A honfoglaló magyarok körében kizárólag a gazdag nők egy csoportja használt három- vagy négyszirmú virágmintával díszített, bronzból vagy ezüstből öntött és aranyozott rozettás lószerszámvereteket, amelyek előképei bőr vagy nemez rátétdíszek lehettek. A Kárpátoktól keletre eddig csak néhány darab került elő, főként a Dél- és Középső-Urai területén. Nem tisztázott, hogy e darabok helyben készültek-e, vagy már a honfoglalás után kerültek oda a Kárpát-medencéből, a keleten maradt néprészekkel kapcsolatot tartó eleink révén. A díszes lószerszámzattal bíró nők kevés ékszert viseltek, ruházatukat pedig csak elvétve ékesítették nemesfém véretekkel. Velük szemben a díszes ruhájú nők csoportjának lószerszámai egyszerűek, nélkülöznek minden ezüst- vagy bronzveretet. Noha a tendencia határozottan kirajzolódik, e jelenség pontos magyarázatával még adós a kutatás. Napjainkig több mint 80, rozettás lószerszámot tartalmazó sír került elő a 10, századi magyar szállásterületről. E sírok eloszlása azonban nem egyenletes. Míg a Kisalföld déli részén, a Kelet-Dunántúlon, valamint az Alföldön 20-50 kilométerenként követik egymást a lelőhelyek, időnként egy-egy gócban több is, teljesen hiányoznak Erdélyből, a Bácskából, a Délnyugat-Dunántúlról, valamint a Kisalföld északi részéről. A rozettás lószerszámot használó nők sírjait többnyire gazdag mellékletű, kis sírszámú temetőkben találjuk, időnként azonban magányosan, rokonaiktól és családtagjaiktól távol nyugodtak. Az elmúlt évtizedek új kutatási eredménye az a felfedezés, hogy a nők a rozetták mellett másfajta lószerszámdíszeket is használtak, amelyek formai szempontból a férfiak övvereteihez hasonlítanak: egy Békéscsaba-Erzsébethelyen talált sírban a két díszítménytípus együtt került elő. Mindeddig egyedi lelet az egyik karosi női sírban talált aranyozott ezüst lóhomlokdísz. A rozettás lószerszámveretek a 10. század végére eltűntek a magyarok hagyatékából, s már nem kerültek a sírokba, legfeljebb egy-egy kopott, megrongálódott veretet használtak fel másodlagosan, nyakláncra felfűzve

Kép: Rozettás lószerszámveretes sírok a Kárpát-medencében: 1 - Ártánd-Nagyfar kasdomb 6. sír; 2 - Artánd-Nagy farkasdomb 207. sír; 3 - Balotaszállás-Balotapuszta; 4 - Bodrogszerdahely-Bálványdomb; 5 - Békéscsaba; 6 - Bordány; 7 - Borosbenedek; 8 - Budaörs; 9 - Csakbereny 22. sír; 10 - CsornaSülyhegy; 11 - Debrecen-Ujföld, Kondoros part; 12 - Enese—Belterület; 13 - Érsekújvár 59. sír; 14 - Eperjes-Kiskirályság; 15 - FácánkertKajmádpuszta; 16 - Felsőjattó; 17 - Gádoros 2, sír; 18 - Gyömöre; 19 - Gic; 20 - HencidaSzerdekhalom 5. sír; 21 - Heves-Kapitányhegy; 22 - Jászfény szaru; 23-29 - Karos-Eperjesszög 1.12. sír, II. 13., 49., 53., 56. sír és szórvány, III. szórvány; 30 - Kenézlö-Fazekaszug II. temető, szórvány; 31 — Kiskundorozsma; 32 - Koppány szántó; 33 - Koroncó-Bábota 2. sír; 34 - KoroncóRácdomb; 35 - Koroncó-Ujtelep; 36 - Koroncó; 37 — KunszentmártonSzentesi út; 38 - Makó; 39 - Mándok-Tetenke; 40- Mezömegyer; 41 - Mosonmagyaróvár-Moson-Királydomb; 42 - Nagyszentmiklós-Bukovapuszta 2. sír; 43 -Nagyvázsony-Nőzsér; 44 -Németszentpéter; 45 — Piliny—Leshegy 2. sír; 46 - Rábacsanak-TSz major; 47 - Ócsa-Alsópakony; 48 - Oroszlámos; 49 - Sarkad-Peckesvár; 50 - Sárospatak-Alsóhomok; 51 - Soltszentimre; 52 - Sikló; 53 — Szabadkígyós-Pálliget szórvány; 54-55 - Szakony 6. és 7. sír; 56 - Szatymaz-Osszeszék; 57 - Szeged-Négyhalomdülö; 58 - Szentes-Nagyhegy; 59 - Szinyér; 60 - Tápiószele; 61 - Tengelic; 62 - Alsóheteny; 63 - Tiszanána-Cseh tanya; 64 — Törtei-Demeter tanya; 65 - Törtei-Nyilas vasúti megálló; 66 - Zalkod; 67 - Zselickislak; 68 - Szarvas-Kákapuszta; 69 - Kiskunhalas Dénes M. u.; 70 - Nyárlörinc-Bogárzó dűlő.

