Magyar őstörténet

Julianus barátai

Czakó Gábor: ATTILA ÉS ÁRPÁD NYELVE

Őstörténetünk vitatott kérdései, Magyar Idők 2017. december 26.

2017. december 26. - Benkő István

László Gyula (1910–1998) több okból lett a magyarságtudomány fekete báránya. Például túltanulta magát. Először szobrász lett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, majd művészettörténet, néprajz, magyar, földrajz, régészet következett, sőt bölcsészdoktori oklevelet is szerzett, és tanulmányutakat tett Angliától Görögországig. Mindebből művész volta a leglényegesebb. Műgyártó ugyanis bárki lehet, művész azonban csak az, aki a Teljességhez méri magát.

attila-solyommal.jpg

Kép: Attila hun király sólyommal, Thuróczy János: A magyarok krónikája. Fordította: Horváth János. Magyar Helikon, Budapest, 1978, 49. oldal. Országos Széchényi Könyvtár, Budapest

http://magyaridok.hu/lugas/attila-es-arpad-nyelve-2393302/

Ebben különbözött kortársai zömétől, akik a szakemberséget választották a siker végett. A szakember a szakmához, mestersége szerinti szabványokhoz méri magát.

Nos, ezért mulatságos például az a többségi szaktudományos vélekedés László Gyula alapvető fölismeréséről, amit sokaktól idézhetnénk, de most éppen Györffy György (1917–2000) történésztől tesszük: „…a kettős vagy többszörös honfoglalás elméletét történeti és nyelvészeti forrásanyag ugyanúgy nem támasztja alá, mint ahogy nem egyeztethető a néppé válás folyamatának legújabban megismert törvényszerűségeivel.”

Nos, ha a lényeget nézzük, akkor eme iskolapélda hangoztatói minden célszemélyüknél jobban tudják, hogy a magyarságtudományban Hunfalvy Pál uralkodása óta egyetlen alaptétel létezik, a magyar népnek, vagy ha ez nem megy, akkor a magyar nyelvnek, a finnugor származásába vetett hit. Ebben rejlik a „törvényszerűség”. Minden, ami erre árnyékot vet, netán bajuszát cibálja, az tudománytalan eretnekség. Sőt!

Engel Pál történész akadémikus (!) leszögezte a Népszabadságban (2001. május 12.): „A tudomány ott végződik, ahol a magyar nyelv finnugor eredetét elkezdik kétségbe vonni. Ami ezen a ponton túl van, az a szellemi és politikai alvilág.”

Természetesen Györffy Györgytől Engel Pálon át a Glatz Ferencig, s még rajtuk is túl, mindenki tudja, hogy a finnugor rokonságról „történeti és nyelvészeti forrásanyag” nem szól, mert ilyen, sajnos, lényegében nincsen. Ismétlem: sajnos.

Ami közösnek látszó mondamaradék fönnmaradt az ugoroknál, az jobbára magyar eredetű, ámde eredeti alakjából, világlátásából kiforgatott töredék. Lásd például: csodaszarvas-legenda. El kell olvasni a magyar és a manysi változatot, s meg kell nézni Jankovics Marcell finnugor szellemben készített filmjét. Hiteles. A finnugorok vették át a történet foszlányait, s a maguk képére formálták.

László Gyula válasza: „Az Akadémia által elfogadott finnugor származtatás száműzte a kutatók érdeklődési köréből mindazt, ami ellentmondott volna a tannak, és ez az egyoldalúság mind a mai napig uralkodik a magyar őstörténet kutatásában: a régészek szinte csak illusztrációkként szolgálnak a nyelvtudomány tételeihez.”
Igen finom fogalmazás!

*

Az igazság igazságos. Fölragyogtatja, ami már előbb is közkincs volt krónikáinkból. Például Anonymus (1200 körül) a Gesta Hungarorumban (50–51.) a székelyekről mint Attila király népéről írt.

Ennyi elég is lehetne, hiszen a székelyek Csaba – a Tarih-i Ün­gürüszben: Kaba – népének elvonulása után, a honfoglaláskor, a Névtelen idejében is ugyanúgy beszéltek, mint mindmáig: magyarul. Ahogy korábban is, amikor ők jöttek be a Kárpát-medencébe. A hunokkal vagy az avarokkal! Létük az Árpád előtti honfoglalás eleven bizonyítéka.

szekely-telepules.JPG

Kép: Székely község címere

Kézai Simon írja: „Az Úr megtestesülésétől számított 677-ben, száznégy évvel Attila magyar király halála után […] miként a rómaiak krónikájában meg van írva, a magyarok másodszor jöttek ki Scythiából.” Tehát a honfoglalás most elfogadott idejénél több mint két évszázaddal korábban! Ám ekkor már „másodszor jöttek ki Scythiából”. A magyarok! Akiket a hatályos tudomány avarnak nevez.

