Magyar őstörténet

Julianus barátai

BENKŐ MIHÁLY JULIANUS NYOMÁBAN CÍMŰ KÖNYVÉNEK KÉPEIBŐL

Múzeumi tárgyak napi használatban

2017. július 11. - Benkő István

Benkő Mihály történész, orientalista, író a belső-ázsiai nomádok életét tanulmányozva (erről lásd Nomád világ Belső-Ázsiában című képes útleírását, Bp. 1998.) lassacskán elnyervén a helyiek bizalmát, hetedik mongóliai expedícióján megtudta, hogy a Mongol-Altajban élő kazakok között található a mazsarok nemzetsége. Korábban már járt köztük, fényképezte is őket, de vendéglátói titkolták mazsarságukat. Julianus nyomdokain Ázsiában (Fényképes barangolások Mongóliában), Bp. 2001. című útleírásában (a továbbiakban: Benkő 2001) számol be a mazsarok szokásairól, titkolt történetéről. A körükben élő legenda szerint ők a szarvasok népe: egy szarvast űzve indultak el nyugat felé ezer évvel ezelőtt, de Európa és Ázsia határán harcba keveredtek egy nagyon erős néppel. A csata túlélői tovább vándoroltak nyugatra. Voltak azonban olyanok, akik nem vállalták a harcot, és elbújtak, majd visszatértek Ázsiába. Tőlük származnak az Északnyugat-Mongóliában élő mazsarok. Őseik gyávasága örök bélyeg rajtuk, ezért titkolják „mazsarságukat” (Benkő 2001: 33. o.) A mazsar csodaszarvas-legenda egy másik változatából hiányzik a gyávaság motívuma, az csak egyszerűen arról szól, hogy néhányan elunták a szarvas követését, és visszatértek Ázsiába (Benkő 2001: 38. o.). Amennyiben van valóságmagva  gyávaságuk történetének, akkor ez az ősmagyar csoport talán az első magyar-besenyő háború után szakadt el testvéreitől, kb. 1300-1100 évvel ezelőtt. Az is elképzelhető azonban, hogy folklórjukban keveredik a csodaszarvas-eredetmonda és Magna Hungariában a tatároktól elszenvedett vereség emléke, s a mongóliai kazak-mazsarok csak a tatárjárás után vetődtek keletre.

A fotókon láthatók a mazsarok – kazakokétól eltérő - europid vonásai, a honfoglalás kori sírokban a Kárpát-medencében talált, ma csak múzeumban megtekinthető tárgyak napi használatban lévő párhuzamai (pl. ötvösmunkával díszített palmettás nyereg, ezüst övveretekkel díszített öv) és a magyar temető kopjafás-kopjás sírjai. Néhány képet közlünk Benkő Mihály nyugat-szibériai magyarokhoz vezető útjáról is.

Képek a könyvből:

nyereg.JPG

Palmettás, ezüstveretes nyereg

x028.JPG

Fa sírok hadikopjával

x058.JPG

Selyem szemfedő rávarrott arany szem- és szájlemezekkel, a honfoglalók temetkezésének párhuzama

x061.JPG

Szarvasos kő, a tetején nap és hold jelekkel

x20.JPG

Szarvas-agancsos sírkő (a Nyugat-Szibériában felkeresett magyar temetőben, Kara Tal)

magyar01.JPG

Magyar/mazsar temető a Mongol-Altajban

magyar05_1.jpg

Jurta és vadászsas (Mongol Altaj)

magyar06.jpg

Magyar lovas, szőke, europid vonásokal, a lószerszámon ezüstveret (Mongol Altaj).

05_2.jpg

Ezüst öv és lószerszám veretek (Mongol Altaj).

magyar07.jpg

Ménes (Mongol Altaj)

 

x02.JPG

Magyarok (Nyugat-Szibéria, Kara Tal)

03-kicsi.JPG

A szargatkai ménes (Nyugat-Szibéria)

 

 

SUMER, HARAPPA, ARKAIM, AVARIS ÉS A HARCI SZEKÉR

Ősi civilizációk találkozása

Egyiptom északi részét és a Szentföldet Szírián keresztül egészen az Eufráteszig i. e. 1668-ban-ban egy messzi földről érkezett nép szállta meg, akiket az egyiptomiak hükszoszoknak neveztek. A hükszoszok megalapították a thébai 15. dinasztiát. Fővárosukat Avarisnak nevezték. A hükszosz név az egyiptomi „heka haszut” kifejezésből ered, melynek jelentése „távoli földek urai”. A hükszoszokat Iosephus Flavius „pásztorkirályoknak” nevezte. Haditechnikai fölényüket a térségben korábban ismeretlen íjásszal felfegyverzett, küllős, kétkerekű, lóval vontatott harci szekerek jelentették. 1560. körül I. Ahmesz (1570-1546) a thébai 18. dinasztia megalapítója kiűzte őket Észak-Egyiptomból. [Yohanan Aharoni, Michael Avi-Yonah: Bibliai Atlasz, Budapest 1999. 29-30. o.] Ezt követően jött létre a Szentföldtől északra a Hettita és a Mittani birodalom. Ekkor már az egyiptomiak átvették a harci szekerek alkalmazását. A híres quadesi csata (i. e. 1274) során mindkét harcoló fél, tehát mind az egyiptomiak, mind a hettiták rendelkezett harci szekerekkel.

Honnan származhatnak a hükszoszok harci szekerei? A kérdés megválaszolása hozzásegíthet annak a megoldásához, hogy honnan jöhettek a hükszoszok, lehetett-e közük a magyarok elődeihez.

A témával már korábban is foglalkoztunk: [http://julianusbaratai.blog.hu/2017/03/16/a_rejtelyes_hukszoszok] A korábbi cikkünkben foglaltakat most újabb kutatási eredményekkel egészítjük ki.

Sumer

Az első harci szekerek a mezopotámiai Sumerben jelentek meg legkésőbb az i. e. 3. évezred elején. Első ábrázolásuk az i. e. 2600 körül keletkezett keselyűsztélén látható. [Winkler, Gusztáv. A hadviselés művészete. Tinta Könyvkiadó, Budapest 1999, 10. o.] A járművek eleje magasított volt, oldalán a hajítódárdákat tároló szekrény kapott helyet. A kocsikban valószínűleg egy hajtó, két kardos és egy dárdás harcos foglalt helyet. Ezek a kocsik négy tömör kerékkel rendelkeztek. Az általános feltevés szerint a lovat nem ismerték, így általában két onagert (Az onager a lófélék családjába tartozó nagy testű emlős, vadszamár, mely Szíria, Irán, Pakisztán, India és Tibet sivatagos területein honos) fogtak eléjük. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Harci_szek%C3%A9r, letöltve: 2017-06-26]

 01-harciszeker_1.JPG

  1. Kép: Sumer harci szekér Ur városából (i. e. 2500 körül), Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Harci_szek%C3%A9r, letöltve: 2017-06-26

A sumer városok az Indiai óceánban, az Arab-tenger észak-nyugati részén, a Tigris és az Eufrátesz torkolatánál voltak. Kereskedelmi kapcsolatban álltak az Arab-tenger keleti partjánál, az Indus-völgyben található Harappai civilizációval.

02-harciszeker_1.JPG

  1. Kép: Ősi civilizációk Mezopotámiában és az Indus-völgyben, Forrás: http://www.imninalu.net/IndusValley.htm, letöltve: 2017-06-27

Harappa

Az Indus-völgyi civilizáció, más néven Harappa-civilizáció az indiai szubkontinens első, kizárólag régészeti emlékek alapján ismert civilizációja volt, amely fénykorát a Kr. e. 2500Kr. e. 1700 között élte. Nagy valószínűséggel a mezopotámiai leletekben szereplő Meluhha az Indus-völgyi civilizáció területét jelentette. A Harappai civilizációt 1921-ben tárták fel a mai Pakisztán területén. Kiterjedése mintegy egymillió négyzetkilométer volt, nagyjából akkora, mint Mezopotámia és Egyiptom együttvéve. A civilizáció területén gondosan tervezett, vízellátással és csatornázással ellátott városok találhatók, legismertebbek ezek közül maga Harappa és a Világörökség részének nyilvánított Mohenjo Daro. [https://hu.wikipedia.org/wiki/Indus-v%C3%B6lgyi_civiliz%C3%A1ci%C3%B3]

03-harciszeker_1.JPG

  1. Kép: Mohenjo Daro romjai. Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20120529-indus-harappacivilizacio-csak-a-mitologiabol-ismert-szent-folyot-azonositottak.html

A Harappai civilizáció az időjárás változása, a monszun esők csökkenése, a folyók kiszáradása miatt szűnt meg az i. e. 1700-as években. Az árja hódítás már csak a megszűnés végső szakaszában, azt siettetve következett be. [Szegő Iván: Megtalálták a legendák hatalmas folyóját, 2012.05.30. 10:35 http://www.origo.hu/tudomany/20120529-indus-harappacivilizacio-csak-a-mitologiabol-ismert-szent-folyot-azonositottak.html]

A Harappai kultúra viszonylag békés volt. Területén élénk kereskedelemre utaló jelek találhatók, csaknem teljesen hiányoznak a fegyverek. Ugyanakkor jellemző a kétkerekű, ökörrel vontatott kordék alkalmazása.

04-harciszeker.JPG

  1. Kép: Ökörrel vontatott kétkerekű szekér, miniatür terra cotta játék figurák Harappából, i. e. 2500 körül. Forrás: Trish Mayo from New York, US - P1250552, CC BY 2.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=6923484

A harappai civilizációval azonos időben az ottaniakhoz hasonló városok épültek az Ural hegység dél-keleti részén, Nyugat-Szibériában is. Ilyen város volt a világtörténelem legkülönösebb városa, az 1987-ben felfedezett Arkaim is.

Arkaim

A nevezetes andronovoi kultúracsalád első kultúrája a Szintasta–Petrovka–Arkaim-kultúra volt, melyet az i. e. 2100 – 1700 közé datálnak. A kultúracsaládból előbb az Alakul-kultúra, majd ebből a Fjodorovói kultúra, Cserkaszkuli kultúra (i. e. 1800-1400) alakult ki. Később ugyancsak az Alakul-kultúrából a Mezsovka-kultúra, az Alekszejevka–Szargari-kultúra, az Irmen-kultúra és Karaszuk-kultúra alakult ki

Arkaim a világ legkülönösebb városa, mely az Indus-völgyi települések párhuzama. Az Ural hegység dél-keleti részén épült kb. 50 más hasonló várossal együtt. Köralakú, ezért nevezik napvárosnak, mandala városnak is. (Mandala szanszkrit nyelven kört jelent) Nevezik szibériai Stonehenge-nek is, mivel a város tájolása – hasonlóan Stonehenge-hez - a csillagok állásának megfigyelését teszi lehetővé. Az építés módja, tervezettsége és a vízellátás-csatornázás megoldása alapján kapcsolata lehetett az Indus-völgyi Harappai kultúrával. (Hasonlóan tervezett városokat a rómaiak mintegy 1000 évvel később építettek.) A település rekonstruált képe,- különösen felülről szemlélve, tényleg mandalára emlékeztet. Vagy a kerék küllőire - lehet, hogy ez a pontosabb hasonlat. Harappában minden házban volt fürdőszoba, a szennyvizet higiénikusan elvezették. Arkaim házai a harappaiakra vagy - a Harappai kultúra területén található másik jelentős város házaira - a mohenjo-daro-iakra hasonlítanak, egy fontos kivétellel. Arkaimban minden házhoz tartozott egy olvasztókemence és egy érdekes kialakítású tárolóhely. Ezen a bronzkori településen mindenki a bronz, illetve réz megmunkálásával foglalkozott. A számítások szerint 1500-2000-en élhettek a városban, azt sajnos nem tudjuk, hogy családos emberek voltak-e. Nem hagytak maguk után semmilyen nyomot. Sem ékszert, sem műtárgyakat, sem írást, sem emberi csontvázakat; mindössze néhány kerámiacserepet, házi- és vadállatok csontjait, egy-két kő- és bronzszerszámot találtak. A leletek száma siralmasan kevés, még egy múzeumi szobát sem tudtak berendezni. Feltételezik, hogy a város nem véletlenül égett le. A lakói összeszedték minden holmijukat, elvonultak, és a házakat szándékosan felgyújtották valamikor az i. e. 1700 évek körül. [Müszélia: Arkaim, 2012-03-25, http://iroklub.napvilag.net/iras/41008, Letöltve: 2017-06-27]

05-harciszeker.JPG

  1. Kép: Arkaim rekonstruált képe. Forrás: https://www.sott.net/article/275517-Arkaim-Russias-Stonehenge-and-a-puzzle-of-the-ancient-world

Moór Elemér (1881-1968) elsőként vette észre, hogy amíg az ugor nyelvekben közösek a bronzkészítésre utaló „réz” és „ón” szavak, addig a vassal kapcsolatos közös terminológia teljesen hiányzik.

Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel és a bronzkészítéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb., illetőleg réz és ón).… az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is [Fodor 2009: 25–26., a bronzkészítéssel kapcsolatban Moór 1963]. Ugyanakkor a szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576-577.).” [Zergenyei: „A sápadt árja lenéz, gyötör, kihasznál, megvet, éltedre tör!” 2017. január 13, https://www.nyest.hu/renhirek/a-sapadt-arja-lenez-gyotor-kihasznal-megvet-eltedre-tor, letöltve: 2017-06-29,

Szemben a Harappai kultúrával az Andronovoi kultúra népei egyáltalán nem volt békések. Szintastában lócsontokat, kétkerekű szekeret és nap-szimbólumokat találtak. A kultúra életében fontos szerepet játszott a hadviselés és a távolsági kereskedelem. Itt találták fel a kétkerekű, lóval vontatott küllős harci szekeret, és itt alkalmazták a szekerek felfegyverzésére az íjászokat. Ebben a térségben háziasították a lovat (Botai kultúra), és alkalmazták azokat a harci szekerek vontatására (fogatolás). A térségben jött létre a félelmetes új harci eszköz, a bevezetőben említett íjásszal felfegyverzett, küllős, kétkerekű harci szekér. Az Andronovoi kultúrához tartozó Cserkaszkuli kultúrát ugor nyelvűnek tartják.

Veres Péter a következőket írja a magyarok elődeinek részvételéről a lovas-nomád ökotípus kialakulásában és a magyarok kapcsolatáról az Andronovoi kultúra népével: „Az általunk etnikailag a magyarok őseivel azonosított cserkaszkul régészeti kultúrát K. V. Szalnyikov fedezte fel, hordozóit származásilag ugoroknak tartotta már 1967-ben megjelent könyvében. Viszont a kultúra Dél felé történő elmozdulását, népességének a sztyeppére kerülését nemrégiben mutatta ki G. B. Zdanovics ezt később E. E. Kuzmina is elfogadott nemrég megjelent híres összefoglaló monográfiájában. Zdanovics a közelben fekvő világhírűvé vált Arkaim nevű bronzkori, etnikailag egyelőre feltételesen az ősirániakkal vagy indoirániakkal azonosított, de a helyi ugor szubsztrátumon kialakult protovárosi civilizáció felfedezőjének számít. Ez a bonyolult erődítményrendszerekkel rendelkező protocivilizáció Kr. E. 1900 és 1600 között, kb. 400x100 km2 területet foglalt el az Uráltól keletre, a Szintasta és a Tobol folyóktól nem messze található és a korabeli Eurázsia egyik legfontosabb fémfeldolgozó központjának számított.” [Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest 2009., 58. o.]

„Az andronovói kultúrkörből és ebből a korszakból származhatnak a magyarban és a másik két ugor nyelvben a lótenyésztéssel kapcsolatos szavak (ló, nyereg, fék, ostor, másodfű ló stb.).… az andronovói kapcsolatra vezethető vissza nyelvünk szekér szava is [Fodor István 2009: 25–26.]. A szekér a Magyar Szókészlet Finnugor Elemei című szótár szerint ősiráni eredetű (MSzFE III. 1978: 576-577.). Ez az etimológia párhuzamba állítható a régészeti megfigyelésekkel.”

Mivel a hükszoszok feltűnése Egyiptomban nagyjából egybeesik Arkaim felszámolásával, alaposan feltételezhető, hogy innen indultak a hükszoszok egyiptomi hódító útjukra. Közöttük magyar nemzetiségű csapatok is lehettek szép számmal. Ezt követően a kétkerekű harci szekért széles körben elterjedt az eurázsiai sztyeppeövezetben, majd egész Eurázsiában.

 06-harciszeker.JPG

  1. Kép: Andronovo kultúra i. e. 2000-1600. Művészi rekonstrukció, a szibériai Szintasta-Arkaim település alapján., Forrás: https://www.pinterest.de/pin/449726712776442454/, letöltve: 2017-06-27

    07-harciszeker.JPG
  2. Kép: Andronovo kultúra i. e. 2000-1600. Művészi rekonstrukció, a szibériai Szintasta-Arkaim település alapján., Forrás: https://www.pinterest.de/pin/449726712776442454/, letöltve: 2017-06-27

Indo-iráni és magyar kapcsolatok

A magyarok és az Andronovo kultúra indo-iráni nyelvű népei között fennálló szoros kapcsolatokat nyelvi és antropológiai bizonyítékok igazolják.

Veres Péter a következőket írja az iráni-magyar nyelvi kapcsolatokról: "...a korai nomádok korában a sztyeppén a magyar-iráni nyelvi kapcsolat – paradox módon – minimális volt a többi erdőlakó finnugor néphez képest [Harmatta 1977]. Ez nagyon elgondolkodtató jelenség. Mindez véleményem szerint arra utal, hogy nem volt szoros szimbiotikus kapcsolat a két teljesen eltérő nyelvi csoport között, hanem inkább ellenségeskedés, állandó harc folyhatott közöttük. Mindazonáltal a szókészlettel szemben az ősmagyar hangrendszerben mégis jelentős iráni jellegű szubsztrátumhatást[1] mutathatunk ki. Egyebek között ennek köszönhető a b-, d-, g- szókezdő hangok, a *p > f, *t > δ, *k > h, *s > h hangváltozások, valamint a –ni igevégződés megjelenése nyelvünkben. [2]Az ősmagyar hangrendszer sajátos módon az óiránihoz nagyon hasonlóvá vált [Veres 1972:8, Vö. Oranszky 1963.] Ez nagyon fontos megállapítás [Vö. Mészöly 1910, 1929, 1930, 1951], ugyanis ez az érdekes fonetikai hasonlóság jól mutatja, hogy az igencsak hosszan tartó, fokozatos antropológiai ráhatás mellett, amit az andronovói széles arcú szarmatákhoz hasonló, europid embertani típus átvétele bizonyít az ősmagyaroknál – az ezer évig tartó permanens interetnikus, feltehetőleg iráni nyelven beszélő nőkkel való házassági kapcsolatok meglétét [Tóth 1969].

Mindenesetre ebből egyérteleműen arra a a fontos megállapításra jutottunk, hogy a lovas nomád ősmagyarok kétségtelen jelentős iráni csoportokat tudtak nemcsak nyelvileg, hanem etnikailag is asszimilálni a sztyeppén. Mindez viszont egyúttal azt is bizonyítja, hogy távoli eleink bizonyítható módon minden tekintetben nemcsak egyenrangúak voltak a szomszédos idegen csoportokkal, hanem bizonyos fölénnyel is rendelkeztek a közvetlen környezetükben élőkkel szemben. Mindez közvetve alátámasztja nézetünket, hogy az irániaknak a sztyeppén nem sikerült a magyarok felett megszerezniük az uralmat, jóllehet hosszú időn keresztül, egészen a nagy népvándorlás kezdetéig, sőt még tovább is, az ősmagyarok minden valószínűség szerint az iráni nyelven beszélő csoportok közelében nomadizáltak...." [Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest 2009., 73-74. o.]

Következtetések

Az ugor nyelvű népek (magyar, hanti, manysi – a továbbiakban ugor népek) még a nyelvi egység idején, a bronzkorban, az i. e. 3. évezred elején kapcsolatba kerültek az iráni (indo-iráni) nyelvű népekkel. A kulturális kölcsönhatások eredménye, az ugor és indo-iráni népek közös terméke volt a küllős, lóval vontatott, íjásszal felszerelt harci szekér megalkotása. A harci szekér ezeknek a népeknek félelmetes fegyvere lett. Távolsági hadviselést tett lehetővé. Segítségével az indoiráni és ugor népek (preszkíták) uralták az egész Eurázsiai-sztyeppeövezetet. Ez a tény hozzájárult az Eurázsiai sztyeppeövezet egységes kultúrájának kialakításához, ami a későbbi (i. e. 9-1. századi, vaskori), Szkíta Világ közvetlen előzménye és megalapozója volt. A harci szekér jelentősége csak a hátaslovak, lovas hadseregek harci alkalmazásával, a harcos lovas-nomád életmód elterjedésével csökkent, de teljesen nem szűnt meg. (A lóval vontatott szekér teher- és személyszállító jelentősége, logisztikai szerepe egészen a 20. század közepéig fennmaradt.) A magyarok elődei nyelvi (és tegyük hozzá, politikai) integritásukat a sztyeppén megőrizték. Ugyanakkor jelentős indoiráni népcsoportokat tudtak integrálni, amit a magyar nyelvben található iráni szubsztrátum igazol. Ez csak úgy lehetséges, hogy a magyarok a többi néppel szemben katonai fölénnyel rendelkeztek.

Az ugor nyelvi egység még a vaskor előtt, de a ló háziasítása és a harci szekér kialakítása után szűnt meg. Ennek bizonyítéka, hogy a ló, szekér, a bronzkészítésre utaló réz és ón szavak egyeznek mind a három ugor népnél, míg a vasfeldolgozásra vonatkozó kifejezések a három ugor nép nyelve közül csak a magyarban .találhatók meg. [Fodor István 2009: 25–26., Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest 2009., 53o.]

 

Irodalom

Arkaim 1999: Аркаим 1987–1997. Библиографический указатель. Cseljabinszk

Arkaim 2011: Аркаим. Поселение эпохы бронзы. Древнейшие индоевропейцы в степях Урала. Каталог выставки. Cseljabinszk

Csecsuskov, I. V. 2013: (Чечушков, И. В.) Колесничный комплекс эпохы поздней бронзы степной и лесостепной Евразии (от Днепра до Иртыша). Jekatyerinburg

Fodor István 1975: A finnugor régészet fő kérdései. In: Uráli népek. Nyelvrokonaink kultúrája és hagyományai. Szerk. Hajdú Péter. Budapest, 1975: 47–75.

Fodor István 2009: Őstörténet és honfoglalás. Magyarország története 1. Főszerk. Romsics Ignác. Budapest

Gening, V. F. 1977: (Генинг, В. Ф.) Могильники Синташта и проблема ранних индоиранских племен. Советская археология, 1977/4: 53‒73.

Gening, V. F., Zdanovics, G. B., Gening, V. V. 1992: (Генинг, В. Ф., Зданович, Г. Б., Генинг, В. В.) Синташта. Археологические памятники арийских племен Урало-казахстанских степей. Cseljabinszk

Manuel, Marc: Chronology and Culture-History in the Indus Valley, https://www.academia.edu/243477/Chronology_and_Culture-History_in_the_Indus_Valley, letöltve: 2017-06-29

Moór Elemér 1963: A nyelvtudomány, mint az ős- és néptörtétet forrástudománya, Budapest

MSzFE III. 1978: A magyar szókészlet finnugor elemei. Főszerk. Lakó György. Budapest

Szalnyikov, K. V. 1948: (Сальников, К. В.) К вопросу о стадиях в памятниках андроновской культуры Заураля. Первое Уралское археологическое совещание. Perm

Szalnyikov, K. V. 1967: (Сальников, К. В.) Очерки древней истории Южного Урала. Moszkva

Szegő Iván 2012: Megtalálták a legendák hatalmas folyóját, 2012.05.30. 10:35, ,http://www.origo.hu/tudomany/20120529-indus-harappacivilizacio-csak-a-mitologiabol-ismert-szent-folyot-azonositottak.html, letöltve: 2017-06-29

Tóth Tibor 1969: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról. Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának Közleményei, 17.

Veres Péter 1972: A magyar nép etnikai történetének vázlata. Valóság folyóirat XV/5. 1-12.

Veres Péter 2009: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest

Zdanovics, G. B.
1988: Bronzovij vek Uralno-Kazahovszkih sztyepej. Szverdlovszk
1990: Otcsot. Gorogyiscse Arkaim po raszkopkam 1989. Cseljabinszk

 

 

[1] A szubsztrátum (eredete a latin substratum, a sub- ’alsó-’ és a stratum ’réteg’ szavakból; alapréteg) a nyelvészetben használatos szakkifejezés: alsóbb nyelvi réteg, amely – főként a meghódított és nyelvét elvesztő népek esetében – az alacsonyabb műveltségű vagy kisebb számú beolvadt (ős)lakosság eredeti nyelvének hatásait jelenti a spontán nyelvcsere útján felvett új nyelvben. Ezt hasonlóan kell elképzelni ahhoz, mint amikor az idegen nyelvet tanuló kezdetben „akcentussal” fogja használni azt, ugyanis saját elkódolt anyanyelvének sajátosságait tudat alatt átviszi a tanult nyelvre. Így például az „a” hangot, amely anyanyelvében nincs meg, megpróbálja egy olyan, közel álló hanggal helyettesíteni, amely létezik saját nyelve hangkészletében (vö. amikor egy magyar anyanyelvű tanul angolul).

