Nagyméretű, mongol és angol nyelven kiadott, gyönyörű képekkel illusztrált könyv jelent meg tavaly Ulan Batorban az első, önálló mongol régészeti expedíció által feltárt mongóliai hsziung-nu temető, a Gol Mod-2. sírmező feltárásának eddigi eredményeiről. (D.Erdenebaatar: The cultural heritage of the Xiongnu Empire, Ulanbaatar, 2016.). A kutatások a temetőben tizenegy éve folynak. Az 1. számú, rablók által feldúlt, kísérő temetkezésekkel körülvett, 80 méter hosszú és 40 méter széles, 21 méter mély sírból művészi arany és ezüst ötvösmunkák és számos használati tárgy, hintók, áldozati állatok maradványai kerültek a felszínre. Az ásató régészek szerint a sír feltehetőleg az egyik hsziung-nu shanjü, vagyis Égtől rendeltetett uralkodó sírja. A belőle feltárt leletek teljesen új képet adhatnak a Belső-Ázsiában, a Kínai Birodalom határvidékein élő hsziung-nuk anyagi kultúrájáról, új alapokra helyezhetik a mongóliai régészeti kutatásokat, és a Belső-Ázsiából Kelet-Európa felé vonult hunok kutatását is.
I.
„A huszadik század eleji ásatások a Noyon Uul-i hegyekben bebizonyították, hogy a Hsziung-nu Birodalom nem mítosz volt, hanem valóban létezett. A mi ásatásaink és kutatásaink pedig bizonyítják, hogy a Hsziung-nu Birodalom hatalmas eurázsiai állam volt, amely gazdasági és kulturális hídként szolgált a Kelet és a Nyugat között.”–í írja D. Erdenebaatar, az Ulánbátori Egyetem Régészeti Tanszékének professzora, a Gol Mod-2 előkelő hsziung-nu temető ásatásait bemutató, művészi kiállítású, nagyszabású könyvében [Erdenebaatar 2016, 5, 21.].
Az alábbiakban ismertetem a magyar olvasóval a Gol Mod-2 hsziung-nu temetőben folyó, véleményem szerint az eurázsiai hun régészet szempontjából is valóban korszakalkotó jelentőségű ásatásnak eddigi eredményeit Azonban, ez előtt fel kell vázolnom az olvasó számára a mongóliai ázsiai hunok (a továbbiakban: hsziung-nuk) régészeti kutatásának történetét, P. K. Kozlov Noyon-Uul-i 1924-es ásatásaitól kezdve, a XXI. század elejéig, vagyis napjainkig. Teszem ezt azért is, mert ebben az évszázados, fontos és tudományos szempontból igen érdekfeszítő munkából magam is kivettem a részem évtizedeken keresztül.
A hsziung-nuk mongóliai sírjainak feltárásai 1924–ben kezdődtek meg, amikor P. K. Kozlov ezredes, Tibet és Mongólia kutatója és emberei egy, az észak-mongóliai Noyon Uul hegyekben rejtőző Noyon Uul-i temetőben régészeti szempontból nézve nem szakszerűen, „kút aranyásó módszerrel” feltártak 6 előkelő hsziung-nu sírt. Az ásatásokat a 230 síros lelőhelyen a következő években, 1927-ig szakképzett orosz régészek: S. A. Tyepluhov, G. I. Borovka, majd A. D. Szimukov folytatták. A feltárt nagy és mély, lépcsőzetes elit sírokból és a kisebb kísérő sírokból számos, az ázsiai hunok életét bemutató tárgy került az Ermitázsba: többek között nemezszőnyegek figurális ábrázolásokkal, ruhák, bronz- és ezüst és arany veretek, selyemdarabok és kínai feliratú lakozott serleg. Bővültek ismereteink a hsziung-nu előkelő sírok és kisebb sírok szerkezetéről, a hsziung-nuk temetkezési szokásairól is [Rugyenko 1962/a, I–LXIII. Táblák; Encyclopaedia Xiongnu, 2013, 141.].
Ezeket a kutatásokat újította fel a második világháború után az egyik első, Moszkvában tanult mongol régész, Ts. Dorzsszüren. Ő újabb előkelő sírt és 15 köznépi sírt tárt fel Noyon Uulban 1954-1957 között. [Dorzsszüren, 1961]. Ezekhez a kutatásokhoz csatlakoztam 1961-ben jómagam is, amikor Ts. Dorzsszürennel együtt két kisebb sírt tártunk fel Noyon Uul-ban. Ez után három évtizedig én, Erdélyi István voltam az 1960-as évek elején megszervezett közös magyar-mongol akadémiai, régészeti expedíciók vezetője, társulva mongol kollegákkal.
Nem véletlenül vállaltam magamra ezt a feladatot. 1955-59-ben, egyetemi tanulmányaim befejezése után Szentpéterváron (akkor: Leningrád) voltam aspirantúrán. Ottani munkám során többek között kapcsolatba kerültem, és együtt dolgoztam terepen is két nagynevű és nagy tudású orosz kutatóval: L. N. Gumiljovval, a Történettudományok Doktorával, az „eurázsiai gondolat” elméletének kidolgozójával, valamint A. N. Bernstam régész professzorral, a közép-ázsiai hun temetők feltárójával. Ők nagyon komolyan foglalkoztak a népvándorlás kezdeteivel, illetve a hunok Nyugatra, Közép-Ázsiába, majd Kelet-Európába vonulásának kérdésével. Nézeteik hatottak rám. Így a már addig is meglévő érdeklődésem egyre inkább a hunok története, régészete felé irányult. Természetesen nem volt számomra közömbös az sem, hogy a hunok Attila királyuk uralkodása idején komoly szerepet játszottak Pannónia történetében, és a dunai limes lebontásával közvetlen szerepük volt a Római Birodalom bukásában is. Középkori krónikáink pedig összekapcsolták a magyarok történetét a hunok történetével. A kutatók egy része az európai hunokat az ázsiai hunoktól, vagyis a hsziung-nuktól származtatta, mások azonban erősen kételkedtek ebben az eredetben. A régészet tudománya sem tudott a hunokkal kapcsolatos történeti és régészeti kérdésekre egyértelmű választ adni. L. N. Gumiljov és A. N. Bernstam úgy vélték, hogy az ázsiai hunok Európa felé vonulásuk során Szibériából más népek mellett magukkal sodortak nagyszámú ugort is, akik aztán az Urál-vidéken részt vehettek a magyar etnogenezisben. Jómagam hajlottam a két nagy orosz tudós nézeteinek elfogadására. (Később, az 1990-es évek elején, az övékéhez hasonló álláspontra jutott V. A. Mogilnyikov, a neves szibériai régész is. Vö.: [Mogilnyikov 1992, 292–311.]). Mások viszont erősen vitatták Bernstam és Gumiljov nézeteit a hunokról. A hivatalos szovjet tudománypolitikai álláspont akkoriban és a következő évtizedekben is erősen hun-ellenes volt.
Régészi, történészi pályám egyik fő céljának tekintettem a hsziung-nuk kapcsolódásának Attila hunjaihoz, vagy esetleg ennek ellenkezőjének a régészeti bizonyítását. Mindez arra vezetett, hogy a gyökerénél próbáljam a kérdést megragadni, és az ázsiai hunok ősi lakóhelyén, Mongóliában vegyek részt hsziung-nu temetők felkutatásában, ásatásában. Szerencsére módom és alkalmam is nyílt erre.
1961–1990 között Ts. Dorzsszsüren, majd D. Navan és D. Cevendorzs mongol régészekkel együtt számos hsziung-nu köznépi sírt tártunk fel többek között a Gol Mod-1-es temetőben, ahol később, 2000-től a francia-mongol közös expedíció végzett feltárásokat; valamint a Noyon Uul-i, Naimaa Tolgoj-i, Dulga-Uul-i, Morun Tolgoj-i és Khudagyn Tolgoj-i hsziung-nu kurgántemetőkben. A mongóliai kutatásokban különböző időkben több magyar kutató is részt vett: így Ferenczy László, a Kelet-Ázsiai Múzeum akkori igazgatója; Makkay János régész, Fresch Miklós archeo-botanikus; Benkő Mihály történész, akivel most együtt írjuk ezt a tanulmányt; továbbá Sugár Lajos, az MTA Régészeti Intézetének fotósa; rajzolóként pedig Egyed Endre, az MTA Régészeti Intézete Műszaki Osztályának vezetője és Erdélyi Péter. Ásatásaink eredményeinek egy része megjelent tanulmány formában [Erdélyi 1962; 1963; 1974; 1994; Erdélyi–Ferenczy 1963; Erdélyi–Navaan 1965; Erdélyi– Navaan 1966; Erdélyi–Navaan–Dorzsszüren 1967; Erdélyi–Fejes 1987]; majd könyv formájában is [Erdélyi 2000]. Teljes leírásuk megtalálható kiadatlan ásatási naplóimban.
Megemlíteném, hogy az 1988-as Dulga Uul-i ásatásunkon Hentij Ajmagban, majd közvetlenül utána terepfelmérésünkön Szuhbaatar Ajmagban, a mongol fél részéről D. Cevendorzzsal együtt kezdő régészként részt vett D. Erdenebaatar is, aki jelenleg a Mongol Állami Egyetem Régészeti Tanszékének tanszékvezető professzora, és a Gol Mod-2 előkelő hsziung-nu temető cikkünk második részében ismertetendő ásatásainak vezetője. Magyar részről ugyanennek az 1988-as expedíciónak tagjai voltak még Benkő Mihály, Erdélyi Péter, és Sugár Lajos. Dulga Uulban az alkalommal velünk egy időben, de tőlünk függetlenül végzett ásatásokat a hsziung-nu köznépi temetőben V. V. Volkov orosz régész.
Hogy az olvasó könnyebben képes legyen elképzelni a terepmunka szépségeit és nehézségeit Mongólia pásztorok, nyájak, ménesek lakta széles pusztáin, először is le kell szögeznem, hogy a mongol pusztán, hegyekben a régészeti lelőhelyek, vagyis a nagy temetők nincsenek beépítve. Tehát építmények sehol nem akadályozták a kutatást. Mongóliában a fővároson, Ulan Batoron és a megyeszékhelyeken kívül az 1960-90 közötti években nem voltak sehol állandó épületek. A nehézségeket más problémák okozták. Aszfaltozott utak, autószervizek, benzinkutak kint a terepen akkoriban még szinte egyáltalán nem voltak. Benzint sem volt mindig egyszerű beszerezni. A földutakon olyan távolság megtétele, amelyet aszfalton néhány óra lett volna, napokig tarthatott. Ráadásul, Mongólia területe óriási: több mint 1 millió négyzetkilométer. A földrésznyi országban másfél millió ember lakott, ebből egy millióan a fővárosban. Fél millióan, vagyis két négyzetkilométerenként egy ember élt kint a hatalmas füves térségeken. A kiépítetlen utakon gyakori volt a mély sár, amelybe a Mongol Akadémia Régészeti Intézetének gyengén szervizelt öreg teherautói esetenként beleragadtak. Az „expedíciós hónap” július volt. A téli, tavaszi időszakban nem eshetett szó sem ásatásról, csak esetleg terepfelmérésről. A nagy esőzések, a folyók áradása augusztusban kezdődött, ilyenkor könnyen kint lehetett ragadni a terepen. Segítség nélkül várhatták a kutatók az apadást. A talajra nyáron is az örök fagy volt a jellemző, ez megnehezítette a legalább 4–5 méter mélységben lévő sírok feltárását. Így a legalább több tucatnyi, esetenként több száz sírt magukba foglaló temetőkből többnyire csak két-három sírt voltunk képesek feltárni egy-egy expedíció során. Nagyobb sírok, vagyis előkelő hun sírok feltárására azok mérete, és a Mongol Tudományos Akadémia részéről az adott célra szánt igen csekély anyagi támogatás következtében az egyes expedíciókon rendelkezésünkre álló idő alatt, nem is gondolhattunk. Ehhez nagyszámú munkásra lett volna szükség, akiknek megfizetésére nem volt pénz expedícióink költségvetésében. Élelmiszerellátásunkról a napidíjból kellett gondoskodnunk.