*

A hunfalvyzmus szégyencsillagainak egyike a Tarih-i Üngürüsz – A magyarok története – című, talán éppen egy elveszett corvina fordításának elrejtése a magyar tudósok és az igényes közönség elől. A mű eredetijét Mahmud Temüdzsán, Nagy Szulejmán szultán (uralkodott: 1520–1566) főtolmácsa mentette meg a tűzhaláltól 1543-ban, amikor Székesfehérvár elfoglalásakor a törökök elégették a királyi könyvtárat.

Akárcsak Alexandriában, s miként megtörténhet ez Berlintől Londonig azokkal a könyvekkel, melyek vagy ellenkeznek a Koránnal, ezért rászolgáltak a tűzhalálra, vagy benne vannak, akkor pedig fölöslegesek. Mahmud a könyvet latinból a szultáni udvarban divatozó úgynevezett „népi desztánok” – értsd: népi regények – cirkalmas török nyelvére fordította.

Vámbéry Ármin 1860-ban vásárolta Isztambulban, s hazajövet az Akadémiának ajándékozta. Hunfalvy Pál főkönyvtáros azonnal kiadta Budenz Józsefnek (1836–1892), aki 22 évesen, 1858 májusában érkezett Pestre, és három év alatt akadémiai levelező taggá érett! Természetesen lesújtó bírálatot írt róla. Bírálatot egy történelmi dokumentumról…

A művet Hunfalvy rögtön a zárt osztályra helyezte! Ott porladt 110 évig! 1971-ben (!) hazafiak kalandos körülmények között filmmásolatot készítettek róla, amelyet Prágába csempésztek a Károly Egyetem turkológusprofesszorához, Blaskovics Józsefhez, aki magyarra fordította. Az első kiadás 1982-ben, a Magvetőnél jelent meg.

Szalay Károly, a kötet szerkesztője több életveszélyes fenyegetést kapott! Később Hazai György akadémikus fordítását és kritikáját az Akadémiai Kiadó adta közre (1996).

*

A Tarih-i Üngürüsz 26. fejezetében olvasható: „Hunor népét támadás érte, mely aztán ily módon elvált Adzsem padisahjától, és Pannonija tartományába költözött.

Amikor abba a tartományba érkeztek, látták, hogy csodálatosan bőséges folyamai vannak nagy számban, sok gyümölcse és bő termése van annak az országnak, és az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek].

»Mikor kerül a kezünkbe ennél jobb ország?« – mondták [Hunorék]. Ennél az oknál fogva Hunor népe [békés] megegyezéssel annak az országnak a királyához ment, alattvalójává vált.”

A mű szerint ez volt a magyarok első bejövetele Pannóniába, ám mégsem, hiszen az itt lakók magyarul beszéltek! Óvatos kérdés: az avarok itt netán hun maradékot találtak?

A könyvben több helyen olvasható, hogy a Kárpát-medencében „az ő nyelvükön [azaz Hunor népének a nyelvén] beszélnek [az ottani népek].

A Tarih-i Üngürüsz szerint egy bizonyos Kattar nevű fővezér alatt a hunok újra bejöttek. Majd a Tiszán átkelő Hunor népe egyesült Hunornak azzal a népével, amelyik Adzsem padisahjával erre a tájra költözött, és itt telepedett le.

A székelyek egyértelműen hunok, akik Erdélyben élnek – vallja e krónika szerzője is.

*

Érthető Hunfalvy Pál rettegése a könyvtől, hiszen ha Anonymus mellett más középkori írók is azt állítják, hogy Pannóniában már Árpádék bejövetele előtt magyarul beszélők, tehát magyarok éltek, akkor a finnugor tervnek lőttek – hogy közös hun–magyar szólással éljünk. (Lőttek neki – hun–magyar–ujgur–mongol szokás a koporsó lebocsátása előtt belelőni a sírba.)

Tökéletesen fölismerte, hogy a kétszeri, netán többes honfoglalás az ő finnugor elképzelését sírba döntötte volna, hiszen a Pamír környéki hunok és az Altaj térségében élő avarok aligha járogattak a finnugorok messze északnyugati honába nyelvórákat venni.

*

A hivatalosság gondjai időközben erősen megszaporodtak. Nem elég, hogy az avarok régészeti hagyatékából, az úgynevezett griffes-indás motívumokból László Gyula a mi magyar őseink kézművességének és szellemének nyomát olvasta ki.

Az úgynevezett írottasokat azért nevezik így, mert olvashatók! Éppenséggel László Gyula kiváló tanítványa, a hozzá hasonlóan sokoldalú Vékony Gábor turkológus, történész, régész, nyelvész, rovástudó jóvoltából, aki sorra fejtette meg az úgynevezett avar kori rovásírásokat. Magyarul!

Mi derült ki?

E nép valóban elődünk volt, hiszen magyarul beszélt. Ez egyértelmű a Vékony Gábor által elolvasott környei és szarvasi rovásokból, melyek jelenlegi legöregebb nyelvemlékeink, mégis csodálatosan üdék, és meglepően közel állnak mai beszédünkhöz. Rá­adásul annak is bizonyságai, hogy 670 után megszaporodtak az itteni magyarok!

*

Az igazi tudóst túlélik fölismerései. Király Péter (1917–2015) nyelvészprofesszor megállapította, hogy a VIII–X. századi nyugat-európai forrásokban (főleg a német nyelvterület kolostori névjegyzékeiben) előforduló mintegy hatvan (!) Ungarus, Hungaer, Hunger, Hungarius, Onger, Wanger személynév szintén a magyarok külső elnevezésére megy vissza, és nem valamely német köznévre.

Ez pedig azt jelenti, hogy már a honfoglalás előtt létezett nyugaton magyar „diaszpóra”! (Király Péter: A honalapítás vitás eseményei – A kalandozások és a honfoglalás éve. Szerkesztette és az előszót írta: Udvari István. Nyíregyházi Főiskola Ukrán és Ruszin Filológiai Tanszéke, 2006)

(Német) Lajos keleti frank király egy 860-ban kelt oklevelében egy határhegy neve „marcha uengeriorium”; Widukind krónikájában (A szászok története): „Avares, quos modo Ungarios vocamus” („az avarokat, akiket most ungaroknak nevezünk”) – idézi László­ Gyula. (Múltunkról utódainknak, Püski Kiadó, 1999., I. kötet)

A Szent Wandregisilius-kolostor 877. évi évkönyve szerint: „Lajos kapta meg többek között az avaroknak, azaz a hunoknak vagy ungarorum-oknak az országát.” Tehát az avar kori krónikás e három név viselőit egy népnek tudta!

*

László Gyula látta, amit félénk vagy dogmatikus pályatársai nem mertek észrevenni, ennélfogva a haladás irányát is észlelte.

A 2000-ben történt Semino-vizsgálat óta fölélénkült a genetika iránti érdeklődés. Különösen, amikor kiderült, hogy hiányzik belőlünk az uráli népekre egyöntetűen jellemző TAT (EU13 + EU14) gén. Vajon származhattunk-e azoktól, akik nem lehetnek őseink? Ezt a kérdést senki nem tette föl.

Mismásolás kezdődött: ha nem biológiai, akkor nyelvi leszármazottai vagyunk a finnugoroknak. Hogyan? Bronzkori magaskultúra hordozójaként és művelőjeként, de némaként érkeztünk az andronovói kultúra térségébe, hogy ott végre megtanuljunk beszélni a derék kőkoriaktól?

Az idén fejeződött be az a kutatás, melynek során a karosi honfoglalás kori temetők teljes genetikai anyagát elemezte Neparáczki Endre doktorandusz.

Adjuk át a szót a fiatal tudósnak: „…a karosi honfoglalás kori temetők újabb, immár tán teljes genetikai elemzése során 89 mtDNS genom elemzésével megállapítottuk, hogy a honfoglalók lehetséges őseinek 41,5%-a xiongnu (ázsiai hun), 42,7%-a skandináv-germán, 6,7%-a kaukázusi (közel-keleti), 2,2%-a szláv és 6,7%-a egyéb európai származású lehetett. Adatainkat egyéb genetikai, antropológiai történeti adatok is alátámasztják.” Tehát Árpáddal nem jöttek finnugorok!

