A honfoglalás koráról szóló írások, régészeti leletek, továbbá egyes személy-, család- és településnevek tanulmányozása alapján megállapítható, hogy az avarok a székelyek közé, a székelyek pedig nem csak Székelyföldön, hanem a Kárpát-medence többi népei - elsősorban a magyarok és délszlávok - közé települtek le.
Egy neves XVIII. századi történetíró a magyar krónikák alapján azt írja, hogy Attila halála után a hunok nagyobb része elhagyta a Kárpát-medencét. A székelyek a hunok Kárpát-medencei maradékai. A székelyeket sem az avarok, sem a magyarok nem bántották, mivel mind eredetükre, mind nyelvükre nézve atyafiak (testvérek). [Árkosi Benkő József: Az Erdélyországi Nemes Székely Nemzet Képe, Budapest, 1927. 18., Kolozsvár, 1806. hasonmás kiadása]
Az avar uralom a Kárpát-medencében alig több, mint száz évvel Attila halála (453) után, 568-ban kezdődött. Először a longobárdokkal szövetségben legyőzték a Kárpát-medence keleti felén található gepidákat, majd a longobárdoknak Észak-Itáliába távozása után kiterjesztették uralmukat az egész Kárpát-medencére.
Az avarok két fő alkotóelemének az uar és a chunni népeket tekintik, melyeket a fekete és fehér hunokkal azonosítanak. Az avarok hozták be Európába a vaskengyel használatát, amely akkoriban forradalmi változást jelentett a hadviselésben. A vaskengyel nem sokkal korábban a mai Észak-Kína területén jelent meg, tehát az avarok onnan indultak el. Még sem Attila, sem Nagy Károly nem használta a vaskengyelt, ahogy az a róluk készült ábrázolásokból megállapítható. Egy a nyugati türk birodalomban járt bizánci követ adott hírt arról a türk-hun konfliktusról amelynek eredményeként az avarok nyugatra távoztak. [Bálint, Cs. 1995: Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai. Menandrosz és Theophülaktosz Szimokattész bizánci történészek tudósítanak a uarkhoniták néven említett avarokról]
A Kárpát-medencében az avar uralom hanyatlásának ideje az i.sz. 8. és 9. század fordulója. A hanyatlás elsődleges oka a frankokkal az i. sz. 790-es évek második felében folytatott háború. A hanyatlás másik oka Krum bolgár fejedelem délkeleti irányból jövő támadása volt. Talán ennek is tudható be, hogy 805-ben a szlávok zaklatásai miatt az avarok egy része Theodorus kapkán vezetésével engedélyt kért a frank birodalom határain belül, Sabaria (Szombathely) és Carnuntum (Petronell és Deutschaltenburg közötti egykori település) térségében történő letelepedésre. Theodorus kapkán, akit „jó kereszténynek” neveztek, személyesen járt Nagy Károlynál, aki hozzájárult kérése teljesítéséhez és ajándékokkal hazabocsátotta őt. Theodorus kapkán idős ember volt, még abban az évben elhúnyt. [Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai. Bp., 1998. 306-307.] Utóda Nagy Károlyhoz fordult és kérte a hosszabb ideje betöltetlen kagáni méltóság felújítását. Nagy Károly ehhez hozzájárult és a frank fennhatóság alatt álló avar enklávé élére kinevezett új kagánt a Fishca folyónál megkereszteltette, amikor a kagán a keresztségben az Ábrahám nevet kapta. Pogány személynevét nem ismerjük. [Szádeczky-Kardoss, 307.]
