Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

Benkő Mihály: KÖZÉP-ÁZSIAI KRÓNIKÁK A KELETI MAGYAROK RÉSZVÉTELÉRŐL A KAZAK KÁNSÁGOK MEGALAPÍTÁSÁBAN

2019. január 16. - Benkő István

1966-ban publikálta Tóth Tibor antropológus 1964-65-ös kazahsztáni expedícióinak eredményét, nevezetesen a Torgaj-fennsíkon élő argün-magyar törzs felfedezését. [1]. Az argün-magyarok között végzett antropológiai méréseinek eredményeit közreadó tanulmány végén, „néhány auxiliáris problémáról” címszó alatt, Tóth Tibor közli a közép-ázsiai magyarokra vonatkozó történeti források adatait. [1, 297 sk.]. Ezek között említést tesz két olyan XVI–XVII századi krónikáról is, amelyek akkoriban még nem voltak lefordítva középkori közép-ázsiai (török, perzsa) nyelvekről oroszra. Tóth Tibor nem olvasott ezeken a nyelveken, és csak másodkézből értesülhetett tartalmukról.  B. A. Ahmetov nyomán [2] írja Tóth Tibor, hogy Mahmud ibn Vali XVII. századi balkhi tudós és krónikás szerint „Abulhair XV. századi „üzbég fejedelem” csapataiban nemcsak kipcsakok, hanem madzsarok is szolgáltak.” A magyar antropológus 1965-ös kazakisztáni útja idején sok kutatóval tanácskozott, köztük P. A. Jugyin nagynevű kazahsztáni keletkutatóval is, aki éppen abban az időben fordította oroszra egy nevezetes közép-ázsiai, XVI. századi kéziratos krónika, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat-Náme szövegét. Ezt a művet P. A. Jugyin szerint maga Muhammad Sejbani kán, Abulhair kán unokája írta. P. A. Jugyin arról értesítette Tóth Tibort, hogy e forrás szerint „a Burunduk fejedelem elleni küzdelemben madzsar omakbeliek is részt vettek” [1, uo.].*

Ezekben a másodlagos információkban vannak pontatlanságok, mert, ahogy fentebb említettem, Tóth Tibor az eredeti forrásokat még csak fordításban sem olvashatta. Például Abulhair kán (1428-1468) nem „üzbég fejedelem” volt, hanem a Volgától az Irtisig elterülő sztyeppék (az un. „Keleti Dest-i-Kypsak) Dzsucsida uralkodója, aki a növekvő orosz nyomás miatt kiszorulóban a Volga-Urál vidékről, a birodalmától délre elterülő termékeny folyóvölgyek (a Szir-darja és Amu-darja völgyei), valamint a Szemirecsje meghódítására törekedett. Így keveredett sikeres harcokba a Timuridákkal, akik később vazallusai lettek, valamint a Szemirecsjén Dzsenibek és Girej kánokkal, és lett belőle a XV. század második felében Kazakisztán megalapítója. B. A. Ahmetov a Tóth Tibor által idézett helyen egyébként azt írja, hogy „Abulhair kán előhada magyar, ojrát és kipcsak törzsekből állott [2, 16 o.], azonban ahogy ez az alábbiakban kiderül, Mahmud ibn Vali eredeti szövegében még ehhez képest is mást olvashatunk. Üzbég fejedelemnek” talán inkább lehetne Abulhair kán unokáját, Muhammad Sejbani kánt nevezni, aki a XVI. század elején elfoglalta Bokharát, Szamarkandot és kiirtotta a Timuridákat. Azonban a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme alább idézett részletéből világossá válik, hogy Muhammad Sejbani kán harcolt a Szemirecsjéért is, Girej kán fia: Burunduk kán ellen.

Tóth Tibor kutatásai a kazakisztáni argün-magyarok, valamint az üzbekisztáni kipcsak-magyarok között a Kacska-Darja folyó mentén, elsorvadtak az 1960-as évek második felében, korábban már általunk leközölt, politikai és tudománypolitikai okokból [3, 9 o.]. Így aztán ő nem szerzett már arról tudomást, hogy a két krónikát, amelyekre 1966-os cikkében hivatkozott, 1969-ben orosz nyelven publikálták Alma Atában. [4]. A „Materialy po istorii kazakhskikh khanstv” szöveggyűjteményében a XV–XVII. századi török és perzsa krónikák szövegeinek azon részleteit jelentették meg orosz nyelvre fordítva, amelyek közvetlenül a kazak kánságok XV-XVI. századi megalapításának történetéről szólnak. Így természetes, hogy azok a szövegrészletek, amelyekben szó esik a „madzsarok–magyarok” részvételéről a kazak kánságok megalapításáért folyó harcokban, ebben a forrásgyűjteményben közlésre kerültek. A könyv megalkotásában, a források lefordításában kiváló kazahsztáni keletkutatók, - többek között Sz. K. Ibrahimov akadémikus, V. P. Jugyin, K. A. Piscsulin és mások – vettek részt.

Az alábbiakban oroszból magyarra fordítva közreadjuk ezeket, a keleti magyarok történetére vonatkozó, és így a magyar identitástudat szempontjából is fontos szövegrészleteket Mahmud ibn Vali „Bahr-al Aszrar-jából.és a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Naméból.

1) Mahmud ben Emir Vali: Bahr al-Aszrar, VI. köt. (XVII. század közepe)

Ez a mű eredeti források, szemtanúk összegyűjtött leírásai alapján írja le a kazak kánság megalapításával kapcsolatos XV. századi eseményeket, többek között a Sejbanida Abulhair kán, Dzsucsi kán leszármazottja, a Keleti Dast i Kipsak uralkodója halála előtti, 1467-68-as hadjáratát a mai Dél-Kazakhsztán területére. [4, 329-368.] A. Ahmedov a mű legértékesebb részének tekinti Abukhair kán utolsó hadjáratának és halálának szépirodalmi igényű leírását. (Bahr al-Aszrar, VI, 132b-133a), [4, 362 skk.]. .Az eseményekben – ahogy látni fogjuk – fontos szerepe volt a madzsaroknak is. A művet K. A. Piscsulin fordította perzsáról oroszra.

Elbeszélés Abulhair kán Mogulisztán ellen indulásáról, a hadjárat lefolyásáról, és Abulhair kán távozásáról ebből a világból.

„…Röviden szólva, amikor az Atil folyó partja lett az a hely, amely Abulhair kán hatalmát a nagyvilág számára nyilvánvalóvá tette, a kán hadseregének tenger hullámaihoz hasonlóan vonuló ezredei a parancs értelmében mindenfelől, Tokmak1 minden kerületéből, és az ország széleiről is, abba az irányba fordították lovaik fejét. Az összes törzs megjelent a káni főhadiszálláson a gyülekezésre kijelölt időpontban.

A hadsereg nagysága és a tábor nagy kiterjedése miatt az Atil folyó partján úgy nyüzsögtek az emberek, mint a hangyák egy bolyban, pedig néhány törzs és állataik a környező vidékről még nem is egyesültek a káni fősereggel. A legelők hiánya miatt felmerült az a gondolat, hogy mielőbb üssék meg a dobokat, és induljon el a hadsereg. Abulhair kán lábát félhold alakú kengyelébe helyezve, szerencséjének tisztavérű lova gyeplőjét a kirgizek és kalmükök legelői felé fordította.

„A Mindenség Kánja hadba indulásának hangjaitól

Megrendült a Föld és az Ég,

A föld megindult a hegyekben, és megremegett a puszta.

A katonák harci kiáltását meghallották a Mennyben is.

Mindenfelől zászlók tűntek fel,

Közeledett a menetelő hadak sokasága.

Csapatok viharos hullámai nyüzsögtek mindenfelé a sztyeppén,

Országúton és úttalan utakon egyaránt.”

A Szaturnusz magasságáig emelkedő zászló a Naphoz hasonló Abulhair kán jóvoltából átvonult Ala-Tak körzetén, majd a Teremtő segítségével a had keresztülvonult Kizil Nadiron2. Ezután, amikor néhány rövidebb menet és átrendeződés után a Császár főhadiszállása ** Jeti-Kuduk lett, elsötétült az Ég alja, komor felhők jelentek meg az égen és vastag, nehéz hó hullott a földre. Vihar keletkezett, erős szél kezdett fújni, a fagy szinte elviselhetetlenné vált. Úgy esett, hogy ebben az évben a téli szezon különösen hideg volt, a Nap szégyenében többnyire felhőkbe rejtette arcát, és a felhőkből eső és hó fehér gyöngyei hullottak.