[2] „Hasonló tendenciát mutat ki a finnségi csoportba tartozó permi nyelveknél is, amely hangtani jellegek azonban egyáltalán nem jellemzőek a finnugor alapnyelvre. Ez az érdekes egybeesés a –ni főnévi igenévi végződéssel egyetemben sokáig megtévesztette a kutatókat, akik ennek alapján magyar –permi közvetlen etnikai érintkezést feltételeztek. Jóllehet a mindkét finnugor  csoportnál kimutatott hasonló nyelvi jelenségek valójában egy harmadik, nevezetesen iráni forrásból származnak, beleértve a –ni főnévi igenévi végződést is, amelyet korábban – véleményem szerint tévesen – közvetlen közös kapcsolatnak véltek a magyar, illetve zürjén és udmurt nyelv között." [Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest 2009., 73-74. o.]

ARKAIM ŐSI VÁROSA

O. B.: 2011. 09. 14. 06:35, https://alfahir.hu/arkaim_%C5%91si_v%C3%A1rosa-20110914

A kazak-orosz határ közelében, a sztyeppe vidék északi peremén az orosz régészek hatalmas bronzkori városok nyomaira leltek. Azóta is találgatás folyik, vajon kik építettek ilyen jól tervezett településeket?

arkaim-ma.jpg

Kép: Arkaim ma Forrás: http://costadelsolmagazin.com/content/arkaim-ujabb-szog-az-emberiseg-hivatalos-fejlodestortenetenek-koporsojaban, letöltve: 2017.06.19.

A szkíták városa? 

Gennady Zdanovics, az ásatást vezető régész elmondta, hogy a település egykorú Babilonnal és előbb épült, mint Trója, vagy akár Róma.  Az első város nyomára 1989-ben találtak rá orosz régészek, miután a katonai vezetés megengedte a civileknek, hogy belépjenek a szigorúan lezárt katonai körzetbe. A valódi régészeti ásatás csak nemrég kezdődött meg. A régészek húsz, spirál alakú települést térképeztek fel, melyekről azt feltételezik, hogy az árják építették. További ötven város nyomát sejtik a Cseljabinszk város melletti sztyeppei területen. A páratlan leletek 640 kilométer hosszan húzódó kazak-orosz határ mentén fekszenek. Bár a kitalált úgynevezett árja vándorlás elmélete még máig megfertőzi a kutatókat és úgy vélik, hogy csak hozzájuk köthető az ilyen nagymértékű városi civilizáció, sokkal valószínűbb, hogy az indoeurópai népek közé besorolt szkíták hozták létre ezeket az ősi építményeket, hiszen ők éltek több évezreden át ezen a földön.

Megjegyzés: Ma már általánosan elfogadott álláspont, hogy a szkíták nem alkottak egységes népet, a szkíta világ alkotóelemei különböző nyelvű, de egységes kultúrájú népek voltak. „Nem létezik "finnugor", amiképpen "indogermán" népi eredet se: ezek nyelvtörténeti kategóriák. A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.” - ABLONCZY BÁLINT: FORDULAT A MAGYAR EREDETKUTATÁSBAN, Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1.” - B. I.

01-arkaim-google1.jpg

Kép: Arkaim elhelyezkedése

Különleges leletek

A városokat 3500-4000 évvel ezelőtt építethették. Méreteik nagyjából megegyeznek a legnagyobb ősi krétai városokéval. A kutatók most már azt feltételezik, hogy az ókori műveltség nem a görögöktől terjedt keletre, hanem annak őshazája Ázsia volt és onnan sugárzott ki az öreg kontinensre. Bettany Hughes, angol történész máris felvetette, hogy az egész bronzkori civilizáció akár erről a vidékről, vagyis a szibériai sztyeppe vidék északi pontjáról is eredhet. Nem számolt az észak-indiai térséghez köthető harrapai civilizációval, mely a közép-ázsiai térség legfejlettebb városait alakította ki. Első lakói a dravidák lehettek, akik a szkítákkal álltak rokonságban. A régészek szerint a városokat alaposan megtervezték, a házakban körülbelül kétezer ember élt. A települést árokkal vették körül. A város közepén alakítottak ki egy teret, mely a közösségi élet helyszínéül szolgált. Talán ott végezték el a nagy áldozati szertartásokat.

Árja műveltség?

Bár egyetlen nyelvészeti adatot, írást sem találtak a romok alatt, egyes kutatók máris kitalálták, hogy az indoeurópai nyelv ebből a térségből származott, sőt már olyan feltételezések is felreppentek, hogy ebből a térségből ered az elő-indoeurópai nyelv. Másik „bizonyítékul” a kerámiákon talált ősi szvasztika-ábrázolások szolgáltak. A régészek szerint az árják szent szövegében, a Védákban ez a jel a mesterek szimbóluma volt. Az ősi napszimbólumot, az örökkévalóság jelét azonban nemcsak az úgynevezett árja népek használták, hanem már a dravidák (közép-ázsiai szkíták) által létrehozott harappai civilizáció tárgyain is előkerül. Sőt, azt is többen kimutatták már, hogy a Védákban és más szent szövegekben visszaköszön az ősi dravida, tehát nem árja műveltség. A szvasztika egyébként széles körben elterjedt a sztyeppei térségben, ugyanúgy jelen van a bronzkori szkítákhoz köthető kaukázusi leleteken, mint a Kárpát-medencei szkíta tárgyakon. Önmagában tehát ennek a jelképnek a megléte nem igazolja azt, hogy a város az árjáké lehetett. Ugyanez vonatkozik a lóáldozatra és a lovas temetkezésre. Ezt a régészek szintén az árják tipikus temetkezési formájának tartják, hiszen egyes, indoeurópainak tartott népek – például a masszagéták és a szkíták- gyakorolták. Az árják Indiában pedig átvették ezt a szokást a szkítáktól. A lovas műveltség és a hozzá kapcsolódó áldozati szokás szkíta és hun őseink sajátja, akik a lovak mesterei voltak és ezt a fajta temetkezési szokást évezredeken át gyakorolták.

arkaim-rekonstrukcio.JPG

Kép: Arkaim rekonstruált képe. Forrás: https://www.sott.net/article/275517-Arkaim-Russias-Stonehenge-and-a-puzzle-of-the-ancient-world

_____________________________________________________________

NÉHÁNY ARKAIMRA VONATKOZÓ ADAT

Kivonat Müszélia Arkaim c. cikkéből, Feltöltés dátuma: 2012-03-25, http://iroklub.napvilag.net/iras/41008

 Arkaimot csak 1987-ben fedezték fel…Arkaim egy romváros az Ural hegység déli részében, a kazahsztáni határtól északra. Fölfedezését a véletlennek köszönheti. A szovjet hatóságok ki akartak alakítani egy víztározót, és csak a rend kedvéért vizsgáltatták meg a kiválasztott helyszínt egy cseljabinszki kutatócsoporttal, amelyet Gennadij Zsdánovics vezetett. Nagy volt a meglepetés, amikor megtalálták a régi várost; ami nem egészen érthető, mert régebben is tártak fel hasonló településeket - Szintasta, Petrovka - a régióban. A hatóságok nem akartak lemondani a víztározóról, … a nemzetközi felháborodás retirálásra kényszerítette a hatóságokat. Arkaim megmaradt; archeológusok, történészek, etnográfusok … tanulmányozzák, mert van mit.

… Arkaim a világ legfurcsább városa; még városnak is csak feltételesen nevezzük, mert merőben eltér az összes többitől. … Arkaim nem vaktában épült, …Arkaimot …valaki megtervezte, még hozzá nagyon gondosan. Ez nem olyan nagy ritkaság, a világ sok részében vannak tervezett városok. Dzsaipur például határozott tervek szerint épült a 18. századi Indiában. Igaz, de egyik sem olyan különleges, mint Arkaim. Először is, ez kör alakú, bár nem egészen szabályos, mert a belső fal átmérője 40 és 42,3 m között váltakozik. A külső falat nagyon komoly, védelmi céllal építették. Tövében, a külső oldalon, vizesárok húzódik, amely 2 m mély. Maga a fal 4-5 m vastag és 5,5 m magas, pontosabban ennyi volt, mert a város valamikor elpusztult, leégett, de erről majd később. Anyaga fakeretekbe tömörített föld és mész, a külső oldalát vályogtéglákkal fedték, színesre festették. A városnak négy bejárata volt, a legnagyobb a nyugati. Házak sora csatlakozott ehhez a vastag falhoz, a belső oldalon, 110-180 m2 alapterülettel. Ezek egy 5 m széles, gyűrű alakú útra nyíltak; az út másik oldalán ismét fal következett, amely egy 25x27 m2-es központi teret vett körül. A tér felőli oldalra is házakat ragasztottak. A tér lakóinak élete elkülönült azokétól, akik ajtaja a település egyetlen utcájára nyílott. A belső falun csak egyetlen kapu volt, hogy az elzárkózás még teljesebb legyen.

…. A belső házakban éltek az urak, a külsőkben a szolgák? Nem logikus, miért nehezítették volna meg a szolgák számára, hogy bejussanak a munkahelyükre? Ráadásul a házak sem tűnnek előkelőbbnek, azt persze nem tudhatjuk, volt-e díszítés, és ha igen, milyen. Az építési módból vagy a felszereltségből nehéz lenne eljutni a klasszikus úr és szolga megkülönböztetéshez.

Akkor Arkaim egy nagy szakrális építmény volt, ahol csak papok éltek, és a központi téren végezték a kultikus cselekedeteiket? … ehhez azt is tudni kellene, hogy mikor épült a település. A konszenzus az, hogy Kr.e. 1800-1700 között; sokkal későbbi nem lehet, mert a feltételezések szerint az "árja" népek ősei, a proto-európaiak és proto-iráni-indiaiak ekkor már elhagyták az ázsiai őshazát, nyugat, illetve dél felé vándoroltak, és meghódították azokat a területeket, ahol ma is élnek, Írországtól és Skandináviától Indiáig. …ennek a hosszú mondatnak szinte minden elemét meg lehetne kérdőjelezni, vagy legalábbis több kötetnyi magyarázatra lenne szükség? …

Semmi garancia nincs arra, hogy az egyébként helytelenül árjáknak nevezett népeknek közös őseik voltak, együtt laktak Belső-Ázsia sztyeppéin, onnan rajzottak szét a szélrózsa minden irányába - az egyik csoport Szkítiába és Mezopotámiába (eszerint a sumérek is "árják" voltak), egy másik akkor érkezett meg Indiába, amikor az ottani, Indusvölgyinek, Szindhu-Szaraszvatinak, vagy újabban csak harappainak nevezett kultúra már megsemmisült, ezért a hódítással sem kellett sokat vesződniük, és így tovább. Lingvisztikai bizonyítékok vannak erre a scenario-ra; egy csomó tudós dolgozik azon, hogy a mai élő nyelvekből, illetve régi irodalmi emlékekből kikövetkeztesse, hogyan beszéltek a proto-indoeurópaiak. Ez kétségkívül érdekes türelemjáték, de az ősi civilizáció emberei nem támadnak föl, hogy megerősítsék a következtetéseiket.

… az Indus völgyében a régészek semmit sem találtak, ami arra mutatna, hogy oda bármikor egy nagyobb, a helyi lakosságtól genetikailag eltérő, harcias nép érkezett volna, akik aztán az egész India történelmét felülírták. A Védák és más régi írások sem tudnak idegen invázióról vagy fokozatos betelepülésről, éppen ellenkezőleg, arról számolnak be, hogy a helyi lakosság hagyta el, több hullámban, Indiát - voltak köztük királyfiak, akiknek otthon már nem jutott trón, kalandvágyó ksatriják, kereskedők, akik másutt jobban megtalálták a számításukat, és akadtak száműzöttek is, akiknek büntetésből kellett elhagyniuk Árjavartát, a mai India szívét. Ennek azonban semmi köze Arkaimhoz, ezért csak en passant jegyzem meg, hogy a tíz király csatája, Szagara győzelme, a paradák és pahlavák elűzése, Jajáti fiai, Amavaszu nyugati utazása, a szóma növény keresése, és hasonló történetekre gondolok; meg persze a mitannikra, kasszitákra és hurritákra, akik egyszer csak feltűntek a Közel-Keleten, illetve Anatóliában, és "kelet felől" jöttek, a saját hagyományaik szerint.

A legnagyobb baj az, hogy a régi tárgyakat nem könnyű datálni - jó, ha mélyebb kultúrrétegből kerül elő, jogosan tartjuk régebbinek. De a jelenleg legbiztonságosabbnak ismert radiokarbonos kormeghatározás, a C14 izotóppal végzett elemzés csak szerves anyagok esetében működik. Arkaimról mit mond a szén?

Kr.e. 1700 körül, az elszenesedett épületfa maradványok alapján. Vagyis ugyanaz, mint az egész, proto-árjának nevezett kultúrkör esetében, amit Szintastáról neveztek el.

... Szintastában lócsontokat, kétkerekű szekeret és nap-szimbólumokat találtak, és manapság a tudományos világ meg van győződve arról, hogy a lovat az árja ősök háziasították, senki más nem lehetett annyira zseniális, hogy feltalálja a kereket, a napot kizárólag ők tisztelték, más népek észre sem vették azt a nagy, tüzes golyót az égen, meg hasonlók. Az európai kultúra is Ázsiában, az Uráltól délre született meg; … (Megjegyzés: Veres Péter bebizonyította, hogy a magyarok ősei nem másoktól, pl. un. árjáktól vették át a lovas-nomád életmódot, hanem annak kialakításában kezdeményező szerepet játszottak. – Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest 2009., 53-77. o.) …

… Mit tudunk még a városról? Magas fatornyaik voltak, ezért Arkaimot néha fellegvárnak nevezik. A külső falnál 40, a belsőnél 20 lakást alakítottak ki, úgy, hogy két-két házat sugárszerűen felhúzott fal választott el; ezért aztán a település rekonstruált képe, különösen felülről szemlélve, tényleg mandalára emlékeztet. Vagy a kerék küllőire - lehet, hogy ez a pontosabb hasonlat. A házak emeletesek voltak, mindegyikhez tartozott egy kút; a szennyvizet központi csatornába vezették, amely az egyetlen utca teljes hosszában, az épületfából kialakított útfelület alatt haladt, és a vizet a külső árokba szállította. Ez a "vízvezeték" nagyon sokáig ismeretlen volt az úgynevezett árja utódnépeknél. …. Harappában (India – B. I.) minden házban volt fürdőszoba, a szennyvizet higiénikusan elvezették; itt csak az a bökkenő, hogy az árja inváziós vagy beszivárgós elméletek hívei szerint ebben a városban dravida népek éltek.

Arkaim házai valóban a harappaiakra vagy a mohendzso-daroiakra hasonlítanak, egy fontos kivétellel. Arkaimban minden házhoz tartozott egy olvasztókemence és egy érdekes kialakítású tárolóhely. … Ezen a bronzkori településen mindenki a bronz, illetve réz megmunkálásával foglalkozott. (kiemelés tőlem – B. I.) A számítások szerint 1500-2000-en élhettek a városban, azt sajnos nem tudjuk, hogy családos emberek voltak-e.

Nem hagytak maguk után semmilyen nyomot? Nem. Sem ékszert, sem műtárgyakat, sem írást, sem emberi csontvázakat; mindössze néhány kerámiacserepet, házi- és vadállatok csontjait, egy-két kő- és bronzszerszámot találtak. A leletek száma siralmasan kevés, még egy múzeumi szobát sem tudtak berendezni. Feltételezik, hogy a város nem véletlenül égett le. A lakói összeszedték minden holmijukat, elvonultak, és a házakat szándékosan felgyújtották.

De miért? … arra tudok gondolni, hogy volt itt valami titok, amit az emberek még az elköltözésük után is meg akartak óvni. Egy várost általában senki sem hagy el a maga jószántából. Vagy az ellenség rombolja le - de Arkaimban nem ez történt - vagy természeti katasztrófa üldözi el a lakosságot, Indiában például az életet jelentő Szaraszvati folyó kiszáradása. Arkaimban semmi, az emberek egyszer csak fölkerekedtek, minden felgyújtottak, és máshol keresték a boldogságot.

…Konyha nem is volt, csak olvasztókemence? … Nem éppen, mivel az állati csontok jelenléte arra mutat, hogy húst is ettek. Volt konyhájuk, és még hűtőszekrényük is: a kúpos tárolóhelyek. Ezek ugyanis agyagcsöveken keresztül kapcsolódtak a kutakhoz, és tapasztalatból tudjuk, hogy minél mélyebb a kút, annál alacsonyabb benne a hőmérséklet. Két agyagcső volt közvetlenül a vízszint fölött, az egyik a kemencéhez vezetett, hideg levegőt áramoltatott be, és fújtató helyett szolgált; a másik cső a tárolóhelyen hűtötte le a hőmérsékletet. Ez elég bonyolultan hangzik, még az is elképzelhető, hogy a csöveknek más céljuk volt. Egyébként a konyha kialakításával nem sokat vesződtek. Még tűzhelyeik sem voltak, csak helyek a tűz számára. A központi téren is, ahol lehet, hogy áldozatokat mutattak be. …

Nem tudjuk, hogy Arkaimban milyen áldozatokat végeztek, és mi volt a céljuk, …Mondják, hogy a belső fal a Napot, a külső a Holdat jelképezi, ismerték az aranymetszés szabályát, a földtengely hosszát, a föld Naptól és Holdtól való távolságát, ilyen és hasonló asztronómiai adatokat építettek be a városukba. … ha elfogadjuk a városba beleépített asztronómiai adatokat, valamint hogy Arkaim ugyanolyan obszervatórium, mint a sokkal híresebb Stonehenge, sőt még kiválóbb, mert Stonehenge csak 15, Arkaim viszont 18 égi jelenség vizsgálatát tette lehetővé (de minek kellett ehhez olvasztókemence?), Stonehenge mérési pontossága 10 ívperc 1o-hoz képest, Arkaimé olyan pontos, hogy azt már le sem merik írni a szakirodalomban, csak célozgatnak (K.K. Bisztruskin) a 2000 évvel későbbi Almagestre ….

Benkő Mihály: KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN C. fotókiállítása

GAÁL MÓZES KÖZMŰVELŐDÉSI EGYESÜLET ÉS ERDŐVIDÉK MÚZEUMA

 Meghívó

Szeretettel meghívjuk Önöket a MAGYAR ÖRÖKSÉG  IV. Erdővidéki Honismereti Szabadegyetem és Tábor keretében Benkő Mihály keletkutató (Budapest) fényképeiből rendezett

KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN

című fotókiállításra

A megnyitó időpontja: 2017. július 7., péntek, 16.00
Hely: Barót, Erdővidék Múzeuma, Kossuth Lajos u. 158.
Tel.: +40 (0)267 377 078
E-mail: magyaroroksegtabor@gmail.com 

Támogatók: Communitas Alapítvány, Barót Város Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, Nagy-Balázsi Közjegyzői Iroda - Barót

031.jpg

CSODÁLATOS KINCSEKET REJTETT BELSŐ-ÁZSIA LEGNAGYOBB HUN SÍRJA

2015. július 2. 11:16, Minden jog fenntartva © 2001-2017 Múlt-kor történelmi portál

www.mult-kor.hu/csodalatos-kincseket-rejtett-belso-azsia-legnagyobb-hun-sirja-20150702?print=1

Múlt héten egy átfogó monográfia jelent meg Belső-Ázsia legnagyobb hun sírjáról, a mongóliai Gol Mod 2 hun királysír régészeti feltárásának eredményéről. Az Ulánbátorban napvilágot látott kötet az Ulánbátor Egyetem oktatóinak a közös munkája.

01.JPG

Dimaadzsav Erdenebátor régész professzor elmondta, hogy vezetésével az Ulánbátor Egyetem Régészeti Tanszéke 2011-ben terepbejárást végzett Arhangáj megye Öndör-Ulaan járásában, ahol körülbelül 200 hun sírt azonosítottak be és ott figyeltek fel a hatalmas királysírra, amelynek a Gol Mod 2 nevet adták.

02.JPG
A könyv borítója

Még ugyanebben az évben a mongol régészek megkezdték az 1. számú előkelő sír kutatását, amely körül 30 mellékes sír feküdt. Maga a sír 86 méter hosszú és 46 méter széles volt, magassága pedig 2-4 méter között váltakozott. Az ásatás során kiderült, hogy ez nemcsak az eddig legnagyobb hun sír Mongóliában, de Belső-Ázsiában is.

03.JPG

Magát a temetkezési helyet az i. e. 1. és az i. sz. 1. század közé keltezték, ami azt jelenti, hogy az oda temetett előkelő - talán sanjü - már a nagy és egységes hun birodalom felbomlása utáni úgynevezett északi hun állam vezetője lehetett. A sírkomplexum feltárása tíz évig tartott, amelyben mind a mellékes sírok, mind a nagy királysír feltárásra került. Ez az első olyan nagy hun előkelő temetkezési hely, ahol teljes feltárást végeztek a szakemberek. Erdenebátor professzor elmondta, hogy ez az első olyan régészeti feltárás Mongóliában, amelyben csak helyi, mongol szakemberek vettek részt. 

Az ázsiai hunokról most napvilágot látott mű azért különösen fontos, mert jól összefoglalja az új régészeti eredményeket, megcáfol néhány, régi elméletet. Ezekről megemlékeznek a mű bevezetőjében, ahol felsorolták az eddig feltárt nagy előkelő hun sírokat Mongólia területén. A fejezetekben a hunok gazdag anyagi kultúráját mutatják be, például a királysírból előkerült hintókat, lószerszámokat, ékszereket és díszeket, fegyvereket, edényeket stb. 

04.JPG

Mindegyikről fényképek és pontos leírások is találhatók a monográfiában. A könyv szerkesztője, Dimaadzsav Erdenebátor kiemelte, a királysírból kiásott termékeket majdnem mindegyikét hun mesterek gyártották és nem a kíniaktól szerezték be őket. A régészek nemcsak a fémtárgyak anyagvizsgálatából állapították meg, hogy a hunok és a kínaiak eltérő fémösszetételű öntvényeket használtak, ezenkívül meg is találták a helyi hun ipari műhelyek nyomait is.

06.JPG

Az Ulánbátor Egyetem antropológusai a sírokban talált állatcsontokat vették vizsgálat alá, amelyből meghatározták, hogy milyen haszonállatokat tartottak a hunok. A régészek felfigyeltek a különleges állatáldozati szokásokra is, többek között a jelképes lovas temetkezés nyomaira, amit a mongolok „züld” áldozatnak neveznek. Ez a fajta állatáldozati mód már a mongóliai bronzkori sírokból is kimutatható.

07.JPG

Az ázsiai hunok temetkezési helyéről előkerült leletek rávilágítanak arra, hogy ez az ókori belső-ázsiai hatalom nem barbár törzsek gyülekezete volt, hanem nagyon jól szervezett államot teremtettek, erről a kortárs kínai történeti krónikák adtak hírt. A hunok ipartelepeket létesítettek és bekapcsolódtak a Selyemút menti áruforgalomba: élénk kereskedelmet folytattak a keleti és nyugati országokkal, ahonnan luxustermékeket importáltak. Ezeknek nyomait –Gol Mod 2 esetében római üvegcsészét - a régészek megtalálták a sírokban.

ATTILA HÁRMAS KOPORSÓJÁNAK BELSŐ-ÁZSIAI PÁRHUZAMAI

Ismételten jelennek meg gúnyos hangvételű népszerű-tudományos cikkek és „tudományos” tanulmányok Magyarországon, melyek kétségbe vonják Jordanes azon tudósítását mely szerint Attila hun királyt hármas koporsóba temették. A legújabb mongóliai ásatások azonban Jordanes tudósításának hitelességét támasztják alá.

Nézzünk példaként egy népszerű-tudományos cikket. Bakos András: Attila koporsója a mi Szent Grálunk című cikke http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/attila_koporsoja_a_mi_szent_gralunk/2292740/, letöltve: 2017-05-19] a következőket tartalmazza: „… Ami Attilát és hármas koporsóját illeti … Úgy gondoljuk, Attila jó ideig az Al-Dunánál lakott, Bleda, Buda halála után költözhetett fel ide, és egy évtizedig, 453-as haláláig élt itt valahol, Hódmezővásárhely és Szeged környékén. Erre a szikáncsi aranylelet utal, és az 1926-ban előkerült nagyszéksósi aranylelet, egy máshol eltemetett fejedelem tárgyaiból rakott áldozati máglya maradéka, amelyet volt, aki Attilának tulajdonított, de mértékadó vélemény szerint a 400-as évek elején került a földbe. Így inkább egy korábbi hun nagyfejedelemé lehetett. … „Titokban a földbe rejtették" – ez a leghitelesebb írott információ Attiláról. Jordanes ravennai püspök, római történetíró konyhalatinsággal ír erről, összekever egy gepida, keresztény, koporsós (kiemelés tőlem – B. I.) temetést Attiláéval. A hármas koporsós verziót Ipolyi Arnold Magyar mitológiája, majd Jókai Mór szép meséje után Gárdonyi Géza Láthatatlan embere dolgozza föl….” E szerint a koporsós verziót Jordanes ravennai püspök találta ki összekeverve Attila temetését egy keresztény koporsós temetéssel, a hármas koporsós verziót Ipolyi Arnold találta ki, majd a fantáziaszüleményt Jókai Mór szép meséje után Gárdonyi Géza dolgozta fel. Az alábbiakban bizonyítom, hogy mindez nem felel meg a valóságnak, szó sincs fantáziaszüleményről.

01a.jpg

Kép: A nagyszéksósi aranylelet. Attilának is tulajdonították, de valószínű, hogy korábban került a földbe. Fotó: Schidt Andrea, www.delmagyar.hu/szeged_hirek/attila_koporsoja_a_mi_szent_gralunk/2292740/, letöltve: 2017.05.20.

Nem hibáztatom a cikkírót, mivel az információit nyilván mértékadó szakemberektől kapta. Rimócziné Hamar Márta: „A fele sem tudomány” Attila temetéséről Jordanes és Móra Ferenc nyomán című tanulmányában  [http://epa.oszk.hu/02500/02518/00243/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1985_03_632-639.pdf, letöltve: 2017-05-19] megkísérli cáfolni a hármas koporsóba történt temetést: „Mórára hivatkozom [Móra Ferenc: Attila koponyájáról. In: Utazás földalatti Magyarországon Bp. 1982. 190.], aki a maga józan eszére hallgatva, a hun temetkezési szokások ismeretében ismét tréfásan, de cáfolja a „hagyományt", mondván: „…hogy a hun királyt keresztény módon koporsóba zárták, azt csak akkor hiszem el, ha kiderül, hogy Nagy Leó pápát lóháton temették el és föléje halmot domboltak." (kiemelés tőlem – B. I.) Ugyancsak e temetkezési szokások ismeretében cáfolja újabban a koporsós temetést Kaposvári Gyula Sikerült-e megtalálni Attila sirját?" [Kaposvári Gyula: Sikerült-e megtalálni Attila sírját? Múzeumi Levelek. 4. Szolnok, 1961. 27. sk] c. érdekes cikkében, bár nyelvi értelmezéssel ő sem próbálkozik. Bóna István tanulmánya [Bóna István: A szeged-nagyszéksósi hun fejedelem. In: A magyar régészet regénye. Szerk.: Szombathy Viktor. Bp. 1968. 111.] megerősíti feltételezésemet. Bár a szövegből koporsót olvas ki, mégis józan régész- logikával érvelve írja: „Való, hogy hármas koporsóról Jordanes beszél. Mondja, vagy költi jó 80—100 évvel a temetés után. Ez azonban példátlan temetési módja lenne egy nomád fejedelemnek."

Rimócziné továbbmegy Bónánál. Tanulmányában kijelenti, hogy Jordanes szövegében szereplő „… latin copercula sok mást jelenthet, de koporsót aligha….” Majd így folytatja: „„…A fordítókat nem gondolkoztatta el az a tény, hogy a nomádok temetkezési szokásai nem ismertek efféle alkalmatosságot: dús arany, ezüst mellékleteket annál inkább….” Mindezek után megkisérli cáfolni a Tisza mellékágába történt temetés „oral history” által megőrzött tényét is: „.. egy olyan nagy és szeszélyes folyóba temetni, mint a Tisza, technikailag kivitelezhetetlen volt egyáltalán, de különösen néhány nap leforgása alatt…”, majd idézi Móra Ferenc szavait: „Móra „leszámolt" Attilával. Miután „komoly történeti irodalomban" nem találta nyomát a vízbetemetésnek, leszögezi: „Attilát éppúgy halom alá temették, mint a többi hunt.” (kiemelés tőlem – B. I.) [Móra Ferenc: Leszámolás Attilával. In: Utazás a földalatti  Magyarországon. Bp.  1982.]

A nyelvi értelmezésről annyi, hogy rákerestem a latin copercula szó jelentésére. A szó jelentése magyarul: „koporsók”. Erre kár több szót vesztegetni.

Jordanes a következőket írja: „…És hogy ennyi kincstől az emberi kíváncsiság távol tartassék, a munkára kirendelteket kárhozatos fizetésképpen legyilkolták, azaz egyszerre jelent meg a halál az eltemetőknek az eltemetettel”. Ha a sírt elrejtették, akkor nyilván nem emeltek halmot föléje.

Nézetem szerint nem meggyőző a Tisza mellékágába történt temetkezés cáfolata sem, hiszen a szabályozást megelőző időben számtalan kanyarulata, mellékága volt a folyónak. Egy mellékág elzárása nem jelenthetett problémát. Ugyanakkor a folyómederbe történő temetkezésnek vannak analógiái (később ismertetem), tehát ezt a hagyományt teljes bizonyossággal kizárni nem lehet.

A hunok soknemzetiségű, különböző nyelvű és temetkezési szokásokkal rendelkező törzsek élén érkeztek a Kárpát-medencébe. Hun kori sírokat ugyan találtak (szarmata, alán stb.), de eddig egyetlen teljes bizonyossággal hun előkelőkhöz köthető sírra sem leltek rá, mint ahogy Attila sírját sem találták meg. Az előzőekben említett nagyszéksósi aranylelet is csak egy máshol eltemetett fejedelem – esetleg Attila -  áldozati máglyájának maradéka. A Kárpát-medencében talált hun kori sírokból tehát nem lehet a hun előkelők temetkezési szokásaira következtetni.

A hármas koporsóval történő temetkezést cáfolni igyekvő szerzők nem sejthették, hogy a 20. században és a 21. század elején Mongóliában olyan előkelő hun sírokat fognak feltárni időszámításunk kezdetének idejéből, melyek párhuzamokat nyújtanak a hármas koporsóval történő temetkezéshez, A víz alá történt „rejtett” temetkezésnek is van mongóliai párhuzama. Nemrégiben Kelet-Mongóliában, a Kerulen folyó egyik kiszáradt ágának medréből került a felszínre egy mongolkori vezérsír, talán valamelyik mongol nagykán sírja. Ez utóbbi lelet is jelzi, hogy a víz alatti temetkezés nem volt ismeretlen Belső-Ázsia nomád előkelői között.. Mégis, fent említett szerzőink kategorikusan kizárják annak lehetőségét, hogy a hunok koporsóba temetkezhettek.

A Xiongnuk (északi hunok) temetkezéséről a következőket írja Ursula Brosseder német régésznő: „Az elit sírokban a külső és belső kamrákban volt a koporsó. A köznépi sírokban csak egy koporsó volt. Azonban csak két olyan xiongnu sírt tártak fel Mongóliában, amelyikben nem volt koporsó.” [Xiongnu terrace tonbs and their interpretation as elite burials. In: Current Archaeological Research in Mongolia. First international conference on archaeological research in Mongolia. Bonn, 2009, 247-280. 263 o.]. Ilyenformán az állítás, hogy nomádok nem temetkeztek koporsóba, - enyhén szólva – megalapozatlannak tűnik.

Dimadzsaav Erdenebaatar szerint a mongóliai xiongnu vezéri temetkezési szokások a Han uralkodók temetkezési szokásait utánozták. [Dimadzsaav Erdenebaatar, The culture of the Xiongnu Empire, Ulanbator 2016, 32-33.] A Kínában feltárt előkelő sírokban pedig mindig volt koporsó.

02_1.jpg

Kép: Hun előkelő koporsója. Külső és belső kamra. és ezekben a koporsó Ceven Djorgotov által készített rekonstrukciója, az arany díszítésekkel együtt. Forrás: D. Erdenebaatar: The culture of the Xiongnu Empire, Ulanbator 2016, 116-117.

A hunok kincseit bemutató mongol kiadvány, a Treasures of the Xiongnu című katalógus kötetnek  „Az elit sírjainak belső felépítése és temetkezési szokásai” címszava alatt a következőket olvashatjuk: "A síron belül és a sírgödör mélyén volt egy külső és belső sírkamra, bennük a koporsó. A koporsó falai rendszerint gerendából készültek, különböző mintákkal díszített nemezzel voltak borítva. A koporsók jól felépítettek voltak, pillangó díszítéssel a sarkokon. Esetenként a koporsó selyemmel és egyéb textilekkel is le volt terítve, és Nap és Hold jelek voltak rajta a fej közelében. A koporsó falait gyakran borították virágok és szalagok. Elég gyakran fordultak elő a Xiongnu elit sírokban arany díszítések." [Treasures of the Xiongnu. Ulan Bator, 2011. (A Mongol Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének kiadványa.) 35. o.]

Sírrablók a sírokat rendszeresen kifosztották. Ezért a hun előkelők mindent megtettek, hogy a sírokra ne találjanak rá. A sírokat több emeletes mélységbe, sok esetben homokba ásták. A sírok kirablása a beomlás veszélye miatt életveszélyes feladat volt, mégis, az eddig feltárt előkelő sírok esetében minden esetben megtörtént. A régészek azt találták meg, amit a sírrablók meghagytak. Ez általában roppant kevés volt. (Érdekesség azonban, hogy a Gol Mod II. temető 1. számú, a legutóbbi évtizedben feltárt sírjában a rablók benne felejtettek egy teljes arany, és egy teljes ezüst lószerszámdísz garnitúrát. Így ez a sír, amelyet csak mongolokból álló expedíció ásott, külföldi résztvevők nélkül, és amelyet az ásatást vezető régész professzor, D. Erdenebaatar sanjü sírként, vagyis xiongnu uralkodói sírként határoz meg, az első olyan xiongnu sír Mongóliában, az ásatások csaknem száz éves története során, amelyből nagy mennyiségben kerültek elő művészi, ékkövekkel díszített arany tárgyak. A koporsót és az azt rejtő két kamrát a rablók a sírrablás során tönkre tették.

03_1.jpg

Kép: Noin Ula-i – több emelet mélységű - hun vezérsír. Ásató régész: P. K. Kozlov, 1924-25. Forrás: http://antropogenez.ru/single-news/article/676/, letöltve: 2017-05-21

Következtetés:

Jordanes közlése a hármas koporsóról igazolást nyer a mongóliai hun sírok régészeti leletei alapján. A Mongóliában feltárt xiongnu sírokba vitathatatlanul nomádok temetkeztek, mégis volt koporsójuk, „külső és belső kamrában”. A hun uralkodók a kínai Han császári család temetkezéseit utánozták.  Időszámításunk első évszázadaiban azonban a sírrablók elleni védekezés arra késztette a xiongnu uralkodókat, hogy halmok nélküli, rejtett sírokba temetkezzenek. Ettől az időszaktól kezdve egyetlen uralkodói sírt sem tártak fel Mongóliában [D. Erdenebaatar: Investigation of xiongnu elite burials Gol Mod-2 at Balgasín Tal. Ulan Bator 2015, 220.], Úgy tűnik, hogy ez a rejtett uralkodói temetkezési forma a hunokkal eljutott Belső-Ázsiából a Kárpát-medencébe, de a több kamrás – koporsós temetkezés emlékeivel együtt. Attila sajátos temetése (rejtve – az adott esetben víz alá, egykori belső-ázsiai nagyúri  temetkezési szokásokat megőrző hármas koporsóba) arra mutat, hogy birodalmának hun előkelői közvetlen kulturális és vérségi kapcsolatban állhattak a belső-ázsiai (Mongólia, Észak-Kína) hun birodalom vezető rétegével, pontosabban: az ő leszármazottaik lehettek, és Attilát ősi szokásaik köztük fennmaradt emlékei szerint temették el.

Jordanes Getica c. műve Attila temetéséről

A temetés leírása Jordanes VI. századi történetíró Getica c. művének 49. fejezetében:

„Postquam talibus lamentis est defletus, stravam super  tumulum  eius, quam appellant,  ipsi ingenti commessatione  concélébrant, et contraria invicem sibi copulantes luctum funereum (v. 1.: lucto fune-reo) mixto gaudio explicabant, noctuque secreto cadaver terra reconditum copercula primum auro, secundum argento, tertium ferri rigore communiunt, significantes  tali argumento potentissimo regi  omnia convenisse: ferrum, quod gentes domuit, aurum  et argentum, quod ornamentum rei publicae utriusque acceperit. Addunt arma hostium caedibus adquisita, faleras vario gemmarum fulgore pretiosas  et diversi generis insignia, quibus colitur aulicum decus. Et ut tantis divitiis humana curiositas arceretur, operi deputatos detestabili mercede trucidarunt, emersitque momentanea mors sepelientibus cum sepulto." [Jordanes: De  Getarum sive Gothorum origine et rebus  gestis, Mon. Germ. Auct. Antiquiss. V./l.  1882.  634]

„Miután ilyen siralmas panaszolkodással elsiratták, sírhalma fölött roppant vigassággal ún. strava-t (halotti tort) tartottak és egymással ellentétes dolgokat egybekötve, örvendezéssel vegyes gyászünnepet ültek, majd éjszaka a titokban földbe rejtett holttestet előbb arany, másodszor ezüst, harmadszor rideg vas koporsóba helyezték, ily módon jelezvén, hogy a nagy hatalmú királynak minden  jár: a vas, mivel népeket hódoltatott meg, az arany és az ezüst, mivel  mindkét birodalom díszjelvényeit elnyerte. Hozzáteszik még az ellenségek levágása árán szerzett fegyvereket, indenféle drágakövektől  csillogó ékességeket és különféle dísztárgyakat, az udvari fényűzés kellékeit. És hogy ennyi kincstől az emberi kíváncsiság távol tartassék, a munkára kirendelteket kárhozatos fizetésképpen legyilkolták, azaz egyszerre jelent meg a halál az eltemetőknek az eltemetettel.”

Az északi hunok (xiongnuk) és a magyar etnogenezis:

„Az északi hsziungnuk az időszámításunk első évszázadában, a kínai császári hadseregtől elszenvedett katonai csapások után, ha megtépázva is, de megőrizték politikai függetlenségüket Belső-Ázsiában. Az i. sz. II. században Nyugat felé indultak, magukkal sodorva az útjukba akadó törzseket. Mogilnyikov feltételezi, hogy a továbbiakban, az i. sz. III-IV. századok során, az északi hsziungnuk erőteljesen megváltozott kultúrával és megváltozott etnikai összetétellel, Közép-Ázsia, Kazahsztán és Délnyugat-Szibéria területén belül hatalmas, sok etnikumból álló nomád törzsszövetséget, mondhatnánk, államot alkottak. Ez a nomád államalakulat „hun” néven vált ismertté. A jelentős népszaporulat a fent említett területek népeinek további Nyugat felé vándorlásához vezetett.” [Mogil’nyikov V. A. Sargatszkaja kul’tura. In: Moskova M.G. (szerk.), Stepnaja polosa aziatskoj chast’i SSSR v skifo-sarmatskoe vremja. Moskva 1992. 292 – 311. (Serija Arheologija SSSR), 254 sk.] Mogilnyikov megállapításait kiegészítem azzal, hogy a hunok közép-ázsiai terjeszkedése kettéosztotta a korábban a Kárpát-medencétől az Altajig terjedő szkíto-szarmata világot. A térség népességének keleti része hun főhatalom alá került és a többszáz éves hun uralom alatt kialakulhatott közöttük a hun identitástudat. A hunok további nyugat felé való vándorlása során a közép-kelet európai Sarmatia népének a hun főhatalom alatt álló népekkel való integrációjához hozzásegíthetett a közös szkíto-szarmata eredet.

Kapcsolódóan a fentiekhez, a - szkíto-szarmata kultúrkörbe tartozó, ugor nyelvű - szárgátkai kultúrával, létének megszűntével és az ősmagyar etnogenezissel kapcsolatban a következőket írja V. A. Mogilnyikov: „A szárgátkai kultúra az i. sz. III század végén, vagy a IV. század elején megszűnt létezni, nyilvánvalóan a népvándorlás eseményeinek következtében. A lakosság letelepedett része megsemmisült, vagy északra, a tajgazónába menekült, nomád állattenyésztést folytató része pedig a hunok soknemzetiségű együttesében nyugatra vonult, és a magyar etnogenezis egyik elemévé vált”. (kiemelés tőlem – B. I.) [Mogil’nyikov V. A. Sargatszkaja kul’tura. In: Moskova M.G. (szerk.), Stepnaja polosa aziatskoj chast’i SSSR v skifo-sarmatskoe vremja. Moskva 1992. 292 – 311. (Serija Arheologija SSSR), 310-311]. V. A. Mogilnyikov ezen utóbbi feltételezésének alapja a magyarok ugor nyelve, valamint az, hogy a szárgátkai kultúrát a kultúrával foglalkozó kutatók többsége ugornak véli. Megjegyeznénk, hogy Vámbéry Ármin tisztán elméleti alapon, régészeti bizonyítékok ismerete nélkül, V. A. Mogilnyikovéhoz némileg hasonló nézetre jutott, már a XIX. század végén. Vámbéry úgy vélte, hogy „ugorok bőségesen voltak Attila seregében” [Vámbéry Ármin. A magyarság keletkezése és gyarapodása. Budapest, 1898.47].” [Erdélyi István-Benkő M., Szargatkai kultura és a hunok Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 5-18., Benkő, M. –Erdélyi, I., The Sargatka culture and the Huns. In: Global Turcic (International Turcic Institute, Astana), 2015/3/4.]

Térképek

04_1.jpg

Kép: Xiongnu Birodalom i. e. 200 körül. Forrás: http://alfahir.hu/az_%C3%A9szaki_hun_kir%C3%A1lys%C3%ADrok-20110617

05_1.jpg

Kép: A Hun Birodalom i. sz. 300. körül Forrás: https://hu.pinterest.com/pin/403424079099143296/

 06_1.jpg

Kép: Attila Hun Birodalma. Forrás: http://www.sheppardsoftware.com/Europeweb/factfile/Unique-facts-Europe34.htm

DERBENT ÉS MADZSAR VÁROSOK

A Kaukázus északi előterével már több blogbejegyzésben foglalkoztam:

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/03/22/nagy_sandor_kapuja

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/21/egy_cikk_margojara_nyilt_level_kolozsi_adam_urhoz

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/12/horvath_gabor_a_hunok_395_evi_azsiai_hadjarata_a_romai_birodalom_keleti_tartomanyai_ellen

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos

Az MTA Kutatóhelyeinek 2013. évi tevékenységéről szóló jelentés a témával kapcsolatban a következő fontos információt tartalmazza: „A magyar őstörténethez tágabban kapcsolódó források közül elkészült a Derbendnáme, valamint egy 10. században íródott, íjászatról szóló kézikönyv válogatott részeinek a fordítása.” /http://mta.hu/data/dokumentumok/hatteranyagok/Az%20MTA%20Kutatohelyeinek%20eredmenyei/akademiai_kutatohelyek_beszamoloja_2013_1c.pdf/ Sajnos a Derbendnáme fordításának publikációja tudomásom szerint ma is várat magára.

A közelmúltban egy hozzászólás írója megosztotta személyes tapasztalatait, melyeket a kaukázusi Derbent városában tapasztalt, és felajánlotta a segítségét a Kaukázusi régészeti kutatásokhoz. A hozzászólást és  a Derbent és Madzsar városokkal kapcsolatos legfontosabb ismereteket az alábbiakban közlöm:

„A Kaukázusi Derbent városának piacán ugy tünt magyar beszédet hallok. Mikor kiderült honnan jönnek a hangok megtudtam hogy a hegyekböl az Avar nemzetség egyik dialektusát beszélő csoport egymás között használta anyanyelvét. Mikor megtudták hogy magyar vagyok - ők is igy Madzsarnak szolitottak- elmondták hogy ősi eredet meséikben mint elment testvért emlegetnek. A Gelendzsiki piacon Alán eladó jelezte hagyjuk az orosz nyelvet nyugodtan beszéljunk a sajátunkon hiszen hallja az akcentusbol hogy földik vagyunk. Miután jeleztem hogy én igen messziről jöttem máris rávágta TEHÁT Madzsar? Ha orosz nyelvtudásommal és Kaukázusi helyismeretemmel segiteni tudok rélgészethez értő és déloroszországban kutatást tervezőknek irjanak cs.angyal@gmail.com +79280443936”Angyal Csaba", 2017.05.10., Hozzászólás az  ÚJ MAGYAR ŐSTÖRTÉNET (1-2. RÉSZ), INTERJÚ SUDÁR BALÁZZSAL című blogbejegyzéshez.

derbent01.jpg

Kép: A derbenti erődítmény látképe

Derbent a Világ egyik legősibb városa ( a területén 5 ezer éves településnyomokat tártak fel) viszont a világ talán legrégebbi, máig álló, több mint másfél ezer éves erődrendszere. Ma az Oroszországhoz tartozó Dagesztán második legjelentősebb városa (126 ezer lakos)
Az erődrendszert és a védelmi falakat a már akkor is jelentős kereskedő város körül az iráni eredetű Szaszanida dinasztiából származó I. Kavádh uralkodó építtette, az északabbi sztyeppékről érkező nomádok ellen a térség történetét elbeszélő XI-XII. századi krónika szerint.

Már ez előtt is voltak falak és védelmi rendszerek de azok nagy részét lerombolták a hunok akik a IV század közepén elfoglalták ezt a vidéket, majd uralták és adóztatták egészen az VI.század közepéig. Maga (a későbbi hatalmas erődöt és falakat építő) I. Kavádh Szasszanida uralkodó is hun seregek segítségével lett király. Derbent jelentőségét a különlegesen kedvező, stratégiai fekvése adja. A Kaukázus keleti láncai itt egészen szinte a Kaszpi tengerig nyúlnak és csak egy kb. 3,5 kilométer széles lapályos terület van a tenger és a hegyormok között. Ebből kifolyólag ennek a területnek a birtoklásával ellenőrizni lehet az Iránt és az északabbi sztyepvidéket összekötő egyetlen jól járható szárazföldi utat. Ezt nevezik a Derbenti kapunak.

kaukazusi-invazio-07.JPG

Kép: A kaukázusi régió 565 körül. Derbent határváros a Szaszanida Birodalom és a hunok között. Forrás: Zimonyi István: A magyarság korai történetének sarokpontjai, Szeged, 2012., 114. o., http://real-d.mtak.hu/597/7/dc_500_12_doktori_mu.pdf, letöltve: 2017.05.15.

Kavádh Péroz fia, a Szászánida Birodalom királya 488-496 és 498-531 között. Nagybátyja, Balás megvakíttatása után került trónra. /Wikipédia/

Ulu Madzsar és Kicsi Madzsar városokat Hoszrau Anúrsírván szászánida király alapította, aki a turániak ellen számos erődített várost épített a Kaukázus keleti oldalán, a mai Dagesztánban. /az MTA BTK Őstörténeti Témacsoport gondozásában kiadott Magyarok a honfoglalás korában, Budapest, 2015. 157. o./ Az említett két város mellett adatolt Madzsar város is, mely az Aranyhorda harmadik legnagyobb városa volt és Timur Lenk pusztította el 1396-ban.

madzsar_varos6.JPG

Kép: A kaukázusi 'Magyar' várának képi ábrázolása Szerelmey Miklós 1847. évi művében.Galéria: Magyarok a Kaukázusban (Fotó: Országos Széchényi Könyvtár)

madzsar-varos-terkep_1.JPG

Kép: A Kaukázus északi előtere /Forrás: Google map/

Huszrau Anósírván (501579. január 31., görög: Khoszroész) I. Kavád fia, a Szászánida Birodalom királya 531-579 volt. A leghíresebb szászánida király, híressé a szászánida kormányzati rendszer reformjával vált. /Wikipédia/

KÍNA REJTÉLYES MÚMIÁI 1-2. RÉSZ

National Geographic Tudomány 2009. 06. 23-24.

1. rész

http://www.ng.hu/Tudomany/2009/06/Kina_rejtelyes_mumiai_1_resz

Múmiák, akik európai emberekre hasonlítanak, ám Kínában találták őket. Ez a felfedezés megváltoztathatja a történelmet. Vajon a nyugati ember több mint 3000 évvel Marco Polo előtt eljutott Kínába?

k-01.JPG

Kína nyugati, sivatagos területét mítoszok és legendák övezik. Ősi kínai szövegek az ország nyugati peremén élő furcsa népekről számolnak be. A történetetekben a legvadabb képzeletek kapnak szárnyra. Egy népcsoport, akiknek vörös hajuk és kék szemük van. Ezeket a történeteket számos szakértő érdektelennek és a fantázia szüleményének tartotta egészen egy váratlan találkozásig.

1988-ban az amerikai Victor Mair, az ősi kínai szövegek szakértője Kína hátországába utazott egy vidéki múzeumba. Az utazás egy életre szóló felfedezéssé vált.

„Teljesen felkészületlenül értek az aznap látottak. Azt hittem, hogy csak edényekkel, szerszámokkal és a többi szokásos múzeumi tárggyal találkozom majd. Egy múmiákkal teli szobába léptem be. Megrendítő és magával ragadó élmény volt. Az arcuk állapota alapján, mintha nemrég hunytak volna el. A múzeum szerint azonban több ezer évesek voltak. Volt egy múmia, amitől nem tudtam elszakadni. Hosszasan néztem a szemeit, és ha jól emlékszem, el is sírtam magam. Azt hiszem arra gondoltam, hogy az ott a testvérem, vagyis egy 3000 éves ember, aki a testvéremre hasonlít – emlékszik vissza az első találkozásra Mair.

Ezek az egykor élt emberek nem hagytak maguk után épületeket, írásos emlékeket, csak a holttestüket. És egy jó állapotban megmaradt leletgyűjteményt. A kutatóknak a régészeti feljegyzések mélyére és – a 21. századi molekulárbiológiai módszerek segítségével – magukba a holttestekbe is bele kellett tekinteniük.

Modern kutatások
A leletek vizsgálatakor a tudósok meglepő felfedezésekre jutottak. Olyan technológiák és találmányok kerültek elő, amelyek akkor talán még ismeretlenek voltak a kínaiak számára. Ilyen volt a kerék, a bronz és a gyapjúszövet. Ezek a nyomok arra utalnak, hogy nem Kínából, hanem máshonnan származnak.

A Chercheni Embernek hívott múmia a világ legrégebbi ismert nadrágját viseli. Ruházatuk, a csizmáik, az öveik, és a díszes szalagjaik részleteiben a származásukra utaló nyomok rejlenek. A kutatók rábukkannak egy nyilvánvaló motívumra, a skótkockás mintára. Ezt a technikát egyértelműen európainak tartják. Hasonló darabokat találtak ennek a korszaknak a környékén Németország, Ausztria és Skandinávia területén is. Vajon ezek a Kínában fellelt múmiák egy elveszett európai néphez tartoznak? Az igazság nem ennyire egyszerű.

k-02.JPG

Az öltözékek európai eredetre vallanak

Első alkalommal körülbelül 4000 évvel ezelőtt jutottak el emberek ebbe a medencébe. Az egyik legöregebb múmia, amely az ideérkezésük idejéből származik, a Loulan szépe nevet kapta, bár ahhoz egy régész szemére van szükség, hogy megértsük, miért hívják így.

Textilszálak
A textíliák sokféle információt szolgáltatnak az emberekről, arról, hogy kik voltak ők, miként éltek, és hogyan kapcsolódnak más történelem előtti kultúrákhoz. Bár a ruházat európai gyökerekre utal, a pusztán divatra alapozott ítéletek nem meggyőzőek. A tudósoknak a szálakat kellett megvizsgálniuk, hogy pontos válaszokat kapjanak. A mikroszkóp alatt a dolog egyértelművé vált: a szálak gyapjúból készültek. A gyapjú birkáktól és kecskéktől származik. Ez az egyik legkorábbi régészeti bizonyíték a gyapjú felhasználására a régióban.

A feltételezések szerint a birkapásztorkodás 6000 évvel ezelőtt a Tarim-medencétől 3000 kilométerre nyugatabbra lévő területen, a mai Közel Keleten bukkant fel. A tarimi múmiák idején már az egész Közel-Keleten elterjedt, és Európa nyugati részéig is eljutott. A bizonyítékok alapján a ruha nem kínai volt, és anyaga nyugatabbi területekről származott.

Bronz
A kutatók a múmiák körül bronzleleteket is felfedeztek. A bronz két fém, a réz és az ón ötvözete. Manapság mindennaposnak számít, de a saját idejében az emberiség egyik nagy találmánya volt. Elsőként időszámításunk előtt 3500 körül, az ősi Mezopotámiában használhatták. A forradalmi technológia új eszközöknek és fegyvereknek nyitott utat. A múmiák időszámításunk előtt 1800-ból valók, és bronz van náluk; mindez azelőtt, hogy Kínába került volna. A bronz a túlélés kulcsát jelenthette ebben a környezetben.

Ló és a Szibériai kapcsolat
A leletek között van egy múmia, ami a Chercheni emberként ismeretes. Feltűnően jó állapota egyedülállóvá teszi őt az itteni és a világ többi múmiája között is. A Chercheni ember időszámításunk előtt kb 1000 évvel ezelőtt élt. Közel két méter magas, világos hajú és bőrű külsejük kísértetiesen emlékeztet a korai kínai szövegek által említett titokzatos nyugati emberekre. A Chercheni Ember élénk színű köntöst és a világ legrégebbi nadrágját viselte. Egy nyerget találtak a sírjában. A közelében egy ló koponyáját és patáit.

k-03.JPG

A Chercheni ember

A Pontic sztyeppe nevű területen (Botaji kultúra) 5500 évvel ezelőtt elsőként háziasították a lovat. Ez a lépés olyan mértékben forradalmasította és alakította át a világot, mint a repülőgép. A lovak felgyorsították a dolgokat. A ló lehetővé teszi a kapcsolatot a Tarim-medencén túli világgal, a kapcsolatot Kínával.

4000 kilométerrel arrébb a kutatók egy újabb nyomra bukkantak. Az oroszországi Szentpétervárban a híres Ermitázs Múzeum számos, a világ számára ismert művészeti alkotásnak ad otthont. Vannak azonban kevésbé ismert termei is. Ezeknek a termek olyan munkákat rejtenek, amelyek sokkal inkább a régészeket érdeklik és nem a műkedvelőket: egy másik múmiát. Erre a leletre Szibériában, Pazyryk területen, a tarimi emberektől 1000 kilométerre északra bukkantak rá. Ő sztyeppei nomád férfi volt. A szakértők könnyen felfedezik a Tarim medence múmiáival való szoros kapcsolatot. Szekere volt, amelyet küllős kerékkel szereltek fel. A szőnyegek ugyanolyan bonyolult szövési technikával készültek, mint déli szomszédainál. Egy teljesen felnyergelt, mumifikálódott ló fekszik mellette. A pazyryk törzs vezetője a tarimi nép létezésének vége felé élt. Mégis, a nála lévő tárgyak megmunkálásuk alapján gyanúsan hasonlítanak az 1000 kilométerre lévő Tarim-medencében találtakéhoz. A régészeti bizonyítékok által kirajzolódó térkép egyre kuszábbá vált. Európai kinézetű gyapjú textíliák, bronz, amely eredetileg Mezopotámiából származik, továbbá a ló, amit a Pontic sztyeppén háziasítottak. Mindez egy olyan néphez tartozik, amelynek létezéséről a közelmúltig semmit sem tudtunk.

2003-ban rábukkantak egy új múmiára, aki mellett számos szokatlan tárgyat találtak: hangszereket, csengőket, pálcákat. A férfi a Yanghai Sámán nevet kapta, aki az i. e. 8. század környékén élt. Ez az utolsó fejezete a tarimi nép létezésének. A sámánnál a vizsgálatok szerint marihuána volt, amelyet minden bizonnyal elszívott, és transzba esett tőle. A sámánon talán a legfigyelemreméltóbb dolog a sapkáját díszítő porceláncsigák. Ilyenek több, mint 1600 kilométerre délre, az Indiai óceánban találhatók. Ez egy újabb távoli hely a térképen, amely szintén felkerült a listára:

Lehet, hogy négy nyugat-kínai rejtélyes múmia teljesen átírja az emberiség jelenleg elfogadott őstörténetét? A Tarim-medencében megtalált, fosszilizálódott holttestek korát a szakemberek 2400 és 4000 év közöttire becsülik, ám különlegességük nem ebben, hanem az európai emberét idéző testi jegyeikben, valamint a mellettük talált, Belső-Ázsiában ez idő tájt még nem használatos eszközökben áll. Vajon kik ők? Honnan jöttek? És milyen szerepük lehetett a korabeli kultúra és technológia régióbeli terjesztésében?

A furcsa eredmények a kontinens ellenkező irányaiba mutatnak. Honnan jött hát ez a népcsoport? A kérdésre a végső választ csak a DNS vizsgálat adhatja meg. Erről a kutatási irányról, illetve a leletek tudománytól független, politikai vetületéről olvashat a cikksorozat 2. részében.

2. rész

http://www.ng.hu/Tudomany/2009/06/Kina_rejtelyes_mumiai_2_resz

A Tarim-medencében talált múmiák és eszközeik vizsgálata meglepő eredményt hozott. Honnan jött ez a népcsoport? A kérdésre a választ csak a DNS vizsgálat adhatja meg.

k-04.JPG

A cikksorozat első részéből kiderült, hogy a kutatások furcsa eredményei a kontinens ellenkező irányaiba mutatnak. A textíliák, a motívumok, a sámán sapkáját díszítő porceláncsigák, a lószerszámok mind más területre jellemzők.

Tudomány és politika
Kína nyugati részén, a tibeti fennsíkot északról lezáró hegyláncokon túl, a Tien-San déli lejtői között húzódik az óriási Tarim-medence, amelyet nyugat felől a Pamír 7000 méternél is magasabb vonulatai határolnak. A hegyekkel körbezárt medence közepén egy hatalmas, kietlen homoksivatag, a Takla Makán terpeszkedik. Ezen a helyen egy európai emberre hasonlító népcsoport telepedett le több ezer évvel Marco Polo vagy bármilyen más ismert Kína és a nyugati világ között létrejött kapcsolat előtt. Történetüknek azonban titokzatos módon nyoma veszett.


Sokáig úgy tartották, hogy a nyugati világ és az ősi Kína közel 3000 évig külön fejlődött. Nem volt közvetlen kapcsolatuk és jelentős kereskedelem sem folyt le közöttük. 1978-ban azonban egy kínai expedíció Wang Binghua régész vezetésével a helyi vezetők segítségével eljutott a Tarim-medence szívébe. Az ásatások során egy olyan múmiára bukkantak, amely nem hasonlított rájuk. Az arcának nem kínai vonásai voltak. Ezt követően több mumifikált holttest került elő. Feltűnésük szemben állt Kína egyedi és független eredetét hirdető hagyományos identitástudatával.

1929-ben egy koponyát találtak Peking közelében. A leletről azt tartották, hogy egy 300 ezer éves előember maradványa. Sokan úgy vélték, hogy az újkori kínaiak, a Föld más népeitől elkülönülve, ettől a Pekingi ember nevet viselő őstől származnak. Ennek az elméletnek még mindig vannak hívei Kínában. Egyesek számára a lelet által sugallt történet dogmává nőtte ki magát: a kínai történelem megszakítás nélkül visszavezethető az emberiség kezdetéig.

Az európai emberre hasonlító múmiák politikailag érzékeny témát jelentettek és mellőzötten, egy távoli múzeum sötét termében feküdtek.

DNS-kutatás

k-05.JPG

2007 februárjában Felix Li Jin, a Shanghai Fudan Egyetem munkatársa, Kína egyik vezető népességi genetikusa néhány munkatársával útnak indult a távoli Tarim-medence felé. A kínai hatóságok engedélyt adtak arra, hogy meghatározott számú múmián dolgozzanak. Ám nem éppen irigylésre méltó feladat DNS mintát venni ilyen ősi holttestekből. A szövetek csontszárazak, összezsugorodtak. A DNS rendkívül ellenálló molekula, ám az idő múlásával a bonyolult lánc felbomlik, a kettős spirál elkezd széthullani, és a benne kódolt információ eltűnik.

A csapat végül 12 tarimi múmiából vett mintákat. Felix apró genetikai jellegek, úgynevezett markerek után kutatott a DNS hosszú szálai között. Hibákat keresett a nukleotidbázisok sűrűjében. A mintázat annyira egyedi, mint egy írott szöveg. Az apró eltérések, amelyek nem fordulnak elő gyakran, de ha mégis, akkor tovább öröklődnek és a rokonság fokáról árulkodnak. A közös marker közös ősöket jelent.

„Arra számítottunk, hogy az általunk vizsgált múmiák az európai vonalat vitték tovább” – mondta el Felix. A DNS vizsgálat végül egyértelmű eredményeket adott: egész Eurázsiából vannak rokonsági ágak.

A DNS bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy egy vegyes népről van szó. Jelenleg még csak előzetes adatok állnak rendelkezésre. A további vizsgálatok még folyamatban vannak, de a tarimi múmiák genetikai összetétele egy bonyolult, az egész kontinensre kiterjedő keveredésre utal. Egy olvasztótégely a világ közepén. „Ha anélkül mutatnánk meg valakinek az adatokat, hogy tudná, honnan származnak a minták, akkor valószínűleg egy modern, kozmopolita populációra, talán Manhattan lakosságára tippelne” – érzékeltette a hasonlatot Felix.

Lehet, hogy négy nyugat-kínai rejtélyes múmia teljesen átírja az emberiség jelenleg elfogadott őstörténetét? A Tarim-medencében megtalált, fosszilizálódott holttestek korát a szakemberek 2400 és 4000 év közöttire becsülik, ám különlegességük nem ebben, hanem az európai emberét idéző testi jegyeikben, valamint a mellettük talált, Belső-Ázsiában ez idő tájt még nem használatos eszközökben áll. Vajon kik ők? Honnan jöttek? És milyen szerepük lehetett a korabeli kultúra és technológia régióbeli terjesztésében?

k-06.JPG 

A Tarim-medence egykor útvonalak találkozási pontja volt. Ma már mindent elborít a sivatag homokja.

A jelenlegi eredmények alapján úgy tűnik, hogy a Tarim-medence egy népvándorlás útkereszteződése volt. Mindez nemzedékekkel azelőtt, hogy a Selyemút bejáratott útvonala összekötötte volna Keletet és Nyugatot, s a két világ kereskedett, kapcsolatot tartott és hatással volt egymásra.

Ötvös Zoltán: KAUKÁZUSI TESTVÉREK

Honfoglalás – Nyelvünk kisebbségben volt a Kárpát-medencében?

Pontosan mivel foglalkozik a régészeti genetika?

– A régészeti maradványokban fellelhető örökítő anyag (DNS) elenyésző mennyiségű, apró darabokra tördelt, és erősen károsodott. Egyetlen ujjlenyomat is több DNS-t tartalmazhat, mint a több ezer éves csontmaradványok, ezért vizsgálatuk speciális módszereket és laboratóriumot igényel. A régmúlt maradványait vizsgáló régészeti genetika vagy archeogenetika alig 25 éves múltra tekintő, gyorsan fejlődő tudományterület. A modern eljárásoknak köszönhetően ma már több százezer éves csontokból is értékelhető DNS-t tudnak kinyerni. A legkönnyebben vizsgálható örökítőanyag, az anyai ágon öröklődő mitokondrium sejtszervecskében található, ezért a legtöbb ősi DNS-eredmény is ebből származik, de rohamosan gyűlnek a génállomány többi részéből kinyert ősi adatok is.
A pontosan datált régészeti maradványokból származó DNS-szakaszok összehasonlításával feltárhatók az egykor élt emberek, embercsoportok rokonsági és leszármazási viszonyai.

– Melyek a régészeti genetika magyarok számára legjelentősebb eredményei?
– Eurázsiából eddig összesen valamivel több, mint ezer emberi lelet DNS-ét vizsgálták, amelyek többsége a korai fölművelés időszakát képviseli. Ezek között a Kárpát-medencéből származó minták is jelentős számban fordulnak elő. Ezek az adatok fényt derítettek arra, hogy kontinensünk mai génkészlete három nagy bevándorlási hullámra vezethető vissza. Néhány százalékban az ötvenezer éve Afrikából érkezett első halász-vadászokra, akiket nyolc-ötezer éve magukba olvasztottak a Közel-Keletről érkező első földművesek tömegei. Utóbbiak génjei legalább nyolcvan százalékban felülírták az első őslakosokéit. Ezt követően, négy-ötezer évvel ezelőtt a kelet-európai sztyeppéről a bronzkori lovas életmódú Jamnaja-kultúra tagjai ismét nagyjából hetven százalékban rétegezték felül az itt talált népességet. Ezért a mai európai emberek nagyrészt Jamnaja-eredetűek, de a halász-vadászok és az első földművesek génjeit is hordozzák.

– Hogyan kapcsolódnak ehhez a hazai archeogenetikai kutatások?
– A magyar régészeti genetikai kutatások 2000-ben kezdődtek Raskó István professzor vezetésével az MTA Szegedi Biológiai Központban – e munka eredményeként 38 honfoglaláskori lelet anyai ágon öröklődő genetikai jellemzőit sikerült meghatározni és nemzetközi szaklapban publikálni. 2013-ban a Szegedi Tudományegyetem genetikai tanszékén újraindítottuk ezeket a kutatásokat. Míg Raskóék 15 honfoglaláskori temetőből válogatták össze a vizsgálati anyagukat, mi eltérő stratégiát követve egyetlen temető minél teljesebb jellemzésére törekedtünk. A Felső-Tisza-vidéken, Karos község határában található a honfoglalók első generációjának eddig ismert leggazdagabb leletanyagú temetőcsoportja. A 19 sírt tartalmazó karosi 3. számú temetőből 17 maradvány anyai ágú (mitokondriális) DNS-darabját jellemeztük, ezek közül négy mintából az apai ágú (Y-kromoszómás) vizsgálatokat is sikerült elvégezni.

– Mit tudunk a honfoglalók származásáról?
– A DNS-adatok alapján a genetikai rokonsági viszonyokat kétféleképpen nyomozhatjuk ki. Az egyik lehetőség, hogy az egyes egyének DNS-adataihoz legjobban hasonlító mintákat keressük ki az adatbázisokból, és megvizsgáljuk, hogy ezek mutatnak-e jellegzetes földrajzi elterjedést. Ez alapján a budapesti és a szegedi labor is azt találta, hogy a honfoglalók húsz-harminc százaléka anyai ágon közép-kelet-ázsiai eredetű. A többségük azonban Eurázsiában általánosan elterjedt genetikai csoportokba tartozott, ami nem mutat egyértelmű földrajzi régióra, de vannak közöttük Ázsiában ritka vagy hiányzó csoportok is. Ebből az következik, hogy a honfoglalók végleges összetétele minden bizonnyal Kelet-Európában alakult ki. A régészeti intézet elemzése szerint a honfoglalók génjeinek egy része a középkori Európából származó leletekkel, más része pedig a mai Kazahsztán területén feltárt bronzkori, úgynevezett Andronovo-kultúra leleteivel, valamint az Ob és Irtis folyók vidékén fekvő Baraba-sztyeppén, illetve Kína és Üzbegisztán területén feltárt hasonló korú leletekkel mutatott nagyfokú hasonlóságot. A ma élő népességek közül a tatárok, nyenyecek, komik, magyarok, baskírok, hantik, manysik, ukránok, székelyek és csángók között találtak a honfoglalókéhoz hasonló szekvenciákat. A rokonság meghatározásának másik lehetőségeként az egész népesség összetételéhez legjobban hasonlító összetételű népességeket keresünk. A régészeti intézet adatai alapján eszerint is ugyanazok a közép-ázsiai, dél-szibériai Andronovo–Baraba bronzkori kultúrkörből és a kazahsztáni vaskorból származó populációk mutatták a legkisebb genetikai távolságot a honfoglalóktól, amelyeket az előző módszer is talált, de emellett a középkori lengyelek, Kárpát-medencei avarok és longobárdok is közelinek mutatkoztak. A ma élő népességek közül az üzbégek és türkmének génállományát találták leghasonlóbbnak a honfoglaló magyarokéhoz.

kaukazusi-testverek.JPG

Kép: Török Tibor, Forrás: Neparáczki Endre

– Mit mutatnak a különleges karosi honfoglalók leletei?
– Mi is azt találtuk, hogy a karosiakhoz a bronzkori Szintasta–Andronovo- és a vaskori Baraba-kultúra népessége hasonlít legjobban, de ezenkívül a Raskóék által vizsgált honfoglalók, Európa legelső földművesei, a mai Ukrajna és Kazahsztán területén feltárt vaskori szkíták, a dél-szibériai bronzkori szkíta Tagar–Tachtyk-kultúra és a bronzkori Jamnaja-kultúra népessége is szoros kapcsolatot mutatott.
A karosiakhoz legközelebbi mai népességeket keresve a mi adataink négy területre mutatnak: a Kaukázus vidékére és a Közel-Keletre (grúzok, kurdok, perzsák, irakiak, szírek), Közép-Ázsiába (kazakok, üzbégek, tadzsikok, ujgurok, türkmének, azeriek, kirgizek, telengitek, törökök), az Ural-Volga-vidékre (udmurtok, tatárok, baskírok, kondai manysik) és a Kárpát-medencében (székelyek, csángók).

– Ez igen szerteágazó adatsornak tűnik. Megfogalmazható ez alapján egy közérthető kép a honfoglalók eredetéről?
– Mindkét adatsor alapján az körvonalazódik, hogy a honfoglalók felmenőit nagyrészt a bronzkori Szintasta–Andronovo–Baraba-kultúrkörben kereshetjük. Ők voltak az első sztyeppei lovas kultúrák europid népességgel. Ezek a népek a Volgától az Altáj–Jenyiszej vidékéig terjedő óriási területen éltek, melynek nagy része ma Kazahsztánhoz tartozik. Itt az első ázsiai gének valamikor időszámításunk előtt 700 táján, a bronzkor végén jelentek meg, és úgy tűnik, hordozóik mind genetikailag, mind kulturálisan összeolvadtak az itt talált europidokkal. Az innen kivált csoportok később nyugat felé vándorolva más népekkel is keveredtek, például a mi adataink szerint a karosiak között a Kaukázus vidékéről származó egyének is voltak.

– Kimutatható-e genetikai rokonság a honfoglalók és a finnugor népek között?
– A régészeti intézet rokonsági listáján feltűnnek a komik, hantik, manysik és a nyenyecek (szamojédok), a mi listánkon pedig az udmurtok és a kondai manysik, tehát a genetikai kapcsolat megvan. Emellett azonban mindkét listán ott vannak a tatárok és a baskírok is, akik az udmurtok és komik közelében élnek az Urál–Felső-Volga vidékén. Ezen népek mindegyike közös felmenőkön osztozhat a honfoglalókkal, csakúgy mint Közép-Ázsia török népei, a leszármazás iránya azonban kérdéses. Véleményem szerint a honfoglalók összes felmenője mindig is a sztyeppei kultúrkörbe tartozott. A nyelvészetileg közeli rokon finnugor népek ősei is innen származhattak, de ők elhagyták a sztyeppét, és északra vándoroltak. Erre utalnak például az obi-ugoroknál fennmaradt lovas hagyományok.
A honfoglalókról szóló összes ismeretünk komoly létszámú és katonai erejű, nagy múltú lovas kultúrával rendelkező népszövetségről szól, ami megfelel a genetikai adatelemzésből kirajzolódó képnek.

– Mit tudunk a magyarok érkezése előtt a Kárpát-medencében élt népek génállományáról?
– Hangsúlyozandó, hogy a honfoglalók nem azonosak a mai magyarság őseivel, mivel ők már egy velük összemérhető, de egyes becslések szerint náluk jóval nagyobb létszámú avarkori népességet találtak a Kárpát-medencében. Ehhez adódnak még a később betelepült és elmagyarosodott etnikumok, mint a kunok, besenyők, svábok stb. Egyelőre sajnos ezek mindegyike fehér folt az archeogenetika térképén.

– Ön azt feltételezi, hogy a honfoglalóknak csak egy része beszélhetett magyar nyelven, sőt azt sem zárja ki, hogy az avarok magyarul beszéltek. Mire alapozza ezt a feltételezést?
– Ez tényleg csak feltevés. Az eddigi adatokból és további, még nem publikált eredményeinkből az a kép rajzolódik ki, hogy a honfoglalók elég heterogén összetételű népesség lehetett. Ma már mindhárom karosi temetőből vannak nagy felbontású genetikai adataink, amelyek szerint a szomszédos temetőkben azonos mellékletekkel eltemetett azonos embertani megjelenésű népességnek genetikailag alig van köze egymáshoz. Mindegyik temető tartalmaz 25-30 százalék ázsiai vonalat, azonban azok az emberek Ázsia más részéből származnak. Az európai genetikai csoportok többsége is jelentősen különbözik, és a szomszédos temetőkben nem találtunk közvetlen rokonokat. A második és a harmadik temető vezérei azonban kivételek, mert ők testvérek voltak, akik egyértelműen a Kaukázusból származtak. Ez arra utal, hogy Karoson több különböző származású népesség települt egymás mellé, valószínűleg külön törzsből, akik bizonyára nem beszéltek azonos nyelvet.
A vérszerződés is azt sugallja, hogy megkötése előtt ezek a törzsek nem tekintették egymást rokonnak. Mindebből azonban az a súlyos következtetés adódik, hogy magyarul csak egy részük beszélhetett, és ha ehhez hozzávesszük az itt talált népeket, akkor az általuk behozott magyar nyelv csak nyelvi kisebbség lehetett. Az általam ismert összes becslés szerint a honfoglalók nem voltak többen, mint az itt talált népek. A nyelvi többség rendszerint beolvasztja a kisebbséget, amint az például a bolgároknál is megtörtént. Ez alapján nem zárható ki, hogy a honfoglalók magyar nyelven beszélőket találtak a Kárpát-medencében.

– Milyen vizsgálatok várhatók a jövőben?
– Az lenne kívánatos, ha elkészülne a Kárpát-medence archeogenetikai térképe. Az itt bemutatott eredmények csak az első lépéseket jelentik ezen az úton. A közeljövőben az avar kor, honfoglalás, Árpád-kor genetikai kapcsolatait vizsgáljuk. Arra keresünk választ, hogy mekkora lehetett a genetikai folytonosság az egyes korszakok között, illetve milyen mértékben számolhatunk új népességek bejövetelével.