Xiongnu (közelítőleg ejtsd: sungnu) a hunok kínai neve a távolkeleti térségben. Régészeti kapcsolatokat a hunok és a xiongnuk között a tudományos irodalomban nem ismertettek. Ez lehetett a megosztottság oka a tudományos kutatók között. Bár kisebb mértékben, de vannak akik nem fogadják el a történeti folyamatosság meglétét Kr.e. a 3. századból Modun shanyu (ejtsd sanjü = főkirály) távol-keleti xiongnu népe és nyugaton Attila nagykirály Kr.u. 5. századi hun népe között. Ennek a tagadó álláspontnak kiemelkedő képviselői az oroszországi Szergej Minjajev (1999) és az amerikai Prof. Denis Sinor (1990, 1997). Minjajev aki xiongnu temetőket ás Burjátiában, még 1999-ben is azt az álláspontot képviselte new-yorki előadásában, hogy bár vannak xiongnu leletek a Jenyiszej nyugati oldalán, a xiongnuk ezt a területet nem foglalták el hanem az csak befolyásuk alatt volt. ők tehát nem keltek át a Jenyiszejen és nem is mentek be Európába. Így a Jenyiszejtől nyugatra fekvő terület az Irtis folyóig, azaz, Nyugat-Szibéria egy része kritikus, átmeneti térség a hunok történeti folytonossága szempontjából, ezért összpontosítottam kutatásaimat e területre mélyebben és nagy figyelemmel. A három fő régészeti kapcsolat mellett további öt régészeti és történelmi kapcsolatot fogok elemezni a xiongnuk és a hunok között, hogy előmozdítsam ennek a fontos kérdésnek a megoldását.

Az első három régészeti kapcsolatot – amelyet Esztergomban is ismertettem – már több régészeti konferencián bemutattam (ICANAS Montreal 2000, CESS Wisconsini Egyetem 2000), és legutóbb közlésre is került (Érdy 2002-A, és 2002-B). A három fő régészeti kapcsolatot, amelyek mindegyikéről régészeti térképet lehetett készíteni a következő leletek szolgáltatják:

1. A hun típusú áldozati bronzüstök
2. A hun arany női diadémek
3. A részleges lovastemetkezések és sírszerkezetek.

Ezekhez járul három ősi írott forrás megerősítése, melyek közül kettő kínai egy pedig szogd forrás. Ezeket tárgyalni fogom.

A három fő régészeti kapcsolatnak csak a leglényegesebb részeit elemzem ebben a dolgozatban. Ezt fogja követni az öt új régészeti kapcsolat vizsgálata amelyeket az utóbbi két év folyamán ismertem fel és dolgoztam ki. Ezek mindigyeke követni fogja a xiongnukat a Jenyiszejt elhagyva nyugat felé Nyugat Szibériába, sőt Európa közepébe. A három fő régészeti kapcsolat alapján én elfogadom a xongnu-hun történelmi folyamatosságot ebben a dolgozatban és a két népnevet egymással kicserélhetőnek tartom.

A régészeti kapcsolatot mutató három fő leletcsoport.

I. Az 1. kép az eurázsiai xiongnu vagy hun típusú bronzüstök legtöbbjének távlati képét mutatja Közép Európától a Távol Keletig, nagyjából a bal felső saroktól a jobb alsó sarokig. 1995-ben amikor az eddigi legterjedelmesebb üsttanulmányom megjelent a Eurasian Studies Yearbook-ban (amely az Ural-Altaische Jahrbücher folytatása) 185 bronzüstöt ismertem az eurázsiai kontinensen (Érdy 1995). Első tanulmányom az üstökről 1990-ben jelent meg (Érdy 1990). Ugyanakkor az Ermitázs rangidős kutatói dolgozatukban 56 bronzüstöt tárgyaltak és elemeztek csak (Bokovenko, Zaszeckaja 1993). A hunok vándorlását tekintve velem azonos eredményre jutottak.

1. kép. Hun (xiongnu) típusú bronzüstök a Dunától a Sárga Folyóig. (Rajzok: Érdy).

A bronzüstöknek három felhasználása lehet:

1. Szertartásos áldozati szerep. Egy sziklavéseten talált jelenetben a hatujjas kezét felmutató sámán központi jelenléte vezet ehhez a felismeréshez. Alább a 3. fejezetben a sziklarajzokon talált jeleneteket és rajtuk az üstök szerepét tovább elemezzük és a Kizil Kayából származó sziklavéseten látható a hatujjas alak.
2. Mindennapi főzés üstökben, amely ismét sziklarajz jelenetekből olvasható le (Erdy 1996.86).
3. Temetkezési szertartásoknál a halottal eltemethetnek üstöket. Régen a Távol-Keleten redukált nagyságú, 20 cm-es vagy kisebb bronzüstök kerültek a sírokba. A délszibériai temetőkben (Kokel, Mihajlovka) gyakran az üstök agyag másolatát helyezték a sírokba amelyek 40 cm magasak is lehettek.

A hun üstök sokszor tűzben álltak, ez az oka annak, hogy gyakran letört, korródeált talppal találják őket. A hun üstök egy részének talpát négy ablakszerű nyílással áttörték, hogy a láng jobban érje az üst alját. A sok üstlelet alapján úgy tűnik hogy ennek a fajtának az eredete Ordos-puszta ahol sok ilyen lelet került elő.

Nagyon fontos az, hogy a szkítáknál és szarmatáknál soha sem jelenik meg áttört talpú üst és általában a talpak nem korródeáltak. Úgy tűnik, hogy ezen népek keskeny lábú és sokszor más formájú üstjeit nem vagy csak ritkán állították tűzbe. A kettő közül gyakoribb szkíta üstökre jellemző hogy sokszor háromlábúak, a fülekre és lábakra, vagy a peremre állatalakot helyezhetnek. Az üstök néha oválisak, leggyakrabban karcsú, keskeny lábon állnak amely sohasem áttört (Érdy 1995.6). A hun üstökhöz hasonló edényeiken a fül karika alakú, ezt öntötték vagy forrasztották az üsttesthez így megkülönböztethetők a hunokétól. A fülek sosem szögletesek belül.

Az üstök datálása más velük együtt talált tárgyak segítségével történhet. Európában többször római erődök romjai közt találtak hun üstöt (Intercisa=Dunaújváros, Calamantia=Izsa-Leányvár és az Al-Duna mentén Celei-nél és Hinová-nál), vagy mint Sziléziában római ékszerek voltak az üstben (Höckricht). A Bajkál-tó térségében és a Távol-Keleten mázas kínai csészék, kínai tükrök, Han dinasztia korabeli pénzek segítik az üstök datálását.

II. A régészeti leletek második csoportja a hun női arany diadémoké, melyek a Sárga Folyótól a Duna völgyéig követhetők. Típusaikat a 2. kép mutatja, ezek a fej 2/3-át ölelik át. Jellemző rájuk hogy sötét piros drágakövek (almandin, gránát, karneol) gazdagon borítják az arany, vagy arannyal futtatott pántokat. Néha a színek játéka miatt gyöngyház, vagy zöld üveg is megjelenik rajtuk. A legkorábbi arany-pántos diadémot öt gyönyörű nagy gyöngyházkő díszíti, amelyet az Ordosban fekvő Xigoupanban tártak fel, Kr. e. a 2. századból való. A 20 eurázsiai diadém fontossága abban rejlik, hogy viseletük sajátosan hun, ez a fajta diadém semmilyen más népnél nem jelenik meg, így a történeti folytonosságot jól képviseli ez az ékszer.

