Magyar őstörténet

Julianus barátai

MAGYAR ÉS TÖRÖK, KÉT NYELVTESTVÉR?

Urali vagy ural-altáji

2017. február 19. - Benkő István

Milyen eredetű a magyar nyelv? – címmel a tortenelemportal.hu 2012. október 1-én számolt be Mátéffy Atilla – a Török Nyelvi Intézet 2012. évi konferenciáján tartott - előadásáról. (http://tortenelemportal.hu/2012/10/torok-eredetu-e-a-magyar-nyelv-turkologiai-konferencia-ankaraban/, letöltve: 2017-02-18). A cikk nyelvtörténeti kérdések taglalása mellett alátámasztja azt a nézetet, mely szerint a magyar államiság gyökerei a hun és a türk illetőleg kazár államiságba vezethetők vissza.

Egyetértve azzal az állásponttal, hogy  „A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.” (ABLONCZY BÁLINT: FORDULAT A MAGYAR EREDETKUTATÁSBAN, Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1.), úgy gondoljuk, hogy a nyelvészet komplex (interdiszciplináris) módszer alkalmazásával, a történelem többi segédtudományának eredményeit is figyelembe véve, alkalmas lehet kultúrtörténeti megállapítások alátámasztására is.

A hun, török, magyar őstörténeti kapcsolatok területén a nyelvészet azért kap különös jelentőséget, mert még ma is vannak olyan tudósok, akik a magyar nyelv finnugor eredetének kérdését összekötik a hun eredet tagadásával (Vásáry István: Múltunk kacatjai, Magyar Nemzet Magazin 2015. február 28.), mintha az egyik kizárná a másikat. Ez egyébként óriási logikai hiba, mivel a hun nyelvet nem ismerjük. Az említett előadásban ismertetett nyelvi összefüggések arra utalnak, hogy a finnugor nyelvrokonság mellett a török nyelvet is magában foglaló ural-altaji nyelvrokonságot is indokolt vizsgálni.

További lényeges tényező, hogy a 9. sz. végén végrehajtott kárpát-medencei honfoglalás - Kézai Simon Krónikája szerint a magyarok második bejövetele - az isz. 6-8. században fennállt, soknemzetiségű Türk Birodalom felbomlását követő népmozgások során történt meg. Ezért a cikk a nyelvi tényezők taglalása után a magyarság és a hun-türk birodalmak közötti politikatörténeti összefüggésekre is utal.

A cikket az alábbiak szerint ismertetjük.

„A magyar nyelv igeragozásának nagyon jellemző és szabályosnak mondható rendszere az altáji és az uráli nyelvelméletet is befolyásoló kulcsprobléma – jelentette ki Mátéffy Attila turkológus Ankarában a Török Nyelvi Intézet által rendezett eseményen. A magyar szakember a négyévente megtartott tudományos konferencián a magyar nyelvben megtalálható ótörök eredetű igei állományt vizsgálta és hasonlította össze a más nyelvekből átvett igékkel.

mateffy.jpg

Mátéffy Attila (jobbra)

Mátéffy Attila kifejtette: „a magyar nyelvben az idegen eredetű igéket egy +(V)l igeképzővel látjuk el, vagyis az átadó nyelv eredeti igéjét névszóként értelmezzük és ragozzuk tovább.” Számos példa között felsorolta a latin, (’defini-’+ál, latin: ’definire’), a német (rajz+ol, német ’reißen’), a szláv (csiná+l, szerb/horvát ’činjati’) és az angol ( dopping+ol, amerikai angol ’doping’) nyelvekből átvett igéket.

Rámutatott arra, hogy ezekkel szemben a magyar nyelvben megtalálható nagyszámú ótörök (vagy annál korábbi) eredetű igét külön képző nélkül használjuk, vagyis az igető után közvetlenül az időjel, majd a személyrag következik. Például: arat- ; árt-; bocsát-; csökken-; dől-; ér-; gyűjt-; ír-; kés(ik)-; őrül-; seper-/söpör-; stb. Hangsúlyozta: ezek nem ismeretlen tények a turkológusok körében, nemrég Róna-Tas András is felhívta rá a figyelmet.

Mátéffy Attila kiemelte: „a magyar nyelv ótörök eredetű igéi úgy ágyazódnak bele a magyar nyelv igerendszerébe, mint az uráli elmélet hívei szerinti finnugor eredetű igék, vagyis az idegen eredetű igéknél látható külön képző használata nélkül.” Mátéffy Attila kifejtette azt is, hogy a magyar nyelv jelenidejű igeragozása valamelyest hasonlít a szláv nyelvek és a német nyelv igeragozásához annyiban, hogy az igető után személyragokat használ, szemben pl. az angol nyelvvel. Ezáltal szerkezetileg lehetséges lett volna, hogy a német és szláv eredetű igék tőalakjukban kerüljenek be a magyar nyelvbe, de mégsem úgy kerültek be, hanem ezeket is egy igeképzővel latjuk el. Ez nagy különbség az ótörök eredetű magyar igékhez képest. Pl.: német mach+en –> mach+in+ál a magyarban.

A magyar szakember ezek után feltette a kérdést: „mi az oka annak, hogy a magyar nyelv – az uráli elmélet szerint átvett (szerk. megj.) – ótörök (vagy régebbi) eredetű igéi ugyanolyan rend szerint vannak használatban, mint a finnugor eredetűnek tartott igék, míg a más nyelvekből átvett igéket teljesen más szabály szerint használjuk?”

„Addig is, amíg nem adunk végleges választ a feltett kérdésre, kifejezem azon határozott véleményemet, hogy a magyar nyelv igeragozásának e nagyon jellemző és szabályosnak mondható rendszere az altáji és az uráli nyelvelméletet is befolyásoló kulcsprobléma.” – zárta előadását Mátéffy Attila.

A magyar népnév eredete

A kutató azt is elmondta, hogy a magyar népnév a történelmi forrásokban először nagy valószínűséggel Malalas 6. századi bizánci szerzetes krónikájában fordul elő, aki a Fekete-tenger északi partvidékén élő kutrigur hunok uralkodójának személyneveként örökíti meg azt. A Derbendnâme nevű 11. századi forrás ugyanerre az évszázadra és a Kaukázus északi részére vonatkoztatva arról számol be, hogy a Szasszanida Birodalom sahja, I. Huszrau Anósírván (501-579) egyéb városok mellett megalapítja Kicsi Madzsart (Kiči Majar) és Ulu Madzsart is.

A turkológus hozzátette: a 6. századot követően az arab Ibn Ruszta (900 k.), a perzsa Gardízí (1050 k.) és a szintén arab al-Bakrí (1080 k.) forrásaiban fordul elő a magyar etnoním madžγar ve bašdžirt formában. A bizánci forrásokban (9-12. sz.) a magyarok neve egyenesen türk, de a perzsa és az arab források is a türkök egyik fajtájaként jelölik meg a magyarságot. Mátéffy Attila elmondta azt is, hogy a magyar korona minden bizonnyal a 11. század végén keletkezett rekeszzománc képén nagy valószínűséggel Szent László öccse, I. Géza látható, s mellette az ógörög felirat: I. Gézának (Geobitzász), Turkia királyának. „Márpedig I. Géza (uralkodott: 1074-1077) unokahúga, Szent László leánya, Árpád-házi Piroska (Szent Eiréné) nem sokkal később II. Komnénosz bizánci császár felesége lett, tehát az Árpád-házi királyainknak bőségesen lett volna alkalma sérelmezni, ha a rekeszzománc képen téves népnév került volna feljegyzésre; ez azonban soha nem történt meg – hangoztatta Mátéffy Attila. Hangsúlyozta: „az viszont, hogy a magyarság a különböző, ma gyűjtőnéven „urálinak” nevezett népekkel bármilyen kapcsolatban lett volna, különös tekintettel a rokoni kapcsolatokra, semmilyen történelmi forrásban nem szerepel, még utalás szintjén sem. A magyar krónikák előbb az Árpád-házat (Turul nemzetség) a hun Atillától származtatták (Anonymus), majd az egész magyarságot a hunoktól (Kézai Simon).

Mindezek ellenére a nem nyelvész, hanem jezsuita klerikus Sajnovics János (1733-1785; Demonstratio Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse, 1770) a magyar nyelvet egy dán szótár adatai alapján a lapp nyelven keresztül a kínai nyelvvel rokonította. Később őt követte elmélete kialakításában az egyaránt német származású Jozef Budenz és Paul Hunsdorfer (Hunfalvy Pál). Mind a közoktatásban, mind a köztudatban máig az uráli nyelvelmélet a meghatározó modell a magyar nyelv, és a magyar etnikum jellemzésében – mondta előadásában Mátéffy Attila.”

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr5812273303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.