"A magyarság őstörténete alighanem az egyik legfontosabb, ugyanakkor leghomályosabb kérdése Kelet-Európa történetének…Az írott kútfők elégtelen volta miatt egész sor elmélet született a magyarság kelet-európai őshazájáról. Közülük kétségkívül a Volga-uráli őshaza örvend a legnagyobb népszerűségnek” – írja a néhány éve fiatalon elhunyt szovjet régésznő, Jelena Alekszandrovna Halikova.

Az utóbbi időben fontos régészeti adat került elő az ősmagyarok Urál vidéki tartózkodásával kapcsolatban. Magyar régészek figyeltek fel rá, hogy honfoglaló őseink a Kárpát-medencében az elhunyt előkelők – általában gazdag férfiak – arcát temetéskor textil vagy bőr szemfedővel takarták le, és erre a szemek és a száj helyén ezüst- vagy aranylemezkéket, vereteket, maszkot varrtak. Hasonló szokás a legutóbbi időkig élt nyelvrokonainknál, az obi ugoroknál, párhuzamait pedig megtalálták az i. sz. VIII. századi Urál vidéki temetőkben.

A Selyem út mentén

Ennek az adatnak a segítségével sikerült a szovjet régészeknek – köztük Halikovának – magyar etnikum jelenlétét valószínűsítenie a Volga-Káma vidékén, elsősorban az i. sz. X. századi Bolsije Tigan-i temető ezüstszemlemezei alapján. A felfedezés másik következménye az volt, hogy ettől kezdve kutatóink az ősmagyarság sokat vitatott eredetű vezető rétegét a sírjaikból előkerült ezüstszemes szemfedők alapján finnugornak tekintették. Azzal érveltek, hogy e réteg törökös jellegű fegyverzete, viselete lehetett általános sztyeppei divat, de az ezüstszemes-maszkos temetkezési szokás nyilván a finnugor-ősmagyar hitvilág legmélyéből ered.

Ez a szokás azonban nem finnugor eredetű. Közvetlen párhuzamai megtalálható Belső- és Közép-Ázsiában is. 1915-16 telén, Kelet-Turkesztánban, turfáni ásatásai során Stein Aurél talált ezüstmaszkos-szemfedős temetkezést, az uraliaknál korábbi (i. sz. VII. század), astanai temetőben.

Stein Aurél 1928-ban megjelent négykötetes munkájában, az „Innermost Asia”-ban részletesen elemzi a turfáni oázisállam szerepét az ókori és kora-középkori Kína északnyugati határvidékén, a Kínát a mediterrán világgal összekötő nevezetes „Selyem út” közelében.

Turfán egyike volt a Tarim-medence ősi oázisainak. A tengerszint alatt elterülő lefolyástalan medencét északon a Tiensan-hegység, délen a nevüket igazoló „Száraz hegyek” határolják. Turfán mikroklímája lehetővé tette, hogy lakói a sivatagos környezet ellenére rendszeres csatornázással mezőgazdasági termelést folytassanak, és évente kétszer arassanak. Az oázist az időszámításunk előtti évszázadokban iráni nyelven beszélő, szogd tokhár népesség lakta.

A turfáni medence fölé magasodó Tiensan-hegység másik oldalán, az északi fennsíkok, lejtők gazdag alpesi legelőin nomád népek éltek. Itt vonult el a népvándorlás minden hulláma.

A Tiensan éles gerincei, több ezer méter magas, havas, jeges csúcsai csak látszólag választották el a hegység északi oldalát a délitől. Több hágó nyújtott könnyű átkelési lehetőséget az év nagyobb részében a lovas csapatoknak, áruval megrakott karavánoknak. Ezek az átkelők lehetővé tették Turfán lakosai és Észak lovas nomádjai között a kereskedelmet, az etnikai keveredést, és akár délről, akár északról a hódítást, a politikai hatalom kiterjesztését. A Selyem út kiépülése óta (kb. i. e. II. sz.) felváltva voltak Turfán urai a kínaiak és – sorrendben – a nomád Hsziungnuk (hunok –a szerk.) Zsüanzsüanok (ázsiai avarok), és a türkök. A kínaiak a Selyem út védelmére használták az oázist, a nomádok pedig bázisul a karavánok elleni támadásokhoz.

Ujgur uralkodók

Időszámításunk VI. századának végén és a VII. század elején a turfániak adóztak a kínai Tang császároknak, és kínai ruhákat hordtak. Ugyanakkor rendszeresen értesítették a Tiensan másik oldalán élő nyugati türkök kagáni udvarát a Selyem úton érkező karavánokról. A türkök aztán megadóztatták vagy kirabolták a kereskedőket.

A megerősödő Tang birodalom a 630-640-es években szétzúzta a nyugati türk kaganátust, és elfoglalta Turfánt is. Az oázisállam ezután – rövid megszakításokkal – kínai kézen maradt egészen a IX. század közepéig, amikor is az ujgur uralkodók székhelye lett.

Az astanai temető legkorábbi sírjait téglára vésett kínai feliratok i. sz. 608-646 közötti időszakra datálják. Ezekbe a sírokba temették a turfáni előkelőségeket, köztük a helyi uralkodó család, a nyugati türk kagánokkal rokonságban álló Csü-k három nőtagját is. A sírok feltárásakor Stein Aurél elsősorban kínai jellegű vagy származású tárgyakat talált. Ugyanakkor azonban különös temetkezési szokásra figyelt fel. A halottak arcát ovális alakú, a szélein szegélyezett Szaszanida mintájú selyemkendő borította. Alatta selyem szemfedő, a szemeken a szemfedőre varrt ezüst-maszk volt. Ez a temetkezési szokás abban az időben terjedhetett el Turfánban, amikor az oázis-állam a Tiensan nomádjainak „előretolt helyőrsége” volt a Selyem út mellett, részben nomád eredetű lakossággal.

Stein Aurél expedíciója az astanai szemfedők alatt három halott szájában I. Justinianus bizánci császár (i. sz. 527-565) arany pénzeinek utánzatát, egynek a szemén pedig – az ezüstmaszk alatt – Perzsia VI. századi uralkodóinak ezüst pénzeit fedezte fel.

Az astanai szemfedők minden elemének párhuzamai megtalálhatók a Volga-Káma vidékén vagy a népvándorlás-honfoglalás kori Magyarországon vagy pedig mind a két helyen.

A Kárpát-medencében az avarok éppen úgy valódi és hamis bizánci aranyakat használtak a halottak szájába helyezendő sírpénzként (obulus), mint az Astanában temetkező turfániak. A késő népvándorlás korabeli gazdag avarok, amikor nem jutottak bizánci solidushoz, helyette aranylemezt tettek a halottak szájába.

A Káma vidéki Tankejevkán egy sírban ezüstlemezt, egy másikban pedig aranylemezt találtak a halott fogain, selyem maradvány fölött.

Ezüstmaszkok kerültek elő Astanában, és a Káma vidékén is. Ugyancsak a maszktípusnak az arany változatai találhatók meg a Kámánál (Gorbunjata), és Magyarországon, egy honfoglalás kori temetőben (Szabolcs megye, Rakamaz: Magyarországon eddig az egyetlen.) Az ezüstmaszk variánsai lehettek a tankejevkai bolgár-török temető egész arcot befedő, felvarrható ezüstálarcai. Selyem szemfedők voltak a maszkok alatt a halottak arcán Astanában és a Káma vidékén.

Nyomok Kirgíziában

Az ugyancsak Káma vidéki Bolsije Tigan-i temetőben, amelynek sírleletei az Urál vidéki temetők leletei közül a legjobban hasonlítanak a magyarországi honfoglaló sírok anyagához, a halottak szemén a honfoglalókéhoz hasonló ezüstveretek voltak, egy alkalommal azonban előkerült a két szemet egyszerre befedő, felvarrható ezüstlemez is.

Az ezüstszemes-maszkos és szemfedős temetkezés tehát valószínűleg nem az ugor együttélés korából származó ősmagyar szokás. Az astanai párhuzamok arra mutatnak, elképzelhető más lehetőség is. Az obulus-adás görög-római szokása – hogy a halottal pénzt adjanak a sírba, a túlvilági hatalmak jóindulatának megnyerésére – már a hellenisztikus időkben eljuthatott a Selyem úton, Perzsián és Baktrián keresztül a mai Turkesztán nomád és letelepült népeinek előkelőségeihez. Belső-Ázsiában tovább élhetett eredeti formájában is, más szokásokkal kiegészülve, változásokon keresztülmenve is. Később mind a két változat visszakerülhetett Nyugatra, a Volga-Káma vidékére és a Kárpát-medencébe a nagy füves sztyeppén keresztül a nomádok hosszú vándorútján.

Ezt a feltevést igazolja, hogy az utóbbi évtizedekben a Szovjetunióban, a Kirgiz SZSZK területén a Nyugati Tiensanban és a Pamír-hegység völgyeiben az i. sz. I-V. századi úgynevezett „hegyi hun” temetőkből előkerültek az astanai ezüstmaszkok selyem változatai és a bőrből készült szem- és szájlemezes magyarországi honfoglalás kori szemfedők pontos másai, illetve ezek ősei is.

Ha az ezüst-aranyszemes vagy maszkos és szemfedős temetkezés a honfoglaló magyarság vezető rétege sírleleteinek különleges jellemzője, ősi hitvilágunk makacsul őrzött emléke, akkor ez a tény azon kutatóink véleményét erősíti, akik Árpád magyarjainak vezető rétegét hun-türk származásúnak tartják és nem azokét, akik finnugornak.

Benkő Mihály

A téma részletes tudományos feldolgozása az Antik Tanulmányok 1987/88. évi 2. számában:

www.eco-invest.hu/maszk1.pdf

A cikkben foglaltak összhangban vannak Fóti Erzsébetnek, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára kutatójának a honfoglaló magyarok vezető rétegének származására vonatkozó megállapításaival.– a szerk.

"A honfoglalók népessége
…Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben." [Fóthi Erzsébet: A honfoglalók népessége, www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0104/kultur/kultur.html, 2011-01-05]

Imé! Úgy jő fel, mint a felleg, és szekerei olyanok
mint a szélvész, lovai gyorsabbak a saskeselyűknél.
Jaj nekünk, mert elvesztünk!
Kemény nemzet ez, ős időből való nemzet ez;
Nemzet, a melynek nyelvét nem tudod, és
nem érted, mit beszél.
Tegze olyan, mint a nyitott sír, mindnyájan vitézek.

A XIX-XX. századi régészeti ásatások nyomán kirajzolódott az Alpoktól (Bécsi medencétől) az Altajig húzódó hatalmas terület, az Eurázsiai Sztyeppeövezet egységes kultúrája. Ez számunkra azért fontos, mivel a kérdéses terület a Turáni Alföld, az Ukrán és Orosz Sztyeppe mellett magában foglalta a Kárpát-medencét is.Ezen a területen az i.e. VII-III. század között – a hunok közép-ázsiai megjelenéséig - a szkíták, majd a szarmaták (a továbbiakban együtt: szkíták) uralkodtak. A korszakot a régészeti leletek alapján Szkíta Világnak nevezik. A Szkíta Világ jellemzője az un. szkíta triád, az állatábrázolás, a fegyverzet és a lószerszámok egysége. A szkíták félelmetes lovas-íjász harcosok voltak, lovas nagyállattartó életmódot folytattak.

Hogyan jöhetett létre egy ilyen hatalmas térségben egy viszonylag egységes, magas civilizációs szintet elérő kultúra.

Ha ennek a magyarázatát kutatjuk, mintegy ezer évvel korábbi eseményeket kell figyelembe venni.

Az ie. 1668. évben valahonnan messze északról idegen nép, a hükszoszok jelentek meg a termékeny félhold területén, melynek jelentős részét könnyűszerrel el is foglalták. Létrehozták az egyiptomi 15. dinasztiát. Hatalmuk Észak-Egyiptomtól Palesztínán és Szírián keresztül egyészen az Eufratész területéig ért.

Mielőtt rátérünk a hükszószok katonai fölényének okaira, néhány szó a harci szekér történetéről.

Maga a szekér sumer találmány. Már az ie. 3500 év körül felfedezték és mind teherszállítás, mind katonai célra használták. A sumer harci szekér azonban tele korong kerekes volt, a rajta található harcos pedig hajítódárdával volt felfegyverezve.

A legrégebbi katonai célra alkalmazható, küllős kerekekkel ellátott, lóval vontatott harci szekeret az Ural hegység keleti térségében tárták fel. Ennek datálása alig háromszáz évvel korábbi, mint a hükszoszok megjelenése Egyiptomban.

A hükszószok erejét ez a technikai újítás adta: a "küllős harci kocsi", amely az ókori Kelet hadseregeinek ütőképes fegyverévé fejlődött. A harci kocsiról, mint félelmetes fegyverről, és az azokon található páros lovagokról - az egyik íjász, a másik hajtja a kocsik - szó esik a Szentírásban is.

A hükszoszokat 1560. körül I. Ahmesz (1570-1546) a thébai 18. dinasztia megalapítója kiűzte Egyiptomból. A hükszoszokat a későbbiekben már nem említik.

Nagyjából a hükszoszok Egyiptomból történt kiűzését követően két nagyhatalom jött létre kétfolyóköz, a Tigris és Eufratész térségében, a Hettita és a Mittani Birodalom, melyek közül az utóbbit az egyiptomi iratok Naharina (kétfolyóköz) néven neveznek.

Az ie. 16-15. században a Szentföld két uralmi övezetre oszlott. Az északi rész a Mitanni Birodalom (az egyiptomi elnevezése Naharina), míg a déli része Egyiptom befolyási övezetébe tartozott. Thotmesz fáraó i.e. 1482-ben egy Mitanni által szított lázadást vert le, II. Amenhotep fáraó korai hadjáratai (i.e. 1450 és 1445) Mitanni határáig hatoltak [Yohanan Aharoni, Michael Avi-Yonah, Anson F. Rainey, Ze'ev Safrai: Bibliai Atlasz, Budapest, 1999., 31., 34. o.].

