Magyar őstörténet

Julianus barátai

AZ EZÜSTMASZKOK TÜRK SZÁRMAZÁSRA UTALNAK

Új ismeretek a magyar őstörténetről, MAGYAR NEMZET Szombat, 1986. június 7.

2016. augusztus 20. - Benkő István

maszkcikk.JPG

"A magyarság őstörténete alighanem az egyik legfontosabb, ugyanakkor leghomályosabb kérdése Kelet-Európa történetének…Az írott kútfők elégtelen volta miatt egész sor elmélet született a magyarság kelet-európai őshazájáról. Közülük kétségkívül a Volga-uráli őshaza örvend a legnagyobb népszerűségnek” – írja a néhány éve fiatalon elhunyt szovjet régésznő, Jelena Alekszandrovna Halikova.

Az utóbbi időben fontos régészeti adat került elő az ősmagyarok Urál vidéki tartózkodásával kapcsolatban. Magyar régészek figyeltek fel rá, hogy honfoglaló őseink a Kárpát-medencében az elhunyt előkelők – általában gazdag férfiak – arcát temetéskor textil vagy bőr szemfedővel takarták le, és erre a szemek és a száj helyén ezüst- vagy aranylemezkéket, vereteket, maszkot varrtak. Hasonló szokás a legutóbbi időkig élt nyelvrokonainknál, az obi ugoroknál, párhuzamait pedig megtalálták az i. sz. VIII. századi Urál vidéki temetőkben.

A Selyem út mentén

Ennek az adatnak a segítségével sikerült a szovjet régészeknek – köztük Halikovának – magyar etnikum jelenlétét valószínűsítenie a Volga-Káma vidékén, elsősorban az i. sz. X. századi Bolsije Tigan-i temető ezüstszemlemezei alapján. A felfedezés másik következménye az volt, hogy ettől kezdve kutatóink az ősmagyarság sokat vitatott eredetű vezető rétegét a sírjaikból előkerült ezüstszemes szemfedők alapján finnugornak tekintették. Azzal érveltek, hogy e réteg törökös jellegű fegyverzete, viselete lehetett általános sztyeppei divat, de az ezüstszemes-maszkos temetkezési szokás nyilván a finnugor-ősmagyar hitvilág legmélyéből ered.

Ez a szokás azonban nem finnugor eredetű. Közvetlen párhuzamai megtalálható Belső- és Közép-Ázsiában is. 1915-16 telén, Kelet-Turkesztánban, turfáni ásatásai során Stein Aurél talált ezüstmaszkos-szemfedős temetkezést, az uraliaknál korábbi (i. sz. VII. század), astanai temetőben.

Stein Aurél 1928-ban megjelent négykötetes munkájában, az „Innermost Asia”-ban részletesen elemzi a turfáni oázisállam szerepét az ókori és kora-középkori Kína északnyugati határvidékén, a Kínát a mediterrán világgal összekötő nevezetes „Selyem út” közelében.

Turfán egyike volt a Tarim-medence ősi oázisainak. A tengerszint alatt elterülő lefolyástalan medencét északon a Tiensan-hegység, délen a nevüket igazoló „Száraz hegyek” határolják. Turfán mikroklímája lehetővé tette, hogy lakói a sivatagos környezet ellenére rendszeres csatornázással mezőgazdasági termelést folytassanak, és évente kétszer arassanak. Az oázist az időszámításunk előtti évszázadokban iráni nyelven beszélő, szogd tokhár népesség lakta.

A turfáni medence fölé magasodó Tiensan-hegység másik oldalán, az északi fennsíkok, lejtők gazdag alpesi legelőin nomád népek éltek. Itt vonult el a népvándorlás minden hulláma.

A Tiensan éles gerincei, több ezer méter magas, havas, jeges csúcsai csak látszólag választották el a hegység északi oldalát a délitől. Több hágó nyújtott könnyű átkelési lehetőséget az év nagyobb részében a lovas csapatoknak, áruval megrakott karavánoknak. Ezek az átkelők lehetővé tették Turfán lakosai és Észak lovas nomádjai között a kereskedelmet, az etnikai keveredést, és akár délről, akár északról a hódítást, a politikai hatalom kiterjesztését. A Selyem út kiépülése óta (kb. i. e. II. sz.) felváltva voltak Turfán urai a kínaiak és – sorrendben – a nomád Hsziungnuk (hunok –a szerk.) Zsüanzsüanok (ázsiai avarok), és a türkök. A kínaiak a Selyem út védelmére használták az oázist, a nomádok pedig bázisul a karavánok elleni támadásokhoz.

Ujgur uralkodók

Időszámításunk VI. századának végén és a VII. század elején a turfániak adóztak a kínai Tang császároknak, és kínai ruhákat hordtak. Ugyanakkor rendszeresen értesítették a Tiensan másik oldalán élő nyugati türkök kagáni udvarát a Selyem úton érkező karavánokról. A türkök aztán megadóztatták vagy kirabolták a kereskedőket.

A megerősödő Tang birodalom a 630-640-es években szétzúzta a nyugati türk kaganátust, és elfoglalta Turfánt is. Az oázisállam ezután – rövid megszakításokkal – kínai kézen maradt egészen a IX. század közepéig, amikor is az ujgur uralkodók székhelye lett.

Az astanai temető legkorábbi sírjait téglára vésett kínai feliratok i. sz. 608-646 közötti időszakra datálják. Ezekbe a sírokba temették a turfáni előkelőségeket, köztük a helyi uralkodó család, a nyugati türk kagánokkal rokonságban álló Csü-k három nőtagját is. A sírok feltárásakor Stein Aurél elsősorban kínai jellegű vagy származású tárgyakat talált. Ugyanakkor azonban különös temetkezési szokásra figyelt fel. A halottak arcát ovális alakú, a szélein szegélyezett Szaszanida mintájú selyemkendő borította. Alatta selyem szemfedő, a szemeken a szemfedőre varrt ezüst-maszk volt. Ez a temetkezési szokás abban az időben terjedhetett el Turfánban, amikor az oázis-állam a Tiensan nomádjainak „előretolt helyőrsége” volt a Selyem út mellett, részben nomád eredetű lakossággal.

Stein Aurél expedíciója az astanai szemfedők alatt három halott szájában I. Justinianus bizánci császár (i. sz. 527-565) arany pénzeinek utánzatát, egynek a szemén pedig – az ezüstmaszk alatt – Perzsia VI. századi uralkodóinak ezüst pénzeit fedezte fel.

Az astanai szemfedők minden elemének párhuzamai megtalálhatók a Volga-Káma vidékén vagy a népvándorlás-honfoglalás kori Magyarországon vagy pedig mind a két helyen.

A Kárpát-medencében az avarok éppen úgy valódi és hamis bizánci aranyakat használtak a halottak szájába helyezendő sírpénzként (obulus), mint az Astanában temetkező turfániak. A késő népvándorlás korabeli gazdag avarok, amikor nem jutottak bizánci solidushoz, helyette aranylemezt tettek a halottak szájába.

A Káma vidéki Tankejevkán egy sírban ezüstlemezt, egy másikban pedig aranylemezt találtak a halott fogain, selyem maradvány fölött.

Ezüstmaszkok kerültek elő Astanában, és a Káma vidékén is. Ugyancsak a maszktípusnak az arany változatai találhatók meg a Kámánál (Gorbunjata), és Magyarországon, egy honfoglalás kori temetőben (Szabolcs megye, Rakamaz: Magyarországon eddig az egyetlen.) Az ezüstmaszk variánsai lehettek a tankejevkai bolgár-török temető egész arcot befedő, felvarrható ezüstálarcai. Selyem szemfedők voltak a maszkok alatt a halottak arcán Astanában és a Káma vidékén.

Nyomok Kirgíziában

Az ugyancsak Káma vidéki Bolsije Tigan-i temetőben, amelynek sírleletei az Urál vidéki temetők leletei közül a legjobban hasonlítanak a magyarországi honfoglaló sírok anyagához, a halottak szemén a honfoglalókéhoz hasonló ezüstveretek voltak, egy alkalommal azonban előkerült a két szemet egyszerre befedő, felvarrható ezüstlemez is.

Az ezüstszemes-maszkos és szemfedős temetkezés tehát valószínűleg nem az ugor együttélés korából származó ősmagyar szokás. Az astanai párhuzamok arra mutatnak, elképzelhető más lehetőség is. Az obulus-adás görög-római szokása – hogy a halottal pénzt adjanak a sírba, a túlvilági hatalmak jóindulatának megnyerésére – már a hellenisztikus időkben eljuthatott a Selyem úton, Perzsián és Baktrián keresztül a mai Turkesztán nomád és letelepült népeinek előkelőségeihez. Belső-Ázsiában tovább élhetett eredeti formájában is, más szokásokkal kiegészülve, változásokon keresztülmenve is. Később mind a két változat visszakerülhetett Nyugatra, a Volga-Káma vidékére és a Kárpát-medencébe a nagy füves sztyeppén keresztül a nomádok hosszú vándorútján.

Ezt a feltevést igazolja, hogy az utóbbi évtizedekben a Szovjetunióban, a Kirgiz SZSZK területén a Nyugati Tiensanban és a Pamír-hegység völgyeiben az i. sz. I-V. századi úgynevezett „hegyi hun” temetőkből előkerültek az astanai ezüstmaszkok selyem változatai és a bőrből készült szem- és szájlemezes magyarországi honfoglalás kori szemfedők pontos másai, illetve ezek ősei is.

Ha az ezüst-aranyszemes vagy maszkos és szemfedős temetkezés a honfoglaló magyarság vezető rétege sírleleteinek különleges jellemzője, ősi hitvilágunk makacsul őrzött emléke, akkor ez a tény azon kutatóink véleményét erősíti, akik Árpád magyarjainak vezető rétegét hun-türk származásúnak tartják és nem azokét, akik finnugornak.

Benkő Mihály

A téma részletes tudományos feldolgozása az Antik Tanulmányok 1987/88. évi 2. számában:

www.eco-invest.hu/maszk1.pdf

A cikkben foglaltak összhangban vannak Fóti Erzsébetnek, a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tára kutatójának a honfoglaló magyarok vezető rétegének származására vonatkozó megállapításaival.– a szerk.

"A honfoglalók népessége
Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben." [Fóthi Erzsébet: A honfoglalók népessége, www.sulinet.hu/eletestudomany/archiv/2001/0104/kultur/kultur.html, 2011-01-05]


A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr8610595990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.