Kép: A Noin-Ula-i (Mongólia) xiongnu-hun "király" sír.

N. I. Bicsurinnál olvashatjuk a következőket kínai forrásból a hsziung-nu temetkezésekről: „A hsziung-nuk halottaikat külső és belső koporsóba temetik, beborítva arany és ezüst brokáttal, és prémmel” [Bicsurin 1950, I. kötet, 50.]. A kínai források adatait megerősítik a mongóliai hszingnu temetők feltárásainak eredményei. Sz. I. Rugyenko Noyon Uul-ról 1962-ben megjelent munkájában több „hármas koporsó” rajzát is közli [Rugyenko 1962/a, 14 skk; 11, 12, 16, 17, 18. ábrák.]. Ursula Brosseder német régésznő a következőket írja a mongóliai hsziung-nu temetkezésekről: „Az elit sírokban külső és belső, fagerendákból készült kamrákban volt a koporsó. A köznépi sírokban csak egy koporsó volt. Azonban eddig mindössze két olyan sírt tártak fel Mongóliában, amelyben nem volt koporsó”. [Brosseder 2009, 263.]. A „Treasures of the Xiongnu” szerint: „A síron belül, a gödör mélyén volt két fülke és ezekben a koporsó. A koporsó falai rendszerint fagerendákból készültek, amelyek különböző mintákkal díszített nemezzel voltak borítva. A koporsók jól felépítettek voltak, rendszerint pillangó-rögzítéssel a széleken. [The Treasures Of The Xiongnu 2011, 45]. A legszebben díszített koporsók tetejére gyakran festettek lakkal felhőszerű díszítéseket és repülő madarakat. Készültek díszítések aranyból, ezüstből, bronzból, vasból és nyírfakéregből. Esetenként a fej mellett a koporsóra volt erősítve aranyból vagy vasból a Nap és a Hold jelképe. A legelőkelőbb sírok esetében az egész koporsót beborító, virág alakú arany díszítéseket féldrágakő betétek ékesítették. [The treasures of the Xiongnu, 2011, 62–70].

A Gol Mod-2 hsziung-nu temető 1. számú sírjában a koporsót a rablók a sír kifosztásának során teljesen megsemmisítették, még az arany díszítéseket is elvitték róla. Így D. Erdenebaatar könyvében illusztrációként egy másutt feltárt igen előkelő hsziung-nu sír arany rátétekkel díszített koporsójának rekonstrukciója került közlésre. [Erdenebaatar 2016, 33, 116-117.].

Kép: Hármas koporsó [Erdenebaatar 2016, 33, 116-117.]. 

A két fakamrába helyezett, arany díszítéssel borított ázsiai hun koporsók akaratlanul is eszünkbe juttatják a kelet-európai hunok hatalmas királya, Attila hármas – bronz, ezüst, arany – koporsóba történt temetkezésének legendáját, és alátámasztják Jordanes gót származású krónikás és ravennai püspök tudósításának hitelességét Attila temetéséről.

Egyes magyar kutatók – így Móra Ferenc, vagy Rimócziné Hamar Mária, vagy Bóna István – úgy vélték, hogy Attila temetésének koporsós változatát Jordanes találta ki, összekeverve Attila temetését egy keresztény koporsós temetkezéssel. A hármas koporsós temetkezést szerintük Ipolyi Arnold eszelte ki, majd Jókai Mór szép meséje után Gárdonyi Géza dolgozta fel, [Benkő I, 2017,]. Azért gondolták ezt így, mert – ahogy lejjebb láthatjuk, tévesen – úgy tudták, hogy sztyeppei és a Kárpát-medencébe a sztyeppéről érkező nomádok nem temetkeztek egyetlen koporsóba sem, hogy háromról ne is beszéljünk. Nem akarták tudomásul venni, hogy a hsziung-nukra, vagyis az ázsiai hunokra, akiknek nomád mivoltát soha senki nem tagadta, ez a megállapítás, hogy nem temetkeztek koporsóba, semmiképpen nem vonatkozhat. Őket koporsóba, a vezetőiket hármas koporsóba temették, északi tájolással, részleges lovastemetkezéssel . Koporsós temetkezéseikről az első szakmai leírások már az 1960-as évek elején megjelentek, a Noyon Uul-i feltárások alapján [Vö.: Rudenko 1962/a, uo.]: A magyar szakkutatók, akik kigúnyolták Jordanes leírását Attila hármas koporsóba temetkezéséről, nem olvasták ezeket a szakmai leírásokat. Nem gondoltak az i. sz. III–IV. (?) századra keltezett, szarmatának nyilvánított temetkezésekre sem, amelyekre jellemző volt – hasonlóan a mongóliai hsziung-nu temetkezésekhez – az északi tájolás, a részleges lovas temetkezés, és a koporsó is. Ez utóbbiak a Kárpát-medencei nedves talajban megsemmisültek, csak a koporsókapcsok őrződtek meg. [Botalov 2013, 89.]. Az ázsiai hun előkelők bizonyított hármas koporsóba temetkezéseinek alapján feltételezhető, hogy Kelet-Európába vándorolt utódaik szájról szájra, nemzedékről nemzedékre szálló emlékeikben megőrizhették egykori királyaik, a hsziung-nu sanjük két fülkébe és arannyal borított koporsóba, illetve hármas koporsóba temetésének hagyományát. Jordanes leírása hiteles: Attila hun királyt a belső-ázsiai hun ősök temetkezési szokásainak alapján, arannyal borított, vagy arany koporsóba, és két külső koporsóba temethette el udvari kísérete a Kárpát-medence valamelyik nagy folyója egyik holtágának a medrében. [Benkő I, 2017. A folyóba temetkezésről vö.: Ecsedy 1982, 134.]

Ugyancsak kínai, de a Han-kornál jóval korábbi kulturális hatásra vall a hsziung-nuknál és a Népvándorlás kori eurázsiai nomád népek temetkezésein a selyem arctakarók vagy a selyem alapú szem-és szájlemezek, maszkok használata.

Az 1990-es sangcsunglingi (Henan tartomány) ásatások során selyemből és rávarrott jáde lemezekből álló halotti maszk került a felszínre a Nyugati Csou-korban élő (i. e. VIII. század), Guo herceg sírjából. [Debaine-Francfort 1999; Scarpari 2000, 96. kép.]. Az elhunyt herceg arcát borító selyem arctakaróra jade lapok voltak varrva. Ezek a halott szemöldökét, szemeit, az orrot, füleket és a két bajszot ábrázolják, a halott állát egy körcikkely (lunetta) jelképezi. [Benkő M. 2004, 21; Benkő M. 2005 95–99.]. A testet több rétegnyi vörös és sárga selyembe burkolták. A fentihez hasonló selyem alapú maszkokkal történő temetkezés szokása széles körben elterjedt volt Kína előkelőségei között a Nyugati Csou-korban (i. e. 1045–771) és a Keleti Csou Korban (i. e. 771–221). Például Luoyangban a Csongcsou utca nyugati végén feltárt gazdag Keleti Csou-kori temetőben 51 halott arcán volt selyemre varrott jáde lemezekből készült maszk. Ezek formája különbözött. Mégis, valamennyi selyemre varrott jáde lemezből készült maszkon volt szem-, orr-, száj- és áll-lemez. [Rawson 1996, 154, 72. kép.]. A szokás Kínában a legfejlettebb formáit éppen a Han-korban (i.e. 221– i. sz. 206) érte el. Ebben az időben a fent leírt selyem halotti arctakaró fölé egymáshoz erősített jáde lapokból készült teljes maszkot is helyezhettek [Scarpari 2000, 179.].

