Magyar őstörténet

Julianus barátai

MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN

A magyar-kipcsák kapcsolatok tudósa

2018. augusztus 17. - Benkő István

Mándoky Kongur István elõdei nagykunsági kunok voltak a Zsalair nemzetségbõl. Vad László Bajandur szerint Kongur és Szokur a Zsalair nemzetségbeli Kulán leszármazottai voltak. A Mándokyak mindig a Nagykunság vezetõ rétegébe tartoztak. A nagy magyar tudós nagyapja karcagi „városgazda” (polgármester) volt. Testvérei (János és András) elestek az elsõ világháborúban, nevük olvasható a Karcag központjában álló emlékoszlopon. István apja mindent megtett, hogy fia megfelelõ képzést kapjon, értékelte a gyerek népe története iránti érdeklõdését. Figyelemreméltó tény, hogy megvette tizenkét éves fiának a „Codex Cumanicust”,amely ötezer forintba került. Ez hatalmas összeg volt az ezerkilencszázötvenes években. Pedig akkoriban a kuláknak nyilvánított család nagy szegénységben, üldöztetésben élt. Már felnõtt turkológusként, Mándoky a keresztneve, az István keresztnév helyett szerette a Kongur nevet használni. Ahogy Torma Józsefnek mesélte, elõdei egykor egy idõre el kellett, hogy hagyják Karcagot, és fel kellett adniuk õsi nevüket. Mindössze két-három nemzedékkel késõbb kezdték a Kongur nevet ismét használni. Kazakisztánban Mándoky felismerte a Kongur szó többféle kazak jelentését. Kongurnak nevezhetik a kazakok kedvenc gyermeküket (kongur balam), a szép szteppét (kongur dalam), a szelíd jellemet (kongur minesz), és a szép hangot (kongur daiüsz).

 Kép: Mándoky Kongur István, nyelvész, turkológus (1944-1992)

Mándoky Kongur István jelleme szelíd vonásait az ismert kipcsak nemzetségbõl származó anyjától, Karacs Kocskar Erzsébet tanítónõtõl örökölte. István anyja magasabb képesítést szerzett, nyelveket beszélt. A kemény kun jellemet, a nyíltságot, vadságot viszont az apjától örökölte Kongur. Mindenki, aki ismerte Istvánt, kiemelte jó tulajdonságai közül szép jellemét, finom, de határozott modorát, beszédstílusát, vad hajthatatlanságát, nyakasságát. Az ilyen jellem nem teszi könnyûvé az életet. Sokat szenvedett már gyerekkorában is. Apját kulák származása miatt üldözték. Anyja nem taníthatott. István kiskorában többnyire rokonoknál élt, más név alatt. A fiatal Istvánt az összes Kongur és Szokur rejtegette, túlélje a megpróbáltatásokat. Különösen sokat köszönhetett András nagybátyjának és a nagyon kedves Anna nagynéninek, akiknek otthonában lakott, amikor befejezte az általános iskolát. Budapesten szeretett volna középiskolába járni, de azokban az idõkben a kulák fiát egyetlen középiskola sem vette fel. Visszatért Karcagra, ahol a mezõgazdasági technikumba iratkozott be, és lovászként dolgozott a helyi szövetkezetben. A lovak iránti szenvedélyes szerelem bele volt oltva lelkébe kora gyermekkorától kezdve, éppen úgy, mint bármely nomád kazakba, mongolba. A Kazak Rádióban történt fellépésekor, azon viccelõdött, hogy nem tudja, melyik tudománya a nagyobb: a lovas tudománya, vagy jártassága a turkológiában. Elsõ keleti útjain, lovon járt a Mongol Altaj kazakjai között, lóversenyeken vett részt Kirgiziában. Felesége, Ajsa mesélte, hogy tudományos munka közben is szerette a lovaglást imitálni, és közben olvasni, gondolkodni. Mindezt tulajdoníthatjuk nomád vérének, annak, hogy a nagykunsági kunok a XIX. század közepéig pásztorok voltak, és hogy apja Karcag legnagyobb ménessel rendelkezõ lovas-gazdája volt, aki fiát már négy éves korában lóhátra dobta, és egy ostorcsapással vágtára bírta a vad lovat… A kazak nyelvet a kis István úgy tanulta meg, hogy egy kazak nemzetiségû katonát a Magyarországon állomásozó szovjet hadsereg kunmadarasi laktanyájáról kért meg arra, hogy oktassa õt anyanyelvére. Õseit – a kunok rokonait –, Mándoky a kazakok között kereste, már kora gyerekkorától kezdve. Tizennégy évesen levelet írt a magyar turkológia egyik legnagyobb alakjának, a szintén karcagi származású Németh Gyulának, aki küldött is neki turkológiai témájú könyveket. Történelemtanára – Kiss István –, adott neki török nyelvkönyvet. A technikum igazgatója, Hajdú István is igyekezett fenntartani a fiúban az érdeklõdést a turkológia iránt. Mándoky késõbb, viccelõdve emlékezett arra, hogy ebben az idõben komolyan gondolkodott azon, hogy a másik gyermekkori álmát valósítsa meg, lótenyésztõ legyen, lovakat neveljen, esetleg új fajtát tenyésszen ki, sõt, felélessze a sztyeppei lófajtákat a Nagykunságon. 1956 októberében István nem tudott a partvonalon maradni. Ezeknek az eseményeknek az egyik napján tanúja volt annak, hogy apját a háza küszöbén súlyosan bántalmazták szovjet katonák. Apja, aki keményen védekezett, haragosan kiabált valamit, a fia számára ismeretlen nyelven. Amikor arról kérdezte apját, hogy milyen nyelven beszélt, olyan választ kapott, amire egész életében emlékezett: „Fiam, ez az õseid nyelve. Ha valamikor eljutsz oda, ahol ezt a nyelvet beszélik, magam is, és valamennyi õsöd is elégedett lesz veled”.

Utolsó interjújában – 1992-ben –, a Kazak Rádióban a következõket mondta: 1974 óta minden évben járok Kazakföldön. Mindig sok olyan fiatal fiúval és lánnyal találkozom, akik nem beszélik a saját nyelvüket, vagy olyan halandzsanyelven beszélnek, amelyen minden tíz szóból nyolc ismeretlen a számomra. Egy nép, amely elvesztette a nyelvét, nem képes tisztán gondolkodni. Hallottam, hogy ezek a fiatalok a szüleiket hibáztatják azért, hogy õket orosz iskolába adták, és a szüleik maguk sem beszélnek anyanyelvükön. A következõket szeretném mondani minden kazaknak: Mûveljétek, és ne felejtsétek el anyanyelveteket!

Számunkra, magyarországi kipcsakok számára mindenkinél világosabb, hogy mit jelent, ha egy nép elveszti a nyelvét. Van egy olyan kifejezés: „Ha az Isten valakit büntetni akar, elveszi az eszét”. Én ezt másképp mondanám: „Ha az Isten egy népet büntetni akar, elveszi az anyanyelvét”.

Az 1960-as évek „megpuhult diktatúrája” idején sikerült Németh Gyula segítségével bejutnia az Eötvös Lóránd Tudományegyetem turkológia szakára. Minden nehézség ellenére, turkológus lett belõle. Torma József szerint minden orientalisztikai munkája klasszikus értékekkel bír. Szinte valamennyi török nyelvnek jó ismerõje volt. Húsz, a török nyelvcsaládba tartozó nyelven jelentek meg tudományos cikkei. A török nyelvek ismeretét fontosabbnak tartotta, mint az európai, un. „világnyelvek” megismerését, mégis, értett angolul, németül, franciául és oroszul is. Erden Kazybek, a Ciprusi Egyetem tanára úgy tudja, hogy Mándoky Kongur hatvanegy különbözõ nyelvet ismert. Kazak tudása megdöbbentõen magas színvonalú volt. Sok esetben a kazak értelmiségi körökben is elcsodálkoztak, hogy milyen tisztán és szépen beszéli a nyelvünket.
Egyetlen keletkutató sem ismerte jobban az európai törökök történelmét, néprajzát és nyelvét. 42 alkalommal végzett terepmunkát Magyarországon a kunok és hajdúk között, Romániában a székelyek és csángók között, a dobrudzsai tatároknál Az európai török etnikumok nyelvei kevéssé változtak, az arab-perzsa hatás nem érte õket annyira erõsen, mint az oszmán-törököt.

A kazak nyelvet a fiatal tudós Északnyugat-Mongólia kazakjai között, Bajan Ölgijben tökéletesítette. Késõbb oda, különbözõ okokból kifolyólag, nem mehetett vissza. Tizennyolc ázsiai expedíciója volt, Türkméniába és Üzbekisztánba, a Kaukázusba, Krímbe, Kirgiziába. 1974 óta haláláig minden évben ellátogatott Kazakföldre. Járt Kínai Turkesztánban is. Egyedülálló néprajzi, nyelvi anyagot gyûjtött össze a török világból. 1992-ben, útközben a Kazakok Világszövetségének ülésére érte a rejtélyes halál Mahacskalában. Utolsó üzenete, amit feleségének, Ajsának küldött, a kérése volt, hogy Almatiban temessék el, és hogy még meg nem született fiáét nevezzék Atlannak.

1985-ben, az expedíciók közötti pihenõidõben, Kongur számvetést végzett. Ebben megírta, hogy több mint hatvan turkológiai cikke jelent meg több mint harminc nyelven (kettõ közülük doktori disszertáció). Írt egy török dialektológiai szótárt, negyvenezer török szóval. A magyar nyelvben legalább ezer török kölcsönszóról tudott. Ez elfogadható, hiszen például a finnugor nyelvek közül a zürjénben 800, a mordvinban ezer török kölcsönszó van. (Pedig már az a háromszáz török szó is, amit a finnugrista magyar nyelvészek feltételeznek a magyar nyelvben, hatalmas török hatásra utalna.) Az, hogy hány cikke jelent meg 1985 óta, még nincs bibliográfiai szempontból feldolgozva. Ismeretlenek a tudomány számára még feldolgozatlan, feljegyzései is, ázsiai néprajzi-nyelvészeti gyûjtéseirõl.

Mándoky Kongur István sokban hasonlított nagy magyar elõdeire, akikrõl mindig tisztelettel emlékezett meg. 1990-ben egy ufai konferencián emlékezett Németh Gyulára, és a nagy tudós álláspontjára a baskír-magyar nyelvi kapcsolatokról. Felesége, Mándokyné Makszumküzi Ongajsa, kazak asszony. A tudós a kazak nyelv segítségével szerette volna rekonstruálni azt a nyelvet, amelyen õsei beszéltek.

A magyar tudósok hozzáállása kétértelmû, sokan nem értik õt. A nagy turkológus fogakkal született, ami a pusztai hagyomány szerint ez azt jelenti, hogy harcosok és sámánok nemzetségébõl származik. Életére budapesti lakóhelyén, a Bartók Béla úti háza kapuja felett és Karcagon, a Nagykun Múzeum falán is emléklap hívja fel a figyelmet. A kazak nyelv és identitástudat életben-tartója volt a szovjet idõk kulturális nyomása idején. Ha úgy vesszük, ez azt jelenti, hogy a kazak népért és nyelvéért életét is áldozta volna. Ahogy Nurszultan Nazarbajev írta: „A kazakok sohasem felejtik el Kongurt”.

A karcagi Hírmondó írta: „Már életében legendává vált, halála után mitológiai magasságokba emelkedett”. Ezt a tényt jelképezi síremléke is a kazak mûvészek, tudósok és katonák emlékhelyén, a tiensán elõhegyei között, az almatii Kensai temetõben.

A KUN MIATYÁNK
1981-ben „A kunok nyelvemlékei Magyarországon” témában védte meg kandidátusi disszertációját. Itt csak a Kun Miatyánk szövegét idézzük, amit az itt új hitet felvett kunok alkottak. Arról van szó, hogy a kereszténység felvételének elsõ idõszaka a kunoktól engedményeket követelt. Templomi szertartások és imák megalkotására volt szükség sajátnyelvükön, vagyis a kipcsakok régi nyelvén. A következõ sorokban idézzük a Miatyánk kun szövegét, úgy, ahogy az elõdeink száján hangzott.
Bizding atamiz kim sin kökte
Sentiensing sening adding
Düssün sening könlüng
Necik jerde alay kökte
Bizin ekmegimizni ber bizge
Bütün künde
Lit bizin minimizmi
Nesim kim biz de jermiz
Bizge ürtü kelgende
Litme bizge ol Jamanga
Qutgar bizmi ol gammangan
Sem barsin bu küeli
Bu cin iygi Tenri
Amin.”

PRÓFÉCIÁK
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) részére készült az úti jelentése szinte prófétai jóslatot tartalmaz a kazak-magyarok kutatásának szükségességérõl és lehetõségeirõl. A jelentés piszkozata kézirat formájában maradt fenn, azt özvegye, Mándoky Ongajsa bocsátotta rendelkezésemre:
„...Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágánál, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkméniában, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek, azonban egy egyáltalán nem lebecsülendõ oka, illetõleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem százezer lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetõleg madjar nevû törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyûjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetõleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja. Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkezõ történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövõbeni erõsödésével talán e probléma megfelelõen komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”

mandoky-vad.jpg

Kép: Mándoky Kongur István barátjával és rokonával, Vad László Bajandurral

Dr. Benkő István
(Forrás: Ernar Maszalim, az almati Mándoky Kongur István középiskola igazgatója)

Költemény Mándoky Kongur István emlékére

Ernar Maszalim: MAGÁNYOS FA

Ernar Maszalim, az almati Mándoky Kongur István középiskola igazgatója. A verset Mándoky Kongur István emlékére írta. A verset Benkő Mihály fordította, Mándoky Ongajsa nyersfordítása alapján

Őseim Nyugatnak vették útjukat.
Hajnalban indultak. Halkan nevetve
Nyergelték fel tüzes lovaikat,
Sós húst téve az ezüstnyereg alá.
Telt tömlőkkel jártak, nehéz íjakkal,
Hosszú nyílvesszőkkel, díszes tegzekkel.

[...]

Nem veszhet nyomunk künn a száraz sztyeppén!
Vannak még juhaink, félvad paripáink,
Jól markolható damaszkuszi kardunk,
Felettünk a Tejút, ifjak asszonyaink.
Ám nem alszom a Kék Ég alatt békén,
Kivel oszthatnám meg a harc örömét,
S kivel az esti húsnak édes ízét?...

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr914186623

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.