A Mitanni Birodalomról kevés információ áll rendekezésünkre. A források szerint a birodalom népe, a hurrik kaukázusi nyelven beszéltek. Ők hozták a Közel-Keletre a lótenyésztési ismereteket. Harci szekereik voltak, melyeken két lovag helyezkedett el, az egyik hajtotta a lovat, a másik dárdával, nyíllal volt felfegyverkezve. Isteneik Indiából származtak. A fegyveres erők külön kasztot képeztek, marjannunak nevezték őket.

Mitannitól nyugatra helyezkedett el a Hettita (Khitteus) Birodalom, Asszíria pedig a fennhatósága alá tartozott. A Mitanni Birodalom területe később hettita, majd asszír befolyási övezetbe került. A hettiták neve is fontos szerepet játszik egyiptomi feljegyzésekben. II. Ramses a mai Szíria területén, Damaszkusztól északra lezajlott quadesi csatát (i. e. 1286.), melyben a hettita harci kocsik fontos szerepet játszottak, fényes győzelemként állította be, de az valószínűleg súlyos egyiptomi vereség volt, amit aztán bölcs béke követett [C.W. Ceram: Secret of the Hittites: The Discovery of an Ancient Empire, 1973.] A hettita harcosok vitézségére utal, hogy később, az i.e. X. században Dávid király hősei között szerepel hitteus Uriásnak a neve.

Nézetem szerint az Észak-Egyiptomot megszálló, majd onnan kiűzött (pre)szkíta harcosok alapították a Mitanni és Hettita Birodalmakat, majd az Asszír, Babilóni, Méd Birodalom hadseregének magját képezték. Erre utal, hogy Mitanni ott helyezkedett el, ahol később a Méd Birodalom központja volt, és ahol ma a kurdok élnek.

További összefüggések

A szkíták, a médek, a bevezetőben említett Szkíta Világ, majd a hunok, magyarok, kurdok közötti feltételezhető kapcsolat már túlmutat a Közel-Kelet térségén.

Jegyzet:

Haszanov Zaur:

"... Meggyőződésünk szerint azon az alapon is el lehet dönteni, milyen csoportok népesítették be Szkítiát, hogy megvizsgáljuk mindazon népeknek az etnikai folytonosságát, amelyekről a rá következő századok politikai történelme beszél a történelmi szkíta területek kapcsán. Az egykori Szkítia területén többféle etnikai formáció településeire is utalnak nyomok, köztük vannak török-mongol, finnugor, szláv, germán, iráni és kaukázusi nyelvűek...." (Haszanov Zaur: Módszertani hibák a szkíták eredetének iráni verziójában. In: Eleink IX. évf. 1. szám (17.) 2010, in memoriam Harmatta János, 68-81. o.)

A számjegyeknek gyakran a szellemi világgal, a hitvilággal összefüggő jelentése van. Ezek között különös figyelmet érdemel a hetes szám, melynek kultúrtöréneti összefüggéseiről egész lexikon is készült. Cikkünkben a hetes szám és az Eurázsiai sztyeppeövezet (a Kárpát-medencétől az Altajig terjedő terület) népeinek kapcsolatát vizsgáljuk a magyarság őstörténete, a régi magyarok hitvilága szempontjából.

1. A „hét” szó, mint etnikai megnevezés

 A hét szó magyarságra vonatkoztatható első - minden kétséget kizáró - említése Anonymusnál található (13. sz. első évtizede): „…amint az év szerint jegyzett krónikákban írva vagyon, a hét fejedelmi személy, akit hétmagyarnak hívnak, kijött Szcítia földjéről nyugat felé.” [ANONYMUS GESTA HUNGARORUM Fordította: Pais Dezső, http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, 2016-08-07] A gestában eredetileg „hetumoger” formában írt „hétmagyar” kifejezés a hét magyar vezért (illetőleg a hét magyar vezér népét) jelenti összefoglaló értelemben.

A honfoglalást közvetlenül megelőző időszakban Theophanes említi a „hephta geneai” nevet, amelyet Harmatta János egyértelműen a honfoglalásra készülő magyarokkal azonosít. Mint írja: „…a „Hét törzs” kifejezés egy nem-szláv népnek volt a neve, amely a VII. század végén a bolgárokkal szövetségesi viszonyban állott és tőlük északra élt. Mivel a történeti források más hét törzsből álló törzsszövetséget, mint a hetumoger Kelet-Európában nem ismernek, kézenfekvő arra gondolnunk, hogy az onogur-bolgárokkal szerződéses viszonyban álló „Hét törzs” a hetumoger törzsszövetség lehetett.” [Harmatta János: A Volgától a Dunáig - A honfoglaló magyarság történeti útja, http://www.c3.hu/~magyarnyelv/01-1/harmatta.htm, 2016-08-08]

Időben visszafelé haladva meg kell említeni a Hephtalita Birodalmat, mely az 5-6. században a Kusán Birodalom örökébe lépett Közép-Ázsia és India területén. A Hephtalita Birodalmat végül türk-perzsa összefogás pusztította el. A hephtaliták egy része (hephta-lita=hét törzs), akiket fehér hunoknak is neveznek, csatlakoztak a türkök elől menekülő zsüan-zsüanokhoz majd velük együtt Avaria néven a Kárpát-medencében erős birodalmat hoztak létre. A túlélő avarkori népesség végül a honfoglaló magyarokhoz, mint rokonnéphez csatlakozott. Mint Szentpéteri József írja: [az avarok ]„…A betelepülők egyes –számukra azonos –társadalmi rétegeihez tagozódhattak:  a lakosság zöme a „nincstelenek” táborát szaporította … a köznép vezetői pedig –a saját népességükből verbuvált katonai segédcsapatok élén – a honfoglaló magyarok társadalmának középszintű vezetőihez integrálódhattak. [Szentpéteri József: Kritikai megjegyzések az avar-magyar asszimiláció kérdéséhez, http://real.mtak.hu/19947/1/MOT_2014_003_Szentpeteri_43_53_u_192756.766256.pdf, 2016-08-08] A heftaliták tehát megérhették a honfoglalást és utódaik ma is köztünk élhetnek. Az sem kizárt, hogy a Keletről érkező honfoglalók között is voltak – feltehetőleg korábban a Türk Birodalomhoz csatlakozott - heftaliták.

Tovább haladva visszafelé az időben, az ókori Keleten eljutunk a hettitákhoz, akik az első vaskori birodalmat alapították Anatóliában, a Kaukázus déli előterében. A Bibliai nevek és fogalmak című könyv szerint Hét a hettiták törzsatyja volt (het-tita=hét fiai). [Bibliai nevek és fogalmak, Evangéliumi Kiadó, bővített kiadás, Budapest, 2008., 98.] A Hettita Birodalom fénykora az i. e. 16-12. században volt, ekkor az úgynevezett „Aegeische Wanderung”, a tengeri népek támadása pusztította el. A hattik/hettiták Mészáros Gyula nyelvész, etnológus szerint a szkíták elődei. [Mészáros Gyula: Chattiak és Schyták, Szeged, 1938., http://eco-invest.hu/chattiak_es_skythak.pdf, 2016-08-09]

2. A hetes szám és az Eurázsiai sztyeppeövezet népeinek címerei

A hetes számra utal az Árpád-sávos címer hét vágása, mely már Szent István királyunk pénzén és hadiruháján is látható a Képes Krónikában.

1. Kép: Szent István vörös-ezüst sávos (hét vágás) hadiruhában pajzsán a királyi címerrel. Miniatúra a Képes krónikában (1358)

A Szovjetúnió felbomlása után létrejött független közép-ázsiai államok közül két ország, az Orosz Föderáción belül másik két ország ősi eredetű elemeket tartalmazó címerében található meg a hetes szám.

Mind a négy említett ország népei esetében etnikai kapcsolat állapítható meg a honfoglaló magyarokkal.

Tadzsikisztán:

Tadzsikisztán címerében és zászlaján a korona felett félkörívben hét arany színű ötágú csillag található.

2. Kép: A tadzsik zászló

A tadzsikokról embertani szempontból a következőket állapítja meg Fóthi Erzsébet antropológus: „Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben." [www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0104/kultur/kultur.html, 2001-04-05]

Figyelemre méltó, hogy Tadzsikisztán az egyetlen ország, melynek zászlóján piros, fehér, zöld sáv található. Tadzsikisztán címerében megtalálható a magyar címerben is szereplő hármas halom is, a székely címerben szereplő Nappal együtt.

Türkmenisztán:

Türkmenisztán címerében hét fehér gyapjúvirág található.

Türkmenisztán a Kézai Krónikában említett történelmi Korezm területének egy részén helyezkedik el. Kézai azt írja, hogy Csaba királyfi fia, Edemen apja és korezmi származású anyja nagy számú népével csatlakozott a honfoglaló magyarokhoz. A honfoglaló magyarok a ma élő, Türkmenisztánban kitenyésztett - valójában méd eredetű - akhal teke fajtájú lovakhoz legnagyobb genetikai hasonlóságot mutató csúcslovakat lovagoltak [mult-kor.hu 2009. okt. 6., http://mult-kor.hu/20091006_csucslovakkal_hoditottak_a_honfoglalo_magyarok]. Ezt a lófajtát Türkmenisztánban olyan becsben tartják, hogy a az ország címerékbe is belefoglalták. A türkmén címer is tartalmazza a piros, fehér, zöld színt.

Baskíria:

Baskíria címerében hétágú virág található.

Baskíriáról a következőket tartalmazza Rubruk 1255-ben készült útleírása: „Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól (Itt Julianusra utal) tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” [Rubruk Willelmus útleírása (ford.: Győrffy György, http://mek.oszk.hu/06100/06172/html/julianus0020.html, 2016-08-09]

Alánia:

Oszétia (régi/új nevén Alánia, a továbbiakban Alániát fogok írni) címerében hét hegycsúcs található.

Munkácsi Bernát 140 szóegyezést talált a magyar és alán nyelv között. Ilyen számú szóegyezés csak hosszú időtartamú együttélés eredménye lehet. Az alánok korábbi elnevezése szarmata volt. E nép régészeti leletei az egész szkíto-szarmata világban (a Kárpát-medencétől az Altajig terjedő térségben) megtalálhatók.

3. A jelképek párhuzamainak motivációja

A nemzeti/állami jelképek hatalmi vagy szakrális motívációra vezethetők vissza. A számjegyeknek gyakran a hitvilághoz kapcsolódó jelentése van. A kérdés az, hogy a hetes számnak milyen – a nagy sztyeppe népei körében ismert - hatalmi/szakrális háttere lehet.

Hoppál Mihály néprajzkutatót idézem: „Veres Péter egyik legutóbbi fontos tanulmányában rámutatott arra, hogy az ősmagyarok milyen kiemelkedő szerepet játszottak a lovasnomadizmus (monocentrikus) kialakulásában. Továbbá rámutatott arra is, mégpedig orosz kutatók munkáit idézve, hogy a finnugor népekre jellemző génmarkerek és mitológiai motívumok egyaránt megtalálhatók az akkor (az i.e. második és az első évezred fordulóján) a velük szomszédságban élő iráni törzseknél is. Ezt az elgondolást támogatja a magyar nyelvészetből jól ismert, a magyar és az obi-ugor nyelvek régi iráni jövevényszavaira vonatkozó tényanyag, úr, isten, ostor, arany, ezer, hét, szer, szarv, szaru stb. szavaink tartoznak ide többek között.” [Hoppál Mihály: A MAGYAR ŐSVALLÁSKUTATÁS (ÚJ) ÚTJAI, https://www.scribd.com/document/140779476/HOPPAL-Mihaly-A-magyar-%C5%91svallaskutatas-uj-utjai  , 2016-07-14]

A hét szó tehát Isten szavunkkal együtt Hoppál Mihály szerint iráni eredetű. Róna Tas András, Veres Péter, V.V. Ivanov szerint viszont Isten szavunk a hatti/hettitáktól ered [RÓNA-TAS ANDRÁS: A honfoglaló magyar nép, Bp., 1996. 129, 159.; Rédei Károly: Isten szavunk eredete Magyar Nyelv XCV (1999) 1, 42.; Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti korai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12; Voigt Vilmos: A MAGYAR ŐSVALLÁSKUTATÁS KÉRDÉSEI, in: Vallástudományi Tanulmányok 4] Hét pedig – mint említettük – a hettiták törzsatyja, mely nép az i. e. 3. évezredtől az i. e. 12. századig élt az iráni fennsíkkal szomszédos Anatóliában. A Kaukázus déli előterében található Anatóliából az ie. 12. századot követően több népvándorlási hullám indult északi és keleti irányban, a legnagyobb az ie. 6. században, a méd/perzsa hatalomváltás, majd az ezt követő, I. Dárius perzsa uralkodó hatalomra lépéséhez kötődött belháború idején. Napjainkban az adott térségben laknak az iráni eredetű nyelvet beszélő kurdok, akik magukat a médek utódainak tartják.

A hét szavunkhoz kötődő hatalmi/szakrális összefüggéseket értelemszerűen abban a térségben kell keresnünk, ahonnan Isten szavunk ered, vagyis Anatólia, az iráni fennsík, Mezopotámia illetőleg a termékeny félhold térségéből. Ehhez a térséghez tartozik a Szentföld is.

A méd-perzsa birodalom hatalmi szervezetére jellemző volt a hetes szám. A Szentírás a következőket mondja erről (a bibliai idézet már a perzsa időkre vonatkozik, azonban magából a szövegből is kiderül, hogy a perzsák megőrizték a Méd Királyság hatalmi rendjét):

„És monda a király az időket mérő bölcseknek, (mert a királynak összes dolgai a jog- és törvénytudók elé tartoznak, legközelebb valának pedig hozzá: Karséna, Sétár, Admata, Társis, Méres, Marséna, Mémukán, Persiának és Médiának hét fejedelme, a kik láták a király arczát, és elől ülének az országban):” (Eszt. 1, 13-14.)

A méd-perzsa állam hatalmi szervezetének égi mintája nézetem szerint a hitvilágban rögzített hatalmi rend volt.

