Magyar őstörténet

Julianus barátai

Julianus barátai

KÉT HONFOGLALÁS

Magyarok a kazak és üzbég kánságok megalapításában

2016. július 07. - Benkő István

harcosok-kicsi.JPG

A közelmúltban (1996) ünnepeltük a Honfoglalás 1100 éves, majd (2000) az Államalapítás 1000 éves évfordulóját. A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medencei magyarság által számon tartott honfoglaláson kívül ázsiai magyar csapatok részt vettek a mai Kazahsztán és Üzbekisztán történeti elődjeinek számító kazak és üzbég kánságok megalapításában, és a kazak és üzbég nép alkotóelemeiként ma is élnek ezekben az országokban magukat magyarnak valló törzsek (Benkő Mihály- Babakumar Khinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.,  Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).

A közép-ázsiai honfoglalásról Bromjlej Ju. V, Podolnij R.G. orosz írók Az emberiség népekből áll című könyvükben (Moszkva, 1990, 207. o.) így írnak:

„… A XVI. században első pillantásra különös események mentek végbe Közép-Ázsiában. A terület nyugati részéről nomád törzsek törtek be annak keleti és déli területeire. Ezek a törzsek győzelmet arattak, és kiűzték a mai Üzbekisztán (Szamarkand és Fergana) területéről annak uralkodóját, Babur emírt. (Maguk a nomád törzsek a mai üzbégek elődei közé kerültek). Az elűzött emír, akiről egyébként elmondhatjuk, hogy Dzsingisz kán és Timur Lenk leszármazottja volt, serege maradványaival Délre, Afganisztánba futott, majd később… Indiára támadt, és ott hatalmas birodalom, a Nagymogul Birodalom megalapítója lett.”

Néhány szó az előzményekről, melyek a XIII. századba nyúlnak vissza, amikor Julianus barát - 1236-os útja során - megtalálta Magna Hungaria magyarjait, majd ezt követte Batu kán támadása:

„A Volgánál, a bolgároknál, Julianus találkozott egy „ázsiai magyar” nővel, aki egy volgai bolgár felesége volt. Az asszony és rokonai segítségével eljutott „Magna Hungáriá”–ba, a magyarok őshazájába. Itt magyar szót hallott. Újonnan fellelt rokonainak nyíltan beszélt a Duna mentén elterülő, hatalmas magyar keresztény királyságról.

Azonban ez a hétszáz és egynéhány évvel ezelőtti figyelemreméltó felfedezés elkésett. A nyugati magyarok csak azért találták meg a keleti Magna Hungáriát, hogy rövidesen arról értesüljenek, hogy az már nem létezik többé. Batu kán szörnyű támadása az uráli magyarok földjét is elpusztította.

Meg kell azonban jegyezni, hogy a mongol-tatárok rögtön sikeres hódításuk után, régen őrzött hagyományaik alapján, a magyar harcosokat is felvették saját hadseregükbe. A tatár Aranyhordában bizonyos ideig, más, ahogy ma mondanánk, „nemzeti harci egységek” között magyar egységek is voltak. A szétzúzott és egymástól szétválasztott magyarok, végül is keveredtek a környező népekkel.” (Id. mű 209. o.) Ez a keveredés azonban nem jelentette a magyar azonosságtudat megszűnését.

A XIII-XV. században az Aranyhorda megszállva tartotta a mai Oroszország és Ukrajna területén élő szláv törzseket, majd a XVI. század elején - Abulhair és később Sejbani kán vezetésével - elindult új hazát keresni. Ennek oka az volt, hogy a XV. század elején szembetalálkoztak Timur Lenk félelmetes seregével, majd a felemelkedő moszkvai nagyhercegség különösen III. Iván és IV. (Rettenetes) Iván cár nehezítette a nomád uralom további fenntartását. A honfoglalásban részt vevő törzsek között az erről szóló krónikák szerint magyarok is voltak.