A Kínával kapcsolatban álló nomád társadalmak jellegzetes nyitottsága a legkönnyebben az anyagi külsőségek eltanulásában nyilvánulhatott meg. A nomád vezető réteg átvette Kína fényűző temetkezési szokásait is [Ecsedy 1992]. Ezek közé tartozott a selyem alapú halotti maszkokkal temetkezés is, bár a nomádok az arctakarókra varrott szem- és szájlemezek elkészítéséhez a jádénél könnyebben megmunkálható anyagokat – nemes fémet, bronzot – használtak. Például Pekingtől északra, a Jundu Shan hegység lábánál fekvő VIII–V. századi (Keleti Csou-kor) nomád shanrong, elő-hunnak is mondott temetőben a halottak arcát kendervászon lepel fedte, az arctakarókra varrott bronz szem- és szájlemezekkel. A leggazdagabb ott eltemetettek állán arany lunetták, a kínai jáde maszkok lunettáinak párhuzamai feküdtek [Érdy 2001, 34–40]. Arany lunetta publikált az ázsiai hun korból a Mongol Állami Kincstár nemesfém gyűjteményéből is időszámításunk kezdetéről [Tsultem 1987, 3. tábla.]. Feltártak egy, a szemeket elfedő selyem halotti maszkot is Mongóliában, a noyon uul-i hsziung-nu elit temetőből. [Rudenko 1962/a, Plate XVI, Fig. 1; Benkő M. 1992/93, 119.] Tehát ez a szokás bizonyíthatóan élt a mongóliai hsziung-nu előkelőknél is a kínai Han császárok idejében. Több bizonyítéka ennek a ténynek egyelőre valószínűleg azért nem áll rendelkezésünkre, mert az alaposan kirabolt mongóliai hsziung-nu elit sírokból még teljes koponya sem került eddig a felszínre – a Gol Mod-2 temetőből sem. Ha volt nemes anyagból és selyemből készül maszk a koponyán bármelyik sírban, azt a rablók bizonyára elvitték.

Szibériában a Han-korból megemlíthetjük még a Minuszinszki Medence selyem alapú maszkjait. Valószínűleg ezek is a hsziung-nu birodalom népeihez kapcsolódnak [Tallgren 1937, 28, 82.]

Kínai típusú selyem arctakaró i. sz. III–IV. századi szibériai hun előkelő temetkezésből is a felszínre került. A szidorovkai temető 1. kurgánja érintetlen 2. számú sírjában eltemetett rangos harcos koponyájától jobbra T alakú aranyhímzéses brokátselyem arctakarót fedeztek fel a régészek. Az arctakaró méretei: 0,65x43 cm. Hasonló brokátselyem arctakaróval temetkeztek kínaiak is, és közép-ázsiai hunok is az i. e. II. századtól az i. sz. V. századig terjedő időszakban. [WEN WU 1972, Vol. 1, 28; Vol. II, Pl. 70; BERNSTAM 1940, 9 sk.].

A selyem alapú arctakaróknak, halotti maszkoknak a különféle változatai megjelentek később az avaroknál, majd a különböző török eredetű népeknél, például a kimekeknél is. Ez a tény a bronzkori kínai temetkezési szokásnak a továbbélését jelzi a Népvándorláskorban az Ázsiából Kelet-Európa felé vonuló nomád népek körében. [Benkő M. 2004, 22 sk.]. A kínai selyem alapú jáde maszkoknak aranyból készült közvetlen párhuzamai is vannak a népvándorlás kori nomád maszkok között, Belső- és Közép-Ázsiában, Kelet-Európában, sőt, még a Kárpát-medencében is. A Stein Aurél által már 1913-ban kutatott kelet-turkesztáni Jing Pan temetőnek (Kína Hszingcsiang tartománya) az 1990-es években feltárt 15 sz. sírjából selyembe burkolt, mumifikálódott férfi holttestet tártak fel. A halott koponyájáról a nemezből készült, festett, az arcvonásokat ábrázoló maszk alól arany homlokpánt és orr formájú aranylemez került a felszínre. [The Peoples… 2002, 15 sk.]. Kirgizisztánban a Talasz folyó völgyében, az i. sz. II–V. századi Ketmen Töbe-i ázsiai hun temetőben kilenc selyem alapú halotti maszkot tártak fel. Ezeken – hasonlóan a Csou-kori kínai maszkok szemöldököt, orrot, szájat és arcot jelző jáde lemezeihez – arany lemezek jelölték a szemöldököt és orrot, valamint a szájat és az arcokat. [Istorija Kirgizskoj SSR. 1963, I, 88.] Egy Kárpát-medencei avar vezérsírból, a kunbábonyi kagán sírjából az ott eltemetett nagyúr halotti maszkjának ránk maradt részei pedig szinte az eredeti formában őrizték meg az ókori kínai selyem alapú maszkok ősi motívumait. [Tóth-Horváth 1992. 14. Tábla, Benkő M. 2004, 25 sk; Benkő M. 2005, 97.], A sírból a felszínre került nemcsak az orrot és a szemeket jelképező aranylemez, hanem az elhunyt állát jelképező arany lunetta is. Ugyancsak H. Tóth Elvira arany szemlemezeket és arany lunettát tárt fel Hortobágy-Árkuson egy gazdag avar sírból. [Tóth-Horváth 1992, Abb. 40, 1–3. Annak, hogy ezeket az avar maszkokat selyemre varrták, megmaradtak a nyomai az arany lemezeken [H. Tóth Elvira szíves közlése].

Kép: Hun és avar halotti maszkok lunettái.

A Nyugati Csou-kori kínai selyem alapú maszkokon a szemeket és orrot jelképező jáde lemezek, teljes mértékig összevethetők a Ketmen Töbe-i hun halotti maszkok és a kunbábonyi halotti maszk, hasonló arany lemezeivel. Az áll helyét jelző jáde lunetták pedig összevethetők a Mongólia Állami Kincstára Gyűjteményében őrzött arany lunettával, valamint a kunbábonyi és Hortobágy-árkusi arany halotti maszkok lunettáival. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a kunbábonyi kagánt eltemető avar előkelők Belső-Ázsiából, Kína határvidékéről magukkal hozott ősi szokás szerint készítették el népük vezérének halotti maszkját, és így is temették őt el hosszú vándorútjuk végén, a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza közének pusztáin. [Benkő M. 2004, 26–28.].

Kép: Halotti maszk a Hortobágy-árkusi avar sírból. H. Tóth Elvira rajza.

A selyem alapú ezüst-aranyszemes temetkezési maszkok elterjedtek voltak a Kelet-Európa pusztáin élő ősmagyarok között és elég nagy számban kerültek a felszínre honfoglaló magyar sírokból is. A fentiek alapján az ősmagyarok, legalább is vezetőik és középrétegük, ennek a maszk-típusnak a formájában nem finnugor, hanem kínai, ázsiai hun és türk hitvilági elemeket őriztek meg temetkezési szokásaikban. [Benkő M. 2004, 25. Vö.: Benkő M. 1987-88; Benkő M. 1992; Benkő M. 1992/93; Benkő M. 2003.].

Kép: Leletek a korobcsinói ősmagyar vezérsírból.

IRODALOM

 

AKISEV 1978: А. К. Акишев, Курган Иссик. Алма Ата, 1978.

ARTAMONOV 1971: М.И Артамонов, композиции с ландшафтом в скифо-сибирского исскустве. Советская Археология 1971/1, 82-92.

BATSZAIKHAN 2003: З Батсайхан. Хунну. Археоогии, утсаатны зуй, туух. Уланбаатар, 2003. 

BENKŐ I. 2017: Benkő I, Attila hármas koporsója és belső-ázsiai párhuzamai. n julianusbaratai.blog.hu/2017/05/23/attila_harmas_koporsojanak_belso­azsiai_parhuzamai  Hozzáférés: 2017. 08. 02. 

BENKŐ M. 1987–88: Benkő M, Halotti maszk és sírobolus. Antik Tanulmányok, XXXIII/2, (1987–88), 169–201.

BENKŐ M. 1992: Benkő M, a halotti arctakaró történetéhez. Antik Tanulmányok XXXVI.(1992)/1–2, 106–108.

BENKŐ M.  1992/93: Benkő M, Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D.). Acta Orientalia Scientarium Hungariae, XLVI/2/3, (1992/93, 118-131.

BENKŐ M. 2003: Benkő M, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. Antik Tanulmányok, XLVII/1, 2003, 111–127.

BENKŐ M. 2004: Benkő M, Egy ajándékba kapott könyv margójára. Eleink, 2004/2, 20-31.

BENKŐ M. 2005: Benkő M, Addenda. Eleink, IV/1. (2005), 94-95, 97–99.

BERNSTAM 1940: А. Н Бернштам, Кенколский могильник, Ленинград, 1940. 

BERNSTAM 1951: А. Н. Бернштам, Очерк истории гуннов.Ленинград, 1951.

BICSURIN 1950: Н. Я. Бичурин, Соьрание сведений о народах обитавших в Средней Азии в лревные времена. I–II. Москва-Ленинград, 1950.

BOTALOV 2013: Szergej Botalov, Hunok Ázsiában és Európában. A hun-szarmata keveredés régészeti-történeti problematikája. Ómúltunk tára 10. Budapest, 2013.

BROSSEDER 2009: Ursula Brosseder,  Xiongnu terrace tombs and their interpretation as elit burials. In: Current Archaeological Research in Mongolia. First international conference on archaeological research in Mongolia. Bonn, 2009, 247-280.].

DEBAINE-FRANCFORT 1999: Debaine-Francfort Corinne: The search for Ancient China. New York, 1999. 

DAVIDOVA 1971: А. В Давидова, К вопросу о хуннских художественных бронзах. СА 1971/1, 208–210.].

DAVIDOVA 1985: А. В. Давидова, Иволинский комплекс (городище и могильник). Ленинград, 1985.

DEVLET 1980: М. А.Дэвлет, Сибирские поясные ажурные пластины II. в. до н. э. САИ, 1980. Вып. Д. 4–7.

ECSEDY 1992: Ecsedy I, Ősök, utódok és szomszédok a Selyem Úton .1992. Kézirat.

ECSEDY 1983: Ecsedy I, The original background to the Hungarian tradition about „Attila’s tomb”. In..Acta Orientalis Academiae Scientarium Hungariae, XXXVI (1983), 129–153.

ERDENEBAATAR 2015:  Д. Эрдэнэбаатар, Балгасын тал дахь Гол Мод-2-ын хуннугийн язгууртны будшны судалгаа. Уланбаатар, 2015.

ERDENEBAATAR 2016: D. Erdenebaatar, The Cultural Heritage of the Xiongnu Empire. (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar, 2016.

ERDENEBAATAR 2017: D. Erdenebaatar, A hunok anyagi kultúrája Mongóliában. In: Kelet Kapuja, I/1. (2017), 70–81.

DORZSSZÜUREN 1961: Ч,Доржсурен, Уманд хунну. Уланбаатар 1961.

ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013: Ts. Tsevendorj (Editor) Encyclopaedia Xiongnu, 2013.

ERDÉLYI 1962: Erdélyi I., Jelentés a mongol–magyar expedíció 1961. évi munkálatairól. In: Archeológiai Értesítő 1962, 93–100.

ERDÉLYI 1963: Erdélyi I., A Mongol–Magyar régészeti expedíció 1960–63 évi eredményei. In: Magyar Tudomány 1963, 8–9, 641–651.

ERDÉLYI 1974: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1971. évi mongóliai régészeti kutatásainkról. Archeológiai Értesítő, 1974, 139–145.

ERDÉLYI 1979: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1974. évi mongol-magyar régészeti expedíció munkálatairól. Archeológiai Értesítő, 1979/1, 112–126.

ERDÉLYI 1994; Erdélyi I., The settlement of the Xiongnu. In: The archaeology of the steppes. Methods and strategies. Ed. By B. Genito. Napoli, 1994, 553–563. 

ERDÉLYI 2000: Erdélyi I., Archaeological Expeditions in Mongolia. Budapest, 2000.

ERDÉLYI–FERENCZY 1963: Erdélyi I.–Ferenczy L., Az 1962. évi mongóliai expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 120–126. 

ERDÉLYI–FEJES 1987: Erdélyi I.–Fejes I.: Recently discovered ancient relics in Mongolia. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XLI (I), 1987, 75–82.

ERDÉLYI–NAVAAN 1965: Erdélyi I.– D. Navaan, Az 1963. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 63–84.

ERDÉLYI– NAVAAN 1966; Erdélyi I., D Navaan., Az 1964. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának közleményei, 15. (1966), 123–128.

ERDÉLYI–DORZSSZÜREN–NAVAAN 1967: Erdélyi I.– Ts Dorjsuren.– D Navaan., Results of the Mongolian–Hungarian archaeological expeditions 1961–64 (a comprehensive report). Acta Archaeologica Academiae Scientarium Hungariae 19 (1967), 335–370.  

ERDÉLYI–ZEWEENDORCH 1977: Erdélyi I.– D Zeweendorsch., Mongolisch–ungarisce archäologische Forschungen in der Mongolei in Jahre 1974. Mitteilungen des Archäeologischen Instituts der Ungarische Akademie der Wissenschaften 6 (1977), 115–117.

ERDÉLYI 2009: Erdélyi I, Magyarország története I. Budapest, 2009. Fodor István: Őstörténet és honfoglalás. In: Keletkutastás 2009 tavasz, 155–162.

ERDÉLYI-BENKŐ M. 2016: Erdélyi István-Benkő Mihály, A szargatkai kultúra és a hunok. In: Etnológia 2016/1–4, 223–241.4

ERDÉLYI 1995: Erdélíi I, A népek mozgása állandó. In.: Europa. Annalers 2B, 236–299. Az ELTE Román Tanszékének kiadványa, Főszerkesztő: Miskolczy Ambrus.

ÉRDY 2001: Érdy Miklós, A hun lovas temetkezések. Budapest, 2001.

FODOR 2009: Fodor I.: Őstörténet és honfoglalás. In: Magyarország története I, Budapest, 2009.

GISCARD 2000: P. H Giscard, Pratiques funeraires des Xiongnu. Travaux de la Mission Archeologiques Francaise en Mongolie realises durant les campagnes de 1998 et 1999 dans la necropole Xiongnu d’ Egyin Gol. Paris, 2000.

ISTORIJA KIRGIZSKOJ SSR: История Киргизской ССР I. Frunze 1963.

MATEJEVA 1993: Н. П Матеева, Саргатская культура на Среднем Тоболе. Новосибирск, 1993.

MATJUSENKO-TATAUROVA 1997: В. И. Матющенко–Л. В. Татаурова, Могильник Сидоровка в Омском Прииртише. Новосибирск, 1997.

MOGILNYIKOV 1992: V. A. Могилников, Саргатская культура. In: Степная полоса Азиатской части СССР в сарматское-скифское время. Москва 1992, 292–312.

RAWSON 1996: Jessica Rawson, The mysteries of Ancient China. Discoveries from the Early Dynasties. London, 1996.

THE PEOPLES… 2002: The Peoples of Ancient Xinjiang and Their Culture. Beijing, 2002.

RUGYENKO 1962/a: С. И. Руденко, Культура хуннов ноинулинские курганы. Москва–Ленинград, 1962.

RUGYENKO 1962/b: С. И. Руденко, Сибирская коллекция Петра I. Археология СССР, свод источников. Выпуск Д3–9.

SALMONY 1933: Salmony A, Sino-Siberian art in the collection of C. T. Loo. Paris, 1933.

SARIADINI 1985: Victor Sariadini, Bactrian gold. Leningrad, 1985.

SCARPARI 2000: Maurizio Scarpari, Az ősi Kína. Budapest, 2000.

TALLGREN 1937: A. M. Tallgren, South-Siberian cemetery from the Han period. E.S.A XI,1928, Oxford. 1937.

TÓTH-HORVÁTH 1992: Elvira Tóth – Attila Horváth. Kunbábony. Das Grab Eines Awarenkhagans. Kecskemét 1992.

THE TREASURES OF THE XIONGNU  2011: D. Tsevendorj–J. Saruulbuyan, The Treasures Of The Xiongnu  (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar 2011. 

TSULTEM 1987: N. Tsultem, Mongolian Arts and Crafts 1987.

ZASZECKAJA 1994: И. П. Засецкая, Культура кочевников южнорусских степей в гуннскую эпоху. (Конец IV–V. вв.)