2. kép. Hun nők temetkezési arany diadémjai (Zaszeckaja 1994, Bóna 1993 és Tian-Guo 1986 után).

III. A régészeti kapcsolatot képező leletek harmadik csoportja a xiongnuk/hunok részleges lovastemetkezése és ugyanakkor a sírok szerkezete a 3. képen. Ilyenkor a lókoponya és a négy alsó lábszár vagy pata van a sírban. Később Kr.u. a 2. sz. után a lóbőr is megtalálható. A sírrajzokat Zaszeckaja (1994. 17–18, Fig. 3) régészeti munkájából válogattuk és Kelet-Európából valók. A 3.1 és 3.2 kép egyszerű négyszögletes aknasír. A 3.2-esen a ló koponyája a halott lábához van helyezve. A 3.3-as kép padkás sír. A padkát a lókoponya, a lábcsontok és más temetkezési tárgyak számára használhatják. (Az első három kép középső Volga menti leleteket mutat. A 3.4-es kép a Dnyeszter mellől való). A 3.4. kép padmalyos sír, amikor is egy hosszanti üreget képeznek ki a sír fenekénél amelybe a halott tetemét behelyezik. A padmaly üreget falapokkal, vagy lapos palával lezárhatják. Ebben a nagyon emberséges és törődő sírszerkezetben a lehulló hant nem üti a halott testét. Az itt tárgyalt három sír mindegyikében részleges lovastemetkezést láttunk. Ebben az esetben a ló húsát a halotti toron elfogyasztották.

3. kép. Hun részleges és jelképes lovastemetkezések, valamint sírszerkezetek Kelet-Európában (válogatás Zaszeckaja 1994 könyvéből). JELKÉPES: 1 – aknasír, nő, Pokrovszk. RÉSZLEGES: 2 – aknasír, nő, Verhnyje Pogromnoje, 3 – padkás, női sír, Lenyinszk, 4 – padmalyos, férfi, Kubej.

A 3.1. kép sajátos elrendezésű sírt mutat. Ez jelképes lovastemetkezés amelyben a lovat nem áldozták fel. Csupán lószerszámot látunk, közülük legfontosabb a zabla jelenléte. A régi lovasnomád hiedelem szerint ugyanis az emberhez hasonlóan a kettőslelkű ló árnyéklelke vagyis az íz a koponyában lakozik. Ha a lókoponyát a sírba teszik a túlvilágon a ló meg fog tudni elevenedni gazdájával együtt. Ezért még a zabla jelenléte is elegendő a jelképes temetkezésnél a ló életre keléséhez. A jelképes vagy szimbolikus lovastemetkezés mindhárom sírfajtában megjelenhet.

Valójában még egy temetkezési fajta jellemzi a hunokat. Előfordulhat hogy a lókultusznak a sírban nincs nyoma sem részleges, sem jelképes formában. Ilyenkor a fegyverzet, övcsatok és díszek, valamint a sírszerkezet az amelyik jelzi hogy hun sírral van dolgunk.

Hun temetkezési formák kelettől-nyugatig Közép-Eurázsia steppéin.

Azért választottam ki a hun temetkezési formák részletes vizsgálatát a Pontusi Steppén mert ez kritikus láncszeme a hunok Európába jövetelének, azaz azt látjuk, hogy az Ázsiából jól ismert temetkezési szokások ugyanúgy megvannak Európában. A temetkezési formák összekötik a kelet-európai temetkezéseket a nyugatabbra fekvő közép-európaiakkal, ugyanakkor egyenes folytatásai az Ázsia közepén talált, valamint a korábbi időből Mongóliában és délebbre belső Mongóliában meg Ordosban feltárt temetkezésekkel. Mindezek áttekinthetők a lovastemetkezések térképén, melyet alább részletezünk (6. kép) és amelyről a számozott lelőhelyek leolvashatók.

Hogy a hun temetkezésekről teljessé tegyük a képet megemlítem, hogy a királyi család és a hun nemesek mély, akár 12 méter mélységű sírokban is temekeztek (Tahilt völgyi hun asszony Nyugat Mongóliában – 5.14-es lelőhely, és a Noyon Uul hegység három völgyében hun arisztokrácia sírjai – 5.6-os lelőhely). A fából kivésett koporsót lagerendákból ácsolt temetkezési kamra védte, s esetekben a gyászkocsit is a sírba tették. Gyönyörű szőnyegek is boríthatták a külső, nagyobb temetkezési kamra falát úgy mint Noyon Uulban, amelyeken olyan mitikus állatjelenetek vannak amelyek a jól ismert övvereteken is megjelennek. Az ilyen előkelő sírokat nagy föld és kőhalom boríthatja amikor is kurgán temetkezésekről beszélünk. Ebben a dolgozatban nem ezeket a nagyon előkelő temetkezéseket vizsgáljuk, bár a lókultusz jelei jelen lehetnek. Egyszerűbb síroknál is lehet halom, illetve másképpen, köralakban, vagy négyszöges formában sorbarakott szikladarabok is jelezhették a temetkezés helyét, kő- vagy földhalom nélkül. Ilyenkor kerekszur-okról beszélünk. Jeltelenek is lehetnek a hun sírok (Érdy 2001-A és 2001-B).

Lókultusz nélküli hun sírokat látunk a Jenyiszej vidék temetőiben így Ajmirligben, Kokelben (Tuva) és Tepszejben a Minuszinszk vidéken. (Sorrendben: 3.4, 3.2 és 3.1-es lelőhelyek). Ezeket bemutattam esztergomi előadásomban és az azóta megjelent tanulmányaimban (Érdy 2001-A és -B valamint Érdy 2002-A és -B). Így jelen dolgozatomban újraközlésüktől eltekintek. A jelzett közleményekben több más Belső-Ázsia terébe eső temetőről és azok sírrajzairól is beszámoltam. A Jenyiszej menti temetők közül különösen a minuszinszki Tepszej-ben (3.1-es lelőhely) megdöbbentő párhuzamát látjuk a 2500 km-rel délebbre fekvő Daodunzi xiongnu sírjainak a Sárga Folyó mentén (6.1-es lelőhely a 6. képen). Nem csak a sírelrendezés és a sírszerkezet, hanem még a fej fölötti kis üregbe helyezett agyag korsó alakja és helye is azonos. Mi több, ugyancsak nincs jele a lókultusznak a nőket, gyermekeket és fiatalokat rejtő hasonlóan Kr.e. 2. századi Daodunziban (a Sárga Folyó szomszédságában). Valószínű a következtetés, hogy Kr.e. a 3. században Modun shanju idejében a Sárga Folyó teréből jövő xiongnuk foglalták el Minuszinsz vidékét.