A Torgaj-kapu-i magyarok között kutató, 1989-ben elhunyt antropológus, Tóth Tibor - Magyar Antropológiai Intézetben őrzött - hagyatékában Benkő Mihály olyan levélre bukkant, mely szerint az 1960-as években megkezdték az orosz nyelvre fordítását a Szamarkandban található XVIII. században írt, perzsa nyelvű       kódexnek. A levélíró, Szeitbek Nurhanov, kazak tudós arra is felhívta a figyelmet, hogy a kódexben magyar vonatkozású részek találhatók, és azt is megjelölte, hogy a kódex melyik oldalán.

Benkő Mihály először megpróbálta a kódex megfelelő lapjainak lefotóztatását és megszerzését. Szamarkandban lakó ismerőseit kérte meg ennek elintézésére, de nem járt sikerrel.

Ekkor arra a következtetésre jutott, hogy a kívánt cél eléréséhez nem kell feltétlenül Szamarkandba utazni. Az a fordítás, melyre a kazak tudós utalt bizonyára elkészült. Kérésére a könyv egy példányát kutatótársa, Babakumar Kinayat megküldte és így sikerült megtalálni azt a részt, amelyre utaltunk. A szöveg magyar fordítása a következő:

1) Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name

(Sejbani Muhammad kán (1499–1510) a kazak és üzbég kánságok megalapításában döntő szerepet játszó hadjáratainak története. P. A. Jugyin szerint, aki a művet közép-ázsiai törökről oroszra fordította, a Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Náme-t maga Sejbani Muhammad kán, vagy legalább is a kán udvarában, hozzá közel álló személy írta.) [4, 21-22 o.]

„Annak a találkozásnak idején Szujuics-Hodzsa szultán Musza-Mirza sógora lett. Ezután, hadjáratra indulva, a Szulak völgyében, száz emberükkel szétzúzták Dzsanibek kán fiának, Mahmud szultánnak a seregét. Ezután, ismét összegyűlve, harcra kényszeríttették Szuzak és Kara-Köz valamennyi lakóját, valamint Burunduk kánt, és a Szogunluk hágón kegyetlen csata dúlt. Azt mondják, úgy harcoltak ott, mint azelőtt soha senki sehol.

„Nem lévén képesek támadni, szétfutottak minden irányba.
Madárként repülve, átkeltek a hegyeken.”

Ennek a támadásnak a során Sahbaht kán fiatalabb testvére szétzúzta Mahmud szultánnak, Dzsenibek kazak kán fiának az arcát.

Hogy milyen nagyszámú volt az ellenség, azzal kapcsolatban a Korán következő sorait idézzük:

„Milyen kis sereg győzött le egy hatalmas ellenséges sereget Allah nevében! Allah a türelmesek oldalán áll.”

A harcban kitűnt hősök /bagaturok/ nevei: Mahmud-szultán bagatur, Samun Szeid Kara Szeid fia; Bajan-Kara oglan, valamint Karacsin bagatur fiatalabb testvére, Jakup bagatur, a kuscsi törzsből.

Amikor valamennyien megérkeztek, és visszaverték az ellenség támadását, Saikh Mazid bagatur a madzsar omakból (törzsi területről) kétszer eltalálta nyílvesszővel magát Burunduk kánt. Ali-Mardan bagatur az ujsun törzsből szintén sok dicső tettet hajtott végre. Mamas-bagatur a tatár törzsből jól hadakozott szablyával.

Ebben a csatában esett el Hodzsamkuli, Hudankuli fia, Burunduk kán rokona, valamint Szadri Maulana Harun. Részt vettek még az ütközetben Mikaj-divan az ujgur törzsből, Mirsza-Ali bagatur a kongrat törzsből. A turkesztáni jigitek közül való Bek-ata bagatur is szereplője volt ezeknek a dicsőséges eseményeknek. Idősebb testvérével, Aba-Bakr bagaturral együtt bátran vetette magát a harcba. A hősök közé tartozott még Ahmed fia Jav-Böri bagatur, az ujgur Jav-bek bakatur, valamint Szignak városából Csakmag juzbegi.

2) Mahmud ben Emir Vali: Bahr al-Aszrar, VI. köt. (XVII. század közepe)

(Ez a mű eredeti források, szemtanúk összegyűjtött leírásai alapján írja le a kazak kánságok megalapításával kapcsolatos XV. századi eseményeket, többek között a Sejbanida Abulhair kán, Dzsucsi kán leszármazottja keleti hadjáratait) [4, 329-368.]

A. Ahmedov a mű legértékesebb részének tekinti Abukhair kán utolsó hadjáratának és halálának szépirodalmi igényű leírását. (Bahr al-Aszrar, VI, 132b-133a), [4, 362 skk.]. .Az eseményekben – ahogy látni fogjuk – fontos szerepe volt a madzsaroknak is. A művet K. A. Piscsulin fordította perzsáról oroszra.

Elbeszélés Abulhair kán Mogulisztán ellen indulásáról, a hadjárat lefolyásáról, és Abulhair kán távozásáról ebből a világból.

…Röviden szólva, amikor az Atil folyó partja lett az a hely, amely Abulhair kán hatalmát a nagyvilág számára nyilvánvalóvá tette, a kán hadseregének tenger hullámaihoz hasonlóan vonuló ezredei a parancs értelmében mindenfelől, Tokmak1 minden kerületéből, és az ország széleiről is, abba az irányba fordították lovaik fejét. Az összes törzs megjelent a káni főhadiszálláson a gyülekezésre kijelölt időpontban.

A hadsereg nagysága és a tábor nagy kiterjedése miatt az Atil folyó partján úgy nyüzsögtek az emberek, mint a hangyák egy bolyban, pedig néhány törzs és állataik a környező vidékről még nem is egyesültek a káni fősereggel. A legelők hiánya miatt felmerült az a gondolat, hogy mielőbb üssék meg a dobokat, és induljon el a hadsereg. Abulhair kán lábát félhold alakú kengyelébe helyezve, szerencséjének tisztavérű lova gyeplőjét a kirgizek és kalmükök legelői felé fordította.

„A Mindenség Kánja hadba indulásának hangjaitól
Megrendült a Föld és az Ég,
A föld megindult a hegyekben, és megremegett a puszta.
A katonák harci kiáltását meghallották a Mennyben is.
Mindenfelől zászlók tűntek fel,
Közeledett a menetelő hadak sokasága.
Csapatok viharos hullámai nyüzsögtek mindenfelé a sztyeppén,
Országúton és úttalan utakon egyaránt.”

A Szaturnusz magasságáig emelkedő zászló a Naphoz hasonló Abulhair kán jóvoltából átvonult Ala-Tak körzetén, majd a Teremtő segítségével a had keresztülvonult Kizil Nadiron2. Ezután, amikor néhány rövidebb menet és átrendeződés után a Császár főhadiszállása ** Jeti-Kuduk lett, elsötétült az Ég alja, komor felhők jelentek meg az égen és vastag, nehéz hó hullott a földre. Vihar keletkezett, erős szél kezdett fújni, a fagy szinte elviselhetetlenné vált. Úgy esett, hogy ebben az évben a téli szezon különösen hideg volt, a Nap szégyenében többnyire felhőkbe rejtette arcát, és a felhőkből eső és hó fehér gyöngyei hullottak.

Azonban Abulhair kán lelkében és szívében annyira meggyökeresedett és megerősödött a Dzsihád folytatásának vágya, hogy nem szándékozott kivárni a hideg megszűntét, hanem szilárd elhatározással, Allah segítségének reményében, ismét felemelte az előrenyomulás zászlaját. A Naphoz hasonló Abulhair kán arra az elhatározásra jutott, hogy előreküldi Kucskuncsi királyfit (sahzádét) egy jelentős nagyságú előhaddal, Emir-Julluz tarhannal, az ojrat Haszan bekkel, Dzsalan-oglannal, a najman Szatilmissel, a kongrat Szaid-bekkel, a madzsar Timurral, a kipcsak Tasbekkel, és még néhány más emírrel és hivatalnokkal együtt.

