Magyar őstörténet

Julianus barátai

HUN-MAGYAR FOLYAMATOSSÁG

Tanulmányok, cikkek

2018. június 11. - Benkő István

mongol2.jpg

A magyar történelem meghamisításának kérdésével már 2008-ban foglalkoztam [Aranyhroda titka, http://www.hetek.hu/hatter/200810/az_arany_horda_titka, letöltve: 2018-06-12 ] Megállapítottam, hogy a magyarság hun eredetének a 19. század közepétől szinte egyeduralkodóvá vált tagadása összefüggésben állhatott a Habsburg ház 48-as forradalom utáni hatalmi technikájával, de a rendi társadalom lebontása iránti igénnyel is, mely a felvilágosodás ideológiájának egyik fontos eleme. A helyzet 1945 után sem változott. A hun-magyar kapcsolatot - most már az osztályharc jegyében - továbbra is az Árpád-ház legitimitását és a nemesség uralmát szolgáló fantáziaszüleménynek, mesének  nyilvánították. Mára történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlenné vált. „A tudomány alapja a kérlelhetetlen igazságkeresés kell legyen. A tudomány nem lehet a politika prostituáltja.” A történelmi tényeket mindenképpen tiszteletben kell tartani, akkor is, ha nem szolgálják az aktuális politikai érdekeket. A meghamisított történelemből nem lehet tanulni, megérteni a jelent, tervezni a jövőt. Alkalmatlan a "historia est magistra vitae" elv megvalósítására. És akkor a legfontosabbról, a közös történelem ország- és nemzetmegtartó jelentőségéről - a sikerekből merített erőről és a kudarcokból származó tapasztalatokról - még nem is beszéltünk.

Amikor egy parlamenti képviselő javasolta az MTA-tól pénzek elvonását és egy független őstörténetkutató intézet megalapítását, az MTA 2013. évben lázas tevékenységbe kezdett. Kijelentette, hogy nincs szükség új intézetre, mert az MTA MÖT (Magyar Őstörténeti Témacsoport) megalakításával a szervezeti keretek már 2012. évben létrejöttek, fordulatot hirdetett, reprezentatív konferenciát tartott, kiadványok sorát adta ki. Bebizonyosodott azonban, hogy „kecskére bízták a káposztát”. Elfogulatlanságot nem lehet várni a rendszerváltás előtt pozicionált személyektől. Márpedig az MTA önkormányzatisága, eljárásrendje ilyen személyek bebetonozását biztosítja. 2015. február 28-án kibújt a szög a zsákból. Vásáry István akadémikus a Magyar Nemzet Magazinjában megjelent Múltunk kacatjai című cikkében meghirdette, hogy az őstörténetkutatás a rendszerváltás előtt is helyes úton járt, a hun-magyar kapcsolat, a turanizmus gondolata továbbra is a „tudománytalan” kategóriába tartozik. Maga a cikk címe pedig utal arra, hogy mi a véleménye a múlt kutatásának a hasznosságáról.

A helyzet 2018-ban reménytkeltően változott. Létrejött a László Gyula Intézet, melynek irányítását olyan tudós kapta meg, aki az igazság képviseletét a mellőzés, ellehetetlenítés veszélyének ellenére vállalta. Az intézet névadója, László Gyula is ilyen személy volt. Több reménytkeltő nyilatkozat, tanulmány is megjelent a tudományos és a népszerű tudományos sajtóban. Bízunk abban, hogy a jövőben az intézet névadója, a kettős (többes) honfoglalás elméletét kidolgozó László Gyula mellett Tóth Tibornak, a keleti magyarok felfedezőjének munkássága is méltó elismerést kap.

TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS: okok, célok, módszerek

 

 

FORDULAT AZ EREDETKUTATÁSBAN

Érdy Miklós: NYOLC RÉGÉSZETI KAPCSOLAT A HUNOK ÉS A XIONGNUK KÖZÖTT

Forrás: Eleink 2002/2 (2) szám, http://www.napkut.hu/eleink2-031

03terkep-hun.JPG

Xiongnu (közelítőleg ejtsd: sungnu) a hunok kínai neve a távolkeleti térségben. Régészeti kapcsolatokat a hunok és a xiongnuk között a tudományos irodalomban nem ismertettek. Ez lehetett a megosztottság oka a tudományos kutatók között. Bár kisebb mértékben, de vannak akik nem fogadják el a történeti folyamatosság meglétét Kr.e. a 3. századból Modun shanyu (ejtsd sanjü = főkirály) távol-keleti xiongnu népe és nyugaton Attila nagykirály Kr.u. 5. századi hun népe között. Ennek a tagadó álláspontnak kiemelkedő képviselői az oroszországi Szergej Minjajev (1999) és az amerikai Prof. Denis Sinor (1990, 1997). Minjajev aki xiongnu temetőket ás Burjátiában, még 1999-ben is azt az álláspontot képviselte new-yorki előadásában, hogy bár vannak xiongnu leletek a Jenyiszej nyugati oldalán, a xiongnuk ezt a területet nem foglalták el hanem az csak befolyásuk alatt volt. ők tehát nem keltek át a Jenyiszejen és nem is mentek be Európába. Így a Jenyiszejtől nyugatra fekvő terület az Irtis folyóig, azaz, Nyugat-Szibéria egy része kritikus, átmeneti térség a hunok történeti folytonossága szempontjából, ezért összpontosítottam kutatásaimat e területre mélyebben és nagy figyelemmel. A három fő régészeti kapcsolat mellett további öt régészeti és történelmi kapcsolatot fogok elemezni a xiongnuk és a hunok között, hogy előmozdítsam ennek a fontos kérdésnek a megoldását.

Az első három régészeti kapcsolatot – amelyet Esztergomban is ismertettem – már több régészeti konferencián bemutattam (ICANAS Montreal 2000, CESS Wisconsini Egyetem 2000), és legutóbb közlésre is került (Érdy 2002-A, és 2002-B). A három fő régészeti kapcsolatot, amelyek mindegyikéről régészeti térképet lehetett készíteni a következő leletek szolgáltatják:

  1. A hun típusú áldozati bronzüstök
  2. A hun arany női diadémek
  3. A részleges lovastemetkezések és sírszerkezetek.

Ezekhez járul három ősi írott forrás megerősítése, melyek közül kettő kínai egy pedig szogd forrás. Ezeket tárgyalni fogom.

A három fő régészeti kapcsolatnak csak a leglényegesebb részeit elemzem ebben a dolgozatban. Ezt fogja követni az öt új régészeti kapcsolat vizsgálata amelyeket az utóbbi két év folyamán ismertem fel és dolgoztam ki. Ezek mindigyeke követni fogja a xiongnukat a Jenyiszejt elhagyva nyugat felé Nyugat Szibériába, sőt Európa közepébe. A három fő régészeti kapcsolat alapján én elfogadom a xongnu-hun történelmi folyamatosságot ebben a dolgozatban és a két népnevet egymással kicserélhetőnek tartom.

A régészeti kapcsolatot mutató három fő leletcsoport.

 

I. Az 1. kép az eurázsiai xiongnu vagy hun típusú bronzüstök legtöbbjének távlati képét mutatja Közép Európától a Távol Keletig, nagyjából a bal felső saroktól a jobb alsó sarokig. 1995-ben amikor az eddigi legterjedelmesebb üsttanulmányom megjelent a Eurasian Studies Yearbook-ban (amely az Ural-Altaische Jahrbücher folytatása) 185 bronzüstöt ismertem az eurázsiai kontinensen (Érdy 1995). Első tanulmányom az üstökről 1990-ben jelent meg (Érdy 1990). Ugyanakkor az Ermitázs rangidős kutatói dolgozatukban 56 bronzüstöt tárgyaltak és elemeztek csak (Bokovenko, Zaszeckaja 1993). A hunok vándorlását tekintve velem azonos eredményre jutottak.

erdy01.jpg

  1. kép. Hun (xiongnu) típusú bronzüstök a Dunától a Sárga Folyóig. (Rajzok: Érdy).

A bronzüstöknek három felhasználása lehet:

  1. Szertartásos áldozati szerep. Egy sziklavéseten talált jelenetben a hatujjas kezét felmutató sámán központi jelenléte vezet ehhez a felismeréshez. Alább a 3. fejezetben a sziklarajzokon talált jeleneteket és rajtuk az üstök szerepét tovább elemezzük és a Kizil Kayából származó sziklavéseten látható a hatujjas alak.
  2. Mindennapi főzés üstökben, amely ismét sziklarajz jelenetekből olvasható le (Erdy 1996.86).
  3. Temetkezési szertartásoknál a halottal eltemethetnek üstöket. Régen a Távol-Keleten redukált nagyságú, 20 cm-es vagy kisebb bronzüstök kerültek a sírokba. A délszibériai temetőkben (Kokel, Mihajlovka) gyakran az üstök agyag másolatát helyezték a sírokba amelyek 40 cm magasak is lehettek.

A hun üstök sokszor tűzben álltak, ez az oka annak, hogy gyakran letört, korródeált talppal találják őket. A hun üstök egy részének talpát négy ablakszerű nyílással áttörték, hogy a láng jobban érje az üst alját. A sok üstlelet alapján úgy tűnik hogy ennek a fajtának az eredete Ordos-puszta ahol sok ilyen lelet került elő.

Nagyon fontos az, hogy a szkítáknál és szarmatáknál soha sem jelenik meg áttört talpú üst és általában a talpak nem korródeáltak. Úgy tűnik, hogy ezen népek keskeny lábú és sokszor más formájú üstjeit nem vagy csak ritkán állították tűzbe. A kettő közül gyakoribb szkíta üstökre jellemző hogy sokszor háromlábúak, a fülekre és lábakra, vagy a peremre állatalakot helyezhetnek. Az üstök néha oválisak, leggyakrabban karcsú, keskeny lábon állnak amely sohasem áttört (Érdy 1995.6). A hun üstökhöz hasonló edényeiken a fül karika alakú, ezt öntötték vagy forrasztották az üsttesthez így megkülönböztethetők a hunokétól. A fülek sosem szögletesek belül.

Az üstök datálása más velük együtt talált tárgyak segítségével történhet. Európában többször római erődök romjai közt találtak hun üstöt (Intercisa=Dunaújváros, Calamantia=Izsa-Leányvár és az Al-Duna mentén Celei-nél és Hinová-nál), vagy mint Sziléziában római ékszerek voltak az üstben (Höckricht). A Bajkál-tó térségében és a Távol-Keleten mázas kínai csészék, kínai tükrök, Han dinasztia korabeli pénzek segítik az üstök datálását.

II. A régészeti leletek második csoportja a hun női arany diadémoké, melyek a Sárga Folyótól a Duna völgyéig követhetők. Típusaikat a 2. kép mutatja, ezek a fej 2/3-át ölelik át. Jellemző rájuk hogy sötét piros drágakövek (almandin, gránát, karneol) gazdagon borítják az arany, vagy arannyal futtatott pántokat. Néha a színek játéka miatt gyöngyház, vagy zöld üveg is megjelenik rajtuk. A legkorábbi arany-pántos diadémot öt gyönyörű nagy gyöngyházkő díszíti, amelyet az Ordosban fekvő Xigoupanban tártak fel, Kr. e. a 2. századból való. A 20 eurázsiai diadém fontossága abban rejlik, hogy viseletük sajátosan hun, ez a fajta diadém semmilyen más népnél nem jelenik meg, így a történeti folytonosságot jól képviseli ez az ékszer.

erdy02.jpg

  1. kép. Hun nők temetkezési arany diadémjai (Zaszeckaja 1994, Bóna 1993 és Tian-Guo 1986 után).

III. A régészeti kapcsolatot képező leletek harmadik csoportja a xiongnuk/hunok részleges lovastemetkezése és ugyanakkor a sírok szerkezete a 3. képen. Ilyenkor a lókoponya és a négy alsó lábszár vagy pata van a sírban. Később Kr.u. a 2. sz. után a lóbőr is megtalálható. A sírrajzokat Zaszeckaja (1994. 17–18, Fig. 3) régészeti munkájából válogattuk és Kelet-Európából valók. A 3.1 és 3.2 kép egyszerű négyszögletes aknasír. A 3.2-esen a ló koponyája a halott lábához van helyezve. A 3.3-as kép padkás sír. A padkát a lókoponya, a lábcsontok és más temetkezési tárgyak számára használhatják. (Az első három kép középső Volga menti leleteket mutat. A 3.4-es kép a Dnyeszter mellől való). A 3.4. kép padmalyos sír, amikor is egy hosszanti üreget képeznek ki a sír fenekénél amelybe a halott tetemét behelyezik. A padmaly üreget falapokkal, vagy lapos palával lezárhatják. Ebben a nagyon emberséges és törődő sírszerkezetben a lehulló hant nem üti a halott testét. Az itt tárgyalt három sír mindegyikében részleges lovastemetkezést láttunk. Ebben az esetben a ló húsát a halotti toron elfogyasztották.

erdy03.jpg

  1. kép. Hun részleges és jelképes lovastemetkezések, valamint sírszerkezetek Kelet-Európában (válogatás Zaszeckaja 1994 könyvéből). JELKÉPES: 1 – aknasír, nő, Pokrovszk. RÉSZLEGES: 2 – aknasír, nő, Verhnyje Pogromnoje, 3 – padkás, női sír, Lenyinszk, 4 – padmalyos, férfi, Kubej.

A 3.1. kép sajátos elrendezésű sírt mutat. Ez jelképes lovastemetkezés amelyben a lovat nem áldozták fel. Csupán lószerszámot látunk, közülük legfontosabb a zabla jelenléte. A régi lovasnomád hiedelem szerint ugyanis az emberhez hasonlóan a kettőslelkű ló árnyéklelke vagyis az íz a koponyában lakozik. Ha a lókoponyát a sírba teszik a túlvilágon a ló meg fog tudni elevenedni gazdájával együtt. Ezért még a zabla jelenléte is elegendő a jelképes temetkezésnél a ló életre keléséhez. A jelképes vagy szimbolikus lovastemetkezés mindhárom sírfajtában megjelenhet.

Valójában még egy temetkezési fajta jellemzi a hunokat. Előfordulhat hogy a lókultusznak a sírban nincs nyoma sem részleges, sem jelképes formában. Ilyenkor a fegyverzet, övcsatok és díszek, valamint a sírszerkezet az amelyik jelzi hogy hun sírral van dolgunk.

 

Hun temetkezési formák kelettől-nyugatig Közép-Eurázsia steppéin.

Azért választottam ki a hun temetkezési formák részletes vizsgálatát a Pontusi Steppén mert ez kritikus láncszeme a hunok Európába jövetelének, azaz azt látjuk, hogy az Ázsiából jól ismert temetkezési szokások ugyanúgy megvannak Európában. A temetkezési formák összekötik a kelet-európai temetkezéseket a nyugatabbra fekvő közép-európaiakkal, ugyanakkor egyenes folytatásai az Ázsia közepén talált, valamint a korábbi időből Mongóliában és délebbre belső Mongóliában meg Ordosban feltárt temetkezésekkel. Mindezek áttekinthetők a lovastemetkezések térképén, melyet alább részletezünk (6. kép) és amelyről a számozott lelőhelyek leolvashatók.

Hogy a hun temetkezésekről teljessé tegyük a képet megemlítem, hogy a királyi család és a hun nemesek mély, akár 12 méter mélységű sírokban is temekeztek (Tahilt völgyi hun asszony Nyugat Mongóliában – 5.14-es lelőhely, és a Noyon Uul hegység három völgyében hun arisztokrácia sírjai – 5.6-os lelőhely). A fából kivésett koporsót lagerendákból ácsolt temetkezési kamra védte, s esetekben a gyászkocsit is a sírba tették. Gyönyörű szőnyegek is boríthatták a külső, nagyobb temetkezési kamra falát úgy mint Noyon Uulban, amelyeken olyan mitikus állatjelenetek vannak amelyek a jól ismert övvereteken is megjelennek. Az ilyen előkelő sírokat nagy föld és kőhalom boríthatja amikor is kurgán temetkezésekről beszélünk. Ebben a dolgozatban nem ezeket a nagyon előkelő temetkezéseket vizsgáljuk, bár a lókultusz jelei jelen lehetnek. Egyszerűbb síroknál is lehet halom, illetve másképpen, köralakban, vagy négyszöges formában sorbarakott szikladarabok is jelezhették a temetkezés helyét, kő- vagy földhalom nélkül. Ilyenkor kerekszur-okról beszélünk. Jeltelenek is lehetnek a hun sírok (Érdy 2001-A és 2001-B).

Lókultusz nélküli hun sírokat látunk a Jenyiszej vidék temetőiben így Ajmirligben, Kokelben (Tuva) és Tepszejben a Minuszinszk vidéken. (Sorrendben: 3.4, 3.2 és 3.1-es lelőhelyek). Ezeket bemutattam esztergomi előadásomban és az azóta megjelent tanulmányaimban (Érdy 2001-A és -B valamint Érdy 2002-A és -B). Így jelen dolgozatomban újraközlésüktől eltekintek. A jelzett közleményekben több más Belső-Ázsia terébe eső temetőről és azok sírrajzairól is beszámoltam. A Jenyiszej menti temetők közül különösen a minuszinszki Tepszej-ben (3.1-es lelőhely) megdöbbentő párhuzamát látjuk a 2500 km-rel délebbre fekvő Daodunzi xiongnu sírjainak a Sárga Folyó mentén (6.1-es lelőhely a 6. képen). Nem csak a sírelrendezés és a sírszerkezet, hanem még a fej fölötti kis üregbe helyezett agyag korsó alakja és helye is azonos. Mi több, ugyancsak nincs jele a lókultusznak a nőket, gyermekeket és fiatalokat rejtő hasonlóan Kr.e. 2. századi Daodunziban (a Sárga Folyó szomszédságában). Valószínű a következtetés, hogy Kr.e. a 3. században Modun shanju idejében a Sárga Folyó teréből jövő xiongnuk foglalták el Minuszinsz vidékét.

Egy másik különleges párhuzam tűnik fel a Bajkál-tó környéki Csikoj-folyó mentén (Burjátia). Az Ilmovaja Pagynál talált (5.4-es lelőhely) északi hun sír elrendezése (Kr.e. 1. sz.) és a legősibb shanrong, elő-hun részleges lovastemetkezés között (Kr.e. 8–5. sz.) (6.14–6.16-os lelőhelyek) vehető észre ez a párhuzam. Ez utóbbi Beijingtől északra fekszik és míg a sír mélyre van ásva és végpadkája is van, felülnézetben az áldozati állatok és a sír elrendezése a kettő között igen hasonló, ugyannyira hogy ez Sima Qian – a shanrongokra vonatkozó – előhun minősítésének a megerősítését is szolgálhatja.

 

A régészeti leletek térképei.

A régészeti leletek fenti három csoportjából három térképet szerkesztettem az eurázsiai leleteket számbavéve. A térképek a 4., 5. és 6. képként láthatók.

A 4. kép a hun típusú bronzüstök eloszlási térképe. A 185 üst adatai 36 táblázatban vannak feldolgozva (Érdy 1995). Eurázsiát hat régióra osztottam az üstök sűrűsödési központjai szerint, ezt a felosztást a többi térképen is követem a leletek számozásánál.

erdy04.jpg

  1. kép. A hun és xiongnu típusú üstleletek térképe Eurázsiában. (Térkép: Érdy).

A hun arany női diadémok térképe az 5. képen van. A fémpánt gyakran arany, de lehet aranyozott bronz. A felhasznált drágakövek vörös színűek, almandin, gránát, vagy kameol, mint korábban megjegyeztük.

erdy05.jpg

  1. kép. A huin/xiongnu temetkezések női arany diadémjai Eurázsiában (Térkép: Érdy).

A 6. képen látjuk a részleges és jelképes lovastemetkezések térképét Közép-Eurázsiában. A Közép-Eurázsia kifejezés észak-déli irányban értendő és így hosszanti övet foglal el a földgömbön. A jelmagyarázat segítségével a sírok szerkezetét is leolvashatjuk. A fekete négyszögek a lókultusz jelenlétét mutatják részleges vagy jelképes formában. Az üres négyzetek a lókultusz hiányát jelzik. Üres négyzeteket látunk a Sárga Folyónál Daodunziban (6.1-es lelőhely a térképen) ahol nők, fiatalok és gyermekek vannak eltemetve, és ugyancsak a Jenyiszej mentén (3.1 – 3.3-as lelőhelyek).

erdy06.jpg

  1. kép. Északi Barbár, Xiongnu és Hun részleges (és jelképes) lovastemetkezések és sírszerkezetek Eurázsiában (Kr.e. 8. sz – Kr.u. 5. sz.) Térkép: Érdy.

A három nagyfokú harmóniában lévő térkép három régészeti kapcsolatot szolgáltat, amelyek a távol-keleti xiongnuk és az európai hunok között meglévő történelmi folyamatosságot igazolják. Ezeket az eredményeket, tovább menve, alátámasztja és megerősíti három írott ősi forrás, két kínai és egy szogdiai.

 

Írott ősi történeti források.

Ezek egyike a Wei Shu (a Wei dinasztia évkönyve) amely leírja a Topa Wei dinasztia történetét a Kr.u. 4–6. században (386–534). A Wei Shu megemlíti amikor Su-t’e-ről, azaz Szogdiánáról ír, hogy annak a régebbi neve Yen-ts’ai, és hogy a xiongnuk megölték annak királyát és a földjét elfoglalták.

A másik forrás a Wei Lueh a korábbi Ts’ao Wei periódusból, ez a Kr.u. 3. század eseményeiről ír (220–265). Leírja, hogy Yen-ts’ait úgy is hívták, hogy A-lan-liao, vagy A-lan, vagy A-lan-na. A két Wei forrásból tehát azt olvashatjuk ki hogy a „xiongnuk” legyőzték Yen-Is’ait, azaz az alánokat és elfoglalták a területüket.

Európai forrásokból, azonban, így Jordanestől és Ammianus Marcellinustól tudjuk azt, hogy a hunok voltak azok akik legyőzték az alánokat Kr.u. 370-ben. Következésképen a hun és a xiongnu egy és ugyanaz a nép, vonja le a következtetést Hirth (1901) a kérdést elemző dolgozatában.

A harmadik ősi forrás nyolc szogdiai levél közül a 2. számú levél amelyeket Sir Aurel Stein fedezett fel egy régi kínai sivatagi őrtorony romjai között. A szogdiai levél Henning (1948) elemzése szerint arról számol be hogy a „hunok” elfoglalták Luoyangot a Jin dinasztia fővárosát Kínában. Ez a híres esemény Kr.u. 311-ben játszódott le amikor a Great Shanyu Liu Yuan fia a déli xiongnuk élén bevette a fővárost. Eszerint a két nevet xiongnut és hunt ugyanarra a népre használták egyszer Ázsia nyugati, máskor pedig a keleti végében. Henning vélekedését újabban talált szogd feliratokat elemezve Humbach (1985) megerősítette.

 

A xiongnu/hun temetők magyar párhuzamai

A hun történelem vizsgálatának volt egy meglepő magyar vonatkozású eredménye is. Szoros párhuzamok tűntek fel hun és magyar temetkezési formák között. Valójában először történt meg, hogy tárgyi kapcsolatot, egyszerre hármat, mutat be egy kutató hunok és magyarok között. Az eddig is ismert sok irodalmi hivatkozást mind hibásnak, így érvénytelennek minősítette a tudomány. A most tárgyalandó tárgyi, régészeti kapcsolatok a kultúra legarchaikusabb rétegében gyökerező temetkezési szokásokhoz kapcsolódnak.

A hun lovastemetkezések magyar szempontból igen nagy fontosságúak, mert ezek hozták felszínre a három, eddig észre nem vett tárgyi párhuzamot. A hun lovastemetkezések vezetnek el a három régészeti egyezésen keresztül a honfoglaló magyarok lovassírjaihoz amelyeket megtalálunk legkorábban az Ural vidék folyóinak völgyeiben, majd Etelközben, végül pedig a Kárpátmedencében.

Az eurázsiai részleges lovastemetkezések történelmi lépcsői a következők: ősi shanrong sírok (Kr.e 8. sz.), Ordos vidéki sírok (Kr.e. 6–3. sz.), távol-keleti xiongnu sírok (Daodunzi, Bajkál-vidék) (Kr.e. 2. sz.), közép-ázsiai xiongnu/hun sírok (Jenyiszej vidék, Balhas-tó vidéke, Irtis mentén Szidorovka) (Kr.e. 2. sz – Kr.u. 2. sz), Pontusi-steppe hun sírjai (Kr.u. 4. sz.). Az utóbbiakat a Káma-Bjeleja-Ural-folyó menti korai magyar, ezüsttel teli lovassírok (Kr.u. 6–8. sz.) párhuzamaival vethetjük össze. Végül a Kárpát-medencei hun sírok (Kr.u. 5. sz.) ahol a honfoglaló magyarok gazdag lovassírjai (Kr.u. 9–10. sz.) is feküsznek.

A Káma-Bjelaja-Ural-folyó menti korai magyar temetők közül fontosságban a Volgába ömlő Káma torkolatánál fekvő Bolsije Tigani 33 sírja emelkedik ki (Kr. u. 8–9. sz.). A magyar ismérvek itt a legvilágosabban felismerhetők és el nem téveszthetők. A sírokra jellemző az ezüst díszítéssel való gazdag telítettség, a nemesfémlemezes szemfedők megjelenése, a részleges lovastemetkezés mely gyakori női sírokban is. Szablyák, tulipánszerű leveles veretek, a honfoglalóknál is meglevő pávasárkányok, vagy 13. századi (Kun László denárja és obulusa) pénzeinken is megjelenő sárkányok láthatók a gazdag sírokban.

A temetőben fekvő közösség kötött, azonos kultúrája évszázados, régi hagyományokról tanúskodik, nem olyasmiről amelyet éppen csak hogy kölcsönözhettünk környező népektől. A korai magyarok sírokból megismerhető kultúrája a szomszédos népekénél gazdagabb. Ennek a kultúrának a nyomai találhatók végig a Bjelaja-folyó menti (Kr.u. 8–9. sz.) és az Ural-folyó menti (Kr. u. 6. sz.) temetőkben. Minden sírra jellemző a már említett magyar stílusjelleg, továbbá még egy jellegzetesség. Ebben a térségben a halottak feje mellé egy kicsi, gömbölyű aljú, szélesszájú, agyagedényt helyeztek melynek átmérője 10-15 centiméternyi. Ezt Kusnarenkovó típusú edénynek nevezte Jelena Halikova a Kazányi Egyetem régész-tanárnője, a korai magyar és bolgár hagyaték kutatója. A Káma-Bjelaja-Ural menti leletek ismertetésénél az ő eredményeire támaszkodom és azokat követem (Halikova 1975 és l976).

A hun és magyar temetkezéseknek három szoros párhuzamát figyeltem meg és tettem közzé az esztergomi konferenciával kapcsolatosan megjelent könyvemben (Érdy 2001-A). A számos kísérő illusztrációt azonban itt nem közölhetjük újra. A párhuzamok a következők:

  1. A részleges (vagy jelképes) lovastemetkezés szokása.
  2. Három alapvető sírszerkezet alkalmazása.
  3. A kis kerekaljú agyagedény jelenléte a Káma-Ural vidéki sírokban mely követhető az Irtis-folyó keleti oldalán, Szidorovkánál fekvő hun halomsíros temetőig. Az edénykéknek a nagysága, a bekarcolt díszített volta (nem maguk a díszítések), s még a peremnek a rovátkolása is azonos. Ez a szokás a korai magyar sírok e keleti csoportjára jellemző és nem maradt fenn nyugat felé.

Egy korai tanulmányában Bálint Csanád 1969) arra a következtetésre jutott, hogy a részleges lovastemetkezés szokása jellegzetesen magyar. Fodor István (1973) azt jegyezte meg hogy ezt „úgy tűnik, egyelőre jogos kétkedéssel kell fogadnunk”. Ezt azért tette, mert a Volga térségében számos más temetőből is részleges lovastemetkezésre vonatkozó információt gyűjtött össze. Egy kivételtől eltekintve (udmurt/votják sír) ezeket legnagyobbrészt volgai bolgárként azonosított temetőkben jegyezte fel. Tizenhét ilyen temető nevét sorolja fel Fodor. Ezek közül azonban ötöt Halikova feltüntet térképén, mert ezeket korai magyar temetőként azonosította a Bolsije Tigani korai magyar temetőhöz való hasonlóságuk alapján (Ilyenek: Itkucsukevo, Isimbajevo, Birszk, Szterlitamak, Karanajevo).

Számos más temetőről Fodor megjegyzi, hogy „a ló koponyáját és végtagjait a halotti tor alkalmával a sírok közt külön gödörbe, vagy a sírgödör betöltésébe temették a Volga-Káma vidékének nagy részén” (161. o.). De már a korai évszázadokról (Kr.e. 2. – Kr.u. 3. sz) is az olvasható, hogy „Lócsontokat és lókoponyákat találtak… a sírok közé ásott áldozati gödrökben „(Zaoszinovó) (162. o.). Dehát ez nem az a részleges lovastemetkezés amelyről mi most írunk.

Fodor kiemel három temetőt a Volga vidéken, ezek: Bolsije Tarhani, Tankejevka és Tyetyusi. Megjegyzi, hogy az első kettőben „található legnagyobb számban honfoglalás kori legjellemzőbb változatának – a lábhoz tett lóbőrös temetkezésnek – kelet-európai párhuzama.” (160. o.) A harmadik temető Tankejevkához hasonló, írja. Alább megállapítja (161. o.), hogy „a 9., 10. sz.-ban Tankejevkában tehetjük fel magyar népcsoport jelenlétét”. Tehát – úgy vélem – itt olyan temetőkről van szó ahol leszakadt, később eltörökösödő magyar töredékek voltak. Ez annál inkább bizonyos, mert Fóthi Erzsébet (2001) esztergomi előadásában bemutatta, hogy Tankejevkában számos lovastemetkezéses sír halottjának a koponyáján besarjadt, gyógyult trepanáció (koponyalékelés) nyomait találták. A koponyalékelés egykori gyógymódja pedig a magyaroknál gyakori.

De nem kell meglepődnünk, hogy ha lovastemetkezés nyomai megjelennek volgai bolgár temetőkben, hisz az ó-bolgár királylista megléte biztosan jelzi, hogy van hun hagyománya az onogur bolgár-törökségnek is. Csak az aztán nem várt, hogy a későbbi dunai Bolgáriában nagyon kevés a lócsontokat tartalmazó temetkezés és nincsenek részletes beszámolók arról hogy lenne (Erdélyi 2002).

Végül is a lovastemetkezéssel kapcsolatos vizsgálataiban arra a konklúzióra jutott Fodor, hogy „valószínűnek látszik, hogy az Ural és Közép-Volga vidékén volt elsősorban elterjedve ebben az időben ez a temetkezési szokás, és a magyarság is innen vitte új hazájába, halottas szokásai egy másik elemével, a szemfedővel együtt…” A szemfedőkről még azt írja: „melyekről teljes bizonyossággal elmondható, hogy műveltségünk, ill. hitvilágunk ugor elemeihez tartozik”. Ez utóbbi úgynevezett „teljesen bizonyos” konklúzió az elmúlt közel harminc év során nem nyert beigazolást. A mások által továbbvitt kutatás a fémlemezekkel ellátott arctakarókat, szemfedőket török és hun jellegű népek régészeti hagyatékában találta meg Belső-Ázsiában.

A lovastemetkezésre vonatkozóan Fodor még megjegyez egy másik felfogást is azt, hogy „I. P. Zaszeckaja valószínűnek tartja, hogy ez a fajta lovastemetkezés a mai Kazahsztán területén alakult ki”. Ennek a kérdésnek a teljessé tevéséhez jómagam csak az kívánom hozzátenni, hogy mind a részleges lovastemetkezés, mind a fémlemezes szemfedők legkorábban dokumentált és gyakori használata messze a Távol-Keletre, a Sima Qian által hun elődnépnek leírt (the ancestor of the Xiongnu) három shanrong temetőbe visz a Jundu Shan hegység déli lejtőire, Kr.e. a 8. századba. Ezt a két régészeti felismerést magam tettem közzé először (Érdy 1997), dolgozatom angolból fordított címe: „ősi magyar temetkezési szokások jelenléte északi barbár (Kr.e. 8–5. sz) és xiongnu temetőkben.”

Ezeknek a régészeti párhuzamoknak a megléte erőteljesen megkérdőjelezi hogy helyes volt e a magyar tudományos életben kategorikusan elutasítani a hun-magyar kapcsolatoknak a külföldi és hazai írott forrásokból és a hagyományból jól ismert meglétét. Ugyanakkor választ kell adni a sajátos régészeti párhuzamok meglétének okára. Jóllehet a jelenben nem tudom pontosan rekonstruálni azt a történelmi folyamatot amely a párhuzamokat létrehozta, fontosságuk miatt ezeket az észrevételeket az olvasó figyelmébe kívántam hozni. Megemlítem, hogy számos idevonatkozó régészeti illusztráció van röviddel ezelőtt megjelent, „A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal” című könyvemben (Érdy 2001-A. 86–109 old.).

Most pedig visszatérünk a hunok ázsiai és európai csoportjai, azaz a xiongnuk és a hunok régészeti kapcsolatainak és történelmi folyamatosságának a tárgyalásához.

 

1. Az üstfülek díszítésének fokozatos gazdagodása.

Amint keletről nyugat felé haladunk a régészeti leletekben, észrevettem hogy a bronzüstök legjellegzetesebb részének a fül mintázatának fokozatosan gazdagodó jellege van mint ahogy azt a 7. kép mutatja a belül szögletes fülek esetében.

erdy07.jpg 

  1. kép. Az üstfülek díszítésének gazdagodása nyugat felé. (Elrendezés: Érdy).

A felső sorban három lapos fület látunk (1–3 – Ordosból és a szomszédos Sui Yuan-ből).

Iker ívek csúcsokkal a következő fejlődési lépcső (4 – Gansu).

Csúcsos dísz a peremen jelenik meg az iker ívek mellett (5 – Jilin).

Nyeles gomb jelenik meg a csúcsok között (7 – Transzbajkál).

Három nyeles gomb van már a csúcsos peremdíszek között (8 – Altáj).

Öt nyeles gomb látható (9 – Kizil Adirnál, az Ural-folyó mentén).

Öt lapos gombaszerű dísz váltja fel az öt nyeles gombot, amelyek nem érintik egymást (11 – Kaukázus, 10 – Ürümqi).

Egymást érinti az öt lapos gomba (12 – Kapos völgy, Magyarország).

Hat lapos gomba érinti egymást (13 – Törtel, Magyarország).

Két-két gomba van a peremen, a fül mindkét oldalán, nem egy-egy (14 – Várpalota, Magyarország).

A régészeti lelőhelyek utáni számok az Érdy (1995)-ben levő táblázatokra utalnak, amelyekben az üstleletekre vonatkozó részletek találhatók. A 7. képen láthattuk az üstfülek díszítésének fokozatos fejlődését Ordostól Közép-Európáig, a földrajzi fekvés függvényében. Ilyen folyamatos és következetes változás ebben a bronzművészetben nem jelenhet meg véletlenszerűen, hanem kellett hogy egy egyedi népi kultúrában belső fejlődés eredménye legyen.

Az üstök dátuma a hunok jelenlétéhez van kötve az egyes területeken. A xiongnu vándorlás Kr.u. 91-ben kezdődött, Kr.u. 370-ben győzik le az alánokat és érnek Európába, majd 410-ben a Kárpát-Medencébe tevődött át a hatalmi központjuk. A vándorlást megelőzően a korai üstök a Hadakozó Államok időszakába nyúlnak vissza felölelve egy évezredet.

 

2. A xiongnu övcsatok a Bajkál-tó és az Irtis-folyó között.

Ebben a fejezetben felhasználtam az orosz Marianna Devlet (1980) kitűnő és alapos munkáját és a 8. képen bemutatott leleteket abból válogattam. A 8. képen látható xiongnu övcsatok megjelennek szerte Közép-Ázsiában a tipikus xiongnu ikonográfiával, mitológiai jelenetekkel és geometriai mintázatú állatstílussal. 1980-ban Devlet még nem nevezte meg az övcsatokat viselő népet. Azóta azonban főként Bunker (1997) és benne Linduff tanulmányában végzett eurázsiai lelet-összehasonlító munka alapján nyilvánvaló, hogy a leletek a xiongnukhoz (hunokhoz) tartoznak. Ugyanilyen párhuzamokat elemző munkaként szogál az Ariadne Galleries (1998) katalógusa.

 erdy08.jpg

  1. kép. Xiongnu bronz övcsat típusok és temetkezési hattyú a Szelenga-folyó és a Jenyiszejtől nyugatra fekvő területek között. (Forrásanyag M. A. Devlet 1980).

A 9. kép egy Devlet által közölt térkép és rajta pontok jelzik az övc satok lelőhelyeit amely Devlet munkája. Most csak a pontokat vegyük figyelembe. A négyszögek a térképen a sziklákon levő vésett rajzok, petroglifek lelőhelyeit jelölik s ez Érdy munkája. Devletére rálapolt térképüket a következő fejezetben fogjuk elemezni.

erdy09.jpg

  1. kép. A hun övcsatok eloszlása Szibériában (Fekete pontok Devlet 1980 után). A hun korszakból való sziklarajzok lelőhelyei (Négyszögek: Érdy térképezése. LELŐHELYEK: 1 és 2 Podkamen, 3 és 4 Argoa-hegy, 5 Kizil Kaya, 6 Kisebb Bojár sziklarajz, 7 Nagyobb Bojár sziklarajz, 8 Szuljek, 9 Oglahti sziklarajz, 10 Negyedik Szunduk lelőhely.)

Senki sem kételkedik abban, hogy a xiongnuk birtokba vették a Jenyiszej keleti partvidékét. Kr.e a 3. században Modun shanyu (ejtsd sanjü) idejében terjesztették ki hatalmukat erre a területre. Ha megszámoljuk a leleteket 16 övcsatot találunk a Jenyiszej keleti oldalán számos más lelettel együtt, amelyeket jelenleg nem mutatunk. A nyugati parton és annak szomszédságában 62 övcsat lelet van. Egy igen gazdag lelet Koszogolban került elő ahol 30 övcsat volt együtt egy bronzüstben. Ez a kincs jelenleg Krasznojarszkban van a múzeumban. Ha a koszogolit csupán egyetlen leletnek tekintenénk akkor még mindig 33 övcsat leletünk van a Jenyiszej nyugati szomszédságában, míg csupán 16 van a keleti partvidéken.

Az övcsat leletek nagy gyakorisága, jóval több mint kétszeres száma a nyugati részen nem engedi meg hogy feltételezhessük, hogy ez a térség nem volt a xiongnuk birtokában, hiszen sok további régészeti lelet és temető (Kokel, Szidorovka) jelzi a hunok jelenlétét a Jenyiszejtől nyugatra.

 

3. Hun típusú üstök sziklarajzokon.

Nem tudva Devlet munkájáról és függetlenül attól egy dolgozatom jelent meg (Érdy 1996). Újraértékeltem a petroglifeket a Középső Jenyiszej Medencében (az Abakan steppe van a bal oldalon, míg Minuszinszk van a jobb oldalon). Sziklarajzok hun típusú üstökkel eddig csupán a folyó nyugati oldalán tűntek fel. A 10. kép táblázatban összegezi a sziklarajzokat de azoknak csak fontos részleteit mutatja be.

erdy10.jpg

  1. kép. A sziklarajzok összefoglaló táblázata hun üstökkel a Jenyiszej nyugati oldalán. (Érdy elrendezése).

Maenchen-Helfen (1951) azt írta dolgozatában, hogy az emberi alakok ezeken a sziklarajzokon manichaeus papok. Egy orosz kutató, Klyashtorniy (1959) úgy vélte, hogy az emberi alakok inkább nesztoriánus papok. Ezek a lehetőségek azt jelentenék, hogy a sziklavéseteket a 7. és a 10. sz között hozták létre. Azonban egyik kutató sem figyelt fel arra, hogy a köpenyes emberi alakok környezetében hun típusú üstök vannak, mint ahogy azt a 10. kép mutatja. A sziklarajzok teljességükben Érdy (1996) tanulmányában láthatók. De még az összegező táblázat kicsinyített alakjain is megfigyelhető, hogy az Argoa hegységből való sziklarajzon (4. sor) madár álarcokat viselnek és köpenyeiknek uszálya van amely a madarak farkát jelképezi. Egy másik petroglifen, a Kizil Kaya (vörös szikla) nevű sziklán is látunk egy köpenyes alakot. Ez egy mozgalmas jelenet közepe táján van amelyen nyolc ember van, továbbá lovak és kilenc üst. Az emberek közül kettő fegyveres harcos, a többi öt üstöt kever. A köpenyes alakon madár álarc van és feltartja az egyik kezét amelyen hat ujjat számolhatunk meg. Hat ujj, azonban, a sámán/táltos hivatás egyik jellemzője, így azt kell látnunk, hogy a sziklarajzon egy sámán/táltos szertartás jelenete van. Hasonló okból az álarcot viselő köpenyes alakok a 10. kép más sziklarajzain valószínűleg, szintén ilyen szerepet töltenek be.

A Jenyiszej nyugati oldalán helyszíni látogatáskor és az irodalomból 47 üstrajzot gyűjtöttem össze és közzétettem – és ami a legfontosabb – minden sziklavésetnek van olyan bronz hasonmása amely a föld alól került elő a környező Középső Jenyiszej Medencében (Érdy 1996).

Következésképen azt a következtetést kell levonnom, hogy a sziklavéseteken hun üstök vannak és a köpenyes emberi alakok hun madár sámánok akik szertartásokban ténykednek. Más forrásokból megtudhatjuk, hogy „lebegy sámánok” azaz hattyú sámánok tevékenykedtek az Abakán steppén mint ahogy Hoppál (1994. 30, 52) és Holmberg (1927. 61. tábla) ezt illusztrálja.

A petroglifek lelőhelyeiről is készítettem térképet négyzeteket használva jelölésükre. Ha ezeket rálapoljuk Devletnek a bronz övcsatokat összegyűjtő térképére az összetett eredményt a 9. képen látjuk. Ha az eredményeket elemezzük meg kell állapítanunk, hogy a két térkép kitűnően illeszkedik bár az övcsatok és a sziklavésetek térképe egymástól teljesen független kutatás eredménye. Ez megerősíti következtetésünk helyességét arról, hogy a sok régészeti lelet azt tanúsítja, hogy a xiongnuk hosszan éltek és tartózkodtak a Jenyiszejtől nyugatra eső területeken.

 

4. Xiongnu kurgán temető az Irtis-tolyó közelében, Szidorovkánál.

Nagy fontosságú lelőhely fekszik az Irtis-folyótól öt kilométerre a keleti oldalon. Matjuscsenko és Tataurova (1997) az ásatásokról beszámoló könyve öt kurgánt ír le alattuk 19 egyéni temetkezéssel. A 11. képen kiválogattam és sorbaveszem a tipikus xiongnu leleteket Szidorovkában a kurgántemetőben amelyek mindegyikének párhuzamai vannak a távol-keleti xiongnu vidékeken. A halottakat hátukra fektetve, kinyújtott helyzetben helyezik a sírba leggyakrabban fakoporsóba helyezve. A 11. kép a következőket mutatja:

erdy11.jpg

  1. kép. Xiongnu kurgán temető Szidorovkánál, az Irtis-folyóhoz közel. Ruhadíszek, fegyverek és más tárgyak. (Válogatás Matjuscsenko és Tataurova 1997 könyvéből.)

1. Az 1. számú kurgán távlati képe mellett fakoporsó látszik a szomszédos 2. kurgán alól (1. sír). Minden kurgán alatt vannak fakoporsók, 13-at lehetett megszámolni a sírrajzokon.

A fegyverek és más temetkezési tárgyak között:

  1. Nyolc háromtollú nyílcsúcs van az 1-es kurgánban, egy pedig a 4. kurgánban.
  2. A visszacsapó íjakra való csont lemezek és az íj-véget borító ajzó lemezek több sírból előkerültek.
  3. Rövid kardok és dárdahegyek.
  4. Vaszablák amelyek a jelképes lovastemetkezés szokását mutatják az 1-es és 3-as kurgán alól kerültek elő.
  5. Három bronzüstöt találtak. Az egyiknek az alja és talpa korrodeált és hiányzik (5. kurgán) a másik kettőnek áttört talpa volt az 1-es kurgán 2. sírjából. Áttört talpak csakis xiongnu típusú üstök közt vannak, soha nem jelennek meg szkíta vagy szarmata üstök között. Az áttört lábú üstök eredete legvalószínűbben az Ordos-steppe, ahol sok ilyen üst került elő.

A díszek között számos arany tárgy van amelyek mind az 1. kurgán 2. sírjában voltak lévén ez a legrangosabb személy sírja.

  1. Aranyból két lovat díszítő falera kicsavart testű griff ábrázolással.
  2. Más arany veretek szemben álló griffekkel és egy arany veret amelyen tigris támad agancsos állatra.
  3. Két arany lépcső-szerű dísz kizárólagosan xiongnu mintázású.
  4. Végül a legfontosabb egy arany övcsat-pár türkisz berakással és messze keletre nyúló xiongnu ikonográfiával (1. kurgán 2. sír). Mindegyik övcsaton két tigris harap egy tekergő farkasfejű xiongnu sárkányba. Az övcsatokat sorbarakott cseppalakú keret szegélyezi amely gyakran használt, jellegzetes xiongnu mintázat. A gazdag arany leletek azt jelzik, hogy az egykori közösség főembere fekszik az 1. kurgán 2. sírjában. A jobb combja mellett talált nyolc háromtollú nyílcsúcs is erre mutat. Megjegyzem, hogy Kokelben a nagy hun temetőben, a legmagasabb rangú sírban csak hat háromtollú nyílcsúcsot találtak, ott arany melléklet nem volt a sírban.

A farkasfejű sárkányos övcsat-mintából összesen ötöt ismerünk Közép-Ázsiában. A lelőhelyeket a 12. kép mutatja. A Szidorovkánál kiásott példányok aranyból vannak.

erdy12.jpg

  1. kép. A hun sárkány mintájával ellátott övcsat leletek öt térsége Közép-Ázsiában.

A többi lelet közül hármat bronzból öntöttek. Egy teljes párt Ivolginszkban ástak ki. Az A. M. Sackler gyűjteményben csak egy darab van ismeretlen lelőhelyről. Az övcsatnak, azonban, arzén tartalma van s ez azt jelzi hogy Dél-Szibériából való. A harmadik bronz lelet az Adrianova gyűjteményben van az Ermitázsban, Oroszországban így legvalószínűbben ez az ismeretlen eredetű törött darab is Szibériából származik.

Az ötödik darab egy különleges és ritka lelet. Nefritből, más szóval jadeből készült. A Hotung Gyűjteményben van. Színe sötét zöldesszürke. Ilyen sötét jadet csupán Nyugat-Mongoliában bányásznak a xiongnuk ősi területén. Három megyében (Bayanhongor, Hövsgöl and Dzavhan aymagok) lelik ezeket. Ulan Baatorban a Nemzeti Múzeumban van egy sötét jadeből készült tárgy, melynek hasonló a színe. E. Bunker (1997. 88, 274 old.) és ebben K. Linduff tanulmánya tárgyalja ezt a különleges jade övcsatot és a többit is ismerteti.

Amit ezek a többrétű párhuzamok képviselnek számomra az az, hogy jellegzetes xiongnu tárgyak, jellegzetes xiongnu ikonográfiával nem csak ősi xiongnu területeken találhatók, hanem egészen nyugaton Szidorovkánál az Irtis-folyó mellett, ahol az övcsatok arany változatát találjuk. Tehát ha feltesszük a kérdést ki vihette a xiongnu tárgyak tíz csoportját és a temetkezési szokásokat az Irtishez, akkor mi más választ adhatunk mint azt, hogy azokat maguk a xiongnuk vitték oda.

 

5. Egy írott kínai forrás kapcsolódása a régészeti leletekhez az Ili-folyó – Balhas-tó térségében.

A kínai forrás a Hou Han Shu (Parker 1892–1893. Vol XX p. 93; Vol.XXI pp. 263–265, 291). Leírja, hogy az északi xiongnuk több vereséget szenvedtek Kr.u. 85 óta, mivel a 70-es években beállott igen kedvezőtlen viszonyok úgy mint ragályok, sáskák, nagyon kemény telek és éhínség meggyengítették őket.

Kr.u. 91-ben kínai szövetségben négy nomád ellenséges nép támadta meg egyszerre a meggyengült északi xiongnukat négy oldalról (észak: dingling, kelet: xianbei/ szienpi, dél: déli xiongnu, nyugat: wuszun). Hogy elkerüljék a felőrlődést a Hou Han Shu leírja, hogy a xiongnuk és a shanyu elhagyták az ősi földjüket és nyugat felé menekültek. Áttelepültek az Ili-folyó környékére. Az Ili a Balhas-tóba ömlik, a mai Semirécsjében, más szóval a Hét Folyó Közén. A xiongnuk észak felöl vágták át magukat. Az Ili-Balhas vidék lett az új központjuk. Innen indulva visszafoglalták Kínától az egész Tarim-medencét, azaz a Nyugati Régiót. A Tarim-medence újra xiongnu birtok lett Kr.u. 107 és 123 között. Hogy ezt elérhessék nagyon erős bázisuk kellett hogy legyen a Balhas-Ili térségben.

Ha megvizsgáljuk három régészeti térképünket, a 4., 5. és 6. képen és figyelmünket az Ili-Balhas térségre összpontosítjuk, akkor mindegyik térképen találunk ott hun leleteket, melyeket alább összefoglalunk:

  1. Bronz üstöt találtak a Künes-folyó torkolatánál, amely az Ilibe ömlik. (4.7-es lelőhely a 4. képen).
  2. Két hun arany diadém van, az egyik Csuluk Taunál, a másik Kanattasnál. (3.1 és 3.2 lelőhely, sorrendben, az 5. képen).
  3. Két részleges lovastemetkezés található Kanattasnál és Kara Agacsnál. Az utóbbi lelőhelynél egy xiongnu királynő sírja van (3.8 és 3.9-es lelőhelyek a 6. képen).

Összefoglalásként: a Hou Han Shu azt írja hogy az északi xiongnuk elmentek az Ilihez és valóban, ebben a térségben ott találjuk régészeti nyomaikat. Ezeknek a leleteknek, azonban, világos párhuzamaik vannak – minden lényeges változás nélkül – azon leletekkel amelyek tőlük nyugatra vannak és elnyúlnak Európa közepéig.

Ennyi sokrétű eredmény ösztönzésére datálható régészeti leletekből és dátummal bíró történelmi eseményekből térképet szerkesztettem (13. kép). A dátumozott nyilak a xiongnuk valószínű mozgását mutatják Közép-Ázsián keresztül nyugat felé.

erdy13.jpg

  1. kép. A xiongnuk vándorlása Közép-Eurázsián át. Rekonstrukció datálható régészeti leletek és írott források alapján (Térkép: Érdy).

Bemutattam tehát üstöket, arany diadémokat, részleges és jelképes lovastemetkezéseket írott forrásokkal együtt, valamint további öt kapcsolatot amelyek a történelmi folyamatosság meglétét mutatják be a xiongnuk és a hunok között. Nehéz elképzelni adatok eleddig nemismert olyan sorozatának felbukkanását amelyek eltörölnék e sokrétű megegyezést a régészeti leletek és az írott források között. Ezért számomra nem marad más választás mint hogy elfogadjam a xiongnu–hun történelmi folyamatosság megalapozottságát.

06_1.jpg

 

Hivatkozások

Ariadne Galleries (1998). Catalogue of Treasures of the Eurasian Steppesexhibit, text by Tina Pang, collector’s foreword: Torkom Demirjian. Ariadne Galleries, New York.

Bálint Csanád (1969). A honfoglaláskori lovastemetkezések néhány kérdése, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve(Szeged), 1. szám, 107–114 old.

Bokovenko, N. A. & I. P. Zaszeckaja (1993). Proizhozhdenie kotlov „gunnskogo tipa” vostochnoi Evropi v svete problemi hunno-gunnskih sviazei, Peterburgskiy Arkheologicheskiy Vestnik.S.-Peterburg, FARN, (3), pp. 73–88.

Bunker, Emma C. (1997). Ancient Bronzes of the Eurasian Steppes from the Arthur M. Sackler Collections,New York: The Arthur M. Sackler Foundation.

Devlet, M.A. (1980). Sibirskie Poiasnie Azhumie Plastini(Siberiai áttört övcsatok, Kr.e 2.sz – Kr.u. 1. sz) ArkheologiiaSSSR, Vol. D 4–7. Moskva, Izdatelstvo „Nauka”, pp. 3–66.

Erdélyi István (2002). Személyes közlés.

Érdy, Miklós (1990). Unique Xiong-nu Cauldron from Ürümqi. Inner Asia Report, Newsletter-Harvard.(Cambridge, USA) (No. 7) Fall 1990, pp. 11–13.

Érdy, Miklós (1995). Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia, Eurasian Studies Yearbook,67, 5–94. Also: Corrigenda, ESYb, 68,1996, p. 143.

Érdy, Miklós (1996). Manichaeans, Nestorians, or Bird Costumed Humans in their Relation to Hunnic Type Cauldrons in Rock Carvings of the Yenisei Valley, Eurasian Studies Yearbook,68, pp. 45–95.

Érdy, Miklós (1997). Ancient Hungarian funerary costums observed in Northern Barbarian (8th c. B.C.) and Xiongnu cemeteries, International Journal of Central Asian Studies(Korea), Vol. 2, pp. 135–208.

Érdy, Miklós (2001-A). A hun lovastemetkezések magyar vonatkozásokkal.Magyarországért É. H. Kiadó, Budapest, pp. 19–120.

Érdy, Miklós (2001-B). Partial Horse Burials and Grave Structures of the Xiongnu throughout Central Eurasia. In: Altaic Affinities, Proceedings of the 40th meeting ofthe P.I.A.C.(Permanent Internat. Altaistic Confer.) in Provo, Utah (1997). Indiana University, Bloomington IN, pp 21–65.

Érdy, Miklós (2002-A). Three Archaeological Links between the Xiongnu and the Huns. THE TURKS (6 vols.), Vol. 1 Early Ages.Yeni Türkiye, Ankara, pp. 306–317; Ibid. in Turkish translatton. In: TÜRKLER (21 vols.), Vol. 1, pp. 928–941.

Érdy, Miklós (2002-B). Three Archaeological Links between the Xiongnu and the Huns. In:

Proceedings of the Mikhail Griaznov memóriái conference, Hermitage, St.-Petersburg (March 11–16, 2002). Title: Stepi Evrazii v drevnosti i srednevekove.Gosudarstvenniy Ermitazh, Sankt-Peterburg, Vol. 2, 2002. In preparation.

Fodor István (1973). Honfoglalás kori régészetünk néhány őstörténeti vonatkozásáról, Folia Archaeologia,25, 159–175. old.

Fóthi Erzsébet (2001). Trepanált koponyák volgai bolgár temetőkben. Előadás Az ázsiai és európai hunok története és kultúrájacímű konferencián, Esztergom, 2001 augusztus 13–17.

Halikova, Jelena (1975) előzetes beszámolóját magyarra fordította Erdélyi István: A honfoglaló magyarokéhoz hasonló temetőlelet a Káma mentén, Élet és Tudomány,211–213.

Halikova, E. A. (1976). ősmagyar temető a Káma mentén, Archaeologiai Értesítő,103, 53–78 old.

Henning, W. B. (1948). The Date of the Sogdian Ancient Letters, Bulletin of the School of Oriental and African Studies,12, 601–615.

Hirth, Fredriech (1901). Hunnenforschungen, Keleti Szemle,2, 81–91.

Holmberg, Uno (1927). Finno-Ugric, Siberian. Vol. IV. in C.J.A. MacCulloch’s: The Mythology of All Races.Archaeological Institute of America, Boston 1927.

Hoppál, Mihály (1994). Sámánok. Lelkek és jelképek.Budapest, Helikon, pp. 30, 52.

Humbach, Helmut (1985). The Sogdian inseriptions of Thor-Shatial, Journal of Central Asia,Vol. VIII, No. 1 (July 1985) p. 51–52.

Klyashtorniy, Sergey G. (1959). Istorico-kul’turnoe znachenie Sudjinskoi nadpisi, ProblemiVostokovedeniia.Moskow, Izdatel’stvo Akademii Nauk SSSR, Mo.5, pp. 162–169.

Maenchen-Helfen, Otto (1951). Manichaeans in Siberia, Semitiic and Orientál Studies.Berkeley and Los Angeles, Univ. of California Press, pp. 311–326.

Matjuscsenko, V. I. and L. V. Tataurova (1997). Mogilnik Sidorovka v Omskom Priirtishe.Novoszibirszk, „Nauka”.

Minjajev, Szergej (1999). Archaeology of the Hsiung-nu in Russia: New Discoveries. Presentation at the Metropolitan Museum of Art, Ancient Near East department in New York, NY on January 15.

Sinor, Denis (1990). The Hun period, The Cambridge History of Early Inner Asia.Cambridge (UK), New York, Cambridge Univ. Press, pp. 177–205.

Sinor, Denis (1997). Migrations in Inner Asia: Facts and Fancy, Abstracts of and paper presented at the 207th meeting of the American Orientál Soriety in Miami, FL, March 23–26.

Parker, E. H. (1892–1893). The Turko-Scythian Tribes, The China ReviewVol. XX, (1) 1–24, (3) 109–125. Vol. XXI, (2) 100–119, (4) 253–267, (5) 291–301. Hivatkozás: 263–265, 291. old.

Parker, E. H. (1982–1983). The History of the Wu-wan or Wu-hwanTunguses of the First Century, The China Review, Vol. XX, (2) 71–100. Hivatkozás: 93. old.

Tian Guangjin, Guo Suxin (1986). Eerduosishi qingtongqi(Tanulmány az Ordos-bronzokról), Beijing: Wenwu – Culture Relics Publishing House.

Zaszeckaja, I. P. (1994). Kultura kochevnikov yuzhnorusskih stepey v Gunnskuyu epohu(konets IV–V vv.). Sankt-Peterburg, pp. 17–18, Fig. 3.

 

Summary

Examination of eight archaeological links between the xiongu and the huns

 

Research is of critical importance in the territory between the west bank of the Yenisei and Irthish River, a transitional zone of Hunnic history in Central Eurasia. Therefore, I will survey the available archeological relics between these two rivers. More in-depth research is necessary because there is still a controversy among scolars regarding the historical continuity between the Xiongnu in the Far East and Huns in Central Europe.

In the Middle Yenisei Basin (Abakan Steppe and Minusinsk Basin) and its vicinity bronze ornaments of the Xiongnu start occurig from the late 3rd, and throught the 2nd c. B. C. These indicate art early Xiongnu expansion.

In addition to summarizing three major archaelogical links between the Xiongnu and the Huns, each documented by a map, i.e.

  1. the bronze cauldrons
  2. the Hunnic female gold diadems.
  3. the principal horse burials

It will examine five additional connections between them, as follow:

  1. The progression of the cauldron’s handle design from east to west.
  2. The map of the Xiongnu openwork belt buckle finds between Lake Baikal and the River Irish (data by Devlet)
  3. The map of petroglyps depicting Hunnic type cauldrons on the west side of Yenisei and its comparison to the map of the belt buckles.
  4. A Xiongnu kurgan cemetery on the Irish River at Sidorvka and other cemeteris west of the Yenisei.
  5. A connection of writen Chinese sources to archaelogical finds in the Ili-lake Balkhash area (2nd c. A. D).

The gradually increassing archeological connections, the multifaceted agreement between the arheological finds and the Sogdian and Chinese writen source material leaves me no alternative but to firmly accept.

 

[*]   Esztergomban Az ázsiai és európai hunok története és kultúrája című konferencián – 2001. augusztus 13–17. – elhangzott előadás továbbfejlesztett változata.

Kapcsolódó cikkek:

CSODÁLATOS KINCSEKET REJTETT BELSŐ-ÁZSIA LEGNAGYOBB HUN SÍRJA

ATTILA HÁRMAS KOPORSÓJÁNAK BELSŐ-ÁZSIAI PÁRHUZAMAI

SZKÍTA-HUN-AVAR-MAGYAR FOLYAMATOSSÁG KORABELI FORRÁSOK ALAPJÁN, TÉRKÉPEKKEL

 

A SZERKESZTŐ KIEGÉSZÍTÉSE: Három forrás a hun – magyar kapcsolatról

  1. Julianus/Riccardus (1237):
    „…A keresztény Magyarok Történetében azt találták, hogy van egy másik, Nagyobb Magyarország, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött…”

„Gesta Ungarorum. – E Magyarok Története nem lehet Anonymus Gesta Hungarorum-a, mert ez nem beszél „Nagy Magyarország”-ról, és egyéb kifejezései sem egyeznek az itt megadottakkal. Az említett forrás a régi, elveszett Gesta Ungarorum, melyből Viterbói Gottfried 1185-ben merített, és melyet a XIII. század második felében az V. István-kori krónikás, Ákos mester is forrásul használt.”

[A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy.]

2. Rubruk (1254):
„…Amit a baskírok földjéről mondottam, a domonkos barátoktól tudom, akik a tatárok jövetele előtt utaztak oda…” (Itt Julianus barát útjára utal)
„…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak*. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….”

[A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona Tamás. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy György

3. Isidorus (630):
Ugrios, antea Hunos vocatos, postremo a rege suo Abares appelatos, dicum, qui prius in ultima Maeotide, inter glacialem Tanaim et Massagetarum immanes populos habitaverunt. Deinde pernicibus equis Caucasi rupibus, ubi feras gentes Axandri claustra cohibem, eruperunt, et Orientem viginti annis tenuerunt captivum, et ab Egyptiis atque Aethiopibus annuum vectigal exegerunt.

[Isidorus: Eredetek vagy etimologiák húsz könyve kilencedik könyv második fejezete 66-ik cikk]

BENEDICTUS

Egy székely katonacsalád ezer éve a haza szolgálatában

 

Emlékezzünk egy székely katonacsalád, a Benkő család ezer éves történetének áttekintésével azokra, akik hazánk és nemzetünk fennmaradását szolgálták.

A családnév eredete

A családnév eredete: A Benkő. Árpád-kori személynév, amely a bibliai eredetű Benedek (Benedictus=dicsért, áldott) név délszlávos kicsinyítéséből, a Benko-ből van magyarosítva a Bánk névvel együtt. (kiemelés tőlem – B. I.) [V. ö.: Révai 2. kötet, 547, Bánk szócikk] A Benkő, Bánk, Benedek nevek tehát ugyan annak a névnek a változatai.

A Benkőhöz hasonló - és szintén a bibliai eredetű – délszláv jellegű név pl. a Márk/Marko/Markovich vagy a János/Janko/Jankovich. A Benkő névnek is előfordul Benko/Benkovich változata, továbbá különböző régies írású változatok is fennmaradtak, mint pl.: Benkeo, valamint ugyanezen név változatai: Benke, Benk, Bánk, Benkó, Bence, Benkö. Ezek a nevek minden bizonnyal közös eredetűek, és a Kárpát-medencében már jóval a honfoglalás kora előtt megjelentek, méghozzá Pannóniában, ahol a később a magyarság részévé vált avarok érintkeztek délszlávokkal. [V. ö.: Benkő Mihály 2014: 84-86] A család Horvátországban letelepedett ágai alátámasztják azt a nézetet, hogy a magyar és a horvát népesség jelentős része avar/székely eredetű, így a 700 éves magyar-horvát politikai egység egyben két testvérnép közössége is volt.

Székely főrabonbán (5-6. század)

Miután Halab Irnák (Ernák) - Attila hun király (406 körül – 453) 3. fia – kijött a havasos Dáciába a székelyek főrabonbánja Bánk lett. [Szádeczky 1905.] Ő lehetett a Benkő nemzetség közös őse. A hun kapcsolat nem zárja ki a név bibliai eredetét, mivel a hunok már a 4. században megismerkedtek a kereszténységgel. Szent Jeromos i. sz. 403-ban írt 107. levelében említi, hogy „a hunok zsoltárt tanulnak”. [Jeromos 403.] Maga Attila gyermekkorában fejedelmi túszként Flavius Honorius nyugat-római császár keresztény udvarában nevelkedett, jól beszélt latin és görög nyelven is. [Elter 2016] Ugyanakkor megemlítjük, hogy a Thuróczy krónika és a Képes krónika szerint Attila Engadiban nevelkedett, amely település abban az időben a – szintén keresztény - Kelet-Római Birodalomhoz tartozott.

Theodorus kapkán (avar uralkodó) katonája (9. század eleje)

„Theodorus kapkán, akit jó kereszténynek neveztek „a szlávok zaklatásai elől menekülő avarok fejedelmeként 805 tavaszán személyesen járult Nagy Károly császárhoz azzal a kéréssel, hogy letelepedhessék népével Sabaria (Szombathely) és Carnuntum (Petronell és Deutschaltenburg között egykori település) táján. A császár hozzájárult kérése teljesítéséhez és ajándékokkal együtt hazabocsátotta” [Horváth 2010: 6.], [Szádeczky 1998: 306-307.]

A Theodorus kapkán által alapított Kis Avaria – ma Szlovéniához csatolt - területén található Szentbenedek járás és Benko település, amely nevét a Benkő nemzetségtől kapta.

01-szentbenedek.jpg 

Kép: Szentbenedek címere

Kis Avaria saját előkelők irányításával 830-ig állt fenn, utána átszervezték a Frank Birodalom keleti tartományait és Avariát már nem is említették. [Horváth 2010: 6.] Nézetem szerint az avarok/székelyek keleti irányban elhagyták a Frank Birodalmat és az Alföld térségében várták az akkor már az Al-Dunánál megjelenő magyarok bevonulását. [V. ö.: Benkő István 2013: http://szolnokinaplo.hu/2013/01/09/az-avar-titok/]

Árpád gyepűvédő katonái (9. század vége)

Az északi határőrvidék létrehozásáról Anonymus - Gesta Hungarorum c. művében - a következőket írja: „…az ott lakók  (székelyek – B. I.) intelmeire közös elhatározással kiküldték erős csapat élén Böngér fiát Borsot (a magyarokhoz Kiev mellett csatlakozott egyik kun/hun vezér fiát – B. I.) a lengyelek földje felé, hogy szemlélje meg az ország határait, továbbá gyepűakadályokkal erősítse meg egészen a Tátra-hegységig.” [Anonymus]

Benkőfalva (Benkócz, majd Benkőfalva, ma Benkovce) település az Árpád fejedelem korában létrehozott északi gyepüterületen található. A Pallas Nagylexikon így említi a települést: „Az északi határvidéken, Nyitra, a régi Zemplén és Ung vármegyén belül, 1363-ban történik először említés a Zemplén vármegye varannói járásában található településről, melyet a hajdan ott élt Benkő családról neveztek el.”

02-benkofalva-cimer1.jpg 

Kép: Benkőfalva

Magyarország nyugati határának védelme (13-16. század)

 

 „…. I. Károly király … már a XIII. században Borostyánkő és Német-Ujvár között letelepített és megelőzőleg is szabadalmakkal bírt határőröket 1327-ben a királyi nemes szolgák sorába emelte és Miklós ispán vezetése alatt egy területre összevonta. Ezeknek az őröknek az utódai (65 külön nevű család) 1582. február 28-án Rudolf királytól Alsó- és Felső-Eőrre adományt nyertek. Ezen adománylevélben a következő családok vannak felsorolva: 1.Ádám, 2. Adorján, 3. Alberth, 4. Andorkó, 5. Balás, 6. Balla, 7. Barthomej, 8. Becsker, 9. Beökeös, 10. Benkő,…” [Vas vármegye nemes családai] A szöveg egyértelműen utal arra, hogy Felső-őr település lakóit már az Árpád korban a nyugati határ védelmével bízták meg.

03-felso-or.jpg

Kép: Felső-őr címere [Siebmacher’s]

Délnyugati határ (15–17. század)

A Benkő nemzetség Horvátországban letelepedett nemzetségágai, a Benkovicsok  Magyarország déli-délnyugati határvédelmében vettek részt. A Benković család a 15. század végén építette a benkováci várkastélyt. Az ősnemes (uradelige) Gregor Benkovich de Plavno volt 1491-ben Zágráb (Agram) várkapitánya

04-zagrab.jpg

Gregor Benkovich címere [Siebmacher’s]

Erdélyi határvédelem (13-15. század)

„…Sepsi Akadás fia Benczencz ispán … 1252. IV. Bélától a Székföldet kapta adományba a sepsi székelyek és bánsági szászok szomszédságában…” [Arcanum Pallas Nagylexikon Árapataky szócikke, https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-a-pallas-nagy-lexikona-2/a-a-13/arapataky-1B8F/, letöltve: 2018-05-22] Benczencz ispán leszármazottja az árkosi Benkő család, illetőleg annak a történelmi Háromszék vármegyében elterjedt különböző előnevű ágai. [Lásd a Székely oklevéltár Árapatakával kapcsolatos perre vonatkozó iratai.]

Erdély 16–17. század

1500-ban Árkosi Benkő György Háromszék főkapitánya volt.

 05-arkosib.jpg

Kép: Az árkosi Benkő család árkosi ága által használt címer. A címer árkosi Benkő Gábor huszár őrnagy címerpajzsaként 1801-ben lett adatolva. [Siebmacher’s]

Brassótól 25 km-re, K-re a Bodzaszorosban fekszik Bodzavám (Vama Buzăului) falu. Bodzavámtól D-re, 30 km-re, a Tatárhágón, a Bodzatábla-hegy (Tabla Buţii) mellett, a történelmi határnál állt valaha a német keresztes lovagok által épített Keresztvár (Kreuzburg), majd Bodzavám/Bodzavár. A várnak fontos szerepe volt a tatár, majd a török betörések idején. A vár ásatásainál kőbevésett feliratot találtak. Egy fal építésére vonatkozó magyar nyelvű szöveg alatt a jobb alsó sarokban a következő felirat látható, : „H. F. Stph Benkő de Árkos 1633”, azaz „Itt volt árkosi Benkő István 1633”. [Ioniţă] Árkosi Benkő István a vár helyőrségének magas rangú tisztje lehetett. A vár elpusztulására nincs adat. Pusztulása feltehetőleg a törökök Rákóczi György ellen vezetett 1658-as büntető hadjáratához köthető.

 06-keresztvar.jpg

Kép: Keresztvár romjai [Várak]

Benkő Ferenc említi az erdélyi fejedelmek kűzdelmeiben szerepet játszó Nagy Benkő János nevét: „Nagy Benkő János, a Nemzeti Fejedelmek és a Nationális Insurrectiók alatt Székelyek Hadnagyja” [Benkő Ferenc: Benkő József Biográfiája, Kolozsvár, 1822, 5]. Nagy Benkő János katonai pályafutását Báthory Zsigmond alatt kezdte, majd Báthory Gábor és Bethlen Gábor testőre volt. Báthory Gábortól 1611-ben címereslevelet, Bethlen Gábortól 1619-ben címereslevelet és birtokot kapott, mindkét esetben testtőr társaival együtt.

07-benko-illyefa.jpg 

Kép: Az 1611-ben Báthory Gábor által a testőrség meghatározott tagjai, köztük Benkő János részére adományozott címer [Siebmacher’s]

Nagyajtai Cserei Mihály (1667-1756), Fogaras várkapitányának fia, székely főkirálybíró az erdélyi határvidéken átvészelt egyik háborús kalandjának színes leírásában többször említi a  Thököly Imre-féle függetlenségi harcok leverése után bujdosó társai között Benkő Mihály „székely főember” nevét. [Kazinczy 1852.]

08-benko-kisbacon.jpg
Benkő Mihály de Kisbacon címere az adománylevél eredeti példányán. Fotó: Benkő

Napoleoni háborúk (18-19. századforduló)

Ifj. Benkő József – id. Benkő József erdélyi történetíró fia - részt vett a napoleoni háborúkban, majd hazatérve Középajta jegyzője lett [Benkő Ferenc: Benkő József Biográfiája, Kolozsvár, 1822] Testvére, Benkő Sámuel huszárőrmester ugyancsak a napoleoni háborúkban, 1812-ben elesett el. [Középajtai református keresztlevelek] A középajtai és köpeczi Benkő család árkosi nemességét 1798-ban Ferenc császár igazolta. [Pálmay 1901: árkosi és altorjai Benkő szócikke]

 09-benko-cimer-16-kicsi.jpg

Kép: Az árkosi Benkő család  középajtai és köpeczi ága által használt címer. [Béldy-féle címergyűjtemény).

1848-49-es szabadságharc

Az 1848–49-es szabadságharc erdélyi küzdelmeiben is részt vettek Benkők. Az Árapatakáról származó Benkő Ignác gyalogosként Bem József vezérőrnagy erdélyi hadseregének katonája volt [http://www.poli.hu/~szucst/csalad.htm, letöltve: 2018-05-22] Részt vett a Petőfi Sándor által megénekelt Vízaknai ütközetben.

„Négy napig dörgött az ágyú
Vizakna s Déva közt,
Ott minden talpalatnyi
Földet vér öntözött”.

/Petőfi/

Az árkosi Benkő család egyik tagja századosi rangban esett el az 1848-49. évi szabadságharcban. [Árkosi református anyakönyv]

Altorjai Benkő Rafael császári százados 1845-ben hunyt el. Felesége, özv. Benkő Rafaelné dálnoki Lázár Rozália készítette az 1849-es háromszéki harcok idején a 85. székely honvédzászlóalj zászlaját, majd részt vett a szabadságharc leverése utáni ellenállásban, a Makk féle összeesküvésben, amiért börtönbüntetésre ítélték. [Egy nemesasszony a haza szolgálatában. Székely Hirmondó 2016 március 8.]