Az ősi méd-perzsa vallás mai relictuma a jazidi vallás. Ezt a vallást egy zárt kurd népcsoport őrizte meg. A jazidi vallás tudomásunk szerint az első monoteikus vallás, mely az i. e. 2. évezredben keletkezett, és melynek egyes elemeit a Szentírás is tartalmazza. Megjegyzem, hogy a jazidi vallást nem foglalták szent iratokba, azonban hittételeit a papjaik hűségesen megőrizték.

A jazidi vallás megőrizte az ősi perzsa hitvilág és a hetes szám kapcsolatát. „…A jezidita teremtésmítosz teljességében különbözik a nagy világvallásokétól: elképzelésük szerint Isten először megteremti saját fényességéből Tawûsê Melek-et, az első angyalt, majd az másik hatot. Ez után a Földről hozat port az angyalokkal, melyből megteremti Ádámot…” [http://ujramegujra.blog.hu/2016/03/05/baphometh_a_teljes_anyag, 2016-08-02] Itt tehát összesen hét angyalról van szó.

A jazidik Istent, a mindenség teremtőjét tisztelik a Napban és a Páva Angyalban is. A Nap Isten fénye, az adja az életet, a Páva Angyal pedig szintén Isten fényéből, erejéből keletkezett. Párhuzamként a kereszténység Szentháromságról szóló tanítását említeném, ami szintén három személyről, de egyetlen szubsztanciáról/lényegről beszél. [Fodor Enikő: Népirtás egyenes adásban Interjú Spät Eszter vallástörténésszel, in: Hetek 2016. 06. 17. (XX/24)]

A jazidi vallás pontos párhuzama a régi magyarok vallásáról Cornides Dániel által – korabeli források megállapításai alapján – leírt adatoknak. E szerint a magyarok kizárólag a teremtő Istent imádják (monoteizmus), tisztelik az általa teremtett napot, és valamiféle szentháromságot is ismernek, mivel háromszor kiáltják: Isten, Isten, Isten. [Cornides Dániel: A régi magyarok vallásáról, [in: Eleink Magyar Őstörténet folyóirat 2010. évi 3. szám]

A hét főangyalra több helyen van utalás a Szentírásban is. „…A Szentírásban a főangyal név csak a 1Tesz 4,16: és a Júd 9: fordul elő, de az angyalok, akikre utal, az ÓSz-ben is szerepelnek: →Mihály (Dán 10,13: „az egyik legfőbb fejedelem”; 12,1: „a nagy fejedelem”), →Ráfael (Tób 12,15: „egy a hét angyal közül, aki mindig készen áll arra, hogy az Úr fölséges színe elé lépjen”; vö. Jel 8,2).” Az Isteni hatalmi rendet az említett Jel. 8,2 írja le: „És látám azt a hét angyalt, a ki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita.” (Jel. 8,2).

Mindezek alapján nézetem szerint a hetes szám szereplése a magyarság és a rokonnépek jelképei között olyan, a hatti-méd/perzsa-szkíta kultúrkörrel fennálló kapcsolatra utal, amelyből a régi magyarok vallása is eredeztető.

http://magyaridok.hu/kultura/tisztelges-oseink-elott-871297/

2016. július 29.

Szilléry Éva

A látványos programokon és a szórakoztatáson túl a kurultaj törzsi gyűlés, a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző programsorozata tanítani szeretne, valamelyest rendbe tenni mindazt, amit az eredetünkről tudunk – állítja Bíró András Zsolt antropológus, humánbiológus, a Magyar Turán Alapítvány elnöke az augusztusban ötödik alkalommal tartandó esemény kapcsán. Huszonhét nemzet mutatja be hagyományait Bugacon augusztus 12–14. között, s mások mellett Kirgizisztán kulturális minisztere, valamint a török miniszterelnöki hivatal vezetője is ellátogat az Alföldön felállított nomád táborba.

Hagyománnyá vált, hogy minden második évben megtartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző ünnepét, egyben a hun és türk tudatú népek legnagyobb találkozóját Bugacon, ahol a puszta néhány napra ősi nomád táborrá alakul.

Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék hagyományőrzői is az őseinket idéző nomád táborba költöznek a háromnapos kurultajra augusztus 12–14. között, amelyre idén huszonhét rokon nemzet érkezik a Magyar Turán Alapítvány meghívására. A kurultaj szó, illetve ennek változatai az altaji nyelvekben (ezen belül főként a különböző török nyelvek nagy részében) törzsi gyűlést jelent. Ez a szó a törzsi rendszerben és az erre épülő törzsi szövetségekben élő sztyeppei lovas nomád kultúrák szinte mindegyikében megtalálható vagy megtalálható volt. A lovas nomád magyar törzsek is tartottak törzsi gyűléseket (ezt a korabeli bizánci és arab források is megemlítik), amelyek fontos szerepet játszottak a közösség életében.

Néprajzkutatók, történészek, antropológusok tudományos igénnyel dolgoznak a programsorozat felépítésén: a száz jurtából álló nomád táborban szkíta, hun, avar és honfoglalás kori leleteket vonultatnak fel a szervezők. Emellett zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programokkal idézik meg a magyarság legősibb hagyományait. A háromnapos ingyenes rendezvény fontos eleme a keleti lovas harcmodor megismertetése, mindennek talán a legnépszerűbb látványossága a seregszemle, ahol a kurultajra érkező tradicionális fegyveres csapatok vonulnak fel.

Forrás: Magyar Turán Szövetség

Néprajzkutatók, történészek, antropológusok tudományos igénnyel dolgoznak a programsorozat felépítésén

Mint Bíró András Zsolt lapunknak elmondta, törekedtek arra, hogy a szkíta, hun, avar és a honfoglalás korát idéző viseletben felvonuló több száz lovas és gyalogos a hitelesség érdekében lehetőleg rekonstruált ruházatban és fegyverzetben vegyen részt a különböző látványosságokon.

– Azt tapasztalom, hogy egyre inkább érdekli az embereket a történelem, a magyarság eredete, és látják, hogy egyre több az összefüggés a magyar történelemről tanultak és az ősi legendáink között. De eközben az államalapítás és oly sok nagy történelmi esemény mellett éppen a honfoglalás vezéréről, Attila nagyfejedelemről nem emlékezünk meg. A kurultaj a látványos bemutatókon és a szórakoztatáson túl emléket állít a nagyfejedelemnek, miközben szervezői azt szeretnék elérni, hogy szélesítsük ismereteinket eredetünkről és a rokon népek hagyományairól – fejtette ki Bíró András Zsolt.

A felépített kiállítások is a lovas nomád múlt megelevenítésére törekszenek. A legfigyelemreméltóbb az Ősök sátra nevezetű antropológiai és régészeti tárlat lesz, amelyet több múzeum együttműködésével két óriásjurtában rendeznek be. A Megelevenedik a fejedelmi kíséret című tematikus gyűjtemény pedig ízelítőt ad a bodrogközi régió honfoglalás kori hagyatékából. A jurták között ismét felépül a világ legnagyobb jurtája, Attila sátra. Húsz métert is meghaladó átmérőjű sátrat képzeljünk el, a hun korszak régészeti leleteivel, rekonstrukciók, antropológiai arcrekonstrukciók és festmények bemutatásával. Látható lesz Kertai Zalán munkája, A hunok bejövetele című hatalmas festmény, amely tisztelgés a Kárpát-medencében birodalmat kialakító Attila nagyfejedelem előtt.

Folyamatosan növekvő méltósággal jellemezte a rendezvényt Bíró András Zsolt. E tekintélyt a különböző népek hagyományőrzőivel való rendszeres kapcsolattartással, valamint a tudományos hitelességre való igénnyel érte el a gyűlés néhány év alatt a Kárpát-medencében. Az ünnepi rendezvény fővédnöke a korábbiakhoz hasonlóan most is Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke lesz.

A legújabb kutatási eredmények alapján a mai Kazahsztán északnyugati, illetve a Kaukázus északi részén is ismerünk immár olyan leleteket, amelyek feltételesen kapcsolatba hozhatóak a magyarság őstörténetével. Az is valószínűnek tűnik, hogy a lemezekkel díszített tarsolyok „divatját” a magyarok honosították meg a Kárpát-medencében.

2016. július 21.
http://mta.hu/tudomany_hirei/a-kaukazus-es-nyugat-kazahsztan-terseget-is-vizsgaljak-a-korai-magyar-tortenetet-kutato-regeszek-106663

„A régészetnek nem elsődleges feladata eldönteni, hogy merre és mennyi ideig vándoroltak a magyarok. Számunkra a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereinek meghatározása a legfontosabb. Ugyanakkor módszereink alkalmasak a különböző történeti koncepciók alátámasztására vagy cáfolatára” – mondta a 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián elhangzottakat értékelve Türk Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének adjunktusa.

A tanácskozáson immár öt ország – Magyarország, Moldova, Ukrajna, Oroszország és Kazahsztán – magyar őstörténettel is foglalkozó régészei számoltak be legújabb eredményeikről. Hasonló léptékű konferenciát korábban még nem tartottak Magyarországon. Először történt meg az is, hogy a hazai nagyközönség magyar szinkrontolmácsolással követhette végig az orosz nyelvű előadásokat és a talán még ennél is érdekesebb vitákat. A tudományos ülést az MTA BTK Őstörténeti Témacsoportja és PPKE BTK Régészeti Tanszéke szervezte. Az érdeklődést jelzi, hogy a két legnagyobb hazai régészeti magáncég is támogatta a rendezvényt.

"Magyargyanús" leletek

A kelet-európai szakemberek közül többen is új és további ásatásokat, illetve természettudományi vizsgálatokat is igénylő eredményekről számoltak be. "Az Urál és a Kárpátok közötti térség természetesen már korábban is ismert volt magyar szempontból, de a forrásszegénység miatt még ma is örülnünk kell minden egyes újonnan feltárt, vagy a múzeumi raktárakban felbukkanó leletnek. Ám a napjainkban folyamatosan bővülő kelet-európai kora középkori régészeti hagyatékban immár újabb régiókból is ismerünk »magyargyanús« leleteket" - mondta Türk Attila.

Forrás: A honfoglalók viselete - Magyar őstörténet 1. Budapest 2014. Szerk.: Sudár Balázs-Petkes Zsolt
(Nagyításért kattintson a képre!)

Kiderült például, hogy az északnyugat-kazahsztáni Aktobe környékén a múlt század vége óta egyre nagyobb számban kerülnek elő olyan sírleletek – övdíszek és lószerszámok tartozékai –, továbbá kerámiák és ékszerek, amelyekhez hasonlókat csak sokkal északabbra, a Káma medencéjében, Ufa környékén, illetve Délnyugat-Szibériában találtak.

A leletanyag alapján feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben a Kr. u. VIII-IX. században.

Talán nyugatra költözésük okát láthatjuk abban a feltételezésben, hogy szembekerülhettek a besenyők és oguzok délről érkező törzseivel a nyugat-kazahsztáni sztyeppék birtoklásáért vívott küzdelemben. „Ez a teória valóban új, de ha belegondolunk, egyáltalán nem meglepő, hiszen a térképre nézve azt látjuk, hogy mind az Urál hegység déli része, mind pedig az azt övező sztyeppei térség a mai Kazahsztán északnyugati régiójában folytatódik. A VIII. és IX. században pedig nem voltak olyan határok, mint manapság. A magyarok elődei ekkor már nomád, vándorló életmódot folytattak, így egyáltalán nem zárható ki az ottani megjelenésük” – mondta Türk Attila. A régész szerint a Baskíriához délről közvetlenül kapcsolódó északnyugat-kazahsztáni térségben azért is érdemes lesz ásatásokat folytatni, mert az ottani leletek kulcsfontosságúak lehetnek az ősmagyarok és besenyők közötti ütközőzóna, illetve kapcsolataik időrendjének meghatározása szempontjából.

Rozettás lószerszámveretek az Ujelgi (Cseljabinszk, Oroszország) temető leletanyagából Fotó: Szergej Arkanov

Megdöbbentő azonosság

A Kárpát-medence honfoglalás kori régészeti hagyatékához közeli párhuzamokat mutatott be egy szentpétervári régész a Kaukázus északi részéről. Ezeket a leleteket egy moszkvai magángyűjteményben őrzik. Ezek közül anyagát, készítési technikáját és ornamentikáját tekintve számos tárgy nagyon hasonlít a honfoglaló magyarok által viselt öv- és lószerszámveretekre. Előkerültek a magyarokéihoz hasonló szablyák és nyeregdíszek is. Türk Attila szerint a Kaukázus északi előtere a korábbi kutatás alapján két szempontból lehet érdekes. Egyrészt nyelvészeti okokból. A kutatók, köztük főként a turkológus nyelvészek egy része ugyanis a magyarok elődeinek szállásterületét a Kr. u. V–VII. századtól a kaukázusi vagy más néven Kubány vidéki őshazába „költöztette”. Feltételezésük szerint a magyar nyelv ótörök jövevényszavai ott kerülhettek a magyar nyelvbe. Érvelésük szerint e jövevényszavak között olyan növénynevek vannak, amelyek csak ebben a régióban voltak honosak, északabbra nem, mint például a körte. „Nyelvészeti kérdéseket természetesen nem vagyok hivatott megítélni, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a rendelkezésünkre álló adatok alapján ebben a térségben nem éltek török nyelvű népek. Az iráni nyelvű alánok alkottak itt egy meglehetősen szilárd birodalmat a Kr. u. III–XIV. század között” – mondta Türk Attila. A Kaukázus északi előterével kapcsolatos másik érdekes szempontnak azt a bizánci forrásból származó adatot nevezte, amely szerint a magyarok egy része leszakadt a többiektől, és valószínűleg a Kaukázus vidékén telepedett le: „Ennek az eseménynek eddig régészetileg semmilyen leletanyagát nem sikerült kimutatnunk. Talán most lesz rá lehetőségünk.

Valóban nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag, amelyet Magyarországon első alkalommal most mutattak be.

