Magyar őstörténet

Julianus barátai

Thúry József: A TURUL MADÁR.

Turul 1886/3. szám.

2018. december 09. - Benkő István

hetvezer.jpg

Kép: A hét vezér a Képes krónikában.

[...]

Lássuk tehát mindenek előtt azon történeti emlékeket, melyekben turul nyomára akadnak.

Kézai Simon mester ezt írja krónikájában «Ethele király czímerén, melyet tulajdon pajzsán szokott volt hordani, koronás fejű madár vala ábrázolva, melyet magyarúl turulnak hívnak. Mert ezt a czímert hordták volt magokkal a húnok mindig a hadban Gyejcs vezér idejéig, míg magokat községben kormányozták».[1] – A turulnak másik emléke Erdélyország czímerén van megörökítve, melyen a magyarok jelvénye kiterjesztett szárnyú sas, vagy karvaly, a székelyeké pedig nap és hold.[2] - Harmadik emléke azon nemzeti mondában maradt fenn, melyet Béla király névtelen jegyzője úgy beszél el, hogy Álmos anyjának, Emesu-nek, egy madár jelent meg álmában s ölébe szállva megtermékenyítette: «Ugek … duxit sibi uxorem … Emesu, de qua genuit filium, qui agnominatus est Almus. Sed ab eventu divino est nominatus Almus, quia matri eius praegnanti per somnium apparuit divina visio, in forma asturis, quae quasi veniens eam gravidavit». (Cap. VI.) Így született tehát Álmos s a hagyomány őt – mint Kézai följegyezte (lib. II. cap. 1) – csakugyan «Turul fiá»-nak nevezte. – Végre nyomára akadunk mint személy-, illetőleg nemzetség-névnek régi okleveleinkben. Így egy 1270-ki oklevélben előfordul Turul mint comes (Cod. Dipl. V, 1: 84); 1239-ben Turul: filius Chunad iobagionis in castro Zalad. (u. o. IV, 1: 166). Sőt még az Árpádház kihalta után is életben volt a Turul nemzetség; mert egy 1305-ki oklevélben olvasható: «nobilis vir comes Johannes filius Syxtini de genere Turul»; 1313-ból; «Gregorius filius Laurentii de genere Turul».)[3]

A történelmi emlékek tehát azt hirdetik, hogy a magyarok nemzeti czímere a turul nevű madár volt, mely egyúttal nemcsak személynév gyanánt volt használatban, hanem olyan fontos szerepet játszott népünk szellemi életében, hogy a nemzeti monda azt a hőst is ezen madártól, származtatja, a ki (a monda szerint) mai hazánkba vezette őseinket. Én a magam részéről azt hiszem (s bizonyára mások is egyetértenek velem), hogy olyan momentumnak, milyen a nemzeti czímer, igen nagy historiai és ethnologiai jelentősége van s értékénél fogva mindenesetre biztos útmutatóúl szolgálhat a nemzet eredetének és őstörténetének nyomozásában.

[…]

Vámbéry a «Magyarok Eredete» 185. lapján ezt írja róla: «Csak a töröktatár szókincsből, magyarázható meg; itt találjuk ugyanis a csagataj turgul (kis, fekete sólyom), torgaj (seregély), továbbá altai turuj (seregély) szókat». Igaz, hogy e török szók nagyon közel állanak a magyar turul-hoz, sőt majdnem azonosak vele (kivált turul és turuj), de e magyarázattal még sem elégedhetünk meg. Én legalább a minden tekintetben kielégítő és megnyugtató magyarázattól nem csak azt várom meg, hogy magát a turul szót más nép nyelvében felmutassa, hanem azt is megkivánom, hogy ez a turul azon népnél is épen nemzeti czímer s egyúttal személynév is legyen, sőt magára az illető, népre is találjunk valami utalást történetünkben; vagyis olyan megfejtéssel érhetjük be, mely a magyar turul nevezetnek tökéletesen egyenlő értékű mását megmutatja. Talán sokat is követelünk, de – valljuk meg őszintén – ha ilyen megoldását nem tudjuk adni a dolognak, a mi magyarázatunk sem áll jobb lábon előzőink kisérleteinél.

Már több ízben tapasztaltam, hogy ha őstörténetünk és társadalmi életünk jellemző momentumaival tisztába akarunk jönni, csak a törökségre kell fordítani tekintetünket, melynek története és társadalmi élete felvilágosít bennünket. Hogy többet ne említsek, kimutattam más helyen, hogy őseinknek ló-áldozata[4] (melyről Anonymus emlékezik, Cap. XVI.), régi hegedőseink, regéseink[5] szereplése, sőt nemzetünk kedélyének alaphangulata a «sírva vigadás»[6] is török eredetre és rokonságra utal. Annál nagyobb bizalommal fordúlhatunk most is a törökséghez s a mint látni fogjuk, nem is csalatkozunk reményünkben.

A legjobb, eredeti török szótár, melylyel a török nyelvtudomány dicsekedhetik, kétségen kívül az európai műveltségű s a történelemben és a nyelvészetben egyaránt jártas Ahmed Vefik pasa ily czímű szótára: Lehcse-i-Oszmani. Dsildi-evvel ve szani. Birindsi defâ baszilmis dir 1293. (Oszmán-török szótár. I. és II. kötet. Először megjelent 1876-ban.) E kitünő szótárban azt az adatot találjuk, hogy a túrul: nagyobb fajta sólyom vagy sas; kétfelé nyitott szárnyakkal fejedelmi czímer, névszerint az oguzok khánjainak fejedelmi jelvénye volt.[7] Még bővebb értesülést is kapunk e kitünő szótárból. Megtudjuk ugyanis hogy az oguzok-, vagy gúzoknak hat nemzetsége volt s mindegyik nemzetségnek más fajta sólyom, vagy sas volt a czímere s egyszersmind fejedelmeik jelvénye. Így az első nemzetség madara, illetőleg czímere: szongur (fehér sólyom), másodiké togan (közönséges sólyom), harmadiké csakir (sávos, tarka sólyom), negyediké sahin (legszebb fajú sólyom), ötödiké kartal (közönséges sas), hatodiké tavsandsil (nyúlvadászó sólyom).

E szerint a törökség egyik ágánál, az ogúzok-, vagy gúzoknál, a nemzetségek jelvénye s egyúttal az illető fejedelmek czímere bizonyos madár, még pedig sólyom vagy sas volt s e madarat, mint ilyen czímert, turul-nak nevezték. Sőt ugyanez a szó Tugrul, Togrul alakban, mint személynév is előfordul (mint a magyar Turul) a törökség történetében, pl. Er-Togrul; Tugrul bég szeldsuk fejedelem stb.

Nem szándékozom e helyen tüzetes történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni, csak azt akarom megemlíteni, hogy ogúzok-nak, vagy gúzoknak (a bizáncziaknál úz) a török-tatár népek azon ágát nevezték, mely emberi emlékezetet meghaladó idők óta a Káspi-tengertől keletre és északkeletre, az iráni műveltség északi határvonala fölött tanyázott mint lovas nomád nép és a régi perzsa kulturának veszedelmes ellensége volt. Később, mikor a történelmi és földrajzi ismeretek szaporodtak és az ogúzok is több részre szakadtak, több név alatt látjuk szerepelni. Egyik részük, mely nyugotra költözőtt, kún vagy kumán névvel jelenik meg; másik részük délkeletre nyomult: ezek voltak a szeldsukok, a mai oszmánok; harmadik részük t. i. a mai turkomán törzs megmaradt KözépÁzsiában. – Az ogúz nevezet eredetileg személynév; mert a törökök ős korában uralkodott Oguz khánnak nevét épen úgy vették fel az uralma alá tartozó törökök, mint Ozbeg nevét az özbegek, Oszmánét az oszmánok, Nogaiét a nogai-tatárok, stb. E jelenséget azért kellett kiemelnem, hogy rámutathassak a régebben nálunk is használatban volt Oguz névre, melyet okleveleink Oguz, Okuz és Ochuz alakokban tartottak fenn. Így, hogy csak nehány példát említsek, egy 1272-ki oklevélben előfordul Oguz; udvornicus Strigonii (Cod. Dipl. V, 1: 225); 1289-ben Okuz comes (u. o. V, 3: 480); 1219-ben Ochuz: comes curialis reginae (u. o. III, 1: 272).

Látnivaló, hogy a magyar turul és a török túrul szó egészen azonos. Az egyetlen különbség csak az, hogy a török szónak első ú-ja hosszú. (E hosszúságot a szónak arab írása mutatja, a mennyiben az első u után gajn = lágy g áll, mely az előző vocalis nyújtását okozza; mint pl. a dogru (egyenes), bogdaj (búza), tugdak (túzok) szókban, melyek kiejtve így hangzanak: dóru, búdaj, túdak vagy tódak). Valószínű tehát, hogy a Kézainál, illetőleg az oklevelekben előforduló turul, Turul-nak első vocalisát is nyújtva ejtették, csakhogy ezt krónikásunk és oklevélíróink – a magyar helyesírás akkori állapota korában – nem tudták megjelölni.

Mit tanulunk tehát a most felsorolt adatokból? azt tanuljuk, hogy valamint a magyaroknak nemzeti czímere madár volt, még pedig turul nevű, mely egyúttal személynév gyanánt is használtatott: úgy az oguz-törököknek nemzeti czímere is madár volt, szintén túrul nevű s ez is egyszersmind személynév volt nálok. Ez a tényállás; a következtetést mindenki egészen helyesen levonhatja belőle; én a magam részéről csak annyit mondok, hogy e történeti momentum igen nagy fontosságú őstörténetünkre és eredetünkre nézve s hogy a magyar nemzet bizonyára nem jogtalanúl és nem ok nélkül viselte a turult nemzeti czímere gyanánt. A tudomány lassankint eloszlatja az őstörténetünk fölött lebegő ködöt s szemünk tisztábban láthatja azon vidékeket, hol a Madsar hegy és folyó mellékén ma is török népek laknak.

 

 

a_turul-cimerek.jpgKép: Turul ábrázolások a Képes Krónikában.

 

[1] Kézai Simon mester magyar krónikája. Fordította Szabó Károly (Pest 1862) 23. 1.

[2] Szabó Károly kisebb történeti munkái. 1. k. 318.l.

[3] Horváth István, Magyarország gyökeres régi nemzetségeiről, 63. l.

[4] Vasárnapi Ujság, 1881. évf. 52. szám.

[5] U. o. 2. szám.

[6] U. o. 1886. évf. 13. szám.

[7] Eredetiben : Túrul : iki kanadi acsik togan, bir nev’ sedid böjük togan jakhod kartal ; nisan-i-khakani ittikhaz olunmus dur ; oguzlar khakaniniń nisani. II. köt. 722. l.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr2314466792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.