Az általunk kutatott hsziung-nu köznépi temetők valamennyi sírját alaposan kirabolták, kevés leletet adtak. Mégis, a feltárt leleteink között akadtak olyanok is, amelyek jelentősen előrevitték az ázsiai hunok kutatását. Naimaa Tolgoj-ban az egyik sírból felszínre került egy olyan típusú füles bronzüst is, amelyhez hasonlóakat nemcsak belső-ázsiai hsziung-nu sírokból, hanem a Nyugat felé vonuló hunok sírjaiból, áldozóhelyeiről is feltártak a Belső-Ázsiából Szibérián, Közép-Ázsián, az Urál-vidéken keresztül Kelet-Európáig, Magyarországig, sőt, egészen Orleansig, illetve Troyes-ig, az egykori catanaulumi csatatérig vezető hosszú útjuk több pontján. A józanabb ítéletű kutatók még a tudománypolitika legvadabb hun-ellenes időszakában is a hsziungnu-hun azonosság cáfolhatatlan bizonyítékának vélték ezeket az üstöket. [Vö, Érdy 1993; Zaszeckaja 1994, 134 sk.] 1971-ben Dulga Uulban a közös magyar–mongol akadémiai régészeti expedíció fedezte fel egy öt és fél méter mélységű köznépi hsziung-nu sír feltárásakor a világ eddig ismert legrégibb vaskengyelét. Később, 1981-ben V. V. Szvinyin orosz régész tárt fel egy kengyelpárt a Tola folyó partján fekvő Mozin Tolgoi nevű hsziung-nu temető egyik sírjából. Így teljesen bizonyítottá vált, hogy az ázsiai hunok már ismerték és használták a kengyelt. A kengyel felfedezése forradalmat jelentett a nomád lovas hadviselés történetében. Nagymértékben elősegíthette a hunok katonai sikereit Ázsiában és Európában egyaránt. 1989-ben a közös Magyar-Mongol Akadémiai Expedíció, azaz mi is ástunk az imént említett Mozin Tolgoj-i ázsiai hun temetőben, és az 1. sz. sírból egy zeneszerszámot: dorombot tártunk fel. Az acéllemeznek, annak idején a keskenyebb részét vették a szájba, a vastagabb rész kiállt belőle, úgy zenéltek vele. Ezt a zeneszerszámot sámánok is használták. Emberi csontokat alig találtunk a sírokban, ami előkerült, azt Magyarországon vizsgálták meg az antropológusok. Megtaláltuk Dulga Uulban a többek között az ősmagyarokra is jellemző részleges lovas temetkezés nyomait is. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a gyér leletanyag ellenére is, munkánk nem volt eredménytelen. Ásatásaink hozzájárultak az ázsiai hunok kultúrájának, hitvilágának, hadművészete alapjainak jobb megismeréséhez.
Meg kell jegyeznem, hogy ugyanebben az időszakban, vagyis 1961–1990 között szovjet régészek is folytattak ásatásokat mongóliai hsziung-nu temetőkben: többek között P. K. Konovalov, V. V. Volkov. Jelentős kutatások folytak már 1949-től a Bajkálontúlon is (a Szovjetunió Burját-Mongol Autonóm Köztársaságában) A. P. Okladnyikov, P. B. Konovalov, A. V. Davidova, S. S. Minajev vezetésével. Érintetlen köznépi hsziung-nu sírok is kerültek napvilágra [Vö.: Davidova 1985.]. Feltártak hsziung-nu sírokat, temetőket Kínában: Belső- Mongóliában és Shanszi tartományban is. [Xiongnu Encyclopaedia 2013, 10. skk.].
1990–2006 között mongol-francia, mongol-amerikai, mongol-dél-koreai és mongol-orosz közös expedíciók végeztek terepszemlét és folytattak ásatásokat Mongólia területén, többek között olyan hsziung-nu temetőkben is, amelyeket korábban mi is kutattunk: így Gol Modnál, Dulga Uulnál, és Noyon Uulban. A franciák voltak az elsők, akik feltártak egy teljes, 98 sírból álló ázsiai hun temetőt Burkhan Tolgojnál (Bulgan Provincia). Fontos eredményei voltak az Arkhangai Ajmagban, a Gol Mod-1 temetőben folytatott ásatásaiknak is. Jelentős monográfiák is megjelentek ebben az időszakban: például a közös francia-mongol expedíció vezetőjének, P. H. Giscardnak a könyve a hsziung-nu temetkezési szokásokról 58 sír leletanyaga alapján, [Giscard 2000.], vagy Z. Batszaikhan mongol régész műve: The Xiongnu (archaeology, ethnography, history). [Batszaikhan 2003]. A francia régészek színes filmet is készítettek ásatásaikról.
1961-ben, abbaín az időben, Mongóliában először ástam hsziung-nu sírokat, még mindössze 850 előkelő és köznépi ázsiai hun sír helyét ismerték a földrésznyi ország területén a régészek. Ezek közül addigra 173-at tártak fel. A terepfelméréseken felfedezett mongóliai hsziung-nu sírok száma 2013-ben már mintegy 5 ezer volt, ebből az előkelő sírok száma mintegy 2000. A régészetileg kutatott temetkezések száma jelenleg 500 körül lehet, ezek között vannak köznépi és előkelő sírok egyaránt. Természetesen a feltárt sírok bizonyára csak a töredékét adják a teljes hsziung-nu sírállománynak, és a felmért sírmezők is csak egy kis részét adhatják Mongólia hsziung-nu temetőinek.
Mongóliában valamennyi feltárt hsziung-nu sír rabolt volt, a köznépi, és előkelő sírok egyaránt. A „Han Shu” kínai forrás szerint Zhao császár idején a wuhuanok megerősödtek, és bosszúból kirabolták a hsziung-nu sanjü halomsírját. A hsziung-nuk haragra gerjedtek, Keletre vonultak és megsemmisítették a wuhuanokat. A történetben lehet némi igazság, mert mindeddig nem került a felszínre Mongóliában rabolatlan hsziung-nu sír. [Erdenebaatar 2015, 220.]. (A hsziung-nu kor után a népvándorlás-kori nomád népek vezéreit a sírrablás elleni védekezésként Mongóliában, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában egyaránt rejtett sírokba kezdték temetni, ezek nagyon ritkán és csak véletlenül kerülnek a felszínre. [Erdenebaatar 2015, uo.]). A feltárt 500 rabolt mongóliai hsziung-nu sír leletanyaga így is igen jelentős, de csak nagyon kevés művészi aranytárgy akad közöttük. A kutatók egy része emiatt úgy vélte: a hsziung-nu sírokban kirablásuk előtt is kevés arany lehetett. Ennek az elméletnek az alapján, ha a mai Mongólia határain, vagyis az északi hsziung-nu birodalom központján kívül eső, de a Han korban hsziung-nu uralom alatt lévő területeken – például Belső-Mongóliában – arany ötvösműveket bőségesen tartalmazó hunkori sírokat tártak fel, a sírok nemesfém leleteit a kor régészeti szakirodalmában nem tekintették hsziung-nu emlékeknek, hanem inkább szkíta, jüecsi ötvösműveknek. Vonatkozott ez például az Ar Tsaidami „hunkori” – nyilván hsziung-nu – temetőre is (Kína, Belső-Mongólia), ahonnan 1972-ben három sírból 218 ékszer, köztük egy teljes aranyöv és egy arany korona, a tetején türkiz szemű madárral került a felszínre. [Vö.: Encyclopaedia Xiongnu 2013, 96].
Egyetértek Sz. I. Rugyenkoval abban, hogy a mongóliai előkelő hsziung-nu sírokban – ruházat, nemezszőnyegek, nyílhegyek, a koporsókat díszítő selyem, vékony aranylemezek, bronz-, vas- és agyagedények, kínai és más eredetű tárgyak, stb. mellett – bőségesen lehettek aranyból, ezüstből készült ötvösmunkák is. A rablókat ezek érdekelték és a fegyverek, hiszen nem véletlen, hogy a ruhákat, szőnyegeket otthagyták a Noyon Uul-i sírokban. [Rugyenko 1962/a, 23.]. A sírrablók nyilván nem véletlenül túrták fel és fosztották ki aranyásó „kút” módszerrel [Encyclopaedia Xiongnu 2013, 141.] az igen mély, előkelő sírokat. Viszont nemesfém ékszerek tömeges sírba tételére valóban kevés bizonyítékhoz juthattunk mi, a Mongóliában kutató régészek, szinte napjainkig. A sírokat fosztogató rablók alaposan végezték munkájukat. [Vö: Encyclopaedia Xiongnu, 2013, 25.]. A régész a feltárt tárgyakkal dolgozik, csakis azok alapján ítélhet egyértelműen. Ezért adta a következő címet egyik cikkének Ursula Brosseder német régésznő: „A hsziung-nu lépcsőzetes temetkezések és azoknak előkelő temetkezésként történő értelmezése [Brosseder 2009.]. Ez a cím jelzi, hogy a lépcsőzetes hsziung-nu sírokat gazdag nemesfém leletek híján eddig régészetileg tulajdonképpen csak értelmezni lehetett előkelő sírokként.
Ezen a helyzeten változtatott alapvetően a közép-mongóliai Gol Mod-2. temető több mint egy évtizede folyó feltárása, amelyet D. Erdenebaatar, az Ulan Batori Egyetem régészeti Tanszékének vezető professzora irányít. Az előkelő hsziung-nu temető 1. számú sírjából, bár ez is alaposan rabolt volt, komoly mennyiségben kerültek a felszínre ott felejtett gyönyörű arany és ezüst lószerszámveretek, jádetükör valamint más, tudományos szempontból is felbecsülhetetlen értékű tárgyak. Ez a kincs, amely a feltárás helyszíne és a leletek kora alapján kétségtelenül hsziung-nu nagyúri sírból került a napvilágra, mindenképpen bizonyítja a nemesfém tárgyak bőséges használatát a hsziung-nu előkelők között. Remélni lehet, hogy Belső-Ázsia legnagyobb hsziung-nu sírjának frissen publikált leletanyaga alapján végre egyértelműen megkülönböztethető, külön választható lehet a Han-kori hsziung-nu ötvösművészeti neo-állatstílus az eurázsiai szkíta-szarmata állatstílustól.
Az alábbiakban ismertetjük a Gol Mod-2 hsziung-nu temető feltárásának eddigi eredményeit. Beszámolónk alapja, a kollegái szerint is „aranykezűnek” bizonyult D. Erdenebaatar professzor 2015-ban Ulan Batorban megjelent mongol nyelvű szakmai monográfiája [Erdenebaatar 2015]; valamint az idén megjelent, a nevezetes ásatást és leleteit művészi fotókon és mesteri illusztrációkon keresztül bemutató nagyméretű, angol-mongol nyelvű könyve, a „The Cultural Heritage of the Xiongnu Empire” [Erdenebaatar 2016].
II.
A Gol Mod-2 néven ismertté vált mongóliai hsziung-nu arisztokrata temetőt a Hangai hegységben, Arkhangáj provincia Undur Ulaan szamónjában egy közös mongol-amerikai terepfelmérő expedíció fedezte fel 2001-ben. A terület neve Balgaszün Tal. A temetőt a helyi pásztorok Gol Modnak nevezik, ugyanúgy, mint a tőle 100 kilométernyire, Khairkhan szamónban fekvő Gol Mod-1 temetőt, amelyet Ts. Dorjsuren fedezett fel 1961-ben. 1963-ban a Gol Mod-1 temetőben Ts. Dorzsszürennel együtt feltártunk néhány kisebb sírt. [Vö.: Erdélyi-Navaan-Dorzsszüren 1967.]. Később, 2000–2008 között a francia-mongol közös régészeti expedíció folytatta ott az általunk megkezdett munkát. A Mongólia méreteihez képest viszonylag kicsiny, 100 kilométernyi távolság két olyan – egyaránt a Hangaj hegységben rejtőző – hsziung-nu arisztokrata temető között, amelyeket a helyiek egyaránt Gol Mod néven ismernek, arra mutat, hogy a Hangaj hegység lehetett az északi hsziung-nu birodalom központja. [Encyclopaedia Xiongnu 2013, 99.].