Egy másik különleges párhuzam tűnik fel a Bajkál-tó környéki Csikoj-folyó mentén (Burjátia). Az Ilmovaja Pagynál talált (5.4-es lelőhely) északi hun sír elrendezése (Kr.e. 1. sz.) és a legősibb shanrong, elő-hun részleges lovastemetkezés között (Kr.e. 8–5. sz.) (6.14–6.16-os lelőhelyek) vehető észre ez a párhuzam. Ez utóbbi Beijingtől északra fekszik és míg a sír mélyre van ásva és végpadkája is van, felülnézetben az áldozati állatok és a sír elrendezése a kettő között igen hasonló, ugyannyira hogy ez Sima Qian – a shanrongokra vonatkozó – előhun minősítésének a megerősítését is szolgálhatja.

A régészeti leletek térképei.

A régészeti leletek fenti három csoportjából három térképet szerkesztettem az eurázsiai leleteket számbavéve. A térképek a 4., 5. és 6. képként láthatók.

A 4. kép a hun típusú bronzüstök eloszlási térképe. A 185 üst adatai 36 táblázatban vannak feldolgozva (Érdy 1995). Eurázsiát hat régióra osztottam az üstök sűrűsödési központjai szerint, ezt a felosztást a többi térképen is követem a leletek számozásánál.

4. kép. A hun és xiongnu típusú üstleletek térképe Eurázsiában. (Térkép: Érdy).

A hun arany női diadémok térképe az 5. képen van. A fémpánt gyakran arany, de lehet aranyozott bronz. A felhasznált drágakövek vörös színűek, almandin, gránát, vagy kameol, mint korábban megjegyeztük.

5. kép. A huin/xiongnu temetkezések női arany diadémjai Eurázsiában (Térkép: Érdy).

A 6. képen látjuk a részleges és jelképes lovastemetkezések térképét Közép-Eurázsiában. A Közép-Eurázsia kifejezés észak-déli irányban értendő és így hosszanti övet foglal el a földgömbön. A jelmagyarázat segítségével a sírok szerkezetét is leolvashatjuk. A fekete négyszögek a lókultusz jelenlétét mutatják részleges vagy jelképes formában. Az üres négyzetek a lókultusz hiányát jelzik. Üres négyzeteket látunk a Sárga Folyónál Daodunziban (6.1-es lelőhely a térképen) ahol nők, fiatalok és gyermekek vannak eltemetve, és ugyancsak a Jenyiszej mentén (3.1 – 3.3-as lelőhelyek).

6. kép. Északi Barbár, Xiongnu és Hun részleges (és jelképes) lovastemetkezések és sírszerkezetek Eurázsiában (Kr.e. 8. sz – Kr.u. 5. sz.) Térkép: Érdy.

A három nagyfokú harmóniában lévő térkép három régészeti kapcsolatot szolgáltat, amelyek a távol-keleti xiongnuk és az európai hunok között meglévő történelmi folyamatosságot igazolják. Ezeket az eredményeket, tovább menve, alátámasztja és megerősíti három írott ősi forrás, két kínai és egy szogdiai.

Írott ősi történeti források.

Ezek egyike a Wei Shu (a Wei dinasztia évkönyve) amely leírja a Topa Wei dinasztia történetét a Kr.u. 4–6. században (386–534). A Wei Shu megemlíti amikor Su-t’e-ről, azaz Szogdiánáról ír, hogy annak a régebbi neve Yen-ts’ai, és hogy a xiongnuk megölték annak királyát és a földjét elfoglalták.

A másik forrás a Wei Lueh a korábbi Ts’ao Wei periódusból, ez a Kr.u. 3. század eseményeiről ír (220–265). Leírja, hogy Yen-ts’ait úgy is hívták, hogy A-lan-liao, vagy A-lan, vagy A-lan-na. A két Wei forrásból tehát azt olvashatjuk ki hogy a „xiongnuk” legyőzték Yen-Is’ait, azaz az alánokat és elfoglalták a területüket.

Európai forrásokból, azonban, így Jordanestől és Ammianus Marcellinustól tudjuk azt, hogy a hunok voltak azok akik legyőzték az alánokat Kr.u. 370-ben. Következésképen a hun és a xiongnu egy és ugyanaz a nép, vonja le a következtetést Hirth (1901) a kérdést elemző dolgozatában.

A harmadik ősi forrás nyolc szogdiai levél közül a 2. számú levél amelyeket Sir Aurel Stein fedezett fel egy régi kínai sivatagi őrtorony romjai között. A szogdiai levél Henning (1948) elemzése szerint arról számol be hogy a „hunok” elfoglalták Luoyangot a Jin dinasztia fővárosát Kínában. Ez a híres esemény Kr.u. 311-ben játszódott le amikor a Great Shanyu Liu Yuan fia a déli xiongnuk élén bevette a fővárost. Eszerint a két nevet xiongnut és hunt ugyanarra a népre használták egyszer Ázsia nyugati, máskor pedig a keleti végében. Henning vélekedését újabban talált szogd feliratokat elemezve Humbach (1985) megerősítette.

A xiongnu/hun temetők magyar párhuzamai

A hun történelem vizsgálatának volt egy meglepő magyar vonatkozású eredménye is. Szoros párhuzamok tűntek fel hun és magyar temetkezési formák között. Valójában először történt meg, hogy tárgyi kapcsolatot, egyszerre hármat, mutat be egy kutató hunok és magyarok között. Az eddig is ismert sok irodalmi hivatkozást mind hibásnak, így érvénytelennek minősítette a tudomány. A most tárgyalandó tárgyi, régészeti kapcsolatok a kultúra legarchaikusabb rétegében gyökerező temetkezési szokásokhoz kapcsolódnak.

A hun lovastemetkezések magyar szempontból igen nagy fontosságúak, mert ezek hozták felszínre a három, eddig észre nem vett tárgyi párhuzamot. A hun lovastemetkezések vezetnek el a három régészeti egyezésen keresztül a honfoglaló magyarok lovassírjaihoz amelyeket megtalálunk legkorábban az Ural vidék folyóinak völgyeiben, majd Etelközben, végül pedig a Kárpátmedencében.

Az eurázsiai részleges lovastemetkezések történelmi lépcsői a következők: ősi shanrong sírok (Kr.e 8. sz.), Ordos vidéki sírok (Kr.e. 6–3. sz.), távol-keleti xiongnu sírok (Daodunzi, Bajkál-vidék) (Kr.e. 2. sz.), közép-ázsiai xiongnu/hun sírok (Jenyiszej vidék, Balhas-tó vidéke, Irtis mentén Szidorovka) (Kr.e. 2. sz – Kr.u. 2. sz), Pontusi-steppe hun sírjai (Kr.u. 4. sz.). Az utóbbiakat a Káma-Bjeleja-Ural-folyó menti korai magyar, ezüsttel teli lovassírok (Kr.u. 6–8. sz.) párhuzamaival vethetjük össze. Végül a Kárpát-medencei hun sírok (Kr.u. 5. sz.) ahol a honfoglaló magyarok gazdag lovassírjai (Kr.u. 9–10. sz.) is feküsznek.