Kár, hogy egyelőre csak szórványleleteket ismerünk a térségből. Bízom benne, hogy egyszer ennek a kapcsolatnak az okát, történeti hátterét is meg fogjuk tudni válaszolni, ugyanakkor az eddig megismert leletek egyöntetűen a X. századra keltezhetők jellegük alapján.”

Jellegzetes alakú X. századi nyeregveretek rekonstruált nyeregkápán elhelyezve a Kaukázus térségéből. Mardzsani-gyűjtemény, Moszkva. Fotó: G. Szapozsnyikov

Tarsolylemez: valószínű a keleti eredet

Valószínűleg a magyar törzsekhez köthető a korabeli viselet egy fontos kiegészítőjének meghonosítása a Kárpát-medencében. Mint az a konferencián elhangzott, a fémdíszekkel ékesített bőrtarsolyok, amelyek divatja a IX. század végén terjedt el a Volga és az Urál közötti térségben is és a magyar törzsekkel érkezhettek meg Pannóniába. Az apróbb, pl. tűzgyújtáshoz szükséges eszközök, kések tárolására alkalmas, kisebb veretekkel vagy teljes lemezekkel díszített tarsolyokról a magyar honfoglalás előtti időszakból ugyanis nem tudnak a régészek a Kárpát-medencében. „Az elképzelés a tarsolylemezek keleti eredetéről meglehetősen valószínűnek tűnik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a viseleti elem később a Volga-Urál térségében élő más népeknél, illetve a helyben maradt magyaroknál is előfordult, vagyis a Kárpátoktól keletre önmagában nem alkalmas a magyarság vándorútjának megrajzolására, legalábbis ha régészeti összefüggések nélkül, szórványleletként kerül elő” – mondta Türk Attila.

Növényi mintás ezüstveret az Ujelgi temető leletanyagából Fotó: Szergej Arkanov

A régész felhívta a figyelmet egy, a leletek történeti értékelésével kapcsolatos fontos szempontra. Ha valaki környezetéből és régészeti összefüggéseiből kiragadva próbál értékelni egy-egy tárgyat, mert az például hasonlít egy honfoglalás kori lelethez, bizonyos esetekben téves következtetésre juthat. „Leegyszerűsített a példa, de ma sem csak kínaiak használnak Kínában készült tárgyat. Nem volt ez másként korábban sem. És ez még akkor is igaz, ha az akkori kereskedelem jelentőségét és mértékét természetesen nem lehet a maival összehasonlítani.” Szerinte a lényeg az, hogy ott, ahol „magyargyanús” régészeti nyomok bukkannak fel, a régészeti leletanyagot és a temetkezési szokásokat együtt kell vizsgálni, ráadásul nem pusztán egy-egy sír, hanem a teljes temető, illetve a tágabb mikrorégió kitekintésében.

Egy Kelet-Európában előkerülő tarsolylemez nem jelent feltétlenül magyar tulajdonost.

Azonban ha a temetkezési szokások és a sírmellékletek is hasonlóak, ráadásul mindez egy adott régió több temetőjében is tendenciaszerűen feltűnik, akkor a kapcsolatot már sokkal megalapozottabban tételezhetjük fel. „Ha pedig az archeogenetikai vizsgálatok esetleg rokonságot mutatnak majd ki a honfoglalás kori és e hasonló, kelet-európai leletek tulajdonosai között biológiai értelemben, akkor természetesen történeti következtetéseket is bátrabban lehet levonni – mondta Türk Attila. Hozzátette: a vándorló magyarok hagyatékának meghatározására az új kelet-európai leletek alapján jelenleg azt a feltételt fogalmazta meg a szakma, hogy egyszerre mutassanak kapcsolatot a Dél-Urál és a Volga térségének kora középkori leleteivel, illetve a Kárpát-medencében talált X. századi hagyatékkal. Ukrajna területén az elmúlt tíz évben immár komoly mennyiségben láttak napvilágot ilyen leletek. A régészek ezért alkalmasnak találják a további kutatásra ezt a jelenleg alkalmazott kritériumot.

„Rendkívül érdekes felvetés, de még sokat kell dolgozni az igazolásán” – értékelte a régész azt a szintén a konferencián ismertetett, moldáviai régészektől eredő elképzelést, amely szerint a magyarok komoly szerepet játszhattak a Dnyeszter és a Kárpátok közötti terület történetében a 830 és 940 közötti időszakban, vagyis még 895-ös Kárpát-medencei beköltözésüket követően is. Ők késleltethették például a Kijevi Nagyfejedelemség térnyerését és a skandináv eredetű kulturális befolyás elterjedését a térségben. "Valóban nehezen magyarázható, hogy az ott élő két szláv törzs, az ulicsok és a tivercek miért csak a 940-es években kerültek a Kijevi Nagyfejedelemség (Kijevi Rusz) fennhatósága alá, holott a terület meghódítására már 885-től történtek kísérletek. A források ellenük vezetett sikertelen hadjáratokról szólnak, ez pedig a magyarok segítségét feltételezi. A katonai jelenlét mellett feltehetően a kulturális jelenlét is érvényesült, mivel innen hiányoznak a 10. század első felére tehető, Kelet-Európa-szerte elterjedt, jellegzetes varég és rusz leletek, előfordulnak viszont olyanok, amelyek a honfoglalás kori hagyatékkal mutatnak párhuzamot” – mondta Türk Attila.

Növényi mintás ezüstveret az Ujelgi temető leletanyagából Fotó: Szergej Arkanov

Határokon átívelő együttműködés

A múlt minél pontosabb megismerésén dolgozó szakemberek egyre több információval rendelkeznek. „Az adatbázisunk már jóval nagyobb, mint a múlt század második felében dolgozó régészeké volt, de még mindig az az elsődleges feladatunk, hogy újabb és újabb leleteket kutassunk fel, és elérhetővé tegyük azokat mindenki számára.

Ebben a munkában együttműködésre kell törekedni kelet-európai kollegáinkkal, hiszen vitathatatlan, hogy ők ismerik a legjobban a saját régiójukban feltűnő régészeti leletek időrendjét.

Közös ásatásokat kell kezdeményeznünk minél több olyan területen és mikrorégióban, amely a magyar etnogenezis szempontjából számításba jöhet.

Az Ujelgi temető helyszíne és feltárása Fotó: Szergej Arkanov

Ezt a munkát Budapestről, egy íróasztal mellől nem lehet elvégezni. A régi forrásainkat agyonelemeztük már, adatok nélkül pedig gyakran csak a spekuláció marad, ami önmagában nem visz előre. Úgy gondolom, joggal bízhatunk abban, hogy a következő években felgyorsulnak a keleti kutatások, és pár év múlva a leletek jóval nagyobb adatbázisa alapján még megalapozottabb következtetéseket vonhatunk majd le” – mondta a régész, aki magyar őstörténeti kutatásainak további ösztönzésére 2016-ban az MTA-tól Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert.

A magyar őstörténet régészeti kutatásának nemzetközi konferenciasorozata a tervek szerint két év múlva a moldáviai Kisinyovban folytatódik. Azt követően pedig a Volga-vidékén rendezik majd.

Az Isten szavunk eredetére vonatkozó újabb kutatások alátámasztják Mészáros Gyula turkológus, etnográfus 1938-ban kifejtett álláspontját, mely szerint az anatóliai hattik a szkíták elődei. A kutatások szerint a Hettita Birodalom bukása, majd a Méd Birodalom bukása – és az anatóliai, mezopotámiai, iráni térséget érintő más háborús konfliktusok - miatt bekövetkezett dél-északi irányú népmozgások és a honfoglaló magyarság antropológiai arculata kialakulásának szkíto-szarmatakori időszaka – térben és időben - egybeesik, amit néprajzi, nyelvtörténeti és vallástörténeti adatok is alátámasztanak. A honfoglaló magyarság antropológiai arculatának, nyelvének és anyagi kultúrájának kialakulásában a szarmatakori szakaszban (i. e. 12-2. század) ugor, türk és iráni népelemek vettek részt.

RÓNA-TAS ANDRÁS „A honfoglaló magyar nép” (Bp., 1996.) című könyvében (129, 159) arról olvashatunk, hogy az anatóliai hettiták a hattiktól vették át a napisten tiszteletét és nevét: hatti Eštan hettita Ištanu/Aštanu. Felveti, hogy ez a szó kaukázusi és kazár közvetítéssel kerülhetett át a magyar nyelvbe. A hatti-hettita szóra vonatkozóan l. még T. V. G AMKRELIDZE —V. V. IVANOV, Indoevropeiskij jazyk i indoevropejcy. Tbiliszi, 1984. 1—2. 684, 897. [Rédei Károly: Isten szavunk eredete Magyar Nyelv XCV (1999) 1, 42.]. Budapest, 2003., 22. o.]

Veres Péter szerint „A szóban forgó Isten szó, ami a ’Nap isten’ neve: Ešten, Ata Ešten, azaz ’Atya-isten’, a hatti mellett még megtalálható mint jövevényszó a hattival közeli genetikai nyelvrokonságban álló hurritában, valamint az oszét mellett éppen azokban az észak-kaukázusi nyelvekben, amelyek genetikai rokonságban állnak a kaukázusi eredetű hattival. Például Cserkeszül, azaz adige nyelven az Elbrusz, a Kaukázus legmagasabb csúcsa, más népekhez hasonlóan, az istenek tanyájának nevét viseli Ošten formában. Ez a fontos vallási terminus a hattiból átvételként átkerült a szomszédos hurritába, az afroázsiai csoportba tartozó akkádba, továbbá az indoeurópai eredetű hettitába is (Ištenu), ahol azonban később és másodlagosan feltehetően női istenséggé vált (Ivanov, 1985).” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti korai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12]

Voigt Vilmos arra mutat rá, hogy ha Isten szavunknak az ismertetett etimológiája igaz, akkor szükséges ennek etnológiai és vallástörténeti értelmezése: „Amikor tehát, mondjuk V. V. Ivanov (e témakör világszere ismert szaktudósa!) a hatti (!) nyelvből említi az eš-tan ‘napisten’ szót, és ezt a hettita Ištanu szóból származtatja, ezen kívül az oszét és kelet-kaukázusi *3ǎmV. ‘isten; ég, felhő’, a ket eş „Isten”, kot êş ‘isten, ég’ t’aŋ-ćaŋ ‘derült nap’ (ahol is az összetett szó még utalhat a hatti szó összetett voltára) szavakkal veti össze, annak bizonytékaként, hogy a legkorábbi anatóliai indoeurópai nyelvek szavainak megvan a folytatása a közelmúltig egyes kaukázusi és nyugat-szibériai nyelvekben – nos, ehhez ugyan szótörténetileg és történeti nyelvészetileg is társíthatnánk a magyar szót: ám éppen, ha igaz lenne az etimológia, akkor okozna nehézséget ennek etnolóniai és vallástörténeti értelmezése.” [Voigt Vilmos: A MAGYAR ŐSVALLÁSKUTATÁS KÉRDÉSEI, in: Vallástudományi Tanulmányok 4]

Az említett nyelvek közül különös figyelmet érdemel az oszét nyelv, mert a magyarban „az oszét nyelvvel több, mint száz közös etimológia mutatható ki, egyebek között az Isten szó is megtalálható ysten formában (Abajev, 1973, 134.). Az oszétek anyagi és szellemi kultúrájuk tekintetében, sőt fizikai antropológiájukban, genetikájukban is igencsak közel állnak a szomszédos, kaukázusi nyelven beszélő népekhez, a legfontosabbnak tartott etnikus jellemzőben, amit etnikus specifikumnak is hívunk, azonban nem, mivel nyelvük mind a mai napig megmarad iráninak. Megtartották legfontosabb etnikai jellemzőiket, azaz kelet-iráni eredetű nyelvűket, amely a szkítával és a szarmatával közvetlenül rokon.” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti ko rai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12] Az oszétek valamilyen módon a szarmaták utódai. Országukat az oroszok által használt Oszétia helyett újabban ismét Alániának nevezik, az alán pedig a szarmaták későbbi neve.

Ilyen mennyiségű szóegyezés csak akkor képzelhető el, ha a két etnikum tartós, több száz évig fennálló kapcsolatban állt egymással. Az újabb kutatások alátámasztják ennek a kapcsolatnak a fennállását. Különösen fontosak ebből a szempontból Tóth Tibor antropológus és Veres Péter néprajzkutató, történész, nyelvész különböző tudományágak szempontjaiból alátámasztott, egybehangzó megállapításai.

Tóth Tibor Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.) című tanulmányában kifejti, hogy „Mind a koravaskori, min d a Szarmata-Kushan időszaki leletekkel való összehasonlításból egyöntetűen megállapítható, hogy a honfoglaló magyarság elődeinek, vagyis az ősmagyaroknak antropológiai arculata (aspektusa) eltér a Káma-Bjelája mentén élt népvándorláskori etnikai csoortokétól és a morfogenezis areálja az Észak-Káspi mellékére körvonalazódik (4. ábra). Enekívül az összehasonlításokból megállapítható az is, hogy az ősmagyarok antropológiai arculata kialakulásának folyamata az Alsó-Volga és a Mugodzsár közötti térségben már az időszámításunk előtti I. évezredben elkezdődött, feltehetően Szrubno-andronovói csoportoktól eredő morfoglógiai szubsztátumon. Lehetséges, hogy ez összefüggésben volt proto-ugor csoportok déli, dél-nyugati irányú infiltrációjával (4. ábra), amely a nevezett régió, egyébként indo-iráni, etnikai miliőjét érintette. A kialakulás folyamata véleményünk szerint a Szarmata-Kushana korszak egészében tartott s lényegében már a prekushan időszakban elkezdődött.”