A 2001-ben felfedezett Gol Mod-2 hsziung-nu temető 452 sírja közül 107 nagy előkelő sír. Ebből 98 négyszögletes alakú, a sírhoz vezető kő folyosóval, 9 pedig kerek, ugyancsak felvezető kő folyosóval. 81 kerek mélyedés is van a temetőben kőtakaró nélkül. Ezeket szintén sírnak vélték. A kő folyosóval rendelkező síroknak kísérő sírjaik vannak, amelyekbe valószínűleg a központi sírokban eltemetett előkelőségeket a másvilágra kísérő szolgáikat és családjukat temették. [Erdenebaatar 2017, 80]. Ezeknek a kísérő síroknak a száma a nagy sírok körül változó, 1-től 30-ig terjed. Összesen 264 kísérő sír van a Gol Mod-2 temetőben. [Encyclopaedia Xiongnu 2013, 98 sk.]
A Gol Mod-2 hsziung-nu temetőben 2002 óta folynak Az ásatások az Ulanbatori Egyetem Régészeti Tanszéke munkatársainak részvételével, akiket a tanszékvezető professzor, D. Erdenebaatar irányít. Ez az első olyan mongóliai ásatás, amelyet csak mongol kutatók végeznek önállóan. külföldi résztvevő nélkül. Az eddigi feltáró munkát két mongol cég: a Dzsenko Kft és a Tünen Khisigten Kft támogatta jelentős összegekkel, mintegy 150 ezer dollárral. Így nem volt gond a nagy sírok feltárásához szükséges nagyszámú fizikai munkás bérének kifizetése. A munkálatokon egyébként részt vettek katonai egységek, nyári szakmai gyakorlaton lévő régészhallgatók is.
A jó szervezés módot adott arra, hogy az 1. számú előkelő sír és 30 kísérő sírjának feltárását egy időben végezzék a híres orosz régész, S. S. Minajevnek, a bajkálontúli hsziung-nu sírok egyik feltárójának módszerével. [Erdenebaatar 2015, 220.].
2002–2010 között folyt az 1. számú előkelő sír kísérő sírjainak feltárása. A sírok valamennyije rabolt volt. Ennek ellenére jelentős leletek is kerültek elő belőlük. Ilyenek voltak a 3. számú, egy gyermeket magában rejtő sírból felszínre került birka lábközépcsontok. A hasonló csontocskák mindmáig a jurtákban élő mongóliai gyermekek kedvenc játékai, ezt jómagam is többször láttam. Önmagában is érdekes lett volna, hogy a 2000 évvel ezelőtt élt hsziung-nu gyermekeknek ugyanaz volt a kedvelt játéka, mint a mai pusztai mongol kicsiknek. Azonban a 3. számú kísérő sírból felszínre került lábközépcsontokra olyan tamgák voltak felvésve, amelyek 1200 évvel később a Dzsingiszi birodalmat alapító nemzetségek tamgái voltak Napot ábrázoló, villa alakú és rács alakú mintákkal. Ez a tény D. Erdenebaatar szerint bizonyítja Dzsingisz kán mongoljainak közvetlen leszármazását a hsziung-nuktól. [Erdenebaatar 2015, 228]. Ahogy maga Dzsingisz kán írta nyolcszáz évvel ezelőtt Csang Sun taoista bölcsnek: „Úgy tűnik nekem, hogy a shanjük távoli kora óta nem volt még egy ilyen hatalmas birodalom (mint a miénk)…” Tehát Dzsingisz kán tudott a hsziung-nu sanjük országáról, és azt saját birodalma elődjének tekintette. [Erdenebaatar 2016, 13.].
Ugyancsak értékes lelet a 30. számú kísérő sírból feltárt kék üvegedény, amely a Római Birodalomban, feltehetőleg Germánia területén készült. A lelet, amely az első ilyen jellegű Mongóliában, bizonyítja a belső-ázsiai hsziung-nu birodalom széleskörű, a Római Birodalomig terjedő kereskedelmi kapcsolatait. [Erdenebaatar 2015, 228.]. A Selyem úton a Kínai Császárság, Kelet-Turkesztán, Szogdia, Baktria, Perzsia, Róma és Görögország kereskedtek egymással. Az Északi Hsziung-nu Birodalomnak egyik fő célkitűzése volt a Nagy Selyem Út belső-ázsiai szakaszának uralása [The Treasures Of The Xiongnu 2011, 27].
A Gol Mod-2 hsziung-nu temető legnagyméretűbb, igen rangos sírjának, az 1. számú sírnak a felvezető folyosóját 2006–2010 között, magát a sírt pedig 2011 májusától 2011 november 8-ig tárták fel. A 40 méter széles, felvezető kőfolyosóval együtt mintegy 80 méter hosszú és 25 méter mély sír Belső-Ázsia legnagyobb ázsiai hun sírja. [Erdenebaatar 2015, 228.].
A hatalmas sírt alaposan kirabolták, ami nehezebbé tette a sírban használt temetkezési szokások megállapítását. 21 méter mélyen feküdt a 25–30 cm vastag fákból készült temetkezési fülke. Mellette nagy áldozati tűz nyomai, amelynek nyomait egy méter vastagságú faszénréteg őrzi. Ezen a szénrétegen az itt eltemetett hsziung-nu nagyúr által használt, 16–17 hintó feküdt, amelyeket elégettek. Ezt a hintók fennmaradt bronz- és vas maradványai bizonyítják. Egy lakkozott fából készült hintó – feltehetőleg a kínai Han császárok temetkezési ajándéka – ép állapotban lett eltemetve. [Erdenebaatar 2016, 31.].
16 méter mélyen a föld felszíne alatt a sírhalom északi részén 30 ló és 5–6 bárány, vagy kecske koponyáját és lábszárcsontjait fedezték fel a régészek. Ez a részleges ló- és báránytemetkezés egészen biztosan a tor áldozati étkezésének maradványa volt. Erdenebaatar 2016, 32.] Újabb régészeti bizonyíték került hát elő arra nézve, hogy a részleges lovas temetkezést, a honfoglaló magyarok egyik legjellegzetesebb temetkezési szokását a hsziung-nuk, illetve az ázsiai hunok is gyakorolták.
A rablók a délkeleti oldalon hatoltak be a temetkezési fülkébe, amely aztán a rá nehezedő föld súlya alatt teljesen összeomlott. Azonban fontos, hogy meg lehetett állapítani a koporsót rejtő fa fülkének a helyét. Az expedíció megtalálta a teljesen elpusztított koporsó maradványait, az áldozati tárgyakat, beleértve ebbe díszítő tárgyakat és mázas kerámiát is. Az elhunyt tájolása észak-déli volt, hasonlóan más hsziung-nu temetők sírjaihoz. A rablók a koporsó arany díszítését is leszedték, a koporsóból pedig szinte mindent elvittek. Az elhunyt használati tárgyai: agyag- és bronzedények, üstök, bronztálak, bronz áldozati teás kancsó. azonban a gerenda-fülkében a helyükön maradtak. A fülke északi oldalán kerültek elő nagy agyagedények, üveg- és jáde kupák. A keleti falnál lószerszámok kerültek arany-, ezüst- és bronzveretekkel, valamint itt fedeztek fel a régészek unikális leletként egy páratlan szépségű faragott jádetükröt is. Könnyen lehet, hogy a rablók mindezt a kincset a homokos talajba épült, a fejükre omló mély sírból való menekülés pánikjában hagyták ott.
A sírból jóval több, mint száz arany- és ezüstveret került a felszínre. A féldrágakövekkel ékesített, arany lószerszámveretek kiemelkedően szép darabjaiként publikálása után hamar ismertté vált világszerte a szakemberek körében egy 13 centiméter átmérőjű aranyfalár-pár, amelyeken egyszarvú, szárnyas sárkányokat öntött ki az ötvösművész. A sárkányok füleit, tollait, ízületeit kvarckristály- és zafírbetétek ékesítik. Ennek az egyszarvú, különleges hatalommal rendelkező mitikus lénynek a mongol neve „Bersz”. A Bersz egyesíti magában a sárkány és a hópárduc erejét. Ugyanez az állat látható a falárokkal együtt feltárt torzított ovaloid arany lószerszám vereteken is. Az aranyozott ezüst lószerszámveretek között volt két ugyancsak 13,3 centiméter átmérőjű falár-pár. Ezek közül az egyik falár-párt egyszarvú kőszáli kecske, a másikat pedig és egy Mongóliában élő antilop-fajta egyszarvú ábrázolása díszíti. Ugyanezek a mitikus állatok láthatók a tucatnyi torzított ovaloid ezüstlemezen is. Egyes, 3 cm átmérőjű arany lószerszámvereteken és a kisebb ezüstcsatokon, valamint a jádetükrön macskaszerű ragadozók alakja vehető ki.
Az ásatást vezető D. Erdenebaatar szerint az aranyfalárok a Nap, az ezüstfalárok a Hold jelképei. [Erdenebaatar 2016, 56–65; 124–131.] A hun előkelő sírjaiban a koporsó északi, fej felőli részéről gyakran kerültek elő arany, vagy vas Nap és Hold jelképek. A Hsziung-nuk Nap és Hold imádatát jelzi a Shiji nevű kínai forrás: „A Hsziung-nu shanjü reggel a Naphoz, este a Holdhoz imádkozik…” [Encyclopaedia Xiongnu, 2013, 169 sk.].
Az összetört koporsó feltárása során került elő az eltemetett koponyájának egy része, valamint arany lemezekkel díszített páncélzata [Erdenebaatar 2015, 221.].
A Gol Mod-2 temető 1. számú sírját és kísérő sírjait az elvégzett rádió-karbon vizsgálat az i. e. II – i. sz. I. századra keltezi.
A Gol Mod-2 temető (Balgasyn Tal, Khanui Bag, Undur Ulaan szamón, Arkhangai Provincia) 1. számú előkelő sírjából felszínre került régészeti anyag bőséges bizonyítékot ad arra, hogy az itt eltemetett személy a hsziung-nu társadalmon belül igen magas rangú személy lehetett. Bár a sír alaposan rabolt volt és lehetetlen megállapítani, mi mindent vittek el belőle, az ásatás vezetője szerint a bronz- és agyagedények, ékszerek és a művészi arany- ezüst- és bronz lószerszám veretek mennyiségben és minőségben, megjelenésükkel és ábrázolásaikkal egyaránt bizonyítják, hogy a sírba az egyik shanjüt, vagyis egy Égtől rendeltetett hsziung-nu uralkodót temették el. [Erdenebaatar 2016, 37.].
III.
A Gol Mod-2 temető eddigi kutatásainak eredményei nemcsak Mongólia számára, hanem a nemzetközi régészettudomány számára is jelentősek. A temető 1. számú sírja ásatásának során a mongóliai hsziung-nu régészet történetében első alkalommal kerültek a felszínre jelentős mennyiségben, arany ékszerek, ezüst- és bronztárgyak egy, keltezése és földrajzi helye alapján vitathatatlanul hsziung-nu, vagyis ázsiai hun vezéri sírból. A nagyszabású temetkezés és kísérő sírjai leleteinek megismerése a szakemberek számára átértékelhetővé teheti mindazt, amit eddig tudtunk az Belső-Ázsiából Szibérián és Közép-Ázsián keresztül Kelet-Európa felé vonuló hunok régészeti hagyatékáról.
Időszámításunk második évszázadának elején, a Han-dinasztia ellen vívott vesztes háború után az északi hsziung-nuk eltűntek a mongol sztyeppéről. Az i. sz. II–IV. században „hun” néven megjelentek Nyugat-Szibériában, Közép–Ázsiában. Az i. sz. IV. század második felében, 370 körül érkeztek Kelet-Európába, a Fekete-tenger partvidékére, a dél-orosz sztyeppékre. Ott viharos érkezésük után rövidesen véget vetettek az indoeurópai-szarmata népek uralmának, és hatalmas birodalmat hoztak létre. Attila hun király uralkodása idején ennek a birodalomnak a központja a mi hazánk területére, Pannóniába tevődött át. Attila halála után a hunok pannóniai uralma összeomlott, ők maguk a Fekete-tenger partvidékére húzódtak vissza. [Zaszeckaja 1994, 5.]