Azonban Abulhair kán lelkében és szívében annyira meggyökeresedett és megerősödött a Dzsihád folytatásának vágya, hogy nem szándékozott kivárni a hideg megszűntét, hanem szilárd elhatározással, Allah segítségének reményében, ismét felemelte az előrenyomulás zászlaját. A Naphoz hasonló Abulhair kán arra az elhatározásra jutott, hogy előreküldi Kucskuncsi királyfit (sahzádét) egy jelentős nagyságú előhaddal, Emir-Julluz tarhannal, az ojrat Haszan bekkel, Dzsalan-oglannal, a najman Szatilmissel, a kongrat Szaid-bekkel, a madzsar Timurral, a kipcsak Tasbekkel, és még néhány más emírrel és hivatalnokkal együtt.

Amikor Ak-Kislak3 lett a császári főhadiszállás, a hideg ismét olyan dermesztő lett, hogy lehetetlenné vált a további előnyomulás. Ezért maga Abulhair kán rendelt el pihenőt hadseregének.

Ebben az időben Abulhair kán egészsége megrendült. A nagy út következtében állapota eltért a megszokottól. Hirtelen nagy forróság öntötte el. Ez a szerencsétlenség három napon keresztül tartott, és vérhassal végződött. Annak ellenére, hogy a Kán egyik orvosa a nagyhírű Abd ar Razzak Hanicseváni volt, és hogy mindenki remélte és várta a Kán egészségének jobbrafordulását, a betegség napról napra jobban erőt vett rajta, és egyre újabb, pusztító és gyógyíthatatlan betegségek léptek fel nála.

A boldog Abulhair kán tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így teljes mértékben belenyugodott sorsába. A Kába és az Ég felé fordult. Arra kérte nagyhatalmú fiait és boldog utódait, hogy éljenek egymással békében és barátságban. Sokat szólt az egyet nem értés és a testvérek közötti ellenségeskedés súlyos következményeiről.

Ezután a Kán lélegzése nehézzé vált. Muzulmán hitét bizonyító imákat rebegett. Így lélekben eggyé vált Allahhal, teljesen felkészülten várta a Halál angyalát, aki gyengéden leszállott hozzá, és így szólt: „Itt vagyok, én vagyok az”. Abulhair kán lelke, testének kalitkájából elrepült az Öröklét virágos mezejére. „Valamennyien Allahhoz tartozunk, és hozzá is térünk vissza”.

2) Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name

Az 1. pontban szereplő Abulhair kán unokája, Sejbani Muhammad kán (1499–1510) a kazak és üzbég kánságok megalapításában döntő szerepet játszó hadjáratainak története. P. A. Jugyin szerint, aki a művet közép-ázsiai törökről oroszra fordította, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme-t maga Sejbani Muhammad kán, vagy legalább is a kán udvarában, hozzá közel álló személy írta. [4, 21-22 o.]

 

„Annak a találkozásnak idején Szujuics-Hodzsa szultán Musza-Mirza sógora lett. Ezután, hadjáratra indulva, a Szulak völgyében, száz emberükkel szétzúzták Dzsanibek kán fiának, Mahmud szultánnak a seregét. Ezután, ismét összegyűlve, harcra kényszeríttették Szuzak és Kara-Köz valamennyi lakóját, valamint Burunduk kánt, és a Szogunluk hágón kegyetlen csata dúlt. Azt mondják, úgy harcoltak ott, mint azelőtt soha senki sehol.

„Nem lévén képesek támadni, szétfutottak minden irányba.

Madárként repülve, átkeltek a hegyeken.”

Ennek a támadásnak a során Sahbaht kán fiatalabb testvére szétzúzta Mahmud szultánnak, Dzsenibek kazak kán fiának az arcát.

Hogy milyen nagyszámú volt az ellenség, azzal kapcsolatban a Korán következő sorait idézzük:

„Milyen kis sereg győzött le egy hatalmas ellenséges sereget Allah nevében! Allah a türelmesek oldalán áll.”

A harcban kitűnt hősök /bagaturok/ nevei: Mahmud-szultán bagatur, Samun Szeid Kara Szeid fia; Bajan-Kara oglan, valamint Karacsin bagatur fiatalabb testvére, Jakup bagatur, a kuscsi törzsből.

Amikor valamennyien megérkeztek, és visszaverték az ellenség támadását, Saikh Mazid bagatur a madzsar (omakból) (törzsi területről) kétszer eltalálta nyílvesszővel magát Burunduk kánt. Ali-Mardan bagatur az ujsun törzsből szintén sok dicső tettet hajtott végre. Mamas-bagatur a tatár törzsből jól hadakozott szablyával.

Ebben a csatában esett el Hodzsamkuli, Hudankuli fia, Burunduk kán rokona, valamint Szadri Maulana Harun. Részt vettek még az ütközetben Mikaj-divan az ujgur törzsből, Mirsza-Ali bagatur a kongrat törzsből. A turkesztáni jigitek közül való Bek-ata bagatur is szereplője volt ezeknek a dicsőséges eseményeknek. Idősebb testvérével, Aba-Bakr bagaturral együtt bátran vetette magát a harcba. A hősök közé tartozott még Ahmed fia Jav-Böri bagatur, az ujgur Jav-bek bakatur, valamint Szignak városából Csakmag juzbegi.”

 

***************************************

Amint láthatjuk, a históriákból két idézett szövegrészletben nem arról van szó, hogy „madzsarok is részt vettek”, név nélkül megemlítve, bizonyos, a kazak kánságok megalapításáért folyó XV–XVI. századi harcokban. Mahmud ben Emir Vali Abulhair kán által fiának, Kucskuncsi sahzádénak a hadjárat folytatására küldött serege vezérkarába kinevezett emírként említi meg „a madzsar Timurt”, szintén név szerint megemlített kipcsak, najman és kongrat vezérek, vagyis a napjainkban is létező hat kazak törzsszövetség közül háromnak a képviselői társaságában. A Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name-ban pedig név szerint említenek egy madzsar törzsbéli hírneves vitézt, Saikh Mazid bahaturt, és annak hőstettét, mármint hogy nyilaival kétszer is eltalálta az ellenséges sereg vezérét, Burunduk kán hétfolyóközi uralkodót. („A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket” szövegű, a magyar honfoglalás idején Nyugat-Európában közismert fohászt úgy látszik, Közép-Ázsiában is tanácsos lehetett elmondani, még a XV – XVI. század fordulóján is.).  B. A. Ahmetov hivatkozásában, mármint hogy „Abulhair kán előhada magyar, ojrát és kipcsak törzsekből állott,” pontatlanság az, hogy szavainak általánosan jelleget ad, ahelyett, hogy világossá tenné: Mahmud ibn Vali itt egyetlen, konkrét esetről beszél. Azonban B. A. Ahmetov tett a kérdéssel kapcsolatban helyes megfigyelést is. A „tarhan” és az „oglan” udvari címek és katonai rangok voltak az Arany Horda idején. Úgy tűnik, hogy az Abulhair kán kilencedik fia, Kucskuncsi sahzáde törzsi csapatokból összeállított, a harcok folytatására kijelölt tumenjeinek vezérei az 1467-68-as hadjárat téli pihenője után az ojrat Haszan bek, a najman Szatilmisz, a kongrat Szaid-bek, a madzsar Timur, és a kipcsak Tasbek voltak.** *

Mindez arra vall, hogy a keleti magyaroknak (madzsaroknak) a XV-XVI. századokban még jelentős szerepük lehetett a Sejbanida kánok által uralt, Abulhair kán idején a Volgától az Irtis folyóig terjedő Keleti Dest-i-Kipcsak-ban, sőt, a káni udvarban, a hadsereg vezetésében is. Vitézeik nagyhírűek voltak az egész kánság területén. Valószínű, hogy abban az időben a keleti magyarok (madzsarok) még nem csatlakoztak egyik nagy törzsszövetséghez sem, az Aranyhordának a Sejbani kán utódaihoz tartozó területein belül („Ak Orda”, vagyis a Fehér Horda, a Volgától keletre) viszonylag önállóak lehettek. Ezek az adatok történeti mélységet adnak a későbbiek során a kazak (kipcsak, argün) törzsszövetségekbe betagolódott magyar (madiar, madijar) törzsek eredetével kapcsolatos feltételezéseknek. Nyilvánvaló, hogy Julianus magyarjainak azokról a törzseiről van itt szó, amelyek a Volga mellől Abulhair és Muhammad Sejbani kánok vezetése alatt átköltöztek a kazak kánságokat megalapító kipcsak és más török törzsekkel együtt Közép-Ázsia pusztáira, vagyis a XVI. század során nem hódoltak be az oroszoknak és nem olvadtak be a Volga-Oka-menti tarka népességbe.