Veres Péter - összhangban Tóth Tibor nézeteivel - személyes hangú önvallomásában a következőket fejti ki: „Tévedés ne essék, nem azt állítom, hogy okosabb lennék elődeimnél, úgy gondolom, talán inkább szerencsésebb voltam. Mint ahogy nemrég történt, amikor rájöttem, hogy G. E. Markov professzorom a moszkvai Lomonoszov Egyetemről, ugyanoda lokalizálta a lovas nomadizmus bölcsőjét, a Kr. e. II. évezred fordulóján az észak-kaszpi arid sztyeppés és félsivatagos régiójába, ahová – tőle függetlenül – neves fizikai antropológusunk, Tóth Tibor a honfoglaló magyarság embertani típusának a kialakulását helyezte. Személy szerint igencsak hálás vagyok mindkettőjüknek, hogy mostanáig nem jöttek rá arra, hogy tudományos nézeteiket teljes mértékben össze lehet egyeztetni. Ugyanis ezzel elütöttek volna egy jelentős tudományos felfedezés, kutatási prioritás örömétől. Lényegében hasonló tudománytörténeti helyzet jött létre, amikor finnugor nyelvészeink az intediszciplinaritás mellőzése miatt nem vették észre, hogy az ugor nyelvközösség egységének felbomlása kronológiailag teljes mértékben egybeesik a Kr. e. II–I. évezred fordulóján a lovas nomadizmus kialakulásának idejével.” [Veres Péter, http://www.napkut.hu/naput_2010/2010_10/055.htm, 2016-07-15, Lásd még: Veres Péter: A magyar nép etnogenezise A török népekkel való etnokulturális kapcsolatok, História 2007/04.,]

Mészáros Gyula Chattiak és skythák című, 62. oldalas, rendkívül alapos tanulmányának végén a nyelvészeti-, régészeti- és történeti adatok felsorakoztatása után levonja a következtetést, mely szerint „Mindezek a fenttárgyalt kulturaelemek ugyanis egyönetűen ugyanarra a kis-ázsiai őshazaterületre mutatnak, ahol eme skytha törzseknek is tulajdonképpeni őshazája volt. Mert ezek a Dél-Oroszországba importált új műveltségi elemek, néptörténeti törvényszerűségek alapján, nem is jöhettek volna más földről, mint ahonnan eme jellegzetes kutúra hordozója, a skytha népelem maga is kiindult.” [Mészáros Gyula: Chattiak és skythák, Kelet-Európa Néptörténete sorozat, Szeged 1938, http://eco-invest.hu/chattiak_es_skythak.pdf, 2016-07-15]

A régi magyarok hitvilága és a hatti Napisten között vallástörténeti összefüggés is van.

A Xiongnu Enciklopédia szerint: „ A kőkorszaktól kezdve a bronzkorig és a korai vaskorig a régi népek hittek a Napban és a Holdban, és imádták is ezt a két égitestet. Számos kép van a mongóliai sziklarajzokon, amelyek embereket ábrázolnak a Nappal és a Holddal. Szintén elterjedt ábrázolás a napé, a holdé és a csillagoké, sőt, ami több, szarvasé, ököré lóé és jávorszarvasé Nap fejjel vagy Nap szarvakkal (kör sok sugárral) különböző mongóliai lelőhelyeken. A mongóliai szarvasos kövek tetejére rendszerint felvésték a Napot és a Holdat. Egy Gobi-Altaji lelőhelyen különös szikarajz figura került elő: egy ember, összekapcsolva a Nappal, a Holddal és egy csillaggal. A Nap és Hold imádatának hagyományáról egyaránt szólnak régészeti és írott források. Például a Si Ji szerint „A Xiongnu Sanju reggel a Naphoz, este a Holdhoz imádkozik”. „Csatában, támadáskor megvizsgálták a Nap és a Hold elhelyezkedését, támadtak, amikor a Hold megjelent, és visszavonultak, amikor a Hold eltűnt”. „A koporsók tetején arany Napot és Holdat fedeztek fel a Noin Ulai és Gol Mod temető sírjaiban, vas Nap és Hold ábrázolásokat a Burkhan Tolgoi és Shombuuzin Belxhir köznépi temetkezéseken. A jelképek a koporsók tetején voltak, és igazolják a Xiongnuk Nap és Hold imádatát.”[ Xiongnu Encyclopaedia, Ulan Bator  2015: 169-170.]

A nap tisztelete tükröződik a magyar jelképrendszerben. Jelképként kör, sugaras nap vagy hatágú csillag formájában megtalálható a Szentkoronán, a jogaron, a székelyek, Szlavónia, Horvátország, több magyar megye, település, és nemes címerében.

A Napisten jelképe a szarvas, mely eredetmondánkban is szerepel. "…A SZARVAS … az évenként elhullajtott agancsa miatt az újjászületést, az örök körforgást jelképezi. Az ősidőkben a NAP, majd később Krisztus szimbóluma. A fényes égitest minden kultúrában a világosságot, a világosság pedig a jót jelenti. …" – [Jankovics Marcell: A szarvas könyve, http://www.dip.hu/index.php?action=cikk&id=4430, letöltve: 2016-06-03].

1. Kép: Ötezer éves hatti szarvas Alaça Hüyükből (Törökország) Forrás: http://forum.index.hu/Article/showArticle?go=51663822&p=1&t=9135556, 2016-07-15

2. Kép: A zöldhalompusztai szkíta aranyszarvas Forrás: Aranyszarvasok az Alföldön – A szkítakori elit emlékei magyarországon 1., http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1, 2016-07-15

3. Kép: Szíta aranyszarvas leletek Európában. Forrás: http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1http://sirasok.blog.hu/2010/04/10/aranyszarvasok_az_alfoldon_a_szkitakori_elit_emlekei_magyarorszagon_1, 2016-07-15

***********************************

MÉSZÁROS GYULA (Szakcs, 1883. márc. 28. – New York, 1957. jan.): etnográfus, turkológus, egyetemi tanár. 1904 – 06-ban török nyelvi tanulmányokat folytatott Konstantinápolyban. 1906-tól másfél évet töltött a Volga vidéki csuvasok és tatárok között folklórgyűjtéssel. 1909-ben Bp.-en doktorált töröktatár nyelvből. 1909 – 15 között az MNM néprajzi osztályán dolgozott; baskír (1909), valamint Konstantinápoly környéki és kisázsiai töröko.-i (1910) gyűjtőútjának tárgyi anyaga ide került. 1916-tól az I. világháború végéig egy.-i tanár, a m. tanszék vezetője Konstantinápolyban. 1920 – 21-ben részt vett a szokolhamisításban, Bécsben letartóztatták, majd kaució ellettében szabadon bocsátották. Tevékeny szerepet játszott a frankhamisítás előkészítésében. A 20-as évek közepétől az ankarai néprajzi múz. tudományos vezetője. 1930 – 31-ben a Kaukázusból ÉNy-Anatóliába települt pakhy népcsoport nyelvét tanulmányozta. 1932-ben hazatérve a Műemlékek Orsz. Bizottságának munkatársa. 1943 – 44 közt az újvidéki keleti kereskedelmi főisk. tanára. Később Töröko.-ban, 1951-től New Yorkban élt. Elméleti eredményeit a turkológiai kutatás nem fogadta el, csak anyaggyűjtése, elsősorban csuvas anyaga képvisel tudományos értéket. – R m. Csuvas népköltési gyűjtemény (I – II., Bp., 1909 – 1912); Tőrök költők (műfordítások, Bp., 1910); Magna Ungaria, a baskír – magyar kérdés (Bp., 1910); A Boszporusz partján (útirajzok, Bp., 1911); Die Pakhy- Sprache (Chicago, 1934).” [Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon 1000-1990, Javított, átdolgozott kiadás, 2016-07-12.]

 A Magyar Életrajzi Lexikon előzőekben ismertetett negatív értékelésének homlokegyenest ellentmond Veres Péter néprajzkutató, történész kandidátus, az MTA Néprajztudodományi Bizottság tagja: „…a kaukázusi nyelvcsaládba tartozó híres elő-ázsiai ókori nyelv, a hatti rejtélyét, hovatartozását elsőként éppenséggel magyar keletkutató, Mészáros Gyula oldotta meg, akinek tudományos prioritását az adott probléma megoldásában, ha hazánkban nem is, de annak határain túl egyértelműen elismerik (Mészáros, 1935, vö. Ivanov–Gramkalidze, 1985, 153.; Kumahov–Kumahova, 1985; Sztarosztyin, 1986)…. A szakembereken kívül nem nagyon ismert …, hogy az észak-kaukázusi nyelvcsaládba beletartozik még a Kis-Ázsiában a Kr. e. 2. évezredben domináló hatti és hurrita is, amely etnikumok a világtörténelemben kiemelkedő szerepet játszottak (Gyjakonov, 1967). Az előbbiek találták fel a vasat, az utóbbiak pedig a harci szekeret. Ezek a nyelvek a mai észak-kaukázusi csoporttal genetikai kapcsolatban álló, közeli rokonnyelveknek számítanak. A kaukázusi eredetű hatti, azonban nem tévesztendő össze a később rájuk települt indoeurópai hettitával. Mészáros Gyula már a 20. század harmincas éveiben bebizonyította, hogy ez a nyelv a kaukázusi nyelvek északnyugati ágával, amelybe az adige (cserkesz), az abház és az abaza, továbbá a nemrég kihalt ubih tartozik, áll közelebbi kapcsolatban. A hurri (hurrita) pedig a csecsen–ingus–bac (vajnah) és dagesztáni nyelvekhez kapcsolható, ahogyan ezt nemrég Münchenben kiadott angol nyelvű monográfiájukban I. M. Gyjakonov és Sz. A. Sztarosztyin akadémikusok megbízható módon adatolták….” [Veres Péter: Az észak-kaukázusi népek etnokulturális szerepe a magyarság honfoglalás előtti ko rai etnikai történetében, https://nti.btk.mta.hu/images/evkonyv/2008/verespeter.pdf, 2016-07-12]

A közelmúltban (1996) ünnepeltük a Honfoglalás 1100 éves, majd (2000) az Államalapítás 1000 éves évfordulóját. A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencei magyarság által számon tartott honfoglaláson kívül ázsiai magyar csapatok részt vettek a mai Kazahsztán és Üzbekisztán történeti elődjeinek számító kazak és üzbég kánságok megalapításában, és a kazak és üzbég nép alkotóelemeiként ma is élnek ezekben az országokban magukat magyarnak valló törzsek (Benkő Mihály- Babakumar Khinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.,  Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).

A közép-ázsiai honfoglalásról Bromjlej Ju. V, Podolnij R.G. orosz írók Az emberiség népekből áll című könyvükben (Moszkva, 1990, 207. o.) így írnak:

„… A XVI. században első pillantásra különös események mentek végbe Közép-Ázsiában. A terület nyugati részéről nomád törzsek törtek be annak keleti és déli területeire. Ezek a törzsek győzelmet arattak, és kiűzték a mai Üzbekisztán (Szamarkand és Fergana) területéről annak uralkodóját, Babur emírt. (Maguk a nomád törzsek a mai üzbégek elődei közé kerültek). Az elűzött emír, akiről egyébként elmondhatjuk, hogy Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja volt, serege maradványaival Délre, Afganisztánba futott, majd később… Indiára támadt, és ott hatalmas birodalom, a Nagymogul Birodalom megalapítója lett.”

Néhány szó az előzményekről, melyek a XIII. századba nyúlnak vissza, amikor Julianus barát - 1236-os útja során - megtalálta Magna Hungaria magyarjait, majd ezt követte Batu kán támadása:

„A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy „ázsiai magyar” nővel, aki egy volgai bolgár felesége volt. Az asszony és rokonai segítségével eljutott „Magna Hungáriá”–ba, a magyarok őshazájába. Itt magyar szót hallott. Újonnan fellelt rokonainak nyíltan beszélt a Duna mentén elterülő, hatalmas magyar keresztény királyságról.

Azonban ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása az uráli magyarok földjét is elpusztította.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok rögtön sikeres hódításuk után, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig, más, ahogy ma mondanánk, „nemzeti harci egységek” között magyar egységek is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok, végül is keveredtek a környező népekkel.” (Id. mű 209. o.) Ez a keveredés azonban nem jelentette a magyar azonosságtudat megszűnését.

A XIII-XV. században az Aranyhorda megszállva tartotta a mai Oroszország és Ukrajna területén élő szláv törzseket, majd a XVI. század elején - Abulhair és később Sejbani kán vezetésével - elindult új hazát keresni. Ennek oka az volt, hogy a XV. század elején szembetalálkoztak Timur Lenk félelmetes seregével, majd a felemelkedő moszkvai nagyhercegség különösen III. Iván és IV. (Rettenetes) Iván cár nehezítette a nomád uralom további fenntartását. A honfoglalásban részt vevő törzsek között az erről szóló krónikák szerint magyarok is voltak.

A Torgaj-kapu-i magyarok között kutató, 1989-ben elhunyt antropológus, Tóth Tibor - Magyar Antropológiai Intézetben őrzött - hagyatékában Benkő Mihály olyan levélre bukkant, mely szerint az 1960-as években megkezdték az orosz nyelvre fordítását a Szamarkandban található XVIII. században írt, perzsa nyelvű       kódexnek. A levélíró, Szeitbek Nurhanov, kazak tudós arra is felhívta a figyelmet, hogy a kódexben magyar vonatkozású részek találhatók, és azt is megjelölte, hogy a kódex melyik oldalán.

Benkő Mihály először megpróbálta a kódex megfelelő lapjainak lefotóztatását és megszerzését. Szamarkandban lakó ismerőseit kérte meg ennek elintézésére, de nem járt sikerrel.

Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a kívánt cél eléréséhez nem kell feltétlenül Szamarkandba utazni. Az a fordítás, melyre a kazak tudós utalt bizonyára elkészült. Kérésére a könyv egy példányát kutatótársa, Babakumar Kinayat megküldte és így sikerült megtalálni azt a részt, amelyre utaltunk. A szöveg magyar fordítása a következő:

1) Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name

(Sejbani Muhammad kán (1499–1510) a kazak és üzbég kánságok megalapításában döntő szerepet játszó hadjáratainak története. P. A. Jugyin szerint, aki a művet közép-ázsiai törökről oroszra fordította, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme-t maga Sejbani Muhammad kán, vagy legalább is a kán udvarában, hozzá közel álló személy írta.) [4, 21-22 o.]

„Annak a találkozásnak idején Szujuics-Hodzsa szultán Musza-Mirza sógora lett. Ezután, hadjáratra indulva, a Szulak völgyében, száz emberükkel szétzúzták Dzsanibek kán fiának, Mahmud szultánnak a seregét. Ezután, ismét összegyűlve, harcra kényszeríttették Szuzak és Kara-Köz valamennyi lakóját, valamint Burunduk kánt, és a Szogunluk hágón kegyetlen csata dúlt. Azt mondják, úgy harcoltak ott, mint azelőtt soha senki sehol.

„Nem lévén képesek támadni, szétfutottak minden irányba.
Madárként repülve, átkeltek a hegyeken.”

Ennek a támadásnak a során Sahbaht kán fiatalabb testvére szétzúzta Mahmud szultánnak, Dzsenibek kazak kán fiának az arcát.

Hogy milyen nagyszámú volt az ellenség, azzal kapcsolatban a Korán következő sorait idézzük:

„Milyen kis sereg győzött le egy hatalmas ellenséges sereget Allah nevében! Allah a türelmesek oldalán áll.”

A harcban kitűnt hősök /bagaturok/ nevei: Mahmud-szultán bagatur, Samun Szeid Kara Szeid fia; Bajan-Kara oglan, valamint Karacsin bagatur fiatalabb testvére, Jakup bagatur, a kuscsi törzsből.

Amikor valamennyien megérkeztek, és visszaverték az ellenség támadását, Saikh Mazid bagatur a madzsar omakból (törzsi területről) kétszer eltalálta nyílvesszővel magát Burunduk kánt. Ali-Mardan bagatur az ujsun törzsből szintén sok dicső tettet hajtott végre. Mamas-bagatur a tatár törzsből jól hadakozott szablyával.

Ebben a csatában esett el Hodzsamkuli, Hudankuli fia, Burunduk kán rokona, valamint Szadri Maulana Harun. Részt vettek még az ütközetben Mikaj-divan az ujgur törzsből, Mirsza-Ali bagatur a kongrat törzsből. A turkesztáni jigitek közül való Bek-ata bagatur is szereplője volt ezeknek a dicsőséges eseményeknek. Idősebb testvérével, Aba-Bakr bagaturral együtt bátran vetette magát a harcba. A hősök közé tartozott még Ahmed fia Jav-Böri bagatur, az ujgur Jav-bek bakatur, valamint Szignak városából Csakmag juzbegi.

2) Mahmud ben Emir Vali: Bahr al-Aszrar, VI. köt. (XVII. század közepe)

(Ez a mű eredeti források, szemtanúk összegyűjtött leírásai alapján írja le a kazak kánságok megalapításával kapcsolatos XV. századi eseményeket, többek között a Sejbanida Abulhair kán, Dzsucsi kán leszármazottja keleti hadjáratait) [4, 329-368.]

A. Ahmedov a mű legértékesebb részének tekinti Abukhair kán utolsó hadjáratának és halálának szépirodalmi igényű leírását. (Bahr al-Aszrar, VI, 132b-133a), [4, 362 skk.]. .Az eseményekben – ahogy látni fogjuk – fontos szerepe volt a madzsaroknak is. A művet K. A. Piscsulin fordította perzsáról oroszra.

Elbeszélés Abulhair kán Mogulisztán ellen indulásáról, a hadjárat lefolyásáról, és Abulhair kán távozásáról ebből a világból.

…Röviden szólva, amikor az Atil folyó partja lett az a hely, amely Abulhair kán hatalmát a nagyvilág számára nyilvánvalóvá tette, a kán hadseregének tenger hullámaihoz hasonlóan vonuló ezredei a parancs értelmében mindenfelől, Tokmak1 minden kerületéből, és az ország széleiről is, abba az irányba fordították lovaik fejét. Az összes törzs megjelent a káni főhadiszálláson a gyülekezésre kijelölt időpontban.

A hadsereg nagysága és a tábor nagy kiterjedése miatt az Atil folyó partján úgy nyüzsögtek az emberek, mint a hangyák egy bolyban, pedig néhány törzs és állataik a környező vidékről még nem is egyesültek a káni fősereggel. A legelők hiánya miatt felmerült az a gondolat, hogy mielőbb üssék meg a dobokat, és induljon el a hadsereg. Abulhair kán lábát félhold alakú kengyelébe helyezve, szerencséjének tisztavérű lova gyeplőjét a kirgizek és kalmükök legelői felé fordította.

„A Mindenség Kánja hadba indulásának hangjaitól
Megrendült a Föld és az Ég,
A föld megindult a hegyekben, és megremegett a puszta.
A katonák harci kiáltását meghallották a Mennyben is.
Mindenfelől zászlók tűntek fel,
Közeledett a menetelő hadak sokasága.
Csapatok viharos hullámai nyüzsögtek mindenfelé a sztyeppén,
Országúton és úttalan utakon egyaránt.”

A Szaturnusz magasságáig emelkedő zászló a Naphoz hasonló Abulhair kán jóvoltából átvonult Ala-Tak körzetén, majd a Teremtő segítségével a had keresztülvonult Kizil Nadiron2. Ezután, amikor néhány rövidebb menet és átrendeződés után a Császár főhadiszállása ** Jeti-Kuduk lett, elsötétült az Ég alja, komor felhők jelentek meg az égen és vastag, nehéz hó hullott a földre. Vihar keletkezett, erős szél kezdett fújni, a fagy szinte elviselhetetlenné vált. Úgy esett, hogy ebben az évben a téli szezon különösen hideg volt, a Nap szégyenében többnyire felhőkbe rejtette arcát, és a felhőkből eső és hó fehér gyöngyei hullottak.

Azonban Abulhair kán lelkében és szívében annyira meggyökeresedett és megerősödött a Dzsihád folytatásának vágya, hogy nem szándékozott kivárni a hideg megszűntét, hanem szilárd elhatározással, Allah segítségének reményében, ismét felemelte az előrenyomulás zászlaját. A Naphoz hasonló Abulhair kán arra az elhatározásra jutott, hogy előreküldi Kucskuncsi királyfit (sahzádét) egy jelentős nagyságú előhaddal, Emir-Julluz tarhannal, az ojrat Haszan bekkel, Dzsalan-oglannal, a najman Szatilmissel, a kongrat Szaid-bekkel, a madzsar Timurral, a kipcsak Tasbekkel, és még néhány más emírrel és hivatalnokkal együtt.

Amikor Ak-Kislak3 lett a császári főhadiszállás, a hideg ismét olyan dermesztő lett, hogy lehetetlenné vált a további előnyomulás. Ezért maga Abulhair kán rendelt el pihenőt hadseregének.

Ebben az időben Abulhair kán egészsége megrendült. A nagy út következtében állapota eltért a megszokottól. Hirtelen nagy forróság öntötte el. Ez a szerencsétlenség három napon keresztül tartott, és vérhassal végződött. Annak ellenére, hogy a Kán egyik orvosa a nagyhírű Abd ar Razzak Hanicseváni volt, és hogy mindenki remélte és várta a Kán egészségének jobbrafordulását, a betegség napról napra jobban erőt vett rajta, és egyre újabb, pusztító és gyógyíthatatlan betegségek léptek fel nála.

A boldog Abulhair kán tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így teljes mértékben belenyugodott sorsába. A Kába és az Ég felé fordult. Arra kérte nagyhatalmú fiait és boldog utódait, hogy éljenek egymással békében és barátságban. Sokat szólt az egyet nem értés és a testvérek közötti ellenségeskedés súlyos következményeiről.

Ezután a Kán lélegzése nehézzé vált. Muzulmán hitét bizonyító imákat rebegett. Így lélekben eggyé vált Allahhal, teljesen felkészülten várta a Halál angyalát, aki gyengéden leszállott hozzá, és így szólt: „Itt vagyok, én vagyok az”. Abulhair kán lelke, testének kalitkájából elrepült az Öröklét virágos mezejére. „Valamennyien Allahhoz tartozunk, és hozzá is térünk vissza”.

************************************************************

Amint láthatjuk, a históriákból két idézett szövegrészletben nem arról van szó, hogy „madzsarok is részt vettek”, név nélkül megemlítve, bizonyos, a kazak kánságok megalapításáért folyó XV–XVI. századi harcokban. A Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name-ban név szerint említenek egy madzsar törzsbéli hírneves vitézt, Saikh Mazid bahaturt, és annak hőstettét, mármint hogy nyilaival kétszer is eltalálta az ellenséges sereg vezérét, Burunduk kán hétfolyóközi uralkodót. („A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket” szövegű, a magyar honfoglalás idején Nyugat-Európában közismert fohászt úgy látszik, Közép-Ázsiában is tanácsos lehetett elmondani, még a XV – XVI. század fordulóján is.).  Mahmud ben Emir Vali pedig az Abulhair kán által fiának, Kucskuncsi sahzádénak a hadjárat folytatására küldött serege vezérkarába kinevezett emírként említi meg „a madzsar Timurt”, szintén név szerint megemlített kipcsak, najman és kongrat vezérek, vagyis a napjainkban is létező hat kazak törzsszövetség közül háromnak a képviselői társaságában. B. A. Ahmetov hivatkozásában, mármint hogy „Abulhair kán előhada magyar, ojrát és kipcsak törzsekből állott,” pontatlanság az, hogy szavainak általánosan jelleget ad, ahelyett, hogy világossá tenné: Mahmud ibn Vali itt egyetlen, konkrét esetről beszél. Azonban B. A. Ahmetov tett a kérdéssel kapcsolatban helyes megfigyelést is. A „tarhan” és az „oglan” udvari címek és katonai rangok voltak az Arany Horda idején. Úgy tűnik, hogy az Abulhair kán kilencedik fia, Kucskuncsi sahzáde törzsi csapatokból összeállított, a harcok folytatására kijelölt tumenjeinek vezérei az 1467-68-as hadjárat téli pihenője után az ojrat Haszan bek, a najman Szatilmisz, a kongrat Szaid-bek, a madzsar Timur, és a kipcsak Tasbek voltak.** *

Mindez arra vall, hogy a keleti magyaroknak (madzsaroknak) a XV-XVI. századokban még jelentős szerepük lehetett a Sejbanida kánok által uralt, Abulhair kán idején a Volgától az Irtis folyóig terjedő Keleti Dest-i-Kipcsak-ban, sőt, a káni udvarban, a hadsereg vezetésében is. Vitézeik nagyhírűek voltak az egész kánság területén. Valószínű, hogy abban az időben a keleti magyarok (madzsarok) még nem csatlakoztak egyik nagy törzsszövetséghez sem, az Aranyhordának a Sejbani kán utódaihoz tartozó területein belül („Ak Orda”, vagyis a Fehér Horda, a Volgától keletre) viszonylag önállóak lehettek. Ezek az adatok történeti mélységet adnak a későbbiek során a kazak (kipcsak, argün) törzsszövetségekbe betagolódott magyar (madiar, madijar) törzsek eredetével kapcsolatos feltételezéseknek. Nyilvánvaló, hogy Julianus magyarjainak azokról a törzseiről van itt szó, amelyek a Volga mellől Abulhair és Muhammad Sejbani kánok vezetése alatt átköltöztek a kazak kánságokat megalapító kipcsak és más török törzsekkel együtt Közép-Ázsia pusztáira, vagyis a XVI. század során nem hódoltak be az oroszoknak és nem olvadtak be a Volga-Oka-menti tarka népességbe.

Julianus barát felfedezése, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló krónikák és a mai Kazahsztán, Üzbekisztán és Nyugat-Szibéria területén található magyar törzsek Magna Hungaria magyarjainak folyamatos, mind a mai napig való fennmaradását bizonyítják

Van egy kazak mondás, mely szerint aki nem tudja legalább hét férfi felmenőjét, tudatlan. Kazahsztánt 92 törzs alapította, és minden kazak tudja, melyik törzsből származik. A sírkövekre felírják az elhúnyt neve mellé a törzs nevét is. Gondosan vezetik nemzetségtábláikat is. Mindez lehetővé teszi, hogy a XIII. században az Aranyhordába olvasztott, XVI. században a kazak és üzbég kánságok megalapításában résztvevő magyarok ma is megtalálhatók legyenek.

1 Dest-i-Kipcsak mongol elnevezése.

2 A Talasz folyó völgyében, a Hétfolyóközben.

** Abulhair kán volt az utolsó olyan Dzsucsida kán, aki – igaz, hogy csak az élete végén és csak rövid időre  –  de felülhetett Szain kán (azaz Batu kán) trónjára. [Tarih-i Abulhair hani, 4, 138 o.]

3 V. A. Ahmedov szerint a mai Almati. Vö.: V. A. Ahmetov: Gosudarstvo kochevykh uzbekov, 59.

*** A dzsingiszida utódállamokban érvényes dzsingiszi törvénykönyv, a Jaszák alapján a nagykánok fiai által vezetett birodalmi seregek tizenkétezer főnyinél nagyobb, de negyvenezer főnyinél kisebb ellenséges sereg ellen indultak harcba, és legalább négy tumenből, azaz legalább negyvenezer emberből kellett állniuk. A csapatoknak és a tiszteknek úgy kellett harcolniuk, mintha maga a nagykán is a hadszíntéren lett volna. Vö: Military and political institutes of Timour. (Angol-perzsa kétnyelvű.) Oxford, 1786, 385.

Irodalom:

1. Benkő Mihály- Babakumar Kinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.,
2. Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).
3. Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998;
4. Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
5. A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.
6. Szaginbek Turszynov: Kazakisztán és Magyarország Történelmi kapcsolatok és az együttműködés napjainkban, Budapest, 2005.,
7. Babakumar Khinayat: Mazsarsztandük kazahsztanusü Benkö Mihaly, Altyn Beszik 2005/6 36-39.
8. Kuskumbajev: A. K. Az aranyhorda hadtörténetének forrásai és kutatástörténete Eleink V. évfolyam 1. szám (2006.) 50-58.

A történelem egyik, ha ugyan nem a legrejtélyesebb hatalma a Kusán Állam, amely kétezer évvel ezelőtt az Aral-tó és az Indiai-óceán között, a mai szovjet Közép-Ázsia, Kelet-Irán, Afganisztán, Nyugat Pakisztán és Észak India földjén terült el. A kusán titok már hosszú ideje vonzza ide más földrészről is a tudósokat. Ennek fő oka nem az, hogy századunk közepéig nagyon kevés írott forrás és tárgyi emlék került elő, s a terület valóságos tudományos szűzföld, ahol egy-egy új lelet esetleg halomra dönt már elfogadott feltevéseket. Sokkal fontosabb az, hogy a Kusán Birodalom, amely Róma idején 400 évig állt fenn, Kelet és Nyugat között nem elválasztó határ volt, hanem összekötő kapocs. Mi több Kelet és Nyugat közös szülötte, semmi máshoz nem hasonlítható állam, hol különféle ősi kultúrák ötvöződtek egybe.

Magyar tudósok a közép-ázsiai szimpozionon

Az ötvenes és a hatvanas években a szovjet tudósok a Kusán Állam magvát alkotó ókori Baktria északi részén, az Amu-Darja mellett, üzbég és tadzsik földön a kusán idők sok emlékét tárták fel. Nagy meglepetést okoztak az afganisztáni és más ásatások is. Ezért az UNESCO elhatározta, hogy az első nemzetközi közép-ázsiai szimpoziont a kusán korról tartják Szovjet-Tadzsikisztán fővárosában, Dusanbében, nem messze onnan, ahol a legjelentősebb új feltárások vannak. A tanácskozáson, amely októberben fejeződött be a szovjet, iráni, afgán, indiai és pakisztáni tudósokon kívül részt vett sok angol, amerikai, olasz, német, lengyel, török, mongol, japán és magyar tudós is. Nagy sikere volt a kiváló ókorkutató Harmatta János nyelvész-történész, Erdélyi István régész és Tóth Tibor antropológus felszólalásának. Harmattát a szimpozion elnökévé is választották.

Hazánkban még a Kusán Állam neve is alig ismert. Mégis várható, hogy a szimpozion nagy érdeklődést kelt, tudományos körökben pedig sok vitát okoz. Ez természetes, hiszen a magyar nép őstörténete a kusán időkbe nyúlik vissza és elődeink hajdan nem messze éltek a Kusánok országától. De van más ok is: egy új felfedezés.

Madzsar, madiar

Ma egy éve a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy Tóth Tibor Szovjet-Kazahsztánban, az Ural- hegységtől keletre, a kusztanáji területen ismeretlen magyar (madiar) törzsre bukkant. A név, a hely és az embertani adatok összevetése után feltételezte, hogy a madiarok, a vándorló ősmagyarok egyik nagyon régen elszakadt csoportjának leszármazottai. Ugyanakkor lapunk azt is jelentette, hogy Tóth Tibor másik ismeretlen magyar (madzsar) csoport nyomát is megtalálta Közép-Ázsiában, Üzbegisztán déli részén.

A nyomok azóta új felfedezéshez vezettek, Tóth Tibor az Amu-Darja mentén találkozott a madzsarokkal, s az idén embertani kutatásokat is folytatott köztük.

A mesés hírű Bokhara és Szamarkand városától délre a Kaska folyó északi partján a térkép egy kis falut mutat. Neve: Madzsar kislak, vagyis Magyar szállás. Tóth Tibor első útja ide vitt, de a faluban már csak négy-öt madzsar család élt. Annál nagyobb volt az öröm, amikor a Huszár folyó mellett három, a térképről nem ismert Madzsar nevű falut talált. Nevük: Szauligar Madzsar, Adak Madzsar és Jukari Madzsar. Erre már nagyobb számban élnek madzsarok is. De a közelben van még egy madzsar lakta helység: Gulisztán kislak. Vagyis Rózsakert szállás.

Újabb meglepetés fogadta a tudóst Csim faluban. Itt jászok laknak. Úgy élnek együtt madzsarok és a jászok, mint nagyon messze onnan, a Duna mentén a magyarok és a jászok.

A nyár ezen a vidéken nagyon forró, a 40-50 fokot is eléri a hőmérséklet. A tél pedig hideg. De az öntözött föld bőven terem a Kaska és a Huszár folyó között. Fő termény a gyapot, és sok dinnyét, paradicsomot, szőlőt adnak a kertek is. Kazahsztánban a madiarok állattenyésztők. Üzbegisztánban a madzsarok fölművesek. De régen a madzsarok is nomádok voltak, juhot tenyésztettek és tevét.

A régi Tokarisztán

A madzsarok haja fekete, a szeme is sötét és üzbég nyelven beszélnek. Kazahsztánban a madiarok kivétel nélkül tudták, hogy milyen nemzetségből erednek. A madzsarok között ennek tudata elmosódott. Az idősebbek megemlítették, hogy messziről vándoroltak ide, s az egyik öreg szerint nevük egykor nem madzsar, hanem magyar volt.

Ha egy magyar antropológus a feltételezett őshaza környékén magyar nevű törzset fedez fel, ez érthetően nagy feltűnést kelt, még ha a névegyezés esetleg a véletlenek játéka is, hiszen Julianus kora, vagyis 700 év óta az első jelentősebb nyom. S ha a magyar tudós másik ismeretlen magyar csoportot is talál, az érdeklődés rohamosan nő és sok-sok kérdés azonnal választ kíván.

Közismert, hogy a Kaukázusban volt egy Madzsar nevű helység. De vajon hogyan maradhatott az ismeretlenségben négy Madzsar nevű helység az Amu-Darja mentén, ott, ahol ma is élnek madzsarok! Könnyebb megmagyarázni azt, hogy miért nem tudunk a madiar és a madzsar törzsről. E két csoport már rég elvesztette ősi nyelvét, beolvadtak a kazah és üzbég népbe, mint velük együtt élő, a nevük után ítélve egykor török és iráni nyelvű törzsek, s már csak származásuk tudata él, de a letelepedéssel az is gyorsan elhalványul. Valóban egy perccel tizenkét óra előtt fedezték fel a két csoportot. Ezért most már remélhetőleg megkezdődnek a nagyobb régészeti, nyelvészeti és néprajzi kutatások is, hogy megállapítsák: milyen kapcsolatban van a két törzs a magyarsággal.

Kép: Szauro-szarmata és proto-ugor csoportok korrelációja az É-Kászpi övezetben

Ezt megkönnyíti a kusán szimpozion anyagának feldolgozása is. Mert hol élnek ma a madzsarok? A régi Tokharisztánban. A tokharok földje pedig a Kusán Állam magva volt.

Milyen segítséget adhat a szimpozion a magyar őstörtént megismeréséhez?

Száz előadás tanulságai

A száz előadás sokoldalú képet rajzolt a Kusán Állam életéről. Ugyanakkor nagy helyet kapott a Kusán Állam és a környező népek kapcsolatának tanulmányozása. Az új ásatások bebizonyították, hogy Közép-Ázsiában már sok száz évvel az időszámítás előtt az őslakók letelepedtek, s öntözéses gazdálkodással fejlett kultúrát teremtettek. Több város keletkezett itt, s már i. e. V. században állt Szamarkand és Baktra, a „városok anyja”. Baktra körzetének már korán nagy gazdasági szerepe volt, s ezt megőrizte a perzsák uralma alatt és Nagy Sándor hódítása után is. Baktria északi részén éltek a tokharok. Ősi kínai forrás elmondja, hogy az egyik törzs, a kusán legyőzte a többi négyet, s magához ragadta a hatalmat. Ezzel kezdődött a kusán Batria történet. A kusánok gyorsan terjeszkedtek, Irán, Afganisztán, Pakisztán földjén és i. u. az I. században Vima Kadfiz meghódította Észak-Indiát is.

Az egyik legjelentősebb nyelvemléket, a Surkh Kotai-i feliratot Harmatta János fejtette meg. Ezzel új iráni nyelvet fedezett fel. A görög betűket használó „baktriai” nyelv értelmezéséhez felhasználta a kusán pénzek feliratait. Egyiken az olvasható: saonano sao. Könnyű felismerni a mai iráni sahin sah: királyok királya megjelölést.

A khalcsajáni, airtami és más ásatások új szemszögből világították meg a kusán művészetet. A múltban főként a görög és római hatást emelték ki a tudósok. A feltárt anyag meggyőzően mutatja, hogy alkotóan egyesítették a görög-római és az indiai hatásokat, s a művészeti alkotásokban kifejeződik a helyi nagy múltú kultúrák öröksége is. A kusán idők művészete a középkorban sok közép-ázsiai és indiai művészt ihletett meg.

Kusán földön vitt a Nagy Selyem Út

Gazdag anyag gyűlt össze már eddig is, hogy teljes képet rajzoljanak a Kusán Állam összekötő szerepéről. Kusán földön vitt a „Nagy Selyem Út” Kína és Róma között. A közép-ázsiai kereskedők elterjesztették Nyugat termékeit Kínában és Indiában, a keleti árukat pedig – selymet, gyöngyöt, fűszert – a római birodalomban. Kusán pénzt találtak Skandináviában, Kijev mellett, a Káma-folyó mentén – a finnugor törzsek lakóhelyén -, sőt Etiópiában is. Indiai elefántcsont tárgyak kerültek elő Pompeiből és római üvegáruk a begrami kusán palotából. S a kereskedelem révén terjedt el a kusán korban az ázsiai Mithrasz kultusz, egyebek között Pannóniában is.

A tanácskozáson Tóth Tibor a kusán idők és a megelőző korok embertani leleteinek tanulmányozása eredményeként kifejtette, hogy az ősmagyarok és a Káma menti csoportok között nagyobb eltérések vannak, mint elődeink és az Észak-Káspi mellett élt törzsek között. Az összehasonlítás révén azt is megállapította, hogy a magyarságnak embertani kialakulása az Észak-Káspi mellett, a Volga alsó folyása és a Mugodzsári hegység között már az i. e. I. évezredben megkezdődött, és az egész kusán korban tartott.

Ugor és iráni csoportok találkozása?

Más szóval: a magyar nép keletkezésében döntő jelentősége van az ugor és az iráni nyelvű csoportok találkozásának.

A szimpozion megerősítette a feltevést, hogy a magyar őstörténetben az iráni elemnek sokkal nagyobb szerepe volt, mint azt eddig sejtették. De elhangzott olyan feltevés is, hogy az iráni nyelvű kusán állam kisugárzó hatása elérte az ősmagyarságot is, s esetleg nemcsak a ma kusán földön élő madzsar csoport az egyetlen kapocs a magyar és a kusán történelem között. Mindez azonban még csak elgondolkoztató feltevések sorozata.

A kiváló szovjet kusanológus, Gafurov akadémikus új feladatként jelölte meg a kusán örökség kutatását a közép-ázsiai és a szomszéd népek történetében. Ez csak nemzetközi tudományos együttműködéssel valósítható meg. Várható, hogy a kutatások elősegítik majd sok magyar őstörténeti kérdés és a madiar-madzsar rejtély megoldását is. Meggyorsítja a helyes válaszadást az UNESCO következő nemzetközi közép-ázsiai tanácskozása, amely Timur és a timuridák korának történeti kérdéseit vizsgálja meg. Az új szimpozion előkészítése is megérdemli az érdeklődést, hiszen vannak nyomok, hogy más ismeretlen magyar csoportok is élnek Közép-Ázsiában, vagyis még számolhatunk újabb meglepetésekkel.

*************************************************

Kiegészítés

A HONFOGLALÓ MAGYAROK TÍPUSAI

Három olyan embertani típus van, melyek a környező népekben nem szerepelnek, s ezért megkülönböztetnek minket a szomszédainktól: ezek a turanid, az uráli és a pamíri típusok.

Mindhárom típusra rövid és széles agykoponya jellemző. Habár mindhárom kialakulása Európán kívül történt, döntő mértékben az europid formakörbe tartozó jellegegyüttessel írhatjuk le. Mindhárom típus a X. századi honfoglalás kori népesség legfelső társadalmi rétegében fordul elő. A típusok kialakulásának története nem követhető vissza olyan messze az időben, mint az európaiaké. Ennek a leglényegesebb oka, hogy kialakulásuk Közép-Ázsiában, régészetileg kevéssé kutatott területen történt.

Közép-Ázsia népessége az időszámításunk kezdetéig europid volt, csak az első évezredben jelentek meg közöttük a mongolid népek.

Turanid típus: Térben és időben Dél-Szibéria bronzkoráig vezethető vissza. Nagyobb lélekszámú cro-magnoni típusú (Andronovo, paleoszibirid) europid népesség élt hatalmas kiterjedésű területen Dél-Szibéria és a mai Észak-Kazahsztán pusztáin. Az ezt követő évszázadokban szétterjedtek az egész ázsiai sztyeppén nagy létszámú népességet létrehozva a Kaszpi-tengertől az Altaj hegységig. Az időszámítás utáni első évezredben fokozatosan, a különböző területeken eltérő mértékben mongolid népességekkel keveredve jött létre az a típus, amely nem tűnt el az idők folyamán, ma is jól felismerhető Közép-Ázsia török nyelvet beszélő népei, elsősorban a kazahok között. Magyarországon a honfoglalók vezető rétegében, majd a kunok és a besenyők között gyakori.

Uráli típus: Europid és mongolid népességek folyamatos együttélése révén alakult ki, valahol az Ural és a Szaján hegység között. Az ugor nyelvet beszélő nyugat-szibériai voguloknak és osztyákoknak ez az uralkodó típusa. A magyar honfoglaló vezető rétegben is előfordult, a köznépből hiányzott.

Pamíri típus: Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüregek jellemzők. Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetén europid típusú, Iráni eredetű lovas nomád népek, a szakák éltek. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Ez a típus kis számban megtalálható a X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben.