Amikor Ak-Kislak3 lett a császári főhadiszállás, a hideg ismét olyan dermesztő lett, hogy lehetetlenné vált a további előnyomulás. Ezért maga Abulhair kán rendelt el pihenőt hadseregének.

Ebben az időben Abulhair kán egészsége megrendült. A nagy út következtében állapota eltért a megszokottól. Hirtelen nagy forróság öntötte el. Ez a szerencsétlenség három napon keresztül tartott, és vérhassal végződött. Annak ellenére, hogy a Kán egyik orvosa a nagyhírű Abd ar Razzak Hanicseváni volt, és hogy mindenki remélte és várta a Kán egészségének jobbrafordulását, a betegség napról napra jobban erőt vett rajta, és egyre újabb, pusztító és gyógyíthatatlan betegségek léptek fel nála.

A boldog Abulhair kán tisztában volt azzal, hogy betegsége gyógyíthatatlan, így teljes mértékben belenyugodott sorsába. A Kába és az Ég felé fordult. Arra kérte nagyhatalmú fiait és boldog utódait, hogy éljenek egymással békében és barátságban. Sokat szólt az egyet nem értés és a testvérek közötti ellenségeskedés súlyos következményeiről.

Ezután a Kán lélegzése nehézzé vált. Muzulmán hitét bizonyító imákat rebegett. Így lélekben eggyé vált Allahhal, teljesen felkészülten várta a Halál angyalát, aki gyengéden leszállott hozzá, és így szólt: „Itt vagyok, én vagyok az”. Abulhair kán lelke, testének kalitkájából elrepült az Öröklét virágos mezejére. „Valamennyien Allahhoz tartozunk, és hozzá is térünk vissza”.

************************************************************

Amint láthatjuk, a históriákból két idézett szövegrészletben nem arról van szó, hogy „madzsarok is részt vettek”, név nélkül megemlítve, bizonyos, a kazak kánságok megalapításáért folyó XV–XVI. századi harcokban. A Tavarih-i Guzida-ij Nuszrat Name-ban név szerint említenek egy madzsar törzsbéli hírneves vitézt, Saikh Mazid bahaturt, és annak hőstettét, mármint hogy nyilaival kétszer is eltalálta az ellenséges sereg vezérét, Burunduk kán hétfolyóközi uralkodót. („A magyarok nyilaitól, ments meg, Uram, minket” szövegű, a magyar honfoglalás idején Nyugat-Európában közismert fohászt úgy látszik, Közép-Ázsiában is tanácsos lehetett elmondani, még a XV – XVI. század fordulóján is.).  Mahmud ben Emir Vali pedig az Abulhair kán által fiának, Kucskuncsi sahzádénak a hadjárat folytatására küldött serege vezérkarába kinevezett emírként említi meg „a madzsar Timurt”, szintén név szerint megemlített kipcsak, najman és kongrat vezérek, vagyis a napjainkban is létező hat kazak törzsszövetség közül háromnak a képviselői társaságában. B. A. Ahmetov hivatkozásában, mármint hogy „Abulhair kán előhada magyar, ojrát és kipcsak törzsekből állott,” pontatlanság az, hogy szavainak általánosan jelleget ad, ahelyett, hogy világossá tenné: Mahmud ibn Vali itt egyetlen, konkrét esetről beszél. Azonban B. A. Ahmetov tett a kérdéssel kapcsolatban helyes megfigyelést is. A „tarhan” és az „oglan” udvari címek és katonai rangok voltak az Arany Horda idején. Úgy tűnik, hogy az Abulhair kán kilencedik fia, Kucskuncsi sahzáde törzsi csapatokból összeállított, a harcok folytatására kijelölt tumenjeinek vezérei az 1467-68-as hadjárat téli pihenője után az ojrat Haszan bek, a najman Szatilmisz, a kongrat Szaid-bek, a madzsar Timur, és a kipcsak Tasbek voltak.** *