10-85-oshonv.jpg

Kép: A 85-ös székely honvédzászlóalj zászlaja [Hírmondó 2016]

A Nagy Háború, a Monarchia felbomlása (20. század eleje)

 A középajtai, kisbaczoni református templomok kertjében az első és második világháborús elesettek között több Benkő nevével is találkozhatunk. Itt egy olyan katona, idősebb Benkő Gyula történetét elevenítjük fel, aki túlélte az első világháborút, és utána is részt vett a honvédő harcokban. Idősebb Benkő Gyula Középajtán született 1899-ben. Részt vett az Isonzó és a Piáve folyók deltáiban folyó súlyos harcokban, zászlósi rangban, géppuskás szakasz parancsnokaként. Frontszolgálat után tovább szolgált a nyugat-magyarországi hansági harcokban. Egysége akadályozta meg IV. Károly király visszatérését a magyar trónra. A volt uralkodót Budaörsön visszatérésre kényszerítették 1921. okt. 23-án. [Ifj. Benkő Gyula visszaemlékezései, kézirat]

 11-arkosi-kozepajtaicimer.jpg

Kép: Az ifj. Benkő Gyula által őrzött, az árkosi Benkő család középajtai ága által használt címer. [Fotó: Benkő]

Irodalom:

Anonymus: Gesta Hungarorum, fordította: Pais Dezső, Magyar Helikon, Budapest 1975., http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm, letöltve: 2018-06-01

Balogh Gyula: Vasvármegye nemes családjai, Szombathely, 1901

Balogh Judit A székely nemesség kialakulásának folyamata a 17. század első felében Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása Kolozsvár, 2005

Béldi István: Címergyűjtemény, kézirat, OSZK kézirattár

Benkő Ferenc: Közép-ajtai és árkosi nemes Benkő József biográphiája, Kolozsvár 1822.

Benkő István: Avar titok, Szolnoki Napló 2013.01.09, http://szolnokinaplo.hu/2013/01/09/az-avar-titok/, letöltve: 2018-06-04

Benkő József Transsilvania Specialis, fordította és jegyzetekkel ellátta: Szabó György, Kriterion Könyvkiadó, Bukarest Kolozsvár 1999.

Benkő József: Filius Posthumus, Kolozsvár 2004.

Benkő Mihály (szerk.): Hunok és székelyek, Barót-Sepsiszentgyörgy, 2014.

Éder Zoltán: Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1978.

Elter Tamás: Attila, az Isten ostora és Aetius, az utolsó római, 2016.09.22., http://www.origo.hu/tudomany/tortenelem/20160921-a-kesoi-okor-legnagyobb-osszecsapasa-volt-a-catalaunumi-utkozet.html, letöltve: 2018-06-04]

Hirmondó 2016: Egy nemesasszony a haza szolgálatában, A cikk megjelenésének dátuma: 08/03/2016,  http://archivum.hirmondo.ro/web/index.php/riport/75697-Egy-nemesasszony-haza-szolglatban.html, letöltve: 2018-06-01

Horváth Lajos: Észrevételek az avar főhatalom hanyatlásához 795-822, In: Eleink IX. évf. 3. szám (19.), 2010. 6.

Ioniţă, Adrian: Viewpoints on the Fortress at Tabla Buţii in the Light of Archaeological Excavations, http://www.archaeology.ro/pagini/revista_EA_16.html, letöltve: 2018-06-01

Jeromos 403.: New Advent, Fathers of the Church > Letters of St. Jerome >, http://www.newadvent.org/fathers/3001107.htm, letöltve: 2018-06-04

Kazinczy Gábor: Nagyajtai Cserei Mihály históriája. Pest, 1852.

Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára XIV-XVII. század, Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest 1993. 123. o.(Kivonat)

Kempelen Béla: Magyar nemesi családok. I-XI. Budapest, 1911-1932.

Lengyel J., Benkő K., Donáth I., Kavulyák Gy. És Szigyártó Z.: Magyar-olasz és olasz-magyar szótár, Fiume, Mohovich E. könyvnyomdája, Fiume 1884 junius hava.

Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal. I-XII. Pest, 1857-1865.

Nánási Zoltán: Székelyhíd történeti monográfiája, Székelyhíd, 2003.

Nyulásziné Straub Éva: Öt évszázad címerei a Magyar Országos Levéltár címeres levelein, Szekszárd 1999.

Pallas Nagylexikon I-XV. köt. Budapest, 1893-1897. http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/, letöltve: 2018-05-22

Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai, Sepsi-Szent-György 1901

Pataky Károly: Magyar nemes családok (kézirat), OSZK Kézirattár

Révai Nagylexikon, Budapest 1911-1935

Siebmacher’s grosses und allgemeines Wappenbuch, Magyarország, Horvát-Szlavónia és Erdély nagy címerkönyve, szerk.: Nagy Iván, Csergheö Géza, Bárczay Oszkár, Ivan Bojnicic (Arcanum CD kiadás)

Szádeczky Lajos: Csiki székely krónika, Budapest, 1905.

Szádeczky-Kardoss Samu: Az avar történelem forrásai, Bp., 1998.

Székely Oklevéltár I. 1219-1776. Budapest, 1872.

Várak és erődített helyek a Kárpát-medencében, http://www.varak.hu/latnivalo/index/2643-Bodzavam-Keresztvar-Kreutzburg/, letöltve: 2018-06-01

 

Fotók: A Benkő névvel jelölt fotókat Benkő Mihály (1940 -) történész készítette

 

EGY NEMZETET , AMELY TISZTÁBAN VAN A MÚLTJÁVAL ÉS AZ EREDETÉVEL NEM LEHET FÉLRELÖKNI

(KIVONAT Sinkovics Ferenc: A magyarság érti a világ működését című cikkéből, in: magyar Demokrata, XXII. évf. 21. szám, 2018. május 23., 10-12. o.)

km.jpg

A neves orvos és kutató, Kásler Miklós átköltözik az Országos Onkológiai Intézet éléről az Emmi miniszteri székébe. Sokak számára meglepő lépése ez Orbán Viktornak, egy különösen érdekes ember kezébe kerül a kormány legnagyobb és egyik legfontosabb tárcája. Kásler Miklóssal beszélgettünk.

- Kásler Miklós ismert orvos és kutató. De miniszterként mit kezd majd az oktatással, a sporttal és egyáltalán minden olyan területtel, ami az egészségügyön túl az Emmihez tartozik? Sokan úgy gondolják, itt lehet majd fogást találni az új emberen.

- Arra kért fel miniszterelnök úr, őrizzem meg, sőt gazdagítsam azt a kincsestárat, amit emberi értékeknek nevezünk, és amelynek szerves részét képezik a magyarság kulturális értékei is. Ami az utóbbiakat illeti, nagyon könnyű a dolgom, mert elképesztően gazdag a magyar kulturális hagyományrendszer, beleértve a magyar művészeteket, a népi művészetet, zeneművészetet, de az irodalmat is. Ráadásul olyan kivételes személyiségeket mutatott fel a magyar történelem, amilyenekkel nem sok nép büszkélkedhet. Szenvedélyem a történelem, a művészettörténet, az irodalom, a kultúrtörténet, a filozófia. Ezt az örökséget a szüleimtől kaptam, több évezred időtálló értékeit adták át nekem. Úgy vélem, hogy az európai értékrend, életforma, a kultúra és az államalkotás alappillérei itt sohasem változtak. A görög filozófia, a görög művészetek és az összefoglaló jellegű római jog és kultúra tapasztalatán nyugszik minden. De namcsak az, amit itt látunk magunk körül, a teremtett világban, hanem az is, ami odaát van, az Olimposzon avagy a Hádeszben is. Ez az elem végigvonul a kultúránkon, hangsúlyosan jelenik meg például Danténál is. Kincseink a keresztény értékrendben koncentrálódnak. Ez köti össze az emberi kultúrát a spirituális szférákkal, és ez alapozta meg Európa látványos fejlődését, a tudományos fejlődését is. Elég, ha csak a caesareai kórház létrehozását említem a 300-as évek elején, vagy a salernói orvosi iskola megalakítását az idő szerint 600-as évekből. De így fejlődtek ki az európai egyetemek, a kereszténység által vált általánossá az írásbeliség, így jött létre az iskolarendszer, de ugyanez igaz a tudományra, művészetekre, legfőképpen az építészetre és a zeneművészetre is.

- Tehát aki templomot bont, az Európa lelkének megy neki a markológépekkel? 

A magyar kultúra rendkívül szervesen épül bele az európai kultúrába, de különbözik is tőle. Ez meglátszik a gondolkodásán. A magyarság sokgyökerű nép, a történelem során számtalan néptöredéket fogadott be. De! Gyakran hivatkoznak Szent István intelmeire a migránspártiak manapság. Az uralkodó a valóságban regnumról, a királyi udvartartásról beszélt, és azoknak a befogadását tartotta helyesnek, akik emelik az udvar fényét, gyarapítják értékeit. Roppant tiszta gondolatok ezek. És senki sem csodálkozott azon, hogy ilyenek születnek a magyarok fejében. Európában a mi országunkat archiregnumnak nevezték, ami nem régit jelentett, hanem olyat, amelyik érti és ismeri a világegyetem működését. Más ország nem kapta meg ezt a jelzőt. Olyan különleges, a történelemben páratlan jogrendszert épíett föl a magyarság, amely összeköti a földi és az égi világokat. A magyar király volt az egyetlen apostoli király, ezt a pápa is elismerte, pedig más uralkodók is térítettek és serénykedtek a kereszténység nevében.

[…]

- Az oktatási rendszerben min változtatna?

- Legelső dolgom lesz leülni a teljes vertikum szereplőivel, és meghallgatni őket, egyeztetni velük. Nagyon jó kezdeményezései voltak eddig is a kormánynak, jelentős pénzügyi és szellemi támogatásokat biztosított a rendszernek minden szinten. Ezt nem szabad abbahagyni, vagy megzavarni.

- Azért álljunk meg egy pillanatra! Az Árpádokkal kapcsolatos vizsgálatára utalva azzal riogat az ellenzék, hogy ha ön a miniszter, akkor hangsúlyosan és revizionista módon kerülnek majd szóba a magyar őstörténettel kapcsolatos elemek a közoktatásban. És ezt ők „demokráciaellenesnek” tartják.

Nemcsak a Nemzeti alaptanterv koordinálásába, de e téren is számítok az MTA támogatására. Ami a magyar eredettörtének kutatását illeti, eddig a különböző tudományágak elbeszéltek egymás mellett. Egy új intézmény keretében létre kell hozni egy interdiszciplináris központot a kérdéskör kutatására. Például a néhány hónapja alakult László Gyula Intézeten belül. Az identitásunkat megalapozó ügyről van szó, olyan világban élünk, ahol erre a kérdésre mielőtt választ kell kapnunk Egy nemzetet, amely tisztában van a múltjával és az eredetével, nem lehet félrelökni.

[…]

KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSE

toth_tibor_-nurhanov_es_egy_helyi.jpg
Kép: Tóth Tibor antropológus (balról), Szeitbek Nurhanov nyelvésszel és egy helyi tisztviselővel.

Tóth Tibor 1965. áprilisában magát magyarnak nevező népcsoportot talált Közép-Ázsiában. Munkáját Benkő Mihály történész, keletkutató és Bíró András humánbiológus, antropológus, valamint kazak kutatótársaik, Aibolat Kuskumajev történész professzor, akadémiai doktor és Babakumar Kinajjat, a történelemtudomány kandidátusa folytatták.


Dr. Tóth Tibor volt, aki Julianus barát 1236. évi útja után először találkozott keleten maradt testvéreinkkel Észak-Nyugat Kazahsztánban.Utána kezdődött a keleti magyarok kutatása, és Üzbegisztánban, Nyugat-Szibériában és Nyugat-Mongóliában is sikerült magukat magyarnak nevező népcsoportokat találni. A magyarságkutatás XX. századi, de talán sok évszázad óta legnagyobb felfedezése vitathatatlanul - a mára sokak számára elfelejtett - Tóth Tiboré. A magyar néptöredékek közül ősi lovas-nomád életformájukat egyedül a Nyugat-Mongóliai kazakok között élő magyarok őrizték meg. Sajnos Tóth Tibor fényképeket nem készíthetett, azt a szovjet hatóságok nem engedték. Támogatás hiányában, majd korai halála miatt kutatását nem tudta terveinek megfelelően befejezni.
Tóth Tibor halála után örökségét Benkő Mihály vette át. A kutatás folytatásához a Brit Akadémia Stein-Arnold Alapítványa nyújtott támogatást Benkő Mihály részére, aki mondákat, írásos emlékeket, pl. leszármazási táblákat gyűjtött, eredményeit szakfolyóiratokban és négy - fényképekkel gazdagon illusztrált - könyvben publikálta: Julianus nyomában Ázsiában, Torgaji madiarok, Magyar Kipcsákok, Keleti magyarok írott emlékei.

2006-2010 között Benkő Mihály személye ellen és eredményeinek hiteltelenítése érdekében egyes szakmai körök részéről koncentrált támadás folyt. Megkérdőjelezték végzettségét, a “magyar” szó etimológiáját, a keleti magyarok eredetének történelmi bizonyítékait.

2010. óta sem történt semmi a kutatások szervezett, erre létrehozott állami intézmények keretében történő folytatása ügyében. Történik ez annak ellenére, hogy az idő múlásával egyre kevesebb történeti, néprajzi adat összegyűjtésére van remény, Az idő vészesen fogy, a 24. óra utolsó másodpercében vagyunk. Rövidesen nem lesz rá remény, hogy olyan emberekkel lehessen beszélni, akik még közvetlen kapcsolatban voltak a drámai változásokat hozó szovjet rendszert megelőző időszakot ismerő személyekkel. Idézem a MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja hivatalos kiadványának a témával kapcsolatos 2015-ben kiadott megállapítását: „a kazakisztáni ... madjarok történetének feldolgozása eddig nem történt meg". [Sudár Balázs (szerk.): Magyarok a honfoglalás korában, Budapest, 2015. 120.] Ezt éppen az a szervezet állítja, amelynek a feldolgozás lenne a feladata. Tehát a kompetens szervezet saját mulasztására mutat rá annak ellenére, hogy Tóth Tibor és Benkő Mihály felfedezése óta már igencsak hosszú idő telt el. Mindemellett a megállapítás nem is igaz, hiszen a történész végzettségű Benkő Mihály és akadémiai doktor történész tudományos fokozattal rendelkező kazak kutatótársa, Aibolat Kuskumbajev szakcikkek és könyvek sorában dolgozta fel a keleti magyarok történetét.

Tóth Tibort a munkába már nem lehet bevonni - a rendszerváltáskor halt meg - Benkő Mihályt, aki most 77 éves sem kereste meg senki az MTA részéről a gyászos emlékezetű 2006-2010. év között zajló lejárató kampány (lásd: Keleti magyarok - ellenszélben, http://www.eco-invest.hu/Keleti.pdf) után sem.


További információk:

Kapcsolódó cikkek:

ISMERETLEN MAGYAR TÖRZSRE BUKKANT EGY BUDAPESTI TUDÓS Aczél Kovách Tamás, Magyar Nemzet, Hétfő, 1967. november 6.
ÚJ MEGLEPŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MAGYAROK EREDETÉRŐL A rejtélyes Kusán Birodalom, Magyar Nemzet 1968. november 7. Aczél Kovách Tamás
A KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSÉRŐL Tóth Tibor publikációi és társainak visszaemlékezései
Benkő Mihály: MÉG EGYSZER A KAZAK-MAGYAROKRÓL Hozzászólás Baski Imre cikkéhez (Eleink 2009, VIII. évfolyam, 2. szám, 31-32, kiegészítve azóta szerzett adatokkal)
Benkő Mihály MADIJAR: KAZAK-MAGYAR VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA? Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához
KÉT HONFOGLALÁS Magyarok a kazak és üzbég kánságok megalapításában
obudai_toth-t_kiskep_1.JPG
Kép: Tóth Tibor sírja az Óbudai temetőben. A felirat: "Egy szegény árva magyar pénz és taps nélkül, de kitartó kutatói lelkesedéstől vezetve bölcsőjét kereste és találta a magyarnak."

KELETI MAGYAROK

További információk:

www.eco-invest.hu/b01.htm

www.facebook.com/keletimagyarok

Dr. Tóth Tibor volt, aki Julianus barát 1236. évi útja után először találkozott keleten maradt testvéreinkkel Észak-Nyugat Kazahsztánban.Utána kezdődött a keleti magyarok kutatása, és Üzbegisztánban, Nyugat-Szibériában és Nyugat-Mongóliában is sikerült magukat magyarnak nevező népcsoportokat találni. A magyarságkutatás XX. századi, de talán sok évszázad óta legnagyobb felfedezése vitathatatlanul - a mára sokak számára elfelejtett - Tóth Tiboré. A magyar néptöredékek közül ősi lovas-nomád életformájukat egyedül a Nyugat-Mongóliai kazakok között élő magyarok őrizték meg. Sajnos Tóth Tibor fényképeket nem készíthetett, azt a szovjet hatóságok nem engedték. Korai halála miatt kutatását nem tudta terveinek megfelelően folytatni. Így Benkő Mihály fotóival lehet csak felhívni a figyelmet a keleti magyarokra.

2009. óta nem történt semmi a kutatások szervezett, erre létrehozott állami intézmények keretében történő folytatása ügyében. Történik ez annak ellenére, hogy az idő múlásával egyre kevesebb történeti, néprajzi adat összegyűjtésére van remény,  Az idő vészesen fogy, a 24. óra utolsó másodpercében vagyunk. Rövidesen nem lesz rá remény, hogy olyan emberekkel lehessen beszélni, akik még közvetlen kapcsolatban voltak a drámai változásokat hozó szovjet rendszert megelőző időszakot ismerő személyekkel. Idézem a MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoportja hivatalos kiadványának a témával kapcsolatos 2015-ben kiadott megállapítását: „a kazakisztáni madjarok történetének feldolgozása eddig nem történt meg". Ezt tehát éppen az a szervezet állítja, amelynek a feldolgozás lenne a feladata. Tehát a kompetens szervezet saját mulasztására mutat rá annak ellenére, hogy Tóth Tibor és Benkő Mihály felfedezése óta már igencsak hosszú idő telt el. Tóth Tibort a munkába már nem lehet bevonni - a rendszerváltáskor halt meg - Benkő Mihályt, aki most 77 éves  sem kereste meg senki az MTA részéről a gyászos emlékezetű 2006-2010. év között zajló lejárató kampány (lásd: Keleti magyarok - ellenszélben, http://www.eco-invest.hu/Keleti.pdf) után sem.

Kapcsolódó cikkek:

KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN – POLITIKA ÉS TUDOMÁNY

ISMERETLEN MAGYAR TÖRZSRE BUKKANT EGY BUDAPESTI TUDÓS
Aczél Kovách Tamás, Magyar Nemzet, Hétfő, 1967. november 6.

ÚJ MEGLEPŐ KUTATÁSI EREDMÉNYEK A MAGYAROK EREDETÉRŐL
A rejtélyes Kusán Birodalom, Magyar Nemzet 1968. november 7. Aczél Kovách Tamás

A KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSÉRŐL
Tóth Tibor publikációi és társainak visszaemlékezései

TÓTH TIBOR ÖRÖKSÉGE

TÓTH TIBOR TRAGÉDIÁJA

Benkő Mihály: MÉG EGYSZER A KAZAK-MAGYAROKRÓL
Hozzászólás Baski Imre cikkéhez (Eleink 2009, VIII. évfolyam, 2. szám, 31-32, kiegészítve azóta szerzett adatokkal)

Benkő Mihály MADIJAR: KAZAK-MAGYAR VAGY MOHAMED PRÓFÉTA BARÁTJA?
Hozzászólás Baski Imre újabb tanulmányához

Benkő Mihály: VÁLASZ EGY ELFOGULT KRITIKÁRA

Ajbolat Kushkumbajev: A MAGYAR (MADIJAR, MADŽAR) ETNONYM KÉRDÉSÉHEZ, KÖZÉP-ÁZSIAI FORRÁSOK ALAPJÁN

A CSODASZARVAS NYOMÁBAN - Bíró András Zsolt interjúja

JULIANUS MAGYARJAI

Benkő István–Benkő Mihály: MIT ÜZEN AZ ŐSMAGYAROK MAI RELICTUMAINAK ÖNELNEVEZÉSE

Nagy Iván: ADALÉKOK A MADJAR-MAGYAR KÉRDÉSHEZ

Benkő Mihály: JULIANUS MAGYARJAINAK UTÓDAI EURÓPA ÉS ÁZSIA HATÁRVIDÉKÉN.

MADIAROK KÖZT KAZAHSZTÁNBAN

A KELETI MAGYAROK FELFEDEZÉSÉNEK HAZAI FOGADTATÁSA

KÉT HONFOGLALÁS
Magyarok a kazak és üzbég kánságok megalapításában 

MAGYAROK BELSŐ- ÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN

 J. Harmatta: FRIAR JULIAN AND THE EASTERN MAGYARS 

 

LEHET-E A FINNUGOR SZKÍTA? NYILT LEVÉL TÓTH BALÁZS ÚRNAK

Amikor egy cikk ütközik a módszeres tudománnyal

Ön az Index portálon 2018. IV. 12-én megjelent cikkében [https://index.hu/tudomany/2018/04/12/szetszedte_az_elte_a_magyar_idok_finnugor_agymeneset/] „finnugor agymenésnek” nevezi Pap Krisztián könyvtáros Magyaridők portálon megjelent, Történelmünk rehabilitációja elkerülhetetlen [https://magyaridok.hu/velemeny/tortenelmunk-rehabilitacioja-elkerulhetetlen-2875731/ ]című véleménycikkét. Továbbá kijelenti, hogy a vitatott cikk ütközik a módszeres tudománnyal.

Itt nem kívánok azzal foglalkozni, hogy az „agymenés” kifejezés beleillik-e az újságírói etikába, sem azzal, hogy egy facebook bejegyzés alapján kijelenthető-e, hogy egy cikk ütközik a „módszeres tudomány”-nyal. Ehelyett ismertetem azokat az adatokat, amelyek alátámasztják, hogy a vitatott cikk valóságos tudományos problémát vet fel, mely azonban kizárólag nyelvészeti alapon nem oldható meg. Ezen kívül felhívom a figyelmet arra is, hogy maga az MTA hirdette meg 2013-ban a korszakváltást az őstörténetkutatás területén, amely azóta is zajlik. Történész szerzőktől több, a szkíta-hun-magyar kapcsolatról szóló cikk született. Mindezek alapján javasolom kedves Tóth Balázs, hogy nézzen alaposabban utána a felvetett kérdéseknek és egy tudományos újságíróhoz méltó módon korrigálja cikkének hangvételét és tartalmát is.

1. Pap Krisztián cikkének legfontosabb megállapításai és azok tudományos előzményei

Pap Krisztián a következőket írja:

„Az 1860-as években vitte be a tudományos köztudatba Hunfalvy Pál és különösen Budenz József, hogy a magyar nyelv finnugor alapokra épül. Ők ezt a nézetet a nép faji származásával kötötték egybe.

Az elmélet egyik legfőbb problémája, hogy a … magyar krónikák és a későbbi tudományos igényű történeti munkák semmit sem tudnak finnugor rokonságról, és következetesen a szkíta-hun egyenes ági leszármazást hirdetik.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) álláspontja mostanra annyiban finomodott, hogy a nyelvet már nem kötik származáshoz, mint korábban, hiszen a nyelvrokonainknak mondott hantik, manysik (idegenül: osztjákok és vogulok) a mongoloid rasszba tartoznak, míg a magyarok egyértelműen az europidba.”

Nyelvünk (népünk) finnugor eredete és a honfoglalás kori magyarság antropológiai arculata közötti ellentmondás kérdésével Tóth Tibor antropológus, az MTA Antropológiai Intézetének volt igazgatója már az 1960-as években foglalkozott. Megállapította, hogy a honfoglaló magyarság antropológiai arculata eltér mind a Volga-Káma környéki finnugor népekétől, mind a legközelebbi nyelvrokonainkétől, a hantiktól és manysiktól. Ezt Tóth Tibor azzal magyarázta, hogy kutatásai szerint a honfoglaló magyarság antropológiai arculata a szarmata korban (i. e. 5-3 század) és a Kaszpi tenger északi partvidékén alakult ki, méghozzá iráni népekkel való etnikai kölcsönhatások, házasságok útján. Magyarul ott, ahol abban az időben az ókori és középkori források alapján a szkíták, szarmaták, majd később a hunok éltek. A megállapításból levonható az a következtetés, hogy a magyar őstörténet azonos, illetőleg egybefonódik a szkíta és a hun történelemmel. Ilyen értelemben a magyarok a szkíták és hunok utódai.

Tóth Tibornak a magyar eredetkutatással és a keleti magyarokkal kapcsolatos főbb művei:

Veres Péter néprajztudós, az MTA Néprajztudományi Intézetének volt főmunkatársa Mérföldkövek a magyar őstörténetben című, 2009-ben megjelent munkájában – Tóth Tibor antropológiai munkásságára és Moór Elemér nyelvtörténeti koncepciójára hivatkozva - kifejti azt a nézetét, hogy a magyarság még ennél is korábban, a szkíta kor kezdetén, az i. e. 1. évezred elején kivált az ugor nyelvközösségből és eurázsiai lovasnépként élt a sztyeppeövezetben az őt körülvevő iráni, majd türk népek között. Katonai fölényét a magyarul (ugorul) beszélő nép mindvégig megőrizte, ami lehetővé tette más népek beolvasztását is. Ezt a magyar nyelvben meglévő iráni szubsztrátum igazolja. Tanulmányában az időpontot összeköti a lovas-nomadizmus elterjedésével. Moór Elemér említett nyelvtörténeti koncepciója az ugor nyelvközösségből történt kiválást - Veres Péter közlése szerint - azzal bizonyítja, hogy a többi ugor nyelvben a bronzfeldolgozás szavai közösek a magyarral, míg a vasfeldolgozás szavai hiányoznak. Ezt a közlést annyiban pontosítom, hogy a vas szónál jelentésváltás tapasztalható, ez a szó a többi ugor nyelvben az ónt jelenti. Ez azonban nem érinti a megállapítás lényegét. A vas a Nagy sztyeppén az i. e. 1. évezred kezdetén jelenik meg. Elődeink legkésőbb ekkor váltak ki az ugor nyelvközösségből. [V. ö.: Veres Péter: Mérföldkövek a magyar őstörténetben, Budapest, 2009. 53-78. o.]

Elődeink különválása összeköthető az Andronovoi kultúra kialakulásával és elterjedésével. Ennek meghatározó eleme volt a ló háziasítása, a fogatolás, a közlekedést és harcászatot forradalmasító andronovói harci szekér, majd a ló hátaslóként törénő alkalmazásának feltalálása. Mindezekben elődeink kezdeményező szerepet játszottak, amit bizonyít, hogy a lótenyésztéssel kapcsolatos szavaink közösek nyelvrokonainkkal (tehát a kiválást megelőző eredetűek) és az iráni és türk népekkel, ami azt bizonyítja, hogy az utóbbiak a lótenyésztéssel kapcsolatos szavakat tőlünk vették át. A magyarság őstörténetét ennek alapján először az Andronovoi-Afaneszjevói régészeti kultúrák, majd a szkíta és a hun korszak keretei között kell keresni. [V. ö.: AZ ŐSTÖRTÉNET HARCKOCSIJA ÉS A MAGYAR ETNOGENEZIS, http://julianusbaratai.blog.hu/2017/08/07/az_ostortenet_harckocsija_es_a_magyar_etnogenezis, letöltve: 2018-04-18]

Ezek a megállapítások feloldják a magyar nyelv finnugor alapjai és a magyarság antropológiai arculata, valamint a szkíta-hun eredet közötti látszólagos ellentmondást. Ilyen ellentmondás ugyanis nem létezik. A szkíta-hun eredet nyelvészeti alapon történő cáfolata óriási logikai hiba, mivel sem a szkíta sem a hun nyelvet nem ismerjük. Mind a szkíta, mind a hun korban többnemzetiségű, többnyelvű politikai egységek léteztek az eurázsiai sztyeppeövezetben, közéjük tartozott a magyar nyelvű közösség is. Ennek egyik része a Kárpát-medencébe költözött, másik részét a 13. században felemelkedő Mongol Birodalom verte szét és olvasztotta be a birodalom türk nyelvű harcos nomád népei közé. Ez a magyarázat arra, hogy kutatóink - Tóth Tibor, Benkő Mihály, Bíró András Zsolt – a hajdani hatalmas Mongol Birodalom területén különböző helyeken, Kazahsztánban, Üzbegisztánban, Nyugat-Szibériában és Nyugat-Mongóliában találtak magukat magyarnak nevező, de a magyar nyelvet már nem beszélő néptöredékeket.

A magyar nyelv fennmaradásáról a mongol kor után még egészen a 18. századig érkeztek híradások, mára azonban Kelet-Európában és Ázsiában a csángóktól keletre magyarul beszélő közösségek nem maradtak. [http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/13/benko_mihaly_julianus_magyarjainak_utodai_europa_es_azsia_hatarvideken]

 

2. Korszakváltás az őstörténetkutatásban

Az őstörténetkutatás területén 2013. óta korszakváltás zajlik.
Amikor egy képviselő javasolta az MTA-tól források elvonását és ebből egy új őstörténetkutató intézmény létrehozását, az MTA illetékesei pánikszerű tevékenységbe kezdtek. Ennek volt a következménye az MTA BTK MÖT megalakítása, továbbá az MTA weblapján meghirdetett és a Heti Válaszban megjelent cikk Ablonczy Bálint tollából:

A korszakváltást a Magyar Tudományos Akadémia itt hirdette meg:

http://mta.hu/sajtoszemle/attores-elott-a-magyar-ostortenet-kutatasa-nagy-dolog-kezdodott-132311/

Ablonczy Bálint cikke itt olvasható: http://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/03/ablonczy_balint_fordulat_a_magyar_eredetkutatasban

Most kiemelünk a cikkből néhány gondolatot:

ABLONCZY BÁLINT: FORDULAT A MAGYAR EREDETKUTATÁSBAN
Heti Válasz XIII. Évf., 31. szám. 2013. augusztus 1.

Ablonczy Bálint cikke a 14-17. oldalon. Részlet a cikkből:

"Az őstörténet három legfontosabb kérdése és a TUDOMÁNYOS válaszok

1. Vége a finnugor rokonságnak?
A magyar nyelv és a honfoglalók eredete két külön dolog. Nem létezik "finnugor", amiképpen "indogermán" népi eredet sem: ezek nyelvtörténeti kategóriák. A kulturális gyökerek nem moshatók össze sem a vérségi, sem a nyelvi származással.

2. Mennyire ősi a székely rovásírás?
Ez még bizonytalan. Volt olyan feltevés, amely XV. századi konstrukciónak tartotta, ám ez tarthatatlan álláspontnak tűnik. Nem kellően igazolt az a vélekedés sem, amely szerint az írás az egyház üldözése ellenére maradt fenn: templomokból is ismerünk feliratokat, ez papi jóváhagyás nélkül elképzelhetetlen lett volna.

3. Az avarok magyarok?
Az érdeklődőket László Gyula kettős honfoglalás elmélete óta (amely szerint a magyarság a 670-es években majd 895-ban érkezett a Kárpát-medencébe) foglalkoztatja a kontinuitás kérdése. Noha ezt a tudomány nem tekinti bizonyítottnak, elmozdulás tapasztalható: a kutatások fényében valószínű, hogy az avar kori népesség nagy része megérte a honfoglalást, és felmerült a székelység avar eredete is."

"A (csatlakozott avar/székely népesseg) a betelepülők egyes –számukra azonos –társadalmi rétegeihez tagozódhattak:
...a köznép vezetői ... –a saját népességükből verbuvált katonai segédcsapatok élén – a honfoglaló magyarok társadalmának középszintű vezetőihez integrálódhattak."

Ezután némi visszarendeződés történt, lásd. Vásáry István cikke a MN Magazin 2015. febr. 28-i számában: Múltunk kacatjai. Ebben Vásáry tagadja a hun kapcsolatot, a turáni származást stb. A blogomon közlöm Bíró András és Bakay Kornél válaszát.

http://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/25/bakay_kornel_a_magyar_mult_kacatokbol_all

http://julianusbaratai.blog.hu/2016/12/25/biro_andras_zsolt_a_mult_visszaszolt

2015-ben az MTA BTK MÖT gondozásában megjelent a Sudár Balázs által szerkesztett Magyarok a honfoglalás korában, Budapest 2015. könyv, mely nagyon sok információt tartalmaz és több megválaszolásra váró kérdést vet fel. Ebben a régi gárda tagjainak az írásai az új generációval együtt jelennek meg.

Az őstörténetkutatás helyzetéről Sudár Balázs a sajtónak is nyilatkozott:

ÚJ MAGYAR ŐSTÖRTÉNET (1-2. RÉSZ), INTERJÚ SUDÁR BALÁZZSAL NEM AKKOR, NEM OTT ÉS NEM ÚGY, AHOGY GONDOLTUK, Pestisracok.hu 2017. 01. 7-8.

A témához kapcsolódik néhány további cikk is:

http://mta.hu/…/a-kaukazus-es-nyugat-kazahsztan-terseget-is…

http://444.hu/…/lehet-hogy-teljesen-felreertettuk-eddig-a-…/

http://julianusbaratai.blog.hu/…/a_magyarsag_ostortenetere_…

http://julianusbaratai.blog.hu/20…/…/01/madzsar_magyar_varos

julianusbaratai.blog.hu/2017/02/21/hunok_es_magyarok_fordulat_az_ostortenetkutatasban

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/02/21/hunok_es_magyarok_fordulat_az_ostortenetkutatasban_ii_resz

http://julianusbaratai.blog.hu/2017/04/16/otvos_zoltan_kaukazusi_testverek

julianusbaratai.blog.hu/2016/09/18/kommentar_kovacs_noemi_nem_alkottak_egyseges_nepcsoportot_a_szkitak

http://julianusbaratai.blog.hu/2018/03/19/muagerisz_kiraly

 

3. Néhány a szkíta-hun folyamatosságra utaló középkori forrás:

Szevillai Szent Izidor (556 – 636)

„…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...”[A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk.]

 kaukazusi-invazio-07.JPG

Kép: A Kaukázus a 6. században. Ekkor alapították a Derbendnáme (11. századi arab v. perzsa krónika) szerint Kicsi Magyar és Ulu Magyar városokat és ekkor uralkodott a térségben Muageris kutigur (hun) uralkodó Malalas 6. századi bizánci krónikás szerint

Rubruk (1255):
„…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….”
/A tatárjárás emlékezete. Szerk. Katona T. Bp. 1981. 95-100. Fordította: Györffy Gy./

A honfoglalás után a keleti magyarság zöme … az uráli-kazakisztáni sztyeppéken maradt, később „behódolt a mongoloknak, és betagozódott az Aranyhorda katonai szervezetébe, a „madzsar” (magyar) etnikai név megőrzése mellett. Az ő utódaik lehetnek a kazak-magyarok és az Üzbegisztánban, Szamarkand környékéről leírt kipcsak-magyarok. [Vö.: Etnicheskij Atlas Üzbekistana, 2002 Tashkent, 59; Catherine Poujol, Dictionnaire de L’Asie Centrale, 2001 Paris, 193]” .

A magyarok nemcsak az üzbégek, hanem velük szomszédos rokonaik: a nogajok etnonomenkatúrájába is bekerültek. (Nogaj Horda, Mangyt Jurta). Erre hiteles adatok is szolgálnak. V. V. Trepavlov alapvető munkájában a Nogaj Horda történetéről megnevezi a nogaj törzsi-nemzetségi szervezeteket, ezeken belül említi a „madzsarokat” is. A magyar „el” (ulusz) elnevezése szerepel XVI-XVII. századi orosz hivatalos dokumentumokban is – „mozsar nemzetség” néven. [Trepavlov, 2002, 502.].

Fejér György (1840)
„…Isidorus, Zosimus Comes, Paulus Orosius, Blondus, Carolus Sidonius és mások szerint az a nép, amelyet régebben hunoknak és újabban magyaroknak neveznek, kezdetben ismeretlen nép volt, nevük sem volt, ismeretlenek voltak, akiket egykor (Nagy Sándor) – úgymond – a hegyek mögé zárt, utolérhetetlen vidéken tanyáztak, hirtelen felbőszülve dühödten törtek elő, (…) a gótokat és az alánokat saját lakóhelyükről elűzték, mígnem a lakóitól megfosztott Pannóniát elfoglalták…”
[Aborigines et incunabula Magyarorum, ac gentium cognatarum populi Pontici, Pontus. Budae, 1840. 22. (Ism. Athenaeum 1842.]

A kutatómunka folytatódik. A fentiek az irányát is mutatják. Remélhetőleg a korszakváltás eredményeként a tudósok között – a tankönyvek anyagában is megmutatkozó – egyetértés alakul ki.

Sajnos kedves Tóth Balázs Ön láthatóan megsértette a saját cikkének zárósoraiban található elvet (bagoly mondja verébnek...):

„A TUDOMÁNY KÉRLELHETETLEN IGAZSÁGKERESÉS. NEM LEHET A VALLÁS SZOLGÁLÓLEÁNYA, SEM A POLITIKA PROSTITUÁLTJA.” [Kiss Jenő]

 

EMLÉKEZÉS Ajbolat Kuskumbajev Magyarok keleten és nyugaton – című tanulmányának 2012. évi könyvbemutatójára

26-kicsi.jpg

Kép: MAGYAROK (MAZSAR, MAGYAR) SZIBÉRIÁBAN. Baloldalon - Tokabajev Goszman Kajrzsanovics (1934-), jobboldalon Tokabajev Kabdulmtalljap (Mutas) Kajrzsanovics (1937-) (kezében a Magyar Őstörténeti Munkaközösség „ELEINK” szakfolyóiratával). Középen Ajbolat Kuskumbajev Kajrszlamovics [1] (1969-), Omszki terület, Karatal aul, 2006 augusztus. Etnográfiai expedíció anyagából. Fotó: Benkő Mihály

МАДЬЯРЛАР (МАЖАР, MAGYAR). Сол жағында - Тоқабаев Ғосман Қайржан ұлы 1934 ж.т., он жағында - Тоқабаев Қабдулмуталляп (Муташ) Қайржан ұлы 1937 ж.т. Ортада - Көшкімбаев Айболат Қайрслям ұлы. Омбы облысы, Қаратал ауылы. Тамыз айы, 2006 ж. Этнографиялық экспедициясы.

МАДЬЯРЫ В СИБИРИ. Слева - Токабаев Госман Кайржан улы 1934 г.р., справа - Токабаев Кабдулмуталляп (Муташ) Кайржан улы 1937 г.р. В центре Кушкумбаев Айболат Кайрслям улы. Омская область, аул Каратал. Август 2006 г. Из материалов этнографической экспедиции.

[1] Ajbolat Kuskumbajev (1969–), az Aranyhorda korszakának oroszországi tudományos körökben is jól ismert, neves kazak kutatója, a Történettudományok Akadémiai Doktora, az Astanai Gumiljov Egyetem tanára. Már gyerekkorában elhatározta, hogy történész lesz, és megismeri törzse, a magyar-kipcsakok eredetét, történetét. Azért választotta szakterületéül az Aranyhorda és a XVII–XVIII. századi kazakság hadügyeit, hogy írásos források és, mondák, regős énekek alapján kutathassa vélt őseinek: Julianus magyarjainak a mongol hódítás utáni sorsát, csatlakozásukat Dast-i-Küpcsak török törzsszövetségeihez, és fennmaradásukat azoknak keretei között. Részt vett Benkő Mihállyal együtt két nyugat-szibériai expedícióban is az Irtis-vidéki kipcsak-magyarokhoz (2006 és 2009 nyara.) Az „Eleink” 2009-2010. évi számaiban több részlet megjelent Ajbolat Kushkumbajev nagydoktori disszertációjából Aranyhorda hadügyeiről, továbbá két cikke a kazak-magyarokról.  [http://www.napkut.hu/digitalis-tartalmak/eleink]

1. MTI közlemény 2012. február

Forrás: http://www.origo.hu/tudomany/20120204-omultunk-tara-julianus-barat-kipcsakok-magyarok-keleten-es-nyugaton-.html

A nemzetközi hírű kazah történész, Ajbolat Kuskumbajev tanulmányt írt Magyarok keleten és nyugaton címmel, a műben a kazah népbe beolvadt magyar csoportokról is ír. A könyvet az Ómúltunk tára sorozatban a Napkút kiadó jelentette meg és kedden mutatják be a Bolgár Kulturális Intézetben.

Benkő Mihály történész oroszból fordította le a 86 oldalas tanulmányt, mert a kazahoknál az orosz a közvetítő nyelv. A magyar történész írta az életrajzot is a szerzőről, mert ahogy az MTI-nek elmondta, régóta ismerik egymást, háromszor volt vele expedícióban Kazahsztán és Szibéria határvidékén, ahol a kipcsak törzs szövetsége él, ennek egyik nemzetségét magyarnak nevezik és Julianus barát leszármazottainak tartják őket.

Ajbolat Kuskumbajev a keleti magyarok kérdéskörének ered nyomába, a kipcsakok és a magyarok középkori etnokulturális kapcsolatait hangsúlyozza és elemzi. Szerinte a keleti magyarok továbbélési lehetősége volt, hogy beálltak katonának az Arany hordába, a mongol vezető réteg szolgálatába a 13. század közepétől - részletezte a tanulmány fordítója.

A kazahok egységesen állítják, hogy a magyarok beolvadtak a sztyeppeövezetet benépesítő törökségbe. Az utóbbi időben heves tudományos vitát kavart a kazahsztáni madijarok és más, a magyarsággal összefüggésbe hozott közösségek kérdése.

A vita ma is folyik, de még a turkológusok és a történészek sem képviselnek egységes álláspontot. Erdélyi István történész elfogadja Kuskumbajev kutatási eredményeit, de a magyar kutatók többségének álláspontja ettől erősen eltér. A kötethez Erdélyi István írt előszót és ebben ismerteti a kérdés legújabb magyar szakirodalmát -közölte Benkő Mihály.

A fordító szerint a könyv azért is érdekes, mert a 43 éves kazah szerző feldolgozza az ebben a témában megjelent orosz nyelvű irodalmat. A fiatal tudós az asztanai egyetem eurázsiai kutató központjának az igazgatója, és az oroszok a legjobb kazah kutatónak tartják.

A könyv ismertetésekor hozzászól a témához Bíró András antropológus, aki fölmérést végzett a Torgaj-fennsík vidékein, Kazahsztánban és a genetikai vizsgálatokból az derült ki, hogy az Y kromoszómaszám a magyarokéhoz közel áll - tette hozzá a fordító megjegyezve, hogy "a nyugati magyarok mi vagyunk."A MEGHÍVÓ

2. Meghívó a könyvbemutatóra

Ajbolat Kuskumbajev: Magyarok keleten és nyugaton – könyvbemutató
2012.02.02.
ÓMÚLTUNK TÁRA
(Sorozatszerkesztő: Csáji László Koppány )
A nyolcadik kötet bemutatója
a Bolgár Kulturális Intézetben (Budapest, VI. Andrássy út 14.)
2012. február hetedikén, kedden 17.30-kor
AJBOLAT KUSKUMBAJEV
MAGYAROK KELETEN ÉS NYUGATON
Magyar-türk-kipcsak kapcsolatok a középkorban (Fordította: Benkő Mihály )
Bemutatja:
ERDÉLYI ISTVÁN
Hozzászól:
BÍRÓ ANDRÁS

3. Riport a könyvbemutatóról

Ősmagyar vita – Nem védte meg elméletét Baski Imre

Szakács Árpád, 2012. február 9. 13:46 , Forrás: http://tortenelemportal.hu/2012/02/osmagyar-vita-nem-vedte-meg-elmeletet-baski-imre/

Nem jött el Baski Imre arra a Napkút Kiadó által szervezett könyvbemutatóra, amelyre a kazakisztáni madijarok törzsével kapcsolatos szakmai vita céljából invitálták. A nemzetközi hírű kazak történész, Ajbolat Kuskumbajev Magyarok keleten és nyugaton címmel megjelent tanulmányában lényegében komolytalannak minősíti Baski Imre madijar törzzsel kapcsolatban megjelent munkáit.

Tételesen és több szempontból cáfolja Ajbolat Kuskumbajev kazakisztáni tudós azt az elméletet, amelyet Baski Imre, az MTA Közép-ázsiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa próbált behozni a köztudatba és a magyar tudományos életbe.

Moham Madjar, vagyis Mohamed barátja?

Nevezetesen azt, hogy a kazakisztáni madjar/madijar törzs (nemzetség) azért sem rokon a magyarokkal, mert a név a Muham-madjar (Mohamed barátai) személynév rövidüléséből származik. Amint Baski Imre számos helyen leírta, elmondta: „A madijar név elnevezés, mert e mellet szólnak a legkomolyabb érvek, az nem a régi magyar népnévnek a továbbélése a kazakok között, hanem egy személyi névi eredetű nemzetségé, ami ráadásul idegen, arab és perzsa elemekből áll össze, amelynek az első eleme a Mohamad jól ismert arab név és egy perzsa névkomponens (toldalék) van benne, a Jar, ami azt jelenti, hogy barát. Összességében azt jelenti, hogy a Moham Madjar, vagyis Mohamed barátja, azaz az igaz hit követője. S ezt szépen le lehet vezeti, hogy ebből hogy lesz madjar. Úgy, hogy ezek a hosszú, idegen eredetű nevek, a török ajkakon képesek akár egy szótagig lerövidülni, s akkor már itt is vagyunk a célban. Ez a rövid magyarázata ennek a névnek.”

A kezdő turkológusok is megmosolyogják Baski Imre állításait

„A legelnézőbb kritikával szemben sem tartható fenn ez az álláspont” – írja Kuskumbajev, a történettudományok doktora, az Eurázsiai Tudományos Kutatási Központ igazgatója. Hozzáteszi: a ’magyar’ etnikai nevet kazakul ’mazsar-’ és ’madijarként’, törökül ’madzsarként’ írják le. A két névváltozat egyazon népre utal, a magyarokra. A forrásokból egyértelműen kiderül, hogy etnikai jelző. A Muhammedyar vagy Muhammad Yar személynévnek semmi köze hozzájuk. A török nyelvű népek törzsi-nemzetségi nómenklatúráiban nincsen adatolt példa rövidített személynévből, becenévből származó nemzetségnévre, illetve törzsnévre.

 magyarokkonyv.jpgKép: A könyv címlapja

Ugyanakkor a törzsek és nemzetségek nevei nagyon gyakran egy totemállatra vagy a régi időkben élt valóságos, esetleg mitikus személyre vezetnek vissza. A madijarok sezseréi (családfái) minden hagyományuk szerint Madijar babára (ősapára) vezet vissza.

Mellesleg a Kárpát-medencei magyarok nevének etimológiája sincs levezetve megnyugtatóan. Ugyanakkor a nyelvész szakemberek többsége is egyetért abban, hogy a honfoglalás kori törzsneveink döntő többsége türk eredetű.

Baski Imrén kívül eddig senki nem vállalta írásban ezt az elméletet

Kuskumbajev professzor számos olyan egyéb forrással cáfolja Baski állításait, amelyek eddig ismeretlenek voltak. Baski Imrén kívül egyébként eddig senki nem vállalta írásban ezt az elméletet. „Nem véletlen, hiszen keleten még a kezdő turkológusok és történészek is legfeljebb megmosolyogják Baski feltevését – mondta a könyvbemutatón Bíró András Zsolt antropológus, a téma egyik legjártasabb szakértője (több éve végez kutatómunkát Közép-Ázsiában, és gyakran kérik fel előadásra kazak, üzbég és kirgiz egyetemek is), aki nem mellesleg 2006-ban genetikai kutatásokat végzett a madjarok között. Kiderült, hogy jól kimutatható genetikai kapcsolat van a kazakisztáni madijarok és a magyarok közt, erről az American Journal of Physical Anthropology című tudományos szaklapban adott közre publikációt munkatársaival. A törzsre vonatkozó egyéb kutatási adatok az Eleink nevű őstörténeti szakfolyóiratban jelentek meg.

Akkor hol van az őshaza?

A magyarok genetikai eredetét (de legalábbis jelentős komponenseit) inkább Közép-Ázsiába, mintsem a Volga–Uráli térségbe vezethetjük vissza, szemben azzal, amit korábban – a finnugrista nyelvészeti hipotézist kizárólagosnak elfogadva – erőltettek minden, az ősmagyarságot érintő kutatással kapcsolatban. A honfoglalás kori koponyák antropológiai vizsgálata is egyértelműen kimutatja: az ősmagyarok jelentős részének eredete nem vezethető le az Urálból, hanem attól jóval keletebbre mutat. Ugyanakkor többféle típus és taxonómiai karakter is megtalálható a honfoglaló magyarok között, de ez természetes minden nagyobb pouláció esetében, és különösen jellemző a nomád törzsközösségekre, amelyek etnikai kapcsolatai igen kiterjedtek voltak.

Viszont Baski Imre koncepciózus és inkább az erőltetett fikció kategóriába tartozó névelemzésére semmilyen forrás, adat (dokumentum, sírfelirat, néphagyomány stb.) nem található, valamint a kazakok szájhagyományában és kollektív emlékezetében sem létezik semmilyen formában. Roppantul csodálkoztak, különösen a madijar törzs tagjai, amikor erről kérdezték őket (Baski cikke nyomán), és szánalmasnak tartották, hogy valaki ilyesmit terjeszt a törzsnevükkel kapcsolatban. Összességében alaptalan és tudományos szempontból komolytalan feltételezés – tette hozzá Bíró András Zsolt.

Ki fedezte fel a madijarokat?

Sajnálom, hogy Baski Imre nem jött el erre az eseményre, pedig meghívtuk, és itt elmondhatta volna a saját szakmai álláspontját – mondta a bemutatón Erdélyi István. A professzor a téma egyik legjelentősebb tudós kutatójának nevezte Kuskumbajevet, aki történetesen a kazakisztáni madijar törzsből származik. Egyébként Baski Imre a madijarok törzsi jellegét is megkérdőjelezi. (Ez olyan, mintha egy külföldi történész arról írna, hogy szerinte mi magyarok nem is vagyunk nemzet. – a szerk.)

Erdélyi István kifejtette: Tóth Tibor antropológusnak köszönhető, hogy a magyar tudományosság hírt kapott a madijarok létezéséről 1965-ben. 2001-ben Benkő Mihály keletkutató utazott a törzs torgáji szállásterületére, ahol értékes információkat gyűjtött.

Átfogó tudományos kutatásokra azonban 2006-ig kellett várni, amikor a Kazak Központi Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárának együttműködésében Bíró András Zsolt vezetésével több hetes expedíció valósult meg a kazakisztáni Torgáj-vidéken (Kosztanaj megye). Az expedíción gyűjtött adatok és genetikai minták révén több publikáció is született a témában, mindezidáig ezek jelentenek valódi támpontokat tudományos szempontból. A genetikai vizsgálatok (Y-kromószóma összehasonlító analízis) eredménye egyértelmű kapcsolatot mutatott ki a Kárpát-medencei magyarok és a torgáji madijarok között. A helyszínen gyűjtött adatokból és családfákból az is kiderült, hogy a mai madijar törzsnek (helyesebben törzstöredéknek, amely csatlakozott-betagozódott az argün törzsbe) még 7 nemzetsége van. Ez szintén ellentmond Baski Imre eszmefuttatásának, amely szerint csak egy új keletű alnemzetségről van szó. Ennek a kérdéskörnek ered nyomába Kuskumbajev, aki azt bizonyítja, hogy a magyarok töredékei betagozódtak a szteppövezetet benépesítő különböző kazak és törökségi törzsekbe.

A kötetet fordító Benkő Mihály szerint a könyv azért is érdekes, mert a 43 éves kazak szerző feldolgozza a témában megjelent orosz és kazak nyelvű irodalmat is. A fiatal tudóst az oroszok az egyik legjobb kazak kutatónak tartják.

4. Ajbolat Kuskumbajev levele, melyet könyve bemutatásának alkalmából írt

From: Айболат Кушкумбаев
To: Benkő Mihály
Sent: Thursday, February 09, 2012 9:19 AM

Subject: Re: book-representation

Dear Mihail, this is great news!

First of all, you and Istvan Erdelyi, and Andras Biro, thank you from me and our eastern Magyar brothers.

This event is very important for the Hungarian historical science, as well as for historians of Russia and Kazakhstan.
Russian researchers (historians, archaeologists, linguists) are very interested in issues of early Magyar history. On the whole, fully supports my point of view of the Eurasian origin of the Magyar people.
They offer to publish their work.

Moreover, my view is confirmed by archeological finds of 2009-2010. in the southern Urals.
Studies S.G. Botalov (excavated in 2010 near Lake Uelga Chelyabinsk region) show and prove that the Hungarians living in the eastern part. These findings are almost sensational. I hope that he was in Hungary when talking about it. There among the finds is an ancient Magyar saber. The Magyars were burying the dead with a saber! The ancient Magyars - this is exactly the nomads of the Ural-Kazakhstan steppes!

With Magyar greetings: Aibolat!

5. Életrajz angolul és oroszul

KUSHKUMBAYEV, Aybolat

University professor with historian and law qualifications; was born in 1969 in Omsk. Graduated at the University of Al-Farabi Kazakh National University. Received a Ph.D.-degree in history in 1998 for a thesis dealing with the history of the Kazakh armament in the 17th-18th century. Between 1993 and 1998 he was with the Oriental Institute of the Kazakh Academy of Siences. At present he is university professor at the department of Politology and History at the University of Kokshetau. He is member of the Kazakh-Hungarian research team. Mr. Kushkumbayev published more than 60 papers, five books. One of them is concerned with the history of the Golden Horde in the 13th-15th centuries.

КУШКУМБАЕВ АЙБОЛАТ КАЙРСЛЯМОВИЧ, доктор исторических наук, доцент.

(19.12.1969 г.р.), Омская область, РФ. В 1987-1993 гг. учился в КазГУ им. Аль-Фараби. В 1993-1998 гг. работал в Институте востоковедения им. Р.Б. Сулейменова НАН РК, научным сотрудником, ведущим научным сотрудником. В 1996 г. был награжден почетным дипломом за лучшую научную работу среди молодых ученых АН РК. В 1998 г. защитил кандидатскую диссертацию в КазГУ им. Аль-Фараби по теме: «История военного дела казахов XVII-XVIII вв.». С 1998 г. на преподавательской работе в вузах гг. Астана, Кокшетау. Был старшим преподавателем, доцентом, зав. кафедрой, зам. директора по учебной работе. В настоящее время является доцентом кафедры «Политология и история» Кокшетауского университета. Основные научные интересы связаны с изучением военного дела кочевых народов Центральной Азии и Казахстана эпохи древности и средневековья. Входит в состав международной (венгеро-казахской) научно-исследовательской группы по изучению древних этногенетических взаимосвязей между казахским и венгерскими (мадьярским) народами. Автор более 60 научных публикаций, в том числе 3-х книг, 2-х учебных пособий. Основные научные труды: «Военное дело казахов XVII-XVIII вв.», «Военное дело Золотой Орды XIII-XV вв.».

 

6. Hozzászólások a könyvbemutatóról készült 3. pont szerinti Riporthoz

1

T. F.

2012-02-09 14:19

 

"Baski Imre, az MTA Közép-ázsiai Kutatócsoportjának tudományos főmunkatársa". Érdemes hozzátenni, hogy életében még IBUSZ utazáson sem járt pl. Kazakisztánban, arról nem is beszélve, hogy kazakul sem tud. Elméleteket gyártani inkább...hiszen ehhez nem kell utazni, tanulni és kutatni...

  •  
  •  

2

micimackó

2012-02-10 01:13

 

a Magyar Tudományos Akadémián miért kellene elvárni valakitől, hogy szakszerűen ismerje azt a területet, amit kutat? Nézzétek meg a bátor Glatz Ferencet.

  •  
  •  

3

T. Zs.

2012-02-10 10:00

 

T. F.

Baski Imre nem tud kazah nyelven?

Érdekes, pedig török és tatár nyelvet tanít az ELTE-n, s KAZAH, kirgiz, türkmén, török, karakalpak, üzbég, török és tatár nyelvű fordítások és műfordítások tömegét készítette el.

Minden bizonnyal ezt mind nyelvtudás nélkül. Tud még persze néhány nyugati nyelven, írt néhány szótárt. Bagatell.

Nem járt Kazahsztánban? Évekig tanult a Szovjetunióban, 1983-ban három hónapot töltött Kazahsztánban egy tanulmányúton. Utána konferenciákon számolt be a kutatási eredményeiről. Járt még itt-ott a környéken hónapocskákra, de minden bizonnyal ez semmit sem számít.

Nem egészen értem, hogy miért kell róla valótlanságokat állítani.

  •  
  •  

4

T. Zs.

2012-02-10 10:08

 

Volt egy szóismétlés, bocs.

  •  
  •  

5

Ferenc

2012-02-10 10:14

 

ha olyan nagy szakember, akkor miért nem védi meg a szakmai álláspontját? erről szólt a cikk..

  •  
  •  

6

Inda

2012-02-10 10:21

 

aha, 30 éve járt Kazahsztánban, szép teljesítmény egy kazak kutatótól:) ilyen egy igazi tudós a Magyar Tudományos Akadémián, akkor annyi tudást felszívott, hogy elég lesz az unokájának is:)

  •  
  •  

7

T. F.

2012-02-10 10:59

 

én nem azt írtam, hogy nem tanít, hanem azt, hogy nem tud. Csak egy példa: ha már elhangzott Glatz Ferenc neve, ha én fele akkora marhaságokat mondtam volna az egyetemen, vagy írnék, mint Glatz, akkor kb 1 héten belül kipenderítettek volna a szakmából. Erre mi a helyzet, az, hogy Glatz megy, megy, mondja, mondja, mint egy elszabadult hajóágyú, és mindenki tátott szájjal bámulja. És miért? Mert a hierarchiában magasabb szinten van és a kis gonosz manó bizony tud egy két kellemetlenséget okozni, és mindenki be van tojva ettől.
Utánajárok az 1983-as útjának, de hát nagy tudósról van szó, neki bizonnyal elég 30 évenként járkálni oda, amiről tanít

  •  
  •  

8

Balogh Mátyás

2012-02-12 15:01

 

Kurultájosok, Obrusánszkyt istenítők, ti dilettánsok vagytok, nem értetek sem nyelvészethez sem történelemhez, ezért nem is fogátok megérteni, miért nincs igazatok.

  •  
  •  

9

T. F.

2012-02-12 16:01

 

íme Balogh Mátyás, a tudományos akadémiáról:)

  •  
  •  

10

Amanhoteppp

2012-02-12 23:28

 

ha ez az a Balogh Mátyás, aki az ELTE tanársegéde, akkor annyit tudok róla mondani, hogy ő az egyik legtehetségtelenebb tanársegéd, kb. olyan, mint az itteni véleménye. Nagyképű beképzelt, ugyanakkor unalmas, száraz, hallgathatatlan,nulla, inkább a kőfejtőbe való, mint az egyetemre:)szóval, biztosan akadémikus lesz belőle:)

  •  
  •  

11

Győri Dezső

2012-02-13 10:00

 

ha Baski Imre 30 éve volt Kazahsztánban akkor mondjuk úgy , hogy a Szovjetunióban volt, lehet, hogy élő kazakkal nem is találkozott.. De a legnagyobb baj, hogy Baski a "tudását " is 30 de inkább 40-50 éves orosz nyelvű Szovjetuniós lexikonokból meríti. Így juthatott a fantasztikus (a szó szoros értelmében) turkológiai "tudást" tükröző "Muhamadyar elmélet" előráncigálásáig.

  •  
  •  

12

Szabolcs

2012-02-13 11:05

 

Én egy fórumon személyesen ott ültem amikor Baski Imrétől megkérdezték, hogy tud e kazakul.Ő azt válaszolta, hogy nem. . . Igaz, ez 2008-ban volt Azóta megtanult (vagy csak fordít . .) ?
Ön pedig folyamatosan kazahot ír a kazak helyett, ami ugyan nem helytelen csak oroszul van, és keleten meg a tudományban már senki nem használja így (az oroszokat leszámítva) Csak nem Baskitól tanul?

  •  
  •  

13

Mustafa Kemal

2012-02-13 12:26

 

Kedves Balogh Mátyás!

Esetleg felvilágosíthattál volna minket, pontosan mihez is nem értünk? Mert, hogy a Baski & Co. mihez nem ért, az itt elég világosan kiderült... Talán jobb lett volna személyeskedés helyett érvelni, nem? (Persze, csak ha van mivel...)

  •  
  •  

14

Nyitray Szabolcs

2012-02-13 17:24

 

Mondjuk ez így meglehetősen szabadon értelmezhető és amorf kereteket takar, hogy "Kurultájosok" meg "Obrusánszkyt istenítők". Ennélfogva csak B.G. tudja eldönteni, hogy egész konkrétan kiket is sorol a "dilettánsok" körébe. Leereszkedve az ő észjárásához, szerintem valami olyasmit érthet alatta, hogy mindenki "dilettáns", aki nem hisz a finnugor mesevilágban. Én soha nem hittem, viszont mégsem lehetek dilettáns, hiszen történész vagyok. Amúgy ezek az emberek már annyira abnormálisak és gátlástalanok, hogy szakember létére mindenkit ledilettánsoznak, aki történetesen nem hisz a meséikben. Nekik először ajánlanám, hogy üssék fel Bakos Ferenc Idegen szavak szótárát és mellé a magyar nyelv értelmező szótárait, mert még a "dilettáns" szó jelentésével sincsennek tisztában. Szóval nehéz valakivel úgy kommunikálni, hogy az illető mást ért a szavak alatt, mint ami a jelentésük, így egyelőre még a vitaképesség állapotát sem érték el.

Abban nem tudok állást foglalni, hogy Baski Imre tud e kazahul vagy sem, azt viszont tapasztalatból mondom hogy neves turkológusok még törökül is csak amolyan erős középfokú szinten vannak, amikor meg beírják az önéletrajzukba, hogy tudnak azerbajdzsánul...stb..."perzsául alapfokon" azon pedig már csak mosolygok... NEHOGY MÁR BÁRKI IS KOMOLYAN VEGYE, HOGY EZEK AZ EBEREK ILYEN MEG OLYAN NYELVEKEN TUDNAK, EZEK EGYMÁST VIZSGÁZTATTÁK LE...!

Anélkül, hogy feleslegesen belemennék a konkrét lényegi témába, megjegyzem Baski Imre már ott "ellőtte magát", amikor írásban "15 milliós Azerbajdzsánról" regél, és nem elírásról van szó hiszen még magyarázza is a hülyeséget...

Mivel látom, hogy Erdélyi sziporkázott a könyvbemutatón, sajnos nem tudom megállni, hogy ne jegyezzem meg; Baski Imre hozzá képest minden tekintetben egy istenkirály. Persze most biztos többen összehúzzák a szemöldöküket, hogy miért vagyok ilyen rosszindulatú... A konkrétumok írásban megjelentek, akit érdekel könnyű szerrel elérheti de többet nem mondok, mert az már reklámnak minősülne.

  •  
  •  

15

Nyitray Szabolcs

2012-02-13 18:33

 

Gyorsan beírom, mielőtt még Balogh Mátyás engem is ledilettánsozna, hogy éppen a munkahelyének a tankönyvboltjában kapaható a második könyvünk, ami az újonnan feltárt tényadataival apjaiban cáfolja meg a finnugrászatukat és tényszerűen bizonyítja a hunszabír-magyar azonosságot. De hogy ne kelljen "messzire mennie" érte, megrendelheti a www.jegyzetelte.hu-n is (Az ELTE BTK jegyzet és tankönyvboltjának internetes portálja)

  •  
  •  

16

Gonda Péter

2012-02-14 14:22

 

Már egy másik cikk kapcsán is kifejtettem azon véleménye, mely szerint a MTA kissé le van maradva. Igazán nem értem, hogy "nagy tudású" akadémistáink miért nem érzik magukénak, hogy minden erejükkel és tudásukkal a valós magyar tudatot derítsék fel és tegyék közkincsé ?!
Kinek az érdeke a hamis nemzettudat ( finnugorista ) erőltetése ??!!

Ha Baski Imre hinne abban amit állít akkor elfogadta volna a meghívást és egy parázs szakmai vitának lehettünk volna tanúi.
Így azonban, hogy megfutamodott, saját maga adta bizonyítékát, hogy Ő sem hiszi el azt a sok zagyvaságot ami állít.
Ergo, kinullázta magát mint szakember.

  •  
  •  

17

Laci

2012-02-21 13:45

 

Baski Imre lépjen vissza, le, takarodjon a fenébe! Petíciót is indítunk ellene ha kell. Elég volt a hazugságokból!

  •  
  •  

18

Molnárka

2012-02-24 23:05

 

A „nagy tudású akadémistáink” idősebbjei a kommunista rendszerben tanulták a Moszkvából átíratott „magyar” történelmet. Pozícióba is csak az kerülhetett, aki megfelelt a párt hivatalos történelemszemléletének. Belőlük pedig még sok itt maradt. Legjobb példa a MTA Történettudományi Intézetének (ez ma az 1. számú magyar történészműhely) Glatz Ferenc az igazgatója.

Az a Glatz Ferenc, aki az utolsó kommunista kormányunk művelődési minisztere volt!!!!!!!

AGYRÉM!
Ezek az őskövületek át vannak itatva a baloldali magyargyűlölettel, és a fiatalabb tanoncaik pedig a jobb (?) esetben is internacionalista liberálisok. (Tisztelet a kisszámú kivételnek.)

Hát ők ma a megmondó emberek és a pénzelosztók.

Rendet kéne már tenni a történelemtudományban (is)!

  •  
  •  

19

Csandra

2012-02-26 13:11

 

Üdv mindenkinek!
Örömmel vettem tudomásul, hogy végre nem csak a finnugorizmus célirányos, abszolute péteri szilárdságú alapjaira épített tudományos munkák vagy az azokról szóló hírek jelennek meg. A vita is tetszik. Nincs haladás enélkül. Ám az is jó volna, ha végre mindenki felfogná azt a tényt, miszerint kb. az 1849-es esztendő óta tombol a két irányzat közötti véres háború: finnugorizmus kontra iranno-turanid elméletek. Nem merülnék el ebben jelen pillanatban. Viszont érdekes az is, hogy Európában szinte minden népnek úgy írták meg a történelmét, főleg a XVIII - XIX. századokban, ahogyan az a legoptimálisabbnak mondható az illető népre nézve (pl. MGH a németeknél). Alig van olyan nép, amelynél ez nem így történt. Mégis ellenpéldaként említhetem meg a saját népem, a magyar történetét. A XX. század során azok a kutatók, akik nem a finnugor tábor tagjaiként tevékenykedtek, külföldre kényszerültek (Dr. Padányi Viktor stb.) Miért is? Nem biztos, hogy ez a dolog is elintézhető egy kézmozdulattal... A génkutatások eredményei mellett csak röviden térnék ki két dologra: a régészet eredményeire (László Gyula stb.) és a zürichi központból tevékenykedő ZMTE munkásságára (www.zmte.org/hu/). Nyílt titok, hogy a győztesek írják a történelmet...de attól még létezik és fontos a vesztesek történelme. Minden oldalt figyelemmel kéne kisérni, már csak az objektivitás miatt is. Végül még csak annyit szeretnék elmondani: népünk története nem az Álmos-házi - Árpád-házi időszakkal kezdődik el, hanem ezt megelőzően jóval előbb. S nem halszagú ez a történelem...

  •  
  •  

20

Molnárka

2012-02-27 11:17

 

T. Csandra!
A „miért is?” kérdésre a legegyszerűbb a válasz:

A történelmet mindig is politikai indítatással átszínezték.

Hazánkban ez túl erősen sikeredett. A Habsburg korszak óta mindig az aktuális idegen birodalom érdekei szerint módosították és átírták a magyar történelmet. Kezdetben a Habsburgok, majd a szovjetek, most az észak-atlanti entitás megmondó emberei vannak hatalmon. Itt lényeges a szervilis magyar történészek folyamatos talpnyalása. Sajnos ez ma is gőzerővel folytatódik.

Ez egy beteges, egymásra épülő folyamat. A Habsburg hű birodalmi történészeink anno a 19. századtól kezdve eltorzították a történelmet. Ezt átvéve a moszkovita történészeink már teljesen hamis és MAGYARELLENES irányba tolták el a történelemírást. Erre a kettőre épül MA IS a történelemoktatás az egyetemeken!! Ráadásul ’90-óta kiegészült a nemzeti gondolat nélküli „liberális”, konformista fiatal történészek tömegével.

Aki valamilyen tudományos kutatóintézetben dolgozik (dolgozott), az pontosan érti, miről írok. Ha nem simulsz bele a mainstream történészek vonulatába, vagy éppen van egy minimális hazaszereteted, akkor ez a közeg pillanatok alatt kivet magából. Lehet itt bárki kiváló történész, eltűnik a süllyesztőbe a hamis vádak özöne alatt.

  •  
  •  

21

Beni

2012-03-13 15:43

 

Majd ha egyszer lesz egy nemzeti kormányunk, és nem az árulókat fogják finanszírozni állami pénzen, akkor fog helyreállni a történelem írásunk és kutatásunk, mert addig csak az ilyen "senkiháziak" lehetnek az mta megmondói.
Beni

  •  
  •  

22

spenót

2012-03-13 21:46

 

Azt gondolom, hogy egy történésznél nagyon nem mindegy, hogy a történelem mely korszakával, és azon belül is mely szűkebb időtartamával foglalkozik. Ahogy a történelemnek is megvannak a korszakai, a nyelveknek is, hiszen azok is fejlődésen mentek át. Nem mindegy, hogy valaki tanulta a közép-görög nyelvet, vagy az ógörög nyelvet.

Azt tapasztalom viszont, hogy fordítások esetében megjelennek recenziók is, nyelvészet területén is. A recenziók sokszor rámutatnak a fordítás tévedéseire, hibáira, értelmezési zavaraira, ami azt mutatja, hogy vagy a vizsgált korszakot, vagy az vizsgált korra jellemző nyelv megfelelő változatást nem ismeri egy-egy fordító. Legutóbb a neves közgazdász, Keynes egyetemi beszédét fordította le egy szakember, melyet Keynes Newton születésnapi évfordulója alkalmából mondott. Egy folyóiratban lehetett olvasni. Ugyanebben a folyóiratban jelent meg a fordítás recenziója. Hááát, kicsit meglepődtem:)

  •  
  •  

23

Pető Imre

2012-10-08 20:15

 

Jó, hogy lehet kérdezni és van már több értelmes válaszadó is. Most zajlott a világ finnugorjainak hatodik kongresszusa. A rádió bemondta, hogy százötven millió forintot dobtak ki erre a jeles alkalomra. Megszólalt Hammerstein Judit asszony is az erőforrás cégtől. Gondolom, ő a főfő finnugrista, ő rendelkezett az összegről. Mennyibe kerülnek még ezek a magyaroknak? Meddig?

  •  
  •  

24

Szabó Sándor

2013-10-09 17:17

 

Látta valaki a hozzászólók közül Bíró A. madjarokkal kapcsolatos genetikai vizsgálatainak eredményét ?
Ha igen , akkor hasonlítsa össze O.Semino-ék 2000-ben kiadott vizsgálati eredményeit rólunk MAGYAROKRÓL !
Az összehasonlításból világosan látszik , hogy vérrokonságról szó sem eshet ! Ettől még barátok lehetünk , főleg , ha az üzleti haszonnal jár , elsősorban Bíró A-nak .
Ha már mindenképpen rokonokat keresünk Keleten , akkor vegyük fel a kapcsolatot : a hegyi Kirgízekkel , a Lengyelekkel, az Ukránokkal, az Oroszokkal, a Beloruszokkal, bizonyos Afgán törzsekkel és dél-Indiai népcsoportokkal , hogy csak a közelebbi ROKONOKAT említsem .

  •  
  •  

25

ketni

2013-10-10 15:18

 

Kedves Pető Imre!

Ameddig a szavazóknak így is jó, addig biztosan.

  •  
  •  

26

Forró Imre

2013-11-03 12:08

 

Kedves Pető Imre!
Lenne szives megírni erre az e-mail: címre elérhetőségét?..... Köszönöm!
Forró Imre

  •  
  •  

27

Kerekes Márton

2014-01-12 11:13

 

Kedves Szabó Sándor, egy nonprofit rendezvény általában nem jár haszonnal- bár lehet, hogy Önnél igen... Szerencsére a Kurultajt nem Ön szervezi. A Semino cikket is, meg a Bíró András Zsolt által jegyzett tanulmányt is olvastam -ellentétben Önnel. A két állítás két teljesen különböző dologról szól. Az apai vonalak vizsgálata egzakt, azt bármelyik bíróság elfogadja mondjuk egy apasági perben. Ezen alapul Bíróék munkája. Seminoék pár tucat mintából egész népcsoportokra vonatkozó jellemző ismétlődéseket vizsgáltak, és milyen meglepő, megállapították, hogy nem találnak. Azaz mindegyik minta mindegyikhez hasonló volt. Ez nem cáfolja (nem is érinti) az apai vonalakkal kapcsolatos konkrét eredményeket. A Semino vizsgálat nem is ezzel a céllal készült, csak kapóra jön az egyébként dilettáns szkeptikusoknak, mint amilyen Ön is. Nem baj, itt egy cikk, amit a nem szakembereknek írtak, hogy értsék ők is: kurultaj.hu

  •  
  •  

28

Zoltánfi

2014-01-12 12:15

 

Szabó Sándornak!
Én olvastam mindkét tanulmányt. A Semino sokat emlegetett cikke egy elvont és kevésbé alkalmazott (ma már nem használt) genetikai mintavételezési és feldolgozási eljáráson alapul. Állításai részben igazak, csak a legtöbb laikus olvasónak nincsenek meg az alapvető antropológiai, történet-földrajzi és egyáltalán történettudományi ismeretei.
1. Az ukrán (+lengyel is) rokonítás természetes elképzelés, hiszen Ukrajna nagy része genetikailag TÖRÖK! Hiszen ott élt, illetve átvonult vagy birodalmat alkotott az összes türk lovasnomád nép. Ám ettől nem a vérrokonaink!!!!!!!!! Csak közel állnak hozzánk a türk génkészletük miatt. Azonban Bíróék 2007-es vizsgálata a legkorszerűbb apai felmenőket érintő y kromoszoma vizsgálatokon alapult. Aki olvasta az angol nyelvű eredeti tanulmányt, az pontosan láthatja, hogy milyen fontos megállípításokat tettek, illetve mértek a genetikus szakemberek. Ezekből kiderül, hogy a kazakisztáni madjarok nagy valószínűséggel a kárpát-medencei magyarok egy korábban keleten maradt néptöredéke.

