresszus D-szekciójában (D/3. Társadalom és régiótörténet) már a lelőhely és az előbb részletezett történeti adatok ismeretében „Von türkischen Runen bis zu szeklerisch -ungarischen Kerbschrift” címmel tartott előadást. Az előadáshoz D. D. Vasziljev - a kitűnő turkológus és rovásírás szakértő - (Moszkva, Keletkutató Intézet) írásban szólt hozzá. Hozzászólását a következőkben ismertetjük.

Az orosz nyelvű hozzászólás magyar változata

„A kalocsai csont íjrátét felirata szövegtöredék. Tizenkét rovásjelből (ezek közül kettő csak részben maradt meg!), valamint két elválasztó kettőspontból áll. A feliratot vékony vonalakkal karcolták a csont felületére, és feltehetőleg nem a fegyver készítésekor, hanem amikor azt m ár használatba vették. Az eurázsiai nomádok rovásírásos feliratainak összességét nézve, a szóban forgó leletnek közvetlen párhuzama akad: az íj csontlemezébe vésett felirat Tuvából, az Ajmürlüg-i temető egyik sírjából. [ D.D.Vasziljev: Korpus tjurskih runiceskih pamjatnikov bassejna Jeniseja. Leningrad, 1983. 46., 81.] Megemlítendő, hogy mindkét feliratban - túl azon, hogy rendeltetésük révén hasonlók - találhatók közös vonások: a rovásjelek megjelenítésében, azok térbeli elhelyezésében.

A felirat jeleinek változatai, illetve ezeknek m ás kelet-európai rovásjellegű írásos emlékek jeleivel való kölcsönös megfelelései lehetővé teszik, hogy a feliratot a török nyelvű bolgár-kazár rovásírások egyik típusával rokonítsuk. A kelet-európai rovásjellegű feliratoknak napjainkig nincs sem meggyőző olvasata, sem pontos történeti-etnológiai m agyarázata. Kronológiailag a különböző kutatók a Kr. u. VI-X. század közötti tág idősávban jelölik m eg feltűnésük és elterjedésük idejét. E feliratok olvasását az is megnehezíti, hogy rovásjeleik hangtani jelentése nem vethető össze a belső-ázsiai türk feliratokkal.

Az utóbbi évek ásatásai során nagy számban kerültek elő a kelet-európai típushoz hasonló - eddig meg nem fejtett - szövegek Belső-Ázsiában is. Jellegükben közel állanak ugyan az orhon-jenyiszeji és más régi türk rovásírásos feliratokhoz, azonban jelentős ortográfiái és paleográfiai sajátosságok jellemzők rájuk. Jeleik között találhatók olyanok is, amelyek hiányoznak az orhoni, jenyiszeji vagy a „hétfolyóközi” [a Kazah hátság alatti, a Balhas-tótól délre eső terület - a fordító megjegyzése], illetve más körzetek jelkészletéből, viszont megtalálhatók ugyanakkor a kelet-európai rovásírásos feliratokban, többek közt a kalocsai csontrátét jegyei között is.

A kelet-európai rovásírásos szövegeknek van jó néhány helyi változata. A Kalocsa környéki csontlemezre rótt feliratot azokkal a török nyelvű protobolgár [ősbolgár] törzsekkel hozhatjuk kapcsolatba, amelyek a Kazár Kaganátus alattvalói voltak, és a Kaukázus északi előteréből a Kárpát-medence irányába nyomultak. A felirat keletkezési ideje nem tehető korábbra a Kr. u. 890-es éveknél. Feltételezhető, hogy az íjászkészség tulajdonosa kabar vitéz volt, aki ezen időben - a magyar törzsszövetséggel együtt - költözött a Kárpát-medencébe. (Fordította: Benkő Mihály)” [Életünk, 1992. (30. évf.) 5. szám: Dienes István: Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon, in: Életünk, 1992. (30. évf.) 5. szám 548. o.]

Összegzés: A Dienes István által ismertetett adatok és a Vasziljev által ismertetett olvasat arra utalnak, hogy vagy magának Árpád fejedelemnek, vagy valamelyik utódának a sírját tárták fel a Kalocsa melletti Homokmégy község Halom nevű határrészében. Sajnos a rendkívüli lelet a mai napig nem vált közismertté, A rendkívüli fontosságú temetőt méltó módon emlékpark sem örökíti meg. Ebben közrejátszhat, hogy Dienes Istvánt súlyos betegen 1994-ben nyugdíjazták, és 1995-ben elhúnyt. Indokoltnak látjuk, hogy a szenzációs felfedezésről és a felfedezőről ebben a cikkünkben megemlékezzünk és a figyelmet felhívjuk a felfedezés jelentőségére. Egyben javasoljuk a sír jelentőségéhez méltó megjelölését is.

Irodalom:

Dienes István: Rovásjelek egy honfoglalás kori tegezszájon, in: Életünk, 1992. (30. évf.) 5. szám 537-541

Erdélyi I.: Magyar Őstörténeti Minilexikon, Budapest, 2012

Vámbéry Ármin (1882): A magyarok eredete. Ethnologiai tanulmány, Budapest.

Vasziljev, D.D.: Korpus tjurskih runiceskih pamjatnikov bassejna Jeniseja. Leningrad, 1983. 46., 81.