A Káma-Bjelaja-Ural-folyó menti korai magyar temetők közül fontosságban a Volgába ömlő Káma torkolatánál fekvő Bolsije Tigani 33 sírja emelkedik ki (Kr. u. 8–9. sz.). A magyar ismérvek itt a legvilágosabban felismerhetők és el nem téveszthetők. A sírokra jellemző az ezüst díszítéssel való gazdag telítettség, a nemesfémlemezes szemfedők megjelenése, a részleges lovastemetkezés mely gyakori női sírokban is. Szablyák, tulipánszerű leveles veretek, a honfoglalóknál is meglevő pávasárkányok, vagy 13. századi (Kun László denárja és obulusa) pénzeinken is megjelenő sárkányok láthatók a gazdag sírokban.

A temetőben fekvő közösség kötött, azonos kultúrája évszázados, régi hagyományokról tanúskodik, nem olyasmiről amelyet éppen csak hogy kölcsönözhettünk környező népektől. A korai magyarok sírokból megismerhető kultúrája a szomszédos népekénél gazdagabb. Ennek a kultúrának a nyomai találhatók végig a Bjelaja-folyó menti (Kr.u. 8–9. sz.) és az Ural-folyó menti (Kr. u. 6. sz.) temetőkben. Minden sírra jellemző a már említett magyar stílusjelleg, továbbá még egy jellegzetesség. Ebben a térségben a halottak feje mellé egy kicsi, gömbölyű aljú, szélesszájú, agyagedényt helyeztek melynek átmérője 10-15 centiméternyi. Ezt Kusnarenkovó típusú edénynek nevezte Jelena Halikova a Kazányi Egyetem régész-tanárnője, a korai magyar és bolgár hagyaték kutatója. A Káma-Bjelaja-Ural menti leletek ismertetésénél az ő eredményeire támaszkodom és azokat követem (Halikova 1975 és l976).

A hun és magyar temetkezéseknek három szoros párhuzamát figyeltem meg és tettem közzé az esztergomi konferenciával kapcsolatosan megjelent könyvemben (Érdy 2001-A). A számos kísérő illusztrációt azonban itt nem közölhetjük újra. A párhuzamok a következők:

1. A részleges (vagy jelképes) lovastemetkezés szokása.
2. Három alapvető sírszerkezet alkalmazása.
3. A kis kerekaljú agyagedény jelenléte a Káma-Ural vidéki sírokban mely követhető az Irtis-folyó keleti oldalán, Szidorovkánál fekvő hun halomsíros temetőig. Az edénykéknek a nagysága, a bekarcolt díszített volta (nem maguk a díszítések), s még a peremnek a rovátkolása is azonos. Ez a szokás a korai magyar sírok e keleti csoportjára jellemző és nem maradt fenn nyugat felé.

Egy korai tanulmányában Bálint Csanád 1969) arra a következtetésre jutott, hogy a részleges lovastemetkezés szokása jellegzetesen magyar. Fodor István (1973) azt jegyezte meg hogy ezt „úgy tűnik, egyelőre jogos kétkedéssel kell fogadnunk”. Ezt azért tette, mert a Volga térségében számos más temetőből is részleges lovastemetkezésre vonatkozó információt gyűjtött össze. Egy kivételtől eltekintve (udmurt/votják sír) ezeket legnagyobbrészt volgai bolgárként azonosított temetőkben jegyezte fel. Tizenhét ilyen temető nevét sorolja fel Fodor. Ezek közül azonban ötöt Halikova feltüntet térképén, mert ezeket korai magyar temetőként azonosította a Bolsije Tigani korai magyar temetőhöz való hasonlóságuk alapján (Ilyenek: Itkucsukevo, Isimbajevo, Birszk, Szterlitamak, Karanajevo).

Számos más temetőről Fodor megjegyzi, hogy „a ló koponyáját és végtagjait a halotti tor alkalmával a sírok közt külön gödörbe, vagy a sírgödör betöltésébe temették a Volga-Káma vidékének nagy részén” (161. o.). De már a korai évszázadokról (Kr.e. 2. – Kr.u. 3. sz) is az olvasható, hogy „Lócsontokat és lókoponyákat találtak… a sírok közé ásott áldozati gödrökben „(Zaoszinovó) (162. o.). Dehát ez nem az a részleges lovastemetkezés amelyről mi most írunk.

Fodor kiemel három temetőt a Volga vidéken, ezek: Bolsije Tarhani, Tankejevka és Tyetyusi. Megjegyzi, hogy az első kettőben „található legnagyobb számban honfoglalás kori legjellemzőbb változatának – a lábhoz tett lóbőrös temetkezésnek – kelet-európai párhuzama.” (160. o.) A harmadik temető Tankejevkához hasonló, írja. Alább megállapítja (161. o.), hogy „a 9., 10. sz.-ban Tankejevkában tehetjük fel magyar népcsoport jelenlétét”. Tehát – úgy vélem – itt olyan temetőkről van szó ahol leszakadt, később eltörökösödő magyar töredékek voltak. Ez annál inkább bizonyos, mert Fóthi Erzsébet (2001) esztergomi előadásában bemutatta, hogy Tankejevkában számos lovastemetkezéses sír halottjának a koponyáján besarjadt, gyógyult trepanáció (koponyalékelés) nyomait találták. A koponyalékelés egykori gyógymódja pedig a magyaroknál gyakori.

De nem kell meglepődnünk, hogy ha lovastemetkezés nyomai megjelennek volgai bolgár temetőkben, hisz az ó-bolgár királylista megléte biztosan jelzi, hogy van hun hagyománya az onogur bolgár-törökségnek is. Csak az aztán nem várt, hogy a későbbi dunai Bolgáriában nagyon kevés a lócsontokat tartalmazó temetkezés és nincsenek részletes beszámolók arról hogy lenne (Erdélyi 2002).

Végül is a lovastemetkezéssel kapcsolatos vizsgálataiban arra a konklúzióra jutott Fodor, hogy „valószínűnek látszik, hogy az Ural és Közép-Volga vidékén volt elsősorban elterjedve ebben az időben ez a temetkezési szokás, és a magyarság is innen vitte új hazájába, halottas szokásai egy másik elemével, a szemfedővel együtt…” A szemfedőkről még azt írja: „melyekről teljes bizonyossággal elmondható, hogy műveltségünk, ill. hitvilágunk ugor elemeihez tartozik”. Ez utóbbi úgynevezett „teljesen bizonyos” konklúzió az elmúlt közel harminc év során nem nyert beigazolást. A mások által továbbvitt kutatás a fémlemezekkel ellátott arctakarókat, szemfedőket török és hun jellegű népek régészeti hagyatékában találta meg Belső-Ázsiában.

A lovastemetkezésre vonatkozóan Fodor még megjegyez egy másik felfogást is azt, hogy „I. P. Zaszeckaja valószínűnek tartja, hogy ez a fajta lovastemetkezés a mai Kazahsztán területén alakult ki”. Ennek a kérdésnek a teljessé tevéséhez jómagam csak az kívánom hozzátenni, hogy mind a részleges lovastemetkezés, mind a fémlemezes szemfedők legkorábban dokumentált és gyakori használata messze a Távol-Keletre, a Sima Qian által hun elődnépnek leírt (the ancestor of the Xiongnu) három shanrong temetőbe visz a Jundu Shan hegység déli lejtőire, Kr.e. a 8. századba. Ezt a két régészeti felismerést magam tettem közzé először (Érdy 1997), dolgozatom angolból fordított címe: „ősi magyar temetkezési szokások jelenléte északi barbár (Kr.e. 8–5. sz) és xiongnu temetőkben.”