  •  
  •  

29

Pető Imre

2015-05-07 18:15

 

Forró Imrének és más érdeklődőnek küldöm az elérhetőségemet, üdvözlettel.
Pető Imre

  •  
  •  

30

Pető Imre

2015-05-07 18:17

 

Tehát üdvözlettel.
Pető Imre, peto.imre1@gmail.com

  •  
  •  

31

Varga Géza

2017-02-26 20:05

 

Ahogy fentebb olvasom, itt a hozzászólók vagy finnugrászok, vagy obrusánszky-hívők, vagy nem is tudom mik. Tessék mondani, nincs több csoport? Esetleg kivételesen egyénileg is indulhatnék?

MUAGERISZ KIRÁLY

A szakirodalom alapján az eredetmondánkban szereplő Magor neve megfelel a 6. században a Meotisz vidékén felbukkant Muagerisz hun király nevének. Magor tehát valóságos történelmi személy volt. Megvizsgáljuk, milyen összefüggés lehet Muagerisz/Magor neve és önelnevezésünk között.

csodaszarvas1.jpg 

Kép: A csodaszarvas a Képes Krónikában (A képes krónika (latinul: Chronicon Pictum) egy latin nyelven írt krónika, illetve az azt tartalmazó kódex, amely 1360 körül készült Nagy Lajos budai udvarában, szerzője feltehetően Kálti Márk.)

A sztyeppei népek nevének kialakulásáról az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport hivatalos kiadványaként 2015-ben megjelent könyv a következőket tartalmazza: „A sztyeppei népek nagyon sokszor – okkal vagy ok nélkül – korábbi jeles vezetőktől származtatják a nevüket: az özbegek Özbeg kántól, a nogájok Nogáj emírtől, az edigék Edigétől. E példák mongol koriak, de ismerünk jóval korábbi elképzeléseket is: a karlukok birodalmát egy Karluk nevű vezér hozta létre – legalábbis a legendák szintjén. A bolgárok esetében egy Bulgár nevű vezérről szól a történet, s a baskírokat is visszavezetik egy Baskurd nevű főemberre. A magyar hagyományok szintén ismerik ezt a logikát: első krónikáink szerint a magyarokat Magyarról, a hunokat Hunorról nevezték el. Elméletileg tehát semmi akadálya, hogy népnevünk egy hajdanvolt uralkodóról nyerje eredetét. A történeti forrásokban fel is bukkan egy ilyen nevű személy: Muegerisz király, aki az Azovi-tenger (antik forrásokban: Meotisz – B. I.) környékén élt a 6. században. A bizánci történetírók hun királyként említik...” [SUDÁR 2015: 122.]

Muagerisz hun királlyal (528-530) neves tudósunk, Moravcsik Gyula - Kossuth-díjas bizantinológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja - foglalkozott. A király nevét Joannes Malalas (491-578) és Teophanes (758-817), bizánci történetírók említik krónikáikban [MORAVCSIK 1927: 259]. Moravcsik Gyula részletes nyelvészeti és történeti elemzése alapján megállapította hogy a Muagerisz név megfelel a krónikáinkban megtalálható Magor személy-, illetőleg megyer törzs-, illetőleg hetumoger nép névnek. majd a következő végkövetkeztetésre jutott: „Kutatásaink végeredményeként tehát megállapíthatjuk, hogy a bizánci krónikás feljegyezte Muageris a kutrigur nép királya volt. Minthogy pedig a név a névadó ős, illetőleg a Megyer törzs nevével megegyezik, ez az egyezés a kutrigurok és az ősmagyarság közti esetleges kapcsolatokra irányítja a figyelmünket.” [MORAVCSIK 1927: 271].

Tudományos óvatossággal megfogalmazva tehát Moravcsik megállapítja, hogy a meótiszi hunoknak volt egy Magor nevű királyuk. Ehhez hozzátennénk: tehát a Hunor–Magor legenda Magor neve biztosan nem felnémet legendákból, hanem ősi magyar hagyományok alapján került Kézai mester krónikájába.

kercsi-szoros1.jpg 

Kép: A Kimmériai Boszporos, ma Kercsi szoros domborzati képe, a mai Ukrajna körvonalaival és az antik forrásokban használt földrajzi nevekkel. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kercsi-szoros, letöltve: 2018-03-17

Az utrigur és kutrigur nép nevét is bizánci krónikák őrizték meg. A magyar eredetmonda egy változatának tekinthető Kaiszareai Prokopiosz (500 körül – 562 körül) leírása, melyben szerepel a szarvas, a két testvér és a Meotisz vidéke is. [ERDÉLYI 2012: 45] A monda szerint a hun király két fia, Utrigur és Kutrigur, egy szarvast követve keltek át a Kimmériai Boszporoszon (ma Kercsi szoros, mely a Fekete-tenger és az Azovi tenger között található, előbbi neve az antik forrásokban Pontosz Euxeinosz, az utóbbié Meotisz). Tőlük származik az utrigur és kutrigur nép. A tengerszoros a legkeskenyebb részén 4,5 km széles, a rajta való átkelés nem lehetetlen, a hunok ennél szélesebb folyókon is átkeltek. A télen befagyott tengerszoros jegén csatákat is vívtak. A két hun-utód nép, az utrigur és kutrigur a 6. század végén játszott szerepet, a bizánciak egymás ellen uszították őket a régi „divide et impera” elv alapján, aminek következtében felmorzsolták egymást.

Muagerisz király történetét - a bizánci krónikák alapján - Moravcsik Gyula a következőképpen ismertette:

„Ugyanabban az évben – mondja szövegünk, tehát Justinianos uralkodásának első évében (527/28.) – a Bosporos (itt a Kimmériai Boszporoszról, vagyis a Meotisznál található tengerszorosról, a Kercsi szorosról van szó – B. I.) közelében lakó húnok királya, Gordas szövetkezett a császárral, Konstantinápolyba jött s megkeresztelkedett. A császár maga tartotta keresztvíz alá a barbár fejedelmet, gazdagon megajándékozva bocsátotta vissza hazájába, s rábízta a római birtokok és Bosporos városának őrizetét, mely utóbbit – mondja a naív krónikás – Herakles alapította, s amelynek – minhogy a város pénz helyett tulkokkal adózott a rómaiaknak - Βόσπορος (=Boszporos) volt a neve. Ugyanakkor a császár római helyőrséget és egy tribunust küldött oda, hogy azok a várost a húnok ellen megoltalmazzák és az adót behajtsák. A városban ugyanis élénk kereskedelem folyt a rómaiak és húnok közt. Gordas király hazatérvén a Bosporos közelében lévő földekre, elmesélte testvérének a történteket, a bizánci császár jóindulatát és ott hagyván őt hún segítséggel [Bosporosban] eltávozott. A kereszténnyé lett király aztán összetörette és beolvasztatta azokat az arany és ezüst bálványokat, melyeket a húnok tiszteltek. Ezeket aztán Bosporos városában becserélték bizánci pénzre. A papok azonban felbőszültek ezen, összeesküdtek a király testvérével, felkeresték Gordast és megölték, s helyette tesvérét, Mugerist tették meg fejedelmükké. Mithogy pedig az összeesküvők féltek, hogy a bosporosi bizánciak Gordasért bosszút fognak állni, titkon belopóztak a városba, s Dalmatios triunust és az őrséget lemészárolták. Amikor a császár tudomást szerzett a dologról, büntető expedíciót küldött a húnok ellen. Vezetését az úgynevezett feketetengeri szorosok comes-ére, Ruphinos patricius fiára, Hohannesre bízta, aki a feketetengeri bejáró ázsiai parján (abban az időben a Meotisz-ba folyó Tanaist, a mai Don folyót tekinteték Európa és Ázsiai határának – B. I.) levő Hieronban székelt. A haderő egy részét, melyben gót segédcsapatok is voltak, a Fekkete-tengeren át hajók szállították, egy másik része pedig Godilas és Baduarios strategosok vezetésével Odyssopolisból szárazföldi úton indult el. A húnok pedig meghallván ezt,, eltűntek, Bosporos városában nyugalom lett, s a bizánciak tovább uralkodtak rajta.” [MORAVCSIK 1927: 266-267].

Gordas és Muagerisz az óbolgár kánlista [LIST] második helyén szereplő Irnik (Ernák) fiai. A kánlista szerint Irnik apja Avitochol, akit Attila hun uralkodóval azonosítanak. Ernák Attila legkisebb fia volt. A kánlista első két tagja azonban legendás jellegű, több uralkodó korszakát foglalhatja össze, mivel a lista szerinti uralkodási idejük 300 illetőleg 150 év. Figyelemre méltó a kánlistán szereplő kínai évmegjelölés: „ökör éve, kígyó éve”, ami a hunok belső-ázsiai eredetére utal. Gordas a kánlistán Gostun-ként szerepel, aki két évig uralkodott. Ez megfelel Malalas előzőekben ismertetett közlésének, mely szerint uralma hamar véget ért. Muagerisz-ről a kánlista nem tesz említést. Negyedik helyen a Bizáncban nevelkedett Kuvrat (605-665) szerepel, aki bizánci segítséggel lerázta az avar uralmat, és 635-ben megalapította a Bizánccal szövetséges Nagy Bolgár birodalmat. Kuvrat halála után öt fia egy-egy néprésszel különböző helyekre költöztek új hazát keresve.

Kuvrat egyik fia, a Kárpát-medencébe költöző Kuber népében ugyanúgy lehetett magyarul (hunul?) beszélő néprész, ahogy Muagerisz király népében. Árpád népe tehát bejövetelekor találhatott a Kárpát-medencében magyarul beszélő néprészeket. Ugyanakkor „A magyarok máig legelterjedtebb külső elnevezése az ugri, ungri, hongrois, Hungarian, ungarisch…” [SUDÁR 2015: 123] Kuber népének elnevezéséből (onogur-bolgár) származhat.

Mindebből arra a következtetésre juthatunk, hogy a Meotisz vidékére visszahúzódott hunok politikai egysége – a Bizánccal ápolt kapcsolatok törésvonala mentén – kettévált. A a térséget elhagyó, keresztény hitre térni nem szándékozó Muagerisz király népe a továbbiakban magyarként, míg a Meotisz vidékén maradt hunok (on)ogurként majd bolgárként szerepeltek.

Felmerül a kérdés hogy hova tünt Muagerisz király népe a Meotisz vidékéről és hol volt egészen a 9. századig?

A Kaukázus északi és déli előterében a 6. században elkeseredett vetélkedés folyt két nagyhatalom, Bizánc és a Szasszanida Perzsa Birodalom között. Figyelemre méltó, hogy Muagerisz király népének a Meotisz vidékéről történt eltűnését közvetlenül követően Anúsírván perzsa utalkodó (531-579) két „Madzsar” nevű erődítményt épített a Kaukázus északi előterében. Az erődítmények neve a helyőrség etnikai származására utalhat. „Valamikor, talán a 12. században született egy krónika, amely a Kaukázus és a Kaszpi-tenger között vezető, keskeny – ám annál fontosabb – átjáró történetét tárgyalja. A terület nevéről a munka a Derbend-náme címet kapta. A számos különböző kéziratban, törökül és perzsául is fennmaradt mű  … elemzése eddig nem készült el (!? – B. I.) … A munka egyik fejezete szerint Hoszrau Anúsírván szászánida király a turániak ellen számos erődített várost építtetett, köztük Ulu (’Nagy’) Madzsart és Kicsi (’Kis”) Madzsart. A leírás ugyan földrajzi fogódzókat nem nyújt, de a felsorolás ismert települései Derbent városától északra, a Kaukázus keleti oldalán helyezkednek el, a mai Dagesztánban.” (SUDÁR 2015: 157. o.).

kaukazus-pontus-meotisz.jpg 

Kép: A Kaukázus északi előtere a Kimmémiai Boszporosszal, Madzsar és Derbent városokkal.

A szászánida uralmat Perzsiában az Omajjád arab-iszlám kalifátus döntötte meg 651-ben. Az Omajjád kalifátus egészen megszűnéséig, 750-ig hatalmas nyomást fejtett ki a kaukázusi átjárókon történő áttörés érdekében. Ekkor már a Kaukázus északi előterét a Kazárok uralták. A derbenti átjáró védelmében fontos szerepet játszhattak a magyarok is. Derbent városában ma is látható a 40 hős emlékműve, akik a 728-as arab támadás idején áldozták életüket. Hősiességük a thermophülei szorost védő 300 spártai harcos dicsőségével vetekszik, évente megemlékeznek róluk. A magyarok és kazárok fegyverbarátságáról Bíborbanszületett Konstantin megemlékezik De administrando imperio (A birodalom kormányzása) című, 950 körül született művének 38. fejezetében.

Magyar király népének másik része északra húzódhatott a Don és az Ural közötti térségbe. Földrajzi nevek formájában a mai napig kimutatható ebben a térségben is a hajdani magyar jelenlét. [VÁSÁRY 2008: 37-72]

mozsar-vasary.jpg 

Kép: A možar és mišer/meščer néptöredékek megtelepedése a mongol kor után, a földrajzi nevek alapján. Forrás: Vásáry 2008: 72.

Szkítiából, vagy ahogy a Julianus barát 1236-os útjáról készült jelentés írja, Ungaria maiorból (Nagyobb Magyarország) jött ki a hét magyar vezér[1] - akiket Anonymus hetumoger-nek nevez -, hogy visszafoglalja Attila örökségét. Kézai szerint Szkítia három tartományból áll, melyek neve: Barsac, Dent és Mogoria. Ezek a tartományok Don vidékével, Baskíriával és a Kaukázus északi előterével azonosíthatóak.

A „Nagyobb Magyarországban”, keleten maradt magyarok a 13. században betagozódtak a Mongol Birodalomba. A Kárpátoktól Nyugat-Szibériáig terjedő területet uraló Aranyhorda fennhatósága alá kerültek.

1329-ben XXII. János pápa Avignonból a Kaukázus térségébe küldött levelet Jeret-amir (emír?) [BENDEFY 1977, ERDÉLYI 2012: 122] részére, melyben őt a magyar utalkodó ház véréből valónak nevezi. A levél ugyan nem tartalmazza a címzett szállásterületének földrajzi meghatározását, de említést tesz a magyarok mellett a szomszédos Malkaitákról is. Ez azt jelenti, hogy a címzett szállásterülete a Malka folyóhoz közel volt. A Malka folyó ma Kabard-Balkár földön található. Ettől nem messze északra, a mai Buggyonovszk mellett, a Kuma folyó partján feszik Al-Madzsar romvárosa. Al-Madzsart 1332-ben vagy 1333-ban Ibn Battuta arab utazó kereste fel, és az Aranyhorda egyik legszebb városának nevezte. A várost 1396-ban Timur-Lenk pusztította el az Aranyhorda ellen vezetett háborúja során. A térségben ma is több kisebb néptöredék a hajdani városból származónak vallja magát. [HASZAROV 2017]

Az Aranyhorda felbomlása után a térség a Nogaj Kánság uralma alá került. A Nogaj Kánság törzsi-nemzetségi nomenklaturájában a XVI–XVIII. században adatoltak magyar törzset, és feljegyezték annak felségjelét (tamgáját) is [TREPAVLOV 2001. 437, 489, 502, SZEMENOV 1895]. Egy nogaj regős hőskölteménye is ismert, melyben „a hős magyar nemzetségből származó Koján”-ról ír [KAZAK 1999: 47]. A XV-XVI században az Aranyhorda is új hazát keresett. A kazak és üzbég kánságok megalapításában a keleti krónikák tanúsága szerint magyarok is résztvettek. [BENKŐ 2005]

nogaj-tamgak.jpg  

Kép: A nogaj törzsek felségjelei Forrás: SZEMENOV 1895.

„Az Észak–Kaukázusban széles körben ismertek „madzsar” települések és kurgánok, szablyák, kocsik, öltözet, stb. Ezeknek az elnevezéseknek a szokatlan szilárdsága természetesen nem véletlenszerű. Nyilvánvaló, hogy bizonyos magyar csoportok valóban éltek az adott területen, és jelentős nyomot hagytak a régió etnokultúrális történetében. A Terek-Szulak folyóközben élő nogajoknak van madzsar nemzetsége is.” [Идрисов 2009]

A Nogaj Kánság egy időben keleti irányban kiterjedt a mai Kazahsztán Torgaj-vidékére  is. Itt talált dr. Tóth Tibor 1965-ben magát ma is magyarnak nevező népcsoportot [TÓTH 1966a, 1966b], melynek temetőiben a sírokra felírják, hogy a halott  a „magyar” nemzetséghez tartozik. A sírfeliratokat annakidején  Tóth Tibor nem fotózhatta le, mert ezt a szovjet hatóságok nem engedélyezték. Benkő Mihály 2003-ban ismételten felkereste a torgaji argün- magyarokat és útjáról temetőikben a „madiar taipaszü” (magyar tőrzs) feliratú sírkövek fotóit is leközlő - róluk szóló könyvet jelentetett meg magyarul, oroszul és kazak nyelven. [BENKŐ 2003.].

A mongol kori és azt követő népmozgások hatalmas területen szórták szét a magyar néptöredékeket. Tóth Tibor az említett Torgaji magyarok után Üzbegisztánban [ACZÉL 1968], majd Benkő Mihály Nyugat-Mongóliában Ölgij megyében és Nyugat-Szibériában az Omszki területen találkozott kazah törzsszövetségekhez csatlakozott magyar néptöredékeket [BENKŐ 2001, BENKŐ 2004, BENKŐ 2008].

kara-tal-sirko.jpg 

Kép: Magyar-Küpsak (Kipcsák) feliratú sírkő a Kara Tal-i (Nyugat-Szibéria) magyar temetőből. Fotó: Benkő Mihály

 kazak-etimologia.jpg

Kép: A MAGYAR és MAZSAR címszó a kazak értelmező szótárban. [KAZAK 1999: 47.]

A kazak-nogaj kapcsolatok kutatója, a kazahsztáni magyar származású tudós, Aibolat Kuskumbajev, aki 2012-ben jelentette meg a  Magyarok keleten és nyugaton című könyvét. Ebben ismerteti a keleten maradt magyarok sorsát a Mongol-korban és azután.  Tudomásunk van róla, hogy Dagesztánból, az Észak-Kaukázusi térség Orosz Föderációhoz tartozó tagállamából megüzenték neki, hogy ha magyarokat nogaj-magyarokat akar keresni, régészeti, történeti, néprajzi, antropológiai adatokat gyűjteni róluk, szívesen látják, látogasson el hozzájuk.

Rubruk francia szerzetes 1255 ben keltezett útleírásában a következőképpen foglalja össze a magyarok mintegy 1500 éves történelmét, kitérve a nevük változására is: „…Baskíria tartományából jöttek a hunok, akiket később magyaroknak neveztek, s ezért hívják Nagy-Magyarországnak. Isidorus azt mondja róluk, hogy fürge lovaikkal áttörtek a falakon, melyeket Sándor állított a Kaukázus (kiemelések tőlem – B. I.) szirtjein a vad törzsek megfékezésére, úgyhogy Egyiptomig az egész területről nekik adóztak. Franciaországig is feldúltak minden országot, tehát nagyobb hatalomra tettek szert, mint manapság a tatárok….” [KATONA 1981: 95-100.]

A Rubruk által hivatkozott Szevillai Szent Izidor (556-636) pedig már a 6. század végén vagy a 7. század elején megemlíti a hunok nevének megváltozását:

 „…A magyarokat azelőtt hunoknak hívták, és utána – királyuk neve után – avaroknak, és ezelőtt ezek a távoli Maeotis és a jeges Tanais (Don) a masszagéták vad népe között éltek. Aztán a fürge lovaikon kitörtek a Kaukázus sziklái közül, ahol Nagy Sándor Kapui (a Derbend szorosnál található erődítményrendszer – B. I.) visszatartották a vad népeket. A keletet húsz évig tartották rabságban, az egyiptomiaktól és etiópoktól pedig évi adót szedtek...” [A latin Patrologia 82-ik kötet kilencedik könyv második fejezet 66. cikk, Migne Patrologia latina Tomus 82. page 334. S. Isidori: Originum sive Etymologiarum liber. IX. caput II. § 66, Ford: Némäti Kálmán: Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.]

A fentiek megerősítik a magyar krónikák megállapításait, melyek szerint a magyarok a hunok utódai. A magyarok önelnevezése egy 6. századi hun uralkodó, Muagerisz nevéből, míg a magyarok külső elnevezése a bolgár kán fiával, Kuberrel a 7. században a Kárpát-medencébe érkező részben vagy egészben magyar nyelvű néptől származhat. A két magyar nyelvű nép a Kárpát-medencében egyesült a honfoglalás korában. Ugyanakkor Muagerisz király népének nagyobb része keleten maradt. Tehát Muagerisz/Magyar király népétől származtak a honfoglaló magyarok és a keleten maradt magyarok egyaránt.

Irodalom

ACZÉL Kovách Tamás:
1967 Ismeretlen magyar törzsre bukkant egy budapesti tudós, in: Magyar Nemzet, 1967. nov. 6.

ACZÉL Kovách Tamás:
1968 Új meglepő kutatási eredmények a magyarok eredetéről, in: Magyar Nemzet 1968. nov. 7.

AHMETOV, B. A.:
1965 
Gosudarstvo kochevykh uzbekov. Moskva, 1965.

BURY, J. B.:
1923 The Huns, in: History of the Later Roman Empire by J. B. Bury Published by Macmillan & Co., Ltd.

DIODORUS of Sicily:
1967 Bibliotheke in Twelve Volumes. II. London-Cambridge, (The Loeb Classical Library).

BENDEFY László:
1936 Az ismeretlen Julianus.Budapest,

BENDEFY László:
1937 
Fontes authentici itinera (1235-1238) fr. Juliani illustrantes. Budapest

BENDEFY László:
1977 Sources concernant les hongries orientaux aux archives du Vatican, in: Erdélyi István (szerk.): Les anciens hongrois et les ertnies voisines a l’ Est, Studia Archaeologica VI., 253-270.

BENKŐ Mihály:
2001 Julianus nyomdokain Ázsiában – Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály:
A Torgaji Madiarok – Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály – BABAKUMAR Khinajat:
2004 Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben, in: Eleink III. (2004)/2, 5-20.

BENKŐ Mihály:
2007a Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. - In: Kőrösi Csoma Sándor és Keleti Hagyományaink, ISSN 1842-9645, Kovászna, 2007. 139-151. (2007.a.)

BENKŐ Mihály - BABAKUMAR Khinayat:
2007b A keleti magyarság írott emlékeiből, Masszi Kiadó, Budapest, 2007. (2007.b.)

BENKŐ Mihály:
2008a
Magyar-kipcsakok Timp Kiadó, Budapest,

BENKŐ Mihály:
2008b Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.)

BÍRÓ A. Z.- Zalán A.- Völgyi A.-Pamjav H.:
2009 A chromosomal comparison of the Madjars (Kazakhstan) and the Magyars (Hungary). in: American Journal of Physical Anthropology, 2009.

BENKŐ Mihály – ERDÉLYI István:
2003 Néhány érdekes tudománytörténeti momentum a kazárok kutatása egykori lehetőségeiről. Eleink II/1, (2003),

BENKŐ Mihály:
2005 Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).

ERDÉLYI István:
2008 Schytia Hungarica. A honfoglalás előtti magyarság régészeti emlékei. Budapest: Mundus Magyar Egyetemi Kiadó.

ERDÉLYI István:
2012 Magyar őstörténeti minilexikon, Budapest.

FODOR István:
2006 Az ősmagyarság etnikai tudata és a Csodaszarvas-monda, Csodaszarvas II., Budapest, 2006, 9-37.

GABUJEV, T. A. = ГАБУЕВ, Т. А.:
Аланский всадник. Сокровища князей I—XII веков: Каталог выставки. Участники выставки: Государственный музей Востока (Москва), Государственный исторический музей (Москва), Азовский историко-археологический и палеонтологический узейзаповедник (Азов), Северо-осетинский государственный объединенный музей истории, архитектуры и литературы (Владикавказ). Мocквa: ГМИНВ.

HASZANOV, H.:
2008 A közös azerbajdzsáni-magyar etnikai gyökerekről, Európai Folklór Intézet Budapest,

HASZAROV Alan:
2017 Madzsar/Magyar város, ford.: Benkő Mihály, http://julianusbaratai.blog.hu/2017/01/01/madzsar_magyar_varos, letöltve: 2018-03-16

HORVÁTH Gábor:
2013 Invázió a közel-keleten 395-ben, hagibal.blogspot.hu/2013/04/hun-invazio-kozel-keleten-395-ben.html, letöltve: 2017-01-12

IDRISZOV = Идрисов Ю.:
Мю Ногайцы в Терско-Сулаком междуречье. «De Caucaso”. Карачаевск, 2009, 51, http://kumukia.ru/?id=726, letöltve: 2017-01-01

KATONA Tamás (szerk):
1981 A tatárjárás emlékezete, Bp., 95-100. Fordította: Györffy Gy

KAZAK:
1999 Kazak tilinin szezdigi (Kazak értelmező szótár), Almatü, 1999

KÉZAI Simon:
Magyar Krónika, (ford.: Szabó Károly), http://mek.oszk.hu/02200/02249/02249.htm, letöltve: 2017-11-07

KIRÁLY Péter:
A honfoglalás vitás eseményei, Nyíregyháza

KISS Bálint:
1839 Magyar régiségek, Pest

KUSKUMBAJEV, A.:
2012 Magyarok keleten és nyugaton, Napkút Kiadó, SBN 978 963 263 223 0 Budapest 2012.

LIGETI Lajos:
1964
A magyar nép mongol kori nevei. Magyar Nyelv, 432. (1964 december), 385-404.

LIST:
The List of Names of Bulgarian Khans, http://old.omda.bg/engl/history/imennik.htm, letöltve: 2018-03-16

MAGAUIN, Muhtar:
2013 A kazah történelem ábécéje, (ford.: Benkő Mihály) ISBN 978-963-087171-6, Budapest, 2013.

 MATERIALÜ = Материалы:
1969 Материалы
по истории казахских ханств. XV–XVII веков., Алма Ата, 1969.

MORAVCSIK Gyula:
1927 Moravcsik Gy.: Muagerisz király. Magyar Nyelv 23 (1927) 258–271.

MÜBARIZ Helilov – NYITRAY Szabolcs:
2008 Ősmagyarok Azerbajdzsánban, Hun-idea Kiadó, Budapest

NAGY Iván:
2016
Adalékok a madjar-magyar kérdéshez, http://julianusbaratai.blog.hu/2016/10/31/nagy_ivan_adalekok_a_madjar-magyar_kerdeshez, letöltve 2016-11-19

NÉMÄTI Kálmán:
2001 Nagy-Magyarország ismeretlen történelmi okmánya, 1911., reprint 2001.

RÓNA-TAS András:
1986
A magyar népnév egy 1311-es volgai bolgár sírfeliraton. Magyar Nyelv, LXXXII (1986), 78–81.

RÓNA-TAS András:
2004
Nép és nyelv: A magyarság kialakulása, elhangzott 2004. március 1-én a Mindentudás Egyetemén, http://real-eod.mtak.hu/1079/1/05%20R%C3%B3na-Tas%2073-92.pdf, letöltve 2016-11-14

SUDÁR Balázs (szerk.):
2015 Magyarok a honfoglalás korában, (Magyar őstörténet sorozat 2.) Budapest

SZABADOS György:
2013 Állam és ethos a IX-X. századi magyar történelemben, http://real.mtak.hu/9251/1/Szabados%20Gy%C3%B6rgy%202013%20Acta%20Historica.pdf,letöltve: 2018-03-18

SZABADOS György:
2016 Vázlat a magyar honfoglalás Kárpát-medencei hátteréről, in: Kovács Lászlő – Révész László (főszerk.): Népek és kultúrák a Kárpát-medencében. Tanulmányok Mesterházi Károly tiszteletére. Budapest, 629-648, https://www.academia.edu/29685912/Szabados_Gy%C3%B6rgy_V%C3%A1zlat_a_magyar_honfoglal%C3%A1s_K%C3%A1rp%C3%A1t-medencei_h%C3%A1tter%C3%A9r%C5%91l._Kov%C3%A1cs_L%C3%A1szl%C3%B3_R%C3%A9v%C3%A9sz_L%C3%A1szl%C3%B3_f%C5%91szerk._N%C3%A9pek_%C3%A9s_kult%C3%BAr%C3%A1k_a_K%C3%A1rp%C3%A1t-medenc%C3%A9ben._Tanulm%C3%A1nyok_Mesterh%C3%A1zy_K%C3%A1roly_tisztelet%C3%A9re._Budapest_2016._629_648, letöltve: 2018-03-18

SZEMENOV = СЕМЕНОВ:
1895 Семенов, Н.
: Туземцы Северо-Восточного Кавказа. Cпб., 1895

SZERELMEY Miklós:
1847 Magyarok a Kaukázusban, Pest

SZULOVSZKY János:
2015 Régi problémák, új adatok, újragondolt magyar őstörténet, ETHNOGRAPHIA 126/2015. 4. sz., http://real.mtak.hu/31151/1/Szulovszky_2015_Regi%20problemak-uj%20adatok_Ethn_126_nr4_652-669.pdf, letöltve: 2017-11-08

TÓTH Tibor:
1965 A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája, in: Anthropologiai Közlemények, IX. évf. (1965) 4. sz.

TÓTH Tibor:
1966a
 Tanulmányúton a Szovjetunióban (Újfalvy Károly nyomában). Anthropológiai Közlemények, X. (1966/4)

TÓTH Tibor:
1966b Az ősmagyarok mai relictumáról. (Előzetes beszámoló). MTA, a Biológiai osztály közleményei, 1966.

TÓTH Tibor:
1969 Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról, MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályainak Közleményei, XIX. évf. (1969), pp. 85–95.;

TREPAVLOV = ТРЕПАВЛОВ:
2001 Трепавлов В. В. История Ногайской Орды. Москва 2001.

VÁSÁRY István:
2008 Julianus magyarjai a mongol kor után: mozsarok és miserek (mescserek) a Közép-Volga vidékén, in: Vásáry István: Magyar Őshazák és magyar őstörténészek, Budapest, 2008. 37-72

VERES Péter:
1985 Magyarok a Kaukázus előterében. Újabb régészeti, nyelvészeti és növényföldrajzi eredmények az előmagyarok vándorlásának rekonstruálásához. Ethnographia 1985. XCVI. 1. 114–126.

VINOGRADOV, V. B.:
1983 Altungarische Paralellen zu einigen Gräbern des alanischen Gräberfeldes bei Martan-Ču. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae Bd. 35. 211–220.

ZAKHAROV, Aleksei Alekseevich – ARENDT, V. V.:
1935 Studia Levedica. Régészeti adatok a magyarság IX. századi történetéhez. Budapest: Magyar Történeti Múzeum. /Archeologica Hungarica XVI.

ZIMONYI István:
2012 A magyarság korai történetének sarokpontjai, Szeged, 2012, http://real-d.mtak.hu/597/7/dc_500_12_doktori_mu.pdf

 

Kapcsolódó cikkek:

MAGYAROK A KAUKÁZUSBAN

Benkő Mihály: A TURGAJI MADIAR TÖRZS

AZ ÓBOLGÁR FEJEDELMI NÉVSOR ÉS A MAGYAR ATTILA HAGYOMÁNY

A HONFOGLALÁS ÉS ELŐZMÉNYEI

MAGYAROK BELSŐ- ÉS KÖZÉP-ÁZSIÁBAN

KELETI MAGYAROK NYOMÁBAN – POLITIKA ÉS TUDOMÁNY

ATTILA HÁRMAS KOPORSÓJÁNAK BELSŐ-ÁZSIAI PÁRHUZAMAI

DERBENT ÉS MADZSAR VÁROSOK

SZKÍTA-HUN-AVAR-MAGYAR FOLYAMATOSSÁG KORABELI FORRÁSOK ALAPJÁN, TÉRKÉPEKKEL

Ajbolat Kushkumbajev: A MAGYAR (MADIJAR, MADŽAR) ETNONYM KÉRDÉSÉHEZ, KÖZÉP-ÁZSIAI FORRÁSOK ALAPJÁN

NAGY SÁNDOR KAPUJA

Horváth Gábor: A HUNOK 395. ÉVI ÁZSIAI HADJÁRATA A RÓMAI BIRODALOM KELETI TARTOMÁNYAI ELLEN

MADZSAR/MAGYAR VÁROS 

HUN-MAGYAR KAPCSOLAT – ÁLLÍTÁS ÉS CÁFOLAT II.

A HUN-MAGYAR SZÁRMAZÁS KUTATÁSA - Állítás és cáfolat

 

[1] A Riccardus jelentésben: „Invetum fuit in gestis Ungarorum christianorum, quod esset alia Ungaria maior, de qua septem duces cum populis suis egressi fuerant,…” [Bendefy 1937: 21]

EGY TANULMÁNYKÖTET ELŐSZAVÁNAK MARGÓJÁRA

Így működik a tudományos maffia

MEGGYALÁZTA a szerző emlékét a Mándoky Kongur István írásainak gyűjteményes kötetéhez írt előszavában Molnár Ádám.

A Molnár Kiadó 2012-ben jelentette meg Mándoky Kongur István: Kunok és magyarok című tanulmánykötetét. A könyvhöz a kiadó tulajdonosa, Molnár Ádám írt előszót, melyben a tanulmánykötetben közreadott írásoktól függetlenül felmelegítette a Benkő Mihály történész, keletkutató, író elleni koncentrált támadás (2006-2010) azóta többszörösen is megcáfolt érveit.

A koncentrált támadás egyes lépéseit és módszereit Benkő István részletesen ismerteti [Keleti magyarok (Ellenszélben). Eleink, IX/2 (18), 2010,67-74.], így erre itt nem térünk ki. A tanulmány interneten hozzáférhető: www.eco-invest.hu/Keleti.pdf .

Ugyanakkor az a körülmény, hogy a most megjelent, Mándoky írásait tartalmazó kötet elé a szerző nézeteivel homlokegyenest ellenkező, tanítványát, barátját és munkatársát támadó, csúsztatásokat és megalapozatlan megállapításokat tartalmazó előszót ír a kiadó, nem minősíthető másként, mint a szerző emléke meggyalázásának.

Molnár Ádám szerint az észak-kelet-kazahsztáni madjar etnikai név és a magyar népnév közötti összefüggés állítása, melyet Benkő Mihály könyvtáros és ifjúsági könyvek írója terjeszt, nyelvészetileg nyilvánvalóan hibás.

Most itt arra sem térünk ki, hogy Benkő Mihály szakmai tevékenységének könyvtáros és ifjúsági könyvek szerzőségére történő leszűkítése enyhén szólva csúsztatás, hiszen hazai és külföldi akadémiai és szakfolyóiratokban megjelentetett tudományos cikkeinek, terepkutatásairól készített - fotókkal dokumentált - könyveinek, fotókiállításainak hivatkozási listája bárki számára interneten hozzáférhető: http://eco-invest.hu/bmbibl.pdf

Azzal sem érdemes most itt részletesen foglalkozni, hogy nem mindegy, hogy az észak-kelet nem azonos az észak-nyugattal (a helyi dialektusokra is figyelemmel), továbbá azzal sem, hogy Benkő Mihály és korábban Tóth Tibor nem csak Kazahsztánban, hanem Üzbegisztánban (Tóth Tibor), a nyugat-szibériai és a nyugat-mongóliai kazakok között (Benkő Mihály) is talált madiar, mazsar, elnevezésű etnikai csoportot.

Azonban a torgaj-vidéki madjarok, pontosabban a ciril betűs etnikai elnevezés betű szerinti átírásával: madiarok, madijarok vagy madyarok ejtsd mindhárom változat esetén: magyarok nevének összefüggésbe hozása népnevünkkel nyelvészetileg nem lehet nyilvánvalóan hibás, hiszen az 1965-ben közöttük járt Tóth Tibor antropológus figyelmét a két elnevezés feltételezhető közös eredetére éppen egy nyelvész, Szeitbek Nurhanov hívta fel [DR. BENKŐ ISTVÁN: Dr. Tóth Tibor, a keleti magyarok felfedezője kazak szemmel, In: Eleink IX. évf, 3. szám (19), 2010, 41-50. o.].

Mándoky Kongur István is nyelvész volt, mégsem tartotta nyilvánvalónak a két elnevezés közös eredetének kizárását. Sőt, szükségesnek tartotta Tóth Tibor antropológus kutatásainak továbbfolytatását, történész, etnológus bevonásával történő kiterjesztését. Ezt bizonyítja a Mándoky özvegye és Vad László etnológus által Benkő Mihály rendelkezésére bocsátott kézirat, melyet a magyar őstörténet kutatásáért és a magyar kazak kapcsolatok fejlesztéséért 2011-ben a Magyar Köztársaság Érdemrendjének tisztikeresztjével kitüntetett tudós publikált [Benkő M., Mándoky Kongur István a kazak-magyarokról, in: Eleink VII. évfolyam, 2. szám(14.) 78-83. o.].

Álljon itt ennek a cikknek a teljes szövege:
" Mádoky Kongur István a kazak-magyarokról

/Egy levél margójára/

Mándoky Kongur Istvánnal, az 1945. utáni Kazaksztánt és Közép-Ázsiát személyes tapasztalatai alapján a legjobban ismerő magyar turkológus-nyelvésszel, és feleségével, a kazak származású Ongajsával 1986-ban ismerkedtem meg. Az idő tájt terveztem, hogy végigjárom Vámbéry Árminnak a Káspi-tenger partvidékéről a Kara-Kum sivatagon át Bokharába, Szamarkandba vezető, manapság sem veszélytelen útját. Erre vonatkozólag kértem Mándoky tanár úrtól tanácsot. Keleti magyarok leszármazottainak keresésére azonban akkoriban még csak nem is gondoltam. Első beszélgetésünk során kiderült, hogy Mándoky olvasta a Históriában, 1985-ben megjelent cikkemet Dzsingisz kán közép-ázsiai hadjáratának előzményeiről, és ez a cikk felkeltette irántam, illetve munkásságom iránt az érdeklődését. A nagy tudós már első találkozásunkon erőteljesen bíztatott arra, hogy foglalkozzam a honfoglaló magyarság keleti kapcsolatainak feltárásával. Később, amikor az ősmagyarok temetkezései szokásainak közép- és belső-ázsiai párhuzamait nemcsak könyvtárakban, hanem belső- és közép-ázsiai terepen is kutattam, Mándoky a legjobb mongol-altaji hegyi vezetőt, fogadott testvérét, a magyar főiskolát végzett mongóliai kazak Töletajin Edigét adta mellém kísérőként a Mongol-Altaj nomád kazak auljaihoz vezető útjaimra. A következő években ismerkedtem meg Mándoky Kongur Istvánnak egy másik, magyarul szintén kitűnően beszélő kazak tanítványával, Babakumar Khinayattal is. 2002–2006 között, az almati Történeti Múzeum és a Kazak Akadémia Keletkutató Intézetének főmunkatársaként, ő lett kazakföldi terepmunkáimon az egyik kísérőm és munkatársam.
Mándoky Kongur István a közép-ázsiai törökség Európa-szerte egyik legjobb ismerője tehát nemhogy lebeszélt volna engem keleti kutatásaimról, hanem éppen ő ösztönzött munkám megkezdésére, napjainkig tartó folytatására, és azt 1993-ban bekövetkezett korai és váratlan haláláig támogatta is. Nem véletlen, hogy első, „Nomád világ Belső-Ázsiában” című, színes képekkel illusztrált könyvemet éppen az ő emlékének szenteltem.

A kazak-magyarokról, tíz évvel az után hallottam először, hogy Mándoky Kongur Istvánnal megismerkedtem, és három évvel tudós barátom halála után. 1996-ban, honfoglalásunk 1100. évfordulójának évében a független Kazak Köztársaságból hazánkba látogató küldöttségek tagjai nem győzték hangsúlyozni, hogy országuk területén él egy törzs, amelynek tagjai magukat magyarnak nevezik, és feltehetőleg a Keleten maradt magyarság leszármazottai. Bíztattak minden magyarországi kutatót, hogy utazzanak el a Kazak Köztársaságba, keressék fel ezeket a törzseket, tisztázzák az adott kérdést. „Mi szabad utat engedünk kutatásaiknak, és támogatjuk önöket! – mondták. Korábban, a Szovjetunióban ez messzemenően nem volt így. Mándoky a rendszerváltás előtti évenkénti kazakföldi útjai során odakint több alkalommal is kérvényezte, hogy elutazhasson a kosztanaji kormányzóságba, a Torgaj-vidékre, az argün-magyarok közé. Nem kapott rá engedélyt. Tóth Tibor antropológus 1965-ös útja után Moszkva letiltotta ezt a kutatást. További magyarok a Szovjetunió széthullása és a független Kazak Köztársaság kikiáltása előtt nem juthattak el a kazak-magyarok lakta távoli vidékekre. Még a széles körű kazakföldi tudományos kapcsolatokkal rendelkező Mándoky Kongur István sem. Ő azonban – ahogy Halasy-Nagy Endre ezt joggal feltételezte (csak nem olyan értelemben, ahogy ő mondja) – „akkor már tudott valamit”. Nagyon is foglalkoztatta a kazak-magyarok tudományos vizsgálata lehetőségeinek kérdése. Ez derül ki egy, az 1970-80-as években a Magyar Tudományos Akadémia számára készült úti jelentésének kéziratából. A kéziratra nemrégiben bukkantak rá Mándoky Kongur István fennmaradt jegyzeteinek tanulmányozása közben, a tudós özvegye, Mándoky Ongajsa, második férjével, a kun néprajzot és történelmet kutató Bajandur Vad Lasinnal. A szöveget a feltárói rendelkezésemre bocsátották.

„Noha körülbelül ugyanolyan szívélyes vendégszeretet tapasztalható a törökség minden ágában, így a közép-ázsiai török köztársaságokban, mint Kirgizisztánban, Özbegisztánban, Türkmenisztánban, vagy a kaukázusi törökségnél, a Volga-vidéki tatároknál és a baskíroknál, továbbá Azerbajdzsánban és Törökországban is, a kazakoknál a magyarság iránti testvéri szeretetnek azonban egy egyáltalán nem lebecsülendő oka, illetőleg igen figyelemreméltó alapja is van. A kazakság törzsrendszerében ugyanis van egy nem is kisszámú, csaknem 100000 lelket számláló madzsar, vagy mazsar, illetőleg madjar nevű törzs. E törzs eredetével a kutatás eddig még egyáltalán nem, vagy csupán alig-alig foglalkozott, pedig a Kazak Tudományos Akadémia Irodalmi és Népköltészeti Intézetének adattárában jónéhány, e törzs körében gyűjtött eredetmonda szerint is a kazak-madzsarok, ill. madjarok egy valaha nyugatra költözött nagy nép maradványának tartják magukat. Ez a tény, illetőleg adat így magában talán még nem sokat mond a szakembernek, de a kutatás ilyen irányban való kiterjesztését feltétlenül indokolja.
Egyébként néhány éve egyik kutatónk már járt a kazak-magyarok között, azonban csupán antropológus lévén, nem éppen a legszerencsésebb és legkívánatosabb módon kezdett hozzá e jóval bonyolultabbnak ígérkező történeti és etnikai kérdés tanulmányozásához. A szovjet-magyar, illetve kazak-magyar tudományos kapcsolatok jövőbeni erősödésével talán e probléma megfelelően komoly és alapos kutatására is mód nyílik.”*

Mándoky Kongur István idézett, kézirat formájában fennmaradt jelentése nagyon fontos dokumentum. A kéziratból megismerhetjük Mándoky elképzeléseit az általa szükségesnek vélt kutatás irányáról, módszereiről és várható eredményeiről is.

Mándoky, a kazak nyelvben közismert madjar (magyar) etnikai név etimológiai elemzésével egyáltalán nem foglalkozott a jelentésében. Már csak azért sem tette ezt, mert úgy vélte, hogy erre az adott esetben nincs szükség. Ugyanis Mándoky a „magyar (madjar) szóval kazahsztáni könyvtári és archívumi kutatásai során a „madzsar” és „mazsar” etnikai nevek szövegkörnyezetében találkozott. Köztudott, hogy a középkori arab, majd közép-ázsiai krónikák szerzői az ősmagyarokat, a honfoglaló magyarokat, majd a keleti magyarokat is, éppen a „madzsar”, „mazsar” elnevezések segítségével azonosították. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy - hasonlóan a Kárpát-medence magyarjaihoz - a Keleten maradt magyarok is másképp nevezték és nevezik meg önmagukat, mint a kívülállók őket. Kazak és üzbég tudományos munkákból kiderül, hogy, a Kaska-Darja mentén (Üzbegisztán) és a Torgaj-vidéken (Kazakisztán) élő két, „magyar” önelnevezésű etnikai csoportot napjainkban a kazakok „magyarnak” (a kazakisztáni törzset „kazak-magyarnak”), az üzbégek pedig „madzsarnak” nevezik

Mohamed barátaira, (Mad-i-jar, Muhammad-jar, stb.) mint a „madjar” (és nem mad-i-jar!) szó esetleges etimológiai eredőjére Mándoky természetesen nem is gondolt. Jelentéséből világosan kiderül, hogy a kazakisztáni „madzsar-mazsar-madjar” etnikai nevek ugyanazon törzsre vonatkoznak. Mándoky nyilván tisztában volt azzal, hogy kazak törzsnevekben Mohamed neve még csak véletlenül sem fordul (nem is fordulhat) elő. Egyébként arab törzsnevekben sem! Az argün-magyar és kipcsak-magyar törzsek temetőiben a sírkövekre felvésett „magyar” etnikai nevek előtt minden esetben ott van a „törzs, nemzetség” szó. A „magyar törzs” (nemzetség) „szóösszetétel” feltétlenül etnikumra utal, és nem vallási hová tartozásra, illetve, ahogy Halasy-Nagy Endre meglehetősen furcsa kifejezéssel írja, „vallási világnézetre”!

Mándoky jelentésében kiemelte azoknak az eredetlegendáknak, a fontosságát, amelyek szerint a kazak-magyar törzs tagjai egy Nyugatra távozott nagy nép leszármazottainak tekintik önmagukat. Úgy vélte, hogy ezek a legendák indokolttá teszik a kutatás kiterjesztését ebben az irányban. Mándoky a kazakságnak a magyarság iránti testvéri szeretete „figyelemreméltó okának” tekinti azt a tényt, hogy Kazakföld pusztáin évszázadok óta él egy magyar törzs, amely a XV–XVI. századok fordulóján – ahogy ez a közép-ázsiai krónikákból kiderül – 92 más, jórészt ma is létező törzzsel együtt, részt vett a kazak honfoglalásban, államalapításban.

Mándoky, tanítványait éppen úgy, mint a maga idején Vámbéry Ármin, rendszerint a lakásán fogadta. Diákjai körében híres volt nemcsak hatalmas tárgyi tudásáról, hanem pontos, tömör megfogalmazásairól, és esetleges kritikájának keresetlen szavakkal történő kifejezésre juttatásáról is. A „Muhammad-Jar – Matjar – Madjar” ötletre Mándoky, – ha az már az életében felmerült volna, – bizonyára ugyanúgy reagált volna, mint azok a kazak orientalisták, akikkel erről a problémáról Babakumar Khinayat és jómagam 2006-ban, Almatiban konzultáltunk. A nemzetközi hírű kazak tudósok, kérdésünkre, hogy mit szólnak ehhez a felvetéshez, egyetlen rövid szóval válaszoltak: „Baromság!” Hozzátették: „Etnikai nevek így nem keletkeznek. "

Mándoky Kongur István kéziratának fotója:

mandkez-kicsi.JPG

Kapcsolódó weblap:

http://eco-invest.hu/b01.htm

Kapcsolódó linkek jegyzéke:

Dr. Tóth Tibor, a keleti magyarok felfedezője

Dr. Tóth Tibor: A honfoglaló magyarság ethnogenezisének problémája (Anthr. Közlem. IX. évf., 1965. 4. sz. 139-149. o.)

Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok genezisének szarmatakori etapjáról (MTA II. Oszt. Közl. 19. 1969, 85-95. o.)

Dr. Tóth Tibor: Az ősmagyarok mai relictumáról

Benkő Mihály: Mádoky Kongur István a kazak-magyarokról /Egy levél margójára/

Benkő Mihály publikációinak listája

Halotti maszk és sírobolus

A halotti arctakaró történetéhez

Aranymaszkos ősmagyar vezérsír

Borzsák István: Serendipity

Egy ajándékba kapott könyv margójára

Makkay János: A finnugor halotti szemfedő

Erdélyi István - Benkő Mihály: A SZÁRGÁTKAI KULTÚRA ÉS A HUNOK

Omszki Sezsere

Az Omszki sezserék jelentőségéről

Keleti magyarok - Ellenszélben, tudománytörténet jelenidőben

Hogyan ejtik ki Torgaj-vidéken a "magyar" etnikai elnevezést (video)

Publications on English language in connections with Eastern Hungarians

BENKŐ, Mihály: Burial masks of eurasian mounted nomad peoples in the migration period

KUSHKUMBAYEV, Aybolat: The Magyar (Madzar, Madiar) Ethnonym in Medieval Written Sources

BENKŐ, István: Dr. Tibor Tóth (1929-1991) - Discoverer of the Eastern Hungarians in Modern Times

Публикации на русском языке в сязи с восточными мадьярами

Кумеков Б.Е.: КАЗАХИ И ВЕНГРЫ ОБЩИЕ ИСТОРИЧЕСКИЕ КОРНИ

Бабакумар ХИНАЯТ: Великая степь и ее поклонник

Биография Кушкумбаева А.К.

Кушкумбаев А.К.: Взаимодействие охоты и оружия в кочевом обществе народов Центральной Азии

Кушкумбаев А.К.: стань, мадьяр, зовет отчизна!