Mindez arra vall, hogy a keleti magyaroknak (madzsaroknak) a XV-XVI. századokban még jelentős szerepük lehetett a Sejbanida kánok által uralt, Abulhair kán idején a Volgától az Irtis folyóig terjedő Keleti Dest-i-Kipcsak-ban, sőt, a káni udvarban, a hadsereg vezetésében is. Vitézeik nagyhírűek voltak az egész kánság területén. Valószínű, hogy abban az időben a keleti magyarok (madzsarok) még nem csatlakoztak egyik nagy törzsszövetséghez sem, az Aranyhordának a Sejbani kán utódaihoz tartozó területein belül („Ak Orda”, vagyis a Fehér Horda, a Volgától keletre) viszonylag önállóak lehettek. Ezek az adatok történeti mélységet adnak a későbbiek során a kazak (kipcsak, argün) törzsszövetségekbe betagolódott magyar (madiar, madijar) törzsek eredetével kapcsolatos feltételezéseknek. Nyilvánvaló, hogy Julianus magyarjainak azokról a törzseiről van itt szó, amelyek a Volga mellől Abulhair és Muhammad Sejbani kánok vezetése alatt átköltöztek a kazak kánságokat megalapító kipcsak és más török törzsekkel együtt Közép-Ázsia pusztáira, vagyis a XVI. század során nem hódoltak be az oroszoknak és nem olvadtak be a Volga-Oka-menti tarka népességbe.

Julianus barát felfedezése, a kazak és üzbég kánságok megalapításáról szóló krónikák és a mai Kazahsztán, Üzbekisztán és Nyugat-Szibéria területén található magyar törzsek Magna Hungaria magyarjainak folyamatos, mind a mai napig való fennmaradását bizonyítják

Van egy kazak mondás, mely szerint aki nem tudja legalább hét férfi felmenőjét, tudatlan. Kazahsztánt 92 törzs alapította, és minden kazak tudja, melyik törzsből származik. A sírkövekre felírják az elhúnyt neve mellé a törzs nevét is. Gondosan vezetik nemzetségtábláikat is. Mindez lehetővé teszi, hogy a XIII. században az Aranyhordába olvasztott, XVI. században a kazak és üzbég kánságok megalapításában résztvevő magyarok ma is megtalálhatók legyenek.

1 Dest-i-Kipcsak mongol elnevezése.

2 A Talasz folyó völgyében, a Hétfolyóközben.

** Abulhair kán volt az utolsó olyan Dzsucsida kán, aki – igaz, hogy csak az élete végén és csak rövid időre  –  de felülhetett Szain kán (azaz Batu kán) trónjára. [Tarih-i Abulhair hani, 4, 138 o.]

3 V. A. Ahmedov szerint a mai Almati. Vö.: V. A. Ahmetov: Gosudarstvo kochevykh uzbekov, 59.

*** A dzsingiszida utódállamokban érvényes dzsingiszi törvénykönyv, a Jaszák alapján a nagykánok fiai által vezetett birodalmi seregek tizenkétezer főnyinél nagyobb, de negyvenezer főnyinél kisebb ellenséges sereg ellen indultak harcba, és legalább négy tumenből, azaz legalább negyvenezer emberből kellett állniuk. A csapatoknak és a tiszteknek úgy kellett harcolniuk, mintha maga a nagykán is a hadszíntéren lett volna. Vö: Military and political institutes of Timour. (Angol-perzsa kétnyelvű.) Oxford, 1786, 385.

Irodalom:

  1. Benkő Mihály- Babakumar Kinayat: Keleti magyar néptöredékek a kazak törzsszövetségekben Eleink III. évfolyam 2. szám (2004) 5-20.,
  2. Benkő Mihály: Közép-Ázsiai krónikák a keleti magyarok részvételéről a kazak kánságok megalapításában. Eleink IV. évfolyam 2. szám (2005) 18-29.).
  3. Nomád Világ Belső Ázsiában - László Gyula ajánlásával, TIMP Kiadó, Budapest 1998;
  4. Julianus nyomdokain Ázsiában - Harmatta János előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2001;
  5. A Torgaji Madiarok - Erdélyi István előszavával, TIMP Kiadó, Budapest, 2003.
  6. Szaginbek Turszynov: Kazakisztán és Magyarország Történelmi kapcsolatok és az együttműködés napjainkban, Budapest, 2005.,
  7. Babakumar Khinayat: Mazsarsztandük kazahsztanusü Benkö Mihaly, Altyn Beszik 2005/6 36-39.
  8. Kuskumbajev: A. K. Az aranyhorda hadtörténetének forrásai és kutatástörténete Eleink V. évfolyam 1. szám (2006.) 50-58.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://julianusbaratai.blog.hu/api/trackback/id/tr818873950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nakika 2016.07.08. 13:21:03

Tapasztaltam, hogy egyes kazah anyanyelvűek --szinte akcentus nélkül -- beszélik a magyar nyelvet. Ez annak köszönhető, hogy a hangkészletünk hasonló. Úgy tudom, hogy a kazahsztáni magyar törzs magát magyarnak hívja. Nem értem, hogy a magyar fordításba miért kell átvenni a sok közvetítő nyelv torzítását és így a magyarokkal is azt hitetni el, hogy ott "madzsar", "mádjár", "mázsár" stb. nevű nép, törzs él/élt. Tehát a történetben "magyar Timúr", "magyar" törzsbéli Saikh Mazid vitéz neveknek kellene szerepelni. Ha már a külföldiek nem tudják helyesen visszaadni a magyar "a" és "gy" hangot, akkor legalább a visszafordításban (magyarul) helyesen kellene leírni.

Benkő István 2016.07.09. 05:49:41

@nakika: Egyetértek. Ugyanakkor jelzem, hogy a helytelen fordítás oka érthető. A régi iratokban a keleti magyarok neve arab, ciril betűkkel szerepel. Tudomásom szerint az arab betűs írásban egyszerűen nincs "gy", a ciril betűs írásban a lágyjel új fejlemény. Az "a" betűt pedig "á"-nak mondják a legtöbb nyelvben. Tudomásom szerint csak a perzsák, magyarok és svédek ejtik úgy, mint mi. Ez tehát írás - kiejtés probléma. Azt, hogy a keleti magyarok a régen leírt nevet hogyan ejtették ki önelnevezésként, csak a tömbben élő leszármazottak kiejtéséből lehet visszakövetkeztetni (nem volt magno). A torgaji, nyugat-szibériai magyarok pedig az önelnevezésüket - a rendelkezésre álló videofelvételek tanusága szerint úgy ejtik ki, mint mi. Velük azonban KM-i magyar csak 1965-ben találkozott Julianus barát 1236-os útját követően. Azóta sem folyt közöttük nyelvészeti kutatás, ami nagy baj, mert a 24. órában vagyunk. A Tóth Tibor által remélt szisztematikus nyelvészeti, néprajzi, történeti kutatás elvégzését már ideje lenne elkezdeni, az azonban a jelenlegi akadémiai intézményrendszertől úgy tűnik nem várható. Amikor Szőcs Géza jelezte, hogy szándékában áll egy Julianus program indítása, jelentős ellenállásba ütközött, aminek feltetetőleg politikai okai vannak. A téma ugyanis ahelyett, hogy közös magyar üggyé vált volna, láthatóan tudományos álcát öltő politikai vita össztüzébe került. Itt csak Vásáry István turkológus-történész akadémikus Magyar Nemzetben megjelent cikkére utalok (Múltunk kacatjai, kell-e nekünk magyar őstörténet... 2015. február 28.), vagy Baski Imre 2009.02.12-én megjelent gúnyos internetes cikkére (csk.blog.hu/2009/02/12/madjar_vagyok_turista), amit aztán "tudományos" tanulmány formájában is kifejtett. Az elvárható tudományos kutatás tehát meg sem indult, de az ellenerők már megindultak. A felfedezésről és hazai fogadtatásáról írtam a jelen blogban több bejegyzést is.

nakika 2016.07.09. 18:04:11

Amit leírtál az szerintem nem probléma, hanem bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az önelnevezésünk mindig is „magyar” volt! (Az ellenkezőjét tudja valaki bizonyítani? A kreált hangrendi, hangfejlődési törvények nem bizonyító erejűek!): „Tudomásom szerint csak a perzsák, magyarok és svédek ejtik úgy, mint mi. Ez tehát írás - kiejtés probléma. Azt, hogy a keleti magyarok a régen leírt nevet hogyan ejtették ki önelnevezésként, csak a tömbben élő leszármazottak kiejtéséből lehet visszakövetkeztetni (nem volt magno). A torgaji, nyugat-szibériai magyarok pedig az önelnevezésüket - a rendelkezésre álló videofelvételek tanusága szerint úgy ejtik ki, mint mi.”
A fentiek miatt, nem fogadhatom el Vásáry állítását a ló és az eb szavunkról sem. Ahogyan a ló szavunk bekerült az orosz nyelvbe, ugyan úgy a kutya szavunkat is átvették. Lásd az orosz kutyónok, (kölyök kutya) szót, továbbá a Baskírfölddel is határos Jekatyerinburgi területen (бывший Камышловский уезд) ma is ismert a "Кутя" (kutya) szó. Más területeken ez a szó nem fordul elő! (Pontosabban ilyen értelemben nem ismert. Mert egyébként ez a neve egy hagyományos szláv karácsonyi ételnek is.). Talán nem véletlen, hogy éppen ezen a területen (ahol újabban az ősmagyarok nyomait is feltételezik), maradt meg ez az ősmagyar szó! Lásd a Dél-Urál és Nyugat Kazahsztán „magyaros” régészeti lelőhelyeit: Kurman, Karaoj, Temír, Tortoba, Szterlitamak, Bolsie Tigani, Csisztapol, Isimbaj, Korjátmász, Ujelgi és Szamara környéke.

Benkő István 2016.07.10. 15:16:07

@nakika: Igen. A probléma nem ez, hanem az, hogy ködösítés folyik. Azok az intézmények, személyek amelyek költségvetési támogatást kapnak, és ez lenne a dolguk, 1965. óta, de 1989 óta sem hajlandók munkatervükbe felvenni a téma kutatását, nemzetközi program indítását, annak finanszírozását. Ők nem végzik el a kötelességüket, akik pedig tőlük függetlenül, egészségük, saját és családjuk vagyonának feláldozásával rajtuk kívül erőfeszítéseket tesznek, azok ellen személyeskedő támadásokat indítanak, befeketítik, lejáratják. Ez ellen az országos botrány ellen próbálok szót emelni a nyilvánosság erejével.