A kazakisztáni magyarok Volga melletti eredetére utal az is, hogy az Irtis vidéki kipcsak-magyarok központi auljának, a szovjet időkben többször átnevezett Kara Talnak az eredeti neve Edil volt.4. Ez az elnevezés az Atilnak, vagyis a Volgának őrizte meg ősi nevét az Irtis partján élő kipcsak-magyarok között; más szóval annak a folyónak a nevét, amelynek partjáról Kazakisztán megalapítója, Abulhair kán, sok törzsből és nemzetiségből álló hatalmas hadseregével, élete utolsó hadjáratára indult.

Felmerül a kérdés, hogy a „madzsar” etnonym, a „madzsar” omak, törzsi terület, törzs neve valóban a keleti magyarokkal állt kapcsolatban az Urál-vidéken és Közép-Ázsiában a késő középkorban? Nem keletkezhetett-e ez a „magyar” névre emlékeztető etnonym esetleg még közvetlenül a tatárjárás után, a XIII. században úgy, ahogy ezt Németh Gyula feltételezte: vagyis hogy egy mongol herceg: Batu kán testvére, Sejbani kán tizenegyedik fia, Madzsar után neveztek el „madzsar”-nak az Arany Horda területén belül egy, a nevezett herceg által uralt, ma már meghatározhatatlan helyű, nagyságú, és népességű földet5? Szerintünk nem. Ligeti Lajos megállapítása szerint a XIII. századi és későbbi, közép-ázsiai „madzsar” neveknek és helységneveknek, ellentétben Németh Gyula véleményével, mégiscsak közük lehet a Keleten maradt magyarsághoz. [5]. Fontos tény az is, hogy a kazakisztáni kipcsak-magyar törzs élén – ellentétben a kazakisztáni törzsek, törzsszövetségek többségével – egészen a XVIII. századig, nem állott töre, vagyis Dzsingisztől leszármazott herceg. A. K. Köskönbajev, Omszk vidékéről származó kipcsak-magyar akszakal (Almati) a következőket meséli erről:

–        „A XVI-XVIII. századok bonyolult háborúinak során a kazak törzsek, törzsszövetségek szívesen vették, ha Dzsingisz kán leszármazottai álltak az élükön. A Dzsingiszida hercegek száma szerencsére nagy volt kazak földön. Az Aranyhordában, majd a kazak kánságokban többnejűség volt, a kánoknak és rokonaiknak rendszerint számos fiúgyermekük volt. Ezeket nevezték „töré”-knek.6 Tekintélyt adott bármely törzsnek, ha volt töréje, vagyis ha Dzsingisz-utód állt az élén. A kipcsak-magyarok a XVIII század elején, miután az Irtis partjára költöztek, elgondolkodtak azon, hogy nekik, sok más  törzzsel ellentétben, nincs töréjük, Elhatározták, hogy szereznek maguknak egyet. Embereik addig járták Kelet-Kazakisztán pusztáit, amíg találtak egy olyan Dzsingisz kántól származó családot, amelyik hajlandó volt nekik átengedni egyik fiát. A gyereket boldogan hazavitték, dédelgették, és felnevelték az Irtis-parti sztyeppéken. A fiú, miután felcseperedett, kipcsak-magyar lányokat vett el feleségül, számos gyermeke született. Az Omszk-vidéki kipcsak-magyarok egykor köré és családja köré tömörült ága attól kezdve „töre-kipcsak”-nak is nevezi magát”.

Ez a legenda arra vall, hogy a kazakisztáni harcokban részt vett madzsaroknak, a kazak sztyeppék törzsszövetségeinek „madiar”-jai elődeinek, a XV–XVII. századok során nem volt töréjük. Nevüket tehát nem Sejbani tizenegyedik fia, Madzsar dzsingiszida herceg után kapták a XIII. század közepén, különben a herceg utódai valószínűleg közöttük éltek volna egészen a XX. századig. A csisztopoli sírkő [6] és a Tavarih-iGuzida-ij Nuszrat Náme, valamint Mahmud ben Emir Vali „Bahr al-Aszrar-jának leírásai „madzsar”-ok részvételéről a késő középkori harcokban a Sejbanidák hadseregeiben Közép-Ázsia átrendezéséért, hiteles adatok a keleti magyarok fennmaradásáról az Arany Horda idején, egészen ennek a mongol-türk birodalomnak a XV-XVI. században bekövetkezett teljes hanyatlásáig és széttagolódásáig.  