A frank főhatalom alatt álló avar terület történetéről Horváth Lajos a következőket írja:
"Ennek a zárt avar területnek a saját főméltóságai, a kagán, a kanizsauci, a tudun stb. jelentek meg azután a 811-es, 822-es frank birodalmi gyűléseken. II. Jenő Pápa (824-826) egyik kiadmányában még olvashatjuk erre a területre nézve: "Hunnia, quae et Avaria dicuntur." A Kárpát-medencében fennmaradt egységesnek mondható avar lakosságú terület ezekben az években még Avaria néven létezett. A 830-as évek elején élére frank őrgrófot neveztek ki a hűbéres terület élére, és azt betagolták az új szervezeti egység, az Oriens keretébe. Ez a kis Avaria tehát a 805-830-as évekig állt fenn avar előkelők igazgatása alatt, utána a frank birodalom őrgrófok vezette határvidéke volt. Bizonyos mértékig zárt avar közössége még 871-ben is létezett, ezt az irtteni avar adófizetők említése igazolja. A frank birodalom 876. évi újraosztásakor az avarokat már meg sem nevezték." [Horváth Lajos: Észrevételek az avar főhatalom hanyatlásához 795-822, In: Eleink IX. évf. 3. szám (19.), 2010. 6.]
Felmerül a kérdés, hogy az említett Avaria miért enyészett el, hova tünt Ábrahám kagán népe. Ez azért is érdekes, mert a magyar krónikák a Kárpát-medencében talált népek között nem említik az avarokat.
A Szentestől mindössze 35 km-re található Szarvas melletti ásatások során olyan települést tártak fel, amely a 9. század közepén jött létre, majd a magyarok bejövetele után is fennmaradt.
["Az avar továbbélés lehetőségét Szabó János Győző felvetette a Szarvas-kákapusztai temetőről megjelent rövid tanulmányában (1966), s ezt újabban a temetőt részletesen feldolgozó Szalontai Csaba (1967–) egy közleményében (1992) bizonyította is; eszerint a 9. század közepétől a 10. század első negyedéig tapasztalható folyamatosság alapján a késő avarok és a honfoglalók (három sír) együttélése joggal felvethető." , Magyarország a XX. században. V. kötet, Szekszárd, 1996-2000.]
Szentestől alig 70 km-re taláható Békéscsaba. Ennek közelében kapott birtokot a gerlai Ábrahámffy család. Gerla ma Békéscsabához tartozik.
Ezek az adatok arra utalnak, hogy Ábrahám kagán utódai - a frank iratokban avarnak nevezett néppel együtt - 830 körül kivonulhattak a frank birodalomból és a Duna-Tisza közén valamint a mai Békés megye területén telepedhettek le, várva az akkoriban már Etelközben lévő szállásterületen élő magyarok bevonulását a Kárpát-medencébe. Ők lehettek azok a székelyek, akik Anonymus közlése szerint a Tisza mellett, Szentes közelében, a Kórógy vizénél csatlakoztak a magyarokhoz és hadseregük elővédként vonult tovább Bihar ellen. [Anonymus: Gesta Hungarorum, ford.: Pais Dezső, 20. fejezet.]
Egyes bihari és székelyföldi településnevek párhuzamai igazolják a székelyek bihari jelenlétét, majd Székelyföldre telepítését. Székelyföld lakosságának egy része tehát „Kis Avariából” származik.
["A székelyek bihari jelenlétét bizonyítják a székely eredetű helynevek: Odurján keresztény változata Adorján, Ábrán mai alakja Vedresábrány, Adony, Halom, Székelyszáz, belőle lett Székelyhíd, Tulogd (Székelyhíd mellett volt), Véd (ma Védpuszta), Várcsehi, Csatár, Szántó, Kovácsi, Diószeg, Telegd, Székelytelek, Ártánd, Kereki és társaik. A keleti székekbe való áttelepedésük alkalmával magukkal vittek bihari helyneveket is. 1235-ben említi írott forrás a Telegdi esperességet, ami az Adorján nemzetség Telegd-ágától kapta a nevét, s a későbbi "anyaszék", Udvarhely korábbi neve volt (későbbi nevét 1270-1272-ben említik először írott források). Udvarhely "fiúszéke" lett Keresztúr, Biharban Székelyhíd mellett hasonló nevű helynév Apátkeresztúr, innen vitték az Erdőhátdombvidék, s a Homoród és Hortobágy folyók neveit is. Székelyhíd települést a Váradi Regestrum 26. és 165. cikkelyei 1213-1217 között még Székelyszáz településnek mondja, ahol a székely század hadnagya Lukács. A 323. paragrafus (208. oklevél) szerint a zaculok a biharivár fegyveresei, akik a nem nemesek első osztályához tartoztak. Szabad emberek és függetlenek a bihari várispántól, ezért mentette fel a királyi várispán társai vádaskodása alól Dőst, aki a székely századhoz tartozott. Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája, Székelyhíd, 2003, 51]
A székelyeknek a magyarokhoz történő csatlakozásában szerepet játszhatott az elsősorban a székely hagyományban máig fennmaradt, Csaba királyfiról szóló monda. A monda szerint az Attila halála után kitört testvérháborúban elszenvedett vereség után Csaba királyfi 15 ezer katonájával együtt Görögország irányába kivonult a Kárpát-medencéből, de 3 ezer katonát itt hagyott. A hagyomány alapján ezek leszármazottai a székelyek, akik évszázadokon át várták Csaba királyfi népének visszajövetelét. A magyar krónikák szerint a honfoglaló magyarok vezére, Árpád Csaba királyfi leszármazottja. Ugyancsak Csaba királyfi leszármazottja a honfoglalókhoz Kiev mellett csatlakozott Edemén, illetőleg a tőle származó Aba Sámuel, az államalapító István király sógora, aki István idején nádor, majd később király is lett.
Békés megyében három település nevében is szerepel a Csaba név: Békéscsaba, Csabaszabadi, Csabacsüd. Ezen kívül csak két megye egy-egy települése tartalmazza a Csaba nevet (Pest megyében Piliscsaba és Borsod megyében Hejócsaba).
A birtok- és címeradományokat tartalmazó un. királyi könyvekben, a vármegyei, főúri és egyházi levéltárakban megőrzött régi magyar személynevek arra utalnak, hogy a magyarokhoz csatlakozott - az avarokat is integráló - székelyek Székelyföldön megőrizték identitásukat, az ország más területein beolvadtak a magyar nemességbe. Ilyen jellegzetesen székely eredetű, az egész országban elterjedt keresztény nevek például a Benedek, Bencze, Benkő, Mikó, Jancsó, Lázár stb.
Mindezek alapján arra a – a kettős honfoglalás elméletében már korábban is felvetődött – véleményre jutottunk, hogy a hon(vissza)foglaló magyarság a Kárpát-medencében magyar nyelven beszélő, a nyugati kereszténységet már a honfoglalást megelőzően felvett népcsoportot talált, és később ezzel szövetségben hozta létre a magyar államot. A honfoglalás ebben az értelemben az azonos eredetű és nyelvű testvérnépek, a székelyek, az avarok és a magyarok újraegyesítését jelentette.
Képek: Nap és Hold a Szentkoronán, Rudraséna indoszkíta király pénzén és II. András pecsétjén
Irodalom:
[1] Árkosi Benkő József: Az Erdélyországi Nemes Székely Nemzet Képe, Budapest, 1927. 18., Kolozsvár, 1806. hasonmás kiadása
[2] Bálint, Cs. 1995: Kelet, a korai avarok és Bizánc kapcsolatai. (Menandrosz és Theophülaktosz Szimokattész bizánci történészek tudósítanak a uarkhoniták néven említett avarokról.)
[3] Horváth Lajos: Észrevételek az avar főhatalom hanyatlásához 795-822, In: Eleink IX. évf. 3. szám (19.), 2010.
[4] Ligeti Lajos: Die Ahnentafel Attilas und die hunnischen Tan-hu-Namen. Asia Major II (Lipsiae, 1925),
[5] Magyarország a XX. században., főszerk.: Kollega Tarsoly István, V. kötet, Szekszárd : Babits, 1996-2000.
[6] Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája, Székelyhíd, 2003,
[7] Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai. Bp., 1998.
[8] Szentpéteri József: Archäologische denkmäler der Awarenzeit in mitteleuropa I-II., Budapest, 2002.
