Magyar őstörténet

Julianus barátai

MUAGERISZ KIRÁLY

2018. március 19. - Benkő István

A szakirodalom alapján az eredetmondánkban szereplő Magor neve megfelel a 6. században a Meotisz vidékén felbukkant Muagerisz hun király nevének. Magor tehát valóságos történelmi személy volt. Megvizsgáljuk, milyen összefüggés lehet Muagerisz/Magor neve és önelnevezésünk között.

csodaszarvas1.jpg 

Kép: A csodaszarvas a Képes Krónikában (A képes krónika (latinul: Chronicon Pictum) egy latin nyelven írt krónika, illetve az azt tartalmazó kódex, amely 1360 körül készült Nagy Lajos budai udvarában, szerzője feltehetően Kálti Márk.)

A sztyeppei népek nevének kialakulásáról az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport hivatalos kiadványaként 2015-ben megjelent könyv a következőket tartalmazza: „A sztyeppei népek nagyon sokszor – okkal vagy ok nélkül – korábbi jeles vezetőktől származtatják a nevüket: az özbegek Özbeg kántól, a nogájok Nogáj emírtől, az edigék Edigétől. E példák mongol koriak, de ismerünk jóval korábbi elképzeléseket is: a karlukok birodalmát egy Karluk nevű vezér hozta létre – legalábbis a legendák szintjén. A bolgárok esetében egy Bulgár nevű vezérről szól a történet, s a baskírokat is visszavezetik egy Baskurd nevű főemberre. A magyar hagyományok szintén ismerik ezt a logikát: első krónikáink szerint a magyarokat Magyarról, a hunokat Hunorról nevezték el. Elméletileg tehát semmi akadálya, hogy népnevünk egy hajdanvolt uralkodóról nyerje eredetét. A történeti forrásokban fel is bukkan egy ilyen nevű személy: Muegerisz király, aki az Azovi-tenger (antik forrásokban: Meotisz – B. I.) környékén élt a 6. században. A bizánci történetírók hun királyként említik...” [SUDÁR 2015: 122.]

Muagerisz hun királlyal (528-530) neves tudósunk, Moravcsik Gyula - Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - foglalkozott. A király nevét Joannes Malalas (491-578) és Teophanes (758-817), bizánci történetírók említik krónikáikban [MORAVCSIK 1927: 259]. Moravcsik Gyula részletes nyelvészeti és történeti elemzése alapján megállapította hogy a Muagerisz név megfelel a krónikáinkban megtalálható Magor személy-, illetőleg megyer törzs-, illetőleg hetumoger nép névnek. majd a következő végkövetkeztetésre jutott: „Kutatásaink végeredményeként tehát megállapíthatjuk, hogy a bizánci krónikás feljegyezte Muageris a kutrigur nép királya volt. Minthogy pedig a név a névadó ős, illetőleg a Megyer törzs nevével megegyezik, ez az egyezés a kutrigurok és az ősmagyarság közti esetleges kapcsolatokra irányítja a figyelmünket.” [MORAVCSIK 1927: 271].

Tudományos óvatossággal megfogalmazva tehát Moravcsik megállapítja, hogy a meótiszi hunoknak volt egy Magor nevű királyuk. Ehhez hozzátennénk: tehát a Hunor–Magor legenda Magor neve biztosan nem felnémet legendákból, hanem ősi magyar hagyományok alapján került Kézai mester krónikájába.

kercsi-szoros1.jpg 

Kép: A Kimmériai Boszporos, ma Kercsi szoros domborzati képe, a mai Ukrajna körvonalaival és az antik forrásokban használt földrajzi nevekkel. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kercsi-szoros, letöltve: 2018-03-17

Az utrigur és kutrigur nép nevét is bizánci krónikák őrizték meg. A magyar eredetmonda egy változatának tekinthető Kaiszareai Prokopiosz (500 körül – 562 körül) leírása, melyben szerepel a szarvas, a két testvér és a Meotisz vidéke is. [ERDÉLYI 2012: 45] A monda szerint a hun király két fia, Utrigur és Kutrigur, egy szarvast követve keltek át a Kimmériai Boszporoszon (ma Kercsi szoros, mely a Fekete-tenger és az Azovi tenger között található, előbbi neve az antik forrásokban Pontosz Euxeinosz, az utóbbié Meotisz). Tőlük származik az utrigur és kutrigur nép. A tengerszoros a legkeskenyebb részén 4,5 km széles, a rajta való átkelés nem lehetetlen, a hunok ennél szélesebb folyókon is átkeltek. A télen befagyott tengerszoros jegén csatákat is vívtak. A két hun-utód nép, az utrigur és kutrigur a 6. század végén játszott szerepet, a bizánciak egymás ellen uszították őket a régi „divide et impera” elv alapján, aminek következtében felmorzsolták egymást.

Muagerisz király történetét - a bizánci krónikák alapján - Moravcsik Gyula a következőképpen ismertette:

„Ugyanabban az évben – mondja szövegünk, tehát Justinianos uralkodásának első évében (527/28.) – a Bosporos (itt a Kimmériai Boszporoszról, vagyis a Meotisznál található tengerszorosról, a Kercsi szorosról van szó – B. I.) közelében lakó húnok királya, Gordas szövetkezett a császárral, Konstantinápolyba jött s megkeresztelkedett. A császár maga tartotta keresztvíz alá a barbár fejedelmet, gazdagon megajándékozva bocsátotta vissza hazájába, s rábízta a római birtokok és Bosporos városának őrizetét, mely utóbbit – mondja a naív krónikás – Herakles alapította, s amelynek – minhogy a város pénz helyett tulkokkal adózott a rómaiaknak - Βόσπορος (=Boszporos) volt a neve. Ugyanakkor a császár római helyőrséget és egy tribunust küldött oda, hogy azok a várost a húnok ellen megoltalmazzák és az adót behajtsák. A városban ugyanis élénk kereskedelem folyt a rómaiak és húnok közt. Gordas király hazatérvén a Bosporos közelében lévő földekre, elmesélte testvérének a történteket, a bizánci császár jóindulatát és ott hagyván őt hún segítséggel [Bosporosban] eltávozott. A kereszténnyé lett király aztán összetörette és beolvasztatta azokat az arany és ezüst bálványokat, melyeket a húnok tiszteltek. Ezeket aztán Bosporos városában becserélték bizánci pénzre. A papok azonban felbőszültek ezen, összeesküdtek a király testvérével, felkeresték Gordast és megölték, s helyette tesvérét, Mugerist tették meg fejedelmükké. Mithogy pedig az összeesküvők féltek, hogy a bosporosi bizánciak Gordasért bosszút fognak állni, titkon belopóztak a városba, s Dalmatios triunust és az őrséget lemészárolták. Amikor a császár tudomást szerzett a dologról, büntető expedíciót küldött a húnok ellen. Vezetését az úgynevezett feketetengeri szorosok comes-ére, Ruphinos patricius fiára, Hohannesre bízta, aki a feketetengeri bejáró ázsiai parján (abban az időben a Meotisz-ba folyó Tanaist, a mai Don folyót tekinteték Európa és Ázsiai határának – B. I.) levő Hieronban székelt. A haderő egy részét, melyben gót segédcsapatok is voltak, a Fekkete-tengeren át hajók szállították, egy másik része pedig Godilas és Baduarios strategosok vezetésével Odyssopolisból szárazföldi úton indult el. A húnok pedig meghallván ezt,, eltűntek, Bosporos városában nyugalom lett, s a bizánciak tovább uralkodtak rajta.” [MORAVCSIK 1927: 266-267].

Gordas és Muagerisz az óbolgár kánlista [LIST] második helyén szereplő Irnik (Ernák) fiai. A kánlista szerint Irnik apja Avitochol, akit Attila hun uralkodóval azonosítanak. Ernák Attila legkisebb fia volt. A kánlista első két tagja azonban legendás jellegű, több uralkodó korszakát foglalhatja össze, mivel a lista szerinti uralkodási idejük 300 illetőleg 150 év. Figyelemre méltó a kánlistán szereplő kínai évmegjelölés: „ökör éve, kígyó éve”, ami a hunok belső-ázsiai eredetére utal. Gordas a kánlistán Gostun-ként szerepel, aki két évig uralkodott. Ez megfelel Malalas előzőekben ismertetett közlésének, mely szerint uralma hamar véget ért. Muagerisz-ről a kánlista nem tesz említést. Negyedik helyen a Bizáncban nevelkedett Kuvrat (605-665) szerepel, aki bizánci segítséggel lerázta az avar uralmat, és 635-ben megalapította a Bizánccal szövetséges Nagy Bolgár birodalmat. Kuvrat halála után öt fia egy-egy néprésszel különböző helyekre költöztek új hazát keresve.

Kuvrat egyik fia, a Kárpát-medencébe költöző Kuber népében ugyanúgy lehetett magyarul (hunul?) beszélő néprész, ahogy Muagerisz király népében. Árpád népe tehát bejövetelekor találhatott a Kárpát-medencében magyarul beszélő néprészeket. Ugyanakkor „A magyarok máig legelterjedtebb külső elnevezése az ugri, ungri, hongrois, Hungarian, ungarisch…” [SUDÁR 2015: 123] Kuber népének elnevezéséből (onogur-bolgár) származhat.

Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a Meotisz vidékére visszahúzódott hunok politikai egysége – a Bizánccal ápolt kapcsolatok törésvonala mentén – kettévált. A a térséget elhagyó, keresztény hitre térni nem szándékozó Muagerisz király népe a továbbiakban magyarként, míg a Meotisz vidékén maradt hunok (on)ogurként majd bolgárként szerepeltek.

Felmerül a kérdés hogy hova tünt Muagerisz király népe a Meotisz vidékéről és hol volt egészen a 9. századig?

A Kaukázus északi és déli előterében a 6. században elkeseredett vetélkedés folyt két nagyhatalom, Bizánc és a Szasszanida Perzsa Birodalom között. Figyelemre méltó, hogy Muagerisz király népének a Meotisz vidékéről történt eltűnését közvetlenül követően Anúsírván perzsa utalkodó (531-579) két „Madzsar” nevű erődítményt épített a Kaukázus északi előterében. Az erődítmények neve a helyőrség etnikai származására utalhat. „Valamikor, talán a 12. században született egy krónika, amely a Kaukázus és a Kaszpi-tenger között vezető, keskeny – ám annál fontosabb – átjáró történetét tárgyalja. A terület nevéről a munka a Derbend-náme címet kapta. A számos különböző kéziratban, törökül és perzsául is fennmaradt mű  … elemzése eddig nem készült el (!? – B. I.) … A munka egyik fejezete szerint Hoszrau Anúsírván szászánida király a turániak ellen számos erődített várost építtetett, köztük Ulu (’Nagy’) Madzsart és Kicsi (’Kis”) Madzsart. A leírás ugyan földrajzi fogódzókat nem nyújt, de a felsorolás ismert települései Derbent városától északra, a Kaukázus keleti oldalán helyezkednek el, a mai Dagesztánban.” (SUDÁR 2015: 157. o.).

kaukazus-pontus-meotisz.jpg 

Kép: A Kaukázus északi előtere a Kimmémiai Boszporosszal, Madzsar és Derbent városokkal.

A szászánida uralmat Perzsiában az Omajjád arab-iszlám kalifátus döntötte meg 651-ben. Az Omajjád kalifátus egészen megszűnéséig, 750-ig hatalmas nyomást fejtett ki a kaukázusi átjárókon történő áttörés érdekében. Ekkor már a Kaukázus északi előterét a Kazárok uralták. A derbenti átjáró védelmében fontos szerepet játszhattak a magyarok is. Derbent városában ma is látható a 40 hős emlékműve, akik a 728-as arab támadás idején áldozták életüket. Hősiességük a thermophülei szorost védő 300 spártai harcos dicsőségével vetekszik, évente megemlékeznek róluk. A magyarok és kazárok fegyverbarátságáról Bíborbanszületett Konstantin megemlékezik De administrando imperio (A birodalom kormányzása) című, 950 körül született művének 38. fejezetében.

Magyar király népének másik része északra húzódhatott a Don és az Ural közötti térségbe. Földrajzi nevek formájában a mai napig kimutatható ebben a térségben is a hajdani magyar jelenlét. [VÁSÁRY 2008: 37-72]

mozsar-vasary.jpg 

Kép: A možar és mišer/meščer néptöredékek megtelepedése a mongol kor után, a földrajzi nevek alapján. Forrás: Vásáry 2008: 72.

Szkítiából, vagy ahogy a Julianus barát 1236-os útjáról készült jelentés írja, Ungaria maiorból (Nagyobb Magyarország) jött ki a hét magyar vezér[1] - akiket Anonymus hetumoger-nek nevez -, hogy visszafoglalja Attila örökségét. Kézai szerint Szkítia három tartományból áll, melyek neve: Barsac, Dent és Mogoria. Ezek a tartományok Don vidékével, Baskíriával és a Kaukázus északi előterével azonosíthatóak.

A „Nagyobb Magyarországban”, keleten maradt magyarok a 13. században betagozódtak a Mongol Birodalomba. A Kárpátoktól Nyugat-Szibériáig terjedő területet uraló Aranyhorda fennhatósága alá kerültek.

1329-ben XXII. János pápa Avignonból a Kaukázus térségébe küldött levelet Jeret-amir (emír?) [BENDEFY 1977, ERDÉLYI 2012: 122] részére, melyben őt a magyar utalkodó ház véréből valónak nevezi. A levél ugyan nem tartalmazza a címzett szállásterületének földrajzi meghatározását, de említést tesz a magyarok mellett a szomszédos Malkaitákról is. Ez azt jelenti, hogy a címzett szállásterülete a Malka folyóhoz közel volt. A Malka folyó ma Kabard-Balkár földön található. Ettől nem messze északra, a mai Buggyonovszk mellett, a Kuma folyó partján feszik Al-Madzsar romvárosa. Al-Madzsart 1332-ben vagy 1333-ban Ibn Battuta arab utazó kereste fel, és az Aranyhorda egyik legszebb városának nevezte. A várost 1396-ban Timur-Lenk pusztította el az Aranyhorda ellen vezetett háborúja során. A térségben ma is több kisebb néptöredék a hajdani városból származónak vallja magát. [HASZAROV 2017]

Az Aranyhorda felbomlása után a térség a Nogaj Kánság uralma alá került. A Nogaj Kánság törzsi-nemzetségi nomenklaturájában a XVI–XVIII. században adatoltak magyar törzset, és feljegyezték annak felségjelét (tamgáját) is [TREPAVLOV 2001. 437, 489, 502, SZEMENOV 1895]. Egy nogaj regős hőskölteménye is ismert, melyben „a hős magyar nemzetségből származó Koján”-ról ír [KAZAK 1999: 47]. A XV-XVI században az Aranyhorda is új hazát keresett. A kazak és üzbég kánságok megalapításában a keleti krónikák tanúsága szerint magyarok is résztvettek. [BENKŐ 2005]

nogaj-tamgak.jpg  

Kép: A nogaj törzsek felségjelei Forrás: SZEMENOV 1895.

„Az Észak–Kaukázusban széles körben ismertek „madzsar” települések és kurgánok, szablyák, kocsik, öltözet, stb. Ezeknek az elnevezéseknek a szokatlan szilárdsága természetesen nem véletlenszerű. Nyilvánvaló, hogy bizonyos magyar csoportok valóban éltek az adott területen, és jelentős nyomot hagytak a régió etnokultúrális történetében. A Terek-Szulak folyóközben élő nogajoknak van madzsar nemzetsége is.” [Идрисов 2009]

A Nogaj Kánság egy időben keleti irányban kiterjedt a mai Kazahsztán Torgaj-vidékére  is. Itt talált dr. Tóth Tibor 1965-ben magát ma is magyarnak nevező népcsoportot [TÓTH 1966a, 1966b], melynek temetőiben a sírokra felírják, hogy a halott  a „magyar” nemzetséghez tartozik. A sírfeliratokat annakidején  Tóth Tibor nem fotózhatta le, mert ezt a szovjet hatóságok nem engedélyezték. Benkő Mihály 2003-ban ismételten felkereste a torgaji argün- magyarokat és útjáról temetőikben a „madiar taipaszü” (magyar tőrzs) feliratú sírkövek fotóit is leközlő - róluk szóló könyvet jelentetett meg magyarul, oroszul és kazak nyelven. [BENKŐ 2003.].

A mongol kori és azt követő népmozgások hatalmas területen szórták szét a magyar néptöredékeket. Tóth Tibor az említett Torgaji magyarok után Üzbegisztánban [ACZÉL 1968], majd Benkő Mihály Nyugat-Mongóliában Ölgij megyében és Nyugat-Szibériában az Omszki területen találkozott kazah törzsszövetségekhez csatlakozott magyar néptöredékeket [BENKŐ 2001, BENKŐ 2004, BENKŐ 2008].

kara-tal-sirko.jpg 

Kép: Magyar-Küpsak (Kipcsák) feliratú sírkő a Kara Tal-i (Nyugat-Szibéria) magyar temetőből. Fotó: Benkő Mihály

 kazak-etimologia.jpg

Kép: A MAGYAR és MAZSAR címszó a kazak értelmező szótárban. [KAZAK 1999: 47.]

A kazak-nogaj kapcsolatok kutatója, a kazahsztáni magyar származású tudós, Aibolat Kuskumbajev, aki 2012-ben jelentette meg a  Magyarok keleten és nyugaton című könyvét. Ebben ismerteti a keleten maradt magyarok sorsát a Mongol-korban és azután.  Tudomásunk van róla, hogy Dagesztánból, az Észak-Kaukázusi térség Orosz Föderációhoz tartozó tagállamából megüzenték neki, hogy ha magyarokat nogaj-magyarokat akar keresni, régészeti, történeti, néprajzi, antropológiai adatokat gyűjteni róluk, szívesen látják, látogasson el hozzájuk.

Rubruk francia szerzetes 1255 ben keltezett útleírásában a következőképpen foglalja össze a magyarok mintegy 1500 éves történelmét, kitérve a nevük változására is: „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus (kiemelések tőlem – B. I.) szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” [KATONA 1981: 95-100.]

A Rubruk által hivatkozott Szevillai Szent Izidor (556-636) pedig már a 6. század végén vagy a 7. század elején megemlíti a hunok nevének megváltozását:

 „…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui (a Derbend szorosnál található erődítményrendszer – B. I.) visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...” [A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk, Migne Patrologia latina Tomus 82. page 334. S. Isidori: Originum sive Etymologiarum liber. IX. caput II. § 66, Ford: Némäti Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.]

A fentiek megerősítik a magyar krónikák megállapításait, melyek szerint a magyarok a hunok utódai. A magyarok önelnevezése egy 6. századi hun uralkodó, Muagerisz nevéből, míg a magyarok külső elnevezése a bolgár kán fiával, Kuberrel a 7. században a Kárpát-medencébe érkező részben vagy egészben magyar nyelvű néptől származhat. A két magyar nyelvű nép a Kárpát-medencében egyesült a honfoglalás korában. Ugyanakkor Muagerisz király népének nagyobb része keleten maradt. Tehát Muagerisz/Magyar király népétől származtak a honfoglaló magyarok és a keleten maradt magyarok egyaránt.

Irodalom

ACZÉL Kovách Tamás:
1967 Ismeretlen magyar törzsre bukkant egy budapesti tudós, in: Magyar Nemzet, 1967. nov. 6.

ACZÉL Kovách Tamás:
1968 Új meglepő kutatási eredmények a magyarok eredetéről, in: Magyar Nemzet 1968. nov. 7.

AHMETOV, B. A.:
1965 
Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.

BURY, J. B.:
1923 The Huns, in: History of the Later Roman Empire by J. B. Bury Published by Macmillan & Co., Ltd.

DIODORUS of Sicily:
1967 Bibliotheke in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, (The Loeb Classical Library).

BENDEFY László:
1936 Az ismeretlen Julianus.Budapest,

BENDEFY László:
1937 
Fontes authentici itinera (1235-1238) fr. Juliani illustrantes. Budapest

BENDEFY László:
1977 Sources concernant les hongries orientaux aux archives du Vatican, in: Erdélyi István (szerk.): Les anciens hongrois et les ertnies voisines a l’ Est, Studia Archaeologica VI., 253-270.

BENKŐ Mihály:
2001 Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály:
A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály – BABAKUMAR Khinajat:
2004 Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben, in: Eleink III. (2004)/2, 5-20.

BENKŐ Mihály:
2007a Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. - In: Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink, ISSN 1842-9645, Kovászna, 2007. 139-151. (2007.a.)

BENKŐ Mihály - BABAKUMAR Khinayat:
2007b A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007. (2007.b.)

BENKŐ Mihály:
2008a
Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály:
2008b Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.)

BÍRÓ A. Z.- Zalán A.- Völgyi A.-Pamjav H.:
2009 A chromosomal comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). in: American Journal of Physical Anthropology, 2009.

BENKŐ Mihály – ERDÉLYI István:
2003 Néhány érdekes tudománytörténeti momentum a kazárok kutatása egykori lehetőségeiről. Eleink II/1, (2003),

BENKŐ Mihály:
2005 Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).

ERDÉLYI István:
2008 Schytia Hungarica. A honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó.

ERDÉLYI István:
2012 Magyar őstörténeti minilexikon, Budapest.

FODOR István:
2006 Az ősmagyarság etnikai tudata és a Csodaszarvas-monda, Csodaszarvas II., Budapest, 2006, 9-37.

GABUJEV, T. A. = ГАБУЕВ, Т. А.:
Аланский всадник. Сокровища князей I—XII веков: Каталог выставки. Участники выставки: Государственный музей Востока (Москва), Государственный исторический музей (Москва), Азовский историко-археологический и палеонтологический узейзаповедник (Азов), Северо-осетинский государственный объединенный музей истории, архитектуры и литературы (Владикавказ). Мocквa: ГМИНВ.

HASZANOV, H.:
2008 A közös azerbajdzsáni-magyar etnikai gyökerekről, Európai Folklór Intézet Budapest,

HASZAROV Alan:
2017 Madzsar/Magyar város, ford.: Benkő Mihály, http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos, letöltve: 2018-03-16

HORVÁTH Gábor:
2013 Invázió a közel-keleten 395-ben, hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12

IDRISZOV = Идрисов Ю.:
Мю Ногайцы в Терско-Сулаком междуречье. «De Caucaso”. Карачаевск, 2009, 51, http://kumukia.ru/?id=726, letöltve: 2017-01-01

KATONA Tamás (szerk):
1981 A tatárjárás emlékezete, Bp., 95-100. Fordította: Györffy Gy

KAZAK:
1999 Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999

KÉZAI Simon:
Magyar Krónika, (ford.: Szabó Károly), http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2017-11-07

KIRÁLY Péter:
A honfoglalás vitás eseményei, Nyíregyháza

KISS Bálint:
1839 Magyar régiségek, Pest

KUSKUMBAJEV, A.:
2012 Magyarok keleten és nyugaton, Napkút Kiadó, SBN 978 963 263 223 0 Budapest 2012.

LIGETI Lajos:
1964
A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.

LIST:
The List of Names of Bulgarian Khans, http://old.omda.bg/engl/history/imennik.htm, letöltve: 2018-03-16

MAGAUIN, Muhtar:
2013 A kazah történelem ábécéje, (ford.: Benkő Mihály) ISBN 978-963-087171-6, Budapest, 2013.

 MATERIALÜ = Материалы:
1969 Материалы
по истории казахских ханств. XV–XVII веков., Алма Ата, 1969.

MORAVCSIK Gyula:
1927 Moravcsik Gy.: Muagerisz király. Magyar Nyelv 23 (1927) 258–271.

MÜBARIZ Helilov – NYITRAY Szabolcs:
2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Hun-idea Kiadó, Budapest

NAGY Iván:
2016
Adalékok a madjar-magyar kérdéshez, http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/31/nagy_ivan_adalekok_a_madjar-magyar_kerdeshez, letöltve 2016-11-19

NÉMÄTI Kálmán:
2001 Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.

RÓNA-TAS András:
1986
A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

RÓNA-TAS András:
2004
Nép és nyelv: A magyarság kialakulása, elhangzott 2004. március 1-én a Mindentudás Egyetemén, http://real-eod.mtak.hu/1079/1/05%20R%C3%B3na-Tas%2073-92.pdf, letöltve 2016-11-14

SUDÁR Balázs (szerk.):
2015 Magyarok a honfoglalás korában, (Magyar őstörténet sorozat 2.) Budapest

SZABADOS György:
2013 Állam és ethos a IX-X. századi magyar történelemben, http://real.mtak.hu/9251/1/Szabados%20Gy%C3%B6rgy%202013%20Acta%20Historica.pdf,letöltve: 2018-03-18

SZABADOS György:
2016 Vázlat a magyar honfoglalás Kárpát-medencei hátteréről, in: Kovács Lászlő – Révész László (főszerk.): Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházi Károly tiszteletére. Budapest, 629-648, https://www.academia.edu/29685912/Szabados_Gy%C3%B6rgy_V%C3%A1zlat_a_magyar_honfoglal%C3%A1s_K%C3%A1rp%C3%A1t-medencei_h%C3%A1tter%C3%A9r%C5%91l._Kov%C3%A1cs_L%C3%A1szl%C3%B3_R%C3%A9v%C3%A9sz_L%C3%A1szl%C3%B3_f%C5%91szerk._N%C3%A9pek_%C3%A9s_kult%C3%BAr%C3%A1k_a_K%C3%A1rp%C3%A1t-medenc%C3%A9ben._Tanulm%C3%A1nyok_Mesterh%C3%A1zy_K%C3%A1roly_tisztelet%C3%A9re._Budapest_2016._629_648, letöltve: 2018-03-18

SZEMENOV = СЕМЕНОВ:
1895 Семенов, Н.
: Туземцы Северо-Восточного Кавказа. Cпб., 1895

SZERELMEY Miklós:
1847 Magyarok a Kaukázusban, Pest

SZULOVSZKY János:
2015 Régi problémák, új adatok, újragondolt magyar őstörténet, ETHNOGRAPHIA 126/2015. 4. sz., http://real.mtak.hu/31151/1/Szulovszky_2015_Regi%20problemak-uj%20adatok_Ethn_126_nr4_652-669.pdf, letöltve: 2017-11-08

TÓTH Tibor:
1965 A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája, in: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz.

TÓTH Tibor:
1966a
 Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában). Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4)

TÓTH Tibor:
1966b Az ősmagyarok mai relictumáról. (Előzetes beszámoló). MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966.

TÓTH Tibor:
1969 Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85–95.;

TREPAVLOV = ТРЕПАВЛОВ:
2001 Трепавлов В. В. История Ногайской Орды. Москва 2001.

VÁSÁRY István:
2008 Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72

VERES Péter:
1985 Magyarok a Kaukázus előterében. Újabb régészeti, nyelvészeti és növényföldrajzi eredmények az előmagyarok vándorlásának rekonstruálásához. Ethnographia 1985. XCVI. 1. 114–126.

VINOGRADOV, V. B.:
1983 Altungarische Paralellen zu einigen Gräbern des alanischen Gräberfeldes bei Martan-Ču. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae Bd. 35. 211–220.

ZAKHAROV, Aleksei Alekseevich – ARENDT, V. V.:
1935 Studia Levedica. Régészeti adatok a magyarság IX. századi történetéhez. Budapest: Magyar Történeti Múzeum. /Archeologica Hungarica XVI.

ZIMONYI István:
2012 A magyarság korai történetének sarokpontjai, Szeged, 2012, http://real-d.mtak.hu/597/7/dc_500_12_doktori_mu.pdf

 

Kapcsolódó cikkek:

MAGYAROK A KAUKÁZUSBAN

Benkő Mihály: A TURGAJI MADIAR TÖRZS

AZ ÓBOLGÁR FEJEDELMI NÉVSOR ÉS A MAGYAR ATTILA HAGYOMÁNY

A HONFOGLALÁS ÉS ELŐZMÉNYEI

MAGYAROK BELSŐ- ÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN

KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN – POLITIKA ÉS TUDOMÁNY

ATTILA HÁRMAS KOPORSÓJÁNAK BELSŐ-ÁZSIAI PÁRHUZAMAI

DERBENT ÉS MADZSAR VÁROSOK

SZKÍTA-HUN-AVAR-MAGYAR FOLYAMATOSSÁG KORABELI FORRÁSOK ALAPJÁN, TÉRKÉPEKKEL

Ajbolat Kushkumbajev: A MAGYAR (MADIJAR, MADŽAR) ETNONYM KÉRDÉSÉHEZ, KÖZÉP-ÁZSIAI FORRÁSOK ALAPJÁN

NAGY SÁNDOR KAPUJA

Horváth Gábor: A HUNOK 395. ÉVI ÁZSIAI HADJÁRATA A RÓMAI BIRODALOM KELETI TARTOMÁNYAI ELLEN

MADZSAR/MAGYAR VÁROS 

HUN-MAGYAR KAPCSOLAT – ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT II.

A HUN-MAGYAR SZÁRMAZÁS KUTATÁSA - Állítás és cáfolat

 

[1] A Riccardus jelentésben: „Invetum fuit in gestis Ungarorum christianorum, quod esset alia Ungaria maior, de qua septem duces cum populis suis egressi fuerant,…” [Bendefy 1937: 21]

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr1913751392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gamolta l anna valias 2018.03.26. 03:31:29

Sudár Balázs téved, amikor azt írja, hogy "Elméletileg tehát semmi akadálya, hogy népnevünk egy hajdanvolt uralkodóról nyerje eredetét". Látszólag valóban az a helyzet, hogy Muagerisz király neve megegyezik a magyar népnévvel, ráadásul az is feltehető, hogy népünk az ő (Muagerisz) uralkodása óta viseli a magyar nevet (korábban azonban lehetett törzsnév). E nevekben azonban az isteni ős, Óg király neve szerepel. Vagyis az uralkodó is, meg a törzs is egy istenről kapta a nevét, amit aztán a népe is felvett. Muagerisz neve négy elemből áll. A mu feltehetően a magas szavunk tövével azonos. Az ag szótag azonos Óg király nevével. Az er "úr, férfi" jelentésű. Az isz csupán egy görögös végződés. A végződéstől megtisztított Muager név "Magasságos Óg úr" vagy "Magasságos ogur" jelentést hordoz. Óg úr szerepel az Ószövetségben is. Básán uralkodója a sémi népek honfoglalása előtt. A károk Makar, vagy Magor néven tisztelték és azonosították Heraklésszel, aki a görögök szerint a szkíták ősapja. Vagyis Óg úr a tőle származó ogur népek isteni ősapja. Ezért írja a honfoglalókról az egyik nyugati krónika, hogy a csatába magukkal vitték Heraklész bálványát. A magyar hieroglif írásban a Heraklész és az Óg szónak is külön jele van. Az Ak egy függőleges hullámvonal, ami az égi patak (a Tejút) jele, mert az ősvallás szerint az isten azonos az égig érő fával (a Tejúttal). Az Óg hieroglifa az égbolt ívét ábrázolja, amelynek a pereme befelé csorbul, mert a szelek az ég boltozatát időnként felemelik, majd visszaejtik és e miatt kicsorbult. Mindkét hieroglifa szerepel a sztyeppi népek régészeti leletein is.

gamolta l anna valias 2018.03.26. 03:43:49

Muagerisz királyfi szerepének megértése rendkívül fontos feltétele a magyar őstörténet ráncainak kisímításakor, ezért ez a cikk időszerű témát vet fel és azt helyesen tárgyalja. A korszak rendkívüli jelentőségű volt a magyarság életében, amit az is jellemez, hogy ekkortájt készült az első magyar bibliafordítás és a Szent Koronát is az akkor ogur/szabír neveken szereplő őseink kapták a cikkben említett Nusirvántól.

A Szent Korona születésének ideje, helye és alkalma mek.oszk.hu/16100/16161/16161.pdf

A magyar hagyományban nem példátlan az, hogy egy uralkodó személy neve azonos a népnévvel. Így történt ez Csaba királyfi esetében is, akinek a nevében a szabír népnevünk maradt ránk. Ő volt az Attila halála és Baján fellépése között önálló szabír dinasztia megszemélyesítője. Azaz a cikkíró megállapítása jogos, Csaba királyfi alakjában valóban több uralkodó alakja egyesült.

Benkő István 2018.03.26. 19:27:57

@gamolta l anna valias: Köszönöm a hozzászólásokat, melyek sok érdekes gondolatot felvetnek. Sajnos az írástörténeti megállapításokhoz nem tudok hozzászólni. A kép/fogalom jelekből véleményem szerint nem lehetséges nyelvre következtetni, mivel azok természetüknél fogva különböző nyelveken olvashatók. A hunok (egy részének) keresztény hitre téréséről sok adat van. Lényegében ehhez kapcsolódik ez a cikk is.Sajnálatos, hogy a hun nyelvre fordított biblia nem maradt fenn. Ha fennmaradt volna, nem mondhatnánk, hogy a hun nyelv nem ismert. Emlékezetem szerint a Szasszanidák nem támogatták a kereszténységet, éppen ez volt a Bizánccal szemben fennálló konfliktusuk egyik oka. A Perzsiában zajló üldözések miatt menekültek a keresztények az ujgurokhoz 277 után. Az értékes felvetéseket, gondolatokat ismételten megköszönöm.

Benkő István 2018.03.26. 20:14:23

@gamolta l anna valias: Az ungarusok, hungarusok már a 7. században megjelennek a Kárpát-medencében, a magyarok azonban csak a 9. század végén. A magyarok éppen az a része voltak a hunoknak, akik nem tértek át keresztény hitre. Ez kiderül Bölcs Leo Taktika c. művéből, és Theophülaktosz História c. művéből. Julianus barát is erről tett jelentést a keleten maradt magyarok vonatkozásában (lásd: Riccardus jeentés). Az ungarusok 7. századi és 9. századi vonulásáról Kiev mellett a KM felé pedig (fehér és fekete ugorok) a Régi idők krónikája c. orosz krónika ír.

gamolta l anna valias 2018.03.27. 04:34:03

A kép/fogalom jelekből elvileg nem, néha azonban mégis lehet a nyelvre következtetni. Nyilván arról van szó, hogy fennakadunk-e egyetlen jel el nem olvashatóságán, vagy akad-e egy rendszer, ami mégis elolvashatóvá teszi a képjeleinket. Hiszen még a latin jelek is képjelekből alakultak ki, mégis el tudjuk őket olvasni. Azaz a tudásunktól is függ a siker. Elő kell szedni mindazt, amit tudunk és fel is kell azt használni. Ez egyedi jelek esetében is lehetséges, több jel esetében pedig ennek még nagyobb a valószínűsége. Lényegében attól függ, hogy el tudjuk-e olvasni, vagy sem az előkerült szövegeket és ez az elolvasás sorozatosan sikerül-e, vagy sem. Amennyiben százával vannak rövid írásemlékek, amelyek értelmes olvasatot adnak, akkor minden elvi nehézség ellenére is megtaláltuk a megoldást. Azon kívül az is számít. hogy milyen nép rendelkezik ezekkel a jelekkel. Ha mi az ismert saját jeleinkkel értelmes olvasatot tudunk belőle kapni, a bantu négerek pedig nem, akkor a vizsgált szöveg csak elvileg lehet a bantu, gyakorlatilag azonban magyar. Nem feledhetjük el, hogy a székely jelek legalább egy hangját megőrizték a szójelnek, tehát nem vagyunk teljesen fegyvertelenek (s pesrsze ezen túl is van több eszközünk).

Az egyedi jelek vagy rövid feliratok elolvashatóságára és esetleg nyelvet bizonyító voltára tudok néhány példát mutatni:
HOGYAN LEHET ELOLVASNI EGY HUN CSAT EGYETLEN JELÉT? vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2018/03/a-hunok-regeszeti-leletein-szinte-az.html
MAGYAR NYELVŰ POGÁNY IMASZÖVEG VOLGAI BOLGÁRORSZÁGBÓL
vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2018/03/magyar-nyelvu-pogany-imaszoveg-volgai.html
A HUNOK MAGYAR NYELVŰSÉGÉT ALÁTÁMASZTÓ "LYUK JEL KÖZEPÉN LYUK" ÁBRÁZOLÁSI KONVENCIÓ
vargagezairastortenesz.blogspot.hu/2018/01/a-hunok-magyar-nyelvuseget-alatamaszto.html

gamolta l anna valias 2018.03.27. 04:37:45

A magyarok nem részei voltak a hunoknak, hanem maguk a hunok voltak. A hungárusok (onogurok, vagy szabírok) ugyanúgy magyarul beszéltek, mint az avarok, vagy a hunok. Ugyanaz a nép, csak esetenként szétváló és rövid ideig külön ágon futó történelem.

Benkő István 2018.03.27. 10:12:16

@gamolta l anna valias: Nem szeretnék egy hozzászólás keretében koncepcionális kérdéseket kifejteni, mivel a történelem konkrét hely és idő koordináták között folyik, deklarációkkal nem írható le. Az etnogenezis modellezése nem lehetetlen, hiszen ma is élnek különböző korszakok szerinti állapotokban népek: természeti népek (gyűjtögető életmód, vadászat, halászat), kisközösségek (minden falu más nyelven beszél), kőkorszaki viszonyok és így tovább. Nem ismeretlen az Észak-Amerika-i indiánok életmódja, sem a Dél-Amerika-i kőkorszaki, és mégis fejlett civilizációk, összetett politikai rendszerek (ló nélkül futárok, csomóírás és maja betűírás stb) helyzete. A generációk folyamatos váltása sem ismeretlen. Népek egyesülnek, föderációs, uniós szerződéseket kötnek, majd szétválnak. Egyes közösségekbe egyéni bevándorlók érkeznek, egyéni kivándorlás történik, ezek az emberek elvesztik a közösség kommunikációs képességét, az eredeti nyelvüket. Az etnogenezis tehát igen bonyolult folyamat. Vegyük például a hunokat. Nézetem szerint az Andronovoi kultúra területéről érkezett egy harcias lovas-szekeres nép az Altajon túlra, keletre, Belső-Ázsiába. Az ő hatásukra ismerték meg a ló hasznosítását, fogatolást, lovaglást, íjászatot, fokost, bronzfeldolgozást az ott élő népek. Maga az un. Hsziung-nu birodalom a rettenetes és bátor Mao Tun-tól származtatja magát. Ő mondta, egyesítettem 24 íjfeszítő népet (ez nyilván 24 különböző nyelvet is jelentett). Ezek mind hunok lettek. A hun államiság bizonyára a bölcsője a magyar-türk államiságnak is. A magyarok elődei elmondhatták, mi hunok vagyunk, de nem minden hun magyar. A hun szónak nyilván van egy szűkebb és egy tágabb értelme. Amit történelmileg ki lehet mutatni, az a folyamatosság. A nép legállandóbb, folyamatos jellemzője a nyelv. Ugyanakkor jellemzői közé tartozik a kultúra, az antropológiai arculat is. A stabilitást szolgálja az állandó terület. Javasolom, mindezek fényében értékeljük azt a kijelentésedet, hogy "a magyarok nem részei voltak a hunoknak, hanem maguk a hunok voltak". Kétségtelen, hogy a hun vezérek hoztak magukból Belső-Ázsia-i szokásokat pl. Attila hármaskoporsója. Mégis a magyar eredetmonda inkább Méddia-Perzsia vidékére utal. Ezt erősítik a felségjelek (pl. piros-fehér-zöld szín), a nagy vadász, akit íjjal ábrázonak, pedig az íjat feltaláló északi népekre (Andronovoi kultúra) utal, aki az első nagy városokat megalapította. Természetesen tiszteletben tartom a te véleményedet is. Szerintem is nincs a magyaroknál szkítább szkíta és hunabb hun. Az biztos, hogy nem igaz, hogy a 6. században a kőkorszaki viszonyok közül elindultak a finnugor népek a KM-be, itt lóra pattantak és hirtelen a leghatalmasabb, harcedzett, fegyelmezett, korszerű hadsereggel félelemben tartották egész (Nyugat)-Európát. Ez, amit egyesek már 200 éve sugallnak, egyedül tudományosnak kiálltanak ki, nyilván egy propaganda célú, ideológiai alapon álló agymosás. A magyar nyelvű közösség legalább háromezer (ha nem ötezer) éve elvált az ugor nyelvi közösségtől és eurázsiai lovas-népként folyamatosan létezett.

gamolta l anna valias 2018.11.20. 01:43:59

A szaszanidák éppen a Bizánccal fennálló ellenségeskedéseik miatt támogatták a Bizáncban üldözött nesztoriánus keresztényeket. Azonban ez a támogatás csak a nesztoriánus főpap irániak általi kegyetlen meggyilkolásáig tartott, akkor a nesztoriánus szabírok (azaz a magyar nép) kivonult Iránból és a Kaukázustól északra élt addig, amíg Baján nem hódoltatta őket. Úgy gondolom, hogy a szaszanidák nem önszántukból, hanem hun (szabír/magyar) nyomásra támadták Bizáncot. Ugyanis a hunok ekkor (vagy 150 évig) megszállva tartották Irán északi részét, sőt Kavád iráni császárt a hunok helyezték vissza Irán trónjára. Hun hercegnőt adtak hozzá feleségül és a tőle született Khoszró Anosirván az emlékirataiban meg is emlékezik a betelepült szabírok 20 000 kiváló kovasáról. Ő osztotta 7 törzsre ezt a szabír népet és kagánokat nevezett ki föléjük. A török források úgy tudják, hogy a magyar uralkodó osztály szerint ettől a Nusirvántól maradt ránk a Szent Korona (amit a saját kutatásaim szerint a mervi oázisban készíthettek). S Nusirván éppen Mervbe is telepített ebből a 20 000 lovasú szabír népből. Kavád és Khoszró Anósirván szerepel a magyar krónikák királylistájában is, mint Keve és Keár. A Bizánc elleni iráni háborúkhoz azért adtunk 20 000 lovast (amiről a Tarih-i Üngürüsz is megemlékezik), mert Örményországban évszázadokig a hun-párthus dinasztia egyik ága uralkodott s ezt akarhatták visszaállítani eleink. A szabírok (akikről Jordanes azt írja Attila halála után, hogy egyszer már jártak a Kárpát-medencében) később Bajánnal vonultak be a Kárpát-medencébe, hozván magukkal a Szent Koronát is, amit majd Nagy Károlyék raboltak el és vittek nyugatra.

gamolta l anna valias 2018.11.20. 02:22:19

@Benkő István: A magyarok nem a 9. században jelentek meg a Kárpát-medencében, hanem már (hunokként, avarokként) korábban is, sőt egyúttal őshonosak is voltunk (amit többek között a 7500 éves szentgyörgyvölgyi tehénszobor szövege és Mario Alinei felismerés is bizonyít az etruszk-magyar nyelvrokonságról). Ezt bizonyítják a magyarul elolvasható hun és avar leletek hieroglifikus szövegein kívül a történelmi források is. Például a tarih-i Üngürüsz azt írja a honfoglalókról (ez a Baján alatt bevonuló avar/szabír népet jelenti), hogy vélük azonos nyelven beszélőket találtak itt. Bonfini pedig azt írja Árpád magyar népéről, hogy a helyben talált népek közül azokkal könnyebben tudtak megegyezni, akikkel a nyelv azonossága összekötötte őket (sajnos, a pontos megfogalmazásra és az idézet helyére már nem emlékszem).

gamolta l anna valias 2018.11.20. 02:39:29

@Benkő István: A deklaráció néha csak összefoglalja, könnyebben érthetővé teszi az egyébként másutt és korábban már részletesen leírt és adatolt (ám el nem olvasott) álláspontokat. Ezért a tömör összefoglalás időnként szükséges és fontos. A finnugrista oktatás hibás beidegződéseit nem szükséges ismételgetnünk, ha azok nem igazak. Ezért nem a hunok egyik népe vagyunk, hanem maguk a hunok (Jordanes is azt mondja, hogy a szabírok az igazi hunok, a Bíborbanszületett pedig világosan megírja, hogy a magyarok régi neve a szabír). Például egy deklaráció összefoglalhatja a régen ismert, de komolyan nem vett történelmi forrásokat (a török forrásokat arról, hogy a magyar uralkodóosztály szerint a Szent Korona Nusirvántól maradt ránk - azaz mi voltunk a szabírhunok) és az írástani kapcsolatokat (azt, hogy a hunok és az avarok egyaránt használták a székely írás jeleinek előzményét és magyar nyelvű szövegeket hagytak ránk). A magyar írástanhoz pedig értenünk illik. Ha a régészeti leleteken lévő hieroglifikus szövegek nyelvet azonosítanak, akkor nem szabad követni a finnugrista oktatás szellemiségét, miszerint a magyar írástanhoz sikk nem érteni. Igenis, kell érteni. Ha az egyetemeken nem hajlandók erről semmi értelmeset sem mondani, mert a professzor urak sem értenek hozzá, akkor saját hatáskörben kell megszerezni a szükséges tudást. Baranyai Decsi János már az 1500-as években megfogalmazta azt a követelményt, hogy aki magyarnak tartja magát, az ismerje meg a székely írást. S ez alatt nem csak azt kell érteni, hogy le kell tudnunk írni a saját nevünket rovásbetűkkel, hanem azt is, hogy el tudjuk olvasni a ránk maradt hun szövegeket.