Ezeknek a régészeti párhuzamoknak a megléte erőteljesen megkérdőjelezi hogy helyes volt e a magyar tudományos életben kategorikusan elutasítani a hun-magyar kapcsolatoknak a külföldi és hazai írott forrásokból és a hagyományból jól ismert meglétét. Ugyanakkor választ kell adni a sajátos régészeti párhuzamok meglétének okára. Jóllehet a jelenben nem tudom pontosan rekonstruálni azt a történelmi folyamatot amely a párhuzamokat létrehozta, fontosságuk miatt ezeket az észrevételeket az olvasó figyelmébe kívántam hozni. Megemlítem, hogy számos idevonatkozó régészeti illusztráció van röviddel ezelőtt megjelent, „A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal” című könyvemben (Érdy 2001-A. 86–109 old.).

Most pedig visszatérünk a hunok ázsiai és európai csoportjai, azaz a xiongnuk és a hunok régészeti kapcsolatainak és történelmi folyamatosságának a tárgyalásához.

1. Az üstfülek díszítésének fokozatos gazdagodása.

Amint keletről nyugat felé haladunk a régészeti leletekben, észrevettem hogy a bronzüstök legjellegzetesebb részének a fül mintázatának fokozatosan gazdagodó jellege van mint ahogy azt a 7. kép mutatja a belül szögletes fülek esetében.

7. kép. Az üstfülek díszítésének gazdagodása nyugat felé. (Elrendezés: Érdy).

A felső sorban három lapos fület látunk (1–3 – Ordosból és a szomszédos Sui Yuan-ből).

Iker ívek csúcsokkal a következő fejlődési lépcső (4 – Gansu).

Csúcsos dísz a peremen jelenik meg az iker ívek mellett (5 – Jilin).

Nyeles gomb jelenik meg a csúcsok között (7 – Transzbajkál).

Három nyeles gomb van már a csúcsos peremdíszek között (8 – Altáj).

Öt nyeles gomb látható (9 – Kizil Adirnál, az Ural-folyó mentén).

Öt lapos gombaszerű dísz váltja fel az öt nyeles gombot, amelyek nem érintik egymást (11 – Kaukázus, 10 – Ürümqi).

Egymást érinti az öt lapos gomba (12 – Kapos völgy, Magyarország).

Hat lapos gomba érinti egymást (13 – Törtel, Magyarország).

Két-két gomba van a peremen, a fül mindkét oldalán, nem egy-egy (14 – Várpalota, Magyarország).

A régészeti lelőhelyek utáni számok az Érdy (1995)-ben levő táblázatokra utalnak, amelyekben az üstleletekre vonatkozó részletek találhatók. A 7. képen láthattuk az üstfülek díszítésének fokozatos fejlődését Ordostól Közép-Európáig, a földrajzi fekvés függvényében. Ilyen folyamatos és következetes változás ebben a bronzművészetben nem jelenhet meg véletlenszerűen, hanem kellett hogy egy egyedi népi kultúrában belső fejlődés eredménye legyen.

Az üstök dátuma a hunok jelenlétéhez van kötve az egyes területeken. A xiongnu vándorlás Kr.u. 91-ben kezdődött, Kr.u. 370-ben győzik le az alánokat és érnek Európába, majd 410-ben a Kárpát-Medencébe tevődött át a hatalmi központjuk. A vándorlást megelőzően a korai üstök a Hadakozó Államok időszakába nyúlnak vissza felölelve egy évezredet.

2. A xiongnu övcsatok a Bajkál-tó és az Irtis-folyó között.

Ebben a fejezetben felhasználtam az orosz Marianna Devlet (1980) kitűnő és alapos munkáját és a 8. képen bemutatott leleteket abból válogattam. A 8. képen látható xiongnu övcsatok megjelennek szerte Közép-Ázsiában a tipikus xiongnu ikonográfiával, mitológiai jelenetekkel és geometriai mintázatú állatstílussal. 1980-ban Devlet még nem nevezte meg az övcsatokat viselő népet. Azóta azonban főként Bunker (1997) és benne Linduff tanulmányában végzett eurázsiai lelet-összehasonlító munka alapján nyilvánvaló, hogy a leletek a xiongnukhoz (hunokhoz) tartoznak. Ugyanilyen párhuzamokat elemző munkaként szogál az Ariadne Galleries (1998) katalógusa.

8. kép. Xiongnu bronz övcsat típusok és temetkezési hattyú a Szelenga-folyó és a Jenyiszejtől nyugatra fekvő területek között. (Forrásanyag M. A. Devlet 1980).

A 9. kép egy Devlet által közölt térkép és rajta pontok jelzik az övc satok lelőhelyeit amely Devlet munkája. Most csak a pontokat vegyük figyelembe. A négyszögek a térképen a sziklákon levő vésett rajzok, petroglifek lelőhelyeit jelölik s ez Érdy munkája. Devletére rálapolt térképüket a következő fejezetben fogjuk elemezni.

9. kép. A hun övcsatok eloszlása Szibériában (Fekete pontok Devlet 1980 után). A hun korszakból való sziklarajzok lelőhelyei (Négyszögek: Érdy térképezése. LELŐHELYEK: 1 és 2 Podkamen, 3 és 4 Argoa-hegy, 5 Kizil Kaya, 6 Kisebb Bojár sziklarajz, 7 Nagyobb Bojár sziklarajz, 8 Szuljek, 9 Oglahti sziklarajz, 10 Negyedik Szunduk lelőhely.)

Senki sem kételkedik abban, hogy a xiongnuk birtokba vették a Jenyiszej keleti partvidékét. Kr.e a 3. században Modun shanyu (ejtsd sanjü) idejében terjesztették ki hatalmukat erre a területre. Ha megszámoljuk a leleteket 16 övcsatot találunk a Jenyiszej keleti oldalán számos más lelettel együtt, amelyeket jelenleg nem mutatunk. A nyugati parton és annak szomszédságában 62 övcsat lelet van. Egy igen gazdag lelet Koszogolban került elő ahol 30 övcsat volt együtt egy bronzüstben. Ez a kincs jelenleg Krasznojarszkban van a múzeumban. Ha a koszogolit csupán egyetlen leletnek tekintenénk akkor még mindig 33 övcsat leletünk van a Jenyiszej nyugati szomszédságában, míg csupán 16 van a keleti partvidéken.

Az övcsat leletek nagy gyakorisága, jóval több mint kétszeres száma a nyugati részen nem engedi meg hogy feltételezhessük, hogy ez a térség nem volt a xiongnuk birtokában, hiszen sok további régészeti lelet és temető (Kokel, Szidorovka) jelzi a hunok jelenlétét a Jenyiszejtől nyugatra.