Neparáczki Endre ezt is írja: „Eredményeink támogatják középkori krónikáink hitelét, miszerint a »honfoglalás« népünk második bejövetele, és Árpádék itt már magyar nyelvű népességet találtak. Adataink hihetővé teszik az eredetileg is magyar nyelvű székelyek hun hagyományát és a honfoglalást megelőző jelenlétüket a Kárpát-medencében.

Ezzel magyarázatot nyer a régészeti anyagból levont következtetés, miszerint a honfoglalás kori népesség régészeti hagyatékból becsült csekély létszáma alapján nem adhatta alapját a 11. századi, Árpád-kori tömbmagyarságnak (Kniezsa, 1993; Révész, 2016).

A finnugor–honfoglaló genetikai kapcsolat hiánya arra utal, hogy a magyar nyelv finnugor rétegeit nem lehet a honfoglalókhoz kötni, ellenben a magyar nyelvben meglévő masszív török nyelvi réteget nagy valószínűséggel hun eredetűnek tekinthetjük. Ez újabb kérdéseket és kutatási irányokat nyit a magyar nyelv lehetséges eredetéről és rokonsági viszonyairól.”

Hunfalvysta nyelvészeti elképzelésnek alárendelt történettudományunk máig adós a korábban érkezett s azóta is itt élt magyarok történetének föltárásával. Ahelyett, hogy legalább most munkához látott volna – nyilván ezeregy oka volt, hogy miért nem tette –, gőzerővel ostorozni kezdte az immár doktor Neparáczki Endrét és témavezető tanárát, Török Tibort, aki időközben a maga kutatását is megjelentette.

Néhány észrevétel kér szót: a nem finnugor Árpád-nép miként lett magyar ajkú?

A finnugorok – vagy legalább a hantik és a manysik – miért nem őrizték meg magyar nyelvüket és kultúrájukat?

A finnugor elem tán csak nem azért hiányzik teljes mértékben genetikai állományunkból, mert őseink valamilyen – milyen? – okból nem álltak szorosabb kapcsolatban a finnugorokkal?

Mikor és hol tanultak magyarul a finnugor népektől és tőlünk is roppant távolról érkező avarok és hunok?

arpad-cimer.JPG

Kép: Iniciálék a Képes krónikából.

*

Az utolsó szó legyen László Gyuláé: „A 896-os honfoglalás történelme szilárdan áll, amit a magam felvetése ehhez hozzáfűz, csupán annyi, hogy Árpád magyarjai a Kárpát-medencében már javarészt magyarokat találtak, akik előttük a 670-es évek táján özönlöttek ide.

A szerkesztő kiegészítése

A cikk elolvasása és utánközlése után a következő e-mail-t küldtem a szerzőnek, bízva abban, hogy a cikk a történelemkutatás és ezen belül az MTA tevékenységének megtisztulásához fog vezetni:

Kedves Czakó Gábor Úr! Olvastam az Attila és Árpád nyelve c. cikket a Magyaridok.hu weblapon, és a forrást megjelölve a saját blogomon is közzétettem: http://julianusbaratai.blog.hu/2017/12/26/czako_gabor_attila_es_arpad_nyelve?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook_share&utm_campaign=blhshare
Megtisztelne, ha elolvasná a témához kapcsolódó cikkeimet, melyek megtalálhatók a blogomon
http://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/01/az_aranyhorda_titka

http://julianusbaratai.blog.hu/2016/05/20/a_keleti_magyarok_felfedezesenek_hazai_fogadtatasa

http://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/03/a_hun-magyar_szarmazas_kutatasa_allitas_es_cafolat

Különös figyelmet érdemel Tóth Tibor antropológus és Benkő Mihály keletkutató felfedezéseinek elhalgat(tat)ása, továbbá az is, hogy az MTA BTK MÖT üléseit rendszeresen éppen az a Vásáry István vezeti, aki tudománytalannak minősítette a Magyar Nemzet 2015. február 18-i számában a hun-magyar kapcsolat kutatását, és aki korábban kijelentette, hogy a magyarok soha nem jártak sem az Uralon túl, sem a Kaukázus északi előterében.

A cikkében felvetett kérdésekre talán választ talál az őskor harci szekeréről írott cikkemben:

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/08/07/az_ostortenet_harckocsija_es_a_magyar_etnogenezis

 

Üdvözlettel: Benkő István

-----------------------

P. s.: Javasolom még a következő cikk elolvasását is:

MAGYAROK BELSŐ- ÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN

Tudomány és politika

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr8113525463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pap A. 2017.12.28. 13:23:23

Tisztelt Benkő Úr! Felfigyeltem arra a megállapításra, hogy a harci szekerek használatát követően, tehát az után terjedt el a lovas íjász harcmodor. Nem ismerem az esetleg ezt bizonyító régészeti leletek kormeghatározását, de egy ilyen következtetés számomra teljesen logikátlannak tűnik. Hogyan előzhette meg egy bonyolult, céltudatosan kimunkált, a hátaslóhoz képest nehézkes és korlátozott szerkezet időben az ősidőktől rendelkezésre álló, különösebb háziasítás nélkül is az ember alá kényszeríthető lábasjószág harci alkalmazását? A távolság és az ellenfél leküzdése lóhátról összehasonlíthatóan egyszerűbb, tehát korábbi keletű, mint a harci szekérről való. Mi a véleménye arról, hogy állítólag kőkori barlangrajzokon is találtak egyszerű szekérábrázolást? A közelmúltban egy gazdasági hetilapban olyan cikket találtam, amelyben az Akadémia régésznője a mai Magyarországon frissen kiásott, több ezer évesre datált szekérleletről számol be. Sajnos nem jelöltem meg a cikket, de kikereshető. Mi a véleménye erről? Tisztelettel: P.A:

Benkő István 2017.12.29. 05:25:01

@Pap A.: Ön is írja, hogy a szekér nagyon régi találmány. Még kőkori. Azonban nem ló, hanem más igás állat (szarvasmarha) vontatta. A nagy találmány először a sumer (négy kerekű, korong kerekekkel ellátott) harci szekér volt. Hajítódárdával volt felfegyverezve. Utána jött a két kerekű, küllős harci szekér íjásszal felfegyverezve és lóval vontatva. Ez jóval mozgékonyabb volt. Utána jöttek rá, hogy rá lehet ülni a lóra. Fontos tényező volt a kengyel is. Enélkül nem lehet a lóról nyilazni.

András Grain 2017.12.29. 17:50:24

Anonymusnál tetten érhető az igazság, a hun – magyar egység. A Gesta Hungarorumban Anonymus azt írja, hogy „896 - ban ismét bejöttek a Kárpát-medencébe a hunok, vagyis a magyarok”. (Illig szerint korrigálva 596-ban.) De valamennyi ősgesztánk tudja, hogy Atilla és fia Csaba vérvonalán vezet az út Álmoshoz, majd Árpádhoz. Álmos Szkítiából indult, ahol letelepedett életformában éltünk, tehát nem nomád hordaként érkezünk meg Atilla örökébe, hanem magas műveltséggel és technológiával rendelkező kultúrnépként, amihez az is hozzátartozik, hogy sohasem voltunk pogányok. A római egyház pogányság vádjával a manicheista hitünket bélyegezte meg, és üldözte. A szkíták manicheista keresztények voltak, így a magyarok is, amit Szent Gellért (Róma által kinevezett püspök) feljegyzéséből is ismerünk: "A magyarok hite olyan, mint a manicheista eretnekség, de egy kicsit más." Tárgyi bizonyíték, hogy a honfoglalás kori (hunok második visszatérése a Kárpát-medencébe) sírokban tömegesen találtak mellkereszteket. A nyelvünkről fontos elmondani, hogy a ma beszélt nyelvek közül a legközelebb áll az emberiség ősnyelvéhez. Minden nép krónikás hagyománya tud arról, hogy az emberiség valamikor az idők kezdetén egy nyelvet beszélt. A Bábeli zűrzavar időpontjáig - úgy mondja a krónikás hagyomány - ez így is volt. Babilonban ez idő tájt Nimród uralkodott, akit a krónikás hagyomány a magyarok ősatyjának tart. A krónikás hagyomány alátámasztani látszik Varga Csaba nyelvészeti fejtegetését, miszerint a magyar nyelv lehetett az ősnyelv. A szkíta-magyar ötvösművesség pedig a maga korában páratlan volt, tehát sem Atillának, sem Árpádnak nem okozott gondot az ércbányászat és feldolgozás, ami a magas technológiai fejlettség bizonyítéka. Leletek tucatjai bizonyítják, hogy sok más tudás mellett (pallag, azaz teraszos földművelés) ennek is birtokában voltunk, pl: mellkeresztek tömege a "honfoglaláskori" sírokban, vagy IX. századi vaskohók tucatjai a Pilisben, stb. Földművelést sem a szlávoktól tanultunk. 433-ban (hunok, vagyis a magyarok I. bejövetele) hol voltak a szlávok? - hogy tanítsanak bennünket. Na, pont ezért kellett éket verni a hun-magyar folytonosság közé. Igazából szkíta- hun- avar- magyar folytonosságról kellene beszélnünk. Anonymus Gesta Hungarorumából az is kiderül, hogy 896-ban a második bejövetelkor sem lakták a Kárpát-medencét szláv népek, a visszatérő magyarokat azonos nyelvű, ujjongó népesség fogadta, és komolyabb harcok nélkül ment végbe a visszatelepedés. Minden hazudozás ellenére a világ hunokként ismer minket, országunkat Hungáriának nevezi, sportolóink mezére a világ kedvéért mi is azt írjuk, hogy HUN. Mégis csak mi nem tudjuk, hogy HUN=MAGYAR, gyermekeinknek azt tanítjuk, hogy a hun egy kihalt nép, pedig mi vagyunk.