Mindezeknek a mozgalmas történeti eseményeknek kevés régészeti nyoma maradt. Szemben a Mongólia területén eddig felmért 5000 és feltárt 500 hsziung-nu sírral, a dél-orosz sztyeppéken az 1990-es években összesen 54, hun temetkezési komplexumot és 10 szórványleletet tartottak számon. [Zaszeckaja 1994, 6.]. Jelenleg Kelet-Európában az ismert és feltárt hun sírok száma mintegy 100-ra tehető. Ráadásul a kutatás a kevés felszínre került tárgyat is többnyire szkíta, szarmata leletként írta le. A hunok az i. sz. IV. században kezdték rejtve eltemetni halottaikat, így az ezután keletkezett temetkezéseiket csak véletlenül lehet megtalálni. Magyarországon, Attila birodalmának központjában eddig egyetlen hunkori, vagy valamivel korábbra keltezett felszínre került sírt sem határoztak meg hunnak. A hunok egykori itt létének tudományosan elfogadott emlékei szórványleletek, temetési áldozatok maradványai, így üstök Törtelen, Győr közelében, áldozati célból elrejtett kincsek, Szeged-Nagyszéksóson, Pécs-Üszögön, a legutóbb Ravazdon. A Kárpát-medencén belül Léván tartanak számon a szlovák kollegák egy általuk hunnak meghatározott sírt.
Közép-Ázsiában, a Tien-Shanban és a kazah pusztákon is a felszínre kerültek ásatások révén hunkori sírleletek, azonban ezeknek az etnikai hová tartozásáról is szinte vérre menő viták folytak az orosz régészeti irodalomban. Ez a vita az 1950-es évek elején odáig fajult, hogy a Közép-Ázsiában ásatásokat végző A. N. Bernstam 1951-ben megjelent munkáját a hunok történetéről [Bernstam 1951.] bezúzták (csak néhány példánya maradt fenn), miután Sztálin elvtárs egy beszédében azt mondta, hogy „úgy törtek ránk a fasiszták, mint a hunok”. A. N. Bernstam könyvének bezúzása után a „hun” szót sokáig le sem merték írni a Szovjetunióban, és ennek az óvatos tartózkodásnak napjainkig van – még nálunk is – érzékelhető, kedvezőtlen hatása. A hunok régészeti-történeti emlékei jó időre teljesen „eltűntek” Nyugat-Szibériából, Közép-Ázsiából, az Urál-vidékről, de még a dél-orosz sztyeppékről is. Minden kora-népvándorlás-kori sírleletet és szórványleletet szarmatának, szakának határoztak meg a szovjet régészeti irodalomban, vagy esetleg – néhány évszázaddal visszakeltezve – szkítának.
Szibériában a Bajkál tó nyugati partjaitól kezdve a Tuvai Autonóm Köztársaságtól és a Minuszinszki Medencétől északra az orosz és szovjet régészek egyetlen sírt sem tekintettek hunnak. A nyugat-szibériai népek az i. sz. III–IV. században is kurgánokat emeltettek halottaik sírjai fölé, azonban előkelő sírjaiknak szinte valamennyijét alaposan kirabolták, hasonlóan a mongóliai északi hsziung-nu sírokhoz. Éppen a nyugat-szibériai régészeti leletek pontosabb etnikai meghatározására tehetnek jelentős hatást a mongóliai Gol Mod-2 hsziung-nu temető feltárásának eddigi eredményei.
A XVIII. század elején összeállított szentpétervári Nagy Péter cár-féle Szibériai Gyűjteményben nagyszámú Nyugat-Szibériából származó, drágakövekkel ékesített arany övveretet őriznek. A Szibériai Gyűjtemény aranytárgyai mind szórványleletek, lelőhelyük Nyugat-Szibérián belül ismeretlen. Viszont a XX. század utolsó évtizedeiben, több mint háromszáz éve először, végre két rabolatlan előkelő harcos sírját is felfedezték és feltárták a nyugat-szibériai régészek az Omszki Területen, az Irtis folyó partvidékén Szidorovkán és Iszakovkán, az i. e. VI. századtól az i. u. III–IV. századig létező Szargatkai Kultúra területén. [Erdélyi-Benkő M, 2016, 225 skk.]. A szidorovkai és iszakovkai sírokból számos más, a halottal eltemetett tárgy mellett a Szibériai Gyűjtemény arany ékszereihez hasonló türkizbetétes arany övveretek, csatok is kerültek a felszínre. A szidorovkai harcos fegyveröve két féldrágakő betétes aranycsatjának sárkány-tigrisharcot bemutató állatjelenete ordoszi és bajkálontúli hsziung-nu sírokból és szórványleletekből származó, ún. „ordoszi típusú” bronzveretekről már régóta ismert a régészeti szakirodalomban. [Vö, például.: Salmony 1933, Pl. XXII; Davidova 1971; Encyclopaedia Xiongnu 2013, 38, 1, 2. ábrák.]. (Ugyanez az állatharc jelenet jáde fegyveröv csaton is előkerült Belső-Mongóliából. [Vö.: ERDÉLYI-BENKŐ 2016, 228.]). Ezek nyilvánvaló azonosságok ázsiai hun leleteken. Mégis, a népvándorláskorral foglalkozó orosz és magyar régészek a Nagy Péter-féle Szibériai Gyűjtemény aranytárgyait és érintetlen nyugat-szibériai sírokból felszínre került párhuzamaikat, a szidorovkai és iszakovkai leleteket, elsősorban a nagy orosz régész, Sz. I. Rugyenko nyomán továbbra is szkíta, indoeurópai törzsek leletanyagaként tartják számon, vagy esetleg ugor-magyarként, mint Fodor István. [Rugyenko 1962/B, Vö.: Matjusenko–Tataurova 1997, 97; Fodor 2009; Erdélyi-Benkő M. 2016.]. Feltételezik, hogy a „barbár” hsziung-nuk előkelői ékkövekkel díszített szkíta aranytárgyak mintakincsét másoltatták sematikusan, gyengébb minőségben bronzba a maguk számára, ékkövek nélkül, fegyveröveik díszítésére. [Matjusenko-Tataurova 1997, 99.] Annak idején M. I. Artamonov is szkíta fegyverövek csatjai rossz másolatának vélte az ordoszi típusú bronz vereteket, csatokat. Ő egyébként erről a kérdésről írott cikkében megemlítette, hogy ordoszi típusú bronzokat a Szovjetunió területén a Minnuszinszki Medence, a Bajkálontúl és Ordosz-vidék mellett nagy ritkán találtak szórványleletként Nyugat-Szibériában és a Volga–Don-közi sztyeppéken is. [Vö.: Artamonov 1971, 83. skk.].
Ennek az elméletnek a tévességére utalnak, és már korábban is utaltak régészeti adatok, valamint ezek alapján tett kutatói megállapítások. Ezeknek azonban a fenti elmélet orosz és magyar hívei, nem szenteltek, és úgy tűnik, egyelőre nem is szentelnek elegendő figyelmet.
Sz. I. Rugyenko a szentpétervári Nagy Péter-féle Szibériai Gyűjtemény aranytárgyait több száz évvel az időszámításunk kezdete előtti időszakra, az időszámításunk előtti VI–IV. századra, „késői leletek” esetében az időszámításunk előtti II. századra keltezi és szkítának tekinti. [Rugyenko 1962/b, 37.]. Szórványleletek esetében komoly nehézségek adódhattak a kronológiai és etnikai meghatározások terén, különösen, amíg nem kerültek elő a talált tárgyaknak régész által sírból szakszerűen feltárt, közvetlen, vagy pontos párhuzamai arról a területről, ahol a szórványleletet találták, vagy esetleg eredeti származásuk helyéről. Az a nyugat-szibériai temető, amelyik háromszáz év után végre ilyen párhuzamokat adott a Szibériai Gyűjtemény aranytárgyainak, a szidorovkai kurgántemető, az ásató régészek szerint az időszámításunk kezdete utáni. II–IV. századra keltezhető. [Matjusenko-Tataurova 1997, 108.]. Ennek a keltezésnek alapján átértékelendőnek tűnik a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény nemesfémtárgyai jelentős részének a jóval az időszámításunk kezdete előtti időszakra keltezése is, és etnikai meghatározása is. A szidorovkai, iszakovkai aranyveretek, aranycsatok és a Szibériai Gyűjtemény aranyékszerei is az ordoszi bronzokkal azonos stílusban, a rosztovcevi „neo-állatstílusban” készültek. [Vö.: Rosztovcev 1929, 91.] Ez a stílus a mongóliai hsziung-nuk régészeti kutatása alapján időszámításunk kezdetén a hsziung-nukra, más néven a belső-ázsiai hunokra volt jellemző. Az időszámításunk kezdete utáni II–IV. századokban, vagyis azonos időszakban azzal a korral, amelyre szidorovkai kurgánokat keltezik, a hunok Belső-Ázsia felől Nyugat irányába vonultak. Éppen ők kezdték a népvándorlást. Jelentős szerepet játszottak Nyugat-Szibériában, az Irtis partvidékén, a Szargatkai Kultúra területén is. [Bernstam 1951, 239, térkép. Vö.: Mogilnyikov 1992, 252–311.].
A szidorovkai leletről szóló monográfia szerzői írják, hogy M. A. Devlet az ordoszi bronzok kisugárzási központjának az Ordosz-vidéket vélte, a bronzvereteken az ábrázolásokat pedig ázsiai hun eredetűnek tekintette. [Devlet 1980.] V. A. Davidova, a következőket írja az ordoszi típusú bronzokról: „Az ilyen lemezek általánosan elfogadott keletkezési időpontja az i. e. II–I század, és elterjedésük színhelye vagy hsziung-nuk által ellenőrzött terület, vagy ősi lakóhelyük”. Ehhez még hozzáteszi: „Fel kell tételeznünk, hogy a lemezek témáit az általunk jelzett időben (i. e. II–I. sz.) és nem előbb, maguk a hsziung-nuk alkották.” [Davidova 1985.]. A mongóliai ásatások csaknem 100 éves tapasztalatait összegyűjtő Xiongnu Encyclopaedia szerint a hsziung-nuk fegyveröveit viselőjük társadalmi rangja alapján díszítették arany-, ezüst-, bronz-, vas- és csontveretekkel. Számos ásatási helyszínen kerültek elő ilyen veretek. Ezeknek ábrázolásain jelenetek láthatók többek között lovakkal, tevékkel, bárányokkal, kőszáli kecskékkel és jakokkal, valamint sárkányokkal, személyekkel. Fő jellegzetességük állatcsoportok ábrázolása, amelyek állnak, egymásra néznek, vagy harcolnak egymással. Geometriai formák is előfordulnak a vereteken, csatokon. A hátteret a vereteken fák, növények, hegyek és folyók képezhetik. [Xiongnu Encyclopaedia 2013, 25.]. Tehát ellentétben korábbi feltételezésekkel, a mongóliai és belső-ázsiai hsziung-nuknál nem az előkelők, legalább is nem a legelőkelőbbek viseltek bronz veretű fegyveröveket. A társadalmi ranglétra legmagasabb fokain állók a szidorovkai és szentpétervári csatokhoz hasonló, áttört, ékkőbetétes arany-, ezüstcsatokkal díszítették öveiket. Az ezekkel azonos mintázatokat, jeleneteket ábrázoló, szintén áttört ordoszi, bajkálontúli, tuvai és Minuszinszk-medencei bronzcsatok, veretek nem a nemesfémből készülteknek a gyenge minőségű utánzatai voltak. Talán ugyanazok a hsziung-nu ötvösmesterek készítették őket, mint a nemesfém vereteket, de alacsonyabb rangú harcosok számára. Ugyanis a fegyveröv veretei rangjelzők voltak a hsziung-nuknál is. Valószínűnek látszik egyébként, hogy a bronzveret viselése sem jelentett alacsony társadalmi rangot. A V. A. Davidova által Ivulginóban feltárt érintetlen sírban nyugvó nő, akit a szidorovkai csatokkal azonos állatharc jelenetet ábrázoló bronzcsattal temettek el, türkiz és nefrit, fluorit, jáspis, mészkő, agát és üveggyöngy függőkkel díszített ruhában és fejfedőben feküdt a sírjában. V. A. Davidova úgy ítélte meg, hogy bronzcsat Ivulginóban a gazdagabbak közé tartozó nők sírjaiból került elő. [Xiongnu Encyclopaedia 2013, 25; Vö.: Davidova 1971, 98, 104.]. A Xiongnu Encyclopaedia leírása a hsziung-nu fegyveröv veretek jelenetei stílusáról világossá teszi, hogy a hsziung-nu arany, ezüst és bronz övek és a Szibériai Gyűjtemény ékkövekkel díszített aranytárgyai, ugyanabban a művészeti stílusban, az ún. „neo-állatstílusban” készültek. A hivatkozott szócikk alapján arra lehet következtetni, hogy Szibériai Gyűjteményben őrzött arany csatok, veretek jelentős részének és szidorovkai, iszakovkai párhuzamaiknak ábrázolásai hsziung-nu eredetűek lehetnek, természetesen nem kizárva, sőt, feltételezve a szkíta-szibériai állatstílus hatását is a hsziung-nu kultúrára. V. A. Davidova szerint „észlelhető egy hun réteg a szibériai bronzok között”. [Davidova 1971, 94.] Sz.. I. Rugyenko is azt feltételezi, hogy a nyugat-szibériai és altaji művészetnek lehetett közvetlen hatása a hunok művészetére, azonban a délkelet-európai szkíta művészetnek – nem. [Vö.: Devlet 1980; Rugyenko 1962/a, 72.].
A Szibériai Gyűjteményben őrzött arany csatok egyikének kilencven éve ismert a szakirodalomban egy nem szórványleletként talált, hanem észak-mongóliai sírból feltárt, szintén aranyból készült pontos párhuzama. M. Rosztovcev publikált 1929-ben az időszámításunk kezdetére keltezett, alaposan kirabolt Noyon Uul-i hsziung-nu temető egyik előkelő sírjából egy négyszögletes, áttört, számos türkiz betéttel díszített arany fegyveröv csatot, amelyen Rosztovcev leírása szerint griff és egyszarvú oroszlán-sárkány verekszik egy oroszlánnal. [Rosztovcev 1929, 87; XXIV. Tábla, Pl. 4.].Az aranycsatot A. D. Szimukov orosz régész tárta fel az 1926-27-es Noyon Uul-i ásatásokon. [Encyclopaedia Xiongnu 2013, 141.]. Ezt a csatot szintén az Ermitázsban őrzik [Rosztovcev 1929, XIV. o.], de nem a Szibériai Gyűjteményben, hanem a Noyon Uul-i ásatások 1926–27-es leletanyagában. A „neo-állatstílusnak” a hsziung-nu eredetét egyértelműen bizonyító arany csat elkerülte a hun korral és az állatstílus különböző változataival foglalkozó régészek figyelmét, köztük a szidorovkai 1. kurgán 2. sírjában nyugvó előkelő harcos arany fegyveröv csatjának párhuzamait kereső V. I. Matjusenko és L. V. Tataurova figyelmét is. Ennek az is oka lehet, hogy Sz. I. Rugyenko a Noyon Uul- i kurgánokról és a hsziung-nu kultúráról írott könyvében [Rugyenko 1962/a] csak a Kozlov-féle és Tyepluhov-féle 1924-25-ös Noyon Uul-i ásatások anyagát elemzi és regisztrálja, de A. D. Szimukovnak az 1927-27-es években feltárt és szintén az Ermitázsba került leletanyagát már nem. Pedig a Noyon Uul-i állatharc jelenetes áttört, türkizzel díszített aranycsatnak pontos párhuzama vagyis minden részletében és anyagában is azonos mása van a Szibériai Gyűjteményben. [Vö.: Rugyenko 1962/b, II. tábla, 5.].* Akár párja is lehetne a kettő egymásnak. Egyértelmű, hogy a szidorovkai és iszakovkai harcosok fegyverövei vereteinek, csatjainak, valamint a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény szórványleletekből származó arany lemezeinek, vagy legalább is egy részüknek a párhuzamait a továbbiakban a belső-ázsiai és Nyugat felé vonuló hunoknál kell keresnünk. M. Rosztovcev szerint a Kína északi részén és Belső Ázsiában, Mongóliában a Han korban elterjedt ötvösművészeti „neo-állatstílus” fő motívumai éppen az állatharcok, vagy egy állat egymagában. [Rosztovcev 1929, 96.] Úgy tűnik, ez az új állatstílus a kínai Han császárok korában Eurázsia nomád népei közül elsősorban a hsziung-nukra, vagyis az ázsiai hunokra volt jellemző. M. Rosztovcev úgy véli, hogy ez a stílus elterjedt Szibéria nagy részén, megjelent Dél-Oroszországban, valamint Oroszország keleti, központi részein, a skandináv országokban sőt, feltehetőleg még Nyugat-Európában is, [Rosztovcev 1929, 83, 92]. Rosztovcev, a hellenizmus és a szkíták nagy orosz szakértője, az „új állatstílus” főbb elemeit nem tartotta szkíta elemeknek. Kétségtelennek tekintette, hogy ez a stílus Kína északi-északnyugati határvidékein jelent meg először. Az ábrázolt jakok alapján ő Tibetre gyanakodott a stílus feltalálása helyszíneként, és a jüecsikre feltalálóként. Azonban a hsziung-nuk ősi lakóhelyei: Mongólia hegyei is tele vannak jakcsordákkal. [Vö.: Rosztovcev 1929, 104–105.].
Itt jegyeznénk meg, hogy a közép-ázsiai érintetlen sírokból „in situ” feltárt leletek alapján a szkíta-szaka előkelők más formájú és stílusú aranyveretekkel ékesítették fegyveröveiket, lószerszámaikat, mint a hsziung-nuk. Erre tanúbizonyság az issziki Aranyember (Kazah Köztársaság), a tillatepei kincs (Afganisztán) és a bereli kurgánok (Kazah Köztársaság) aranyban bővelkedő sírlelet anyaga. [Akisev 1978, 100 sk; Sariadini 1985, 155.]
Az ún. „neo-állatstílus” Han kori és kora népvándorlás-kori etnikai hová tartozásának sokat vitatott kérdését végképp eldönteni látszik a Gol Mod-2 előkelő hsziungu temetőnek a legutóbbi két év során publikált, mennyiségben és minőségben kiemelkedő leletanyaga. Az ott folyó ásatás valóban bebizonyította, hogy a „Hsziung-nu Birodalom hatalmas eurázsiai állam volt, amely gazdasági és kulturális hídként szolgált a Kelet és a Nyugat között”. [Erdenebaatar 2016, 21.]. A temető 1. számú sírjából nagy számban előkerült „új állatstílusban” készült arany veretek, lemezek csaknem mindegyike türkiz betétekkel díszített. Az ásatást bemutató két könyv szerzői szerint ezek a veretek hsziung-nu ötvösök alkotásai. [Erdenebaatar 2015; Erdenebaatar 2016, 21.] Tehát alapjaiban dőlt meg az elmélet, amely szerint ez a stílus, anyag-használat és kidolgozásmód a Han korban nem a hsziung-nukra, vagyis az ázsiai hunokra volt jellemző, hanem valamelyik másik, indoeurópai eredetű ázsiai nomád népre.
A Gol Mod-2 temető arany lószerszám veretek ábrázolásainak közvetlen párhuzamai vannak a XX. század utolsó évtizedeiben feltárt nyugat-szibériai arany-, ezüstleleteken és a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény aranytárgyain is.
A szidorovkai kurgántemető 1. kurgán 2. számú érintetlen sírjából a lószerszámok között a felszínre került két 24 cm. átmérőjű aranyozott ezüstfalár sárkányábrázolásokkal. Ezeket Fodor István „iráni importnak” tekinti. [Fodor 2009, uo.]. Azonban a szidorovkai falárok esetében nem volt szükség kereskedelmi importra. Vihették őket magukkal a Belső-Ázsiából Nyugat-Szibériába a Nyugat felé vonuló hunok is. Mongóliában már korábban is a felszínre kerültek feltárt előkelő hsziung-nu sírokból – ha csekély számban is – mellhámokat ékesítő ezüst-, aranyozott ezüst- és aranyfalárok. Az ovális és kerek vereteken, falárokon rendszerint mitikus állat ábrázolások voltak: egyszarvú antilop (Gol Mod-1, 20. sír; Gol Mod-2, 1. sír; Noyon Uul, 20. sír); sárkány (Noyon Uul, 20. sír); jak (Noyon Uul, 6. sír); szarvas (Noyon Uul, 6. sír); kőszáli kecske (Tsaram).. A mitikus állatok falárokon ábrázolt rajzolatai a hsziung-nu elit sírokban azt jelképezték, hogy a díszes lószerszámmal felszerelt lovak elhunyt gazdái igen magas helyet foglaltak el a hsziung-nu társadalmi ranglétrán. [Encyclopaedia Xiongnu 2013, 62; Erdélyi-Benkő M, 2016]
Fentebb már részletesen írtunk a Gol Mod-2 mongóliai hsziung-nu temető 1. számú sírjának aranyból készült, türkiz betétekkel ékesített, egyszarvú sárkányokat ábrázoló falár-párjáról. A Mongóliában újonnan feltárt és publikált arany falárokat a Szidorovkán ásató régészek természetesen eddig még nyilván nem ismerték, nem is ismerhették, hiszen csak pár éve publikáltak először a Xiongnu Encyclopaediában jelentek meg róluk képek, , majd D. Erdenebaatar tavaly és tavalyelőtt megjelent könyvében teljes leírás. [Xiongnu Encyclopaedia 2013, 98; Erdenebaatar 2015, 139 sk; Erdenebaatar 2016, 56 skk.]. Ezek kétségtelenül ázsiai hun eredetű, közvetlen párhuzamai az 1985-ben feltárt szidorovkai sárkányos falároknak. A szidorovkai temető 1. kurgán 2. sírjában eltemetett előkelő harcosnak hun vezéri mivoltát a legnyomatékosabban éppen az elhunyt mellé helyezett sárkányos aranyozott ezüstfalárok, valamint az ordoszi, bajkálontúli, mongóliai sárkánykígyó-tigrisharcos bronz csatoknak a temető érintetlen sírjából felszínre került, ékkövekkel díszített, aranyból készült pontos párhuzamai bizonyíthatják.
Bár nem sárkányokat ábrázol, mégis, ötvösművészeti stílus és a felhasznált nemesfém anyag szempontjából közvetlen párhuzama a Gol Mod-2 temető 1. számú sírja sárkányos falár-párjának egy féldrágakő betétekkel gazdagon díszített, domború, 167–169 gramm súlyú arany falár-pár a Nagy Péter-féle Szibériai Gyűjteményből. [Rugyenko 1962/b, 15, 42 sk; III. tábla; 5. tábla, 4.]. Ezt a szórványleletként előkerült ötvös remekmű falár-párt Sz. I.Rugyenko, – akkoriban még összehasonlításra alapot nyújtható, sírból feltárt párhuzamok híján – tévesen, „szkíta ruhadíszekként” határozta meg. [Rugyenko, 1962/b, uo.] A Szidorovkán ásató V. I. Matjusenko és I. V. Tataurova ásatásuk eredményének publikálásakor már tudták, hogy a két szentpétervári, féldrágakövekkel díszített két korong falár-pár, bár azt, hogy lószerszámokat díszítettek volna, nem említik. Viszont megállapították, hogy a Szibériai Gyűjtemény falárjai stílusra nézve „megdöbbentően közel állnak” a szidorovkai aranycsatokhoz és övveretekhez. [Vö.: Matjusenko–Tataurova 1997, 73.]. Most, a Gol Mod-2 temető 1. számú sírja leleteinek publikálása után ehhez a megállapításhoz hozzátehetjük, hogy a két szentpétervári falár, készítési stílusára, az ábrázolásmódjára nézve „igen közel áll” a Gol Mod-2 hsziung-nu temetőben feltárt sárkányos aranyfalárokhoz is. Valószínűnek látszik, hogy a szentpétervári falárok a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjához hasonló színvonalú előkelő hun temetkezésből, talán egy hun uralkodó sírjából kerülhettek a felszínre.
A Szibériai Gyűjtemény két aranyfalárjának közepén egy szarvas-ábrázolás van, a szélein pedig négyszer ismétlődik a következő jelenet: macskaszerű ragadozó támad vaddisznóra és mélyeszti bele a karmait. A ragadozók szemeit fekete kövek, a lemez többi részét türkizbetétek díszítik. [Rugyenko 1962/b, uo.] A szentpétervári falárok ragadozóinak szinte pontos párhuzamait látjuk a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából származó domború, kisebb, 3 cm átmérőjű, kerek, türkizzel díszített aranyvereteken, és ugyanott, ezüst csatokon [Erdenebaatar 2016, 92 , ábrák; 173, ábrák]. Ezek a ragadozók szidorovkai arany, ezüst vereteken, csatokon is láthatók [Matjusenko-Tataurova 1997, 145, 3, 8. ábrák.]. Szintén a szentpéterváriakhoz hasonló macskaszerű ragadozó ábrázolásokat faragtak sárkányok társaságában a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából feltárt jádetükör széleire körben és a tükör tetejére [Erdenebaatar 2016, 46–51.]. Ez a gyönyörű, művészi kidolgozású jádetükör feltehetőleg olyan kínai műhelyben készült, amely az északi hsziung-nu uralkodók megrendelésére, az ő ízlésük szerint dolgozott. A jádének az újkőkortól kezdve fontos szerepe volt a kínai kultúrában. A kínaiak úgy hitték, hogy a jáde kapcsolatot teremt Ég és Föld között. Ez a drágakő volt Kínában a vallás és a politikai hatalom egyik jelképe. [Scarpari 2000, 176-179.]. A bronz tükrök elég gyakoriak voltak a hsziung-nu elit sírokban [Vö.: The treasures of the Xiongnu, 2011, 145–151.], azonban jádetükör feltehetőleg csakis uralkodói sírba kerülhetett. Mindez ideig csak a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából került egy példány a felszínre. A jáde 6,5–6,75-ös keménységű, így csak kvarc-, vagy gyémánthegyű szerszámokkal lehetett megmunkálni. Erre csakis kínai műhelyben kerülhetett sor.
A Gol Mod-2 előkelő hsziung-nu temető 1. számú sírjából feltárt ékkövekkel díszített arany és aranyozott ezüst lószerszámveretek, falárok és a jádetükör kétségkívül hsziung-nu ötvös mestereknek a belső-ázsiai „új állatstílusban” készült alkotásai. Ugyanezzel az „új állatstílussal” találkozhatunk a nyugat-szibériai szidorovkai sírból felszínre került falárokon, fegyveröv vereteken, valamint a szentpétervári Szibériai Gyűjtemény falárjain, arany vereteinek jelentős részén. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Szibériai Gyűjteményben őrzött nyugat-szibériai arany szórványleletek többsége és a Szargatkai Kultúra területén az 1980-as évektől kezdve feltárt érintetlen elit sírokból felszínre kerülő arany-, ezüstleletek mégsem a szkítáktól maradtak ránk, hanem azok a népvándorláskor elején a Belső-Ázsiából Szibérián keresztül Nyugat felé vonuló hunok előkelőinek ránk maradt emlékei.
Meg kell említenünk a Mongóliában az utóbbi időben feltárt, hsziung-nu-kori apró aranygömbökkel, (szaknyelven granulációkkal) díszített aranytárgyakat is. Granulációkkal ékesített aranyfoglalatok, bennük ékkövekkel, gombok, függők és aranylemez is kerültek felszínre a Gol Mod-2 temető 1. számú sírjából. Adatolhatók ilyen tárgyak más Mongóliában feltárt hsziung-nu elit sírokból is, például a Gol-Mod-1 temetőnek a francia-mongol expedíció által végzett ásatásairól. Így a „polikróm” ötvösművészeti stílus, amelyet I. P. Zaszeckaja egyértelműen a közép-ázsiai és kelet-európai hunoknak tulajdonít, eredetezhető akár Belső-Ázsiából, az északi hsziung-nu birodalom területéről is. A stílus ma ismert formái a hunok Nyugat felé vonulásának idején, Közép-Ázsiában és Kelet-Európában alakulhattak ki. A hunkor polikróm ékszerei, amelyeket általános díszítési metódus jellemez, – a színes betétek és a granulációkból álló geometrikus díszítések egysége – alaposabb megfigyeléssel technikai és díszítési sajátosságaikkal élesen különválaszthatók más ékszercsoportoktól. [Zaszeckaja 1994, 9, 50–68; Vö.: Erdenebaatar 2016, 109; Xiongnu Encyclopaedia, 2013, 92, 94–96.].
IV.
Erdenebaatar megállapítása szerint az időnként feszültebb, esetenként háborús (a Kínai Nagy Fal egy részét a hsziung-nuk ellen építették), de hosszú időszakokon keresztül békés kínai-hsziung-nu kapcsolatok hatása kulturális téren érzékelhető volt többek között a hsziung-nu arisztokraták temetkezési szokásaiban is. A hsziung-nu előkelő temetkezések sokban hasonlónak tűnnek a Han dinasztia-korabeli Kína uralkodó osztálya felső rétegének temetkezéseihez. Ennek okai többek között az esetenkénti „vegyes” házasságok is lehettek. Az alábbiakban az ázsiai hunok bizonyos, részben a Gol Mod-2 temető ásatásain is észlelt, Kínából „importált” temetkezési szokásairól ejtünk néhány szót.
Az időszámításunk kezdete körüli időkben bizonyos belső- és külső tényezőknek köszönhetően a hsziung-nu elit temetkezések szertartásai és szerkezete változásokon mentek keresztül. [Erdenebaatar 2016, 35.] Mivel az északi hsziung-nu állam és a Han Kína hasonló erejű államok voltak, a két ország politikai, kereskedelmi, mezőgazdasági és kulturális téren szoros kapcsolatban állt egymással, és kölcsönös gazdasági és kulturális befolyást is gyakoroltak egymásra. Hasonlóan a Han Kína uralkodó rétegéhez, a hsziung-nu arisztokraták is kezdtek mély sírokba temetkezni Kínából származó tárgyak: mázas poharak, tányérok, tükrök és hintók kíséretében.. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hsziung-nuk utánozták vagy lemásolták volna a Han-dinasztia temetkezési szokásait. [Erdenebaatar 2016, uo]
Többek között átvették a hsziung-nuk a kínai előkelőktől a koporsós temetkezés szokását is. Ókori kínai leírásokban már a Keleti Csou-korból (771–221) vannak adatok kettős, hármas koporsós uralkodói temetkezésekről, amelyeken áldozatok követték a másvilágra az elhunyt nagyurat, vagy úrnőt. [Ecsedy 1983, 139 sk]. A Han-kor kínai kriptáiban szobát alakítottak ki a koporsóba helyezett halott számára. A kínai példa nyomán a hsziung-nu előkelő sírokban a koporsók egy vagy két fa kamrába kerültek a gödrök mélyén.
I. Bicsurinnál olvashatjuk a következőket kínai forrásból a hsziung-nu temetkezésekről: „A hsziung-nuk halottaikat külső és belső koporsóba temetik, beborítva arany és ezüst brokáttal, és prémmel” [Bicsurin 1950, I. kötet, 50.]. A kínai források adatait megerősítik a mongóliai hszingnu temetők feltárásainak eredményei. Sz. I. Rugyenko Noyon Uul-ról 1962-ben megjelent munkájában több „hármas koporsó” rajzát is közli [Rugyenko 1962/a, 14 skk; 11, 12, 16, 17, 18. ábrák.]. Ursula Brosseder német régésznő a következőket írja a mongóliai hsziung-nu temetkezésekről: „Az elit sírokban külső és belső, fagerendákból készült kamrákban volt a koporsó. A köznépi sírokban csak egy koporsó volt. Azonban eddig mindössze két olyan sírt tártak fel Mongóliában, amelyben nem volt koporsó”. [Brosseder 2009, 263.]. A „Treasures of the Xiongnu” szerint: „A síron belül, a gödör mélyén volt két fülke és ezekben a koporsó. A koporsó falai rendszerint fagerendákból készültek, amelyek különböző mintákkal díszített nemezzel voltak borítva. A koporsók jól felépítettek voltak, rendszerint pillangó-rögzítéssel a széleken. [The Treasures Of The Xiongnu 2011, 45]. A legszebben díszített koporsók tetejére gyakran festettek lakkal felhőszerű díszítéseket és repülő madarakat. Készültek díszítések aranyból, ezüstből, bronzból, vasból és nyírfakéregből. Esetenként a fej mellett a koporsóra volt erősítve aranyból vagy vasból a Nap és a Hold jelképe. A legelőkelőbb sírok esetében az egész koporsót beborító, virág alakú arany díszítéseket féldrágakő betétek ékesítették. [The treasures of the Xiongnu, 2011, 62–70].
A Gol Mod-2 hsziung-nu temető 1. számú sírjában a koporsót a rablók a sír kifosztásának során teljesen megsemmisítették, még az arany díszítéseket is elvitték róla. Így D. Erdenebaatar könyvében illusztrációként egy másutt feltárt igen előkelő hsziung-nu sír arany rátétekkel díszített koporsójának rekonstrukciója került közlésre. [Erdenebaatar 2016, 33, 116-117.].
A két fakamrába helyezett, arany díszítéssel borított ázsiai hun koporsók akaratlanul is eszünkbe juttatják a kelet-európai hunok hatalmas királya, Attila hármas – bronz, ezüst, arany – koporsóba történt temetkezésének legendáját, és alátámasztják Jordanes gót származású krónikás és ravennai püspök tudósításának hitelességét Attila temetéséről.
Egyes magyar kutatók – így Móra Ferenc, vagy Rimócziné Hamar Mária, vagy Bóna István – úgy vélték, hogy Attila temetésének koporsós változatát Jordanes találta ki, összekeverve Attila temetését egy keresztény koporsós temetkezéssel. A hármas koporsós temetkezést szerintük Ipolyi Arnold eszelte ki, majd Jókai Mór szép meséje után Gárdonyi Géza dolgozta fel, [Benkő I, 2017,]. Azért gondolták ezt így, mert – ahogy lejjebb láthatjuk, tévesen – úgy tudták, hogy sztyeppei és a Kárpát-medencébe a sztyeppéről érkező nomádok nem temetkeztek egyetlen koporsóba sem, hogy háromról ne is beszéljünk. Nem akarták tudomásul venni, hogy a hsziung-nukra, vagyis az ázsiai hunokra, akiknek nomád mivoltát soha senki nem tagadta, ez a megállapítás, hogy nem temetkeztek koporsóba, semmiképpen nem vonatkozhat. Őket koporsóba, a vezetőiket hármas koporsóba temették, északi tájolással, részleges lovastemetkezéssel . Koporsós temetkezéseikről az első szakmai leírások már az 1960-as évek elején megjelentek, a Noyon Uul-i feltárások alapján [Vö.: Rudenko 1962/a, uo.]: A magyar szakkutatók, akik kigúnyolták Jordanes leírását Attila hármas koporsóba temetkezéséről, nem olvasták ezeket a szakmai leírásokat. Nem gondoltak az i. sz. III–IV. (?) századra keltezett, szarmatának nyilvánított temetkezésekre sem, amelyekre jellemző volt – hasonlóan a mongóliai hsziung-nu temetkezésekhez – az északi tájolás, a részleges lovas temetkezés, és a koporsó is. Ez utóbbiak a Kárpát-medencei nedves talajban megsemmisültek, csak a koporsókapcsok őrződtek meg. [Botalov 2013, 89.]. Az ázsiai hun előkelők bizonyított hármas koporsóba temetkezéseinek alapján feltételezhető, hogy Kelet-Európába vándorolt utódaik szájról szájra, nemzedékről nemzedékre szálló emlékeikben megőrizhették egykori királyaik, a hsziung-nu sanjük két fülkébe és arannyal borított koporsóba, illetve hármas koporsóba temetésének hagyományát. Jordanes leírása hiteles: Attila hun királyt a belső-ázsiai hun ősök temetkezési szokásainak alapján, arannyal borított, vagy arany koporsóba, és két külső koporsóba temethette el udvari kísérete a Kárpát-medence valamelyik nagy folyója egyik holtágának a medrében. [Benkő I, 2017. A folyóba temetkezésről vö.:: Ecsedy 1982, 134.]
Ugyancsak kínai, de a Han-kornál jóval korábbi kulturális hatásra vall a hsziung-nuknál és a Népvándorlás kori eurázsiai nomád népek temetkezésein a selyem arctakarók vagy a selyem alapú szem-és szájlemezek, maszkok használata.
Az 1990-es sangcsunglingi (Henan tartomány) ásatások során selyemből és rávarrott jáde lemezekből álló halotti maszk került a felszínre a Nyugati Csou-korban élő (i. e. VIII. század), Guo herceg sírjából. [Debaine-Francfort 1999; Scarpari 2000, 96. kép.]. Az elhunyt herceg arcát borító selyem arctakaróra jade lapok voltak varrva. Ezek a halott szemöldökét, szemeit, az orrot, füleket és a két bajszot ábrázolják, a halott állát egy körcikkely (lunetta) jelképezi. [Benkő M. 2004, 21; Benkő M. 2005 95–99.]. A testet több rétegnyi vörös és sárga selyembe burkolták. A fentihez hasonló selyem alapú maszkokkal történő temetkezés szokása széles körben elterjedt volt Kína előkelőségei között a Nyugati Csou-korban (i. e. 1045–771) és a Keleti Csou Korban (i. e. 771–221). Például Luoyangban a Csongcsou utca nyugati végén feltárt gazdag Keleti Csou-kori temetőben 51 halott arcán volt selyemre varrott jáde lemezekből készült maszk. Ezek formája különbözött. Mégis, valamennyi selyemre varrott jáde lemezből készült maszkon volt szem-, orr-, száj- és áll-lemez. [Rawson 1996, 154, 72. kép.]. A szokás Kínában a legfejlettebb formáit éppen a Han-korban (i.e. 221– i. sz. 206) érte el. Ebben az időben a fent leírt selyem halotti arctakaró fölé egymáshoz erősített jáde lapokból készült teljes maszkot is helyezhettek [Scarpari 2000, 179.].
A Kínával kapcsolatban álló nomád társadalmak jellegzetes nyitottsága a legkönnyebben az anyagi külsőségek eltanulásában nyilvánulhatott meg. A nomád vezető réteg átvette Kína fényűző temetkezési szokásait is [Ecsedy 1992]. Ezek közé tartozott a selyem alapú halotti maszkokkal temetkezés is, bár a nomádok az arctakarókra varrott szem- és szájlemezek elkészítéséhez a jádénél könnyebben megmunkálható anyagokat – nemes fémet, bronzot – használtak. Például Pekingtől északra, a Jundu Shan hegység lábánál fekvő VIII–V. századi (Keleti Csou-kor) nomád shanrong, elő-hunnak is mondott temetőben a halottak arcát kendervászon lepel fedte, az arctakarókra varrott bronz szem- és szájlemezekkel. A leggazdagabb ott eltemetettek állán arany lunetták, a kínai jáde maszkok lunettáinak párhuzamai feküdtek [Érdy 2001, 34–40]. Arany lunetta publikált az ázsiai hun korból a Mongol Állami Kincstár nemesfém gyűjteményéből is időszámításunk kezdetéről [Tsultem 1987, 3. tábla.]. Feltártak egy, a szemeket elfedő selyem halotti maszkot is Mongóliában, a noyon uul-i hsziung-nu elit temetőből. [Rudenko 1962/a, Plate XVI, Fig. 1; Benkő M. 1992/93, 119.] Tehát ez a szokás bizonyíthatóan élt a mongóliai hsziung-nu előkelőknél is a kínai Han császárok idejében. Több bizonyítéka ennek a ténynek egyelőre valószínűleg azért nem áll rendelkezésünkre, mert az alaposan kirabolt mongóliai hsziung-nu elit sírokból még teljes koponya sem került eddig a felszínre – a Gol Mod-2 temetőből sem. Ha volt nemes anyagból és selyemből készül maszk a koponyán bármelyik sírban, azt a rablók bizonyára elvitték.
Szibériában a Han-korból megemlíthetjük még a Minuszinszki Medence selyem alapú maszkjait. Valószínűleg ezek is a hsziung-nu birodalom népeihez kapcsolódnak [Tallgren 1937, 28, 82.]
Kínai típusú selyem arctakaró i. sz. III–IV. századi szibériai hun előkelő temetkezésből is a felszínre került. A szidorovkai temető 1. kurgánja érintetlen 2. számú sírjában eltemetett rangos harcos koponyájától jobbra T alakú aranyhímzéses brokátselyem arctakarót fedeztek fel a régészek. Az arctakaró méretei: 0,65x43 cm. Hasonló brokátselyem arctakaróval temetkeztek kínaiak is, és közép-ázsiai hunok is az i. e. II. századtól az i. sz. V. századig terjedő időszakban. [WEN WU 1972, Vol. 1, 28; Vol. II, Pl. 70; BERNSTAM 1940, 9 sk.].
A selyem alapú arctakaróknak, halotti maszkoknak a különféle változatai megjelentek később az avaroknál, majd a különböző török eredetű népeknél, például a kimekeknél is. Ez a tény a bronzkori kínai temetkezési szokásnak a továbbélését jelzi a Népvándorláskorban az Ázsiából Kelet-Európa felé vonuló nomád népek körében. [Benkő M. 2004, 22 sk.]. A kínai selyem alapú jáde maszkoknak aranyból készült közvetlen párhuzamai is vannak a népvándorlás kori nomád maszkok között, Belső- és Közép-Ázsiában, Kelet-Európában, sőt, még a Kárpát-medencében is. A Stein Aurél által már 1913-ban kutatott kelet-turkesztáni Jing Pan temetőnek (Kína Hszingcsiang tartománya) az 1990-es években feltárt 15 sz. sírjából selyembe burkolt, mumifikálódott férfi holttestet tártak fel. A halott koponyájáról a nemezből készült, festett, az arcvonásokat ábrázoló maszk alól arany homlokpánt és orr formájú aranylemez került a felszínre. [The Peoples… 2002, 15 sk.]. Kirgizisztánban a Talasz folyó völgyében, az i. sz. II–V. századi Ketmen Töbe-i ázsiai hun temetőben kilenc selyem alapú halotti maszkot tártak fel. Ezeken – hasonlóan a Csou-kori kínai maszkok szemöldököt, orrot, szájat és arcot jelző jáde lemezeihez – arany lemezek jelölték a szemöldököt és orrot, valamint a szájat és az arcokat. [Istorija Kirgizskoj SSR. 1963, I, 88.] Egy Kárpát-medencei avar vezérsírból, a kunbábonyi kagán sírjából az ott eltemetett nagyúr halotti maszkjának ránk maradt részei pedig szinte az eredeti formában őrizték meg az ókori kínai selyem alapú maszkok ősi motívumait. [Tóth-Horváth 1992. 14. Tábla, Benkő M. 2004, 25 sk; Benkő M. 2005, 97.], A sírból a felszínre került nemcsak az orrot és a szemeket jelképező aranylemez, hanem az elhunyt állát jelképező arany lunetta is. Ugyancsak H. Tóth Elvira arany szemlemezeket és arany lunettát tárt fel Hortobágy-Árkuson egy gazdag avar sírból. [Tóth-Horváth 1992, Abb. 40, 1–3. Annak, hogy ezeket az avar maszkokat selyemre varrták, megmaradtak a nyomai az arany lemezeken [H. Tóth Elvira szíves közlése].
A Nyugati Csou-kori kínai selyem alapú maszkokon a szemeket és orrot jelképező jáde lemezek, teljes mértékig összevethetők a Ketmen Töbe-i hun halotti maszkok és a kunbábonyi halotti maszk, hasonló arany lemezeivel. Az áll helyét jelző jáde lunetták pedig összevethetők a Mongólia Állami Kincstára Gyűjteményében őrzött arany lunettával, valamint a kunbábonyi és Hortobágy-árkusi arany halotti maszkok lunettáival. Így nyilvánvalóvá válik, hogy a kunbábonyi kagánt eltemető avar előkelők Belső-Ázsiából, Kína határvidékéről magukkal hozott ősi szokás szerint készítették el népük vezérének halotti maszkját, és így is temették őt el hosszú vándorútjuk végén, a Kárpát-medencében, a Duna-Tisza közének pusztáin. [Benkő M. 2004, 26–28.].
A selyem alapú ezüst-aranyszemes temetkezési maszkok elterjedtek voltak a Kelet-Európa pusztáin élő ősmagyarok között és elég nagy számban kerültek a felszínre honfoglaló magyar sírokból is. A fentiek alapján az ősmagyarok, legalább is vezetőik és középrétegük, ennek a maszk-típusnak a formájában nem finnugor, hanem kínai, ázsiai hun és türk hitvilági elemeket őriztek meg temetkezési szokásaikban. [Benkő M. 2004, 25. Vö.: Benkő M. 1987-88; Benkő M. 1992; Benkő M. 1992/93; Benkő M. 2003.].
Immár csaknem száz év óta folyik Mongóliában és a közvetlenül hozzá kapcsolódó területeken a hsziung-nu birodalom emlékeinek terepfelmérése és régészeti kutatása. Az eddig feltárt mintegy 500 mongóliai köznépi és előkelő sír egyike sem volt érintetlen, sőt, szinte mindegyikük teljesen kirabolt volt. Mégis, lassanként kialakult a kép a felgyülemlő mongóliai, vitathatatlanul hsziung-nu leletanyag alapján az északi hsziung-nu birodalom gazdagságáról, nemzetközi kapcsolatairól, kultúrájáról, előkelőik és a köznép temetkezési szokásairól. Ahogy cikkünkben és bibliográfiánkban is jeleztük, az utóbbi évtizedekben minderről nemcsak tanulmányok, hanem jelentős monográfiák is megjelentek mongol tudósok és más nemzetek kutatóinak tollából. Az első tisztán mongolokból álló régészeti expedíció által végzett ásatás, a Gol Mod-2 hsziung-nu temető 1. számú sírjának és kísérő sírjainak: Mongólia és Belső-Ázsia eddig ismert legnagyobb méretű hsziung-nu temetkezésének feltárása, valamint az ásatások eredményeinek publikálása ezeknek az új monográfiáknak a megállapításait megerősítette, mennyiségben és minőségben is megtöltötte régészeti anyagi tartalommal. Végre van alapunk annak elképzelésére, hogy mi minden lehetett a kirabolt mongóliai északi hsziung-nu elit sírokban. A Gol Mod-2 temetőből felszínre került művészi ötvösmunkák és használati tárgyak, az itt és más előkelő hsziung-nu sírokban észlelt temetkezési szokások új alapokra helyezhetik az egész eurázsiai hun kutatást. Bonyolult, sokáig megoldatlan, sőt megoldhatatlannak tűnő kérdésekre adhatnak választ. Ma már bizonyosan tudhatjuk, hogy a hsziung-nukat és a szibériai, közép-ázsiai, kelet-európai hunokat sok párhuzamot nyújtó, bőséges régészeti leletanyag és egymáshoz hasonló, esetenként szinte azonos temetkezési szokások fűzik egymáshoz etnikai szempontból is.
Mindez nagy örömmel tölt el minket. Megvalósulni látszanak annak a nagy kutatómunkának a célkitűzései, amelyben magunk is részt vettünk, és amely céloknak elérésében mi, a mongóliai hsziung-nu kultúrának időben egymás után tevékenykedő, de eredményeinkkel egymáshoz kapcsolódó feltárói reménykedtünk. Végre valóban átfogóbb képet alkothatunk a belső-ázsiai hsziung-nuk kultúrájáról, hitvilágukról, szerepükről a világtörténelemben. Ugyanakkor egyértelmű régészeti bizonyítékokkal is szolgálhatunk arra nézve is, hogy a belső-ázsiai hunok ugyanaz a nép volt, mint amelyik időszámításunk elején a népvándorlás első hullámaként Belső-Ázsiából elindult Nyugat felé, majd „hun” néven jelent meg Kelet-Európában az i. sz. III-IV. évszázadok fordulóján.