A Kaukázus és Nyugat-Kazahsztán térségét is vizsgálják a korai magyar történetet kutató régészek

A legújabb kutatási eredmények alapján a mai Kazahsztán északnyugati, illetve a Kaukázus északi részén is ismerünk immár olyan leleteket, amelyek feltételesen kapcsolatba hozhatóak a magyarság őstörténetével. Az is valószínűnek tűnik, hogy a lemezekkel díszített tarsolyok (és a rozettás lószerszámveretek - B. I.) „divatját” a magyarok honosították meg a Kárpát-medencében.

„A régészetnek nem elsődleges feladata eldönteni, hogy merre és mennyi ideig vándoroltak a magyarok. Számunkra a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereinek meghatározása a legfontosabb. Ugyanakkor módszereink alkalmasak a különböző történeti koncepciók alátámasztására vagy cáfolatára” – mondta a 3. Nemzetközi Korai Magyar Történeti Régészeti Konferencián elhangzottakat értékelve Türk Attila, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Magyar Őstörténeti Témacsoportjának (MŐT) tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Régészeti Tanszékének adjunktusa.

A tanácskozáson immár öt ország – Magyarország, Moldova, Ukrajna, Oroszország és Kazahsztán – magyar őstörténettel is foglalkozó régészei számoltak be legújabb eredményeikről. Hasonló léptékű konferenciát korábban még nem tartottak Magyarországon. Először történt meg az is, hogy a hazai nagyközönség magyar szinkrontolmácsolással követhette végig az orosz nyelvű előadásokat és a talán még ennél is érdekesebb vitákat. A tudományos ülést az MTA BTK Őstörténeti Témacsoportja és PPKE BTK Régészeti Tanszéke szervezte. Az érdeklődést jelzi, hogy a két legnagyobb hazai régészeti magáncég is támogatta a rendezvényt.

"Magyargyanús" leletek

A kelet-európai szakemberek közül többen is új és további ásatásokat, illetve természettudományi vizsgálatokat is igénylő eredményekről számoltak be. "Az Urál és a Kárpátok közötti térség természetesen már korábban is ismert volt magyar szempontból, de a forrásszegénység miatt még ma is örülnünk kell minden egyes újonnan feltárt, vagy a múzeumi raktárakban felbukkanó leletnek. Ám a napjainkban folyamatosan bővülő kelet-európai kora középkori régészeti hagyatékban immár újabb régiókból is ismerünk »magyargyanús« leleteket" - mondta Türk Attila.

Kép: A honfoglalók viselete. Forrás: A honfoglalók viselete - Magyar őstörténet 1. Budapest 2014. Szerk.: Sudár Balázs-Petkes Zsolt

Kiderült például, hogy az északnyugat-kazahsztáni Aktobe környékén a múlt század vége óta egyre nagyobb számban kerülnek elő olyan sírleletek – övdíszek és lószerszámok tartozékai –, továbbá kerámiák és ékszerek, amelyekhez hasonlókat csak sokkal északabbra, a Káma medencéjében, Ufa környékén, illetve Délnyugat-Szibériában találtak.

A leletanyag alapján feltételezhető, hogy a mai Kazahsztán északnyugati része is teret adott a magyar etnogenezisnek, a mai magyarok elődei szerepet játszhattak a térség történeti-politikai eseményeiben a Kr. u. VIII-IX. században.

Talán nyugatra költözésük okát láthatjuk abban a feltételezésben, hogy szembekerülhettek a besenyők és oguzok délről érkező törzseivel a nyugat-kazahsztáni sztyeppék birtoklásáért vívott küzdelemben. „Ez a teória valóban új, de ha belegondolunk, egyáltalán nem meglepő, hiszen a térképre nézve azt látjuk, hogy mind az Urál hegység déli része, mind pedig az azt övező sztyeppei térség a mai Kazahsztán északnyugati régiójában folytatódik. A VIII. és IX. században pedig nem voltak olyan határok, mint manapság. A magyarok elődei ekkor már nomád, vándorló életmódot folytattak, így egyáltalán nem zárható ki az ottani megjelenésük” – mondta Türk Attila. A régész szerint a Baskíriához délről közvetlenül kapcsolódó északnyugat-kazahsztáni térségben azért is érdemes lesz ásatásokat folytatni, mert az ottani leletek kulcsfontosságúak lehetnek az ősmagyarok és besenyők közötti ütközőzóna, illetve kapcsolataik időrendjének meghatározása szempontjából.

Kép: Rozettás lószerszámveretek az Ujelgi (Cseljabinszk, Oroszország) temető leletanyagábólFotó: Szergej Arkanov Megdöbbentő azonosság

A Kárpát-medence honfoglalás kori régészeti hagyatékához közeli párhuzamokat mutatott be egy szentpétervári régész a Kaukázus északi részéről. Ezeket a leleteket egy moszkvai magángyűjteményben őrzik. Ezek közül anyagát, készítési technikáját és ornamentikáját tekintve számos tárgy nagyon hasonlít a honfoglaló magyarok által viselt öv- és lószerszámveretekre. Előkerültek a magyarokéihoz hasonló szablyák és nyeregdíszek is. Türk Attila szerint a Kaukázus északi előtere a korábbi kutatás alapján két szempontból lehet érdekes. Egyrészt nyelvészeti okokból. A kutatók, köztük főként a turkológus nyelvészek egy része ugyanis a magyarok elődeinek szállásterületét a Kr. u. V–VII. századtól a kaukázusi vagy más néven Kubány vidéki őshazába „költöztette”. Feltételezésük szerint a magyar nyelv ótörök jövevényszavai ott kerülhettek a magyar nyelvbe. Érvelésük szerint e jövevényszavak között olyan növénynevek vannak, amelyek csak ebben a régióban voltak honosak, északabbra nem, mint például a körte. „Nyelvészeti kérdéseket természetesen nem vagyok hivatott megítélni, de arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a rendelkezésünkre álló adatok alapján ebben a térségben nem éltek török nyelvű népek. Az iráni nyelvű alánok alkottak itt egy meglehetősen szilárd birodalmat a Kr. u. III–XIV. század között” – mondta Türk Attila. A Kaukázus északi előterével kapcsolatos másik érdekes szempontnak azt a bizánci forrásból származó adatot nevezte, amely szerint a magyarok egy része leszakadt a többiektől, és valószínűleg a Kaukázus vidékén telepedett le: „Ennek az eseménynek eddig régészetileg semmilyen leletanyagát nem sikerült kimutatnunk. Talán most lesz rá lehetőségünk.

Valóban nem pusztán hasonlóságot, hanem megdöbbentő azonosságot mutat a honfoglalás kori leletekkel a kaukázusi leletanyag, amelyet Magyarországon első alkalommal most mutattak be.

Kár, hogy egyelőre csak szórványleleteket ismerünk a térségből. Bízom benne, hogy egyszer ennek a kapcsolatnak az okát, történeti hátterét is meg fogjuk tudni válaszolni, ugyanakkor az eddig megismert leletek egyöntetűen a X. századra keltezhetők jellegük alapján.”

Jellegzetes alakú X. századi nyeregveretek rekonstruált nyeregkápán elhelyezve a Kaukázus térségéből. Mardzsani-gyűjtemény, Moszkva.Fotó: G. SzapozsnyikovTarsolylemez: valószínű a keleti eredet

Valószínűleg a magyar törzsekhez köthető a korabeli viselet egy fontos kiegészítőjének meghonosítása a Kárpát-medencében. Mint az a konferencián elhangzott, a fémdíszekkel ékesített bőrtarsolyok, amelyek divatja a IX. század végén terjedt el a Volga és az Urál közötti térségben is és a magyar törzsekkel érkezhettek meg Pannóniába. Az apróbb, pl. tűzgyújtáshoz szükséges eszközök, kések tárolására alkalmas, kisebb veretekkel vagy teljes lemezekkel díszített tarsolyokról a magyar honfoglalás előtti időszakból ugyanis nem tudnak a régészek a Kárpát-medencében. „Az elképzelés a tarsolylemezek keleti eredetéről meglehetősen valószínűnek tűnik. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez a viseleti elem később a Volga-Urál térségében élő más népeknél, illetve a helyben maradt magyaroknál is előfordult, vagyis a Kárpátoktól keletre önmagában nem alkalmas a magyarság vándorútjának megrajzolására, legalábbis ha régészeti összefüggések nélkül, szórványleletként kerül elő” – mondta Türk Attila.

A régész felhívta a figyelmet egy, a leletek történeti értékelésével kapcsolatos fontos szempontra. Ha valaki környezetéből és régészeti összefüggéseiből kiragadva próbál értékelni egy-egy tárgyat, mert az például hasonlít egy honfoglalás kori lelethez, bizonyos esetekben téves következtetésre juthat. „Leegyszerűsített a példa, de ma sem csak kínaiak használnak Kínában készült tárgyat. Nem volt ez másként korábban sem. És ez még akkor is igaz, ha az akkori kereskedelem jelentőségét és mértékét természetesen nem lehet a maival összehasonlítani.” Szerinte a lényeg az, hogy ott, ahol „magyargyanús” régészeti nyomok bukkannak fel, a régészeti leletanyagot és a temetkezési szokásokat együtt kell vizsgálni, ráadásul nem pusztán egy-egy sír, hanem a teljes temető, illetve a tágabb mikrorégió kitekintésében.

Egy Kelet-Európában előkerülő tarsolylemez nem jelent feltétlenül magyar tulajdonost.

Azonban ha a temetkezési szokások és a sírmellékletek is hasonlóak, ráadásul mindez egy adott régió több temetőjében is tendenciaszerűen feltűnik, akkor a kapcsolatot már sokkal megalapozottabban tételezhetjük fel. „Ha pedig az archeogenetikai vizsgálatok esetleg rokonságot mutatnak majd ki a honfoglalás kori és e hasonló, kelet-európai leletek tulajdonosai között biológiai értelemben, akkor természetesen történeti következtetéseket is bátrabban lehet levonni – mondta Türk Attila. Hozzátette: a vándorló magyarok hagyatékának meghatározására az új kelet-európai leletek alapján jelenleg azt a feltételt fogalmazta meg a szakma, hogy egyszerre mutassanak kapcsolatot a Dél-Urál és a Volga térségének kora középkori leleteivel, illetve a Kárpát-medencében talált X. századi hagyatékkal. Ukrajna területén az elmúlt tíz évben immár komoly mennyiségben láttak napvilágot ilyen leletek. A régészek ezért alkalmasnak találják a további kutatásra ezt a jelenleg alkalmazott kritériumot.

„Rendkívül érdekes felvetés, de még sokat kell dolgozni az igazolásán” – értékelte a régész azt a szintén a konferencián ismertetett, moldáviai régészektől eredő elképzelést, amely szerint a magyarok komoly szerepet játszhattak a Dnyeszter és a Kárpátok közötti terület történetében a 830 és 940 közötti időszakban, vagyis még 895-ös Kárpát-medencei beköltözésüket követően is. Ők késleltethették például a Kijevi Nagyfejedelemség térnyerését és a skandináv eredetű kulturális befolyás elterjedését a térségben. "Valóban nehezen magyarázható, hogy az ott élő két szláv törzs, az ulicsok és a tivercek miért csak a 940-es években kerültek a Kijevi Nagyfejedelemség (Kijevi Rusz) fennhatósága alá, holott a terület meghódítására már 885-től történtek kísérletek. A források ellenük vezetett sikertelen hadjáratokról szólnak, ez pedig a magyarok segítségét feltételezi. A katonai jelenlét mellett feltehetően a kulturális jelenlét is érvényesült, mivel innen hiányoznak a 10. század első felére tehető, Kelet-Európa-szerte elterjedt, jellegzetes varég és rusz leletek, előfordulnak viszont olyanok, amelyek a honfoglalás kori hagyatékkal mutatnak párhuzamot” – mondta Türk Attila.

A múlt minél pontosabb megismerésén dolgozó szakemberek egyre több információval rendelkeznek. „Az adatbázisunk már jóval nagyobb, mint a múlt század második felében dolgozó régészeké volt, de még mindig az az elsődleges feladatunk, hogy újabb és újabb leleteket kutassunk fel, és elérhetővé tegyük azokat mindenki számára.

Ebben a munkában együttműködésre kell törekedni kelet-európai kollegáinkkal, hiszen vitathatatlan, hogy ők ismerik a legjobban a saját régiójukban feltűnő régészeti leletek időrendjét.

Közös ásatásokat kell kezdeményeznünk minél több olyan területen és mikrorégióban, amely a magyar etnogenezis szempontjából számításba jöhet.

Ezt a munkát Budapestről, egy íróasztal mellől nem lehet elvégezni. A régi forrásainkat agyonelemeztük már, adatok nélkül pedig gyakran csak a spekuláció marad, ami önmagában nem visz előre. Úgy gondolom, joggal bízhatunk abban, hogy a következő években felgyorsulnak a keleti kutatások, és pár év múlva a leletek jóval nagyobb adatbázisa alapján még megalapozottabb következtetéseket vonhatunk majd le” – mondta a régész, aki magyar őstörténeti kutatásainak további ösztönzésére 2016-ban az MTA-tól Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert.