Az az Uralon túli térségben i.e. 4. évezredben háziasították a lovat, az i. e. 3. évezred végén fedezték fel a hadászatot forradalmasító harci eszközt, a küllős, kétkerekű, íjásszal felfegyverzett, lóval vontatott harci szekeret, majd az i. e. 2. évezred végén a szomszédos térségben alakult ki a lovas nagyállattartó életmód és a lovas-íjász harcmodot. Több kutató szerint ugyanebben a térségben volt a magyarok őshazája (Ez a cikk több korábbi cikk egybeszerkesztett változata.)

Kép: A Botai kultúra, ahol az i. e. 3.500 körül háziasították a lovat. Szerkesztett kép: részlet, az eredeti nem tartalmazta a folyók nevét és a „Proto-Ungarisch” szöveget. Forrás: Copenhagen group: Germanic and Balto-Slavic from Bell Beaker; Indo-Anatolian homeland in the Caucasus, May 22, 2018, https://indo-european.eu/2018/05/copenhagen-group-germanic-and-balto-slavic-from-bell-beaker-indo-anatolian-homeland-in-the-caucasus/

A képen található német nyelvű szöveg fordítása „I. e. 3.500 körül - a ló háziasítása: A Botai kultúra sztyeppei népének sikerült a vadlovat háziasítani. A Jamnaja kultúra népe átvette ezt a találmányt, azonban a DNS-vizsgálat szerint a két nép keveredése nem történt meg.” A szöveg – indirekt módon – utal arra, hogy a ló háziasítása az ősmagyarok találmánya. A genetikai (DNS) vizsgálat szerint ugyanis a jamnaja kultúra népe az indoeurópai, indoiráni (nyelvű) népek (kelta, germán, szláv, balti) elődje. A Botai kultúra népe az idézett szöveg értelmében „nem jamnaja”, ebből következően ugor.

Kép: Istvánovits Eszter - Kulcsár Valéria: Egy elfelejtett nép, a szarmmaták, Nyíregyháza - Szeged 2018, 45. oldalán található kép alapján az i. e. 4-1 évezred találmányainak összefoglalása.

Kép: Harci szekér, Andronovo-kultúra i. e. 2000-1600. Művészi rekonstrukció, a szibériai Szintasta-kultúra régészeti leletei alapján., Forrás: https://www.pinterest.de/pin/449726712776442454/, letöltve: 2017-06-27

1986-ban az Ural hegység dél-keleti térségében talált különös városról, Arkaimról szóló szenzációs hír hozta lázba az érdeklődőket. A várost hívják mandala városnak (mandala szanszkrit nyelven kört jelent), vagy szibériai Stonehenge-nek, mivel tájolása a dél-angliai Stonehenge-hez hasonlóan csillagászati megfigyeléseket tesz lehetővé. A város építőanyaga azonban nem kő, hanem föld és fa volt. A köralakú település egyetlen csigavonalban haladó utcája körül találhatók a lakóépületek. Minden házban volt fürdőszoba, vízelvezető rendszer, olvasztókemence és egy érdekes kialakítású tárolóhely. Ezen a bronzkori településen mindenki a bronz, illetve réz megmunkálásával foglalkozott. A város i. e. 2100 körül épült és az i. e. 1700-as években szűnt meg benne az élet. A települést lakói teljesen lerombolták, és mindent magukkal vittek. Alig hagytak hátra néhány tárgyat, melyekkel egy múzeumot sem lehet megtölteni.

Kép: Arkaim rekonstruált képe. Forrás: https://www.sott.net/article/275517-Arkaim-Russias-Stonehenge-and-a-puzzle-of-the-ancient-world, hozzáférés: 2017-08-07.

Arkaim előtt már találtak a térségben hasonló várost a Szintasta folyó mellett. Jelenleg 9 szintastai típusú kerek, 5 ovális alaprajzú és 11 szögletes erődített település ismert. A települések kb. 60-70 km-re találhatók egymástól, vagyis lóval történő közlekedés esetén egy nap alatt elérhetünk egyikből a másikba. 

Kép: A Városok országa
(Forrás: Arkaim 2011: 18.)

A Szintasta–Petrovka–Arkaim-kultúra (i. e. 2100-1700) a nevezetes, ugor és indo-iráni nemzetiségű Andronovo kultúracsalád legrégebbi tagja. A kultúracsaládból később az Alakul-kultúra, majd ebből a Fjodorovói kultúra, az ugor nyelvűnek tartott Cserkaszkuli kultúra (i. e. 1800-1400) alakult ki. Ugyancsak az Alakul-kultúrából alakult ki a Mezsovka-kultúra, az Alekszejevka–Szargari-kultúra, az Irmen-kultúra és Karaszuk-kultúra is.

Kép: Az Andronovói kultúra területe az orosz Wikipédia szerint
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0)

A Szintasta-Petrovka-Arkaim kultúrák nem helyi fejlődés eredményei. Eredetét a Cirkumpontusi (Fekete-tenger körüli) kultúra felbomlásának tulajdonítják (Wikipédia). A városok magas szintű tervezettsége párhuzama az Indus-völgyi Harappai kultúra városainak.

A legrégebbi, i. e. 2000-re datált küllős harci szekeret Szintasta mellett egy halomsírban találták.

Kép: A szintastai 30. sír rekonstrukciós rajza
(Forrás: Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: 215.)

Az új találmány viharos gyorsasággal terjedt keleti és nyugati, valamint déli irányban, Alig néhány száz évvel felfedezését követően már Mongóliától, Kínától kezdve egészen Egyiptomig alkalmazták. A terjedésnek a kereskedelmi kapcsolatok mellett hódítási okai is voltak. Az egyiptomi írások arról számolnak be, hogy Egyiptom északi részét és a Szentföldet Szírián keresztül egészen az Eufráteszig i. e. 1668-ban-ban egy messzi földről érkezett nép szállta meg, akiket az egyiptomiak hükszoszoknak neveztek. Haditechnikai fölényüket a térségben korábban ismeretlen - íjásszal felfegyverzett, küllős, kétkerekű, lóval vontatott - harci szekerek jelentették. 1560. körül I. Ahmesz (1570-1546) a thébai 18. dinasztia megalapítója kiűzte őket Észak-Egyiptomból. [Aharoni-Yonah 1999: 29-30. o.] Ezt követően jött létre a Szentföldtől északra a Hettita és a Mittani birodalom. Ekkor már az egyiptomiak átvették a harci szekerek alkalmazását. A híres quadesi csata (i. e. 1274) során mindkét harcoló fél, tehát mind az egyiptomiak, mind a hettiták rendelkezett harci szekerekkel. A Biblia is több esetben említi a harci szekereket. Kínában a csangsei temetőben, az egyik legpompásabb lelőhelyen 48 harci szekér és 105 ló maradványait találták meg, ezeket Csin állam egyik hajdani vezetőjével együtt temették el , aki az i.e. 1120 és 881 között uralkodó nyugati Csou (Zhou) dinasztia idején tűnt ki győzelmes hadjárataival…

A harci szekerek elterjedésének térképe és a küllős, kétkerekű szekerek típusai
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY-SA 3.0 alapján). A hükszoszok harci szekerei már i. e. 1700 körül megjelentek Észak-Egyiptomban

Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.,). Az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is [Fodor 2009: 25–26.]. Ugyanakkor a szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576-577.).” [Zergenyei 2017]. A „nyíl” és „íj” szavaink ősi ugor eredetűek. Alternatív lehetőségként merül fel a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak korábbi, ugor eredete is, mivel az Uraltól keletre található sztyeppei térségben már az Andronovo-kultúrát megelőzően háziasították a lovat (Botaj-kultúra, i. e. 3700-3100). Mindebből az a következtetés vonható le, hogy az íjásszal felfegyverzett, lóval vontatott, küllős harci szekér közös indo-iráni és ugor találmány. A hatalmas területre kiterjedő Andronovói kultúra kialakulásában, a térség feletti uralom gyakorlásában a harci szekerek fontos szerepet játszhattak. Szerepüket – mint azt a bevezetőben említettük – a hátasló alkalmazása, a lovas-íjász harcmodor kifejlesztése váltotta fel, ami összeköthető az andronovói komplex (földművelő és állattenyésztő) ökotípus megszűnésével és a világtörténelmi jelentőségű harcos lovas-nomád ökotípus elterjedésével.

A magyar őstörténet szempontjából döntő jelentőségű kérdés az ugor egység felbomlásának ideje, ami kapcsolatban állt a harcos lovas-nomád ökotípus kialakulásával és az Andronovo-kultúra megszűnésével. Ezzel a kérdéssel foglalkozott Veres Péter a 2009-ben kiadott Mérföldkövek a magyar őstörténetben című művének 3. fejezetében. [Veres 2009: 53-76.]