Dr. Fóthi Erzsébet

(Magyar Természettudományi
Múzeum, Embertani Tár) 

[http://www.matisz.hu/uploads/media/genetika.pdf, 2016-07-07]

Az idén nyáron éppen alkotmányunk ünnepén a „Szovjet Uzbekisztoni” című lap hírül adta, hogy egy magyar tudós, Tóth Tibor üzbég földön a keleten maradt ősmagyarok leszármazottai után kutat. A kazah lapokban már előbb hosszabb tudósítások jelentek meg a Kazahsztánban felfedezett magyar (madiar) törzsről, s Tóth Tibor első következtetéseiről. Természetes, hogy a gyér hírek nemcsak a Szovjetunióban okoztak feltűnést. Érthetően még nagyobb az érdeklődés nálunk, hiszen a magyarságot ezer év óta foglalkoztatják a keleten élő rokonok. Az első tudományos közleményekben még csak egy-két mondat sejtette, hogy többről van szó, mint Julianus barát utazásának megismétléséről, hogy a magyar és szovjet tudósok egyik legérdekesebb közös vállalkozása bontakozott ki. Most azonban már a magyar kutatónak a Kazah Tudományos Akadémia felkérésére készülő tanulmánya nyomán – 1968-ban adják ki Alma-Atában – képet adhatunk a kutatásokról, melyek eddig is sok meglepetést hoztak.

Hol volt az őshaza?

A magyar történelem talán legvitásabb kérdései, hogyan keletkezett a magyar nép, hol volt az őshaza. Írott emlék nem maradt fenn az ősidőkről, ezért főként nyelvészeti eszközökkel kellett megközelíteni a feladat megoldását. A kutatások eredménye jól ismert, a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágából ered. A magyar és a finnugor nyelvek rokonok. Ennek nyomán igyekeznek meghatározni az őshaza helyét. A ma általánosan elterjedt nézet: a magyar őshaza az Ural mellett volt. A legújabb nyelvészeti könyvek ezt úgy módosították: a fejlődés más-más szakaszában másutt és másutt volt az őshaza is. Az uráli alapnyelvet beszélő csoportok és a finnugorok és a szamojedek elődei – sok ezer év előtt Nyugat-Szibériában az Ob folyó és az Ural között éltek. Innen mentek a finnugorok nyugatra, hol először az Ural és a Volga között helyezkedtek el. A nyelvészeti érvelés a következő. Meg kell vizsgálni a magyar, a hanti, és a többi finnugor nyelvben, melyek a közös növény- és állatnevek. Ahol ezek a növények és állatok a múltban elterjedtek, ott volt a finnugor őshaza. Hasonlóan elsősorban nyelvészeti következtetések nyomán állapították meg, hogy az ugor őshaza a Káma és a Bjelája folyó melett volt, innen vándoroltak talán i. e. 500 körül délre vagy keletre a magyarok elődei. Ennek nyomán feltételezhető, hogy volt baskíriai vagy urali magyar őshaza.

Antropológiai kutatás

A nyelvészeti érvek lenyűgözőek, de sajnos a következtetéseket eddig meggyőző régészeti leletek még nem támasztották alá. Az antropológiai bizonyítást pedig alig kísérelték meg. Dr. Tóth Tibor, a Természettudományi Múzeum embertani tára vezetője vállalkozott arra, hogy új antropológiai eszközökkel segítse elő a kérdés megoldását.

Tóth Tibor első útja Baskíriába vezetett. Julián barát óta a baskír föld több magyar vonatkozása ismert. Ligeti Lajos és más neves tudósok kutatásai bizonyítják, hogy a baskír Jenej és a Jurmati törzsnév a magyar Jenő és Gyarmat honfoglaló törzsek nevének megfelelője. Itt élnek a mescserek vagy misárok is. 1958 karácsonyán éppen a Magyar Nemzet hasábjain fejtegette Perényi József, hogy a mozsárok, misárok vagy mescserek neve a Magyar (Madzsar) és a Megyer (Medzser) törzsnévből vezethető le. Ezt alátámasztja Németh Gyula új tanulmánya, aki a Gyarmat és a Jenő néven kívül a baskír törzsek között még a Nyék, a Keszi, a Gyula – és a Magyar törzsnév megfelelőjét is kimutatja. Egyik baskír altörzs neve Misár-Jurmati.

Tóth Tibor először a Jenej és a Jurmati törzshöz tartozó baskírok és a mescserek között folytatott antropológiai kutatásokat, majd Kazahsztánba ment, hogy a kipcsak és más török eredetű törzsek leszármazottait vizsgálja meg. Alma-Atában meglepő hír fogadta. Sz. Nurhanov kazah nyelvész elmondta, hogy a kusztanáji területen élnek állattenyésztők, akik – magyarok. Nurhanov, aki kipcsák származású, tanító volt köztük.

Meglepetések sorozata

A kusztanáji magyar csoport léte eddig nálunk ismeretlen volt. Természetes, hogy a tudós megváltoztatta tervét, s azonnal felkereste a magyar szálláshelyet. S ekkor kezdődött a meglepetések sorozata. A Sárga folyó és a Sárga-tó mellett van a magyarok központi szálláshelye. Nevüket úgy ajtik: madiár. A kusztanáji területen első becslés eszerint mintegy ezer madiár él. Kazahul beszélnek, de a megkérdezettek közül minden férfi és nő nemcsak azt tudta, hogy a madiár törzshöz tartozik, hanem azt is, hogy a Boz, Akbáj, Kalmambet, Aitkul vagy más nemzetségből származott. Egyik sümöktői öreg „akszakál” (ak: fehér) tíz nemzedékig sorolta el az elődöket. Egy-egy madiár családban általában három gyerek van. Régi idők óta a közeli Zsilkajdár, Simbolát, Utej, Saksak (egyik nemzetsége Tomaj), a kipcsák törzsek fiaival, llányaival házasodnak.

Alma-Atában és másutt több régi forrást vizsgált meg Tóth Tibor. Azóta is sok olyan adat került elő, mely a madiár csoport történetére vonatkozhat. A XV. század huszas éveiben a tatár Arany Horda állam széthullása után megalakult az üzbég állam. Az első fejedelem Abu-l-Hair székhelye a mai Kazahsztán földjén Tura volt. Abu-l-Hair seregében Mahmud Ibn Vali tanúsága szerint a kipcsákok mellett madzsarok is harcoltak. Az unoka, Muhammad Sejbani kán oldalán is küzdöttek madzsar harcosok Burunduk kazah fejedelem ellen. Még fontosabb egy másik adat. E szerint Buhara történetében is szerepel egy madzsar törzs, amely egy orosz tudós szerint pre-üzbég finnugor (!) csoport. Mindez azt mutatja, hogy nemcsak üzbég földön, sőt másutt is élhetnek a madzsar törzs leszármazottai. Több jelből az is megállapítható, hogy a madiár és a madzsar egy és ugyanazon név. Az pedig már elfogadott tény, hogy a madzsar a magyar névből eredhet.

Mikor váltak el a madiárok elődei az ősmagyaroktól?

Tóth Tibor, az orosz Debec és Levin antropológiai vizsgálatainak összehasonlítása azt mutatja, hogy a madiárok antropológiai sajátosságai messze esnek mind a hantikat, mind a honfoglaló magyarokat jellemző vonásoktól. Annál könnyebb már bizonyítani az antropológiai hasonlóságot a madiárok és más kazah – egyebek között kipcsák – csoportok között. Ezért fel kell tételezni, hogy nagyon régen váltak el a madiárok, esetleg i. u. 500 körül.

Új tudományos föltevés

S hol történt az elválás? Erre Tóth Tibor egy másik új következtetése ad választ. S ez a feltevés talán az eddigi kutatások – a magyar tudós eddig csaknem 30 ezer kilométer utat tett meg – legjelentősebb eredménye. Tóth Tibor szerit túlságosan nagy antropológiai eltérés van a honfoglaló magyarok és a Volga-Urál között élt finnugor csoportok leletei között. Viszont sok hasonlóságot mutattak ki a honfoglaló magyarok és a Káspi-tó mellett élt szarmaták (kiemelések: a szerk.) között. Sok más antropológiai tény elemzése nyomán Tóth Tibor a magyar nép keletkezésének, antropológiai kialakulásának helyét nem az Urál hegység mellett, vagy Baskíria földjén, hanem messze innen, a Káspi-tó környékén, a Volga alsó folyása és az Uráltól délre fekvő Mugodzsári hegység között keresi, innen vándoroltak el a kazah magyarok elődei is.

Az új elképzelés lényegében nem tagadja az ugor származás feltevését. De azt állítja, hogy a magyar nép antropológiai kialakulása már a szarmaták korában kezdődött – iráni nyelvű és ugor törzsekből. Tóth Tibor szerint ebben a folyamatban a szarmaták kapták a nagyobb szerepet. Az iráni nyelvű szarmaták az i.e. VII - i. u. III. században éltek az Urál és a Volga között. A szkítával rokon nomád állattenyésztő szarmatákhoz tartoztak a jász-alán törzsek is. A régi alán nép leszármazottai a Kaukázus északi részén élő oszétok. De alán csoportok nemcsak a honfoglalás előtt olvadtak a magyar népbe. 1239. körül a kunokkal együtt érkezett a menekülő jász-alán nép egyik része. Nemrég került elő a XV. századból az egyetlen jász nyelvemlék. E szerint a jász szavak csaknem teljesen azonosak a megfelelő oszét kifejezésekkel. A magyar víz a jászban dan, az oszétban don. Az ökör a jászban gal az oszétban gal, és így tovább.

Vajon az új feltevések megdöntik-e a magyar és a finnugor nyelvek rokonságának tételét. Nem. Más kérdés, hogy az ugor csoportok az iráni törzsek tengerében hogyan őrizték meg a régi nyelvet. Viszont az új nézet az uráli vagy baskíriai magyar őshaza elméletével ütközik. Hasonlóan a vándorlás sok más, különben ma sem eldöntött feltevését is meg kell vizsgálni.

Magyar és szovjet tudósok együttműködése

Természetes, hogy az új felfogás megerősítéséhez még nagyon sok kutatásra van szükség. Ennek alapvető feltétele a magyar és a szovjet tudósok együttműködésének kiszélesítése. Nemrég Rásonyi László mutatott rá, hogy a magyar és orosz tudományos kapcsolatok éppen elődeink származásának kutatásával kezdődtek. Már 1735-ben egy orosz tudós a – Magyarok eredetéről – című tanulmányában elemzi a magyar és a török szavak közötti hasonlóságot. S Beregszászi Nagy Pál óta, aki a XVIII. században először dolgozott fel orosz forrásokat, a magyar tudósok felmérhetetlen értékű segítséget kaptak az orosz kutatóktól. Most a kapcsolatok történetében új szakaszt jelent egyrészt a magyar és szovjet tudósok tervszerű együttműködése, másrészt a kazah, az üzbég, a grúz, az örmény, a más köztársasági tudományos intézetek kutatóinak részvétele. Az új kutatómunka nemcsak a magyar őstörtént, hanem a szovjet népek történetének még fel nem tárt kérdésit is tanulmányozza. Ezek sorában különösen fontos a magyar és a szovjet népek ismeretlen kapcsolatainak megismerése.

Vajon a kaukázusi, ázsiai kutatások nyomán veszthetünk-e rokonokat? Egyebek között a finneket? Nem. Csak újabb rokonokat nyerhetünk. S még több új barátot.

Bármennyire is meglepő, maga Árpád fejedelem nem használta az árpádsávot a pajzsán hordott címerén.

Kézai Simon Magyar Krónikája szerint: „ETHELE király czimerén is, mellyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejü madár vala ábrázolva, mellyet magyarúl turulnak hívnak.”

Kálti Márk Képes Krónikája ennél többet ír. E szerint: „Attila király pajzsán címert viselt, ez koronás fejű madárhoz hasonlított. Ezt a címert a magyarok mindaddig, amíg a községek önmagukat kormányozták, Géza fejedelem, Taksony fia idejéig, a községek hadaiban mindenkor hordozták.” Ezzel összhangban vannak a Képes Krónika képei, melyek Attilát, Álmost és fiát, Árpádot turul madárral díszített pajzzsal ábrázolják.

Észak-Kína sok emléket őriz a sztyeppei mútból. Az egyik sírkamrai freskón (Shaanszi-tartomány, mai Hszian város, az ott uralkodó, mandzsúriai eredetű Tang dinasztia kora) a turulos zászlót láthatjuk, mely a turul nemzetség magyar krónikákban közölt címerének párhuzama.

Sem Kézai, sem Kálti Márk krónikájának szövege nem említi a címer színét. A Képes Krónika képei alapján azonban megállapítható, hogy a címerek színe fehér volt.

A magyar krónikákkal összhangban van a török nyelvű wikipédia „Hun Imparatorlugu”(352-469)” szócikke, mely szerint az Európai Hun Birodalom zászlaja fehér, rajta a koronás madárral. [Wikipédia, https://tr.wikipedia.org/wiki/Hun_%C4%B0mparatorlu%C4%9Fu., 2016-07-01]

A fehér szín kapcsolatban áll a sztyeppei nomád birodalmak központjainak elnevezésével is. „…az ázsiai lovas népeknél az ötödik égtáj a közép volt, melyet világos színekkel, főként a sárgával és a fehérrel hoztak összefüggésbe. A sztyeppei birodalmak központjainak elnevezése sok esetben visszhangozza a központi égtáj és a világos színek azonosításának szokását. … A Kárpát-medencében is megtaláljuk e névadási gyakorlat emlékeit. Fehérvárnak nevezték a magyar főfejedelmi, később királyi hatalmi központot (Székesfehérvár), a szállásterület keleti részeit uraló gyula székhelyét (Gyulafehérvár), de a bolgárok központját is (Nándorfehérvár). Tudunk Dnyeszterfehérvár létezéséről is….” [Ötvös Péter: Szárnyak és színek a sztyeppei államszervezetben. In: História 33. évf. 1-2. sz./2011. 39-42. o.]

Az egymástól független, egybehangzó adatok megerősítik az Áprád-ház Attilától való származásának - Anonymus Gesta Hungarorum című művében rögzített – tényét.