3. Hun típusú üstök sziklarajzokon.

Nem tudva Devlet munkájáról és függetlenül attól egy dolgozatom jelent meg (Érdy 1996). Újraértékeltem a petroglifeket a Középső Jenyiszej Medencében (az Abakan steppe van a bal oldalon, míg Minuszinszk van a jobb oldalon). Sziklarajzok hun típusú üstökkel eddig csupán a folyó nyugati oldalán tűntek fel. A 10. kép táblázatban összegezi a sziklarajzokat de azoknak csak fontos részleteit mutatja be.

10. kép. A sziklarajzok összefoglaló táblázata hun üstökkel a Jenyiszej nyugati oldalán. (Érdy elrendezése).

Maenchen-Helfen (1951) azt írta dolgozatában, hogy az emberi alakok ezeken a sziklarajzokon manichaeus papok. Egy orosz kutató, Klyashtorniy (1959) úgy vélte, hogy az emberi alakok inkább nesztoriánus papok. Ezek a lehetőségek azt jelentenék, hogy a sziklavéseteket a 7. és a 10. sz között hozták létre. Azonban egyik kutató sem figyelt fel arra, hogy a köpenyes emberi alakok környezetében hun típusú üstök vannak, mint ahogy azt a 10. kép mutatja. A sziklarajzok teljességükben Érdy (1996) tanulmányában láthatók. De még az összegező táblázat kicsinyített alakjain is megfigyelhető, hogy az Argoa hegységből való sziklarajzon (4. sor) madár álarcokat viselnek és köpenyeiknek uszálya van amely a madarak farkát jelképezi. Egy másik petroglifen, a Kizil Kaya (vörös szikla) nevű sziklán is látunk egy köpenyes alakot. Ez egy mozgalmas jelenet közepe táján van amelyen nyolc ember van, továbbá lovak és kilenc üst. Az emberek közül kettő fegyveres harcos, a többi öt üstöt kever. A köpenyes alakon madár álarc van és feltartja az egyik kezét amelyen hat ujjat számolhatunk meg. Hat ujj, azonban, a sámán/táltos hivatás egyik jellemzője, így azt kell látnunk, hogy a sziklarajzon egy sámán/táltos szertartás jelenete van. Hasonló okból az álarcot viselő köpenyes alakok a 10. kép más sziklarajzain valószínűleg, szintén ilyen szerepet töltenek be.

A Jenyiszej nyugati oldalán helyszíni látogatáskor és az irodalomból 47 üstrajzot gyűjtöttem össze és közzétettem – és ami a legfontosabb – minden sziklavésetnek van olyan bronz hasonmása amely a föld alól került elő a környező Középső Jenyiszej Medencében (Érdy 1996).

Következésképen azt a következtetést kell levonnom, hogy a sziklavéseteken hun üstök vannak és a köpenyes emberi alakok hun madár sámánok akik szertartásokban ténykednek. Más forrásokból megtudhatjuk, hogy „lebegy sámánok” azaz hattyú sámánok tevékenykedtek az Abakán steppén mint ahogy Hoppál (1994. 30, 52) és Holmberg (1927. 61. tábla) ezt illusztrálja.

A petroglifek lelőhelyeiről is készítettem térképet négyzeteket használva jelölésükre. Ha ezeket rálapoljuk Devletnek a bronz övcsatokat összegyűjtő térképére az összetett eredményt a 9. képen látjuk. Ha az eredményeket elemezzük meg kell állapítanunk, hogy a két térkép kitűnően illeszkedik bár az övcsatok és a sziklavésetek térképe egymástól teljesen független kutatás eredménye. Ez megerősíti következtetésünk helyességét arról, hogy a sok régészeti lelet azt tanúsítja, hogy a xiongnuk hosszan éltek és tartózkodtak a Jenyiszejtől nyugatra eső területeken.

4. Xiongnu kurgán temető az Irtis-tolyó közelében, Szidorovkánál.

Nagy fontosságú lelőhely fekszik az Irtis-folyótól öt kilométerre a keleti oldalon. Matjuscsenko és Tataurova (1997) az ásatásokról beszámoló könyve öt kurgánt ír le alattuk 19 egyéni temetkezéssel. A 11. képen kiválogattam és sorbaveszem a tipikus xiongnu leleteket Szidorovkában a kurgántemetőben amelyek mindegyikének párhuzamai vannak a távol-keleti xiongnu vidékeken. A halottakat hátukra fektetve, kinyújtott helyzetben helyezik a sírba leggyakrabban fakoporsóba helyezve. A 11. kép a következőket mutatja:

11. kép. Xiongnu kurgán temető Szidorovkánál, az Irtis-folyóhoz közel. Ruhadíszek, fegyverek és más tárgyak. (Válogatás Matjuscsenko és Tataurova 1997 könyvéből.)

1. Az 1. számú kurgán távlati képe mellett fakoporsó látszik a szomszédos 2. kurgán alól (1. sír). Minden kurgán alatt vannak fakoporsók, 13-at lehetett megszámolni a sírrajzokon.

A fegyverek és más temetkezési tárgyak között:

2. Nyolc háromtollú nyílcsúcs van az 1-es kurgánban, egy pedig a 4. kurgánban.
3. A visszacsapó íjakra való csont lemezek és az íj-véget borító ajzó lemezek több sírból előkerültek.
4. Rövid kardok és dárdahegyek.
5. Vaszablák amelyek a jelképes lovastemetkezés szokását mutatják az 1-es és 3-as kurgán alól kerültek elő.
6. Három bronzüstöt találtak. Az egyiknek az alja és talpa korrodeált és hiányzik (5. kurgán) a másik kettőnek áttört talpa volt az 1-es kurgán 2. sírjából. Áttört talpak csakis xiongnu típusú üstök közt vannak, soha nem jelennek meg szkíta vagy szarmata üstök között. Az áttört lábú üstök eredete legvalószínűbben az Ordos-steppe, ahol sok ilyen üst került elő.

A díszek között számos arany tárgy van amelyek mind az 1. kurgán 2. sírjában voltak lévén ez a legrangosabb személy sírja.

7. Aranyból két lovat díszítő falera kicsavart testű griff ábrázolással.
8. Más arany veretek szemben álló griffekkel és egy arany veret amelyen tigris támad agancsos állatra.
9. Két arany lépcső-szerű dísz kizárólagosan xiongnu mintázású.
10. Végül a legfontosabb egy arany övcsat-pár türkisz berakással és messze keletre nyúló xiongnu ikonográfiával (1. kurgán 2. sír). Mindegyik övcsaton két tigris harap egy tekergő farkasfejű xiongnu sárkányba. Az övcsatokat sorbarakott cseppalakú keret szegélyezi amely gyakran használt, jellegzetes xiongnu mintázat. A gazdag arany leletek azt jelzik, hogy az egykori közösség főembere fekszik az 1. kurgán 2. sírjában. A jobb combja mellett talált nyolc háromtollú nyílcsúcs is erre mutat. Megjegyzem, hogy Kokelben a nagy hun temetőben, a legmagasabb rangú sírban csak hat háromtollú nyílcsúcsot találtak, ott arany melléklet nem volt a sírban.

A farkasfejű sárkányos övcsat-mintából összesen ötöt ismerünk Közép-Ázsiában. A lelőhelyeket a 12. kép mutatja. A Szidorovkánál kiásott példányok aranyból vannak.

12. kép. A hun sárkány mintájával ellátott övcsat leletek öt térsége Közép-Ázsiában.

A többi lelet közül hármat bronzból öntöttek. Egy teljes párt Ivolginszkban ástak ki. Az A. M. Sackler gyűjteményben csak egy darab van ismeretlen lelőhelyről. Az övcsatnak, azonban, arzén tartalma van s ez azt jelzi hogy Dél-Szibériából való. A harmadik bronz lelet az Adrianova gyűjteményben van az Ermitázsban, Oroszországban így legvalószínűbben ez az ismeretlen eredetű törött darab is Szibériából származik.

Az ötödik darab egy különleges és ritka lelet. Nefritből, más szóval jadeből készült. A Hotung Gyűjteményben van. Színe sötét zöldesszürke. Ilyen sötét jadet csupán Nyugat-Mongoliában bányásznak a xiongnuk ősi területén. Három megyében (Bayanhongor, Hövsgöl and Dzavhan aymagok) lelik ezeket. Ulan Baatorban a Nemzeti Múzeumban van egy sötét jadeből készült tárgy, melynek hasonló a színe. E. Bunker (1997. 88, 274 old.) és ebben K. Linduff tanulmánya tárgyalja ezt a különleges jade övcsatot és a többit is ismerteti.

Amit ezek a többrétű párhuzamok képviselnek számomra az az, hogy jellegzetes xiongnu tárgyak, jellegzetes xiongnu ikonográfiával nem csak ősi xiongnu területeken találhatók, hanem egészen nyugaton Szidorovkánál az Irtis-folyó mellett, ahol az övcsatok arany változatát találjuk. Tehát ha feltesszük a kérdést ki vihette a xiongnu tárgyak tíz csoportját és a temetkezési szokásokat az Irtishez, akkor mi más választ adhatunk mint azt, hogy azokat maguk a xiongnuk vitték oda.

5. Egy írott kínai forrás kapcsolódása a régészeti leletekhez az Ili-folyó – Balhas-tó térségében.

A kínai forrás a Hou Han Shu (Parker 1892–1893. Vol XX p. 93; Vol.XXI pp. 263–265, 291). Leírja, hogy az északi xiongnuk több vereséget szenvedtek Kr.u. 85 óta, mivel a 70-es években beállott igen kedvezőtlen viszonyok úgy mint ragályok, sáskák, nagyon kemény telek és éhínség meggyengítették őket.

Kr.u. 91-ben kínai szövetségben négy nomád ellenséges nép támadta meg egyszerre a meggyengült északi xiongnukat négy oldalról (észak: dingling, kelet: xianbei/ szienpi, dél: déli xiongnu, nyugat: wuszun). Hogy elkerüljék a felőrlődést a Hou Han Shu leírja, hogy a xiongnuk és a shanyu elhagyták az ősi földjüket és nyugat felé menekültek. Áttelepültek az Ili-folyó környékére. Az Ili a Balhas-tóba ömlik, a mai Semirécsjében, más szóval a Hét Folyó Közén. A xiongnuk észak felöl vágták át magukat. Az Ili-Balhas vidék lett az új központjuk. Innen indulva visszafoglalták Kínától az egész Tarim-medencét, azaz a Nyugati Régiót. A Tarim-medence újra xiongnu birtok lett Kr.u. 107 és 123 között. Hogy ezt elérhessék nagyon erős bázisuk kellett hogy legyen a Balhas-Ili térségben.

Ha megvizsgáljuk három régészeti térképünket, a 4., 5. és 6. képen és figyelmünket az Ili-Balhas térségre összpontosítjuk, akkor mindegyik térképen találunk ott hun leleteket, melyeket alább összefoglalunk:

1. Bronz üstöt találtak a Künes-folyó torkolatánál, amely az Ilibe ömlik. (4.7-es lelőhely a 4. képen).
2. Két hun arany diadém van, az egyik Csuluk Taunál, a másik Kanattasnál. (3.1 és 3.2 lelőhely, sorrendben, az 5. képen).
3. Két részleges lovastemetkezés található Kanattasnál és Kara Agacsnál. Az utóbbi lelőhelynél egy xiongnu királynő sírja van (3.8 és 3.9-es lelőhelyek a 6. képen).

Összefoglalásként: a Hou Han Shu azt írja hogy az északi xiongnuk elmentek az Ilihez és valóban, ebben a térségben ott találjuk régészeti nyomaikat. Ezeknek a leleteknek, azonban, világos párhuzamaik vannak – minden lényeges változás nélkül – azon leletekkel amelyek tőlük nyugatra vannak és elnyúlnak Európa közepéig.

Ennyi sokrétű eredmény ösztönzésére datálható régészeti leletekből és dátummal bíró történelmi eseményekből térképet szerkesztettem (13. kép). A dátumozott nyilak a xiongnuk valószínű mozgását mutatják Közép-Ázsián keresztül nyugat felé.

13. kép. A xiongnuk vándorlása Közép-Eurázsián át. Rekonstrukció datálható régészeti leletek és írott források alapján (Térkép: Érdy).

Bemutattam tehát üstöket, arany diadémokat, részleges és jelképes lovastemetkezéseket írott forrásokkal együtt, valamint további öt kapcsolatot amelyek a történelmi folyamatosság meglétét mutatják be a xiongnuk és a hunok között. Nehéz elképzelni adatok eleddig nemismert olyan sorozatának felbukkanását amelyek eltörölnék e sokrétű megegyezést a régészeti leletek és az írott források között. Ezért számomra nem marad más választás mint hogy elfogadjam a xiongnu–hun történelmi folyamatosság megalapozottságát.

Hivatkozások

Ariadne Galleries (1998). Catalogue of Treasures of the Eurasian Steppesexhibit, text by Tina Pang, collector’s foreword: Torkom Demirjian. Ariadne Galleries, New York.

Bálint Csanád (1969). A honfoglaláskori lovastemetkezések néhány kérdése, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve(Szeged), 1. szám, 107–114 old.

Bokovenko, N. A. & I. P. Zaszeckaja (1993). Proizhozhdenie kotlov „gunnskogo tipa” vostochnoi Evropi v svete problemi hunno-gunnskih sviazei, Peterburgskiy Arkheologicheskiy Vestnik.S.-Peterburg, FARN, (3), pp. 73–88.

Bunker, Emma C. (1997). Ancient Bronzes of the Eurasian Steppes from the Arthur M. Sackler Collections,New York: The Arthur M. Sackler Foundation.

Devlet, M.A. (1980). Sibirskie Poiasnie Azhumie Plastini(Siberiai áttört övcsatok, Kr.e 2.sz – Kr.u. 1. sz) ArkheologiiaSSSR, Vol. D 4–7. Moskva, Izdatelstvo „Nauka”, pp. 3–66.

Erdélyi István (2002). Személyes közlés.

Érdy, Miklós (1990). Unique Xiong-nu Cauldron from Ürümqi. Inner Asia Report, Newsletter-Harvard.(Cambridge, USA) (No. 7) Fall 1990, pp. 11–13.

Érdy, Miklós (1995). Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia, Eurasian Studies Yearbook,67, 5–94. Also: Corrigenda, ESYb, 68,1996, p. 143.

Érdy, Miklós (1996). Manichaeans, Nestorians, or Bird Costumed Humans in their Relation to Hunnic Type Cauldrons in Rock Carvings of the Yenisei Valley, Eurasian Studies Yearbook,68, pp. 45–95.

Érdy, Miklós (1997). Ancient Hungarian funerary costums observed in Northern Barbarian (8th c. B.C.) and Xiongnu cemeteries, International Journal of Central Asian Studies(Korea), Vol. 2, pp. 135–208.

Érdy, Miklós (2001-A). A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal.Magyarországért É. H. Kiadó, Budapest, pp. 19–120.

Érdy, Miklós (2001-B). Partial Horse Burials and Grave Structures of the Xiongnu throughout Central Eurasia. In: Altaic Affinities, Proceedings of the 40th meeting ofthe P.I.A.C.(Permanent Internat. Altaistic Confer.) in Provo, Utah (1997). Indiana University, Bloomington IN, pp 21–65.

Érdy, Miklós (2002-A). Three Archaeological Links between the Xiongnu and the Huns. THE TURKS (6 vols.), Vol. 1 Early Ages.Yeni Türkiye, Ankara, pp. 306–317; Ibid. in Turkish translatton. In: TÜRKLER (21 vols.), Vol. 1, pp. 928–941.

Érdy, Miklós (2002-B). Three Archaeological Links between the Xiongnu and the Huns. In:

Proceedings of the Mikhail Griaznov memóriái conference, Hermitage, St.-Petersburg (March 11–16, 2002). Title: Stepi Evrazii v drevnosti i srednevekove.Gosudarstvenniy Ermitazh, Sankt-Peterburg, Vol. 2, 2002. In preparation.

Fodor István (1973). Honfoglalás kori régészetünk néhány őstörténeti vonatkozásáról, Folia Archaeologia,25, 159–175. old.

Fóthi Erzsébet (2001). Trepanált koponyák volgai bolgár temetőkben. Előadás Az ázsiai és európai hunok története és kultúrájacímű konferencián, Esztergom, 2001 augusztus 13–17.

Halikova, Jelena (1975) előzetes beszámolóját magyarra fordította Erdélyi István: A honfoglaló magyarokéhoz hasonló temetőlelet a Káma mentén, Élet és Tudomány,211–213.

Halikova, E. A. (1976). ősmagyar temető a Káma mentén, Archaeologiai Értesítő,103, 53–78 old.

Henning, W. B. (1948). The Date of the Sogdian Ancient Letters, Bulletin of the School of Oriental and African Studies,12, 601–615.

Hirth, Fredriech (1901). Hunnenforschungen, Keleti Szemle,2, 81–91.

Holmberg, Uno (1927). Finno-Ugric, Siberian. Vol. IV. in C.J.A. MacCulloch’s: The Mythology of All Races.Archaeological Institute of America, Boston 1927.

Hoppál, Mihály (1994). Sámánok. Lelkek és jelképek.Budapest, Helikon, pp. 30, 52.

Humbach, Helmut (1985). The Sogdian inseriptions of Thor-Shatial, Journal of Central Asia,Vol. VIII, No. 1 (July 1985) p. 51–52.

Klyashtorniy, Sergey G. (1959). Istorico-kul’turnoe znachenie Sudjinskoi nadpisi, ProblemiVostokovedeniia.Moskow, Izdatel’stvo Akademii Nauk SSSR, Mo.5, pp. 162–169.

Maenchen-Helfen, Otto (1951). Manichaeans in Siberia, Semitiic and Orientál Studies.Berkeley and Los Angeles, Univ. of California Press, pp. 311–326.

Matjuscsenko, V. I. and L. V. Tataurova (1997). Mogilnik Sidorovka v Omskom Priirtishe.Novoszibirszk, „Nauka”.

Minjajev, Szergej (1999). Archaeology of the Hsiung-nu in Russia: New Discoveries. Presentation at the Metropolitan Museum of Art, Ancient Near East department in New York, NY on January 15.

Sinor, Denis (1990). The Hun period, The Cambridge History of Early Inner Asia.Cambridge (UK), New York, Cambridge Univ. Press, pp. 177–205.

Sinor, Denis (1997). Migrations in Inner Asia: Facts and Fancy, Abstracts of and paper presented at the 207th meeting of the American Orientál Soriety in Miami, FL, March 23–26.

Parker, E. H. (1892–1893). The Turko-Scythian Tribes, The China ReviewVol. XX, (1) 1–24, (3) 109–125. Vol. XXI, (2) 100–119, (4) 253–267, (5) 291–301. Hivatkozás: 263–265, 291. old.

Parker, E. H. (1982–1983). The History of the Wu-wan or Wu-hwanTunguses of the First Century, The China Review, Vol. XX, (2) 71–100. Hivatkozás: 93. old.

Tian Guangjin, Guo Suxin (1986). Eerduosishi qingtongqi(Tanulmány az Ordos-bronzokról), Beijing: Wenwu – Culture Relics Publishing House.

Zaszeckaja, I. P. (1994). Kultura kochevnikov yuzhnorusskih stepey v Gunnskuyu epohu(konets IV–V vv.). Sankt-Peterburg, pp. 17–18, Fig. 3.

Summary

Examination of eight archaeological links between the xiongu and the huns

Research is of critical importance in the territory between the west bank of the Yenisei and Irthish River, a transitional zone of Hunnic history in Central Eurasia. Therefore, I will survey the available archeological relics between these two rivers. More in-depth research is necessary because there is still a controversy among scolars regarding the historical continuity between the Xiongnu in the Far East and Huns in Central Europe.

In the Middle Yenisei Basin (Abakan Steppe and Minusinsk Basin) and its vicinity bronze ornaments of the Xiongnu start occurig from the late 3rd, and throught the 2nd c. B. C. These indicate art early Xiongnu expansion.

In addition to summarizing three major archaelogical links between the Xiongnu and the Huns, each documented by a map, i.e.

1. the bronze cauldrons
2. the Hunnic female gold diadems.
3. the principal horse burials

It will examine five additional connections between them, as follow:

4. The progression of the cauldron’s handle design from east to west.
5. The map of the Xiongnu openwork belt buckle finds between Lake Baikal and the River Irish (data by Devlet)
6. The map of petroglyps depicting Hunnic type cauldrons on the west side of Yenisei and its comparison to the map of the belt buckles.
7. A Xiongnu kurgan cemetery on the Irish River at Sidorvka and other cemeteris west of the Yenisei.
8. A connection of writen Chinese sources to archaelogical finds in the Ili-lake Balkhash area (2nd c. A. D).

The gradually increassing archeological connections, the multifaceted agreement between the arheological finds and the Sogdian and Chinese writen source material leaves me no alternative but to firmly accept.

[*]   Esztergomban Az ázsiai és európai hunok története és kultúrája című konferencián – 2001. augusztus 13–17. – elhangzott előadás továbbfejlesztett változata.

Kapcsolódó cikkek: