Dienes István régész néhány honfoglalás kori tárgytípust rekonstruált, köztük az előkelő harcosok által használt veretes fegyverövet. Benkő Mihály belső- és közép-ázsiai terepkutatásai során megtalálta ezeknek a – nálunk már használatban nem lévő, múzeumok féltett kincseként őrzött - tárgyaknak a napi használatban lévő pontos párhuzamait.Ez segítette a Dienes István által készített rekonstrukció korrekcióját.

DIENES István munkásságát a következők szerint méltatja a Magyarország a XX. Században c. könyv: „A LÁSZLÓ GYULA[1]-iskola egyik legkiemelkedőbb személyisége, DIENES István – nagy hatású Tiszaeszlár-bashalomi, szakonyi, orosházai ásatásai és néhány tárgytípus (veretes öv, tarsoly, lószerszámzat) régészeti-néprajzi rekonstruálása révén – korszakalkotó módon bővítette képünket; összefoglaló munkája: A honfoglaló magyarok (1972).” [MAGYARORSZÁG http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1330.html, letöltve: 2019-07-09]

Kép: A nagykőrösi veretes öv rekonstrukciója. Forrás: László Gyula: Árpád népe, Helikon Kiadó, Budapest, 1988., 66.

A veretes fegyveröv viselő réteg a lovasnépek körében nem az egyszerű harcost jelentette, hanem a díszes övét méltóságjelvényként hordó főembert. Ilyen rangos réteg tagjainak kell tekintenünk honfoglalóinknál is mindazokat, akiknek derekát veretes fegyveröv övezte, azaz a nemzetségi arisztokrácia tagjainak. Ehhez a réteghez tartoztak a társadalom legfőbb vezetői, a nemzetség- és törzsfők és azok kísérete. [DIENES 1973: 200]

Kép: Balra a nagykőrösi őv veretei és szíj vége, jobbra a nagykőrősi őv díszei. [LÁSZLÓ 1988: 67]

A veretes övek jelentőségéről László Gyula a következőket írja: A veretes öv. Ez a férfisírok legpompásabb lelete. Vagy felövezve temették el a halottat, vagy csak rárakták a tetemre övét. Az öv a szabad ember jelképe, s azon belül is a rang jele volt. Sokféle, veretekkel dúsan kivert, általában aranyozott ezüst díszekkel ékes övet ismerünk. Hosszú ideig csak összegyűjtötték a medencecsontok körül heverő díszeket, legfeljebb aprólékosan leírták helyzetüket, de ebből az övet elképzelni nem lehetett. Zichy István gróf azonban észrevett valamit, amit hosszú időn keresztül nem tudtunk magyarázni: a nagy szíjvéget nem lehetett átbújtatni az öv csatjának karikáján! Azaz az övet nem lehetett felcsatolni! Mit ér az ilyen öv? Régészeink nem nagyon vettek tudomást erről a lényeges megállapításról. A megfejtést Dienes István egyik kitűnő ásatása hozta meg: a csat a veretes öv mellékszíján volt, és ez az öv másik mellékszíjába kapcsolódott, nem kellett áthúzni a nagy szíjvéget a csaton. A veretes szíjat a deréknál átbújtatták saját magán, és úgy csüngött le hosszában a bal comb előtt (Kiemelés tőlem – B. I.). A rajz és a fényképek minden magyarázatnál jobban érzékeltetik, hogy milyen is volt egy ilyen veretes öv. Az övről csüngött le a szablya, a tegez, az íj, a tarsoly és a kés. Ennek megvolt a maga indoka, a lovas harcmodorban a derék fölött a testnek szabadon kellett mozogni, hogy a harcos az íjat fel tudja húzni, nyilazni, vagdalkozni tudjon. Mindezt akadályozta volna a vállra vetett tegez vagy az íj. A felsőtest szabad mozgása volt a lovasharc előfeltétele. Így lehetett a nyeregben hátrafordulva íjazni. De volt az övnek jelképes értelme is: a szabad embert, a harcostjelentette. Erről egy nemrégen írt dolgozatomban a következőket jegyeztem fel: "A népvándorlás kori nomád népek egyik legfontosabb társadalmi rangjelzője, nemzetségjele a veretes öv volt. (A következők az onogur-magyar nép előkelőire, lovaskatonáira vonatkoznak.) Temetőelemzéseim bizonyították (és másokéi is megerősítették), hogy a temetkezéscsoportok középpontjában mindig a leggazdagabb övű férfi fekűdt, míg körülötte az övek egyre szegényebbek lettek (a veretek számában, kivitelében). Így bontakozott ki az a felismerés, hogy az övveretek számának is jelentősége volt, akárcsak a mai katonai rangjelzéseknek. Ezt a felismerést még nem dolgoztuk ki a Kárpát-medence onogur-magyarságának minden egyes temetőjére, de az eddigi munkálatok meggyőztek arról, hogy a feltevés helyes volt.

A kései onogur-avar övek kiváló minőségű bronzveretei mesterségüket jelesen ismerő bronzművesek munkái voltak. Azonban az egész Kárpát-medencében nincsen két azonos öv, tehát kétségtelen, hogy az övek egyéni megrendelésre készültek, és nem kerültek áruként, kereskedelmi forgalomba.

Más a helyzet Árpád magyarjainál, akiknek a veretes öv a maga teljességében jelentette a szabad embert. Az öv sűrűn tele volt verve aranyozott ezüst övveretekkel, itt tehát a veretek számának, mintakincsének nem Iehetett önálló jelképi jelentősége (talán a szorosan összefonódó »palmettasövény«-ben lehetett valami utalás a másvilági »paradicsomra«?). Ezeknek az öveknek Magyarországtól az. Urál hegységig s azon is túl tartó elterjedése bizonyossá teszi, hogy a kereskedelemben forogtak. Tömeggyártásuk például a volgai Bolgárországban és Magyarországon kimutatható, de más fémműves központok is részt vehettek a szíjvégek, övveretek gyártásában (például Kijev). De a kereskedelemben megvásárolható övek természetesen nem jelentették azt, hogy bárki is viselhette volna őket azon kívül, akinek joga volt reá. A magyarországi övekre Bulgáriában, a Szovjetunióban, Kelet-Turkesztánban, s még keletebbre bőven találunk egykorú párhuzamokat, de nemcsak a régiségben bukkanunk reájuk, hanem a néprajzi gyűjteményekben is. Ez azonban nyílván nem azt jelenti, hogy az öv formája és mintakincse öröklődött, hanem azt, hogy a felövezés, a férfivá avatás hagyománya maradt meg s azzal együtt jelképe: az öv is. A hazai régiségben, ásatásainkon (a csontvázak korának meghatározásával) és a 11. századi törvényeinkben és későbbi krónikáinkban azt találjuk, hogy a fiúgyermeket a 10-15. életéve körül fogadta be a család és a társadalom -teljes jogú tagjai közé. [LÁSZLÓ 1988: 66-67]

Benkő Mihály a bevezetőben említett terepkutatást[2] 1989-2007 között folytatta a közép- és belső-ázsiai kazakok között. Terepkutatásának első szakaszában - 1989-2001. között - tanulmányozta a nyugat-mongóliai kazakok temetkezési szokásait, életmódját. Kutatása érdekes módon kapcsolódott Dienes István honfoglalás-kori öv-rekonstrukciójához. Nyugat-Mongóliában, Bajan Ölgüj megyében szinte kizárólag kazakok élnek, akik az eurázsiai sztyeppe-övezetben hajdan meghatározó jelentőségű, de a 20. század végén már csak Mongóliában megtalálható lovas-nomád életmódot folytatnak. Benkő Mihály kutatásait fotókkal dokumentálta. Ennek során felfigyelt egy a kazakoktól eltérő antropológiai arculatú népcsoportra, akikről később tudta meg, hogy őket a helyiek „mazsarok”-nak nevezik. Ekkor figyelme ennek a népcsoportnak a kutatására összpontosult. Később Kazakisztánban és Nyugat-Szibériában is felkeresett kazak-magyarokat. Mondákat, legendákat, hősi énekeket, nemzetségtáblákat gyűjtött, sírfeliratokat fotózott és tanulmányozta a keleten maradt magyarokra vonatkozó, arab, perzsa és orosz történeti forrásokat is. Mondáik szerint ők egy hajdan nyugatra vándorolt nagy nép keleten maradt, kazakokhoz csatlakozott maradékai. Minderről könyvekben, szakcikkekben számolt be és fotóit több kiállításon bemutatta. Fotóin a kazakok és kazak-magyarok hagyományos téli ruhájának darabjaként megjelennek a bevezetőben említett „honfoglalás kori veretes övek” párhuzamai is.

Benkő Mihály mongóliai terepkutatásának eredményeit először az 1998. évben megjelent Nomád világ Belső-Ázsiában című könyvében publikálta. A könyv ajánlását László Gyula írta: "Benkő Mihály mongóliai fényképei - valamint jegyzetei - elsőrendű gyarapodást jelentenek a magyar őstörténet kutatásában, ugyanis éppen arról adnak hírt, ami a földben/sírokban, településeken elpusztult: a mindennapi életről. Látjuk a jurtot, a benne folyó élettel, látjuk a téli-nyári legeltetési szokásokat, a családok mindennapját, a lószerszámokat, a nyergelést, a szórakozást, jókedvet, a temetőket, tájakat, havasi legelőket és a nyári szállást, egyszóval mindazt, ami felidézheti őseink életét. Nagy érték ez a fényképsorozat, köszönet érte Benkő Mihálynak." [BENKŐ 1998: Ajánlás]

BENKŐ MIHÁLY A HONFOGLALÁS KORI ÖVRŐL:

„Dienes Istvánnak nem sikerült pontosan rekonstruálnia, a honfoglalás kori sírokban talált ezüstveretes fegyverövek felkötési módját. Úgy vélte, ha bujtató lett volna a hosszú öveken, az öv lelógó részének ki kellett vonna fordulnia. 1991-ben hoztam egy 1.65 m. hosszúságú, ezüstveretes övet Ölgijből. Ezen az övön a bujtató lejjebb volt eresztve, úgy húzták át rajta a végét. Így nem fordult ki. Dienes azonnal mondta nekem, hogy ez az öv segít az ő rekonstrukciós problémájának megoldásában... Az ezüstveretes bőrövek másutt múzeumok féltett kincsei, de ahogy ez bajan-ölgiji fotóimon látható, a fegyveröv a  mongol-altaji kazakok öltözetének még napjainkban is szerves részei. A veretes nyergekkel együtt saját ötvöseik készítik őket, jurtákban felállított műhelyeikben.” [BENKŐ 2007: 80-89.]

Kép: Ünnepi ruhában a mazsar családfő és felesége. Fotó: Benkő Mihály

Kép: Övveretek. Fotó: Benkő Mihály

Irodalom

BELAVIN, Andrej M. – Krilaszova, Natalja B. 2008-2010: Tarsolylemez Perm környékéről. Folia Archaeologica 54: 243–250.

BENKŐ István 2007: Interjú Benkő Mihállyal, Eleink VI. évfolyam 2. szám (12.) (2007) 80-89.,

BENKŐ Mihály 1998: Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest

BENKŐ Mihály 2001: Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest

BENKŐ Mihály 2003: A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest

BENKŐ Mihály-Babakumar Khinayat 2007: A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest

DIENES István 1959: Milyen volt a honfoglaló magyarok öve, in: Archaeologiai Értesítő 86. kötet 1959. évi 1. szám, 145-158

DIENES István 2003: Benkő Mihály ajánlása, Reference for Mihály Benkő, in: Eleink 2003. évi 2. szám, http://www.napkut.hu/eleink4-101, letöltve: 2019-07-10

LÁSZLÓ Gyula 1988: Árpád népe, Helikon Kiadó, Budapest, 1988.

MAGYARORSZÁG a XX. században, Babits Kiadó, Szekszárd 1996-2000, http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1330.html, letöltve: 2019-07-09

[1] László Gyuláról a Magyarország a XX. Században című könyv a következőket írja: „A század legnagyobb hatású, korszakhatárt jelző magyar régészeti munkájaként 1944-ben jelent meg LÁSZLÓ GYULA fő műve, A honfoglaló magyar nép élete; ennek szemlélete, a „régészeti néprajz” a 20. század második felének meghatározó hazai archeológiai teóriája. Ugyanakkor olyan axiómákat (pl. a lovas temetkezések típusainak meghatározása) fektetett le és {V-388.} olyan kérdéseket vetett fel, amelyek a további kutatásokat alapvetően determinálták. Felvetéseit, pl. a hiányzó kengyel = fakengyel tézisét Kőhalmi Katalin (1926–) és Dienes István (1929–1995) igazolta.” [MAGYARORSZÁG http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/1330.html, letöltve: 2019-07-09]

[2] A terepkutatáshoz szükséges szponzori támogatás elnyeréséhez többek között Dienes István adott ajánlást. Az Eleink 2003. évi 2. számában közzétett ajánlás kivonatát az alábbiakban közöljük: „…Benkő Mihályt magát rendkívül alapos kutatónak ismertem meg, az Antik Tanulmányokban sajtó alatt lévő cikke (voltaképp hatalmas, szélesen hömpölygő tanulmánya) gondolatokban és ötletekben igen gazdag, számos újdonságot és meglepetést tartalmaz a honfoglalók arcleplével, maszkjával kapcsolatban, e téren kitágította tudásunkat. Nyelvismerete – főként az oroszban és angolban való jártassága, kommunikációs készsége –, a magyar és szovjet orientalista szakemberekkel való kapcsolatai alkalmassá teszik arra, hogy a vállalt témában árnyaltabbá tegye eddigi ismereteinket. Alighanem külön ki kell emelnem, hogy a fiatalabb nemzedéknek olyan nem éppen mindennapi tagja aki nem csupán könyvekből tájékozódik, hanem a szakirodalom alapos ismeretében – mint egy új Stein Aurél vagy Vámbéry Ármin – hajlandó hónapokat tölteni Keleten, nem éppen kedvező életfeltételek között, azért, mert az érdeklődés fűti és ezt az áldozatot a téma megköveteli, hiszen a szovjet publikációk javarésze meglehetősen gyarló a minket érdeklő részletek szempontjából. ... bizonyára olyan hasznos – vallástörténetileg sem érdektelen – munkával tudja majd Benkő Mihály gazdagítani szakirodalmunkat, amely még nemzeti identitástudatunk szempontjából sem közömbös. Budapest, 1989. április 27. Dr. Dienes István [DIENES 2003]