Benkő István 2017.12.29. 20:13:43

@András Grain: Köszönöm a hozzászólást. Sajnos a hozzászólás számtalan tévedést tartalmaz, de én nem kívánok a részletekbe bocsátkozni. Anonymus nem írt második bejövetelről, ezt Kézai írta. A magyarok vallásával, harcos lovas-nomád életmódjával a blogban megjelent korábbi cikkeimben foglalkoztam. Javasolom ezeknek a cikkeknek a tanulmányozását. Az itt most közölt - Czakó Gábor által írt - cikk a lényege véleményem szerint azoknak a módszereknek a bemutatása, melyekkel népünk történetét eltérítették, meghamisították. Erről is írtam már korábban, elsősorban az Aranyhorda titka c. cikkben, továbbá a cikk végén hivatkozott kapcsolódó cikkben is. További cél pedig László Gyula kettős honfoglalás elméletének alátámasztása.

Benkő István 2017.12.31. 13:47:59

Ennek a cikknek a lényege az MTA és egyes tudományos körök helytelen magatartásának bemutatása a 19. és 20. században. Ez a magatartás a mai napig fennáll, ahogy pl. Vásáry István akadémikus (?!) Múltunk kacatjai című, a MN 2015. febr. 28-i számában megjelent cikke is mutatja. A cikk egyes megállapításaira reagálok a következő cikkeimben: julianusbaratai.blog.hu/2016/12/03/a_magyarsag_es_a_turani_alfold_kapcsolata_allitas_es_cafolat, julianusbaratai.blog.hu/2016/12/03/a_hun-magyar_szarmazas_kutatasa_allitas_es_cafolat , Ezt a változatlan magatartást mutatja Tóth Tibor és Benkő Mihály felfedezéseinek kezelése is, ami a jelen cikk végén javasolt linkek alapján ismerhető meg. A témához nem kapcsolódó hozzászólások véleményem szerint feleslegesek, ha valaki egy-egy témát ki akar dolgozni és megjelentetni, azt lehetőleg ne hozzászólás formában tegye, mivel az csak eltereli a lényegről a figyelmet.

goumideaumineaux 2018.01.09. 16:14:56

Egy kérdés, ha a második bejövetelkor csupa magyarokat találtak itt Árpádék, akiket megéljeneztek. Hogy alakult ki a Szvatopluk-történet? Ez is csak átverés? Illetve a csata, amelyik a Feszty-körképen látható, már nem emlékszem az ellenfél vezérének nevére?

Benkő István 2018.01.09. 17:28:37

@goumideaumineaux: Köszönöm a kérdést. A cikk nem arról szól, hogy itt csak magyarul beszélő nép lett volna, hanem arról, hogy az is volt. Érdemes elolvlasni Anonymust. A (közismerten magyarul beszélő) székelyek két csatlakozásáról is ír: Kórógy vizénél és északon. Másokkal viszont csatára került sor:pl. Biharban Ménmarót Erről írtam a következő cikket:
julianusbaratai.blog.hu/2017/12/21/anonymus_hitelessege
Anonymus ezen kívül ír kétezer lenyilazott szlovénról. Megjegyzem Mátyus település (Bereg megye), Mátyusföld (Pozsony környékén) és Mátyusfalva (Székelyföldön) mutatja, hány helyen vetették be a magyarok az itt talált, csatlakozott székelyeket.