Benkő István 2016.07.12. 19:15:00

@Benkő István: Idézem Obrusánszky Borbála 2009.02.25-i bejegyzését a témával kapcsolatos kutatásokról, illetőleg azok hazai fogadtatásáról:
" Szobák tudora
Nemrégen kaptam az iwiw-es címemre egy felhívást, hogy indul egy új blog, ahol először Baski Imre, az MTA Közép-Ázsiai Kutatócsoportjának főmunkatársa írt egy összefoglaló cikket a kazakisztáni madjarokról. Először azt hittem, hogy végre a turkológusok közül valaki rászánta magát, és elment a helyszínre, hogy saját maga is meggyőződjön az adatokról, konzultáljon kazak kutatókkal, és levéltári forrásokat gyűjtsön, ahogyan azt szokás tudományos körökben. Ehelyett egy összetákolt, csúsztatásokkal teli cikket olvastam végig, amely minden, az interneten keringő adatot összehozott annak érdekében, hogy Bíró András kutatását nevetségessé tegye. Íme néhány szarvashiba. Először Baski tudományos adatok helyett a különböző kulturális programajánlókra, majd Benkő Mihály által gyűjtött folklór adatokra hivatkozik, mintha azt a humán-biológus doktor gyűjtötte volna össze. Ha egyszer végighallgatta volna Bíró András tudományos beszámolóját, akkor abból megtudhatta volna, hogy a kutató csak konkrét, bizonyított adatokra támaszkodott, és alaposan összegyűjtötte a történeti adatokat is, felelőtlen kijelentéseket pedig nem tett. Érdemes lett volna talán Baski Imrének is elmenni egy ilyen előadásra, vagy esetleg meghívni a kutatót a Közép-Ázsiai Kutatócsoportba, hogy ott számoljon be eredményeiről. Tudományos körökben ezt így szokás. Magam is egy ilyen szakmai rendezvényen értesültem a eredményekről.
Baski láthatóan bajban van a természettudományokkal, nem érti a Bíró által elvégzett kutatások lényegét sem, és olyan, nem tudományos kutatókra hivatkozik, mint Czeizel. Mindenképpen szakszerűbb lett volna kikérni egy olyan akadémikus szakvéleményét, aki ért is a témához. Szabó István Mihály biológus-akadémikus például nagyra méltatta a munkát, és nem talált benne szakmai kifogást. De gondolom, az MTA keretein belül több kiváló szakember is található, akik szívesen segítenének egy szakvélemény elkészítésében, ha már az Igazságügyi és Orvosszakértői Labor véleménye számára nem elegendő.
Ahogyan már fent utaltam rá, a szerző összekeveri Benkő Mihály ismeretterjesztő művét és Bíró András kutatási eredményét. Benkő Mihály volt az, aki leírta a szarvasüldözési mondát, és aki Julianus magyarjainak tartotta a torgáji madjarokat. Viszont egy tagadhatatlan tény van Benkő Mihály részéről, ő volt az, aki felfigyelt Tóth Tibor antropológus kutatásaira, és Ő Baskival ellentétben elutazott a helyszínre és kiválóan dokumentálta útját, amiről egy könyv is megjelent. Természetesen, akadhatnak hibák benne, de az értéke az, hogy felhívta a figyelmet egy új kutatási területre.
A nyelvészeti bűvészkedésbe azért nem mennék bele, mert a nyelvészet önmagában semmit sem bizonyít, csak kiegészítő tudományág lehet a történeti források, régészeti tárgyak és a természettudományos eredmények mellett. Egyre viszont érdemes felhívni a figyelmet. A szerző azzal sem mond újat, hogy a Madijar név személynév lehet, hiszen már Hérodotosz óta a történeti források leírják, hogy a törzs nevét általában vezetőjéről kapják.
Még egy fontos tényre szeretném felhívni a szobatudósok figyelmét. Egyrészt, a kutatás mindenki szabadsága, legalább is a demokratikus értékrendek szerint minden tudományos fokozatot szerző fiatalnak és idősnek egyaránt joga van a tudományos kutatáshoz. Úgy gondolom, hogy az MTA közpénzből fenntartott intézmény, ezért a magyar közvélemény részéről joggal elvárható lenne, hogy az intézmény támogassa a fiatal kutatók munkáját, és a külföldön is sikert aratott tudományos eredményeknek teret adjon berkein belül, nem pedig az adófizetői forintokból fizetett kutatók, mint Baski Imre is, állandóan azon mesterkedjenek, hogyan lehetne eltitkolni, majd nevetségessé tenni a magyarság eredetére vonatkozó új elméleteket."

Turbucz István 2016.09.12. 16:02:25

MTA-nak adott közpénzekkel nem kell elszámolni?. Én a pénz mellé a feladatot is meghatároznám.
süti beállítások módosítása