Veres Péter szerint a harcos lovas-nomád ökotípus kialakításában fontos szerepet játszott az éghajlatváltozás, a térség elmocsarasodása, ami a magyarok elődeivel azonosított Cserkaszkuli kultúra népének állataival együtt déli irányba történő vándorlását eredményezte. Álláspontja szerint a magyarok a harcos lovas-nomád ökotípust nem másoktól vették át, hanem annak kialakításában kezdetektől fogva kezdeményező szerepet játszottak.

Veres Péter az ugor egység felbomlását Moór Elemér nyomán a vasfeldolgozással kapcsolatos szavaknak a magyar nyelvben történt megjelenéséhez [Moór 1963], a lovas-nomád ökotípus megjelenéséhez, a magyarság déli irányba, a Nagy Sztyeppére vándorlásához kötötte. Abszolút időpontként az i. e. 2. és 1. évezred fordulóját jelölte meg. [vö.: Veres 2009: 53-55.]

Jelezzük, hogy a „vas” szó tekintetében valójában jelentésváltozás történt. A szó hangalakja már az ugor korból ismert, de jelentése a magyar nyelvben az ugor nyelvi egység felbomlása után megváltozott. A „vas” szó a balti-finn, lapp nyelvben: vaski: vaske- ’réz, érc’, az obi-ugor nyelvekben wəs: ātwəs ’ólom’ jelentésű.

Az indo-iráni népekkel való kapcsolatokról Veres Péter a következőket írja:

"...a korai nomádok korában a sztyeppén a magyar-iráni nyelvi kapcsolat – paradox módon – minimális volt a többi erdőlakó finnugor néphez képest [Harmatta 1977]. Ez nagyon elgondolkodtató jelenség. Mindez véleményem szerint arra utal, hogy nem volt szoros szimbiotikus kapcsolat a két teljesen eltérő nyelvi csoport között, hanem inkább ellenségeskedés, állandó harc folyhatott közöttük. Mindazonáltal a szókészlettel szemben az ősmagyar hangrendszerben mégis jelentős iráni jellegű szubsztrátumhatást mutathatunk ki. Egyebek között ennek köszönhető a b-, d-, g- szókezdő hangok, a *p > f, *t > δ, *k > h, *s > h hangváltozások, valamint a –ni igevégződés megjelenése nyelvünkben. Az ősmagyar hangrendszer sajátos módon az óiránihoz nagyon hasonlóvá vált [Veres 1972:8, Vö. Oranszky 1963.] Ez nagyon fontos megállapítás [Vö. Mészöly 1910, 1929, 1930, 1951], ugyanis ez az érdekes fonetikai hasonlóság jól mutatja, hogy az igencsak hosszan tartó, fokozatos antropológiai ráhatás mellett, amit az andronovói széles arcú szarmatákhoz hasonló, europid embertani típus átvétele bizonyít az ősmagyaroknál – az ezer évig tartó permanens interetnikus, feltehetőleg iráni nyelven beszélő nőkkel való házassági kapcsolatok meglétét [Tóth 1969].

Mindenesetre ebből egyérteleműen arra a a fontos megállapításra jutottunk, hogy a lovas nomád ősmagyarok kétségtelen jelentős iráni csoportokat tudtak nemcsak nyelvileg, hanem etnikailag is asszimilálni a sztyeppén. Mindez viszont egyúttal azt is bizonyítja, hogy távoli eleink bizonyítható módon minden tekintetben nemcsak egyenrangúak voltak a szomszédos idegen csoportokkal, hanem bizonyos fölénnyel is rendelkeztek a közvetlen környezetükben élőkkel szemben. Mindez közvetve alátámasztja nézetünket, hogy az irániaknak a sztyeppén nem sikerült a magyarok felett megszerezniük az uralmat, jóllehet hosszú időn keresztül, egészen a nagy népvándorlás kezdetéig, sőt még tovább is, az ősmagyarok minden valószínűség szerint az iráni (tegyük hozzá: türk – B. I.) nyelven beszélő csoportok közelében nomadizáltak...." [Veres 2009: 73-74.]

„Az elmondottak alapján az ősmagyar etnikumot tudatos, kulturálisan és nyelvileg zárt kommunikációs közösségként jellemezhetjük (Vö. Csáji 2009), amely meghatározott területen, egymással szoros társadalmi-gazdasági és művelődési kapcsolatban élő emberek között jött létre a Kr. e. II-I. évezred fordulóján végbement nagy jelentőségű ökológiai és művelődéstörténeti változások során. Az itt vázolt helyzet, továbbá az a szerencsés körülmény, hogy az ősmagyarság idejekorán, a sztyeppei lovas népek legelső hullámával szinkronban, azaz egy időben alakította ki klasszikus lovasnomád életformáját, lehetővé tette, hogy a mindig is számbeli fölényben levő iráni, majd török nyelvű csoportok között mint az egységes eurázsiai nagyállattartó nomád kultúra egyenrangú részese, megtartsa belső társadalmi autonómiáját. Mi több, ezzel együtt permanensen megőrizze etnikai egységét, identitását is. Így kerülték el elődeink a közvetlen szomszédos, de más nyelven beszélő nomád népek részéről az állandóan fenyegető etnikai asszimiláció veszélyét, amely beolvadás, teljes nyelvek eltűnése a történelem során oly sok más nép esetén be is következett [Vö. Csáji 2007 és Csáji 2009]. Ez a különleges állapot a sztyeppeövezetben azonban nem zárta ki kisebb magyar csoportok leszakadásának, idegen nyelvi és etnikai asszimilációjának lehetőségét, még kevésbé a kétnyelvű közvetítők által segített interetnikus kapcsolatteremtést. Az utóbbit a magyar nyelv történetének vizsgálata híven tükrözi, amire a továbbiakban is érdemes fokozottan odafigyelnünk.” [Veres 2009: 77.]

Kép: Arkaim a Google térképen

Irodalom

Aharoni-Yonah 1999: Aharoni, Yohanan; Avi-Yonah, Michael: Bibliai Atlasz, Budapest 1999.

Arkaim 1999: Аркаим 1987–1997. Библиографический указатель. Cseljabinszk

Arkaim 2011: Аркаим. Поселение эпохы бронзы. Древнейшие индоевропейцы в степях Урала. Каталог выставки. Cseljabinszk

Csáji László Koppány
2007: A sztyeppei civilizáció és a magyarság. Ómúltunk Tára 1. Cédrus Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, Budapest
2009: Az eurázsiai „sztyeppei civilizáció” információáramlásának hálózati modellje és hatása a törökségi, illetve más sztyeppei népek mitológiájára és folklórkincsére. In: III. Nemzetközi Tudományos Konferencia, Budapest

Csecsuskov, I. V. 2013: (Чечушков, И. В.) Колесничный комплекс эпохы поздней бронзы степной и лесостепной Евразии (от Днепра до Иртыша). Jekatyerinburg

Fodor István 1975: A finnugor régészet fő kérdései. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. Hajdú Péter. Budapest, 1975: 47–75.

Fodor István 2009: Őstörténet és honfoglalás. Magyarország története 1. Főszerk. Romsics Ignác. Budapest

Gening, V. F. 1977: (Генинг, В. Ф.) Могильники Синташта и проблема ранних индоиранских племен. Советская археология, 1977/4: 53-73.

Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: (Генинг, В. Ф., Зданович, Г. Б., Генинг, В. В.) Синташта. Археологические памятники арийских племен Урало-казахстанских степей. Cseljabinszk

Harmatta János 1977: Irániak és finnugorok, irániak és magyarok, In: Magyar Őstörténeti tanulmányok, Budapest, Akadémia Kiadó

Mészöly Gedeon
1910-1911: A –nyi képző eredete. Nyelvtudományi Kölemények
1929: Mióta lovasnép a magyar? In: Népünk és Nyelvünk I., Budapest, 205-2014
1930: Nem lovas nép volt-e az ugor kori magyar? Ethnographia XI.I.60-61.
1951: Az ugorkori vadászélet magyar szókincsbeli emlékei. Ethnographia

Moór Elemér 1963: A nyelvtudomány, mint az ős- és néptörténet forrástudománya, Budapest, Akadémia Kiadó

MSzFE III. 1978: A magyar szókészlet finnugor elemei. Főszerk. Lakó György. Budapest

Oranszkij, I. M. 1963: Osznovi iranistiki, Moszkva, Nauka

Szalnyikov, K. V. 1948: (Сальников, К. В.) К вопросу о стадиях в памятниках андроновской культуры Заураля. Первое Уралское археологическое совещание. Perm

Szalnyikov, K. V. 1967: (Сальников, К. В.) Очерки древней истории Южного Урала. Moszkva

Tóth Tibor 1969: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának Közleményei, 17

Veres Péter
1972: A magyar nép etnikai történetének vázlata. Valóság folyóirat XV./5. 1-12.
2009: Mérföldkövek a magyar őstörténetben. Napkút Kiadó

Zergenyei 2017: „A sápadt árja lenéz, gyötör, kihasznál, megvet, éltedre tör!” 2017. január 13, https://www.nyest.hu/renhirek/a-sapadt-arja-lenez-gyotor-kihasznal-megvet-eltedre-tor, hozzáférés: 2017-06-29