A tatároknál a 19. században adatolták a „kirk madsar”[1] (=negyven magyar) kifejezést. Ez a kifejezés összefüggésben van a 728-ban, a Derbent szoros arabok elleni védelmében elesett, Dagesztánban ma is szentként tisztelt „negyven hőssel”.

Nézzük az események történelmi hátterét.

453-ban elhúnyt Attila hun király, akinek birodalma Európa és Ázsia határvidékétől egészen Franciaországig terjedt.

Kép: Erópa Attila hun király halálakor (i. sz. 453.)

Attila halála után birodalma szétesett, de a Kaukázus északi előterét még száz évvel később is hunok tartották kézben. Ezt a térséget keletről a Kaszpi-tenger, nyugatról a Fekete-tenger, északon az egymást megközelítő Volga és Don folyók, míg délről a Kaukázus hegyvonulata határolja. A Kaukázuson átvezető két legfontosabb hadiút a Kaszpi-tenger és a Kaukázus közötti keskeny – ám annál fontosabb - szoros, a Derbent-kapu, valamint a hegylánc közepén található Dariel/Alán-hágó. A térség - rendkívüli stratégiai jelentősége miatt - évezredek óta a civilizációk ütközőövezete. Az i. sz. 5. századtól a központi vezetés nélkül maradt, de továbbra is kíváló harci értékkel rendelkező hun csapatok a térségben érdekelt nagyhatalmak szolgálatába álltak.[2][3]

Kép: A Kaukázus térsége i. sz. 565-ben. Forrás: Zimonyi 2012: 114.

A neves 19. századi keletkutató, Vámbéry Ármin a következőket írja: „a tatároknál még ma is dívó kirk-madsar elnevezés (=negyven magyar – B. I.) nem jelenthet egyebet, mint negyven madsar-t vagy negyven hőst” [mert]” … keleten e számot sűrűen alkalmazták a tisztelet és bámulat tárgyainak megjelölésénél.” [Vámbéry 1882: VIII, [4], 705 p.] [4]

Az említett Kaukázus és Kaszpi-tenger között vezető átjáróban, a Derbent-kapuban található Derbent város. Ettől északra van egy emlékmű, melyet annak a „negyven hős”-nek (=Kirk-lar) a tiszteletére állítottak, akik az átjáró arabok elleni védelmében i. sz. 728-ban estek el. A „negyven hőst” Dagesztánban szentnek tartják, tiszteletükre évente gyertyát gyújtanak.

Kép: Kirk-lar (negyven hős) emlékmű Forrás: The project: „Dagestan”, https://slideplayer.com/slide/4360416/

Az emlékműtől délre található maradványaiban a Kaukázusi Fal, más néven Nagy Sándor kapui. Ezt a falat a hagyomány szerint Nagy Sándor építette, hogy megvédje a déli földeket az északi népek támadásaitól. A fal eredetileg 9 méter magas és körülbelül 3 méter vastag volt, és vaskapuk és őrtornyok tagolták.

A Derbent-kapu történetéről a 11. században készült egy számos kéziratban, törökül és perzsául is fennmaradt krónika. A terület nevéről a munka a Derbend-náme címet kapta. A krónika leírja, hogy a 6.. században Hoszrau Anósírván szászánida király (531-579) a turániak ellen számos erődített várost építtetett, köztük Ulu (’Nagy’) Madzsart és Kicsi (’Kis’) Madzsart, amelyek önálló uralkodókkal rendelkeztek, és a Szasszanída Perzsa Birodalom vazallusai voltak. Legközelebb még egyszer és utoljára a 722-es nagy kazár-arab háború kapcsán írnak a két magyar városról, amikor már a kazár kagán szövetségesei voltak [Mübariz 2008] A két város neve értelemszerűen az oda telepített lakosság illetőleg helyőrség nemzetiségére utal, a „negyven hős” (Kirk-lar) kifejezés pedig ezekből a városokból származó katonákra utalhat. A Derbent-kapu a második arab-kazár háború során többször gazdát cserélt, végül 728-ban elfoglalták az arabok. Mübariz Helilov és Nyitray Szabolcs szerzőpáros az Ősmagyarok Azerbajdzsánban című könyvükben az említett két város további sorsáról a következőket írják: „A. Bakihanov helyszíni kutatásai alapján pontosította, hogy Ulu Madzsart megszűnte után később Tatártopnak, majd az ő idejében (XIX. sz. első fele) Minaretnek „keresztelték” át, Kicsi Madzsar viszont az Indiri nevű falunak a felső részén egy Csumlu’nak hívott helyen állt valaha. A néhai Indiri falu, azonos a kumükök Éndréj nevű településével, ami Dagesztán északi részén a Szulák folyó bal oldalán található.” [Mübariz 2008.] Figyelemre méltó, hogy a Derbent-kapu arabok által történt elfoglalása után a Kuma folyó partján épült egy új város, melyet az arab utazók Al-Madzsarnak neveztek. (Ezt végül az Arany Horda elleni háború során Timur Lenk 1396-ban pusztította el). Az arab előnyomulás miatt a kazárok is áttelepítették a fővárosukat északabbra. Hasonlóan történhetett a szövetséges magyarok északabbra települése is.

Kép: Szasszanida erődítmény Derbent, Dagesztán. Forrás: http://derbent.ru/photo/thumbnails.php?album=5

Tekintsük át a 7-8. századi arab előnyomulás eseményeit, melyeknek máig ható jelentősége van. Ebben az időben alakult ki az „arab- világ”, melynek kiterjedése a későbbiekben egészen napjainkig csak kismértékben változott, és amely jelenleg is fontos világpolitikai tényező. Az iszlám előnyomulás – más eszközökkel – a mai napig folytatódik, és a civilizációk ütközőpontjai ma is Hispániában, a Kis-Ázsiában és a Kaukázusban vannak. Itt elsősorban Kis-Ázsia és a Kaukázus eseményeit tárgyaljuk.

Mohamed próféta halála (i. u. 632) után néhány évvel az egész arab félsziget (benne Jemen 630, Mezopotámia 636-637), majd a Bizánctól elszakított Palesztina 634, Szíria 634-636 és Egyiptom, utóbb Perzsia 642-656 az arab birodalom részévé lett. A terjeszkedés során a kalifátus (kalifa=utód) seregei elérték a Kaukázus nagy hegyi akadályát. Ha ezen túljutnak, nyitva áll az út Kelet-Európa országai felé. A Kaukázus vonalában azonban az arabok szembe találták magukat egy szervezett katonai hatalommal – a Kazár Birodalommal –  amelyik sikerrel akadályozta meg őket abban, hogy hódításaikat ebben az irányban is kiterjesszék.

A Szasszanida Irán összeomlása és iszlamizálása után a kaukázusi térség a hagyományosan érdekelt Bizánc és a terjeszkedő arabok harcának kereszttüzébe került. A 7–8. század az egymást követő arab hadjáratok kora. Ezekben a harcokban a kazárok a bizánciak hű szövetségesei voltak, a közös érdek állította őket egy csatasorba az arabok ellen. Gyakori hadjáratok folytak a Kaukázus déli részén, Arméniában (=Örményország) és Azerbajdzsánban, változó sikerrel. Az arabok több alkalommal betörtek kazár területre is.

A Kazár Birodalom tipikus nomád birodalom volt. Területe Közép-Ázsiától a Krím-félszigetig terjedt. Az arabok által a Kazár Birodalom ellen indított első sikertelen támadások 642-652 között zajlottak. 642-ben az akkori kazár fővárost, Balanjárt támadták meg a muszlim arab csapatok. 652-ig kisebb csatákra került sor, de az említett évben ismét nagy muszlim csapat támadta meg a kazár fővárost. A megerősített főváros ellenállt, a felmentő kazár lovasság megverte az ostromlókat, a harcok során a muszlimok vezére is elesett.

Kép: A Kaukázus térsége 659-ben, a Ny-i Türk Kaganátus felbomlásakor.

Időközben az arabok folyamatosan szorították vissza Bizáncot. Végül a kalifátus serege magának Konstantinápolynak az elfoglalását tűzte ki célul. A 717-718. évi hadjáratban az Omajjad-kalifátus seregei összehangolt szárazföldi és tengeri támadást hajtottak végre a bizánci főváros ellen. A hadjárat húsz évnyi ellenségeskedés csúcspontja volt. 716-ban az arabok megszállták a bizánci Kis-Ázsiát. Kis-Ázsia nyugati partjainál telelés után az arab hadsereg 717. elején lépett át Trákiába, és ostromgyűrűt épített Konstantinápoly körül, amelyet a Theodosius császár által építtetett hatalmas falak védtek. Az arab flottát, amely a szárazföldi hadsereget kísérte, és amelynek célja volt, hogy végrehajtsa a város tengeri blokádját, a bizánci haditengerészet a görögtűz használatával hamarosan semlegesítette. Ez a bizánci siker lehetővé tette Konstantinápoly ellátását tengeren, míg az arab hadsereget éhínség és betegség pusztította a szokatlanul kemény téli időszakban. 718 tavaszán két arab flottát, amelyeket megerősítésként küldtek, a bizánciak elpusztítottak, és egy további, szárazföldön keresztül Kis-Ázsiából küldött hadsereget is. Az arabok 718. augusztus 15-én kénytelenek voltak feladni az ostromot.

Kép: Konstantinápoly II. Theodosius császár (408-450) által épített falának részlete. Forrás: https://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g293974-d8011631-Reviews-Walls_of_Theodosius-Istanbul.html#photos;aggregationId=101&albumid=101&filter=7&ff=197969589

Az ostrom kudarca komoly következményekkel járt. Konstantinápoly megmentése biztosította a bizánci birodalom fennmaradását, míg a kalifátus stratégiai lehetőségei megváltoztak. Bár a bizánci területekre irányuló rendszeres arab támadások folytatódtak, ezek már nem tűzték ki célul Konstantinápoly elfoglalását. A történészek úgy vélik, hogy az ostrom a történelem egyik legfontosabb csatája volt, hiszen a kudarc több évszázadra megakadályozta a Balkánon keresztül történő muszlim előnyomulást Délkelet-Európába.

A második arab-kazár háborút (722-798) a fontos hadiút, a Derbenti-szoros feletti uralomért folyó küzdelem vezette be. Maga Derbent többször is gazdát cserélt 710–711-ben, 713–714-ben 716-717-ben, míg végül 728-ban arab kézre jutott.[5]

722-ben az arabok megtámadták Alániát, Bizánc és a kazárok szövetségesét. Ennek előzménye volt a később III. Leon néven uralkodó bizánci császár alániai küldetése. Erről Hitvalló Szent Theophanész részletes beszámolót hagyott ránk. II. Iusztinianosz utasította Leónt, hogy vegye rá az alánok fejedelmét, Itaxészt, hogy szakítsa meg baráti kapcsolatait Abasgia (=Abházia) királyságával, I. al-Valid, omajjád kalifa szövetségesével. León átkelt a Kaukázus hegyszorosain, és szövetséget kötött az alánokkal, de Abasgián keresztül nem tudott visszatérni Bizáncba. Az abházok be akarták börtönözni, az alánok azonban nem adták ki nekik a bizánci küldötteket. Több hónap, illetve kalandos események után León végül megszabadult, és visszatért Konstantinápolyba. Miután León felvette a császári címet, alán szövetségeseinek földjére betörtek II. Omár, omajjád kalifa seregei. Egy Barjik nevű kazár herceg, a kagán fia sietett ekkor az alánok segítségére, és 722-ben az egyesített alán–kazár erők megverték az arab hadúr, Tabit al-Nahrani seregét. A kazárok ezen az időszakban számos erősséget építettek Alániában.

Az arab vezér, Dzsarrah azonban újabb támadásra indult Derbent ellen. A kazárok jelentős sereggel, Barjik vezetésével, felkészülten várták megerősített helyeiken az ostromot (Hamzin, Taryu). Az arabok ennek ellenére elfoglalták a kazár állásokat, elkeseredett küzdelem árán birtokba vették Balanjart is, a város kazár védője Szemenderbe menekült. Dzsarrah Szemender közeléből visszafordult, s csak a következő évben (725) kezdett újabb hadjáratba. Előbb az alánok ellen indult, mielőtt azonban döntő fordulatra került volna sor, az új kalifa visszahívta és helyére féltestvérét, Maslama ibn Abd al-Malik (685–738. december 24.) herceget állította, aki korábban Bizánc 717-718. évi sikertelen ostromát vezette.

Maslama 727-ben elfoglalta a Kaukázus egyik fő szorosát, Darielt. Hadjárata nehéz volt és nagy véráldozatokat követelt. Csapatai harminc- negyven napig harcoltak rossz időjárási körülmények között, és bár győzelmet aratott a kazár kagán elleni csatában, a hadjárat nem ért el jelentős eredményt, ezért őt is visszahívta a kalifa.

Ezzel párhuzamosan folytak a Derbent szoros birtoklásáért az említett harcok, melynek során – 728-ban – a „negyven hős”/negyven magyar elesett.

 A Kaukázusban újra megjelent Dzsarrah, aki a Dariel hágón keresztül az új kazár főváros, Szemender ellen vonult, amit bevennie azonban nem sikerült. 730-ban megint fellángoltak a harcok a kazárok és az arabok között. Barjik vezetése mellett mintegy háromszázezer főnyi kazár sereg indult a Dariel szoroson keresztül Dzsarrah ellen. Az elkeseredett küzdelem harmadik napján az arabok döntő vereséget szenvedtek. Dzsarrah elesett, asszonyai, gyerekei kazár fogságba kerültek. A kazárok éltek sikert hozó helyzetükkel, s a megfutamodott ellenség üldözése közben Moszult is megközelítették. Talán akkor érte el katonai csúcspontját a kazár katonai hatalom.

Az arabok nem nyugodtak bele vereségükbe. A kazárok elleni harc irányítását Szaid vette kézbe, egymás után elért apró-cseprő sikereit az arab hagyomány kiszínezte. Utána megint Maslama vette át a kazárok elleni harcok irányítását. Átkelt Derbenten, kazár területre vezette seregeit, nagyobb nehézségek nélkül eljutott Szemenderig. A kaukázusi arab sereg élére ekkor (732) új vezér került Marwan ibn Muhammad ibn Marwan (691 –750 aug. 6.) későbbi kalifa (744-750) személyében. A hagyományosnak mondható helyi háborúskodás után 737-ben kezdte meg a kazárok elleni döntő hadjáratot. Hatalmasra duzzasztott seregeivel váratlanul átkelt a Dariel-hágón és a Derbenti szoroson. Az ellenállhatatlan nyomás elől a kazár kagán észak felé menekült. Nyomában az arab seregek végig pusztították a burtaszok földjét. A kagánt a Volgán átkelt arabok utólérték. A várt döntő csapás helyett az arab vezér tárgyalni kezdett. Szorongatott helyzetében a kazár kagán engedett Marwán követelésének és áttért az iszlámra. Ezután az arab seregek kivonultak Kazáriából. Mindez 737-ben történt.

Kép: A Kalifátus 750-ben. Forrás: https://hu.m.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Caliphate_750.jpg

750-ben az Arab Kalifátus élén az Omajjádokat az Abbászidák váltották, akik elődeiknél sokkal kevésbé agresszív külpolitikát folytattak. 760-ban a kazárok és az arabok szövetséget kötöttek, amit a kazár kagán lányának házasságával pecsételtek meg, akinek nem sokkal későbbi halála után azonban a harcok kiújultak.

798-ban sikerült lezárni a háborút az arabokkal. A hosszú harcokban a kazárok végül kimerültek, így Transzkaukáziáról is le kellett mondaniuk. De az arabok csak a Kaukázusig jutottak el.

A kazárok védelmi harcainak jelentősége az, hogy a Kaukázus vonalában feltartóztatták az arab előretörést. Ebben a kűzdelemben szerzett hírnevet a Derbent védelmében 728-ban elesett „negyven magyar hős”. Négy évvel később, 732-ben Martell Károly seregei Párizs mellett állították meg Abd al-Rahman ibn Abd Allah al- Gafiq andalúziai emír seregeit, és pontosan 728 év múlva, 1456-ban a Magyar Királyság– Hunyadi János vezetésével – Nándorfehérvárnál fényes győzelmet aratott az arab Kalifátus örökségébe lépő Oszmán Birodalom csapatai felett.

Irodalom

Bacharach, Jere L. (1996). "Marwanid Umayyad Building Activities: Speculations on Patronage". In Necipoğlu, Gülru (ed.). Muqarnas: An Annual on the Visual Culture of the Islamic World. 13. Leiden: BRILL. pp. 27–44. ISBN 90-04-10633-2.

Bendefy László (1942): A magyarok kaukázusi őshazája. Gyeretyán országa, Budapest, 1942

Blankinship, Khalid Yahya (1994). The End of the Jihâd State: The Reign of Hishām ibn ʻAbd al-Malik and the Collapse of the Umayyads. Albany, NY: State University of New York Press. ISBN 978-0-7914-1827-7.

Brooks, E. W. (1899). "The Campaign of 716–718 from Arabic Sources". The Journal of Hellenic Studies. The Society for the Promotion of Hellenic Studies. XIX: 19–33. doi:10.2307/623841.

Canard, Marius (1926). "Les expéditions des Arabes contre Constantinople dans l'histoire et dans la légende". Journal Asiatique (in French) (208): 61–121. ISSN 0021-762X.

Derbend-námeh or the history of Derbend (1853), Publ. With the Texts and Notes by A. Kazem-Beg, St. Petersburg

Dixon, ʹAbd al-Ameer ʹAbd (1971). The Umayyad Caliphate, 65-86/684-705: (a Political Study). London: Luzac. ISBN 978-0718901493.

Dunlop, Douglas M. (1954). The History of the Jewish Khazars. Princeton, N.J.: Princeton University Press. OCLC 459245222.

Guilland, Rodolphe (1959). "L'Expedition de Maslama contre Constantinople (717-718)". Études byzantines (in French). Paris: Publications de la Faculté des Lettres et Sciences Humaines de Paris: 109–133. OCLC 603552986.

Hasluck, F. W. (1929). "LVII. The Mosques of the Arabs in Constantinople". Christianity and Islam Under the Sultans, Volume II. Oxford: Oxford University Press. pp. 717–735.

Horváth Gábor: A hunok 395. évi ázsiai hadjárata a Római Birodalom keleti tartományai ellen, https://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/12/horvath_gabor_a_hunok_395_evi_azsiai_hadjarata_a_romai_birodalom_keleti_tartomanyai_ellen, letöltve: 2019-05-13

Katona T. (1981): Rubruk útleírása, in: Katona T. (szerk:): A tatárjárás emlékezete. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy.

Kazak (1999.): Kazak tilinin szezdigi, Almatü, 1999.

Kazhdan, Alexander, ed. (1991). The Oxford Dictionary of Byzantium. Oxford and New York: Oxford University Press. ISBN 0-19-504652-8.

Lammens, H. (1987). "MASLAMA". In Houtsma, Martijn Theodoor (ed.). E.J. Brill's First Encyclopaedia of Islam, 1913–1936, Volume V. Leiden: BRILL. p. 394. ISBN 90-04-08265-4.

Lilie, Ralph-Johannes; Ludwig, Claudia; Pratsch, Thomas; Zielke, Beate (2000). "Maslama ibn 'Abd al-Malik (# 4868)". Prosopographie der mittelbyzantinischen Zeit: 1. Abteilung (641–867), Band 3: Leon (# 4271) – Placentius (# 6265) (in German). Berlin and Boston: De Gruyter. pp. 190–191. ISBN 978-3-11-016673-6.

Mübariz Helilov - Nyitray Szabolcs (2008): ŐSMAGYAROK AZERBAJDZSÁNBAN, Budapest, http://tdyweb.wbteam.com/OsmagyarokAzerbajdzsanbam.htm

Pallas nagy lexikona, MEK 2000, 2001, 2002, Szövegrögzítés: Arcanum Kft. http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/066/pc006677.html#6, letöltve: 2019-05-13

Rotter, G. (1991). "Maslama b. ʿAbd al-Malik b. Marwān". In Bosworth, C. E.; van Donzel, E.; Pellat, Ch. (eds.). The Encyclopaedia of Islam, New Edition, Volume VI: Mahk–Mid. Leiden: E. J. Brill. p. 740. ISBN 90-04-08112-7.

Tolsztov, Sz. P.(1947): Az ősi korezm, Hungária Könyvkiadó N. V., Budapest

Treadgold, Warren T. (1997). A History of the Byzantine State and Society. Stanford, CA: Stanford University Press. ISBN 0-8047-2630-2.

Vámbéry Ármin (1882): A magyarok eredete : ethnologiai tanulmány, Budapest : A Magyar Tudományos Akadémia Könyvkiadó Hivatala, 1882.

Zimonyi István (2012) A magyarság korai történetének sarokpontjai, Szeged, 2012., http://real-d.mtak.hu/597/7/dc_500_12_doktori_mu.pdf, hozzáférés: 2017-09-26

[1] Madsar : igy ejti ki a török a magyar szót. Magyarország neki Madsarisztán és magyarországi madsarli. M. tábiászi a neve a Boszporusz ázsiai partján, Anatolu-Kavak közelében levő erődítésnek, mely hajdani magyar építőjétől vette nevét. [Pallas: „Madsar” szócikk.]

[2] A hunok és magyarok közötti összefüggésről Rubruk 13. századi utazó 1255-ben készült útleírásában a következőket írja: „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” [Katona 1981: 95-100.]

[3] A hunok Kaukázuson keresztül a Római Birodalom keleti tartományai ellen vezetett 395. évi hadjáratáról Szent Jeromos tudósít. Ugyancsak ő tudósít a hunok (egy részének) keresztény hitre téréséről is [Horváth: https://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/12/horvath_gabor_a_hunok_395_evi_azsiai_hadjarata_a_romai_birodalom_keleti_tartomanyai_ellen], ami történelmi távlatot ad 22. János pápa Jeretányhoz, a Kuma-vidéki magyarok fejedelméhez küldött 1329. évi levelének. [V. ö.: Bendefy 1942]

[4] Vámbéry értelmezését alátámasztja az 1999-ben kiadott Kazak értelmező szótár „MAZSAR” szócikke, mely szerint: „MAZSAR (МАЖАР) Madijar (Мадияр) (Venger) Aranyhorda idejében való elnevezésének egyik változata. „A hős mazsar nép fia, Kojan vitéz is itt van.” (Salkiiz zsürau) [Kazak 1999: 447. o.]
A mongol kori elnevezést alátámasztó idézett verssor szerzője, Salkíiz zsürau (1465–1560) a nogaj-kazak regős irodalom jeles képviselője volt. Az idézett versrészlet az El Soban című hőskölteményéből származik.” E szerint a magyarok hősiessége a mongol korban is közismert volt.

[5] Időközben Korezm is iszlám befolyás alá került. Korezm uralkodója belviszály rendezéséhez kérte az arabok segítségét. 712-ben Kutejba ibn Muszlim leverte a lázadókat, akiknek a maradéka a Kazár Birodalomba menekült, és részt vett a második arab-kazár háború harci cselekményeiben, majd - csatlakozva a Kárpát-medence visszafoglalására indulókhoz - magyar honfoglalásban is. [Tolsztov 1947] Ed és Edemen apja és anyja nagyszámú népének (=hunok és korezmiek) a magyarokhoz történt csatlakozásáról Kézai Simon is ír a Magyar Krónikában.