Sokan és sokat tettünk ezért: mongol, orosz, ázsiai, magyar, nyugat-európai, amerikai kutatók. Meg kellett küzdenünk a belső-ázsiai terep és időjárás okozta viszontagságaival, a fagyott talajjal, a hőskorban a kutatásaink iránt tanúsított, anyagiakban is megnyilvánuló hivatalos meg nem értés nehézségeivel ahhoz, hogy ezen a téren tisztábban láthassunk. Azonban – ahogy Keleten mondják – Isten a türelmesek oldalán áll. Számos kutató elme egy évszázadon át láncként összekapcsolódó erőfeszítései meghozni látszanak eredményüket.
A beautiful artistic book was published with wonderful photos and English-Mongolian text in Ulan Bator about the results having been achieved by the first self-supporting Mongolian archaeological expedition, in the Gol Mod-2 elite Xiongnu cemetery, Mongolia, Arkhangai aimag, Ulan-Undur soum, Balgasin Tal . (D.Erdenebaatar: The cultural heritage of the Xiongnu Empire, Ulanbaatar, 2016.). The excavations have been going on at this site for 11 years. Up to now the Grave No. 1, the largest Xiongnu grave in Central-Asia (length: 80 m, width: 40 m, depth: 25 m ), – most probably the grave of a Xiongnu Shanju, or king, – have been excavated and explored, together with its 30 satellite graves. Although that enormous grave had been excessively looted, such finds got to the surface from it, in form of fine goldsmith works and articles of consumption, chariots, sacrificed animals, which can give a clearer picture of the material culture of the Xiongnu Empire in Mongolia, and might also be the foundation of a coming significant change in the research of those Huns, who had proceeded from Central-Asia into Eastern Europe at the beginning of the Period of the Great Migration of Peoples (1st-5th Centuries A. D.).
IRODALOM
AKISEV 1978: А. К. Акишев, Курган Иссик. Алма Ата, 1978.
ARTAMONOV 1971: М.И Артамонов, композиции с ландшафтом в скифо-сибирского исскустве. Советская Археология 1971/1, 82-92.
BATSZAIKHAN 2003: З Батсайхан. Хунну. Археоогии, утсаатны зуй, туух. Уланбаатар, 2003.
BENKŐ I. 2017: Benkő I, Attila hármas koporsója és belső-ázsiai párhuzamai. n julianusbaratai.blog.hu/2017/05/23/attila_harmas_koporsojanak_belsoazsiai_parhuzamai Hozzáférés: 2017. 08. 02.
BENKŐ M. 1987–88: Benkő M, Halotti maszk és sírobolus. Antik Tanulmányok, XXXIII/2, (1987–88), 169–201.
BENKŐ M. 1992: Benkő M, a halotti arctakaró történetéhez. Antik Tanulmányok XXXVI.(1992)/1–2, 106–108.
BENKŐ M. 1992/93: Benkő M, Burial masks of mounted Nomadic peoples in the migration period (1st Millenium A. D.). Acta Orientalia Scientarium Hungariae, XLVI/2/3, (1992/93, 118-131.
BENKŐ M. 2003: Benkő M, Aranymaszkos ősmagyar vezérsír. Antik Tanulmányok, XLVII/1, 2003, 111–127.
BENKŐ M. 2004: Benkő M, Egy ajándékba kapott könyv margójára. Eleink, 2004/2, 20-31.
BENKŐ M. 2005: Benkő M, Addenda. Eleink, IV/1. (2005), 94-95, 97–99.
BERNSTAM 1940: А. Н Бернштам, Кенколский могильник, Ленинград, 1940.
BERNSTAM 1951: А. Н. Бернштам, Очерк истории гуннов.Ленинград, 1951.
BICSURIN 1950: Н. Я. Бичурин, Соьрание сведений о народах обитавших в Средней Азии в лревные времена. I–II. Москва-Ленинград, 1950.
BOTALOV 2013: Szergej Botalov, Hunok Ázsiában és Európában. A hun-szarmata keveredés régészeti-történeti problematikája. Ómúltunk tára 10. Budapest, 2013.
BROSSEDER 2009: Ursula Brosseder, Xiongnu terrace tombs and their interpretation as elit burials. In: Current Archaeological Research in Mongolia. First international conference on archaeological research in Mongolia. Bonn, 2009, 247-280.].
DEBAINE-FRANCFORT 1999: Debaine-Francfort Corinne: The search for Ancient China. New York, 1999.
DAVIDOVA 1971: А. В Давидова, К вопросу о хуннских художественных бронзах. СА 1971/1, 208–210.].
DAVIDOVA 1985: А. В. Давидова, Иволинский комплекс (городище и могильник). Ленинград, 1985.
DEVLET 1980: М. А.Дэвлет, Сибирские поясные ажурные пластины II. в. до н. э. САИ, 1980. Вып. Д. 4–7.
ECSEDY 1992: Ecsedy I, Ősök, utódok és szomszédok a Selyem Úton .1992. Kézirat.
ECSEDY 1983: Ecsedy I, The original background to the Hungarian tradition about „Attila’s tomb”. In..Acta Orientalis Academiae Scientarium Hungariae, XXXVI (1983), 129–153.
ERDENEBAATAR 2015: Д. Эрдэнэбаатар, Балгасын тал дахь Гол Мод-2-ын хуннугийн язгууртны будшны судалгаа. Уланбаатар, 2015.
ERDENEBAATAR 2016: D. Erdenebaatar, The Cultural Heritage of the Xiongnu Empire. (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar, 2016.
ERDENEBAATAR 2017: D. Erdenebaatar, A hunok anyagi kultúrája Mongóliában. In: Kelet Kapuja, I/1. (2017), 70–81.
DORZSSZÜUREN 1961: Ч,Доржсурен, Уманд хунну. Уланбаатар 1961.
ENCYCLOPAEDIA XIONGNU 2013: Ts. Tsevendorj (Editor) Encyclopaedia Xiongnu, 2013.
ERDÉLYI 1962: Erdélyi I., Jelentés a mongol–magyar expedíció 1961. évi munkálatairól. In: Archeológiai Értesítő 1962, 93–100.
ERDÉLYI 1963: Erdélyi I., A Mongol–Magyar régészeti expedíció 1960–63 évi eredményei. In: Magyar Tudomány 1963, 8–9, 641–651.
ERDÉLYI 1974: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1971. évi mongóliai régészeti kutatásainkról. Archeológiai Értesítő, 1974, 139–145.
ERDÉLYI 1979: Erdélyi I., Előzetes jelentés az 1974. évi mongol-magyar régészeti expedíció munkálatairól. Archeológiai Értesítő, 1979/1, 112–126.
ERDÉLYI 1994; Erdélyi I., The settlement of the Xiongnu. In: The archaeology of the steppes. Methods and strategies. Ed. By B. Genito. Napoli, 1994, 553–563.
ERDÉLYI 2000: Erdélyi I., Archaeological Expeditions in Mongolia. Budapest, 2000.
ERDÉLYI–FERENCZY 1963: Erdélyi I.–Ferenczy L., Az 1962. évi mongóliai expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 120–126.
ERDÉLYI–FEJES 1987: Erdélyi I.–Fejes I.: Recently discovered ancient relics in Mongolia. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hungariae, XLI (I), 1987, 75–82.
ERDÉLYI–NAVAAN 1965: Erdélyi I.– D. Navaan, Az 1963. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. Archeológiai Értesítő, 1963, 63–84.
ERDÉLYI– NAVAAN 1966; Erdélyi I., D Navaan., Az 1964. évi mongol–magyar régészeti expedíció eredményei. A Magyar Tudományos Akadémia II. osztályának közleményei, 15. (1966), 123–128.
ERDÉLYI–DORZSSZÜREN–NAVAAN 1967: Erdélyi I.– Ts Dorjsuren.– D Navaan., Results of the Mongolian–Hungarian archaeological expeditions 1961–64 (a comprehensive report). Acta Archaeologica Academiae Scientarium Hungariae 19 (1967), 335–370.
ERDÉLYI–ZEWEENDORCH 1977: Erdélyi I.– D Zeweendorsch., Mongolisch–ungarisce archäologische Forschungen in der Mongolei in Jahre 1974. Mitteilungen des Archäeologischen Instituts der Ungarische Akademie der Wissenschaften 6 (1977), 115–117.
ERDÉLYI 2009: Erdélyi I, Magyarország története I. Budapest, 2009. Fodor István: Őstörténet és honfoglalás. In: Keletkutastás 2009 tavasz, 155–162.
ERDÉLYI-BENKŐ M. 2016: Erdélyi István-Benkő Mihály, A szargatkai kultúra és a hunok. In: Etnológia 2016/1–4, 223–241.4
ERDÉLYI 1995: Erdélíi I, A népek mozgása állandó. In.: Europa. Annalers 2B, 236–299. Az ELTE Román Tanszékének kiadványa, Főszerkesztő: Miskolczy Ambrus.
ÉRDY 2001: Érdy Miklós, A hun lovas temetkezések. Budapest, 2001.
FODOR 2009: Fodor I.: Őstörténet és honfoglalás. In: Magyarország története I, Budapest, 2009.
GISCARD 2000: P. H Giscard, Pratiques funeraires des Xiongnu. Travaux de la Mission Archeologiques Francaise en Mongolie realises durant les campagnes de 1998 et 1999 dans la necropole Xiongnu d’ Egyin Gol. Paris, 2000.
ISTORIJA KIRGIZSKOJ SSR: История Киргизской ССР I. Frunze 1963.
MATEJEVA 1993: Н. П Матеева, Саргатская культура на Среднем Тоболе. Новосибирск, 1993.
MATJUSENKO-TATAUROVA 1997: В. И. Матющенко–Л. В. Татаурова, Могильник Сидоровка в Омском Прииртише. Новосибирск, 1997.
MOGILNYIKOV 1992: V. A. Могилников, Саргатская культура. In: Степная полоса Азиатской части СССР в сарматское-скифское время. Москва 1992, 292–312.
RAWSON 1996: Jessica Rawson, The mysteries of Ancient China. Discoveries from the Early Dynasties. London, 1996.
THE PEOPLES… 2002: The Peoples of Ancient Xinjiang and Their Culture. Beijing, 2002.
RUGYENKO 1962/a: С. И. Руденко, Культура хуннов ноинулинские курганы. Москва–Ленинград, 1962.
RUGYENKO 1962/b: С. И. Руденко, Сибирская коллекция Петра I. Археология СССР, свод источников. Выпуск Д3–9.
SALMONY 1933: Salmony A, Sino-Siberian art in the collection of C. T. Loo. Paris, 1933.
SARIADINI 1985: Victor Sariadini, Bactrian gold. Leningrad, 1985.
SCARPARI 2000: Maurizio Scarpari, Az ősi Kína. Budapest, 2000.
TALLGREN 1937: A. M. Tallgren, South-Siberian cemetery from the Han period. E.S.A XI,1928, Oxford. 1937.
TÓTH-HORVÁTH 1992: Elvira Tóth – Attila Horváth. Kunbábony. Das Grab Eines Awarenkhagans. Kecskemét 1992.
THE TREASURES OF THE XIONGNU 2011: D. Tsevendorj–J. Saruulbuyan, The Treasures Of The Xiongnu (Angol-mongol kétnyelvű). Ulanbaatar 2011.
TSULTEM 1987: N. Tsultem, Mongolian Arts and Crafts 1987.
ZASZECKAJA 1994: И. П. Засецкая, Культура кочевников южнорусских степей в гуннскую эпоху. (Конец IV–V. вв.)
* Nem tudhatjuk, hogy Sz. I. Rugyenko, az egyik legnagyobb orosz régész, miért nem írt 1962-ben, a Noyon Uul-i ásatások anyagát és a hsziung-nu kultúrát elemző könyvében G. I. Borovka 1926-os és A. D. Szimukov 1926-27-es Noyon Uul-i ásatásairól és azok jelentős régészeti, múzeumi anyagáról.
Kép: Mándoky Kongur István kun-magyar néprajzkutató 