Az általunk idézett két krónikában kiemelt helyen említett „madzsar”-ok Magna Hungaria magyarjainak utódai voltak, azoknak a magyaroknak a leszármazottai, akiknél Julianus barát járt a Volga mentén, 1237-ben, még a tatárjárás előtt. A „madzsar” volt ősi népnevük, amelyet közép-ázsiai utódaik napjainkig megőriztek, a Kacska-darjai (Üzbekisztán) kipcsak-magyarok között „madzsar, mazsar”, a kazak törzsszövetségekben pedig „madijar” formában7.

Képek

08-kicsi.jpg

Kép. Irtis-vidéki kipcsak-magyarok Kara Tal-ból. (Oroszország, Omszki Terület, Russzkaja Poljanai körzet)

15.jpg

Kép. Kipcsak-magyar akszakalok a Kara Tal-i temető kapujánál. Jobboldalt almatii kísérőm, Doszunbek.

bahr-al-aszraar-cimlap1_1.jpg

Kép. Részlet a Bahr-al-Aszraar kéziratából.

kara-tal-sirko.jpg

Kép. Sírkő a Kara Tal-i kipcsak-magyar temetőben. 

Irodalom.

  1. Tóth Tibor. Az ősmagyarok mai relictumáról. MTA Bio. O. Közl., 9 (1966), 283-298.
  2. A. Ahmetov. Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.
  3. Benkő Mihály – Babakumar Khinajat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben. In: Eleink III. (2004)/2, 5-20.
  4. Materialy po istorii kazakhskikh khanstv XV–XVII vekov. Alma Ata, 1969.
  5. Ligeti Lajos. A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.
  6. Róna Tas András. A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

 

1 Dest-i-Kipcsak mongol elnevezése.

2 A Talasz folyó völgyében, a Hétfolyóközben.

** Abulhair kán volt az utolsó olyan Dzsucsida kán, aki – igaz, hogy csak az élete végén és csak rövid időre  –  de felülhetett Szain kán (azaz Batu kán) trónjára. [Tarih-i Abulhair hani, 4, 138 o.]

3 V. A. Ahmedov szerint a mai Almati. Vö.: V. A. Ahmetov: Gosudarstvo kochevykh uzbekov, 59.

*** A dzsingiszida utódállamokban érvényes dzsingiszi törvénykönyv, a Jaszák alapján a nagykánok fiai által vezetett birodalmi seregek tizenkétezer főnyinél nagyobb, de negyvenezer főnyinél kisebb ellenséges sereg ellen indultak harcba, és legalább négy tumenből, azaz legalább negyvenezer emberből kellett állniuk. A csapatoknak és a tiszteknek úgy kellett harcolniuk, mintha maga a nagykán is a hadszíntéren lett volna. Vö: Military and political institutes of Timour. (Angol-perzsa kétnyelvű.) Oxford, 1786, 385.

4 Amirzsanov Kaliakbar Köskönbajev közlése.

5 Németh Gyula feltételezése. A honfoglaló magyarság kialakulása. Budapest, 1930, 334.

6 Ma már kevés a töre, vagyis a Dzsingisz leszármazott Kazakisztánban. Sztálin idején, 1929-től, az uralkodó osztály „kiiktatása” közben külön gonddal keresték és irtották őket a szovjet államhatalmi szervek.

7 Vö: Dictionnaire de l’Asie Centrale. IFEAC, 2001. 193, „madyar” címszó. Kazak nyelven a „Madijar” név és a „madijar” etnonym egyetlen jelentése: „magyar”. Ezért mostanában, a kazak nemzeti öntudat kialakulása idején sok kipcsak-magyar nem is szívesen mondja ki a törzse teljes nevét. Csak annyit mondanak bemutatkozáskor, hogy kipcsakok, vagyis Kazakisztán egyik legnagyobb alapító törzsszövetségének tagjai, annak a törzsszövetségnek, amely az Ukrajnától az Irtisig terjedő sztyeppék nevét adta (Dest-i-Kypsak).

„Közös őseink így ültek valamikor a jurtában, tessék így ülni” – fordult hozzám A. K. Köskönbajev akszakal, búcsúvacsoránkon egy almatii jurta-vendéglőben. Fél órával később viszont így szólt hozzám: „Ne haragudjon, de mi most már nem vagyunk magyarok, kipcsakok vagyunk”.

 

* Itt fejezem ki köszönetemet kazakisztáni és nyugat-szibériai kutatóutam támogatásáért a keleti magyar néptöredékek közé a British Academy Stein–Arnold Exploration Fund-jának, a Nemzeti Kulturális Örökség Alapnak, valamint a BARSZ Magyar–Kazak Alapítvány-nak

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr6714566498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása