Magyar őstörténet

Julianus barátai

Bakay Kornél: A MAGYAR MÚLT KACATOKBÓL ÁLL?

Független Újságírók Szövetsége, 2015. márc. 30

2016. december 25. - Benkő István

magyar05.jpg

          Kép: Vadászsas és jurta, Altaj, Nyugat-Mongólia, Foto: Benkő Mihály

          2015. február 28-án, a Magyar Nemzet Magazinjának 25. oldalán Vásáry István, Múltunk kacatjai. Kell-e nekünk magyar őstörténet, s ha igen miért? címmel egész oldalas cikk jelent meg, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy a hivatalos állásponttól eltérő nézeteket a közvélemény félrevezetésének kiálthassák ki.

          A szerző egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, jelentős diplomata múlttal. Szavainak, mondatainak tehát súlya van. Részlet az írásából: „Áttekinthetetlenül sok, minden szakértelmet nélkülöző munka lát napvilágot, melyek egy részét jóindulatú dilettantizmusként, másikát őstörténeti ezotériaként, harmadik részét pedig (s ezt tartom a legveszélyesebbnek) az őstörténet álképébe (!) öltözött politikai pamflettként írhatjuk le. Utóbbiról pár szót nem árt ejteni, mivel az a magyar őstörténetírást a nagy összeesküvés alapján magyarázza: mindenki a magyar nemzet öntudatának megtörésére törekszik, aki a magyar nyelv finnugor eredetét vallja. E beteg (!) világkép fő tézisei: a magyarságot a "hivatalos", akadémiai tudományosság meg akarja fosztani dicső múltjától az őstörténelemben is, már a Habsburgok erre törekedtek, két fő ágensük Budenz József és Hunfalvy Pál volt, a szovjet korszakban ugyanez folytatódott 1990-ig, stb. E világkép egyes képviselőit a Magyar Tudományos Akadémia és (a különben nem létező) "hivatalos" magyar tudomány iránt érzett olthatatlan gyűlölet (!) tölti el, melyet nemegyszer útszéli, közönséges stílusukban is kifejezésre juttatnak. Több szót erre kár vesztegetni, mert ez nem őstörténet, hanem politika, a társadalmi lélelktan és pszichopatológia körébe tartozó kérdés.”

           A Magyar Nemzet Magazinjában megjelent cikk döbbenetes írás, amelyet tisztességes magyar ember nem hagyhat szó nélkül. Nem azért, mert a szerző öntelten és lekezelő módon vagdalkozik, hanem azért, mert nagy példányszámú napilapban mindezideig nem nagyon jelent meg olyan cikk, amelyben a Szent István előtti magyar múltat „elvetendő és nemkívánatos kacatnak” merészelte volna nevezni bárki, nemhogy éppen egy történész akadémikus.

         Hamisan és igaztalanul „hívatkozik” Anonymusra, aki az ősi hagyományaink számos elemét őrizte meg. Hazug és célzatosan eltorzított az a kijelentése is, hogy Anonymus „a kereszténység előtti hagyományok egészét” elvetette, mert a parasztok és az igricek fecsegő énekeinek minősítette. Egy ilyen magas rangú történész egyszer életében csak elolvasta „A magyarok cselekedei” c. művet?

Hasonlóképpen ámuldozik az újságolvasó a Kézai Simonról szóló mondatokat olvasván, mert azt ugyan sokszor hallhatta, hogy Kézai mester is egy mesemondó, de arról eddig fogalma sem volt, hogy „a pogány múlt a maga mondai és vallási hagyományaival már kellően (!) messzi, kétszázéves távlatba került ekkorra, s így lehetőség volt a XIII. században egy új, "eurokomform" őstörténeti koncepció és eredetelmélet megteremtésére.” Kézai Simon tehát azért vette át a nyugati írástudóktól a hun-magyar rokonságot, mert eurokomform kívánt lenni, s „paradox módon” ezzel kívánt beilleszkedni a korabeli Európába.

         Megdöbbentő ez a tudatos hamisítás, elképesztő ez a mímelt tudatlanság, hiszen a hun-magyar rokonság egyáltalán nem nyugati találmány! Már a X. században (300 évvel Kézai előtt!) közismert volt, hogy a magyarok Atilla hunjainak utódai. Ezt igazolja a Waltharius eposz, ezt igazolja a magyar hun hagyományok egésze, ezt igazolják az írott forrásadatok. Nem hisz az ember a szemének, amikor egy történész akadémikustól azt olvassa, hogy a „magyar nemesség nem vette észre,” hogy az Atilla-hagyomány a keleti barbárság elfogadása, s „a pusztító és vandál Attila alakjából a hős és nagy király alakját faragta meg.”

         Miért teszi ezt egy magyar történész, a Magyar Tudományos Akadémia egyik tagja? Nagy és nehéz kérdés, amelyre aligha lehet elfogadható választ adni.

         Számos szakmunka (!) igazolta, hogy a hun-magyar rokonság igenis ősi hagyományunk, tudatosan és büszkén vallották magukat elődeink Atilla király utódainak.

         Szerzőnk tücsköt-bogarat összehord annak igazolására, hogy a dualizmus korában kibontakozó magyar tudományosság végre rátalált az egyetlen helyes útra. „Megerősödik és tudományos bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete.” Először is tudatosan félrevezeti az olvasót azzal, hogy a magyar történettudomány elfogadta az új elméletet. Egyáltalán nem fogadta el! Másodszor: nagyon méltatlan és a szerzőt minősítő az a dörgedelmes ítélkezés, amely szerint mindenki amatőr és dilettáns, aki az „avitt felfogásokat” akarja fenntartani.

         A szerző egyébként soha nem volt lovagias ellenfél. Személyes élményem alapján mondhatom, tudományos vitákban velem szemben is (másokkal szemben is!) igen agresszív és ellentmondást nem tűrő stílust képviselt. Azt állítja, hogy „szakképzett, tudós emberekkel lehet vitatkozni, s elfogadni vagy nem elfogadni a nézeteiket,” de most sem mond igazat. Magam, mint a László Gyula-iskola egyik utolsó képviselője, aki mind régészetből, mind történelemből a legjobb és legkorszerűbb ismereteket kaptam, csak abban térek el a szerzőtől, hogy sem címeket, sem rangokat nem kaptam. E tekintetben valóban nem vagyunk egy súlycsoportban. Ám, érdemes végigtekinteni a szakmai bibliográfiámat (akár az interneten), s máris kiderül, ki mit tett le az asztalra.

         Nagy jelentőséget tulajdonít a szerző az átpolitizáltság kérdésének. Eltekintve attól, hogy egy vezető történésztől elvárható volna, hogy a kommunista diktatúra korszakát helyesen jelölje ki (1945-1990), felfoghatatlan és elképesztő az a kijelentése, hogy a „pártállami korszakban” a magyar őstörténettel fogalkozó egyetemi és akadémiai tudományosság „meg tudta őrizni tudományos autonómiáját, s kevés kivételtől eltekintve, nem vált az éppen akkor hivatalos ideológia szolgálólányává.” Ha valamikor a magyarországi történettudomány átpolitizált volt, akkor ez az időszak éppen a Rákosi és Kádár-korszak volt, amikor a marxizmus és a dialektikus történelmi materializmus minden más irányzatot letarolt és elhallgattatott. Vezető történészeink (beleértve a szerzőt is) mindannyian marxistának vallották magukat. Legtöbbjük ma is őrzi a pozicióját. Vásáry István  néhány évtizeddel ezelőtt 1945-öt „a magyar történelem óriási mérföldkövének” nevezte (Magyar Tudomány 87 /1980/ 371.), amikor „valami visszavonhatatlanul lezárult s valami új kezdődött el.”

         Milyen jogon, és milyen alapon ítélkezik a szerző olyan kutatók felett, akik nem jelentéktelen életművet hoztak létre, s akiknek az a legfőbb vétkük, sőt bűnük, hogy nem fordultak szembe a nemzetükkel, s nyiltan vállalják nemzeti elkötelezettségüket?

         A Budenz és Hunfalvy-kérdést nem az dönti el, hogy valaki „olthatatlan gyűlöletet” érez-e a hivatalos akadémiai állásponttal szemben, hanem a tények. Azok pedig azt mutatják, hogy Budenzék nagyon nem szerették a magyarokat. (Minderre elégséges adatokat találhat bárki az Árpádok országa c. könyvem 182-185. oldalán, valamint a Hogyan lettünk finnugorok? Magyarságtudományi Füzetek 1. Budapest, 2010. kötetben.)

         Ugyanígy semmit sem számít, hogy a szerző és társai „elaggott ideológiának” nevezik a „magyar őstörténettel is kóklerkedő (!) úgynevezett kurultájt.” A résztvevő százezrek jelenléte és magaviselete a döntő. S a jövőben is az marad!

         Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja keretében működő Magyar Őstörténeti Témacsoport (MŐT) létrehozása jelentős előrelépés, ám az a tény, hogy ezt a csoportot éppen a szerző vezeti, több, mint aggályos.

         Az sem kevésbé, hogy írásomat a Magyar Nemzet nem közölte, sőt válaszra sem méltatott.

                                                                                                        Bakay Kornél

Forrás: http://www.fusz.hu/fuszdrupal/?q=content/magyar-m%C3%BAlt-kacatokb%C3%B3l-%C3%A1ll

Hozzáfűzött szerkesztői megjegyzés:

 Az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport vezetőjének  cikke a Magyar Nemzet szombati Magazinjában (Múltunk kacatjai. kell-e nekünk őstörténet, és ha igen, miért?, 2015. febr. 28.): "...1867 után... megerősödik és bizonyítást nyer a magyar nyelv finnugor eredete, a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg. Jókai, Arany és sok más alkotó számára fontos és értékes volt a hun-magyar elmélet..." Nos: Arany János "Buda halálát" a kiegyezés előtt, 1857-63-ban írta, bár nem tudom, mi volt neki fontos 1867 után. Mindenesetre hun trilógiájának folytatását nem írta meg akkor sem. Ellenben a cikk nem említi  Gárdonyi Géza "Láthatatlan emberét...". Szívesen hajtanék fejet egy akadémikus ragyogó, szakszerű, profi megállapításai előtt, én, a tudatlan dilettáns,  a fentiek azonban a csak elszomorítanak. A cikk további részei ugyanennyit érnek. Ahogy egy kazah tudós mondta egyszer nekem: "Hová süllyedt a magyar tudomány?"

Benkő Mihályszargatkakep3.JPG

Kép: Nyugat-szibériai hun lelet. A párhuzamai a mongóliai hun sírok feltárásánál kerültek elő.

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr6412073377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gamolta l anna valias 2017.03.12. 03:27:07

Vásáry István nem ezzel a cikkel írta ki magát a magyar tudomány komolyan vehető alakjai sorából. megtette ő azt már a korábbi megnyilvánulásaival is.

Tény, hogy az állításai nem igazak. Például, amikor azt írja, hogy "a hun-magyar származás tana átkerül az eszmetörténeti vizsgálódások sorába, és utóéletét nem a tudományban, hanem az irodalomban és a képzőművészetben találja meg", akkor igen melléfog. Ugyanis ma már a finnugrista emlőkön cseperedett akadémikus áltudomány sem a magyar származásról beszél (ami az antropológiánk eredetét jelenti), hanem csak a magyar nyelv származását indítja az Urál vidékéről. Ha Vásáry István követné az akadémista trendet, akkor pontosabban kellene fogalmaznia (persze attól sem lenne igaza, mert a nép és a nyelve nem választható el egymástól olyan könnyen, mint azt a finnugrászok újabb téveszméi állítják).

A honfoglaló magyarság embertani jellegét adó népességet ugyanis a Szegeden elvégzett és nyugat-európai laboratóriumokban ellenőrzött legújabb genetikai vizsgálatok alapján az ázsiai Hun Birodalom adta (a férfiak Kína mellékéről jöttek, az asszonyokat pedig a Kelet-Európában talált vikingek közül hozták). Ezen túl a hunok által használt jelek is megegyeznek a székely írás előzményével. A hunok és az avarok egy sor magyarul elolvasható írásemléket hagytak maguk után, amit illene végre figyelembe vennie az MTA "tudósainak" is. A székelység eredetéről írt kötetemben ezeket a jeleket be is mutattam: mek.oszk.hu/16400/16452/16452.pdf .

Jellemző, hogy Vásáry István képes gyalázni az álláspontját bírálókat, az őstörténetünkről másként (pontosabban a hagyománynak megfelelően) gondolkodókat, de tudományos igényű párbeszédre nem vállalkozik. Ilyesmire nem csak emberileg képtelen, hanem - tanúsíthatom - a tudása és a tudósi alázata is hiányzik hozzá. Amikor az ELTÉ-n tartott előadása után megkérdeztem tőle, hogy hány jele van a székely írásnak, azt válaszolta, hogy "Lehet vagy 30-40". Amikor emlékeztettem rá, hogy Thelegdi János az 1500-as években 65 jelet sorolt fel, akkor azt azzal intézte el, hogy "A többi nem számít".

De igen, kedves Vásáry István, a részletek is számítanak! Mert az effajta felületességgel csak egy magyar- és tudományellenes prekoncepciót lehet képviselni, a történeti igazságot aligha.
.

Benkő István 2017.03.12. 17:08:22

@gamolta l anna valias: Köszönöm a hozzászólást. Lényegét tekintve egyetértek.
Magam a magyarság eredetét a ló háziasításának és a lóenergia hasznosításának idejétől indulva követném: ie. 3500 körül, Botai kultúra idejétől. Jól követhetők a régészeti, antropológiai-genetikai, nyelvi és történeti elemek, sarokpontok állapíthatók meg (íjászat, harci szekér, lovaglás, lóvontatás, bronzkultúra..."). Foglalkoztam a preszkíta-hükszosz kapcsolattal, közzé fogok tenni egy tanulmányt a kínai kultúra feltételezett hükszosz eredetéről, Mészáros Gyula foglalkozott a "chattiak és szkíták" kapcsolatával. Magam foglalkoztam a magyar név méd eredetével, Attila népeivel Thúróczy és Kálti Márk krónikája alapján (hunok és médek, azaz hunok és magyarok. Foglalkozni kell az Attila birodalma széthullása utáni eseményekkel, a magyar-türk kapcsolatokkal stb.